Sándorfalvi Kisbíró
XV. évfolyam 2. szám
2011. február
I. Farsangi Sportbál
Városunk fejlődésének egyik lépcsőfoka, hogy az Önkormányzat 2010 decemberében átadta a Széchenyi Ifjúsági Közösségi Központot. Ezt az épületet 2011. február 5-én élettel is megtöltöttük, ugyanis megszerveztük az I. Farsangi Sportbálat. A szervezők számára nagy kihívás volt e bál megrendezése, ugyanis 15 év után most került először megszervezésre ez a „sportesemény”. A vendégeket hangulatosan éjszakai megvilágításban várta az Ifjúsági Központ. Este 19 óra körül minden vendég megérkezett és elfoglalta stílu-
sosan feldíszített, névvel ellátott asztalát. A bálat Kakas Béla, Sándorfalva polgármestere nyitotta meg ünnepi köszöntőjével. Ezután kellemes hangulatú társalgás és tánc következett, melyhez a zenét a Coco-Bongó együttes szolgáltatta. 20 óra körül a vendégeket ízlésesen megterített svédasztalos finom vacsora és desszert várta, melyet az S-Food Kft. szervírozott. A vacsora után megkezdődött az igazi mulatozás, amelynek jó hangulatáról a bál „hoppmestere”, Csányi József (Csocsó) gondoskodott. A mulatozást az éjfél körüli tom-
bolasorsolás szakította meg, melyre szép és értékes tárgyakat ajánlottak fel támogatóink. A sorsolás fődíja egy háromnapos, kétfős, zalakarosi wellness hétvége volt, melyet Bozsek Lajos autókereskedő ajánlott fel. A bál kellemes baráti hangulatban telt el, ahol a vendégseregben szeretettel láttuk a sportolókat, sportbarátokat, hozzátartozókat, akik részvételükkel támogatták városunk sportéletének fejlődését. A bál bevételét a Sándorfalvi SK és a Sándorfalvi UKSE működésére fordítjuk. Ezúton mondunk köszönetet minden kedves vendégünknek, valamint azoknak az embereknek, akik munká-
A Magyar Kultúra Napja A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. E naphoz kapcsolódva vettek részt a sándorfalvi Pallavicini Sándor Iskola tanulói 2011. január 24-én egy hangversenyen, melyet a szegedi Dörmögő Dömötör Fagott Quartett prezentált. Ritkán hallhatunk együtt négy olyan hangszert, amellyel szólóban is keveset találkozunk. A jól összeállított műsor – táncos muzsika –, a puha lágy hangzás elnyerte a gyerekek tetszését. Vastapssal jutalmazták az
előadást. Igazi koncert-hangulat volt. Reméljük, lesz folytatás! A rendezvényt Kakas Béla polgármester úr is megtisztelte jelenlétével. Köszönjük. A Magyar Kultúra Napi program január 25-én folytatódott, melyen az iskola valamennyi napközis tanulója részt vett. Az elsősök táncházban, míg a nagyobbak játékos vetélkedőn töltötték a délutánt. folytatás az 5. oldalon
jukkal, támogatásukkal hozzájárultak a bál jó hangulatához. Ezeket az emberi értékeket megőrizve szeretnénk egy hagyományt teremteni, és jövőre újra találkozni a II. Farsangi Sportbálon. Köszönet támogatóinknak: S-Food Kft, Kakas Béla polgármester, Csáki Éva Tip-Top ABC, 2000 Kft., Bozsek Lajos autókereskedő, Csányi József (Csocsó) György Tamás, Seres és Fia Autósiskola, Kalapács Zoltán, Horváth Márton egyéni vállalkozó. Sándorfalvi SK és a Sándorfalvi UKSE elnöksége
2
Városi Újság
TISZTELT ÜGYFELEINK! TISZTELT ADÓZÓK! Az adózónak az önkormányzatot megillető adót - magánszemélyek kommunális adója - helyi iparűzési adó előleg - gépjárműadó félévenként 2 egyenlő részletben: az adóév március 16-igés szeptember 15-ig kell megfizetni.
Felhívjuk az adózók figyelmét, hogy a következő fizetési határidő: 2011.
március 16.
A helyi iparűzési adóbevallás benyújtása, valamint az adókülönbözet fizetési határideje:
2011. május 31.
Tisztelt Sándorfalvi Vállalkozók, Magánszemélyek! Az „Együtt Egymásért” Nyugdíjas Egyesület tisztelettel kéri önöket, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával idén is támogassák egyesületünk közhasznú munkáját!
Adószámunk: 18473786-1-06 Köszönettel: Böjtös Józsefné, a Felügyelő Bizottság elnöke Ocskó Julianna, az Egyesület elnöke” „Együtt Egymásért” Nyugdíjas Egyesület Sándorfalva, Kassai u. 15.
Kedves Szülők! Kedves Érdeklődők! Kedves Nagycsoportos Óvodások! A SZKTT Közoktatási Intézménye
Pallavicini Sándor Iskola nyitott kapukkal várja a 2011/2012es tanévre beiratkozó első osztályos gyermekeket. Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt, Szülőket, Óvodásokat 2011. február 18-án 15 órakor kezdődő JÁTÉKOS DÉLUTÁNUNKRA az új épület aulájába. (Alkotmány krt. 15.) Ismerkedjenek meg Iskolánkkal!
Fogadóóra Kakas Béla polgármester, Sebestyén András alpolgármester és Dr. Kovács Beáta jegyző fogadóórát tart minden héten szerdán 14–16 óra között, előzetes telefonos egyeztetés alapján.
Telefonszám: (62) 572 961 Thai masszázs hölgyeknek ! Ajánlom azoknak, akiknek
- gerinc- és hátfájása, - ízületi fájdalmai, - kötött ízületei és izomzata van. Ezen kívül annak, aki szeretne - relaxálni, - ellazulni, feszültséget oldani.
Reflexológia - méregtelenítõ, - immunmûködést befolyásoló, - relaxáló, - harmonizáló masszázsprogramok. Bejelentkezés:
06 (30) 497 2716 Juhász Anita
PIACTÉRI VIRÁG-AJÁNDÉK ÜZLET AJÁNLATA
A Sarok ABC-ben 2011. február 1-től a melegétkezési utalványokat (SODEXO)
is elfogadjuk. Zöldségboltban a legkedvezőbb napi árakkal várjuk Kedves Vásárlóinkat!
Tisztelt Betegeink!
2011. márciusában 20%-os kedvezménnyel
VIRÁGKÜLDÉS, KISZÁLLÍTÁS
készítjük el pótlásaikat!
Sándorfalva területén INGYENES!
Érdeklődni lehet a (62) 252 545-ös telefonszámon
Virágcsokrok minden alkalomra Asztali díszek, rendezvény dekorációk Cserepes virágok Koszorúk, sírcsokrok
Rendelését telefonon is leadhatja:
06 (30) 3390 698
Hódi Gabriella virágkötő
www.sandorfalva.hu
Hétfő, Szerda: 8:00–12:00 és Kedd, Csütörtök: 13:00–17:00 óra között!
Dr. Urbán Andrea fogorvos
Sándorfalvi Kisbíró
3
Felavattuk a Petőfi Emlékkönyvtárat Sándorfalva és Dóc Önkormányzata konzorciumot alkotva nyújtott be pályázatot a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében kiírt Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése – „Tudásdepó-Expressz” című felhívásra. A pályázat nyert és az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága 25.368.872 forint összegű európai uniós támogatásra érdemesnek ítélte. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Ezen pályázatnak köszönhetően felújítva, kibővítve adhattuk át a Pe-
tőfi Emlékkönyvtárat Sándorfalva lakosságának 2011. január 21-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Az esemény alkalmából elsőként Kerepesi Ferencné nyugdíjas könyvtáros mondott ünnepi beszédet és elevenített fel anekdotákat a régi könyvtárról és olvasóiról. Ezt követte Sándorfalva Város Énekkarának kamarakórusa, akik irodalmi műsorukban megzenésített verseket adtak elő. Az ünnepélyes részt Kakas Béla polgármester könyvtáravató beszéde zárta. A fejlesztésnek köszönhetően megújult a könyvtár gépparkja, új informatikai programokat, eszközöket és a fogyatékkal élők számára speciális könyvtári szolgáltatásokhoz kapcsolódó eszközöket (felolvasó gép, indukciós hurok) szereztünk be. Bővítettük a könyvtár épületét egy olvasóteremmel, egy oktató és előadó teremmel és egy kölcsönzővel. Megújult és kibővült szolgáltatásainkkal továbbra is várjuk kedves látogatóinkat! Csányi Edit, könyvtáros A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
OVIHÍREK
Versmondó „Ki mit tud?” a Pipacs Óvodában A Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett programunknak az elmúlt évekhez hasonlóan a Kis körúti óvoda épülete adott helyet január 24-én délután. A résztvevő 5-6-7 éves gyermekek
izgatottan várták, hogy a közönség és a zsűri elé állva bizonyítsák rátermettségüket. A zsűri tagjai voltak: Kakas Béla polgármester úr, Tanács Zsuzsanna, az SZKTT Közoktatási Intézménye
főigazgató-helyettes asszonya, Gémes Józsefné, a Pallavicini Sándor Iskola igazgató-helyettese és Csúri Henriett népművelő a Budai Sándor Kulturális Központból. Nagy öröm és büszkeség volt számukra – és bizonyára a szülők számára is – amikor a közös felkészülés eredményeként óvodásaink a szép verseket bemutatták. Amíg a gyerekek a Gombos boltból kapott Fornettiből csemegéztek, a zsűri a díjakat készítette elő. Dicsérő szavak kíséretében valamennyien kaptak jutalmul oklevelet és ajándékokat. Nagy sikere volt Kakas Béla polgármester úrtól kapott térképeknek és kitűzőknek, valamint az oklevél formájában átnyújtott polgármesteri dicséretnek. Folytatásként gyermekeink közül négyen képviselhetik óvodánkat a
www.sandorfalva.hu
deszki Móra Ferenc Csicsergő Óvoda versmondó versenyén. Az 5 évesek csoportjából: • Mizsúr Marcell (felkészítő óvodapedagógus: Pataki Ildikó, Molnárné Zónai Erika) A 6-7 évesek csoportjából: • Gyöngyösi Réka (felkészítő óvodapedagógus: Mihály Sándorné, Szigetiné Kiss Tünde) • Mészáros Laura (felkészítő óvodapedagógus: Grezsa Gáborné, Fodor Magdolna) • Csonka Bende (felkészítő óvodapedagógus: Kiss Andrea, Farkasné Bihaly Ildikó) Gratulálunk valamennyi résztvevő gyermeknek és szüleiknek. Mese-vers szakmai munkaközösség
4
Városi Újság
Urunk bemutatásának ünnepe – Gyertyaszentelő Boldogasszony
A karácsony utáni 40. napon egyházunk Jézusnak az ószövetségi előírások szerinti templomban való bemutatását ünnepli, melynek állandó időpontja február 2. – Katolikus templomainkban ezen a napon és az azt követő hétvégi szentmiséken ősi szokás a gyertyaszentelés, mely egyike a legrégibb szentelményeknek. Jelképes tartalma igen gazdag: mint a világosság forrása, már az ókeresztény korban Krisztus jelképe. – A gyertya viasza emberi természetére, fénye istenségére emlékeztet. A karácsonyi gyertya megtestesülésének és születésének, míg a húsvéti gyertya föltámadásának a szimbóluma. – Mivel a gyertya önmagát felemésztve világít, jelképe az önzetlen szolgá-
latnak, a jócselekedetekkel világító hitnek. Egyszerre szimbóluma a halandóságnak és az örök életnek. A régi időkben szentelt gyertyát minden katolikus család házában tartottak, mert hitték, hogy a hívő embert egész életén át oltalmazza. A sublótban vagy a ládafiában tartották, illetve szalaggal átkötve a falra akasztották. Főleg vihar idején gyújtották meg és imádkoztak mellette. A gyertya a mai ember számára már nem jelent annyit, inkább dísz sokak számára, semmint jeleket hordozó vallási használati eszköz. Urunk bemutatása ünnepe alkalmából újra felfedezhetjük a jelentőségét. Lukács evangéliumában ezt olvassuk: „Amikor Mózes törvénye szerint
elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: 'Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona'. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint egy pár gerlét vagy két galambfiókát tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: 'Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek. Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos
gondolatai!... Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.” (Lk 2,22-40) Mária és József megtesznek mindent, amit a törvény előír. Bemutatják elsőszülött gyermeküket az Istennek, Simeon pedig felismeri az Isten küldöttét a gyermekben. Vágyakozása beteljesedett, amikor megpillanthatta és karjába vehette Jézust. Érdemes volt várnia, érdemes volt hinnie az isteni ígéretben. – A mi szívünk is akkor fog megnyugodni, amikor megtaláljuk Istent. A megszentelt gyertyák Jézusra, a világ világosságára mutatnak rá. Azért szenteljük meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni fény kiáradjon és eltöltsön bennünket is. Jelképesen nekünk is gyertyává kell válnunk. Kapott fényünkkel világítanunk kell, önmagunkkal táplálni azt, őriznünk, védeni vihartól, melegíteni kell vele, sőt másokat is lángra lobbantani. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által karácsonykor meghirdetett idei Család Évében különösen is legyen családjaink, közösségeink világossága Jézus, kövessük szavát, éljük az ő szeretetét. – Urunk, Jézus Krisztus! Gyújtsd fel szívünkben istenséged ismeretének tiszta világosságát, hogy mindig tetszésed szerint éljünk! Bauer Csaba plébános
templomunkat, egyházközségünket bármilyen módon (különféle adományokkal – virág, egyházi hozzájárulásuk befizetése, perselypénz; munkájukkal – takarítás, díszítés,
liturgikus szolgálat, a templompark rendszeres gondozása, stb.) segítették. Isten fizesse meg sokszorosan áldásával! B.Cs.
EGYHÁZKÖZSÉGI HÍREK - Az idei évben a különböző díjtételek (misestipendium, esküvők, temetések stóladíja, temetői díjak, egyházi hozzájárulás mértéke) nem változnak. – Fontos azonban, hogy ha egyházunkhoz tartozónak érezzük magunkat, akkor az azzal járó lelkiismeretbeli kötelezettségeinknek is eleget tegyünk: éljük hitünket, gyakoroljuk vallásunkat, gyermekeink keresztény nevelését, önmagunk krisztusi növekedését tartsuk fontosnak, közösségünk fenntartását anyagiakkal is támogassuk. - Ez utóbbi, ha rendszeresen van fizetve, a különféle „szolgáltatások” igénylésekor nem kell utólagosan rendezni, esetleg kifogásolni. - Temetőinkben az 1985-ben vagy korábban váltott sírhelyek bérleti ideje lejárt. Kérjük az érintetteket, meghosszabbításukról szíveskedjenek mielőbb gondoskodni. Síremlé-
kek építése, átalakítása csak abban az esetben végezhető, ha mind a sírhelybérlő, mind a síremléképítő mester (szakember) a temető tulajdonosával (Plébánia) érvényes szerződéssel rendelkezik, s azt a temető Üzemeltetőjének (Ambrus József temetkezési vállalkozó) a munkálat megkezdése előtt bemutatta. - Azon jegyespárok, akik 2011-ben kívánnak házasságot kötni templomunkban, sürgősen jelentkezzenek időpont-egyeztetés és adatfelvétel céljából! A jegyesek kurzusa (5 alkalom) márciusban kezdődik. - Keresztelések továbbra is minden hónap 2. vasárnapi szentmiséjében vannak. A keresztelési igényeket időben (1 hónappal korábban) kérjük jelezni, hogy a szükséges hivatalos iratok beszerezhetők legyenek! - Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik
www.sandorfalva.hu
5
Sándorfalvi Kisbíró
Köszöntjük az újszülött sándorfalvi babákat!
Körmendi Ádám
Rózsavölgyi Balázs
Szabó Zsófia
A Magyar Kultúra Családi események Napja Születés:
50. házassági évfordulóját ünnepelte: • Kovács István és Szôke Julianna
Elhalálozás: • Stumpf Csabának és Györgyicze Évának Máté nevű gyermeke született.
Házasságot kötött:
folytatás az első oldalról A táncház alkalmával 60 elsős kisgyermek vette birtokba az új sportcsarnokot. Először magyar népdalokat hallgattak élő énekkel, majd dél-alföldi és kalocsai népviselet ruhadarabjaival ismerkedtek meg a tanulók. Beszélgettünk a népzenekar hangszereiről. Ezután szatmári, kalocsai és dél-alföldi táncokat láthattak a gyerekek élő bemutatóból. Egyszerűbb dél-alföldi tánclépéseket ők is nagyon ügyesen megtanultak. Az elhangzott ismeretekből kérdéseket állítottunk össze, melyek helyes megválaszolását apró ajándékokkal jutalmaztuk. A foglalkozás végén népi gyermekjátékokat játszottunk, ezzel is őrizve a szép népi hagyományokat. Egész idő alatt nagy tetszésüket nyilvánították ki a kis elsősök. A vetélkedőnek az iskola ebédlője adott helyet. Több mint 80 tanuló 10 csoportban küzdött a pontokért. A zsűrinek sok dolga volt, hiszen a
javítás mellett a feladatokat is meg kellett oldaniuk. Legalább úgy élvezték, mint a gyerekek. A játékos vetélkedőn sok hasznos ismeretet szereztek a résztvevők. Próbáltunk átfogó képet adni a gyerekeknek a magyar kultúra sokszínűségéről. Megismerkedhettek a Himnusz keletkezésének körülményeivel, a „sándorfalvi séta” során a lakóhelyük épületeit kellett felismerni. A totó, magyar mesék zenéje, híres magyar festők munkái, az „állatkerti útmutató”, a puzzle és a produkció is feladta a leckét. Legnépszerűbb a „Ki kicsoda?” feladat volt, ahol a tanítókat és az iskola dolgozóit gyermekkori képeikről kellett azonosítani. Az első három helyezett csapat oklevelet és kisebb ajándékokat, írószereket kapott jutalmul. Jó hangulatú, kellemes és hasznos délutánt tölthettünk együtt. Napközis csoportvezetők
• Fülöp Mátyás és Dégi Emese Adrienn
Házassági évforduló:
• Boros Illésné (Kassai u. 20.) • Szél László (Sövényházi út 99.) • Mihály János (Petôfi u. 40.) • Magyar Mihályné (Árpád u. 16.) • Kakuszi Etelka (Csongrádi u. 43.) • Hegedűs István (lakcím nélküli) • Makra József (Hétvezér u. 29.) • Szél Anna (Jókai u. 47.) • Farkas Jánosné (Aradi u. 36.) • Mile Gyula (Kôvágó d. 3335/2) • Tóth János (Tolbuhin u. 63.)
Üzlethelyiség Kiadó!!!
Sándorfalva, Ady E.u. 13. a Centrum Bevásárló Udvarban
Érd: 06 (30) 9157 462 Molnár Szabolcs
2011. február 25-én 18 órától
ingyenesen megtekinthető Pörzse Sándor:
Csillagösvényen című filmje a Zene Házában.
Az érdeklődőket szeretettel várjuk.
www.sandorfalva.hu
6
Városi Újság
Közérdekû információk POLGÁRMESTERI HIVATAL Szabadság tér 1. Ügyfélfogadás: hétfő-kedd 8.0012.00; szerda 13.00-17.00; csütörtök 8.00-12.00 és 13.00-15.30; péntek nincs ügyfélfogadás Tel.: 06 (62) 572 961; Fax: 06 (62) 572 976 BUDAI SÁNDOR MÛVELÔDÉSI HÁZ Ady E. u. 7. Nyitva: hétfő-péntek 9.00-18.00 óráig, Tel.: 06 (62) 251 291 KÖNYVTÁR Dózsa Gy. u. 2. Nyitva: hétfő 13.00-18.00; keddpéntek 10.00-18.00; szombat 9.0012.00 óráig Tel.: + 36 (20) 777 1309 TELEHÁZ Ady E. u. 7. Nyitva: hétfőtől péntekig 9.0018.00 óráig Tel.: 06 (62) 572 010 SZKTT KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYE PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA Alkotmány krt. 15-17. Tel.: 06 (62) 572 090; Fax: 06 (62) 572 091 PIPACS ÓVODA Iskola u. óvoda 06 (62) 251 436 Rákóczi u. óvoda 06 (62) 252 360 Kölcsey u. óvoda 06 (62) 250 084 Kis krt-i óvoda 06 (62) 251 264 OKMÁNYIRODA Ady E. u. 1. Ügyfélfogadás: hétfő-kedd 8.0012.00; szerda 13.00-17.00; csütörtök 8.00-12.00 és 13.00-15.30; péntek nincs ügyfélfogadás Tel.: 06 (62) 572 960 EGYESÍTETT EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY Bölcsőde Széchenyi u. 20. Nyitva: hétfő-péntek 6.00-17.00 óra Tel.: 06 (62) 251 253 Családsegítő és
Gyermekjóléti Szolgálat Szabadság tér 4/a. Nyitva: hétköznap 8.00-16.00 óráig Tel.: 06 (62) 250 004 Idősek Klubja Dózsa Gy. u. 2. Nyitva: hétköznap 8.00-16.00 óráig Tel.: + 36 (20) 777 1310 Védőnői Szolgálat Szabadság tér 4/a. Ügyfélfogadás: hétköznap 8.00-16.00 óráig Telefon: +36 (20) 777 1311 Tanyagondnoki Szolgálat Dózsa Gy. u. 2. Tel.: + 36 (30) 535 9423 ÁRAMSZOLGÁLTATÁS Hibabejelentés: 06 (40) 822 000 GÁZSZOLGÁLTATÁS Ügyfélszolgálat: hétfő-péntek: 8.00-16.00 óráig az alábbi telefonon: 06 (62) 482 084 Gázveszély, üzemzavar elhárítás: Tel.: 06 (80) 820 141 (ingyenes szám) VÍZSZOLGÁLTATÁS Számlázás: 06 (62) 251 747; csütörtök szünnap. Hibabejelentés: + 36 (30) 273 3889 TELEFON Ügyfélszolgálat: 184 (díjmentes) HULLADÉKUDVAR Nyitva tartás (június 1-től!) Szerda, Vasárnap: Szünnap Kedd, csütörtök: 10.00 – 18.00 óráig Hétfő, péntek, szombat: 8.00 – 16.00 óráig Oláh Dániel Telefon: 06 (20) 216 0912 SZEMÉTSZÁLLÍTÁS számlázás: 06 (62) 489 789 / 203 és 204. mellék ügyfélszolgálat: 06 (62) 468 401 Szélmalom KÁBELTÉVÉ Széchenyi u. 24. hétfő-szerda-péntek: 9.00-17.00; kedd-csütörtök: 10.00-18.00 Tel.: 06 (62) 252 544 Információ és hibabejelentés: 06 (62) 463 444
Állatorvosi ügyelet
(Csengele, Pusztaszer, Kistelek, Ópusztaszer, Dóc, Balástya, Szatymaz, Sándorfalva) Február 12-13. Dr. Sikter András +36 (20) 936 4208 Február 19-20.
Dr. Martinek Vilmos
+36 (30) 945 1386
Február 26-27.
Dr. Gombos László
+36 (20) 923 1689
POSTA Ady E. u. 5. Nyitva tartás: hétfő, kedd, csütörtök: 8.00-16.00; szerda: 8.00-17.00; péntek: 8.00-15.00 Tel.: 06 (62) 251 270 FELNÔTT ORVOSI RENDELÉS Dr. Nagymihály Sándor Szabadság tér 4/a. Rendel: hétfő, kedd, szerda, péntek 8.00-11.00 óráig; csütörtök 13.0016.00 óráig Tel.: 06 (62) 251 230 vagy + 36 (30) 967 0779 Dr. Sümegi Sándor Felszabadulás u. 15. Rendel: hétfő, csütörtök, péntek: 9.00-12.00; kedd-szerda: 13.00-16.00 Tel.: 06 (62) 250 612 vagy + 36 (30) 924 9571 Dr. Bertalan Zoltán Szabadság tér 4/a. Rendel: hétfő, szerda 13.00-16.00; kedd, csütörtök, péntek 9.00-12.00 Tel.: 06 (62) 250 902 vagy + 36 (20) 777 12 96 GYERMEKORVOSI RENDELÉS Dr. Borsi Éva Szabadság tér 4/a. Rendel: hétköznap 10.00-13.00, csecsemő tanácsadás: kedd 13.00-16.00 iskolaorvosi vizsgálat: csütörtök 8.00-10.00 Tel.: 06 (62) 250 253 FOGORVOSI RENDELÉS Szabadság tér 4/a. Dr. Molnár Mónika Tel.: 06 (62) 251 501 Dr. Urbán Andrea Tel.: 06 (62) 252 545 ÁLLATORVOSI RENDELÉS Dr. Szigeti Gábor Tel.: +36 (30) 297 4435 Dr. Farkas Patrícia Éva Tel.: +36 (70) 406 4019 Rendelési idő: hétfő-péntek: 8.00-10.00 óra között és 15.00-16.00 óra között. Telefonon elérhető egész nap. Akácia Gyógyszertár és Állatpatika Dózsa Gy. u. 1/a. Nyitva tartás: hétfő-péntek 7.30-18.30, szombat 8.00-13.00 Tel.: 06 (62) 250 093 Fagyöngy Patika Széchenyi u. 13. Nyitva: hétfő-péntek: 7.30-19.00, szombat: 8.00-13.00 Tel.: 06 (62) 251 296
www.sandorfalva.hu
Halottszállítási ügyelet Ambrus József – Sándorfalva Tel.: + 36 (30) 248 1627 vagy + 36 (30) 389 6228 Sándorfalva-Szatymaz Víziközmû Társulat Széchenyi u. 24. (a volt KTSZ épülete) Tel.: 06 (62) 250 550 Ügyfélfogadás és pénztári befizetés: hétfő, csütörtök: 8.00-15.00; szerda: 8.00-17.00; péntek: 8.00-12.00; kedd: nincs ügyfélfogadás; (ebédidő: 12-13) Sándorfalva Város- és Vállalkozásfejlesztô Nonprofit Kft. Tel.: 06 (62) 250 144 vagy 06 (62) 250 145 Sándorfalva Városüzemeltetési Nonprofit Kft. Tel.: 06 (62) 250 232 vagy 06 (62) 250 233 Széchenyi u. 24. (a Széchenyi Irodaházban) RENDÔRSÉG: 107 SÁNDORFALVI RENDÔRÖRS Dózsa Gy. u. 17. Telefon: 06 (62) 251 217 vagy + 36 (20) 777 1330 Ügyfélfogadás: munkanapokon 10.00-16.00 MENTÔK: 104 Központi Orvosi Ügyelet Felvilágosítás és segítségkérés: 06 (62) 474 374 Szeged, Szilágyi u. 2. (a mentőállomásnál) Felnőtt ügyelet Gyermek ügyelet munkanapokon: 16.00–7.30 16.00–7.30 munkaszüneti napokon: 0–24 Sürgős esetben a 104 egész nap hívható! FALUGAZDÁSZ – Józsa Ignác Ady E. u. 15. hétfő és szerda: 8.00-16.00 Tel.: + 36 (30) 337 1633 POLGÁRÔRSÉG Tel.: + 36 (30) 621 6832 IPARTESTÜLET Ady E. u. 15. Nyitva: hétfő-csütörtök: 8.0012.00; péntek: 13.00-17.00 Tel.: 06 (62) 252 547 KÉMÉNYSEPRÔ – Gémes Csaba Tel.: + 36 (30) 646 0413
7
Sándorfalvi Kisbíró
A Sándorfalvi Ipartestület a lakosság figyelmébe ajánlja az alábbi vállalkozásokat Sándorfalvi Ipartestület 6762 Sándorfalva, Ady E. u. 15. 06 (62) 252 547 Ambrus Tüzép Kft.
Bürgés János
UNITED WORD 2005 Kft. (Dunszt Ferenc)
Kis Lajos
Kopasz István
Pataki Mihály
Schnepp József
Schnepp Józsefné
Szögi Antal
BIO REFORM ABC (Német Jánosné)
Biobolt 6762 Sándorfalva, Ady E. u. 13. Mobil: 06 (30) 3142 593 e-mail:
[email protected]
100 ÉVES CUKRÁSZDA (Vámos Zoltán)
Cukrászda 6762 Sándorfalva, Ady E. u. 15. Mobil: 06 (70) 3711 087
Gombos Sándor
Gombos ABC (a pályánál) Épületgépészeti munkák 6762 Sándorfalva, Rigó u. 1 Mobil:06 (30) 2408 527 e-mail:
[email protected]
Savanya József
Kútfúró 6762 Szatymaz I. körzet 115. Mobil: 06 (30) 9651 608
Veres István
Lakatos: kapuk, kerítések, mobilgarázsok 6762 Sándorfalva, Ady E. u. 95/A Mobil: 06 (30) 4676 118
Szűcs és Társa Bt. (Szűcs Ferenc)
Hengerfejjavítás és gépmunka 6762 Sándorfalva, Rigó u. 12. Tel: 06 (62) 252 378
Ifj. Pataki Sándor
Teherfuvarozó 6762 Sándorfalva, Kolozsvári u. 5. Mobil: 06 (30) 6304 066
Szennyvízszállítás 6762 Sándorfalva, Tolbuhin u. 24/A Tel: 06 (62) 251 843, *Mobil: 06 (20) 386 7075 e-mail:
[email protected]
Kósa Műhely Kft. (Kósa Lajos)
Gépkocsi felelősség-, CASCO, lakás-biztosítás 6762 Sándorfalva, Kolozsvári u. 5. Mobil: 06 (30) 9158 651 e-mail:
[email protected]
Fémmegmunkálás 6762 Sándorfalva, Korsó u. 10/A Tel: 06 (62) 251 333 e-mail:
[email protected] www.kosamuhely.hu
Arany János
Szennyvízszállítás 6762 Sándorfalva, Kassai u. 12 Tel: 06 (30) 9156 180
Molnár Szabolcs
1) Papír-írószer-, nyomtatvány-, játék- kereskedelem 2) Húsfüstölés, bélárusítás 3) Biztosítás (lakás, vagyon, gépjármű) 1) 6762 Sándorfalva, Ady E. u. 13. 2–3) Sándorfalva, Kis krt. 9. Tel: 06 (30) 915 7462 e-mail:
[email protected]
Kormányos Árpád Jánosné
Személyszállítás 19 és 36 fős autóbusszal 6763 Szatymaz, IV. ker. 74B Mobil: (20) 220 2474 email:
[email protected]
Csesznek József
Buszrendelés 20 és 37 fő 6763 Szatymaz IV ker. 70 Mobil: (20) 5377 100
Építő és tüzelőanyag kereskedés 6762 Sándorfalva, Sövényházi út 0134/12 Tel: 06 (62) 252 488, Mobil: 06 (30) 315 9106 e-mail:
[email protected] Villanyszerelő 6762 Sándorfalva, Orgona u. 5. Mobil: 06 (30) 935 6536 e-mail:
[email protected] Teherfuvarozás és gépi földmunka 6762 Sándorfalva, Kolozsvári u. 59/c. Mobil: 06 (20) 217 3967 e-mail:
[email protected] Kőműves 6762 Sándorfalva, Aradi u. 21. Mobil: 06 (30) 308 8098 Ács, tetőfedő Mobil: 06 (20) 244 5708 www.kopiács.hu Ácsmester 6762 Sándorfalva, Fácán u. 24. Mobil: 06 (30) 9583 394 e-mail:
[email protected] www.patakiacs.atw.hu
Bútor- és épületasztalos 6762 Sándorfalva, Szegfű u. 8. Mobil: 06 (30) 9657 145 e-mail:
[email protected]
Ambrus János
Kőműves 6762 Sándorfalva, Mátyás u. 3. Tel: (62) 252 646, Mobil: 06 (30) 578 1977 e-mail:
[email protected]
EURO–PUMIX Kft. (Gera Antal)
Transzportbeton szállítás, értékesítés Szivattyús bedolgozás 6762 Sándorfalva, Jókai u. 38/A Mobil: 06 (30) 2460 382 e-mail:
[email protected]
Jenei Csaba
Víz-, gáz-, fűtésszerelő 6762 Sándorfalva, Jókai u. 15. Mobil: 06 (30) 9535 443 e-mail:
[email protected]
Adásainkat Sándorfalván a következő időpontokban láthatják:
Kiadó: Móranet Nonprofit Közhasznú Kft. Ügyvezető igazgató: Duka Félix e-mail cím:
[email protected] web: www.sandorfalva.hu Készült 3200 pld. Nyomda: Typo-alfa kft. Felelős szerkesztő: Márton Gábor Szerkesztőbizottság: Az önkormányzat munkatársai
www.sandorfalva.hu
szerdán és pénteken 18 óra vasárnap (ismétlés): 14.00 Elérhetőségeink: Tel.: (62) 281 219 Honlap: www.homokhattv.info Email:
[email protected]
8
Városi Újság
Élettársi kapcsolat a Bibliában
A Biblia a „férj”, „feleség”, „ágyas”, „szűz” és az „özvegy” kifejezéseket használja a különféle családi állapotok kifejezésére. Mivel az élettársi kapcsolat, mint definiált együttélési forma egy modern kifejezés, ezért azt hiába is keresnénk bármely bibliai szótárban, vagy konkordanciában. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a jelenség ismeretlen lett volna a bibliai időkben, ám olyan ritka volt, hogy nem rendelkezett akkora társadalmi súllyal, hogy külön kifejezést kellett volna rá alkalmazni. Az egyetlen olyan példa, amelyben a mai értelemben vett élettársi kapcsolatról olvasunk, a samáriai asszony története (János evangéliuma 4. fejezet): „Jézus így szólt hozzá: ’Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!’ Az asszony így válaszolt: ’Nincs férjem.’ Jézus erre ezt mondta: ’Jól mondtad, hogy férjed nincs, mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál.” (Jn 4:16-18) A fentiekkel egybecseng, hogy Jézus nem ad státuszmegnevezést a férfinak, ő a történetben egyszerűen csak „a férfi, akivel a nő együtt él, de nem férje”. Ez fontos adalék a témához, ugyanis kiderül belőle, hogy a bibliai etika
szerint az együttélés ténye nem hatalmazza fel a feleket a házassággal járó jogok gyakorlására. Az együttélés tehát vallási értelemben nem egyenlő a házassággal. Mindehhez még üzenet értéke lehet annak a körülménynek, hogy az asszony délben jön a kúthoz vizet meríteni (4:6). Jóllehet az evangéliumi híradás semmit nem mond el az időpont és az azutáni történések összefüggéséről, ám amikor az időt, vagy a helyszínt az író közli, annak konkrét jelentősége van, vagyis egy másik szinten – a sorok között – azzal is információt akar közölni, és az adott kultúrában jártas olvasó ezt az információt pontosan érti is. Miért ment a samáriai asszony délben a kúthoz, jóllehet a közel-keleti szokás szerint az asszonyok este jártak a kúthoz vízért (lásd: 1Móz 24:11)? Azért jön délben, mert a jelenlegi életvitele ütközik a közösségi normákkal, mert az életközössége egy olyan férfival, aki nem a férje, a kortársak szemében szégyellnivaló és erkölcstelen. Érdemes megnézni Jézus magatartását is ebben a helyzetben. Egyrészt a provokáló felhívással fel akarja hívni az asszony figyelmét élete rendezetlenségére, másrészt viszont végig méltósággal felruházott emberi lényként kezeli, sőt ebbe a méltóságteljes beszélgetésbe az élettársát is be akarja vonni („Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!”). Minden további bibliai hivatkozás, amelyet az élettársi kapcsolat bibliai megítéléséhez segítségül hívhatunk, elsődlegesen a házasság előtti szexualitásról szól. Ehhez vizsgáljunk meg két példát:
1. Amnón és Támár
Első példánk egy történet, amelyben betekintést nyerhetünk az izraeli királyi udvar családi életébe valamikor Kr. e. 1000 körül. Dávid királynak volt egy Amnón nevű fia, aki beleszeretett Támár nevű féltestvérébe. Hogy becsalhassa az ágyába, Amnón betegnek tettette magát és odahívatta testvérét, hogy az ápolja őt. Az ezt követő beszélgetést így közvetíti a bibliai szöveg: „Amikor odanyújtotta neki, hogy egyék, az megragadta
őt, és ezt mondta neki: Gyere, húgom, hálj velem! De ő ezt mondta neki: Jaj, bátyám, ne kövess el rajtam erőszakot, mert nem szabad így cselekedni Izráelben! Ne kövess el ilyen gyalázatos dolgot! És én hova menjek szégyenemben? Téged pedig gyalázatosnak fognak tartani Izráelben. Inkább beszélj a királlyal, bizonyára nem tagad meg engem tőled.” (2Sám 13:11-13) A lány nagyon jól alkalmazza az ősi erkölcsi előírásokat és ellenáll az unszolásnak, ugyanakkor érveléséből azt is megtudhatjuk, hogy a társadalom akkor hogyan gondolkodott a házasság előtti szexuális együttlétről és milyen megítélésben részesítette azt. Különös figyelmet érdemelnek azok a kifejezések, amelyeket Támár felsorol a cselekedet minősítésére: „nem szabad”, „gyalázatos”, „szégyen”. Egyértelmű, hogy a felsorolt szavak a házasság előtti szexuális együttlétre vonatkoznak, nem pedig arra a tényre, hogy két (fél)testvérről van szó. Bármennyire is furcsa ez számunkra, abban az időben ez társadalmilag elfogadható volt.
2. Jézus családja
Második példánk Jézus születésének körülményeit vizsgálja. Máté tolmácsolásában így olvassuk fogantatásának körülményeit: „Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el.” (Mt 1:18-19) Különös kettősségre világít rá az idézett mondat. Egyfelől a jegyesség olyan erős köteléknek számított, hogy Józsefet már „férjnek” nevezi, ennek ellenére még a jegyesség sem jogosítja fel a feleket az intim kapcsolatra. Egy erkölcsös és vallásos ember számára elképzelhetetlen, hogy ilyet tegyen. Isten egy angyalt küld, hogy megmentse kettőjük – még meg sem kötött – házasságát, és József ezután is tartja magát szigorú elveihez: „magához vette feleségét, de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát,
M UNKALEHET Ő SÉG SÁNDORFALVI TELEPHELYRE, SZEZONÁLIS MUNKÁRA MÁRCIUSI-ÁPRILISI KEZDÉSSEL KERESÜNK: „C” KATEGÓRIÁS JOGOSÍTVÁNNYAL, ALAP SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ISMERETTEL RENDELKEZŐ
ÉRTÉKESÍTŐ GÉPKOCSIVEZETŐT DÉLUTÁNI MUNKAIDŐVEL HŰTŐHÁZI MUNKÁRA
ÁRUELŐKÉSZÍTŐ RAKTÁROST JELENTKEZNI LEHET: FÉNYKÉPES ÖNÉLETRAJZZAL G ÉS K FOOD KFT. SÁNDORFALVA, RÁKÓCZI U. 5/A
06 (30) 945 7294
www.sandorfalva.hu
akit Jézusnak nevezett el.” (Mt 1:2425) A megfogalmazásból kitűnik, hogy József csak Jézus születéséig nem érintette Máriát. Ezek szerint később teljesen normális házaséletet folytattak, amelynek természetesen a szexualitás is részét képezte. A Jézus születésének körülményeit nem ismerő emberek tudatában ez a történet úgy rögzült, mint egy házasság előtti kaland eredménye, ezért Jézusra sokan még felnőttként is úgy tekintettek, mint paráznaságból született gyermekre. Egy heves vita alkalmával ellenfelei a szemére is vetették: „Mi nem paráznaságból születtünk: egy atyánk van, az Isten.” (Jn 8:41) Vizsgálódásunkból az derül ki, hogy a Biblia – annak ellenére, hogy nem használja az „élettársi kapcsolat” kifejezést – a házasságot tekinti két különböző nemű ember életközösségeként, és a szexualitás megélésének törvényes helyeként. A házasságra értékként tekint és azokat az embereket, akik ezt nélkülözik az életükben, gyógyító közösségre hívja („Menj el, hívd a férjedet és jöjj vissza!”). Különös aktualitása van ennek egy olyan korban, amikor a szexuális intimitás megélése elveszítette a méltóságát, amikor a szex már tizenéves korban a partner megtartásának legfőbb eszközévé válik. A kutatók véleménye egybehangzó ezen a területen: a párkapcsolat legfontosabb eleme a felek egymással való kommunikációja. A beszélgetésben, egymás meghallgatásában pedig a pár addig a pillanatig fejlődik, amíg be nem lép a kapcsolatba a szexualitás. Amikor a kapcsolatban megjelenik a szex, a beszélgetés megreked. Később azonban, amikor egy kapcsolatnak ki kell bírnia az élet nyomását, akkor nem a szex, hanem a felek közötti jól működő kommunikációs összhang fog átlendíteni a válságon. Lehet, hogy ez az egyik oka annak, amiért manapság olyan sok kapcsolat zátonyra fut? folytatjuk Mihalec Gábor adventista lelkipásztor www.kettenegyutt.hu
Molnár Szabolcsné
képviselői fogadóórát tart minden hónap utolsó csütörtökén 16-18 óráig a Széchenyi Ifjúsági Közösségi Központ tárgyalótermében (Széchenyi udvar).
9
Sándorfalvi Kisbíró
Kérdezze meg gyógyszerészét...
Az otthon tartandó gyógyszerekről Enyhébb egészségügyi panaszok, kisebb-nagyobb sérülések esetén rendkívül hasznosak a recept nélkül kapható, otthon tartott gyógyszerek. Gyomorrontás, fejfájás, köhögés vagy felhorzsolt bőr esetén – mielőtt orvoshoz fordul a beteg – általában a házipatika szereivel próbálkozik. Milyen gyógyszert tartsunk otthon? A gyógyszerek és kötszerek ös�szeválogatásánál, megvásárlásánál a gyógyszerész tanácsaira minden esetben lehet és kell támaszkodni. A következő, viszonylag gyakran előforduló kellemetlenségek kezelésére érdemes gyógyszert tartani otthon. • Fájdalom- és lázcsillapító szer (pl. paracetamol, acetilszalicilsav vagyibuprofén hatóanyaggal), aminek a kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy hány éves a kezelendő beteg, fokozott gyomorsav-termelés vagy reflux-betegség előfordul-e nála, májkárosodás, vesekárosodás, alkoholizmus esete fennáll-e. A fentiek ismeretében a gyógyszerész fog megfelelő szert javasolni. • Torokfájás kezelésére alkalmas helyi készítmény. Amíg torok- vagy mandulagyulladással gyógyszerészhez, orvoshoz nem fordul a beteg, jótékony hatásúak a szopogatós tabletták, amelyek fertőtlenítő és helyi érzéstelenítő hatással rendelkeznek. Számos ízű (pl. mentolos, epres, narancsos, mézes stb.) készítmény közül lehet választani, sőt cukorbetegek által is használható torokfertőtlenítő szopogatós cukorkák is kaphatók a
gyógyszertárakban. • Köhögéscsillapító készítmény is tartható otthon (pl. prenoxdiazin hatóanyagú), azonban alkalmazása körültekintést igényel, ugyanis míg a fenn említett hatóanyag száraz köhögés csillapítására szolgál, addig köpetürítéssel járóköhögés esetén nyákoldókat, köptetőket kell használni (pl. acetil-cisztein hatóanyagú patikaszereket). Van olyan homeopátiás szer, amely mindkét köhögéstípusra egyaránt alkalmazható. A betegeknél – orvosi vagy gyógyszerészi útmutatás nélkül – nem minden esetben egyértelmű, hogy milyen típusú szer a választandó. • Emésztési problémák orvoslására való szerek: fokozott gyomorsav-termelésre, a gyomortájnál jelentkező, szúró fájdalommal leírható gyomorégésre savkötőket (antacidokat) érdemes otthon tartani. Az antacidok bevétele és egyéb gyógyszerek alkalmazása között legalább két órának el kell telnie. Puffadás esetére dimetikon- vagy szimetikontartalmú gyógyszert lehet vásárolni, vagy valamely növényi készítményt. Hasmenés esetén az aktív szén lehet az első választás, míg székrekedésnél a szirupot kedvelők szá-
mára laktulóz hatóanyagú szerek, a tablettát szívesebben alkalmazóknak pedig szenna-kivonatot tartalmazó tabletták javasoltak. • Szúnyogcsípés, allergia okozta bőrviszketés egyaránt kezelhető például dimetindén hatóanyagot tartalmazó géllel. • Égési sérülésekre (napégés vagy vasalás, főzés közbeni kisebb „balesetek” okozta égési sebek) hűsítő, pantenoltartalmú habokat ajánlott otthon tartani. • Sebfertőtlenítés céljára sebre önthető, fertőtlenítő oldatot érdemes beszerezni. Gyógyuló sebek kezelésére, a hegesedési folyamat elősegítésére pantenolt, vitaminokat tartalmazó krémeket tud ajánlani gyógyszerésze. • Kötözőszerek közül steril, a sebfertőtlenítést követően a sebre helyezhető mull-lapokat, szegett pólyákat célszerű beszerezni, a bőrről könnyen letéphető rögzítő-, ragasztószalagokkal. Kisebb rándulások orvoslására elasztikus pólyák vásárolhatók – a hozzá szükséges rögzítő kapcsokkal együtt. A különböző formájú, esetleg vízálló, vagy a gyermekek számára tetszetős, mesefigurákkal díszített sebtapaszok szintén hasznosak enyhe háztartási baleseteknél. Hasznos továbbá a gyógyszeres ládába csipeszt tenni, amivel a bőrbe fúródott szálkák kivehetők, illetve szükség lehet kullancs-eltávolító csipeszre/kanálra. • A lázmérő szerepe magától
értetődő. Napjainkban a higanyos lázmérőket az elemmel működő, a testhőmérsékletet tized Celsius-fok pontossággal kijelző digitális lázmérők váltják fel. Célszerű lehet fagyasztható és felmelegíthető géllel, folyadékkal töltött termosz-zsákot is beszerezni. Lehűtve zúzódások, fogfájás kezelésére használható, míg felmelegítve és hasra helyezve a menstruációs görcsöket vagy fülre téve a fülfájást enyhíti. Tárolásra a lehető legrosszabb választás a fürdőszoba vagy a konyha. A nedvesség, a pára általában gyorsítja a készítmények hatóanyagainak a bomlását, így azok a szakszerűtlen tárolás eredményeként még a lejárati idő előtt használatra alkalmatlanná válhatnak. A tabletták szétporladhatnak, a kötözőszerek átnedvesedhetnek, így a funkciójukat nem tudják ellátni. Gyógyszertárolásra általában száraz, hűvös, fénytől védett helyet írnak elő a betegtájékoztatók. Egyes gyógyszereket hűtőben kell tárolni – az élelmiszerektől szigorúan elkülönített fakkban, polcrészen, esetleg egy speciális, erre a célra szolgáló dobozban. Minden esetben ügyelni kell arra, hogy a gyógyszerek gyermekektől elzárt, számukra el nem érhető helyen legyenek. Bármilyen további kérdésével továbbra is bizalommal fordulhat az AKÁCIA GYÓGYSZERTÁR dolgozóihoz. Dr. Szigetiné Dr. Szilágyi Ildikó
Pillanatképek a sportháló mögül A téli időszak ellenére ifjú sportolóink és edzőik aktívan töltik el a felkészülés és alapozás időszakát iskolánkban, amire nagy szükségük is van, hiszen szeretnék megismételni és javítani a 2010-es országos döntő eredményét. Nem felejthetjük el focistáink tavalyi sikerét, a 2000-1999-es korosztály a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség országos döntőjében 8. helyezést ért el.
A 2010-2011-es foci tornán két korosztály is „beszállt a ringbe” – vagyis helyesen a zöld gyepre fut – Sándorfalva színeiben, akik immár Pallavicinis mezben gyűjtik a gólokat. Hálón innen, hálón túl nagy öröm és dicsőség ez számunkra! Tanáraink, Busáné Balázs Rita és Pigniczki Zoltán testnevelők nemcsak a játékosok felkészülését vezetik, ők a szabadidős sport megszállott szervezői is. Számlálhatatlan azon hétvégék száma, melyet a gyerekekkel, szülőkkel, ifjú öregdiákokkal a budapesti stadionok lelátóin töltenek a válogatott labdarúgó mérkőzések rendszeres látogatóiként vagy meccsek résztvevőiként. Vidám színfoltja volt sportéletünknek a decemberi Kistérségi Mikulás Kupa. ami a hazaiak győzelmével zárult. A közösségépítést, szórakozást szolgálta a focisták adventi bécsi kirándulása; a havas
www.sandorfalva.hu
utazásról élményekben gazdagon tértek haza a résztvevők. Nógrádi Erika igazgatónő kezdeményezésére oktatási intézményünk évek óta több sportág megismerését és gyakorlását is lehetővé teszi tanulóink számára, az évszakokhoz igazítva pedagógusaink korcsolyázni, úszni, kalandparkozni, görkorcsolyázni, kerékpározni, gyalogolni viszik a gyerekeket, így a Pallavicini Sándor Iskola nemcsak előadások szintjén, hanem a gyakorlatban is az egészséges életmód hiteles közvetítőjévé vált! Köszönjük szakembereink lelkesedését, a szülők anyagi támogatását! EGÉSZSÉGÜNKRE! HAJRÁ SÁNDORFALVA! HAJRÁ PALLAVICINI! HAJRÁ GYEREKEK!
10
Városi Újság
Autóbusz menetrend 2010. december 16-tól
A mozgás fontossága
X 5.25 I 7.20 N11.25
Szegedről - Sándorfalvára Mezőgép felé T 5.45 M 6.00 I 6.20 M 6.25 N 6.40 N 8.05 N 8.25 N 9.25 M10.25 ID10.30 N12.25 M13.05 X13.25 M13.30 Z13.30
T14.05
N14.25
M14.45
I15.05
X15.25
M 6.45 IC10.30 M13.45
M15.35
T15.45
Z16.05 T16.05 M16.25 M16.45 N17.25 D17.25 M18.30 N19.25 M20.30 N20.30 N21.25 N22.45 (kiemelt járatok Dóc, Baks ill. Csongrád felé közlekednek tovább)
N18.25
Szegedről – Dóc, Baks, Csanytelek, Tömörkény, Csongrádra N5.20 N6.40 N 7.00 N 8.25 ID10.30 IC10.30 11.30 M13.05 M13.30 Z13.30 M14.25 M14.40 Z14.40 I15.05 T15.10 M15.35 M16.45 N16.50 N17.25 N18.25 N20.30 N22.45 (kiemelt járatok Sándorfalva központját érintik)
M 5.10 M18.40
Szegedről - Szatymazon át – Sándorfalvára N 6.15 T 7.05 X10.35 M14.20 D16.30 N19.40 N21.30 M22.45
Z 7.50
Szatymaz vasútállomásról - Sándorfalvára V13.15 I13.30 X16.10 M18.15
Sándorfalva aut.áll-ról Szegedre Mezőgép felé M 4.15 Z 4.45 T 4.45. WM4.50 M 5.o5 X 5.50 N 6.10 M 6.25 I 6.45 M 6.50 S 7.02 M 7.10 I 7.45 N 8.30 N 9.50 N10.22 M10.50 N11.50 X13.50 M14.10 M14.17 T14.30 N14.50 M15.18 I16.17 N16.30 M16.55 N17.50 M18.55 Z19.00 X19.57 M20.30 N20.57 N 21.50 (kiemelt járatok Dóc, Baks ill. Csongrád felől közlekednek)
A mozgás az egészségmegőrzés egyik lényeges eleme, amely lelkileg is jó hatású. Segít levezetni a feszültséget, növeli az endorfin termelését és jó közérzetet ad. A munka mellett fontos, hogy az ember maga teremtse meg a mozgásra való lehetőséget. Az ülőmunkát végző emberek gyakran panaszkodnak különféle hátfájásokról, nyakfájásokról. Az ő első teendőjük, hogy gyakran változtassanak a testhelyzetükön. Bármilyen testtartást veszünk is fel, porckorongjaink egy része nyomás alá kerül. A testhelyzet gyakori változtatásával mindig más-más részek terhelődnek, tehát csökken a gerincbetegségek kialakulásának kockázata. Az ülés jobban megterheli a gerincet, mint a járás, tehát ha valaki sokat ül, és megteheti, érdemes időnként – legalább egy vagy másfél óránként – felállnia és járkálnia, nyújtózkodnia egy keveset. A rendszeres kevesebb erőt igénylő mozgás jót tesz a testnek, a szív és érrendszer normális módon terhelődik és ezáltal erősödik, ezért a heti egyszeri, nagyon kemény erőkifejtést igénylő mozgás helyett inkább ezt válasszuk. A sportolás során az izmok erősítése mellett fontos azok lazítása, nyújtása is. Izomerősítés közben ugyanis az adott izom – amellett, hogy erősö-
dik – rövidül, ezáltal pedig bizonyos testrészeket elmozdíthat a helyéről. A futás például jól erősíti a csípőízület hajlítóizmait, de azok ezáltal rövidülnek, ez pedig fokozza a gerinc ágyéki szakaszának a görbületét, ami hátfájást okoz. Futás előtt tehát lazítani kell ezeket az izmokat, amit bemelegítéssel tudunk megtenni. Az úszás szintén közkedvelt sportág. Egészségügyi szempontból a gerinc számára a váltott karú úszásnemek – hát- és gyorsúszás – tesznek jót. Ilyenkor a gerinc két oldalán levő izmok felváltva feszülnek meg, ami a kisebb ferdülések korrekciójára jó hatással lehet. Gerincferdülés esetén javasolt mellúszás például a mindkét irányból egyszerre feszülő izmok miatt a legtöbb esetben nem idéz elő javulást, sőt az úszás során hátrafeszített fej még külön nyakfájást is okozhat. A túlsúly népbetegség. A rendszeres mozgás segít megóvni ettől. A többletsúly nehezíti a mozgást, mégis nagyon fontos ilyen esetekben is az állapotnak megfelelő rendszeres mozgás beiktatása a mindennapi életbe: felnőttek számára minimum heti háromszor egy óra aktív mozgás javasolt. Kérdéseivel továbbra is forduljon bizalommal hozzánk.
N 4.35 M21.00
Sándorfalváról - Szatymazon át - Szegedre M 5.55 N 6.55 T 8.45 X12.55 N15.30 M22.10
Z 8.00
Sándorfalváról – Szatymaz vasútállomásra V13.40 I13.50 M16.30 M18.40
Z18.20
Z 6.05 N 7.42 N12.50 T15.50 N19.50
N17.10
Sándorfalva Vegyesbolttól (Dóc, Baks, Csongrádról stb.) - Szegedre WM4.39 M 4.39 Z 4.49 M 5.44 Z 5.54 M 6.19 T 6.47 N 6.49 M 6.49 S 6.51 N 7.31 N 8.04 N10.11 N12.34 M14.06 M15.07 N15.29 I16.06 M16.44 Z17.47 ID17.47 N18.19 V19.31 X19.46 N20.46 (A kiemelt járatok Sándorfalva központját érintik) N – naponta, M - munkanapokon (hétfő-péntek), X – munkaszüneti nap kivételével naponta (hétfő-szombat), D – szabadnapok kivételével naponta (hétfő-péntek, vasárnap), Z – szabad és munkaszüneti napokon (szombat-vasárnap), S – szabadnapokon (szombaton) V- munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnap) T - tanév tartama alatt munkanapokon, I - iskolai előadási napokon, WM – tanszünetben munkanapokon ID – IX.1-től IV.30-ig munkanapokon, IC – V.1-től VIII. 31-ig minden nap
Legyél tagja a Sándorfalvai Horgászegyesületnek! Területi jegy tagoknak: 20.000 forint, nem tagoknak: 32.000 forint. Egyesületi tagdíj: 12.000 forint + a kötelező. Váltható még Tiszai, Atkai területi jegy. székhely: Sándorfalva, Sövényházi út 8. telefon: 06 (70) 377 1390 Tisztelettel: Kiss Tibor elnök
www.sandorfalva.hu
11
Sándorfalvi Kisbíró
FOGORVOSI
M AG Á N R E N DE L É S dr. Nagymihályné dr. NÉGYESI MÁRIA fogszakorvos Rendel: Sándorfalva, Aradi u. 1. sz. alatt
Rendelési idő: Hétfő: 14.00–18.00 Szerda: 15.00–19.00 Csütörtök: 14.00–18.00 Bejelentkezés személyesen vagy telefonon: 8.00–20.00-ig Telefon: +36 (30) 467 1479 Foghúzás: rendelési időben soron kívül. Tömés, pótlás stb. kezdése 1–2 napon belül.
TV-SZERELŐ SZAKMŰHELY Sándorfalva, Tolbuhin u. 9/a
Rövid határidővel, garanciával, vállalom, minden típusú televízió javítását! (LCD-t, Plazmát is!) INGYENES KISZÁLLÁS! TÁVIRÁNYÍTÓK MINDEN TÍPUSHOZ!
Tel.: 06 (62) 251 786, 06 (20) 361 8949 Nyitva: H-P. 8-18-ig, Szo. 9-11-ig
Szépségsziget
FÖ L D M É R É S !
Sándorfalván a bevásárló udvarban
Tapolcsányi Erika Üzletemben kaphatók: Fodrászcikkek (hajfesték, hidrogén, hajlakk, hajhab, csipeszek, hajcsavarok…) Kozmetikai termékek (testápolás, gyanták, masszírozó krémek, karcsúsító krémek…) Műkörömépítés kellékei és díszítők (építőzselé, díszítő kövek, matricák, UV lámpa…) Nyitva tartás: H-P: 8-12-ig, 13-17-ig, Sz: 9-12-ig Sándorfalva, Ady E. u. 13. Tel.: +36 (20) 5322 268; +36 (70) 502 0965
• megosztások, telekhatár kitűzések, • épületfeltüntetés, • szolgalmi jog bejegyzés, • művelési ág változás,
Elérhetőségünk: személyesen: Szeged, Pál u. 8/a. (egyeztetett időpontban!) • telefon: +36 (30) 218 8953 • fax: (62) 424 404 • weboldal: www.infogeobt.hu • email:
[email protected] • levélcím: INFOGEO Földmérő Iroda, 6724 Szeged, Pál u. 8/a
www.sandorfalva.hu
12
Városi Újság
www.sandorfalva.hu