Hordai Zsuzsa A kínai energiadiplomácia Bevezetés

Hordai Zsuzsa A kínai energiadiplomácia

Bevezetés Napjaink Kínája gazdasági tekintetben megfelel a XIX. század Nagy-Britanniájának. Kína ma a világ műhelye. Az ázsiai ország mindenhol jelen van, termékei megtalálhatók az összes kontinens polcain. Viszont míg a XIX. században az angolok a gazdasággal együtt, az óceánokat és a világpolitikát is uralták, Kína még csak most ébredezik több évszázadnyi álmából. A világon egyedülálló fejlődési pályát leíró ázsiai gazdaság ma maga „a téma”. A kínai fejlődés, amely annyi ambivalens aspektust tartalmaz, rengeteg kérdést vet fel, amelyre kutatók és politikusok százai próbáltak meg a maguk módján válaszolni. A válaszok között vannak nagyon hasonlóak és nagyon eltérőek, a XXI. század majd mindenkétséget kizárólag eldönti, hogy kiknek volt igaza, és kik azok, akik téves úton haladtak a jövő feltérképezésében. Vannak, akik úgy vélik, hogy Kína megállíthatatlan úton halad a hiperhatalmi státusz felé, mások szerint a jelenleg fennálló egypártrendszer előbb-utóbb gátat szab majd a gazdasági fejlődésnek. A már ma is óriási jövedelemkülönbségek további növekedése a társadalom differenciálódását vonja maga után, ez pedig egy idő után alááshatja a jelenlegi összetartó erőt, a Kínai Kommunista Párt legitimitását. Azonban a mindenkori pártvezetés érthető módon meg kívánja őrizni vezető hatalmát, ennek érdekében tehát megtesznek mindent, hogy a gazdasági fejlődés pozitív hatásait ne csak az a másfél millió gazdag és mintegy 175 millió középosztálybeli kínai érzékelje mindennapi élete során, hanem az 1,3 milliárdos lakosság túlnyomó része. A pekingi vezetés országa „békés felemelkedését” és korszerű világhatalommá válását a „sajátosan kínai színezetű szocializmus” rendszerében kívánja véghezvinni. A rendszer, amely tekintélyelvű politikára és a tőkés piacgazdaság elvein alapuló gazdasági rendszerre épül, jelenleg működik. A kettősség, amely az egész rendszert jellemzi, nagyon sok kockázatot, ugyanakkor rengeteg előnyt is jelent. Kínában például sohasem húzódnak el a fontos döntések azért, mert az ellenzék vagy egy civil szervezet hátráltatja azt. Ennek megfelelően a vezetés által optimálisnak vélt döntések a megfelelő időben születnek meg, a politikai vezetés állandósága pedig teret nyit a hosszú távra történő tervezésnek, ami alapvető különbséget jelent a „választások és közvélemény kutatások bűvöletében” működő amerikai és európai rendszerekkel szemben. A „vitatkozás” és az érdek összeütköztetés hiánya azonban, hangzik a válasz nyugatról, nem mindig az optimális döntés meghozatalához vezet. Tény, hogy Kína ma a közvetlen külföldi beruházások (FDI) mintegy hatvan százalékát köti le, a gazdasági fejlődése kilenc százalék körül mozog évről-évre, és becslések szerint, ha ez a tendencia folytatódik, 2030-ra átveszi az első helyet az Egyesült Államoktól gazdasági tekintetben. Az is vitathatatlan, hogy bár Kína közel sincs olyan politikai pozícióban, mint a XIX. században Nagy-Britannia, azonban már jó ideje megkerülhetetlen tényező a világpolitikában, lényeges kérdések ma már nem születnek Kína nélkül. A termeléshez elengedhetetlen, a Kínában bőséges munkaerőn kívül, a nyersanyagok biztosítása. A nyersanyagok feldolgozásához pedig értelem szerűen szükséges az energia. Különös egybeesés, hogy a kőszénnek meghatározó szerepe van a jelenlegi Kínában csakúgy, mint a XIX. századi Nagy Britanniában. A magyarázat természetesen nem bonyolult, Kína óriási széntartalékokkal rendelkezik, és kis túlzással ugyan, de hasonló szinten áll környezetvédelmi tekintetben, mint száz évvel ezelőtt Nagy-Britannia. Az utóbbi időben, köszönhetően a gazdasági fejlődés következtében növekvő életszínvonalnak, két fontos új tendencia figyelhető meg. Az egyik, hogy

az ország energiaigénye megugrott, és ezt az igényt már nem lehet csupán szénből fedezni, a másik, hogy az 1990-es évektől kezdődően, Kínában is egyre nagyobb problémát jelent a környezetszennyezés, amely arra készteti a pekingi vezetőket, hogy a szén helyett más, kevésbé káros energiaforrásokat állítsanak az ország szolgálatába. A fejlett országokban megfigyelhető tendenciának megfelelően, Kínában is egyre nagyobb lesz a kőolaj részesedése az energiaszerkezetben, a szén visszaszorulóban van. Mivel azonban kőolaj-lelőhelyek tekintetében nem olyan szerencsés az ország, mint az a szénnel kapcsolatban megállapítható volt, a növekvő igényeket valahogyan, pontosabban, valahonnan fedezni kell. A dolgozatban arra a kérdésre keresem a választ, hogy milyen motivációk mentén halad Kína a kőolaj beszerzése kapcsán és mindez hogyan befolyásolja Peking külkapcsolatait és diplomáciáját. A kommunista vezetés alapvető dilemmával áll szemben. A folyamatos gazdasági növekedés ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy a társadalom életminősége javuljon, az összetartó erő fennmaradjon, így garantálva továbbra is a párt vezető szerepének megőrzését. Ugyanakkor, az ebből a gazdasági növekedésből következő társadalmi differenciálódás vezethet oda, hogy a párt legitimitása megszűnjön. A pekingi vezetés tehát nincs könnyű helyzetben. Maga az energiabiztonság kérdésköre így tehát egy nagyobb körforgás kis összetevőjének számít. Az itt fellépő zavarok következtében azonban az egész rendszer, az egész felvázolt körforgás az, ami veszélybe kerülhet. Politikai stabilitás nélkül, mint azt a történelem számos példája mutatja, nincs gazdasági prosperitás, a fejlődés megtorpan. A politikai stabilitás alapja pedig az egyenletes és egyetemesen érvényesülő gazdasági fejlődés, amihez szükséges az energia. A dolgozat megírásához nagyrészt külföldi, angol nyelvű forrásra támaszkodtam, mivel a magyar források a témában igen korlátozott számúak. A lehetőségek szerint megpróbáltam a legfrissebb adatok és hírek szerint dolgozni, így sok folyóirat és újságcikk szerepel a hivatkozások között. A téma aktualitását jól jelzi, hogy számos olyan kérdés van – iráni atomprogram példának okáért –, amely jelentős mértékben befolyásolhatja majd az energiaforrások származásának jövőjét. De a nemzetközi kapcsolatok már csak ilyenek, napról-napra, sőt, akár óráról-órára változnak; aki pedig vállalja a kockázatot, hogy ilyen témában ír dolgozatot, annak, tapasztalataim szerint néha naponta kell átírnia egyes részeket. 1. A gazdasági fejlődés és a kőolaj helyzetének rövid áttekintése Az ázsiai kistigrisek után, jelenleg az óriási kínai sárkány felemelkedésének időszakát éljük. Kínának komoly lehetősége van rá, hogy túllépjen a tigrisek növekedési pályáján és belátható időn belül az Egyesült Államokkal konkuráló gazdasági erőt képviseljen. Az 1979-es, Teng Hsziao-ping által fémjelzett gazdasági reformok kezdete óta az átlagos gazdasági növekedés elérte a 9,4 százalékot, 2006-ban 10,7 százalékkal bővült a kínai gazdaság. Kína ma a világ negyedik legnagyobb gazdaság és egyben a legdinamikusabban fejlődő ország is.1 A „sajátosan kínai színezetű” szocializmust egyes szakértők kommunista kapitalizmusnak, mások egyszerűen kínai kapitalizmusnak, maga a pekingi vezetés „szocialista piacgazdaságnak” nevezi korunk kínai gazdaságát. Az elnevezések is kellően rávilágítanak a Föld jelenleg legnépesebb ország gazdaságának ambivalens voltára, azonban tény, hogy a rendszer működik. A világtörténelemben páratlan gazdasági fejlődési korszaknak természetesen számos negatív következménye van, mind gazdasági, mind társadalmi tekintetben, amelyeket a kínai vezetésnek orvosolnia kell. Ide sorolható az óriási mértékű környezetszennyezéstől kezdve, a lakosság jövedelemkülönbségének növekedésén át, az energiafüggőség növekedése is. 1

Nagy Gábor: Kína és a világgazdaság – Növés a ködben. In Heti Világazdaság, 2006. február 1.

A kínai gazdasági fejlődés és annak következményei a világpolitikára és világgazdaságra, minden döntéshozót komolyan foglalkoztat. A kínai fejlődésre legkevésbé az amerikai döntéshozók és maga az amerikai lakosság tekint pozitívan, míg a világ többé részén a közvélemény kutatásban résztvevő válaszadók Kínával szimpatizáltak többen az Egyesült Államokkal szemben. Magát a kínai gazdasági fejlődését legpozitívabban természetesen maguk a kínaiak értékelték – kilencvenegy százalék válaszolt igennel –, ami nem meglepő, hiszen százmilliók életkörülményei javultak az elmúlt közel harminc év során. Angus Maddison a hollandiai Groningen Egyetemen végzett kutatása igen figyelemreméltó megállapításokat tett az ázsiai ország gazdasági teljesítményére. Az időszámításunk szerinti első évszázadtól kezdődően egészen napjainkig vizsgálta Kína részesedését a világ GDP-jéből. A XIX. század elejéig bezárólag, a kínai gazdasági teljesítmény a világ 22-33 százaléka között mozgott, majd ezt követően rohamosan csökkent. A Kínai Népköztársaság első, Mao Ce-tung által fémjelzett időszakában a részesedés 4,5 százalékra esett vissza, az IMF adatai szerint 2005-ben elérte a 15,4 százalékot és azóta is folyamatosan növekszik. A történelmi távlatokat szem előtt tartva azonban jól látható, hogy a „száz éves megaláztatást” követően Kínának még bőven van hova növekednie.2 2002 novemberértől kezdődően – ekkor tartották a KKP XVI. kongresszusát – fokozatosan sor került a hatalomváltásra, a vezetésbe egy minden eddiginél fiatalabb generáció került, élén Hu Csin-tao elnökkel. A miniszterelnöki pozíciót jelenleg Ven Zsia-bao tölti be. Az új vezetést nemcsak kora különbözteti meg elődeiktől, hanem képzettségük és vallott pragmatizmusuk, amelyek mind-mind pozitív képet vetítenek előre Kína számára.3 A kínai „nyitás” politika kiteljesedett – jól jelzi ezt a 2001-es WTO-tagság is –, az ország szinte egésze hozzáférhetővé vált a külföldi befektetések számára, a világ legnépesebb országának gazdasága is nyitottá vált. 1978-hoz képest a külkereskedelem harmincszorosára növekedett. 4 1979 óta a kínai vezetés fokozatos, de merész reformok végrehajtása révén vegyes, de legtöbbször figyelemreméltó eredményeket ért el, ahhoz viszonyítva, hogy milyen óriási kihívásokkal kellett szembenézniük. A „reformidőszak” alatt százmilliók életkörülményei javultak és értek el olyan fejlettségi szintet, mint a történelemben még soha. Fontos azonban felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a lakosság életszínvonal emelkedése követi a gazdasági fejlődés tendenciáit, arányait tekintve azonban, a pekingi vezetés óriási mértékű felhalmozása – elsősorban infrastrukturális beruházások – miatt, nem azonos. 5 A ma „világ műhelyének” aposztrofált Kína kulcs szerepet tölt be egyes javak és ipari termékek előállításában, amelyekhez elengedhetetlenül szükséges az energia. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) tanulmánya szerint, 1971-től kezdve a világ GDP-jének egy százalékos növeléséhez átlagosan 0,6 százalékos növekedés társult az energiafelhasználás terén. 6 Ennek tükrében nem meglepő, hogy Kína energiaszükséglete is figyelemre méltó növekedést mutatott az elmúlt időszakban. Kína energiaszerkezetét még napjainkban is túlnyomó részben a kőszén dominálja. Kína világelső a széntermelés tekintetében, és a természet adta kincset egyelőre nem áll módjukban felváltani kevésbé környezetszennyező energiaforrásokkal. Az egyéb energiaforrásokon belül a kőolaj az, amely jelentős szerepet tölt be Kína mindennapjaiban. 2002-ben a teljes energia 64,6 százalékát állították elő kőszénből, míg a második helyen a kőolaj (24,5 százalék) állt. Az Egyesült Államok Energia Hivatala (U.S. Department of Energy, Energy 2

David M. Lampton: The Faces of Chinese Power. In Foreign Affairs, January/February, 2007 Guoli Liu: Leadership Transition and Chinese Foreign Policy. In Journal of Chinese Political Science, Vol. 8, nos. 1 & 2, Fall 2003 4 Uo. 5 Tálas Barna: Kína a 21. század hiperhatalma című előadása. 2006. február 8. Teleki Intézet 6 International Energy Agency: World Energy Outlook 2004. Paris, 2004. 41–42. old. 3

Information Administration, továbbiakban: EIA) által készített előrejelzések szerint az arányok hasonlóak maradnak 2020-ban is, bár a kőszén valamelyest veszít majd vezető szerepéből (61,0 százalék) a kőolaj (25,9 százalék) javára. Az ábrán feltűntetett földgáz, nukleáris energia és megújuló energiaforrások a teljes fogyasztás tekintetében elenyésző mértékűek, abszolút számokban gondolkodva – az ország méreteiből és energiakeresletéből adódóan – viszont jelentősek.7

Kína energiaszerkezete 2002

Kína energiaszerkezete 2020

Kőszén 64,2%

Kőszén 61%

Kőolaj 24,5%

Kőolaj 25,9%

Földgáz 3%

Földgáz 4,7%

Nukleáris energia 0,5%

Nukleáris energia 1,7%

Megújuló energia 7,2%

Megújuló energia 6,4%

Nem mindenki ért egyet ezzel az előrejelzéssel. A szén égetése során kibocsátott káros anyagok csökkentésére tett erőfeszítések és nemzetközi egyezmények – Kiotói Jegyzőkönyv – arra hívják fel a figyelmet, hogy a környezetszennyezés már meglévő hatásait orvosolni, a helyzet romlását pedig meggátolni szükséges. A pekingi vezetés is tisztában van országa környezeti állapotaival, ennek megfelelően egyre többször hangzanak el Kínában is a „zöld fejlődés” és „fenntartható fejlődés” kifejezések. 2006 januárjában maga az elnök, Hu Csin-tao is hangsúlyozta a „fenntartható fejlődés” fontosságát egy újévi köszöntőbeszéde során és a „zöld fejlődési utat” jelölte meg új irányként. Tény, hogy jelenleg a világ húsz legszennyezettebb városából tizenhat Kínában található és szakemberek szerint a szennyezettség már nem kizárólag a környezetet, hanem a gazdasági teljesítményt is veszélyezteti.8 A kőolaj tekintetében a változás az elmúlt 30 év Kínájában, ha lehet még drasztikusabb, mint a gazdasági. Az ország komoly exportálónak számított Ázsia-szerte, az első szállításra 1973-ban, az olajválságot követően került sor. 9 Ezt követően az exportált mennyiség évről-évre növekedett (lásd: 1. táblázat). Az 1980-as években a gazdasági fejlődés jóval meghaladta az energiaigény növekedését, így összességében az energiaintenzitás csökkent (lásd: 1. ábra). Ekkor Kína a világ hatodik legnagyobb kitermelője és hetedik legnagyobb finomító kapacitásokkal rendelkező országa volt.10 A változás 1993-ban következett be, amikor Kína több kőolajat volt kénytelen importálni, mint exportálni, annak érdekében, hogy fedezze a növekvő keresletet és biztosítsa az ország számára a zavartalan termelés lehetőségét. (lásd: 2 ábra) Az energiaszektor helyzetének alakulása arra enged következtetni, hogy még magát a pekingi vezetést is meglepte országuk ilyen gyors ütemű fejlődése, amely a megugrott energiakereslet elsőszámú oka. Az 1980-ban még csupán napi 1,77 7

U.S. Department of Energy, Energy Information Agency (EIA): International Energy Outlook 2005. 147. old. (Saját készítésű diagramm) 8 Melinda Liu: China 2.0. In Newsweek, 2006. január 30. 9 Robert E. Ebel: China’s Energy Future. Washington, 2005. 7. old. 10 Ebel 2005, 9.

millió hordós fogyasztás 1990-re 2,23 millió, 1995-re pedig már 3,36 millió hordóra emelkedett, a kínai kőolaj kitermelés pedig egyszerűen képtelen volt lépést tartani ezzel az irammal.11 Az importált kőolaj mennyisége 1993-at követően folyamatosan emelkedett (lásd: 2. táblázat), és mivel a hazai termelés mértéke csekély ütemben növekedett csupán, sőt olykor stagnált, így az import-kőolaj részesedése a teljes fogyasztáson belül is egyre nagyobb hányadot foglalt el. (lásd: 2 ábra) Növekvő mennyiségű importált kőolaj, csökkenő hazai termelés és ebből következően növekvő importfüggőség – röviden így lehet jellemezni a mai kínai kőolajszektort. 2003-ban, tíz évvel azt követően, hogy Kína nettó kőolajimportőrré vált, az ország átvette a második helyet Japántól, így jelenleg a világ második legnagyobb fogyasztója. Az egy főre eső kőolajfogyasztás – csakúgy, mint az megfigyelhető volt az egy főre eső GDP-nél – tekintetében azonban jóval elmarad az Egyesült Államoktól, amely harmincszorosa a kínainak.12 Ez az adat arra enged következtetni, hogy további jelentős keresletnövekedéssel kell számolni Kínában. Az 1985-ben még Kelet-Ázsia legnagyobb kőolaj-exportőreként számon tartott Kína, 2004-tól kezdve Ázsia legjelentősebb importőrévé lépett elő, megelőzve a nyersanyaggal szinte egyáltalán nem rendelkező Japánt. Jelenleg minden újabb egység keresletnövekedés negyven százaléka Kínának tulajdonítható.13 2. Az energiadiplomácia Kína tehát egyre nagyobb energiaigénnyel bír, amely probléma megoldását a pekingi vezetés három oldalról közelíti meg. Az első a stratégiai olajtartalékok létrehozása, a második az olajszállító országok diverzifikálása (lásd: 3, 4. ábra), a harmadik pedig ún. külföldi equity olaj14 szerzése. A cél a nemzetközi piac ingadozásainak és bizonytalanságainak hatását a lehető legjobban tompítani e három eszköz kombinációjával. Az utóbbi években komoly, nemzetközi lapok hasábjain megjelent vezércikkek száma jól jellemzi azt, hogy milyen intenzitással vágott bele a feladat végrehajtásába a kínaiak három nagy állami olajtársasága 15 , illetve azok leányvállalatai, hogy eleget téve a vezetés elvárásainak, országuk számára a körülményekhez képest a lehető legnagyobb energiabiztonságot megvalósítsák. A 2005-ben igen nagy figyelem kísérte világszerte az Egyesült Államok politikusainak és szakértőinek reakcióját a Unocal – az Egyesült Államok kilencedik legnagyobb olajtársasága – megszerzésére tett kínai kísérletet. A kínai olajtársaságok terjeszkedésének folyamata, amely ez idáig csak a politikai és akadémiai körökben volt napi téma, a közvélemény elé tárult. Az amerikai kongresszusban ezt megelőzően is sokszor használták az olcsó kínai áruk behozatalával szemben a felszólalók a „kínai fenyegetés” kifejezést – nagyon hasonló megnyilvánulás, mint az 1980-as években a japán termékekkel szemben –, de a stratégiai fontosságú nyersanyag, a kőolaj azonban az átlagpolgárok figyelmét is felkeltette világszerte. A 11

Energy Information Administration (EIA): International Energy Annual 2003. Energy Information Administration http://www.eia.doe.gov/pub/international/iealf/table12.xls (letöltés ideje: 2005. december 18.) 12 Bernard D. Cole: Oil for the Lamps of China. Washington, 2003. Institute for National Strategic Studies, National Defense University. 13 Jonathan E. Sinton: Evaluation of China’s Energy Strategy Options. Berkeley, 2005. China Energy Group, Lawrence Berkeley National Laboratory. 14 Az equity olaj nem más, mint külföldi olajbányászati részesedés vagy tulajdonrész. Az ilyen bányákban termelt olaj tehát kínai olajnak minősül, amelyet nem Kína területén termelnek ki. 15 Kínai Nemzeti Kőolaj Társaság (CNPC), Kínai Petrolkémiai Társaságot (Sinopec) és Kínai Nemzeti Offshore Olaj Társaság (CNOOC)

CIA volt igazgatója, James Woolsey odáig elment, hogy kijelentette, a Unocal kínai tulajdonba kerülése egyenesen veszélyeztetné az Egyesült Államok nemzetbiztonságát; az ellenzők többsége azonban nem merészkedett ilyen messzire.16 A kísérlet ugyan kudarcba fulladt, azonban a téma nem került le a napirendről, mivel a kínai társaságok terjeszkedése nem állt le. A Kínához hasonló problémákkal küzd India, ahol a modernizáció szintén gyorsabb ütemben halad, mint az ország rendelkezésére álló energiaforrások növekedése. Azonban az indiai miniszterelnök is elismerte, hogy Kína jóval országa előtt jár az energiabiztosítás és biztonság tervezése terén.17 Egyesek India és Kína versenyét az olajért, reflektálva Bush elnök „a gonosz tengelye” 18 kifejezésére, az „a kőolaj tengelye” 19 kifejezéssel illették. Az elképzelés szerint a „kőolaj tengelye” tartalmazza még Oroszországot is és a feltételezések szerint a bővülő energiavalamint fegyverkereskedelmi kapcsolatokat szorosabb politikai kötődések is kísérik majd.20 Nemcsak az Egyesült Államok és India kapcsán hallunk egyre gyakrabban Kínáról – előbbivel a burkolt konfrontáció, utóbbival a kooperáció iránti erősödő igény miatt –, a japán-kínai kapcsolatot is próbára teszi az energiaforrásokért folytatott harc. A nemrég feltár földgázmező hovatartozása a Kelet-Kínai-tengeren továbbra sem dőlt el, mindkét fél igényt tart rá. A 2000-es évek elején pedig komoly tárgyalást folytatott mindkét fél Moszkvával a kelet-szibériai kőolajvezeték nyomvonala miatt, amely végül Japán érdekeinek megfelelően, a Csendes-óceán partjáig fut majd, a kínaiak jelenleg egy mellékág megépítéséért lobbiznak.21 A világ, és főleg az Egyesült Államok gyanakvásának további okot szolgáltat azzal Kína, hogy a kőolaj-politikájából még mindig hiányzik a transzparencia, így teret kap a spekuláció, ami hosszú távon nem vezet el a szükséges együttműködéshez a világ nagy fogyasztói között.22 A verseny magáncégek között, amely a kapitalista piacgazdaságokat jellemzi, megállapított, hogy hiányosságai ellenére, amely hiányosságokat az államnak kell pótolnia, jó dolog. A kormányzatok közötti együttműködés szintén hasznos; Kína és India együttműködése bizonyos olajforrások megszerzése érdekében mindkét fél számára előnnyel jár, mivel a versengés elkerülése következtében, ami az adott olajexportáló ország tárgyalási pozíciót erősíti és az árakat emeli, mindkét fél olcsóbban jut hozzá a szükséges nyersanyaghoz. A kormányzatok között verseny viszonyt hátrányosan érinti a privát szektort, különösen abban az esetben, ahol állami olajtársaságok is érintettek. A nemzetközi olajtársaságok, akik szintén befektetések után kutatnak, nincsenek könnyű helyzetben. A kínai állami olajtársaságok ugyanis rendszerint túllicitálják a nemzetközi versenytársaikat, mivel az ár, amit a kínaiak a megállapodásokért fizetnek, nem teljesítenél a nemzetközi olajtársaságok pénzügyi és kereskedelmi elvárásait. Kína megjelenésével egy másik fontos új vonás az állami vállalatok – importáló és exportáló ország társaságai – közötti kapcsolatok kialakulása és jelentőségük növekedése. Ez talán a jövőben alapjaiban megváltoztatja az „olaj-játszma” természetét. 23

16

Ingolf Kiesow: Quest for Oil and Geostrategic Thinking. In. The China and Eurasia Forum Quaterly, 2005. november. 11. old. 17 Jehangir Pocha: The Axis of Oil. In These Times (2005). http://www.inthesetimes.com/site/main/article/the_axis_of_oil (letöltés ideje: 2006. február 19.) 18 Fordítás: Axis of Evil 19 Fordítás: Axis of Oil 20 Pocha 2005. 21 Kiesow 2005. 22 Zha Daojiong: China’s Energy Security and Ist International Relations. In The China and Eurasia Forum Quaterly, 2005. november. 51. old. 23 Ebel 2005, 40–41.

A Kereskedelmi Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság kiadott egy listát, azon országokkal és nyersanyagaikkal, amelyek megszerzéséhez a kínai olajtársaságok támogatásra számíthatnak. Peking ezzel is bíztatja olajtársaságait, hogy kössenek feltárásra és kitermelésre alkalmas szerződéseket nyersanyagokban – elsősorban kőolaj és földgáz – gazdag országokkal. Az olajszerződésekkel párhuzamosan a kínai vezetés bilaterális kereskedelmi megállapodásokat, segélyeket, tartozások elengedését és különböző infrastrukturális beruházásokat – utak, hidak, kikötők, metró – szorgalmaz.24 Ennek következtében Kína hozzáférést nyert kulcsfontosságú nyersanyagokhoz, így Bolíviában aranyhoz, a Fülöp-szigeteken szénhez, Angolában olajhoz. Az elmúlt húsz évben az ázsiai ország, a modernizáció és a reformok miatt érthető módon több figyelmet szentelt a gazdaságilag fejlett országokkal való jó viszony kialakítására beruházás és technológiaszerzés céljából, mint a fejlődő országokra. Ez azonban megváltozni látszik. Kína megjelenésével a térségben, több fejlődő ország tárgyalási pozíciói javultak, a külföldi kőolajtól való egyre nagyobb mértékű függés pedig egyre aktívabb szereplővé tette Kínát az évek során.25 2.1 . A szállítási útvonalak problematikája A külföldön található kőolajforrások megszerzése felveti a nyersanyagok hazaszállításának problematikáját is. Jelenleg egyetlen kőolajvezetéken érkezik nyersanyag Kínába, és ez a kazahkínai vezeték sem üzemel még teljes kapacitáson Az Oroszország-Kína vezeték megépítésére vonatkozó tervekről egyelőre még nem született megállapodás, a moszkvai vezetés, mint ismert, a japánok ajánlatát fogadta el a kínaiakéval szemben. A kínai projektet még Hodorkovszki készítette elő, így mondhatni, az orosz belpolitika áldozata lett. Oroszországból jelenleg vasúton érkezik a nem túlzottan jelentékeny mennyiségű kőolaj Kínába (2003-ban napi 159 ezer hordó).26 Ezek után leszűrhető, hogy az importált olaj túlnyomó része tengeri úton, tankerek segítségével érkezik Ázsia legnagyobb fogyasztójához. (lásd: 5. ábra) Korábban említésre került, hogy a Közel-Keletről származó olaj mennyisége, Kína diverzifikálási kísérleteinek ellenére, növekedni fog. Jól jelzi ezt Kína a térséggel folytatott politikája és szoros együttműködése. Az állami tulajdonban lévő Saudi Aramco például huszonöt százalékos részesedéssel bír Kína legnagyobb finomító és petrokémiai komplexumában, az Iránnal kötött hetven milliárd dollár értékű földgázüzlet pedig egyenesen szembeötlő. A 4. ábrán jól megfigyelhető, hogy a csendes-óceáni térségből származó nyersanyagok aránya csökkent az afrikai és közel-keleti olaj javára. A pekingi vezetés, köztük Hu elnök, többször említetést tett az úgynevezett „Malaka dilemmáról”, arról, hogy a Kínába érkező importált kőolaj nyolcvan százaléka azon a Malaka-szoroson kénytelen áthaladni, amelyben az utóbbi időben megszaporodó kalóz- és terroristatámadásokat regisztráltak. (lásd: 6. ábra) A szoros az Indiai-óceánt és a Dél-Kínai-tengert köti össze, egyben a legrövidebb út a Közel-Kelet és az ázsiai piacok között. A legkeskenyebb pontján csupán két és fél kilométer széles, így az egyre erősödő forgalom miatt nagyon nagy az összeütközés és a megfeneklés kockázata is.27 A Malaka-dilemma alapvető probléma Peking számára, mivel a szoros a kínai szállítási útvonal gerincét képezi, azonban jelenleg Kínai Haditengerészet ellenőrzésén kívül

24

David Zweig – Bi Jianhai: China’s Global Hunt for Energy. In Foreign Affairs, 2005. szeptember– október. 26. old. 25 Zweig – Bi Jianhai 2005, 26. 26 Ebel 2005, 41., 49. 27 Ebel 2005, 56.

esik.28 Ma laka példája minden esetre jól érzékelteti, hogy miért kezdett bele Kína a „gyöngyök sora” stratégia megvalósításába. Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának (Pentagon) megbízásából, 2004-ben a neves, Booz Allen Hamilton elemző cég által készített jelentés nagy visszhangot váltott ki. A jelentés szerint Kína katonai erejét folyamatosan növeli és bázisokat hoz létre a Közel-Keletet Kínával összekötő hajózási útvonal mentén. A kínai stratégiát „gyöngyök soraként” aposztrofálja, a lánc minden egyes gyöngyszeme a tengeri útvonal mentén fekvő államok egyike. 29 (lásd: 7. ábra) Fontos azonban kiemelni, hogy a geopolitikai értelemben vett „gyöngyök” nem konfrontációs céllal épültek, épülnek, mivel arra sincsen konkrét bizonyíték, hogy az amerikai elemző cég által készített stratégia eredetijét egy pekingi íróasztalnál hagyták jóvá. Sokkal helyesebb, ha az amerikai elemzők a kínai külpolitika egy elemének leírására szolgáló megnevezésként kezeljük a továbbiakban. 2.2. A gyöngyök sora stratégia Az említett elemzés első gyöngyszemként Pakisztán Gvadar kikötőjét említi. (lásd: 7. ábra) Az ország délnyugati csücskében, az iráni határtól mindössze 72 kilométerre lévő kikötő helyszínét már 1964-ben kiszemelte a pakisztáni vezetés, azonban forráshiány miatt nem került sor a megépítésére. Peking a jelenlegi építkezés költségvetésének – 1,2 milliárd dollár – túlnyomó részét finanszírozza és biztosítja a megfelelő technikai személyzetet is. Iszlamabad egyik legkomolyabb problémája ugyanis a mai napig, hogy legnagyobb kikötője, Karacsi nagyon közel helyezkedik el az indiai határhoz. Az indiaiak, ezt kihasználva az 1971-es háború idején blokád alá is helyezték a kikötőt, amely az ország tengeri kereskedelmének 90 százalékáért volt felelős. Új-Delhi az 1999-es konfliktus során ismét blokáddal fenyegetett, ekkor azonban nem került sor a kikötő tényleges lezárására.30 Kínaiak számára fontos tényező a kikötő elhelyezkedése, nevezetesen, hogy kiváló stratégiai helyszínként szolgál olaj tekintetében a világ jelenleg legfontosabbjának számító, Hormuzi-szoros és az Arab-tenger hajóforgalmának megfigyelésére, valamint a térségből érkező kőolaj összegyűjtését és továbbszállítását illetően gazdasági és logisztikai szempontból. 31 Peking – a jelentés szerint – már felállított itt egy elektronikus hírszerzési központot. Gvadar már megépített része jelenleg tranzitkikötőként szolgál, az afrikai és iráni kőolajat fogadja. Összefoglalva megállapítható, hogy a kikötő mindkét fél számára kölcsönösen előnyös vállalkozás; Pakisztán tengeri fenyegetettsége csökken – Gvadar 725 kilométerre nyugatra van Karacsitól –, Kína, szállítási útvonalára vonatkozó biztonságérzete pedig növekszik. Gvadar sikere nagyrészt függ a Pakisztánban uralkodó belső állapotoktól, 2004 májusában például három kínai mérnököt öltek meg itt.32 2006 májusában újabb merényletet követtek el, amelyben három kínai meghalt és további kilenc sérült meg. Iszlamabad külföldi elkövetőket vádolt – elsősorban Indiát és Iránt – a véres eseményekért, de a cselekmények valójában a Beludzsisztán tartomány radikális felszabadító csoportjához köthető. A beludzs nacionalisták 28

Nayan Chandra: Crouching Tiger, Swimming Dragon. In New York Times, 2005. április 11. Bill Gertz: China builds up strategic sea lanes. In The Washinton Times, 2005. január 18. http://www.washingtontimes.com/national/20050117-115550-1929r.htm (letöltés ideje: 2006. február 10.) 30 Sudha Ramachandran: China's pearl in Pakistan's waters. In Rediff News, 2006. november 28. http://in.rediff.com/news/2006/nov/28guest.htm (letöltés ideje: 2007. január 20.) 31 Gertz 2005. 32 Ziad Haider: Oil Fuels Beijing's New Power Game. In YaleGlobal, 2005. március 11.

29

neheztelnek a pandzsábi elit által uralt iszlamabadi vezetésre mivel régiójuk fejlesztéséből kihagyják az ott élőket.33 Az, hogy Kína megvetette a lábát az Arab-tengeren az Egyesült Államokon kívül Indiában és Iránban is nagy port kavart. India bekerítésének újabb bizonyítékaként könyvelhette el az eseményt, míg Irán saját kikötői jelentőségének csökkenésétől tart. A kínai-pakisztáni terv nem titkolt része ugyanis, hogy összekössék a kikötőt Közép-Ázsia energiahordozókban gazdag részeivel, amennyiben az afganisztáni helyzet normalizálódik. A washingtoni Stimson Központ elemzője, Zia Haider szerint Gvadar tranzitkikötőként szolgálhat az iráni és afrikai olajvezetéken keresztüli Kínába szállításához. A nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület azonban komoly biztonsági kihívások elé állítja Pekinget az ott élő, függetlenedni váló ujgur erők miatt. A sort tovább folytatva, a bangladesi vezetéssel Kína tovább erősíti kapcsolatait Bangladessel és egy konténerek kezelésére alkalmas kikötőrészlege építésére kapott megbízást Chittagong-ban.34 Ezen kívül a két ország tárgyalásokat folytat esetleges haditengerészeti létesítmény építéséről is.35 Banglades keleti szomszédjában, a már említett Mianmarban is erősödik a kínai jelenlét. Pekinget szoros katonai szálak fűzik az országhoz, amely ma már a Malaka-szoros „szatellitjeként” szolgál Kína számára. Kína tengerészeti támaszpontokat épít Mianmarban és elektronikus hírszerzési központokat telepít a Bengáli-öbölben található, Mianmar fennhatósága alá tartozó kis szigetekre. Kína és Mianmar együttműködése az Andamán- és Nikobár-sziegetek körüli vizeken nem új keletű. Az Indiához tartozó szigetcsoport 750 kilométer hosszan terül el a Bengáli öbölben és ez az észak-déli szigetlánc választja el a Malaka-szorost a Bengáli-öböltől. Míg a szigetek mintegy 1200 kilométerre vannak Indiától, addig Indonéziától csupán kilencven, Mianmartól pedig mindössze ötven kilométerre. Sőt, a Mianmarhoz tartozó, Kókusz-szigeteket mindössze negyvenöt kilométer választja el az indiai szigetektől. Mianmar katonai vezetésű kormánya 1994ben adta lízingbe a szigeteket a kínaiaknak, és Kína e szigetekre telepített és telepít folyamatosan megfigyelő berendezéseket. A Kókusz-szigetek ugyanis kiváló megfigyelési pontot biztosítanak az indiai tengerészeti létesítmények és tengerészeti erők mozgásának megfigyelésére az Andamán- és Nikobár-szigeteknél. India szerint Kína többek között azért is tartja olyan fontosnak ezt a bázist, mert segítségével szemmel tarthatja India Chandipurban található rakétatesztelő központját is. Indiai szakértők szerint Kína Mianmaron keresztül saját folyosó kiépítésén dolgozik, ami összekötné az országot az Indiai-óceánnal. Ezt alátámasztja az a tény, hogy Kína már megépített egy autópályát a déli Jünnan tartomány központjából, Kunmingből a mianmari határig, és tervezik az út továbbépítését Szinkiangig, az Irravaddy-folyó partjáig. 36 A folyó kedvező szállítási útvonalként szolgálna Kína számára. Mianmar szomszédja, Thaiföld tekintetében is hasonlóan merész terveken dolgoznak Pekingben. A déli ország egyik keskeny pontjánál, Kra Istmus-on keresztül egy csatorna megépítését fontolgatja Kína. A 20 milliárdos befektetés révén az olajszállító hajók elkerülhetnék a bizonytalan Malaka-szorost, és az út is megrövidülne. A csatorna partján pedig kikötők, raktárak és egyéb infrastrukturális befektetések építését tervezik.37

33

Ramachandran 2006. Gertz 2005. 35 Zweig – Bi Jianhai 2005, 35. 36 Sudha Ramachandran: Myanmar plays off India and China. In Asian Times, 2005. augusztus 17. http://www.atimes.com/atimes/South_Asia/GH17Df01.html (letöltés ideje: 2006. január 16.) 37 Ramachandran 2006. 34

Kambodzsával 2003 novemberében kötött katonai megállapodást Kína, amelynek keretében segítséget nyújt a kiképzés és felszerelés terén. Cserében Kambodzsa segít Pekingnek egy DélKínából induló vasútvonal megépítésében.38 A gyöngysor záró eleme már magában, Kínában található. A Dél-kínai-tenger felügyelete céljából katonai bázisokat építenek a tengerpart és Hajnan-szigetére. Kína katonai tervezése egyre nagyobb mértékben az óceánra koncentrál és maga mögött hagyja a szárazföldi haderő primátusának alapelvét, ami még a Mao-korszakból maradt meg.39 Ezen jelentést megelőzően, már az 1990-es években is keringtek olyan információk, amelyek azt taglalták, hogy Kína a világ minden részén kereskedelmi kikötők után kutat annak érdekében, hogy ellenőrizni tudja a fontos szállítási csomópontokat. Ma a Pentagonban sokan úgy vélik, hogy Kína katonai erejének növekedése gyorsabb ütemben zajlik, mint azt korábban becsülték, valamint hogy Kína ezt az erőt majd arra használja, hogy aláássa az Egyesült Államok befolyását a térségben.40 2.2.1. Kína mögöttes motivációi A már korábban hangsúlyozott kínai fejlődés – a gazdasági növekedés, a katonai erő növekedése, az energiaszükséglet növekedése valamint a globális befolyás növekedése – komoly kihívás elé állítja a pekingi vezetést. A kormányzó elitnek három, egymáshoz szorosan kapcsolódó célja van: a rezsim túlélésének biztosítása, az ország területi integritásának megőrzése és a belső stabilitás fenntartása. 41 Kína ma az egyetlen jelentősebb állam, ahol a kommunista ideológia túlélte az elmúlt fél évszázadot. Szakértők ugyan gyakran rámutatnak, hogy a kínai „kommunizmus” kapitalista eszközöket használ és erősen támaszkodik a nacionalizmusra annak érdekében, hogy fenntartsa az emberek elégedettségét, mindez azonban nem változtat a tényen, hogy Pekingben továbbra is az történik, amit a KKP vezetői elhatároznak. Bár az ország területi integritását még a mai napig nem sikerült elérni – Tajvan kérdése és további vitás szigetek a környező államokkal – az északi és nyugati határviták megoldódtak. A harmadik prioritás, a belső stabilitás jelentőségét illetően, jól jellemzi, hogy Peking fókusza továbbra is a belpolitikán van és a gazdasági fejlődés biztosítása ezért elsődleges feladat. Az ázsiai ország legfőbb erősséges, és egyben legérzékenyebb pontja a gazdaság valamint a gazdasági fejlődés, éppen ezért ez a kínai stratégia mindenkori középpontja. A cél elérése érdekében szüksége van külső energia- és nyersanyagforrásokra, amelyek szállítása során a tengeri útvonalaknak kiemelkedő jelentősége van. Mivel az energia a gazdasági fejlődés bázisa, a kínai gazdaságpolitika nagymértékben függ az energiapolitika sikerességétől. A tengeri útvonalak biztosítása így kapcsolódik közvetlenül a kínai nemzeti stratégiához, ez a gyöngyök sora stratégia mögött húzódó motiváció. Valószínűleg magát a kínai vezetést is meglepte országa ilyen gyors ütemű fejlődése és az ezzel járó energiafelhasználás növekedése, mert ismerve a kínai tervezést és beruházások nagyságát, valószínűsíthető, hogy minden eszközzel a bizonytalan tengeri útvonalak kiküszöbölésén dolgoztak volna. Tény azonban, hogy az 1990-es évek Közép-Ázsiája és a közel-keleti viszonyok, valamint az orosz belpolitikai változások, nem teremtettek stabil, kiszámítható és tervezhető viszonyokat a régióban érdekelt országok, így Kína és az Egyesült Államok számára sem. 38

Bruce Vaughn: China-Southeast Asia Relations: Trends, Issues, and Implications for the United States. In CRS Report for Congress, 2005. február 8. 39 Gertz 2005. 40 Gertz 2005. 41 Robert G. Sutter: China’s Rise in Asia. Lanham, 2005. 64. old.

A mögöttes okok és motivációk között nagyon eltérő értelmezéseket is találhatunk. Li Lexiong, a Sanghai Egyetem híres professzora, akinek fontos véleményformáló ereje van Pekingben, úgy véli szükséges a tengeri útvonalak védelmének kiépítése, és hangsúlyozza, hogy nem szabad a „romantikusnak tűnő”, nemzetközi együttműködésbe ringatnia magát a kínai vezetésnek. 42 Azonban még ő is hangsúlyozza cikkében, hogy az útvonalak biztonságának kiépítése nem egyenlő a hegemóniára való törekvéssel, amivel néhány amerikai politikus ijesztgeti a közvéleményt. A Pekingi Egyetem Stratégia Tanulmányok Központjának professzora, Csang Wenmu arra mutat rá elemzésében, hogy Tajvan kérdése nem csupán a területi integritás miatt fontos, ő a sziget geopolitikai jelentőségét hangsúlyozza, nevezetesen, hogy Tajvan elvesztése együtt járna a Spratley- és Paracel-szigetek feletti ellenőrzés elvesztésével, kiszolgáltatva ezzel az egész déli kínai tengerparti sávot, az ország gazdasági központját. Szerinte Kínának nem szabad hegemón pozícióra aspirálnia, csupán regionálisra, mivel ez a túlélésének az esélye.43 A Pentagon egy 2006-os Négyéves Védelempolitikai Jelentésének következtetései szerint azonban Kínának van a legnagyobb potenciálja arra, hogy felvegye a versenyt katonai téren is az Egyesült Államokkal és idővel akár magasabb technikai szintet érjen el.44 A gyöngyök sora stratégiai motivációit azonban csak akkor lehet megfelelően értelmezni, ha figyelembe vesszük a kínai fejlődés Peking által meghatározott aspektusait, nevezetesen a „békés felemelkedés” koncepcióját. 45 Hosszú távú céljuk, hogy 2050-re az egy főre eső GDP tekintetében is a fejlett országok csoportjához tartozzanak, igen merésznek tűnik, azonban nem szabad elfelejteni, hogy Kínáról van szó, arról az országról, amelynek erejét eddig általában senki nem tudta precízen megbecsülni. Goldstein a békés felemelkedést célzó stratégiát négy tényezővel magyarázza. 46 Egyrészt, hogy Peking tisztában volt vele, hogy a hidegháborút követően nem alakul ki rögtön a multipoláris világ, hanem egy jó ideig az Egyesült Államok abszolút hegemón lesz. Eszerint Washington képes lesz arra, hogy gátat szabjon Kína ambícióinak, amennyiben azok számára kevesebb hasznot, mint kihívást jelentenek. Másrészt, a kínai vezetés beismerte saját gyengeségeit, köztük technológia, katonaság és ipar elmaradott állapotát. Ezek leküzdésére a külföldi tőke és tudás importját, valamint nagymértékű állami beruházásokat jelölték meg, újabb ok, amiért a kínaiak számára létfontosságú a fennálló nemzetközi rendszer és intézmények viszonylagos stabilitása. A harmadik tényező az előző kettőből logikusan következik, vajon mi lesz a nemzetközi reakció Kína felemelkedésére; az Egyesült Államok vajon ismét a feltartóztatás politikáját választja? Ez a kérdés az, ami miatt a pekingi vezetés nem győzi hangsúlyozni, bármerre jár is a világban, hogy országának fejlődése békés úton megy végbe és semmiképpen sem követi a történelem példáit úgy, ahogyan azt Paul

42

Li Lexiong: Sea Power and China’s Development. In People’s Liberation Daily, 2005. április 17. http://www.uscc.gov/researchpapers/translated_articles/2005/05_07_18_Sea_Power_and_Chinas_De velopment.htm (letöltés ideje: 2007. január 28.) 43 Zhang Wenmu: Sea Power and China’s Strategic Choices, In China Security, Summer 2006, 17–31. old. 44 Quadrennial Defense Review Report, 2006. Washington DC: U.S. Government Printing Office, 2006. február 6., 29. old. http://www.defenselink.mil/qdr/report/Report20060203.pdf (letöltés ideje: 2007. február 16.) 45 Zheng Bijian: China's "Peaceful Rise" to Great-Power Status, In Foreign Affairs, 2005. szeptember– október. 46 Avery Goldstein: Rising to the Challenge: China’s Grand Strategy and International Security. Stanford, 2005. Stanford University Press. 12–13. old.

Kennedy híres művében, a Birodalmak tündöklése és bukása című könyvben előrevetíti. A negyedik tényező pedig, a kínai stratégia állandó pontja, Tajvan kérdése.47 Kínának, legalábbis egyelőre, a legtöbb felemelkedő országgal ellentétben, nem célja a nemzetközi rendszer átalakítása, mivel az, többé-kevésbé, kiszolgálja az ázsiai ország érdekeit is. Nem szabad ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy a fejlődő országok közül, egyedül Kína rendelkezik az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagságával, így komoly, nemzetközi jogilag legitim döntés, beleegyezése nélkül nem születhet. Ez fontos tényező lehet a jövőben is, amikor egyre több ország – köztük India, Brazília, Dél-Afrika – jelenti be, hogy igényt tart egy helyre az „asztalnál”. Peking célja tehát, hogy a Kínai Népköztársaságot, mint felelős és kooperatív nemzetközi partnert könyveljék el a világ államai. Különösen fontos országokként jelölik meg a világ vezető államait, valamint a közvetlen szomszédokat. Kínának az utóbbi időben sikerült jó kapcsolatot kialakítani szinte valamennyi szomszédjáéval, és normalizálni a határvitáit. A világ vezető államaival fenntartott kétoldalú kapcsolatok fejlesztése szintén stratégiai okok miatt fontos, nevezetesen, hogy azok ne forduljanak a felemelkedő ország ellen, és véletlenül se alakítsanak ki koalíciót Kínával szemben. Mindezek után a fő kérdés, ami a legtöbb ország vezetőinek fejében motoszkál, hogy miután megtörtént a békés felemelkedés mind katonai, mind gazdasági téren, vajon megváltoztatja-e majd Kína a most vallott pragmatizmusát és a nemzetközi rendszer revíziójáért száll majd síkra. A kérdést természetesen jelenleg nem lehet megválaszolni, valószínűleg nagymértében fog majd Kína nemzetközi rendszerbe való beágyazottságától függni illetve az akkori pekingi vezetés természetétől. Vajon negyven év múlva is úgy vélekednek majd a pekingi vezetők, mint negyven évvel ezelőtt Mao Ce-tung: „áss mély gödröket, tárolj bőséges gabonát és soha ne törekedj hegemóniára!” ? 2.2.2. Az erőviszonyok alakulása a régióban Az 1990-es évek elején a Szovjetunió hirtelen összeomlása több szempontból is döntő jelentőségűnek bizonyult Peking számára. Először is rámutatott arra, hogy mi az, amit mindenképpen el kell kerülniük ahhoz, hogy a kommunista párt uralma továbbra is töretlen maradjon az ázsiai országban. A gazdasági reformok fokozatosságára és az emberek jólétének növelésére ezt követően még nagyobb hangsúlyt helyeztek, a vidéki lakosság túlnyomó része azonban még ma is igen kevés változást tapasztalt jövedelmével kapcsolatban. A dolgozatnak nem célja, hogy részletesen tárgyalja a kínai fejlődés regionális különbségeiből adódó feszültségeket, azonban hangsúlyozni kell annak fontosságát és felszínre kerülésének utóbbi időkben tapasztalt megsokasodását. 48 Másodszor pedig nagyobb teret nyitott Kína számára a „gyöngyök sora” útvonal mentén, valamint az energiahordozókban gazdag, Közép-Ázsiában. A katonai stratégia átalakításának – a szárazföldi haderő csökkentése illetve áthelyezése – nagyrészt annak köszönhető, hogy a szovjet katonák kivonultak Mongóliából és megszűnt Vietnám szovjet támogatása. Az India felől érkező nyomás csökkentése érdekében, Peking ügyesen használta a „pakisztáni kártyát”, Iszlamabad pedig örömmel fogadta a kínai segítséget nukleáris és egyéb fegyvereinek kifejlesztése céljából. Nem kell külön hangsúlyozni, hogy Washington nonproliferációs politikájával élesen ellentmondó kínai politikát nem üdvözölték a Fehér Házban.

47

Avery Goldstein: China’s Grand Strategy and U.S. Foreign Policy. Foreign Policy Research Institute, 2005. szeptember 27. 48 Melinda Liu: Beijing’s New Deal. In Newsweek, 2007. március 26.

Kína fejlődését alapvetően meghatározza majd az, hogy mennyire integrálódik a jelenlegi nemzetközi rendszerbe illetve, hogy az Egyesült Államok milyen messzire megy majd el annak érdekében, hogy Kína számára megfelelő pozíciókat alakítson ki ezekben a szervezetekben. A jelenlegi tendencia abba az irányba mutat, hogy Kína az amerikai befolyás csökkentésére törekszik az ázsiai régióban. Az utóbbi néhány évben Kína számos nemzetközi együttműködést alakított ki a régió országaival, amelyekben ő maga vezető szerepet tölt be viszont az Egyesült Államoknak nem küldött meghívót. A 2001-ben létrehozott Sanghaji Együttműködési Szervezet49 egyike e szervezeteknek. Bár az Egyesült Államok a kezdetektől fogva jelezte, hogy szívesen részt venne a szervezet munkájában, amelynek alapvető célja a terrorizmus elleni küzdelem, a térség stabilitásának fenntartása, valamint energiaüzletek nyélbe ütése, a hat tag, nevezetesen Kína, Oroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán, elutasította az amerikaiak közeledési kísérleteit. Elemzők szerint, a szervezetet épp azért hozták létre részben, hogy a tagok, kiemelten Kína és Oroszország, így fékezzék az Egyesült Államok befolyását a régióban. Kína számára fontos szempont volt továbbá a nyersanyagok megszerzése is. A „sanghaji hatok” nem elég, hogy elutasították az Egyesült Államok közeledését, meghívták Iránt, Indiát és Pakisztánt megfigyelőknek a szervezetbe.50 Indoklásra nem nagyon volt szükség, érthető módon a térség biztonsága nem képzelhető el ezen államok közreműködése nélkül. Továbbá, Kína azon reményének adott hangot a 2005 júliusi asztanai csúcstalálkozót megelőzően, hogy az Irán-India földgázvezeték megépítése Pakisztánon keresztül, az ő érdekeit is szolgálja majd. Washington kemény kritikával illette a tervezett iráni földgázvezetéket. 51 A 2005 júliusában megtartott csúcstalálkozót követően pedig mind Üzbegisztán, mind Kirgizisztán felszólította az Egyesült Államokat, hogy a megadott határidőre hagyja el országaikat és szűntesse meg az ott kialakított légi bázisait, mivel az afganisztáni beavatkozás nem eredményezett nagyobb stabilitást a régióban. 52 A 2006 júliusi, pekingi csúcstalálkozón, a beszédeiről elhíresült Mahmud Ahmedinadzsad, iráni elnök éles kritikával illette azon hatalmakat, amelyek erejüket arra használják, hogy más országok belügyeibe beavatkozzanak.53 A 2005 decemberében létrehozott Kelet-Ázsia Csúcstalálkozó54 , amely jelenleg tizenhat tagot számlál, szakértők az APEC ellenlábasaként értelmezik és szintén az amerikai befolyás csökkentésére tett újabb kísérletet vélik felfedezni benne. Mind az EU, mind pedig az Egyesült Államok hiába nyújtotta be csatlakozási kérelmét, azzal érdemben nem foglalkoztak, még az oroszok is előnyösebb pozíciót élveznek megfigyelőit státuszukkal. Peking komoly lépéseket tesz annak érdekében, hogy az SCO és EAS keretében szabadkereskedelmi övezetet hozzon létre, amelyben természetesen vezető szerepkörben képzeli el tevékenységét. A kínai szándékok olyan komolynak bizonyultak, hogy George W. Bush amerikai elnök, a 2006. novemberi, Vietnámban tartott APEC-csúcstalálkozóra tervezett elsőszámú kérdését, a terrorizmus elleni küzdelmet, kénytelen volt lecserélni a szabadkereskedelmi övezet kialakításának szükségességére.55 A kínai vezetés jól mérte fel azt, hogy a fenyegetések és erődemonstrálások politikája helyett, sokkal célravezetőbb a térnyerés és befolyás kiterjesztése érdekében a gazdasági terjeszkedés, a beruházások, fejlesztési csomagok és diplomáciai szívességek eszközeinek használata. Kína 49

Shanghai Cooperation Organization (SCO) Zha Daojing 2005, 51. 51 Economist: What the SCO really stands for. In Economist, 2005. július 9. 52 Economist 2005. 53 Daniel W. Drezner: The New New World Order. In Foreign Affairs, 2007 március–április. 54 East Asia Summit (EAS) 55 Drezner 2007. 50

térnyerése a térségben elsősorban tehát gazdasági és diplomáciai téren változtatja meg az egyensúlyt. Pakisztán, Mianmar, Kambodzsa és Vietnám kifejezetten jó viszonyt ápol Kínával, míg az Egyesült Államok regionális szövetségesei – Japán, Dél-Korea, Ausztrália és Fülöpszigetek – is, önös nemzeti érdekeiktől – gazdasági elsősorban – vezérelve fejlesztik kapcsolataikat Pekinggel. Bár nagyon kevés figyelmet kapott, főleg az iraki háború és az azt követő közel-keleti káosz miatt, Washington is folyamatos lépéseket tett és tesz annak érdekében, hogy integrálja Kínát – és Indiát – az általa létrehozott és működtetett nemzetközi rendszerbe. Az 1940-es években létrehozott nemzetközi szervezetek viszonylagosan stabil és békés időszakot hoztak a világ számára, valamint nem kis mértékben hozzájárult a két említett ázsiai ország felemelkedéséhez. Azt persze senki sem tagadhatja, hogy ezen szervezetek azon túl, hogy pozitív fejlődési időszakot teremtettek, alapvetően amerikai érdeket szolgáltak és biztosították azt, hogy Washington hangja minden téren meghatározó legyen. A 2001-es WTO tagság mindenképpen mérföldkőnek számított a feltörekvő ország integrálási politikájának megvalósításának során. Az amerikai külügyminiszter helyettes, Robert Zoellick sokat idézett 2005. szeptemberi beszéde során hangsúlyozta azonban, hogy nem elegendő, hogy „kinyitjuk a nemzetközi rendszer ajtaját a kínai tagság előtt”, hanem, ahogy fogalmazott bíztatni kell Kínát, hogy „felelősségteljes részvényessé” váljon a rendszerben és segítsen az Egyesült Államoknak fenntartani azt a rendszert, amely lehetővé tette az ázsiai ország sikerét.56 2.3. A kőolaj szerepe az amerikai–kínai kapcsolatokban Robert Zoellick, pekingi látogatása kapcsán tartott, már említett beszéde, egy másik fontos pontra is rámutatott az amerikai-kínai kapcsolatok terén. Kijelentette, hogy Kína növekvő mértékben konfliktusba fog kerülni az Egyesült Államokkal, ha folytatja kapcsolatépítéseit az úgynevezett „problematikus államokkal”.57 Kétség kívül a kínai-amerikai kapcsolatok egyik állandó, és széles körben ismert fontos kérdésévé, Tajvan sorsa mellett, a kínai energiadiplomácia, azon belül is elsősorban a kőolaj lett. Vannak, akik attól tartanak Washingtonban, hogy nem lesz elegendő mennyiségű kőolaj, hogy kielégítse a háromszáz millió pazarló amerikai fogyasztó, valamint az 1,3 milliárd kínai igényét. Kína jelenleg 7 millió hordó kőolajat fogyaszt naponta, harmadát az Egyesült Államoknak és 3,3 millió hordót importál, negyed annyit, mint a világ legnagyobb fogyasztója. A valódi konfliktus azonban nem a hordók miatt van, hanem sokkal inkább az energiához kötődő külpolitikai lépésekhez.58 A beszédben „problematikus államokként” említett államcsoport, nagyjából megfelel Bush elnök elhíresült 2002-es, az „Unió állapota” beszédében kifejtett és azóta több változáson átesett „gonosz tengelyének” nevezett országok listájának. A legfőbb gond az, hogy a pekingi nyersanyagszerzési-politikában a moralitásnak nincs sok helye. Az ország gazdasági fejlődéséhez, mint már korábban kifejtésre került, Kínának egyre növekvő energiamennyiségre lesz igénye, az előrejelzések szerint a kőolaj százalékos aránya az energiaszerkezeten belül növekedni fog. Mivel azonban a hazai termelés ezzel nem képes lépést tartani, az ország egyre inkább rá van utalva a külföldi kőolajkészletekre. Ezen nyersanyagok jelentős része viszont olyan országokban 56

Drezner 2007. Kiesow 2005, 14. 58 Erica S. Downs: How Oil Fuels Sino-U.S. Fires. In BusinessWeek, 2006. szeptember 4. http://www.businessweek.com/magazine/content/06_36/b3999116.htm (letöltés ideje: 2007. február 21.) 57

találhatók, amelyek nem tisztelik a fennálló nemzetközi rendszer szabályait, a rendszert vezető Egyesült Államok ennek megfelelően nem ismeri el őket szívesen, és amennyire lehetőségei engedik, azok elszigetelésére törekszik.59 Kína megjelenése és befektetései ezekben az államokban az Egyesült Államok azon céljait semmisíti meg, hogy elszigetelje és ezáltal változásra késztesse a „gonosz” államokat, amelyek nem tisztelik a nemzetközi és az emberi jogokat és nem engednek teret a demokratikus fejlődésnek.60 A Közel-Kelet jelentősége – az importált kőolaj több mint fele innen származik –, Kína diverzifikálási erőfeszítései ellenére növekszik, és ez a tendencia a becslések szerint tovább folytatódik majd, 2015-re elérheti a hetven százalékot.61 A közel-keleti országokon belül SzaúdArábia, Omán, Jemen és Irán jelentős beszállítónak számít (lásd: 4. ábra). Irán egyedül 2004-ben Kína kőolajimportjából tizennégy százalékos részesedéssel bír, a második legnagyobb beszállító ország, Szaúd-Arábia után.62 Az 1979-es iráni forradalmat követően Irán és az Egyesült Államok kapcsolata igen megromlott, az Egyesült Államok elszigetelési törekvései ma is jelen vannak, bár a legutóbbi amerikai megnyilatkozások szerint hajlandóak lesznek egy asztalhoz ülni és tárgyalni az iráni felekkel. Jelenleg az iráni atomprogram az, ami a legnagyobb publicitást kapó nemzetközi vita és Irak kapcsán is egyre gyakrabban emlegetik az „iráni kapcsolatot”. Ma a kínaiak jelentős számban vannak jelen az iszlám országban, számuk azonban még mindig nem éri el az 1979 előtti amerikaiak számát Iránban. Kína számára igen kedvező a 133 milliárd hordó kőolaj- és 27 500 milliárd köbméter földgáz-tartalékokkal rendelkező országgal való jó viszony fenntartása főleg úgy, hogy az amerikai vállalatok, a gazdasági szankciók miatt nem lehetnek jelen az országban.63 Az iráni-kínai kapcsolatban így érthető módon az energiaüzlet játssza a fő szerepet. 2004-ben Irán négymilliárdos Kínába irányuló exportján belül három milliárdot az energiahordozók tettek ki. Az energiaforrásokon túl, a két ország kereskedelmi kapcsolatai eléggé korlátozottak, a kapcsolatok jelentős része megmaradt állami szinten.64 Az energia terén viszont nagyon aktív Kína. Jó néhány, kisebb-nagyobb jelentőségű kőolaj- és földgázüzletet kötött a két ország. Ezek között van az egészen csekélynek számító, 121 millió dolláros üzlet, amelynek eredményekét Kína megszerezte a Maszdzsed-i-Szulejmán olajmező 49 százalékát. 65 Az eddigi legnagyobb üzlet megkötésére 2004 októberében került sor, a Sinopec és Teherán ekkor írt alá egy hetven milliárd dollár értékű szerződést. Ez volt Kína eddigi legnagyobb összegű megállapodása egy OPEC tagországgal. A Jadavaran olajmező kiaknázásáról, kétszázötven tonna cseppfolyósított földgáz harminc év alatt történő leszállításáról, valamint napi 150 ezer hordó kőolaj szállításáról szóló megállapodás igen nagy nemzetközi figyelmet váltott ki.66 A kereskedelem tehát tovább fog bővülni a két ország között a szerződés értelmében. A földgáz jelentős része a part menti, Katarral megosztott, Dél-Pars mezőről fog származni. A délnyugat-iráni Jadavaran mező feltárására is jogot adó szerződés a becslések szerint tizenöt milliárd hordóhoz juttatja majd Pekinget, ennyi ugyanis a mező bizonyított kőolajtartaléka. 59

Zweig – Bi Jianhai 2005, 32. Uo. 61 Gal Luft: Fueling the dragon: China's race into the oil market. (2005). The Institute for the Analysis of Global Security, http://www.iags.org/china.htm (letöltés ideje: 2006. február 12.) 62 Zweig – Bi Jianhai 2005, 28. 63 Gareth Smyth: Energy Drives Beijing’s Trade with Teheran. In Financial Times Asia, 2005. március 10. 64 Uo. 65 Borzou Daragahi: China Goes Beyond Oil in Forging Ties to Persian Gulf. In Energy Bulletin, 2005. január 14. http://www.energybulletin.net/4015.html (letöltés ideje: 2006. március 17.) 66 Zweig – Bi Jianhai 2005, 29. 60

Kína természetesen ebben az országban sem kizárólag az energiaiparban van jelen. Az utóbbi időben három metróvonalat építettek kínai vállalatok Teheránban, emellett néhány erőművet és egy autópályát Teherántól a Kaszpi-tengerig, valamint számos tankert. 67 A beruházások jól tükrözik a már korábban megfigyelt tendenciát, elsősorban az energiahordozók kiaknázására és ehhez kapcsolódóan az infrastruktúra fejlesztésére irányulnak. Azonban Iránban is, akárcsak Afrikában és Latin-Amerika országaiban, komoly feszültségek is megterhelik a kapcsolatot. Nagy problémát jelentenek a csempészáruk, elsősorban olyan ruházati cikkek, amelyek eredetileg Afrikába irányulnak, tehát nagyon olcsók. A kínaiak beruházásinak mértéke itt jóval elmarad más, korábban említett országokétól, mivel a bürokrácia nagyon nagy akadályokat gördít a befektetni vágyók elé. Az első kínai éttermet Teheránban egy hónap után bezáratták a hatóságok a „nem az iszlámnak megfelelő viselkedés” vádjával. Szintén feszültségforrás, hogy az Iránba érkező kínai termékek, amelyek ötven százalékát a gépek és technológia tesz ki, versenyképesebbek a hazainál.68 A hazai termelők természetesen a kínai importáruk korlátozását sürgetik itt is, mint az a világ bármely pontján megfigyelhető. A fent említett beruházásokon kívül, napirenden van egy lehetséges gázvezeték megépítése Indián és Pakisztánon keresztül, amelynek egy leágazása Kínába is eljuttatná a nyersanyagot. Az Egyesült Államok többször kifejezte, hogy ellenez minden, Iránból kiinduló, vagy Iránon keresztüli bármilyen típusú vezeték megépítését. A jelenleg is tárgyalás alatt lévő, iráni nukleáris program kapcsán Kína álláspontja valamelyest változni látszik. 2004 novemberében a kínai külügyminiszter, Li Csao-hszing 69 még úgy nyilatkozott, hogy Kína álláspontja szerint a kérdést nem szükséges az ENSZ BT elé utalni, jelenleg a kínai BT-tag hajlandóságot mutat az amerikai és európai tagokkal való együttműködésre a Bizottságon belül.70 Egy esetleges gazdasági szankció bevezetését valószínű az amerikai vezetés sem vállalná fel, mivel Kína ezt úgy értelmezheti, mint országának növekvő politikai és gazdasági erejének korlátozására tett kísérlet, amelynek során a kínai nemzeti érdekek sérülnek, ez pedig komoly feszültségekhez vezethet a két ország kapcsolatában. 71 A kínai külpolitika, a multipoláris szemlélet és a „békés felemelkedés” elmélete szerint globális nagyhatalmi pozíciót kíván elérni és burkolt – mint azt a „problematikus államok” példája mutatja – vetélkedésbe kezdett az Egyesült Államokkal. A pekingi vezetés ugyanakkor tisztában van vele és elfogadja, hogy jelenleg és a közeljövőben az „amerikai korszak” van jelen a nemzetközi kapcsolatokban, mindemellett arról a nagyon fontos tényről sem szabad megfeledkezni, hogy Kína legnagyobb gazdasági partnerei között ott van az Egyesült Államok. A jelenlegi pekingi vezetés számára pedig az ország gazdasági érdekeinek szem előtt tartása mindenek felett áll. Hasonló a helyzet az afrikai Szudánban. Miután Washington 1997-ben megtiltotta az amerikai társaságoknak, hogy Szudánban tevékenykedjenek a muszlim vezetésű kormány intézkedései miatt, megnyílt az ajtó a kínai befektetők előtt, akik ezt követően kiterjesztették ottani tevékenységüket.72 A CNPC már 1995-ben megjelent a világ egyik legszegényebb országának számító, vallásilag megosztott Szudánban, amikor megnyert egy feltárási szerződést. 1997-ben, az amerikaiak 67

Smyth 2005. Uo. 69 Eredeti szövegben: Li Zhaoxing. Magyar átírás A kínai nevek és szavak magyar átírása című könyv alapján (Budapest, 1993. Akadémia Kiadó) 70 Smyth 2005. 71 Ebel 2005, 45. 72 Zweig – Bi Jianhai 2005, 32. 68

távozását követően a kínai társaságok készek voltak betölteni a washington-i döntés következtében keletkezett űrt. A CNPC negyven százalékos részesedést szerzett a Greater Nile Petroleum Operating Company73 nevű konzorciumban, hogy feltárja és megkezdje a kitermelést a Heglig és Unity mezőkön, amelyek becslések szerint 8,5-12,5 milliárd hordó kőolajat rejtenek. Két évvel később, 1999 májusában készült el a szintén kínaiak által épített 1500 kilométer hosszú olajvezeték, amely az olajmezőket a Vörös-tengerrel köti össze. A CNPC továbbá segítséget nyújtott egy napi 50 ezer hordó teljesítményű finomító megépítésében is az 1990-es évek végén. Az ezredfordulót követően tovább folytatódtak a kínai beruházások az energiaszektorba és infrastruktúrába. Szudán jelenleg Kína afrikai bázisa olaj tekintetében és vitathatatlan, hogy nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kínai jelenlétet megelőzően nettó kőolaj importőr Szudánnak ma két milliárd dolláros bevétele származik az olajexportból.74 A kínaiak büszkék a Szudánban elért teljesítményükre, amely egyben az eddigi legsikeresebb külföldi beruházásuknak is bizonyult. A CNPC ma már a Greater Nile Petroleum Operating Company legfőbb részvényese, a társaság 2004-ben napi 270 ezer hordós mennyiséget termelt, 2005-re pedig elérte a 350 ezer hordós napi teljesítményt. Szudán jelenleg a kínai olajimport hat százalékát biztosítja.75 Egy kínai szakértő, Csa Tao-csiung 76 azonban itt is rámutat arra, a korábban már említett problémára, amelynek eredményeként spekulatív elképzelések kapnak szárnyra. Ugyanis a CNPC szudáni tevékenységéről is nagyon korlátozott információt szolgáltat Peking, mindössze annyit lehet tudni, hogy négy fél – Kínán kívül még Kanada, Malajzia és Szudán – közös vállalkozásáról van szó. Arra, hogy a CNPC Szudánban kitermelt kőolajának csak kis része kerül Kínába és nagy részét a nemzetközi piacon értékesítik, kizárólag nem hivatalos interjúk alkalmával került nyilvánosságra. Az ok, ami miatt a Szudánban kitermelt kőolajat nem Kína hasznosítja, egyszerűen a nyersanyag kémiai összetétele. A magas kéntartalmú szudáni kőolaj finomítására ugyanis nincs megfelelő kapacitása Kínának.77 A szudáni ügy 2004 szeptemberére került az ENSZ BT elé szavazásra az esetleges gazdasági szankciókról, Kína azonban megakadályozta – Oroszországgal, Pakisztánnal és Algériával együtt tartózkodott a szavazásnál – az Egyesült Államok azon célját, hogy gazdaságilag elszigetelje Kartúmot.78 A kínai álláspont szerint „az üzlet az üzlet” és céljuk a politika szétválasztása az üzlettől, azaz Kínát nem igazán érdekli az, hogy Szudánban komoly emberi jogi problémák léptek fel az utóbbi időben és menekültek milliói voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket, sőt, többségük az országot is. A bizonytalan helyzetre való tekintettel, Peking négy ezer főnyi fegyveres erőt küldött befektetései megvédése céljából.79 Fontos kérdés, hogy Kína figyelmen kívül hagyhatja-e még a különböző, nem kormányzati szervezetek (NGO) véleményét, illetve hogy Kína hajlandó-e feláldozni a szudáni kőolajat és partneri viszonyt annak érdekében, hogy viselkedését felelősségteljes nagyhatalomhoz méltónak találja a nemzetközi közösség, élén Washingtonnal. Jelenleg nem úgy tűnik, hogy a gazdasági fejlődés stabilitását felülírhatja bármilyen más cél. A növekvő nyersanyagigénye miatt Kínának legalább annyira szüksége van Szudánra és Iránra, a két nemzetközileg elszigetelt rezsimre, mint azoknak Kínára. A kapcsolatok alakulásában a kölcsönös függőség folyamatosan jelen van. 73

A konzorcium Szudán legnagyobb kitermelője. Paul Mooney: China’s African Safari. In YaleGlobal, 2005. január 3. 75 Ebel 2005. 47–48. 76 Eredeti szövegben: Zha Daojiong. Magyar átírás A kínai nevek és szavak magyar átírása című könyv alapján. 77 Zha Daojiong 2005, 51. 78 Mooney 2005. 79 Zweig – Bi Jianhai 2005, 32. 74

Kína megjelenése Venezuelában, az Egyesült Államok „közeli külföldjéhez” tartozó latinamerikai államban csak tovább fokozta a feszültséget mind a kínai-amerikai, mind az amerikaivenezuelai kapcsolatokban. Az OPEC kulcstagjának számító Venezuela jelenleg az Egyesült Államok negyedik legnagyobb beszállítója. Saját adatai szerint napi 3,1 millió hordót termel, de a legtöbb szakértő a 2,6 milliós mennyiséget reálisabbnak tartja.80 Hugo Chavez elnök 1999-es elnökké választását követően Venezuela kapcsolata az Egyesült Államokkal fokozatos romlásnak indult. Az amerikai dominancia csökkentésére hivatkozva döntött úgy a venezuelai vezető, hogy Kínával próbál meg kapcsolatokat kiépíteni. 81 Kína elővigyázatos, de nem elutasító magatartása tovább dühítette a Fehér Házat.82 A 2004-es évben napi mintegy kétszáz ezer hordó kőolaj-terméket – egy része nyers, egy része feldolgozott – szállított a dél-amerikai ország Kínába, ami önmagában nem nagy szám, viszont ezek az energiahordozók ezt megelőzően az Egyesült Államokba irányultak. 2005-ben kőolajra vonatkozó megállapodások sorozatát kötötte a két ország, ezek szerint Kína finomítókat épít majd és részt vesz a kőolaj- és földgáz feltárásokban is.83 Az Egyesült Államok fokozódó ingerültségét pedig jól jellemezte Robert Zoellick 2005-ös, már említett megnyilvánulása Pekingben a „problematikus államok” és Kína kapcsolatáról. Venezuelához hasonlóan, Kína mianmari jelenléte sem a nyersanyagok mennyisége miatt stratégiai jelentőségű. Az ország két okból fontos; egyrészt a már sokat emlegetett diverzifikálási politika miatt, azaz Kína úgy próbálja meg csökkenteni a kockázati tényezőek és az egyes államoktól való esetleges függést, hogy növeli a beszállító országok számát. Ennek következtében természetesen nem minden esetben a leggazdaságosabb megállapodásokat köti Peking, hosszú távon viszont kifizetődő lehet ez a stratégia. A Sinopec 2004-ben kötött megállapodást a mianmari állami olajtársasággal a „D” blokkban történő kitermelés megosztásáról. Mianmar becslések szerint 3,2 milliárd hordó kőolajtartalékkal rendelkezik.84 A másik lényeges ok, azon kívül, hogy Mianmart is az Egyesült Államok az elszigetelendő országokhoz sorolja, nem más, mint az ország földrajzi elhelyezkedése. Mianmar az egyik „gyöngyszem” a kínai stratégiában. 2.4. Washington új stratégiai megközelítése Az 1970-es években, alapjaiban megváltozott kínai-amerikai kapcsolat, az amerikai nyitást Kína felé, vagy, ahogyan azt leggyakrabban emlegetik, a realista Henry Kissinger akkori nemzetbiztonsági tanácsadóhoz fűződő „kínai kártya” kijátszása az elmúlt közel négy évtized során alapvető jelentőséggel bírt mind Washington, mind Peking számára. Bár voltak hűvösebb időszakok a két ország kapcsolatában – például az 1989-es Tienanmen téri eseményeket követően –, a stratégiainak tekinthető viszony továbbra is fennmaradt. A Clinton-kormányzat alatt Kína az Egyesült Államok „stratégiai partnereként” volt számon tartva, majd a Bush kormányzat első, szeptember 11-ét megelőző időszakában a kormányzat is 80

Ebel 2005, 45–46. Gal Luft: In search of crude China goes to the Americas. In The Institute for the Analysis of Global Security, 2005. január 18. http://www.iags.org/n0118041.htm (letöltés ideje: 2006. február 12.) 82 Kiesow 2005, 12. 83 Luft 2005. 84 China Daily: Chinese, Myanmar firms ink petroleum deal. In China Daily, 2004. szeptember 4. http://www.chinadaily.com.cn/english/doc/2004-09/04/content_371625.htm (letöltés ideje: 2006. február 10.)

81

egyre gyakrabban „stratégiai versenytársként” aposztrofálta Pekinget, mintegy átvéve a Kongresszusban hangzatos szólamokat. Szeptember 11. után azonban rá kellett döbbennie a Fehér Háznak, hogy igenis szüksége van Kínára, aki az elsők között jelezte, hogy Washingtonnal tart a terrorizmus elleni háborúban és kifejtette, hogy ő maga már több évtizede harcol a határain belül élő ujgur „terroristákkal”. Több vitás kérdés, köztük a kínai védelmi kiadások, a kínai energiapolitika és az emberi jogok kérdése terheli jelenleg is a két ország viszonyát, de az amerikai kormányzat, úgy tűnik, egyre inkább kezdi felmérni a térség jelentőségének megnövekedését és ennek megfelelően alakítja külpolitikáját. A Védelmi Minisztérium volt az első kormányzati szerv, amely adoptálta tevékenységét a változó körülményekhez, nevezetesen nagy csapatáthelyezéseket eszközölt. 2004-ben mintegy kétszázötvenezer amerikai katona állomásozott – Irakon kívül, természetesen – a világ negyvenöt országában, mintegy felük azonban még mindig a hidegháborús frontvonalak mentén, Németországban és Dél-Koreában. A tervek szerint 2014-ig a külföldi bázisok harmincöt százalékát be fogják zárni, és az ott állomásozó katonák visszatérnek az Egyesült Államokba, illetve új stratégiai helyszíneken, Kelet-Európában, Közép-Ázsiában és a csendes-óceáni térségben jelennek meg.85 Az alig ötven kilométer nagyságú sziget a Csendes-óceán közepén, Guam a Pentagon listájának az első helyén áll az új Ázsia katonai stratégiát illetően. Jelenleg alig háromezer katona állomásozik a fehérhomokos tengerpartjairól ismert szigeten, de ez a szám a tervek szerint meghaladja majd a húszezret néhány éven belül. A katonák Dél-Koreából és Japánból érkeznek majd, két olyan országból, ahol a lakosság egyre kevésbé tűri az amerikaiak jelenlétét és az általuk okozott problémákat. Guamnak két szempontból is jelentősége van, egyrészt amerikai területnek számít 1898 óta, másrészt közel van a fontos hajózási útvonalakhoz és csomópontokhoz.86 A Diego Garcia támaszponton az Indiai-óceán közepén, amelyet még a britek hagytak hátra az amerikaiaknak, szintén csapatnövelést terveznek. 2006 januárjában, a Georgetown Egyetemen tartott beszédében az amerikai külügyminiszter, Condolizza Rice is az irányváltást hangsúlyozta, kiemelve, hogy a 82 milliós Németországban dolgozó, amerikai külügyi állomány megegyezik a több mint egy milliárd lakosú Indiáéval. Ez az adat jól jelzi, hogy az elmúlt évtizedben az amerikai külügy nem reagált a világ erőviszonyiban bekövetkező változásokra. Ehhez kapcsolódóan bejelentette, hogy 2007 folyamán száz külügyi munkatársat helyeznek át Európából Indiába és Kínába.87 2.3.1. Az indiai kártya kijátszása 2005 nyarának legnagyobb jelentőséggel bíró eseménye, szakértők szerint, az amerikai-indiai nukleáris megállapodás volt. A megállapodás lényege, hogy az amerikai kormány engedélyezi amerikai cégeknek és kormányszerveknek a nukleáris fűtőanyag és technológia eladását India számára, cserébe a dél-ázsiai állam kötelezi magát arra, hogy lehetővé teszi polgári atomlétesítményeinek nemzetközi ellenőrzését, és markánsan elkülöníti polgári és katonai atomprogramjait. 88 A George W. Bush és indiai kollégája, Manhoman Szingh által aláírt egyezmény nagy vitát kavart mind az amerikai, mind pedig az indiai törvényhozásban, amikor a 85

George W. Bush: Making America More Secure by Transforming Our Military, In A Fehér Ház hivatalos honlapja, 2004. augusztus. 16. http://www.whitehouse.gov/news/releases/2004/08/20040816-5.html (letöltés ideje: 2007. március 20.) 86 Christian Carly: American’s Unsinkable Fleet. In Newsweek, 2007. február 26. 87 Drezner 2007. 88 Esther Pan: The U.S.-India Nuclear Deal. In Council on Foreign Relations, 2006. február 24. http://www.cfr.org/publication/9663/ (letöltés ideje: 2007. március 10.)

ratifikálásról vitatkoztak a honatyák. Indiában elsősorban a BJP, hindu nacionalista párt kritizálta a megállapodást, hangsúlyozva, hogy a kormányzat az egyezmény aláírásával behódolt az amerikaiaknak. A valóság azonban az, hogy a Szingh vezette Indiai Nemzeti Kongresszus párt kormánya óriási sikerként könyvelheti el a több évtizedre visszanyúló atomprogramjának de facto elismerését Washington részéről. Az amerikai Kongresszusban a legtöbben azért támadták a szerződés, mert az „kiengedte a szellemet a palackból”, azaz hivatkozási alapot nyújthat más, nemzetközi jogilag nem elismert atomhatalmi pozícióra aspiráló országnak. Voltak, akik arra hívták fel a figyelmet, hogy az Indiával kötött megállapodás komoly törést okozhat az Egyesült Államok és a terrorizmus elleni háborúban fontos szövetségesnek bizonyuló Pakisztán kapcsolatában. Mindezen ellenérvek mellett, legtöbben, köztük a Clinton-kormányzat első védelmi minisztere, Ashton B. Carter szerint is stratégiai jelentőségű a nyitás India felé.89 Vannak, akik egyenesen a már említett 1970-es évek eleji kínai nyitáshoz hasonlítják a lépést. A megállapodás új alapokra helyezheti az amerikai-indiai kapcsolatokat, fontos katonai és geopolitikai hozadékokkal. Bár jelenleg mindkét állam jó viszonyt ápol Pekinggel, a jövőben hűvösre forduló viszony esetén jól jön mindkét ország számára a másik támogatása. Washington nem titkolt motivációja, hogy Indiát használja Kínával szembeni egyensúlyként, így teremtve viszonylagos stabilitást a régióban. 90 India földrajzi elhelyezkedése is jól jön az Egyesült Államoknak, aki, mint ahogy arról korábban már szó volt, a XXI. századi erőviszonyok alakulását figyelembe véve kívánja átcsoportosítani globális szinten a csapatait. Egy bázis India területén igencsak megkönnyítené a Pentagon tervezését a szállítási útvonalakban bekövetkező, esetleges zavarok elhárításának kivitelezését illetően. A „gyöngyök sora” stratégiában említett Kókusz-szigetekről, ahol Kína megfigyelő és hírszerző állomást működtet, távcső nélkül is átlátni a mindössze negyvenöt kilométerre lévő az indiai Anadamán- és Nikobár-szigetekre, amelyek a Malaka-szoroshoz is közelebb helyezkednek el. Így Washington akár még előnyösebb pozíciókat is szerezhet Kínánál. Természetesen az amerikai-indiai megállapodásnak nincsen kifejezetten Kína-ellenes éle, mindkét ország igyekszik elkerülni Peking elidegenítését, de egy esetleges konfliktus tekintetében még nagyon jól jöhet a Fehér Háznak az „indiai kártya” kijátszása. 2.3.2. A konvergencia területei A folyamatosan tíz százalékoz meghaladó kínai védelmi kiadások, az ország szoros kapcsolata minden kőolajjal rendelkező országgal – beleértve Iránt és Szudánt is – és az ezzel szoros kapcsolatban álló, gazdasági növekedésnek alárendelt külpolitika nem éppen az együttműködés irányába mutatnak. Pedig a világ két legnagyobb kőolajfogyasztójának, Kínának és az Egyesült Államoknak sok közös érdekük van és sok tekintetben egymásra vannak utalva. A gazdasági kapcsolatok igen élénknek mondhatók a két ország között, Kína az Egyesült Államok harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere Kanada és Mexikó után, Kínának, az EUval fej-fej mellett, a pedig a legfontosabb partnere az amerikai. Ráadásul, az elmúlt harminc év kínai gazdasági növekedése elsősorban az exportra való termelésből fakadt, nem pedig a hazai fogyasztásból, így az ázsiai ország még inkább kiszolgáltatottnak tekinthető. Közös kihívások közé sorolható a globalizáció, a terrorizmus, az éghajlatváltozás és környezetszennyezés, valamint az utóbbi időben a madárinfluenza is. Határokon átívelő jellegüknél fogva ezek a problémák csak közös együttműködés révén kezelhetők. A 2006-os Nemzetbiztonsági Stratégiában, ahogy az amerikai elnök fogalmaz, a „kölcsönös érdekek vezérelhetik az együttműködésünket olyan területeken, mint terrorizmus, proliferáció, 89 90

Ashton B. Carter: America's New Strategic Partner? In Foreign Affairs, 2006. július–augusztus. Carter 2006.

energiabiztonság”. 91 Az utóbbi különösen fontos Kína számára is, mivel hiába építi a „gyöngyöket”, jelenleg elsősorban még mindig Washington garantálja a szabad tengeri hajózás biztonságát. Kína akkor is saját biztonságát tartotta szem előtt, amikor hallgatólagosan jóváhagyta azt a 2006 októberi kijelentést az amerikai kormányzat részéről, hogy az továbbra is nukleáris védelmi ernyője alatt állónak tekinti Japán és Dél-Koreát. Bár Peking, mint arról már korábban is szó esett, elsősorban regionálisan az amerikai befolyás ellen lép fel mostanában, mondván, hogy ő sem szól bele abba, hogy mi folyik Latin-Amerikában, a nukleáris ernyő ellen mégsem tiltakozott. Elsősorban azon megfontolásból nem, hogy amíg amerikai garancia védi ezen államokat, akik valószínűleg néhány perc alatt „elkészíthetnék” a nukleáris fegyvert, addig nem törekszenek saját atomfegyverre.92 A döntés egy cseppet sem meglepő a mindig pragmatikus pekingi vezetést ismerve. Konklúzió 1978 decemberében valószínűleg még a legambiciózusabb reformpárti párttag sem gondolta, hogy alig 30 év alatt országa ilyen messzire jut. Abszolút számokba véve Kína már ott van a legnagyobb gazdaságok, az Egyesült Államok és Japán nyomában. Az egy főre vetített adatok – amelyek egy fejlődő ország adataihoz hasonlóak – azonban arra engednek következtetni, hogy még bőven van hova fejlődnie Kínának. A politika, bár az ideológiai vonal eltűnt és a vezetésben a pragmatizmus uralkodik, alapjaiban nem sokat változott, annak ellenére, hogy egyre több ellenszavazat érkezik az ONGY szavazásai során. A jelenlegi kínai vezetés minden eddiginél fiatalabb, és Hu Csin-tao elnök, több beszédében hangsúlyozta, hogy a mennyiségi adatok helyett a minőségi fejlődésre, az extenzív termelésről, az intenzívre kívánják átállítani a kínai gazdaságot. A kínai fejlődés motorja a mai napig az export, bár egyre inkább ösztönzik a hazai fogyasztást, az még mindig elenyésző az exportált áruk mennyiségéhez képest. Jelenleg Kína legfőbb kereskedelmi partnerei az Európai Unió és az Egyesült Államok. „Designed by Apple in California – Assembled in China” 93 olvasható az amerikai Apple, számítógépekkel foglalkozó cégének jelenlegi slágertermékén, a zenelejátszó iPod-on és összes tartozékán. Ez a kis felirat jól jellemzi a fejlett, nyugati országok és Kína kapcsolatát. A tervezés, a szellemi munka folyik az Egyesült Államokban, magát a gyártást, az összeszerelést, a monotonságot jól tűrő, nyugati szinthez képest éhbérért dolgozó kínaiak milliói végzi. A termékek nagy része, mint már korábban említésre került, nem a kínai polcokon, hanem az exportáruk listáján jelenik meg. A kölcsönös függőség jól tetten érhető és könnyen belátható, hogy az interdependencia olyan szintre jutott, hogy a felek nem tudnának működni a másik nélkül. Az, hogy Kínának növekvő energiaszükséglete van, nem csupán a kínai életszínvonal emelkedésének köszönhető. Maga a termelés volumenének növekedése is maga után vonja az energiakereslet növekedését. Ezáltal újabb kapcsolódási pont keletkezik az Egyesült Államok és Kína között, mivel a termelés főként exportra történik. A 2003-2004-es olajár növekedés, mint az a dolgozatból kiderült, közvetlenül a kínai kereslet megugrásának köszönhető, azonban a háttérben szükséges megemlíteni azokat az OPEC-országok, akik visszafogták a beruházásokat annak érdekében, hogy elkerüljék a túltermelést. 94 A magas olajárak következtében ezúttal 91

George W. Bush: The National Security Strategy of the United States of America. In A Fehér Ház hivatalos honlapja, 2006. március. 41.old. http://www.whitehouse.gov/nsc/nss/2006/nss2006.pdf (letöltés ideje: 2007. március 10.) 92 Lampton 2007. 93 „Az Apple tervezése Kaliforniában – Összeszerelve Kínában” felirat az iPod-on 94 Leonardo Maugeri: Two Cheers for Expensive Oil. In Foreign Affairs, 2006. március–április. 154. old.

azonban nem alakult ki világméretű recesszió, mint az megfigyelhető volt a korábbi olajárrobbanásokat követően. Mind Kína, mind az Egyesült Államok torzítja a kőolaj világpiaci árát. Míg az ázsiai ország új beszállítók után kutat annak érdekében, hogy viszonylagos energiabiztonságot érjen el a beszállítók diverzifikálása révén, túllicitálja a nemzetközi versenytársait. A kínai kőolajpiacon ugyanis jelenleg is állami olajtársaságok működnek, akik jelentős állami támogatásokban részesülnek, így nem tartják annyira szem előtt a gazdaságosság szempontjait. Washington is torzítja az árakat. Azzal, hogy a Bush kormányzat az energiapolitikát geopolitikai érdekeinek rendeli alá, például nem épít és nem is támogat olyan csővezetékek építését, amelyek „gonosz” vagy „kétes” államokon mennek keresztül. Ennek következtében nem a leggazdaságosabb, legkedvezőbb árú csővezetékek épülnek meg, ami drágítja a kőolajat. Az Egyesült Államok például ellenez minden Iránból kiinduló vagy azon keresztülmenő vezeték megépítését, mert nem ért egyet a perzsa ország politikájával. Így Washington szemben találja magát két ázsiai óriásfogyasztóval is, Indiával és Kínával, amelyek mindketten szorgalmazzák a vezetékek megépítését, mivel az a leggazdaságosabb megoldás és bár az állami olajtársaságok részesülnek támogatásokban, annyira nem korlátlan a forrásuk, hogy ilyen lehetőségeket veszni hagyjanak.95 Kína „energiadiplomáciáját” tanulmányozva megállapítható, hogy a pragmatizmus itt is első helyen áll, Pekingben nem osztják fel a világ államait „jókra” és „rosszakra”. Az ország gazdasági érdekeinek szem előtt tartása, a politikai stabilitás megőrzése céljából elsődleges ugyan, de megfigyelhető egy másik tendencia is. Kína, csak burkoltan ugyan, de folyamatosan szembekerül az Egyesült Államokkal annak érdekében, hogy csökkentse Washington befolyását és szert tegyen a létfontosságú nyersanyagokra. Jól jelzi ezt az utóbbi időkben létrehozott, kínai vezetésű szervezetek megsokasodása, illetve, hogy ezen szervezetek munkájába nem kívánják egyik nyugati hatalmat sem bevonni. A konfrontáció és egymás vádolása a magas kőolajárak miatt nem vezet messzire. Az olajpiac nagyon összetett, sok termelővel és sok fogyasztóval, így azt befolyásolni nagyon nehéz, szinte lehetetlen. Az Egyesült Államok és Kína, bár sok mindenben különböző véleményen vannak, gazdasági szempontból az érdekeiknek harmóniába kellene lenniük. Sem az Egyesült Államoknak, sem Kínának nem előnyös a magas és folyton változó olajár. Ugyanígy, mindkettejük érdeke, hogy a feltárás és kitermelés zavartalanul haladjon a világon mindenhol. Az utóbbi időben a biztonsági kockázatok megnövekedésével szorosabb együttműködésre van szükség a tengeri útvonalak biztosítása és védelme során annak érdekében, hogy a nyersanyag biztosítás és az előre jelezhető árak révén elkerülhető legyen a magas ár, amelynek megemelkedése és tartóssága e biztonsági kockázatokat tükrözi. Az együttműködés azonban nem feltétlenül könnyű feladat. Egy állam sem oszt meg szívesen információkat, főleg nem olyan állammal, aki a jövőben a riválisává növekedhet. A világ jelenleg két legnagyobb fogyasztója valószínűleg még egy jó ideig ezt a pozíciót töltik majd be, mivel az ő energiakeresletük növekszik a legnagyobb mértékben. (lásd 3. táblázat és 8. ábra) Visszautalva Hill gondolataira, Kína felemelkedése nem szükségszerűen jelenti az Egyesült Államok rovására történő növekedést, annak ellenére, hogy sok amerikai tisztviselő a Kongresszusban és a Pentagonban Kína „energiaéhségét” stratégiai kihívásnak fogja fel. Az Egyesült Államok új stratégiai megközelítése, hogy integrálja Kínát a nemzetközi rendszerbe, az általa kialakított és fenntartott nemzetközi szervezetekbe, ha sikeresnek bizonyul, akár kivételes példaként szolgálhat a történelemben, megdöntve a sok évszázados, nemzetközi hatalmi átrendeződés hagyományait. Az elgondolás gyakorlati megvalósítása mindkét félnek komoly 95

Ian Bremmer: China and America’s Common Energy Interests. In Financial Times, 2005. március 16.

kihívás lesz, mivel valamennyit engedniük kell a másik javára. Washingtonnak előbb-utóbb meg kell tanulnia együttműködni a világgal, és ezen belül, kiemelten Kínával, mert látható, hogy az elmúlt évek „go alone” külpolitikája nem sok eredményt hozott az Egyesült Államoknak a nemzetközi porondon. Pekingnek ugyanekkor viszont nem szabad veszélyeztetnie az Egyesült Államok biztonságpolitikai érdekeit, és ha valóban globális nagyhatalmi pozíciót kíván betölteni, akkor az azzal járó felelősségteljes döntések meghozatalában is részt kell vennie, összhangba hozva azokat a nemzeti érdekeivel, de semmiképpen sem csupán a nemzeti érdekeket szem előtt tartva. Irodalomjegyzék Könyvek Ash, Kueh (1997): The Chinese Economy Under Deng Xiaoping, Oxford University Press, New York. Csongor Barnabás, Ferenczy Mária (1993): A kínai nevek és szavak magyar átírása, Akadémia Kiadó, Budapest. Ebel, Robert E. (2005): China's Energy Future, CSIS Press, Washington D.C. Fesharaki, Fereidun (1986): China’s Downstream Petroleum Industry: Recent Developments and Futures Potential, CSIS Press, Washington D.C. International Energy Agency (2004): World Energy Outlook 2004, OECD/IEA, Paris. International Monetary Fund (1996): International Financial Statistics Yearbook 1995, International Monetary Fund, Washington. Jordán Gyula (1999): Kína története, Aula Kiadó, Budapest. Priddle, Robert (1996): China’s Long-term Energy Outlook, In: OECD: China in the 21st century, OECD, Párizs. Tálas Barna (1998): Kína az ezredfordulón, Külkereskedelmi Főiskola: Keleti Kommunikációs és Továbbképző Intézet, Budapest. U.S. Department of Energy, Energy Information Agency (2005): International Energy Outlook 2005, EIA, Washington D.C. Tanulmányok Asia Pacific Energy Research Centre (2003): Energy Security Initiative: Some Aspects of Oil Security, Tokió. Bustelo, Pablo (2005): China and the Geopolitics of Oil in the Asian Pacific Region, Real Instituto Elcano, Madrid. Cole, Bernard D. (2003): Oil for the Lamps of China, Institute for National Strategic Studies, National Defense University, Washington D.C. Goldstein, Avery (2005): China’s Grand Strategy and U.S. Foreign Policy, 2005.szeptember 27, Foreign Policy Research Institute Goldstein, Avery (2005): Rising to the Challenge: China’s Grand Strategy and International Security, Stanford, CA: Stanford University Press Logan, Jeffrey (2005): Energy Outlook for China: Focus on Oil and Gas, Hearing on EIA’s Annual Energy Outlook for 2005, Committee on Energy and Natural Resources, U.S. Senate, Washington D.C. Sutter Robert G. (2005): China’s Rise in Asia, 2005. Lanham, 64. oldal Sinton, Jonathan E. (2005): Evaluation of China’s Energy Strategy Options, 2005.május, Berkeley, CA, China Energy Group, Lawrence Berkeley National Laboratory OPEC Review Paper (2004): Oil Outlook to 2025

Vaughn, Bruce (2005): China-Southeast Asia Relations: Trends, Issues, and Implications for the United States, 2005. február 8, CRS Report for Congress. Újságok, periodikák Bijian, Zheng (2005): China's "Peaceful Rise" to Great-Power Status, Foreign Affairs, Vol. 84, No. 5, 2005. szeptember / október. Bremmer, Ian (2005): China and America’s Common Energy Interests, Financial Times, 2005. március 16. Carly, Christian (2007): American’s Unsinkable Fleet, Newsweek, Vol. CXLIX, 2007. február 26. Carter, Ashton B. (2006): America's New Strategic Partner?, Foreign Affairs, 2006. július / augusztus. Chandra Nayan (2005): Crouching Tiger, Swimming Dragon, New York Times, 2005. április 11. Daojiong, Zha (2005): China’s Energy Security and Ist International Relations, The China and Eurasia Forum Quaterly, Vol. III, No. 3., 2005. november. Drezner, Daniel W. (2007): The New New World Order, Foreign Affairs, 2007 március / április. Economist (2005): What the SCO really stands for, Economist, 2005. július 9. Haider, Ziad (2005): Oil Fuels Beijing's New Power Game, YaleGlobal, 2005. március 11. Jordán Gyula – Tálas Barna (2000): A „Kína-fenyegetés”, Külügyi Szemle, 2000. ősz-tél. Kiesow, Ingolf (2005): Quest for Oil and Geostrategic Thinking, The China and Eurasia Forum Quaterly, Vol. III, No. 3., 2005. november. Lampton, David M. (2007): The Faces of Chinese Power, Foreign Affairs, 2007. január / február Liu, Guoli (2003): Leadership Transition and Chinese Foreign Policy, Journal of Chinese Political Science, Vol. 8, No. 1 & 2, 2003. ősz. Liu, Melinda (2006): China 2.0, Newsweek, Vol. CXLVII, No. 5, 2006. január 30. Liu, Melinda (2007): Beijing’s New Deal, Newsweek, Vol. CXLIX, 2007. március 26. Maugeri, Leonardo (2006): Two Cheers for Expensive Oil, Foreign Affairs, 2006. március-április. 154. oldal Mooney, Paul (2005): China’s African Safari, YaleGlobal, 2005. január 3. Nagy Gábor 2006): Kína és a világgazdaság – Növés a ködben, HVG, 2006. február 1. Smyth, Gareth (2005): Energy Drives Beijing’s Trade with Teheran, Financial Times Asia, 2005. március 10. Zweig (David), Jianhai (Bi) (2005): China’s Global Hunt for Energy, Foreign Affairs, Vol. 84, No. 5, 2005. szeptember / október. Wenmu, Zhang (2006): Sea Power and China’s Strategic Choices, China Security, Summer 2006 Internet Bush, George W. (2004): Making America More Secure by Transforming Our Military, 2004. augusztus 16, Fehér Ház hivatalos honlapja, http://www.whitehouse.gov/news/releases/2004/08/20040816-5.html (letöltés ideje: 2007. március 20.) Bush, George W. (2006): The National Security Strategy of the United States of America, 2006. március 14, Fehér Ház hivatalos honlapja, 41.oldal http://www.whitehouse.gov/nsc/nss/2006/nss2006.pdf (letöltés ideje: 2007. március 10.) China Daily (2004): Chinese, Myanmar firms ink petroleum deal, 2004. szeptember 4, China Daily http://www.chinadaily.com.cn/english/doc/2004-09/04/content_371625.htm (letöltés ideje: 2006. február 10.) China Daily (2005): Kazakhstan opens oil pipeline to China, 2005. december 16, China Daily http://www.chinadaily.com.cn/english/doc/2005-12/16/content_503827.htm (letöltés ideje: 2006. január 22.)

Daragahi, Borzou (2005): China Goes Beyond Oil in Forging Ties to Persian Gulf, 2005. január 14, Energy Bulletin http://www.energybulletin.net/4015.html (letöltés ideje: 2006. március 17.) Downs Erica S. (2006): How Oil Fuels Sino-U.S. Fires, 2006. szeptember 4, BusinessWeek, http://www.businessweek.com/magazine/content/06_36/b3999116.htm (letöltés ideje: 2007. február 21.) Energy Information Administration (2003): International Energy Annual 2003, Energy Information Administration http://www.eia.doe.gov/pub/international/iealf/table12.xls (letöltés ideje: 2005. december 18.) Energy Information Administration (2005): Country Analysis Briefs, Energy Information Administration http://www.eia.doe.gov/emeu/carbs/china.html (letöltés ideje: 2006. február 16.) ExxonMobil (1999): The Lamp. Fall, ExxonMobil http://www.exxonmobileurope.com/Corporate/Newsroom/Publications/fall99_lamp/05oilforch ina.html (letöltés ideje: 2006. február 12.) Gertz, Bill (2005): China builds up strategic sea lanes, 2005. január 18, The Washinton Times http://www.washingtontimes.com/national/20050117-115550-1929r.htm (letöltés ideje: 2006. február 10.) Global Security (2001), Global Security http://www.globalsecurity.org/military/library/report/2001/map.jpg (letöltés ideje: 2006. február 10.) International Maritime Bureau (2004) : Piracy and Armed Robbery 1 Jan to 31 Dec 2004, International Maritime Bureau http://community.middlebury.edu/~scs/images/piracy_asia_2004.gif (letöltés ideje: 2006. január 15.) International Energy Agency (2006): Monthly Oil Market Report, International Energy Agency http://omrpublic.iea.org/omrarchive/17jan06tab.pdf (letöltés ideje: 2006. február 18.) Leeb, Scott M. (2003): China and the 21st century, 2003. január 23, National Defense University http://www.ndu.edu/inss/books/Books%20%201997/Strength%20Through%20Cooperation%201997/stcch4.html#_edn5 (letöltés ideje: 2005. november 12.) Luft, Gal (2005): Fueling the dragon: China's race into the oil market, The Institute for the Analysis of Global Security http://www.iags.org/china.htm (letöltés ideje: 2006. február 12.) Luft, Gal (2005): In search of crude China goes to the Americas, 2005. január 18, The Institute for the Analysis of Global Security http://www.iags.org/n0118041.htm (letöltés ideje: 2006. február 12.) Lexiong, Ni (2005): Sea Power and China’s Development, 2005.április 17, People’s Liberation Daily, http://www.uscc.gov/researchpapers/translated_articles/2005/05_07_18_Sea_Power_and_Chi nas_Development.htm (letöltés ideje: 2007. január 28.) Mallet, Victor (2006): China: West’s nemesis has its own demons, 2006. január 24. Financial Times http://news.ft.com/cms/s/f47e7426-8cfc-11da-9daf0000779e2340,dwp_uuid=df7fd52a-8689-11da-8521-0000779e2340.html (letöltés ideje: 2006. március 6.) Pan, Esther (2006): China, Africa, and Oil, 2006. január 12, Council on Foreign Relations http://www.cfr.org/publication/9557 (letöltés ideje: 2006. február 10.) People's Daily Online (2006): Abstract of the Eleventh Five-Year Plan outline, 2006. márcuis 8, People's Daily Online http://english.peopledaily.com.cn/200603/08/eng20060308_248953.html (letöltés ideje: 2006. márcuis 8.)

Pocha, Jehangir (2005): The Axis of Oil, In These Times http://www.inthesetimes.com/site/main/article/the_axis_of_oil (letöltés ideje: 2006. február 19.) Quadrennial Defense Review Report (2006), Washington DC: U.S. Government Printing Office, 2006. február 6., 29. oldal. http://www.defenselink.mil/qdr/report/Report20060203.pdf (letöltés ideje: 2007. február 16.) Ramachandran, Sudha (2005): Myanmar plays off India and China, 2005. augusztus 17, Asian Times http://www.atimes.com/atimes/South_Asia/GH17Df01.html (letöltés ideje: 2006. január 16.) Ramachandran, Sudha (2006): China's pearl in Pakistan's waters, 2006. november 28, Rediff News, http://in.rediff.com/news/2006/nov/28guest.htm (letöltés ideje: 2007. január 20.) University of Texas at Austin: The Politics of International Oil, University of Texas http://www.la.utexas.edu/chenry/oil/chinapipes.gif (letöltés ideje: 2006. március 10.) Xinhua (2005): China to Fill Strategic Oil Reserve, 2005. július 1, Xinhua http://news.xinhuanet.com/english/2005-07/01/content_3170702.htm (letöltés ideje: 2006. február 10.)

Mellékletek Táblázatok

1. TÁBLÁZAT KÍNAI KŐOLAJ ÉS OLAJTERMÉKEK EXPORTJA (1980-1985) Év 1980 1981 1982 1983 1984 1985

Ezer hordó / nap 350 367 409 406 553 712

Forrás: Robert E. Ebel: China’s Energy Future, 2005. Washington D.C., 2.1 táblázat, 8. oldal

2. TÁBLÁZAT NETTÓ KŐOLAJ IMPORT KÍNÁBA (1993-2005) Év 1993 1997 2003 2004

Millió hordó / nap 0,330 0,706 1,664 2,346

Forrás: Robert E. Ebel: China’s Energy Future, 2005. Washington D.C., 2.5 táblázat, 16. oldal

3. TÁBLÁZAT KŐOLAJKERESLET ALAKULÁSA RÉGIÓNKÉNT (MILLIÓ HORDÓ / NAP) Kereslet Észak-Amerika Európa Kína Afrika Latin Amerika Világ

Évenkénti változás

Évenkénti változás (%)

2004 25,14 16,47 6,37 2,81 4,89

2003 0,47 0,2 0,55 0,04 -0,09

2004 0,57 0,26 0,85 0,07 0,16

2005 0,23 0,1 0,36 0,09 0,1

2003 1,9 1,2 11,0 1,7 -1,9

2004 2,3 1,6 15,4 2,4 3,5

2005 0,9 0,6 5,7 3,3 2,1

82,45

1,85

2,66

1,44

2,4

3,3

1,7

Forrás: Jeffrey Logan (2005): i.m.

ÁBRÁK 1. ÁBRA ENERGIAINTENZITÁS ALAKULÁSA (1979-2004)

Forrás: BP; Pablo Bustelo: China and the Geopolitics of Oil in the Asian Pacific Region. Area: Asia-Pacific – WP N 38/2005 5/9/2005, Real Instituto Elcano Magyarázat: egy kilogramm olaj / ezer jüan mennyiségű GDP megtermelése, 1995-ös áron számolva.

2. ÁBRA OLAJTERMELÉS ÉS OLAJFOGYASZTÁS ALAKULÁSA KÍNÁBAN (1965-2003)

Hazai fogyasztás

Hazai termelés

Forrás: BP; Pablo Bustelo: China and the Geopolitics of Oil in the Asian Pacific Region. Area: Asia-Pacific – WP N 38/2005 5/9/2005, Real Instituto Elcano

3. ÁBRA KŐOLAJ BESZERZÉS DIVERZIFIKÁLÁSA (1990-2001)

Forrás: Asia Pacific Energy Research Centre: Energy Security Initiative: Some Aspects of Oil Security, 2003. (saját átdolgozás)

4. ÁBRA KÍNÁBA ÉRKEZŐ KŐOLAJ SZÁZALÉKOS MEGOSZLÁSA (1990-2001)

Forrás: Asia Pacific Energy Research Centre: Energy Security Initiative: Some Aspects of Oil Security, 2003. (saját átdolgozás)

5. ÁBRA KÍNA MEGÉPÍTETT ÉS TERVEZETT KŐOLAJ- ÉS FÖLDGÁZVEZETÉKEI

Forrás: IEA: China’s Worldwide Quest for Energy Security, 2000 (saját átdolgozás)

6. ÁBRA KALÓZ- ÉS FEGYVERES TÁMADÁSOK AZ ÁZSIAI ÚTVONALON (2004)

Forrás: International Maritime Bureau, 2004. http://community.middlebury.edu/~scs/images/piracy_asia_2004.gif (letöltés ideje: 2006. január 15.) Magyarázat: a kék csillagokban található számok a támadások számát jelzik.

7. ÁBRA A „GYÖNGYÖK SORA” STRATÉGIA MEGVALÓSULÁSA

Katonai bázisok Autópálya

Megfigyelő és hírszerzési bázis

Jelenlegi fő hajózási útvonal

Saját készítésű ábra, 2007.

Tervezett csatorna

8. ÁBRA OLAJKERESLET VÁRHATÓ ALAKULÁSA KÜLÖNBÖZŐ ORSZÁGOKBAN (2001-2025) USA

Kína

Japán India Kanada

Dél-Korea

Forrás: BP; Pablo Bustelo: China and the Geopolitics of Oil in the Asian Pacific Region. Area: Asia-Pacific – WP N 38/2005 5/9/2005, Real Instituto Elcano