Idegennyelvi nyelvpedagógia 1. Az anyanyelv szerepe az idegen nyelvek tanulásában és tanításában
Kulcsfogalmak és témák Kontrasztív nyelvészeti alapismeretek Hibaelemzés (hiba vagy tévesztés; módszerek) Az anyanyelv szerepe az egyes nyelvoktatási módszerek
rendszerében A magyar lakosság idegennyelv-tudása – a bizonytalanság okai
Anyanyelv – idegen nyelv ANYANYELV
IDEGEN NYELV(EK)
ÉLETHOSSZIG TARTÓ FOLYAMAT
SZAKASZOS
A NYELVI KÉSZSÉGEK AZ AGYI KAPACITÁSSAL ÉS AZ IDEGRENDSZERREL EGYÜTT FEJLŐDNEK
ADOTT AGYI ÉS IDEGRENDSZERI FEJLETTSÉGI SZINTEN LÉP BE AZ ÚJ NYELV
DÖNTŐEN SPONTÁN ELSAJÁTÍTÁS, BÁR TANULÁS IS JELLEMZI
DÖNTŐEN TUDATOS, TANULÁSI FOLYAMAT
UTÁNZÁSON ALAPULÓ, MÉRHETŐ KÉSZSÉGEK ÖSSZESSÉGE
TANULT, MÉRHETŐ KÉSZSÉGEK (BESZÉDÉRTÉS, BESZÉD, ÍRÁS, OLVASÁS)
KORLÁTLAN KOMPETENCIA
A NYELVI SZINTNEK MEGFELELŐ, KORLÁTOZOTT KOMPETENCIA
NYELVI HIBA – NEUROLÓGIAI OKOKBÓL – EGÉSZSÉGES EMBER „HIBÁZÁSA” A MEGAKADÁSJELENSÉG
A KOMPETENCIA (NYELVTUDÁS) BIZONYTALANSÁGÁBÓL FAKADÓ GRAMMATIKAI, LEXIKAI, PRAGMATIKAI HIBA
CSAK A TUDATOSÍTÁSA SZERVEZETT
SZERVEZETT, IRÁNYÍTOTT
Egyéb különbségek A használat és a gyakorlás lehetőségei, időtartama; a
visszajelzés szerepe Érzelmi kötődés minősége Motiváció fenntarthatósága és jellemzői Érzelmi motiváció
Kognitív-típusú motivációk Eszközjellegű motiváció Integratív motiváció
Az anyanyelv szerepe az idegennyelvoktatásban Budai László szavait idézzük: „Az anyanyelvnek van szerepe az idegennyelv-oktatásban. Ki is bővíthetem azt az állítást: az anyanyelvnek kikerülhetetlen és nélkülözhetetlen szerepe van az idegennyelv-oktatásban. Ezt az állítást axiómaként is kezelhetjük. Nincsen olyan nyelvtanár, nem is beszélve a nyelvtanulóról, aki még sohasem folyamodott volna segítségért az anyanyelvéhez idegen nyelvi problémáival, legfeljebb olyan természetesen tette, hogy észre sem vette. Olyan nyelvtanárok azonban vannak, akik … úgy tesznek, mintha sem nekik, sem tanítványaiknak nem lenne anyanyelve…” (11.)
Bepillantás a módszerek történetébe: Volt-e szerepe (helye) az anyanyelvnek? Ókori egyiptomiak, görögök és rómaiak: idegen
nyelvű tanár //környezet >> nyelvelsajátítás, utánzás, memorizálás – az anyanyelvnek nincs kijelölt, csak „természetes” helye Középkor: anyanyelvi közvetítéssel tanítottak; a vulgáris nyelvek megjelentek a latin nyelven írott grammatikákban is; soknyelvű szótárak jöttek létre 17-19.század: a fordító - grammatizáló módszer ideje: a tanított nyelvek száma bővül: a latin, a héber és a görög mellett már „modern” nyelveket is tanítanak – a fordításnak kitüntetett szerepe van
Ajánlott irodalom a témához
Bél Mátyás: Der Ungarische Sprachmeister (Pozsony, 1729)
Kitekintés a pietizmus gyakorlatára – Bél Mátyás nyelvtanának előszavából való gondolatokkal: „A
férfiak jó teszik, ha a grammaticum principiumok, különösen a paradigmák és a suffixumok mellett tisztes szókincsre törekednek, és mindjárt magyar beszédre és írásra térnek; a tekintetes asszonyszemélyek azonban ne sokat törődjenek a grammatikai szabályokkal, hanem az olvasás megtanulása és a deklinációk megértése után késedelem nélkül német nyelvet értő, született magyar férfiakkal vagy nőkkel kezdjenek társalogni; a vezetőnek így ugyanis alkalma lesz, hogy a hibákat kijavítsa, bevezessen a grammatikába, és megmutassa, hogy ezt vagy azt így és nem másként kell mondani vagy ragozni. Miután azonban mind a férfiak, mind a nők eljutottak odáig, hogy beszélni tudjanak, magyar könyvek olvasására kell szánniuk magukat, az olvasottakat vezetőjük felügyelete alatt németre fordítaniuk, a speciális kifejezéseket jól emlékezetbe vésniük, s azután az egész leckét párbeszéddé alakítaniuk.”
Mi történik a 19. század utolsó harmadában? Megjelenik a „természetes” módszer (direkt módszer), amely
próbálja száműzni az anyanyelvet az idegennyelv-tanulási folyamatból: Csak anyanyelvű tanárokkal dolgozik – célnyelven való
gondolkodás; helyes kiejtés Szótanítás szemléltetéssel vagy asszociációs módszerekkel Mondatközpontú Elutasítja a tételes nyelvtan tanítását, a nyelvtani magyarázatot A diáknak kell felfedeznie a szabályokat Hangsúlyozza a beszélt nyelv fontosságát, a beszédminták kialakítását Ellenzi a szólisták tanulását A fordítást csak a nyelvtanulás magasabb szintjein tartja hasznosnak, mivel mindkét nyelvben jártasnak kell lennie a tanulónak Új taneszközök: színes faliképek, új szemléletű nyelvkönyvek
Kontrasztív nyelvészeti alapok A kontrasztivitást alkalmazó módszerek: Összehasonlító történeti módszer (a nyelvek közötti
rokonság fokának és minőségi mutatóinak feltárását szolgálja) – a 19. századi nyelvtudomány uralkodó módszere; Nyelvtipológiai módszer – a nyelvek típusba sorolását szolgálja (agglutináló, flektáló, izoláló, inkorporáló) Areális módszer – az azonos területen osztozó nyelvek egymásra hatásának (mérték, formák, nyelvi szintek) feltárását szolgálja Egybevető (=kontrasztív) módszer: 2 vagy több nyelv egészének, részrendszereinek, sajátosságainak szembeállítására, az egyezések és különbözőségek leírására szolgál (nem azonosságokat, hanem összemérhető, egyenértékű elemeket kell keresni)
Az összevetésről Mit lehet összevetni? Az egyes nyelvi szinteket (fonetika, morfológia….) A szinteken belüli csoportokat (pl. hangok, igeidők, igekötők,
nyelvtani nemek, szórend) Vonzatokat Lexikai elemeket (akár frazeológiát is) Ragozási rendszereket, eseteket stb.
Mit lehet megállapítani? egyenértékű (kongruens) v. nem egyenértékű (inkongruens
jelenségről van-e szó (pl. a nap magyarul süt, a legtöbb nyelvben világít) Ha inkongruens, akkor széttartó (divergens) v. összetartó (konvergens) – nézőpont kérdése: no comment = nincsen semmi hozzáfűzni valóm; láttalak = ich habe dich gesehen
Kontrasztivitás a nyelvoktatásban Célnyelv – bázisnyelv – forrásnyelv: a tanult nyelv
elsődleges bázisa az anyanyelv, de a környezet lehet ettől eltérő is; Transzfer és interferencia: a nyelvek közötti hasonlóságok és eltérések A transzfer jelenségek megkönnyíthetik két hasonló nyelv
tanulását, de az inkongruens jelenségek súlyos zavart okozhatnak Az interferencia kezdetben nehézzé teszi a tanult nyelvre való ráhangolódást, de az ellentétekre, szembeállításokra épülő tanulás később megkönnyíti a bevésést (eltérő írásrendszerek, hangjelölések, igeidők és szemléletek)
