Hozzám intézett beadványa 3. pontját illetően az alábbiakra szeretném felhívni szíves figyelmét

Ügyszám: Előadó:

AJB-1165/2013. dr. Fórika László

Mohácsi Erzsébet igazgató Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány 1093 Budapest Lónyay u. 34. III./21.

Tisztelt Igazgató Asszony! Hozzám intézett beadványa 3. pontját illetően az alábbiakra szeretném felhívni szíves figyelmét. 1. A hazai nemzetiségi lakosság többsége a cigány nemzetiséghez tartozik: megalapozott becslések szerint a cigányság lélekszáma jóval nagyobb, mint a további 12 nemzetiségé együttvéve. A cigányság szociális, foglalkoztatási, egészségügyi, oktatási, lakhatási helyzete ugyanakkor nemcsak a többségi magyarságétól, hanem a többi nemzetiségtől is jelentősen eltér, azokénál kedvezőtlenebb: a társadalmi élet szinte minden területén a periférián van. Miközben a nemzetiségi léttel összefüggő markáns és élő nyelvi, kulturális, hagyománybeli, szokásbeli különbségek – az előrehaladott asszimiláció miatt – a cigányság kis része esetén mutathatóak ki, addig az eltérő társadalmi státusból adódó problémák és előítéletesség szinte a teljes cigányságot érinti. Kijelenthető, hogy míg a cigányság töredékrészére jellemző sajátos élő kultúra – a többi nemzetiség kultúrájával azonos rangban – „támogatott másság”, addig a hazai cigányság elsőprő többségét érintő státuszbeli másság (kiegyenlítése) nem vagy nem kellően támogatott, amit a társadalmi előítéletesség is súlyosbít. A kulturális önazonosság és így a nemzetiségi közösség megőrzése fontos feladat, azonban a cigány emberek mindennapjait meghatározó problémák nem a nemzetiségi létből, hanem a túlzott és fokozódónak látszó szociális-társadalmi különbségekből, az erre épülő előítéletekből, a halmozottan hátrányos helyzetből fakadnak. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a széles társadalmi rétegek tartós leszakadása, a hatékony integráció hiánya, a társadalmi rétegek közötti feszültségek növekedése, és mindennek a nemzetiségi-származási vetülete, azaz a „cigánykérdés” a teljes magyar társadalom jövőjét meghatározó nemzetpolitikai kérdés. A hátrányos eltérések súlyos társadalmi integrációs problémákat jeleznek, hiszen a jelenlegi és korábbiakhoz képest is romló helyzet annak ellenére jött létre, hogy évtizedek óta nyilvánvaló minden döntéshozó számára, hogy a cigányság helyzetének pozitív irányú változtatása, az önfenntartáshoz való hozzásegítése és a társadalmi munkemegosztásba való intenzívebb bevonása alapvető össztársadalmi érdek. A mindenkori politika számos 1051 Bp., Nádor u. 22. Levélcím: 1387 Bp, Pf. 40. Tel.: 475-7100; Fax: 269-1615; E-mail: [email protected]; Webcím: www.ajbh.hu; Az AJBH-nak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bejelentett adatkezelői nyilvántartási száma: 40689.

2 esélyegyenlőségi programot be is indított a a cigányság valós integrációja felvetette számos kérdés megválaszolására. A kormányzati ciklusonként változó, megelőző helyzetértékelés és folyamatos szakmai monitoring nélküli integrációs rendszerek azonban a cigány közösségek társadalmi-gazdasági fejlődésének döntő szegmenseit mindezideig nem tudták konzekvensen megragadni. Az eredmények nemcsak látszólagosak maradtak, hanem a közpénzek felhasználásának a sorsa további társadalmi csoportközi feszültségek forrásává is vált, részben azért, mert az esélyegyenlőségi intezkedések – megfelelő kommunikáció hiányában – eleve nem épültek széles társadalmi konszenzusra. A társadalomkutatók azt hangoztatják, hogy a problémakör komplex, ágazatközi állami kezelésére, hosszútávú, közpénzből finanszírozott esélyegyenlőségi programokra és társadalmi szemléletváltásra van szükség. Abban pedig jellemzően mindenki, kutató és politikus is egyetért, hogy a hazai roma származású lakosság számára a tanulás és a tudás adhat valódi, vagyis rendszerszintű és már viszonylag rövid távon is érzékelhető integrációs esélyt, felemelkedési kilátást. A magyar oktatási rendszer integrációs, társadalmi mobilizációs képessége azonban csekély, azaz nem méltányos rendszer. Az iskolába társadalmi hátránnyal érkező tanulói csoportok és az iskolai kudarccal érintettek köre kísértetiesen egybeesik, ami azt jelenti, hogy a magyar iskola nem tesz semmi mást, mint hogy rövidre, más oktatási rendszereknél is rövidebbre zárja a társadalmi hátrány és az oktatási kudarc közötti kapcsolatot. Sokszorosan bizonyított oktatásszociológiai tény, hogy a gyerekek iskolai előmenetelét nem a képességek és az ambíciók, hanem a szülők társadalmi státusza határozza meg elsősorban. A család hátrányos társadalmi helyzete és a gyermek tanulási problémáinak várható gyakorisága közötti szoros összefüggés világszerte megfigyelhető jelenség. A hátrányos helyzetű tanulók iskolai teljesítményét általában jelentős lemaradás jellemzi. Elemi alapkészségeik fejlettsége már a kezdetektől számottevően elmarad a jobb körülmények között nevelkedő kortársaikéihoz képest1. A hátrányos helyzetű gyerekek fejlődését gátolja az is, hogy iskolai tanulási motivációjuk általában társaikénál alacsonyabb2. Tapasztalataim szerint a magyar oktatási rendszer működésének az általános jelenségen is túlmutató egyik kulcsmomentuma a „szocializálatlan” családokra és a „rossz gyerekanyagra” hivatkozó felelősséghárítás, ami eleve elkerülhetetlenül hátrányos helyzetbe hozza a szegény, illetve iskolázatlan szülők (köztük jelentős arányban roma származású szülők) gyermekeit még integrált iskolai viszonyok között is. Ha viszont a hátrányos helyzetre elkülönítő iskolai rendszer épül, vagyis ha a tanulókat társadalmi helyzet és/vagy etnikai származás alapján és/vagy tanulási képességek és/vagy tanulási motiváltság, „magatartás” alapján (ezek a magyar viszonyok között részben egymást átfedő kategóriák) el is különítik, akkor a csökkentett minőségű oktatás bizonyosra tehető. A szegregáció és az alacsony nevelési-oktatási minőség jellemzően összetartozó fogalmak. Az énvédő mechanizmus természetes részeként, ott kevesebb energiát fektet a tanításba a pedagógus, ahol kisebb sikerért is aránytalanul többet kell dolgozni: ahol a hátrányos helyzetűeket összezárják, ahol egyes csoportokban esélyteremtés, szeretetre épülő pedagógia vagy más hamis jelszóval csökkentett óraszámban tanítják a súlyponti tárgyakat, vagy az azonos mennyiséget „lassítva” adják át. A szegregált osztályokban/iskolákban a csökkentett energia-befektetés és a csökkentett minőségű oktatás „normális”, amihez, ezt erősítve, rendre társul a tanulással szembehelyezkedő kortárs csoporti szubkultúra és a tanári kontraszelekció is. Egy vizsgálat szerint az Integrált Pedagógia Rendszert – mint a minőségi oktatáshoz kapcsolódó oktatásszervezési elemek gyűjteményét – ténylegesen alkalmazó iskolákban mindenki, a nem roma és nem hátrányos helyzetű tanulók is jobban teljesítettek, mint a 1

Józsa Krisztián: Az első osztályos tanulók elemi alapkészségeinek fejlettsége – Egy longitudinális kutatás első mérési pontja. Iskolakultúra, 11. sz. 3–16. 2 Fejes József Balázs – Józsa Krisztián: A tanulási motiváció jellegzetességei hátrányos helyzetű tanulók körében. Magyar Pedagógia, 2. sz. 185–205.

3 kontrolliskolákban.3 Az iskolai integrációnak tehát, ha minőségi pedagógiai szolgáltatásokkal párosul, csak nyertesei vannak, míg a szegregációnak – elődlegesen a versenyképes tudás hiánya, másodlagosan a szociális elszigetelődés miatt – egyértelmű vesztesei az elkülönítettek. A társadalmi felzárkózásért felelős kormányzati szerv ezt így fogalmazta meg az Esély-háló program pályázati felhívásában: „Oktatási rendszerünk jellemzője, hogy nem képes csökkenteni a családi körülmények miatt meglevő hátrányokat, vagyis a PISA felmérés definíciója szerint nem méltányos a rendszer. A felmérések háttérelemzései azt mutatják, hogy a magyar oktatási rendszer az OECD országok közül egyike a felzárkózást legkevésbé biztosító rendszereknek. A gyerekek iskolai eredményességét nagymértékben a szülők iskolai végzettsége, foglalkozása határozza meg. A HHH tanulók egy része a helyben elérhető oktatási szolgáltatásokat sem kapja meg. A mai napig problémát jelent az oktatásban – egyrészt a középosztálybeli tanulók iskolai elvándorlása, másrészt a területi szegregáció következtében – kialakuló szegregáció. Ez súlyos – a szociális elszigetelődésen túli – következményekkel is jár, mert – ahogy azt kutatások tapasztalatai mutatják − a szegregált iskolákban és osztályokban alacsonyabb az oktatás színvonala: lényegesen kevesebb a szaktanárok által megtartott órák száma, az érintett intézmények felszereltsége is gyengébb más helyi iskoláknál és osztályoknál. Emellett nincs kellő együttműködés más ágazatokkal, így elsősorban a gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltatásokkal, kapcsolódó tevékenységet folytató civil és egyházi szervezetekkel, és nem kap kellő hangsúlyt a szülőkkel való partneri viszony sem. Mindezek következményeként az oktatási rendszer felerősíti a meglévő társadalmi különbségeket.” Az alapvető jogok biztosaként egyik kiemelt feladatomnak tartom az oktatási szegregáció elleni határozott fellépést, ami – az idézett szöveghez képest – nemcsak spontán jön létre, hanem gyakorta a jobb társadalmi státuszú szülők nyomására, direkt módon is, illetve az egyenlő bánásmódról szóló törvény szerint akkor is jogellenesnek számít, ha szándék annak létrehozására nem irányult, sőt akkor is, ha direkt hátrány okozásával nem jár. Az integrált társas környezet, a különböző társadalmi/származási csoportok közötti kommunikáció, az együttműködés/kölcsönös függőség érzetének és a másság kölcsönös elfogadásának a hiánya, azaz a szegregáció indirekt következményei olyan súlyos hátrányt jelentenek ugyanis, ami önmagában – elkülönítési szándék és direkt hátrányokozás nélkül – is az egyenlő méltóság megsértését jelenti. Nem véletlen, hogy az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) az elkülönítést csak kivételesen és szigorú feltételek megléte esetén engedi meg. 2. Az egyenlő méltóság alapjoga indokolja és tölti meg tartalommal az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében foglalt megkülönböztetés-mentes bánásmódhoz való jogot, amelynek értelmében Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja. Az Alkotmánybíróság ma is helytálló megállapítása értelmében „A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba (…)”4 Az Ebktv. szabályai az Alaptörvény II. és XV. cikkének kibontását, részletezését tartalmazzák. E törvény alkalmazásában jogellenes elkülönítésnek minősül az a rendelkezés, 3

Kézdi Gábor és Surányi Éva: Egy integrációs program hatása a tanulók fejlődésére . Educatio folyóirat 2008/IV szám, 467-480. 4 9/1990. (IV.25.) AB határozat

4 amely a 8. §-ban meghatározott tulajdonságai alapján egyes személyeket vagy személyek csoportját a velük összehasonlítható helyzetben lévő személyektől vagy személyek csoportjától – anélkül, hogy azt törvény kifejezetten megengedné – elkülönít.5 Minden típusú, formájú elkülönítés (arra irányuló szándéktól és nyilvánvaló hátránytól függetlenül is) jogellenesnek minősül tehát, ha nem felel meg a törvényben tételesen megfogalmazott feltételeknek. Mivel kivételt szabályozó rendelkezésekről van szó, azokat szűken, az alapszabály érvényesülését a legkevésbé érintő módon kell értelmezni. A jogértelmezés során figyelemmel kell lenni arra is, hogy az Alaptörvény szerint egy jogszabályt elsődlegesen (magából) a jogszabályszövegből levezethető társadalomszabályozási, jogviszony-szabályozási céllal és az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmezni. (Az Alaptörvény tehát az objektív teleologikus jogértelmezés primátusát hangsúlyozza.) Az Alaptörvény 28. cikke ugyanis axiómaként fogalmazza meg a jogszabályok szabályozási értékelvűségét annak kimondásával, hogy „a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak”. Ide kapcsolódik, hogy a jogállamiság kapcsán az Alkotmánybíróság a 31/1998. (VI. 25.) AB határozatában rámutatott arra is, hogy a demokratikus jogállamokban – így hazánkban is – a joggal való visszaélés tilalma nem szorítkozik egyetlen jogágra, hanem e tilalom az egész jogrendszerben érvényre jut, így érvényesül a közjogban is, ahol e tilalom egyaránt irányadó a jogalkotó szervek, a jogalkalmazó szervek, illetőleg az ügyfelek magatartására. A rendeltetésszerű joggyakorlás tehát olyan általános jogelv, amelynek konkrét, egyes esetekre történő törvényi szabályozása nem lehetséges. Mindig adott esetekre tekintve kell vizsgálni, hogy sérül-e a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye vagy sem. Az Ebktv. az elkülönítést generálisan tiltja, az oktatási elkülönítést csak szűk körre, pontosan meghatározott esetekben, feltételekkel, indokoltsággal engedi meg, minden más esetet jogellenes elkülönítésnek minősít, 6 amellyel kapcsolatban kimentésnek sincs helye.7 A „kivétel” szabályait a törvény 28. §-a tartalmazza: 28. § (1) Nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét, ha az oktatást csak az egyik nembeli tanulók részére szervezik meg, feltéve, hogy az oktatásban való részvétel önkéntes, továbbá emiatt az oktatásban résztvevőket semmilyen hátrány nem éri. (2) Nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét, ha a) közoktatási intézményben a szülők kezdeményezésére és önkéntes választása szerint, b) felsőoktatási intézményben a hallgatók önkéntes részvétele alapján

5

Ebktv. 10. § (2) Ebktv. 27. § (3) Az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelenti különösen valamely személy vagy csoport a) jogellenes elkülönítése egy oktatási intézményben, illetve az azon belül létrehozott tagozatban, osztályban vagy csoportban, b) olyan nevelésre, oktatásra való korlátozása, olyan nevelési, oktatási rendszer vagy intézmény létesítése, fenntartása, amelynek színvonala nem éri el a kiadott szakmai követelményekben meghatározottakat, illetve nem felel meg a szakmai szabályoknak, és mindezek következtében nem biztosítja a tanulmányok folytatásához, az állami vizsgák letételéhez szükséges, az általában elvárható felkészítés és felkészülés lehetőségét. 7 Ebktv. 7. § (1) Az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelenti - különösen a III. fejezetben meghatározottak szerint - a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, a közvetett hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, a jogellenes elkülönítés, a megtorlás, valamint az ezekre adott utasítás. (2) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, az olyan magatartás, intézkedés, feltétel, mulasztás, utasítás vagy gyakorlat (a továbbiakban együtt: rendelkezés) nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét, a) amely a hátrányt szenvedő fél alapvető jogát másik alapvető jog érvényesülése érdekében, elkerülhetetlen esetben korlátozza, feltéve, hogy a korlátozás a cél elérésére alkalmas és azzal arányos, b) amelynek az a) pont hatálya alá nem tartozó esetekben tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű indoka van. (3) A 8. § b)-e) pontja szerinti tulajdonságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetés, valamint jogellenes elkülönítés esetében a (2) bekezdés nem alkalmazható. 6

5 olyan vallási vagy más világnézeti meggyőződésen alapuló, továbbá nemzetiségi oktatást szerveznek, amelynek célja vagy tanrendje indokolja elkülönült osztályok vagy csoportok alakítását; feltéve, hogy emiatt az oktatásban résztvevőket semmilyen hátrány nem éri, továbbá ha az oktatás megfelel az állam által jóváhagyott, államilag előírt, illetve államilag támogatott követelményeknek. (3) A 27. § (2) bekezdésének a) pontjától a nyelvi vagy kulturális önazonosság megőrzését szolgáló, illetve egyházi vagy nemzetiségi oktatási intézmény tekintetében jogszabály eltérően rendelkezhet. Mindezek alapján megvalósíthat jogellenes elkülönítést a hitéleti és nemzetiségi alapon megszervezett oktatás is, ha például  nem a szülők önkéntes választásáról van szó, mert pl. a szülők döntése nem minősíthető megfelelő tájékoztatáson alapuló nyilatkozatnak;  ha a vallási/nemzetiségi nevelési-oktatási programnak nincs valós tartalma, a speciális program csak „papíron létezik”;  az elkülönítéssel megvalósított hitéleti program nemzetiségi-származási szempontból integráltan is megvalósítható lett volna, és viszont;  ha a hitéleti és a nemzetiségi program megvalósításának nem elengedhetetlenül szükséges, indokolt feltétele az elkülönítés;  ha az elkülönítéssel megvalósított hitéleti és/vagy nemzetiségi program nem egyeztethető össze a gyermek mindenek felett álló érdekével, mert objektíve mérhető hátrányt okoz. Az Ebktv. csak meghatározott körben emeli ki tehát a jogellenes elkülönítés köréből a nembeli, hitéleti, nemzetiségi alapon szerveződő oktatást. Értelemszerűen jogellenesnek minősül a törvény 28. §-a látszólag minden feltételének megfelelő (csak a példa kedvéért) német nemzetiségi nevelés is, ha csak evangélikus vallású vagy csak középosztálybeli, esetleg magas-szőke német tanulót vesznek fel. Jogellenes az is, ha (a példánál maradva) minden jelentkező német tanulót felvesznek ugyan, de külön osztályba sorolják az evangélikusokat és a katolikusokat, vagy a magas és az alacsony tanulókat, a városi és a faluból származókat (stb.), még akkor is, ha azonos minőségű szolgáltatásokat kapnak. A nemzetiségi nevelés-oktatás elkülönítéssel való megszervezése csak a nemzetiségi hovatartozás vonatkozásában nem minősül jogellenes elkülönítésnek, minden más, az Ebktv. 8. §-ában szabályozott védett tulajdonság alapján történő további elkülönítés jogellenes lehet. S ugyanígy, a hitéleti alapon jogszerűen megszervezett elkülönítő nevelés-oktatás sem mentesít minden más szempontú elkülönítés jogellenességének a megállapíthatósága alól. Így például a hitéleti alapon szervezett iskola nemzetiségi alapú szegregációt valósít meg – ha nem folytat egyúttal jogszerű nemzetiségi nevelést is –, amennyiben az iskola által nyújtott közszolgáltatás „közönsége” kizárólag nemzetiségi hovatartozású. Ha egy fenntartónak azonos településen működő több hitéleti nevelést-oktatást folytató iskolája is van, társadalmi származás alapján történő megkülönböztetést valósít meg, ha csak középosztálybelieket vesz fel az egyik, csak hátrányos helyzetűeket a másik intézményébe. Nemzetiségi származáson alapuló szegregációról beszélhetünk akkor, ha az egyházi fenntartó olyan körülményeket teremt és olyan tartalmú tájékoztatást nyújt a hitéleti szempontokat érvényesítő iskola szolgáltatásairól, hogy a nemzetiségi származású és hátrányos helyzetű tanulók jogérvényesítésre kevésbé képes szülei gyakorlatilag csak a fenntartó egyik iskoláját „választhatják”, stb. 3. A megkülönböztetéssel érintett személyek esetében az érintettek valós identitása, tudatos énképe gyakorta nem játszik szerepet, ezért az Ebktv. akkor is jogsértőnek tekinti a közvetlen és a közvetett hátrányos megkülönböztetést, valamint a zaklatást, a jogellenes elkülönítést és a megtorlást, ha a védett tulajdonság valamelyikét (esetleg többet is) a jogsértő csak tulajdonítja a sérelmet szenvedő személynek vagy csoportnak.

6 Az ilyen esetetekben a jogsértő feltételezéseinek lehetséges alapjaként funkcionáló objektív körülményeket fel kell tárni. Az egyenlő bánásmód érvényesítésére jogosult szervek ugyanis – ha a jogsértést az egyenlő bánásmód sérelme miatt eljárást indító személy valószínűsítette – kötelesek megvizsgálni, hogy a jogsértő az adott helyzetben, körülmények között feltételezhette-e, hogy az egyenlő bánásmód megsértésére hivatkozó személy az Ebktv. által védett tulajdonsággal rendelkezik. Ha az egyenlő bánásmód esetleges sérelme vélt tulajdonságon alapul, a bizonyítási eljárás csak a jogsértő vélelmezéseinek, feltételezéseinek alapjául szolgáló objektív körülmények fennállásának a valószínűsítésével kezdődhet el.8 A jogállamiság elve alapján minden állami szerv köteles hatáskörét teljes körben és hatékonyan gyakorolni. A jogalkalmazás nehézsége intézkedési immunitást nem eredményezhet. A nemzetiségi hovatartozás alapján diszkrimináló személy is „mindig tudja”, pontosabban tudni véli, ki tartozik egy adott nemzetiségi csoporthoz. A megkülönböztetés szempontjából tehát nem a nemzetiségi identitás szabad vállalásának, hanem a diszkrimináló belátásának, belső tudati állapotának van jelentősége. Erre viszont csak a tárgyi körülmények komplex és körültekintő elemzése, mérlegelése útján lehet következtetni. Alapkérdés tehát, hogy az egyes életviszonyokban milyen objektív szempontokat figyelembe véve vélelmezhető nagy bizonyossággal, hogy a jogsértő a védett tulajdonság létezését feltételezhette. Az ombudsmani gyakorlatban – az oktatás vonatkozásában – alkalmazott súlyozott szempontrendszer a cigány nemzetiségi hovatartozás feltételezésére alapot adó tárgyi körülmények mérlegeléssel történő kimutatását szolgálja. A súlyozás során három tényezőt tekintek elsődlegesnek: a tanuló és az édesanya vezetéknevét, illetve a cigány kisebbségi nevelésben való, nyilvántartott részvétel tényét. Konkrét esetekben „cigány” névként értelmeztem azokat a neveket, amelyeket egy helyi cigányszervezet vezetője és/vagy roma nemzetiségi önkormányzat az adott település cigány lakosságára jellemzőként, tipikusként megjelölt. Figyelemmel voltam azonban korábbi tapasztalataimra is, jelesül arra, hogy számos helyi panaszos más, korábbi ügyben önmagát a hivatalomnak címzett beadványában cigányként identifikálta, továbbá a cigány kisebbségi önkormányzati jelöltekre is. Gyakorlatomban a súlyozás során másodlagos súlyt kap – a nagyfokú egybeesés alapján – a tanuló halmozottan hátrányos helyzete. Tapasztalataim szerint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság és a szülők alacsony – legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamát jelentő – iskolai végzettsége együttes feltételként fennállása a cigány társadalmi rétegre sokkal inkább jellemző, mint a magyar társadalom más szegmensére, így a cigányok kimutatásának többnyire helytálló mutatójaként használható. Harmadlagosan veszem figyelembe a tanuló lakcímét. A helyi köztudomás és az adott település városfejlesztési stratégiája, esélyegyenlőségi programja mentén a cigány szegregátumok jól körülhatárolhatóak. Negyedleges súlyozási szempontom a hátrányos helyzet, de ugyanilyen súlyt kap a keresztnév is. Az előbbi a hazai cigányság jellemző szociális viszonyai, utóbbi a sajátos cigány névadási szokások miatt. A súlyozott komplex szempontrendszer alkalmazása önmagában is megbízhatóan mutatja a cigány tanulók tényleges számát és arányát, de ezen túl is figyelembe veszem a helyszíni vizsgálat során munkatársaim bőrszínre, megjelenésre alapozott feltételezését.

8

19. § (1) Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indított eljárásokban a jogsérelmet szenvedett félnek vagy a közérdekű igényérvényesítésre jogosultnak kell valószínűsítenie, hogy a) a jogsérelmet szenvedő személyt vagy csoportot hátrány érte vagy - közérdekű igényérvényesítés esetén - ennek közvetlen veszélye fenyeget, és b) a jogsérelmet szenvedő személy vagy csoport a jogsértéskor - ténylegesen vagy a jogsértő feltételezése szerint - rendelkezett a 8. §-ban meghatározott valamely tulajdonsággal.

7 A konkrét ügyekben a többféle szempont egyikét sem értékeltem kizárólagosként: vélelmezhetően cigánynak csak azt tekintettem, aki – a súlyozási besorolástól függően – kettő-négy szempontnak is megfeleltethető volt. Fontos ismételten nyomatékosítani, hogy az egyenlő bánásmód megsértésének egyik típusa, a szegregáció akkor is jogellenes, ha kimutatható szándék az elkülönítés létrehozására (az eredményre) nem irányult, sőt akkor is, ha direkt hátrány okozásával nem járt. Bízom abban, hogy tájékoztatásommal a segítségére lehettem. Budapest, 2013. február Üdvözlettel: Prof. Dr. Szabó Máté