I. évfolyam, 4. szám december. ingyenes kulturális havilap NICK GRABOWSKI KIS KÁVÉ, SOK TEJ, CUKOR NÉLKÜL

I. évfolyam, 4. szám

2007. december

I N G Y E N E S

ingyenes kulturális havilap

NICK GRABOWSKI KIS KÁVÉ, SOK TEJ, CUKOR NÉLKÜL.

TARTALOM

2007/4

KORSZERÛ SZÍNHÁZ KELL Jordán Tamás, a Nemzeti Színház leköszönô igazgatója

4

SÍPPAL, DOBBAL, GÖRÖGÜL 7. Reklámzabálók Éjszakája

28

8

SZÍVSZENZÁCIÓ Péterfy Bori színésznô, énekesnô

30

MEGRENDÍTÔ ÔSZINTESÉG Bollók Csaba: Iszka utazása KERESETLEN Faur Anna: Lányok

9

„MINDIG ZENE SZÓL A FEJEMBEN” 32 Szántó Faszi Gábor és az Üllôi Úti Fuck

MAGYAR ANIMÁCIÓ 10 Az elsô képregénytôl a Macskafogó2-ig

JÖNNEK, MINT AZ OLVADÁS Deep Purple a Sportarénában

34

12

MATUZSÁLEMEK Piramis 2006 Sportaréna

35

GRABOWSKI ÉS A TÖBBIEK Interjú Ternovszky Béla rendezôvel

14

TUDÁS ÉS BÖLCSESSÉG Hermann Hesse: Sziddhárta

36

EZ NEM GYEREKMÛFAJ Gróf Balázs képregénygrafikus

16

A’LA CULT Könyvajánló

38

A MAGYAR VÁLTOZAT MUNKATÁRSA Szinkronrendezô Aprics László

18

A’LA CULT CD-ajánló

40

A BENNÜNK LÉVÔ MAMUT Szabó Sipos Barnabás színészetrôl és szinkronról

A’LA CULT DVD-ajánló

42

LESZOKNI NEHÉZ sorozatjunkie.hu

44

SZEMÉLYES KÖZIRAT twitter.com

45

PENGE ÉS SPRAY A NextART Galéria elsô tárlata

46

ÉHSÉG ÉS ÖSZTÖN 20 Beszélgetés Baranyai Balázs táncmûvésszel MENNI MEG MARADNI 22 Pedig az észérvek London ellen szólnak PUB Bencze Áron: Valaki állítsa le! Tóth Zsófi: Kedves Jézuska! Toldi Miklós: Borító nélkül

24

IMPRESSZUM KULTUSZ színes kulturális havilap Kiadja a KULTUSZ KIADÓ Kft. Felelôs kiadó: Perjési Péter Fôszerkesztô: Lukács Gábor Munkatársak: Bencze Áron, Beke Dániel, Hományi Péter, Pál Zsombor, Szemán Béla, Toldi Miklós, Udvardi Balázs Fotók: Bátky-Valentin Szilvia Olvasószerkesztô: Kaisinger Gabi Design: KULTUSZ Nyomdai elôkészítés: Tánczos Zsuzsa, Vaska Gergely Nyomdai munkák: AduPrint Kiadó és Nyomda Kft. Ügyvezetô: Tóth Béláné Lapmenedzser: Gáspár Balázs (06-70) 942-72-76 [email protected] Szerkesztôség: 1036 Bp., Pacsirtamezô u. 41. tel.: (06-1) 4-300-200, fax: (06-1) 4-300-199, e-mail: [email protected] Honlap: www.kultuszkiado.hu ISSN 1789-1795

2007/4

ELÔJEGYZÉS

HAMIS HATTYÚDAL

2

Októberi számunkban kissé melankolikusan szóltunk az Almássy bezárásáról, mert fájlaljuk, és természetesen együtt érzünk. November elején, talán azért, hogy az utolsó pillanatig tovább öregbítsék hírnevüket, vagy mert utoljára egy nagy dobással meg akarták mutatni, hogy valóban kulturális értékek vesznek el a belvárosi ingatlanpanamában, figyelemre méltó rendezvényt hoztak össze. A hazai underground legismertebb formációjára – a Quimbyre – épülô program valóban veretes volt: Kutya Vacsorája, Szilárd, Üllôi Úti Fuck, stand up comedy Varga Líviusszal, ékszer- és festménykiállítás, filmvetítés, közös dzsemmelések és így tovább. Tehát két nap tömény Quimby, ahogy ígérték. Gondoltam hát, mi is folytatjuk a habosítást, elvégre a Kultusz nemcsak a fogyasztókhoz, de a magyar kulturális élet számos szereplôjéhez, alkotójához, döntéshozójához, sôt kulturális intézményeket és produkciókat támogató szervezetekhez is eljut. Nem tartottam és most sem tartom kizártnak, hogy akár önkormányzat, akár magánszemély rendelkezzen alkalmas ingatlannal, amit ha nem is végleg, de legalább átmenetileg átengedne az üzemeltetô kht.-nak. Ellenkezô esetben szétszéled a társaság, amit

szinte lehetetlen újra összehozni. Ha most azt mondják, idealista vagyok, igazuk van. Mintegy nyolc oldalt terveztünk a témának (a 48ból), hátha történik valami, hátha megmozdul valaki. Kezdve a rendezvény- és koncertbeszámolóktól zenekari interjúkon át egy Quimbynagyinterjúig, mindezt azzal a felhanggal, hogy valóban nem kéne egy ilyen nagy múltú intézményt a kontinuitás biztosítása nélkül, csak úgy bezárni. Ezzel azért nem nehéz azonosulni. Egyéb apropó is akadt, hiszen az ôszre várt új lemez megjelenését a Quimby tavaszra halasztotta, és bár a karácsony elôtti megjelenés közönségigénye érthetô, egy félkész albumot én sem szívesen tennék a fa alá. Bevallom, nagyon meglepôdtünk – és most hihetetlen eufémizmust erôltettem magamra –, amikor megkeresésünkre azt a választ kaptuk, hogy sajnos elfogytak a sajtójegyek. Aki járt már rendezvényen munkaügyben, pontosan tudja, hogy ez a kevésbé fontos, a szándék, na, az meg nagyon! Sebaj, gondoltam, talán lélekben már feladták, meg hogy „kleine Fische gute Fische”, végül is értékelhetô a szemlélet. Bár a magam részérôl inkább vagyok feleslegesen nagyvonalú, mint kicsinyes.

Végül is nem múlhat tízezer forinton – annyiba került a négy jegy, 3 firkász + 1 fotós –, ha nem tudják elengedni, hát nem tudják. Úrnak amúgy is születni kell, legalábbis a folklór szerint. Amúgy meg szeretjük a Quimbyt, fôleg élôben, és tényleg nem volt drága a kétnapos bérlet. Kérésünk ezután csupán annyi volt, hogy a kiadó által elôre kifizetett jegyeket tegyék le a pénztárba, hogy ott átvehessék a kollégák. Mi meg persze szívesen írunk ennek ellenére nyolc oldalt arról, hogy nagyszerû volt a rendezvény, a gárda értékes kulturális produkciókat hoz létre, és jó lenne, ha valahol tovább dolgozhatnának. Sajnos erre sincs lehetôség – jött a válasz, de a magyarázkodásra, bevallom, már elfogyott a türelmem. És valóban nem volt, mert nyilvánvalóan hiányzott az együttmûködési szándék. Aki ennyire sem képes, annak személy szerint nem sok jövôt jósolok. Meglepô, de olyan intézmény is akadt, akinek nem volt elég két hét egy kész hirdetés átméretezésére. A közmédia is nagyjából 50%-os csapás, bár az MTV várakozáson felül teljesített – legalábbis ami a Kultúrházat illeti –, és az MR a megszokott közszolgálati tempót diktálja. De hogy a civil és a közszféra miért kell hogy egyet jelentsen a bénázással, azt soha nem fogom megérteni. Szerencsére. Lukács Gábor fôszerkesztô

online könyvesbolt

KULTMOGUL 4

JORDÁN TAMÁS „Mindennek az Egyetemi Színpad az oka"

2007/4

KORSZERÛ SZÍNHÁZ KELL Jordán Tamás, a Nemzeti Színház leköszönô igazgatója

Kultusz: Hamarosan távozol a Nemzeti Színház élérôl, játszik valahol. Hogy tudna belépni januártól teljes femeghosszabbított ciklusod vége felé közeledik. lelôsséggel?! Jordán Tamás: Decemberben járna le a megbízatáK: Az eddig évad közben, általában január elején zajló som a Nemzeti Színház igazgatói posztján, de a miniszváltások sok bizonytalanságot okoznak? térium ezt fél évvel meghosszabbította – teljesen logiJT: Persze. A színészek itt is szoronganak, hogy mi kusan, azt gondolom –, hogy a színházi évadot végig lesz. Mint mindenhol. tudjam vinni. Az új igazgatói pályázat már ki lett írva, K: Jövô januártól indul a Weöres Sándor Színház hamarosan kiderül, ki követ a poszton. Az ô feladata Szombathelyen, a te irányításoddal. lesz januártól, hogy elôkészítse a következô évadot. JT: A szombathelyi színház már megalakult, mert a K: Hiller kulturális miniszter egy sajtótájékoztatón város közgyûlése kimondta, hogy van. Megjegyzem, kifejtette: az átmeneti idôszak, a kettôs vezetés célja, ezt a határozatot ellenszavazat nélkül, minden frakció hogy az átadás-átvétel átgondoltan történjék. támogatásával hozta meg a közgyûlés. Ilyenre már naJT: Akkor a kommunikációba valami hiba gyon régóta nem volt példa ebben az országban. csúszhatott. Nem lesz közös vezetése a Sajnos. De ez pontosan jelzi a város szánszínháznak. A pályázat úgy szól, hogy dékát és elkötelezettségét. A megalakult az új direktor 2008. július elsején fog- A színháznak lépést kell színház Weöres Sándor nevét viseli, lalja el hivatalát. Tehát addig teljes mûködési formája pedig nonprofit tartania a korral, felelôsséggel én irányítok. Egyébként kft., amit szintén a város hozott létre. agorának, fórumnak is Akarnak új épületet is, ám ahhoz nanagyon egészségesnek tartom ezt a féléves átadási periódust, mindengyon sok minden kell, elsôsorban pénz. kell lennie. hol így kéne történnie a váltásnak. A A város azt most nem tudná elôteremdolog arról szól, hogy a mandátumát teni. Ehhez központi támogatás kell, de éppen befejezô igazgató végigviszi az áltakettôezer-kilencig szó sem lehet arról, hogy la elôkészített és kidolgozott szezont, a meghirdetett célzott támogatást kaphasson. Ezt az éppen futó állami mûsort levezényli, teljes felelôsséggel és hatáskörrel. Az konvergenciaprogram nem engedné meg. Jelen esetúj, belépô igazgató pedig módot kap arra, hogy ezzel ben ez öt-hatmilliárdot jelentene, tehát színházépítésbe párhuzamosan elkezdje kialakítani a soron következô most nem tud belefogni a város. Ezért kijelölt egy heévad mûsortervét, lebonyolítsa a szerzôdtetéseket, és lyet, ahol ideiglenesen mûködhet a színház. Ebben már az esetleges változtatásokat végrehajtsa a társulatban. az én véleményemet is kikérték. Van egy HEMO nevû Ilyenformán az én aláírásommal, de az ô igényeinek helyôrségi klub, amelyet a honvédség nem olyan régen megfelelôen szerzôdtetek a színházhoz mûvészeket átadott a városnak. A nyolcvanas években épült. Már február-március hónapban, amikor ez szokás a szakmost rendelkezik egy háromszáz és egy százszemélyes mában. Ez idô alatt az utód, ha nem ismeri eléggé a teremmel, ami alkalmassá tehetô a színházi elôadások színházat, megismerkedhet vele. Az épülettel, a társulebonyolítására. Ki kell alakítani a kiszolgálóegységeket, lattal, a technikával és a futó elôadásokkal. Még egy amelyek jelenleg nem állnak rendelkezésre. Öltözôk, nagyon fontos szempont, ami az idôzítés mellett szól: tárak, belsô büfé, egyebek. Rengeteg munkát igénylô nem lehet tudni elôre, hogy ki fog pályázni, ki nyeri el feladat ez, és most már az is látszik, hogy el fog tartani a kinevezést, akinek januártól be kéne lépnie. Éppen legalább augusztusig. Addig színházi, mûvészi értelemezért azt sem lehet tudni, hogy milyen kötelezettségei ben nem történik semmi. A semmi persze túlzás, mert vannak a még futó évadban. Elôfordulhat, hogy épszeretném legkésôbb március végére összerakni a tárpen máshol igazgat színházat, rendezései vannak, vagy sulatot. Januárban meghirdetem különbözô helyeken

KULTMOGUL

Színész-rendezô, Jászai Mari- és Kossuth-díjas, Érdemes Mûvész, öt éve a Nemzeti Színház igazgatója. Osztályvezetô tanár volt a Fôiskolán, szakmai tekintélye már-már megkérdôjelezhetetlen.

5

KULTMOGUL 6

– például a szinhaz.hu-n –, hogy lehet jelentkezni. Senegy nagyon erôs vágy, és nem szégyellem kimondakit nem fogok meghívni. Ezt tettem a Nemzeti Színház ni, bár nagy szavak: azt szeretném megmutatni – és esetében is. Nem kívánok társulatokat kirabolni. Azomost jön a melldöngetés (nevet) –, hogy milyennek kell kat fogom szerzôdtetni, akik jelentkeznek, és szívesen lennie vidéken a város és a színház kapcsolatának. Az dolgoznának velünk. Egy olyan társulatot hozok létre, egyetemi színpadi múltból és élményekbôl táplálkozva, amilyen kell vidéken, olyan színészekkel, akik minden azt hiszem, ma már nemcsak az a dolga egy színházszerepet el tudnak játszani. Kicsi, de mindent tudó nak, hogy elôadásokat mutasson be. Amelyik színház társulatra lesz szükségem. Életkorban, karakterben, ezt nem érti meg, végleg le fog maradni, el fog tûnni, felkészültségben, mûfajban sokrétû és magas színvomint ahogy erre látszanak már aggasztó jelek. A színnalú csapatra. Reményeink szerint március végére megháznak lépést kell tartania a korral, amelyben létezik. lesz tehát a névsor, ennek ismeretében elôkészítjük az Agorának, fórumnak kell lennie, ahol az emberek meg évadot, és 2008. augusztus 21-én megtartjuk a nyitudják beszélni a dolgaikat, az életüket, ahova el akartó társulati ülést, az épület felavatását, és elkezdjük nak menni. Az elôadások mellett én nagyon sok olyan a munkát. Nyáron szeretnék egy nagy kampányt, ami eseményt szeretnék odaszervezni, ami a városra tartobérletvásárlásra biztatja a város és a környék lakóit. zik, ami érdekli a helyi embereket. Beszéljük meg. Nincs K: Ezek szerint már az elsô évadban fontosnak tartod, hely most, ahol az emberek barátságosan beszélgethethogy bérleti rendszerben mûködjetek. nek. A színház elvesztette ezt a mûködési területét. PeJT: Abszolút. Muszáj a vidéki színházaknak bérletdig a színháznak ilyen helynek is kell lennie. A HEMOrendszerben mûködniük. Biztonságot ad. Úgy hiszem, nak, ahol mûködni fogunk, nagyon nagy elônye, hogy jó esélyünk van arra, hogy hatezer bérletet értékesítvan benne étterem, nyáron nagy terasszal. Amikor elôsünk az elsô évadra. Ezért persze keményen meg ször beléptem, volt valami Merlin-feelingje. Itt kell majd dolgoznunk. De beszéljünk arról, lesz lehetôség arra, hogy összejöveteleket hogy mi a fenét is keresek én SzombatA nézô betekintést szervezzünk, hogy találkozzunk, hogy helyen egyáltalán. együtt legyünk. nyerhet az alkotói K: Számomra elég nyilvánvaló. K: A Merlinben is központi hely volt folyamatba. JT: Nem mindenkinek. az étterem. K: Aki ismeri a pályádat, annak nem JT: Egy ilyen hely ígéretét rejti ez az Izgalmas, mai lehet meglepô ez a vállalkozás. Színétterem is a leendô színházban. Amiszínházat hozunk létre. kor a terveimrôl beszéltem, elég sok heházteremtô személyiség vagy. Egyetemi Színpad, Kaposvári Színház, Merlin lyen, mindenfelé a városban, egyszer csak Színház, Nemzeti Színház, mind ezt igazolja. felhívott egy férfi, ellentmondást nem tûrô, Kis kitérôvel meg kell említenünk: az Egyetemi Színpad határozott hangon. Bemutatkozott, hogy ô dr. Jankoéppen most ünnepelte ötvenedik évfordulóját. Én kis vics István professzor, az ELTE Gotthard Asztrofizikai felnôttként ott láttalak elôször. Obszervatórium igazgatója: Hallja az elképzeléseimet JT: Egyáltalán nem kis kitérô. Mert ezzel kell kezde– még egyszer mondom, nagyon határozott hangja ni. Az Egyetemi Színpaddal. Azért, mert tulajdonképvolt –, és ebbôl a tudomány nem maradhat ki! Aztán pen abból lehet levezetni a szombathelyi ambícióimat találkoztunk és beszélgettünk. Mert úgy gondolom én is. Zárójelben mondom, hogy az öt évvel ezelôtti Nemis, hogy ebbôl a tudomány se maradjon ki. Miért ne lezeti Színház-igazgatói pályázatom elsô mondata is ez hetne Szombathelyen egy kis Mindentudás Egyeteme? volt. „Mindennek az Egyetemi Színpad az oka.” Most Kezdek olyan lenni, mint Móricka a viccben, nekem is ez még inkább igaz. Olyan hely volt ez a hatvanasmindenrôl Szombathely jut eszembe... hetvenes években, hogy bátran nevezhetjük a szellemi K: Van olyan terved, ami kifejezetten a közönségteélet középpontjának. Mindig a tiltás és a tûrés határán remtést segíti? Amire eddig nem volt példa? mozgott. Nekem mindent meghatározó tíz év volt az JT: Igen, azt hiszem, vannak ilyenek. Lesz például egy életemben. Nemcsak az elôadásokért mentek el oda az olyan darabunk, amit a szezonban csak minden kedemberek, hanem egyszerûen azért, hogy együtt legyeden este próbálunk. Szereposztás, olvasópróba és így nek. És ez az együttlét hihetetlenül fontos. Éppen ez tovább. Akit érdekel, az eljöhet ezekre a próbákra. Ott a mozgatórugóm most is. Önmagában csak színházat lehet az elsô fázistól, az elemzôpróbáktól kezdôdôen velünk, megkaphatja elôre, hogy mikor melyik jelenecsinálni nem mennék le Szombathelyre. Van bennem

tet próbáljuk majd. Láthatja, hogyan készül egy elôadás a valóságban, betekintést nyerhet az alkotói folyamatba, így jobban a részévé válhat. Nyilván nem lehetnek ezek a próbák annyira szabadszájúak mint rendesen. Természetesen ezt a színészeknek is meg kell majd szokniuk. Aztán a szezon végén, amikor már új darab nem próbál, akkor elkezdünk ezzel a darabbal finiselni, és a következô ôsszel meglesz a bemutatója. A háromszáz férôhelyes terembe nem mindig ugyanaz a háromszáz érdeklôdô fog betérni. Valószínûleg sokkal többen fogják látni a folyamatot. Ezáltal „téma” lesz közöttük a színház, és remélhetôleg a városban is. Ezen túl szeretnék költôket, írókat is lecsábítani egy-egy estére a színházba, a színészek felkészülnek az írásaikból, és az én moderálásomban, a közönség bevonásával megbeszéljük a mûveket. Köznapian, érthetôen, egyszerûen, mint egy baráti összejövetelen. Miért így írta meg, mit jelentenek egyes megfogalmazások, hogy kell érteni a szimbolikáját, és hasonlók. Számtalan ilyen ötlettel szeretném elérni, hogy az emberek egy idô után azt érezzék, itt mindig történik valami, hogy érdemes napról napra betérni. Azért mondtam el ezeket, hogy érzékeltessem, miért izgat engem ennyire ez a feladat, hogy mi a kihívás ebben, és miért várom hihetetlen nagy izgalommal, hogy elkezdjük. Mindezt Budapesten nem tudnám megvalósítani. Itt másképp mûködik minden. Egy hetvenezres városban, ahol eddig nem volt színház, ahol az alapoktól lehet építkezni, sokkal nagyobb esélyét látom annak, hogy egy egészséges, az én ideálomnak megfelelô izgalmas, mai színházat hozzunk létre az alkotótársakkal. K: Erre gondoltam, hogy számomra miért nyilvánvaló. Ám ezek a tervek csak akkor valósíthatók meg, ha a színészek is teljes létükkel Szombathelyhez kötôdnek. JT: Jól látod. Csak olyan mûvésszel állapodok meg, aki vállalja, hogy amíg odaköti a szerzôdése, addig ott is kell élnie. Mint valamikor mi tettük Kaposvárott. Nézni a próbákat, beszélgetni, részt venni az említett találkozókon, és lakni a várost. InterCity-színészekre nem lesz szükségem. Ehhez a város remek partner, mert fantasztikus színészházat létesít, hogy a mûvészek méltó körülmények között valóban otthon érezhessék magukat. Egy belvárosi villaházban lesz kialakítva tizenöt lakás és egy klubhelyiség. Ilyen feltételekkel már jogosnak tartom az elvárásaimat.

K: Ilyen elvárásokkal és kitételekkel, mit gondolsz, hányan fognak jelentkezni? JT: Arra számítok, hogy lesz száz körül a jelentkezôk száma. Mások szerint jóval több. Hiszem, hogy sokaknak vonzó lehet az ajánlat. Úgy gondolom, közülük a lehetô legjobb tizenöt-tizenhatból meg tudom alkotni a társulatot. Eleinte amúgy sem tud a város nagyobb társulatra költeni. K: Az elmúlt öt évedbôl, amit a Nemzeti élén töltöttél, mi az, amit a leginkább bánsz? JT: Bánok néhány produkciót. De a legjobban azt bánom, hogy nem sikerült beépíttetnem a szabadtéri színpadot. Az lehetett volna az agora, a fórum. Ha megépült volna – aki elhiszi, elhiszi, aki nem, nem –, egészen más Nemzeti Színház lett volna itt. Lett volna egy hely, ahol azt csinálhattuk volna, amit akartunk. De nem lett. A lényeg így nem tudott megvalósulni. Ezt nagyon bánom. K: Mire vagy a legbüszkébb ebbôl az idôszakból? JT: A társulatra. Valamint a színházi háttér munkájára. Nagyon erôs, együttmûködô mûhelymunkát láttam, amelynek az eredményei idônként a nézôtérrôl is láthatóak voltak. Nagyon erôs csapat jött létre, akik kiszolgálják az elôadásokat. Három éve alig volt fluktuáció, a mûszak összetétele, a háttércsapat szinte változatlan. Erre büszke vagyok. Szemán Béla

KULTMOGUL

2007/4

7

MEGRENDÍTÔ ÔSZINTESÉG Bollók Csaba: Iszka utazása Az Iszka utazása címû filmet forgatókönyvíró-rendezôként jegyzô Bollók Csaba a 2005-ös, méltatlanul feledésbe merült Miraq és az azt megelôzô számos televíziós produkció után az utóbbi évek egyik legmegrázóbb mozgóképes alkotását készítette el.

Iszka szerepében Varga Mária

8

Bollók problémaérzékenysége és megkérdôjelezhetetlen filmkészítôi tehetsége már a Miraq esetében az életbôl és idôbôl kizuhant, kihullott fôszereplônek szuggesztív hangulatú bolyongástörténetében is megmutatkozott. Ez a bizonyos problémaérzékenység és filmkészítôi tehetség mostani mûvében teljesen egyértelmûvé válik. Valahol, egy, a semmibe csúszó, kísérteties romániai bányászvárosban él az alkoholista „szüleit” és beteg húgát fémhulladékgyûjtésbôl eltartó tízegynéhány éves Iszka. Az otthoni folyamatos, indokolatlan büntetések és pokoli állapotok miatt a kislány napjai nagy részét a bányászkantin környékén tölti. Ételmaradékokat koldul, az egykori ipartelep romjai között végkimerülésig vasdarabokat turkál, majd a meddôhányó meleg salakdombján álomba zuhan. Ha sikerül elég fémet összegyûjtenie és eladnia a felvásárlónak, akkor anyjának és nevelôapjának van mibôl leinni magát. Ha nem jön össze elég pénz italra, felelôsségre vonás és kegyetlen verés következik. Egy szociális munkásnak köszönhetôen Iszka és húga a nihil szélén egyensúlyozó település gyermekotthonába kerül, ahol szeretettel, megértéssel veszik körül ôket, és barátságok is szövôdnek. Azonban ez nem

tart sokáig. A látogatásra érkezô anya magával viszi az egészséges kislányt, súlyos beteg húgát pedig az intézetben hagyja. Iszka intézeti barátja, Marian utánaszökik, és együtt eltervezik, hogy ôk ketten hogyan utaznak el a tengerhez. Az indulás elôtt Iszka még visszatér a gyermekotthonba, és elköszön kistestvérétôl, azonban a vonatállomáson Marian már hiába várja ôt. A késésben lévô, stoppoló kislányt emberkereskedôk veszik fel kocsijukba… Az Iszka utazása felejthetetlen ôszinteségével szívbe markoló és nehezen feldolgozható darab, mert szinte lehetetlen megállapítani, hogy dokumentum- vagy játékfilmet látunk. Tulajdonképpen mindkettôt egyszerre. A szereplôk többsége, bármennyire is hihetetlennek tûnik, de a saját életét „alakítja-játssza” Gózon Francisco „valóságot” meglesô, támpontok nélkül, zaklatottan vándorló felvevôgépe elôtt. A letaglózó erejû film megtekintését követôen óhatatlanul is analógiát kereshetünk és találunk Almási Tamás Meddôje, Ranódy László Árvácskája, valamint Schiffer Pál és Tarr Béla alkotásaival. Viszont analógia vagy utánérzés helyett Bollók Csaba megrendítô mûve egyértelmûen a fentiek társfilmjének tekintendô, és korántsem egyfajta innen-onnan összeszedegetett, mûködôképes elegynek. Néhány hangulati elem, a „hétköznapjaikat” a maguk döbbenetes körülményei között bemutató szereplôk, a történet egy-egy mozaikja, a képi világ és a látszólag spontánul zajló cselekmény teret adhat összehasonlításokra. Ezeknek a hasonlóságkeresésekre épülô, részleges párhuzamba állításoknak azonban jelen esetben nincs létjogosultságuk. Az Iszka utazása mérhetetlenül fájdalmas leképezése fiatal életek döbbenetes szenvedésekkel és kínokkal teli nyomorúságának, melynél ezek a gyerekek nem ismernek, nem ismerhetnek jobbat, csupán a képzeletükben született ábrándjaikat oszthatják meg másokkal, de az elkárhozottságból való kitörés esetleges lehetôségeit a sors kegyetlenül felülírja. -csd-

2007/4

KERESETLEN Faur Anna: Lányok A Lányok csupán keretként használja fel az 1997-ben történt, hatalmas médianyilvánosságot kapott brutális taxisgyilkosságot. A film egyfajta reflexió, ha úgy tetszik, stílusgyakorlat a kegyetlen bûncselekmény hátterének feltérképezésére, egy fikciós történet keretein belül.

A lányok: Fulvia Collongues és Helene François

Faur Anna rendezô-forgatókönyvíró munkája korántsem olyan rossz, mint ahogy az elôzetes kritikákból kitûnik. A két fôszereplô kiválasztása valóban kérdéseket vethet fel, de nem a színészi kompetenciák miatt, hanem azért, mert hiába minden stylistmanôver, ôk egyszerûen idôsebbek, és idôsebbnek is látszanak, mint amilyennek az alkotók láttatni szeretnék ôket. Amúgy viszont a maximumot hozzák ki karaktereikbôl, ezen a téren nincs különösebb probléma. A mellékszereplôk pedig kifejezetten brillíroznak. Fullajtár Andrea, Zsótér Sándor, Rába Roland, Mundroczó Kornél és Polgár Tamás tökéletes választásnak bizonyultak, nincsenek túljátszások, felpörgetett hôbörgések, csak hiteles karakterek, ellentmondásokra épülô és ekként funkcionáló figurák. A képi világra sem lehet panasz. Gondár András operatôr ideges (és nem idegesítô!) instabil kézikamerakezelés-technikája tökéletesen egészíti ki a szociális látleletként érté-

kelhetô történet percrôl percre növekvô feszültségbe ágyazott légkörét. Faur Anna figyelemre méltó precizitással rendez. A szándékosan, jó stiláris érzékkel meghagyott kisebb-nagyobb verbális bakik csak fokozzák a dokumentarista stílust, és szerencse, hogy ezek a jelenetek nem exitáltak a vágószobában. A taxisvonal és a két deprimált, kallódó lány hétköznapjainak párhuzamba állítása is mûködik, összehasonlításra, elvonatkoztatásra sarkall. Nem más ez, mint formabontó szocreál tükör és parabola az idôrôl idôre összekapcsolódó, majd szétváló, végül tragédiába torkolló végsô kapcsolódási pontig. A két történetszál látszólag konfúz váltogatásának tekintetében pedig nagyon is tudatos koncepcióval rendelkezô dramaturgiai építkezés zajlik. Az egyesek szerint túlzott, már-már öncélú vulgaritásról és trágárságról csak annyit, hogy tessék egy rövidke idôt eltölteni a film által ábrázolt vagy ahhoz hasonló közegben, és a szövegkönyv máris visszafogottnak tûnhet. A valóságon túli valóság sikertelen megtalálásáról ugyanúgy szól a több szálon futó cselekmény, mint a kilátástalan léthelyzetrôl vagy a kiútkeresésrôl, és nemcsak a két fiatal, hanem az ôket körülvevôk kapcsán is. Történik mindez a taxisok magánéletének felvillanó, a „másik” felnôtt, érett generáció problémáinak bemutatásán átvezetve, azon mintegy átszûrve, de nem bagatellizálva a hétköznapi problémák sokaságát. A Lányok egy keresetlen stílusban, keresetlen színészi játékkal, keresetlen atmoszférára komponált, már-már a dokumentumfilm kategóriába sorolandó alkotás. Azonban sajnos – érdemtelenül – keresetlen a mozikban is, pedig jól sikerült, kérdéseket generáló stílusgyakorlat-ötvözetrôl van szó, ami egy elsôfilmestôl nem kis teljesítmény. A retinába égô záró jelenetsor pedig a maga naturalista, drámai brutalitásában, a történet lezárásán túl sokkoló, végérvényes determinációként is funkcionál. Cseri Dániel

9

MAGYAR ANIMÁCIÓ Az elsô karikatúrától a Macskafogó2-ig Magyar animáció? Macskafogó, János vitéz, Mézga Géza. Legalábbis a nagy magyar átlag ezt vágná rá kapásból a felvetésre. A Kultusz ennél valamivel mélyebbre ásott a témában.

Kutatásunk elsô eredménye kisebb meglepetés volt, ugyanis klasszikus értelemben 1945-ig nem volt rajzés bábfilmgyártás Magyarországon. Pedig a francia Emile Reynaud praxinoszkópja segítségével már 1892-ben lelkes tapsra késztette párizsi közönségét az Egy jó pohár sör és az Egy kabin körül címû munkáival. A sikerre az Egyesült Államok reagált elôször: 1906-ban Stuart James Blackton jelentkezett az elsô rajzfilmmel, majd ezt követôen a Walt Disneynek köszönhetôen több évtizedes amerikai uralom következett, még az európai piacon is. A tengerentúli expanzió ellenére mindenképpen érdemes megemlékezni a 20. század elsô évtizedeinek hazai próbálkozásairól. Magukra hagyott kezdeményezések

10

Kató Kiszly István grafikus, a heti rajzos híradók animációs szerzôje 1914-tôl foglalkozott rajzfilmkészítéssel, csakhogy támogatás híján nem bontakoztathatta ki tehetségét. Elsô fönnmaradt rajzos dokumentumaink 1918-ból Vértes Marcell nevéhez fûzôdnek: karikatúrái az Est-híradófilm számára készültek. Igazán azonban a harmincas évek elején gyorsulnak fel az események, ekkor hozzák létre a Macskássy

és Társa mûhelyt, ahol közel 150 reklámfilm készült a háborúig. Virágzott tehát a grafikai mûvészet mint alkalmazott ágazat, ám valódi rajzfilm készítésére továbbra sem volt igény. Idehaza a mostoha anyagi körülmények ellenére Macskássy Gyulán kívül Valker István, Balogh István, Kálmán Viktor és Kassowitz Félix kísérleteztek. Végül 1951-ben került a nagyérdemû elé az elsô magyar színes rajzanimáció, A kiskakas gyémánt félkrajcárja, melyet Macskássy Gyula és Fekete Edit jegyez. Nem volt könnyûnek nevezhetô a film útja: elôélete még 1941-ben kezdôdött, ám az anyagi helyzet és a technikai adottságok hiánya miatt csak egy évtizednyi küzdelem után tudták befejezni a munkát. Az animáció intézményesülése 1957-re datálható. Ekkor épült fel az egykori Vöröshadsereg úton (mai Hûvösvölgyi út) a Pannónia Filmstúdió, ahol a szinkron és a rajzfilmgyártás egy fedél alatt kezdett mûködni. A rajzfilmes részlegbôl Rajzosztály lett, igaz, továbbra is a reklámfilmeken volt a hangsúly. Macskássy nemcsak a gyakorlatban, elméleti szinten is mûvelte, tanította a reklámfilmkészítést, s munkái nemzetközi versenyekre is kijutottak. 1956-ban például öt reklámfilmjét nevezték be a cannes-i nemzetközi reklámfilmfesztiválra. Elsô áttörés Amennyiben eltekintünk a reklámfilmektôl, az ötvenes években kizárólag gyermekrajzfilmek készültek. Jellegzetességük a népmesei ihletettség mellett az erkölcsi nevelés hangsúlyozása volt. A hatvanas évektôl azonban mind tartalomban, mind formában megváltozott a felfogás, és rövid idôn belül valóságos animációs újhullám vette kezdetét. A Macskássyék nyomában idôközben felnövô új nemzedék: Nepp József, Csermák Tibor, Jankovics Marcell, Szoboszlay Péter, Reisenbüchler Sándor, Szabó Sipos Tamás, valamint a bábfilmes Foky Ottó és Imre István munkásságával

2007/4

között tartották számon. Az animációs filmgyártás a 80-as években ért a csúcsra. Ezen nemcsak a legyártott munkák számát, de a filmek elismertségét – hazai és külföldi díjait – is értjük. A harmadik alkotói nemzedékhez tartozó Rófusz Ferencnek köszönhetôen 1981-ben Oscar-díjjal gazdagodott a magyar animáció ,,A légy” címû filmért. Ternovszky Béla Macskafogójából pedig ki ne emlékezne a következôkre: ,,– Mi történt magával? – Borotválkoztam, uram. – Na de a keze, Safranek?! – Abban volt a borotva.” megkezdôdött a magyar animáció felnôtté válásának korszaka. Az animációs film olyasmire vállalkozott ekkor, amirôl korábban álmodni sem mertek. Elsôsorban a mûfaj stílusában tapasztalhattunk komoly változásokat: az intellektuális karikatúra vált a magyar animáció fô motívumává. A metamorfózis a Párbajjal, A ceruza és a radírral kezdôdött, de valójában Nepp József Szenvedély (1961) címû munkáját tartja a szakma igazi áttörésnek, miután a mese, az elbeszélô történet mellett megjelenik a tömör, geges karikatúrastílus és a ,,mai téma”. A mûfajban nem kizárólag minôségi, hanem menynyiségi változást is tapasztalhattunk: míg 1957 elôtt évente 1-1 film készült, az azt követô években már három-négy, majd a hatvanas évek végére 10-15 egyedi film került a nagyérdemû elé – természetesen a reklámfilmek mellett. 1963-ban kezdôdött meg a hazai sorozatfilmek gyártása: az elsô Macskássy Gyula Peti-sorozata volt, 1964-ben pedig Nepp József és Jankovics Marcell ötletébôl megszületett Gusztáv figurája.

Hanyatlás, majd lassú ébredés A Pannónia – államilag támogatott intézmény 1990ig – a kilencvenes évek elejére összeomlott, és több kisebb-nagyobb stúdióra esett szét, melyeknek nagy része a fennmaradásért küzd. A rendezetlen anyagi viszonyok évekre vetették vissza a szakmát, amely az utóbbi idôben ismét megrázta magát, elég a Nyócker! vagy a Maestro – Oscar-jelölésig jutott a 3D-s gegfilm – sikereire gondolnunk. És akkor még nem ejtettünk szót az idei esztendô szenzációjáról: már idén a mozikba kerül a Macskafogó2, amit az eredeti film alkotógárdája készít, az 1986-os kultfilm árának hatszorosából. A szakma öröme azonban továbbra sem teljes, ugyanis a Magyar Filmszemlén – minden próbálkozás ellenére – a mai napig nem került be a hivatalos versenyprogramba az animáció. Vajon miért? -aargh-

Reneszánsz A Magyar Televízió támogatása 1968-ban újabb hullámot vetett: mindenekelôtt a gyerekeknek, de felnôtteknek is szóló Üzenet a jövôbôl Mézga családjának zûrös kalandjaival kezdôdött. És olyan ütemben folytatódott, hogy nehéz lenne megemlíteni minden népszerû sorozatot-hôst. Csak az íze kedvéért: Frakk, Kukori és Kotkoda, Mekk Elek, az ezermester, Dr. Bubó, Mikrobi, Kockásfülû nyúl. 1978-ban Jankovics Marcell útjára indította a felnôtteknek is szóló Magyar népmesék-sorozatot. Egész estés mûvekben sem volt hiány, elég János vitéz, Szaffi vagy Vuk történetére gondolnunk. A Pannónia Filmstúdiót a hetvenes évek fordulóján a világ öt legjelentôsebb rajzfilmmûhelye

11

GRABOWSKI ÉS A TÖBBIEK Ternovszky Béla alkotásról és elvárásokról Rajzasztal mellett ülök egy kis szobában. Körben a falon papírok, vázlatok. A Macskafogó2 figurái merednek rám hol vicces, hol mérges tekintettel. A rendezôvel még a bemutató elôtt beszélgettünk.

Már egészen otthonosan érzem magam a kis helyiségben, mikor megérkezik Ternovszky Béla, és mesélni kezd a karakterekrôl. Együtt keressük meg a falon Safraneket, és bemutat a legújabb figurának is, egy kövér, komisz szemû kis borznak. Szóba kerül a film új zenéje, melyen a Bolyki Brothers énekel (de ugyanúgy Malek Miklós írta), a producerek és az írók eltérô elképzelései, valamint a munka okozta kellemes fáradtság és a bemutatót megelôzô izgalom.

12

Kultusz: A Macskafogó elkészülte óta kultikussá váltak a dalok és a szövegek, a karakterek maradandók lettek. Ön szerint mi a siker titka? Ternovszky Béla: A siker véleményem szerint misztikus dolog. Nagyon lehet akarni, kívánni, de megerôszakolni nem lehet, az meg többnyire utólag derül ki, hogy mibôl lesz siker. Legfeljebb azt szoktuk mondani, hogy sikergyanús. Ezt többé-kevésbé meg lehet saccolni, de lehet óriásit tévedni is. Jó példa a Vízipók-csodapók. Biztosak voltunk benne, hogy

nem lesz sikeres, mert olyan kellemetlen, undorító lényekrôl szól, mint csigák, pókok, víz alatti élôlények. Ezzel szemben óriási siker lett. Persze a fordítottjára is tudnék példát mondani. K: Nehéz feladat a sikert fenntartani? TB: Nagyon nehéz, húsz évig meg se próbáltuk megismételni, éppen azért, mert minden számításunkat felülmúlta a Macskafogó sikere. Ez rendkívül nyomasztó, nagy elvárásokat támaszt az alkotókkal szemben, aminek megfelelni nagyon nehéz. Sokáig nem mertünk belevágni. Részben a közvélemény nyomására, részben a producerek érdeklôdésére végül hagytuk magunkat meggyôzni. K: Minden karakter visszatér? TB: Nem azt akartuk, hogy aki az elsôben sikeres volt, azt feltétlenül szerepeltessük, és azokat a paneleket, amik mûködtek, feltétlenül újra elsüssük. Addig hozzá sem kezdtünk, amíg egy teljesen szuverén történet nem kerekedett ki, aminek saját törvényei, szereplôi és figurái vannak. Mivel azonban mégiscsak a Macskafogó kettôrôl van szó, a szereplôk zömében visszatérnek az új filmben is. K: Az elsô film külföldön is aratott. A másodiktól is ezt várják? TB: Már az elsôtôl se vártam. Annak a nemzetközi karrierjét elôsegítette, hogy kanadai–német koprodukcióban készült. Abban lehet bízni, hogy azokban az országokban, ahol a Macskafogó elsô része sikerrel ment, talán lesz akkora érdeklôdés, hogy valaki üzletet lát a folytatásban és megveszi. Hogy ôszinte legyek, én elsôsorban magyaroknak, magyar filmet akartam csinálni, és ha ez sikerült, akkor teljes mértékben ki vagyok elégítve. K: Mennyi ideig készült a második rész? TB: Két és fél évig. Legalább három változat íródott, de közösen úgy ítéltük meg, hogy még nem az igazi, tovább próbálkozunk. A nem 100%-os történetet nem fejlesztgettük tovább, hanem félretettük, és teljesen új irányba mehetett az író. Volt egy olyan

2007/4

változat is, ami visszament a Macskafogó elôtti idôkre – tehát az elôzményre –, és a végére derül ki, ezek azok a szereplôk, akikbôl késôbb Grabowskiék lesznek, de aztán elvetettük. K: Miért csak most készítik el? Hiszen az igény már évek óta jelen van. TB: Az íróval, Nepp Józseffel több mint harminc éve nagyon szoros alkotói közösségben dolgozunk. Már a Mézga családnál és a Dr. Bubónál is ellene volt minden folytatásnak, teljes joggal. Nem hisz a siker újralovaglásában. Az nagyon ritkán szokott sikerülni. Elôfordul, de inkább az ellenkezôje a jellemzô. Tehát hosszú évek teltek el, mire a Mézga család második, illetve harmadik része megszületett. Dr. Bubónál ugyanígy. Mivel ez nem televíziós sorozat volt, hanem egész estés film, fel sem merült bennünk a folytatás.

Úgyhogy részben ez a belsô ellenállás – hogy nem akarunk második részt, mert az ritkán sikerül – volt az oka a késedelemnek. K: Azoknak, akik nem ismerik az elsô részt ugyanolyan élmény lesz, mint azoknak, akik látták? TB: Ebben csak reménykedni lehet. A bemutatót követôen egy-két héten belül választ fogunk kapni. Mi, akik készítettük, közben nagyon jól szórakoztunk. Ez alapfeltétel nálam, nálunk, hogy csak olyan filmet csinálunk, amin mi is mulatunk. Kifejezetten élveztem. Ha nem lesz akkora közönségsiker, akkor is azt mondom, hogy eltöltöttünk két és fél évet viszonylag kellemes körülmények között, és jóléreztük magunkat. K: Mit nyújt ez a ma fiataljainak? TB: Remélem, hogy másfél óra önfeledt szórakozást, egy jó hangulatú mozit. Elvégre azzal akartuk ôket megajándékozni. K: Mire készülnek? TB: A film utóéletétôl jelentôsen függ, hogy lesz-e kedvünk bármivel foglalkozni, és hogy a producereknek lesz-e kedvük újra reszkírozni. Tehát egyrészt az erkölcsi, másrészt az anyagi sikerétôl függ a késôbbi tevékenység, de terveink közt szerepel, hogy a társaság együtt maradjon, és továbbra is rajzfilmkészítéssel foglalkozzon. Nagyon tehetséges fiatal alkotógárda jött össze, akiknek ezt megelôzôen túl sok lehetôségük nem volt. Szûcs Dóra

13

2007/4

EZ NEM GYEREKMÛFAJ Gróf Balázs képregénygrafikus

(K)ARC

Elsô gyurmafilmjét 19 évesen készítette el, személyi számítógépet azonban csak évekkel késôbb vásárolt. Országszerte fellelhetôek munkái, mégsem egy nagy stúdió munkatársaként alkotja meg karaktereit.

14

Kultusz: Elsôsorban képregényeid révén váltál ismertté, de készítettél videoklipet és reklámfilmeket is. Sôt animációs tapasztalataidat színházban, koncerten és televíziós mûsorokban kamatoztattad. Mindezek ellenére mégsem lehet azt mondani, hogy a klasszikus módon jártad volna meg a szakma szamárlétráját. Gróf Balázs: Egy hasonlattal élve olyan a pályám, mint egy underground zenészé, aki minimális felszereléssel pincében gyakorol, aztán mindenféle támogatás nélkül áll ki a színpadra, olykor húsz, máskor háromezer nézô elôtt. Én is egyedül készítem a munkáimat, nem függök másoktól vagy egy stúdiótól. Ma már, az internet korában mindenki publikálhatja magát, és meglelheti saját közönségét. Így otthon, egyetlen számítógéppel is készíthetsz profi munkákat. Nyilván valamiféle tehetség kell a dologhoz, ahhoz viszont, hogy ismertté válj, már nem feltétlenül szükséges nagyfokú szakmai kapcsolat. K: Egy komoly stúdió keretein kívül is lehet fôállásban mûvelni a szakmát? GB: Nem tudom. Ami velem történt, az talán egyedi sztori. Nekem szerencsém van, mert a munkáimat az animációs tevékenységem elôtt megismerhette a közönség, és a rám jellemzô képi világot utol lehet érni az egész országban. Alapvetôen az Est Médiának készülô képregények jelentik a „fôállást”,

GRÓF BALÁZS Születetett: 1976. június 2. Pécs Diploma: Pécsi Tudományegyetem, Mûvészeti Kar, rajz-vizuális nevelés szak Képregények: Pesti Est (2000-tôl), Est Lapok országszerte (1996-tól) Könyvek: A Mecsek legalja (2005), Képregények (2005) Reklámfilmek: bang (2004), smsjam.hu (2002), mailbox.hu (2002) Alkalmazott animációk: TV2 Mi kérünk elnézést! (2006-2007) „Rómeó és Júlia” (r.: Vajdai V. & Bozsik Y. 2002) Rémember-koncert (2002) Videoklipek: Magashegyi underground: Szeplôs váll (2007) Heaven Street Seven: Dél-Amerika (2003) Persona Non Grata: Minimal (2002) Alkalmazott grafika, reklám: Pécs 2010 „Az én kulturális fôvárosom” pályázat képregényei (2006) Zenekarok - HétköznaPI CSAlódások, 30Y Jelentôsebb kiállítások: Festival BD, Amadora, Portugália (2006) Grrr! Festival, Pancevo, Szerbia (2006) Trafó Kortárs Mûvészetek Háza (2002) Sziget Fesztivál (2001)

de emellett animációs és egyéb felkérések is érkeznek hozzám, így meg tudok élni a munkámból. Közhelyesen hangzik, de ha elég sokat melózik az ember, és tehetsége is van hozzá, akkor muszáj, hogy az erôfeszítések idôvel anyagilag is megtérüljenek. K: Mennyire szólnak rólad a munkáid? Egy megbízó enged egyáltalán bármi teret a szerzôi önkifejezésnek? GB: Szinte 100 százalékban önkifejezésrôl van szó. Még a TV2 Mi kérünk elnézést! címû mûsoraihoz készített animációs betétek esetében is szabad kezet kaptam az utóbbi idôben. Én írom a történeteket, rajzolom meg a figurákat, egyetlen kikötés, hogy a sztorik illeszkedjenek az aktuálpolitikai történésekhez. A képregényeim esetében pedig végképp semmiféle kiadói korlátról nem beszélhetünk, amit látni lehet a lapokban, azok rólam szólnak, az én gondolataimat tükrözik vissza. K: A Filmszemle hivatalos programjában azonban sehol sem tükrözôdik az animáció. Legutóbb éppen októberben írtak az animációs szakma szervezetei ezzel kapcsolatban levelet a Versenybizottságnak. Hatástalanul. GB: Magyarország egy olyan hely, ahol a felnôtt-társadalom túlzottan komoly képet próbál mutatni magáról. Ha valaki elmúlt 30 éves, leginkább szégyelli magát, ha képregényeket olvas. Akkor pláne, ha mindez egy olyan asztaltársaság körében derül ki, ahol elôzôleg szociálisan érzékeny dokumentumfilmekrôl vagy a kortárs magyar költészetrôl volt szó. A többség szemszögébôl az animáció gyerekmûfaj. Pedig NyugatEurópában vagy a Tengerentúl, sôt a messzi Távol-Keleten nem így gondolkodnak errôl. Bencze Áron

15

A MAGYAR VÁLTOZAT MUNKATÁRSA Szinkronrendezô Aprics László

KULTBIZ

Ugye ismerôs? A méltán híres magyar szinkronról élethû képet adni manapság nem is olyan egyszerû. Egyre több szereplô, egyre több nézô- és szempont. Talán éppen ezért mi inkább a szakmai sajátosságokra fókuszáltunk, baráti beszélgetés keretében a hôskortól napjainkig.

16

Kultusz: Gyerekkorom óta szinkronrendezô szeretnék lenni. Azért ez ritka ugye? Aprics László: Az én gyerekkoromban biztosan, ma már a mûfaj népszerûsége miatt elképzelhetô. Filmrendezô szerettem volna lenni, arra készültem úgy 10 éves koromtól. Sajnos a felvételi vizsga 3. fordulója nem sikerült. Ezután, 18 évesen, a Magyar Televízió Szinkronosztályára kerültem, ahol 26 évig dolgoztam, nagy boldogságban. Akkortájt összesen két helyen szinkronizáltak, a Pannónia Rajzfilm- és Szinkronstúdióban – sok emberrel, nagy stábbal – és a Magyar Televízióban, ahol egy mûterem állt rendelkezésre. Amikor én odakerültem, akkor készültek a Flintstone család szinkronjai, fantasztikus színészekkel. K: Miben látod a magyar szinkron elismertségének zálogát? AL: Az elismertség a minôségnek szól. Az pedig ez esetben úgy alakult ki, hogy a magyar színészek nem kategorizálódtak. Amíg Nyugat-Európában van filmszínész, színházi színész, szinkronszínész, addig nálunk a mai napig nincsenek ilyen kategóriák, színészek színházban játszanak, filmeznek, szinkronizálnak. Ettôl lett nagyon jó a magyar szinkron, mert az ország legnagyszerûbb színészei dolgoztak benne, például: Sinkovits Imre, Gobbi Hilda, Gábor Miklós, Váradi Hédi, Ruttkai Éva, Kálmán György, Márkus László. Nem mel-

lékesen egykor a dramaturgnak, fordítónak is sokkal több ideje volt. Így nemcsak szinkrontechnikailag adott tökéletes munkát, hanem nagyszerû mûfordítást is készített. Sajnos ez ma már nem jellemzô, tisztelet a kivételnek. A határidôk olyan tempót diktálnak, hogy nem jut idô ily mértékû felkészülésre. Persze ma is születnek kiváló szinkronok, de az óriási mennyiségben elvésznek. K: A napi gyakorlatban mi lenne a legfontosabb, és mi a legjellemzôbb? AL: Ami igazán fontos, hogy a szinkronrendezô ismerje a színészeket. Kinek milyen a habitusa, mire képes, mi áll hozzá közel. Régen az MTV-nél, amikor elkészült a fordítás, szövegátadás volt, amin a film szerkesztôje, fordítója, rendezôje, vágója, hangmérnöke, gyártásvezetôje, rendezôasszisztense jelen volt. Együtt leültünk, megnéztük a filmet, a fordító felolvasta a szöveget, majd megtárgyaltuk a szerepeket. Akkoriban, ha egy színész, akit a szerepre elképzeltünk, nem ért rá, volt idô arra, hogy megvárjuk. A stúdióidô is hosszabb volt – bár napjainkban a technika fejlôdésének köszönhetôen gyorsabban készülnek a dolgok –, ma már nincs szövegátadás, megbeszélés, egy-két nap alatt el kell készülni. A színész gyakran úgy esik be a stúdióba, hogy még nem tudja, mirôl van szó. A szinkronrendezô két-három mondatban vázolja,

mirôl szól a film, milyen karakterû a szerepe. K: Elkerülhetetlen tendencia a nagy mennyiségben beáramló filmek hatására a szinkronipar felhígulása? AL: Ez a történet már a nyolcvanas évek végén elkezdôdött, amikor megjelent a video és a videokazetta-szinkron. Anyagi megfontolásból gyakran 4-5 hang szinkronizált egy egész filmet. A kereskedelmi csatornák megjelenésétôl többet vártam. Nagyon sokan ekkor lettek egyik pillanatról a másikra szinkronrendezôk, és egyszerûen nem volt idejük megtanulni a szakmát. Hiszen bárki, aki addig a szinkronszakmában dolgozott, lépésrôl lépésre tanulta meg a mûfajt. Én 71-ben kerültem a Magyar Televízióhoz, és 81-ben lettem szinkronrendezô. Az eltelt tíz évben voltam felvételvezetô, gyártásvezetô, vágó – így a szakma minden csínyját-

bínját megismerhettem. Imádtam bent ülni a stúdióban, tanulni a nagy öregektôl, még akkor is, ha bennem volt, hogy ezt vagy azt másként csinálnék. Láttuk, hallottuk, hogy a nagy szinkronrendezôk hogyan instruálnak, milyen hangulatot teremtenek . Ma már egyáltalán nincs szinkronrendezô-asszisztens, aki nagyon fontos embere volt a stábnak, hiszen ô tartotta a kapcsolatot a rendezô és a színészek között. A rendezônek akkoriban csak a mûvészi teljesítményre kellett figyelnie. Elengedhetetlen, hogy legyen a szinkronrendezônek is koncepciója, hogyan áll a filmhez. Amikor 15 évvel ezelôtt a Sissit készítettük Romy Schneiderrel, tudtam, hogy szeretném úgy megcsinálni a filmet, hogy közelebb hozzuk a saját korunkhoz. Ennek természetesen vannak határai, de egy picit vissza lehet venni a ma már giccses stílusából úgy, hogy még nem hamisítom meg a mondanivalót. De egy Bergmanhoz vagy Fellinihez hûnek kell lennem, ismernem kell tövirôl hegyire a filmet ahhoz, hogy a magyar színészt úgy tudjam instruálni, hogy azt a játékot tudja hozni hangban, amit az eredetileg szereplô mûvész. K: Mi kell ahhoz, hogy valaki jól szinkronizáljon? AL: Színészi tehetség. A technikai dolgokat meg tudja tanulni, ha van ritmusérzéke, koncentrációkészsége. Körülbelül félperces tekercseket veszünk egyszerre, így mindig az adott fél percre kell koncentrálni. A ritmust ki lehet gyakorolni, de a tehetség elengedhetetlen. Ezenkívül nagyon fontos, hogy a szinkronrendezô szeresse a színészeket, akikkel dolgozik, mert ôk valósítják meg azt, amit elképzelt. Ez csak jó hangulatban, baráti légkörben lehetséges.

K: Hogyan történik a színészek kiválasztása? AL: Néhány megrendelô és néhány „kritikus” ragaszkodik hozzá, hogy az eredeti hang és a magyar színész hangja azonos magasságú/mélységû legyen. A castingok is úgy zajlanak, hogy a hangmintákat hasonlítják össze, és akié jobban hasonlít az eredetire, az kapja meg a szerepet. Én nem érzem, hogy ez ennyire fontos lenne. Meggyôzôdésem szerint arra kell hangsúlyt fektetni, hogy a magyar nézô számára – amikor nézi szinkronizálva a filmet – hiteles legyen, elhiggye, hogy abból a testbôl, habitusból, jellembôl ez a hang szólal meg. Hogy aztán kicsit magasabb vagy rekedtebb, az nem annyira fontos. A lényeg, hogy a szinkronnal visszaadom-e azt, amirôl a film szólni akar, azt a hangulatot, érzésvilágot át tudom-e adatni a megfelelô színészi játékkal. K: Milyen sajátosságai vannak az animációs filmek szinkronizálásának? AL: Amikor egy magyar animációs film szinkronja készül – mondjuk a Mézga család, ott fordítva mûködik a történet. Rádiójátékként felveszik a szöveget, és arra rajzolják meg a filmet, a mozgást. Külföldi filmek szinkronjánál tulajdonképpen nincs különbség a rendes játékfilm és a rajzfilm között. Csak azt kell tudni, ki hogy képes bánni a hangjával. Minden színész imád rajzfilmet szinkronizálni, mert el lehet szabadulni, a legkülönbözôbb hangokon lehet megszólalni. Nagyon jellemzô az, hogy mindenkit külön veszünk, ez persze a színészek elfoglaltságától is függ. Ha össze tudjuk hozni, akkor jó, ha 2-3 színész együtt van jelen, de ez a ritkább.

K: A gazdasági vonatkozások mennyire voltak relevánsak akkoriban, és mennyire azok ma? AL: Régen gazdasági szempontok nem jöttek szóba, mert a stúdiók állami intézmények voltak: a stábtagok fizetést kaptak a munkájukért, nem egyedi megbízással dolgoztak. A színészek kategorizálva voltak: egy amatôr 100 Ft-ra, egy Kossuth-díjas 350 Ft-ra. Ebbôl a gázsiból szigorú honoráriumszabályzat szerint kapta meg az elvégzett munka arányában a részét. Ma tulajdonképpen szabadáras a történet, de természetesen ezek a kategóriák ma is mûködnek, ki nem mondottan. A jelenrôl annyit, hogy tíz éve mindenki ugyanannyi pénzért dolgozik – ebbe beleértendôk a stábtagok is (hangmérnök, gyártásvezetô, rendezô), de a színészek gázsija sem követte az elmúlt 1015 év gazdasági változásait. K: Az elkészített szinkron után a késôbbiekben jár-e jogdíj? AL: A szinkron egy bizonyos megrendelô számára készül (televíziós társaság, filmforgalmazó), aki aztán ezt továbbadja. Ha én televíziós társaság számára készítek szinkront, azért kapok egy fix gázsit (mint tudjuk, annyit, mint tíz évvel ezelôtt). De ha ezt ô megjelenteti DVD-n, vagy eladja egy másik tévétársaságnak, abból az alkotók már nem részesülnek. Az anyagi elismertségen túl kicsit elvették a szinkron erkölcsi elismertségét is. Ez már azzal elkezdôdött, hogy a mûsorújságból kihagyták a szinkronhangokat, stábtagokat, folytatva odáig, hogy most már levágják a vége fôcímet a tévében sugárzott filmekrôl. Ez nem túlságosan szerencsés, mert azzal vállalod a munkád, hogy a nevedet adod hozzá… Udvardi Balázs

KULTBIZ

2007/4

17

A BENNÜNK LÉVÔ MAMUT Szabó Sipos Barnabás színmûvész

TAKARÁS

Színész, szinkronszínész, festô, mégis: a legtöbb ember akkor tudja végleg beazonosítani, amikor meghallja a hangját. Szabó Sipos Barnabás szerencsére nem érzi reménytelennek a helyzetet, és bármikor képes megtalálni a benne lévô mamutot.

18

Kultusz: Sokak szerint végleg öszszenôtt George Clooney szerepével. Szabó Sipos Barnabás: Be kell vallanom, unom ezt a témát. Ezzel kapcsolatban semmilyen plusz nem ér, leszámítva, hogy gondolom, a nézôk jólérzik magukat, hogy egy megszokott hang szól hozzájuk. Ha ilyen esetben a hang passzol is az ,,összenôtt” karakterrel, az kicsit hálásabbá teszi a feladatot. Az öszszes többi téma viszont, ami ehhez kapcsolódik, a félresikerült viccek, a vállveregetések, a klúnizások elég éretlen dolog. Ha az emberek nem tudnak mit mondani, akkor találják ezt ki. Néha még barátok is. Viszont ha valaki ,,sztár”, közszereplô, akkor ez van. El kell fogadni. K: Ezek szerint van sztárszinkronos? SZSB: Nincs. Mondjuk ha van sztármeteorológus meg sztártûzoltó… De minden területen vannak, akiket többet foglalkoztatnak, most akkor ez a sztárság? Az, hogy Clooney hangja lettem a Vészhelyzetben, egy egyszerû, hétköznapi munkának indult: bementünk, és ott volt egy mûtôsköpenyben rohangáló, másnapos pali, mondták, hogy ez te vagy – akkor ez még nem volt fontos. Most sem eget verô dolog, hiszen hogyha csak George Clooney lennék, feleannyit sem keresnék, mint egy harmadosztályú nyíregyházi labdarúgó. Évente egy-két ilyen filmbôl még nem lehet megélni. Mindig meglepôdnek, ha ezt hallják, de így

van. Amúgy én zavarba jövök, amikor a postáskisasszony azt mondja: náthás vagyok, nem tudna adni valamit, doktor úr? Ezzel általában nem tudok mit kezdeni, nem az a típus vagyok. A szinkron meg ugye csak akkor derül ki, ha megszólal az ember: van persze, aki aranyosan csinálja. Egyszer egy kedves hölgy arra kért, beszéljek még hozzá, mert szereti a hangom. K: Van egyáltalán olyan munka, hogy szinkronszínész, vagy csak színész van, aki másnak adja a hangját? SZSB: Biztos van. Régen volt a Pannónia Filmstúdió, ahol a magyarországi szinkronmunka folyt. Egyszerû dolog volt, jól mûködött.

Volt négy mûterem, felállt egy stáb, aki ennek szentelte az életét. Olyan színészekkel, mint Kristóf Tibor, Koroknay Géza, Képessy József, Magda Gabi, Dallos Szilvia, velük együtt szinkronizálni rang volt. Ehhez jöttek azok a színészek, akik a színház mellett ezt is vállalták. A rendszerváltáskor aztán mindenbôl pénzt lehetett csinálni, bejöttek a videók, rengeteg szinkron kellett, és valaki egyszer azt mondta, hogy legyen ilyen szakma is. Az indok az volt, hogy a színészek nem érnek rá, ezért legyen külön szinkronképzés. Egyszerre a fiatalok elkezdték ezt vonzó lehetôségként látni, de mi van emögött? Hogy fénybe kerülhetsz, le-

küzdheted a félelmedet, hogy csak akkor vesznek emberszámba, ha a többiek visszahallják a nevedet valahol, mondjuk a film végén. Akkor még zöldfülû voltam, el is hittem, hogy tényleg a színészek nem érnek rá. Aztán kiderült, hogy a ,,legyen ember, aki csak nekünk dolgozik” legtöbbször azt jelentette, hogy az oktatás végén pár hónap próbaidô vagy szakmai gyakorlat, a létezô legkevesebb pénzért vagy ingyen és kész. Egyébként pedig visszatérve a színész-nemszínész dologra, nem a színpadi gyakorlat az, ami képessé teszi az embert erre. Voltak olyan nagy színészek, akik nem tudtak szinkronizálni, és nem azért, mert nem voltak jók, hanem mert egyszerûen nem ment nekik. A színpad ilyen szempontból elég nagy szabadságot ad, ott ha bakizol, megy tovább a jelenet, a szinkronnál meg tekergetni kell vissza. Fontos az, hogy belebújj az embered bôrébe, nem az a lényeg, hogy rábúgd a szöveget, át kell érezned. Empátia kell hozzá, kitalálni, hogy egy adott gesztus hogyan tud megjelenni benned. Ez nem a Kánaán, annak, hogy ebbôl valakik piaci terméket csináltak, az az oka, hogy a többiek elhitték, hogy az. K: Felhígult ettôl a szinkronos pálya? SZSB: Meg kellene szûrni, hogy ki csinálhatja, de hát most ki mondja meg, hogy ki a jó, és ki a rossz? A színészi tehetséggel is így vagyunk. Sajnos ezt lehet felelôsség nélkül is csinálni, és ez a csapda benne: ha elszúrom, nem hal meg ötven ember, közvetlenül nem érzem a dolog súlyát. De mégis, ott munkálkodik az, hogy amit mondok, az legyen jó. Arra viszont nagyon kevés az idô, minden fölgyorsult, és a gyorsaságtól nem látszanak a

részletek. Rávesznek, hogy gyorsan értsd meg a dolgokat, és aki jól és gyorsan csinálja, az marad fenn. Ezért már felkészülni sincs idô, fôszerepnél is két perc alatt eldarálják, hogy ki ez, mit csinál, és akkor tessék. Régen több idô volt, akár egy hétig is készült egyetlen film, ma meg, ha egy nap alatt nem készül el, akkor elviszi egy másik stúdió. Persze a jó munka olyan, mint a jó próba: közben alakul valami, van egy jó mondat, és abból már el lehet indulni, és vannak jó szinkronrendezôk, akik erre szeretnek rávilágítani. Az a jó film, amikor azt hallod, hogy én beszélek, mégis olyan, mintha a színész mondaná. Nem jó, ha a színész ,,kihallatszik” a szerep mögül. K: Milyen az, amikor nem egy ember mögé kell bújni, mint például a Jégkorszakban vagy a Szépség és szörnyetegben? SZSB: A rajzfilm tök jó dolog, mert szórakoztató, és te teheted emberivé az állatot, tárgyat. Ott még inkább érvényes, hogy nemcsak egy hangot, hanem egy egész karaktert kell megszólaltatnod. Akár a szörnyetegben, akár a mamutban az egész életem benne van, hiszen minden viszonyulásom, érzelmi helyzetem az enyém. Nem utánozni kell, hanem ki kell találni a dolgokat. A rajzolók persze segítenek azzal, hogy utalnak rá, milyen lelkivilága is lehet az adott figurának. Vannak kísérleti színházi gyakorlatok, amikor meg kell keresni magadban az ásványi, az állati vagy a növényi lét részeit, és aszerint kell viselkedned. Mindhárom dolog bennünk van. A Jégkorszakban például a bennem lévô mamut jelenik meg, ami izgalmas dolog, amikor hangot kap. Beke Dániel

TAKARÁS

2007/4

19

ÉHSÉG ÉS ÖSZTÖN Baranyai Balázs táncmûvész

RÜSZT

Korosztályának egyik izgalmas, karakteres táncosa. Egy éve tért vissza a hazai táncéletbe, aktívan keresi a helyét. A Fringe Fesztivál fellépôje tavasszal, kurzust tartott Pécsett, és Frenák új bemutatójában szerepelt.

20

Kultusz: Nemrég mutatták be a Trafóban a Temps D'Images Fesztivál keretében a Frenák Pál Compagnie Instinct címû elôadását. Ebben mutatkoztál be a hazai közönségnek, igen nagy sikerrel. Baranyai Balázs: Tulajdonképpen egy éve, hogy hazajöttem a Frenák együttesbe táncolni. Négy évet voltam külföldön, Olaszországhoz és Franciaországhoz kötött a szerzôdésem. Ezeken a helyeken leginkább a neoklasszikus stílus volt az uralkodó. Hihetetlenül vágytam rá, hogy igazán kortárs együttes tagja legyek. Mivel Frenák koreográfiái már tizenéves koromtól nagyon erôsen hatottak rám, ez a hazatérés teljesen tudatos és tervezett volt. Nem hiszem, hogy más együttesért otthagytam volna Franciaországot. Palinál annyira másként mûködik minden, az emocionális hozzáállása a munkáihoz, a mûvek megszületésének folyamata és az, ahogyan a táncosaira alapozza a koreográfiáit, minden más alkotótól megkülönbözteti. Az ôszinte, néhol kíméletlen stílusáról nem is beszélve. Nagyon boldog vagyok, hogy az Instinct megszületett, és részese lehettem az elsô pillanattól fogva. Megadatott a lehetôség, hogy a segítségével megközelíthessem a maximumot. Mindenképp akartam ezt a váltást. Szerettem volna egy új kifejezésmódot, egy új rendszert megismerni, abban kipróbálni magam. Egy valóban kortárs, huszonegye-

dik századi táncformát megtanulni és képviselni. A Frenák Pál-társulat kétségkívül ennek a legjobb képviselôje Európában. Nagyon örülök, hogy ideszerzôdtem. Megtaláltam azt, amit kerestem. K: Mi sarkall egy fiatalt arra, hogy táncos legyen? BB: Kissrácként hiperaktív gyerek voltam. Szüleimnek rágtam a fülét, hogy járhassak karatézni, dzsúdózni vagy valami hasonló. A futball is egészen jól ment, bevettek az ifiválogatottba. Pedagógus felmenôim úgy gondolták: rendben, mozogj, ha ennyire szükséged van rá, de lehetôség szerint annak legyen valami köze a kultúrához. Nyolcéves fejjel nem igazán értettem, mit is jelent ez, de ma már nagyon hálás vagyok érte. Így lettem elôször néptáncos. Rengeteget jártunk az országban az elôadásokkal. Hihetetlen jó volt. Imádtam az új helyeket, a társaságot. Szinte

szívtam magamba a látottakat és az átélt élményeket. K: Mindez még Pécsett történt? BB: Igen. Az a kulturális kisugárzás, ami a városból árad, mindenképp segítette mûvésszé válásomat. Pécs nagyon poétikus és lírai. K: Pécsrôl indulva, de Marseillebôl érkezve lettél a Frenák-társulat tagja. Mi történt közben? BB: A Pécsi Mûvészeti Szakközépiskola tánctagozata után, ahol Uhrik Dóra tanítványa lehettem -

nem tudok eléggé hálás lenni ezért a sorsomnak -, a Táncmûvészeti Fôiskola következett. Onnan egy olasz társulathoz szerzôdtem Torinóba. Szinte fejest kellett ugranom a munkába, megérkezésem percében már a balett-teremben várt a csapat. Rengeteget használtak, számtalan szerepet kellett betanulnom. Bizonyos szempontból ez nagyon jó volt, de máshonnan nézve nagyon rossz is. Nem volt idôm akklimatizálódni, reggeltôl estig a teremben voltunk. Olaszul egy kukkot sem beszéltem, ôk pedig nem igazán beszélnek angolul. Nehéz volt. Három hónap után nem éreztem élhetônek a helyet. Nagyon kevés fizetést kaptam, cudar körülmények között kellett laknom, egerek között egy pinceszobában. Nem éreztem elfogadhatónak. Szerencsére ekkor meglátott Luigi Bonino, egy nagyon híres olasz táncos. Azt mondta, sokkal többre vagyok képes, mint

hogy ebben a kis együttesben dolgozzak. Azt ajánlotta, próbáljam meg a Lyoni Operát. Ez Európában az egyik legnevesebb társulat. El is mentem próbát táncolni, és azonnal felvettek. Egy évadot voltam náluk. Onnan Marseille-be szerzôdtem egy éppen megalakult társulathoz. Jean Charles, a vezetô már ismert egy fôiskolai kurzusról, ezért próbatánc nélkül vett fel. Három évig rengeteg jó koreográfussal dolgozhattam. Nagy és nehéz szerepeket táncolhattam, és ott kaptam lehetôséget az elsô koreográfiám elkészítésére is. Majd megérkeztem Frenákhoz. K: Ha már a koreografálásnál tartunk, nemrég jöttél haza Oroszországból, Jekatyerinburgból, ahol Frenák nyomán Golod (Éhség) címmel készítettél egész estés elôadást az ottani társulattal. BB: Eredetileg Pali kapta a felkérést, hogy a Frisson címû koreográfiáját tanítsa be az együttesnek. Egyéb elfoglaltságai miatt engem kért meg, hogy utazzak ki, és csináljam meg a munkát. Azonban a Frisson-elôadáshoz nélkülözhetetlen speciális asztal nem

lett készen, változtatni kellett a koncepción. Palival egyetértésben úgy döntöttünk, hogy bizonyos karakterek megtartása mellett, az ô modorában, de szabad kézzel készítsek egy elôadást a Frisson helyett. Így született meg a Golod. A nyolcszáz férôhelyes helyi nemzeti színházban volt a bemutató, hatalmas sikerrel. Négy estén át telt házakkal játszották. Azóta is siker kíséri a darabot. Nagyon jó, bár fárasztó munka volt. Nem volt könnyû, de hihetetlen szimpatikus társulattal és vezetéssel dolgozhattam. Valószínûleg ôk is így ítélték meg, mert januárban újra utazom hozzájuk. Februárban lesz az új bemutató, ami már teljesen az én elképzeléseim szerint jön létre. Addig Franciaországban vendégszereplünk az Instincttel. K: Addig még vár rád egy bemutatkozás Budapesten is. December elején a SIN-Gesztus Fesztiválján fogsz fellépni. BB: Valóban, két elôadással is. Várnagy Kristóf barátommal és munkatársammal egy duettet adunk elô, még a Marseille-idôkbôl. Valamint egy szólódarabbal is bemutatkozom, amit eddig egyszer táncoltam el a Pécsi Nemzeti Színházban, a Mûvészeti Szakközépiskola ötvenéves évfordulójának gálamûsorán. Szemán Béla

RÜSZT

2007/4

21

VÁRNAGY KRISTÓF táncmûvész, tavaly Fülöp Viktor-ösztöndíjas, a Frenák Pál Compagnie tagja kapta az idei Philip Morris Magyar Balett-díjat, junior kategóriában, amihez szívbôl gratulálunk. Következô lapszámunkban természetesen errôl is megkérdezzük.

2007/4

MENNI MEG MARADNI Pedig az észérvek London ellen szólnak

MÁSVILÁG

Amióta az óvatlan britek három éve megnyitották a határt, több tízezer magyar vágott neki az új Újvilágnak – jelentéseket azonban egyikük sem küld haza. Szerzônk tavaly ilyenkor elment Londonig, hogy ezt helyettük is megtegye; búcsúzóul érzelgôsködni fog.

22

Kevés várost lehet úgy szeretni, mint Londont. Ritka az, hogy valaki Brüsszel, Helsinki vagy Bécs esetében úgy érezze, újra meg újra vissza kell mennie, mert még nem végzett, hogy nem sikerült teljesen kipipálnia a helyet a kötelezô múzeumaival meg a két nagy térrel, hanem ellenkezôleg: mintha muszáj lenne benézni minden utcába, hogy ott vajon mi van, mert biztos valami más lesz. Pedig az észérvek London ellen szólnak. Nagyrészt tényleg fos az idô, többnyire szar a kaja, az elérhetô árú lakások színvonala pedig lefelé húzná még a X. kerületi átlagminôséget is. Hát akkor? Több mint kilenc hónapja költöztem haza, elôtte és utána vagy féltucatszor turistáskodtam, látogattam és munkálkodtam. Másfél év alatt többet voltam Londonban, mint a saját szülôvárosomban az érettségi óta, és még mindig nem állítanám, hogy teljesen értem. Hogy mi az a nehezen megfogható izé, ami miatt építészgyakornokoktól feltörekvô zenekarokon át nagyravágyó pincérekig minden magyar (és lengyel és litván és cseh és portugál) pont Európa legnagyobb és legkaotikusabb városát veszi célba… Annyi biztos, hogy az ember megérkezve a járdákba szeret bele, és abba, amit lát róluk: a hömpölygô emberáradatba, a jó értelemben vett nyüzsgésbe, a folyamatos történés érzésébe, ami a legkevésbé

sem azonos azzal, amikor más városokban délután ötkor szürke fejû emberek fásult arccal fellöknek a zebrán. És néhány nap múltán, ha akarja, ha nem, egyszerûen csak londoni lesz. Mert olyan nem nagyon van, hogy született londoni, legfeljebb olyan, aki valamivel korábban jött nálad. A turisták, akik mindenhol ott vannak, már a magabiztosság legkisebb jelére is tôled fognak útbaigazítást kérni, és ezzel a fejedben is gyorsan eldôl a dolog. Magyarországon évekig el lehet bíbelôdni azzal a problémával, hogy ha felköltözöl Budapestre, akkor sem pesti tôzsgyökér nem vagy, sem vidéki városlakó, de akkor mi? és csak lebegsz a légüres térben, próbálva nem gondolkodni ezen. Londonban annyival egyszerûbb az egész: ha ott laksz, akkor odatartozol, az meg, hogy

honnan jöttél, tök mindegy. Akár pizzát hordasz ki, akár valamelyik bankszékházban tologatod a számokat nyakkendôben, azért vagy ott, hogy segíts mûködtetni egy ország méretû várost, ami a külföldiek nélkül egyetlen pillanat alatt dôlne össze. Cserébe kapsz negyvenezer különbözô nemzetiséget a maguk hülye szokásaival, nyelvével és mindig érdekes, de végsô soron mindig a magyar ízek hiányát okozó konyhájával, és az érzést, hogy ott vagy, ahol a dolgok történnek (még ha ez nem is igaz, a tudat a lényeg, nem az igazság). London nem a világ kicsiben, de majdnem. És valószínûleg nem a legjobb hely a világon, de aki tudja, hogy az a hely hol van, az biztosan Londonban lakik. Pál Zsombor

23

Másfél hónappal december 24. elôtt már képtelen vagyok nem észrevenni, hogy nemsokára ránk köszöntenek az ünnepek. Persze a bankok is kíméletlenül felsorakoznak karácsonyi hitelkonstrukcióikkal. Fennen

élô fát vásárol, nem pedig rózsaszín mûizét. A gyomorkönyöklôs ünnepi shoppingolás szervesebb része a karácsonynak, mint az adventi koszorú. A plázákban azonban kizárólag a profitra koncentrálnak. Hol érdekli ôket a lényeg? Egy dolog lebeg a szemük elôtt: eladni a készletet, bármi áron. Végsô fegyverként kipréselik az 50 százalékos leértékelést a kirakatra, miközben az érték-

hirdetik a szabad pénzfelhasználás lehetôségét, de az apróbetûs továbbra is a THM marad. Az utóbbi esztendôkben a karácsony pénzkérdéssé, a reklámok által gerjesztett tömeges vásárlási mániává egyedfejlôdött. Ajándékokban és ötletes játékokban pedig nincs hiány: piros puttonyos Mikulás napszemüvegben, különféle hangszerekkel felvértezve, sôt az ínyenceknek öntapadós változatban is kapható a nagyszakállú. A világ más részein még ennél is mélyebb a válság. Hallottunk már bólogató Jézus-figuráról, Tízparancsolatot kôtáblán ábrázoló ágynemûrôl és evangéliumi kockáról, melynek oldalait helyesen forgatva bibliai jeleneteket kapunk. Még néhány ilyen elmés borzalom, és az lesz a szerencsétlen hülye, aki

csökkenés egyenes arányban áll az eredeti ár korábbi növelésével. Így könnyû igazán leszázalékolni, ugyebár. És a lebutult fogyasztó az utolsó napokban még a semmit is képes megvenni, amennyiben olcsóbban adják, mint december elején. Vagy mindegy, mennyiért, mert a végsô hajrában az sem számít, mennyit kell fizetni érte. A banknak, késôbb. Csak meglegyen, csak teljesítse a karácsonyi normát. Ki kezdte ezt az öngerjesztô folyamatot? A kereskedô, aki az ajándékdömpingtôl várja az egész éves profit nagy részét, vagy a fogyasztó, aki elhitte, hogy a karácsony egyenlô a vásárlási kényszerbe hajló ajándékhalmozással? Már nem számít, ki a ludas, csak valaki állítsa meg ôket, hogy a karácsony újra ünnep lehessen!

Bencze Áron

PUB

VALAKI ÁLLÍTSA LE!

24

Hömpölygô húsmassza faltól falig, tapintható feszültség padlótól plafonig. Egymás nyakát is kettéharapnák egy-egy kiszemelt akciósért. Akad azért némi perverz báj abban, mikor a szeretet ünnepe jegyében véres ökölcsatává alakul a bevásárlás. A plázában pedig tutira mennek, már november elsô napjaitól minden készen áll a Kisjézus születésére: szaxofonos Mikulás, többméteres aranyharang, milliónyi, meghatóan villogó égô pislog „minden kedves vásárlóra”. És a sornak messze nincs vége: mutatós fenyôfa az összes szinten, méretes papírdíszekkel kiegészítve, a plafonról lógó csillagocskák pedig mint negédes hab az ünnepi tortán. Csalogató dizájn, emelkedett hangulat, erre gyûlik az Istenadta. Érzelgôsebb széplelkûek számára százas papír zsebkendô feltankolása nélkül nem is ajánlatos megközelíteni a helyszíneket. A karácsony a legnépszerûbb keresztény ünnep. Az a kristályosodási centrum, amely köré a legkülönbözôbb eredetû szokások és képzetek csoportosultak az elmúlt századok során. Az 1300-as évek végéig kizárólag a templomokban ünnepelték a karácsonyt, melyet késôbb Luther Márton tett a gyermekek legnagyobb ünnepévé. Hogy minél emlékezetesebb legyen számukra a jászolban fekvô Megváltó, szokásba hozta az ajándékozást. Ô maga nem is számíthatott arra, hogy újítására egy egész üzletág épül a jövôben. És láss csodát, megtörtént!

Tóth Zsófi KEDVES JÉZUSKA! Tóth Zsófi vagyok, abból a négyemeletes panelbôl, amelyikkel szemben baglyok huhognak, tudod, az a magas barna lány, aki szanaszét szórja a használt zsebkendôit, folyton feltartott ujjal okoskodik, és aki óvodás kora óta nem írt Neked. Akkor is csak azért, hogy közöljem, elszúrtad: nem természetjáró könyvet, hanem joystickot kértem, és köszi szépen, de a továbbiakban nem óhajtom igénybe venni a szolgálataidat. Jó hírem van, meggondoltam magam, adok Neked még egy sanszot. Most bedobhatod magad, és megmutathatod végre a Mikulásnak, hogy Te vagy a nagyobb király. Idén karácsonyra áramszünetet kérek. Semmi cicoma, semmi drága pacsuli, mindössze egy mezei áramszünet. Nemcsak egy vagon pénzt és energiát spórolnánk meg, de a szülinapoddal járó fárasztó köröktôl is megszabadulhatnánk egyúttal. Arra gondoltam, milyen nagyszerû lenne látni a hatalmas hipermarketeket nekem nyugodt, számukra tán gyászos sötétségben, ahogy kialszanak a villódzó giccsparádék, „lehunyja kék szemét az ég, lehunyja sok szemét a” sok bevásárlóközpont. Megnyugtató lenne egyúttal a kötelezô idényfilmek, a rongyosra vetített mûsorok meg a születésünk-

tôl unottra hallgatott Mennybôl az angyal helyett idén egymás szavára figyelni az asztal körül. Amire ezúttal egyszerû étel is kerülhetne, körülötte pedig nem az idegbetegségbe hajszolt háziasszony és családtagjai ülnének, akik a takarításból, fôzésbôl, fadíszítésbôl álló ünnepi tortúra alatt már többször megszaggatták legszebb ruhájukat, hanem szabadidôbe csomagolnánk testünket, és szívünket öltöztetnénk díszbe. Milyen meghitt lenne gyertyafényben mosolygó arcokra ôszintén nevetni. Idén legyen más. Szerintem nem nagy dolog, amit kérek. Neked?! Tehát. Ne kelljen fenyôfát kivágni, ne kelljen menüt készíteni, ne kelljen egész áldott nap sürögni egymást gyilkolva egy teakonyhában, hogy aztán végül tíz perc alatt mozdulatlanra és nyögôsre zabáljuk magunkat. Ne kelljen az „együtt” égisze alatt ölelgetni és csókolgatni „aztsetudomhogyhívják” rokonokat, mindössze amennyire jólesik, egy összekacsintás, egy kedves gesztus erejéig. Ne kelljen csinos és kényelmetlen gúnyában ücsörögni a kanapén, mert úgy illik. Ne kelljen erôltetni az örömöt az ajándékoknál, ha nem elég egy hálás tekintet, amiért gondoltunk egymásra. Ne kelljen hitelt felvenni a még egy centivel vékonyabb plazmatévére,

ne kelljen anyagi válságba kergetni magunkat azért, hogy gigantikus meglepetéssel szolgáljunk, elég, bôven elég, ha valami valóban személyre szólót találunk ki. Azt akarom, hogy Anyu hátradôljön a fotelben, az asztalra tegye a lábát, és elpilledjen. Azt akarom, hogy Apu az év közben felhalmozott irodalmat böngéssze, a könyveket elolvassa, ne pedig feltegye a polcra ötezrediknek. Tavaly december egyik utolsó napján a barátnômnél gyûltünk össze, karácsonyi terápiát tartani. Kibeszélni magunkból, mennyire terhes az akarás, a feszítô, sürgetô vágy, hogy legyen idônk egymást szeretni. Kati mesélte, hogy fûszertartót kapott a húgától, és hogy gyerekkorukban annak adtak fûszertartót, akinek nem tudtak mit kitalálni. Afféle instant ötlet volt, olyasmi, mint a hálóing, a zokni és a bögre. Egész éjjel kártyáztunk, társasoztunk, jó palack borok fogytak. Csak úgy, „kell” nélkül szórakoztunk. Megvirradt, mire távoztam a belvárosi, régi építésû, kissé omladozó házból. Kifelé tartottam, mikor a lépcsôházat halk zongoraszó töltötte meg. A legszebb karácsonyi pillanat volt ez. Egyedül, nagykabátban, lassan szedve a lépcsôfokokat. A nagy vaskapu nehezen nyílt, felhúztam a kesztyûmet, sálat igazítottam, majd átutaztam az alig ébredô, csendes városon. Ezt az érzést kérem idén karácsonyra, kedves Jézuska! Elôre is köszi: Zsófi

PUB

2007/4

25

2007/4

Toldi Miklós

PUB

BORÍTÓ NÉLKÜL

26

Már az ezredforduló környékén voltak olyan kevésbé ismert együttesek, akik feltették weboldalukra dalaikat vagy egész albumaikat itthon és külföldön egyaránt. Idén az AIR - Pocket Symphony lemezét is – kis ügyességgel – letölthettük a MySpace oldalukról, egy hétig. Mégsem volt akkora hírértéke a MASSmédiában, hogy lám-lám, ôk is megosztják közönségükkel a friss terméket. Az idei évet öszszegezve akadtak még páran, akik nem a hagyományos lemezpiacon uralkodó struktúrával dolgoztak. Trent Reznor függetlenségét hangoztatta a kiadókkal szemben, és hogy a közelgô Nine Inch Nails anyagot a honlapjukra fogják feltolni, hogy onnét bárki inggyé’ letölthesse. Madonna nem újította meg szerzôdését kiadójával, helyette egy koncertszervezô céggel kötött megállapodást. Prince egy brit hetilap mellékleteként, míg Paul McCartney a Starbucks-kávézólánccal kollaborálva adta ki lemezét. Aztán – négy év elteltével – kijött az új Radiohead-album. Némely szakorgánum több karaktert szentelt a kiadási körülményeire, mint magára a produktumra. A nagyobb hírértéket ugyanis a kiadók helyzetének instabilitása és annak jövôbeli perspektívája jelenti (még a Time is foglalkozott az üggyel). A lemez ugyanis október 10-tôl letölthetô a zenekar hivatalos honlapján egy regisztráció után annyi pénzért, amennyit adunk érte (minimum a tranzakció költsége). Elérhetô azért a kézzelfogható, hagyományos lemez dupla

bakeliten és CD-n, nyolc pluszszámot tartalmazó bónuszkoronggal és díszes könyvvel kiegészítve, amit meg nyilván annyiért lehet megvenni, amennyibe kerül. A lemezszerzôdések a legnagyobb sztároknak sem juttatnak sokkal többet a bevétel 30 százalékánál. Ez a gesztus tehát példát mutathat a kiadókkal a pénzükért harcoló kiszenekaroknak, de nem beszélhetünk mártírságról. Csak egyszerûen a jövôrôl. Egy ilyen kaliberû zeneüzemnek ugyanis van olyan lojális híve, fogyasztója, aki így vagy úgy, fizet érte. Becslések szerint ez csak az elsô nap 1,2 millió vá-

Az MP3 térnyerése kapcsán nem forradalomról, sokkal inkább a zenei, kiadói piac tudatos és gyors átrendezôdésérôl beszélhetünk. sárlót jelentett a zenekar számára. Úgyhogy a közönség harmada ingyen töltötte le az In Rainbowst, melyért átlagosan 4 (angol) font körüli összeget fizettek (kb. 1500 Ft), és ki tudja, hányan rendelték meg a lemezt speciális CD-box formátumban 40 fontért, és mennyien fogják még megvenni „klasszikus” Compact Discen. Zenei forradalom,

vagy piaci átrendezôdés? A helyzet annyira nem is bonyolult. Arról van szó, hogy a jól beágyazódott mamutcégek (Warner EMI, SonyBMG, Universal) a lemezpiac mintegy nyolcvan százalékát uralják. Az MP3 térnyerése teljesen átrendezte a popbiznisz szabályait, a fájlcserélô oldalak, közösségi site-ok nemcsak a zenének, de a klipeknek is betettek. Tehát ha e nagyvállalatok továbbra is oligopolpiacot akarnak, kénytelenek lesznek minden egyéb, a szórakoztatóiparhoz köthetô tevékenységet felvállalni: mint a zene terjesztése, médiajog, szponzoráció, marketing, on-line jegyeladás és merchandise. Így már nem is beszélhetünk forradalomról, sokkal inkább tudatos és gyors piaci átrendezôdésrôl. A baj az, hogy a zenekarok egyre inkább csak a koncertezésbôl profitálnak. Az eddig megszokott és összetett kreatív munkát igénylô (hifiminôségû megszólalás, vizuális megjelenés) kézbe fogható CD-t valószínûleg elfelejthetjük. A popkultúra sem bújhat ki mértéktelen fogyasztói attitûdjébôl, mert felemelô, hogy egy kattintással az egész The Beatles-életmûvet letölthetjük, ami azonban annyira idegen és élettelen, hogy egy picit a zenehallgatók igénytelenségét is jelzi, nem beszélve arról, hogy az MP3 messze van még a CD-minôségtôl, ráadásul káros. Furcsa ránézni egy rogyasztott polcra, amin ott sorakoznak az írható DVD-k, rajta életmûvek, az egész olyan színtelen, szagtalan. Jó látni, amikor idôsebb emberek csillogó szemekkel veszik elô féltve ôrzött bakelitjüket. Amire mi elôvesszük az írható CD/DVD-ket, hogy ugyanígy megmutassuk, addigra szépen lassan lekopik az adat is róluk. És akkor mi lesz velünk, borító nélkül?

2007/4

SÍPPAL, DOBBAL, GÖRÖGÜL 7. Reklámzabálók Éjszakája

TÖMEGMOZGÁS

Miközben az ember otthon reklámblokkok idején hevesen távkapcsolót ragad csatornaváltás végett, addig szombat este ezrek döntöttek úgy, komoly összeget szurkolnak le, hogy órákon keresztül bambulhassanak válogatott tévéhirdetéseket. A magyarázatért egészen a Kongresszusi Központig merészkedtünk.

28

Bátorságunkat kilónyi ingyenes kiadvány mellett síppal, kereplôvel és egyéb borzalmas hanghatások kibocsátására alkalmas tárggyal jutalmazták a fôbejáratnál tipródó hostesslányok. A befele hömpölygô tengernyi fanatikus pedig komolyan vette a repiajándékokat, így könnyed kikapcsolódás helyett egész estés hangzavar vette kezdetét, amit Hajós András színpadon produkált gyatra poénjai tettek valóban teljessé. (Hihetetlen, hogy ez az ember bárhol, bármikor, bármilyen szituációban képes gitárt ragadni és énekelni.) Az elsô Reklámzabálók Éjszakáját Jean-Marie Boursicot még 1981-ben mutatta be Párizsban. A sikereknek köszönhetôen néhány esztendô múlva már Lyonban, Bordeaux-ban, Milánóban és Genfben is közszemlére tették a válogatást, melyet jelenleg több mint ötven országban vetítenek. Az elmúlt években a világon több mint 12 millióan kerültek a reklámfilmnézés kultuszának hatása alá, hazánkban eddig több mint 50 ezren látták az ínyencségeket. Az esti vetítés az esemény ötletgazdájának videoüzenetével indított, melyben Boursicot sajnálatát fejezte ki, hogy nem vehet részt a magyarországi rendezvényen. Az érzékeny veszteség feletti bánatunknál azonban továbbra is erôsebb maradt a lárma, így inkább a folyosó felé vettük az irányt, ahol örömmel konstatálhattuk: minden három lépés után ki-

tölthettünk egy kérdôívet, melyért cserébe természetesen kaphattunk újabb ajándékot. Felmálházva támolyogtunk vissza a vetítôvászon elé, hogy magunkba fogadhassuk száz ország mintegy hatszáz reklámfilmjét. „Magas szintû elvárásaimhoz mindig hû leszek: az ötlettelen reklámokat megvetem, de az eredetiekért teljes szívembôl rajongok” – hirdette magát a rendezvény, ám a felhozatal színvonala vegyesre sikerült. A hazai retroválogatás – Kontrax, Skála Kópé, Köszönjük Néked, Sárvár! s társai – is fôként érzelmeinkre és emlékeinkre hatott, de a külföldi reklámblokk darabjai sem feltétlen késztettek ôszinte csodálatra, nem úgy, mint Guy Ritchie Madonnával forgatott kisfilmje, vagy az ötvenes évek animációs munkái. Komoly hangsúlyt kapott az este folyamán az AIDS elleni küzdelem is, és bár a politikusokról szóló összeállítás érdekesnek bizonyult, kár, hogy hazai vonatkozású reklámról még nem is hallottunk. Igaz, a jelenlegi politikai kultúra mellett nehezen képzelhetô el reklámarcnak bármelyik magyar honatya vagy közszolga. Az elmúlt esztendôkben észlelhetô változás az idelátogatók öszszetételében ment végbe: míg kezdetekben a „szakma” képviseltette magát az éjszakán, addig mára az egyetemisták és a trendi arcok kerültek többségbe, akik közül a csakugyan trendik a VIP-részleg-

ben nézhették végig ugyanazokat a reklámokat. Irigykedés helyett ejtsünk néhány szót a Pengezabáló elnevezésû kreatív versenyrôl, melyben a közönség interneten szavazhatott a reklámokról (A trendi VIP-esek talán emelt díjas SMSt is küldhettek kedvenceiknek.) A legjobb sajtóhirdetés díját a Laboratory Ideas ügynökség Volvoreklámja kasszírozta be, a legjobb plakát a „Pink Hot Chili Peppers” címet viseli, a legjobb rádióreklám a UPC „Kínai szerelem” címû szpotjához köthetô, míg a legjobb tévéreklámnak az OTP-imázsfilmet tartották a szavazók. A rendezvény visszatérô hiányossága a reklámok érthetôvé tétele. Miután többségük szójátékra épül, nehéz felfogni, miért csak az ázsiai és afrikai dialektusok kerültek angol és francia fordításra. Azt gondolják talán, az átlagmagyar egyszerre beszéli a svéd, az olasz, a spanyol és a görög nyelveket? Ezúton jelentjük tisztelettel, sajnos, nem. -bencze-

29

SZÍVSZENZÁCIÓ Péterfy Bori színésznô, énekesnô

MUZSIK

Tövisházi, Tariska, Péterfy – akinek ezekrôl a nevekrôl az Amorf Ördögök jut eszébe, jó úton jár, de mégsem teljesen. A felsoroltak ugyanis most már a Péterfy Bori & Love Band mögött állnak, és hogy mi a kettô között a különbség? A névadó énekesnô-színésznôvel errôl is beszélgettünk.

30

Kultusz: Hogy sikerült az októberi lemezbemutató koncert? Péterfy Bori: Ahhoz képest, hogy mennyire kevés reklámja volt, nem fértek be az emberek. Mivel ez egy nagyon új zenekar, a teljes koncertanyagot most játszottuk elôször, úgyhogy elég izgalmas volt. A rengeteg ember persze részben az Amorf Ördögöknek köszönhetô, meg Ambrus is Erik Sumózik, nyilván az is sokakat vonzott, és persze rádiók miatt is egyre népszerûbbek vagyunk. K: Az Amorf Ördögök eléggé komplex hátteret jelent, ráadásul az alkotók nagy része ugyanaz, nem nehéz így váltani? PB: A zenekar nagyon sokat változott az évek alatt, ebben a felállásban összesen két koncertünk volt Amorf Ördögök névvel. Valami teljesen mást akartunk. Persze lehet rá mondani, hogy hasonlít, fôleg Szabolcs szövegei miatt, de mi Ambrussal nagyon másba akartunk kezdeni. Akik szerették a régi zenekart, persze hogy keresik a párhuzamot, és örülök, ha tetszik nekik is, de ez nem annak a zenekarnak a továbbélése. Személy szerint azokat is szeretném megszólítani, akiknek az Amorf túl lila volt. Ez az album sokkal kiforrottabb, egységesebb lett, és nagyon személyes. A zenészek egyre profibbak, mindenki sokat fejlôdött az évek alatt, és tôlem is sokkal több energiát követel a frontemberség. K: Ezért lettetek Péterfy Bori és a Love Band?

PB: Szólólemezt kezdtünk irni, közben jöttünk rá, hogy ez egy szuperzenekar lesz. Amikor elkészült az elsô szám (Hajolj bele a hajamba – A szerk.), még nem volt nevünk. Egy koncert erejéig voltunk Bori és a Jakuzák, de azt csak rögtönöztük,

mert kellett a név. Elôbb lett tehát ismert a dal, és az az én nevemmel került be a rádióba, így logikus volt, hogy annak mindenképpen rajta kell lennie a CD borítóján is. K: Tervek? PB: Tervezünk egy koncertturnét, amire mindenképpen nagyobb hangsúlyt akarok fektetni. A legközelebbi esemény a december 27-i

koncert a Trafóban, most arra készülünk. A látványfelelôsök Nagy Fruzsina stylist, továbbá Merényi Dávid és Nagy Gergô fotó-vj-k. Változni kell folyamatosan: amikor azt látom, hogy valaki 20-30 éven keresztül ugyanazt játssza, a világért nem engedi el, az nem jó. Bátor dolognak tartom, hogy a népszerû, de kiaknázatlan Amorf Ördögöket abbahagytuk, mert mást akartunk csinálni. Most egy kicsit van ez, aztán ki tudja, mit hoz a jövô. K: Szoktad hallgatni magad? PB: Nem nagyon. Általában szakmai szempontból szoktam visszahallgatni a koncerteket. Egyszer viszont fotózásunk volt, és lementünk Székesfehérvárra vonattal. Hajnalban, az állomás tök üres restijében berakott valaki egy Amorf Ördögök-számot a zenegépbe, na, az nagyon váratlan volt. Amikor elkészült az új album, persze nagyon örültem. Számomra egy valóra vált álom ez a lemez. K: Az álom mellett a Színésztánczenekar a hobbi? PB: Annak teljesen más a profilja, ott az energiában, a humorban, a személyiségekben van a varázs, legtöbbünk nem is zenész. Igazából nem a zenérôl, inkább a szórakozásról szól. Olyan számokat játszunk, amiket nem hallgatnék meg otthon eredetiben, de ahogy mi feldolgoztuk, az tetszik. K: Annak idején kétszer is sikertelenül felvételiztél a Színmûvészetire. Megfordult akkor benned, hogy mi lenne, ha mégsem?

2007/4

Látják ugyan, hogy jók a színészek, de nem értik, mirôl szól maga a jelenet, és hogy miért vicces. Hogy ellenpéldát is mondjak: van a darabban egy doppinggal foglalkozó jelenet, az eddig mindenhol ütött.

a színházban, de nézôként sokszor unatkozom, és azt látom, hogy nem vagyok egyedül. Pedig a színház a legnagyobb varázslatra adhatna lehetôséget: belelátni egy másik ember lelkébe és fejébe.

A Sirály pedig általában megtalálja a közönségét. Érdekes, hogy vannak nagyon jól élô országok, mint mondjuk Luxemburg, ahol egész mások a problémák, pont ezért nem értik az egyes jeleneteket. Ott másmilyen színházra van szükség. K: És itthon mire van szükség? Mi a színház mai funkciója Magyarországon? PB: Nincs kedvem nekem is elmondani, hogy a magyar szinházi élet milyen válságban van. Én mégis optimista vagyok, hiszek benne, hogy a jövôben is akadnak olyan alkotótársak, akikkel megtaláljuk az utat a közönséghez, és olyan elôadásokban játszhatok ezután is, melyek felébresztik a nézôket, gondolkodásra késztetik ôket. Én hiszek

K: Pezsgô és virsli? PB: Hihi, vegetáriánus vagyok. Egyébként meg sosem voltam szilveszterfüggô. Akinek olyan az életformája, mint a színészeké, teljesen máshogy áll a hétvége és a bulizás fogalmához. Máshogy van berendezkedve. A csoportos alkotómunka teljesen más, én magányra vágyom utána, nekem az a kikapcsolódás. K: Függetlenül a Love Bandtôl meg a színháztól, Péterfy Boriként hogy néz ki a jövô? PB: Részletes tervezés helyett inkább álmodozom. Például arról, hogy jó legyen a Love Banddel, (nevet) és szeressék sokan. Használom, amit kaptam és tanultam, abból igyekszem minél több szuper dolgot csinálni. Szerintem ez az élet célja. -bekedani-

MUZSIK

fotók: Marényi Dávid

PB: Mindig is tudtam, hogy színésznô leszek. Más talán már rég feladta volna, én meg nyomtam tovább. Az éneklés meg csak úgy jött, a képességem megvolt hozzá. Gimis korom óta járok énekórákra, és egy szinésznek se árt, ha van hangja. K: Ha már a színháznál tartunk: miért pont a Krétakör? PB: Erre azt kérdezhetném, hogy miért pont én? Nagyon nagy szerencse volt, hogy úgy alakult az életem, és körön belülre kerülhettem. Nagyon szerettem Pintér Bélánál játszani, de jött egy pillanat, amikor el kellett dönteni, hogy ô, vagy a Krétakör. Utóbbi mellett döntöttem. K: Az interjú után közvetlenül Kínába utazol. Mit csinálsz ott? PB: A Sirályt játsszuk a Krétakörrel. Feliratosan. Volt egy idô, hogy szinkrontolmáccsal dolgoztunk, de úgy is átjön, ha nem érted a nyelvet, csak jónak kell lennie. A Csehovelôadásban a fô hangsúly a szövegen és a színészi játékon van, nincs jelmez, díszlet. Meghívták A jég címû elôadásunkat is Norvégiába, arra a fesztiválra, ahol korábban már a Sirályt és a Peer Gyntöt is bemutattuk. A Feketeország – amit itthon már nem játszunk, is sokat utazik. Nagyon sok külföldi meghivásunk van. K: Amikor külföldön játszotok, pláne saját darabot, nagyon máshogy reagál a közönség? PB: A Feketeország, ami egy nagyon erôs politikai kritika, kemény humorral, fura elôadás. SMS-hírekbôl született, és Kelet-Európában elsöprô sikere volt. Vilniusban valódi ünnep volt, amikor játszottuk, felállva tomboltak a nézôk. Nyugaton viszont például azt a hosszú jelenetet, ami a népszavazás körüli körülményes bürokráciáról szól, szemmel láthatóan nem értették.

31

„MINDIG ZENE SZÓL A FEJEMBEN” Szántó Faszi Gábor és az Üllôi Úti Fuck

MUZSIK

Utoljára a novemberi Family Tugedör Quimby Feszten lehetett látni, hallani a magyar underground fenegyerekeit, köszönhetôen a quimbys kötôdéseknek. Szántó Faszival a koncertet követôen találkoztunk.

32

Kultusz: Milyen volt a hangulat? Szántó Faszi Gábor: Nagyon jó, de elég szigorú volt a szervezés, egy lélek sem mehetett be vagy ki, aki nem volt akkreditálva. Amúgy kurva jól szólt. Hat kamerával vették, meg huszonnégy sávra az öszszes produkciót. Mi persze nagyon berúgtunk, mégis tök jó hangulata lett. Ki tudja, hogy van ez. Mikor izzadva összepróbálunk, és hibátlanul játszunk, az emberek csak néznek. Amikor meg kicsit megindulsz, a hangulat átragad a közönségre. K: Nemrég jelent meg az új albumotok szerzôi kiadásban, vagy 10 évnyi szünet után… SZF: Két évig formáltuk a Vastag stúdiójában. Vett egy rendszert, hú, ez milyen kurva jó, gondoltuk, és felvettük a dobot. Aztán felvettük a gitárokat, hú, ez még jobb, vegyük fel még egyszer a dobot! Aztán nem vettük fel újra, csak a gitárokat sokszor. Így eltelt két év. Aztán egy fél évig nem is foglalkoztunk vele egyáltalán. Hát ilyen kurva kényelmesen ment. Pedig sürgôs lett volna, de végül úgy látszik, annyira mégsem. Botrányos a terjesztés, gyakorlatilag nincs is terjesztés. Nálunk lehet rendelni, meg egy-két boltban van Pesten. Új adórendszer, európai szabványok, vonalkód, szülôi figyelmeztetés stb. Ezeket nem vettem figyelembe, így hát nehéz bevinni a terjesztôi hálózatokba. Van benne valami jó, és valami végtelenül demoralizáló, közben meg annyira

fárasztó, hogy miért kell ezt csinálni ennyi évesen. K: A Radiohead beszaratta a nagykiadókat, és jelzett a piacnak, hogy a jövô a letöltésé, a disztribútorok is zavarban vannak. SZF: Hú, kicsit kicsúsztam ebbôl, pár éve nem kísérem figyelemmel. Kiadói háttérrel utoljára 99-ben jelent meg lemezünk. Akkor azt mondták, hogy 75%-os a letöltés. Mostanra még nagyobb az arány, tehát a kiadós rendszerben én sem látok jövôt. Most, hogy így beindult az mphármazás, mindenki ezerrel elkezdett inkább koncertezni. Mert abból van a zenekarnak pénze. K: Az Én és a farkasember címû lemezetek, ami egy nagy kiadó gondozásában jelent meg, felfelé ívelô pályára szorította a zenekart. Aztán eltelt pár év, és se lemez, se koncert. Hol akadt el a lendület?

Üllôi Úti Fuck Szántó Faszi Gábor – ének, gitár Mezei András – basszusgitár Vastag Gábor – gitár, ének Gerdesits Ferenc – dobok Farkas Ember Zoltán – dob SZF: Fôként ott, hogy nem volt szervezônk. Mi nem értünk hozzá. Volt évi nyolcvan koncert, azokat elintéztük, meg pár tévés fellépés. Ahhoz, hogy láthatóan fennmaradjunk, kellett volna az akkor induló médiumok oldalvize, hogy mindennap ott legyünk a fejekben. Ez nem volt meg, nem tudtuk, hogy milyen fontos egy reklámfelület, weblapunk is csak négy éve van. Pedig kellett volna a kiadónknak is az újabb lemez,

2007/4

SZF: Érdekes történet. Nyíregyházán játszottunk a fôiskolán, és az ottani szervezô srácnak nagyon tetszett, amit csinálunk. Pár évvel késôbb felkerült a Rádiókabaréba, aztán valahogy így jött: de jó, van lemezetek, akkor gyertek. Aztán bekerültünk. K: Veled mi van mostanság? SZF: Átmentem a Korai Örömbe 2002-ben. Nagyon sokat nevettünk. Elmentem, basztattak, hogy bluesos a gitár, aztán végül ott maradtam, egészen idén nyárig. Közben született egy gyerekem. Azt mondta a feleségem: Szántó, már kiszórakoztad magad. Gyerekkoromban is filmeztem, készítettem bábfilmeket, gyurmafilmeket, sík bábfilmet, mint a Sebaj Tóbiás meg hasonlókat. Operatôr vagyok a Sport1-nél. Nagyon vicces.

K: Jövôre lesztek húszévesek. Lemez, koncert…? SZF: Húsz év keservesen sok. Ebbôl az alkalomból szeretnék egy dupla lemezt, hogy ez kit érdekel, nem tudom, meg hogy milyen kiadásban, azt sem. K: Best of? SZF: Akarok régit meg újat is. Írtam közben úgy hatvan számot, abból tizenkettôre van már szöveg. A Mezei is kb. tízet. A Vastag kettôt. Sajnos szöveget nem írok. Mindenki azt hiszi, hogy én lököm a szövegeket, és mikor mondom, hogy nem, teljesen összeomlanak, hogy így már nem is olyan érdekes. Sok dalunk van, és mindig variáljuk. Állandóan alakulnak. Az a baj, hogy mindig szól a zene a fejemben. Toldi Miklós

MUZSIK

de kicsúsztunk a határidôbôl. Aztán leadtunk egy hatszámos nagyon szar demót. Három hónapra rá egy még szarabbat. Viszont az már sokszámos volt. Tovább nem foglalkoztak velünk, mondták: jó, köszönjük, nem kérjük. Valójában folyamatosan buliztunk, más hülyeségekkel foglalkoztunk. Egy haverunknak heavy metál lemezt készítettünk, megtanultunk egy komplett Shadows-mûsort, teljesen értelmetlenül. Mindig mással foglalkoztunk, mert addigra már egy kilencéves produkció volt. Egy kicsit untuk is. 2002-ig volt hatása a lemeznek. Gyakorlatilag a Mezeivel összevesztünk egy fiszen hat éve, és nem tudunk megegyezni. Minden hónapban van egy koncertünk. Ennyi. K: Fábryhoz hogy kerültetek?

33

JÖNNEK, MINT AZ OLVADÁS… Deep Purple a Sportarénában

MUZSIK

Ha fénykorukban nem is jártak nálunk a hard rock nagymesterei, a nyolcvanas évek végétôl már néhányszor igen. Az utóbbi négy évben például négyszer. Még Debrecenben is felléptek, ami szinte hihetetlen a hazai koncertlátogatottság zuhanórepülése idején. Idén is eljöttek.

34

Nagyjából még mindig a két éve megjelent lemezüket promotálják, ezért a program lényegesen nem különbözött a tavalyitól, viszont nézôszámban nálunk legalábbis egyre kevesebbet produkálnak. Szellôsen bár, de 6-7 ezer ember így is kíváncsi volt a Purple-re. Sosem lehet eldönteni, hogy ki az, aki kizárólag a nosztalgia miatt látogat meg egy Deep Purple-koncertet, és ki a naprakész. Rendkívül vegyes nézôsereg fogadta a zenekart. Sokan megrekedtek a csapat klasszikus korszakánál, és képtelenek elfogadni, hogy Ritchie Blackmore immár végérvényesen Candice Night mellett pödri a bajszát, talpig renenszánszba burkolva. Jon Lord is belefáradt – így hetven felé –, és önként nyugdíjazta magát 2002-ben. Pedig Don Airey billentyûskvalitásai vitathatatlanok, az meg tény, hogy Steve Morse gitárossal a zenekar komoly vérfrissítést kapott – és nemcsak azért, mert Morse „kölyök” köztük a maga 53 évével. Ian Gillan hard rock énekesistenbôl joviális nagypapává alakult. Sima kék farmerben, fehér pólóban, de mezítláb lép színpadra – és mennyire nem hiányzik innen semmiféle cicoma és felesleges puccparédé. A torka ugyan jócskán megkopott (hiába, a rákkenrolléletmód, a cigit és az alkoholt ma sem veti meg), a magasakat végig lespórolta, de úgyis minden fejben ott szólt a magnó. A kondíciójá-

Steve Morse és Ian Gillan

val viszont semmi gond, ráadásul, ahogy öregszik, egyre nagyobb bohóc a színpadon: láthatóan még mindig halálosan élvezi az egész cirkuszt, ahogy a többiek is. Ian Paice szintén remek formában volt, köröket vert sokkal fiatalabb dobosok erônlétére, Roger Glovert pedig mintha valami nyugdíjas motorosklubból hívták volna. A koncertprogram az old-schoolrajongókat fanyalgásra késztette, pedig az égvilágon semmi baj az utolsó két albummal. Gillanék ráadásul nem langyos nosztalgiabulikat adnak, kizárólag a régi slágerekre koncentrálva. Nyilvánvaló, hogy a legnagyobb ovációt az olyan alapmûvek kapták, mint a Lazy, a Space Truckin’, a Highway Star, a Strange Kind of Woman, vagy az eredetiben roppant idét-

len „nananázós” Hush. A koncert közepén Morse-, majd két nótával arrébb Airey-szólókból kapunk ízelítôt, melyek rockalapvetésektôl a klasszikusokig sok mindent megidéznek: ki-ki vérmérséklete szerint. Az meg már ízlés kérdése, kinek mi tetszik jobban: Morse finom, technikás gitárjátéka, vagy Airey billentyûvarázslata, ami abszolút élvezetes még akkor is, ha nem ôt tartjuk a Hammond mindenható urának. Nézem a tíz év körüli kislányt az édesapja nyakában, ahogy feltartott kézzel, villázva énekli a Smoke On The Watert, és megnyugszom: a „Hard Rock Alapriffet” hordozó dal mit sem kopott, hiába játszották el kismilliószor, örökre bevésôdött a rocktörténelembe. -vsz-

2007/4

MATUZSÁLEMEK Piramis 2006 Sportaréna

A hallhatóan utólag nem kozmetikázott felvétel (és ez milyen jól van így!) gerincét a 26-án adott koncert teszi ki, ahol a klasszikus slágerektôl kezdve a Závodi-féle gitárszólón, Gallai-féle billentyûvarázslaton át a klasszikus slágerekig mindent megtalálunk. A koncert alatt látványos háttérvetítésben gyönyörködhetünk még így, képernyôn keresztül is. A fanatikusok számára sajnos a koncert felemás érzéseket keltett: nem titok, hogy Som Lajos már színpadképtelen. A képanyagot azonban olyan ügyesen sikerült összevágni, hogy ez szinte fel sem tûnik. A programot egyébként Paróczai Attila basszusozta végig. A DVD kép- és hangminôsége pazar, persze manapság már elvárás, hogy 5.1-es hangsávot is tartalmazzon egy koncertfelvétel. A bónuszkorongon az interjúk érdekesek, és egy „hogyan készült” típusú anyagot is megnézhetünk. A tok módfelett igényes, a booklet képanyaga tartalmas, exkluzív kiadvány. Biztos, hogy volt már jobb, egységesebb Piramis-buli, de aki velük együtt lélegezte be annak idején a nincsegyhelyet, annak örök emlék marad ez a bô két óra. Persze Révész Sándornak is, nemcsak a zenekar teljesítménye, hanem színpadi sérülése okán is. Kultusz: Mi volt az elsô gondolatod, amikor megtörtént a baleset? Révész Sándor: Az elsô gondolatom? hogy elszakadt az Achilles-

inam... (nevet) Kötelességem volt diagnosztizálni, mint egy sebészorvos fiának. A következô dalban, rá körülbelül nyolc percre be is mondtam, hogy sokatok szeme láttára elszakadt az Achilles-ín a lábamban. Ezt megörökítette a felvétel, szóval csak annyi járt a fejemben, hogy elszakadt. Semmi más. K: Az áthangszerelt nótákat minek alapján szemeltétek ki? RS: A próbákon kínálkozott egyfajta „izgalmi állapot”, ami azt eredményezte, hogy bizonyos dalok formaisága elbírja, hogy egy kicsit kitágítsuk a hetvenes évekhez képest. Megtaláltuk azokat a helyeket, ahova esetleg egy kicsit tágabb

hangszerelési értelmezésben varázsoltunk dolgokat, a képességeinknek megfelelôen. K: Annak örülök, hogy a koncertfelvételt nem kozmetikáztátok. RS: Mert nem szorult különösebben kozmetikázásra. Szeptember hatodikától kezdtük, és egészen december 25-ig próbáltunk. Ha belegondolsz, akkor ez nagyon tisztességes, nagyon hosszú idô volt, és ennek kihasználtuk minden percét. A végén jól sikerült, nem kellett kozmetikázni, mert tisztességesen felkészültünk. Bátky-Valentin Szilvia

MUZSIK

30 év egy zenekar esetében már matuzsálemi ráncokat vés a hangjegyek közé. A Piramis megalakulásának 31. évfordulóján, 2006-ban két koncertet adott, 14 év után elôször – és vélhetôen utoljára –, ami a közelmúltban jelent meg DVD-n.

35

TUDÁS ÉS BÖLCSESSÉG HERMANN HESSE: SZIDDHÁRTA

A'LA CULT

(CARTAPHILUS KIADÓ)

36

Tizenkilenc évesen pár óra alatt faltam magamba Hermann Hesse alig százötven oldalas regényét, hogy az elsô könyvét kövesse majd a többi. Ez a mû jelölte ki számomra a kamaszkor végét. Afféle Bibliaként olvastam, és hivatkoztam rá éjszakába nyúló viták alkalmával. Nem véletlen, hogy e könyvvel kapcsolatban némiképp elfogultan tudok csak nyilatkozni. Évek múltán újraolvasva az élmény szelídült, de Sziddhárta története újra magával ragadott. Hermann Hesse a 20. század irodalmának egyik különc figurája. Míg kortársai a világégések korában kiábrándultan szemlélték a világot, addig ô makacs idealizmussal kereste a boldogságot és a bölcsességet. A Sziddhárta ennek a sosem nyugvó törekvésnek a lenyomata. Más írók a történetek elbeszélhetetlenségérôl, elmondhatatlanságáról, morális válságról beszéltek, ô nem törôdött a történelemmel vagy a nyelvvel, nem bogozta csomóra gondolatait, hanem írt, kutatott, hogy megtalálja a megújulás útját. Azon kevés szerzôk közé tartozik, akiknek a szövegei segítenek élni, megpróbálnak az emberi lét fontos, örök kérdéseire választ adni. Számára a tartalom mindig fontosabb, mint a forma, ezért néhány mûve igencsak nehezen olvasható (pl. az Üveggyöngyjáték), de a kitartó olvasó jutalma minden alkalommal a mély gondolatiság. A kérdezésnek újra és újra nekifogott, sosem elégedett meg félmegoldásokkal, igaznak hangzó szólamokkal, többkötetnyi életmûve bizonyítja kielégíthetetlen tudás-

vágyát. Az örökösen a megvilágosodást keresô Sziddhárta és Hesse közé ezért is teszek gondolatban mindig egyenlôségjelet. Ez a regény nem más, mint Hesse gondolatainak esszenciája. Egy jelképekkel zsúfolt, mérhetetlenül gazdag példázat. Története egyszerû, könnyen követhetô. A papok kasztjába tartozó tehetséges ifjú Sziddhárta tudásvágyától hajtva elhagyja apja házát, és a samanák, az önsanyargató, kolduló vándorszerzetesek közé áll, hogy rátaláljon a nirvánára. Velük járja az országot, megtanulja mindazt, amit elleshet mestereitôl, majd rádöbben, hogy a tanok nem vezetik el a megvilágosodásig, mert az nem megtanulható. Barátjával, Govindával ekkor elhagyják a samanákat, és felkeresik a híres tanítót, Buddhát. De Sziddhárta számára az ô tanítása sem bizonyul elegendônek, hiszen a bölcsben nem a szavait, hanem szent, megvilágosodott állapotát tiszteli. Egyedül folytatja vándorlását, és jut el egy városba, ahol a világi hívságok birodalmában próbál boldogulni. Hosszú évekig idôzik itt, miközben Kámaszvámi segítségével megismeri a pénzt, a hatalmat, Kamalával a szerelmet, de ez sem csillapítja szomjúságát, többre vágyik, és mindentôl megundorodva elhagyja a várost. Egy folyóhoz ér, ahol elhatározza, véget vet életének, ám az utolsó pillanatban megszólal benne a szent óm. Parancsának engedelmeskedve felhagy tervével. A folyónál marad, és az öreg, bölcs révész társául szegôdik. Ott él mellet-

te, és csak hosszú évek múltán lesz képes megérteni a folyó és a mindent átjáró világszellem üzenetét: megvilágosodik. A cselekményt Sziddhárta „ébredései” tagolják, szám szerint négy. Ezek az ébredések akár a négy évszak fogják keretbe a történetet. A tavasz az ifjú Sziddhárta útjának kezdete, hosszú vándorlása a samanákkal. A nyár, mikor a világi életben keresi boldogulását. Az ôsz, midôn a révész mellett szolgál. Majd utolsóként a tél, mikor végleg elszakad a világtól, hogy újra megtalálja azt. Hesse regényében a keleti és a nyugati eszmeiség sajátos szintézisét alkotja meg. Bár a cselekményt a keleti világba helyezi, szövegében az egyéniség kiemelkedô szerepet kap. Végig hangsúlyozza, hogy csak

KRITIKA a tudás átadható, a bölcsesség nem tanulható, mindenkinek magának kell végigjárnia a saját útját, és megtalálnia belsô békéjét, csakis az énen keresztül vezet az út a nirvánába. Sziddhártának hiába vannak mesterei, az apja, a samanák vezetôje, maga Buddha, Kamala, Kámaszvámi vagy éppen Vászudéva, a révész, egyikük sem segíthet rajta. Tudásukat átadhatják, de az igazi felismerésekig Sziddhártának egyedül kell eljutnia. Épp ezért lehetséges, hogy látszólag tévúton jár, mikor az érzéki örömök csábításának enged, mikor a fia iránt érzett szeretetének válik rabjává, de mindezek a tapasztalások szükségesek ahhoz, hogy eljuthasson a megvilágosodásig. Ezek nélkül sosem érne el céljához. Az egyéni út fontosságát saját fia példája bizonyítja, hiszen ahogy Sziddhárta sem hallgatott az apjára,

2007/4

úgy tesz gyermeke is. Hiába áll mellette, hiába próbálná óvni, védeni, a fiú megszökik, mert ösztönösen tudja, hogy be kell járnia saját útját. Sziddhárta a történet kezdetén a legmagasabb indiai kasztba, a bráhmanák közé tartozik. A történet végére bejárja az összes többit – a nemesség kasztját kivéve –, míg végül élete utolsó szakaszában, a szolgák kasztjában találja meg azt, amit máshol hiába keresett. Hesse ezzel az egyszerûség fontosságára, a letisztult gondolatok jelentôségére mutat rá. Különösen érdekes az, amit a megvilágosodott Sziddhárta a szeretetrôl mond Govindának. Bizonyos elemekben tartalmazza a keresztény értelemben vett ún. felebaráti szeretetet, de túl is mutat azon, általánosabb, tágabb értelemben beszél róla. Nem tettekre, sze-

mélyekre vonatkoztatja. Sziddhárta számára egy sajátos világszemlélet a szeretet: minden emberben, élôben és élettelenben meglátni az istenit, azt, ami isteni volt, vagy isteni lesz, vagy isteni benne. Így jön létre az egyéniség és a világmindenség szintézise, ami maga a megvilágosodott állapot. Hesse regénye bár elôször 1922ben jelent meg, még mindig aktuális. Különösen üdítô egy ilyen igaz és tiszta könyvet olvasni, mikor egyre népszerûbbek a különbözô zavaros ezoterikus tanok, mikor lassan minden sarkon egyegy bértanító vagy álpróféta áll, akik anyagi ellenszolgáltatás fejében a boldogság kulcsát kínálják. A Sziddhárta velük szemben nem próbál receptet adni a helyes élethez, csupán egy gondolatébresztô bölcs könyv. Lombhullató

12.03. (hétfô) RÁCIÓ KIADÓ Nemzeti mûvelôdések az egységesülô világban Vendégeink a kötet szerkesztôi: Szegedy-Maszák Mihály és Zákány Tóth Péter 12.04. (kedd) PALATINUS KIADÓ Szilágyi Ákos: Franci Bevezeti: Reményi József Tamás Bemutatja: Kukorelly Endre 12.05. (szerda) VENDÉGÜNK BÁTHORI CSABA Játék sötéttel I-II. – esszék, Haluc Áron dolgozatai Bemutatja: Forgách András, közremûködik: Kaszás Gergô 12.06. (csütörtök) MIKULÁS-NAPI DEDIKÁLÁS Kovács András Ferenc: Hajnali csillag peremén Varró Dániel: Szívdesszert Bevezeti: Boldizsár Ildikó, vendégeink a szerzôk és a kötetek illusztrátorai: Takács Mari és Rácz Nóra 12.10. (hétfô) EURÓRA FILMKLUB Kezdés 17 óra!

12.11. (kedd) VENDÉGÜNK VÁNCSA ISTVÁN Váncsa István szakácskönyve – Ezeregy recept Dedikál a szerzô 12.12. (szerda) NORAN KIADÓ Lábass Endre: Felnôttláncfû Bemutatja, és a szerzôvel beszélget: Várnagy Tibor 12.13. (csütörtök) MÛCSARNOK Budapest Slam 2 – Szolidaritás DVD Bevezeti: Petrányi Zsolt Vendégeink a DVD-n szereplô írók és költôk

A bemutatók 16 órakor kezdôdnek, az ettôl eltérô idôpontokat jeleztük. A programváltozás jogát fenntartjuk.

A'LA CULT

AZ ÍRÓK BOLTJA 2007. DECEMBERI KÖNYVBEMUTATÓI

37

A'LA CULT 38

Ámosz Oz HIRTELEN AZ ERDŐ MÉLYÉN Európa Kiadó

Günter Grass HAGYMAHÁNTÁS KÖZBEN Európa Kiadó

Juan Carlos Onetti A HAJÓGYÁR Európa Kiadó

Ámosz Oz izraeli író nem csak gyermekeknek szóló mesekönyve olyan faluba kalauzolja el olvasóját, ahonnan egy rettegett éjszakán a hegy démona, Nahi az állatokat elrabolta. Még a bútorokat rágó szuvak is eltűntek, és nem maradt az embereken és a növényeken kívül más élőlény a völgyben. Az események a rettegett éjszaka után játszódnak, mikorra már a gyermekek csak képekről és Almon, az öreg halász szobrocskából ismerik az állatokat. A felnőttek nem beszélnek a rettenetes eseményről, a fantázia kreációinak tartják az állatokat, és kinevetik, kigúnyolják azokat, akik hisznek bennük, várják visszatérésüket. A mese két fiatal és kíváncsi hőse, Mati és Maja indulnak végül útnak, hogy megkeressék az elveszett kutyákat, macskákat, lovakat. Kalandos útjuk során egyre többet és többet tudnak meg a faluról és önmagukról, míg végül találkoznak Nahival. A szerző a mesék nyelvén, tiszta, egyszerű hangon szólal meg. És bár a Hirtelen az erdő mélyén nem vetekedhet Saint-Exupéry A kis hercegének, sem Oscar Wilde A boldog hercegének az erényeivel, mégis a meseirodalom egy értékes darabja. Átgondolt, pontos munka, a sötét múlttal való szembenézést, annak felfejtését, helyrehozatalát követeli. A lapokról ember- és életszeretet sugárzik. Az író próbára teszi az irodalom tisztító erejét, hisz a mese soraival egy jobb és igazabb világba vetett hitéről tesz tanúvallomást. Ozt évek óta a Nobel-díj várományosaként emlegetik, könyve egy újabb lépcsőfok ezen a rögös úton.

A Nobel-díjas Günter Grass ifjú éveit áttekintő önéletrajzi regényének komoly visszhangja volt Németországban, hiszen a következetesen szociáldemokrata író arról sem hallgat, hogy a második világháborúban kamaszként a Waffen SS egyik páncéloshadosztályában szolgált. A botrány jó reklám volt, ellátta a politikai hetilapok tárcaíróit jópár hétre témával. A Hagymahántás közbent mégsem ez teszi fontos vagy érdekes könyvvé, hanem az az őszinteség, ahogy a szerző felnőtté és művésszé válásáról vall. Günter Grass úgy hántja visszafelé élete éveit, ahogy a hagyma héjai követik egymást. Gyermekkorától egészen a Bádogdob megírásáig vezet el minket. Olykor könnyedén, derűsen, olykor nosztalgiával emlékezik vissza. Néhol akadozik e vallomás, kérdéseket tesz fel korábbi énjének, próbálja megérteni cselekedetei gyökerét. Beszél a háromféle éhségről, a fizikai, a nemi és az intellektuálisról, majd arról, hogy ezeket miként elégítette ki. Megvizsgálja az őt ért hatásokat, azoknak következményeit. Teszi ezt mindig őszintén, szabadon. Kommentálja, kiegészíti mondandóját, a közelmúltból emel ki mozzanatokat, és azok tükrében szemléli a régmúltat. Günter Grass írói kvalitását nem érdemes egy életrajzi könyve kapcsán feszegetni, arról korábbi regényei eleget mondanak. A Hagymahántás közben egy megkésett önarckép, mely egyszerre fedi fel írói munkásságának forrásait, kulcsélményeit, és rajzolja meg a huszadik század derekán felnőtté váló művész alakját.

A dél-amerikai irodalom egyik Magyarországon alig-alig ismert, bár világszerte méltán híres szerzőjének válogatott műveit négy kötetben jelentette meg az Európa Kiadó. Az első kötet A hajógyár. Onetti műve sem García Márquez varázslatokkal átszőtt regényeihez, sem Vargas Llosa finom erotikától fülledt szövegeihez nem hasonlítható. A hajógyár leginkább Nyugat-Európa háború utáni irodalmával rokon. Regénye ötletét megtörtént esetből merítette a szerző. Egyszer Buenos Aires kikötőjének egyik dokkjába egy csődbe jutott gyár vezetője kalauzolta, s bár a telep teljesen elhagyatott volt, a bíróság már lepecsételte az ajtókat, kísérője mégis úgy viselkedett, mintha működne, és a hajdani luxusiroda romjai között dolgozva igyekezett jogi úton megmenteni a vállalatot. Az eset nem hagyta nyugodni, és megszakítva egy másik regényét belefogott A hajógyár megírásába. Hőse, Larsen egy tönkrement cég vezetését vállalja el. Kezdetben hisz a sikerben, meggyőzi a tulajdonos, Jeremías Petrus törhetetlen bizakodása, aki mindvégig mániákusan ragaszkodik téveszméjéhez, hogy mindössze napok kérdése, és a rozsdásodó, korhadó telepen folytatódik a munka. Larsen csak hetek múltán látja be, hogy tévedett, az egész csak színjáték, egy őrület rabságában sínylődik, de nincs ereje kitörni. Ő is a hajógyár eszméjének szolgájává válik. Onetti nemcsak a hivatást, hanem a szerelem hiábavalóságát is vizsgálja. Három nőről készít portrét regényében, mind három a maga módján visszataszító és rémisztő. A hajógyár az emberi teremtés kudarca és a pusztulás illúziómentes ábrázolása.

A rovat szakmai támogatója az Írók Boltja

2007/4

Keleti Éva (szerkesztő) DARVAS IVÁN-EMLÉKKÖNYV Magyar Távirati Iroda

Boldizsár Ildikó (szerkesztő) MESÉK FÉRFIAKRÓL NŐKNEK ÉS MESÉK NŐKRŐL FÉRFIAKNAK Magvető Kiadó

Ha cseh irodalomról beszélünk, jobbára csak Hrabal és Kundera neve merül föl, miközben számos kiváló író él és alkot Csehországban. Ezért is öröm, hogy a szlovákiai illetőségű Kalligram Kiadó megjelentette Michal Ajvaz 2005-ös regényét, így a magyar nyelven olvasók teljesebb képet alkothatnak a cseh irodalomról. A regény hősét egy rejtélyes könyv indítja útjára, melyet egy antikváriumban talál. Ez a varázslatos könyv – mely a sötétben halvány fénnyel világít – vezeti el a Prága „árnyékában” meghúzódó másik városba, ahol éjszakánként minden átváltozik, minden más ruhát ölt. A főhős megpróbál a titokzatos világ mélyére hatolni, de próbálkozásai újra és újra kudarcba fulladnak. Miközben a két város között bolyong, nemcsak magával, félelmeivel kell megküzdenie és leszámolnia, hanem szörnyekkel, papokkal is, akik ki akarják kergetni a betolakodót. Egyértelműen a tudtára adják, nem szívesen látott vendég országukban. Ő azonban nem adja föl, addig nyomoz, addig kutat, míg föl nem fedezi a másik város szívébe vezető ösvényt. A másik város a manapság kifejezetten sikeres fantasy irodalom és a mágikus realista irányzat keresztezése. A regényt Ende Végtelen történetének vagy Harry Potter kalandjainak kamasz és felnőtt rajongói örömmel fogják kezükbe venni, hisz a szerző nem bízta a véletlenre a sikert. Misztika, mese, varázslat követi egymást, és persze némi bölcsesség, pont annyi, hogy a szöveg ne veszítsen a lendületéből.

Új sorozatot indított az MTI, mely egy-egy könyvvel a színház és a zene nagyjairól kíván megemlékezni. A sorozat köteteinek gerincét az MTI archívumában található több mint 13 millió fotográfiából készült válogatás adja, mely kötetenként egy-egy művész életpályáját mutatja be. A képek mellett szövegek színesítik a könyveket: egy memoár, egy életrajz, valamint a végén az alkotások időrend szerinti leltára. A Darvas Iván-emlékkönyv leginkább egy karrier illusztrációjának tekinthető. Ezt a megközelítést nem csupán a képek dominanciája indokolja, hanem a kötetben közölt szövegek típusa is. Kertész Imre távolságtartó, tömör tisztelgése és Lukács Sándor érzelmes, személyesebb hangú visszaemlékezése nyelvi eszközökkel teszi láthatóvá a színészóriást. Darvas a legkülönbözőbb szerepeket vállalta el, játszott Csehov-, Beckett-drámában, életre keltette Shakespeare Rómeóját, az ő alakítása tette felejthetetlenné az Egy őrült naplója című monodrámát. Filmjei közül elég csak Makk Károly rendezéseire, a Liliomfira vagy a Szerelemre gondolnunk. Több kisebb kitüntetésben is részesült, míg végül 1998-ban megkapta a Kossuth-díjat, majd pár évvel később a Nemzet Színészévé választották. A fotográfiák és az emlékező sorok egy kivételes művészegyéniségről tanúskodnak. A Darvas-emlékkönyv szép, alapos kutatómunkával és odafigyeléssel készített mű azoknak, akik ismerték és szerették a színészt mind a filmvásznon, mind a színpadon.

Boldizsár Ildikó Magyarországon az egyik legnagyobb szakértője a meséknek. A karácsonyi vásárlási láz közeledtével két kötetbe válogatott történeteket a világ mesekincséből. Az egyikben férfiaknak nőkről, a másikban nőknek férfiakról szólókat. Előszavában a szerkesztő arról a meggyőződéséről vall, hogy a mesék az élet minden területéről, a születéstől halálig beszélnek, és tesznek az általános emberi problémákra megoldási javaslatokat. Évezredek tapasztalatai gyűltek össze a mesékben, s próbálják ezt a tudást továbbadni. Boldizsár Ildikó a világ mesekincsét tanulmányozva döbbent rá, hogy ezek a történek párkapcsolati kérdésekkel is kendőzetlenül foglalkoznak. Szembesítenek gyarlóságunkkal, boldogság utáni vágyunkkal és az ebből fakadó illúzióinkkal. „A mesék azt tanítják – írja a szerkesztő, hogy nincsenek maguktól jól működő párkapcsolatok: mindkét félnek nagyon sokat kell tennie a boldogságért, amely a mesékben sem tartós vagy hosszú, hanem inkább kegyelmi állapot. Ennek első lépése, hogy a férfi megértse és elfogadja a nőt, a nő pedig megértse és elfogadja a férfit.” Ebben nyújt segítséget a válogatás. A kötet igényes, szép külsővel és gazdag belső tartalommal bír. Könnyű és tanulságos olvasmánya lehet bárkinek. Mivel sok rövid történet követi egymást, akár darabonként, apró részletekben is olvasható. Kiváló karácsonyi ajándék.

Hományi Péter rovata

A'LA CULT

Michal Ajvaz A MÁSIK VÁROS Kalligram Kiadó

39

30Y

Semmi szédítő magasság

A'LA CULT

(CLS 2007)

40

A 30Y már jó ideje intenzíven jelen van a hazai könnyűzenében, magabiztosan gyűjti be a pozíciókat, annyira, hogy az „alternatív” címke már rég lekopott róluk. A rádiók játszási listáján mindennap kap pár ikszet, és a magyar MTV-be (Music Television) is napi rendszerességgel beköszön. A zenekar, egy régi szombathelyi buszjáratról elnevezett formáció az ezredforduló tájékán alakult Pécsett. 2004-re datálódik a debütlemez, ekkor már lehetett sejteni, hogy idővel megbízható aktív koncertzenekar lesz belőlük. Két évre rá megjelent a pécsi szál lokális gesztusa egy kis szójátékkal, ami a Csészényi tér címet kapta. Ezen a ponton már érezhető volt, hogy a seggig lógó övtáskás, piercinges, nyári fesztiválok tombolós szubközegének – akik reménykednek, hogy kis pöccsel is lehet valamit kezdeni – és a fűben ülő apakomplexusos álmodozóknak is tetszetős dalokat alkottak. A szűk keresztmetszet ugyanis a nagy szív, annak minden aspektusa, rezdülése, sérülése, épülése biológiailag úgy, mint metafizikailag. És szívet ugye mindenki hord, legalább egyet. A márciusban megjelent harmadik sorlemez már a kritikusszakmát is érdekelte. Megszólalása most sem mondható túl izmosnak, de az előzőhöz képest a javulás ténye sem tagadható. A Csészényi tér szétcsavart ciccegését, a próbatermi rögzítéssel indokolták, de ha valaki

lemezt ad ki hivatalosan, illik megtisztelni a hallgatóságot, mert nem mindenki PC-hangfalakon hallgat zenét. A zenekar törekszik a szerkesztési elvek komplexitására, persze ez nehéz fejsze, mert ha nem írunk egy új Paranoid Androidot, akkor visszaüthet a cselekmény: vagy jól érthető idézőjel, vagy konkrét beszarás, a harmadik variáns már neccesebb. Van itt sláger, organikus vokál, megannyi kiállás, hard-rock, ska, szívmelengető oviscsoport énekeltetése, New Orleans-i trombita. Kicsit bántó a folyton érezhető Blur-, Pearl Jam-, Franz Ferdinand-, Queens Of The Stone Age-vonal. Réges-régi mondás, hogy az amatőrök másolnak, a profik lopnak, de azért egy az egyben levenni Tom Morellót feltűnően nagy merészség. Összességében nem mondható halványnak, és nem is egy összecsapott munka. A szédítő magasságra tehát mindenképp esélyt adunk. Annál is inkább, mert a srácok szerint semmi tudatosság, semmi célzatosság és legfőképp üzenet nincs. Csak baromi jó együtt zenélni.

Péterfy Bori & Love Band Bori

(MEGADÓ KIADÓ 2007)

Idén végleg megszűnt létezni az Amorf Ördögök, aminek ez a szólólemez is a részeredménye, hisz nagyjából a zenekar

áll a album mögött, valamint felbukkan Lovasi is néhány dalszöveg ihletőjeként és egy szám erejéig zeneszerzőként, aki elmondása szerint már régóta dédelgetett egy „csajos lemezt”. Péterfy Bori többek között szerepet kapott A Mester és Margaritában, a Hamletben vagy Az ember tragédiájában, jelenleg a Krétakör Színház és a Krétakör SzínészTáncZenekar tagja. Volt már Brünhilde, Polina Andrejevna, Rosetta, a nevelőnő és most itt van mint Bori és Love Bandje. A borítón az eredetiség nagyon halvány elemekben jelentkezik, bár képi világa első blikkre megnyerően ízlésesen idomul a lemez hangulatához, csak kár, hogy ugyanezzel a vizuális dizájnnal már találkoztam a Yeah yeah yeahs zenekarnál. A CD-füzetben látható Bori-képek tagadhatatlanul pimasz módon ingerlik a férfiak fantáziáját vagy akár a nők egy kisebb csoportjáét, mert hogy az album vizuálisan és előadásmódjában is nagyrészt tudatosan egy olyan harmincas nőt ábrázol, akivel minden látens perverziót elképzelhetünk. A zene tipikusan az Amorf, Erik Sumo megoldásaival dolgozik. Bori hozza a megszokott melankolikus éneklést, a dekadens nyolcvanas évek undergroundját idéző fleseket. És van még ott valami, amit nem tudok megfejteni, talán egy állandó fülledt erotikus attitűd és még pluszban a vámpír, a dizőz, sorolhatnám a szerepeket. Paradoxon, egy férfiak által fantaziált női szerelmes lemez, így az az érzésem, hogy a dalok el vannak énekelve, de nincsenek átélve, de lehet, hogy pont ettől válik érdekessé. Ezek a mindennapos életképek apró entropikus rezgései, kapcsolatok, bájos képzelgések, délelőtt a kádban vagy az ágyban. A produkcióban mozgósított szakemberek jól ismert és általában igényes színvonalú részvétükről ismertek, amit ezen a csajos koncepciólemezen is tisztességesen bizonyítottak. Összességében elég jó sounddal rendelkezik az anyag, amit részben Deutsch Gábor masterelésének eredményeképp üdvözölhetünk. A lemez

producere, Tövisházi Ambrus egyben a zeneszerzője is a hanganyagnak. A dalok szövegét Tariska Szabolcs és Lovasi András jegyzi. Az album indító labambás trackjét a nyáron zsibbadtra játszották a rádiók, ami elég széles rétegben ütött. Igaz, karakteres női előadóból nagy hiány van nálunk, előre megítélni mégis merész vállalkozás lenne, mennyire válik elfogadott, szeretett arccá Péterfy Bori a jelenleginél szélesebb közegben. A projekt lehetséges hatásának és eredményességének vizsgálatára időt kérünk.

The White Stripes Icky Thump (XL/CLS 2007)

ból létrejött egy minden ízében izgalmas vagány formáció, amit néhol minden idők legérdekesebb rockduójaként tartanak számon. Az album itt-ott tartalmaz angliai és skót utalásokat, de nagyobbrészt a mexikói vonal foglalja el. Az új anyag rögzítése három hétig tartott. Hangos, nyers, garázsos, szikár, dinamikus, egyszerű szerkezetek, mélytónusú csöves gitár sound, és az ének is élesebb lett, Jack White két éve lemondott a dohányzásról, a magasabb hangok kiéneklése végett. Akármennyire is egy érdekes gitár/ének-dob duóról van szó, az albumon azért beköszön pár hangszer, mint például a koncepcióhoz illő mariachi fúvósok, skót duda, hammond orgona és mandolin is. A zenekart ismerve kissé önismétlő, legalábbis az Elephant vagy Get Behind Me Satan sokkal nagyobbat üt első fülelésre, meg huszadszorra is. Mint a zenekar életművében fogant hangdokumentumot, azért érdemes meghallgatni, és azonnal beszerezni.

Radiohead

In Rainbows (SZERZŐI KIADÁS/2007)

Egy híres rockendroller mondta azt, hogy e műfaj tíz százalék technika, és kilencven százalék attitűd. Amikor Radics Béla megpengette gitárját az Ifjúsági Parkban, vagy amikor a Beatles vagy a Stones, Hendrix, de innét a sztorit úgyis tudjuk. Hatvanas évek bluesrock hangulatától egészen a led zeppelines konkrét riffekig találhatunk itt kliséket. Meg és Jack keze alatt e primitív ösztönök összeolvadnak, amiből aztán megszületik a The White Stripes eredetinek mondható attitűdje. Meg pultosként, míg Jack kárpitosinasként melózott, aztán egy szép nap Jack bekeveredett abba a bizonyos detroiti kávézóba, ahol Meg szolgálta ki, és e szerencsés találkozás-

Ha azt mondod, Beatles Revolver, azt mondom, Radiohead OK Computer. Nem kell ortodoxnak lenni ahhoz, hogy ezt kinyilatkoztassuk, egyszerű tény. Kevés olyan formáció van, akit aktív szereplése közben már kanonizálnak, a Radiohead egy ilyen zenekar. Ezért is nehéz feladat

egy általában száz százalékon teljesítő, az örökkévalósággal kacérkodó klasszikus bandát kritizálni. Első hallgatásra nehéz kijelenteni, de sokadszorra igazolódik, hogy az In Rainbows ugyanolyan hosszan stúdiókísérletezett, gondosan összerakott lemez, mint a Kid A és az Amnesiac. 2006 tavaszán kezdtek neki Mark ,,Spike” Stent sztárproducerrel (Madonna, Björk, Massive Attack, Oasis, U2, No Doubt), végül a régi, már egy évtizede velük dolgozó Nigel Godrichhel fejezték be. Az OK Computer után a zenekar eltávolodott a hagyományos popzenei megoldásoktól, most mégis mintha visszafordultak volna a kilencvenes évek Radiohead zenei világához. A már megszokott igényes stúdióhangzás ma is hibátlanul szólal meg a lemez egészén. Kevésbé van megtűzdelve az előző három albumon hallható absztrakt hangkollázsokkal, de azért előfordulnak tipikus radioheades hangképek. Az In Rainbows az eddigi legminimálabb hanganyaguk, Tom York szerint már kínosan az. Nyugodt, tisztán átlátható szerkezetek, kevésbé pregnáns, amolyan jazzes dob, könnyedén viszi a dalokat, puritán gitársound, több dalban is domináns szerepet kapott az akusztikus gitár, zongora, gyakran megjelennek a néhol kísérő, kiegészítő, néhol organikusan építkező vonósok. A melankolikus, filmzenéket idéző, gitáros, vonós vagy csak egy zongorakíséretet elbíró dalok kilöknek az érzések univerzumába, legyen az képzelt vagy valós. A szöveg elkeseredett, megtört hangulatot épít körénk, hanyagolja a politikai felhangokat, inkább a „meta” címkével lehetne illetni. A fő szimbólumok a szorongás, nyugtalanság, bizonytalanság, a második részben pedig a kísértés, fausti alku, csábítás. A Radiohead best ofjába kapásból beférne pár dal, 15 Step, Bodysnatchers, Nude, All I Need, Jigsaw Falling Into Place, Videotape. Ez meg majdnem az egész album.

Toldi Miklós rovata

A'LA CULT

MUZSIK

2007/4

41

ELVARÁZSOLT DOLLÁR

A'LA CULT

Rendezõ: Bujtor István 1985

42

Ismét egy magyar filmtörténeti klasszikust tehetünk fel a polcra, hála a Dotkom Médiának, mégpedig az Ötvös Csöpi-sorozat eddig kiadatlan gyöngyszemét, az Elvarázsolt dollárt. Gondolom, mindannyiunknak rémlik még gyermekkorunkból e filmek izgalma és bája. Sokan nőttünk fel Ötvös Csöpi és Kardos doktor felejthetetlen párosán, még akkor is, ha tudtuk, hogy Bud Spencer filmjeinek koppintásai. Bujtor István hihetetlen szinkronmunkájának köszönhetünk közel harminc klasszikus Spencer-filmet, mert úgy utánozta a mestert, hogy közben nem kellett szégyenkeznie egyiküknek sem. Az Ötvös-filmek közül az Elvarázsolt dollár a harmadik volt a sorban, de még ekkor sem vesztett az erejéből a sorozat. A történet persze nem túl bonyolult. Hamis százdollárosok ügyében kéne Kardos doktornak eljárnia, aki persze képtelen a feladat megoldására, ezért a megint épp felfüggesztett Ötvös Csöpihez fordul segítségért. Csöpi pedig egy gyerek segítségével igen hamar felgöngyölíti a szálakat, miközben a pofonládát is rendre nyitogatja. A kiadó igyekezett néhány apró meglepetéssel kedveskedni a rajongóknak. Ilyen a kifordítható borító és a 2008-as Bögyös Maca-naptár – utóbbi azonban csak korlátozott számban, az egyik internetes boltban jár a DVD-hez. Kár, hogy Bujtor István ezúttal nem tudott extrákat adni hozzá, így mindössze csak egy képgalériát és két filmográfiát kapunk bónuszként. Lunczer Gábor

BALEKOK ÉS BANDITÁK Rendezõ: Bacsó Péter 1997

Bacsó Péter nagy korok tanúja, ezt több filmjével is bizonyította. Ha valaki esetleg nem ismeri annyira munkásságát, az is tudja, hogy olyan filmek köthetők nevéhez, mint A tanú, a Te rongyos élet! vagy a Szerelmes biciklisták. A magam részéről én ezen klasszikusok közé sorolnám az 1997-ben bemutatott Balekok és banditák című mozit is, ami tökéletes korrajz az akkori magyar társadalomról. A történet egy fiatal értelmiségiről szól, aki szolidan tengeti (munkanélküli) életét. Egy nyugalmas pillanatban sikerül ráébrednie, hogy eddig mindenért őt hibáztatták, ezért úgy dönt, mostantól kezdve abból fog élni, hogy hivatásos bűnbak lesz. Azért, hogy nyomatékosítsa a dolgokat, nyit egy bűnbakirodát. Persze ennek üzemeltetése is hasonló sikereket hoz, mint egész addigi léte, melynek következtében hamarosan börtönben találja magát. Itt azonban megismerkedik egy maffiózóval, aki új reményekkel kecsegteti, és segítségével beindítja új vállalkozását. Persze hamarosan rá kell ébrednie, hogy megint csak kihasználták. Ismét a 990 Ft-os piacot kárhoztathatjuk azért, hogy a kiadó nem tudott költeni az archívumból előszedett kép feljavítására, így DVD-n is VHS-szintű látványban van részünk. A mono hang hibái kevésbé zavaróak. Az összképen javíthatnának még az extrák, de mindössze egy fotógaléria található a lemezen. Szóval mondhatjuk, hogy ez a film is többet érdemelt volna, de belül tudjuk, hogy már a megjelenés ténye is nagy dolog. -LG-

A rovat szakmai támogatója a Navigátor Film

CSALÁDOM ÉS EGYÉB ÁLLATFAJTÁK Rendezõ: Sheree Folkson 2005

A BBC-sorozatok népművelő hatásáról két évvel ezelőtt a Büszkeség és balítélet DVD-megjelenése kapcsán hosszú értekezéseket olvashattunk. Az azóta kiadott további egész estés vagy sorozatfilmeket végignézve kijelenthetjük, hogy cseppet sem túlzás az irodalmi adaptációk koronázatlan királyaként emlegetni a szigetországi adót. Ezúttal a kicsik és nagyok körében is méltán népszerű Gerard Durrell legsikeresebb önéletrajzi ihletésű könyvét ültették vászonra. A Családom és egyéb állatfajták a cseppet sem átlagos Durrell família korfui kalandjait meséli el. A borús angol időjárás elől a napsütéses szigetre költöző család minden tagjának van valamilyen beütése: Larry (Matthew Goode), az önjelölt családfő ihlettelenségtől szenved, Margo a pattanásaitól, Leslie fegyvermániás, a mama (Imelda Staunton) egy cseppet ideggyenge, és persze Gerry a természet bolondja. Amikor egy könyv attól jó, hogy imádni való bájjal meséli el néhány szélsőséges karakter bénázását – ez esetben a második világháborúval a háttérben –, akkor jogosan gondolkodunk el azon, hogy filmen vajon mennyire fog működni a már ismert történet. Ezúttal azonban nincs okunk aggodalomra. Az alkotók kellő érzékenységgel nyúltak az alapanyaghoz, méltó emléket állítva ennek az átlagon felüli ,,klánnak”. A DVD-n extra nincs, de a magyar felirat legalább könyvhű. m. zapruder

KULTFILM Rendezõ: Sólyom András 1996 Esterházy Péter 1987-ben Csokonai Lili álnéven írta meg Tizenhét hattyúk című regényét, amit a rendező közel tíz évvel később Érzékek iskolája címmel filmesített meg. Az egy mondatban összefoglalható történet főszereplője egy fiatal cigánylány, aki szenvedélyes viszonyba bonyolódik egy nős férfival. Sólyom ez utóbbi szerepre az idén márciusban elhunyt Kaszás Attilát kérte fel, akit színpadi rutinja és korábbi filmes munkái is segítettek. Nehezebb dolga volt az akkor még főiskolai hallgatóként szárnyát próbálgató Gryllus Dorkának, akivel szemben az elvárás a nagymértékű testi és lelki lemeztelenedés volt. Esterházy prózája a narrációban jelenik meg: érdekes, de működő ötlet Lázár Kati régiesen cikornyás mondatainak alkalmazása. Negatívum viszont, hogy az operatőri munkát jellemző különféle szűrőzések inkább öncélú művészieskedésnek hatnak – a DVD képminősége ráadásul hagy is némi kívánnivalót maga után. Bár a film megjelentetése hiánypótló, a kiadvány ezen kívül nem sok érdekességet kínál, hiszen extraként mindössze a rendező saját gyűjtéseként megnevezett rövid interjúk fértek fel rá, melyekben ő maga a megvalósításról, Gmuer Krisztina producer pedig az anyagi nehézségekről beszél. Az összeállítás alig húszperces, ebben benne vannak a bevágott filmrészletek is. A kiadó hiánypótlása elismerésre méltó, kár, hogy a jelenlegi piaci körülmények között a felújítás és a pluszextrák az álom kategóriában maradnak. Bíró Zsolt

IN MEMORIAM SZÉCSI PÁL 2007

Azt, hogy az Magyar Televízió archívuma igazi kincsesbánya, már régóta tudjuk. Nemcsak régi filmek, sorozatok és kabarék lelhetők fel azonban e raktárakban, hanem népszerű énekesek legnagyobb slágerei is. Van miből válogatni, az Európa Records pedig meg is tette ezt. Különösen példaértékű a Szécsi Pálra emlékező lemez, amelyen nemcsak az énekes legnagyobb slágerei találhatók meg, hanem remek extrákat is láthatunk. A dalok mellett nővére és pályatársai idézik fel Szécsi életét, annak tragikus eseményeit. Az archív anyag képminősége korából adódóan nagyon váltakozó, a retrohangulatot viszont csak erősíti. Márpedig egy ilyen DVD esetében a nosztalgiafaktor a legerősebb. Megkockáztatom, hogy a nagymama elég furcsán nézne, ha kedvenc Szécsi Palikája DTS-ES 7.1 hangzással kezdené előadni a Gedeon bácsit. Ettől azonban nem kell tartani, marad a karcos, itt-ott kicsit szellemképes, némelyik dal esetében még fekete-fehér kép és a mono hang. Ezek a slágerek így érik el a maximális hatást, hiszen a legnagyobb rajongók emlékezetében is ekképp élnek. További extraként megnézhetjük még Lévai Balázs Dob+Basszus című műsorának Szécsi Pállal foglalkozó részét, illetve Sváby András riportját, amiben az anyjukkal találkozik Szécsi Pál testvére, aki magukra hagyta gyermekeit, és gyakorlatilag megadta a végső lökést fiának az utolsó, „sikeres” öngyilkossági kísérlethez, amikor elutasította közeledését. Schwetz Ferenc

MONTY PYTHON REPÜLÕ CIRKUSZA

Rendezõ: Ian McNaughton 1969 Amikor 1969. október 5-én a BBC bemutatta a Monty Python Repülő Cirkuszának első részét, a televíziós komédia történetének egyik legfényesebb fejezete kezdődött el. És a legsötétebb is. Monty Python Repülő Cirkuszával kapcsolatban akár azt az E-projekt által méltán elhíresült mondást is idézhetnénk miszerint: „Nincs közünk a kultúrához.” Meg hogy: „Mindig viccelünk.” Meg azt is, hogy: „Sosem viccelünk.” Mert a humort ők mindig (szó szerint) véresen komolyan vették. Amiért mi egyrészt mindig nagyon hálásak leszünk nekik, amúgy pedig nagyon köszönjük. A forgalmazó munkatársainak is, hogy megjelentetik ezt a szabad asszociációs remekművet, ezt a dadaista kollázst, ezt a zseniálisan agyatlan, abszolút abszurd hülyeséget, de nekik azért kevésbé, az igazi érdem mégiscsak Pythonéké. Reméljük, megbocsátanak. Mindezeken túl a Totálisan Teljes Négy Évad egy totálisan teljes, négyévados, díszdobozos változatban kerül piacra, ami azért, valljuk be, a bolondnak is megéri: négyet fizet, négyet kap, plusz egy díszdobozt. Higgye el nekünk, ez az egyik legjobb befektetés, amelyre valaha is lehetősége adódott életében! Ha Ön okosabb, mint mi hisszük, megveszi az angol humor legfényesebb gyöngyszemét, ha nem, akkor hülyébb, mint gondoltuk, de ez határozottan kizárt, mivel Ön okos. Üdvözlettel: A hang az Ön fejében, amely akkor szól Önhöz, ha olvas valamit. Zergi Éva

A'LA CULT

ÉRZÉKEK ISKOLÁJA

2007/4

43

LESZOKNI NEHÉZ sorozatjunkie.hu

A'LA CULT

Aki nem falja az összes futó sorozatot egyszerre, azzal bizony elôfordulhat, hogy elfogy a néznivalója, és egy újabb hetet kell várnia a folytatásra. Az ilyenkor fellépô hiányérzetet tudja szinte teljes mértékben kitölteni ez a sorozatokról szóló remek blog.

44

A lassan két éve üzemelô oldal gerincét winnie, Human Insect, Joe-ker és Snake alkotja, de itt posztolnak és kommentelnek olyan hírességek is – többek között –, mint earl, kisqqcs, mammut vagy ogRemano, akiknek nem kevés feliratfordítást köszönhetünk. A blog tartalmi kínálata szerteágazó, mindenki találhat magának olvasnivalót. Vannak itt nézettségi adatok, külföldi és hazai sorozatokkal kapcsolatos hírek, ajánlók, kritikák és rengeteg vélemény szinte az összes sorozatról. A teljesség igénye nélkül: Helyszínelôk, Jericho, 24, Prison Brake, Earl, Scrubs, Heroes,

Lost, Grace Klinika, Gilmore Girls, Veronica Mars, Battlestar Galactica, Rome, The Wire, Nip/Tuck, Monk, The 4400, The Closer, Weeds, Dexter, House – azoknak, akik tudják, mirôl van szó. Sajnos vagy szerencsére magam is sorozatfüggô vagyok, általában 8-9-et követek hétrôl hétre párhuzamosan, de néha velem is elôfordul, hogy egyszerûen nincs mit nézni. Ilyenkor egyetlen dolog segít, ha legalább olvashatok kedvenc karaktereimrôl, vagy bármirôl a sorozatokkal kapcsolatban. Kedvelt rovatom a hét idézete, ahol az adott heti epizódok legjobb beszólásai vannak

WEB & összegyûjtve. Ezeket olvasva újra felidézôdnek a legszebb pillanatok, és máris alakul a nap. A rendszeres idôközönként jelentkezô mûsorok irányában fennálló addikcióm elsô jelei már a Skycsatornán futó DJ Cat Show-nál észlelhetôek voltak. A reggeli zabpelyhemet rendszeresen a 6 és 7 óra között futó bábfigura és bájos segítônôje társaságában költöttem el a tévé elôtt. Ekkor még nem sejtettem, hogy mennyire rá lehet moccanni az efféle dolgokra, de azért lassan elindultam a lejtôn, hogy csak néhány jelentôs klasszikust említsek: Dallas, Derrick, Columbo, Feketeerdô Klinika, Guldenburgok öröksége, Magnum, Sliders, Babylon5, Bûbájos boszorkák, Maffiózók – innen aztán nem volt megállás. Az utóbbi években a világ mindjobban felgyorsul és kitárulkozik, így már nemcsak a hazai tévécsatornákon kaphatjuk meg sorozatadagunkat. Tucatnyi tévétársaság ontja magából az igényesebbnél igényesebb alkotásokat. Ezek közül a jobbak megjelennek DVD-n is, így nem feltétlenül kell hétrôl hétre azon izgulni, melyik karakterrel mi történik, lehet maratoni sorozatnézéseket tartani, és egymás után habzsolni az évadokat… A SorozatJunkie remek találkozóhely azoknak, aki szeretnének tájékozottabbak lenni egy-egy sorozattal kapcsolatban, vagy eszmét cserélni hasonló beállítottságú rajongókkal, esetleg még nem függôk, és iránymutatást keresnek, hogyan válhatnak azzá, mivel érdemes kezdeni, és mit nem szabad kihagyni. A Fireflyt semmiképpen. -volker-

BLOG

SZEMÉLYES KÖZIRAT twitter.com A magyarul csicsergés elnevezésû szolgáltatás egyfajta mikroblogként lehetôvé teszi regisztrált felhasználói számára, hogy 140 karakter hosszú bejegyzésekkel tudósítsanak aktuális tevékenységükrôl. A másfél éve üzemelô rendszert Noah Glass és Jack Dorsey készítette, amiért a 2007 márciusában megrendezett South by Southwest elnevezésû fesztiválon blog kategóriában díjat kaptak. Gyors és egyszerû regisztrációt követôen azonnal használatba vehetjük a rendszert, ráadásul nemcsak webböngészô segítségével küldhetünk rá üzenetet, hanem különféle üzenôprogramokkal, SMS-ben vagy akár wapon is. Alapesetben a tudósításainkat bárki olvashatja, ezt a személyes beállításainknál természetesen bármikor megváltoztathatjuk úgy, hogy csak az engedélyezett ismerôsök számára legyen olvasható. Mi magunk is feliratkozhatunk

mások hírfolyamára, illetve küldhetünk nekik személyes üzenetet. Az alaprendszer nagyjából ezekkel a funkciókkal rendelkezik, de a nyitott alkalmazásprogramozási felületnek köszönhetôen hamar megjelentek különbözô kiegészítô szolgáltatások, funkciók. Ezek között találunk szinte valamennyi operációs rendszerre asztali üzenô/értesítô programot, böngészôbe integrálható keresôsávot, blogokba és személyes profilokba ágyazható flashjelvényeket, valamint a friss üzeneteket térképen megjelenítô oldalt. Ezek alapján felmerülhet a kérdés, mire is jó valójában a twitter, ha egyáltalán… Alapvetôen csak egy újabb eszköz kapcsolattartásra és

közösségépítésre, ami kellôen egyszerû és letisztult ahhoz, hogy könynyen elsajátítható és használható legyen. Egyetlen üzenet 140 karakteres lehet, így a blogokkal ellentétben nem kell külön frappáns címen, esetleg alcímen gondolkodni. A mondanivalónkat elég bevezetôre és egy nagyobb lélegzetvételû részre bontani. Elég megragadni a gondolat esszenciáját, és gyorsan, tömören fogalmazva megosztani mindenkivel (aki kíváncsi rá). Az külön nagyszerû, hogy ezt akár a számítógéptôl távol is megtehetjük, így szinte bárhonnan tudósíthatjuk az arra érdemeseket. Arra mindenképpen érdemes odafigyelni, hogy ha SMS-ben küldjük a bejegyzésünket, akkor a nemzetközi irányba történô küldés díját vagyunk kénytelenek fizetni, ha pedig wapon, akkor a mobildíjcsomagunknak megfelelô adatforgalmi díjat. Ezt az egyszerû, ám mégis nagyszerû közlésformát hamar megkedvelték a felhasználók. Ahhoz, hogy konkrétabb képet kapjunk a dologról, érdemes ellátogatni a twittervision. com oldalra, ahol a Google térképének felhasználásával valós idôben, a földrajzi elhelyezkedés függvényében jelennek meg a friss üzenetek. Kellemes tapasztalás az egymás után különbözô földrészeken felbukkanó üzeneteket értelmezni, és azon töprengeni, hogy éppen hol kit mi foglalkoztat… Bár elsô ránézésre úgy tûnhet, nincs kifejezett célja az efféle üzenetnek, mégis eszköze lehet akár az önkifejezésnek is. Mindenképpen érdemes kipróbálni, hátha valami praktikus felhasználási mód is az eszünkbe jut közben. -javes-

A'LA CULT

2007/1 2007/4

45

PENGE ÉS SPRAY

GALERI

A NextART Galéria elsô tárlata Barakonyi Zsombor 2007-ben a Magyar Képzômûvészeti Egyetem festô tanszékén megszerezte a doktori fokozatot (DLA, Doctor of Liberal Arts), majd magához vette a fenti kellékeket, és belevágott a dolgok közepébe, hogy kicsit megújítsa a fáradó festészeti hagyományokat.

A'LA CULT

Alig osztották ki az idei Strabag Festészeti Díjat – Verebics Ágnesnek –, valamint a négy alkotói támogatást, amely közül az egyiket épp Barakonyi Zsombor kapta, amikor az Ecset és penge címû kiállítással egy újabb galéria nyílt Budapest ötödik kerületében. A NextART nevet viselô hely színrelépésével egybôl letette a voksát, ami ebben a pillanatban úgy tûnik, a fiatal mûvészgeneráció mellett szól. Fôbb profiljuk a festészet mellett a mozgókép és animáció hangsúlyosabb bemutatása. Célkitûzéseik között szerepel, hogy az akadémiáról frissen érkezett képzômûvészeknek bemutatkozási lehetôséget nyújtsanak, találkozási pontot teremtsenek nézô, mûvész, kurátor, befogadó, járókelô stb. között, egyszóval közösségi platformot hozzanak létre.

46

Mozgólépcsô

Tranzit v01

2007/4

Barakonyi Zsombor (1972) legújabb munkái úgynevezett „dobozképek”. A festô ugyan maradt a falon – hova is mehetne máshová –, néhány centivel mégis elrugaszkodott. Falra szerelhetô, asztalosiparilag rendesen összerakott fadobozokról van szó, melyeket képek „díszítenek”. Témái napi rutinlátványokból építkezô egyszerû jelenetek retrós, street artos stílusban, amelyek alaphangulatát leginkább az általa használt technika teszi olyanná, amilyen. Felismerhetôvé.

Teliholdkor indulunk

Az ember által teremtett mesterséges mûvilágok, a popkultúra stílusjegyei szorulnak rá ezekre a képekre, animációs kivágatok hatását elérve, végül is festôi eszközökkel. Azonban a kézi munka csak a figyelmes szem számára válik láthatóvá, a közel hajolóknak. A festôecset helyett pengét, tubusos festék helyett sprayt használ. Hétköznapi jelenetek, ahol az egyén emberként már nincs is jelen, csak sziluettként, és mint a tömegmassza része. Repülôtéri enteriôrök, víkendház nyári napsütésben, luxuspláza mozgólépcsôje, fém és üveg irodaház, vagyis újkori városi élettereink. Ahogy a tekintet hasít ki a világból egy-egy filmkockányi képet, úgy állnak össze ezek a munkák is egy körsvenkké, olyanok, mintha mûvilágunkban körbetekintenénk, majd ebbôl a tekintetbôl snitteket ragadnánk ki. De lehetnek színházi díszletek is, bennük az éppen napirenden lévô elôadásaink mûsoridejében játsszuk a mellékszerepet. Sivár díszletek, csak a fények hatásosak, ahogy a pengével pontosan körbevágott stencilek alól lényegbe torkollik a szemet vakító csillogás. Több, mint amennyi az élethez kell. De hát ezen már a penge és a spray sem segít, mert ahogy feLugossy László fogalmaz: „Klasszikus reggel és modern este, mintha az agymosás egész napos lenne.” Bartha Inez

A kiállítás megtekinthetô: dec. 31-ig a NextArt Galériában (1054 Budapest, Aulich u. 4–6. Nyitva: kedd–szombat: 12–18h)

A'LA CULT

Víkendház

47

WWW.KULTUSZ.COM

2007/4

Trafó – Kortárs Művészetek Háza 1094 Bp., Liliom u. 41.

Bálint Zsidó Közösségi Ház 1065 Bp., Révay u. 16.

Puskin Kávézó 1054 Bp., Semmelweis u. 2.

NextArt Galéria 1054 Bp., Aulich u. 4–6.

MU Színház 1117 Bp., Körösy J. u. 17.

Holokauszt Emlékközpont 1094 Bp., Páva u. 39.

A38 Petõfi híd, budai hídfõ

RS9 Színház 1075 Bp., Rumbach S. u. 9.

Dorottya Galéria 1051 Bp., Dorottya u. 8.

Fonó Budai Zeneház 1116 Bp., Sztreagova u. 3.

Pinceszínház 1093 Bp., Török Pál u. 3.

Karinthy Szalon 1111 Bp., Karinthy Frigyes út 22.

Szó Könyvesbolt 1067 Bp., Aradi u. 5.

Bobek Kávézó 1067 Bp., Kazinczy u. 53.

Bartók 32 Galéria 1111 Bp., Bartók Béla út 32.

Ferencvárosi Mûvelõdési Központ 1093 Bp., Haller u. 27.

Tabán mozi 1016 Bp., Krisztina krt. 87–89.

Zenebarlang 1067 Bp., Teréz krt. 19.

HM Stefánia Palota 1143 Bp., Stefánia út 34–36.

Aranytíz Mûvelõdési Központ 1051 Bp., Arany János u. 10.

Deep Distribution Hanglemezbolt 1062 Bp., Aradi u. 22.

Csili Mûvelõdési Központ 1201 Bp., Nagy Győry István u. 4–6.

Cirkó-gejzír 1055 Bp., Balassi Bálint u. 15–17.

BushDoctor 1066 Bp., Jókai u. 8.

Pataky Mûvelõdési Központ 1105 Bp., Szent László tér 7–14.

Spinoza Ház 1074 Bp., Dob u. 15.

Írók Boltja 1060 Bp., Andrássy út 45.

MINDEN HÓNAP 5-ÉN!

48