I. Tabló–Az alapítás
A Monarchia felbomlása, illetve Trianon után új alapokra kellett helyezni a magyar honvédelmet. A békediktátum csak egy korlátozott létszámú, hivatásos állományból álló hadsereget engedélyezett Magyarország számára fenntartani. A kisebb létszám megkövetelte nagyobb hatékonyság, illetve a harceljárások módosulása, a harcvezetés bonyolultsága miatt megnõtt az alsó vezetési szint jelentõsége is. Mindeközben ugrásszerûen fejlõdött a haditechnika, számos új támadó- és védõfegyverrel gazdagodott a hadsereg arzenálja. A kiképzési ágak megszaporodtak, ami a kiképzõ személyzet számának növelését, a kiképzés színvonalának emelését is szükségessé tette. Megszületett a hivatásos altiszti kar gondolata. Egy 1919-ben a Honvéd Vezérkarnál készült, az altiszti kérdés megoldásával foglalkozó tanulmányban az altiszt szerepét a következõ hasonlattal jellemezték: „Ha a hadsereget az emberi testhez hasonlítjuk és az agy szerepét a tisztikarnak, a test szerepét a legénységnek juttatjuk, akkor az altisztekre az idegrendszer fontos hivatásának betöltése hárul, hogy az agynak minden akaratát a test legkisebb részecskéjébe átültesse és a test minden érzését, a testet ért belsõ és külsõ behatásokat az aggyal közölje”. Mindezek miatt a múlt század húszas éveinek elsõ harmadában kialakult egy professzionális altisztképzést megvalósító, újonnan létrehozandó tanintézmény terve. Az új képzõt a honvédelmi miniszter 1924. május 20–án kelt rendelete értelmében, Örkénytáborban hozták létre. Azonban mint hamarosan kiderült, Örkénytábor (elsõsorban infrastrukturális okokból) nem volt az intézmény céljainak megfelelõ helyszín, ezért az 1924. októberében elindult elsõ hallgatói évfolyam már Veszprémben, a volt hadikórház területén kezdte meg tanulmányait. Ez a jól közmûvesített, de nem minden, a tanintézet számára szükséges épülettel rendelkezõ tábor a város határain kívül, a jutasi vasútállomásra vezetõ út mentén terült el. Az intézmény megalapítása után szinte folyamatosan zajlottak az építkezések, átalakítások, melyek során létrejöttek a Veszprém Bakonyalja városrészének arculatát mindmáig meghatározó épületek. A tablón felül (balról–jobbra haladva) elõször egy, a jutasi hadikórház 1915–ös bejárása során felvett jegyzõkönyv, majd a honvédelmi miniszter 1924–ben kelt, az altisztképzõ felállításáról szóló parancsa, aztán az Örkénytábor bejárásáról készült jegyzõkönyv egy részlete látható. Az alsó sorban a jutasi jegyzõkönyv, az új intézmény fõépületének építését ábrázoló fotók, az elsõ világháború alatt a kórházban lábadozó katonák, illetve a helyszín alaprajza látható.
II. Tabló–Az intézmény
A volt hadikórház területét – a rajta lévõ ingatlanokkal – 1924. szeptemberében az intézet céljaira birtokba vették és szinte azonnal átalakítási-bõvítési munkákba fogtak. 1927. szeptemberében engedélyt kértek és kaptak a városi tanácstól a növendéki konyha-, konyharaktár, valamint a tornaterem átalakítására és bõvítésére. Még ugyanebben a hónapban megkezdték az új löveg és jármûszín építési munkálatait. Az építkezések kivitelezésére Volentik Géza, valamint a székesfehérvári Bakos, Frõlich és Leisz építõmestereket bízta meg az építkezések felelõs kivitelezõje. Az altisztképzõ jellegzetes, ma is látható épületének felépítését 1928-ban kezdték meg, lehetõség szerint veszprémi vállalkozókkal építtetve azt. Az altisztképzõ jellegzetes un. „vezérszobrai” is ekkor kerültek az épületre. A homlokzati részt Kinizsi Pál és Jutas vezér, a fõbejáratot Árpád vezér, Szent László király szobra ékesítette, amelyek ma is láthatók. Majd 1929-ben egy új, a III. számú istállót épített Gyökeres János veszprémi építési vállalkozó. Az 1940-es évtõl (összefüggésben a külpolitikai eseményekkel) az intézmény fejlõdésének újabb lendülete kezdõdött. A gépkocsiszínt bõvítették, a könyvtárat felújították, rajz-termet építettek az oktatáshoz szükséges falitáblákhoz. A régi benzintárolók helyére nagyobbak kerültek. Újjáépült az új katolikus kápolna, melynek felújításában a hallgatók tevékenyen részt vettek. A kápolnát 1941-ben Dr. Haász István római katolikus püspök szentelte fel. A protestáns imaterem is elkészült 1941-ben. Ezt Dr. Soltész Elemér protestáns tábori püspök áldott meg. Sorra került a hallgatói konyha és az étterem felújítása, valamint az egész épület belsejének csinosítása. Egymás után készült el a gyorsfegyvernem gépkocsijai részére a deszkából épült gépkocsiszín, majd a nõtlen tiszti épületrész átrendezésével új fürdõszobák és társalgó épültek. A könyvtárat is megújították, ezzel együtt tiszti és tiszthelyettesi olvasó és társalgó létesült. Helyet kapott a rajz-terem is, ahol az oktatáshoz szükséges szemléltetõ falitáblák és rajzok, valamint az iskola felújítási tervei is készültek. A fõépület földszintjén, a raktárak helyén tanári szoba létesült. Az iskola múzeuma is átalakult, illetve új helyet kapott. A tablón az intézmény egyes épületeit ábrázoló korabeli fotók, az intézmény zászlaja, az intézmény címere a korabeli parancsnok szignójával, egy hallgató zsoldkönyve, illetve a Magyar Honvédség szentendrei, a jutasi elõdök elõtti tisztelgés jeléül 2005. óta a Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképzõ Iskola nevet viselõ intézményének udvarán található „jutasi emlékmû” látható.
III. Tabló–A képzés
Az intézeti altisztképzés indulásakor a pályázati felhívásban csak egy évfolyam indítását határozták el, aminek fokozatos, négy évfolyamú fejlesztését tervezték. Az évfolyamok számának növelését az elkövetkezõ három évben a kiképzés fegyvernemenkénti szétválasztásával szándékoztak megoldani. A tervezet szerint az elsõ növendékeket 1924. október elsejével kellett felvenni, létszámuk a 154 fõt nem léphette túl. Az intézménybe azokat a magyar állampolgárokat lehetett felvenni növendéknek: – akik 14. életévüket betöltötték, de még nem érték el a 18-at; – 6 elemi, vagy 2 polgári iskolai végzettséggel rendelkeztek; – kifogástalan erkölcsi magaviseletûek; – testi alkalmassági vizsgálaton megfeleltek; – a törvényes gyám hozzájárul, hogy az iskola elvégzését követõen a növendék 12 év kötelezõ katonai szolgálatot vállaljon. A felvételi korhatár, illetve a képzés idõtartama az intézmény két évtizedes fennállása alatt többször változott. Az 1934/35-ös tanévtõl új rendszerû képzést vezettek be, melynek során 3 évi csapatszolgálat után 2 éves központi altisztképzõ iskolába kerültek a hallgatók, mely így kimondottan katonai szakiskolává vált. A 2 éves központi altisztképzõ iskola elvégzése után mint õrmesterek kerültek ki a csapathoz, s ott szolgálatuk elsõ felében kizárólag csapatszolgálatra lehetett alkalmazni õket. Egyúttal a csapatnál a hivatásos altisztképzés megszûnt. Az új rendszerû képzéssel egy idõben az 1934/35-ös tanévtõl az altisztképzõ új neve „Kinizsi Pál Csapataltisztképzõ Iskola” lett. A második világháború támasztotta új követelmények miatt, 1941 elején a Honvédelmi Minisztériumban ismét megkezdték az altisztképzés átszervezését, egy éves képzési idõtartamú és 1600 fõs hallgatói létszámmal megalakuló iskolát hoztak létre. Az új rendszerû képzést 1941. november 1-tõl kezdték meg. A tablón az intézeti képzéssel kapcsolatos dokumentumok láthatók.
IV. Tabló–Hallgatók és parancsnokok
Az intézet parancsnokai sorrendben a következõk voltak: Vajtafy (Vasek) Ottó ezredes
1925 – 1926.
Csillagh Viktor Ödön ezredes
1926. július 01. – 1929.
Matherny Ödön ezredes
1930 – 1935.
Beöthy Dezsõ ezredes
1935 – 1938.
Kiskéry (Komornik) Lóránd vezérõrnagy
1938 – 1940.
vitéz Markóczy János altábornagy
1940. augusztus 01. – 1944. március 01.
vitéz Markóczy János vezérõrnagy áthelyezése és Tóth Imre ezredes kinevezése közötti idõszak alatt Becsey Dezsõ alezredes megbízott parancsnok vezette az iskolát. vitéz TÓTH Imre ezredes
1944. július 1 – 1945. április 23.
A tabló bal felsõ sarkában vitéz Markóczy János altábornagy, tõle jobbra Beöthy Dezsõ ezredes látható. A többi fotón hallgatók tablói, csoportképei, illetve egy–egy hallgatót ábrázoló fotók láthatók.
V–VI. Tabló–Az intézmény jeles napjai
Az intézet zászlószentelési ünnepsége 1926. augusztus 8–án volt. A jutasi altisztképzõ jelentõségét, kiemelt helyzetét mutatja az a tény is, hogy a zászlószentelési és adományozási ünnepélyen Magyarország kormányzója Horthy Miklós, valamint felesége Horthy Miklósné Purgly Magda és több, a honvédség vezetéséhez tartozó személy is megjelent. A zászlót Veszprém városa adományozta, a zászlóanya Horthy Miklós felesége volt. Az intézmény életében minden évben kiemelkedõ esemény volt a végzettek avatása, mely nagyszabású rendezvény keretében zajlott. Az altisztképzõ rendszeresen megnyitotta kapuit a neki otthonul szolgáló város polgárai elõtt, hogy egy–egy majális, sportrendezvény keretében is ismerkedhessen egymással a helyi lakosság, illetve a hallgatói kar. A képzõsök több szakrális hely kialakításában, megépítésében is jelentõs szerepet vállaltak. Ilyen volt (többek között a balatonszõlõsi katolikus templom mellett) a Rab Mária forrásként elhíresült kegyhely is. Az elsõ tabló bal oldalán a zászlószentelés képei láthatók. A többi fotó avatási ünnepségeken, magas rangú katonai vezetõk látogatása során készült, illetve különbözõ, az altisztképzõhöz kapcsolódó kitüntetéseket ábrázol. A második tablón a hallgatók kirándulásain, összejövetelein készült fotók, illetve emléklapok mellett a Rab Mária forrást ábrázoló korabeli képek láthatók.
