Hsihu, Formosa, 1995. január 5. Mester meséket mond, 116. old. (eredetileg angolul) Indiában, egy hegy lábánál élt egyszer egy öregasszony. Ez az asszony nagyon szerette a „magányt”. A legtöbben, amikor szeretik a magányt, az azt jelenti, hogy egyek akarnak lenni Istennel, egyedül akarnak lenni, hogy Istenre gondolhassanak, Istenen meditálhassanak, emlékezhessenek Istenre, szerethessék Istent, láthassák Istent, hallhassák Istent, beszélhessenek Istennel, stb. Ez a valódi visszavonulás. De ennél az asszonynál nem erről volt szó. Ő volt az ország összes fösvénye között a legrosszabb, ami azt jelenti, hogy nagyon fösvény volt. Magányosan élt visszavonultan, csupán azért, mert nem szerette megosztani a javait és az ételét másokkal. A jótékonyság számára ismeretlen volt. Még egyetlen szem rizstől sem vált volna meg a kambodzsai emberek érdekében. (Nevetés) Élete során egyáltalán nem adott oda soha semmit, még a régi felmosórongyát sem. Amikor elhasználódott, megjavította és magánál tartotta bármilyen eshetőségre. Soha nem adta oda senkinek. Nos, van egy Isten, akit Vishnu Úrnak hívnak; hallottatok Vishnuról, a második világ Istenéről. Ő érdeklődéssel figyelte eme hírhedt idős hölgy életét és tetteit. Úgy találta, hogy nemsokára, Újév után, meg fog halni. (Nevetés) Miután elfogyasztja az első rizstortát, valószínűleg megfullad. Tulajdonképpen sok idős japán ember fullad meg rizstortától az újévi fesztiválon. Legyetek biztosak abban, hogy nem esztek túl sok rizstortát, ragacsos rizstortát! Nem tudom, hogyan lehet attól megfulladni, de tény, hogy valakivel megesett. Az Úr látta, hogy életéből csak három nap maradt a Földön. (De jó! Így az emberek osztozkodhatnak néhány javán, miután eltávozott.) Ezért az Úr magához hívatta Busandit, és így szólt hozzá: „Hőn szeretett Busandim, csenj el valamit tőle legalább ma, mert holnap meg kell halnia. Ha ellopsz tőle valamit, legalább egy kis csokoládét, vagy esetleg pattogatott kukoricát, (nevetés) akkor lesz némi érdeme, amikor meghal. Busandi egyetértően bólintott, és holló formájában a Kachani házának közelében lévő fára telepedett. Kachaninak hívták az öregasszonyt. Ez akkortájt történt, amikor az asszony egy maroknyi fekete bagolyborsót mosott és áztatott vízbe, hogy megfőzze az ebédjéhez. Akkor Busandi úgy döntött, hogy elcsen egy hollócsőrnyit. Hirtelen egy ugrással ott termett az edénynél, és villámgyorsan kivett egy falatnyi gabonát. „Zumm!” (Nevetés.) Az éber vénasszony azonban még nagyobb gyorsasággal megragadta, a nyakánál fogva így megragadta. Eltekerte a nyakát. Nyekk! (Nevetés) És elcsavarva tartotta, nehogy a gabona lecsússzon a gyomrába. (Közönség: „Ó!”) Uramisten. Közben a másik kezével szétfeszítette a madár csőrét, és kipréselte, kiszedte a gabonát az utolsó szemig a küszködő holló torkából. Ó! Ez tényleg díjat érdemel tőlünk (nevetés) – A Történelem Legfösvényebb Asszonya. Nem tudom, hogy volt-e ilyen történet, de biztosan volt. Egyesek annyira fukarok, ostobák, kegyetlenek, és hidegvérűek. Busandi küzdött az életéért, gluty, gluty, gluty... (Nevetés) A vénasszony végül szabadon engedte, miután azt hitte, hogy minden gabonát kipiszkált belőle. Busandi odarepült Vishnu Úrhoz, és félholtan a lábaihoz zuhant. Vishnu Úr megkérdezte tőle, hogy mi történt vele, mióta elment. Busandi elzihálta az egész történetet. Lihegve hozzátette: „Ó Uram, majdnem megfojtott.
1
Nem jártam sikerrel a küldetésem során, igazán sajnálom. Nem tudtam egy szem ételt sem megszerezni attól a nyomorult vénasszonytól.” Akkor az Úr így szólt: „Ó, Busandi, ne mondj ilyet. Gyere, hadd nézzek körül a szádban. (Nevetés) Tátsd ki a szádat, hadd nézzek bele. Így hát Busandi kinyitotta a csőrét, és Vishnu Úr a bölcsességszemét használta egy nagyítóval együtt, hogy belenézzen a torkába. „Ah, itt van valami. (Nevetés) Mi az? Lássuk csak, mi az, itt biztosan van valami.” Egy parányi maghéjat, a gabona védőburkát látta meg a szájpadlásához tapadva. (Nevetés) Hála Istennek! Legalább nem vesztegette az idejét és küszködött hasztalanul. „Idenézz, Busandi, egy icipici maghéjdarab tapadt a szájpadlásodra. Meg vagyok elégedve.” – mondta az Úr. Ó! Az Urat könnyű elégedetté tenni. Így hát az idős hölgy szerzett némi érdemet. Ó, áldott legyen az Úr, aki oly együttérző, szeretetteljes és könyörületes! Azután így szólt: „Busandi, amikor a vénasszony a halálát követően visszatér a világba, eme bizonyos gabona héján éljen, ami a szájpadlásodhoz tapadt.” Az idős asszony egész életében azt eszi majd. Az Úr így szólott, azzal eltűnt. Nagyszerű és bámulatos a jótékonyság és igazságosság üdve, még ha akaratlanul tesszük is. Végtelen és túláradó az Úr szeretete és könyörülete. Ilyen rejtélyes hatása van még a kedvesség és jótékonyság legcsekélyebb tettének is. Az öregasszony talán nem akarta azt kiszedni, mert tudta, hogy használhatatlan. „Ah, az nem sok.” (Nevetés) Nagyszerű szeretete révén az Úr maga teremt lehetőségeket a vétkező emberi lényeknek, hogy jóvátegyék hibáikat, és istenszerűvé váljanak. Az idős asszonynak, aki nem vitt véghez dicséretre méltó tettet, maghéjból készült kenyeret rendelt el. Vajon mi mennyit kapnánk, ha sokkal többet adnánk az embereknek?
Ching Hai Legfelsőbb Mester Costa Rica 1991. február 4. 105. magazin 27. old. (eredetileg angolul) Akinek szeretet van a szívében mások iránt, annak Isten van a szívében. Isten gyermekeit szolgálni olyan, mint Istent szolgálni. Costa Rica 1991. február 9. A szeretet nem ismer terheket, a szeretet csak áldozatot ismer. Pnom Penk, Kambodzsa 1996. május 14. Fel kellene emelkednünk egy szent nemes pozíciójába. És hogy ezt megtegyük, minden pillanatban együttérzéssel, szeretettel, megértéssel és önzetlen áldozattal kell bírnunk. Tainan, Formosa 1989. március 16. (eredetileg kínaiul) Nem kellene félnünk attól, hogy megsérülünk, miközben segítünk, mert az út, amin járunk, a Szeretet Útja, a Mesterek útja.
2
Isten „Igéjét” követi nyomon, hogy visszatérjen az eredetünkhöz Speciális interjúk Rádióinterjú, „SAFM”, „A Nők Ma” Ching Hai Legfelsőbb Mester beszédéből Fokváros, Dél-Afrika 1999. december 2. 110. magazin 16. old. (eredetileg angolul) Műsorvezető: Következő vendégünket úgy írják le, mint egy „élő, megvilágosodott szentet”. Azt mondják, túllépett a spiritualitás határain és fogalmain. Fiatalon az életét azzal töltötte, hogy világszerte segített a betegek és szenvedők fájdalmán a Vöröskereszten keresztül, és segítő kezet nyújtott a szükséget szenvedőknek. A saját himalájai útja során végül elérte azt, amit Keleten a „tökéletes megvilágosodásnak” hívnak. Azóta tanítja másoknak a Quan Yin meditáció erejét, és a Meditációs Egyesület révén segélyakciókat szervez a szenvedő emberek és közösségek számára az egész világon. Amit ő szerény erőfeszítésként ír le, azt a nemzetközi társadalom olyan díjakkal ismerte el, mint a „Világ Spirituális Vezetője Díj”, és az „Emberi Jogok Elősegítése Díj.” Pillanatnyilag a Világ Vallásainak Parlamentje résztvevőjeként Fokvárosban tartózkodik. Nagy örömünkre szolgál, hogy Ching Hai Legfelsőbb Mester van a telefonvonalban. Mondja el nekem, hogy mi az az üzenet, amit Magával hozott Fokvárosba, erre a Világ Vallásainak Parlamentjére? M: Ez emberemlékezet óta ugyanaz: hogy Isten megvan bennünk. És mivel Isten bennünk van, ezért könnyű Őt megtalálnunk. És ha elfelejtenénk, hogyan kell, megmutathatom Önöknek. K: Azt hiszem, hogy az egyik dolog, amit itt tartózkodása alatt meg akar mutatni az embereknek, az a Quan Yin Módszer. El tudja magyarázni, hogy ez micsoda, és hogyan különbözik bármilyen másfajta meditációtól? M: Ez egy ősi módszer, amit sokan elfelejtettünk. Azonban minden alkalommal újraélesztették más országokban, és néhány szerencsés ember képes ezzel újra kapcsolatot teremteni. A „Quan Yin” valójában csak a kínai kifejezés az „Igére” a Bibliában. Az Ige az Isten által beszélt „Igét”, és az Energiát, a Rezgést, vagy a Mennyország Melódiáját is jelenti. Ez teremt mindent, és minden ebbe fog visszatérni. Tehát ahhoz, hogy visszatérjünk oda, ahonnan jöttünk, erre az Igére, vagy a Mennyország Rezgésére kell támaszkodnunk, ami mindent teremt. Ez az, ahonnan jöttünk. És a „Quan Yin” az ezen az „Igén” való elmélkedést jelenti. K: Említette, hogy ezt az „Igét” megtaláljuk a Bibliában. Azt hiszem, hogy gyermekkorában buddhista és keresztény elvek alapján is nevelték Önt. M: Igen! K: Hogyan tud a kettő közé egyenlőségjelet tenni?
3
M: Csak arról van szó, hogy egész életemben ezt kerestem. Különböző vallásos szentírásokat tanulmányoztam, és azt találtam, hogy ugyanarra az igazságra mutatnak rá: hogy Isten bennünk van. Ezer néven hívjuk Őt, de mégis egységben találhatjuk Őt meg, ha tudjuk, hogyan kell. És van rá egy mód! Csak elfelejtettük. A Megvilágosodás csak másodpercekbe telik K: Tudom, hogy Ön személy szerint a Himalájában találta meg a megvilágosodást. Mondja, ez egy nagyon hosszú folyamat volt? M: Nagyon hosszú volt addig a pontig, de a megvilágosodás pillanatok alatt végbemegy. K: Tényleg? M: Igen. K: Tehát a tényleges pillanat, amikor ez megtörtént, csak néhány másodpercig tartott? M: Igen, és folytathatjuk, hogy mindennap megvilágosodottak legyünk, és egyre jobban, ha ebbe több energiát fektetünk. Többet fogunk tudni Istenről, ha minden nap egyre mélyebbre megyünk. K: Azon túl, hogy egy Megvilágosodott Lény, sok egyéb mellett Ön művész is. Azt hiszem, nagyon gyönyörű ékszereket készít. Hogyan működik ez közre abban, hogy javítsa a lelkét? M: Ez nem javítja a lelkemet. Csak arról van szó, hogy a lelkem fejlődött, és ekkor megjelent a művészi kreativitás. Mert ha egyszer akár csak részlege-
sen is megvilágosodottak vagyunk, akkor az összes szunnyadó tehetség és képesség fel fog bennünk ébredni. Ez normális, mert Isten van bennünk. Isten ébred fel, és azután sok mindent meg tudunk tenni. Istent mindenütt meg lehet találni K: Van valami, amit nagyon röviden meg szeretnék kérdezni: Ön a Himalájában találta meg a megvilágosodást. Fel kell-e mennünk a világ egyik legmagasabb hegyére, vagy megtalálhatjuk-e a megvilágosodást egy nyomornegyedben? M: Azonnal! Igen, itt! Itt vagyok, hogy felajánljam az embereknek a kapujuk előtt. Nem kell elmenniük a Himalájába, ahogy én tettem. K: Hát, nagyon köszönöm, és igazán remélem, hogy élvezi az ittlétét Fokvárosban, a Világ Vallásainak Parlamentjén. M: Isten áldja, hölgyem. Isten áldja Önt, és Isten áldja az országát. Interjú a „Ha hiszed, ha nem” műsorral, 720 Rádió Ching Hai Legfelsőbb Mester beszédéből Johannesburg, Dél-Afrika 1999. november 28. 110. magazin 17. old. (eredetileg angolul) K: Most pedig odamegyünk ahhoz a hölgyhöz, akiről már beszéltem korábban, Ching Hai Legfelsőbb Mesterhez. Sokféle arcot mutat a világ felé. Láthatjuk őt művészként, spirituális tanítóként, emberbarátként, és költőként. Egyesek, akik személyesen ismerik, nemcsak egy élő megvilágosodott szentként jellemzik Őt, aki tele van bölcsességgel és együttérzéssel, hanem úgy is, mint akinek elbűvölő humorérzéke is van. Ma este abban a kitüntetésben és örömben van részünk, hogy Ching Hai Legfelsőbb Mester itt lehet velünk. Nagy örömömre szolgál, hogy bekapcsolódik a műsorunkba. Először is, mivel Dél-Afrikába újonnan érkezett, az emberek még nem sok mindent tudnak Önről, és esetleg nem tudnak a munkájáról. Szeretném, ha kifejtené, hogy mit jelent „Legfelsőbb Mesternek” lenni, és hogy Ön minek a „Legfelsőbb Mestere”? M: A csoportomban lévő emberek hívnak így. A csoportunkban sok mester is van, ezért arra az esetre, ha az emberek összekevernének minket, engem „főnöknek”, például „főigazgatónak” hívnak. (A Mester elnevette magát.) Az Istenhez Vezető Egyetlen Út Belül Van K: Beszéljen nekünk az életéről, hiszen Ön nem követ egyetlen, adott vallást sem, igaz? M: Csak egyetlen vallásunk van, és az oly sok különböző név a számunkra semmi különbséget sem jelent, tényleg. K: Ezt hogy érti? Mi az az egy vallás? M: Egy Istent imádunk. A különböző vallásokban különböző nevekkel írjuk le őt. Ez az én ismereteim alapján van így. Vagyis nincs szükség arra, hogy létrehozzunk egy másik vallást,
vagy azt mondjuk, hogy én követek egyet, és megtagadok egy másikat. K: Szóval, mit csinál? Mi az üzenete? Mi a munkája? M: Az üzenet a Legfelsőbbtől származik, nem tőlem, mint személytől, hanem a világegyetem legmagasabb, legszeretőbb erejétől; úgy szól, hogy ismernünk kellene Istent. Idejövetelünk célja az, hogy megismerjük Őt. Ezért minél előbb ismerjük meg, annál jobb, így békére lelhetünk önmagunkban, és békét teremthetünk a külvilágban is. K: Miért van szükségünk még valakire, hogy ezt elmondja nekünk? Annyi vallás van; anynyi pap van, vannak imámok, vannak rabbik, mindenféle emberek – miért van szükség Önre? M: Különböző módokon mindenki valamilyen csodálatos munkát végez. Ha több hozzám hasonló ember van, valószínűleg még akkor sincs elég ahhoz, hogy emlékeztessük a testvéreinket arra, hogy ne felejtsük el Istent – mert néhányunk elfelejti. És nemcsak szóban emlékeztetjük őket, hanem meg is mutatjuk nekik Istent szemtől szembe, hogy képesek legyenek hinni és emlékezni Rá, és ismét boldogok legyenek. A Quan Yin Módszer a Legkönnyebb Út Istenhez K: Hogyan mutatja meg valakinek Istent szemtől szembe? M: „Isten” egy elvont kifejezés a Teremtőnk, a Legfelsőbb megnevezésére. Láthatjuk Őt úgy, ahogyan Mózes látta, ahogyan Jézus, Szent János és más régi Mesterek látták. Amikor Isten megjelenik nekünk a mennyei látomásunkban, akkor Fényként, ragyogó Fényként, napok ezreiként láthatjuk Őt. Vagy hallhatjuk Őt olyan hatalmas Hangon beszélni, mint a mennydörgés, olyan nagyszerű
4
Hangon, mint az óceán hullámai, stb. Sokkal több dolog van még, amikor le tudjuk csillapítani az elménket, és befelé tudunk menni Isten Országába, önmagunkban. Sokkal több dolgot tapasztalhatunk meg Istennel kapcsolatban; Ő különböző módokon jelenik meg.
M: Például, felemelkedhetünk a Mennyekbe és láthatjuk azt a tájat, az életet, és az ott lévő lényeket, akik ezerszer szebbek.
K: Hogyan juttatja el az embereket ahhoz a kinyilatkoztatáshoz – ahhoz a megértéshez?
K: Honnan tudjuk ezt? Ki volt ott, és tért vissza, és számolt be erről?
M: Nem kell eljuttatnom az embereket abba az állapotba, hiszen Isten Országa mindannyiunkban benne van, ahogy azt a Biblia is mondja. Abban a pillanatban, amikor lecsillapítjuk az elménket egy különleges módon – van egy mód, ami a többinél gyorsabban csillapítja le az elmét. És a mi módunk a leggyorsabb az elme megnyugtatására, és arra, hogy visszaemlékezzünk Isten Országára. Majdnem azonnal megtörténik. K: Hogyan viszi ezt véghez, Ching Hai Mester? M: Nem én vagyok az, aki ezt teszi; hanem az Atya az, aki ezt a fizikai eszközt használja. Ha bárki készen áll, és újra Hozzá akar menni, akkor Ő ezt egyszerűen megteszi. Újra összeköttetésbe kerül Önmagával bennünk. K: Ahogy mondja, mindez nagyon egyszerűnek tűnik. M: Igen, ez rendkívül egyszerű, Hölgyem. K: Mert olyan rengetegen küszködnek a hitükkel. M: Tudom. Azért, mert nem ismerik a legkönnyebb utat. Évezredekig küszködhetünk, és nem látjuk Istent, de ha tudjuk a módját, akkor ez egy másodpercbe, a másodperc töredékébe telik. K: Azt mondta, hogy ha tudjuk a módját. Honnan lehet ezt megtudni? M: Akik tudják a módját, azok megmutatják nekünk. K: Például? M: Például én tudom a módját; meg tudom mutatni, hogyan koncentráljunk, hogyan kerüljünk mi magunk összeköttetésbe Önmagunkkal, a legnagyobb Istennel. Honnan máshonnan jöhetnénk, ha nem a Mennyekből? K: A Bibliáról beszél, de a háttér információ, amit Önről olvastam, valójában azt állítja, hogy Ön nem keresztény, Ön nem buddhista, vagy bármi más, mégis a Bibliát idézi. M: Én minden vallásban hiszek, mert azt találtam, hogy az összes vallásos szentírás lényege egy dologra mutat – mégpedig arra, hogy egy Istenünk van. Még a Bibliára sincs szükségünk ahhoz, hogy ezt tudjuk. Léteznie kell egy Teremtőnek mindezekhez a gyönyörű dolgokhoz, amiket a puszta szemünkkel látunk; de vannak még szebb dolgok, amiket a spirituális szemünkkel láthatunk. K: Megint csak, például?
5
M: Bármikor odamehetünk; úgy értem, hogy azok, akik ezen a mennyei módon gyakorolnak. Van egy mód arra, hogy oda visszamenjünk; onnan jöttünk. Ha a Mennyekből jöttünk, képesnek kell lennünk arra, hogy oda visszamenjünk. K: De honnan tudjuk, hogy a mennyekből jöttünk? M: Bebizonyíthatjuk magunknak azáltal, hogy oda visszamegyünk, és körülnézünk. Honnan máshonnan jöhettünk? (A Mester nevet.) Tegyük fel, hogy nem a Mennyekből jövünk, akkor honnan máshonnan jöhetnénk? A pokolból? Isten gyermekei vagyunk. Jézus ezt mondta nekünk; Buddha ezt mondta nekünk; Mohamed ezt mondta nekünk, és ezt még be is bizonyíthatjuk magunknak. Ha Isten teremtett minket, akkor Isten gyermekei vagyunk. Bizonyos, hogy a Mennyekből származunk. K: Rengeteg ember van, aki nem hisz Istenben, és nem hisz abban, hogy Isten teremtett minket. M: Ez igaz. Hát, én nem szállok vitába ezekkel az emberekkel. Előbb vagy utóbb hinniük kell. Lehet, hogy a szívükben hisznek, csak nem akarják bevallani. Néha divatos másfélének lenni, ez rendben van. K: Rendben, most forduljunk a hallgatóinkhoz. Ching Hai Legfelsőbb Mesterrel beszélek, aki részt fog venni a Világ Vallásainak Parlamentjén. Ő egy nagyon-nagyon ismert előadó. Utazik szerte az egész világon, és a megvilágosodásról beszél, Istenről beszél, és megpróbálja
meggyőzni az embereket, és megmutatni nekik azt a módot, ahogy ők is megtapasztalhatják Istent. K: Nővér, nem tudom, hogy hallotta-e a hívó gondolatait? M: Nem igazán. K: Lényegében azt mondta, hogy nem számít, milyen teremtési mítoszt választunk ki, hogy abban higgyünk; a régi történeteket, vagy bármi mást, a Teremtő létezik mindannyiunkban, és a saját módunkon megtaláljuk Őt. M: Így van. Ez helyes. Istent ismerni egyszerűbb, mint lélegezni K: Szóval beszélni fog és előadásokat tart – mit fog csinálni az előadásokon? M: Valószínű be fogom mutatni a biztos utat a Mennyországba. Ha az embereket ez érdekli és készek arra, hogy megismerjék az Eredetüket, hogy megismerjék az Atyánkat vagy az Anyánkat, akkor megmutatom nekik a gyakorlatban. Együtt leülünk majd, és hagyjuk, hogy a bennünk lévő Isten megint kapcsolatba kerüljön egymással. K: Ezt az egészet olyan könnyűnek írja le! M: Hölgyem, higgye el, ez könnyebb, mint levegőt venni. K: Én itt az „ördög ügyvédjét” játszom, remélem megérti. M: Nem, nincs semmi gond. Kérdezzen csak bármit. K: Sok ezer ember hallgat minket, akik talán azt mondják, hogy amit Ön mond, azt arroganciaként lehet értelmezni. Ön ismeri az utat; tehát meg tudja mutatni az embereknek az utat, vagy azt mondja: „Tegyetek úgy, ahogy én teszek, és mindnyájan üdvösséget nyerünk és a Mennyországba megyünk.” Rengeteg intellektuális kérdés vetődik itt fel. M: Isten felett nem lehet vitatkozni, még csak meg sem lehet tárgyalni. Csak leülünk és azt mondom nekik: „Most látni fogjátok Istent.” És így tesznek. Ez ilyen egyszerű. A Bibliában az áll, hogy benned van Isten Országa, igaz? K: Igen. M: A Bibliában az áll, hogy mi vagyunk a templom és a Szentlélek bennünk lakozik, vagyis ki más lehetne odabent, mint Isten? Ha Isten bennünk lakik, hát nem könnyű akkor megtalálni Őt? Ő már ott van. K: Igen, ha hiszünk a Bibliában. Mi a helyzet azokkal, akik inkább a Koránban vagy a „Bhagavad Gitában” hisznek, stb.? M: Ugyanaz, Hölgyem. Az ugyanarra a megvilágosodásra mutat, önmagunk Forrásának megismerésére. Hívhatja ezt Buddhának, Istenségnek, Allahnak – ez nem számít. Ez pont olyan, mint ahogy a kedvesünket különböző neveken szólítjuk – édesem és cukorfalat. És a különböző nyelveken más neveket használnak. Nem fordítjuk le mindezeket a neveket, és azután
azon vitázunk egymással, hogy vajon Buddha vagy Krisztus-e a magasabb. Valójában mindként szó a héber és szanszkrit kifejezés ugyanarra a dologra – a „Megvilágosodott Szentre.” Minden az Igéből ered K: Egyike azoknak, amiket csinál (a tájékoztató kiskönyvéből olvasok), hogy őszinte spirituális keresőket avat be a meditáció Quan Yin Módszerébe. Ezt az eseményt úgy írják le, mint a bölcsességszem kinyitását, vagy az azonnali megvilágosodást a fent említett nagy Mester által. Kifejtené a számunkra a meditáció ezen Quan Yin Módszerét? M: A Quan Yin csupán egy kínai szó az „Igére”, a rezgésre, a mennyei hangra vagy dallamra. A mi világi nyelvünkön nagyon nehéz egységbe foglalni ugyanannak a dolognak a jelentését, ezért a Bibliára utalnék, ahol az áll: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennel volt, és az Ige volt Isten.” Minden, ami létrejött, az az „Ige” által jött létre, és nem volt semmi, ami ne ezáltal jött volna létre. Vagyis ahhoz, hogy megtaláljuk az Eredetünket, vissza kell térnünk oda, ahonnan származunk; vissza kell találnunk az „Igéhez”, ami Istennel volt, sőt, ami Isten volt. Ebből készültünk. A világegyetemben minden más is ebből az Esszenciából, a világmindenség hatalmas energiájából készült, amit mi Mindenható Istennek hívhatunk. Amikor megjelenik ezen a világon, akkor bennünk lakozik emberi lényként, és fizikailag emberi lényként testesül meg azért, hogy lássuk egymást. Vagy a virágokban testesül meg, az ételben, amit eszünk, a gyümölcsben, amit szeretünk, stb. Ezek Isten fizikai aspektusai. K: Mi ez a Quan Yin Módszerrel történő meditáció? M: A „Quan Yin” az Isteni „Igét” jelenti. Nyomon követjük Isten
6
„Igéjét”, hogy visszatérjünk és egyesüljünk Vele. A Quan Yin csupán egy kínai név. Látja, így vitatkozunk megint, mert az „Ige” a „Quan Yin”. A Quan Yin elmélkedést jelent ezen az Isteni „Igén”, az Egyetemes Erő ezen rezgésén, amely létrehoz minden lényt. De én ezt Formosán kezdtem el, és ez a szó kínai, ők pedig továbbra is ezt használják a szokás miatt. A Legfelsőbb megjelenései
a Mennyországot. Ching Hai, meg kell mondanom Önnek, hogy küszködöm e nézetek némelyikével. Rögtön a vonalban lévő hallgatóhoz fordulunk, és Johannal beszélünk. Johan, mi a kérdésed? J: (nem tiszta)
K: Forduljunk a hallgatókhoz. Sharon? S: Azt hallottam, hogy amikor a klinikai halálon áteső emberek látják a fényt és egy nagyszerű Lénnyel találkoznak, akkor a hitrendszerüknek vagy vallásuknak megfelelő személyt látnak majd – például Mózessel, Jézussal vagy Buddhával találkozhatnak. Épp most beszéltem egy barátommal, aki látta Önt Fokvárosban beszélni a halálról, valamint a halál iránti hozzáállásról, és szeretném, ha Ön ezt kifejtené. K: Más szavakkal, hová mennek az emberek a halál után, és találkoznak-e olyan emberekkel, akiket ismernek? S: Nem, én azt hallottam, hogy ha keresztény vagy, akkor Krisztussal fogsz találkozni, ha buddhista vagy, akkor Buddhát látod majd. K: Köszönjük, Sharon. K: Alapjában véve Sharon a „halálról” és a „halál utáni állapotról” szeretne hallani. Amiket hallott, azok alapján úgy gondolja, hogy ha hindu vagy, akkor a hindu mennyországba mész és hindu szentekkel, istenekkel és istennőkkel találkozol. Ha keresztény vagy, akkor Krisztussal találkozol majd. Vagyis ez erős kulturális irányultságot mutat, kulturális alapokon áll. Azt szeretné tudni, hogy mik az Ön meglátásai a „halál utáni helyzetről.” M: Röviden, amit hallott, az részben igaz. A Legmagasabb különböző módokon jelenik meg; Krisztusként vagy Buddhaként is megjelenhet, ha az illető, aki meghal, nem ismer más vallást a sajátján kívül. Az is rendben van, hiszen ezek úgyis mind Isten megjelenései. De például a csoportunkban néha mi úgy meditálunk, hogy naponta meghalunk; elhagyjuk a fizikai testet egy időre, és azután visszatérünk. És a meditáló ember, még ha keresztény is, néha Buddhát látja a látomásában és Tőle tanul, vagy a buddhistának abban a megtiszteltetésben van része, hogy találkozzon Krisztussal, hogy megtudja azt, hogy Isten Egy. De a haldokló esetében – mivel ő hozzászokott Krisztushoz vagy Buddhához –, Isten nem akarja őt összezavarni. Ha üdvözölni akarja a Mennyországban, akkor leküldi bármelyik képviselőjét, vagy a mestert, akiben az illető hisz. Kezdetnek – később pedig az illető majd ráeszmél, hogy minden Mester Isten fia, és ugyanazt mondják. Azt tanítják az embereknek, hogy emlékezzenek a Legnagyobbra. K: Most pedig egy nagyon rövid szünet következik. ......... Ismét örömmel üdvözöljük Önöket a „Ha hiszi, ha nem” műsorban. Itt Kate Turkington, viaskodva az élet jelentésével és az Istennel való találkozással. Ma esti vendégünknek, Ching Hai Legfelsőbb Mesternek rendkívüli hite van az elhivatottságában és a tényekben. Azt mondja, hogy az tény, hogy Ő újból be tudja mutatni az embereknek Istent, és meg tudja mutatni nekik
7
K: Johan azt szeretné tudni, hogyan kapott Ön ebbe bepillantást? Ez egy jelenés volt? Egy bizonyos időszakon keresztül jöttek? Milyen volt a folyamat? M: Ez egyfajta jelenés, de folyamatos jelenés, napi szinten, mindig, nem csak egyszer. És ez a beavatás miatt jön, a Mennyek ezen módjába. Mindennek van egy módja ezen a világon; van egy módja annak, hogy autót vezessünk, annak, hogy focizzunk, annak, hogy hozzáférjünk az Internethez. Hasonlóan, van egy mód a Mennyország elérésére, és ezt néhányan ismerik. Olyan ez, mint egy tudomány, nagyon pontos. És mindenki, ismétlem, mindenki megtapasztalhatja a Mennyországot, és fejlesztheti önmagát és a kapcsolatát Istennel mindennap, miután tudja a módját. Csak fél órába telik elmagyarázni, hogy mire emlékezzen, mire figyeljen, és hol emlékezzen, hogy megtalálja Istent. Nem látjuk Istent, mert más irányba nézünk. Olyan ez, mintha Ön hozzám beszélne, én pedig valaki mással beszélnék, akkor nem hallom Önt. Ha viszont a kagylóba beszélek és hallgatom a hangját, akkor tudom, hogy Ön ott van, és Ön tudja, hogy én itt vagyok. Arról van szó csupán, hogy van egy mód, és ezt sokan elfelejtettük. Isten nem térkép nélkül küldött minket ide, hogy Haza találjunk. Az önsanyargatás nem ismérve egy Mesternek K: Beszéljünk Ivánnal. I: Olvasom a kis könyvet: „Az azonnali megvilágosodás kul-
csa.” Ez egy csodálatos könyvecske. Alig van benne bármi olyan, amivel az ember ne értene egyet. Mind ugyanaz, a spirituális tanítások, és ugyanolyanok az erkölcsi szabályok, mint amiket a legtöbb vallás tanít. Úgyhogy ez nagyon-nagyon összhangban van az én saját hitemmel. A korábbi megfigyelésem alapján mindnek rengeteg közös vonása van, és Ching Hai Mester azt keresi, ami a közös vezérfonal, ami minden valláson végigvezet. Csak egyetlen dolog zavar meg engem Önt illetően, Ching Hai Mester, amellett, hogy hihetetlenül szép, úgy értem, erről nem tehet... M: Látott már engem személyesen? I: Ön egy hihetetlenül szép ember fizikailag a képein, és így tovább. M: Köszönöm. I: Az általam ismert legtöbb spirituális Mester, például Mózes, Jézus, Buddha, és az összes többi buddhista mester és a hindu guruk, és így tovább, látszólag mind aszkéta életmódot vettek fel. M: Így van. Én is így tettem azelőtt. I: Ön úgy döntött, hogy az árral szemben halad azáltal, hogy a leggyönyörűbb, ámulatba ejtő, díszes ruhákat hordja. Nem gondolja, hogy ez valahogy eltántorít bizonyos embereket? Engem nem tántorít el; én túl tudok jutni az anyagi csomagoláson. De nem gondolja, hogy ez sok embert eltántorít amiatt, hogy ez nem spirituális? M: Ez talán így van, uram, de én csupán Isten szolgája vagyok. Teljes mértékben azt kell tennem, amit Ő mond, habár az nincs ínyemre. És ezek a dolgok a saját tervezéseim is, viselnem kell őket. I: Igen, a legtöbb ruhát Ön tervezi. Az egyetlen kritikus gondolat, ami egyáltalán felmerülhetne bennem, az az általuk hordott egyszerű öltözék, és az Ön által hordott díszes ruhák. A másik dolog pedig az, hogy Istenre hímnemben utal. Ki tudná ezt fejteni egy kicsit bővebben? Én pedig a rádión hallgatom majd. M: Nőneműnek is nevezhetjük. Arról van szó csupán, hogy a legtöbben hímnemben utalnak Rá, ezért én csak haladok az árral, hogy ne zavarjam össze az embereket. Egyébként Isten nem nő vagy férfi. A kérdésére pedig a bővebb válaszom az, hogy nem minden guru visel aszkéta öltözéket. Például a szikh Gobind Singh guru mindenféle gyöngyöket és csodaszép ruhákat hordott. És Quan Yin bodhiszattva a buddhizmusban mindig hercegnői ruhákat viselt, csak hogy egypár példát említsünk. A Mester vagy az akkori tanító sorsától, vagy az akkori világ helyzetétől függ az, hogy Isten elrendelte neki, hogy ezt vagy azt tegye. De igaza van; én is jobban szeretem az egyszerű életet. Az könynyebb.
A megvilágosodás felszabadítja a szunnyadó képességeket K: Ön verseket is ír, a költészetéből találunk néhány példát a könyvecskében, és látom, hogy mennyei képzőművészettel foglalkozik. Nos, nem túl elbizakodott az Ön művészeti tevékenységét mennyeinek nevezni? Michelangelo-t nevezhetném mennyeinek; Leonardo-t mondhatnám mennyeinek, de számomra nagyon öntelt dolog valakinek a képzőművészetét mennyeiként leírni. M: Ez azért van, mert a Mennyországból kapom az ihletet, ezért tulajdonítottam az érdemet a Mennyországnak, és nem a saját emberi képességemnek. Azelőtt nem voltam képes arra, hogy ilyen csináljak, és mióta Isten megajándékozott a megvilágosodással, sok mindenre képes vagyok. És ezért tulajdonítottam azokat a mennyei kegynek. K: És a költészetet a mennyei kegynek tulajdonítja? M: Nem, nem az összes költemény mennyei. A versek a saját érzéseimet írják le még a megvilágosodás előtti időszakból, és ezért ennek megfelelő a nevük. Ha Isten számára készült, akkor azt természetesen lehet mennyeinek vagy éginek nevezni, ha azonban azelőtt, akkor csak más nevet kapott, például: „Az előző élet nyomai”, „Szerelmes versek”, vagy „Háborús versek.” A versek azok, amik, és ennek megfelelően vannak elnevezve. Írtam olyan verseket is, amelyek Isten nevében íródtak; például az „Örökké szeretni foglak” és „A Szeretet-óceán” Istenre utal, de ezeket nem nevezzük mennyei költészetnek.
8
A Legfelsőbb Mester címet Isten adományozta K: Rendben van, beszéljünk Edgárral. Edgár azt szeretné tudni, hogy vannak-e más mesterek, akik ugyanilyen üzenetet, vagy esetleg másfajta üzenetet hirdetnek a világ más tájain? M: Igen, vannak. Van egypár, és még több van különböző tudatszinteken, és Isten megértésének sok különböző szintjén. De mindnyájan megpróbálnak minden tőlük telhetőt, hogy az emberiség tudatosságát magasabb szintre emeljék, hogy a bolygónkat szebb és biztonságosabb hellyé tegyék. K: Még mindig nem igazán tiszta előttem a Mester és a Legfelsőbb Mester fogalma. Honnan származik ez a cím? M: Isten ruházott fel vele. K: Tehát úgy döntött, hogy Isten felruházta Önt a Legfelsőbb Mester címmel? M: Nem én döntöttem így; Ő mondta nekem. K: Szóval Ő mondta Önnek, hogy Ön a Legfelsőbb Mester? M: Nem, ez azért van, hogy az emberek majd tudják, hogy Ő az, aki beszél. Nem egy emberi lény beszél. Nem én, nem „Én”, a fizikai lény az, aki beszél; a Mester az, aki beszél. K: Tehát azt mondja a követőinek: „Nem én, Ching Hai beszélek; ez Isten hangja?” M: Nem. A tanítás, az Örökkévaló, ami ismét összeköttetést hoz létre köztük és a Mennyország között, az Isten ereje; az származik Tőle. Emberi lény erre nem képes. K: Jól van, most egy rövid szünet következik............. Örömmel üdvözöljük Önöket viszont; Ching Hai Legfelsőbb Mesterrel beszélgetek. A „Legfelsőbb Mester” egy Isten által adott vagy Isten áldásából kapott cím. Nem olyasmi, amit egyetemen, főiskolákon, vagy bárhol másutt meg lehetne szerezni. Ez látszólag olyasmi, ami megadatik. Ching Hai Legfelsőbb Mester, azt szeretném, ha tisztázna néhány olyan dolgot is, amelyek az eszemben járnak. Ön ékszereket tervez és árul. Én ezt összeegyeztethetetlennek találom egy ilyen spirituálisan megvilágosodott emberrel. M: Nem igazán az, én a pénzt arra használom, hogy utazzak, repülőjegyeket vegyek és Istenért dolgozzak, a maradékot pedig jótékony célra adom a szegények javára. Nincs ebben semmi, ami nem spirituális. Pénzre van szükségem ahhoz, hogy sok helyre elmenjek és szóljak az emberekhez, és repülővel meg taxival utazzak. Nem fogadhatok el adományokat, mert Isten azt mondta nekem, hogy csak adhatok, de nem vehetek el. K: Eladhat, de nem vehet el? M: Csak adhatok. Természetesen eladok; az az én munkám, az én fáradozásom. Nem veszem el az emberektől. K: Nem.
9
M: Eladom, és utána fogom a pénzt és odaadom az embereknek; ezt megtehetem, de adományokat nem fogadhatok el. A vegetáriánus étrend kevésbé terhes a léleknek K: Az Ön öt szabálya, amiről „Az azonnali megvilágosodás kulcsa” című könyvecskében beszél. „Tartózkodj attól, hogy elvedd érző lények életét!” Ez magába foglalja-e a legyeket, a csótányokat és a szúnyogokat is? M: Ha módunkban áll. Különben az emberi lények természetesen becsesebbek a rovaroknál; ne legyünk fanatikusak. Egyszerűen csak azt tanácsolom, hogy tartsuk tisztán a házunkat, hogy még erre se legyen szükség. K: „Tartózkodj attól, hogy olyat mondj, ami nem igaz!” Úgy gondolom, hogy ez megegyezik a legtöbb felekezet esetében. M: Igen. K: „Tartózkodj attól, hogy elvegyél olyat, amit nem ajánlottak fel neked!” M: Így van. Ne lopj; ezt jelenti. K: „Tartózkodj a szexuális félrelépéstől!” M: Ne kövessünk el házasságtörést, akár a Biblia parancsolata. K: Rendben, és „Tartózkodj a mámorító szerek használatától!” M: Ne használjunk drogokat. Ha lehet, még a cigarettától is tartózkodjunk. De a drogoktól a legfontosabb – a drogoktól és az alkoholtól, amelyek elkábítanak. A cigarettáról pedig lassanként le lehet szokni. K: Az első számúhoz visszatérve – „Tartózkodj attól, hogy elvedd érző lények életét”. Van itt egy kis lábjegyzet hozzá, ami
így szól: „Ennek a szabálynak a megtartása a vegetáriánus vagy lakto-vegetáriánus étrendet követeli meg.” Nem láthatjuk Istent, ha nem vagyunk vegetáriánusok?
mindig szereti Önöket, nem számít, kik és mik Önök, mert Önök egyek Vele.
M: De, ugyanúgy láthatjuk Istent. Csak arról van szó, hogy minél magasabbra megyünk, annál kevesebb csomagot kellene cipelnünk. Az állatok energiája hajlamos arra, hogy lehúzzon minket egy kicsit alacsonyabb energiaszintre, ezért jobban tennénk, ha tartózkodnánk tőle, ha azt kívánjuk, hogy a lelkünket kevesebb teher nyomja. Ez minden. De még vegetáriánus étrend nélkül is azonnal láthatjuk Istent. Akik hozzám jönnek, azok az első este vagy az első nap nem vegetáriánusok, mégis azonnal látják Istent. Hagynom kell, hogy lássák, hogy hinni tudjanak. És persze, amikor hisznek Istenben, és Isten újból belép a lelkükbe, akkor megtisztulnak. Attól fogva örömmel és önként lesznek vegetáriánusok.
K: Csak még egy utolsó kérdés. Mit lát az ember, amikor találkozik Istennel?
Emlékezzünk arra, hogy Isten örökké szeret M: Ching Hai Legfelsőbb Mester, mi az üzenete azok számára, akik hallgatnak minket? M: Csak emlékezzenek Istenre. Még akkor is, ha nem látják Őt, Ő kegyes mindörökké. Ő nem egy bosszúálló Isten; Ő nem egy féltékeny Isten; hanem Ő mindörökké szeretetteljes, és megbocsátó. Tehát amikor meghalnak, emlékezniük kell arra, hogy Isten az egyetlen, és Ő mindörökké szereti Önöket. Csak erre emlékezzenek, és egyenesen a Mennyországba jutnak. Ne higygyenek a pokolban; ne higgyenek Isten büntetésében. Isten
M: Hát, Isten sok különböző megjelenési formáját láthatja, hiszen Isten határtalan. Az egyik forma például a Fény, és egy másik az, ahogy beszél hozzánk. Olyan hangon adja át a bölcsességet, ami a mennydörgéshez hasonlít, az óceánhoz, egy dallamhoz, egy olyan hanghoz, ami megnyugtatja a lelkünket, lecsillapítja az idegeinket. Ami kinyitja a bölcsességünket és megint a szívébe lopjuk magunkat, amitől szentté válunk, és ismét olyan mennyei lény lesz belőlünk, mint amilyenek voltunk. De Jézust vagy Buddhát, az Ő megbízottjait, a múltbéli mestereket is láthatjuk, beszélhetünk velük, és tanulhatunk Tőlük.
Ching Hai Legfelsőbb Mester USA, Kanada 48. magazin 84. old. (eredetileg angolul)
A valódi szeretet mindent megtisztít A szeretet a világmindenség legmagasabb törvénye. Bármit meg lehet tisztítani valódi szeretettel. Ezért amikor jótékonysággal teszel dolgokat, tedd azt szeretettel. Ne aggódj a karma miatt. Az a legfontosabb ebben az életben, a gyakorlási alapelvünkben, hogy szeressünk, szeressünk másokat, szeressük önmagunkat. Szabaduljunk meg minden gyűlölködéstől, előítélettől, bíráló hozzáállástól és negatív gondolkodástól, mert ezek a negatív dolgok és terhek azok, amelyek idekötnek minket ehhez a fizikai világhoz, vagy a három világon belülre. Ha ezek egyike sincs meg bennünk, akkor már életünkben megszabadultunk. A külső a belsőnket képviseli. Vissza kell tükröznöd a tisztaságod és szentséged belső szintjét.
10
Béketűrés királykisaszszony Pingtung, Formosa, 1993. január 10. Mester meséket mond 105. old. (eredetileg kínaiul)
Ez egy másik buddhista történet. Az a címe, hogy Chun-ren királykisasszony. Chun tisztát, ren türelmest jelent. Mivel ez az ember nagyon jó volt abban, hogy türelmes legyen, ezért Chunren-nek hívták. Ez a királykisasszony egy Bersna nevű király legkisebb lánya volt. A királykisasszony nagyon engedelmes volt a szülei iránt, és rengeteg volt benne a türelem. Volt azonban egy hibája, nevezetesen, hogy nagyon csúf, túl csúf, rettenetesen csúf, hihetetlenül csúf volt. (Nevetés.) Emiatt még tizennyolc éves korára sem ment férjhez. Ez a „virág” már hosszú ideje virágzott. (Nevetés.) A szülei soha nem tudták nyélbe ütni a lányuk házasságát. Megpróbáltak neki férjet találni, de mindhiába. Istent hibáztatták, amiért igazságtalan, mondván, hogy olyan figyelmetlen volt, és ilyen arcot adott neki. Ez a királylány annyira csúf volt, hogy bárki is látta, nem bírta elviselni, és elvesztette a türelmét. Milyen csúf is volt ő? Ajaj! Az orra nagyon kicsi és lapos volt, a két orrlika pedig nagy volt, és felfelé mutatott az égre! (A Mester, és mindenki nevet.) Mindenki azonnal a két orrlikát látta meg. A homloka göröngyös volt. A fogai kifelé nőttek, éppúgy, mintha nem akartak volna neki segíteni abban, hogy megtartson bármilyen titkot. (Nevetés.) Minden foga kiment egy kis friss levegőt szívni. Túl melegük volt ahhoz, hogy a szájában maradjanak. A szemei nem szemeknek néztek ki, túl nagyok és szörnyűek voltak. Az alakját még nem is említettem. (Nevetés.) Magas volt és sudár. De nem passzolt. Úgy járt, mint egy madárijesztő. Aki csak látta őt, azt hitte, hogy épp egy szellemmel találkozott. Borzasztó volt. Annyi fiatal királyi férfi ment el külföldre tanulni, mentségként, hogy távol maradjon. (A Mester, és mindenki nevet.) A történet azt mondja, féltek attól, hogy a férjei legyenek! A királylány búsult és mélyen szánakozott, amikor nézte a két nővérét, amint azok a tükörbe pillantottak, és boldogok voltak a megjelenésükkel. Soha nem volt féltékeny a nővéreire, csak szomorú volt és bánkódott a saját helyzete miatt. Emelkedett lelkületű és erényes hölgy volt, a nővérei azonban büszkék
11
voltak önmagukra, és senki nem kedvelte őket. Ő más volt. Annak ellenére, hogy csúf volt, mindenki nagyon kedvelte őt. A nővérei arrogánsak és büszkék voltak a szépségükre. Tudták, hogy a húguk nagyon csúf, ezért szándékosan körbeforgatták a szemüket, hogy figyelmen kívül hagyják őt. Barátságtalan szemekkel tekintettek rá, és még a feneküket is felé fordították. (Nevetés.) Soha nem tekintettek rá barátian, soha nem álltak hozzá közel, soha nem csevegtek vele, soha nem mondták neki, hogy helló, soha nem vigasztalták meg, és soha nem volt vele egyáltalán semmilyen kapcsolatuk. Sőt, még azt is mondták a királynak, hogy soha ne engedje ki őt a palotából, nehogy valaki rosszat beszéljen róluk, vagy megvesse a királyságot. Attól fogva nem engedték, hogy kint játsszon. Barátok nélkül magányos és feszült volt. Azonban még abban a helyzetben is mindig gyermeki engedelmességet tanúsított a szülei iránt, és tisztelte a nővéreit. Az alattvalókkal és a szolgákkal nagyon körültekintően és nagylelkűen bánt. Amikor valaki kifogyott valamiből, vagy a szegényeknek segítségre volt szükségük, megpróbált minden tőle telhetőt, hogy segítsen nekik. A saját kincseit és zsebpénzét adta oda, hogy
gyógyszert vegyen a rászorulóknak. Ha valaki beteg volt, akkor megpróbált gondoskodni róla, vagy megkért egy orvost, hogy ápolja. Ezért őt mindenki nagyon kedvelte, a nővéreit viszont nem. Hírneve a dicséretes tettek révén a kedvezőtlen megjelenése ellenére is elterjedt az egész országban, sőt még a szomszédos országban is. Mind az erénye, mind a megjelenése jól ismert volt. Egy nap a szomszédos ország Chun-der nevű hercege (ez kínaiul érdemekkel törődőt jelent) eljött a királyságba. Talán nem törődött a női bájjal, mert Chun-der herceg feleségül akarta őt venni. Nahát! A palotában mindenki meg volt döbbenve! A király egész idő alatt fogta a herceg kezét, attól tartva, hogy az esetleg meggondolja magát. (A Mester, és mindenki nevet.) A király azzal mentegetőzött, hogy megköszöni neki, igazából azonban aggódott, hogy a herceg esetleg elszalad. A király megragadta a herceg kezét, és I-chie-nek szólította. (I-chie kínaiul egy ítélőképességgel bíró embert jelent.) A király így szólt Chun-der-hez: „Méltányolom a lányom iránt érzett szerelmedet. Semmilyen nyelv nem tudja kifejezni az érzéseimet. Te egy I-chie vagy, jobban törődsz az érdemekkel, mint a női bájjal! Ha bármire szükséged lesz a jövőben, én teljes mértékben támogatlak majd. Mostantól fogva mindkettőnk országa együtt fog élni és halni,” stb. A király mégis azt tanácsolta a hercegnek, hogy a házasság után tartsa a lányát odabent, ne engedje neki, hogy elhagyja a palotát (nevetés), hogy elkerülje az emberek pletykáit. A herceg hazakísérte őt, és azt tette, amit a király mondott. Bár a herceg nagyon széles látókörű és nagylelkű volt, a tűrőképessége mégis korlátozott volt. A hercegnő csúf megjelenése azonban korlátlan volt. A korlátozott a korlátlannal szemben. Végül a herceg nem bírta tovább. Bár néha csodálta az erényeit, amikor ránézett, nem tudta elviselni egyetlen pillantással sem tovább. Chun-der fokozatosan elkezdte jobban élvezni a játékot és a szórakozást, mint az érdemekkel való törődést. Eljárt, mindenféle mentségeket felhozva. Eljárt vadászni, inni, sakkozni, satöbbi. Nem sűrűn látta őt. A hercegnő a palotában élt, megvolt mindene, de csak olyan volt, mint egy madár. A depresszió aranyketrecébe volt zárva. Mindig a falakon belül volt, így nem tudta, hogy mi történik odakint. A hercegnő nagyon búskomor volt, de úgy hitte, hogy ez az ő sorsa. Nagyon türelmes volt. Mindig a jelenlegi helyzetének okán gondolkozott. Talán annak volt köszönhető, hogy a múlt életeiben nem gyakorolt spirituálisan, vagy a nehéz karmából adódott. Ő azonban jól ellátta a kötelességét, és soha nem panaszkodott. Mindig úgy viszonyult a férjéhez, mint az első együtt töltött napjukon. Rengeteg megvetést tűrt el, de na-
gyon hűséges volt, jól gondját viselte, és szívből támogatta őt. Bár ő nagyon nagylelkűen bánt az emberekkel a palotában, néhány szerencsétlen esemény mégis történt. A király ágyasai, a királykisasszonyok, és a királyi család rokonai eljöttek, hogy felvágjanak a szépségükkel. Még a nyilvánosság előtt is beszéltek a csúf külsejéről. A hercegnő igazán toleráns ember volt. Folyamatosan eltűrte mindezt, és soha nem gurult dühbe. Soha nem bánt udvariatlanul az emberekkel. Mindig jó modorú volt, türelmes és gyengéd. Egy nap azok a gonosz királyi hölgyek és királykisasszonyok egy trükköt eszeltek ki, hogy ugrassák őt. Megkérték a férjüket, hogy tartsanak egy estélyt, és hívjanak meg mindenkit, a herceget és a feleségét is beleértve. Egy ilyen táncos összejövetel rendszerint megkívánta, hogy a férj és feleség együtt jöjjön el, mint egy pár. Ezek a hölgyek egyidősek voltak a herceggel, és nagyon dölyfösek voltak. Végül Chun-der herceg csak egyedül jött el. A királyi hölgyek és királykisasszonyok – akik férjnél voltak, és azok, akik még hajadonok voltak –, mind felvágtak előtte és ugratták őt. Megpróbáltak flörtölni vele és vonzani őt, stb. Néha szándékosan bosszantották és megpróbálták elszomorítani, tudván, hogy a felesége nagyon csúf. A herceg nem törődött többé az érdemekkel. Nem bírta tovább az ugratást. Dühös lett a feleségére. Mérgesen és szégyenkezve hazarohant. Azt
12
mondta magában, hogy el kell válnia tőle. Egyszerűen nem bírta tovább. Ugyanazon a napon, de még mielőtt a férje hazatért volna, a hercegnő egyedül volt a szobájában, mit sem tudva arról, hogy mi történik. Hirtelen megrémült, és szörnyen érezte magát belül. Olyan volt, mintha a hatodik érzéke mondta volna neki, hogy valami rossz fog történni. Otthon a hercegnő magára gondolt, és könnyeket hullatott. Egymagában sírdogált. A teste és a külseje furcsa volt, ami sok fájdalmat okozott neki. Köszöntés formájában összekulcsolta két kezét, és térdre borult. Imádkozott az élő Buddhához, aki abban az időben Shakyamuni volt. Valószínű a Buddha tanítványa volt, vagy talán csak hallott a Buddha nevéről. Imádkozott: „Te vagy az élő Buddha, aki megmenti az embereket a szenvedéstől és az akadályoktól. Én vagyok most a legszenvedőbb ember. Nem mehetek el hazulról, hogy a tiszteletemet fejezzem ki Irántad, ezért kérlek, tudd a kívánságomat, és gyere el, hogy láss engem. Érts meg, a vágyam az, hogy Te itt legyél.” Shakyamuni Buddha a Jetavana kolostorban megérezte az ő őszinteségét, és a transzformációs testével átrepült. A hercegnő könnyekre fakadt, amikor meglátta a Buddhát! Örült és szomorú volt, egyre csak sírt. Azt mondta Shakyamuni Buddhának: „Tiszteletem a Buddhának. Nem tudom, mi volt az előző életem.” A hercegnő megkérdezte a Buddhát, hogy megtudhatjae, milyen karmát hozott létre a múlt életeiben, ami a testét és a külsejét ilyen furcsává tette; és milyen jó tetteket vitt véghez, amiért egy gazdag és tiszteletreméltó családba született. Az emberek tisztelték, néhányan irigyelték őt, de voltak, akik viccelődtek és megkülönböztetést tettek vele szemben a külseje miatt. Megbánta a rossz tetteit a Buddha előtt. Megkérte a Buddhát, hogy higgyen az őszinteségében. Megbánta a múltbéli karmáját, ha volt bármi is. A Buddha így szólt hozzá: „Az előző életedben egy gyönyörű feleség, egy gyönyörű hölgy voltál. Azonban nagyon kőszívű voltál a szolgáid felé, és féltékeny voltál azokra a barátaidra és rokonaidra, akik szépek voltak. Bámultál azokra, akik szebbek voltak. Csúnyán bántál az emberekkel. A jó kinézetedre támaszkodva nem mutattál tiszteletet mások iránt. Arrogáns voltál és durva. Ha most nagyon őszintén megbánod, ezt a karmát egy nyitott elme el fogja távolítani, mivel mindent az elme teremt.” A hercegnő hallotta a Buddha transzformációs testének a hangját. A hang, amit hallott, oly lágy, gyönyörű, és meleg volt. Annyira boldogan, tündöklően, és kellemesen érezte magát. Még mélyebben megbánta. Ott térdelt, és kérte a Buddhát, hogy segítsen neki feloldani a karmáját. Mivel nagyon őszinte volt, és teljes szívéből megbánta, Shakyamuni Buddha transzformációs teste megérintette a fejét. Azután belenézett a Buddha szemeibe. Itt az áll, hogy hosszú ideig nézett a szemébe. (Nevetés.) Talán szamádiban volt, így sokáig tartott. Az áll itt, hogy több
13
órán át. Ahogy Shakyamuni Buddha szemeibe nézett, a szemei olyan szépek és csillogóak lettek, mint az övéi. Amikor a Buddha méltóságteljes megjelenésére nézett, hirtelen az ő megjelenése is méltóságteljessé és gyönyörűvé vált. Nagyon boldognak érezte magát. A legörvendetesebb érzések lepték el. Csodálta, tisztelte, és nagyon szerette a Buddhát. A Buddha bármelyik testrészére is nézett, az ő teste is megváltozott; és azonnal egy gyönyörűséges hercegnővé vált. Miután Shakyamuni átváltoztatta magát, hogy beszéljen vele, varázserőt használva elrepült. Az áll itt, hogy varázserőt használt, de ez a transzformációs teste volt! A Buddha elment. Akkor érkezett haza a herceg. Addigra már nem bírta elviselni tovább, és el akart válni. Amikor a hercegnő hallotta a teljes sebességű vágta hangját, a szíve gyorsabban kezdett verni, ahogy arra gondolt, hogy valami történhetett. Nagyon ideges volt, amikor kiment, hogy találkozzon a férjével. Látta, hogy a férje tele van rosszindulattal, és úgy tűnt, hogy rossz hangulatban van. Így nem mert szólni semmit. Ehelyett letérdelt, és levette róla a cipőit. Ugyanazt tette, amit rendszerint, amikor csak hazajött a férje. Segített neki levenni a cipőit, hogy kényelemben érezze magát. Megmasszírozta a lábait. Azután leemelte a koronáját, mert az nagyon nehéz volt. Rendszerint így bánt ez a feleség a férjével. Visszatette a kardot a helyére, utána pedig levette róla a derékszíját, ami teljesen
ki volt díszítve gyöngyökkel és agátokkal, és szintén nagyon nehéz volt. Ó, akkor a herceg meglátta őt. Elcsodálkozott, hogy ki ő, és végignézett rajta. "Nem, ez nem ő!" De a feleségének, a hercegnőnek kellene lennie annak az embernek, akinek ilyen a viselkedése. Ugyanazt a munkát végezte, ugyanabban a modorban, ugyanazzal a hozzáállással, de az arc más volt, és az alak is! Körülnézett, és csodálkozott, hogy miért. Megkérdezte a hercegnőt: "Ki vagy te?" A hercegnő megértette a zavarát, és akkor elmondta az egész történetet arról, hogyan látta a Buddhát, hogyan változott meg, és így tovább. Juhhééé!!! A herceg túl boldog volt ahhoz, hogy elváljon tőle! (Nevetés.) Később megtudta, hogy a meditáció gyakorlása a legnagyobb áldás, így együtt meditáltak. (Nevetés.) Talán aznap elmentek, hogy beavatást nyerjenek, és részt vegyenek a csoportos meditáción. Nagyon szorgalmasak lettek az érdemekért és áldásokért való gyakorlásban, a jótékonykodásban, és a bölcsességért való meditálásban. Egy nap, mivel mindketten jó hangulatban voltak, csak úgy csevegtek egymással. A hercegnő nem tudta visszafogni magát, és azt mondta a férjének: „Szerintem te jobban törődsz a női bájjal, mint az érdemekkel.” (Nevetés.) Azt akarta, hogy változtassa meg a nevét, mert a herceg a női bájra jobban vágyott, mint az érdemekre. A herceg zavarba jött, ezért átugrott egy másik témára, hogy más dolgokról beszéljenek. (Nevetés.) A hercegnő számára eljött az idő, ezért megakadt ebben a kényszerű helyzetben. Még azért sem mehetett ki, hogy a Buddhát imádja. A Buddhára vágyott, nem pedig a szépségre. Igazán vágyott a Buddhára, mert azt mondta, hogy nem volt jó sorsa, a teste és a külseje olyan rettenetes volt, hogy még szabad sem volt. Ő egy nemes hercegnő volt, de nem volt szabad. Körülötte mindenki kritizálta őt, annyira kritizálták, hogy megtisztították a karmáját! Azon a napon még a tisztelt férje is el akart válni tőle, és rosszul bánt vele. Azonban mindez a szenvedés megtisztította valamennyi karmájától. Nagyon letörte és bántotta őt, hogy nem engedték meg neki, hogy lássa a Buddhát – bár ő nagyon szerette volna látni. Ezért imádkozott Hozzá, hogy jöjjön el, engedje meg neki, hogy egy pillantást vessen rá. Nem remélt semmilyen változást a külsejében. Nem szándékozta megkérni a Buddhát bármilyen segítségre, csupán megbánta a bűneit, mivel tudta, hogy az az előző életének a karmája volt. Egy ilyen helyzet megváltoztatta őt. Arra gondolok, hogy a gyakorlóknak nem kell kérniük ezeket az anyagi dolgokat. Ha azok jönnek, akkor természetesen jönnek; és nem számít, ha nem történik semmi. Az a legfontosabb dolog, hogy őszintén keressük az Igazságot, vigyázzunk az erényeinkre, és a külső dolgok természetes módon jók lesznek.
Pontosan úgy, ahogy Jézus mondta: „Keresd először Isten Országát, és minden más megadatik néked.” Magabiztosnak kellene lennünk, hogy szebbek vagyunk. Nem gondoljátok, hogy szépek vagytok, olyan fényesek és tündöklőek? De igen. A belső szépségünk jön ki. Amikor mások látnak minket, azt gondolják, hogy szépek vagyunk. Néha így történik. Elvakítja őket a belső tündöklő tulajdonságunk, ezért nem látják a gyengéinket és a külső megjelenésünket. Ez igaz. Hát nem látszunk szépnek, amikor örömteliek, boldogok és széles látókörűek vagyunk? (Közönség: De igen.) Néhányan szépnek és gyönyörűnek látszanak, de szomorú az arcuk, ezért nem akarjuk látni őket. Nem számít, hogy milyen gyönyörű vagy, én nem néznék azokra a szomorú arcokra, még ha könyörögnétek is nekem. Nem kell olyan nagyon törődnötök a külső megjelenésetekkel, csak azzal, ami belül van. Ha belül szépek vagyunk, a külsőnek ugyanilyennek kellene lennie. A belülről jövő negatív erő az, ami elsötétíti a külsőt. Amikor szomorúak vagyunk, csúnyák vagyunk. Mi, gyakorlók nem vágyódunk a külső dolgokra, de azok maguktól jönni fognak. Ha nincsenek meg nekünk azok a dolgok, attól még mi rendben vagyunk. Több gyakorlás után nem is törődünk velük. A fizikai szépség jó, de az is jó, ha nem vagyunk fizikailag szépek.
14
A madár, amelyik megmentette az erdőt Hsihu, Formosa, 1995. december 17. Mester meséket mond 51. old. (eredetileg kínaiul) Most egy kisgyerekeknek szóló mesét akarok elmondani nektek! Shakyamuni Buddha egyik előző életéről szól. Rengeteg történet regél az előző életeiről. Ez arról szól, amikor papagáj volt. Egyszer Shakyamuni Buddha parányi papagájként született újra. Ez a papagáj egy kis erdőben éldegélt. Nagyon boldogan élt a világban, minden aggodalom nélkül. A napi két és fél óra meditáláson kívül csak dalolva és táncolva röpdösött a felhők és a fák között. Az erdő minden állata nagyon szerette őt, így hát egyre csak körbejárt és sorra látogatta a barátait. Mindegyikük „beavatási kártyát” viselt. (A Mester nevet.) Nem voltak idegenek arrafelé. Úgyhogy nem számít, merre járt, mindenkit „Hellóval” üdvözölt. Mivel úgy gondolta, hogy Isten megadta neki a repülés képességét, nagyon szerencsésnek és boldognak érezte magát! Egy napon az ég hirtelen befelhősödött, és a világ nagyon-nagyon elsötétült. Azután jött egy fényes villámcsapás! A villám belecsapott egy kiszáradt, halott fába. A fa körül csupa száraz fű volt, így tűz csapott fel. A szél elterjesztette a tüzet. Azon nyomban az egész erdő lángokban állt. Az állatok szanaszét rohantak, búvóhely után kutatva. Rettenetes volt! De nem tudtak hová menni, mert az erdő kellős közepén éltek, és nem volt hová menekülniük! Mindegy, merre szaladtak, csak a feléjük közeledő tüzet látták. A tűz óceánjának csapdájába estek. Nagyon szenvedtek! Volt, amelyik már nem tudott lélegezni – mindenütt füst volt, és nem volt elég oxigén! Ez az apró papagáj – Shakyamuni Buddha azelőtt – csak repült körbe, körbe. Belerepült a tűzbe és a füstbe, és egyre csak azt kiabálta egy mikrofonba: „Fussatok gyorsan! Tűz van! Menjetek oda! Ott nincs tűz, gyorsan!” De az erdő túl nagy volt, a papagáj pedig túl pici ahhoz, hogy meghallják. A szél és a tűz hatalmas hangzavart keltett körös-körül, így az ő csöppnyi hangja elveszett a tűzben és a szélben. Sok állat megégett és kínszenvedés közepette megfulladt. Ő egyre csak kiabált: „Fussatok gyorsan a folyóhoz!” De sok állat nem tudott elfutni odáig. Ebben a vészhelyzetben az a gondolata támadt, hogy a vizet fel lehet használni a tűz kioltására. Ezért elrepült a folyóhoz, benedvesítette magát vízzel, visszarepült, és lecsepegtette az erdőre. Bár tudta, hogy ez nem elég, folytatta tovább, újra meg újra. „Megteszek minden tőlem telhetőt.” –gondolta továbbra is. Így áldozta fel magát, oda-vissza repülve a folyóhoz, hogy benedvesítse magát vízzel, és vissza az erdőhöz, hogy lecsepegtessen pár csepp vizet. Nem volt semmi haszna, de mégis megtette, újra meg újra, míg teljesen feketévé és csapzottá nem vált. A testét hamu fedte. Inkább hasonlított egy hollóra, mint egy papagájra. Folytatta tovább, bár már nagyon elfáradt. Akkor azt mondta magában: „Én csak egy kis madár vagyok. Mit tehetek egy ilyen időben? Legalább megteszek minden tőlem telhetőt. Repülni fogok, amíg csak bírok.” Épp akkor az istenek és angyalok fent ültek a mennyekben és nektárbort szürcsölgettek. Csodaszép, ragyogó palotájukban csücsültek az aranytrónjaikon. Fény volt mindenütt, ezért nem volt szükség villanyra. Boldogan ettek-ittak (a Mester nevet), majszolgatták a mennyei csemegéket, és itták azt az édes nektárbort. Kissé pityókásak, de nagyon jókedvűek voltak. Hirtelen letekintettek az erdőbe, mert meglátták az onnét felszálló füstöt. Lenéztek, és meglátták ezt a parányi fekete pontot, amint repül körbekörbe, az erdő és a folyó körül. Nehéz volt felismerni, hogy milyen madár is volt az. Látták, amint megmártózik a vízben, azután visszarepül, hogy rácsepegtesse azt a tomboló erdőtűzre. Miközben áldott ételekkel tömte magát teliszájjal, egy-kettő közülük azt mondta: „Ha! Látjátok azt az ostoba kis madarat? Elment az esze! (A Mester és mindenki nevet.) Ugyan hogyan tudna egy ilyen hatalmas erdőtűzet kioltani a szárnyaiból jövő néhány csepp vízzel? Hihetetlenül ostoba! Persze, hiszen csak egy madár!”
15
Csak nevettek rajta ott fent, miközben figyelték őt. Viccesnek találták. De az egyik isten a csoportban látta, hogy mi folyik, és elérzékenyült. Ezért egy nagy madárrá változtatta át magát. A hatalmas madár lerepült oda, ahol a pici papagáj volt! Az apró papagáj még mindig oda-vissza repült a szárnyát csapkodva, hogy vizet cseppentsen az erdőre. A papagáj hirtelen megpillantotta a hatalmas madarat. Még sohasem látott ilyen gyönyörű madarat azelőtt. Szárnyai a szivárvány színeiben ragyogtak! Szemei oly nagyok és fénylők voltak, mint egy acélserleg. Egész teste a szeretet elegáns erejétől ragyogott. A papagáj hirtelen nagyon kellemesen érezte magát! De mégsem feledkezett meg a kötelességéről; csapkodta tovább a szárnyait és csepegtette lefelé a vizet. Bár nagyon fáradt volt, mégis lement a folyóhoz, és belemártotta magát. A hatalmas madár utána repült, és azt mondta: „Hé, kis papagáj, ne légy ostoba! Menj és pihenj egy kicsit! Ne menj abba az égő erdőbe! Fel kell ébredned, mielőtt túl késő lesz, különben meghalsz odabent!” A papagáj nem figyelt rá. Azt mondta: „Nincs időm. Még arra sincs időm, hogy rád figyeljek! Fontos feladat van a kezemben! A kötelességemet kell tennem. Meg fogom tenni, amit csak a gyenge testem megenged! Nincs időm, hogy rád figyeljek!” És folytatta tovább a repülést a folyó és az erdő között, oda-vissza. Még mindig ki akarta oltani a tüzet, és meg akarta menteni a bent rekedt állatokat. Sőt, így szólt a nagy madárhoz: „Most nincs szükségem tanácsadóra. (A Mester nevet.) Egyedül segítségre van szükségem! Vízre van szükségem! Nem kellenek az ilyen üres kijelentések egy tanácsadótól.” Azzal tette tovább a dolgát, és nem törődött a nagy, szép madárral. Ez a nagy madár – valójában egy mennyei isten – nagyon meghatódott annak láttán, ahogy a papagáj áldozatot hozott a világ állatai érdekében. A nagy madár nem tudott megbocsátani önmagának. Az isten szégyenkezett, és így gondolkozott: „Ugyan mit teszek én mindezekkel az áldásokkal és örömökkel, amikben részesülök? Minden nap csak sütiket eszem, tejet iszom és örömömet lelem a nektárborban, anélkül, hogy bármi hasznom lenne!” Látta, hogy ennek a kicsiny állatnak milyen adakozó, önfeláldozó lelke van, és ettől nagyon elszégyellte magát. Felnézett a mennyországba. Látta, ahogy az angyalok és istenek örömüket lelve letekintenek a bánattal és szenvedéssel teli világba, azt gondolván, hogy az egy olyan szórakozás, mintha egy műsort néznének! Úgy gondolta, hogy nem így kellene élnie. Amikor látta, hogy ez a kis papagáj mennyire tele van együttérzéssel, milyen bátor és önfeláldozó lélek, úgy gondolta, hogy tennie kell valamit, hogy segítsen a papagájnak. Ez jobb tennivalónak tűnt a számára, mint az, hogy a mennyekben mindennap bort vagy tejet igyon, süteményeket egyen, és ne csináljon semmit. Azok csak mennyei áldások. Rengetegen gyakorolnak spirituálisan, ezért bejutnak a mennyekbe és nagyon kényelmes életet élnek. Ez az isten viszont azt gondolta, hogy túl unalmas az áldások élvezete a mennyekben, és elszégyellte magát miattuk. Ezért úgy döntött, hogy segít a papagájnak! „Segítek a papagájnak!”– mondta. Arra gondolt, hogy mennyire elérzékenyült, látva, amint a papagáj segített másokon, és megpróbált enyhíteni a szenvedésükön. Látta, mennyire szenvedtek az össze-vissza futkosó állatok. Nagyon meghatódott, és sírni kezdett! Csak sírt és sírt, a könnyei úgy záporoztak, mint az eső. (A Mester nevet.) Sírva repült körbe-körbe, a könnyei sűrű esőként hullottak alá. Az erdőtűz gyorsan abbamaradt! A kis papagájt is lemosta az eső, és újra megszépült. Látta, hogy már nem kell tovább dolgoznia, és az állatok már nincsenek veszélyben. Hangosan kacagni kezdett. „Menj! Menj! Menj!” – dalolta. (A Mester és mindenki nevet. Taps) A veszélyből megmenekült állatok mind tudták, hogy mindezt a kis papagáj tette. Mindannyian látták a madarat, ahogy oda-vissza repül. Tudták, hogy emiatt hatódott meg az az isten olyannyira, hogy lejöjjön és segítsen. Mindannyian éne-
16
keltek, táncoltak, tapsoltak, és ünnepelték a papagájt. És mindannyian boldogan éltek, mindörökké, míg meg nem haltak! (A Mester nevet. Taps) Bár ez a mese gyermeki szellemű, van benne némi tanulság a számunkra. Ebben a világban élve mindegy, hogy az otthonunkért vagy az országunkért, meg kell tennünk mindent, hogy segítsünk másokon. Ez a kötelességünk. Nem kell olyan nagy dolgokról beszélnünk, mint a világbéke megteremtése. Mindössze annyit kell tennünk, hogy jól végezzük a napi teendőinket, és akkor az rendben van. Úgyhogy gondoskodjatok a házatokról, tartsátok tisztán és szépen, hogy hazavárja a családotok tagjait; nyújtsatok a gyerekeknek tiszta környezetet, és tartsátok őket jó egészségben; akkor megtettétek a nagy kötelességeteket. Néha, amikor katasztrófákat látunk valahol, például árvizeket, földrengéseket, tűzvészeket, minden tőlünk telhetőt meg kellene tennünk, hogy segítsünk – amint azt gyakran meg is tesszük. Ez a kötelességünk. Rengeteg dolog van, amiről nem tudunk, és amin nem segíthetünk. De megtesszük, amit megtehetünk. Nem kell úgy gondolkoznunk, hogy „Annyi szenvedés van a világban. Egy örökkévalóságbe telne, hogy segítsek.” Mindössze annyit kell tenned, hogy abban segítesz, ami előtted történik, vagy amiről tudsz.
Ching Hai Legfelsőbb Mester 48. magazin 51. old. (eredetileg kínaiul)
Az egyetlen eszköz, ami biztonságot nyújthat nekünk, az az, hogy a meditáció révén több belső védőerőhöz és bölcsességhez jutunk. Próbáljunk meg minden tőlünk telhetőt, hogy imádkozzunk ezért a világért, önmagunkért, azért, hogy megvédjük önmagunkat, az erkölcseinket, a tisztaságunkat, és a bennünk levő örök erőt. Ez az egyetlen módja annak, hogy megvédjük magunkat. Nagyon fontos, hogy teljesen tisztán tartsd a lakhelyedet a magad számára, és ennek a világnak, a világegyetemnek az érdekében is. Ez a világegyetem egy szeglete. Benne élünk. Még ha a mennyországban élünk is, az csak egy másik zuga a világegyetemnek. Miért nem tiszteljük akkor azt a zugot, ahol most élünk? Tegyél meg mindent a családodért, a társadalomért, önmagadért. Ne várj arra, hogy az emberek jobbá és fényesebbé tegyék az életedet. Te magad teremtsd meg az életed. Bármit meg tudsz tenni. Ching Hai Legfelsőbb Mester 48. magazin 9. old.
Ha a spirituális gyakorlás során lélekben és célunkat tekintve együtt vagyunk, akkor nagyobb hasznot érünk el magunknak, és bárkinek, akivel ezt a hasznot meg szeretnénk osztani, továbbá bárkinek, aki ezt a hasznot meg szeretné velünk osztani.
17
Kiművelhetünk egy szentet önmagunkból, vagy csinálhatunk magunkból bűnöst. Ez csak egy választás kérdése.
Internetes honlap: http://www.direkter-kontakt-mit-gott.org/t3000/kids/index.htm
Tuyen Le kis beavatott (11 éves) Dallas, Texas, USA 75. magazin 37. old. Versek (eredetileg angolul)
Volt egyszer egy álmom. Sokan álmodták azt, amit én, Mert ez az álom a világbékéről és harmóniáról szólt. Remélem, hogy ez az álom egy napon Varázslatosan valóra válik majd. Remélem, hogy egy napon Az emberek elsétálhatnak majd egymás mellett este, És nem félnek attól, hogy megölik őket. Arról a napról álmodom, Amikor az emberek szeretik majd egymást Ok nélkül és meglátják a belső szépséget, Amikor az emberek felismerik, hogy a hideg háborúk Nem hoznak mást, csak vérontást és keserű könnyeket. Arról a napról álmodom, Amikor az idegenek barátok lehetnek. Arról a napról álmodom, Amikor maréknyi pénzt lobogtathatunk meg a levegőben. Anélkül, hogy ellopnák. Igen, ez lehetséges, úgy hiszem, És küzdeni fogok egy jobb világért Szívem-lelkem minden erejével. Tudom, hogy elegendő elhatározással és szeretettel, Ez lesz a jövőnk. A világunk haldoklik, Én és sokan mások viaskodunk, hogy megmentsük És felemeljük egy új és jobb világba. Csak ha az emberek kinyitják a szemüket és szívüket, akkor ébrednek majd rá, hogy változtathatnak A bűn ezen korrupt világán; És többé nem a halál után jutunk a mennyországba, Hanem abban élünk már életünk során.
18
Ching Hai Legfelsőbb Mester beszédéből Felemelő Központ, Kambodzsa 1996. július 21. 69. magazin 29. old. A Mester és a gyerekek beszélgetnek egy kicsit (eredetileg kínaiul)
Fogat mostatok? Mossátok meg alaposan, különben megszuvasodnak. Ne csak a fogatokat mossátok, hanem a nyelveteket is. Mivel a fogmosásról beszélünk, elmondok nektek egy titkot; ne használjatok túl sok fogkrémet. Minden alkalommal csak egy keveset használjatok, körülbelül akkorát, mint az evőpálcika hegye, vagy mint a kerti borsó, annyi elég. Ha túl sok fogkrémet használtok, a fogatok megfeketedik. Vannak gyerekek, akik túl gyakran mosnak fogat, és a fogaik mégis feketék. Háromszor mossatok fogat naponta (étkezés vagy édességek után); és amikor fogat mostok, mossátok felfelé, lefelé és körbe. A nyelveteket is dörzsöljétek át, hogy ne legyen rossz a leheletetek.
Ching Hai Legfelsőbb Mester beszédéből Felemelő Központ, Kambodzsa 1996. július 21. 69. magazin 29. old. A Mester és a gyerekek beszélgetnek egy kicsit (eredetileg kínaiul)
Csak akkor tudjátok meg, milyen nehéz pénzt keresni, amikor felnőtök. Vannak szülők, akik keveset esznek, keveset költenek, mert meg akarnak venni nekünk dolgokat. Ezért gyermeki engedelmességet illene mutatnunk a szüleink iránt. Az iskolában keményen kellene tanulnunk, hogy boldoggá tegyük a tanárainkat. Amikor hazamegyünk, segítenünk kellene a házimunkában. Akkor okosabbak leszünk. A lusta gyerekek egyre butábbak lesznek. Ez igaz! Szerintetek én okos vagyok? (A gyerekek válaszolnak: Okos vagy!) Igen! Mert fiatalon elkezdtem dolgozni; kiskoromban segítettem a szüleimnek és a szolgálóknak a házimunkákban. Használjátok az eszeteket, csak akkor lesztek okosak. Mindennap találnunk kell valamilyen munkát, akkor éles lesz az eszünk. Tegyetek meg bármit, amivel segíthettek a szüleiteknek. Ha nem tudjátok kimosni mindkét zoknitokat, akkor csak egyet mossatok ki. Várjatok, amíg felnőtök, és akkor majd mindkettőt ki tudjátok mosni. Tanuljátok meg kimosni a saját ruháitokat. Később majd hozzászoktok.
MAJOM DOLOG Ching Hai Legfelsőbb Mester beszédéből Hsihu Központ, Formosa 1996. február 22. 77. magazin 54. old. A Mester vicceket mesél (eredetileg Au lac nyelven)
Egy rendőr elvitt egy majmot a főnökéhez. A főnök azt kérdezte tőle: „Miféle majomügyletekbe bonyolódsz te bele?” Mire ő: „Ez a majom az utcán kóborolt, és semmiféle szabályt nem tartott be. Behoztam.” Erre a főnök azt mondta: „Uramisten! Olyan ostoba vagy! Ha elkapsz egy majmot, akkor az állatkertbe kell vinned. Miért hozod ide nekem. Vidd az állatkertbe!” Így hát a rendőr fogta a majmot, és elvitte. Három-négy nappal később megint látták, amint a majom kezét fogja. Odavitte a majmot a rendőrautóhoz, kinyitotta az ajtót, berakta, és éppen indulni készült. A főnöke meglátta, kirohant, és azt kérdezte: „Istenem! Hogy lehet, hogy a majom még mindig itt van? Mondtam, hogy vidd el az állatkertbe.” Mire a rendőr: „Igen, uram. Az állatkertbe már elvittem. Ma moziba megyünk.” (Nevetés)
19
Hannah M. Vu beavatott elbeszélése Indiana, USA 85. magazin 39. old. Kis Beavatottak Rovata (eredetileg angolul)
Szép napos őszi délután volt, és a levelek gyönyörű vörös és aranyló színekben kezdtek pompázni. A levegő még meleg volt, bár volt egy hűvös szellő. Az általános iskola udvarán egy Dan nevű kisfiú várta, hogy vége legyen a tanításnak, és hazautazhasson a barátjával. Míg játszott, egy kis mókus közelítette meg. Olyan aprónak és aranyosnak tűnt, mintha még csak néhány hetes lenne. A mókus félelem nélkül egyenesen odament Danhez, mintha már ismerte volna a fiút korábbról. Dan észrevette, hogy az egyik lába megsérült. Miközben a félelem nélküli aranyos kis lényt csodálta, hagyta, hogy a mókus belecsimpaszkodjon a nadrágjába, és felmásszon a vállára. Amikor Dan barátai kijöttek, azt hitték, hogy a mókus a saját háziállata. Dan ezt boldogan elfogadta, és „Cluster”-nek keresztelte el a mókusfiút. Hazafelé menet Cluster nagyon elégedettnek tűnt, abban a tudatban, hogy Dan nem rabolta el őt. Dan csak segíteni akart egy elveszett és rokkant kis állaton, akinek szüksége volt arra, hogy együtt legyen valakivel. Cluster családja valószínű túl gyors volt neki ahhoz, hogy tartsa velük az iramot, ezért egyszerűen elveszett és éhes volt. A mókus nem mutatta semmi jelét annak, hogy el akarna szaladni, így Dan egész családja hatalmas szeretettel a szívében örvendezett. Dan és a kisöccse régóta szeretett volna egy háziállatot, de mivel a család be volt avatva, tudták, hogy egy kisállat rengeteg gonddal járhat. Két héttel korábban Dan megint
megkérte a mamáját, hogy engedjen meg neki egy hörcsögöt, ha kutyát vagy macskát nem. De a mamája fél a patkányoktól – a hörcsögök a patkányok családjába tartoznak – libabőrös lesz tőlűk! De amikor Cluster jött, Dan tudta, hogy Isten valóra váltotta a kívánságát. Clusterről olyan könnyű volt gondoskodni. Egy kis ételtől és egy pici alvóhelytől eltekintve szinte semmire sem volt szüksége. Olyan aranyos és tehetetlen volt, hogy Dan szülei egyszerűen nem tudták visszautasítani. És az egészben az volt a legjobb, hogy természeténél fogva vegetáriánus volt. Az étrendje főként diófélékből állt. Ezért a család rajongásig szerette Clustert. Cluster érkezésének első napján azonnal vettek neki egy bolhanyakörvet. Egy éjszaka alatt eltűnt az összes bolha a bundájából. A következő reggelen Cluster megkapta a saját, macskáknak tervezett, puha szőrmés anyaggal kibélelt kis ládikóját, rengeteg dióval és mogyoróval egyetemben. Mivel a fogai nem voltak elég erősek ahhoz, hogy feltörje a diót, így azokat mind előre feltörték neki. Az első napokban nyers földimogyorót evett, majd Dan étrendje dióra változott, később hikori dióra, utána mogyoróra, azután pedig... mandulára!! Végül Dan mamájának zacskókkal kellett vennie a magkeverékekből. Úgy kényeztette a mókust, hogy az egész zacskót odaadta neki, hogy maga válasszon.
20
Akár egy kiscica, a mókus nagyon tiszta volt, és irtózott a fürdéstől. Mindennap a nyelvével tisztogatta le a bundáját. De jobb volt, mint egy kiscica, mert „illemhelyként” csak egy darab nedvszívó törlőpapírra volt szükség a „háza” mellett, amit ki lehetett cserélni, valahányszor lepisilte. A legbámulatosabb az volt, hogy SOHA nem pisilte le az embereket, a szőnyegeket, vagy bármi olyan felületet, amit nem lehetett feltörölni. Gyakran visszatartotta a hólyagját, amíg egy alkalmas helyet talált. Néha a család utazott, és olyan helyen kellett hagynia Clustert, ahol nem volt „illemhely”. Amikor ez történt, akkor egyszerűen nem ivott. Ez valóban csoda volt, és Dan még inkább hitt benne, hogy a Mester adta neki a kisállatot. Dan ragaszkodott hozzá, hogy a mamája elvigye Clustert az állatorvoshoz, hogy az meggyógyítsa a lábát, mert nem tudta elviselni, ahogy Cluster szenved. Az állatorvos azonban megtagadta a segítséget, mert a mókus „csak egy vadállat” volt. Hála Istennek, a Mester néhány nappal később teljesen meggyógyította őt! Boldog, pajkos állatkává vált. Hamarosan feltámadt a kalandvágya a ház körül, és új dolgokat fedezett fel az emberi világot illetően. Nem habozott, hogy felmásszon az új családja tagjaira, kényelmesen elhelyezkedjen az ölükben vagy a vállukon, és elszundítson. Az egyik dolog, amiben Cluster nagy örömét lelte, az a farágcsálás volt. Mivel a vadon élő mókusok többnyire makkot esznek, ami a tölgyfa kerek, kemény héjú termése, így a fogukat naponta élesíteniük kell. Időnként kivitték Clustert játszani, de nem mutatott nagy érdeklődést. Az ősz gyorsan elmúlt, közelgett a hideg tél, viharos szeleket és havat hozva magával. A kis Cluster szerencsésnek érezte magát, hogy nem kell kint lennie, meghúzva magát valahol egy kis odúban, mint a
21
többi vadon élő állat. A legjobb az volt, hogy nem kellett az előző évszakból a földön maradt, régi makkok után kutatnia – ha voltak ilyenek egyáltalán. A környéken dolgozó kertész hozott Clusternek egy hosszú faágat néhány oldalággal, hogy azon mászhasson, rágcsáljon, vagy csak üldögéljen. Az lett a tornafelszerelése. Dan otthonának hátsó udvara egy kis erdős terület. Hébe-hóba más mókusok jönnek oda bátortalanul, hogy magokat keressenek. Amikor Dan és a kisöccse bemutatták nekik Clustert, azok ámultan néztek Clusterre, de őt ez látszólag nem zavarta. A fiúk nagy örömmel adtak az állatszomszédaiknak egy kis magot héjastul. Ezek a barátságos mókusok a szájukba vették a magokat, egyszerre egyet, azután elcipelték a közeli kertbe, hogy találjanak egy helyet, ahol eltemetik egy későbbi étkezésre. Azután viszszajöttek a házhoz, hogy elvigyenek még néhányat, és csak az utolsót hagyták meg, hogy megegyék. Bámulatos, hogy a mókusok hogyan tudnak emlékezni azokra a helyekre, ahová napokkal korábban eltemették a magokat. Cluster olyan okos és aranyos volt, hogy Dan néha úgy érezte, nem is egy vadon élő állat, hanem családtag, és egy ember lelkével bír. Cluster szerette a fogadott családját, és nagyon élvezte az ölelésüket és a dédelgetésüket. De ha bármelyik vendég vagy idegen megközelítette, akkor elbújt a kis háza mögé, vagy odafutott valamelyik családtaghoz. Ki mondta, hogy az állatoknak nincs lelkük? És kinek lenne szíve levadászni vagy megenni egy ilyen állatot csupán kedvtelésből? Dan tudja, hogy az állatok milyen kedves lények, és azt kívánja, hogy az emberek és állatok boldog békességben tudjanak együtt élni. Eljött a tavasz, a kemény, hideg idő megenyhült, és a talaj zöld fűszőnyeggé vált. Egy napon Dan mamája kinyitotta a udvarra nyíló
ajtót, hogy egy kis friss levegő jöjjön be, és Cluster kiment, hogy felfedezze a külső világot. Olyan szép volt, olyan nyitott és szabad. Bár a család nagyon szerette őt, nem állt szándékukban megtartani, ha ő nem akarja, hogy megtartsák. Egy kis idő múlva visszajött, tán azon tűnődve, hogy menjen, vagy maradjon. Másnap megint kiment az udvarra. Ez alkalommal úgy döntött, hogy többet fedez fel a külvilágból. Sokáig ült a kövezeten, a természetet, a pázsitot és a fákat nézve, szaglászva odakint. Ejha! Valószínű nem tudta, hogy az élet lehet még szebb, mint amilyen eddig volt. Talán ezt gondolta: „Idekint valóban jobban tetszik nekem!” – ahogy ment lefelé a kövezeten, át
az udvarba és a fákhoz. Egy csodálatos új kaland várt rá. Cluster nem tért vissza. Dan és az öccse elmentek megkeresni őt, de odakint olyan hatalmas volt, ő valószínű már messze járt valahol az erdőben. Nem volt sok haszna, de hát annyira hiányzott nekik. Mindennap kikukucskáltak abban a reményben, hogy meglátják, amint Cluster visszatér. De soha nem jött vissza. Örökre elment, és új, önálló életet kezdett. Remélték, hogy a bolhanyakörv majd leesik magától, hogy a nyaka rendesen nőhessen. Egyszer szerencsére lejött a nyakörve, mert Cluster félig átrágta. Isten gondviselése legyen mindig vele!
Az alábbi „Isten hozott! Gyerekek!” című összeállításból Tina Do kis beavatott beszámólója alapján (8 éves) Toronto, Kanada Leírta William Hunt beavatott testvér, Toronto, Kanada 88. magazin 24. old. Gyerekek levelei
Sziasztok! Engem Tinának hívnak. Nyolc éves vagyok. Elmesélem nektek az álmomat. Láttam a mennyországot. Egyszer, amikor befejeztük a meditációt a meditációs központunkban, odajött egy nagyon-nagyon öreg ember, és azt mondta: „Újra kell születnünk.” Azután a nagyon öreg ember az erejét használva a földre mutatott. Akkor egy hatalmas nagy lyuk keletkezett. Az összes meditáló ember beleugrott. Sok napig ott vártunk a lyukban, hogy újraszülessünk. Amikor mindennek vége lett, egy új helyen jöttem elő. Arra lettem figyelmes, hogy azon a helyen vagyok, ahol a világ legnagyobb hídja van. Mindnyájunknak óriási fehér szárnya volt, nagyobb, mint egy kávésasztal. Egyeseknek akkora volt a szárnyuk, mint egy szoba. Azután megláttam, hogy a testvérem csak hároméves volt. Ez nem tetszett, ezért az erőmet használva nyolcévessé változtattam. Azt vettem észre, hogy én magam ötéves vagyok, ezért megint az erőmet használva hétévessé változtattam magam. Körberepültem, de nem láttam a mamámat. Azután megpillantottam őt. Később odarepültem hozzá. Másnap egy barát az iskolából hirtelen megjelent, és elmentünk egy karneválra. Ideje volt hazamenni. Felrepültem egészen a mennyországig. A felhőkön rengeteg szék volt, amik aranyból, ezüstből, gyöngyökből, gyémántokból, és értékes dolgokból készültek. A székek úgy voltak elrendezve, mint egy vendégváró fogadáson, amit Ching Hai Mester tartott a számunkra. A székek egyikén megláttam a nevem. A földi nevem mellett láttam a mennyei nevemet, és sok más ember nevét is. Senkit sem láttam ott, úgyhogy lerepültem, hogy megkeressem a családomat. Miközben repültem lefelé, láttam a „Toy Story”-t az űrben repülni, de nem törődtem vele, csak repültem tovább lefelé. Megláttam a mamámat. Odarepültem hozzá. Azután hallottam, hogy a meditációs központunk kapcsolattartója azt mondja, hogy el kell mennünk az igazi Otthonunkba, a mennyországba, úgyhogy így tettünk. * A „Toy Story” egy egész estét betöltő animációs film, amit a Pixar Animation Studios készített, és a Walt Disney Pictures forgalmaz.
22
