HOMOKHÁTI HUNGÁRIA KUPA 5 NAPOS NEMZETKÖZI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY MÓRAHALOM
ÁSOTTHALOM
KISSZÁLLÁS
2011. AUGUSZTUS 17–21. (szerda–vasárnap)
VERSENYÉRTESÍTŐ Szeretettel köszöntjük a verseny valamennyi résztvevőjét!
RENDEZŐSÉG Maccabi Vívó és Atlétikai Club Tájékozódási Futó szakosztálya
A verseny fővédnökei Monspart Sarolta tájékozódási futó világbajnok, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő, Mórahalom város polgármestere, a Homokháti Kistérség Többcélú Társulás elnöke
A verseny védnökei Jusztin Ádám, a Maccabi Vívó és Atlétikai Club elnöke Sulyok Ferenc, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója Dr. Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke, Izrael állam tiszteletbeli konzulja Szántó Éva, a Nemzeti Sportszövetség főtitkára
Verseny főtámogatója Mórahalom Város Önkormányzata, Homokháti Kistérség Többcélú Társulás Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő
Támogatók:
Mórahalom Város Önkormányzata
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása
Szt. Erzsébet Gyógyfürdő
Colosseum Hotel
Csongrád megye
Szeged MJV
Ásotthalom Község Önkormányzata
Ruzsa Község Önkormányzata
Kisszállás Község Önkormányzata
Balotaszállás Község Önkormányzata
Újszentiván Község Önkormányzata
Ásotthalom Önkéntes Tűzoltó Egyesület
DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt.
Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.
Platán panzió
Texpack Kft.
Hok-Plastic Kft.
Bauszer Kft.
Magyarvíz Kft.
Adidas Szeged Kárász u. 2.
Maccabi VAC
Szegedi Zsidó Hitközség
Nemzeti Sportszövetség
Nemzeti Szabadidősport Szövetség
Szentinel Kft.
Netion Informatika
TMX 2000 Kft.
Kár-Plaszt 2000 Kft.
Copy Invest 2005 Kft.
Palarex Reklámdekor
SIREMA Irányítástechnikai és Számítástechnikai Kft.
PC-Box Kft.
Unilever Kft.
Minipak Kft.
Török kulcsszerviz
Innowear-Tex Kft.
Bali Caffe
Proko Travel
FLOW Csoport
HRP Hungary Kft.
Köszöntő
Tisztelt Tájfutók, Kedves Vendégeink! Mórahalom város polgármestereként és a Homokháti Hungária Kupa fővédnökeként a vendégváró házigazda tiszteletével és szeretetével köszöntöm Önöket településünkön. Nagy megtiszteltetés számunka, hogy Mórahalom adhat otthont az öt napos nemzetközi tájékozódási futóversenynek, melyen húsz ország több mint ezer versenyzője és hozzátartozói, barátai vesznek részt. Bízunk benne, hogy a verseny mellett arra is jut idejük, hogy megismerjék településünk „kincseit”: a Szent Erzsébet Gyógyfürdőt és a nagy gyógyhatású termálvizet, az ízletes ételeket és homoki borokat, a színes kulturális rendezvényeket, a vendégszerető embereket, valamint a nyugtató tájat és a gazdag természeti értékeket. Reméljük, hogy itt tartózkodásuk után számos élménnyel gazdagodva, kellemes érzésekkel térnek vissza otthonukba, és kedves barátként újra ellátogat hozzánk. A verseny során a Homokháti Kistérség erdeiben mérhetik össze gyorsaságukat és tereptájékozódási képességüket, melyhez mindenkinek sok sikert és jó szórakozást kívánunk!
Nógrádi Zoltán polgármester országgyűlési képviselő
Rendezőség
Pályakitűzők és ellenőrzőbírók
A verseny formája 5 fordulós nappali, egyéni verseny, összesített eredménnyel. Mind az öt nap rangsoroló.
Programok PROGRAM Augusztus 15. hétfő Jelentkezés
IDŐPONT
HELYSZÍN
16:00-22:00
Versenyközpont
8:00-22:00 10:00-18:00 20:00
Versenyközpont Ruzsa Rendezvényház
21:00-24:00
Rendezvényház
Augusztus 17. szerda Normáltávú verseny Tájbringa Tájékozódási túraverseny Városnézés magyar, angol Térképkiállítás-megnyitó Röszkei Hastánccsoport fellépése Kisszállási verseny eredményhirdetése Nemes Levente népdalénekes Spiralflames tűzzsonglőr társulat Tájfutó buli – Utcabál Dj. Mátraival és Kókaival
10:00-16:00 14:00-17:00 14:00-19:00 16:30 18:00 19:30 20:00 20:30 21:00 21:30-24:00
Kisszállás Kisszállás Kisszállás Szeged Versenyközpont Rendezvényház Rendezvényház Rendezvényház Rendezvényház Rendezvényház
Augusztus 18. csütörtök Rekordkísérlet Normáltávú verseny Tájbringa
9:00 10:00-16:00 14:00-17:00 17:00-18:00 18:00-19:00 15:00-18:00 19.30 20:00 20:30 21:00 21.30–24.00
Kisszállás Kisszállás Kisszállás Szeged-Szent István tér Szeged-Zsinagóga Mórahalom Rendezvényház Rendezvényház Rendezvényház Rendezvényház Rendezvényház
Augusztus 19. péntek Trail-o Vadaspark látogatás Móra Ferenc Múzeum látogatás Dóm tornyából városnézés Rövidtávú verseny Mobil-o Bordányi Borostyán Népdalkör fellépése Mórahalmi verseny eredményhirdetés Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola néptánccsoportja Tájfutó buli – Utcabál Dj. Mátraival és Kókaival Szellemek éjszakája
9:00-13:00 9:00-13:00 10:00-11:00 11:00-12:00 14:00-17:00 16:00-19:00 19:30 20:00 20:30 21:00-24:00 22:00-24:00
Mórahalom Szeged-Vadaspark Szeged Szeged Mórahalom Mórahalom Rendezvényház Rendezvényház Rendezvényház Rendezvényház Mórahalom
Augusztus 20. szombat Normáltávú verseny Tájduatlon Sörváltó Forráskúti népdalkör Ásotthalmi verseny eredményhirdetése Mórahalmi Kötélugró Csoport – Kötélugró Show Élőzenés nosztalgia utcabál
10:00-16:00 16:00-19:00 16:00-19:00 19:30 20:00 20:30 21:00-24:00
Ásotthalom Ásotthalom Ásotthalom Rendezvényház Rendezvényház Rendezvényház Rendezvényház
Augusztus 21. vasárnap Normáltávú verseny Eredményhirdetés
10:00-16:00 15:00
Ásotthalom Ásotthalom
Augusztus 16. kedd Jelentkezés Edzés Ünnepélyes megnyitó – Fellép a Zákányszéki Néptánccsoport és a Kéknefelejcs Citerazenekar Köszöntőt mond: Csányi László alpolgármester és Monspart Sarolta tájfutó világbajnok Nyitó tájfutó buli – Utcabál az Aranyszöm rendezvényház udvarán
Víztorony városnézés Zsinagóga látogatás Microsprint Domaszéki Népdalkör fellépése Kisszállási verseny eredményhirdetése Tóth Jonatán musical énekes Spiralflames tűzzsonglőr társulat Tájfutó buli – Utcabál Dj. Mátraival és Kókaival
Versenyközpont Móra Ferenc Általános Művelődési Központ 6782 Mórahalom, Barmos György tér 2. GPS koordináta: É46.21945 K19.88817 Megközelítés Szeged felől érkezők Mórahalom központjában lévő körforgalomnál jobbra kanyarodjanak Zákányszék irányába, és 400 m után elérik a Versenyközpontot. Tömegközlekedéssel: Mórahalom a Tisza Volán buszjárataival megközelíthető Szegedről. Az alábbi linken megtekinthető a menetrend: http://www.tiszavolan.hu/Default.aspx?pg=MenuDetail&sm=602 Google link: http://maps.google.com/maps/ms?msid=202423166531046584052.0004a7f582a1b08218186&msa=0&ll=46.243976,19.707413&spn=0.24551,0.87616
Edzés /Training, 0. nap/day 1-2. nap/day
Szeged kollégium/ Dormitory in Szeged
Versenyközpont / Comp. Centre 3.nap/ day, Camping 4-5. nap/day
Ásotthalom Kollégium/ Dormitory in Ásotthalom
Erdei Iskola/ Youth hostel
Nagyszéksósi Kulcsosház/ accomodation in Nagyszéksós
Szállások, helyszínek címei Kollégiumi szállások Kollégium Szegeden: Károlyi Mihály Kollégium, 6724. Szeged, Kossuth L. sgt. 74. Kollégium Mórahalmon: MÓRA FERENC ÁMK / GARABONCIÁS SZÁLLÁS 6782 Mórahalom, Kölcsey utca 1. Kollégium Ásotthalom: Bedő Albert Erdészeti Szakközépiskola és Kollégium 6783. Ásotthalom, Kiss Ferenc u. 76. Erdei Iskola Nagyszéksósi szálláshely
Ifjúsági szállások 6782 Mórahalom IV. kerület 65. 6782 Mórahalom, IV. kerület 155.
Tornaterem 6782 Mórahalom , Barmos György tér 2. Kemping (ideiglenes) Kemping Mórahalmon 6782 Mórahalom, Zákányszéki út A kempingben 15-én 16 órától a jelentkezés után lehet a helyeket elfoglalni, az irányító rendezők segítségével, és karszalaggal. A gépjárművek külön területen parkolhatnak. A kemping területén mobil WC (kézmosóval) rendelkezésre áll. Vízvételi és tusolási lehetőség csak a Gyógyfürdő területén lehetséges. A „nyári” bejárat nyitva tartása augusztus 16–17-én 7.00–21.00 óráig, 18–19–20-án 7.00–22.00 óráig, 21-én 7.00–20.00 óráig. Belépés csak a nyári bejáraton keresztül. Ezen időpontokon túl az iskolában és a tornateremben lévő vizesblokkok használhatók. Áramvételi lehetőség csak az VK területén lehetséges. A kemping bejáratánál 24 órás őrzés lesz, tehát csak azt engedik be, akinek neon zöld színű karszalagja van. De felhívjuk a figyelmet, hogy a sátrakban hagyott értéktárgyakért felelősséget vállalni nem tudunk. Kemping Erdei Iskola Kemping Nagyszéksósi szálláshely
6782 Mórahalom IV. kerület 65. 6782 Mórahalom, IV. kerület 155
A kempingekben kérjük, hogy mindenki kulturáltan viselkedjen. 22 órától reggel 7 óráig pihenőidő van, ne zavarjátok hangoskodással a többieket. „Aranyszöm" Rendezvényház 6782 Mórahalom, Röszkei út 1.
Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő 6782. Mórahalom, Szent László park 4.
Google link: http://maps.google.com/maps/ms?msid=202423166531046584052.0004a7f6e38172c33ef95&msa=0&ll=46.219099,19.894094&spn=0.015351,0.038409
Camping
Gym
Kisszállás 1-2. nap/day Ásotthalom 4-5. nap/day
Versenyközpont/ Comp. Centre
St. Erzsébet Gyógyfürdő/ St. Elizabeth Spa
3.nap/ day SZEGED
"Aranyszöm" Rendezvényház /Event house
Erdei Iskola/ Youth hostel
Kollégium/ Dormitory in Mórahalom /2
Nagyszéksósi Kulcsosház/ accomodation in Nagyszéksós
Térkép a vendéglátóhelyekről
Szolgáltatások Mórahalmon Háziorvosi, Szakorvosi, Fogászati rendelők / doctor, dentist: Mórahalom, Millenniumi sétány 3-5 . Tel: 62/281-260
Rendőrség / Police: Mórahalom, Kölcsey u. 2/b. Tel: 62/581-040 vagy 107; 112.
Tűzoltóság / Fire brigade: Mórahalom, Kölcsey u. 2/a. Tel: 105
Orvosi ügyelet / Medical service: Mórahalom, Kölcsey u. 2/a. Tel: 62/280-592 vagy 104
Gyógyfürdő /Spa: Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő**** Mórahalom, Szent László park 4., Tel: 62/281-039 web: www.erzsebetfurdo.morahalom.hu
Gyógyászati recepció / Medical reception: Mórahalom, Szent László park 4. Tel.: 62/580-042
Gyógyszertár / Pharmacy: Ezüstkehely Patika, Mórahalom, Szegedi út 14. Tel: 62/281-333, Nyitva tartás: H–P: 7.30–19.00, Sz.: 7.30–12.00 Szent Margit Patika, Mórahalom, Millenniumi sétány 3-5. Tel: 62/580-590 Nyitva tartás: H – P: 7.30 – 18. 30, Sz.: 8.00 – 13.00
Polgármesteri Hivatal / Mayor’s Office: Mórahalom, Millenniumi sétány 2. Tel: 62/281-022; Fax: 62/281-244; e-mail:
[email protected]; web: www.morahalom.hu
Aranyszöm Rendezvényház: Mórahalom, Röszkei út 1. Tel: 62/281-219; Fax: 62/280–294. E-mail:
[email protected]; web: www.rendezvenyhaz.morahalom.hu
Pénzintézet, Bank automata / Bank Pillér Takarékszövetkezet, Mórahalom, Millenniumi sétány 1. Tel: 62/581-006 Nyitva tartás: H–Cs.: 7:30–16:00, P.: 7:30–12:00 OTP Bank NyRt. Mórahalmi Fiók, Mórahalom, Szegedi u. 3. Tel: 62/580-170 Nyitva tartás: H – Cs.: 8:00 – 14:30, P.: 8:00 – 12:00
ABC áruház, élelmiszer bolt / Shop: Real Élelmiszer Mórahalom, Szegedi út 34. Tel.: 62/281-295 Nyitva tartás: H–P: 6.00–19.00, Sz.: 6.00–13. 00, V.: 7.00–11.00, augusztus 20-án: ZÁRVA.
CBA Mórahalom, István király út 10. Nyitva tartás: H–Sz.: 6.00–20.00, V.: 7.00–18. 00, V.: 7.00–11.00, augusztus 20-án ZÁRVA. Coop Mórahalom, Röszkei út 3. Nyitva tartás: H–Sz: 6.00–20.00, V.: 6.00–13.00, augusztus 20-án ZÁRVA. Kenyérváró, István király út 8. Nyitva tartás: H–P: 7:30–18:00, Sz.: 7:30–12:00
Étterem, vendéglő / Restaurant: Marco Polo Pizzéria, Mórahalom, Zákányszéki út. IV-es Vendéglő, Mórahalom, Szegedi út 18. Tel: 62/281-262 Nyitva tartás: H–Sz.: 6:00–22:00, V.: 7:00–22:00 Augusztus 20-án: 7:00–22:00 Pótkerék Csárda, Mórahalom, II. kerület 4/a Tel: 62/580-214 Varga Csárda, Mórahalom, Szegedi út 1/c. Tel: 62/281-655 Nyitva tartás: H–V: 8:00–22:00
Cukrászda – kávézó /Coffee bar Erzsébet Kávézó, Mórahalom, Millenniumi sétány 16. Lidó Cukrászda, Mórahalom, Szőlő utca 2. Tel: 62/280-959 Lila Presso, Mórahalom, Szegedi út 10. Tel: 62/281-516 Nyitva tartás: H–Cs: 7:00–22:00, P–Sz: 7:00–04:00, V: 7:00 – 22:00 Sissi Kávézó, Mórahalom, Szent László park 4. Doszpod Cukrászda, Mórahalom, Szegedi út 16.
Fodrászat, Kozmetika, Pedikűr-manikűr / hairdresser, cosmetics: A városban, több helyszínen és a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő****-ben, Tel: 62/281-039;
Információ / Information: Tourinform Iroda, Mórahalom, Röszkei út 1. Tel: 62/280-294
Autóbusz állomás / Bus station: Mórahalom, Szegedi út 1/a.
Nyilvános telefonfülke / public telephone booth: Szent László park, Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő**** főbejárat,
Posta / Post: Mórahalom, Millenniumi sétány 15. Tel: 62/281-733
Autójavító műhelyek / Car services: Mórahalom, István király u. 4. (volt TSZ udvara) és Szegedi út 88.
Gumi szerviz / Tire services: Mórahalom, Gyep sor 1. és István király út 14. Tel: 62/280-080
Jelentkezés a csapatvezetőknek: 2011. augusztus 15-én 16-22 óráig, augusztus 16-án 8-22 óráig a versenyközpontban. 2011. augusztus 17-én a célban már nem lesz lehetőség a jelentkezésre. Jelentkezés menete: - A csapatvezetőknek átadjuk a versenyanyagot, amely csak az előre kifizetett szolgáltatásokat tartalmazza. Személyi igazolvány/útlevél felmutatásával és aláírással kell igazolni a megfelelő számú hátizsák és karszalag átvételét, ezért kérjük, hogy mindenképpen számoljátok át őket az átvétel során. - Új nevezésre, módosításra, szállás rendelésre és parkolójegy vásárlásra csak ezután van lehetőség a különböző infópontokon. - Azoknál a nevezéseknél, amelyeknél a nevezési díj nem került befizetésre, a helyszíni nevezésre érvényes díjakat számoljuk fel! (Ez így igazságos azokkal szemben, akik befizették a díjakat a megadott határidőkig.) - Kérünk mindenkit, hogy a befizetéseiről szóló banki igazolását hozza magával, az esetlegesen szükséges egyeztetésekhez. Bármelyik szolgáltatás lemondása esetén az előre befizetett díjat már nem áll módunkban visszafizetni. A név, és kategória módosítás díja: 500,– Ft/db/nap. A dugóka módosítás díjtalan. Helyszíni nevezés csak az üres helyek erejéig lehetséges, vagy a 3 nyílt és M/W21Br kategóriákba korlátlanul. Nevezési díjak a helyszínen: F/N -14 és 601 nap 5 nap 1 800 Ft 9 000 Ft
F/N 16-55 1 nap 5 nap 2 800 Ft 13 000 Ft
Nyílt 1 nap 1 000 Ft
Dugóka bérlet: 200 Ft/fő/nap. A 10–14-es kategóriákban indulóknak ingyenes dugókát biztosít az MTFSZ. Az egyesületen kívüli és külföldi versenyzőktől dugóka bérlésekor egy fényképes igazolványt vagy 10 000 Ft letéti díjat kérünk letétbe átvételi elismervény ellenében. Dugóka elvesztése esetén a dugóka árát meg kell téríteni. A versenyanyaggal együtt kapott neon zöld színű karszalag jogosít mind a szállások elfoglalására, mind a fürdőbe való belépésre. A kék színű karszalag csak fürdő belépésre jogosít. A karszalag esetleges sérülése esetén, az eredeti ellenében cserét biztosítunk. A helyszíni nevezés, módosítás esetén csak készpénzes fizetés lehetséges. A gyorsabb nevezés érdekében, aki bármit módosít, vagy a helyszínen nevez, azt kérnénk, hogy még a sorba állás előtt, a lenti űrlap kitöltésével tegye meg. Az értesítő végéről kinyomtatható, de a helyszínen is ki lesz helyezve. Kategóriák: F/N 10D, 10DK, 12C, 14B, 14C, 15-18C, 16B, 18B, 20A, 21E, 21B, 21Br, 21C, 35A, 35Br, 40A, 45A, 45Br, 50, 55, 60, 65, F70, F75, Nyílt kezdő, Nyílt technikás rövid, Nyílt technikás hosszú. Az alábbi kategóriákat vontuk össze illetve szüntettük meg: F21A --> F21E, N21A --> N21E, N70 -->N65, F80 -->F75
Versenyiroda nyitvatartása Augusztus 15. hétfő 16.00–22.00: Jelentkezés – Versenyközpont (Móra Ferenc ÁMK, Mórahalom) Augusztus 16. kedd 08.00–22.00: Jelentkezés – Versenyközpont Augusztus 17. szerda 08.00–12.00: Verseny – Kisszállás 17.00–19.00: Mórahalom, Versenyközpont Augusztus 18. csütörtök 08.00–12.00: Verseny – Kisszállás 17.00–19.00: Mórahalom, Versenyközpont Augusztus 19. péntek 12.00–19.00: Verseny – Mórahalom, Versenyközpont Augusztus 20. szombat 08.00–12.00: Verseny – Ásotthalom 17.00–19.00: Mórahalom, Versenyközpont Augusztus 21. vasárnap 08.00–12.00: Verseny – Ásotthalom Kísérő rendezvények: mikrosprint, mobil-o, tájkerékpár, Trail-O, tájduatlon, sörváltó, szellemek éjszakája, tájékozódási túraverseny Kiírások, bővebb infó: http://www.hungariakupa2011.maccabi.hu A kísérő versenyekre előzetes jelentkezés a versenyirodában kifüggesztett jelentkezési lapokon, valamint az egyes programok rendezőinél és helyszínein. Edzés: 2011. augusztus 16-án, kedden, Ruzsán 10-18 óráig. Terepbemutató térképek a versenyközpontban vásárolhatók. Díja: 300.- Ft / térkép. Ruzsát és Pusztamérgest összekötő úton Pusztamérges felé haladva a 2-es kilométertábla után 350 méterre jobbra kanyarodva találjuk a rajt-cél helyet.
Versenyterepek megközelítése 1. nap: Kisszállás: 55. sz. főútról való letérés (48-as km), után 1,8 km: GPS koordináta: É46.27383 K19.56830 2. nap: Kisszállás: 55. sz. főútról való letérés (48-as km), után 1,8 km: GPS koordináta: É46.27383 K19.56830 3. nap: Mórahalom: Versenyközpont: GPS koordináta: É46.21945 K19.88817 4. nap: Ásotthalom: 55. sz. főútról való letérés (33-as km), után 1,8 km: GPS koordináta: É46.22995 K19.74525 5. nap: Ásotthalom: 55. sz. főútról való letérés (33-as km), után 1,8 km: GPS koordináta: É46.22995 K19.74525 Szállítás: A kevés számú igénylő miatt nem lesz szervezett szállítás. A három ember számára, aki az Entry-ben igényelte, a szállítást megoldjuk, amelyről külön fogjuk őket tájékoztatni.
Parkolás Parkolójeggyel lehetséges, amely kötelező és megváltható mind az öt napra vagy napijegy vásárolható. Kérjük a rendezők és a polgárőrök utasításainak betartását. Bérlet 5 napra: 1200.- Ft Napi jegy: 300.- Ft/nap Az előre rendelt és kifizetett parkolójegyeket a versenyanyaggal megkapjátok. A parkolójegy megvásárolható a parkolási területre való belépés előtt is, de kérjük, hogy lehetőleg a jelentkezés után vásároljátok meg a versenyközpontban, hogy elkerüljük a reggeli torlódásokat a parkolók bejáratánál. Kérjük, jól láthatóan a gépkocsi szélvédője mögé helyezzétek el. Az 1., 2., 4. és az 5. versenynapokon a parkolás közvetlenül a célterület mellett lesz. A 3. versenynapon a cél Mórahalom belvárosában lesz, parkolás az ideiglenes kemping melletti területen lesz. Kérjük azokat, akiknek a szállása Mórahalmon van, gépjármű nélkül érkezzenek.
„0” idő 1. nap: Kisszállás: 2. nap: Kisszállás: 3. nap: Mórahalom: 4. nap: Ásotthalom: 5. nap: Ásotthalom:
normál táv normál táv rövidtáv normál táv normál táv
10 óra 10 óra 14 óra 10 óra 10 óra
Cél–rajt távolság 1. nap: 950 m 2. nap: 1000 m 3. nap: 300 m 4. nap: 1700 m 5. nap: 1500 m
Kék fehér szalagozás mentén. Rajtolás módja A rajtfolyosóba 3 perccel a rajtidő előtt kell belépni. A térképek térképtartó állványon lesznek elhelyezve. A térképfelvétel 1 perccel a rajtidő előtt lehetséges. Figyelem! A Nyílt kategóriák külön kordonból indulnak, nincs előre megadott rajtidő, az indulás idejét a rajtvonalon elhelyezett Rajt-doboz adja. A rajtszám jogosít a kordonba való belépésre. A rajtolás 0 és 120 perc között lehetséges. Az eltérő pályákra 1-1 percenként engedjük ki az induló versenyzőket, illetve csoportokat (ha többen együtt akarnak futni). A rajtban hagyott felszereléseket a rajt bontása után a VK-ba visszaszállítjuk. A leadott tárgyakért felelősséget nem vállalunk!
Óra / clock
rajtszám, SI ellenőrzés /Start bib, SI check
SI clear / check
Maps
Óra / clock (Beep)
Nők / Women
Start point Férfiak / Men
NYK /OB Nyílt TH / OAL Nyílt TR /OAS
Rajtdoboz / SI start START
-3 perc / min.
-2 perc / min.
-1 perc / min.
Rajtszám: minden induló rajtszámot kap, amelynek viselése minden futamon kötelező. Terepek: 1-2. nap: Alföldi homokbuckás erdő, néhol mély homokkal, változatos futhatósággal és láthatósággal, sok nyílt (írtott) résszel. A terepen intenzív erdőművelés folyik (tuskókihúzás és összetolás). A nyílt részeken és a fiatal ültetésekben erősen felnőtt a selyemkóró (vaddohány), néhol csalánfoltok is találhatók. Hosszú bozótalsó viselése ajánlott. 3. nap: Mórahalom település 4-5. nap: Alföldi nyiladékhálós erdő, változó futhatósággal, nagyrészt tiszta fenyvesekkel. 1-2. nap:
3. nap:
4-5. nap:
Térkép Helyesbítés: 2010. február – 2011. június, Tóth Gábor, Vancsik Nándor Méretarány 1: 10000, alapszintköz: 2m. Méret: A3 (29,7x42 cm) Helyesbítés: 2010. február – 2011. június, ifj. Rácz Sándor Méretarány 1: 4000, alapszintköz: 1m. Méret: A3 (29,7x42 cm) Helyesbítés: 2010. február – 2011. június, Forrai Gábor, Forrai Miklós, Paskuj Mátyás Méretarány 1: 10000, alapszintköz: 1m. Méret: A3 (29,7x42 cm)
A rajtban fóliát biztosítunk. Zöld rendezvényünkre való tekintettel kérünk mindenkit, hogy lehetőleg az első napon kapott fóliáját használja a verseny többi napján is! 3. napi térkép speciális jelöléseket tartalmaz: x buszmegálló, egyéb objektumok ● kiépített gázbekötések dobozai A térképek leadása A térképet nem kell leadni, de számítunk a sportszerű magatartásotokra, hogy nem mutatjátok meg a térképet a verseny előtt lévő sporttársaknak. Az 1., 2., 4. és az 5. napi versenyterületekről már készültek korábban térképek, melyek a célban megtekinthetőek. Pontmegnevezés: A rajtkordon előtt mindenki rendelkezésére áll. Szimbol a térképen is van. Ollót, átlátszó ragasztószalagot biztosítunk.
Frissítőpont: A 10 km feletti pályákon ellenőrző ponton vagy a térképen pohárral jelzett helyen frissítőpont lesz kihelyezve. Frissítő A befutó versenyzők frissítőt kapnak a célban. Kérjük, hogy a kapott műanyag palackokat a kijelölt a szemetesekbe rakjátok. Ellenőrző pontok felszerelése Állvány, narancs-fehér bója, 1 db SI-doboz, szórócédula. A kód az állvány tetején vízszintesen vagy az oldalán függőlegesen elhelyezkedő SI-dobozon található. Az ellenőrzőpontok helyét eltűnésük esetén szórócédula jelzi (a célban ezt közölni kell). Pontérintés igazolása: SPORTident elektronikus pontérintő rendszerrel. Az ellenőrzőpontokon hagyományos lyukasztó is található (a fehér állványokon függőlegesen), melyet akkor kell használni, ha a SPORTident nem működne, ilyenkor a térkép szélére kell lyukasztani, és a célban ezt közölni kell. Ha a pontot ellopták, megsemmisült, szórócédulák jelzik a helyét, melyeket nem kell begyűjteni. Versenyidő 1., 2., 4. és az 5. napokon: 180 perc 3. napon: 60 perc 3. versenynap sajátosságai A 3. napi mórahalmi verseny rövidtávú verseny, de alkalmazkodva a terület adta lehetőségekhez – a Versenybizottság engedélyével – némileg megemelt tervezett győztes időkkel (12–15 perc helyett 15-20 perc) a szokottnál valamivel hosszabb versenypályák lesznek. Az E, A és B szintű pályák egy a versenytérképen elkülönítve ábrázolt, kiépített labirintust is tartalmaznak. A labirintus a pályák utolsó harmadában található. Ezek a pontok a szimbolban kóddal, de szimbol nélkül megjelennek. A labirintusban található pontok közül kategóriánként változó számú ellenőrző pontot (nem az összeset) kell a versenyzőknek érinteni. A C és D kategóriák, valamint a Nyílt pályák nem érintik a labirintust. Példa:
Eredményszámítás A Hungária Kupa eredménye a verseny 5 napja alapján kerül kiszámításra. Az összetett eredménybe a legjobb 4 eredmény számít bele. A napi eredmények kiszámítása az alábbi képlet szerint történik. Versenyző pontja = 100 - (versenyző ideje – győztes idő) / győztes idő * 100 pont. A hibapontos versenyző, valamint az adott napon nem indult versenyző 0 pontot kap. Eredményhirdetés Napi győztesek hirdetése: 1-4. nap 20 órakor az Aranyszöm rendezvényházban Összetett eredmények: 21-én 15:00-kor, az Ásotthalmi Célban. A 3 Nyílt kategóriában nem lesz eredményhirdetés és díjazás. Díjazás A napi győztesek sárga pólót kapnak. Az összetett versenyben 1–3. helyezettek serleget és egyedi (Paskuj Sára keramikus által készített) érmet kapnak. Óvoda 1., 2., 4. és az 5. napokon a célban óvodát üzemeltetünk 09:00-tól 13:00-ig. Az óvodában 3 szakképzett óvónő fogja felügyelni a gyerekeket. Gyerekverseny 1., 2., 4. és az 5. napokon gyerekverseny a cél közelében, 10:00-tól 13:00-ig. A részvétel minden nap ingyenes, és minden 10 év alatti induló ajándékot kap. Eltévedt versenyzők Eltévedt, a pályát nem teljesített versenyzők is jelentkezzenek a célban. A Cél értesíthető a 06-20-952-10-22 mobil telefonszámon. Emléktárgyak A verseny emblémájával feliratozott emléktárgyak megvásárolhatók lesznek a versenyközpontban és a célterületén. Egyéb A versenyközpontban WIFI internet csatlakozási lehetőség lesz. A célban büfé üzemel, hideg és meleg ételek, italok vásárolhatók. A célterületen bárminemű kereskedelmi tevékenység csak a Rendezőség írásbeli engedélyével folytatható. A célban versenyorvos található. Kérjük, hogy a kihelyezett mobil WC-ket használjátok. A versenyeken mindenki saját felelősségére vesz részt. A vadállomány megóvása érdekében a terepre kutyát kivinni nem szabad és a Célban is pórázon kérjük tartani őket. A résztvevők (versenyzők, kísérők, nézők) elfogadják, hogy a versenyen készült képek, videofelvételek – ellenkező értelmű írásos nyilatkozat hiányában – nyomtatott és elektronikus sajtóban, ezen belül az Interneten is közzétehetők. A célban, a parkoló területén, a terep bármely részén a rendezőség és az erdészet is szigorúan tiltja a dohányzást, tűzrakást és nyílt láng használatát. Ügyeljünk a szálláshelyek és versenyközpont létesítményeinek épségére, rendjére és tisztaságára!
Zöld Fesztivál Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a „Homokháti Hungária Kupa 2011” rendezősége pályázatot nyert a Vidékfejlesztési Minisztériumtól. A pozitív elbírálás következtében az augusztus 17-én Kisszálláson 10–15 óráig, 2011. augusztus 18-án Kisszálláson 10–15 óráig, augusztus 19-én Mórahalmon 14–17 óráig, augusztus 20-án Ásotthalmon 10–15 óráig, valamint az augusztus 21-én Ásotthalmon 10–15 óráig tartandó versenyeinken jogosulttá váltunk a „Zöld Fesztivál” cím használatára. A Vidékfejlesztési Minisztérium a fesztiválszervező szakmával és zöld civil szervezetekkel közösen kialakította azt a szempontrendszert, amivel csökkenthető a rendezvények, fesztiválok környezetterhelése. A Zöld Fesztivál cím elnyeréséhez szükséges kritériumok azt is biztosítják, hogy a rendezvények, fesztiválok az élményszerzés mellett környezettudatos gondolkodásra neveljék a szórakozni vágyókat. A nagy látogatottságú rendezvények óhatatlanul magas környezetterheléssel járnak: szerves és szervetlen hulladék keletkezésével, a természeti környezet sérülésével, nagyobb mértékű ivóvíz-fogyasztással, por- és szén-dioxid-szennyezéssel. A fesztiválok rendezőinek 4 környezettudatos alapkövetelményt kötelező vállalnia, és ezen felül, legalább 4 szabadon választható kritériumot kell teljesítenie. A vállalt környezettudatos kritériumok betartását civil szervezetekből és a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Pont Irodáinak szakembereiből álló csoport szúrópróbaszerűen ellenőrizheti a versenyeink ideje alatt. Kérünk Benneteket, hogy környezetbarát hozzáállásotokkal és aktivitásotokkal segítsetek bennünket, hogy maradéktalanul teljesíthessük vállalásainkat, illetve maradéktalanul méltóak lehessünk a „Zöld Fesztivál” cím használatára. Ezen pályázat benyújtásával, és a Zöld Fesztivál cím elnyerésével szeretnénk a tájfutók életérzését, természetszeretetét hivatalossá tenni, valamint, hogy az általunk szervezett Zöld Rendezvény minta- és példaértékű legyen a többi sportrendezvény számára, a felnövekvő tájfutó nemzedéknek, illetve, hogy a látogatóknak és érdeklődőknek átadhassuk környezettudatos szemléletünket és fejleszthessük a természet iránti szeretetüket és ragaszkodásukat. A részletes tudnivalókat az alábbi „Zöld Házirendben” olvashatjátok.
ZÖLD HÁZIREND „Csak fotókat hozz és csak lábnyomokat hagyj!” 1. Szervezett közösségi közlekedés – Használd a tömegközlekedési eszközöket! Tájékozódj előre a menetrendről! – Ha autóval érkezel, szervezz előre telekocsit, vagy vegyél fel stopposokat! Használd a kijelölt parkolóhelyeket! – Tervezd meg előre utadat! Próbáld kombinálni a közlekedési eszközöket, pl. hozd a kerékpárodat! Mindig a legcélszerűbb járművet válaszd!
2. A hulladék csökkentése érdekében – használjátok a forgalmasabb helyeken kihelyezett szelektív hulladékgyűjtőket, melyeken magyarázó kiírásokat is találtok! A PET-palackokat zsugorítsátok össze! – Hozd magaddal a saját poharad, evőeszközöd! – Az otthonról hozott elemózsiádat ne nejlonzacskóban, hanem étkezési dobozban vagy környezetbarát csomagolásban készítsd el magadnak! – Ha az ételt nem otthonról hozod, hanem pl. boltban vásárolod, részesítsd előnyben a nagyobb kiszerelésű, illetve kevésbé csomagolt termékeket! Vásárolj olyan frissítőt, amely pl. visszaváltható üvegben van! Kerüld a fémdobozos vagy eldobható kiszerelésű italokat! – Figyelmesen olvassátok el a büfénél és a szelektív hulladékgyűjtőknél elhelyezett tájékoztató kiírásokat! 3. A környezet védelme – Az ivóvizet szolgáltató lajtos kocsinál ügyelj a víztakarékosságra! – Kíméld a természetet, kizárólag a mobil WC-t vedd igénybe! – Vigyázz a növények épségére, az állatok nyugalmára! – Szigorúan tilos a dohányház, a tűzrakás, a nyílt láng használata! – Kérjük, hogy ha bárki bármilyen problémát észlel, akkor azt jelezze nekünk, hogy azonnal orvosolhassuk a problémát, így jogosultak maradhassunk a „Zöld Fesztivál” cím használatára!
Ölelj meg egy fát!!! A nemzetközi faölelési mozgalom keretén belül már hazánkban is több rekord született az egy időben, egyszerre történő faölelésre. 2010-ben a Normafánál, idén pedig Sopronban gyűltek össze a faölelők. Eredetileg Chipko mozgalom néven terjedt el maga a faölelés mely az erőszakmentes „passzív ellenállási” stratégiát alkalmazva próbál változásokat kieszközölni. A legkorábbi feljegyzés a Chipiko-ról 1730-ból származik. A mozgalmat a hetvenes évek végén élesztette újra az egyre növekvő erdőirtás. A Homokháti Hungária kupa szervezősége figyelembe véve a tájfutás alapvető természetét és a versenyre jelentkező több mint ezerszáz résztvevő hajlandóságát, kísérletet tesz az egy időben, egy helyen történő faölelés magyarországi rekordjának megdöntésére. A rekordkísérlet a Homokháti Hungária Kupa kisszállási helyszínén lesz megtartva 2011. augusztus 18-án csütörtökön. A rendezvényen a résztvevők érkezése, regisztráció 8 órától kezdődik a célban, a 9 óra 30 perckor megvalósítandó rekordkísérlet után közös ünneplés, majd az esemény zárása következik a célban. Előzetesen a versenyközpontban is lehet regisztrálni. Várunk mindenkit, aki szívügyének érzi az erdők megmentését vagy csak részt kíván venni a rekordkísérletben.
Tájékoztató a kulturális programokról FIGYELEM: Azok akik részt kívánnak venni az alábbi programokon, kérjük, hogy pontosan jelenjenek meg a megadott időpontokban és helyszíneken, mert csak ebben az esetben tudjuk biztosítani az ingyenes belépést! Szegedi városnéző séta magyar és angol idegenvezetéssel 2011. augusztus 17. (szerda) 16.30–18.00 Indulás: Városháza, Szeged, Széchenyi tér 10–11. Útvonal: Széchenyi tér, Kárász utca, Klauzál tér, Dugonics tér, Dóm tér, Oskola u. Roosevelt tér, Széchenyi tér Szent István tér és a víztoronyból városnézés www.szegedivizmu.hu Szeged, Szent István tér 2011. augusztus 18. (csütörtök) 17.00–18.00 A teret 1880-tól a szegediek Gabonapiacnak nevezik, jóllehet ez a titulus az árvíz előtti Dugonics és Árpád teret illette meg. A fő építményét, látványosságában és funkcióiban is kiegészült víztornyot, Zielinski Szilárd tervezte. Az 1004,8 m3 víz befogadására alkalmas, teljes egészében vasbetonból készült építmény 1904. év végére épült meg. Szerkezetében és anyagában a kor technikai színvonalán az országban egyedülálló építmény volt. Az ugyancsak vasbetonból készített zászlótartó rúdjával együtt a víztorony 54,9 m magas. Az újjávarázsolt térnek a pihenő-, és emlékpark jellege a meghatározó a korábbi piac funkcióval szemben. A víztorony megtartva az eredeti funkciót turisztikai látványosság is. A benne elhelyezett Foucault-inga segítségével bizonyosodhatunk meg arról, hogy a Föld forog a saját tengelye körül. A víztornyot 2006-ban felújították. A víztoronyban a csodálatos mérnöki alkotás szépségein túl a szikvíz készítésével, a fizika történetével kapcsolatos kiállítások, festmények, rajzok, fotók, fotografikák tekinthetők meg, a kilátószinten pedig Szeged panorámájában gyönyörködhetünk. Új Zsinagóga www.zsinagoga.szeged.hu Szeged, Jósika u. 10. 2011. augusztus 18. (csütörtök) 18.00 – 19.00 A Klauzál térről kiinduló Kígyó utcán, rövid sétával jutunk el a századfordulón mór-szecessziós stílusban épült, monumentális Zsinagógához. A festett üvegablakok, a művészien faragott padok, az egymással harmonizáló elefántcsont fehér, kék és arany díszítések mind Löw Immánuel elképzelései alapján készültek. A márványoltár záróköve jeruzsálemi márványból készült, a frigyszekrény ajtaja Nílus menti akácfából, melynek kilenc rekeszében 18 tóratekercset őriznek. A festett üvegablakok és a belső ornamentika Róth Miksa műhelyében készültek. A Hajnóczy utcában találjuk a klasszicizmus építészetének egyik legszebb szegedi emlékét, a régi zsinagógát.
Szegedi Vadaspark www.zoo.szeged.hu Szeged, Cserepes sor 47. 2011. augusztus 19. (péntek) 9.00 – 13.00 FIGYELEM: A rendezőség 100 db ingyenes belépőjegyet biztosít a gyermekeknek, a készlet erejéig, melyeket a jelentkezéskor lehet igényelni a versenyirodán. Családonként maximum 2 db gyerekjegy igényelhető! 1989-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Az ország legfiatalabb, ugyanakkor legnagyobb területű állatkertje. A 42 hektárnyi elegyes tölgyerdő és a hozzá kapcsolódó három tó természetvédelmi terület. Az állatfajokat nagy, természetszerű kifutókban mutatják be. A különböző élőhelyeket földrészek szerint helyezték el. A távoli tájak különleges fajainak bemutatása mellett fontosnak tarják a hazai élővilág ismertetését is. A fogságban bemutatott állatfajok száma kb. 120, melyek között sok ritka, kihalástól veszélyeztetett faj található (23 faj) pl. hópárduc, kis panda, sörényes farkas, makákó, vikunya. Itt található Közép-Európa leggazdagabb karmos majom gyűjteménye. Móra Ferenc Múzeum www.mfm.u-szeged.hu Szeged, Roosevelt tér 1. 2011. augusztus 19. (péntek) 10.00–11.00 A Dóm térről kiinduló Oskola utcán végigsétálva jutunk el a Roosevelt térre, ahol az ötvenes évekig a halpiac működött. A tér Tisza felőli oldalán áll a szeretett folyóját elmélyülten szemlélő Juhász Gyula szobra. A Belvárosi híd eredetileg Feketeházy János terve alapján az Eiffel-cég által kivitelezett első közúti híd helyén épült újjá 1948-ban. A híd alatt tovább haladva Móra Ferenc szobrához jutunk, mellette egy gabonakévén üldögélő parasztfigura, Mátyás, az író „Ének a búzamezőkről” című regényének hőse. A Móra szoborral szemben látható a hajdani múzeumigazgató Tömörkény István szobra és a Múzeummal szemben, a hídfő oldalánál Mikszáth Kálmán mellszobra áll. Ezen a téren áll a Móra Ferenc Múzeum, mely 1896-ban neoklasszicista stílusban, és ahogy a korinthoszi oszlopokon nyugvó timpanon felirata is jelzi: „A KÖZMŰVELŐDÉSNEK„ épült. Mindjárt a lépcső mellett áll Reizner János, a múzeum egykori igazgatójának mellszobra. A két szélső oszlop előtt Homérosz és Szókratész, a bejárat két oldalán pedig Klió és Euterpé szobrai állnak. A múzeumban többek között a következő állandó kiállításokat tekinthetjük meg: Móra emlékszobát, „Avarnak mondták magukat” című kiállítást, Csongrád megye népművészete néprajzi kiállítást, Lucs Ferenc gyűjteményét, Patikatörténeti kiállítást.
Dóm tornyából városnézés www.dom.szeged.hu Szeged, Dóm tér 14. 2011. augusztus 19. (péntek) 11.00–12.00 A Dóm tér méretét tekintve megegyezik a velencei Szent Márk tér méretével, 12.000 négyzetméter. Ez a tér ad otthont a nemzetközi jelentőségű Szegedi Szabadtéri Játékoknak, mely először 1931-ban került megrendezésre. Az észak-európai stílusú, vörös téglás egységes épületek árkádjai alatt látható a Nemzeti emlékcsarnok (Pantheon), mely Klebelsberg Kunónak, az első magyar vallás- és közoktatásügyi miniszternek köszönheti születését és a magyar történelem, irodalom, művészet és természettudomány kimagasló személyiségeinek szobrait, domborműveit tartalmazza. A téren áll a város legrégibb műemléke a Dömötör-torony. Alapjaiban XI. századi, alsó, négyszögletes, román stílusú része XII. századi, felső, kora gótikus emeletei a XIII. század második feléből valók. Az ajtó bélletébe a vár bontása során megmentett, román kori faragott köveket, ívmezejébe a város legrégebbi szobrászati emlékét, a XII. századi Kőbárányt illesztették. A kovácsoltvas ajtó, „az élet kapuja”, az élet egyes mozzanatait szemlélteti a keresztény liturgia jelképeivel. Az 1879. évi nagy árvíz után a városatyák fogadalmat tettek egy monumentális templom felépítésére, ez a mai Fogadalmi templom. A Dómot kívül és belül is mozaikok, szobrok, domborművek sokasága díszíti. A 9040 sípos orgona Európa templomi orgonái közül a harmadik legnagyobb. A dóm altemplomában jelentős egyházi személyiségek temetkezőhelyét találjuk. A dóm egyik legjelesebb alkotása Fadrusz János Krisztus a keresztfán című szobra, mely az 1900-as Párizsi világkiállításon fődíjat nyert. A templom másik érdekessége, hogy a szentély mennyezeti mozaikján Máriát szegedi papucsban és alföldi szűrbe öltöztetve ábrázolták. A Fogadalmi templomból kilépve a térre, a körben elhelyezkedő épületekben működik többek között az orvosvegytani intézet, ahol Szent-Györgyi Albert végezte azon kutatásait, melyekért 1937-ben megkapta az orvosi Nobel-díjat.
Eredményes versenyzést kíván a rendezőség!
Pályaadatok A két szalagos pálya ugyanazon a szalagozáson halad, csak eltérő pontokkal. 1. nap 2. nap 3. nap
4. nap
5. nap
Hossz / Length (km)
Ell. pontok / Controls
Hossz / Length (km)
Ell. pontok / Controls
Hossz / Length (km)
Ell. pontok / Controls
Hossz / Length (km)
Ell. pontok / Controls
Hossz / Length (km)
Ell. pontok / Controls
2,1/2,9 2,1/2,9 3,2 5,4 4,3 4,3 7,8 9,2 10,6 13,2 9,2 5,5 6,5 10 4,2 8,8 7,1 3,7 6,5 5,8 4,5 3,9 3,1 2,8 2,1/2,9 2,1/2,9 2,4 3,7 3,2 3,2 4,2 6 7,1 7,8 5,4 3 4,3 6 3,1 4,5 3,7 2,8 3,1 2,8 2,5 2,5 3,2
8 8 11 14 11 11 15 19 19 24 19 14 16 20 12 18 16 12 16 13 13 13 9 9 8 8 10 12 9 9 12 15 16 15 14 8 11 15 9 13 12 9 9 9 8 8 9
1,9/2,8 1,9/2,8 3,1 5,7 4,8 4,8 7,9 9,1 9,9 12,9 9,1 5,6 6,9 9,5 4,4 8,6 7,3 3,7 6,2 5,1 4,8 4,2 3,2 2,8 1,9/2,8 1,9/2,8 2,7 3,7 3 3 4,4 5,5 7,3 7,9 5,7 3,4 4,8 5,5 3,2 4,8 3,7 2,8 3,2 2,8 2,6 2,6 3,3
6 6 9 17 14 14 23 21 26 29 21 15 20 20 13 20 19 10 15 14 13 10 8 10 6 6 7 10 10 10 13 13 19 23 17 9 14 13 8 13 10 10 8 10 9 9 11
1,0/1,7 1,0/1,7 1,9 2,6 2,1 2,1 3,2 3,7 4 4,3 3,7 2,6 2,5 3,6 2,2 3,5 3,1 2,2 3 2,9 2,4 2,3 1,9 1,6 1,0/1,7 1,0/1,7 1,4 2,2 1,9 1,9 2,2 2,9 3,1 3,2 2,6 1,8 2,1 2,9 1,9 2,4 2,2 1,6 1,9 1,6 1,5 1,5 1,8
4 4 11 23 12 12 28 23 22 27 23 22 17 23 19 24 23 19 23 23 25 21 19 17 4 4 8 19 10 10 19 23 23 28 23 18 12 23 19 25 19 17 19 17 15 15 8
2,7/4,8 2,7/4,8 2,9 5,9 4,6 4,6 7,4 9,6 10,5 13,4 9,6 5,5 7,4 10,7 4,6 8,8 7,6 3,7 6,7 5,7 4,9 4,4 3,3 2,8 2,7/4,8 2,7/4,8 2,9 3,7 3 3 4,6 6,4 7,6 7,4 5,9 3,5 4,6 6,4 3,3 4,9 3,7 2,8 3,3 2,8 2,5 2,5 3,1
6 6 7 14 10 10 17 22 23 30 22 16 12 20 10 19 17 9 14 13 12 13 9 10 6 6 8 9 7 7 10 15 17 17 14 9 10 15 9 12 9 10 9 10 7 7 8
2,1/3,9 2,1/3,9 3,1 5,6 4,4 4,4 7,7 9,4 11,2 14,5 9,4 5,7 7,6 10 4,7 8,6 7,6 3,6 6,5 5,8 4,8 3,9 2,9 2,5 2,1/3,9 2,1/3,9 2,9 3,6 3,1 3,1 4,7 5,9 7,6 7,7 5,6 3 4,4 5,9 2,9 4,8 3,6 2,5 2,9 2,5 2,2 2,2 3,3
8 8 9 15 10 10 19 18 25 30 18 17 9 21 12 17 20 9 17 15 16 12 9 8 8 8 9 9 8 8 12 13 20 19 15 9 10 13 9 16 9 8 9 8 8 8 10
6,7
14
6,5
15
2,9
23
7,2
18
7,2
15
3,6
9
3,7
11
2
20
3,8
12
3,6
10
Kat. /Class
F10D F10DK F12C F14B F14C F15-18C F16B F18B F20A F21E F21B F21BR F21C F35A F35BR F40A F45A F45BR F50 F55 F60 F65 F70 F75 N10D N10DK N12C N14B N14C N15-18C N16B N18B N20A N21E N21B N21BR N21C N35A N35BR N40A N45A N45BR N50 N55 N60 N65 NYK /OB Nyílt TH / OAL Nyílt TR /OAS
Módosító űrlap Kérjük NYOMTATOTT NAGYBETŰVEL kitölteni! / Please fill in with CAPITAL letters! Új nevezés adatai / Módosítás esetén a régi adat / New entry's data In case of change, the original data
Kérjük NYOMTATOTT NAGYBETŰVEL kitölteni! / Please fill in with CAPITAL letters! Új nevezés adatai / Módosítás esetén a régi adat / New entry's data In case of change, the original data
Vezetéknév /
Last name
Vezetéknév /
Last name
Keresztnév /
First name
Keresztnév /
First name
Kategória /
Category
F/M:
Nevezési nap /
Entry day
1:
SI bérlés /
Rent SI card
N/W: 2:
3:
Igen / Yes:
4:
F/M: 5:
Nem / No:
1:
N/W: 2:
3:
Igen / Yes:
4:
5:
Kategória /
Category
F/M:
Nevezési nap /
Entry day
1:
SI bérlés /
Nem / No:
Rent SI card
SI száma / SI card number
SI száma / SI card number
Egyesület /
Egyesület /
Ország /
Club Country
HUN:
Egyéb / Other:
HUN:
Egyéb / Other:
Ország /
N/W: 2:
3:
Igen / Yes:
4:
F/M: 5:
Nem / No:
1:
N/W: 2:
3:
Igen / Yes:
4:
5:
Nem / No:
Club Country
HUN:
Egyéb / Other:
HUN:
Egyéb / Other:
Kérjük NYOMTATOTT NAGYBETŰVEL kitölteni! / Please fill in with CAPITAL letters! Új nevezés adatai / Módosítás esetén a régi adat / New entry's data In case of change, the original data
Kérjük NYOMTATOTT NAGYBETŰVEL kitölteni! / Please fill in with CAPITAL letters! Új nevezés adatai / Módosítás esetén a régi adat / New entry's data In case of change, the original data
Vezetéknév /
Last name
Vezetéknév /
Last name
Keresztnév /
First name
Keresztnév /
First name
Kategória /
Category
F/M:
Nevezési nap /
Entry day
1:
SI bérlés /
Rent SI card
N/W: 2:
3:
Igen / Yes:
4:
F/M: 5:
Nem / No:
1:
N/W: 2:
3:
Igen / Yes:
4:
5:
Kategória /
Category
F/M:
Nevezési nap /
Entry day
1:
SI bérlés /
Nem / No:
Rent SI card
SI száma / SI card number
SI száma / SI card number
Egyesület /
Egyesület /
Ország /
Club Country
HUN:
Egyéb / Other:
HUN:
Egyéb / Other:
Ország /
N/W: 2:
3:
Igen / Yes:
4:
F/M: 5:
Nem / No:
1:
N/W: 2:
3:
Igen / Yes:
4:
5:
Nem / No:
Club Country
HUN:
Egyéb / Other:
HUN:
Egyéb / Other:
Kérjük NYOMTATOTT NAGYBETŰVEL kitölteni! / Please fill in with CAPITAL letters! Új nevezés adatai / Módosítás esetén a régi adat / New entry's data In case of change, the original data
Kérjük NYOMTATOTT NAGYBETŰVEL kitölteni! / Please fill in with CAPITAL letters! Új nevezés adatai / Módosítás esetén a régi adat / New entry's data In case of change, the original data
Vezetéknév /
Last name
Vezetéknév /
Last name
Keresztnév /
First name
Keresztnév /
First name
Kategória /
Category
F/M:
Nevezési nap /
Entry day
1:
SI bérlés /
Rent SI card
N/W: 2:
Igen / Yes:
3:
4: Nem / No:
F/M: 5:
1:
N/W: 2:
Igen / Yes:
3:
4: Nem / No:
5:
Kategória /
Category
F/M:
Nevezési nap /
Entry day
1:
SI bérlés /
Rent SI card
SI száma / SI card number
SI száma / SI card number
Egyesület /
Egyesület /
Ország /
Club Country
HUN:
Egyéb / Other:
HUN:
Egyéb / Other:
Ország /
N/W: 2:
Igen / Yes:
3:
4: Nem / No:
F/M: 5:
1:
N/W: 2:
Igen / Yes:
3:
4: Nem / No:
Club Country
HUN:
Egyéb / Other:
HUN:
Egyéb / Other:
5: