Horváth Márk: TRANSZORGIA Az erotikus test és a jelleg nélküli város
1
Trivializálttá, megszokottá és relatívvá tenni az ember utáni területek sorsát nem is könnyű feladat. Mikor a pusztulásról, a feláldozásról, a „petit mort”-ról beszélünk, nem feledkezhetünk meg arról, hogy ezek mind a kimerülés, a kiirtás és a kihalás gesztusai. Az elpusztítás aktív cselekedet, dialektikus tett, a viszonyulás végső foka – mindig a negatív –, mikor a változtatás és a megváltoztathatóság ideája még képes reménységet nyújtani a cselekvéshez. Az elpusztulás aktivitása helyett az eltűnés csendes passzivizmusa az, amire ez a tanulmány irányul. Irányultsága – mivel ez még továbbra is egy pozitív viszonyulást feltételezne – valójában egy non-irányultság: az elpusztítás, a források kimerülése és a fajok kihalásával szemben az igazi kérdés mindig az eltűnés mikéntje. 1 Mi a valódi különbség a kipusztulás és az eltűnés problematikája között? Pontosabban feltéve a kérdést: hogy tudunk különbséget tenni a kipusztulás problematikája és az eltűnés nonproblematikája között? Míg a kipusztulás egyben túltöltődés, szétfeszülő érzület, szexuális beteljesült szadomazochisztikus öröm, addig az eltűnés nem más, mint az „energetizmus vége”.2 Az energetizmus végső fokát, amely egyben a különböző viszonyulásokat tekintetbe véve egy határhelyzetnek tekinthető, nem követheti más, mint a poszt-energikus állapot, egy olyan állapot, amely valójában már túl van a kimerülésen. Az energetizmus nem valamely cél elérésére törekszik, hanem saját végleges kimerülésére. A végleges kimerülést pedig az eltűnés passzivizmusának kíméletlen elterülése követi. Az energetizmus vége egyben a modernitás kudarca: „a munka vagy a fejlődés nem tekinthető többé kategorikus imperatívusznak”. 3 De ahogy arra a tanulmány kezdő mondataiban utalni kívántunk, a kudarc is túlságosan antropocentrikus megközelítés, hiszen a kudarcot éppen az azt megelőző állapothoz viszonyítva veszi számításba. Ebben a mondatban a kudarc az ember kudarca: ez az eltűnés, a kiirtódás vagy esetleg a megsemmisülés. Ahova mi törekszünk, az az eltűnés kellemessége, a valódi embertelenség közelsége. Ez az embertelenség túl van a kudarcokon, nem ismeri, és nem képes dialektikába lépni a bukottság állapotával. Bataille nihilizmusának legfőbb eszköze egy olyan nyelv volt, ami „szabad a jelentéstől”, és ezen a nyelven keresztül – a halott, sőt a halál nyelvén megszólalva – egy élőbb nyelvet hozott világra a francia filozófus. 4 Dionüszosz mitológiai születésének poszt-szadisztikus metamorfózisa egyben egy sajátos transzvesztitizmusnak is tekinthető. Mikor Zeusz a combjába rejtette a Titánok által darabjaira tépett, szétesett és megsütött Dionüszoszt, valójában parodisztikusan női szerepet vett magára. De ez a tett – a női szerep perverz paródiáján túl – egyben utalt a születés, a létesülés erőszakosságára: olyan trauma a születés, amelyet életünk során sem vagyunk képesek kiheverni. Egy combból világra jönni – valójában minden szexualitáson túl van: az élet bármely kihívása csak végső terrorisztikus gesztust követ. A tragédia, a születés drámájának örök visszatérése az, ami mozgatja az életet orgiától orgiáig. Az energetika a születés energiatúltengésének a lenyomata, amelyet csak egy nem-produktív élet képes úgy szétoszlatni, hogy az a szétoszlatás a jelentéseket valamely szinten stabilizálni legyen képes. Pierre Klossowski szerint az élet maga a sötétség, egy félelmetes hasadék, az üresség maga. A vallás és a művészet szimulakrumok, ennek az ürességnek olyan szimulakrumai, melyek képesek lehetnek 1
Jean Baudrillard: Why Hasn't Everything Disappeared? Chicago: Seagull Books, 2009, 9. Michel Maffesoli: The Shadow of Dionysos: A Contribution To The Sociology of the Orgy, New York: State University of New York Press, 1993, 17. 3 Uo. 4 Georges Bataille: On Nietzsche, London: Continuum, 2004, XXX. 2
2
stabilizálni olyan formákat, amelyek elviselhetővé teszik ennek a sötétségnek, ennek a félelmetes hasadéknak a felfedezését. Minden inoperatív közösség fokozatosan ráébred erre a hasadékra, majd fokozatosan elabortálja magát, elmerülve a sötétségben, éppen az eredendő szimulakrumok felfejtésén keresztül. Ez a felfejtési folyamat egy orgia-szerű destrukció. Az üresség megpillantása a transzorgia: poszt-orgia és pre-likvidáció. Ennek a varázstalanító felfejtésnek a folyamatát a „termelés teste” hajtja végre, akit az „erotikus test” színrelépése követ. Az erotikus test Michel Maffesoli szerint nem a klasszikus (vagy másképpen modern) felszabadítás logikáját követi, hanem „szökőárként” számolja fel akár a felvilágosodás által megteremtett körülményeket. Az „erotikus test” így valójában a termelés elleni lázadásként valójában saját maga ellen kel fel az orgián keresztül. Önfelszámoló parodisztikus performanszként éppen a saját eltűnéséből kíván etikai rendszert előállítani. Ahogy az eredendő szimulakrumokat elpusztította a felvilágosodás – a vallás helyébe a ’valóságot’ állítva, míg a művészet „összeesküdött maga ellen” –, addig az „erotikus testek” az orgiában merülnek alá a lét ősi sötétjébe. Az értelem eléri az abszolút zérót. Az „erotikus test” egyben egy BWO (Body Without Organs), tehát egy olyan „anyag, amely mindig kitölti a teret az intenzitások bizonyos fokaival”.5 Az „erotikus test” az orgia mechanikus energiáját oszlatja szét egy jelleg nélküli térben. A BWO-k Nick Land nézetében gépies adalékok vagy feleslegek, amelyek kihívást jelentenek a modern lineáris tudományok kategóriáinak, sőt azok felszámolására törnek. Az orgia mindig egy transzorgia, hiszen valójában a felhevülés és az energetizáltság az orgia utáni állapotra irányul. Az orgia átláthatósága, az obszcenitás transzparenciája: ez a transzorgia lényege. A transzorgia „nem aktualitás, hanem egy virtuális valóság”, nem létesülés, hanem annak éppen az ellentéte. 6 Az orgia nem tekinthető másnak, mint egy „spontán népesség hiperviselkedésmódjának”, azonban ez a népesség a metropoliszok „petro-polgára”, a klasszikus modernitás eredménye. Nem csak a technológiai eszközök származnak a modernitás idejétmúlt logikájából, hanem a népesség maga is. 7 A virtualitás orgiája a pornó obszcenitása. A pornográfia hiperobszcén, több mint obszcén, a testek több mint testek. Kimerült testek, melyek mechanikusan tárulkoznak fel, és vettetnek alá a BWO-k penetrációinak. A pornó a klasszikus értelemben vett erotika vége, ahogy a transzorgia egyben az orgia extázisát követő kimerülés is. A pornófilmek szereplőinek testei jelleg nélküliek, szétszerelhető és felcserélhető ’intenzív infrastruktúrák’. Az obszcenitás transzparenciája vírus módjára cirkulál a digitális hálózatok „gépies delíriumában”.8 Dominic Pettman az orgia utáni állapot kiábrándult révületéről értekező könyvében megemlít egy ázsiai-amerikai pornószínésznőt, Annabel Chongot, aki úgy döntött, hogy megvalósítja a ’a világ legnagyobb gang bang’-jét, és egy nap leforgása alatt 251 férfivel fekszik le. Ez a gesztus nemcsak komoly egészségügyi kockázata miatt tűnik áldozatnak, hanem éppen a közösülést lehetővé tevő testnyílások korlátozottsága miatt is. A pornószínésznőnek fel kell számolnia testének szilárdságát, valójában szivacs-szerűvé és lyukacsossá kell válnia. Erre az emberi test ’sajnos’ még nem alkalmas, ezért Nick Land: ’Meat’ In: Fanged Noumena: Collected Writings: 1987-2007, Falmouth, Urbanomic, 2011, 413. Gilles Deleuze és Felix Guattari: A Thousand Plateaus: Capitalism and Schizophrenia, London: Athlone, 1988, 100. 7 Nick Land: ’Meat’, In: Fanged Noumena, 413., és Gilles Chatelet: To Live and Think Like Pigs: The Incitement of Envy and Boredom in Market Democracies, Falmouth: Urbanomic, 2014 8 Nick Land: ’Meat’, 413. 5 6
3
kénytelen a penetrációk helyét megismételni újra és újra. Repetáció és mechanikus ismétlés, a vagina ’aurájának’ végső legyőzetése. Ki képes még egy olyan női test iránt vonzalmat érezni, aminek korlátolt penetrálhatóságából adódóan, a testnyílások elhasználódása az egyetlen kiútja. Chong utólag azzal magyarázta tettét, hogy az egy olyan „lázadás”, amely utal arra a „dekadenciára, amivel méltóképpen lezárhatja az évszázadot”.9 A teljes feltárulkozás lezárás, az univerzális nyitottság maga a megrekedt bezárkózás. Sade óta valahogy mindig is sejtettük, hogy a valódi orgia sohasem az életet szereti, nem az élet oldalán áll. A transzorgia az az állapot, amikor e sejtésünk igazságáról megbizonyosodhatunk. Ez a folyamat tehát bizonyos fokon Dionüszosz világrajövetele ellentétének is tekinthető, hiszen nem összeállításról vagy rendbetételről beszélhetünk, hanem feldarabolásról, szétszeletelésről és felosztásról. Munkámban a transzorgia terére, az eltűnés terére voltunk kíváncsiak, és a viszonyulások elvesztésének kívánatosságával hozakodtunk elő. Ez a leírás nagy vonalakban megfeleltethető Rem Koolhaas jelleg nélküli város fogalmának. 10 Ez a jelleg nélküli tér valójában hasonló az erotikus test kiüresedéséhez, hiszen éppen a túlzott igénybevételen keresztül szűnik meg tér lenni. A túlzott viszonyuláson, a túltelítettségen keresztül veszíti el a tér egyedi, sajátos jellegét. Koolhaas véleményében korunk városa olyan, mint a repülőtér: funkcionális és átlátható, de ezen átláthatósága mögött egy „mindenütt ugyanolyan”-jelleg húzódik meg.11 Olyan erőteljes a sajátos jellegek lebontásának szándéka, hogy annak már komoly jelentései vannak: jelleget adó jellegtelenség. Koolhaas felveti, hogy ez a homogenizálódás egy szándékos folyamat része, ami egy, a különbségtől az azonosság felé mutató kényszerített útnak tekinthető. A jelleg nélküliség egyet jelent az identitás elvesztésével. Ahogy az orgia BWO-i szexuális funkciókra degradálódva, szétesve – akár Dionüszosz születése előtt –, elvesztik egyediségüket, sőt még nemüket is. „Ma mind transzszexuálisok vagyunk” – írja Jean Baudrillard.12 Az erotikus test a nemiségben feloldódó nemek áldozati gesztusa: elmerülés a jellegtelenségben. Építészeti szempontból Koolhaas a következő fogalmakkal próbálja meg leírni az identitást: meghatározott fizikai szubsztancia, történetiség, egy bizonyos kontextus és végül a létező, mint olyan. Az identitás a létezése során keletkezik, tehát előre nem meghatározható vagy behatárolható: csak a kontextus, az adott hely és az adott szerep történetileg összekapcsolódó komplexumából alakul ki fokozatosan az identitás, a sajátos jelleg. 13 A modernitás orgiája, a technológia, a komplexifikáció inorganikussága alárendeli, sőt elnyomja az ember organikus szükségességeit.14 Így ír erről Koolhaas: „Az emberi népesség növekedésének exponenciális voltából az következik, hogy a múlt egy bizonyos ponton túl „kicsivé” válik ahhoz, hogy mindenki otthonra leljen benne, részt kapjon belőle. Mi magunk éljük fel. Minthogy a történelem jelentős részben az építészetben ölt testet, a mai népesség elkerülhetetlenül szétfeszíti és elhasználja a meglévő állományt.”15 A népességnövekedés valójában az épített környezet, a 9
Dominic Pettman: After the Orgy: Toward a Politics of Exhaustion, New York: State University of New York, 2002, 9. 10 Rem Koolhaas: ’A jelleg nélküli város’ In: A mérhető és a mérhetetlen. Építészeti írások a huszadik századból, Typotex, Budapest, 2000, 381. 11 Uo. 12 Jean Baudrillard: ’We are all Transexuals Now’ In: Uő: The Transparency of Evil: Essays on Extreme Phenomena, London and New York: Verso, 1993 13 Koolhaas: ’A jelleg nélküli város’, 381. 14 Jean-Francois Lyotard: The Postmodern Condition: A Reoport on Knowledge, Minneapolis: University of Minnesota Press, 1984 15 Koolhaas: ’A jelleg nélküli város’, 381.
4
jelleggel bíró épített környezet elpusztítása. Ahogy az orgiának is fokozása a transzorgia átlátszó tragédiája, úgy a népességnövekedés exponenciális jellege valójában éppen szemben áll az élettel. A túlzó élet a halál radikalitása: visszanyúló, a múltat felszámoló halál. Halál, amely halálosabb a halálnál, hiszen még az azt megelőző életet is felemészti. A gyógyszerekkel életben tartott beteg agóniájához hasonlatos módon korunk emberisége az épített környezet felemésztésén keresztül ébred rá arra, hogy már nincs miért élnie. Szétszedjük és feldaraboljuk, a mámor nevében kannibalisztikus módon megesszük Dionüszoszt. Koolhaas szerint egyszerűen nincs fizikai tér, ami felosztható lenne. Nincsenek emlékek és nincs hozzá megfelelő épített környezet, melyen osztozkodni lehetne: „túlhaladott az a nézet, hogy az identitás a múlt ilyen értelmű felosztásán alapul: nem csak azért, mert a folyamatos népességnövekedés stabil modelljét feltételezve aránylag mind kevesebb az, ami felosztható, hanem a történelem sajnálatos felezési ideje miatt is. Minél inkább visszaélünk vele, annál inkább elveszíti a jelentését – egészen addig, hogy már bántóan semmitmondóvá válik.”16 Saját múltunkat öljük meg azért, hogy még bizonyos ideig életben maradhassunk. Az ember a felosztások fokozatos hiányával szembesülve vándorlásra kényszerül: kollektív mobilizáció a jellegtelenség pokla felé. Turistacsoportok és menekültek fogják kerülgetni egymást az összeomlott metropoliszokká degradálódott városok terein. A turizmus valójában tükörképe a kimerülő erőforrások miatt destabilizálódott társadalmak menekült tömegeinek. Mindkét csoport – más és más okból – Koolhaas kifejezésével élve „siserehadként (...) a létrejött identitásokat is értelem nélküli porrá őrli”.17 Az identitás elveszíti megkötő, sajátos jellegét: mikor megfelelő szintig eljut a feloldódás, akkor eljön a felriadás pillanata. Koolhaas szerint évszázados ürességre lehet ilyenkor ébredni. Mint a szexuális aktus a digitalizáció szimulációjában: erőltetetten obszcén, és mégis végtelenül távoli. A távolságot nem a jelen sajátos helyszínével, nem az itt és az ott ellentétével éri el, hanem az itt totalitásával. A szexualitás szervei betöltik a képernyőt távoli obszcenitásukkal: ez a transzorgia magánya. Koolhaas szerint nincs identitás középpont nélkül. Mi más lenne a transzparencia, mint a teljes átláthatóság középpontnélkülisége? „Az identitás központosít: ragaszkodik valamilyen lényeghez, középponthoz. Tragédiáját egyszerű geometriai eszközökkel is meg lehet fogalmazni. Amilyen mértékben növekszik a hatóköre, és tágul a központ által meghatározott terület, úgy gyengül a központ ereje és tekintélye, a távolság a középpont és a perifériák között odáig fokozódik, hogy a szakadás elkerülhetetlenné válik.”18 Az identitás elmúlása az transzparencia, ahogy az orgia negatívba fordulása a transzorgia. Azonban ez a negativitás a végleg elmúlt középpont berobbanásának jele, a modernitás produktivista logikájának önmagába való csavarodása. De milyen is a jelleg nélküli város egész pontosan? Ahogy a pornográfiára a szexualitás túlzása és túlközelisége, az obszcenitás – ahogy a fogyasztás excesszivitása az obesity, ahogy az orgia pozitív energiáinak szuicid gesztusa a transzorgia –, úgy a jelleg nélküli városra is a mérhetetlen megnövekedettség lesz jellemző. 19 Ez a méretbeli totális torzulás a népességszám megnövekedésével is jár: Koolhaas szerint a jelleg nélküli városnak 15 millió lakosa van. A jelleg nélküli város népességében is egy sajátos keveredést hajt végre: „a jelleg nélküli város a szó legszorosabb értelmében soknemzetiségű, lakossága általában 8% néger, 12% fehér, 16
Uo. Uo. 18 Rem Koolhaas: ’A jelleg nélküli város’, 382. 19 Rem Koolhaas: ’A jelleg nélküli város’, 383. 17
5
27% spanyol, 37% kínai, illetve ázsiai, 6% meghatározhatatlan, 10% egyéb. (...) Nem meglepő tehát, ha templomokat látunk a betondzsungelekben, sárkányokat a főutcákon, buddhákat a központi üzleti negyedben.”20 A dzsungelről mint a modernitás és a felvilágosodás jellegzetességeinek felbomlásáról, felolvadásáról ír Nick Land is Cyberspace Anarchitecture as Jungle-War című tanulmányában. Az összeomlás a digitalizáción keresztül mikrostruktúrákon keresztül transzportálódik felszámolva a jövő lehetőségét. A digitális élvezet, a pornó orgiája a „nukleáris tél” unalmas fagyottságával olvad egybe. 21 A Land által Zero-K-nak nevezett vírus valójában nem más, mint az automatizáció és a technikai komplexifikáció jellegtelenítő mechanizmusa. A vírusok hirtelen és védtelenül érik az embereket: „xeno-lázként” és „dzsungelháborúként” mutatják meg az operativitás totalitásának inoperativitását. „Cyberspace exploration contacts an image-less body. Touching the black mirror, absolute destratification at zero-K, hacks metric space and rewrites the operating system. Fluid-attritional jungle-cultures smear into machinic continuation. (...) Techno-commercial interaction between planet-scale oceanic-navigation and zero-enabled mathematico-monetary calculation machinically singularises modernity or Sol-3 capitalism as a real individual: a geo-historical nucleotelic system, based upon regeneratively techno-propogated concentrational scaleeconomies, and tending to immuno-securised self-identification as hyper-mediated globalmicro-technic command-control. It arms-races smooth cultural decoding to flat schizophrenisation against episodic social recoding to hierarchical robotism and algorithmic control, coupling the meltdown of organisation into the jungle with its restoration as virtually totalised global order.”22 A jelleg nélküli város olyan fokon nélkülöz minden eredeti vonást, hogy az már szinte parodisztikusan hat. Honnan máshonnan eredne ez a túlzó aberráció, mint a túlzások sivatagából: Amerikából. Hogy egészen pontosan megérthessük Amerika szerepét ebben a tökéletes jellegtelenségben, egészen röviden fel kell idéznünk Baudrillard meglátásait Disneyland-del kapcsolatban. Baudrillard sajátos álláspontja szerint Disneyland csupán azért létezik, hogy elhitesse az emberekkel, hogy az azt körülvevő világ „valóságos”, miközben ennek éppen a fordítottja az igaz. Disneyland Amerika perverz valótlanságának, visszataszító jelleg nélküliségének elnyújtózása a valóságon. Baudrillard szerint ma már túl vagyunk a politikai gazdaságtanon, túl vagyunk a racionalitás hamiskás ígéretén: az AIDS, a számítógépes vírusok és a művészet transzesztétikájának korában élünk. Az értékek, a sajátos jegyek fokozatosan feloldódtak a modernitás során a szimulakrumok rendjeiben. Azonban a mai társadalom még így sem volna képes a működésre, ha nem hitetné el folyamatosan az emberekkel, hogy a gyermekiességnek, a mentális berobbanásnak és az őrültségnek vannak ilyen elzárt sajátos jegyei. A neurotikus érzelmek, az értelmüket vesztett jelek perverz játéka Disneyland, ami azonban valójában nem a kivétel, hanem a globalizáció egyetlen szabálya. Baudrillard: „Disneyland azért van képzeletbeliként feltüntetve, hogy elhiggyük azt, hogy ami rajta kívül van, az valós, míg Los Angeles és Amerika teljes egészükben valótlanok, méghozzá a hipervalóság és a szimulakrum értelmében.”23 A jelleg nélküli város olyan fokon nélkülöz bármiféle sajátosságot, hogy úgy tűnhet, mintha kizárólag import lehetne. Valójában a jelleg Koolhaas: ’A jelleg nélküli város’, 386. Nick Land: ’Cyberspace Anarchitecture as Jungle-War’, In: Uő: Fanged Noumena: Collected Writings: 19872007, Falmouth, Urbanomic, 2011, 401. 22 Nick Land: ’Cyberspace Anarchitecture as Jungle-War’, 404-405. 23 Jean Baudrillard: Simulacra and Simulation, Ann Arbor: University of Michigan Press, 1994 20 21
6
nélküli város egy jövőből visszaküldött erőszakos vírushoz hasonlóan veszi birtokba a vidéket. Egyszerre települnek be a világ szegényei ezekbe a szörny-városokba, egyszerre kolonizálja a vidék roncsolódott mélyrétegeit. Buddha gyorsétterem és Buddha erotikus masszázsszalon: a szimbólumok eldugult lefolyója a jelleg nélküli város. Ez a relatív összeomlottság, mint egy vad és sötét ipari dzsungel mélye, a még összeomlottabb központ számára még vonzónak is tűnhet: „eljön majd az idő, amikor a jelleg nélküli város újra teljességgel egzotikussá válik: széleskörű elterjedése révén a nyugati civilizáció eme kiselejtezett terméke új jelentést kap”.24 Az átlátszóság Koolhaas véleményében is destruktív erőként kerül számításba, hasonlóan Baudrillard híres, „a rossz transzparenciájáról” szóló állításához. Az átláthatóságból, a transzparenciából csupán a szenvedés hipnotetikus állapota marad meg: csak a transz. Klasszikus, egyedi és erős identitású városok is képesek elveszíteni sajátosságukat azáltal, hogy túlságosan leegyszerűsítik identitásukat: „átlászóvá válnak, mint egy logo”.25 Míg a jellegből a jellegtelenségbe, a bonyolultból az egyszerű felé vezet út, „ellentétes irányban azonban a folyamat soha nem megy végbe”.26 A szimulakrumok, a digitalizáció öli meg a városokat. Mikor a városi élet átköltözött a kibertérbe, a megmaradt fizikai tér fokozatosan elveszíti sajátos jellegét. Az emberi kapcsolatok fokozatosan idomulnak a fizikai tér elsilányodásához: „gyenge és erőltetett benyomások helye, ahol érzelmek csak ritkán és elszórtan fordulnak elő”.27 A jelleg nélküli várost elhagyta az élet, az állandó mozgás és mobilitás ellenére szánalmas és unalmas mozdulatlanság jellemzi. Az élmények nem fizikai helyhez kötöttek, így az esztétikai élmény teljessége helyett csak annak egy lecsillapodott, halovány állapotát képesek visszaadni. A jelleg nélküli városban való lét „a normalitás hallucinációja”.28 Az orgiát a transzorgia szánalmas általánosító jellege, lealacsonyító gesztusa követi, a világosságot pedig „egy irodaépület fluoreszkáló csillogásának színváltozásai” váltják fel. 29 A digitális hipermédia a valós időn kívül cselekszik, „elektronikussá téve az elektronizált monászokat”.30 A képernyő fényei mint sötét tükör: a sötét felvilágosodás „voodoo átjárói”.31 A jelleg nélküli város életét digitalizálta, és ezzel valódi, klasszikus értelemben vett közterületeit kiüresítette. Ez a transzorgia szánalmas nyugalma, amely mögött folyamatosan ott nyüzsög a kielégíthetetlen szexuális vágy szorító szadizmusa. A terek helyét az utak vették át: ahogy ’fejlődött’ a város, úgy foglaltak el egyre több helyet: „a városi felületek már csak a feltétlenül szükséges mozgásoknak biztosítanak teret, de azon belül is elsősorban az autóknak. A gyorsforgalmi utak, a sétálóutcák és a közterek magasabb rendű változatai egyre több helyet foglalnak (...).”32 Az elidegenedett, elkülönült, szétesett mozgás: mobilizáltuk Dionüszosz darabjait. A tereknek ezen valójában antidinamikus mozgása, folyamatos ismétlődése, épp olyanok, mint a programozás képletei. Eseményeink kizárólag a számítógépes vírusokhoz hasonlíthatók: AIDS, terrorizmus és a Rem Koolhaas: ’A jelleg nélküli város’, 383. Uo. 26 Uo. 27 Rem Koolhaas: ’A jelleg nélküli város’, 384. 28 Uo. 29 Uo. 30 Nick Land: ’Meltdown’ In: Uő: Fanged Noumena: Collected Writings: 1987-2007, Falmouth, Urbanomic, 2011,455. 31 Uo. 32 ’A jelleg nélküli város’, 384. 24 25
7
tőzsdék hiperrealitásának összeomlása. Az identitás is a globális márkajelzések ismétléséhez hasonlatos a jelleg nélküli városban: retardált ikonográfia „tervezett túlburjánzása” jellemzi ezeket a nem-helyeket.33 Éppen ez a szánalmas és tervezett, minden eredetitől mentes szimulakra-szerű ikonográfia az, ami ellehetetleníti és felszámolja a természetes kötődésnek még a lehetőségét is. Koolhaas a jelleg nélküli várost a modernitás során lebontódott normalitás unalomba fulladt ellentéteként írja körül. Pontosan úgy, ahogy mi is igyekeztünk diskurzusunkba foglalni az „erotikus test” kiüresedettségének kapcsolatát a modernitás orgiájával. Így ír Koolhaas a jelleg nélküli város kultúrájáról egy olyan sajátos mondatkomplexumban, amely egyértelműen utal a pornográfia, az obszcenitás és a jelentés elvesztése közötti összefonódásra: „csak az számít, ami fölösleges. A Macskák minden időzónában legalább három előadást ér meg. A Földet a nyávogások Szaturnusz-gyűrűje veszi körül. A város korábban nagy szerelmi vadászterület volt. A jelleg nélküli város olyan, mint egy házasságközvetítő iroda: hatékonyan párosítja a kínálatot az igényekkel. Agónia helyett orgazmus: fejlődés tagadhatatlanul van. A legszemérmetlenebb lehetőségek a legtisztább tipográfiával jelennek meg: a helvetica pornográffá vált.”34 A transzorgia tere a jellegtelen város, a jellegtelen város sorsa pedig a transzorgia erőtlensége. Egyszerre kioltani és kioltva lenni: az elmerülés állapota: az eltűnés passzivizmusa.
Irodalom: BATAILLE, Georges: On Nietzsche, London: Continuum, 2004 BAUDRILLARD, Jean: Simulacra and Simulation, Ann Arbor: University of Michigan Press, 1994 BAUDRILLARD, Jean: The Transparency of Evil: Essays on Extreme Phenomena, London and New York: Verso, 1993 BAUDRILLARD, Jean: Why Hasn’t Everything Disappeared? Chicago: Seagull Books, 2009 CHATELET, Gilles: To Live and Think Like Pigs: The Incitement of Envy and Boredom in Market Democracies, Falmouth: Urbanomic, 2014 DELEUZE, Gilles – GUATTARI, Felix: A Thousand Plateaus: Capitalism and Schizophrenia, London: Athlone, 1988 KLOSSOWSKI, Pierre: Such a Deathly Desire, New York: State University of New York Press, 2007 KOOLHAAS, Rem: ’A jelleg nélküli város’, In: A mérhető és a mérhetetlen. Építészeti írások a huszadik századból, Typotex, Budapest, 2000, 381-383. LAND, Nick: Fanged Noumena: Collected Writings: 1987-2007, Falmouth, Urbanomic, 2011 LYOTARD, Jean-Francois: The Postmodern Condition: A Reoport on Knowledge, Minneapolis: University of Minnesota Press, 1984 MAFFESOLI, Michel: The Shadow of Dionysos: A Contribution To The Sociology of the Orgy, New York: State University of New York Press, 1993 PETTMAN, Dominic: After the Orgy: Toward a Politics of Exhaustion, New York: State University of New York, 2002 33 34
Rem Koolhaas: ’A jelleg nélküli város’, 395. Rem Koolhaas: ’A jelleg nélküli város’, 396-397.
8
