Hová lesznek szép falvaink? Magyarország hagyományai és népművészete kisközösségekben őrződött meg. Csodálatos kincsestárra bukkanhatunk egyegy település kutatása során. A helyben lakók évtizedeken keresztül továbbadták mindazt a tudást, melyet nagyszüleiktől hallottak, s melyről nem íródtak tankönyvek. Különösen azt a látásmódot tanították meg a fiataloknak, mellyel a Földhöz, a Természethez kötődtek. Szokatlan bevezetése ez a gondolat annak a javaslatnak, miszerint a kistelepüléseken megszüntetésre ítélt iskolákban kapjon helyet a kistérségi koordinációs iroda, a falugondnoki hálózat és a falugazdász; valamint az intézmény váljon a falu egyik közösségformáló, megtartó központjává, és induljon el egy átfogó falumegújítási folyamat. Az önkormányzatok megalakulásával a helyi közösségi érdekeket választott testületek képviselik, azonban a gazdasági környezet nem teszi lehetővé, hogy minden településen teljes körű szolgáltatási rendszer működjön. Az alapvető ellátást szolgáló funkciók megtartása a lakosságmegtartó képesség megőrzése érdekében elengedhetetlen. Az iskolák bezárásán túl megszűnnek a kisposták, vegyesboltok és az öregedő faluból elköltöznek a fiatalok. Jobb helyzetben levő falvakban marad a külföldi, vagy a nagyvárosi ideiglenes lakos. Az a vonzerő, ami valamikor egy élő faluközösségben rejlett megszűnik, a település elértéktelenedik, elhal. Ilyen lassú halálra ítéltek napjainkban a kistelepülések iskolái. A tanító, mint a „falu esze” az utolsó értelmiségi, aki a település életében meghatározó szerepet játszhat, hiszen az orvos nagyobb településen rendel; pap, tiszteletes nincs minden parókián; az agronómusok saját gazdaságukkal foglalkoznak; a kistérségi megbízotti hálózat pedig most van alakulóban. A polgármesterek gondjaikat egymással oszthatják meg, ha éppen a szomszédos települések nem rivalizálnak egymással és régi sérelmeiket el tudják felejteni, melyek többnyire a települések kötelező összevonásával és elsorvasztásával keletkeztek. Az Országos Területfejlesztési Koncepció a munkahelyteremtést fő irányelvként határozza meg, azonban nem lehet ezt csak a városokba koncentrálni, sőt Magyarország természeti adottságai kínálják a mezőgazdaságból származó előnyök kiaknázását: speciális termékek előállítása, biogazdálkodás elterjesztése, falusi turizmus fejlesztése, kézművesség felkarolása stb. E tevékenységek alapegysége a falu, a tanya. Viszont ezeken a helyeken nem biztosítottak a megfelelő életkörülmények, ráadásul nincs kellő érdekérvényesítő képességük sem a koncepció-alkotás és pályázati kiírások előkészítése során, így a vidékfejlesztés, falumegújítás jobbára csak papíron létezhet. Egy új szervezeti struktúra megteremtésének átmeneti szakaszában élünk. Az Európában jól működő modell adaptálása a helyi sajátosságok miatt nem az átvételt, hanem a hozzáigazítást követeli meg. Illúzió lenne azt gondolni, hogy a régi mechanizmus, gondolkodás mód, közigazgatási szokás egyik napról a másikra megváltoztatható, s ha még rendelkezésre is állna kellő pénzügyi forrás, akkor sem biztos, hogy működne az új rendszer.
A területfejlesztés és a területrendezés különválasztása is hordoz bizonyos egyeztetési gondokat, ráadásul a vidékfejlesztés kérdése több ágazathoz tartozik. Sok bába között elvész a gyerek, ahogy a népi mondás tartja. Szinte minden érintett tárcánál találkoztam elkötelezett, segítőkész emberrel, akik hasonlóan érzékelik a problémát, de ők csak bizonyos részterülettel foglalkozhatnak. Az FVM a mezőgazdasági kérdésekkel; az ICSSZEM a szociális területtel; a NKÖM a közművelődési témával; az OM a közoktatást érintő résszel és így tovább. Hiányzik a karmester, aki összehangolja az együttműködőket. Kézenfekvőnek tűnik, hogy a nemrég létrehozott regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter kezében fussanak össze a szálak. Ez a feljegyzés elsősorban arra hivatott, hogy az e területen dolgozókat az együttgondolkodásra, együttműködésre ösztönözze, s a közigazgatatás szempontjából vizsgálja a lehetőségeket. Nem esik most szó a területfejlesztés és a területrendezés közötti viszonyról, az ágazati lobbyk érvényesítéséről, a fejlesztési elképzelések összehangolásának szükségességéről, azonban szó esik arról a szféráról, melyet az infrastrukturális fejlesztéseknél elhanyagolnak, mert a mérhető beruházásoknál ez nem számszerűsíthető. Konkrétan arról, hogy a településen élők jól érzik-e magukat, elégedettek-e, jövőjüket hogyan képzelik, gyermekeiknek milyen útravalót adnak. De hiszen ez nem kerül semmibe, mondanánk, s gondolatban gyorsan összehasonlítjuk egy csatornázási projekttel, vagy útépítéssel. Jártam több olyan kistelepülésen, ahol a teljes közművesítés és az ingyen kapott telkek ellenére sem építkeznek; ahol a templomon és a kocsmán kívül az emberek nem jönnek össze. A családfő hajnalban indul és késő este érkezik haza, - ha van munkahelye -, a feleség utazik a kisgyerekekkel bevásárolni, iskolába-járni; az egyedül élő nyugdíjasok várják a segítséget; a földeken gaz, vagy „a befektető” jelenik meg. Mitől vonzó a falusi élet? A padlásokról már eltűntek a régiségek, a tetőtereket beépítették, a kertekben fű nő, állatokat nem tartanak, nem mesélnek, dalolnak az emberek, hiszen nem dolgoznak együtt, nincs házépítés, kevés a gyermek. Jobb esetben „alvó” lakóterületei egy-egy nagyobb településnek. Várják az idegenforgalmat! Meg is jelennek a tervekben az élményvárosok a falu szélén, a zárt üdülőfalvak, fürdőkomplexumok, s megvalósulásukkal jön a fokozott gépkocsiforgalom, a több szemét, a bűnözés, és létesül pár munkahely. Megszűnik a kézműipar, nincs feldolgozóipar, eltűnik a kiskereskedelem. A kiírt támogatási pályázatok a vidék fejlesztését támogatnák ugyan, de előfordulhat, hogy fiatal gazdálkodó nincs is a településen, vagy nem éri meg bio-farmot létesíteni, földet művelni, állatot tenyészteni. Sokszor az új életet jelentő vállalkozás elindítását, egy-egy pályázati pénz megszerzését a túlszabályozottság és a jogi útvesztők lehetetlenítik el. A vidéki területekre is azonos jogszabályok, előírások vonatkoznak, mint a városokra, ami nem indokolt minden esetben. Például a falusi vendéglátásban, vagy a vegyesboltok esetében eltérő normákkal működtethetőek lennének kisebb egységek. A házi óvodai tevékenység támogatására is megfelelőbb lenne új szabályozás, sőt a skandináv modell jó
példa az alapfokú oktatás kiscsoportos formában történő működtetésére. Az unió országaiban található erre is megoldás. Az uniós jogharmonizáció ege alatt elvesztek a helyi viszonyokra szabott rendelkezések és helyükbe globalizált minőségi normákat alkottak, melyek betartása kisebb léptékben nem lehetséges. Például egy lakodalmi vacsora készítésénél az ÁNTSZ előírásainak betartására nincs mód, vagy a falusi vendégszobák előírásszerű kialakítása nem gazdaságos, sőt a helyi vegyesbolt sem nyithat ki, ahol eddig szépen megfértek egymás mellett a csizmák és kenyerek, és néha a csizma az asztalra került. A mezőgazdaság munkaerő nélkül nem fejleszthető. Az üresen álló házakba nem költöznek fiatalok, inkább hitellehetőséggel várnak új lakásra; a zsúfolt nagyvárosokba költöznek, ahol tömegével épülnek az egyszemélyes minigarzonok. A szakképzett munkaerő a városokban próbál szerencsét; az ingázással növekszik a közúti forgalom, romlik a levegő minősége. Bármely területét vizsgáljuk a kérdésnek, látszik, hogy átfogóan kell vele foglalkozni. Mind azt, amit eddig a viszonylagos elzártságban élő kisfalvakban, tanyákon megőriztek tönkretehetjük a mennyiségi fejlesztéssel. Nincs sok pénz, de van még tisztesség, egymásra figyelés, közös múlt és gondokkal teli jelen. Van-e jövő? Az Európai Unió célkitűzései között szerepel az életminőség javítása, melyet általában a városi életminőség javítására tett intézkedéseknél hangoztatnak, azonban a falvakban és a tanyákon élőknek is joguk van életkörülményeik jobbá tételére. A több mint tíz évvel ezelőtt alakult falugondnoki hálózat megpróbál az elnéptelenedő kistelepüléseken segíteni, és a problémák kezelésére megoldást keresni. Kemény Bertalan és lelkes segítői az ICSSZEM felkarolásával helyben élő embereket foglalkoztatnak, akik szociális alapellátásként ebédet hordanak ki, bevásárolnak az egyedül élő időseknek; a gyermekeket iskolába szállítják, mozgó-könyvtárat működtetnek, közterületet gondoznak, ügyeket intéznek. Természetesen személytől függően a tevékenységi kör bővülhet a helyi közművelődési feladatok ellátásával, tanácsadással stb. A falugondnokok régóta ismerik az ottélőket. Ha figyelmesen áttekintjük feladat-listájukat és elolvassuk a többcélú kistérségi társulások egyes közszolgáltatási tevékenységeinek támogatásáról szóló 5/2005. (I. 19.) Korm. rendeletben felsoroltakat kitűnik, hogy sok feladatot el tud látni ez a szolgálat. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a területfejlesztés érdekében év elejétől kialakításra kerül a kistérségi koordinátori hálózat, s emellett működnek már a teleházak, valamint a falugazdászok szervezete jogosan merül fel az a kérdés, hogy miért nem egyesítik ezeket a területeket és hoznak létre jól működő, helyi kisközpontokat? A szándék és a jó példa adott, a téma aktuális Az országban található kistelepüléseken a helyi értelmiségiek válhatnának kistérségi koordinátorokká és az iskolák, közintézmények egyfajta jövőműhellyé. Az intézmények így nem szűnnének meg, csak más funkciót kapnának. Egy minta-projekt mielőbbi elindítása esélyt adhat arra, hogy a
meglévő hálózatot fel lehessen használni, a szakembereket átképezni, a kistelepülések iskoláinak fenntartásával a helyi közösségeket összetartani és más tevékenységekkel kiegészítve a finanszírozást megoldani. Talán ez segítheti a többcélú kistérségi társulások megalakulását is. Az 1996. évi XXI. Törvény módosítása a kistérségeknek programozási, a megyéknek koordináló szerepet irányzott elő. A helyi érdekek érvényesítésének egyik leghatékonyabb módja az Európai Unió horizontális céljaihoz kapcsolt átfogó szemléletű középtávú program, melyet 1-2 éves projektekre lehet bontani. Ennek lehet az alapja a térségfejlesztési terv, mintegy alapdokumentuma a kívánt fejlesztések sorrendjének meghatározására. Alapvető célként fogalmazható meg, hogy a hatékony területfejlesztési akciók tervezése, megvalósítása és figyelemmel kísérése során a központi irányító szervezet mellett a regionális központok erősítése és a helyi képviseleti irodák létrehozása a legsürgetőbb feladat. Egyik lehetőség a helyi szereplők bevonására és a fejlesztési programok hatékony koordinációjára a kistérségi koordinátori hálózat kiépítése. A 271/2004. (IX. 29.) Korm. rendelet, - a kistérségi megbízottak és a regionális koordinátorok jogállásának és tevékenységének részletes szabályairól, - megerősíti ezt az elképzelést, és forrást biztosíthat a működtetéshez. A Területpolitikai Kormányzati Hivatal feladataként jelöli meg a kistérségi megbízotti hálózat megszervezését és fenntartását. A 2005. január elsején életbe lépő rendelet 6 §-a szabályozza a munkatársak jogállását és alkalmazásuk feltételeit, amely nem zárja ki az oktatói, vagy közalkalmazotti jogviszonyt, sőt előírja a felsőfokú képesítést, valamint lehetőséget ad más ismeretek megkövetelésére is. A javaslatban megfogalmazott tevékenységeket a rendelet felsorolja. Munkavégzésre a Hivatal meghatározhat bármely helyet, így a távmunkahely fogalmának bevezetése támogatja a helyi munkavégzést, azaz az iskola ilyen célú kijelölését is. Magyarországon a differenciált fejlesztés jelentheti a jövőépítést, amibe beletarozik a humán terület fejlesztése éppúgy, mint az építés. A civil szervezetek mellett a szociológusok, társadalom-kutatók, urbanisták, szociális munkások, házi beteggondozók, pályázati tanácsadók, falukutatók, családsegítők, pedagógusok, népművelők tevékenységi körének áthangolásával, alkalmazási területük szélesítésével lehetne rövidtávon eredményt elérni. A szakképzés kereteinek bővítésével erre a feladatra felkészített szakemberek jelenhetnek meg a helyi közösségek életében. A megoldás a meglévő kezdeményezések, infrastrukturális hátterek, humánerőforrások integrálása lehet. Az intézményhálózat többnyire még megvan, melyek felújítása is pénzbe kerül, de nem kell újat építeni. Régi művelődési ház, megszűnő kisposta, új faluház, teleház, elnéptelenedő iskola vagy polgármesteri hivatal adhat helyet a hálózatnak. A működő kistérségi társulások, falugondnoki, falugazdász szervezetek támogatásával, a feladatok megosztásával és együttes kezelésével a
tevékenységi kör teljesen lefedetté válik. A szakképzés, átképzés beindításával a színvonal emelése, a helyi értelmiség foglalkoztatása is megoldott lesz. A területek összekapcsolásával a részfinanszírozásban működtetett tevékenységek nem veszteségesek, sőt a hálózatépítést, a humánerőforrás képzést, a szociális, közösségi kezdeményezéseket az Európai Uniós pályázatok szinte 100%-ban támogatják. A pályázatok előkészítésében, az alapkoncepció lefektetésében azonban kormányzati döntésre, összehangolásra van szükség. A gondolkodás átfogóan, a cselekvés helyben történjen.
Látványos eredményt hozhat egy falumegújítási program elindítása. A közoktatási feladatok ellátásába bekapcsolt falugondnoki hálózat más forrásból is kapott támogatással működőképes marad, az iskolabuszokkal a kistelepülésen élő kisgyermekes, nagycsaládos réteg életkörülményei javulnak, sőt szükség esetén az alsó tagozat a településen maradhat. Az iskolákban helyet kaphat a mozgó-könyvtár szolgálat, a helytörténeti gyűjtemény, szervezhetnek kulturális eseményeket, tanfolyamokat. A kistérségi megbízottak helyben dolgozhatnak, vagy adott időben a településen várhatják a jogi, pályázati segítséget kérőket. Mai hasonlattal élve a jó működéshez egyaránt szükség van a hardverre és a szoftverre, mert az egyik a másik nélkül nem sokat ér. Tétényi Éva Győr-Moson-Sopron megye főépítésze Győr, 2005. április 18
