Célterület azonosítója: 1 019 278 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6. Tervek, tanulmányok Célterület/HPME megnevezése: Hagyományos magyar állatfajták tartási körülményeinek javítása UMVP intézkedés: 1. Versenyképesség 2. Környezet/földgazdálkodás 3. Életminőség, diverzifikáció 4. Együttműködés HPME azonosító: 740b02 I. Fogalom magyarázat: Őshonos állatfajták: a 4/2007.(I.18.) FVM-KvVM együttes rendelet 1. számú mellékletében szereplő állatfajták Szakirányú végzettség: A 113/2009 (VIII. 29.) FVM rendelet 1. számú mellékletében felsorolt szakképesítések, illetve a 2-4. számú mellékletekben felsorolt felsőfokú végzettségek legalább egyikével rendelkezik, ideértve a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény szerint elismert, illetve honosított, külföldön szerzett bizonyítványt és oklevelet is, továbbá azt a felsőoktatási intézmény által kiadott igazoló dokumentumot, mely szerint az ügyfél valamely, a 2-4. számú mellékletekben felsorolt felsőfokú végzettség tekintetében sikeres záróvizsgát tett. II. Támogatás vehető igénybe: Magyarországon őshonos állatfajták tenyésztésének, tartásának tárgyi feltételeinek megteremtésére, a fejlesztéshez kapcsolódó építési munkák, ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök beszerzése, marketing kiadások, arculati elemekkel kapcsolatos kiadásokra. III.Támogatás mértéke Minimális támogatási össze (HUF) nem LHH települések 200.000 Maximális támogatási össze (HUF) nem LHH települések 3.000.000 1
LHH települések 200.000 LHH települések 3.000.000
Célterületre allokált forrás (HUF) nem LHH települések 6.000.000
LHH települések
Komplex célterület:
IGEN
NEM
Kis értékű célterület:
IGEN
NEM
Keretösszeg (HUF)
nem LHH települések
LHH települések
Intenzitások nem LHH települések - Önkormányzatok 0% - Non-profit szervezetek 0% - Egyházak 0% - Vállalkozások 60% - Egyéni vállalkozó 60% - Magánszemély 60% - Őstermelő 60%
LHH települések ..0% 0% ..0% 65% 65% 65% 65%
IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek: A projekt együttműködés keretében valósul meg. A pályázó vállalja a megvalósult projekt bemutatását, nyilvánossá tételét oktatási, ismeretterjesztési céllal, turisztikai szolgáltató jelleggel. A projekt keretében kialakított és működtetett tevékenység mérete nem lehet nagyobb mint 4 EUME, ezt nyilatkozattal kell igazolni. A fejlesztéshez kapcsolódó marketing és arculati elemekhez kapcsolódó kiadás az ezen költségek nélkül számított összköltség minimum 2, maximum 5%-a lehet. V. Jogosult települések: Fegyvernek, Kengyel, Kuncsorba, Tiszabő, Tiszapüspöki, Tiszatenyő, Örményes Számszerűsíthető eredmények: 2-5 db, őshonos állatok tartására és annak bemutatására alkalmas hely kerül kialakításra VI. Elszámolható kiadások: a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új építmény, épület építése, meglévő építmény, épület felújítása, bővítése, korszerűsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerűsítése, tereprendezés, parkosítás; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: ba) tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése;
2
be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése;
bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések kiépítése (meleg víz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); bi) vonalas létesítmény építése, helyreállítása;
d) tradicionális eszközbeszerzés: a hagyományos népi kultúra, szellemi örökség ápolásának bemutatásának érdekéb a megismertetni kívánt időszakban készült, hagyományos, újonnan kereskedelmi forgalomban nem kapható gépek, eszközök, tárgyak.; e) eszközbeszerzés: a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; g) marketing kiadások: gb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei: (adatgyűjtés, adatbázis-használati jog, szerkesztés, terjesztés költségei, nyomdai, fotó és grafikai költségek); gg) weboldal elkészítésének költségei. i) arculati elemek (ÚMVP és EU logó).
VII. Pontozási szempontok
Ssz.
Értékelési szempont
Maximálisan elérhető Ellenőrzés módja pontszám
A fejlesztés munkahely megtartásra vagy teremtésre irányul
20
Pályázati adatlap
A fejlesztés együttműködésre épül.
10
Együttműködési megállapodások, szándéknyilatkozatok
3.
Szakmai kapcsolattartás génmegőrző 15 intézettel, tenyésztő szervezettel
Együttműködési megállapodások, szándéknyilatkozatok
4.
A megvalósított projekt állatsimogatóként is funkcionál
15
Megállapodás, szándéknyilatkozat oktatási, nevelési intézményekkel
5.
A pályázó több állatfajta tartását vállalja
20
Pályázati adatlap
6.
A pályázó, vagy alkalmazottja 10 kapcsolódó szakirányú végzettséggel
1.
2.
3
bizonyítvány, oklevél másolata
rendelkezik
7
A fejlesztés hátrányos helyzetű területen valósul meg
10
311/2007. és a. 240/2006. Kormányrendeletek alapján
VIII. Részpontszámok pontozási szempontonként Ssz.
Értékelési szempont
Részpontszám megnevezés
Részpontszám
1.
1.1. A fejlesztés munkahely Munkahely teremtés történik megtartásra vagy teremtésre irányul
20
1
1.2. A fejlesztés munkahely Munkahely megtartás történik megtartásra vagy teremtésre irányul
15
Legalább két együttműködési megállapodást vagy szándéknyilatkozatot csatolt.
10
2.
2.1. A fejlesztés együttműködésre épül.
Csak egy együttműködési megállapodást vagy szándéknyilatkozatot csatolt.
0
2.
2.2. A fejlesztés együttműködésre épül.
3.1. Szakmai kapcsolattartás génmegőrző intézettel, tenyésztő szervezettel
Igen, mert a benyújtott együttműködési megállapodások, szándéknyilatkozatok közül minimum 1 génmegőrző intézettel vagy tenyésztő szervezettel került megkötésre, aláírásra.
15
3.2. Szakmai kapcsolattartás génmegőrző intézettel, tenyésztő szervezettel
Nem, mert a benyújtott 0 együttműködési megállapodások, szándéknyilatkozatok között nem szerepel génmegőrző intézettel vagy tenyésztő szervezettel megkötött vagy aláírt dokumentum.
4.
4.1. A megvalósított prtojekt állatsimogatóként is funkcionál
Igen
15
4.
4.3. A megvalósított projekt állatsimogatóként is funkcionál
Nem
10
3.
3.
4
5.
5.1. A pályázó több állatfajta tartását 4, vagy 4-nél több állatfajta tartását vállalja vállalja
20
5.
5.2. A pályázó több állatfajta tartását 2-3 állatfajta tartását vállalja vállalja
15
5.
5.3. A pályázó több állatfajta tartását 1 állatfajta tartását vállalja vállalja
10
6.1. A pályázó, vagy alkalmazottja kapcsolódó szakirányú végzettséggel rendelkezik
Igen
10
6.
Nem
0
6.
6.2. A pályázó, vagy alkalmazottja kapcsolódó szakirányú végzettséggel rendelkezik
7
7.1. A fejlesztés hátrányos helyzetű IGEN területen valósul meg
10
7
7.2. A fejlesztés hátrányos helyzetű NEM területen valósul meg
0
IX. Jogosultságot igazoló csatolandó mellékletek A vonatkozó LEADER jogcímrendeletben előírt kötelező mellékleteken felül: 1. Együttműködési megállapodások, szándéknyilatkozatok 2. Pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a projekt keretében kialakított és működtetett tevékenység mérete nem nagyobb, mint 4 EUME. 3. Egyéni vállalkozás esetében vállalkozói igazolvány másolata, vagy okmányiroda 30 napnál nem régebbi igazolása a végzett tevékenységről. Őstermelő esetében őstermelői igazolvány másolata
X. Jogkövetkezmények Amennyiben a nyertes pályázó az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig a marketinghez kapcsolódó költségeket nem megfelelő arányban teljesíti, úgy a megítélt támogatás 10%-ának visszafizetésére kötelezett.
5