Huszonöt éve alakult a Magyar Auschwitz Alapítvány, a Holokauszt Emlékközpont elődje
A valóság feltárása és hiteles megörökítése A holokauszt (vagy héberül Soá) az újpogányságnak az emberiség és az emberség elleni merénylete volt. A magyar zsidóságot ért népirtás a nemzeti történelem integráns része. Kitörölhetetlen, tragikus eseménysor, melynek tényeivel és következményeivel való szembenézés erkölcsi kötelességünk. Az 1938 és 1945 közötti években történtekkel való szembenézés időszerű, nagy felelősséget igényel. Véres csatákkal és bombazáporokkal ebben az időszakban zajlott a második világháború. Hazánk egymilliónál több polgárát vesztette el, ezek fele faji alapon, zsidósága okán, ártatlanul lett áldozat. A faji alapon üldözöttek esetében külön fájdalmat okozott, hogy közülük ezrek kereszténynek születtek, vagy keresztény hitre tértek, mégsem volt számukra kímélet, menekvés a halálgyár elől. Áldozatuk mementó legyen az utánunk jövő nemzedékeknek is. A holokauszt vagy Soá a máig felfoghatatlan katasztrófának szóbeli kifejezése. Sokak fáradozásával, világszerte folyó elmélyült tudományos kutatások eredményeképp egyre többet tudunk róla, hogy hol, mikor, kivel és mi történt. A miértre már kevesebb a jó válasz. Miért történhetett meg, s hazánkban – a „befogadó”, hagyományokban gazdag országban – hogyan mehetett végbe ez a rémtett? Magyarázni lehet, de válaszolni nehéz. Sorolhatjuk a nemzetközi és hazai politikai és magatartásbeli tényezőket, az európai háború iszonyú tényeit, a német birodalmi nyomást, a megszállást és következményeit. De tény, hogy a magát keresztény-nemzetinek valló magyar állam hatékony és átfogó segítséget adott közel félmillió ártatlan polgárának idegen államba való kiszállításához, iparszerű vagy kényszermunkával történt megsemmisítéséhez. Ezzel összefüggésben pedig nem csak áldozatokról és tettesekről beszélhetünk. Létezett egy hatalmas, passzív tömeg is, amelynek szeme előtt játszódott le a zsidók gettóba zárása, elhurcolása, Dunába lövése. 1989-ben alig harmincan voltak, akik a hazai politikai rendszerváltás – számos ellentmondással terhes forgatagában – együtt indultak a modernkori népirtással való következetes szembenézés, a korábbi elhallgatás legyőzése, az ártatlanul üldözöttek és 1
legyilkoltak ügyében az új, szervezett kiállás nehéz útján. Kételkedés nélkül, emberierkölcsi tartással és összefogással vállalták a Magyar Auschwitz Alapítvány létrehozásának felelősségét, az alapítás minden következményét. Az alapítvány formális létrejötte előtt, 1990 nyarán Budapesten rendezték meg az ENSZ New-York-i központjából érkezett Auschwitz kiállítást. Ez a rendezvény az alapítvány előkészítésekor hivatkozási alap volt, megkönnyítette a jövendő intézmény létrejöttét. Számos személyes beszélgetés, tépelődés előzte meg 1990. december 7-ét, mikor a Néprajzi
Múzeumban
megalakult
a
mai
Holocaust
Dokumentációs
Központ
és
Emlékgyűjtemény Közalapítvány (HDKE) elődje, a Magyar Auschwitz Alapítvány - Holocaust Dokumentációs Központ (MAA-HDK). Az alapítványt a Fővárosi Bíróság 1990. november 23án jegyezte be, képviselői November László, Szita Szabolcs és Verő Gábor voltak. A MAA-HDK alapszabályában rögzítette, hogy politikai pártoktól, társadalmi szervezetektől független intézmény. Kuratóriumában a hazai tudomány, a művészet, az oktatás, a szellemi élet jeles személyiségei foglaltak helyet. A kuratórium első elnöke Straub F. Brunó akadémikus lett. A
MAA-HDK
tevékenysége
–
hol
szelíden,
hol
agresszívabban
megnyilvánuló
aggályoskodás és értetlenség ellenére - gyorsan szélesedett, óriási kihívással nézett szembe. Jóformán eszközök híján, szellemi kapacitásával kísérelt meg fellépni a nemzetiségi, faji, vallási gyűlölködés, az antiszemitizmus és az idegengyűlölet ellen, segítséget adni a társadalom és különösen az ifjúság demokratikus, humanista szellemű értékeinek gyarapításához. Mindebben előítéletek, beidegződések sorával, többféle ellenérzéssel és érzékenységgel, 40 év mulasztása, a tabuk következményeivel kellett számolnia. 1991-ben indult a kirekesztő törvénykezéshez és következményeihez, a munkaszolgálat, a deportálás, az embermentő ellenállás és az üldöztetés utóélete történetéhez tartozó komplex gyűjtemény létrehozása, a folyamatos kutatómunka. A kuratórium arról határozott, hogy a célokat tudományos és ismeretterjesztő kiadványok, dokumentumkötetek, oktatási segédanyagok, folyóirat és hírlevél megjelentetésével, kiállítások,
konferenciák
szervezésével,
iskolai
pályázatok,
művészeti
alkotások
létrehozásának ösztönzésével, megemlékezések rendezésével, emléktáblák létesítésével, emlékérmek kibocsátásával, sokféle más kezdeményezéssel valósítja meg. A holokauszt témában érdekelt külföldi intézményekkel tartalmas, tudományos együttműködésen alapuló kapcsolatrendszert alakít ki.
2
Az alapítvány a közelmúlt valós történelmi tanulságainak feltárásán dolgozott. Részt vállalt a magyar társadalom erkölcsi megújulásában, demokratikus-humanista arculatának fejlesztésében, az embertelen eszmék – sajnos, máig ható – kártételei elleni küzdelemben. Az európai zsidóüldöztetés nagyszámú forrását mentette meg, gyűjtötte egybe és lehetőségei szerint a közismeret tárgyává tette. Magyarországon (az induláskor kifejtett kételyeket és ellenvéleményt cáfolva) MAAHDK és gyűjteményének létrejötte, működése kétségtelen elmozdulást jelentett az előző évtizedekhez képest. A hazai szükségletekhez és a nemzetközi színvonalhoz viszonyítva viszont szerény volt az eredmény. Nagyszámú kezdeményezés, projekt, közhasznú javaslat megvalósítását az anyagiak hiánya vissza-visszatérőleg meggátolta. Az elégtelen személyi és tárgyi feltételek fékezőleg hatottak. Rendkívül szűkös anyagi feltételek között kapcsolódott be az intézmény az 1944–1945-ös vészkorszak és a hitleri koncentrációs táborok felszabadulása 5o. évfordulójának programjaiba. Ez, a már említett „Holocaust Magyarországon” kiállítás ügyében, és más rendezvények esetében is elsősorban a Soros Alapítvány támogatásával vált lehetségessé. Ennek köszönhető, hogy összesen 24.ooo példányban elkészültek a megyei dokumentum füzetek, amelyek az ország minden tanintézeti könyvtárában a megyéjükre vonatkozó válogatást adtak a holokauszt történetéről az oktatók és a tanulók kezébe. Ez volt az intézmény másik legnagyobb szabású vállalkozása. Céltámogatásának köszönhető a Körösmező-Kamenyec-Podolszk-i deportálás és tömegvérengzés további kutatása (Szita Szabolcs és Majsai Tamás munkái) lehetővé tette a téma átfogó feldolgozását és kezdeményezési alapot jelentett az emlékmű felállítására is. Az évforduló előkészítése inspirációt adott az Ebensee-i koncentrációs tábor magyar mártírjai, a balfi munkaszolgálat áldozatai emlékműveinek, valamint a súri emléktábla létesítéséhez és az Óbudai Téglagyár helyén lévő emlékmű felállításához is. A támogatók felsorolásában elismerően kell megköszönni a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének segítségét. Négy és féléven át minden belső működési költséget magára vállalva – maga is súlyos anyagi gondokkal küszködve – járult hozzá az intézmény működéséhez. A források áldozatos mentése, rendszerezése közvetlenül is hasznosult. A mind gazdagabb, unikális kutatási adatokat a hazai kárpótlási törvények végrehajtásakor gyakran igényelték. Az intézmény tekintélyét nagyban növelte, hogy a kisegítő munkaszolgálat, a magyarországi vagy külföldi kényszermunka szinte valamennyi
3
témakörében sokaknak tudott adatokkal szolgálni. Több, a témával foglalkozó tudományos közleménye, célirányos összeállítása a hazai és a nemzetközi bírósági, jogi eljárásokban jogforrásként szolgált. Gyűjtemény A Holokauszt Emlékközpont ma az egyetlen olyan szakmúzeum Magyarországon, amelynek gyűjteménye kizárólag a vészkorszak emlékeit őrzi. A muzeális intézmény egészen pontosan – alapító okirata értelmében – a második világháború előtt és alatt faji, etnikai és/vagy politikai üldöztetést (munkaszolgálat, gettó, deportálás, kényszermunka, kifosztás és más bűncselekmények) szenvedettek, az embermentésben közreműködők dokumentumainak, visszaemlékezéseinek, naplóinak, fényképeinek, emléktárgyainak tárhelye. A Verő Gábor levéltár igazgató és Szita Szabolcs történész által 1990-ben létrehozott MAA-HDK volt az első olyan intézmény, amely feladatának nemcsak a téma kutatását tartotta, hanem a rá vonatkozó dokumentáció gyűjtését is. Akkor még – a szűkös anyagi lehetőségek és az állandó költözködések dacára – viszonylag tág tere nyílt mindennek, mert még jóval több túlélőtől lehetett első kézből származó információhoz jutni, pótolhatatlan iratokat, tárgyakat és fényképeket gyűjteni. Az Alapítvány (és vele együtt a felhalmozott dokumentáció) beolvadt a 2002-ben államilag
létrehozott
és
fenntartott
Holokauszt
Dokumentációs
Központ
és
Emlékgyűjtemény Közalapítványba (röviden: Holocaust Közalapítványba). A Közalapítvány 2004 óta működteti a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontot a mindenkori kulturális szaktárca szakfelügyelete alatt, jelenleg pedig a Miniszterelnökség finanszírozásában. A jelentős társadalmi viták nyomán létesült múzeum működése négy, azonos fontosságú pilléren nyugszik. Ezek közül az egyik a Gyűjtemény, a többi a kutatás, az oktatás/múzeumpedagógia és az áldozati nevek gyűjtése, rögzítése. A jelenleg háromfős munkacsoporttal dolgozó Gyűjtemény gyarapítása javarészt ajándékozás útján történik, napjainkig mintegy 3000 adományozó (elsősorban holokauszttúlélők és leszármazottaik) felajánlásának köszönhetően. A terhes örökséggel való megbirkózás megannyi viszonyulást ölel fel: a dokumentumoktól megszabadulni, felejteni akaróktól a sárga csillagot bekeretező emlékezőkig. Legtöbbjük motivációi között szerepel, hogy szeretnék emlékeiket, az életútjukat megőrző dokumentációt „jó helyen tudni”, de
4
gyakran ösztönző erőként hangzik el a leszármazottak – feltéve persze, ha vannak – érdektelensége is. Más esetekben a kutatói igények kielégítésének szándéka is felmerül. A családi hagyatékokra specializálódott, komplex gyűjtőmunka eredményeképpen a vészkorszak előzményei és utóhatásai, az üldöztetésnek egy család életére gyakorolt hatásának tágabb időkeretben értelmezett lenyomatai is a gyűjtőkör részét képezik. A feltárás mindezzel együtt is a második világháború alatti eseményekre fókuszál, ugyanakkor e történéseknek a teljes családtörténetekbe való beágyazódását is igyekszik lehetővé tenni. Az ezredfordulót követően, az állami Közalapítvány létrehozásával kialakított és azóta is önálló egységet képező Gyűjtemény munkája az utóbbi évek során szakszerűvé vált, technikai feltételei, anyagi lehetőségei pedig a következő években ugrásszerűen javultak. A végleges gyűjteményi egységek 2010-ben alakultak ki, az állományt – elsősorban állagvédelmi megfontolásokból – anyagtípusok szerint rendeztük. Az így létrejött, a gyűjteményi
raktárban
egymástól
elkülönülő
dokumentumtár,
visszaemlékezés-
gyűjtemény, fotótár, tárgytár, és az audiovizuális gyűjtemény tételei klimatizált tömörraktárakban, savmentes tárolóeszközökben nyertek elhelyezést. Összességében jelenleg mintegy tizenötezer tételt – kilencezer dokumentumot, nyolcszáz írott visszaemlékezést és naplót, négyezer ötszáz fényképet és kétezer tárgyat – dolgoztunk fel az immár számítógépen vezetett történeti szakleltárkönyvben. Továbbá digitálisan őrzünk további több ezer fotót és személyi iratot, mindezt pedig az értékes háttér-információkat tartalmazó adattári gyűjtemény egészíti ki. Ez az állomány a köztörténeti események fontos adalékául – és bizonyos eseményekre vonatkozólag gyakran egyetlen forrásul – szolgáló személyes életutak és családtörténetek lelőhelye. Külön gyűjteményként tartjuk számon a holokauszt alatti zsidómentőkkel kapcsolatos ügyiratokat, forrásokat, a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet Világ Igaza kitüntetéssel kapcsolatos keresztény embermentők aktáit, valamint a Magyarországi Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság 3500 jegyzőkönyvét. Utóbbi az 1944 és 1950 között működött segélyszervezet által 1945-ben, túlélőkkel készített páratlan forrásértékű jegyzőkönyveket jelentik. Mindezek mellett további több ezer tételre rúg az örvendetes módon folyamatosan gyarapodó feldolgozatlan állomány, illetve a másolati dokumentumokat magában foglaló és ugyancsak számítógépes nyilvántartásba vett, keresőprogrammal ellátott gyűjteményi Adattár.
5
Gyűjteményünket a hazai é külföldi tudományos kutatók mellett időszaki- és vándorkiállítások, oktatási, művészeti alkotások, dokumentumfilmes adaptációk számára is egyre szélesebb körben hasznosítják. E páratlan állomány különféle – szaktörténeti és ismeretterjesztő jellegű – feldolgozása az utóbbi időszakban egyaránt előtérbe került, továbbá egész hagyatékok, és a munkaszolgálat intézményének virtuális kiállításokon történő közzététele, illetve bemutatása ugyancsak kezdetét vette. A legfőbb ok, amiben a Gyűjtemény állományának unikális volta tetten érhető, magának a holokausztnak historiográfiai jellegzetességéből adódik. Bár kétségkívül igaz, hogy
a
magyar
Soáról
úgyszólván
„könyvtárnyi”
irodalmat
halmozott
fel
a
történettudományi kutatás, de ezek a munkák – elenyésző kivételtől eltekintve – a deskriptív jellegű politikatörténet-írás, vagy a hagyományos életrajz-írás, avagy a segédletkiadványok (bibliográfia, kronológia, stb.) műfajába sorolhatóak. A művekből napjainkra már rengeteg, jószerével friss információval rendelkezünk az egyes állami hivatalok szerepéről, a gettósítás-deportálás menetéről, a munkaszolgálat politikai hátteréről, stb., de alig-alig vannak ismereteink a folyamat társadalomtörténetimentalitástörténeti kérdéseiről: arról, hogy a holokausztban részt vevő társadalmi csoportok (legfőképpen az áldozatok, az embermentők, az úgynevezett szemlélők) mindezt miképpen élték meg. A történeti nézőpontváltás, azaz a holokauszt az úgynevezett „alulnézeti perspektívából” történő megközelítése a modern muzeológiai elveknek megfelelően erős tárgy-centrikussággal párosul. A vészkorszak emlékei mély érzelmi töltetű, nagyfokú személyességet, sokszor intimitást, ugyanakkor többféle jelentésréteget magukban hordozó és sűrítő történeti források. A modern tárgykutatás alaptétele szerint a tárgyak nem csupán magunk után hagyott dolgok, cselekvő módon emlékeket kódolnak, és élettörténeteket „mondanak el”. A tárgyakhoz egykori tulajdonosaik és használóik felől közelítünk, így a bennük rejlő jelentések, szimbólumok kibontásával az életút egyes eseményei, állomásai, elágazásai is megjelennek.
Áldozati nevek Az Áldozatok Emlékfalához kapcsolódik az Emlékközpont áldozati adatbázisa. Jelenleg az emlékfalon több mint 173 ezer név olvasható, az adatbázisunkban ennél több,
6
nagyjából 200 ezer személy adata szerepel. Az adatok forrása öt nagyobb csoportra osztható: – a járásbíróságok általa a második világháború után hozott hivatalos holttányilvánítási végzések; – települések összegyűjtött mártírnévsorai, emléktáblák vagy kiadványokban, könyvekben megjelent névsorok; – kényszermunkára vitt vagy besorozott munkaszolgálatosok nevei; – koncentrációs- és munkatáborok névsorai; – magánszemélyek, hozzátartozók által kitöltött személyi adatlapok. Folyamatosan gyűjtjük az adatokat és pontosítjuk az adatbázisunkat, hiszen az 1944-es Magyarország területéről (ide tartozott a Felvidék, a Kárpátalja, a Vajdaság és Erdély egy része) elhurcolt, majd meggyilkolt személyek száma nagyjából 450 ezerre tehető. Az emlékfal folyamatosan bővül, ezért az áldozatok nevei nem alfabetikus sorrendben szerepelnek rajta. Ha valaki keres egy személyt, akkor a kapcsolódó számítógépes alkalmazás segítségével meg tudjuk mondani, hogy fent van már a neve vagy még nem vésték fel a falra. Amennyiben a keresett személy neve már szerepel az emlékfalon, akkor egy olyan emléklapot adunk, melyen a személyes adatokon kívül a faltérkép mutatja meg, hogy hányadik oszlop, melyik sorában találja meg a nevét. A kutatómunka és az adatok feldolgozása 12 évvel ezelőtt kezdődött, azóta az áldozatok hozzátartozói és más magánszemélyek több mint 15 ezer adatlapot töltöttek ki. Az adatbázisunkkal kapcsolatban folyamatosan érdeklődnek a hozzátartozók, családfakutatók, tudományos kutatók, de az is megtörtént, hogy hivatalos személy, például egy ügyvéd keres meg bennünket hagyatéki eljárás miatt. Előfordult, hogy valaki a mi adatbázisunkból tudta meg, hogy pontosan hol és mikor hunyt el a hozzátartozója, vagy hol temették el annak idején az édesapját. A világ legkülönbözőbb pontjairól kerestek már meg bennünket, Brazíliától Dél-Afrikán át Új-Zélandig sok országból. A legtöbben az Amerikai Egyesült
Államokból,
Kanadából,
Izraelből,
Ausztráliából,
Németországból
és
Franciaországból jöttek hozzánk, ugyanis a második világháború után sok túlélő személy nagyrészt ezekbe az országokba vándorolt ki. Az évek során nem egy esetben volt már példa arra is, hogy nem a hozzátartozók, rokonok, hanem iskolatársak, ismerősök érdeklődnek az egykori barátjuk iránt. Többször előfordult
7
az is, hogy olyan távoli rokonok találtak egymásra általunk, akik nem is tudtak egymás létezéséről. Az áldozatok adataihoz kapcsolódó dokumentumokat, tábori levelezőlapokat vagy fényképeket az Emlékközpont Gyűjteménye őrzi. Utóbbiból több mint ezer darab áll rendelkezésünkre, nagyrészt csak digitális formában, de egy részük eredetiben is látható. Az emlékfalon szereplő személyek főbb adatai az internetes oldalunkon található kereső segítségével is elérhetőek, s az adatbázisunkkal kapcsolatos bármilyen kérdést, megkeresést szívesen fogadunk e-mailben is. Kutatás A MAA-HDK-ban folyamatos tudományos munka zajlott a honvédelmi kisegítő munkaszolgálat történetének feltárása érdekében. A gazdag kutatási eredmény a kárpótlási törvények végrehajtása folyamatában is gyakran hasznosult. Tudományos üléseken, a szűk lehetőségeket figyelembe véve, sokoldalúan mutattuk be a 19. és 20. századi zsidóüldözések történetét, a vészkorszakot, a tömeges deportációt előkészítő eseményeket, az 1941. évi vérengzést, a magyar deportáltak helyzetét a koncentrációs táborokban, a kisegítő munkaszolgálat intézményét, a budapesti gettó és a gettókórházak állapotát, a budapesti Vadász utcai Üvegház 1944-1945. évi históriáját, a mauthauseni koncentrációs tábor működését és melléktáborait, az embermentés, a zsidó önmentés történetét, az erődítő munkaszolgálat következményeit, a nyilas terror borzalmait, felhívva a figyelmet az újnáci törekvésekre, a rasszizmus, az idegengyűlölet megnyilvánulásaira. A tudományos vizsgálódás egyik legnagyobb eredményeként a „Holocaust Magyarországon” c. budapesti kiállítást tartjuk. Megrendezésének kezdeményezése a MAAHDK létrejöttéhez kötődik, és tárlóiban, a kiállítás megannyi tudományos, a közgondolkodásra ható és erkölcsi hozadékában az intézet hozzájárulása, átadott kutatási eredménye meghatározó volt. Az évforduló alkalmával több mint 55 tudományos konferencia, szimpózium, előadás és megemlékezés hangzott el. Ide sorolható a legnagyobb fiaskó is: a nagy áldozattal készült, igen széles érdeklődést és elismerést kiváltó holokauszt kiállítást felszámolták. Az 1994. évivel egyenértékű holokauszt kiállítás 2002-ig, illetve a holokauszt állandó kiállítás 2004-ig váratott magára. A jelentős állami ráfordítással Budapesten épült Páva utcai emlékközpont ünnepélyes felavatására 2004. április 16-án került sor.
8
A 2004-ben megnyitott állandó kiállítás témája a magyar holokauszt történetét dolgozza fel, sok képanyaggal, a korabeli dokumentumok prezentálásával, filmekkel, hanganyagokkal illusztrálva. A tragikus történelmi eseményeket család- és személyes történetek bemutatásával hozza közelebb a látogatókhoz. A kiállítás centrumában az együttélés, az üldöztetés, a jogfosztás, a kifosztás, a megfosztás a szabadságtól, az emberi méltóságtól és az emberi élettől tragédiája áll. Nem marad el a felszabadulás utáni felelősségre vonás megjelenítése. A zsinagógában teret kaptak az embermentők is. Az elpusztított közösségek emléket a bejárat üvegfalán örökítettük meg. A tudományos terület projektterve és távlati tervei koncepcionális vizsgálata, az állandó
kiállítás
folyamatos
fejlesztésére,
időszaki
kiállítások
előkészítésére
és
rendezésére, az áldozatok névsorának minél teljesebbé, pontosabbá tételére, a magyarországi holokauszt története fehér foltjainak kutatással és gyűjtéssel történő felszámolására koncentrálnak. A Nemzetközi Holokauszt Emléknap, a magyarországi Holokauszt Emléknap alkalmával a tudományos tevékenység – partnerek bekapcsolásával – a kiemelkedő nemzetközi eseményekre, ezek hazai összefüggéseinek megjelenítésére irányult. Az állandó kiállítás esetén fontos az újabban feltárt dokumentumok, az új tudományos eredmények közhasznú, számítógépes feldolgozása, mielőbbi kiállítási megjelenítése. Az időszaki kiállításoknál a kutatás-időszaki kiállítás-tudományos konferenciatudományos publikáció-kötet bemutató sorrend megvalósítása volt a cél. A jövőben is feladatunk, hogy a magyarországi holokauszt hosszabb távú kutatásainak hozadékát publikációkban
jelenítsük
meg,
közzétételük
pedig
tudományos
rendezvényhez
kapcsolódjék. A projektek megvalósításában nem maradhat el a külföldi partnerek bekapcsolása, a nemzetközi tudományos eredmények hazai, többoldalú adaptálása. A fentiek szellemében a Holokauszt Emlékközpont kezdeményezésére a kényszermunkatáborok áldozatainak (Szerb Antal, Halász Gábor, Sárközi György és még sokan mások) emléket állító nemzeti emlékhely létesült Balfon 2008. május 23-án. Az emlékművet Kutas László tervezte, az építészeti tervező Winkler Barnabás volt. Az emlékmű felavatása után évente nemzetközi tudományos ülések követték egymást. 2014ben „70 éve történt” címmel rendeztünk konferenciát magyar, osztrák és szlovák kutatók bevonásával. 2015. március 26-án az „Emberhez méltatlanul…” emlékülést tartottunk, amelyen kutatók, túlélők, diákok vettek részt. Az emlékülés szónoka Latorcai Csaba helyettes államtitkár volt.
9
A Holokauszt Emlékközpont látogatottsága, a holokauszt téma iránti tudományos érdeklődés növelése érdekében szükség van a közszolgáltatást teljesítő olvasó- és kutatóterem kialakítására, amelynek alapjait 2015.október 16-án raktuk le. Oktatás/múzeumpedagógia A Holokauszt Emlékközpont célul tűztük ki, hogy megértessük a pedagógusokkal és diákokkal:az emberirtás, a holokauszt megváltoztatta az emberről mint nembeli lényről vallott eddigi ismereteinket és tudásunkat. Bebizonyította, hogy az ember bármivé válhat, bármilyen mélypontra süllyedhet. A történelem tanításának a társadalmi megismerő képesség fejlesztésén túl nevelő, emberformáló célja és szerepe van a tanulók identitásának kialakításában. Továbbképző tanfolyamainkon hangsúlyoztuk, hogy a holokauszt történeti feldolgozásától az emberszeretetre, a toleranciára nevelés elválaszthatatlan, ahogy a valós történelmi helyzetek elemzésében, a következtetésekben az előítéletes gondolkodás elleni fellépésnek kiemelt szerepet kell kapnia. A holokauszt tényeiről kendőzés nélkül kell szólni. Európa-szerte pedagógiai tapasztalat, hogy a holokauszt feldolgozása az előítélet, az agresszió, a diszkrimináció, az antiszemitizmus és mindenféle fajgyűlölet ellen mozgósít. Ugyanis a népirtás, az „etnikai tisztogatás”, a tömeges terror veszélye a világban, sajnos, továbbra is fennáll, a megismétlődés bármilyen formája elleni küzdelem még hosszú ideig jelentőséggel bír. A pedagógustársadalom számára ez nem szokványos megközelítést, hanem sokrétű feladatot jelent, kiváltképpen a történelemoktatásban, de más tantárgyak, iskolai tantervek, programok keretében is. Állásfoglalás született arról, hogy a foglalkozást a holokauszt történetével, lehetőleg az általános iskola nyolcadik osztályában kell kezdeni, a téma feldolgozása a középfokú tanintézetekben pedig folyamatos tevékenységet igényel. A jövőben az egyetemek, főiskolák hallgatói számára is fakultatív jellegű kurzusokat célszerű indítani, ismereteik bővítése, gazdagítása érdekében. A hazai tanintézeti oktatás tartalmi megújulásának részeként az 1990-es évek második felétől a pedagógusok közösségében egyre inkább elfogadták, hogy a diktatúrák története az üldöztetés történetétől elválaszthatatlan. Az újkori történelem egyik legszörnyűbb tettének a tanrendben helyet kell kapnia, ezzel együtt a témában mélyebb történeti feltárásra és átgondolt pedagógiai feldolgozásra van szükség.
10
Az Oktatási Hivatal ezeket a véleményeket figyelemmel kísérte és elfogadta. 1998ban az általános és középiskolai történelemtanárok, társadalomismerettel foglalkozó oktatók és más, a téma iránt érdeklődő pedagógusok számára jóváhagyta és akkreditálta „A holokauszt téma pedagógiai feldolgozásának elméleti és gyakorlati kérdései” című pedagógus-továbbképzési programot, amelyen 10 év alatt 550-en vettek részt. 2004 óta folyamatosan jelentkeznek a pedagógusok a „Füstbe szállt életek” című távoktatási tanfolyamunkra növekvő létszámmal. A Yad Vashem tanártovábbképző kurzusai iránt is jelentősen megnőtt az érdeklődés. Nagy sikert aratott a nemzetközi holokauszt-oktatási szakértő képzési programunk 2010/2011-ben és 2011/2012-ben, amelyet a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum, az International Task Force és az Emberi Erőforrás Minisztérium támogatott. Jövő évben meghirdetjük a „Megsemmisítés munkával…” című akkreditált tanfolyamunkat. Az „Auschwitz Album- Rólunk, nekünk, nélkülük” és a „Falak, jelek, sorsok” címmel vándor-kiállításokat szerveztünk szerte az ország iskoláiban, amelyekre a tárlatvezetőink készítették fel a kortárs csoportok tagjait. Népszerűek voltak a nyári emléktúrák, csillagtúrák mind a tanárok, mind a diákok számára. Bekapcsolódtunk a TÁMOP „Emlékeink a jövő záloga” című diákprojektbe is. 2014-ben aktívan részt vállaltunk az EMMI OFI által kiírt „Emlékezni és emlékeztetni” című, a közoktatásban részt vevő tanárok és diákok pályázatainak megszervezésében és elbírálásában. A pedagógiai intézmények képviselői a holokauszt feldolgozását új pedagógiai kihívásnak, összetett feladatnak tartották. Úgy értékelték, hogy a megvalósításhoz türelemre, új pedagógiai-módszertani segédanyagokra, a témát sokoldalúan megközelítő tanácskozásokra, pedagógiai továbbképző szemináriumokra van szükség. Jelenleg három tankönyv, illetve nagyszámú pedagógiai-módszertani segédanyag, film áll a tanárok rendelkezésére. Az több évtizedes elhallgatás után Magyarországon jelentős fordulat történt. Az országgyűlés elfogadta, hogy hazánkban 2001-től évente, a zsidó állampolgárok 1944. évi első gettóinak felállítása évfordulóján, április 16-án a Holokauszt Áldozatainak Emléknapját kell tartani. Ma már az első, nagyrészt sematikus megemlékezéseket kezdi felváltani egy sokszínű, a diákok által szervezett megemlékezés az áldozatokról. 2002. július 1-jén a kormány létrehozta a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítványt (a továbbiakban: HDKE). A közalapítvány nevelési célja, hogy az eddigi tudományos kutatások felhasználásával teljesebbé és hitelesebbé tegye a felnövekvő generációk ismereteit a nemzetiszocializmus bűntetteiről, a vészkorszak hazai
11
és nemzetközi történetéről, elő- és utóéletéről, a gettósítás és a deportálás következményeiről, a sokféle kényszermunka elszenvedőinek tragikus sorsáról. Felfogása szerint az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy történelmi összefüggéseiben, a múlt és a jelen kontinuitásában kell bemutatni a második világháború kirobbanásának okait, a hitleri birodalom által legázolt Európában uralkodó politikaigazdasági viszonyokat, a holokauszt európai dimenzióit. Ezen belül a német nemzetiszocializmus céljait és hatalomra jutását, a náci fajelmélet elburjánzását, az úgynevezett eutanáziaprogramot, a különleges bevetési csoportok (Einsatzgruppen) működését, a gettók felállítását, a koncentrációs táborok rendszerét, a megsemmisítő táborokat, térségünkben a kisegítő munkaszolgálat működtetését és következményeit. A téma feldolgozásában nemcsak az áldozatok empatikus bemutatása lényeges szempont, hanem a történtekért való felelősség vizsgálata, a cinkosok, gyilkosok konkrét megnevezése is. Nem engedhető meg sem a holokauszt, sem a nemzetiszocializmus relativizálása. Tudatosítani kell, hogy Magyarországon a német megszállás nélkül nem kerülhetett volna sor a magyar zsidóság tömegméretű megsemmisítésére és a nem zsidó áldozatok: náciellenes politikusok, ellenállók, elhurcolt baloldaliak, katona-szökevények, a Jehova tanúi, a romák tömeges elhurcolására és elpusztítására. Ugyanakkor a magyar közigazgatás tevékeny közreműködése nélkül az Eichmann-kommando nem tudta volna a deportálást végrehajtani. Rá kell világítani, hogy 1944. március 19-e után – a magyar társadalom általános állapota miatt – nem alakult ki széles körű népi ellenállás. Az üldöztetés tanintézeti feldolgozásában súlyponti kérdésnek tekintjük az embermentő
külföldi
és
hazai
szervezetek,
csoportok
és
személyek
önzetlen
tevékenységének valósághű bemutatását. Meg kell értetni, hogy a halálra hajszoltak mentésének résztvevői egzisztenciájuk és nemegyszer életük kockáztatásával vállaltak szolidaritást magyar zsidókért. El szeretnénk érni, hogy az életmentők erkölcsi helytállása a mai fiatal korosztályok számára példaértékű legyen. Éppen ezért kiemelten szükséges foglalkozni a diplomaták, a politikusok, a katonatisztek, az egyháziak és a civilek, valamint a zsidó önmentők sokirányú tevékenységével. Az oktatásban társadalom- és kultúrtörténeti szempontból szükséges megvizsgálni, hogy a középkortól kezdve a magyar zsidóságnak milyen szerepe volt az ország gazdasági, kulturális fejlődésében, miként járultak hozzá hazánk polgárosodásához. Több oldalról mutatjuk be, hogy mit köszönhetünk annak a szellemi teljesítménynek, a tudománynak és kultúrának, melyet keresztények és zsidók együtt hoztak létre.
12
A holokauszt miatt felmérhetetlen veszteséget szenvedett el a magyar nép és a nemzet. Érzékeltetni kell a végrehajtás példátlan brutalitását, elkerülve sokkoló hatás kiváltását. Nem kevésbé lényeges felhívni a figyelmet arra, hogy törvénytisztelő, ártatlan magyar áldozatokról van szó. Pedagógiai felfogásunk szerint történetiségében kell bemutatni az antijudaizmus, a politikai antiszemitizmus, a rasszizmus kialakulását, folyamatos meglétét és romboló hatását a magyar társadalomban, következményeit a Horthy-korszak, a nyilas terroruralom idején, valamint a napjainkban is tapasztalható káros és veszélyes megnyilvánulásait. A pedagógiai követelményekre tekintettel hangsúlyozzuk, hogy a mai viszonyok között a vészkorszak történéseinek és tanulságainak feltárásával segíteni kell a fiatal nemzedék tudatának formálását. Ezen célok érdekében etnikai, szociális, vallási, stb. különbségek nélkül támogatni szükséges azokat iskolai társulásokat, amelyek elismerik az egyén értékeit, empatikusak és toleránsak a rászorultak, a társadalom perifériájára szorultak, a másként élők iránt, s cselekedeteiket a szolidaritás demokratikus elvei vezérlik. Elengedhetetlen, hogy a fiatalok különbséget tudjanak tenni a Jó és a Rossz kategóriái között, s teret nyerjen, érvényesüljön ez mindennapjaikban. Bátran, erkölcsi szilárdsággal lépjenek fel a barbárságnak, az emberi nem lealacsonyításának megnyilvánulásai ellen. Álljanak ki, ha kell, egymásra is hassanak az emberi élet, az emberi méltóság védelmében. A sokrétű feladatok összehangolása, a tervszerű munka érdekében a HDKE a közeljövőben Pedagógiai Kabinetet hív életre, mely a holokauszt témában elméletikutatási, valamint pedagógiai-módszertani központként dolgozik. A Pedagógiai Kabinet megalakulása következményeként kiépítjük a regionális Történeti-Pedagógiai Műhelyeket, amelyek megfelelő háttérrel – lehetőleg a felsőoktatás és a közalapítvány támogatásával – kezdenék meg a holokauszt pedagógiai-módszertani adaptációját. A terveink szerint új kiadványokat, segédleteket, a hazai és nemzetközi publikációkból szöveggyűjteményeket, ajánló bibliográfiákat készítünk. Előkészületben vannak a holokauszttémájú tantárgyi modulok, újabb tanári módszertani segédanyagok. A holokauszt oktatását segítő oktatócsomag összeállítását és mielőbb a tanintézetek rendelkezésére bocsátását kiemelt projektnek tekintjük. Az elméleti, történeti kérdések hatékonyabb feldolgozása érdekében az alábbi pedagógiai- módszertani feladatokra koncentrálunk:
13
– interaktívabbá és differenciáltabbá kell tenni az állandó kiállítás bemutatását és feldolgozását, mert az általános és a középiskolás korosztályt nem ugyan úgy ragadja meg a holokauszttéma. A gyűjteménnyel együtt kellene működni minél több tárgyi emlék felvonultatása és a kiállításba való bevonás okán; – sokkal jobban korcsoportokra kellene bontani a foglalkozásokat, a tolerancia órát nem lehet mindig csak filmen keresztül tartani. Ki kell dolgozni tréning feladatokat, amivel kapcsolatban meg lehet a diákok „aha” élménye, saját felfedezésként. Ehhez szükséges lenne eszközbeszerzésre is; – tervezünk kiírni egy animációs kisfilmpályázatot egyetemista hallgatóknak, akik kisfilmet készítenének a tolerancia, kirekesztés témakörében, amit későbbiek során oktatási céllal felhasználhatunk; – a művészetekre és az irodalomra is érdemes lenne nagyobb hangsúlyt fektetni; – erősíteni kell a kapcsolatot az iskolákkal, hogy oktatási szünetekben az Emlékközpont egy olyan hely lehessen, ahol a tanulók érdekes programokon vehetnek részt. Fel kell venni a kapcsolatot minél több beutaztatóval, hogy az idegen nyelvű túráink is működjenek. Erre ki kell alakítani egy egységes anyagot, ami a tárlatra is vonatkozik; – elengedhetetlen, hogy egyre több tan –és segédanyag legyen online elérhető és egyre több digitális tartalommal legyünk felvértezve. Tervezzük az új honlap alá telepíthető Moodle keretrendszert, ami a lehetőségek viszonylag széles spektrumát vonultatja fel az elektronikus tananyagkezelés, tervezés, online számonkérés formáiban; – a tárlatvezetők képzését folyamatossá tesszük, hogy minél szélesebb körű ismeretanyaggal és pedagógiai felkészültséggel rendelkezzenek; – a Füstbe szállt életek…” és más akkreditált tanártovábbképző tanfolyamok anyagának feldolgozását – a jelenkor tudástranszferjének megfelelően – életszerűbbé, gyakorlatiassá szükséges tenni, hangsúlyt helyezve az önáll feldolgozásra és felhasználásra. Már az 1990-es években megállapítottuk, hogy a pedagógiai tevékenység (ahogy a kutatás sem) nem lehet Budapest-központú. A helyi kutatásokat, feldolgozásokat és kezdeményezéseket a HDKE fel kívánja karolni, egyben országosan hasznosítani. Támogatjuk a honismereti szakköröket, a szakirányú kurzusokat, a levéltári és múzeumi (helytörténeti) kutatásokat, a családi forrásanyagok feltárását, a túlélőkkel készítendő interjúkat, a helyi számítógépes adatkezelés kialakítását és alkalmazását. Szükségesnek
tartjuk,
eszközeinkkel
támogatjuk
a
helyi
dokumentációs
anyaggyűjtésből származó anyagok összeállítását, a pedagógiai célú kiállításokat, az
14
évfordulókhoz kapcsolódó vándor-kiállításokat, helyi albumok közreadását, videofilmek készítését. Szorgalmazzuk az emlékhelyek, emléktáblák rendszeres ápolását és koszorúzását, esetenként új emlékhelyek létesítését, a fennmaradt művészeti emlékek felkutatását. Az emlékőrzéstől elválaszthatatlannak tartjuk a zarándokutak előkészítését és szervezését, a hazai tanulmányutakat, egyben szorgalmazzuk a külföldi koncentrációs táborok megtekintésére irányuló kezdeményezéseket is. Összegzés A negyedszázados tevékenységre visszatekintve hangsúlyoznunk kell, hogy mindez csak alap a további munkálatok színvonalasabbá tételére. A történtek valós feltárásáért és megörökítéséért, az emlékközpontnak nevezett nemzeti emlékhely kialakításáért, elfogadtatásáért sokat kell még tenni. A vészkorszak túlélői, a szem- és kortanúk, sajnos, egyre fogyatkoznak. Közben kialakulhat egy olyan állapot, melyben nem kortanúknak a szinte
felfoghatatlan,
sokszor
alig
magyarázható,
erkölcs-
és
emberiségellenes
történéseket, adatok és tények sokaságát kell megismertetni azonos korú, vagy még fiatalabb közönséggel, melynek a vészkorszak, az üldöztetések története nagyrészt ismeretlen, egyben akár ijesztő és taszító is lehet. Nagy a felelősség, és a természetes (egyeseknél talán szívesen vett) felejtés ellenében új kihívásokkal kell szembenézni. A következőkben a példátlan genocídium, a máig élő trauma tudományos feldolgozásáért és bemutatásáért, a méltó nemzeti emlékezetért, a budapesti nemzeti emlékhely rangja növeléséért néhány időszerű és fontos feladat felvázolására vállalkozunk. Mindennapi tapasztalat, hogy az intézménynek a stabil elfogadtatás feladataival, a valós igényekre épült működés kialakításával, az arculat igényes formálásával kell megbirkóznia. Ez – a mindenkor jelentős külső figyelemmel kísért – szakmai munka állandó fejlesztését, folyamatos önképzést, következetes minőségbiztosítást követel. Többféle úton kell megszólítani, el kell érni a fővárosi és vidéki magyar társadalmat, hogy a különböző korú, eltérő képzettségű és érdeklődésű közönség látogasson el a Páva utcai emlékhelyre. Értse meg mondanivalóját, tekintse meg kiállításait. Nemzeti érdek, hogy a Holokauszt Emlékközpont a következő években az európai és magyar nemzeti emlékezet egyik jelentős intézményévé fejlődjék. Nagy a felelőssége, milyen úton és milyen módszerekkel történik a közvélemény, az újabb generációk tájékoztatása a vészkorszak valós históriájáról, minden következményéről, erkölcsi
15
tanulságairól. Működése, kisugárzása meghatározó lehet abban, miként tartja meg mindezt a nemzet a kollektív tudatában. Nagy kihívás, hogy az ártatlanul üldözött, megölt honfitársaink tragédiája a hazai emlékezeti diskurzusban méltó helyet kapjon. A kollektív emlékezet meghatározó része a kulturális emlékezet. Mibenlétét, formáit, a holokauszt megannyi örökségét elmélyült szakmaisággal kell megtalálni, kimunkálni. Ebben az összefüggésben sokat kell tenni a felejtés, a megszokás, a kiüresedés ellen. A gyűjtemény állandó gyarapítása érdekében további kezdeményezések és erőfeszítések szükségesek. Külföldön is tudatosítani kell, hogy a budapesti intézmény felelősséggel teljesít, mire képes és milyen együttműködésre, szolgáltatásra vállalkozik. Az eddigi tapasztalatok arra intenek, hogy a sokrétű tevékenység elismerését, hazai és nemzetközi legitimációját az üldöztetés történetének hiteles feldolgozásán túl az aktív kulturális gyakorlat, nívós rendezvények sora, a tanulságok és következtetések modern, interaktív módszerekre épülő igényes közvetítése hozza meg. Az emlékezés, a feldolgozás, a pedagógiai munka szempontjából – többek között – Kertész Imre Nobel-díjas író egyik következtetését érdemes szem előtt tartani: „Érték a holocaust, mert felmérhetetlen szenvedések révén felmérhetetlen tudáshoz vezetett, és ezáltal felmérhetetlen erkölcsi tartalék rejlik benne.”1 A budapesti emlékhely távlatos feladataiban a holokauszt utóélete az emlékezet hazai társadalomtörténetének kritikai elemzését, szakmai vitákat, eszmecseréket követel. Emiatt is fontos a társintézetek, a pedagógiai intézmények szakmai tapasztalatainak, újabb céljainak megismerése és feldolgozása, ahol lehet, beépítése az intézet eszköztárába. A közhasznúság megköveteli, hogy az emlékhely gyűjteményéből, a tapasztalatokból minél több bizonyító, szemléltető anyagot, jól használható eszközt kell a hazai tanintézeti oktatás és nevelés rendelkezésére bocsátani. Az iparszerű, gyakran személytelen tömeggyilkosság tagadásaként minden eltiport életről, minden hiányzó emberről meg kell emlékezni. A budapesti intézmény belső falán feltüntetett nevekhez, a gyűjteményben őrzött vagy kiállított tárgyakhoz valóságos személy tartozott. A tárgyak tehát személyes holmik voltak és maradnak is. Ugyanakkor meg akarjuk értetni, hogy mindez az emberi gonoszságnak az emberiség elleni grandiózus merényletekor keletkezett. A gyűjtemény legnagyobb része bűnjel. Különleges feladattal nézünk szembe, melynek megvalósítása a múzeumpedagógiával szemben is nagy kihívás, újabb és magasabb követelményeket támaszt. 1
KERTÉSZ IMRE: A holokauszt mint kultúra. Három előadás Budapest, 1993., 46–47.
16
Az emlékhely nemzeti intézmény, tehát a magyar vidéké is. A tragédia nagyobb részben a vidéki zsidóságot sújtotta. A fővárosi székhelynek az alföldi és dunántúli kezdeményezéseket, a helytörténeti tevékenységi formákat pártfogolnia szükséges. Munkája megannyi szellemi és erkölcsi hozadékát az egész országnak, a deportálás idején a magyar államhoz tartozott területek lakosságának is meg kell tapasztalnia. Az elhurcolt, fegyverrel elpusztított falusi és városi roma közösségekre irányuló kutatás, emlékük megörökítése sem maradhat el. Folytatnunk kell a környező országok kutatóival, az ottani magyar egyházi személyekkel, a magyar tanárokkal és diákokkal elindult párbeszédet. Jelentős feldolgozásra váró eseményekkel, a közelmúltban a téma iránt növekvő érdeklődéssel találkoztunk. A határon túli területeken a zsidók csoportos mentése okán több, sajnos már nem élő lelkész jeruzsálemi elismertetését is meg kell kezdeni. Az eddigi sokrétű munka felvázolásával talán bizonyítottuk, hogy valós problémával és valós szituációval állunk szemben. Meggyőződésünk, hogy a Holocaust Emlékközpont képes lesz a nemzeti emlékezet és kegyelet többfunkciós, rangos intézetévé fejlődni. Emiatt is hosszú távon kérjük és várjuk segítségüket. A javasolt rendszeres konzultációkon át lehetne tekinteni, milyen eredménnyel jártak az újabb európai és hazai történeti kutatások, az állománygyarapítás, az emlékőrzés, a háborús embermentés tartalmi feldolgozása. Mit lehet és kell tenni a vészkorszak forrásainak feldolgozásában, a tudományos megismerésben, az összetett pedagógiai feladatokban a gyűlölet és a gyűlöletkeltés ellen? Melyek az időszerű teendők, hogy a hazai oktatásban, az erkölcsi nevelésben a vészkorszak és tanulságai helyet kapjanak, s a szembesítéstől
a
következő
generációk
emberszeretete
fejlődjék,
a
kirekesztő
törekvésekkel szembeni immunitása növekedjék? Vélelmezhető, hogy az együttes felelős gondolkodás, a közös munka hosszabb távon elvezethet egy közös kidolgozású tankönyvhöz, mely az újabb, a tabukat elvető, elfogultságok nélküli kutatások eredményeit, a történelmi igazságot, az őszinte közös felelősségvállalást jeleníti meg. Ez a kötet segíthet az auschwitzi borzalmak ütötte mély sebek gyógyításában, a megbékélésben, a részvétlenség, az értékvesztés és az embertelen gondolkodás leküzdésében. Szükségesnek látjuk, hogy a különböző tudományos központi és megyei műhelyek, megbízott egyházi szakértők szakmai javaslataikkal segítsék, véleményezzék a magyar nemzeti emlékhely gyűjteményének, kiállításainak fejlesztését, tartalmi-pedagógiai
17
mondanivalójának, egyben rangjának növelését. Ezzel is remélhető, hogy többen lesznek hazánkban, akik nem húznak falat maguk és a közelmúltban lejátszódott tragédia közé, akik hajlandók a modernkori népirtás jelentőségével és felelősségével szembenézni. A közös tartalmi munka iránymutató, példaértékű lehet a szomszédainkkal való együttélés mindennapjaiban, a közép-kelet európai térség országai, intézményei számára is. Összeállította: Nuber István (Források és támogató segítők: Prof. dr. Szita Szabolcs tudományos munkái, publikációi, előadásai, beszédei Verő Gábor visszaemlékezése Dr. Nuber István összefoglalói, tanulmánya Dr. Szécsényi András és Huhák Heléna értékelései Kiss Tamás összefoglalója Molnár Bea, Pető-Jordanidisz Theodóra, Árvai Noémi javaslatai Dr. Szarka Lajos gyűjtései Híz Ágnes szerkesztése)
18
19
20
21
