júsági
la
olikus
a
if
y
k
at
pítván
sz
eged
Ünnepi kiadvány 15 éves a Katolikus Ifjúsági Alapítvány
Tartalom
A tizenötös kilométerkőnél
A tizenötös kilométerkőnél....................................................................................1
Pár évvel püspöki kinevezésem után, nem sokkal a megszorító rendszer váltása előtt kerestem olyan segítőket, akikkel valami friss életet lehet lehelni városunkba és az egyházmegyébe is. Elindulni mindenképpen a fiatalok körül kellett. Az előző időkben szerveződött titkos kiscsoportok adták az indulási alapot. A kinevezett egyetemi lelkész és a Szent Imre kollégium elindítása volt a további erősítés. Külföldi segítséggel megépítettük a Zöldfás Katolikus Ifjúsági Központot, majd a nehezen visszakapott Katolikus Házban is elindult az ifjúsági munka, többek között a Millenniumi Kávéház.
Köszöntő................................................................................................................. 2 A kezdetekről.......................................................................................................... 3 „mi a katakombában érezzük jól magunkat...”................................................... 7 „nekem ugyan nehéz, az ügynek azonban használ...”....................................... 8 „»isteni« kalandokba sodró meghívások...”........................................................ 9 „tíz év ide vagy oda, Neki nem számít...”.......................................................... 10 Interjú saját magammal az Alapítvány 15 éves szülinapjára............................ 11 Pincér voltam a Millenniumi Kávéházban...........................................................12 „nekünk, lelkipásztoroknak, hitoktatóknak, katekétáknak is egy lehetőség...”.......................................................................................................... 13 „nyitottság a világ és az egyház változásaira...”.............................................. 14 „köszi az Alapítványnak azért, hogy ... találkoztam a leendő hites urammal”.............................................................................................................. 15 „találkozás”........................................................................................................... 16 „azokhoz a fiatalokhoz fordulnak, akikkel manapság nem könnyű foglalkozni”............................................................................................................17 „akik nem ismerik az alapítványt, ... vegyenek kezükbe egy Gyerünk!-öt!” 18 „az itteni munkának van eredménye ”.............................................................. 19 Kávézacc és Bóbita...............................................................................................20 „a kávéháznak köszönhetek mindent?!”............................................................21 „a közös munka alatt tanultunk is egymástól...” . ........................................... 22 „remélem, hogy a kölcsönös segítség a továbbiakban is működni fog”....... 22 „sok előítélettel kell itt megküzdenünk...”........................................................ 23 klubélet a Millenniumi Kávéházban.................................................................... 24 „én még nem tudtam úgy lemenni a kávéházba, hogy ott ne lettek volna emberek...”............................................................................................................ 24 zenészek és a kávéház......................................................................................... 24 „aki magyarnak születik, az az is marad, akármit is tesz ellene ”................... 25 sakk-klub............................................................................................................... 25 Miért is szeretjük annyira a pitypangot?...........................................................26 Zárszó.................................................................................................................... 27
Lelkes ifjak csatlakoztak, akik megértették a magvetés idejét, s ezekből indult el a Katolikus Ifjúsági Alapítvány. Vigyáznak a zöldfási ház üzemelésére, szervezik a városi ifjúsági programok nagyobb részét, főleg az ifjúsági kávéházban. Nekik jutott a vidéki fiatalok csoportba szervezése, a „Felrázás-program”, amely nevében hordozza célját is. Lassan kinőtte a plébániai szervezés munkáját az évenként visszatérő Szent Gellért-napi egyházmegyei ifjúsági találkozónk is, erre a meghívások, előadók, a lebonyolítás, mind rájuk tartozik. Bár legszívesebben az egyházmegyénkben dolgoznak, „nyaralásként” jut idejük a kapolcsi napokon is megjelenni és az ottani plébánossal egységben, lelki- elgondolkoztató programokat vezetni, szervezni. Mindez csak egy csepp az országos vagy akár az egyházmegyei pasztorációs munkában, de a tenger is vízcseppekből tevődik össze. Gondolom, hogy további terveik, munkáik nagy haszonnal járhatnak és példaként szolgálhatnak mások jószándékú kezdeményezéseihez.
Köszöntő
A kezdetekről
Kedves Katolikus Ifjúsági Alapítvány!
Számomra az ifjúsági élet 1984-85 körül indult Szegeden. Gyulay püspök úr rókusi plébános volt még akkor és sokszor találkozgattunk Rókuson fiatal papok és világiak is. Ott merült föl a CT gondolata, és később, amikor Gyulay Endre püspök lett, létre is hoztuk. A CT – Coordination Team – azt a célt szolgálta, hogy azok a közösségek, amik fű alatt működtek, találkozhassanak, lássuk egymást, tudjunk egymásról.
Sok szeretettel gratulálok az Alapítvány 15 éves fennállásához és az ez idő alatt végzett munkához. A Renovabis, a német katolikusok szolidaritási akciója a közép- és kelet-európaiakkal 1998 óta kíséri figyelemmel Alapítványuk tevékenységét. Nagyra értékeljük az Alapítvány munkáját, munkatársainak elkötelezettségét, akik a változások és útkeresések időszakában is színes ötletekkel és az ezek megvalósításához nyújtott segítséggel gazdagították az egyházmegye életét.
Akkor még minden plébánián – Rókuson, Alsóvároson, Fölsővároson, Újszegeden, a Belvárosban – volt egy ifjúsági közösség. Így volt teljes a plébánia: egy plébános, egy káplán és egy ifjúsági csoport. A csoportokban szegedi fiatalok voltak és Szegeden tanuló egyetemisták. Az egyes plébániához kapcsolódó csoportoknak megvoltak a saját jellegzetességeik, városszerte ismert vezető egyéniségeik. Először Katona Nándi atya lett az ifjúsági felelős, aztán ’89-ben, mikor a Dómba kerültem káplánnak, akkor én. Előtte Alsóvároson voltam káplán, ott megvolt az alapozás – emlékszem a sekrestyében tartottunk szilveszteri bulit, voltunk vagy hatvanan-hetvenen, aztán ott szerveztük az első éjszakai keresztutat – kimentünk Deszkre meg Domaszékre éjszaka. Ezt most a Lelkészség felújította.
Az Alapítvány számos programot valósított meg a Renovabis segítségével mind Szegeden, mind pedig az egyházmegye egész területén. Mindez megmutatta számunkra, hogy ha a felelős lelkipásztor az egyházközség és a magyar egyház jövőjének szempontjából fontosnak tartja az ifjúsági munkát, és hajlandó a felelősséget megosztani elkötelezett főállású vagy önkéntes civilekkel, akkor az egyházközségek igénylik és szívesen veszik az ehhez a munkához nyújtott segítséget is. Az elmúlt évek tapasztalata alapján ez az igény egyre nő, mivel egyre több lelkipásztornak sikerül ezen a téren pozitív tapasztalatokra szert tennie, melyekről aztán szívesen beszélnek másoknak is.
Voltak ifjúsági misék – az egész város fiatalsága minden hónapban más templomban gyűlt össze. Ma már hihetetlennek tűnhet, de az itt tanulók vasárnap korábban jöttek vissza csak azért, hogy ezeken a közös szentmiséken részt vegyenek. Azóta is ha ez szóba kerül az ember a szájában érzi a zsíros kenyér ízét – sóval, paprikával, hagymával és előízesített Garzon teával (ez volt akkor a legolcsóbb). Híresek voltak a szüreti bálok, melyek később farsangival is bővültek, és amiken nemritkán hatszázan is voltunk. Ezeken még a kilencvenes években is kötelező volt a nyakkendő.
Szervezetünk és főként adományozóink számára ez azt mutatja, hogy azzal, hogy támogattuk a Katolikus Ifjúsági Alapítványt, egy olyan innovatív projektet sikerült támogatnunk, melyet Németországban is büszkén mutathatunk be. Németországban az ifjúsági munka elsősorban önkéntes segítőkre épül, ami Magyarországon jelen pillanatban még elképzelhetetlen. Kívánjuk a Szeged-Csanádi Egyházmegye Ifjúsági Alapítványának, hogy a jövőben is egyre több fiatalt tudjanak bevonni ebbe a munkába, támogassák az egyházközségek munkatársait, és a lelkipásztorokkal együttműködve tudják végezni munkájukat. Kívánjuk, hogy érjenek el egy olyan szintű anyagi stabilitást, mely úgy teszi lehetővé a fiatalok plébániához kapcsolásának fontos munkáját és ennek kiterjesztését, hogy közben nem kell munkaerőhiánnyal küszködniük. Hálánkat fejezzük ki Gyulay Endre megyés püspök úrnak, aki elköteleződésével és támogatásával maga is hozzájárul a Szeged-Csanádi Egyházmegye Ifjúsági Alapítványának sikeres működéséhez. Nélküle ez a munka nem lenne elképzelhető. A Renovabis nevében: Markus Leimbach Freising, 2006. májusa
A bálhoz a nyakkendőn kívül a rendőrség és a városi tanács engedélye is kellett (1990)
Ekkor készítettük el az első nagyböjti füzetet is. Egy Commodor 64-es számítógéppel készült, amire rá kellett tenni egy interface-t, amit Gödöllőn csináltattunk, és ehhez csatlakozott a Robotron villanyírógép. Ez volt a nyomtatónk. Éjszakai váltásban a fürdőszobámban dolgoztunk, ahol hajszárítóval fújtuk a Robotront, hogy ne melegedjen be. Később aztán beloptunk egy stencilgépet Jugóból – akkor már kicsit könnyebb volt. Ez már mind megvolt, mire a Dómba kerültem. Ide a püspök atya már úgy helyezett, hogy az ifjúsággal való foglalkozás a fő feladatom. Itt aztán a Dóm pincéjében kialakítottuk a klubot. Az együvé tartozás és közös felelősség kérdését talán jól jellemzi, hogy a Szent Imre Klub kialakítását minden plébánia támogatta valamilyen formában. Elsősorban közösségi találkozóhely volt, de működött benne tánciskola is. 1992ben Hódi Rezső barátunk megalkotta az első szegedi filmklubot Laterna Magica néven, ami óriási siker volt – szinte minden vetítésnél ki kellett tennünk a „megtelt” táblát.
Kifejezetten az iroda létrehozására az első pápalátogatás adta az apropót – kellett egy hely, ahol összegyűjtik a jelentkezőket, kiadják a jegyeket. A káplánszobámban már nem fértünk, a pécsi Taizé-i találkozóra, ahova úgy emlékszem hat busszal mentünk, még ott szerveztük az utazást. Kipakoltuk a kukákat a plébánia szenespincéjéből, a berendezést egy idős néni hagyatéka adta, ami egy igen lelakott bútor volt és így lett az iroda. A politikai változások már lehetővé tették, hogy az ifjúsági szervezőmunka intézményesüljön, így jött létre az alapítvány. Volt egy fehér Ladám, azt eladtuk hatvanezer forintért, az lett az alaptőke.
A sok fiatallal jó lett volna valahova a közelbe, de mégis a várostól távol elmenni. Gyulay püspök úr mondta, hogy Domaszéken felszabadult a régi plébánia, azt odaadja. Ez egy száz éves épület volt és használtuk is vagy kéthárom évig. Nyári táborokat, lelkigyakorlatokat tartottunk, el lehet képzelni, milyen volt egyetlen mellékhelyiséggel. Ezt Püspök úr is látta, és benne is dolgozni kezdett ez a dolog. Az volt a kérdés, hogy az Ásotthalmon visszakapott laktanyát alakítsuk-e ki ilyen célra, vagy Domaszéken fejlesszünk, ott vegyük meg a régi iskolát. Végül aztán Zöldfás mellett döntöttünk, Püspök 1. atya megvásárolta az iskolát, az már rég nem volt használatban persze, a régi plébániát elcseréltük a polgármesterrel, így lett a mostani „régi épület” meg a szolgálati lakás. Volt ott egy régi fáskamra is, abban alakítottunk ki szobát a lelkigyakorlatvezetők részére.
Az egyetemi életben való aktív részvétel érdekében létrehoztuk a Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesületét is.
Az a bizonyos fehér Lada
Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesületének 2002. évi Tanulmányi Napjai
A rendszerváltozáskor nagy föllendülés volt az ifjúsági életben: érezhető volt egy nagy elvárás az egyház felé, aminek úgy gondolom, nem sikerült mindenütt jól megfelelni. Ezt követően ezért egyre inkább összezsugorodott az élet, a közösségek is lassan elfogytak. A vidéki papság megöregedett, a nagy lendületet nagy visszaesés követte. Kár, hogy ezt a nagy felfutást nem tudtuk megfelelően felhasználni, az ebben megjelent embereket megtartani. Ez a hitoktatásra ugyanúgy vonatkozik, mint az ifjúsági munkára. Sorra maradtak a nagy szegedi plébániák káplán nélkül. Azt gondolom, Gyulay püspök úrnak ezért is volt nagyon fontos döntése, hogy ennek ellenére felszabadított egy papot kifejezetten az ifjúsági munkára. Ha engem is eltett volna valahová plébánosnak, vagy nálunk is öt ifjúsági referens lett volna öt év alatt, mint néhány más helyen, akkor itt is eltűnt volna minden. Két évvel ezelőtt utánam is kinevezett egy embert, ami továbbra is azt mutatja, hogy nagyon fontosnak tartotta és tartja az ifjúság ügyét. Annak idején ő volt országosan is a Püspöki Kar ifjúságért felelős püspöke, Blanckenstein Miklós atyával együtt mozgatták ezt a területet – megítélésem szerint nagyon jól. Akkor még volt benne lendület, sok ötlet, remek emberek. Pesten, az Örökimádás templomban voltak az első ilyen Ifjúsági Bizottsági gyűlések. Bár rengeteg feladatom volt, mégis úgy éreztem, hogy nagyon fontos és értékes az ezeken a találkozókon való részvétel. Bár néhány éve nem vagyok jelen ezeken a találkozókon, az a benyomásom, hogy ma már ez nincs így. A civilek szerepe ebben a munkában kezdettől fogva nagyon fontos volt. Farkas Beáta, Szászi Balázs, Máté-Tóth András, Hesszler Péter, Kopniczky Zsolt, Buczkó Pisti... nehéz lenne mindenkit felsorolni, nagyon nagy szellemi tőke volt ennek a célnak a szolgálatában. Minden két hétben összejöttünk beszélgetni, új dolgokat kitalálni. Nagy erénye volt ezeknek a találkozásoknak, hogy összefogta a közösségek, lelkiségek sokaságát anélkül, hogy ezek bármelyike uralni akarta volna az egészet. Sok értelmes és ügyes ember dolgozott akkor, persze ezek most is megvannak, és így sok programot nagyon jó szellemiséggel töltöttek meg.
Élet a Dóm pincéjében
Nyári tábor
Aztán rendbe tettük a régi iskolát, a hollandiai magyarok segítségével elkezdtük a „kisházakat” építeni, s közben lehetőség nyílt a „nagy ház” felépítésére is. Megjelent – s azóta is időről időre megjelenik – a Gyerünk! című egyházmegyei ifjúsági lap, melynek első számát a „Kell-e nekünk újság?” című cikk nyitotta meg 1988-ban. A Szegeden élő vagy ott tanuló fiataloknak már voltak közösségeik, havonta találkozási lehetőségük. Ekkor kezdtük figyelmünket a vidéken – falvakban vagy kisvárosokban élő gyerekek s fiatalok felé fordítani. Elkezdődtek a „kiszállások”: néhány lelkes fiatal Szegeden felkészült, betanultak egy Sillye Jenő által szerzett oratóriumot, kisbusszal elutaztak egy falusi plébániára, a plébános erre az alkalomra összehívta a környékből a fiatalokat. Volt egy előadás, utána a gyerekek kiscsoportokban beszélgethettek a már előre beharangozott „szegedi fiatalokkal”, végül játékkal, teával, szendviccsel zá- 2. rult a nap. Mindez a „békebeli” 92-93-ban! Minél többet tudtunk meg az ifjúsági munkáról, annál inkább úgy tűnt, hogy szükség van egyfajta specializálódásra. Példaként sok jó külföldi modell szolgált. Így jött létre a Nagyító, a JOC és a Talentum szervezete a középiskolásokkal, a munkásfiatalokkal és a civil munkatársakkal való foglalkozásra. Ezek az Alapítvány keretében kezdtek el dolgozni, majd miután megerősödtek önállósultak, és azóta is működnek. 3. Idővel a plébániákról kezdtek eltűnni a fiatalok, ezért – szintén a nyugat-európai mintát segítségül hívva – püspök atya létrehozta az Egyetemi Lelkész- 4. séget és a Szent Imre Kollégiumot. Néhány régi kép Zöldfás történetéből: 1. A régi Zöldfás iskola udvarán
4. Az új épület alapkőletétele
2. A régi Zöldfás iskola felújítása házilag
5. A félkész épület
3. Épülnek a kisházak
6. A kápolna tetőszerkezete
6.
5.
Ahogy régen a peregrinusok hozták-vitték Európa-szerte a híreket, úgy hozták külföldön megfordult fiataljaink a különböző ötleteket. Az egyik ilyen volt a grazi katolikus egyetemisták kávézója. Tíz évet kellett várni arra, hogy ebből az ötletből létrejöjjön a Millenniumi Kávéház, amit később kibővítettünk a Klubbal is. Úgy gondolom, hogy várakozáson felül jól sikerült ez a kezdeményezés. Nagyon jó, hogy ilyen szinten jelen tudunk lenni a város és az egyetemisták életében. A visszakapott pincében megindul a felújítás
A pasztorális munka jelenleg nagyon nehéz – elöregedtek a plébániák. Nem hiszem, hogy nekünk túl nagy vallásosságra kellene törekednünk, sokkal inkább meg kell szólítanunk azokat, akikben van jó szándék, és valamiféle kapcsolatot kialakítani velük. Jelenleg inkább csak elbeszélünk egymás mellett. A tömegről le kell mondani, a személyes megszólítás, kapcsolat az, ami szerintem működhet – az alapítvány programjaiban is ez az, ami időről időre bebizonyosodik. A Felrázás-terv megpróbál szakítani a korábbi beidegződésekkel és a személyes kapcsolat, játék és közösen eltöltött idő felől közelíti meg a pasztorális munkát. A helyi közösségvezetők szerepét, felelősségét pótolni nem tudjuk, de sokat tudunk segíteni és lendíteni munkájukon. Azt gondolom, hogy az alapítvány munkája mára már megérett és ez jó. Hihetetlen sok tudás, jó szándék és támogatás áll az elért eredmények mögött, amiért sokaknak hálával tartozom.
Rezsõ a klubajtónál (ma itt van a kávéház lejárata)
A jövőt tekintve folyamatosan tovább kell gondolni a következő lépéseket, azt, hogy miként legyünk részesei az alakuló egyházmegyei pasztorációs tervnek. Úgy gondolom, hogy az alapítványnak kellene ismét valamilyen formában összefognia az egyházmegyében lévő ifjúsági kezdeményezéseket is. Erre már konkrét elképzeléseim is vannak, és bízom benne, hogy lesz ez irányban fogadókészség az itt működő szervezetekben is. Kondé Lajos a kuratórium elnöke
Felrázás-nap előkészületei Ruzsán
Megnyitó a Ghymes együttes koncertjével
„mi a katakombában érezzük jól magunkat...” Életem meghatározó része volt ez a vidék. Bár Szegeden születtem, de csak kispap koromban ismerkedtem meg a várossal és a szegedi tanyavilággal, ami rövidesen lelkemben második otthonommá vált. Az itt megismert emberek életszeretete, életöröme azóta is ehhez a vidékhez köt. Amikor 1993-ban a trianoni határokhoz igazították az egyházmegyék határát, akkor ismertem meg a váradi vidéket, a partiumi és bihari részeket. Ezektől az évektől kezdtem a papi hivatás mellett a hobbimnak is élni, ekkor kezdtem néprajzzal komolyabban foglalkozni. Sokszor úgy éltem meg ezt a vidéket, a történelmi Magyarországot, mint egy tündérkertet. Ahogy a múltba néztünk, úgy éreztük, hogy a tündérkert kerítését egy kicsit széthúztuk, és bekukucskáltunk abba a múltba, amit a hazaszeretet, a vallásosság, a család, az élet és az egész Kárpát-medencei boldog létnek a megbecsülése jelent. Nagyon sok barátommal együtt erre alapozzuk életünket, és láthatjuk, hogy olyanok vagyunk, mint a földbe vetett mag Aradtól Nagyváradig, Szegedtől Debrecenig, és a Kárpát-medence minden pontján látjuk ezeknek a magoknak a gyümölcsbe szökkenését a nagyon szép házasságoknál, életutaknál. Bár lassan feledésbe merül a 2000. év, az államalapítás megünneplése, de én igazán ekkor kerültem kapcsolatba az Alapítvánnyal. Erről van egy gondolat a fejemben: van a katakomba és van a politikai kereszténység. Mi, a politikai kereszténység működése mellett a katakombában érezzük jól magunkat. Az Alapítvány tényleg pincékben működik, gondoljunk a Millenniumi Kávéházra vagy az irodára. Ugyanakkor olyan, mint a gyökér, ami táplálja a látványos részeket. Az Alapítvány szerintem úgy működik, mint egy szürke eminenciás. Ahogyan Jézus köpenyét széttépték millió darabra, csak két lehetőségünk maradt, mivel ezeket a darabokat különböző felekezetek, egyházak őrzik, és mindegyik csoport azt állítja, hogy a nála lévő az igazi Krisztus-köpeny darabja. Ezek a darabkák azonban önmagukban nem érnek semmit. Legföljebb külön-külön eladhatjuk a rongykereskedőnek, és ő csinál belőle valami géprongyot. Vagy van a másik lehetőség, hogy megkeressük ezeket a köpenydarabokat, odaadjuk egymásnak, összevarrjuk és újra megmutatjuk azt a tanítást, azt a hiteles dolgot, hogy mi nem kockáztuk el, nem vágtuk darabokra. Az Alapítvány tulajdonképpen ezt keresi, a múlt tündérkertjét, és megakadályozza, hogy Krisztus szétszaggatott köpenyét eladják a rongykereskedőknek. Dr. Dénes Zoltán lelkipásztor, a Debreceni Egyetem tanára
Petra nõvér az utolsó símitásokat végzi
Millenniumi programsorozatunk emblémája
„nekem ugyan nehéz, az ügynek azonban használ...”
„»isteni« kalandokba sodró meghívások...”
„Ha emberi mű, úgyis magától tönkremegy...”– így szól a bölcs Gamaliel, Szent Pál mestere. Az én tapasztalatom is ilyesféle: sose azon csodálkozom, ha valami általunk kezdeményezett közös mű elveszíti a belső erejét, a tagok összekülönböznek, elfáradnak, kiüresedik a tartalom, intézményesül és erőtlenné válik a kezdetben oly magával ragadó közös alkotás – inkább az a csodálatos, ha valami életben marad, fejlődik, gazdagodik és egyre kiteljesedettebbé válik. Ez jel, mert itt több van, mint emberi, vagy inkább: itt az emberi igazi szépsége, transzcendens magva jelenik meg. Honnan is tudna néhány lelkes, ámde pénztelen és pozíciókkal, összeköttetésekkel nem rendelkező, tapasztalatlan, vidéki :) fiatal ember olyan szervezetet létrehozni és fenntartani, ami országosan is egyedülálló, mert nemcsak katolikus, de színvonalas és tehetséges is, nemcsak sokoldalú, de közösségi is, mer igényes lenni és mindeközben emberi marad?
Meditációs fotókiállítás a kapolcsi templomban
Ami üdítő a KIA-ban, az ez a csoda: az ötletek gazdagsága, az ötletek kivitelezéséhez szükséges állhatatos munka, a tehetség és a hit egymást erősítő ereje és az a valami, ami olyan nehezen definiálható, de azonnal érezzük, ha hiányzik vagy ha ott van, az elevenség, a zajló, változó, lüktető élet. Mert mutassatok még egy katolikus kávéházat! Vagy még egy ifjúsági lelkigyakorlatos programot, ami felráz! Katolikus jazz-klubot? Katolikus sakk-kört? Katolikus programot a kapolcsi Művészetek Völgyében? Karikatúra-kiállítást, folyóiratot, tudományos-népszerűsítő előadás-sorozatot, kortárs képzőművészeti kiállítást... Az alkotó ember ismeri a jelenséget, hogy amint valamibe fog, ellentmondások sokaságával találja szemben magát. Ha ezt a próbát kiállja, csak akkor lesz maradandó, amit alkot. Széchenyi István sokszor írja Naplójában: ha támadnak, nekem ugyan nehéz, az ügynek azonban használ – hát rajta! Így látom én a KIA kis csapatát: túl a tűzkeresztség és a csaták vérveszteségein nem elvesztették a hitüket, hanem megerősödtek és most tudnak ünnepelni, örülni és hálálkodni. Aki pedig tud ünnepelni és hálás, az reményt ad a többieknek is. Köszönjük! Tornay M. Petra SSND
képek az első Felrázás-napról Mártélyról
A KIA-val úgy kerültünk kapcsolatba, hogy az egyik volt hittanosunk, Pótári Misa ott dolgozik. Sokat mesélt a tevékenységükről, valamint rendszeres olvasója voltam a Gyerünk c. újságnak. Az újság grafikái, humora, életszerű „szentsége” teljesen magával ragadott, „felrázott”. Úgy éreztem, ez az ami kell a mai embereknek, akik nem nőttek bele a keresztény kultúrába. Magam is felnőtt korban ismertem meg a kereszténységet, megtapasztalva a megtéréshez vezető út sötétségét, kínját, fájdalmát, és az Istennel való találkozás mindent felülmúló boldogságát. Ez a folyamat hosszú és keserves volt. Kerestem hiteles embereket és közösségeket, akik tudtak mesélni hitükről, tapasztalataikról. Ilyen embereket nagyon kis számban találtam. Viszont annál többet, akik verejtékszagú, örömtelen, életidegen szabálygyűjteményként élték és tanították a kereszténységet. Ezeket az előzményeket csak azért mondom el, mert talán ezt a tapasztalatot sokan élik meg ma is. Az ember úgy van programozva, hogy vágyik az Isten életében való részesedése után, akár tudatosan, akár nem. Nem mindegy, milyen iránytűt adunk a kezébe. Mint ahogy nekem is nagyon meghatározó volt a kereső korszakban pl. Gyulay Endre püspök atya egyik ifjúsági lelkigyakorlata, ahol Máriáról beszélt. Ezeket a nagyon meghatározó, mély, élhető, „isteni” kalandokba sodró meghívásokat érzem megvalósulni a KIA sokszínű, nagyon kreatív programjaiban. Nagyon jó, hogy a KIA létezik, hogy nagyon egyszerű, az ember mindennapi tapasztalataira építő módon hirdeti az evangélium örömhírét, „kicsiknek” és „nagyoknak”. Jézus igazi tanítványaiként vezetik az embereket a hétköznapi tapasztalatokból kiindulva az Istennel való kapcsolatban kiteljesedő élet felé. Néhány programjukon sikerült részt vennem, ahol megtapasztaltam testvéremtől és barátomtól, Balogh Józsi atyától gyakran hallott történetnek a megvalósulását. A történet eredetiben Anthony De Mellotól származik, s lényege az, hogy egy sas a tyúkok között nevelkedik, kapirgál, szemezget, mígnem egyszer megpillantja az égbolton repülő sasokat, és szívében ellenállhatatlan vágyat érez , hogy a magasba emelkedjen és... Aki kíváncsi a folytatásra, olvassa el Mello Ébredj tudatára c. könyvét, és vegyen részt a KIA felrázás programjainak egyikén. Tatárné Kapus Éva Mártély
11
10 „tíz év ide vagy oda, Neki nem számít...” Már szerzetesi hivatásom kezdetén mély vágyat éreztem arra, hogy vidéken élő emberek között éljek, dolgozzak. Olyan életet kívántam élni, amiben a hit örömmel, nyitottsággal, befogadással párosul. Azt sugározni, hogy élni jó, hittel élni jó. A közösség, amelyben Jézus helyet készített nekem, a vidék problémáira adott válaszokból nőtt ki. Rajtuk keresztül jutottam el a Hajszolóra, az ifjúsági vezetőképzőbe, amelyet Domaszék-Zöldfáson tartottak a Regnum Marianum és a Szeged-Csanádi Püspökség támogatásával. Akkor még csak az iskola öreg épülete volt a találkozók helyszíne, és a falról Marx bácsi nézett ránk: Mivé lett a világ! Azok közül, akikkel akkor együtt tanultunk, játszottunk, táboroztunk, többen ma is Szegeden élnek, családosok lettek, és különböző egyházközségekben, mozgalmakban tevékenykednek. Egyszer – még a 90-es évek elején – arról álmodoztunk egyik rendtársammal, ha vidéki plébániára kerülünk, nagy játék-délutánokat szervezünk bevonva a környékbeli plébániákat is. A Katolikus Ifjúsági Iroda helyiségében 1991 őszén, Szent Gellért napkor jártam először. Még csak két helyisége volt, de sokan jártak oda. A fal tele volt tűzködve a fiatalok egymásnak szóló leveleivel. A Gellért-napi kiscsoporttal a Szabadtéri játékok nézőterének ülésein ücsörögtünk, és a Szent Imre Klubban piros origami madarak repkedtek. Élet volt. Ha pedig igazán szeretnél valamit, ami Istennek is kedves, biztos teljesíteni fogja. Csak 10 év telt el azóta…és összehozta a vágyamat, Szegedet és a Katolikus Ifjúsági Alapítványt… Volt humora is hozzá! Ma már együtt játszunk, kirándulunk, táborozunk sok fiatallal, és én is törhetem a fejem, mi legyen a Gellért nap témája! Az ötödik évemet kezdem lassacskán itt. Nem mindig sikerül felrázni a plébániákat, hogy figyeljenek jobban a fiatalokra, az örömteli hitre. Ez le is törhetne… de tudom Isten akarja, és tíz év ide vagy oda, Neki nem számít, hogy beteljesítse a kívánságát! Suller Melinda SJC
Interjú saját magammal az Alapítvány 15 éves szülinapjára K: – Mesélj magadról F: – Pótári Misa vagyok, Mártélyon élek, s 2000. október 1-je óta dolgozom a KIÁ-nál. Nagyon szeretek játszani, fiatalokat megviccelni ezért is kerültem az Alapítványhoz. Fő munkám az ifjúságpasztoráció, tehát nekem kell minden 13-30 év közötti egyházmegyés fiatalt „megpasztorálni”. K: – Milyen feladatokat rejt ez a pasztoráció? F: – Konkrétan ide tartozik az egyházmegyei nyári tábor, az adventi lelkigyakorlat, a téli-nyári kirándulás, az ifjúsági világtalálkozók szervezése, adventi és nagyböjti gondolatok összegyűjtése, és ami a legfőbb, a Felrázás Program koordinálása. K: – Ja igen, ezt ismerem: „Felrázva, de nem keverve”– James Bond F: – Ha nem is egészen ezzel a mottóval indult a Program, de talán kifejezte volna ez is a célját. A lényeg, hogy az egyházmegye területén élő közösségeket szeretnénk úgy „felrázni”, hogy közben közösen megvalósítunk egy olyan értékközvetítő szabadidős napot, amely lendületet ad mind a helyieknek, mind pedig nekünk is. Így kerülünk kapcsolatba egyre több jó szándékú emberrel, aki tesz vagy tenni akar a fiatalokért és így toljuk előre az Egyház „szekerét”. K: – Milyen a kapcsolatod a munkatársakkal? F: – Szerintem nagyon jó csapat vagyunk, jól kezeljük a felmerülő problémákat, s összefogunk a feladatok megoldásakor is. Azt szeretem még, hogy tudunk együtt dolgozni, és ünnepelni is. Talán csak az erőnket nem tudjuk jól beosztani, mert sokszor többet vállalunk, mint amit elbírunk, de ez inkább az időkorlátok miatt van. A lényeg, hogy a munkatársak pasztorálása jó úton halad. K: – Mit kívánsz a „születésnaposnak”? F: – Azt, amit egy kisgyereknek is: Nőj nagyra, legyél mindig talpraesett, és segítsd a rászorulókat! Lejegyezte: Pótári Mihály
13
12 Pincér voltam a Millenniumi Kávéházban Hitoktató és lelkipásztori munkatárs vagyok a csengelei és pusztaszeri egyházközségekben. Családommal a csengelei plébánián lakunk. Fő feladatunknak azt tartom, hogy elősegítsük egy életerős keresztény közösség kialakulását. Annak idején a Hittudományi Főiskolán rengeteg elkötelezett embert ismertünk meg, többek között az Alapítvány munkatársait is. Már hallgató korunkban bekapcsolódtunk munkájukba, pl. az egyházmegyei ifjúsági napokon csoportvezetőként. A főiskola elvégzése után egy éven keresztül pincér voltam a Millenniumi Kávéházban, ahol számtalan színvonalas programon vehettem részt. Amikor Csengelére költöztünk és felmértük a helyzetet, hogy milyen lehetőségek vannak, az Alapítvány munkatársaihoz fordultunk segítségért. Pótári Misa ajánlotta a Felrázás programot, amire azonnal lecsaptunk. Három éve tartalmas és szórakoztató programmal teszik vonzóvá a Szent Imre búcsúval egybekötött egyházközségi napot a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt. A kávéház nagyon hangulatos hely, szeretünk oda járni. Kellemes körülmények között jót lehet beszélgetni rég látott ismerősökkel; amikor megtehetjük, visszajárunk az ott rendezett programokra is. Lelkesedés, rengeteg jó játékötlet, a csapat munkájának gördülékenysége, együtt dolgozni tudás, profi szervezés jellemzi az alapítvány munkáját. Azoknak, akik komolyan veszik saját missziós küldetésüket, és szeretnének közösségeket létrehozni és működtetni, nem szabad kihagyniuk azt a segítséget, amit ez az alapítvány nyújt. Hogy mit üzenünk nekik? A KIA címét és telefonszámát. Katona Attila lelkipásztori kisegítő, Csengele
„nekünk, lelkipásztoroknak, hitoktatóknak, katekétáknak is egy lehetőség...” 2002-ben szenteltek pappá. Négy év alatt két helyen voltam lelkipásztor. Első két évet Kisteleken töltöttem mint segédlelkész, majd 2004-tõl Ruzsán és két másik településen voltam plébános. A lelkipásztor nem egy korosztályhoz vagy lelkiséghez kapja a küldetést. Közösségeinkbe többnyire a felnőtt és idősebb korosztály képviselői tartoznak, és itt a nagy missziónk, hogy úgy szólítsuk meg az ifjúságot, hogy magukra és lehetőségre találjanak egy keresztény közösségen belül is! Lehetőségre, mert sokan csak kötelességteljesítésnek érezik, hogy eleget tegyenek meghívásunknak. Olyanná kell alakítani az ifjúsági csoportokat, ahol mi is adunk, ajándékozunk. Evangéliumi nyelven: „magot vetünk”. Már a főiskolás éveinkben ismertük egymást Pótári Misával, és évfolyamtársakként jó baráti-teológusi viszonyt ápoltunk. Van az Alapítványnak olyan munkatársa, akit a gimnáziumi éveimből ismerek, lelkigyakorlaton vettem részt, amelyet ő vezetett. Azóta a Felrázás-napok és a Szent-Gellért nap eseményeibe való bekapcsolódás mélyítette ezeket az ismeretségeket. Kiválónak találom a Zöldfáson immár harmadik alkalommal megrendezendő Egyházmegyei Ifjúsági Tábort. Ezt a visszajelzésekből és az újabb igényekből olvasom ki. A Katolikus Ifjúsági Alapítvány olyan programokat szervez, melyeknek van tartalma. Nem csak a neve nagy, hanem a tartalma adja az igazi nagyságát. A Kávéházat pedig – igaz, nem Szegeden vagyok és keveset járok be – egy szigetnek érzem a város szívében. Olyan kis szigetnek, ahol minden korosztály talál magának való lelki, szellemi táplálékot. Aki még nem ismerték a Katolikus Ifjúsági Alapítványt, azoknak üzenem, hogy Hajrá! ismerjék meg! Ismerjétek meg! Ez nem csak az ifjúságnak, hanem nekünk, lelkipásztoroknak, hitoktatónak, katekétáknak is egy lehetőség, hogy összefogást tapasztaljunk, erőt, ötletet merítsünk. Serfőző Levente plébános
Csengelei Felrázás-nap képek
Felrázás-nap Ruzsán
14 „nyitottság a világ és az egyház változásaira...”
Írások a Katolikus Ifjúsági Alapítvány fontosabb működési területeiről
2003 augusztusa óta foglalkozom intenzívebben a fiatalokkal, amikor is püspök úr a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség, valamint a Szent Imre Szakkollégium vezetését, továbbá az egyházmegyei ifjúsági referens feladatát bízta rám. Már tanulmányaim során is szívesen vettem részt ifjúsági találkozókon és a fiatalok egyéb programjain. Most ezeken ugyanolyan örömmel, de már nem mint résztvevő, hanem mint a szervező-csapat tagja veszek részt. A Katolikus Ifjúsági Alapítvány munkatársainak többségével tanulmányaink évei vagy különböző közös programokon való részvétel köt össze. Évek óta személyesen ismerjük egymást. Az Alapítvány munkájával kispap koromban kezdtem megismerkedni. Meg-megfordultam az irodában, betekintést nyertem az ott folyó életbe, munkába. A Szent Gellért Ifjúsági Nap az első és legmarkánsabb élményem. Személyes hitem, hivatásom vagy éppen felelősségvállalásom szempontjából is (pl. kiscsoportok vezetése) jelentős állomásai ezek életemnek. Zöldfáson először első éves kispap koromban jártam, amikor egy nyári tábor zajlott. Később többször vettem részt ott lelkigyakorlatokon, találkozókon, konferenciákon. Egyszerűsége, praktikussága, természetközelsége máig megragad. A Kávéház a maga sajátos módján vált értékközvetítővé. Az Alapítvány értékének tartom nyitottságát a világ és az egyház változásaira. Érzékelhetően fontosnak tartja a missziós üzenet tettekre váltását. A modern technikai eszközök használata segít az eljuttatni kívánt üzenet megérkezésében. Érdemes megismerni az Alapítvány munkáját és munkatársait, mert bárki legyen is az, aki velük találkozik gazdagodni fog általuk! Pálfai Zoltán, Paffy egyetemi lelkész, ifjúsági referens
Látni a szemekben a nyitottságot Azt hiszem, munkám során az egyik legnagyszerűbb érzés, ha találkozom egy ismerős, vagy akar ismeretlen emberrel és egy pozitív képessége tárul elém. Olyan képesség, amelyről talán nem is gondolta volna, hogy benne lappang. Ez így leírva elég elvontnak tűnhet, de a gyakorlatban ezt tényleg át lehet élni. Ráadásul még ez is a feladatom: elővarázsolni fiatalokból, anyukákból, apukákból, idősekből a bennük rejlő kreativitást, tenni akarást; felkelteni az igényt a közösségi létre, motiválni az áldozatvállalásra, az emberibb életre. Kicsit így tudnám leírni azt a célt és feladatot, amelyet a „Felrázás Program” néven indított el a Katolikus Ifjúsági Alapítvány a Szeged-Csanádi egyházmegyében. Arra vállalkoztunk 2001-ben munkatársaimmal, hogy elmegyünk minél több településre, s a helyi plébániai közösségekkel, plébánosokkal, emberekkel együtt kitalálunk és közösen megszervezünk egy nekik való, „testreszabott” programot. Vagyis „felrázzuk” egymást! Persze azt nem mondhatom el magunkról, hogy olyan sokoldalúak vagyunk, hogy az szinte már gömb, de azért elég sok szép élményt átéltünk. Már 24 helyen volt ún. „Felrázás nap”, 3 éve van Egyházmegyei Ifjúsági Tábor, és a 2001-ben Rómába elzarándokolt ministránscsapat „köménymagja” is rendszeresen találkozik, aktivizálja magát a különböző lelkigyakorlatok, kirándulások alkalmával. Nagyon fontos, hogy tudjuk milyen értékek állnak közel a fiatalokhoz, ezért készítettünk Csongrád és Békés megyei középiskolákban egy felmérést, amely arra világított rá, hogy a legfontosabb számukra a család, barátság, egészség, szerelem,
szeretet. Tehát „ezek a mai fiatalok” is ugyanúgy igénylik a velük való foglalkozást, az együttléteket, mint régen. Az igény most is megvan, csak az eszközöknek és a nyelvezetnek kell talán megváltoznia. Nem elég a templomban várni a fiatalokat, eléjük kell menni. Ezért szeretnénk minél több helyen „felrázni” az embereket, hogy szervezzenek programokat, újítsák meg közösségeiket, használjanak fel minél többféle eszközt a keresztény értékek közvetítésére. Azt tapasztaltuk a munkánk során, hogy nagy a bizalom felénk, bíznak abban, hogy valami jó történik általunk a helyi közösségekkel. A felelősségünk is nagyobb lett hiszen, „ha már megszelídítettük a rókát, akkor foglalkoznunk is kell vele” (Kisherceg). Így nekünk is folyamatosan buzdítani, segíteni kell azokat az embereket akikkel már együtt átéltünk valamilyen közös élményt. Bátran állítom, hogy rendkívül gazdag egyházmegyében élünk mind lelkileg mind kulturálisan, ahol sok színes programot meg lehet valósítani, sok nyitott tettre kész fiatal él. Idén 15 éves volt az Alapítványunk, ezért szerveztünk egy ünnepi konferenciát, melyen átgondoltuk az elmúlt időszakot, s felvázoltuk az előttünk álló feladatokat, célokat. Tudjuk, hogy „a konferencia fontos emberek gyülekezete, akik külön-külön semmit sem tudnak tenni, együtt azonban kimondják, hogy nem lehet tenni semmit”, de azért mi bizakodva folytatjuk a munkánkat. Legfőbb célunk továbbra is az, hogy az emberek rácsodálkozzanak a környezetünkre, felrázzuk bennük létük igazi vágyait; örömben, békében, egymásért fáradozzanak és megérezzék ezáltal valahogy a megfoghatatlant, amely kiemeli őket az önző, pillanatnyi érdekek világából és ezáltal szabaddá teszi őket. Pótári Mihály
ii
Kulturális élet a Millenniumi Kávéházban A Millenniumi Kávéház 2000 szeptemberében kezdte meg működését, kulturális programokat azonban az év elejétől szerveztünk. Vagyis már hetedik éve létezik. Nehéz erről az időszakról, a kávéházról tárgyilagos véleményt alkotnom, mikor szinte minden napom kapcsolódik hozzá. De azzal, hogy az elmúlt majdnem egy évben szünetelt a nyitva tartása, talán kapunk egy kis távolságot, ahonnan jobban ráláthatunk erre az intézményre és múltjára. Annak idején a Millennium ünneplésével indult a kávéház, a neve is innen ered, meg az a kétéves anyagi támogatás, amely lehetőséget adott egy teljesen szokatlan kezdeményezésnek. A kávéház ötlete - valljuk meg őszintén - nem eredeti, de kis hazánkban életképes, hasonló próbálkozásról alig hallani. Mert a mi kávéházunk nemcsak gőzölgő kávét vagy gyöngyöző sört kínál vendégeinek, hanem egy kicsit otthona is akar lenni a gazdátlan lelkeknek, megfáradt diákoknak, beszélgető párocskáknak. Egy olyan hely, ahova jó lemenni (kávé, italok, süti), és egy olyan pince, ahol mindig történik valami. Azt mondják, a mi fiatalságunk egyik legnagyobb bánata, hogy mindig azt várjuk, történjen valami, és mégis, soha nem történik semmi, semmi lényeges. Ezt az űrt céloztuk meg annak idején, hogy töltsük ki ezt a helyet szórakozással, értelemmel, kereszténységgel. Az eltelt évek alatt a programok sora megszokottá vált: lehet filmet, diavetítést, kiállítást nézni, előadásokat és koncerteket hallgatni, néha táncolni, beszélgetős esteken és sakk-klubon részt venni. Bár a rendezvények szerteágazóak, azért mindig van egy gerinc, ahol találunk egy közös gyökeret. A kezdetekkor az „Ezer évről az ezredvégen” volt a mottónk, majd a „Mester, hol lakol?” kérdésre kerestük a választ, egy ideje pedig „A kulturális barangolások a határok mentén” sorozat zajlik. Vagyis mindig kerestünk egy alapötletet, ami egy finom, de mégis határozott keretet ad rendezvényeinknek, valahogyan egységben képes feltüntetni azokat. Már említettem, hogy az elmúlt évben volt egy hosszú szünet. Az elején talán még örültünk is neki, vagy inkább a pihenőnek, de ahogy telt az idő, egyre feszültebb várakozás lett úrrá rajtunk: mi lesz, ha elfelejtenek bennünket, ha nem leszünk képesek újra kinyitni a kávéházat. Ami bíztató volt: egykori vendégeink, partnereink
egyfolytában érdeklődtek a kávéház felől. Ekkor értettük meg, hogy több ez a Millenniumi Kávéház egy egyszerű pincénél; minden hibája ellenére, vagy ezzel együtt, egyedi színfoltja a városnak. Ekkor döbbentünk rá, hogy volt egy olyan egyetemi évfolyam, amelyik úgy tanult Szegeden, hogy amikor programot keresett magának, gyakran felvetődött benne ez a név: Millenniumi Kávéház (persze a diákság inkább csak „Milka” szót használja, de nekem a lila tehén nem jön a számra a kávéház helyett.) Mióta újra működik a kávéház, még jobban érződik, hogy szükség van ránk. Régi barátaink visszatértek, mintha mi sem történt volna, jönnek az ötletek, a régi arcok, új vendégek. Úgy néz ki, túléltük, túlélte a kávéház, ami egy vendéglátóipari hely végzetét jelenti, a kényszerű pihenőt. Ezzel a kis történelmi összefoglalóval próbáltam ízelítőt adni Alapítványunk egyik gyöngyszeméről. Azért itt a végén két dolgot hadd emeljek ki, ami meggyőződésem szerint nem tolakodó, de fontos sajátossága a kávéháznak. Az egyik, hogy minden programunk ingyenes. Hihetetlen, hogy erről, mi emberek mennyire leszoktunk. Szinte nem kell az, amiért nem fizetünk. Pedig ha visszagondolok mondjuk gimnazista éveimre, sokszor volt az döntő, mire volt pénzem és mire nem. Nem hiszem, hogy egy egyetemistának manapság sokkal több pénze lenne, így szerintem igazán értékes az, hogy kulturális programjaink kínálatából az anyagiak befolyását törölni tudtuk. Ez nem pusztán a mi érdemünk. A másik megfontolandó, nekem kedves tulajdonság egy kis kávéházi titok. Talán hivalkodás is egy kicsit erről beszélni, ígérem, máskor nem fogok. Amikor megkezdte működését a kávéház, egyszer jött egy régi, jó barátom. Kezembe nyomott egy feszületet, és mondta, hogy tegyem ki. Ne a vendégtérbe, inkább a kármentő részbe. Nem kell, hogy a vendégek lássák, úgyis érezni fogják, hogy van itt valami, amit csak érez az ember, de nem ért. Hát ez a kis fakereszt azóta is ott lóg a kávéház belső falán, nem babonából, hanem meggyőződésből. Zárszóként csak még annyit írnék ide: mindannyiunk nevében köszönöm azt a sok segítséget, ötletet, munkát, támogatást, ami hozzájárult eddigi létéhez, alakulásához, és reményeink szerint a jövőben is segíteni fogja a Millenniumi Kávéház működését. Köszönet érte mindenkinek! Szécsi Imre
Csodás Kövek kertje Kapolcs, Művészetek Völgye az idén is. Itt ülök a katolikus templomkertben és azon merengek, hogy hányszor jutott eszembe év közben! A kéklő égbe törő barokkos templomtorony, a zöld hársfák alatt hűsölő emberek, a templom oldalába gyűlő, színesre festett kövek... a természet és emberi alkotások művészete. Arcok, gyermeki nevetések, beszélgetések. Most péntek van, az első nap a Művészetek Völgyében. Keresgetjük a csomagokat, és a Völgy ritmusát. Az idén vajon milyen lesz? – gondolkozom. Majd munkához láttunk, hogy berendezzük kertünket. Csapatokban felállítottuk két állandó sátrunkat. A bejárathoz került a kert hangulatát megalapozó lelkifröccsös sátor. Pezsgő szódával felöntött igazi Balaton-felvidéki bor mellé lelki üzenetet, bölcs mondást kaphatott bárki. Ez a különös fogadtatás jelezte, hogy e kertbe belépő számára véget érhet „a bámészkodj, vásárolj, egyél és láss minél többet” és ha akar elindulhat új dimenziók, „pihenj meg, játssz, mélyedj el magadban” felé. Aki kíváncsi volt arra, micsodák is a csodás kövek és hol lelhetők meg, leheveredhetett a nagy fatáblákra festett meséskönyvek elé. Egészen addig, amíg már nem bírta nyugton nézni, ahogy mások inognak a gólyalábakon a füves lejtőn. S ha ez sem volt elég a magasságokba törekvésből, papírsárkánnyal röppenhetett tovább. Igazi zsírpapiros, nádból barkácsolt papírsárkányok készültek ügyes kezű apukák és fiúk kezei között. Az ügyességet, éleslátást és erőt tovább próbálhatták a kelevész dobálók. Igaz, hogy vaddisznó nem esett áldozatul, de a templom domboldalán a fű teljesen kihalt! A helyzetek átlátása, gyors változtatások és megfontolt kitartás nemcsak a gólyalábon inogva, vagy célbadobás közben jó segítség, hanem akkor is , ha valaki elvarázsolódik a Huszárvirtus társasjáték mellett üldögélve a 48-as szabadságharc idejébe képzelve magát. Egy baráti társaság egész délután belefeledkezve küzdött Klapka, Bem, Görgey és más vezérek oldalán, hogy minél több országrészt tudjon meghódítani! A lelki elmélyülést megcélzó többféle lehetőség közül válogathatott. Nem messze a templom bejáratától egy apró piros-kék cirkuszi sátorba betérő, ha addig csak magában gondolta, hogy élete kész cirkusz, most valóságban is megláthatta. A vicces figurák segítségével berendezhette élete porondját, átláthatóbbá vált számára, kinek milyen szerepe van életében és elgondolkodhatott rajta, milyen műsort látna szívesen.
iii A mandala festés kövekre kicsiket és nagyokat egyformán vonzott. A gyermekek végre nyugodtan fülig festékesek lehettek! A felnőttek nem csak a színeket és formákat próbálgathatták a szép formájú köveken, hanem leülhettek egy olyan csoportos beszélgetésre, amely segítette továbbgondolni a spontán megfestett formák és színek világát. A hazavitt kövekkel együtt magukkal vihették a felvetett kérdéseket és még tovább keresgethették rá saját válaszaikat. Csak néhány lépésre a kőfestő sátortól újabb meglepetés. Kis fa szekrénykén felirat: Melinda Csodapatikája. A polcokon sorakozó üvegeken furcsa feliratok: irigység, házsártosság, torkosság, bizalmatlanság... ez bizony a lélek patikája. Sokszor szeretnénk megszabadulni rossz tulajdonságainktól, fejlődni, változni. A patika attól csodapatika, hogy időt lehet nyerni az elgondolkozásra, presztízsvesztés nélküli önvizsgálatra és megtalálni a jó tulajdonságok útját. Lehetséges a gyógyulás cukorkákkal, borsóval, lencsével, melyek megtöltötték az üvegeket? Nem. A csodát az hozza, ha valaki őszintén foglalkozik önmagával, erősen vágyik a változásra és taktikát talál ki, hogy egy-egy kényes helyzetben hogyan kéne helyesen viszonyulnia. Nem egyszerű folyamat ez, de az elkészített kis papírdoboz, a ráírt vágyakkal újból és újból emlékeztethet lelki célunkra. Egy finom cukorkát bekapva mégis kellemesebb elgondolkozni és újból és újból nekilendülni! A patika előtt gyakran hosszú sor állt és nem volt ritka néhány legördülő könnycsepp sem. A patikárius és segédje nem hagyták őket vigasztaló szó nélkül. És ha már túlságosan is nehézzé váltak az élet terhei egy bölcs remete mindig akadt, hogy meghallgassa a gyógyulásra várókat. Néha hosszú barna ruhás, néha fekete szoknyás volt a kert remetéje, de a külső mögött figyelmes szívek rejtőztek, akik tudták, hogy néha hallgatni többet ér, mint beszélni. Néhány napon át személyiségfejlesztő, kommunikációs és fókusz foglalkozások segítségével bele lehetett kóstolni az önkifejezés és önismeret további formáiba. A templom ajtaja mindig nyitva állt, hogy elcsendesedésre indítson szép fotókkal, zenével, meditációs alkotásokkal. Mi, a Katolikus Ifjúsági Alapítvány munkatársai és Tornay M. Petra Iskolanővér, lelkes segítő barátainkkal együtt, Szegedről találtunk rá a Művészetek Völgyére. Messziről jöttünk a Balaton- felvidékre és messzire kívántuk láttatni vendégeinket. Programkezdő közös liturgiánkon az önfeláldozás apró magvairól elmélkedtünk. A hét
iv végére már éreztük is, mit jelent kissé belehalni a hőségbe, a pakolásba, a sokféle emberhez való viszonyulásba, a folytonos rendelkezésre állásba, de ugyanakkor ott volt Jézus ígérete, hogy bő terméssel áld minket. Ezt éreztük is, az idén sokkal többen jöttek el hozzánk és tavalyi ismerősök is felbukkantak, hogy elmondják, mi történt velük.
Paraliturgikus Kutatások Műhelye A Paraliturgikus Kutatások Műhelye 2004 januárjában jött létre a Szegedi Katolikus Ifjúsági Alapítvány keretében, hogy a római rítusú katolikus liturgia és paraliturgia technikai elemeit egy kísérleti műhelymunka keretében összevesse Jerzy Grotowski lengyel rendező és színház-teoretikus parateátrális kutatásainak és színházi antropológiájának elméleti és gyakorlati téziseivel, és Grotowski elméletére épülő paraliturgikus játékokat alkosson meg tehetséges fiatalok bevonásával. A művészeti vezetést a két alapító, Liszkai Tamás római katolikus pap és Punk Mária főiskolai hallgató vállalta magára. A Műhely előzményeként számon tartott kisteleki Latinovits (Önképző)kör a kisteleki római katolikus templomban, 2002. március 28-án, a nagypénteki szertartás keretében mutatta be első passió-feldolgozását Fabula rasa címmel, melyben ószövetségi próféciákból, az evangéliumok szenvedéstörténeteinek tematikus összeállításából, Pilinszky János verseiből és Liszkai Tamás drámai monológjaiból állt össze a dramaturg-változat.
Kívánjuk, hogy látogatóink életét Csodás Kövünk, Jézus szeretetének sugárzása vezesse tovább! Suller Melinda SJC (Az írás az Új Ember című újság számára készült 2006-ban)
Rendezője felVági László zeneszerző és filmrendező volt. A következő játék, a Fabula matris (amely Szűz Mária májusi litániája alapján készült evangéliumi részletek, Maxim Gorkij Az anya c. regényéből vett idézetek és Radnóti Miklós verseinek felhasználásával) ősbemutatója 2004. szeptember 24-én volt a szegedi Szent Gellért Ifjúsági Nap keretében, a Dóm altemplomában. Bemutatásra került továbbá Domaszéken, egy ifjúsági lelkigyakorlat alkalmával, Szegeden 2005. május 1-jén, Anyák napján, valamint Makón, a Szegedi Katolikus Ifjúsági Iroda által szervezett egyházközségi ifjúsági nap keretében. 2005. március 25-én, Nagypénteken szegedi egyetemistákkal újra előadásra került a szegedi Dóm altemplomában a felújított Fabula rasa. A csoport ezt követően is együtt maradt, velük kezdődött el a Grotowski-tréning rendszeres csoportdinamikai alkalmazása a »Grotowski-labor« elnevezésű projekt keretében. 2005. augusztus 1-jén és 2-án Kapolcson, a Művészetek Völgye programsorozatában, a Fabula rasa és a Fabula matris egyaránt be lett mutatva a kapolcsi római katolikus templomban. összeállította Liszkai Tamás és Punk Mária
Létezhet-e egyház közösség nélkül?
mint amelyben a hívek és a plébánosok gyakran egymással szemben állva vagy a másik mellőzésével akarnak eredményeket elérni, nem pedig együttműködve. Mindkét fél részéről változásra van szükség, de a felelősség a papoké – nekik kell motiválni, mozgatni a rájuk bízott híveket, hogy jól működő közösségek jöhessenek létre. Orosz István kárpátaljai görög katolikus parókus feleségével és egy ifjúsági hittanosával a kis települések közösségépítéséről osztották meg tapasztalataikat. Kiemelték a faluközösségek összetartását és az egymásért való munkát, segítőkészséget, mely által mindannyian gazdagodnak, erősödnek. A dél-baranyai cigánymisszió helyzetéről Lankó József alsószentmártoni plébános és két munkatársa számolt be. A cigányság kulturális és világszemléleti különbözősége miatt nem könnyű őket megérteni, de aki belelát az életükbe rájön, hogy milyen összetartó, családszerető és vallásos közösségről is van szó. Fontos lenne, hogy az egyház felfedezze a cigányság élő hitét és a bennük lévő vallási bázist. A nagy tanyakörzettel rendelkező falu, Csengele pasztorációjáról számolt be Katona Attila lelkipásztori kisegítő, aki feleségével és gyermekeivel él a kis falu plébániáján. A hitoktatás egyre kevésbé bizonyul hatásosnak, ezért másként kellett megszervezni a település közösségi életét. A tanyasi életforma jellege miatt a rendszeres programok nehezen működnek, inkább az új tartalmakkal megtöltött alkalmi rendezvényekre sikerült több résztvevőt elcsábítani, például a templombúcsúra, egyházközségi napokra, Taizé imaórára, szentségimádásra, kirándulásokra, táborokba. A konferencia keretében a Nemzetközi Üzleti Főiskola két oktatója: Tornay M. Petra iskolanővér és Guba András piarista szerzetes szakmai tréninget tartottak, amelyen módszereket mutattak a csoportfolyamatok megismeréséhez, illetve szituációs feladatokon keresztül ismertették meg a közösségek természetes belső jelenségeit. Az alapítvány ünnepi megemlékezésén Gyulay Endre megyés püspök elmondta, hogy akkor könnyebb az egyházi vezetők dolga, „ha elegendő normális segítőt sikerül találniuk maguk mellé”. Az ifjúsági munkával a jövőt építjük, s feladatunk egy pogány világban végzendő misszió.
Ezzel a címmel rendezett konferenciát megalakulásának tizenötödik évfordulója alkalmából a Katolikus Ifjúsági Alapítvány (KIA) május 19-e és 20a között Domaszék-Zöldfáson. Az alapítvány 1991-ben azzal a céllal jött létre, hogy technikai hátteret, anyagi támogatást és koordinációt biztosítson a szeged-csanádi egyházmegyében működő vallásos ifjúsági közösségeknek. Ahogyan Mészáros Andrea, a KIA ügyvezetője nyitóbeszédében elmondta, napjaink média- és tömegkultúrája jelentős hatással van a fiatalok gondolkodásmódjára és erősen hozzájárul ahhoz, hogy már fiatalon elszigetelődjenek egymástól. Egy 2002-ben készült egyházmegyei felmérés szerint az itt élő középiskolások hatvan százaléka nem érzi úgy, hogy tartozna valamilyen közösséghez. A közösségi léthez tartozó értékeket – barátság, szeretet, szerelem – mégis a legfontosabbak között tartják számon. Az egyházmegye ifjúságpasztorációs programja keretében – mely Felrázás Terv néven ismert – a KIA igyekszik lendületes, játékos vagy komoly programokat szervezni, amik által több korosztály is átélheti az együttlét, a közösségre találás örömét. A konferenciának kettős célja volt: egyrészt visszatekintés az elmúlt tizenöt év munkájára, sikereire és tanulságaira, másrészt pedig a szakmai program által, az egyházban folyó közösségszervezési kezdeményezések megismerésével segíteni a résztvevőket hasonló tevékenységükben. Kondé Lajos, a KIA kuratóriumi elnöke köszöntőjében kifejtette, hogy az egyház nincs bezárva a templomokba, sőt meg kell mutatnia, hogy a szakrális tevékenysége mellett az élet minden területén jelen van –; ennek kiváló módja a közösségek létrehozása, éltetése és támogatása igényes módon és korszerű eszközökkel. Történeti áttekintésként a magyarországi keresztény közösségek XX. századi formálódásáról, diktatórikus szétverésükről és újraindulásuk nehézségeiről Dénes Zoltán, újirázi plébános és a debreceni egyetem tanára beszélt. A KIA munkáját anyagilag és szakmai tanácsokkal is segíti 1998 óta a Renovabis nevű német alapítvány, melynek célja a kelet-európai országok keresztény szervezeteinek és kezdeményezéseinek támogatása. A Renovabis képviseletében Márton Gábor Markus Leimbach pályázati igazgató vett részt a konferencián. A magyar helyzetet úgy jellemezte, (Az írás meg jelent az Új Ember című lapban)
vi
Statisztikák a Katolikus Ifjúsági Alapítvány legutóbbi történelméből Felrázás program Felrázás programok az utóbbi években: év
Felrázás-napok száma
Egyéb programok
résztvevők
száma
résztvevők
2004
6
820
6
3935
2005
6
1430
6
3870
2006
7
2590
6
3830
Felrázás-napok: év
hely
2002
Mártély
2003
Hódmezővásárhely, Gyula, Földeák, Mórahalom, Csengele
2004
Földeák, Makó, Battonya, Mezőkovácsháza, Pusztamérges, Csengele
2005
Csongrád, Ruzsa, Battonya, Makó-Újváros, Szeged, Csengele
2006
Orosháza, Makó-Újváros, Hunya, Szeged-Alsóváros, Csongrád, Csengele
vii
Gellért-napi ifjúsági találkozók: év
cím
2001
Kudarcaink és sebeink
2002
A nő útja és a férfi útja
2003
Szabadság
2004
Rombolás és alkotás
2005
Egyházmegyei jubileum
2006
Talpra! – értékek, amiket védenünk kell
Ifjúsági táborok: év
cím
2000
történelem tábor: Történelmünk nagyjai
2001
történelem tábor: Középkor
2002
történelem tábor: Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc
2004
egyházmegyei tábor: Szabadság
2005
egyházmegyei tábor: Rombolás és alkotás
2006
egyházmegyei tábor: Jubileumok
Csodás Kövek Kerje a kapolcsi Művészetek Völgyében: év
2004
résztvevők
2005
3000 fő
2006
2800 fő
3000 fő
Hunya Gyula
Csongrád Csengele
Zöldfás Katolikus Ifjúsági Központ
Orosháza
Mártély
Mezőkovácsháza
Csoportok az utóbbi években: Pusztamérges
Ruzsa
Hódmezővásárhely Földeák
Mórahalom Szeged
Makó
év
Battonya
csoportok száma
vendégéjszakák száma
saját programok
támogatott programok
2002
52
2574
4 (100 fő)
2003
46
2271
1 (16 fő)
14 (988 fő)
2004
39
2851
1 (60 fő)
6 (601 fő)
2005
45
2125
2 (100 fő)
7 (183 fő)
2006*
23
2022
2 (110 fő)
4 (184 fő)
* 2006 szeptemberéig
15 „köszi az Alapítványnak azért, hogy ... találkoztam a leendő hites urammal”
Millenniumi Kávéház és Klub
53
1400
33
900
35
900
32
850
47
58
86
100
117
101
114
-
2000 2600 3500 5000 3400 5800 7300 -
2006 I. féléve*
2005 II. féléve*
2005. I. féléve
2004 II. féléve
2004 I. féléve
2003 II. féléve
2003 I. féléve
2002 II. féléve
2002 I. féléve
2001 II. féléve
2001 I. féléve
2000 II. féléve
2000 I. féléve
Kulturális programok az utóbbi években:
látogatók száma rendezvények száma
viii
31
2000
* 2005 júniusától 2006 februárjáig a Katolikus Ház felújítási munkálatai miatt a Kávéház zárva tartott A Millenniumi Kávéházban fellépő zenekarok: Abszint és fekete, Al Fresco zenekar, Astor zenekar, Balga, Briós Kórus, Caffe de la Zsé, Carol Cass, Ch’ember, Jazz Band, Coco-Bongo, Duende, egykori Palermo Boggie Gang, Enyedi Sugárka Jazz Szextett, Extrió, EzGáz!, F.C. POP, Fool Moon énekegyüttes, Frankie Látó Quartett, Hajnal zenekar, Hunyadi Páter és barátai, Ikrek, Jazzebell, Kaláka együttes, Keep Smiling Jazzvokál, Kucsera Géza Quartett, Kurina Kornél Trió, Matthew Mitchell Quartett, Mississippi Grave Diggers Duó, Molnár Dixieland Band, Nightingale, Ördöngös zenekar, Péter Barbara, Peter&Pan, PRT, Quintet Brasil, Rambling Blues Trio, Rozsdamaró, Sebő Együttes, Shirley Dimaano, Stoišic Jovan, Storyville Jazz Band, Sun City együttes, Sunny Side Duó, T. O. Nelson, Tóth Bagi Band, Tücsök Duó, Woodpeckers Kávéházi programsorozatok: év
cím
2000-2001
Ezer évről az ezredvégen
2002-2003
Mester, hol lakol?
2004-2006
Kulturális barangolások a határok mentén
Angol-hittan szakos tanárként szereztem diplomát. Jelenleg a Szegedi Hittudományi Főiskolán tanársegédként dolgozom, valamint a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban táncot és angolt tanítok. Ezenkívül a szentesi Szent Anna plébánián működő, idén szintén 15 éves Új hajtás 102 ifjúsági közösség tagja vagyok, és vezetem a négy éve működő gyerekcsoportját, valamint hittant tanítok ugyanitt. A Katolikus Ifjúsági Alapítvánnyal Pótári Misán keresztül kerültem kapcsolatba, aki évfolyamtársam volt a Főiskolán, és nagyjából hasonló dolgokkal foglalkoztunk fiatalok között. A római ministráns-zarándoklat és a kirándulások rendkívül értékes pillanatokkal ajándékoztak meg. Úgy vélem,kiváló lehetőség, hogy az egyházmegye fiataljai megismerjék egymást. Egyik-másik csapat esetében nem csak egyszeri közös élményt jelent, hanem közösséget teremt. Ha már a személyes élményeknél tartunk sok-sok köszi az Alapítványnak azért, hogy éppen egy ilyen kiránduláson találkoztam a leendő hites urammal. Nagy élmény volt számomra a tavalyi egyházmegyei nyári tábor is, ahol az Alapítvány felkérésére táncházat tartottam. Jópofák és lelkesek voltak a fiatalok, örülök, hogy ott lehettem, és ha jól tudom leszek az idén is. Szerintem nagyon jó ötlet, hogy megpróbáljátok összefogni a találkozók után is az ifjakat, így az euforikus töltésnek, ami akkor feljön, van némi reménye a folytatásra, hogy tudniillik lecsendesedve tovább szolgálja Jézust. Mióta nincsenek olyan lelkigyakorlatok a környéken, mint régen, és nemigen jutunk el Nagymarosra, ez az egyetlen lehetőségünk hogy igazán átéljük az „ifjúsági élet” remek érzését kulturált módon. Ugyanakkor egy képet ad az egyházmegyében folyó eseményekről is. A Felrázás-program, úgy vélem, a jelenleginél sokkal nagyobb támogatottságot érdemelne az egyházon belül. Óriási lehetőségnek tartom, hogy megszólítsunk olyanokat is, akiknek amúgy semmi köze, vagy legalábbis nagyon kevés az egyházhoz. Az üzenetem elsősorban az egyházunk vezetőinek, illetve a lelkipásztoroknak szólna. Ezt az ügyet nagyon sokan erejüket megfeszítve hordozzák minimális elismerés fejében. Olyan szomorú látni, hogy meg nem értéssel és a támogatás hiányával találják szembe magukat igen sok helyen. Szerencsére nő a pozitív példák száma is, de még nem elegendő. Arra kérném őket, hogy ha csak lelkileg is és imáikkal, de mindenképpen támogassák az Alapítvány munkáját, mert igen jól beszélik azt a nyelvet, amin a fiatalok ma értenek. Ma létszükséglet, hogy fiataljaink értelmes időtöltést, jó barátokat és példamutató felnőtteket keressenek és találjanak, akik élik a hitüket, mégis modern, naprakész, életszerű és szeretetteljes emberek. Az Alapítvány, úgy érzem, mindezeket kiválóan képviseli. A Jóisten áldja meg munkájukat és adjon nekik újabb jó ötleteket! Aranyi Erzsébet
17
16 „találkozás” A Katolikus Ifjúsági Alapítvány hitelesen képviseli azt a nyitott felfogást, amit az egyháznak tükröznie kell: egy nyílt, másokat megszólítani akaró együttlétet. Ezt kitűnik programjaikból is. Egy-egy koncerten tele van a kávéház. Ezek a zenés estek családias, jó hangulatú, vidám események, de még sohasem voltam lenn úgy, hogy az lett volna az élményem, hogy egymásra nem figyelő, szorongó tömeg lett volna lenn. A jelenlévőkben az előadók közvetlensége és jó hangulata – és ehhez nyilván jól kellett előadókat választani – visszhangra talált. Meghatározó élmény volt számomra a Csodás kövek kertje Kapolcson, a Művészetek völgyében. A fiúk humorba öltöztetett segítőkészsége egy nehéz nap végén feloldotta a nap szomorú kudarcát, természetes közvetlenségük a folytatáshoz szükséges erő közvetítője lett. Úgy gondolom, hogy akik így tudnak valakire figyelni, azok nagyon sokat tudnak adni minden találkozásban. Sokszor hallom, hogy meg kellene találni a módját annak, hogy hitelesen legyünk jelen a világban. Hát valahogyan így! Nagyon-nagyon sok emberben éreztem, amikor betért hozzánk a kertbe félszeg-kíváncsian, vagy elszánt ellenállással felvértezve, hogy vágyik valamire, amit csak sejt, de amit nem ismert fel az életében, és nem kapott hozzá kapaszkodót, hogy felfedezze. Szatmári Györgyi teológus
képek a kapolcsi Csodás Kövek Kertjéből
„azokhoz a fiatalokhoz fordulnak, akikkel manapság nem könnyű foglalkozni” Én egyrészt azt látom, hogy nagyon lelkesek az Alapítvány munkatársai, másrészt pedig azt, hogy azokhoz a fiatalokhoz fordulnak, akikkel manapság nem könnyű foglalkozni, ezért nem is nagyon foglalkozik velük senki: a középiskolás korosztályhoz. Ez a generáció nagyon igényelné, hogy úgy szóljanak hozzájuk, hogy az érdekes legyen. Az etika órákon tapasztalom, hogy „csak” beszélgetni nem lehet velük, hanem kell találni valamit, amivel megfogjuk őket. Az Alapítványnak ez megy – elsősorban a játékosság az, amivel ez sikerül. Ha sikerülne befejezni-folytatni a módszertani segédanyagot, amelyet az Alapítvány munkatársaival készítünk, akkor az iskolában is azt tanítanám, mert két olyan osztályom is van, ahol az olyan klasszikus kérdések iránt, mint az abortusz vagy az euthanázia, nem mutatkozott nagy érdeklődés, de a szabadság felől talán sikerülne ezekhez is eljutni. Volt olyan osztályom, ahol kipróbáltam a már elkészült anyagot, és nagyon jól működött. Kovács Zsuzsanna
19
18 „akik nem ismerik az alapítványt, ... vegyenek kezükbe egy Gyerünk!-öt!” Tanító-kommunikációs szakemberként szereztem diplomát, jelenleg levelező tagozaton hittanárnak tanulok, egyébként pedig irodai ügyintézőként dolgozom a Mentőszolgálatnál. Ötévnyi szegedi élet után 2005 végén Mórahalomra költöztünk, jelenleg házunkat és kertünket szépítgetjük – ez tölti ki kevés szabadidőnket. 1999-ben tanulni jöttem Szegedre és a Szent Imre Kollégiumban laktam, ahol Kondé Lajos atya akkori igazgatóként – és a Katolikus Ifjúsági Alapítvány elnökeként – ajánlotta fel nekem Zöldfás programszervezői munkáját, mivel az addigi programszervező, Tóth Krisztina az akkoriban induló Millenniumi Kávéház szervezői munkáját vette át. Két éven át végeztem ezt a feladatot, majd 2001 végén nyelvtanulás céljából Londonba mentem. Jól esett, hogy időközben felkértek az egyházmegye ifjúsági lapjának szerkesztésére is, hiszen ez számomra szakmai gyakorlatot jelent, de most már szívügyemnek (és sikeresnek!) tartom az átvételkor nehezen induló Gyerünk!-öt. Zöldfásra ma is visszajárok egy-egy rendezvényre, és nagyon jó ilyenkor Irénke néniékkel elbeszélgetni vagy csak sétálgatni egyet a hangulatos zöld udvaron – mindig meg tudok itt pihenni. A kávéházi programsorozatok, előadások, koncertek állandóan levonzottak a „pincébe”, míg Szegeden laktunk, de valószínűleg nem szakadunk el költözésünkkel sem ezektől a rendezvényektől, sem az alapítványtól. Az együtt elkezdett történelem tábor fantasztikus hangulatát, szervezési és közösségteremtő élményeit máig emlegetjük – talán nem véletlenül, hiszen ez rázott akkoriban össze minket egy jó csapattá (Misa, Imi, Péter, meg persze Szőke Erzsébet – Szöszi). Az alapítványnál rögtön jó hangulatú csapatba kerültem, a munka mellett a magánéletben is máig tartó jó kapcsolatok maradtak az ottani munkatársakkal. Ez általában jellemző az itt dolgozókra: törődés a másikkal és egymás segítése a munkán túli életben is (költöztetés, baba- vagy beteglátogatás, besegítés ház körüli munkákba vagy éppen bármilyen ügy elintézése személyesen vagy a felhalmozott igen jelentős kapcsolati tőke bevonásával). Jó az a cél, amiért az alapítvány létrejött és szerencsésnek tartom, hogy nyitott, közvetlen emberek szervezik a feladatokat, programokat – ezzel nemcsak egy-egy rendezvény lehet sikeres, de a nagyobb közösséget is előrébb lehet vinni. Akik nem ismerik a Katolikus Ifjúsági Alapítványt, azok menjenek le kávéra, koncertre vagy előadásra a Millenniumi Kávéházba, vegyenek részt bármilyen programon Zöldfáson (vagy a világ bármely részén, ahol a KIA igyekszik felrázni az egyházat), de legelsősorban vegyenek kezükbe egy Gyerünk!öt – ezek mind az alapítvány elmúlt 15 évének tapasztalatait és hangulatát fogják átadni neki. (És remélem, hogy mindezeket a következő 15 év elteltével is ugyanígy – vagy inkább még jobban – megtapasztalhatják!) Márton Gábor a Gyerünk! főszerkesztője
„az itteni munkának van eredménye ” – Kedves Irénke néni és Laci bácsi, kérem meséljenek, hová valósiak és hogyan kerültek kapcsolatba a Katolikus Ifjúsági Alapítvánnyal? Laci bácsi: – Simon László vagyok, a párom Simon Irén. Mindketten a vajdasági Zentáról kerültünk át Szegedre a kilencvenes évek elején. Odaát a háború és az embargó ellehetlenítette az életünket, engem a katonaság is zaklatott, így át kellett jönnöm Magyarországra. Szeged kézenfekvő helynek tűnt minden menekültnek, mert el tudott helyezkedni, aki akart, másrészt az otthontól sem voltunk annyira messze. Itt kapcsolatba kerültem – többed magammal – Kondé Lajos atyával, aki akkoriban alakította át a volt zöldfási iskolát az egyházmegye ifjúsági központjává. Én is részt vettem az építkezésben. Közben Irénke hétvégeken meglátogatott, főzött, mosott és rendet rakott. Erre Lajos atya is fölfigyelt, és az építkezés befejezése körül leültünk hármasban beszélgetni. Ő megkérdezte, hogy lenne-e kedvünk itt dolgozni mint háziasszony és gondnok. Ez 1993 nyarán történt. Irénke még akkor nem tudott átjönni, mert Laci fiunk katona volt. Erre csak 1994 elején nyílott lehetőség, és igent mondtunk a meghívásra. – Mivel foglalkoznak itt Zöldfáson? Irénke néni: – Mi a Katolikus Ifjúsági Alapítvány által üzemeltetett Zöldfás Katolikus Ifjúsági Központ kiszolgáló személyzetét alkotjuk hármasban Terikével (Nagy Terézia a Központ takarítója). Laci bátyád a gondnok: megjavít mindent a ház körül, füvet nyír, locsol, fest, karban tartja az autót és segít a konyhai munkában és a bevásárlásban. Én Terikével végzem a ház takarítását, intézem az ételek beszerzését, mosogatást és minden háziasszonyi munkát. Az a feladatunk, hogy minden itt zajló programhoz megadjuk a lehető legjobb hátteret. Azt szeretnénk, hogy minden vendégünk jó szívvel gondoljon az itt eltöltött időre és szívesen térjen vissza hozzánk. Úgy érzem, ezt az elmúlt időszakban sikerült is elérnünk. Rengeteg olyan vendégünk van, akivel visszajáróként, nagyon sok közös élményünk van az eltelt 12 évből. – Milyen programok zajlanak Zöldfáson, és melyek a legkedvesebbek? Irénke néni: – Zöldfás nyitott mindenki előtt. Itt megrendezésre került már a gyermektáboroktól, lakodalmakon át lelkigyakorlatig sokféle program. Helyszínét adtuk már kétszáz fős konferenciának, cserkésztábornak de került megrendezésre négy fős lelkigyakorlat is a házban. Tehát nyitottak vagyunk a világra teljesen. A számomra legkedvesebb programok a gyermektáborok. Ezeknél mindig elragadtatással nézem, a tanárok miként képesek lekötni a gyerekeket. Mennyiféle játékkal és mennyire ötletesen képesek maradandó élményeket okozni a fiataloknak. Olykor-olykor mi is kapunk valamilyen rajzot, általuk készített emléktárgyat, éneket a táborok végén. Ezek néha könnyet is csalnak a szemünkbe, másrészt egy olyan jóleső érzés tölt el bennünket, mely megerősítést jelent ahhoz, hogy az itteni munkánknak van eredménye.
Irénke néni és Laci bácsi, azaz Simon Irén és Simon László
21
20 Kávézacc és Bóbita... Emlékszem, kisfiúként, mikor nagyapám délvidéki testvérei meglátogattak bennünket, mindig a kávé volt az ünnepi lakomák utolsó utáni fogása. Ilyenkor mindig érdekes történeteket tudhattam meg a családról, régmúlt idők fényes és kevésbé fényes dolgairól. Én ilyenkor kaphattam egy picit nagyanyám kávéjából, mely nekünk gyerekeknek sokáig tiltott gyümölcsnek számított, ez is emelte az összejövetel fényét... Aztán megnőttem, a családi találkozásokról is egyre többen elmaradtak. Sok minden változott körülöttem, többek között szomszédaink is. Néha leültünk beszélgetni szomszédommal, olykor-olykor elkérte a csészémet, megnézte a kávézaccom és különös dolgokat mondott. Nagy részére nem emlékszem, de egy dolog megmaradt bennem: a kávé mindig különös részét képezi életemnek. Azután megint évek szálltak el, bevégeztem viszonyom a magyar felsőoktatással és belebotlottam egy szép napon az újabb kávészembe az életemben: Egyik kedves barátom említést tett egy szinte kész kávéházról, mely nemcsak a vendéglátás, hanem a kultúra területén is egy újfajta missziónak az eszköze. Megnéztem, tetszett és maradtam. Azonban a kávébab mellett más fontos mezőgazdasági kultúrnövények terén is érintve vagyunk, (pl Bóbita) ezért soha nem veszélyeztet a monokulturális latifundium bennünket. Krabót Péter
„a kávéháznak köszönhetek mindent?!” Pár évvel ezelőtt tette fel egy ismerősöm azt a kérdést, akarok-e programszervező lenni egy nemsokára nyíló kávéházban. Hát persze - mondtam erre, bár fogalmam sem volt, kik és hogy csinálják a programszervezést, mit kell szervezni egy kávéházban, ráadásul csak homályos elképzeléseim voltak arról a szervezetről, amelyik munkatársat keresett. De főiskolásként, iskola mellett végezhető munkát kerestem. Bár nagy kihívásnak tűnt, mégis megpróbáltam. Így lettem annak idején a Katolikus Ifjúsági Alapítvány tagja. Ha visszanézek az eltelt hat évre, akkor látok benne sok-sok örömet, büszkeséget, sikert, küszködést, hibákat és jókedvet, barátokat szép számmal. Szóval az életem egy jelentős része zajlott itt. Nehéz erről röviden nyilatkozni, de nagyon fontos évek vannak mögöttem, olyanok, amelyek azt hiszem csak keveseknek adatnak meg. Az alapítványból legnagyobb szeletként nekem a Millenniumi Kávéház jutott. A napokban egy hajdani pincérünk mondta a kislányának, amikor letévedtek: „Jól nézz körbe, itt ismerkedtem meg anyukáddal. A kávéháznak köszönhetsz mindent!” Egy kicsit én is így vagyok ezzel. Szécsi Imre
23
22 „a közös munka alatt tanultunk is egymástól...” A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája 1997 októbere óta működik. Feladatunk az Egyetem kulturális életének szervezése. Szeretnénk elérni, hogy újra szokás legyen eljárni a kortárs művészeti produkciókra, hogy szélesítsük az egyetemen tanuló hallgatók érdeklődési és látókörét. 1996-ban létre hoztuk a nagy sikerű Őszi Kulturális Fesztivált (majd 2004ben az Egyetemi Tavaszt), hogy az egyetem művészeti csoportjai, művészi tehetségű hallgatói és oktatói bemutatkozhassanak Szeged város közönségének. Az őszi rendezvénysorozat azóta Szeged egyik legrangosabb összművészeti fesztiváljává nőtte ki magát. Céljaink megvalósításában nagyszerű partnerekre leltünk az Alapítvány munkatársaiban. Kapcsolatunk 1998 őszén kezdődött, akkor rendeztük első közös programunkat, az azóta eltelt nyolc évben számtalan rendezvényünknek adtak otthont. A Millenniumi Kávéházbeli hangulatot egyetlen más helyszín sem tudja felülmúlni. Vannak olyan visszatérő budapesti művészeink, akik ragaszkodnak ehhez a kávéházi helyszínhez. A közös munka alatt tanultunk is egymástól, én legalábbis biztosan. Szécsi Imrétől a feltételek nélküli nyitottságot, toleranciát, empátiát, a többiektől a szakmai alázatot, felkészültséget és optimizmust. Igazi csapatmunkások ők, akiknek a közösség és a cél iránti elkötelezettségük biztonságot és erőt ad a feladatok megoldásához. Kívánom, hogy a következő tizenöt évben is ilyen szellemben és ilyen eredményesen végezzétek a munkátokat, és minél több közös feladatunk legyen! Boldog 15. Születésnapot Katolikus Ifjúsági Alapítvány! Tajti Gabriella a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Iroda vezetője
„remélem, hogy a kölcsönös segítség a továbbiakban is működni fog ” Aradon a Tulipán könyves üzlet tulajdonosa és az Aradi Polgárok Hagyományőrző Egyesületének oszlopos tagja vagyok. Ez az egyesület a magyar kultúrpolitikával foglalkozik, melyet népi szabadegyetem formájában képzeltünk el. Előadóinkat a magyarországi és az itteni magyar közéletből hívjuk. Már negyedik éve folytatjuk tevékenységünket Aradon. Szabó János József előadása Aradon
Az aradi Szabadság Szobor avatása után az Alapítvány néhány munkatársa betért a Tulipán Könyvesboltba. A gyors ismeretség után meghívták Ujj János aradi helytörténész barátomat Szegedre, ahova én is elkísértem, és egy jó hangulatú társaságban találtam magam. Ezután kezdtünk közös programokat szervezni. Segítettek abban, hogy a szegedi Frankie Látó együttes felléphessen Aradon, vagy Léphaft Pálnak kiállítása nyíljon nálunk. Mi is hoztunk előadókat Aradról illetve Erdélyből Szegedre. Nagyon remélem, hogy ez a kölcsönös segítség a továbbiakban is működni fog! Bálint Zoltán
„sok előítélettel kell itt megküzdenünk...” Sok szempontból egészen újszerű megközelítése ez az ifjúsági munkának. Az első, és talán legnagyobb siker a kávéház volt szerintem, amely biztosított egy olyan környezetet, amelyben hasonló gondolkodásmódú emberek érintkezhetnek másokkal és egymással is. Ezen belül állandóan talált az Alapítvány módot és lehetőséget arra, hogy a szórakozás mellett elgondolkodtassa az embereket. Itt nemcsak a zenei programokra gondolok, persze azokra is, hanem a beszélgetésekre, előadásokra, kerekasztal-beszélgetésekre, ami egy egészen sajátságos módszer a közösségek kialakításához. Teljességgel megfelel ez a pasztorális munkának – közösséget épít, anélkül, hogy fennen „lobogtatná a zászlót”, legyen az nemzeti színű vagy körmeneti zászló –, a világban élő embert szólítja meg. Aki anélkül, hogy szenteltvízzel kellene meghintenie magát, szembe találkozik olyan kérdésekkel, amik a modern hívő ember számára fontosak, és bizonyos értelemben tájékozódást biztosít a mai világ bizonyos problémáiban olyan szinten, amire a templomi szolgálat, a hitoktatók nincsenek felkészülve. A Gellért-napokon a nemi identitás megerősítésével kapcsolatos program volt az egyik legérdekesebb, és a szabadságról szóló kerekasztal beszélgetés során jól lehetett látni, hogy a jog, filozófia, teológia milyen messze áll egymástól – nehezen találkoztunk össze. Talán érdemes lenne ezt még tágabb körben folytatni, mert a médiában és a közfelfogásban közel sem egyöntetű és egyértelmű a keresztény hagyomány értékelése. Vannak sokan, akik inkább tudatlanságból és nem a jó szándék hiányából nem értik azt a szemléletet, amit mi képviselünk. A kávéházban és a klubban tartott előadásaimon a kérdésekből és a figyelemből arra következtettem, hogy valami történik a résztvevők gondolkodásában. Egy-két alkalommal volt olyan megjegyzés, hogy „ezt én nem így gondoltam eddig”. Azt szeretném, ha az Alapítvány munkatársai folytatnák ezt az egész sajátos megközelítését a pasztorációnak, ami újraevangelizáció is valahol. Olyan fórumot kellene teremteni, ahol különböző vélemények mérlegelésére van lehetősége a hallgatóságnak. Hihetetlen sok előítélettel kell itt megküzdenünk, amit csak személyes példával és kapcsolatokkal lehet lebontani. Dr. Somfai Béla SJ
Szent Gellért-napi ifjúsági találkozók fényképei balról jobbra: 2002, 2003, 2004, 2005, 2006
25
24 „aki magyarnak születik, az az is marad, akármit is tesz ellene ”
„én még nem tudtam úgy lemenni a kávéházba, hogy ott ne lettek volna emberek...” 1996 januárjában jegyezték be egyesületünket, melynek neve Illyés Gyulától ered: bár nincs egységes Magyarország, mert Trianonban ötfelé vágtak bennünket, de a magyar kultúra egy és oszthatatlan, és olyan szépen, harmonikusan tud együttműködni, együtt szólni, mint az ötágú síp, amelyiknek minden szára különböző, mégis egy. Ez a feladtunk: a határon túli nemzetrészek és az anyaország kultúrájának összehangolása. Így találtunk rá a Millenniumi Kávéházra. Ez a legkellemesebb környezet az eddigi helyszíneink közül, éppen rendezvényekre való. Mivel nekünk nincs saját helyszínünk,nagyon jól esett, hogy itt befogadtak, de itt nem csak befogadták, hanem nagyon szívesen fogadták programjainkat. Egy egyesület önmagában nem túl sokat ér, a hasonló gondolkodású és feladatú egyesületeknek együtt kell működni. És ez sikerült, sikerült más egyesületet is bevonni. A jövőben is nagyon szeretnénk ott rendezni rendezvényeinket, így például a már megkezdett régiós barangolásunkat.
a Balassi Bálint emlékév tiszteletére készült festmény Tornay M. Petra műve
Szanka József összegyűjtött katonai anyagából az elmúlt évben a Fekete Házban „Nemzeti öntudat, nemzeti önérzet – relikviák az I. és a II. világháború idejéből” címmel rendeztek nagy sikerű kiállítást. – Életem meghatározó elve a magyar nemzethez való kötődés. Aki magyarnak születik, az az is marad, akármit is tesz ellene. Legyünk büszkék arra, Szanka József kik vagyunk. Erre tanítottak szüleim, nagyszüleim. Megfogadtam tanácsuvállalkozó, katonai emlékek gyűjtője, kat, ezért is érdekeltek már gyerekkoromtól fogva a régi tárgyak. Később első nagy élménye egy régi katonaláda gyűjtőszenvedélyem egyre inkább a katonai emlékek felé fordult. Mára egy megtalálásához fűződik elég nagyméretű gyűjtemény van a birtokomban, melynek egy részét már a nagyközönség is megtekintheti, a többit egyelőre csak a barátaim láthatják.” – 2002 őszén Dr. Szabó József János ezredes (a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára) Az Árpád-vonal című könyvének bemutatójára mentem először a Millenniumi Kávéházba. Az itt hallottak után jutottam el a székelyföldi úzvölgyi hagyományőrző táborba, amelynek azóta is minden évben résztvevője vagyok. Mint kiderült, az Alapítvány munkatársai szintén jártak már ott, így a közös élmények gyorsan összehoztak bennünket. A személyes ismeretség és a kávéházi programok azóta törzsvendéggé tettek, hiszen nem csak a programokra, de kávéra, egy kis beszélgetésre is bármikor szívesen lemegyek.
A kávéház nagyon kellemes hely, nem füstös – egyik klubtársunk például ide tette át a törzshelyét. A zenével, a berendezéssel semmi gond, a szecessziós képek gyönyörűek, igazi kávéházi hangulata van. Esetleg a sajtó választékot lehetne bővíteni. Ez sokunk véleménye. Mert én még nem tudtam úgy lemenni a kávéházba, hogy ott ne lettek volna emberek.
A Millenniumi Kávéház véleményem szerint igen jelentős színtere a szegedi közéletnek. Ez az a helyszín, ahol a nemzeti gondolatok, a konzervatív értékek megmutatkoznak, a határon túliakról úgy esik szó, hogy közben a szórakozás és a művészet is jelen van. Mint egy igazi művelődési központ, úgy működik a kávéház.
Dr. Horváth István Károlyné Ötágú Síp Kulturális Egyesület Csoportkép az aradi vértanúk
klubélet a Millenniumi Kávéházban zenészek és a kávéház Szegeden élő zenész vagyok. Több zenei stílusban aktívan zenélek, de hozzám legközelebb a jazz áll. A Frankie Látó Jazz Quartett basszerosaként együtt dolgozom az európai hírű Frankie Látó dzsesszhegedűssel, a nagy szakmai tekintélyű Kurina Kornél dzsesszgitárossal, és a briliáns technikájú dobossal, Látó „Attilámmal”. Több évvel ezelőtt felkérést kaptunk a Millennium Kávéház vezetőitől egy jazz-koncertre, ami olyan jól sikerült, hogy a mai napig rendszeres fellépői vagyunk a kávéháznak. Kialakult egy jó hangulatú, kellemes, kulturált közösség, amelyben a közönség, a kávéház dolgozói és a zenekar egyaránt jól érzi magát. A továbbiakban is hasonló, magas színvonalú programokkal szeretnénk hozzájárulni a Millenniumi Kávéház működéséhez. Lukács Béla a Frankie Látó Jazz Quartett vezetője
emlékművénél
A jövővel kapcsolatban én azt kívánom, hogy a kávéház kapja meg a biztonságos működéséhez szükséges feltételeket, és nyaranta legyen terasza a Dugonics téren, hogy a nagy melegben is le tudjak ülni egy jó helyen. Fontosnak tartom azt is, hogy szaporodjanak azok a rendezvényeknek, amelyen az idősebb és fiatalabb korosztály egyszerre jelenik meg, mert csak egymást megismerve, egymással beszélgetve őrizhetjük meg saját értékeinket, önmagunkat.”
sakk-klub Életem egyik meghatározó időszakát jelentették azok az évek, amikor a Millenniumi Kávéházban – az egyetemi tanulmányaim mellett – pincérként dolgoztam. Ez volt életem első állandó munkahelye. A munkatársak nagy részével ma is baráti viszonyban vagyok. A törzsvendégekkel is nagyon jó kapcsolatban voltam, – erről a gyerekeimnek is lesz mit mesélnem, hiszen itt ismertem meg feleségemet. Ma már sakk-oktatóként tevékenykedem két gyermek édesapjaként, de munkám még ma is kötődik ehhez a helyhez, mivel a Szécsi Imrével és Herpai Józseffel közösen szervezett sakk-klub – a többi kulturális programhoz hasonlóan – igen nagy népszerűségnek örvend és nagyon közel áll a szegedi sakkozók szívéhez. Mikó Valér
27
26 Miért is szeretjük annyira a pitypangot? Sokszor fújtuk gyermekként – felnőttként a pitypang bóbitáját, és néztük, hogyan utaznak a kis esernyők a szél hátán. A bóbita mindig arra repül, amerre fúj a szél. Az emberek ezt megzavarhatják azzal, hogy másik irányba fújják, de a leghatalmasabb emberből is előbb-utóbb kifogy a szusz, s marad a szél, a szellő. Alapítványunk munkája során talán az volt a legfontosabb, amit Kondé atyától megtanultunk, hogy mindig keressük az igazi Szelet, s ne üljünk fel az emberi fuvallatokra. Huzatos világunkban ez nem könnyű. Ezt sokszor meg is tapasztaltuk. De számtalanszor megéltük azt is, amikor egy-egy esernyőcske a szél hátán jó helyre érkezett. Az is lehet, hogy nem is mi leljük meg a szelet, hanem a jó szél talál ránk. A lényeg azonban az, hogy minél több bóbita kerüljön a helyére. Ezért mi munkánk során, s életünkben is egyre keressük a Szelet. Reméljük, hogy most már Te is, Kedves Olvasó, jobban megkedvelted a pitypangot! Mészáros Lajos
Zárszó 1990 nyarán néhány barátommal biciklitúrára indultunk. Az egyik állomás Szeged volt, ami nekem addigra már hazai pályának számított, hisz túl voltam egy teljes tanéven a főiskolán. Lajos atya mondta, hogy a plébánia pincéjében megalhatunk, mert már le van betonozva. Így is lett – régi bútorok árnyékában, egy meglehetősen avittas szőnyegen töltöttük az éjszakát. Szeptemberben aztán kiderült, hogy „szálláshelyünkből” iroda készül, és ott pezseg majd az ifjúság. Sokat forgolódtunk arra mi is – újságot hajtogattunk, programot szerveztünk, trécseltünk. Kellő tisztelettel tekintettünk az „igazi öregdómosokra”, akik szinte ott éltek: Smaróra, Barlayra, Rezsőre, Kislajosra és a többiekre. 1998-ban aztán ez lett a munkahelyem. Olyan nagyszerű emberek segítségével, mint Lajos atya, Petra nővér, a Renovabis munkatársai: Andrea Mewaldt és Markus Leimbach, valamint az iroda akkori munkatársai közül Lajos és Mártus – sikerült megtapasztalnom, hogy a kreativitás és elkötelezettség milyen nagy dolgokra képes. Aztán jöttek az új kollégák: Misa, Imre, Péter, Melinda, új ötletek sora, és a tapasztalat: a munka szórakozás és egyfajta ajándék is lehet. Sok minden történt azóta. Volt részünk sikerekben és megtorpanásokban, csoda dolgok történtek velünk és általunk. Ez a füzetecske talán megmutat egy kicsit abból, mivel is foglalkoztunk az elmúlt néhány évben, és kik segítettek minket mindebben. Zárszavam nem lehet tehát más, mint: köszönjük! Mészáros Andrea
28 Végezetül néhány dolog, amire még büszkék vagyunk Gyerünk! – a Szeged-Csanádi Egyházmegye ifjúságának lapja 1988 óta
GYERÜNK! XVIII. évfolyam 2. szám
A Felrázás-program és a Katolikus Ifjúsági Alapítvány honlapja:
Csanádi Egyházmegye katolikus ifjúságán A Szeged– ak lapja
Füldugó
Fura egy világ, ahol nem halljuk egymás szavát. Pedig senki sem süket – mi magunk alapvetõen Könnyû lenne azt mondani, tesszük azzá magunkat. hogy csak a ma már mindenki dugaszoló mini-hangfal fülét eljelenésével ismét óriásiaktól van ez. Igaz, hogy az mp3-lejátszók megméreteket öltött a fülekbõl mennyisége (ez a jelenség kilógó drótok a 80-as évekre emlékeztet, walkman-ek elterjedése amikor a okozott nagy feltûnést rosszallást az idõsebb korosztályban és keltett ), és milyen egyszerûvé is némi elszigetelõdés: füldugó be, vált az hangerõ fel és már nem Szörnyülködhetnék azon is érdekel a világ! a szerelmespáron, akik hallgatva és ellentétes ablakon más-más zenét kibámulva ülnek egymás buszon és csak az összekulcsoló mellett a dó kezük jelzi, hogy talán egymáshoz. Felháborodha van közük tnék azon a másik ember lenségen, amikor egy fiatalokból iránti tisz-teletálló csoport tagjai úgy beszélnek többiekhez, hogy mindannyiuk a kofóniát okoz az összekevered fülébõl kilóg a zsinór és borzasztó kaõ sokféle dallam ritmus. ingathatnám a fejem azon Meglepõdve a középkorú hölgyön,ésaki szon nemcsak olyan hangerõvel a kora reggeli buhallgatja a zenét, hogy hátrébb is tisztán érthetõ, az több üléssel de még mozog, dobog is örömére. hozzá – a többiek nagy Szóvá tehetném mindezt, de mi értelme volna? Ha így, süketen a környezetükr nekik így jó, éljenek tudom megváltoztatni néhánye – mi dolgom velük? A világot úgysem Vajon így gondolták mindeztkritikai sorral. ötven évvel ezelõtt is? Nyilván nem a fülhallgatón (mivel akkoriban még nem volt) vagy a fiatalok (pedig ez örök téma!) céltalanságán élhetetlen körülményeksajnálkoztak, hanem az idegen elnyomáson és – de õk meghallották az tenni valamit! Ha csak en egy napra is odaálltak aa kor szavát és mertek is csak egy sebesültet többi tüntetõ ha ráhajítottak a támadóis eltámogattak a sortûz elõl, ha csak egy mellé, követ is ha még a forradalomtankokra – már megtették, amiért megszülettek bukása után is pártfogolták !S élelmet vittek a kitelepítettek az üldözötteket, nek, bújtatták és továbbsegítet menekülõket, vagy csak ték a hazájukért – százszorosanvállalták a szenvedést és halált a hitükért és is változtattak a világon! Milyen jó, hogy nem minden nyugszik bele a megváltoztat ember süket a világra és nem mindenki képek õk, akiket odaállíthatunhatatlanba – így lehetnek elõttünk példak a füldugósok elé: tessék, is, mit tettek õk! És menj, halld meg azt Meg kell találnunk õket, tégy te is így! hiszen még köztünk élnek: nyák, szomszéd bácsik nagyapák, nagyaés nénik – akik megélték, kort, s ma még megkérdezhe megszenvedt azt a tankönyvek és sok helyütt tjük tõlük, hogyan is történtek azékiskolai a tanárok által is igen elhanyagolt vagy elhallgatott események. Mit tudhat mostohán kezelt, távoli múltban élt példaképrõl, egy mai fiatal egy ha még a közelmúltját meghallani – akár a saját sem képes maga, akár a média által miatt? létrehozott füldugók Szent Erzsébet emlékéve kezdõdik éppen ma. Mi esetben beugrik az Árpád-ház, jut eszünkbe róla? Jó mint családi háttér, a wartburgi szent legendáját jobban grófi férj; a ismerõk elõtt feldereng esetleg a betegek ápolásáról és rózsa csodája, szóló részletek – de aa kenyér marad: ki volt ez az fõ kérdés mégis nyitott hogy olyan fontos nekünk élõ magyaroknak azasszony, ma, 800 évvel késõbb õ A magyar püspöki életpéldája? egy egész évet szentel a vékenységén keresztülkar Szent Erzsébet életén és teértésének. Számtalan közvetített eszmények megismerhetõségének és megformában kerül majd elõ ség, a segítõ szeretet, különféle az adakozó a rászorulókért adott élet önzetlenrán. Vajon áthatol-e füldugónkon gondolata a következõ év soebbõl valami is?
Millenniumi Anzix – a Millenniumi Kávéház időszaki kiadványa
-mg-
2006. november 19.
Ta r t a l o m Harcba hívta fiataljait az
egyház
2
Szent marad örökké
3
http://www.felrazas.hu
k
Még nem tudom... Lehet-e munkásfiatalokból vezetõket nevelni? 4 Hegyi Beszéd médiaiskola
5
V. Országos Megtérési Imanapok
6
k Az Életrendezés Háza
programjai
A Szolidaritás Éjszakája
7
k
Ferences napköziotthon a Vajdaságban „Múltba gyökerezett jövõ” Újak...
8 9
Önkénets központ
k
10
Könyvajánló Regösnap 2006.
11
Programajánló
12
k
Lepramisszió Viccek
k
A középiskolások értékrendje és szabadidős tevékenysége Csongrád és Békés megyében 2002 – 1013 fiatal között végzett felmérés eredményeiről
Huszárvirtus – stratégiai társasjáték az 1848/49-es szabadságharc emlékére
Adventi és Nagyböjti üzenetek – gondolatok a készülődés minden napjára, megjelenik füzetként és e-mailben is továbbítjuk Hitoktatói segédanyag – iskolán kívüli foglalkozásokhoz a szabadság témakörében Kiadja a Katolikus Ifjúsági Alapítvány Felelős kiadó: Kondé Lajos kuratóriumi elnök 6720 Szeged, Dóm tér 15. Telefon/Fax: (62) 426 082 Internet: http://www.felrazas.hu E-mail:
[email protected] Felrázás-képeslapok – Spengler Kata vidám rajzaival
© Katolikus Ifjúsági Alapítvány, 2006 Szerkesztették: Krabót Péter, Mészáros Andrea, Mészáros Lajos, Pótári Mihály, Suller Melinda SJC, Szécsi Imre Tervezte: HERIBERT C Internetes változat V.1.2(20070125)
