www.plebi.hu
2014. Húsvét ünnepe XV. évf. 1. szám (54) A dunaharaszti és taksonyi katolikus egyházközségek lapja
„Így a hit is, ha tettei nincsenek, halott önmagában.”
Itt segíts mikor vállad kell itt itt ne a holdba ne a messzeségbe kitolva ne a majd ha itt nyúlj feléje aki elesett i tt ny új tsd a k ez ed itt tárj szívet annak kit letepert a gond elgázolt az élet itt töröld a könnyeket kötözd a sebeket
J a k 2 ,1 7
Krisztus fénye
2014. Húsvét
Ferenc pápa megválasztásának évfordulója március 13-án volt. Az Anyák napi cikkhez kapcsolódóan idézzük nagymamájának végrendeletét: „Unokáimnak, akiknek szívem legjavát adtam, legyen hosszú és boldog az élete, de ha egy napon a fájdalom, a betegség vagy egy szeretett személy elvesztése szomorúsággal töltené el őket, emlékezzenek rá, hogy egy sóhaj a Tabernákulum előtt, ahol jelen van a legnagyobb és legfelségesebb mártír, és egy pillantás a kereszt alatt álló Máriára, egy csepp balzsamot jelentenek a legmélyebb és legfájdalmasabb sebre is.” Czifra Lászlóné
Puszta Sándor:
Március 2. 5. 9. 15. 16. 19. 23. 25. 30. Április 6. 13. 17. 18. 19. 20. 21. 27. Május 1. 4. 11. 18. 25. 29.
Évközi 8. vasárnap Hamvazószerda Nagyböjt 1. vasárnapja Nemzeti Ünnep, Hofbauer Szent Kelemen Nagyböjt 2. vasárnapja Szent József, Szűz Mária jegyese Nagyböjt 3. vasárnapja Gyümölcsoltó Boldogasszony Nagyböjt 4. vasárnapja Nagyböjt 5. vasárnapja Virágvasárnap Nagycsütörtök Nagypéntek Nagyszombat Húsvétvasárnap Húsvéthétfő Isteni Irgalmasság vasárnapja Munkás Szent József Húsvét 3. vasárnapja Húsvét 4. vasárnapja Húsvét 5. vasárnapja Húsvét 6. vasárnapja Áldozócsütörtök
Embereld meg magad Itt segíts mikor vállad kell itt itt ne a holdba ne a messzeségbe kitolva ne a majd ha itt nyúlj feléje aki elesett itt nyújts a kezed itt tárj szívet annak kit letepert a gond elgázolt az élet itt töröld a könnyeket kötözd a sebeket embereld meg magad ne az emberiséget szeresd az egyest ne várd hogy ő jöjjön magad menj két karod kitárva ne hagyd el az elhagyatottakat bocsáss meg a megtévedettnek ne átkozd a kicsinyhitűeket ne törd el a nádszál-reményűt
2
a gyávákat is gyámolítsd ne ostorozd a kivetetteket a tántorgóknak légy kapaszkodó az otthontalant te vezesd haza légy támasza a bajbajutottnak a süllyedőnek nyújts mentőövet vesd oda szíved itt itt segíts itt a holnap még gyönyörű lehet ágyásain igazi virágok között segíts sütni a Napnak az élőknek adj virágot virágot virágot öntözz jövendőt kazlakat virágból mentsd az örömöt amennyi elfér ölükben vállaikon ne ne az elérhetetlent az ígérgetettet ne a sírjaikra hordjad! Amen! a szabályszerűt emberszabásút fénylőt a ma idehozhatót megvalósíthatót az időt is juhászítsd vess rá zablát féket és segíts behordani mint jótermésű kalászaink a békét,
2014. Húsvét
Krisztus fénye
Szentek krónikája
HOFBAUER SZENT KELEMEN Emléknapja március 15-e A XVIII. század második fele és a századforduló Európa számára a súlyos háborús összetűzések ideje volt. A hitre és az Egyház egységére gyakorolt hatásaik miatt a politikai eseményeknél veszedelmesebbnek tűnnek ma számunkra e korszak új eszméi. Ausztriába is akkoriban hatolt be az államegyháziság és a felvilágosodás. A jozefinizmus ideje alatt történt az utolsó kísérlet az állam részéről az Egyház megreformálására, azonban ez a reform nem az Egyház érdekében történt, hanem az állam érdekében, hogy ez az Egyházat engedelmes eszközévé tehesse. A teológiai tanulmányokat újjászervezték, a plébániák számát megnövelték, és az igazgatást megjavították ugyan, a teológiát és a lelkipásztorkodást azonban mindinkább megfertőzte a racionalizmus. Ebben a korban született 1751. december 26-án, a délmorvaországi Znaim melletti Tasswitzban az a férfi, aki az igazi katolikus reform döntő élharcosa lett: Johann Klemens Maria Hofbauer. Apja cseh volt, – eredeti Dvorak nevét Hofbauerre németesítette –, anyja német származású. Jellegzetes szláv és német vonások határozták meg Hofbauer emberi sajátosságát. Erős teste, telt, kerek arca ellentétben állt kis szemeivel, lágy hangjával és finom, eleven kezével. Bensejében a szívós energia mellett olyan érzékeny, mély érzület lakott, hogy lelki megrendülései napokig a betegágyba dönthették. A szláv és német vérnek ez a keveredése, a paraszti-vidéki légkör, amelyben életének első húsz évét eltöltötte, mindenekelőtt pedig jámbor anyja befolyása (apja korán meghalt) alakította ki Isten kegyelmével azt a fáradhatatlan munkást és pihenés nélküli tervezőt, azt a jóságos, barátságos embert, aki magától értetődő hitével olyanynyira nem illett bele felvilágosodott korába, de éppen ezzel vonzotta magához az embereket. Természetes modora, egészséges, olykor nyers lénye és elpusztíthatatlan humora rabul ejtette az embereket. Másrészt azonban magával hozott öröksége egyáltalán nem tette könnyűvé számára a szentség útját. Egészen az utolsó évekig az egyébként olyan jóságos férfi olykor hevessé vált és felfortyant. Hofbauer így vélekedett: „Igen, ez sajnos hibám, de köszönöm Istennek, hogy megvan bennem, mert ha nem volna, arra éreznék kísértést, hogy kezet csókoljak önmagamnak az önmagam iránti tiszteletből.” Hofbauer ifjúságára ránehezedett egy súlyos áldozat: a papságról való lemondás. Mivel szűkös anyagi eszközeik nem voltak elegendők arra, hogy tanulhasson, a szomszédos Znaimban elsajátította a pékmesterséget. Huszonegy éves korában végre mégis elkezdhette tanulmányait. 1772-től 1777-ig járt Klosterbruck premontrei iskolájába, de ahhoz, hogy egyetemre mehessen, megint csak hiányoztak az anyagiak. Remete lett, először Olaszországban Tivoli mellett (ott vette fel a Kelemen nevet), később szülőföldje közelében. A remeték az akkori idők hitoktatói és laikus segítői
voltak. Hogy továbbképezze magát ebben a hivatásban, 1780-ban kateketikai képzésre járt Bécsben. Itt jótevőkre talált, akik a már csaknem harmincéves férfi számára lehetővé tették a teológiai tanulmányok elvégzését. Négy évig tanult Bécsben. Mivel akkoriban az állam mind erősebben beavatkozott a papok képzésébe, nem maradt tovább Ausztriában. Barátjával, Hübl Tádéval együtt Rómába indult, hogy ott folytassa tanulmányait. Rómában a németek közül elsőkként léptek be a redemptoristák fiatal rendjébe. A rend eszményét, az elhagyatott emberek megsegítését Hofbauer hivatásának érezte. 1785. március 19-én mindketten letették a fogadalmat, március 29-én az alatri dómban pappá szentelték őket. Október végén azzal a szándékkal hagyták el Rómát, hogy a redemptorista rendet meghonosítják Ausztriában. Itt azonban nem lehetett kolostoralapításra gondolni. Miután egy éven át újból Bécsben tanultak, Varsón át Fehér- Oroszországba indultak. A varsói Szent Benno testvérület, amely a külföldiekkel foglalkozott, német papokat keresett. Hofbauer és Hübl mintha hívásra érkeztek volna. Átvették Szent Benno teljesen elhanyagolt templomát, és vele a varsói németek lelki gondozását. Húsz évig tevékenykedett Hofbauer a lengyel fővárosban. A kis Szent Benno-templom ebben az időben nemcsak a német katolikusok, hanem az egész város számára vallási központtá vált. A kezdet igen-igen nehéz volt, a legszükségesebb is hiányzott. Sem a lengyel klérus, sem maga a püspök nem mozdította meg ujját az atyák munkája érdekében. Hofbauer mégis megalapította a szegények iskoláját, és csakhamar 350 fiatalt oktathattak. A tehetségesebbek számára latin iskola jött létre, és ehhez leányiskola is csatlakozott. Hofbauer maga ment koldulni kis védencei számára. Amikor eközben egyszer valaki az arcába köpött, ő csak ennyit mondott: „Ez nekem szólt. Adjon most már valamit a szegény gyermekeim számára is”, mire a másik zavarában és megszégyenülten nagy összeget adományozott. A városon át vivő útjairól gyakran vitt magával árva
3
.ULV]WXVIpQ\H
+~VYpW
Kenyérhordozóból Krisztus-hordozó Hofbauer Szent Kelemen 1751. december 26. – 1820. március 15. Nézd csak a kócos kis fiút, Hofbauer Jánost, piros orcácskáját, ingét, nadrágját és csupasz lábait. Éppen kirángatja az istálló ajtaját és kivezeti édesanyja állatait a mezĘre. Egy tehenet és egy kecskét. De János pattint az ostorával, mint egy nagy gazda, akinek ötven szarvasmarhája van. Fenn a hegyen leheveredik a fĦbe és néz az égre. Sokáig persze nincs kitartása. Néhány jó tanácsot ad a tehénnek és a kecskének, és elindul a hegyre. Onnan visszanézve, minden kicsinek látszik. Hans nagyon boldog, hogy ilyen szép vidéken élhet. Sokszor járnak arra tarka kocsik, kis lovakkal. Ha Hans meglátja, örömmel kiált: „Hurrá, cigányok!” Feledve tehenet, kecskét, utánuk ered, hallgatni a szép zenét, mely hegedĦjükön szól. De a jó Isten ezt a kis fiút TasswitzbĘl régen kiválasztotta. A világ nagy városaiban kell az Ę keresztjét felállítsa. Minél inkább nĘtt Hans, annál jobban érezte szívében Isten hívó szavát. A jó Isten azonban nem könnyítette ezt meg jövendĘ apostolának. Édesapja meghalt. Édesanyja örült, ha a mindennapi kenyeret elĘ tudta teremteni. Tanulásra nem is gondolhatott. Ha az iskolából hazajött, édesanyja Hans Dobsch pékmester mĦhelyébe küldte. Minden nap hordta a friss zsemlyéket és vekniket keresztül a városon, utcáról-utcára. Sokszor a kosár mellé még a mester fiacskáit is a hátára vette. Ahogy az erĘs legény hátán a víg fiúcskákat vitte, látva Ęt, az emberek nevettek, és azt mondták: „Itt jön a Szent Kristóf.” Fájdalmasan gondolta Ę: „Ó, ha én Kristóf (németben ez Christophorus, Christusträger – Krisztus-hordozó) lehetnék, és nem csak egy kenyérkihordó!” Mégis tudta, hogy Isten hívja Ęt, és meg fogja neki mutatni az utat a papság felé. Szabad óráiban bújta a latinkönyvet, Isten nyelvét, melyet a papok használnak. KésĘbb mecénások segítették, hogy elérje célját. (németbĘl fordította Láng Józsefné Gabi néni)
4
gyermekeket, akiket az utcán szedett fel, majd saját kezĦleg mosdatta ki Ęket a piszokból és szabadította meg a férgektĘl. Hogy az általános erkölcsi hanyatlást feltartóztassa, új utakat járt a lelkipásztorkodásban. A Szent Benno templomban állandó missziót szervezett. Minden vasár- és ünnepnapon reggel öt órától egész napon át miséztek és prédikáltak. Teljesen újszerĦen hatott annak a vallási egyesületnek az alapítása, amelyhez mindenekelĘtt világiak tartoztak. Ennek a laikus apostolságnak a fĘ feladata a bátor szembeszállás volt „az erkölcstelenség és a hitetlenség sodró áramlatával”. Kelemen élete állandó fáradozás volt annak érdekében, hogy a redemptorista rendet meghonosítsa az Alpoktól északra. 1788-ban általános helynökké történt kinevezésével elérte a szükséges függetlenséget, amely az Alpokon túli alapítások feltétele volt. Varsói alapításához 1808-ban negyven tag tartozott. Hofbauer tevékenysége azonban nem korlátozódott Varsóra és Lengyelországra: több alapító utat tett Németországban és Svájcban, sĘt Franciaországban is, de sehol sem ért el maradandó sikert. Egy másik szerencsétlenség is érte. Napóleon hódítása miatt Varsó Szászországhoz került, és 1808 júniusában Napóleon elrendelte a Szent Benno feloszlatását. A szerzeteseket katonai Ęrizettel vitték Küstrin erĘdítményébe, ahonnan négy hónapi fogság után visszaengedték Ęket hazájukba. Hofbauer a legtöbbjüket sohasem látta viszont. ÉletmĦve romjain állott. Két társával együtt Bécsbe indult azzal a szándékkal, hogy továbbutazik Svájcba vagy Kanadába. Mégis haláláig Bécsben maradt. Bécsi évei, amelyek folyamán az orsolyiták gyóntatóatyja és templomuk igazgatója lett, életének legjelentĘsebb idĘszakát jelentették. Személyiségének kisugárzó erejével Hofbauer Bécsben a katolikus reform kiindulópontjává vált. MindenekelĘtt a gyóntatószékben és a szószéken tevékenykedett. Nemcsak a nĘvérek találták meg benne megértĘ lelkiatyjukat; egyszerĦ és tanult emberek, diákok és professzorok tartoztak gyónó gyermekei közé. E tevékenységei mellett a betegek lelki ellátása és a családlátogatások (a lelkipásztorkodás egy általa bevezetett formája) tartoztak napi munkájához. Kelemen nem volt született szónok. Kifejezésmódja meglehetĘsen nyersnek számított. Némelykor megszakította beszédét és így szólt: „Apropó, errĘl jut az eszembe...” És mégis: egész Bécs ott tolongott, ha prédikált. Ezekben a prédikációkban az emberek megtalálták azt, amit a felvilágosodás papjainak racionális beszédeiben hiába kerestek. Mondanivalójának középpontjában az Evangélium, Krisztus és a kegyelmi élet állt. Kortársai megérezték, hogy ezek a prédikációk a szemlélĘdésbĘl és az imádságból fakadtak, szavaiból kiérezték annak a férfinak
2014. Húsvét
Krisztus fénye
a szilárd hitét, aki kijelentette: „Nem tudom felfogni, hogy lehet meg az ember hit nélkül.” A katolikus újjáéledés szempontjából döntő jelentőségű volt Hofbauer befolyása a bécsi romantikusokra. Az egyszerű pap jelentős művészek, írók és tudósok körének a középpontja lett. Legközelebb állt hozzá Zacharias Werner (1768-1823) költő, aki úgy fogadta el a vezetését, mint egy gyermek, és akinek számára csak három nagy ember létezett: Napóleon, Goethe és Hofbauer. A német romantika teoretikusával, Friedrich Schlegellel (1772-1829) és feleségével is szívbeli barátságot kötött. Minduntalan buzdította a szellemi élet vezetőit, hogy írjanak jó katolikus könyveket. Az ő ösztönzésére jött létre a magas irodalmi színvonalú Ölzweige (Olajágak) című folyóirat. Az egyetemi hallgatók számára vallásos estéket rendezett a szobájában. Tanítványai, mint Anton Günther (17831863) filozófus vagy a későbbi reform-bíboros, Joseph Othmar von Rauscher (1797-1875) egész életükre megtartották ezeket az összejöveteleket. Ugyanolyan természetesen mozgott Hofbauer a nemesek körében, mint a tudósok és diákok között. Gyakran hívta meg ebédre Széchényi Ferenc gróf. Ami az étkezés után megmaradt, bő köpenye alatt elvitte a város szegényeinek, akik atyjukként tisztelték. Ha valaki egy nyomorúságos bécsi lakásban találkozott vele, nem tételezte volna fel róla, hogy előzően nemesekkel ült egy asztalnál, sőt pápai követek és Bajor Lajos koronaherceg tanácsadójaként közvetlen befolyást gyakorol a bécsi kongresszus tárgyalásaira, és jelentős szerepet játszik egy német nemzeti egyház létrejöttének megakadályozásában. Élete utolsó éveiben Hofbauer feltűnően tartózkodó volt az idegenekkel szemben. Egyesek ugyanis, akik valamilyen ürüggyel felkeresték a lakásán, az államrendőrség besúgói voltak. Állandóan figyelték, némelykor megtiltották neki a prédikálást, és röviddel a halála előtt arra kényszerítették, hogy írja alá száműzetését. Ám éppen ez az őt utolsóként ért nagy sérelem lett egyik oka vágyva vágyott kívánsága beteljesülésének: maga Ferenc császár vette a pártfogásába, és hogy az idős embert ért jogtalanságot jóvátegye, 1820. április 19-én aláírta azt a határozatot, amely beengedte a redemptoristákat Ausztriába. Hofbauer részt vett az előkészületekben, a határozat aláírásának napját azonban már nem érte meg. 1820. március 15-én súlyos haláltusa után halt meg Varsó és Bécs apostola. 1888-ban boldoggá, 1909. május 20-án szentté avatták. A leghíresebb szónok volt Ausztriában és Bajorországban, prédikációi a barokk irodalomnak is remekei. Azt mondják, a magyar nép pesszimista, az ifjúságot pedig a tartatlan jelzővel illetik. Előbbinél az önbecsülés, utóbbinál az állhatatosság hiányzik. Ha valami elsőre, minimális energia befektetéssel nem sikerül, azt már eleve elrendelt kudarcként éljük meg. Vajon mi lett volna Kelemenből, ha belenyugszik sanyarú sorsába és megmarad kétkezi munkásnak, vagy amikor egyetemistaként elfogyott a pénze és elkeseredésében mindent feladva hátat fordít gyermekkori álmának, a papságnak? Hány és hány fiatal hagyja abba tanulmányait a pillanatnyi sikertelenség (rosszul sikerült vizsga, félév...) után? Megriadva a próbáktól, mennyi jobb sorsra érdemes ember kallódik el? Az igazán fontos, nagy dolgokért tudni kell áldozatot vállalni. Nem az a legnagyobb tragédia, ha esetleg mások nem bíznak céljaink elérésében, a helyzet akkor válik menthetetlenné, ha mi sem bízunk önmagunkban. Bécs apostolának élete szép példa arra, hogy hittel, kitartással és kemény munkával elérhetjük céljainkat, ha merünk bízni Gondviselő Mennyei Atyánkban. A Hofbauer Szent Kelemenről készült képek alkotói P. Rinn és A. Wörndle.
Horváth Péter
5
Krisztus fénye
2014. Húsvét
Vándorúton Ábrahámmal Homília Nagyböjt 2. vasárnapjára
„Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked.” – hallottuk az olvasmányban Ábrahám elhívását. Ha egy képes Biblia lapjain nézzük ezt a vándorlást, vagy régi hittanos emlékeink közül bányásszuk elő Ábrahám történetét, akkor könnyen egy romantikus storynak tűnhet az ő története, pedig valójában nagyon nem volt az. Isten kihívja Ábrahámot földjéről, rokonsága köréből, atyja házából. Tehát azt kéri tőle, hogy hagyja el földjét, otthonát, hagyjon el mindent, ami eddig az anyagi biztonságot, kényelmet jelentette számára, fordítson hátat szeretteinek, hagyja hátra azokat a rokoni és baráti kapcsolatokat, amik eddig az otthonosságot és biztonságérzetet nyújtották számára. Eddig még rendben is volna, de az Isten egy olyan utazásra hívja Ábrahámot, aminek nem árulja el az úti célját. Menjen valahová, amit majd mutat neki. Ábrahám nem tudja tehát, pontosan hová is kell, menjen, nem tudja, mi vár ott majd rá, nem tudja, meddig fog tartani az út, és milyen viszontagságok adódnak majd. Utazni már önmagában véve veszélyes kaland volt az akkori időkben, pláne, ha ilyen bizonytalanság lengte körül az utazást. De Ábrahám vállalja ezt az utat. Engedelmeskedik Isten hívó szavának, és vándorútra kél szűk családjával együtt. A hite, Istenbe vetett bizalma tette képessé erre a vak ugrásra, veszélyes vándorlásra, ahová a józan paraszti ész szerint senki el nem indult volna. Nem véletlenül olvassuk Nagyböjt elején ezt az olvasmányt. Anyaszentegyházunk mindannyiunkat egy ilyen lelki vándorútra hív. Ahogyan Ábrahámnak ki kellett vonulnia földjéről, úgy minket arra hív az Egyház, hogy a nagyböjti önmegtagadások, jócselekedetek és buzgó imádságokon keresztül mi is vonuljunk ki a megszokott hétköznapi életünk földjéről, megrögzött szokásaink otthonából! Hagyjunk most el mindent, ami kényelmünket szolgálja, és ami egyfajta hamis biztonságtudatot tart ébren bennünk! Vizsgáljuk felül kapcsolatainkat, mi az, ki az, aki Isten felé segít, vagy épp gátol, és tartsunk egy kis böjtöt felszínes emberi kapcsolatainkban is! Ha ily módon
6
kivonulunk egy kicsit a megszokott életünkből, akkor magunkat is jobban megismerjük, mert hisz egy bizonyos távolságot tudunk felvenni saját életünktől, és mintegy kívülről szemlélhetjük magunkat. Így tisztábban tudjuk látni erényeinket és bűneinket. Legalapvetőbb kísértéseink lelepleződnek előttünk, és így sikeresebben vehetjük fel a harcot ellenük. Múlt vasárnap beszéltem éppen erről, a böjt kapcsán, hogy annak egyik legfontosabb célja, fölfedezzük azokat a kapukat, amiken keresztül a sátán be tudja venni, vagy már be is vette talán lelkünk belső várkastélyát, és kezdjük el őrizni ezeket a kapukat, nehogy behatoljon az ellenfél, vagy épp hogy kiéheztessük a benn rekedt ellenséget. Ily módon ez a lelki vándorút nemcsak tisztánlátásunkra, hanem tisztulásunkra is szolgálhat. Ábrahám vándorútja és a miénk közt azonban van egy nagyon fontos különbség. Míg Ábrahám nem tudta, hová is tart, addig mi pontosan tudjuk úti célunkat. Ezt pedig a mai evangéliumban hallottuk: a Tábor hegye, ahol a tanítványok a megdicsőült Úrral voltak együtt. Jézus ugyanabban a dicsőségében jelenik meg előttük, amiben majd feltámadása után ismerik meg Őt. A Tábor hegyi színeváltozás azonban még ama Húsvét előtt van. A tanítványoknak szükségük volt erre a tapasztalatra, mielőtt tanúi lesznek Jézus Urunk megváltó szenvedésének és kereszthalálának. A színeváltozás közvetlenül az után történik, hogy Péter megvallja Jézus Istenfiúságát, Jézus először jövendöli meg szenvedését, halálát és feltámadását, majd pedig megfeddi Pétert, aki nem Isten akarata szerint gondolkodik. A hegyen pedig ott van Mózes és Illés, és Jézussal jövendő szenvedéséről beszélgetnek. Az a Jézus pedig, akiről már tettei és tanítása alapján megsejtették, hogy több lehet, mint egyszerű próféta, isteni dicsőségében jelenik meg előttük. Ez a jelenet egyszerre utal előre Nagypéntekre és Húsvét hajnalára, és készíti az apostolokat ezen események befogadására. A Tábor hegyi események tehát számunkra is megjelölik lelki vándorutunk célját. Először is a Nagyböjtnek és a hozzátartozó gyakorlatoknak nem önmagukban van értel-
2014. Húsvét
Krisztus fénye
mük. Nem l’art pour l’art sanyargatjuk magunkat! A kereszténység nem mazochizmus! Húsvétra készülünk, nagyböjti vándorutunk végcélja Húsvét szent ünnepe. És ahogy az apostolok már Húsvét előtt találkozhattak a hegyen a föltámadott, dicsőséges Úrral, úgy a mi nagyböjti készületünk során is vannak ilyen Tábor hegyek. Ha magunk elé tesszük a naptárt, és kiszámoljuk, hogyan jön ki a negyven napos nagyböjt, akkor azt fogjuk látni: csak úgy, hogy a vasárnapok nem tartoznak bele. Igen, a vasárnapok nem képezik részét a nagyböjti szent időnek, mert minden vasárnap a feltámadást ünnepeljük, minden vasárnap olyan, mint egy kis Húsvét, ami oázisként szolgál lelki vándorutunkon, és segít, hogy ne tévesszük lelki szemünk elől a célt. Ugyanakkor egész életünk lelki vándorlásának célja, hogy személyesen találkozzunk a feltámadott Úrral, ahogy az apostolok együtt voltak vele a hegyen. Nekik ez egy rendkívüli élmény, hiszen a feltámadás előtt Jézust emberségében látták, ekkor azonban megadatott nekik, hogy lássák Őt isteni dicsőségében is. Ma azonban, a feltámadást követően, az Egyház idejében, akármikor találkozunk Jézussal, a Feltámadott, megdicsőült Úrral találkozunk, mással nem is tudnánk. Ő van jelen közösségeinkben, embertársainkban, vele találkozhatunk személyes imaélményeinkben, és a szentségek ünneplésében. A vele való találkozás első számú helye pedig a vasárnapi Eucharisztia, ahol az aktív, tudatos és teljes részvételen keresztül legintenzívebben élhetjük át a vele való személyes kapcsolatot. Minden egyes szentmise egy kis Tábor hegy. A párhuzamok világosan láthatók. Az apostolok fölmentek egy hegyre. A hegy egyrészt fölé emelkedik a hétköznapi élettérnek, másrészt a Bibliában az Istennel
való találkozás, az imádság helye, ahol az isteni és emberi összeér. Ugyanígy jövünk mi is el a templomba, magunk mögött hagyva a hétköznapok zaját, gondját-baját, hogy együtt imádkozzunk; hogy hálát adjunk Isten tetteiért – az Eucharisztia szó hálaadást jelent –, hogy dicsőítsük Őt és kérjük az Ő áldását életünkre, Egyházunkra és az egész világra. A hegyen ott volt Jézus mellett Mózes és Illés, az Ószövetség két emblematikus figurája, képviselve a törvényt és a prófétákat, jelezve, hogy az Ó- és Újszövetség összetartozik, a régi előreutal az újra, és abban beteljesedést talál. Hasonlóképpen a szentmisén is olvasunk az Ó- és Újszövetségből egyaránt; és olvasmányrendünk úgy van összeállítva, hogy valamit mindig megérezzünk ebből az egységből, az előképek beteljesedéséből. Jézus és az Ószövetség nagyjai az Ő szenvedéséről beszélgettek. A szentmisében mi is titokzatos módon, lélekben, de valóságosan ott állunk a Golgotán, a kereszt tövében. „Valahányszor esszük ezt a kenyeret és iszunk ebből a kehelyből, halálodat hirdetjük, Urunk, amíg el nem jössz.” Jézus viszont már föltámadott, megdicsőült alakjában van jelen a hegyen a színeváltozáskor, ahogyan a szentmisén is, a szent színek alatt az Oltáriszentségben a föltámadott Úr van jelen, aki azt várja, hogy Péterhez hasonlóan szívünkben mi is építsünk sátrat, lakhelyet Neki, és úgy vegyük magunkhoz a Szentáldozásban. Ábrahámmal együtt mi is vándorúton vagyunk hát. Vezessen bennünket a Szentlélek Úristen, hogy magunkat jobban megismerve, kicsit jobbá válva érkezhessünk meg Húsvét ünnepére, és át tudjuk élni a föltámadott, megdicsőült Úrral való személyes találkozást. Ámen.
Laci atya
***** Pilinszky János: Az Olajfák hegyén Egyedül érezted magad. Mindannyian egyedül érezzük magunkat. Érzésed, hogy egyedül vagy, biztonság arra, hogy emberré lettél. Egyedül voltál. Pedig mindannyian itt térdepeltünk az Olajfák hegyén – emberek, kövek, állatok. Igen, az egész teremtés együtt térdepel itt teremtőjével, elhagyatva, tökéletesen elhagyatva az agónia túlzsúfolt közösségében. Egyedül érezted magadat. Holott az egész teremtés eleve itt térdepel veled, megosztva magányodat és véghetetlenül megsokszorozva elhagyatottságodat. Teremtésed minden kavicsa, köve, fűszála, szívverése itt van, hogy beburkoljon Téged, és hogy növelje elhagyatottságodat. Az anyák szülési gazdagsága és kifosztottsága volt osztályrészed. Csakhogy te a világot hívtad életre, s az univerzum végtelenjét kellett felnövő gyermekként, tékozló fiúként elveszítened, hogy aztán újra megtaláld, miután művedet befejezted. De az Olajfák hegye, a hely, ahol térdelsz, most tökéletes elhagyatottságod helye. Holott az egész teremtés itt térdel veled, csakhogy ez olyan gyülekezet, ahol a térdeplők nem tudhatnak egymásról. Majd jön egy angyal és megitat. Ahogy a halálraítéltnek is lehet egy utolsó kívánsága, amit vagy teljesítenek, vagy nem. Egy biztos, az Atya mindig teljesíti, mindig és mindenkivel szemben. Ahogyan azt veled szemben is megtette. Nem mint fiával, hanem mint minden teremtménnyel. Az, amit keresztnek hívunk, az agónia elhagyatottsága csak ezután következik. Istenem, milyen iskolába is járunk? Milyen küszöböt is kell átlépnünk még? (Új Ember, 1973. április 22.)
7
Krisztus fénye
2014. Húsvét
NAGYBÖJT A PÁPÁVAL „Tegyük fel ezt a kérdést saját magunknak, hogy mit jelent irgalmasnak lenni a pap számára. A Jó Pásztor képmására a pap az irgalmasság és a szánalom embere, közel áll népéhez, főként a kitaszítottakhoz, a bűnösökhöz, a betegekhez és azokhoz, akiknek senki sem viseli a gondját. Akiket az élet bármilyen módon megsebzett, figyelemre és meghallgatásra találnak a papban. A papok legyenek irgalommal, amikor kiszolgáltatják a kiengesztelődés szentségét. A pap magatartása abból ered, hogy ő milyen kapcsolatban van saját gyónásával. A pap ajándékozza oda a szívét a szolgálatban, és legyen képes arra, hogy meghatódjon. Az aszeptikus, laboratóriumi papok nem segítik az egyházat. (…) Az egyház ma olyan, mint egy frontkórház, ahol gyógyítani kell a sebeket. Ma annyi ember van, aki sebeket hordoz, anyagi okok vagy botrányok miatt, amelyek az egyházat sem kímélik meg. Nekünk papoknak ott kell lennünk ezeknek az embereknek a közelében.” „Az Úr Jézus, aki a pusztában töltött negyven napjával megszentelte böjti zarándoklásunkat, segítsen nekünk hozzá hasonlóan minden Igével táplálkozni, ami az Isten ajkáról származik. Szűz Mária oltalmazzon és kísérjen minket ebben az előkészületben a Húsvétra.” „Hogyan kell tehát keresztényként haladnunk az úton, amelyen kísértésekkel találkozunk? Ha a gonosz az utunkba áll, hogy békétlenné tegyen? Jézus halál- és gonosz feletti győzelmének nem lehetünk csak félig részesei. Saját maga mondja: vagy velem, vagy ellenem; aki nincs velem, az ellenem van. És aki nem gyűjt, az szétszór. Jézus az egész emberiségért jött, hogy megsemmisítse a gonosz művét és kiszabadítson minket annak szolgaságából.” „Jézus az Isten Fia, aki a szeretet. És aki legmélyebb lényegéből vágyik arra, hogy valóban minden ember személyesen átérezze a valódi Istengyermekség tudatát. A keresztény hitben ez Jézus feltámadásának tényével van alátámasztva. Nem a visszautasítók feletti győzelem hangsúlyozására, hanem Isten halálnál hatalmasabb szeretetének bizonyítására. Isten megbocsátásának ereje legyőz minden bűnt, ezért érdemes maradéktalanul feláldozni a saját életet, mint tanúságtételt ennek az ajándéknak mérhetetlenségéről.” „Megjelölve a hamuval, elgondolkodunk azon, hogy kik és mik vagyunk. Különbség nélkül mindnyájan – akár idősebbek vagy fiatalok – egykor hamuvá válunk. Ennek ellenére benső hangunk ezt súgja: születésed értelme nem a hamuvá válás, hanem valami más nemesebb cél elérése. Egy nagy találkozás érdekében születtél, hogy szíved beteljen a Jézus Krisztussal való találkozáskor. Amikor elfogadjuk a hamu jelét, felmerül bennünk a kérdés: Mi az életem értelme? Nem elégedek meg egy felszínes válaszkereséssel? Vágyom a Jézus Krisztussal való találkozásra, amely a teljességre vezet, vagy csak céltalanul bolyongok? Mi az egyedüli boldogság, amelyet soha nem veszthetek el? Valaki felvetheti: atya, de a társadalomban általában másképp gondolkodnak, az ember nem képes az árral szemben haladni... Feleletem: Igaz, hogy a környezet sokszor magával ragad a mélybe. Ennek ellenére mégis elismered Jézus Krisztus kinyilatkoztatását, elfogadod üzenetét, azonosulni akarsz tanításával és már most megélni a tejességet? Vagy csak felszínesen, haszontalanul akarod leélni életedet, értéktelen butaságok miatt?”
8
2014. Húsvét
Krisztus fénye
A MI REMÉNYÜNK ! Húsvéti gondolatok Kosztolányi Dezső liturgikus évről szóló írásával élve, Anyaszentegyházunk nagyon bölcsen osztotta be az év ünnepeit, megemlékezéseit, szinkronban az évszakok mondanivalójával. Ősszel, amikor a természet aludni tér és lehullnak a levelek a fákról, az elmúlásra figyelmeztet Halottak napján. Amikor télre fordul az idő, rövidek a nappalok, és hideg vesz bennünket körül, a nap erejéről, a Megváltó születéséről beszél, aki a szeretetével megmelegíti szívünket, míg a sötét téli napok között várjuk a nappalok hosszabbodását. Majd, amikor életre kel ismét a természet, rügyeznek a fák, virágba borul a természet, kellemes illatok szállnak a levegőben, az orgona, a gyöngyvirág illatozik a kertekben – a Megváltó föltámadását hirdeti a világnak. Tegyünk hát félre minden csüggedést, mert van reményünk ebben a világban és a halál utáni örök életben egyaránt, mert Jézus Krisztus legyőzte a halált és életet adott a világnak! Ezért vagyunk mi, hívő keresztények alapjában véve optimisták, bizakodók. Tudjuk azonban, Jézus működése idején az emberek sokszor nem azt tapasztalták, amit vártak: a kenyérszaporításnál, amikor több mint 5 000 ember jóllakott az öt kenyérből és két halból, királlyá akarták emelni, de ő elvonult egyedül imádkozni. Másnap a Kafarnaumi Zsinagóga előtt újra csak kenyeret kértek tőle, mert megéheztek, akkor pedig egészen másról, a mennyei kenyérről kezdett nekik beszélni, amely az ő teste lesz. Amikor több alakalommal is tőrbe akarják csalni, mindig bölcsen kivágja magát, és ellenfelei szégyenülnek meg, példa erre a házasságtörő asszony esete. Csalódtak Jézus ellenségei is: a temetéssel, azt hitték, lezárták a Názáreti Jézus ügyét, s nyugodtan ünnepelhetik a pászka ünnepét. Őröket is állítottak a sírhoz, hogy a zsidó főpapok és Poncius Pilátus helytartó az éjszaka nyugodtan aludhassanak, és másnap a nagy ünnepet nyugalomban tölthessék. De a katonák megzavarták álmukat, mert vitték nekik a hírt: Jézus föltámadt! Valóban föltámadt! Csalással próbálták a tényt eltusolni: Mondjátok, amíg mi aludtunk, jöttek a tanítványai és ellopták a holttestét. De vége lett a nyugalmuknak. Lássuk be, emberi módon csalódtak apostolai és tanítványai is, amikor a Getszemáni kertben elfogták és megkötözték azt, aki annyiszor mutatta meg isteni hatalmát. Sírtak, amikor hallották, volt, aki látta közülük, hogyan halt meg a keresztfán, mint egy gonosztevő. Bánatukat mondták el az Emmauszba igyekvő tanítványok, amikor ezt mondták a hozzájuk csatlakozó Jézusnak: Mi azt reméltük, ő váltja meg Izraelt. Féltek az apostolok, és ezért bezárkóztak az utolsó vacsora házába, nehogy őket is bántalmazzák. Mi lesz most velük, három évet rápazaroltak a Mesterre, s hiába?! – gondolták. Michelangelo: De csalódásuk örömre változott. Találkoztak a feltámadt Krisztussal Vigadtak s búsultak többször is, aki megvigasztalta őket, hogy mindent érdemes volt érte tenni, és érdemes lesz ezután is róla tanúskodni az emberek előtt. Vigadtak s búsultak az égi lelkek, A mai emberek is hasonlóképpen csalódnak sokszor Jézusban, akik az hogy nem ők, hanem te haltál halállal, Ő országát akarják tönkre tenni, de nem tudják, mert Isten hatalma s a földi ember előtt véred által mindennél nagyobb, és az megmutatkozik Krisztus követőinek kiállámegnyitottad zárt kapuját a mennynek. sában is. Vigadtak, mert látták, hogy a teremtett De csalódhatnak azok is, akik csak földi segítőt várnak Jézusban, és ember bukása poklából kilábal, nem kapják meg, amit akarnak. Ám ha felismerik Jézusban a lelki búsultak, mert a kínok garmadával Megváltót, ez az érzés bizonyosan örömre fordul. a szolgák szolgájává lett kereszted. Kedves Olvasók! Mi lelki Megváltónk húsvéti ajándékait várjuk. A kegyelmet, amellyel segít bennünket, amellyel értelmet ad az életnek Honnét s ki voltál, jelezte szemének akkor is, ha nehéznek tűnik. És felcsillantja előttünk az örök dimenhunytával az ég, föld kitárta vemhét, ziókat. hegyek rendültek, tajtékzott a tenger. Ezekkel a gondolatokkal kívánok sok lelki élményt a Húsvéti ünnepekben, sok lelki erőt az élet nehézségeihez, és boldog családi Sírjaikból az ősatyák kiléptek, találkozásokat a szép húsvéti hagyományok szerint. a démonok nyíttak, de a keresztség Új életében ujjongott az ember. Fordította: Rónay György
Szeretettel: András atya Illusztráció: Michelangelo Győzelmes Krisztus szobra
9
Krisztus fénye
2014. Húsvét
A KATOLIKUS EGYHÁZ KATEKIZMUSA III. A Szentlélek és Isten szava az ígéret idején A kezdetektől az „idők beteljesüléséig” (Gal 4,4) az Ige és az Atya Lelkének közös küldetése ugyan rejtve marad, de működik. Isten Lelke ekkor készíti elő a Messiás idejét: noha teljesen nem nyilatkoztatják ki magukat, mindkettőről tudomásunk van azért, hogy várjuk eljövetelüket, és ha megjelennek, képesek legyünk fogadni Őket. Ezért van az, hogy az Egyház az Ószövetség olvasásakor (vö. 2Kor 3,14) mindig azt vizsgálja (vö. Jn 5,36.46), hogy a Lélek, „aki a próféták szavával szólt”, mit akar mondani nekünk Krisztusról. „Prófétáknak” nevezi az Egyház mindazokat, akiket a Szentlélek ihletett az Ó- és Újszövetség szent könyveinek megírására. A zsidó hagyomány a következő könyveket különböztetI meg. Törvények (az első öt könyv vagy Pentateuchus); Próféták (a mi ún. „történeti” és prófétai könyveink); Írások (a bölcsességi könyvek és különösen a zsoltárok) (vö. Lk 24,44). A teremtésben Isten Szava és Lelke szerzi minden teremtmény életét és létét: (vö. Zsolt 33,6; 104,30; Ter 1,2; 2,7; Préd 3,10-21; Ez 37,10). A Szentlélek uralja, szentesíti és lelkesíti a teremtést, mert Ő Isten, egylényegű az Atyával és a Fiúval (…). Neki adatott az élet fölötti hatalom, mert mint Isten,
őrzi a teremtés művét az Atyában a Fiú által. (Bizánci liturgia, vasárnap reggeli imádság tropárja) „Ami az embert illeti, őt Isten tulajdon kezeivel (azaz a Fiúval és a Szentlélekkel) alkotta (…) valóban, a testen alakjának mintáját formálta meg, azért hogy külső kinézetében isteni formája legyen, mert saját képmására alkotta meg Isten.” (vö. Szent Iréneusz: Dem. 11.)
Az Ígéret Lelke Ha a bűn és a halál el is torzította, az ember mégis „Isten képmása” maradt és a Fiú képmása, de nem adatott meg neki „Isten dicsősége” (Róm 3,23), azaz a „hasonlóság”. Az Ábrahámnak tett ígéret az üdvtörténet kezdete, melynek befejeztével a Fiú magára ölti a „képet” (vö. Jn 1,14; Fil 2,7) és helyreállítja az Atyával való „hasonlóságot”, neki juttatván a dicsőséget, a Lelket „aki életet ad”. Minden emberi reménnyel ellenkezőleg Isten gyermeket ígér Ábrahámnak, hitének jutalmaként és a Szentlélek
ajándékaként. (vö. Ter 18,1-15; Lk 1,26-38.54-55; Jn 1,12-13; Róm 4,16-21) Ábrahám leszármazottai által nyer áldást a föld minden nemzetsége. (vö. Ter 12,3) Leszármazottja Krisztus (vö. Gal 3,14), akiben a Szentlélek kiáradása megteremti „Isten szétszórt gyermekeinek egységét”. (vö, Jn 11,52) Amikor erre esküvel kötelezi el magát Isten (vö. Lk 1,73), már arra is elkötelezi magát, hogy nekünk adja szeretett Fiát, és „az Ígéret Lelkét (…) mely előkészíti Isten választott népének megváltását” (Ef 1,13-14). (vö. Gal 3,14-16)
Az Isten megnyilvánulásaiban és a Törvényben Az ígéret útját a pátriárkáktól Mózesig és Józsuétól a nagy próféták küldetését megelőző látomásokig Isten megjelenései világítják meg. A keresztény hagyomány mindig azt tartotta, hogy Istennek ezekben a megjelenéseiben Isten Igéje vált láthatóvá és hallhatóvá, akit a Szentlélek Felhője borított be és tárt is fel egyben. Ez az isteni pedagógia különösen a Törvény adományozásából derül ki. (vö. Kiv 19,20; MTörv 1,11; 29-30)
A Törvény betűjét tanításként kapja a választott nép, hogy az vezesse el őket Krisztushoz (Gal 3,24). A Törvény azonban képtelen megváltani az embert, s az Isten képmására alkotott ember a bűnből (vö. Róm 3,20) származó megnövekedett tudástól gyötörve egyre hevesebben vágyódik a Szentlélek után: erről tanúskodik a zsoltárok könyörgése.
A királyok és a száműzetés korában Az ígéret és szövetség jelének, a Törvénynek kellett volna irányítania az Ábrahám hitéből származott nép szívét és intézményeit: „Ha tehát hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet, akkor (…) papi királyságom és szent népem lesztek” (Kiv 19,5-6). (vö. 1Pt 2,9) De Dávid után Izrael engedett a kísértésnek és éppolyan királyság lett, mint a környező népek királyságai. A Dávidnak ígért királyság (vö. 2Sám 7; Zsolt 89; Lk 1,32-33) azonban a Szentlélek műve és Lélek szerint a szegények királysága lesz.
10
A Törvény figyelmen kívül hagyása és a szövetség megszegése halálhoz vezet: ez a száműzetés kora, mely látszólag az ígéretek megsemmisülésének az ideje, valójában azonban a megváltó Isten titokzatos hűségének tanúbizonysága és az ígért újjászületés kezdete immár a Lélekben. Isten népének át kellett esnie ezen a tisztuláson (vö. Lk 24,26), a száműzetésre már a kereszt árnyéka vetül Isten tervében; a száműzetésből visszatért, megmaradt szegények pedig az Egyház tisztán kivehető élő képei.
2014. Húsvét
Krisztus fénye
A Messiás és az Ő Szentlelkének várása „Nézzétek: én valami újat viszek végbe” (Iz 43,19) ez a profétikus sor egyrészt a Messiás várására, másrészt az új Lélek bejelentésére utal és mindkettő a „maradékban”, „a szegények népében” (vö. Szof 2,3) egyesül, akik reménykedve várják „Izrael vigasztalóját” és Jeruzsálem megszabadulását” (Lk 2,25.38). Fentebb már láttuk, hogyan tölti be Jézus a rá vonatkozó jövendöléseket, itt tehát csak azokkal foglalkozunk, melyek a Messiásnak és Lelkének kapcsolatát világítják meg. A várva-várt Messiás arcvonásai Emmánuel könyvében kezdenek körvonalazódni (vö. Iz 6-12) („Amikor Izajás meglátta Krisztus dicsőségét” (Jn 12,41), különösen Izajás 11,1-2 versében: Vessző kél majd Izáj törzsökéből Hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erősség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke. A Messiás vonásait a Szolga éneke nyilatkoztatja ki. (vö. Iz 42,1-9; Mt 12,18-21; Jn 1,32-34, majd Iz 49,16; Mt 3,17; Lk 2,32, végül Iz 50,4-10 és 52,13-15, 53,12) Ezek az énekek közlik Jézus szenvedésének értelmét és jelzik, hogyan fogja kiárasztani a Szentlelket, hogy életet adjon a sokaságnak: nem kívülről jőve, hanem „magára öltve a mi szolgaságunk alakját” (Fil 2,7). Krisztus magára véve halálunkat, közvetíti számunkra az Élet Lelkét.
Krisztus magára vonatkoztatva Izajás alábbi jövendölését, meghirdeti a Jó Hír beköszöntét (Lk 4,18-19). (vö. Iz 61,1-2) Az Úr lelke van rajtam, mert fölkent engem elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy felszabadítsam az elnyomottakat, és hirdessem elérkezett az Úr esztendeje. A közvetlenül a Szentlélek elküldéséről szóló prófétikus szövegek olyan jövendölések, amelyekben az Úr népének szívéhez szól, az ígéret nyelvén. A hangsúly a „szereteten és a hűségen” van (vö. Ez 11,19; 36,25-28; 37,1-14; Jer 31,31-34 és Jo 3,1-5), melyek beteljesülését Szent Péter hirdeti ki pünkösd reggelén. (vö. ApCsel 2,17-21) Ezen ígéretek szerint az Úr lelke „az utolsó időkben” meg fogja újítani az emberek szívét, és új törvényt vés beléjük: összegyűjti és kibékíti a szétszórt és megosztott népeket; átalakítja a teremtés első művét és Isten békességben fog együtt lakozni az emberekkel. A „szegények” népe, (vö. Szof 2,3; Zsolt 22,27; 34,3; Iz 49,13 61,1) az alázatosak és a szelídek, akik teljesen Istenük titokzatos tervére bízták magukat, azok, akik várakoznak az igazságra, de nem az emberekére, hanem a Messiáséra – ez a Szentlélek titkos küldetésének nagy műve az ígéret idején, hogy előkészítse Krisztus eljövetelét. Az ő szívük, melyet a Lélek megtisztított és megvilágított, nyilatkozik meg a zsoltárokban. A Szentlélek a szegényekben készíti elő az Úr számára „az ő népét”. Dán Károlyné
*****
Néhány szó a Váci Egyhá zmeg yei Zsina tró l Kedves Olvasók! Már többször adtunk tájékoztatást a Zsinatról. A 10 témakör megtárgyalásának több mint a fele lezajlott. Általában minden témakörön a megfelelő szakemberek vettek részt az összejöveteleken. Püspök atyának az a szándéka, hogy a hívek minél szélesebb körben tájékoztatva legyenek a Zsinatról, ezért a témakörök vezetőit felkérte, hogy írjanak egy-egy homíliát, szentbeszédet az előadásuk fontosabb tartalmáról. Ezeket a beszédeket, az egyes zsinati összejövetelek előtti vasárnapon olvassák fel a híveknek. Ezt tettük mi is, itt, Dunaharasztin és Taksonyban. Emlékeztetőül a tíz témakőr a következő: Evangelizáció, Szolgálattevők, Liturgia, Katekézis, Plébániai közösség, Család, Sajátos ellátást igénylő csoportok, Az egyházmegye élete, Anyagi javak, Jelenlétünk a társadalomban. András atya
11
Krisztus fénye
2014. Húsvét
A SZENTLÉLEK CSODÁI 10. rész
A mi utunk az evangelizáció Nem érdem miatt kapjuk a kegyelmet. Ajándékba kapjuk. Sokan azt gondolják, hogy a kereszténység teljesítmény-vallás. Vasárnap el kell menni a templomba, meg kell tartani a Tízparancsolatot. Sokan azért tartják meg e parancsokat, hogy Istennek tetsszenek, hogy Isten szeresse őket, vagy, mert félnek Tőle. De alapvetően fordítva áll a dolog. Én nem azért vagyok jó, hogy Isten szeressen, hanem azért, mert Ő szeret, és az örök életet ingyen kapom Tőle. Nekem ingyen van, Neki viszont az életébe került: Jézus Krisztus, az Isten Fia meghalt és feltámadt értem. Ez a végtelen szeretet válaszra vár. Ezért, ha jót teszek, azt azért teszem, hogy hálát adjak Jézusnak. Ez az üdvösség, melyet Isten valósít meg, s melyet az Egyház örömmel hirdet, mindenkié: Isten megkezdett egy utat, hogy minden idők emberével egyesüljön. Mi is megkezdünk egy végtelenbe induló utat… A volánbuszon voltam tanúja a következő eseménynek: a délutáni járatra sokan szálltak fel, már nemigen akadt ülőhely. Egy idősebb nő mellett, az ablaknál mégis volt egy, azonban azt a táskájával elfoglalta. Egy hasonló korú felszálló kérte, hogy tegye szabaddá az ülőhelyet. A nő először szóra sem méltatta az őt megszólítót. Már többen szóvá tették, hogy egy személynek egy hely elégséges, nem kettő, míg végül az ülő nő megszólalt. Bár ne tette volna! Szitok hagyta el az ajkát, amit többször megismételt – hátha nem érthető?! – Végül is, nem vette el a csomagját az ülésről, és akinek nem jutott hely, kényszerűségből – szó nélkül – leült a lépcsőre. Ő szelíd tudott maradni. A szitkozódó magába zárkózva, gyűlölködő pillantást vetve, csökönyösen meredt maga elé… Rideg és örömtelen világ, sőt vigasztalan is. Mit nyerünk, ha zsarnok módon magunkat tesszük életünk középpontjába, ha csak saját jogainkat hangsúlyozzuk? Ha irigységből félretolunk, eltiprunk másokat? Nekünk – Isten jóságában hívő embereknek – azonban minél több kallódó, elveszett lelket kell megmentenünk. Erre annál is inkább nagy szükség van, mert emberi közösségeink egyre kilátástalanabb helyzetbe taszítják magukat, elveszítve az alapvető érzékenységet. Kalkuttai Boldog Teréz anya egy alkalommal így fogalmazott: „A legnagyobb aktuális betegség nem a lepra, nem is a tuberkulózis, hanem annak érzése, hogy utálatos és mindenkitől magára hagyott az ember; a legnagyobb bűn az érző és a tevékeny szeretet hiánya, a borzalmas közöny a felebaráttal szemben.” Mélyen elrejtve a szívünkben valami ragyog, és erre a ragyogásra a világnak kétségbeesetten szüksége van. A lelki nyomorúság egyedüli ellenszere az evangélium, mert Jézus Krisztus „azért jött, hogy életük legyen”: a keresztény embernek mindenhová el kell vinnie azt a felszabadító üzenetet, hogy létezik meg-
12
bocsátás az elkövetett rosszra, hogy Isten nagyobb a bűnünknél, ingyenesen szeret minket, és a Vele való közösségre, az örök életre teremtett minket. Az evangelizáció az Egyház feladata, és azt jelenti, hogy jelenvalóvá tesszük a világban Isten országát. A gyengédség és az irgalom a lényege az evangéliumnak. Az Úr arra szólít bennünket, hogy legyünk örömteli hirdetői ennek az irgalomról és reményről szóló üzenetnek. Szeretnénk követni és utánozni Jézust, Aki úgy ment a szegényekhez és a bűnösökhöz, mint pásztor az elveszett bárány után, és tele volt szeretettel. A hívő látás képes felismerni a fényt, melyet a Szentlélek mindig áraszt a sötétségben, anélkül, hogy elfelejtenénk: „ahol elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem” (Róm 5,20). „Nem kívánom a bűnös halálát, hanem, hogy éljen.”(Ez 18, 21-28) – mondja az Úr. Az evangelizáció engedelmeskedik Jézus missziós parancsának: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek.” (Mt 28,19-20) Hozzá csatlakozva új utakat nyithatunk bátran az evangelizálás és az emberi kibontakozás felé. „Szent Pál a galatabeliekhez írt levelében leírja, hogy az emberi lélek a Szentlélek vihara és tüze nélkül csak mire képes: Lélek szerint éljetek, akkor nem fogjátok teljesíteni a test kívánságait. A test a lélek ellen tusakodik, a lélek pedig a test ellen… Tűz a Szentlélek Isten eljövetele. Az isteni szeretet az ember lelkét feltüzesíti, hogy ne csak szájjal, de tettekkel is szeresse az Istent. Erre kell a Szentlélek tüze és ezt kapják az apostolok Pünkösd ünnepén. Azóta jár körül és tüzesíti a lelkünket is a nagy parancsban: a felebaráti szeretetben” – írta Pilinszky János (Pünkösd egy új templom falai között, Új Ember, 1959. május 24.) Az evangélium mindenekelőtt arra hív, hogy válaszoljunk Istennek, Aki szeret és üdvözít minket, felismerve Őt másokban és kilépve önmagunkból, hogy mindenki javát keressük. Az Egyház nem önmagából él, hanem Isten elevenné tevő Lelkéből; az Egyház nem magának él, hanem a másokért való létet valósítja meg. Az a célunk, hogy az életek megváltozzanak, hogy az emberek a Lélek erejében éljenek minden nap. Az Úr küldetésében kell bátran mennünk tovább. Új idők járnak, ezért új erőre van szükségünk. A mi korunkban is a Szentlélek az új evangelizáció fő szervezője. Isten nem távoli, hanem jelenlévő, kézzelfogható valóság. Istenre figyelni annyit jelent, hogy antennámat naponta az Ő hullámhosszára állítom és hagyom, hogy az Ő Lelke töltsön el és vezessen. Vagyis nem én teszek valamit Istenért, hanem engedem, hogy Ő tegye értem azt, amit én soha nem tudnék megtenni. Hagyom, hogy Isten saját
2014. Húsvét eszközévé tegyen. A Szentlélektől „átitatott” léleknek „könnyebb” Isten szemével látni az embereket: Jézus a bűnt ítélte el, nem az embert. „Nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akiknek nincs szüksége rá, hogy megtérjenek.” (Lk 15,7) A Szentlélek által külön tudjuk választani a személyt és az elkövetett bűnöket, és ez a tisztánlátás segít a megbocsátásban is. Csak ekkor van reményünk arra, hogy a társadalom jobb, megbízhatóbb, összetartóbb legyen. Isten Krisztusban nemcsak az egyes személyeket váltja meg, hanem az emberek közötti társas kapcsolatokat is. A Szentlélek végtelenül leleményes és képes megoldani az emberi kapcsolatok legbonyolultabb és legkuszább csomóit is. Az evangelizáció próbál együttműködni a Lélek e szabadító tevékenységével is. Mindegyikünknek szól Szent Pál buzdítása: „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, hanem győzd le a rosszat jóval” (Róm 12,21). Mindnyájunknak vannak szimpátiái és antipátiái, s talán épp ebben a percben haragban vagyunk valakivel. Legalább mondjuk az Úrnak: „Uram haragban vagyok ezzel vagy azzal. Imádkozom érte Hozzád.” Imádkozni olyasvalakiért, akivel haragban vagyunk, szép lépés a szeretet felé, ráadásul evangelizáló cselekedet. A Szentháromság misztériuma arra emlékeztet, hogy az isteni közösség képére vagyunk teremtve, ezért egyedül nem tudjuk sem megvalósítani, sem üdvözíteni önmagunkat. Amilyen mértékben képes Isten uralkodni köztünk, annyira lesz a társadalmi élet a testvériség, az igazságosság, a béke, a méltóság tere mindenki számára. A Szentlélek az egység Lelke. Az eljövendő Isten országát Isten és az Ő teremtményei, az embertársak iránti szeretet fogja építeni. Ez a szeretet ismeri az egymás iránti tiszteletet, figyelmet, egymás megbecsülését, és tud kevesebbel megelégedni: legyőzzük saját hatalmi igényünket, az ego fölfuvalkodott, rossz részét. Ehhez Isten Lelkében kell élni, és engedni, hogy Ő vezessen. A világ teremtéséhez elég volt Istennek egy szava: „Legyen!” – és meglett minden. A világ fönntartásához, az emberiség üdvösségéhez azonban Isten Lelkének állandó irányítására van szükség, hogy megvalósuljon a földön az új ég és az új föld, azaz Isten országa. Ugyanígy van a megváltás művével is: Krisztus áldozata a kereszten egyetlen tett volt, de ennek alkalmazása az emberiség életére eltart a világ végéig. A keresztény vezetése: a Szentlélek szava. Az Apostolok Cselekedetei a Szentlélek vezetéséről szóló tankönyvünk. A Szentlélek hangjának a meghallása feltétlenül szükséges a hatékony és teljhatalmú szolgálathoz. Ha az Apostolok Cselekedeteit olvassuk, szinte megragad bennünket az élet, a reménység, a tisztaság és a frissesség érzése, mint a tavasz ébredése! Az első keresztényeket egészen eltöltötte az Úrral való közösség megtapasztalása: nagyszerű lendület, folytonos megújulás töltötte be a szíveket. Az ApCsel-ben azzal a figyelemre való ténnyel találkozunk, hogy a Szentlélek micsoda kiemelkedő helyet foglal el a keresztény mun-
Krisztus fénye kájában: láthatjuk, hogy mi történt az Isten igéje által ott, ahol az evangéliumot hirdették. Mint a tavaszi szél, amikor megérinti a kopár földet és ágakat, minden felfrissül, megmozdul, megújul. Reménnyel van teli, az eljövendő illatos virágok, árnyat adó zöld levelek, a zamatos gyümölcsök ígéretével. Így újít a Lélek: elvégzi csodálatos küldetését az emberek között: „A szél ott fúj, ahol akar; hallod zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová tart: így van mindenki, aki a Lélektől született.” (Jn 3,8) Az első keresztény közösségekben a lelki élet vezetője és irányítója ez a láthatatlan és ellenállhatatlan erő, a harmadik Isteni Személy, Akit a Szentléleknek nevez Jézus. Egy botanikus el tudná mondani, milyen nagy szükség van szélre a gyümölcsterméshez. Ez azt jelenti, hogy a Szentlélekben megtapasztaljuk Isten jelenlétét és feltétel nélküli szeretetét. A Szentlélek éltető dinamizmusa, túláradása által a keresztség és a bérmálás ereje újra föléled bennünk (Szentlélek-keresztség). Ha a szél hiányzik, akkor kevés gyümölcs terem. A Szentlélek szélhez hasonlító megújító munkája nélkül nem terem gyümölcsöt a közösség, és a közösség nem fog növekedni. Rendezvény-kultúrában élünk, mi is mindenféle rendezvényben gondolkodunk, cselekszünk. A legtöbben élvezik a programjainkat, de nem keresztelkednek meg a Szentlélekben. (ApCsel 1,5; 9,17; 11,16) A segítség egyedüli forrása az az erő, amely a tanítványoknak lángszívet adott: kérnünk kell, hogy a Szentlélek a mi szívünkben és életünkben is helyet találjon és tüze állandóan égjen. Ennek gyümölcse egy olyan kereszténység lesz, mely független az év napjaitól és egy olyan megváltás, mely annak teljessége, melyet Krisztus elnyert érettünk. Egy olyan kereszténység, mely éber függetlenül attól, ami majd következik. Pál apostol írja: „Teljetek be Szentlélekkel!” (Ef 5,18) A tanítványok beteltek Szentlélekkel, hogy gyengeségükben megerősödjenek. A Lélek végtelen, mi végesek vagyunk. Az Egyház mindig is hívta a Szentlelket, mert tudta, hogy a Lélek vize csak folytonos áramlásban marad friss. Ahol a Biblia azt mondja, hogy valaki betelt Szentlélekkel, ezzel azt fejezi ki, hogy az, aki ezt átélte, a Szentlélek uralma alá került. Ez azt jelenti, hogy életünk minden része – az Istennel való életünk, személyes életünk, családi életünk, valamint az életünk gazdasági oldala, vagyis minden, ami hozzánk tartozik – nemcsak a Szentlélek vezetése, hanem a Szentlélek ereje és uralma alá is került. A Szentlélek ereje tesz minket képessé, hogy a Jézus Krisztusban való megváltás teljes gazdagságát átélhessük. Az ember megtérhet és örülhet annak a ténynek, hogy Isten gyermekévé lett, de a Szentlélekkeresztség nélkül hiányzik az erő, és nem tudja elfogadni mindazt, melyre Isten gyermekeként joga van, és nem tudja betölteni azt a küldetést, mellyel Isten megbízza. Ezért nagyon fontos, hogy minden keresztény átélje ugyanazt, mint az első keresztények. Ő életünk minden dolgát úgy akarja rendezni, hogy minden jó és helyes
13
Krisztus fénye legyen, és be akar tölteni bennünket az Ő csodálatos Lelkével és mennyei erővel. A legnagyobb erő, amelyet Isten Lelke valakinek is adott, az ima ereje. Ferenc pápa meggyőződése, hogy a transzcendenciára nyitottan kialakítható egy újfajta politikai és gazdasági mentalitás, amely segíthet legyőzni a gazdaság és a társadalmi közjó abszolút szembenállását is. Történelmi tavasznak lehetünk a tanúi, a gyümölcsöket a jövő fogja leszüretelni. Lehetséges-e, hogy a kegyelem jó illatát árasztjuk, vagy – ha ellenállunk a Szentléleknek – a könyörtelenség ártalmas légkörét? Pál apostol minden képessége és megszerzett tudása mellett is jól tudta, hogy Isten ereje nélkül nem lennének megtérések, az emberi életek nem változnának meg, a bűn ereje sem törhetne meg az emberekben. Semmi sem történne, ha nem lenne ott a Szentlélek meggyőző és átformáló ereje. Nem mi „térítünk”. Ez lehetetlen. Egyrészt, mert akkor aki „térített”, magához láncolhatná, hatalmában tarthatná azt, aki „általa” megtért, így egy ember manipulálhatna egy másikat kénye-kedve szerint. Mindig Isten kegyelme és szeretete alakítja át az ember „kőszívét” (Ez 36,26), így Övé a dicsőség is. Isten soha senkit nem tart „függésben”, Tőle van legnagyobb kincsünk is, a szabad akarat. Az Úr élő, szabad és kreatív lényekként akar felhasználni minket, akik hagyjuk, hogy szava áthasson minket, mielőtt továbbadjuk. Jézusnak szüksége van beleegyezésükre, hogy szeretetével általunk a bűnösöket is megszólíthassa. Az ember élete annál tartalmasabb, minél jobban ragyog belőle az Isten dicsősége. A Szentlélek az, Aki sugalmazza a szót, Aki mint az Egyház kezdetén, ma is munkálkodik mindazokban, akik az evangéliumot továbbítják: ha hagyják, hogy birtokba vegye és vezesse őket. Nagy kísértés, hogy azt gondoljuk, Isten túl nagy döntést kíván tőlünk, melynek meghozatalára még nem vagyunk képesek. De nincs türelmesebb az Atyánál, és senki sem ért meg és vár úgy minket, mint Ő. Ő mindig egy újabb lépés megtételére hív, de nem követel beteljesült választ, ha még nem jártuk be azt az utat, mely ezt lehetővé tenné. Senki nem segíthet nekünk jobban abban, hogy megmaradjunk a megváltás új életében, mint a Szentlélek. Ő világosítja meg a szívünk belső világát és megmutatja nekünk saját erőtlenségünket. Naggyá teszi előttünk a Megváltót és megmutatja nekünk a megváltás és öröm forrásához vezető utat, mely Jézusban van. A bennünk levő új élet tulajdonképpen az által erősödik, hogy egyre jobban megismerjük a Jézus Krisztusban lévő megváltás gazdagságát. A bennünk lakozó Szentlélek az, Aki azt, amit Jézusban nyertünk, újra és újra megvilágosítja szemeink előtt. Ha valaki újjászületett és üdvösséget nyert, annak külső megnyilvánulásai minden kétséget kizárnak. Hasonlóan, a Szentlélek gyümölcsei is megnyilvánulnak annak életében, akit betöltött Isten Lelke, hiszen ilyenkor Isten Lelke a hívő testét saját (Isten) templomává teszi. Sok esetben a nem hívő ember számára az élő Krisztus egyetlen megjelenítője az a
14
2014. Húsvét keresztény, akit lát. Lehet, hogy éppen Te vagy az a személy az ismerősöd szemében. Az egyetlen Biblia, amit egy nem hívő ember olvas, az az újjászületett keresztények élete. Mi Őt reprezentáljuk, amihez a Szentlélek ad erőt. Nagy a felelősségünk. Olyan evangelizáció válik szükségessé, mely megvilágítja az Istennel, a többiekkel és a környezettel való kapcsolat új módjait, amely felszítja az alapvető értékeket. Isten hatalmas Teremtő, mindenható Isten. Nála semmi sem lehetetlen. Sokszor elfeledkezünk erről. Az Ő hatalmában van megváltoztatni saját törvényeit, a természeti törvényeket, a világegyetem törvényeit. Miért kell meglepődni a csodákon? Miért olyan korlátozott az emberi gondolkodás, hogy nem tudja elfogadni azt, ami már a természetfölötti határát súrolja? Isten minden dolognak a Teremtője. Mindig Isten kezében van az irányítás. A csoda Isten szuverén munkája, az isteni erő megnyilvánulása egy Istentől jövő üzenet igazolására. (ApCsel 2, 43-44) Isten arra hív, hogy tegyünk le elé mindent: az életünket, terveinket, jól bevált módszereinket és haljunk meg Jézussal együtt, hogy egyedül Neki éljünk. A Szentlélek erejével Isten új életre hív! A Lélek erejéből Isten országa köszönt a világra. A jelek és a csodák fellépésének igazi összefüggése evangelizációs folyamat. Az nem lehet, hogy mi keresztények csak saját magunkkal foglalkozzunk. Az Egyház nem zárkózhat magába. Tudjátok, mi történik akkor, ha az Egyház bezárkózik: megbetegszik. Lépjetek ki! – tanácsolja Ferenc pápa. Kilépni a plébánia, a templom ajtaján. Az egyházi közösségek eszközök, amelyeken keresztül Isten szeretete el akarja érni a mai világ elvallástalanodott és ezért válságban lévő embereit. Az evangelizáció minden válfajában mindig Istené az elsőség, Aki meg akar hívni bennünket a vele való együttműködésre, és Lelkének erejével ösztönöz minket. Az evangélium örömét soha semmi és senki nem veheti el tőlünk (Jn 16,22). A buzgóságot és a bátorságot megfojtó egyik legsúlyosabb kísértés a vereségérzet, amely elégedetlen pesszimistákká és sötét arcú kiábrándultakká alakít át bennünket. Jóllehet törékenységünk fájdalmas tudatával kell előrehaladnunk, nem szabad feladnunk, és emlékeznünk kell arra, amit az Úr Szent Pálnak mondott: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében (2Kor 12,9). Mi csak a felszínt súroljuk. Sokkal több van még Isten erejében, mint amit mi felfogunk, sokkal több van Isten titkában, amelyet egyedül a Szentlélek jelent ki. A szenvedő emberrel együtt szenvedő Isten nagy titka: a megfeszített Jézus. Azt írja XVI. Benedek pápa a Hit évét megnyitó homíliájában, hogy „A sivatagban (a bennünket körülvevő romlott világ) főként olyan hívő emberekre van szükség, akik saját életükkel mutatják meg az Ígéret földje felé vezető utat, és így ébren tartják a reményt.” Eközben az evangélium mindig arra hív, hogy vállaljuk a másik arcával, minket megszólító fizikai jelenlétével, fájdalmával és kérdéseivel,
2014. Húsvét
Krisztus fénye
kéréseivel, ragadós örömével való találkozás kockázatát, szüntelen testi közelségben. Istenre nézve nincs kis és nagy dolog. Még abban sincs Neki semmi nehézsége, hogy millió és billió történést egyszerre irányítson. Azt írja Ferenc pápa, hogy „A világ minden keresztényét külön szeretném kérni egy vonzóvá és fénylővé váló testvéri közösség tanúságtételére, hogy mindenki megcsodálhassa, hogyan törődtök egymással, hogyan bátorítjátok és támogatjátok kölcsönösen egymást: „Arról tudják meg majd rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,35). A szeretet az egyetlen világosság, mely ezt a sötét világot újra meg újra megvilágítja, és erőt ad nekünk az élethez és a cselekvéshez. Minden keresztény annyira misszionárius, amennyire Jézus Krisztusban találkozott Isten szeretetével. Egyháznak lenni azt jelenti, hogy Isten népe vagyunk, összhangban az Atya nagy szeretettervével. Vagyis a Szentlélek, az egység Lelke a Szentháromság benső életének kötelékét nemcsak az Egyházban, hanem a teljes emberiségben is gyakorolja. Ez azt is magában foglalja, hogy Isten kovászának kell lennünk az emberek között. Ez Isten üdvösségének hirdetését és elvitelét jelenti világunkba, amely gyakran elveszti önmagát;
amelynek olyan válaszokra van szüksége, amelyek bátorítják, reményt és új lelkesedést adnak az úton. Az Egyháznak az ingyenes irgalmasság helyévé kell lennie, ahol mindenki úgy érezheti, hogy befogadják, szeretik, megbocsátanak neki és bátorítják, hogy az evangélium jó életének megfelelően éljen. Isten népe, mivel a Lélek állandóan tevékenykedik benne, folyamatosan evangelizálja önmagát. De ennek a nagylelkű bizalomnak táplálkoznia kell, ezért szüntelenül hívnunk kell Őt. Valamennyien arra vagyunk hivatottak, hogy egyre inkább evangelizálók legyünk. De semmiféle motiváció nem elegendő, ha nem ég a szívekben a Szentlélek tüze. A jóhír, az evangélium, annak az Atyának az öröme, Aki nem akarja, hogy egy is elvesszen a kicsinyei közül. Így fakad fel az öröm a Jó Pásztorban, Aki keresi az elveszett bárányt és hazaviszi az akolba. Kíváncsiak arra, hogy lehet-e hatékony egy egyszerű, hétköznapi keresztény tanúságtétele, elképzelhető-e, hogy evangelizációja hatással lehet egy „nagy” bűnösre, aki megtér? Október 27-én, a Pécsett megrendezésre kerülő Országos Katolikus Karizmatikus Találkozón megtudhatja. A fő előadó ugyanis John Pridmore, aki gengszterből lett evangelizátor. Tóth Marianna
Forrás: Ferenc pápa Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdítása, Budapest, Szent István Társulat, 2014. Itt ragadom meg a lehetőséget, hogy megköszönjem, az egyházközség által kedvezményesen vásárolhattam meg Ferenc pápa könyvét. Eberhard Mühlen: Alapelvek a Szentlélek vezetésének felismerésében, Marana Tha 2011. 1.sz. Jörg Müller: Utak a lelki élethez, Budapest, Marana Tha 17, 1993
A nagy érdeklődésre tekintettel rekord példányszámban jelent meg magyarul Ferenc pápa apostoli buzdítása A pápai megnyilatkozások sorában eddig 48 látott napvilágot II. János Pál első enciklikájának 1980-as kiadása óta. A Szent István Társulat átlagban kétezer darabot jelentetett meg a dokumentumokból, s bár a korábbi szentatyák első megnyilatkozásait is kiemelkedő figyelem övezte, a mostani, tízezres példányszám rendkívülinek számít. A magyarul mintegy 170 oldalt kitevő dokumentumot Diós István atya fordította. Ferenc pápa első, önállóan írt apostoli buzdításának megjelenését világszerte nagy érdeklődés előzte meg, hiszen a vatikáni reformok, valamint az emberek számára is oly lelkesítő, szívhez szóló nyilatkozatai és cselekedetei sokak érdeklődését felkeltették. Az evangélium öröme kezdetű megnyilatkozásának magyar nyelvű kiadását a pápa szavaival mutatjuk be: Az evangélium öröme betölti azok szívét és egész életét, akik találkoznak Jézussal. Akik engedik, hogy üdvözítse őket, azok megszabadulnak a bűntől, a szomorúságtól, a belső ürességtől és az elszigetelődéstől. Jézus Krisztussal mindig megszületik és újjászületik az öröm. Ebben a buzdításban a keresztény hívekhez szeretnék fordulni, hogy meghívjam őket egy olyan új evangelizáló korszakra, amelyet ez az öröm jellemez, és irányt mutassak az Egyház útjának a következő évekre. Meghívok minden keresztényt – éljen bárhol és bármilyen helyzetben –, hogy még ma újítsa meg személyes találkozását Jézus Krisztussal, vagy legalábbis döntsön úgy: engedi, hogy ő találkozzon vele, hogy mindennap szünet nélkül keresi őt. Nincs olyan ok, amiért valaki azt gondolhatná, hogy ez a meghívás nem neki szól, mert „senki nincs kizárva abból az örömből, melyet az Úr hozott”. Aki kockáztat, azt az Úr nem csapja be, és ha valaki csak egy apró lépést tesz is Jézus felé, felfedezi, hogy ő már tárt karokkal várja érkezését. (Magyar Kurir nyomán)
15
Krisztus fénye
2014. Húsvét
MÁRIA IRODALMA
– 1. rész
Valószínűleg az irodalmi művek szubjektíven értékelhető volta mondatta Kosztolányi Dezsővel, hogy a magyar irodalom legszebb verssora Petőfi Sándor közismert verse, a Szeptember végén című alkotás második versszakának sora: ”Elhull a virág, eliramlik az élet”. A költői párhuzam általános igazságot fogalmaz meg, és éppen ez adja a valódi irodalmi gyöngyszemek örökérvényűségét: a líra nyelvén fogalmazzák meg azokat a gondolatokat, amelyek mindannyiunkban felötlenek, vagy sejtetik azokat az érzéseket, amelyek egyetemesen érvényesek mindannyiunkra akkor is, ha nem jutunk el kimondásukig. El Greco: Mater Dolorosa Kosztolányi állításának igazát költői nagyságának adózva elismerem, de a hívő magyar logikájával vitába szállok vele: nem Petőfi Sándor sora a legszebb a magyar irodalomban. Az élet elmúlásának metaforájánál is többet üzen irodalmunk első fennmaradt költeménye, az Ómagyar Mária-siralom kétsoros figura etymologica-ja, azaz szótőismétlése: „Világ világa, virágnak virága, keserűen kínzatol, vas szegekkel veretel.” Nyilván nem összehasonlíthatóak sem témájukban, sem műfajukban a két mű sorai, hiszen egyik az elmúlást, az anyagi megsemmisülést, a másik pedig éppen az örök életet idézi. Az Ómagyar Mária-siralom sorai bizalmat és reményt is közvetítenek, mögöttük két alak is felsejlik: a Megváltó maga, és a Szűz, akinek megadatott világra hozni fiát, és végigkövetni egyszülöttje életét és életáldozatát. Michelangelo Buonarotti: Piéta Jelen írás címe nem véletlen, sem pedig szójáték, nagyon is szándékos a választás: témánk, a Máriáról szóló irodalom kettős indíttatású műveket tartalmaz, éppúgy, ahogy az említett sorok is két alakot kötnek egymáshoz. A Mária-irodalom, Mária irodalma olyan műveket foglal magába, amelyek közül jó néhány Máriáról szól, Mária alakját villantják föl, ám közös vonás mindegyikben, hogy a mű központi alakja alapján a szerző Jézus Anyjának szentelte a művet. A Szeplőtelen alakja annyira szemléletes, hogy megszámlálhatatlan képzőművészeti alkotást ihletett, és talán ez lehet a magyarázat arra, hogy a Mária-kultusz szavakba önthető formában inkább a líra változatos műfajain keresztül, az Evangéliumok történetei alapján kialakult képzetek szerint nyilvánul meg. Mária ábrázolása a jézusi életúthoz kötődik: közismert az újszülött Jézust vagy kisded gyermekét dajkáló, a Szent Család körén megjelenő Mária képe. Az irodalomban azonban főként Jézus kínszenvedésének egyes jeleneteihez köthetően jelenik meg az alakja, a Fiú szenvedéseinek átélőjeként az egyetemes fájdalom, és elsősorban a mindenkori anya kínját mutatja be, így válik gyermekét féltő, szenvedését átérző vagy a gyászoló anya képévé. Idősebb Lucas Cranach: Kálvária Különösen sokatmondó, hogy a magyar irodalom első, írásban fennmaradt alkotása egy Mária-himnusz, annak is egy változata, a planctus, azaz Mária-siralom. A himnuszok a kereszténység terjedésének időszakában ötvözték az antik műfaj sajátosságait a vallásos mondanivalóval. A
16
2014. Húsvét
Krisztus fénye
fennkölt tárgyról emelkedett hangon írott költemények továbbviszik a bibliai zsoltárok hagyományait is, hogy a középkor végére a műfaj elszakadjon az antik hagyományoktól és újabb tartalommal telítődve elvont eszme vagy fogalom magasztalására is alkalmassá váljon. Az Ómagyar Mária-siralom kevesebb, mint száz éve ismert a magyar közönség számára. 1923-ban fedezték fel a Leuweni kódexben, és az azóta eltelt időben pedig számos nyelvészt és irodalmárt foglalkoztatott a nehezen olvasható, a korabeli középkori nyelvet tükröző, alig harminchét tördeletlen sorból álló, latinból fordított költemény értelmezése. Mindannyian kiemelik a fordítás remekmű voltát, bizonyítékot látva ebben arra vonatkozólag, csak a korabeli viszonyok tehetnek arról, hogy a mű egyetlenként maradt fenn a magyar irodalomban, voltak előzményei. A költemény vélhetően latin szöveg szabad átültetése, a verselési technikák fejlettsége, a költői eszközök alkalmazása valószínűvé teszi, hogy a valamikori fordító nem egyedi, elszigetelten megjelenő művéről van szó. Bárki is lehetett a tolmácsolója, nemcsak a kódexben is szereplő latin planctus-t fordította le, ahogy azt sokáig feltételezték, hanem inkább több, hasonló műfajú és témájú siralom mintájára alkothatta meg művét. A szerző igényességéről árulkodik a változatos rímtechnika: páros rímmel, félrímmel és bokorrímmel is találkozunk a versben, akárcsak alliterációval, azaz betűrímmel: keserűen kínzatol. Az Ómagyar Mária-siralom másik különlegessége, hogy a lírai én a fájdalmas anya szerepébe helyezkedik bele, és panaszként induló lamentációja mintha gyermeke fájdalmának növekedésével együtt fokozódna. Az egyenes gondolatmenetet mintegy megszakítják a gyöngéd szépségű megszólítások, Mária szenvedő fiához is szól a szerető anya becézésével. A megrázó gondolatváltások a fia szenvedését, szenvedéstörténetének kínzó részleteit idézik fel egyre erőteljesebb fordulatokkal, az anya önmagát ajánlja fel áldozatként gyermeke helyett, a vers zárlatában pedig a fiával együtt vállalt halál gondolata jelenik meg. Ómagyar Mária-siralom Volék sirolm tudotlon. Sirolmol sepedik, buol oszuk, epedek, Választ világumtuul, zsidou fiodumtuul, ézes ürümemtüül. Ó én ézes urodum, eggyen-igy fiodum, sírou anyát teküncsed, buabeleül kinyuhhad! Szemem künyüel árad, junhum buol fárad. Te vérüd hullottya én junhum olélottya. Világ világa, virágnak virága, keserüen kinzatul, vos szegekkel veretül!
(Kiejtés szerinti szöveg, Pais Dezső olvasata)
Uh nekem, én fiom, ézes mézüül, szégyenül szépségüd, vírüd hioll vizeül.
Sirolmom, fuhászatum tertetik kiül, én junhumnok bel bua, ki sumha nim hiül. Végy halál engümet, eggyedűm íllyen, maraggyun urodum, kit világ féllyen! Ó, igoz Simeonnok bezzeg szovo ére: én érzem ez bútürüt, kit níha egíre. Tüüled válnum; de nüm valállal, hul igy kinzassál, fiom, halállal! Zsidou, mit téssz türvéntelen, Fiom mert hol biüntelen. Fugvá, husztuzvá, üklelvé, ketvé ülüd! Kegyüggyetük fiomnok, ne légy kegyülm mogomnok! Ovogy halál kináal anyát ézes fiáal egyembelű üllyétük!
17
Krisztus fénye
2014. Húsvét A világirodalom hasonló alkotása a Jacopone da Todinak ferencesnek tulajdonított Stabat Mater – Állt az anya kezdetű himnusz. Akárcsak az Ómagyar Mária-siralom, ez a mű is Jézus kínszenvedésének történetét foglalja lírai keretbe, a korabeli himnuszköltészet szokványos megoldásait alkalmazva. Da Todi művének hangulata csak annyiban távolságtartóbb az Ómagyar Mária-siralomnál, hogy az általánosan bevett szokás szerint a planctus leíró jellegű ábrázolását nyújtja a kereszt tövében zokogó, fájdalommal teli Máriának. Az anya képe mellett a keresztfára feszített Jézus képe is megjelenik a költeményben, a szenvedéstörténetből azonban csak a korbácsolás motívumát idézi fel a szerző, a kínszenvedés részletező leírása itt elmarad, a fájdalmas felkiáltások, az erőteljes szóhasználat érzékelteti a két alak szenvedését. Perugino: Stabat Mater A szerző fokozatosan, Jézust is megszólító verssoron át vezeti el a befogadót a könyörgésig. A költemény második része Máriához fohászkodó belső beszéd, könyörgések több versszakon is áthúzódó sorozata: a mű beszélője a Szűzanya közbenjárását kéri a mennyei kegyelem elnyerésében, és a vers zárlatában magát Jézust szólítja meg, hogy megerősítse önmaga számára a paradicsomi állapot elnyerését.
Szentgyörgyi Georgina
Jacopo da Todi: Stabat Mater Állt az anya keservében sirva a kereszt tövében, amelyen függött Fia, kinek megtört s jajjal-tellett lelkét kemény kardnak kellett kinzón általjárnia. Óh mily búsan, sujtva állt ott amaz asszonyok-közt-áldott, ki Téged szült, Egyszülött! Mily nagy gyásza volt sirása mikor látta szent Fiát a szivtépő kinok között! Van-e oly szem mely nem sirna Krisztus anyjával s e kinra hidegen pillantana? aki könnyek nélkül nézze, hogy merül a szenvedésbe fia mellett az anya? Látta Jézust, hogy fajtája vétkéért mit vett magára és korbáccsal vereték.
S látta édes fiát végül haldokolni vigasz nélkül, mig kiadta életét. Kutja égi szeretetnek, engedd érzenem sebednek mérgét: hadd sirjak veled! Engedd hogy a szivem égjen Krisztus isten szerelmében, s ő szeressen engemet! Óh szentséges anya, tedd meg, a Keresztrefeszitettnek nyomd szivembe sebeit!
Szüzek szüze! légy szivedben hozzám jó és nem kegyetlen! Oszd meg vélem könnyedet! Add hogy sirván Krisztus sirján sebeit szivembe irnám s bánatodban részt vegyek! Fiad sebe sebesitsen! Szent keresztje részegitsen és vérének itala,
Oszd meg, kérem, kinját vélem, kinek érdem nélkül értem hogy pokol tüzén ne égjek! tetszett annyit türni itt! S az itélet napján, kérlek, te légy védőm, szüzanya! Jámborul hadd sirjak véled és szenvedjek migcsak élek Ha majd el kell mennem innen, Avval ki keresztre szállt! engedj győzelemre mennem anyád által Krisztusom! Álljak a kereszt tövében! Szivem szived keservében És ha testem meghal, adjad társad lenni ugy sovárg! hogy lelkem dicsőn fogadja a pálmás paradicsom! Amen Babits Mihály fordítása
18
2014. Húsvét
Krisztus fénye
ANYÁK NAPJÁRA Évről évre május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat. Ilyenkor nagy szeretettel emlékezünk róluk, a sok-sok áldozatról, lemondásról, amit gyermekeikért vállalnak. Mi sem természetesebb, hogy íróink, költőink – akik szinte versenyeztek az édesanyák dicsőítésében – verseit szavalják gyermekeink gyönyörű virágok, maguk készítette ajándékok kíséretében. Az anyai szeretet példaképe annak, hogyan kellene szeretnünk. „miért nem tudja látni egymást a sok ember, a sok-sok királyfi, úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?” /Mécs László/ „Az anyai hivatás Istentől jő. A szeretet és szolgálat hivatása. Kiosztja életét, türelmét, szeretetét, egészségét.” /Mindszenty József/
De gondolataimban most nem a méltatásé a főszerep, hanem az anyai boldogságé. Napjainkban sokszor a nehézségeinket hangoztatjuk, és nem örömeinket osztjuk meg egymással! Ez az ünnep, mint minden ünnep, legyen az örömé, a hálaadásé! Úgy érzem, minden édesanyának a legnagyobb öröme gyermekének születése, első tekintete, mosolya, szava. Be sem tudunk telni vele, megállítanánk az időt, mert azt gondoljuk, ettől szebb és nagyobb dolog már nem is történhet velünk. De a mi Urunk gondoskodik a további ajándékokról, s az anyai boldogság még fokozódik, amikor gyermekeink megállják helyüket az óvodai, iskolai közösségekben, a munkában. Büszkék vagyunk első kis ajándékaikra, meglepetéseikre, rajzaikra, leveleikre. Később örömmel vesszük a segítséget, s minden olyan igyekezetet, amelyet próbáltunk beléjük plántálni. Talán bevallják, talán csak észrevesszük, ők is szeretnék mindezt továbbadni. Hát nem ez a jutalmunk, boldogságunk? S ha láthatjuk kibontakozó hitüket; amikor a nehézségek közepette is helytállnak, továbblépnek, nem adják föl – még inkább örülünk és kicsit aggodalmunk is alábbhagy. Jó úton van… elengedheted, már csak kísérni kell imával, szeretettel. Az anyai imádság nem szűnik meg soha. Sőt, még közösségbe is szerveződnek sokan az édesanyák közül /lásd Szent Mónika Közösség/, mert együtt még hatékonyabban tudnak imádkozni gyermekeikért. Szent Mónika sokak példaképe, akiről tudjuk, 18 éven át imádkozott kitartóan fia megtéréséért. Fia, Szent Ágoston vallja később: „Anyámnak köszönhetek mindent, ami vagyok.” E közösség imáját gyakran végeztem mind a magam, mind a mások gyermekeiért, különösen az elsőáldozókért. Az öröm és a bánat egyaránt kijut mindannyiunknak! Nézzünk fel Megváltónk Édesanyjára, akire Jézus rábízott minket! Kérjük mi is az Ő oltalmát gyermekeinknek! Ő tudja igazán, mit jelent édesanyának lenni földön és Égben egyaránt. Anyák napján szólni kell még a Nagymamákról, akik különleges ajándékban részesülnek a Jóistentől! Ezt a csodát én is megkaphattam nemrég. Mert csoda! Már másként szemléljük az életet, más a fontossági sorrend. Csodálod a Teremtést, a vétlen Szeretetet az új életekben, a kicsi gyermekekben. Az ártatlan tiszta szemek – Őt tükrözik. A mosolyban – az Isten mosolyog rád. Az önfeledt boldogság – Isten öröme. A feltétlen szeretet – Isten szeretete. A kinyújtott kéz – Isten keze. Az isteni jóságnak a vetülete minden jó és szép Bennük! Ezt szemlélem én az unokámban! Ezt köszönöm meg a Jóistennek, ahányszor ránézek. Ez a csoda teszi fáradhatatlanná a nagymamákat, amikor együtt vannak unokáikkal. S ők sem szűnnek imádkozni értük. Ezt köszönöm én is az Édesanyámnak, Nagymamáimnak és ezt szeretném továbbadni én is! „Amerre én jártam, kövek énekeltek, mert az édesanyám izent a köveknek, Czifra Lászlóné szíve ment előttem előre követnek.” /Mécs László/ UI: Ferenc pápa nagyanyjának végrendelete unokája számára a Kalendáriumban
19
Krisztus fénye
2014. Húsvét
Fekete István
Útmutatás Május volt akkor, távoli, érintetlen május, künn a határban és benn a szívünkben. De erre akkor nem gondoltunk, csak éreztük, mert fiatalok voltunk nagyon – hét-nyolcévesek talán –, amikor még mienk volt minden cserebogár az útmenti bokron és minden vércsefészek a reszkető jegenyéken. Azt hiszem, akkor boldogok voltunk, ámbár ezt nem tudtuk, hiszen éppen ezért voltunk boldogok. Most már abban sem vagyok biztos, hogy május volt-e, de annak kellett lennie, mert akkor kezdett szólni a kakukk, és ugyancsak akkor kezdte furulyázni a sárgarigó, hogy „Huncut a bíró”, ami lehetett igaz is, nem is, ámbár mi jobban szerettük volna tudni, hogy hova rakta fészkét az aranymellényű dalnok. És akkor fogyott el a szalmánk is, lévén az előző esztendőben aszályos a nyár. Az, hogy a szalma elfogyott, engem nem ejtett kétségbe, de Fáni tehenünk – aki különféle díjakat nyert, ez okból kényes lett és rátarti – nem akart elfeküdni a puszta földre, mert azt a pár szál szalmát igazán nem lehetett alomnak nevezni. Apám belátta, hogy Fáninak igaza van, tehát azt mondta egyik este: – Holnap az erdőre megyünk leveles alomért. Ez körülbelül akkora boldogság volt, mint amikor a lányt szerelme táncba hívja, csak valamivel tartósabb… Erdő!! Cserszagú, titokzatos végtelenség, hol idegen madarak kopogtatják a fák oldalát; csend, ami valami rejtelmes suttogással szól, amelyben a szakadék árnyékos mélysége sóhajt, és aranyszemű gyík leselkedik a korhadt, múltszagú tuskókon. Tulajdonképpen sose értettem, hogy miért nem ilyenkor adják rám ünneplőruhámat, ámbár ez a ruha mindig kényelmetlen volt, és úgy éreztem, hogy a hétköznapok gyönyörűségeiért ebben a matrózgalléros egyenruhában vezekel az ifjúság. Mindegy most már… lényeges az, hogy másnap felugráltunk a „hosszú kocsira”, és neki a tavaszi ragyogásnak. Mi, persze hátul, lábunkat lógázva, ami – beleszámítva az alattunk berregő kocsideszkákat – el nem mondható élvezet volt. Apám ugyan enyhén tiltakozott Görbic Pista barátom részvétele ellen, aki ritkanagy lókötő volt, akihez én éppen ezért ragaszkodtam, de azután, mivel az öreg Görbic is velünk jött, beleegyezett, gondolva, hogy úgyis szem előtt leszünk, tehát nem történhetik semmi baj. A kocsi csattogva robogott, porpántlikát lengetve utánunk, az út szürke vászna szédítve rohant a falu felé, az avargyűjtő nagy kosár ott táncolt mögöttünk nagyokat ugorva minden zökkenőnél, és ez adta barátomnak azt a „remek” gondolatot, hogy a nagy vékát borítsuk a fejünkre, s a vége nyílásain kukucskáljuk a világot…
20
Hát – kukucskáltuk is, néha összeütve a fejünket – ami szinte teljessé tette a kirándulás gyönyörűségét, ámbár… a fogódzkodást a kosár alatt mellőznünk kellett… Ne szaporítsuk a szót. Egy nagyobb zökkenőnél hirtelen megállt az út, csak a kocsi vágtatott tovább, ám nélkülünk, mert mi vékástól lemaradtunk, és mire kihemperegtük magunkat, és eszünkbe jutott ordítani: – Hóó!-ha! Hóó… itt ne hagyjanak!... – a kocsi már messze járt, de a nagy zörgésben hiába is ordítottunk volna. Ekkor már nem tartottuk az ötletet oly remeknek, sőt, ha apámra gondoltam, amikor majd megérkeznek az erdőre, és se gyerek, se kosár… a gyomromban kellemetlen émelygés támadt. Barátom azonban nem volt ilyen aggályos természetű. Hegyesen köpött egyet (nagyon szépen tudott köpni!), és azt mondta: Tudok egy rövidebb utat, mi is ott leszünk akkorra… Az erdő nagy volt, nekünk nagyon is nagy, és hiába találtunk benne három kazalra való leveles avart, a kocsit nem találtuk. Folyt rólunk a veríték, mind nagyobb lett a csend, és üvöltésünkre csak a harkály nyerített vissza fölényesen és fenyegetően. – Majd megtalálnak bennünket – mondta barátom. Még csak ez hiányzott, amúgy is bizonytalan és zilált lelkiállapotomhoz. Később, talán vigasztalásul hozzátette még: – Csak zsiványok ne gyűjjenek!... Erre csak lerogytam az egyik fa mellé, és csendesen elsírtam magam. Görbic Pista egy darabig nézet, azután – szó se volt már legényes sercintésről – férfias beismeréssel bőgni kezdett: – … de nem biztos, hogy gyünnek… Zümmögő, zsongó csend folyt körül bennünket, és az erdő lassan akkora lett, hogy nem is volt már más a világon, csak erdő… Nagy dongók jöttek-mentek fényes szárnyukat csillogtatva, madarak szálltak a tisztásra, és nézegettek bennünket, kicsit ellenségesen, mintha azt mondták volna: Mi itthon vagyunk… aztán elrepültek, és nem maradt más semmi, csak a végtelen erdő és fullasztó csend. És ebben a nagy csendben egyszer csak felkelt valami, elindult valami. Nem a szél hozta, mert levél se rebbent, nem a fény, mert csupa árnyék volt a világ, s fülünk se mondott semmit, mert hiába hallgatództunk, de megérintette valami az erdőt, megsimogatta a földet, elénk hozta az elveszett utat és az otthont. Csak azután hallatszott valami messzi, lágy zümmögő ének. – Búcsúsok! Felkaptuk a nagy vékát, és barátom elkiáltotta magát:
2014. Húsvét
Krisztus fénye – Uzsárdi! Azóta se hallottam ezt a csatakiáltást, és értelmét, biztató, győzelmi ízét ma is inkább csak érzem, de akkor nem is gondolkodtam rajta. Ha uzsárdi, hát uzsárdi! Az énekszó úgy húzott bennünket, mintha orsóra gombolyított volna valaki fonalat, amelynek végén két kisgyerek van, és egy nagy kosár. Ritkultak a fák, már látni lehetett az aranyló májusi utat, a porlepte utasokat, és amikor elgyötörve, lihegve kibuktunk az útra, a búcsúsok mögött ott állt kocsink, s az egyik ló éppen szügyéhez vágott, mert sok volt a bogár… apám pedig ebben a pillanatban szállt le a kocsiról az ostorral együtt, és elindult felénk. Az öreg Görbic mereven nézett maga elé, mint aki eleve és aljasul beleegyezik a történendőkbe, mi pedig megálltunk, mert ami jön, hát jön, csak már túllegyünk rajta. – Hol voltatok? – Kiestünk… – rebegte barátom – kiestünk… aztán én tudtam egy utat… – Na most! – gondoltam, de nem történt semmi, mert felharsant a búcsúsok éneke, és az énekszó szelíd áradása lenyűgözött mindent. Apám tanácstalanul megvakarta fejét, mérgesen az erdőre nézett, aztán ránk, végül az ostorra… – Üljetek fel… – mondta csendesen.
*****
Játék a könyvtárban Mi a kapcsolat könyvtár és katekézis között? Természetesen sokféle választ kereshetünk erre a felvetésre. S mielőtt valamiféle tudományos hipotézisre gyanakodnánk, elárulom, a válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: az ünnep és a játékban rejlő számtalan lehetőség. A Dunaharaszti Városi Könyvtár 2012. február 23-óta népszerű „Játék a könyvtárban” című programsorozatához csatlakoztunk e tanévben egy negyedikes hittancsoporttal. Az ötletgazda Horváth Pálné Gabi karitásztag volt, aki igazi játékmester és lelkes híve az önfeledt szórakozásnak, e stresszcsökkentő és barátságszerző foglalatosságnak. Tóth Marianna, a könyvtári program házigazdája és munkatársai Bánréviné Bujdosó Erika és Török Attiláné szeretettel és nyitott szívvel fogadták a gyerekeket, és ismertették meg őket városunk könyvtárának múltjával, jelenével. A bevezető, ismerkedő alkalom után a foglalkozássorozat tartalmát az életünket keretbe foglaló, a hétköznapok világából kiragadó ünnepeink témaköréhez kötöttük. Ez nagyszerűen illeszkedik a hittan tananyaghoz is, mely negyedik osztályban az egyházi ünnepeket dolgozza fel. Mindez magával hozta azt is, hogy a „játék” túlmutasson szűk körű értelmezésén, és a társas játékokhoz beszélgetés, könyvek közötti kutakodás, kézműves foglalkozás, zenehallgatás és nem utolsó sorban jókedvű együttlét kapcsolódjon. Az őszi ünnepkört pl. játékos teszt kitöltésével dolgozták fel a gyerekek, adventben ajándéktárgyakat készítettek, melyeket az adventi vásáron a Karitász munkatársai értékesítettek, a bevételt pedig a rászorulók segítésére fordították. A tél folyamán megismerkedtek a lapszövés technikájával, fonálból bojtot, farsangkor álarcokat készítettek, és nem maradt el márciusban a kokárda készítése sem. A programokban a negyedikesek mellé alkalomról alkalomra kisebb gyermekek is csatlakoznak, szüleikkel együtt, mely alkalmat ad számukra is találkozásra, beszélgetésre, együtt játszásra. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Mariannának a foglalkozások megtartásának lehetőségéért, munkatársainak, a könyvtárosoknak kedves együttműködő segítségükért, a közreműködő karitásztagoknak, Kreisz Boldizsárnénak és nem utolsósorban Horváth Pálnénak kiváló pedagógiai tapasztalataik megosztásáért, Zentainé Kiss Máriának a szebbnél szebb és fantáziadús kézműves ötleteiért, s köszönet jár a fenntartónak, a Dunaharaszti Városi Könyvtár igazgatójának Táborosi Zoltánnénak is, hogy helyet biztosít a számunkra.
Patyi Beáta
21
Krisztus fénye
2014. Húsvét
Szükséges bűn – szerencsés vétek? Berta László Egy éve a feltámadás ünnepi Krisztus Fényében a Húsvéti Örömének különc szereplőiről, a szorgos méhekről írtam. Idei tavaszi számunkban is ebből a csodálatos műből merítek gondolatot liturgikus eszmélődésünkhöz. Mivel tavaly röviden és tömören már szóltam az Exultet eredetéről, műfajáról és liturgikus kontextusáról, kezdjünk most in medias res. A liturgia legintenzívebb pillanataiban elhangzó Húsvéti Örömének fogalmazza meg a liturgia talán legmegdöbbentőbb, legbotrányosabb kijelentését: „O certe necessárium Adæ peccátum, quod Christi morte delétum est! O felix culpa, quæ talem ac tantum méruit habére Redemptórem!” – „Lám, mennyire szükséges volt Ádám vétke, hogy Krisztus legyen váltságának díja! Ó szerencsés vétek, hogy ilyen hatalmas és fölséges Megváltót kívánt és érdemelt!” (jelenleg használt Misekönyvünk fordítása) Itt most a bűnt magasztaljuk? Valóban szükséges az emberi bűn, hogy Isten véghezvigye üdvözítő tervét? Valóban ilyen örömteli esemény a bűnbeesés? Hogy jól értsük az Exultet eme két felkiáltását, meg kell vizsgálnunk mind nyelvi, mind pedig teológiai szemszögből. Mielőtt azonban ebbe belekezdenénk, nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a paradox kijelentések felfokozott, eksztatikus állapotban fogalmazódnak meg az Egyház ajkán. Továbbá arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az Exultet nem dogmatikai kis esszé, hanem költészeti alkotás. Először is tehát a két problémás szó, necessarium és felix, szorul magyarázatra, amiben Dobszay Lászlót hívjuk segítségül. Filológusok szerint a necessarium szó nem csak szükségeset jelent, hanem haszonra fordulót is (úgymint utile). Itt ebben az utóbbi értelemben szerepel a szó, összhangban azzal, amit Szent Pál is megírt, „az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28). „Ádám vétke tehát annyiban volt „szükséges”, hogy Isten … így döntötte el a megváltás rendjét: előre figyelembe véve Ádám vétkét, örök időktől fogva elhatározta, hogy elküldi Fiát. Ennyiben „szükséges” is Ádám vétke, nem abszolút értelemben, hanem Isten üdvösségtervével összefüggésben.” (Dobszay 390. o.) Hasonlóképpen a felix szónak is van több jelentése. Általában „boldog véteknek” fordították eddig a felix culpa kifejezést, ami nem érzékelteti a mögöttes tartalmat. A felix szó elsődleges jelentése ugyanis termékeny, bőven termő, áldást hozó (a femina = asszony szótőből származik). Csupán átvitt értelemben jelent boldogságszerzőt, boldogot. Itt is a szó elsődleges, eredeti jelentését kell figyelembe vennünk, vagyis, hogy „… Ádám vétke – mind a kísértőnek, mind az elkövetőnek akarata ellenére – áldáshozónak, kegyelemtermőnek bizonyult, s így az ember többet kapott Krisztus által, mint amit elvesztett Ádám
22
által….” (Dobszay 390. o.) Mindezek alapján Dobszay László a következő fordítást ajánlja: „Ó, Ádámnak valóban szükséges vétke, mert Krisztus halála lett eltörlője annak! Ó, áldás-termő vétek, melyhez ilyen és ily nagy megváltó illett!” (389. o.) Az idézett szöveg teológiai magyarázatra is szorul, hiszen így önmagában botrányosnak tűnhet, amint azt az a tény is jól mutatja, hogy a IX. és XIII. század közt gyakran ki is hagyták az Exultet szövegéből. Első hallásra a „szükséges” szó azt sugallhatja, hogy Istennek szüksége volt az emberiség bűnére ahhoz, hogy véghezvigye üdvtervét, vagy, hogy ténylegesen az ember bukása indította el az emberiség megváltásának művét. A „szerencsés” szó pedig látszólag egy bizonyos örömet fejez ki az eredeti bűnnel kapcsolatban, majdnem hogy hálát adva érte. Az idézett szöveget azonban az üdvösségtörténet nagy összefüggésében kell szemlélnünk, különösen is a teremtéssel, az eredeti bűnnel és a megtestesüléssel kapcsolatban. Isten az embert jónak teremtette, és Vele való szeretetközösségre és harmóniára teremtette. Aquinói Szent Tamás ezt nevezi eredeti igazságnak, szemben az eredeti bűnnel. (Otto 781-92. o.) A kegyelemnek eredeti állapotát Ádám egyszer s mindenkorra elvesztette az ősbűn által. A bukás után, az áteredő bűn állapotában lévén, senki nem képes arra, hogy értelmét, akaratát és egész lényét teljesen alárendelje Istennek. Ez a bűn, az eredeti bűn, elégtételért kiált, de ezt senki nem adhatja meg a bűnre való átöröklődő hajlam miatt. Így tehát a megtestesülés – az orvosság az egész emberiség bűnére, mely egy ember engedetlensége által lépett a világba – már valóban megfelelő, vagyis hogy az isteni kegyelem és az örök élet egy másik embernek, Krisztusnak az engedelmessége által legyen visszaállítva (vö. Róm 5,12-19). Ebben a kontextusban Ádám vétke csak egy értelemben lehet szükséges: ahhoz, tudniillik, hogy Istennek ez az emberi történelembe való csodálatos beavatkozása megtörténjen, azzal a céllal, hogy az embernek visszaadja Isten, amit eredetileg is neki szánt, és ami a bűnbeesés előtt már az övé volt. Azonban a kegyelemnek ez a második felajánlása és kiárasztása sokkal nagyszerűbb és csodálatot keltőbb, és sokkal többet tár fel Istenről. Ezért joggal írja Nagy Szent Leó pápa a 73. Sermo-jában: „Amiben az Úr kimondhatatlan kegyelme által részesülünk, az értékesebb annál, amit az ördög irigysége miatt elvesztettünk.” Aquinói Szent Tamás pedig így ír a Summa Theologiæ-ben: „Semmi akadálya annak, hogy az emberi természet valami többre legyen teremtve a bűn után: Isten megengedi a rosszat, hogy abból valami jobbat fakasszon. Ezért mondja a Róm 5,20: „Ahol pedig elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem”. És ezért
2014. Húsvét
Krisztus fénye
mondjuk a húsvéti gyertya megáldásában: „Ó, boldog bűn, mely ilyen és ily nagy Megváltót érdemelt!” Erről énekel tehát a diakónus (vagy a pap) a Húsvéti Vigílián; és nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek egy örömteljes felkiáltás szavai, melyek egy érzelmektől túlfűtött állapotban fakadnak a diakónus ajkáról, elámulván Krisztus nagyszerűsége láttán, aki egy lesz közülünk emberi testet fölvéve, azért hogy meghaljon
a kereszten az emberek bűneiért, és hogy majd föltámadva a halálból visszavezesse az emberiséget az Atyával való eredeti örök kapcsolatra. Mindezt látva és átérezve, bármelyikünk hasonló költői túlzásokban kiálthatna fel; a Húsvéti Misztérium távlatában ugyanis még az ember bűnbeesése is szerencsés, és örvendezésre okot adó esemény.
Felhasznált irodalom: Diós, I., trans. A Katolikus Egyház Katekizmusa. Budapest: SZIT, 2002. Print. Biblia. Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás. Budapest: SZIT, 2008. Print. Berta, L. The Exultet: A Historical and Theological Analysis. N.p.: n.p., 2012. Print. Dobszay, L. „Az Exsultet szövege és dallama.” Vigilia 50 (1985): 329-335, 386-394. Print. Otto, S. A. „Felix Culpa: The Doctrine of Original Sin as Doctrine of Hope in Aquinas's Summa Contra Gentiles.” Heythrop Journal 50 (2009): 781-792. Academia. Web. (utoljára ellenőrizve: 2014. április 10.)
BÖJTE CSABA SZIGETSZENTMIKLÓSON Egy közösségi oldalon olvastam először arról, hogy Böjte Csaba ferences rendi szerzetes „Tiszta szívvel” előadást fog tartani a szigetszentmiklósi sportcsarnokban, és szeretettel várják a környéken élő embereket erre az estére. A hétvégi szentmisén a hirdetések között András atya is felhívta a figyelmünket ugyanerre az eseményre, egyben jelezte, hogy aki szeretne részt venni az előadáson, annak jegyet tud biztosítani. A dunaharaszti és taksonyi hívek szép számmal éltek a lehetőséggel és többedmagammal együtt már egy órával korábban az esemény színhelyén voltunk. A rendezvényt a szigetszentmiklósi Szent Miklós plébánia és a Városi Könyvtár szervezte, valamint több civil támogatója is volt az eseménynek. A műsor elején Szabó József Szigetszentmiklós polgármestere és Hutócky Béla plébános atya köszöntötte a megjelenteket. A plébános atya beszédében elmondta, hogy régóta ismerik Csaba testvér gyermekekért végzett áldozatos munkáját, szeretettevékenységét. A rendezvényen felléptek a gyergyószentmiklósi Szent Anna gyermekotthon lakói, akiknek az est folyamán adományt gyűjtöttek. Böjte Csaba lelkigyakorlatában a béke királynőjét, Máriát hozta fel példaként, mennyi mindent tanulhatunk tőle. Manapság az emberek szeretnek keseregni, leértékelni dolgokat, leszólni másokat. Mária nem panaszkodott a szegényes istálló láttán Jézus születésekor… Csaba testvér vidáman és néha elérzékenyülve mesélt az általa nevelt gyermekekről, mennyi hitet, erőt adnak az ő munkájához. Külön kiemelte, hogy minden pénzét gyermekekbe fekteti, mert annál jövedelmezőbb vállalkozás nincs a világon. A rendezvényt az Ismerős arcok zenekar és a József Attila Általános Iskola énekkara zárta. Böjte Csaba szavai mindig elgondolkodtatnak, tettei erőt adnak a hétköznapokban. Az est folyamán elhangzott mondatok a nagyböjti időre készítettek fel, arra, hogy jobban figyeljek másokra, ne a rosszat, hanem a jót lássam meg mindenben és mindenkiben. Egy jó szóval, mosollyal, imával segíteni tudjak mások kereszthordozásában. Szegvári Anna
23
Krisztus fénye
2014. Húsvét
A LELKIGYAKORLATRÓL Kedves Olvasók! I./ Lelkigyakorlat Mi jut erről eszünkbe, ha ezt a hírt halljuk. „Lelkigyakorlat lesz itt és itt, ebben és ebben a templomban.” –„Az csak a mindennapi templomba járóknak való.” –„Mi nem érünk rá, ilyen jámbor dolgokkal foglalkozni.” –hallottam egyes kijelentéseket. Valóban igazuk van? Erről szeretnék egy szélesebb körű tájékoztatást adni a kedves Olvasóknak. Ha gyakorlatozásról hallunk nemcsak a katonák jutnak eszünkbe, hanem sok minden más. Gyakorolni kell az autóvezetést, vagy a versenyzőknek, akik valamilyen sportágban eredményt akarnak elérni, pl. talajtorna, úszás, vívás. II./ A léleknek milyen eredményeket kell elérni? Miben kell gyakorlatozni, gyakorolni? Például: Megtanulni a helyes viselkedést különböző körülmények között. A szeretet megélését Isten és az embertársak iránt. (Nagyon szerteágazó feladat.) Az erős akarat kialakítása, hogy mindig megtegyük a jót, akkor is, ha nagyon nehéz, és a rosszat elkerüljük, akkor is, ha nagyon vonzó. Megismerni Jézus Krisztusnak és azoknak az embereknek a példáját, életét, akik segítenek a helyes felfogást kialakítani a világról, az emberei kapcsolatokról, a hitről. Megtanulni a nehéz helyzetekben való helytállást, mint a betegség, a szenvedés, mellőztetés idején, a nagy kihívásokban. Gyakorlatilag nézve: A gyermeknek megtanulni a szófogadást, a kötelesség teljesítését az iskolában, otthon. A fiatalnak a helyes erkölcsi magatartást, sokszor szemben a mai világ csábításaival. A családokban élőknek az együttélés szabályait, a figyelmességet, a megbocsátást, az áldozatos életet a család többi tagjai érdekében. Az idős embereknek elfogadni az erő gyengülését, a háttérbe szorulást, az egyedüllét kihívásait. Az egyedülállóknak megtalálni életük hivatását, életük értelmét. III./ Milyen formái vannak a lelkigyakorlatnak? A lelkigyakorlat általában közösségben történik, de lehet egyénileg is végezni. A közösségi lelkigyakorlatnak van egy vezetője. 1. A legismertebb a 3-5 napos lelkigyakorlat. Elvonulva a világtól egy lelkigyakorlatos házban hallgatni az elmélkedéseket, csendben átgondolni az elhangzottakat, alkalmazva saját életünkre. Megfontolva az elvi tanítást és annak a gyakorlati megvalósítását, átgondolni, miért jó az számunkra, és elhatározásokat tenni annak mindennapi megélésére. Ilyenkor lehetőség van egyéni problémák megbeszélésére a lelkigyakorlat vezetővel. Gyónási alkalom. Ezt a fajta lelkigyakorlatot lehet tartani korosztály szerint is, vagy külön férfiaknak, nőknek, családoknak, özvegyeknek, egyedülállóknak, hivatásuk szerint az egyházban tevékenykedőknek stb… 2. Hasonlóképpen ismert a templomokban tartott három-estés lelkigyakorlat. Általában meghív a plébános egy vendég papot, aki szentmise keretében tart elmélkedéseket, ilyenkor gyónási lehetőség is van. Ezt általában adventben karácsonyra készülve, és nagyböjtben húsvétra készülve tartjuk. Karácsonykor a szeretet ünnepére készülünk fel, nagyböjtben Jézus szenvedéseiről elmélkedünk, alkalmazva saját életünkre az elhangzottakat. Ebből tudunk erőt meríteni a hétköznapok terheinek elviselésére. Lehet a lelkigyakorlatokon jegyzetelni is, hogy jobban megmaradjanak az elhangzottak. 3. A harmadik forma – a lelkinap. Ezt általában szombaton tartják, egész napos foglalkozás kretében. Délelőtt és délután van egy-egy gondolatébresztő elmélkedés. Az elmélkedések után, kis csoportokban megbeszélik az elhangzottakat, előre elkészített kérdések alapján. Itt mindenki elmondhatja véleményét a témával kapcsolatban. Nagyon hasznosak ezek a tapasztalatcserék. Ezeknek az alkalmaknak közösségteremtő erejük is van, hiszen emberek ismerkednek egymással, lelki közösségek alakulnak, akik ezután rendszeresen találkoznak egymással, a lelkigyakorlat elmúltával is. Csak röviden, milyen lelkigyakorlatok vannak még, néhányat említve: Pl. Cursillo – Három-napos, péntektől vasárnapig tartó intenzív lelki képzés; Szentlélek szeminárium. Nyolc vasárnap délután tartó lelki képzés; Házas hétvége házaspároknak kapcsolatuk átgondolására; Szent András evangélizációs iskola lelkigyakorlatai különféle témakörökben.
24
2014. Húsvét IV./ Kik vegyenek részt ezeken a lelkigyakorlatokon? Akik szeretnének elmélyedni a hitükben, Akik szeretnének jobbakká lenni Isten- és emberszeretetükben. Akik emberségükben szeretnének fejlődni. Akik eltávolodtak a hittől, és szeretnének visszatalálni. Akiknek súlyos problémáik vannak életükben, családjukban, vagy csak egy kicsit csendben szeretnék átgondolni életüket, kapcsolataikat Istennel, embertársaikkal. V./ Milyen hatása van a lelkigyakorlatnak? Bocsánat! Először egy vicces választ írok le: „Olyan jól sikerült a lelkigyakorlat, hogy legalább egy hónap kellett utána, hogy visszatérjenek régi rossz szokásaim”. Komolyra fordítva a szót: A lelkigyakorlatnak köszönhetően változik az ember szemléletmódja, hozzáállása a világhoz, emberi kapcsolataihoz, Istenhez. Elmélyül az ember hite, elkötelezettsége családjához, hivatásához. Gyakorlati útmutatásokat kap a helyes életvitelre. Segíti önmaga megismerését, fölmérni képességeit, reálisabban látni helyzetét a mindennapi életben. A lelkigyakorlatoknak csak néhány gyümölcsét soroltam fel. Ezen kívül még sok értékük lehet egyénenként. Összefoglalva: Mindenkinek csak ajánlani tudom a lelkigyakorlat valamelyik formáját, aki szeretne lelkileg előbbre lépni, vagy szeretné dolgait elrendezni, gyarapodni hitében, Istenhez való kapcsolatában, emberségesebb ember akar lenni. Mindenki alkalmas résztvenni a lelkigyakorlatokon. Nem kell különleges felkészültség hozzá.
Krisztus fénye SZENTMISÉINK RENDJE: Taksony Szent Anna templom vasárnap ½ 9 óra, hétköznap hétfőn és pénteken, valamint szombat este 7 óra, kedd reggel 8 óra Dunaharaszti Szent István plébániatemplom vasárnap reggel 7 óra és de ½ 11 óra, hétköznap hétfőtől csütörtökig reggel 7 óra, elsőpénteken este ½ 6 óra Ligeti Szent Imre kápolna vasárnap de ½ 10 óra, pénteken reggel 7 óra, szombaton este ½ 6 óra *** Fogadóóra: A dunaharaszti Főplébánián szerdán du 4-6 óráig (kivéve ünnepek)
Záró gondolatként: Ha nem jut el valaki lelkigyakorlatra, de otthon rászán egy félórát vagy egy órát, és olvasgat az Úr Jézus tanításából, és elgondolkozik rajta, már az is gazdagítja tudását, erősíti hitét. Vagy ha egy templomba napközben vagy munka előtt-után néhány percre betér valaki, és csendben magába száll, esetleg imádkozik, az is értékes lehet lelke „gyakorlatozásában”. Kedves Olvasók! Remélem, a leírtak alapján kedvet kapnak arra, hogy résztvegyenek valamelyik lelkigyakorlaton. Szeretetettel várunk minden érdeklődőt. Tisztelettel: Láng András plébános (A Taksonyi Hírharangban jelent meg ez a cikkem a lelkigyakorlatokról, amelyet közreadok kedves Olvasóinknak.)
Miért vasárnap van a húsvéti körmenet? Tájékoztatjuk kedves Híveket, hogy gyakorlati lelkipásztori szempontból tettük át nagyszombatról húsvétvasárnapra a feltámadási körmenetet. Mivel nekem, mint plébánosnak két helyen is meg kell tartani a nagyszombati szertartásokat, a későbbi időben végzett szertartás kb. este 10 órakor ér véget. Erre az időpontra, a körmeneten már kevesen maradnak ott, míg a délutánin viszont szinte kétszer annyian vesznek részt. A Rákóczi-Ligeten már az elmúlt évben is áttették vasárnapra a körmenetet, és más egyházközségekben is, ahogy tudom, már évek óta ez a gyakorlat. Gyakorlatilag fogalmazva: amikor Taksonyban délután kezdődik a szertartás, akkor a szertartás után tartjuk a körmenetet, mint most 2014-ben. A Dunaharaszti nagytemplomban pedig, ahol este kezdődik a szertartás, áttettük a körmenetet vasárnapra. A következő évben pedig, amikor fordítva lesz, Dunaharasztin tartjuk a körmenetet szombaton, és Taksonyban vasárnap. Megpróbáljuk így, ha beválik, ezután így lesz a gyakorlat. Plébános atya
25
Krisztus fénye
2014. Húsvét
")*5'0,0;"5"*
(
*
$
*
&
9
&
*
2
*
N
O
P
S
Q
Q
e
R
{
l
S
T
e
R
|
V
R
S
Z
)
2
&
'
)
&
'
X
Y
Z
[
Z
\
&
^
_
Y
&
'
'
)
`
O
)
&
$
!
^
^
a
R
R
V
S
c
%
Q
d
*
f
'
b
0
Q
h
R
i
d
j
S
R
j
R
Q
k
2
1
&
&
&
#
&
&
&
&
&
&
&
1
&
&
)
&
&
%
I
*
'
$
*
>
%
'
&
2
&
)
(
-
J
F
'
1
&
'
&
*
-
D
=
!
'
3
$
&
&
D
&
&
K
2
$
%
>
-
2
*
'
&
&
&
b
'
!
$
%
2
g
b
R
b
c
h
%
b
=
g
n
o
#
$
&
&
$
%
$
$
*
>
b
p
q
q
'
r
Z
s
%
$
3
)
)
L
'
t
&
&
p
w
Z
y
M
z
a
l
a
X
Q
#
S
D
1
Q
&
#
&
$
&
j
&
>
;
&
!
x
%
Z
v
&
u
L
%
-
&
&
)
$
&
2
X
%
$
)
)
U
&
%
1
%
&
)
&
*
&
%
*
&
m
=
%
%
%
l
-
&
=
&
&
&
$
&
;
&
*
)
)
&
*
'
$
'
&
1
&
%
+
&
%
'
%
$
P
g
e
%
#
e
b
2
%
b
'
<
2
&
&
$
%
)
;
6
L
&
&
&
2
)
&
>
$
&
'
<
&
&
&
=
'
=
&
/
H
&
!
2
&
5
#
#
H
E
>
E
-
&
$
&
&
$
3
&
;
$
'
&
'
#
&
1
G
G
'
&
&
'
%
'
'
&
&
@
!
&
2
&
&
'
2
&
&
-
$
*
*
%
$
!
&
$
'
'
;
%
]
%
*
!
$
&
%
2
?
$
>
*
=
B
&
T
&
<
A
%
$
$
$
'
$
&
%
&
)
'
*
2
&
&
2
&
)
)
&
&
&
&
2
&
*
#
2
'
2
)
W
'
&
8
$
)
&
$
+
U
j
'
&
T
S
#
$
*
&
'
%
&
+
%
&
1
,
2
)
&
%
$
$
&
$
$
1
7
,
'
A
&
.
'
2
'
#
&
&
&
%
%
$
$
