Hominem te esse memento!

Hominem te esse memento! Emberkép Vörösmarty Mihály lírájában

Készítette: Kapus Erika Miskolci Egyetem BTK Magyar szak KL I. 2008.

”Kikelt a nagy embertenyészet, mely a múltat beszünteti. Előttünk térden a természet s a tavak eltört tükrei.

A jövendőt gondatlanságból agyoncsapták. S kit érdekel: mi lesz, mikor a kultúrából még megmaradt a kényelem?”

-Faludy György: Kikelt a nagy embertenyészet…- 1

Bevezető „Emlékezz, hogy ember vagy!” –súgta a római triumfátorok fülébe a győzelmi ünnepségek csúcsán egy rabszolga. Századunk emberének nincs efféle emlékeztető szolgája, pedig szükségünk az intésre talán nagyobb, mint korai elődeinknek. Mégis, olvashatjuk akár ilyen emlékeztetőként Vörösmarty verseit is, ha hagyjuk, hogy elképzelései eljussanak digitalizált gondolkodásunkba, hollywoodizált érzésvilágunkba. Babits szerint nem olvassuk eleget és nem szeretjük őt eléggé. A nyugatos költő mintha lelki közösséget érezne reformkori elődjével, akit „rettenetesen, véresen aktuális költőnek” 2 nevez. 73 év telt el, hogy Babits ekképp fogalmazott, de gondolatai ma sem tűnnek annyira bizarrnak. Ha a monumentális, szélesen hömpölygő vörösmartys szóáradatot,

az

ünnepélyes

héroszok

mondatait

hagyjuk

agyunkban-

szívünkben gondolattá-érzéssé szelídülni, nem egy archaikus költő szobor áll előttünk többé. Ha megbocsátjuk, hogy „A vész… vérfagylaló keze / emberfejekkel lapdázott az égre, / emberszivekben dúltak lábai” sorok mai fülünknek embertelenül soknak, erősnek, urambocsá’ erőltetettnek tűnnek, s csupán anynyit érzünk, hogy fejeink ma is labdák idegen kezekben és szíveink ma talán feldúltabbak, mint valaha, már közelebb engedtük magunkhoz a piedesztálon trónoló kánonkirály költőt. Talán megkedveljük a „nem-szeretem Vörösmartyt” 3 , a halottat, az elfeledettet, ha azt (is) vizsgáljuk, mit jelentek versei számunkra ma, mi a közös bennünk – ha szövegként és nem emlékműként olvassuk költeményeit, őt magát pedig emberként és nem „tisztelem, de nem olvasom” költőfejedelemként tekintjük.

1

A Faludy-idézet a Digitális Irodalmi Akadémia oldaláról származik: http://www.irodalmiakademia.hu/scripts/DIATxcgi?infile=diat_vm_talalatok.html&locator=http://www.ir odalmiakademia.hu/dia/diat/muvek/html/FALUDY/faludy00371/faludy00371.html&oid=87435 2 Babits szavait idézi Levendel Júlia: Vörösmarty Mihály: Az emberek In: Liget, 1994. 4. sz. 87-92. p. 3 Utalás Borbély Szilárd írására: A nem-szeretem Vörösmarty = Élet és Irodalom. – 2000. 51-52. sz. – 43. p. http://www.es.hu/old/005152/index.htm

Dolgozatom célja, hogy megvizsgáljam, hogyan definiálja a költő az ember fogalmát lírai életművében, hogyan gondolkodik emberről, emberiségről. Kiindulópontként szóstatisztikai vizsgálatot végzek 4 , megszámolva az ember kifejezés előfordulási gyakoriságát Vörösmarty lírai életművében és értékelve az egyes előfordulások súlyát, relevanciáját. A továbbiakban a relevánsnak ítélt előfordulásokkal foglalkozom, azokat a verseket kiemelve és részletesebben vizsgálva, melyekben a költő az embert definiálja, melyekben az ember, az emberiség kap kulcsszerepet. Végül összegzésként elhelyezem Vörösmarty emberről alkotott képét a romantika rendszerében, párhuzamba állítva kora emberfelfogásával.

Hány ember van Vörösmarty költeményeiben? Vörösmarty Mihály lírai költeményeiben összesen 192 alkalommal fordul elő az „ember” szó vagy annak származékai. Természetesen ebből számos előfordulás csupán általános alanyra utal, illetve a férfi szinonimájaként áll. A fennmaradó szavak közül sem tekinthető mind relevánsnak, gyakran különösebb súly nélkül alkalmazza őket a költő. Ezeket a verseket végigolvasva meglepően nehéz kiszűrni azokat a sorokat, amelyek alkalmasak rá, hogy Vörösmarty emberképének közvetítői legyenek. Míg eddig objektív volt a szűrő, ettől a pillanattól kezdve kénytelenek vagyunk beérni saját szubjektív elképzeléseinkkel: melyik sor, melyik versszak vagy vers mond számunkra újat és fontosat, melyik juttat közelebb bennünket a költő emberéhez. Kiszűrve az egyértelműen közömbös vagy más jelentésben álló ember-szavakat találunk olyan költeményeket, amelyek egyértelműen kihagyhatatlanok a vizsgálódás köréből, de rálelünk olyanokra is, amelyek talán jelentenek, mondanak valamit. Ezek azok, melyek közt a szubjektum pillanatnyi érzés- és gondolkodásvilága szerint szelektál. Jómagam mindössze 19 verset választottam ki – ezekből kísérlem meg felvázolni, hogyan is áll előttem Vörösmarty embere. Nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket abból az egyszerű tényből, hogy ebben a 19 versben összesen 56-szor fordul elő az ember kifejezés, ami az összes előfordulások mintegy harmada. Az sem jelent önmagában 4

Az alapul vett szövegek a Magyar Elektronikus Könyvtárból származnak (Vörösmarty Mihály összes költeményei – a „Nagyobb epikai művek” fejezet kivételével) http://www.mek.oszk.hu/01100/01122/html/

sokat, hogy azok a költemények, ahol a legtöbb előfordulást találjuk, bekerültek a 19 közé. Ezeket a számokat mindössze azért tartom fontosnak megörökíteni, mert valamiféle súlyt, egyfajta sejthető relevanciát mégis tükröznek. Ha figyelmen kívül hagyjuk a kánon által preferált szövegeket (Előszó, Guttenbergalbumba, Gondolatok a könyvtárban, Az emberek), érdekes kísérletnek bizonyulhat egyes idézetek egymás mellé állítása. „Emberek a tömeg is, még inkább ember egy ember: Gyarlósága nagyobb, s ha van, erénye dicsõbb. Nagy Caesarok után feltûnnek az ördögi Nerók, És ki veszõdik, küzd, vérzik alattok? A nép.” -Egy politicus költõhöz-

„Ha vétettünk is valaha, Kiszenvedénk, s megadtuk Embernek, ami õs joga. Zászlónkon a szabadság S függetlenség ragyog…” -Harci dal-

„Add, hogy mit ember ész és kéz kivíhat, Ne várja mástól mint szerencsedíjat-[…]

„Az élet másnak munka s hívatal.

Engedd, hogy bármi sorsnak ellene,

Nekem mulatság. Úgy tekintem azt,

Vezessen egy nemes s nagy gondolat,

Mint kártyajátszást vagy vadászatot,

Hogy nemzetünknek mindenik nyomára

Hol ember a vad, és sors a vadász.

Ragyogjon emberméltóság sugára.”

Mulat egy idõre, de abbanhagyhatom,

-Hymnus-

Mihelyt úgy tetszik, senki azért Ne játszék gyermekûl velem,

„A véres hatalom bíbora szörnyeit A szent emberiség nyakán Késõ s gyáva halál szenvedi ülniök.”

Én halni is tudok, ki halni tud, Az ölni sem fél” -Az elszánt-

-Kisfaludy Károly emlékezete„Nagy volt õ s nagysága miatt megdõlnie kellett; Ég és föld egyaránt törtek elejteni õt:

"Legszentebb vallás a haza s emberiség." -Pázmán-

Tûrni nagyobbat irígy lõn a sáralkatu ember,

„O emberekbõl vért szivó gaz emberek,

S tûrni hasonlót nem bírtak az istenek is.”

Hol, hol találok néktek ilyen pókokat?”

-Napoleon-

-A pókfi és szúnyog-

„Sokszor az emberiség terhét (ez okozza hibánkat)

„Az öröm édes bor, keserû a fájdalom és bú,

Meg nem fontoljuk, s alszik a lélek erõ. […] Jég hátán épûlt hóhalmok az emberi dolgok, Omlanak, olvadnak s nem maradásra valók. Hát ily gyarlóság bizodalmat is érdemel, ily nagy Tévelygésbe miként botlik az emberiség?”

Annak az ég, ennek barna hazája pokol. Kettõ közt aki él, a bolygó földön az ember A sorsnak kezibõl issza keverve borát. Kettõ közt, aki él, embernek italt kever a sors, S az legjobb, melyben nem fölös a keserû.”

-Propositia sententia-

-Az öröm édes bor-

„õ volt, aki bölcsen megmutatta, hogy

„S ami nagy és jó volt keblében, az édes anyának

Nem minden ember, ember.”

Drága hazájának szentelte, s az emberi nemnek.”

-A két politikus-

-Volt tanítványaimhoz-

Már ezekben a szemelvényekben érezhető az a kettősség, mellyel Vörösmarty az ember lényéhez viszonyul. Amennyire vonzza, amennyire szent számára az isteni teremtmény (a „szent emberiség”, akinek magunkból a „nagyot és jót” „szentelhetjük”, akinek esze s keze „emberméltóságot teremt”), annyira taszítja a veszendő pokolfajzat (akinek dolgai „nem maradásra valók”, akik „emberekből vért szívó gaz emberek”). Ezekben a versekben is tetten érhető a kétarcú keresztény emberfelfogás, miszerint Ég és Föld gyermekei vagyunk, szárnyalni vágyunk, de örökké a sárba hullunk vissza. Talán először a Napoleon című versben ölt testet Vörösmarty lírájában a „sáralkatú ember”, kinek féltékeny irigysége nem tűri a nála nagyobbat. A keményen kimondott szentencia: „az emberfaj sárkányfog-vetemény”, azonban még nincs jelen. A „még” persze helyesebben „itt” – hisz nem még nem mondja ki, csupán itt, ezekben a versekben nem mondja ki költőnk az önpusztító faj megmásíthatatlan ítéletét olyan őserővel, mitikus metaforával, mint Az emberekben. A korrekció arra vonatkozik, hogy nem időbeli folyamatot látok Vörösmarty emberképének változásában, hisz az 1846-ban írt Az emberek megelőzi pl. a ’48-as Harci dalt. Miért is ragyog vajon zászlónkon a szabadság, a függetlenség, ha mitikus végzetünk kiirtani fajtánk? Persze negyvennyolc eufóriája adhat némi magyarázatot, mégsem valószínű, hogy a szigorúszavú költő a forradalom okán újraírta volna értelmező szótárát. Érdekes, ha a felsorolt versek kronológiáját nézzük, hogy az egyik legkorábbi A pókfi és szúnyog, melyben költőnk a vérszívó emberiségnek keres pusztító ellenséget – 20-21 évesen. Mindez alátámasztani látszik, hogy nem lineáris kiábrándulásról van szó, nem a bizakodó, ifjú költő látja szentnek az emberiséget, s a tapasztalt, érett férfi ábrándul ki végleg fajtájából – hanem kezdettől jelen van a kétség, embervoltunk kritikája. Valami olyasféle érzést kelt ez az olvasóban, mint mikor szépnek, szentnek és nagyra hivatottnak szeretne látni valamit, amiről azonban tudja (sejti?), veszett ügy, végzetét önmagában hordja.

Ember a könyvtárban A „fontos versek” 5 közül legkorábbi keltezésű a Gondolatok a könyvtárban, mely talán először fogalmazza meg teljesen a költő emberdefinícióját. Ezt a meghatározást vetíti előre az a sor, melyben Vörösmarty az „istenésszel, angyal érzelemmel” használni tudásának követelményét kéri számon rajtunk, s mely Az emberekben már „istentelen frigyként” bukkan fel „ész és rosszakarat” között. A későbbi sorokban itt is megjelenik az Isten képére formált ember, ám ábrázolása maró gúnytól fogan: „Hol a teremtés ősi jogai / e névhez <<ember!>> adák örökűl / – Kivéve aki feketén született, / mert azt baromnak tartják e dicsők / s az Isten képét szíjjal ostorozzák.” Az utolsó sorokban megfogalmazott emberdefiníció a költemény egészében kap megokolást, s mivel oly szemléletes a tézis alátámasztása, maga a tézis gyakran nem kap kellő figyelmet a verset méltató elemzésekben. „Ember vagyunk, a föld s az ég fia, / lelkünk a szárny, mely ég felé viszen…” – számomra erről a két sorról szól a Gondolatok…, ez a definíció hívta életre az egész kultúravíziót. Lukácsy Sándor szerint „a Gondolatok a könyvtárban nem a kultúrakritika verse, hanem antropológiai ítélet, melyet két év múlva Az emberek írásakor Vörösmarty majd totálissá formál…” 6 Felületesen betűzve a sorokat valóban beleeshetünk abba a hibába, hogy a könyveket szó szerint értve, „csupán” kultúránk, műveltségünk hiábavalóságáról olvasunk a versben. A rongyokból érlelt könyv azonban mindössze ürügy, az emberiség sorsának allegóriája. Ahogyan önmagának megcsúfolása, a farkába harapó kígyó hazugsága a zsiványok ruhájából készült könyvre felírni: erény, úgy kétségbeejtő egész önmagába visszatérő történetünk, ismétlődő bűneink, hibáink. „Az ő szemében a Föld nem a megváltás küszöbe, hanem elátkozott sziget, melyet minden oldalról a Semmi közönyös habjai mosnak. Börtön, amelynek kapuján időnként szabadon eresztik a rabokat, azután egy hátsó ajtón ugyanoda visszaterelik őket.” 7 –írja Rajnai László.

5

Az elnevezés a téma szempontjából releváns és az irodalomtörténet által egyaránt preferált versekre vonatkozik. 6 Tenni, tűrni, küzdeni : megjegyzések Vörösmarty néhány költeményéről / Lukácsy Sándor = Holmi. – 1992. 8. sz. – 1117. p. 7 Vörösmarty Mihály : egy költő világa / Rajnai László. – Székesfehérvár : Árgus : Vörösmarty Társaság, 1999. – 207. p.

„És mégis – mégis fáradozni kell […] kezdjünk újra tűrni és tanulni”, „építsük egy újabb kor Bábelét” – mert hát már az előző torony is olyan jól sikerült?! A veszély óriási, hiszen, ha újabb Bábelt építünk ismét csak az utcalányok szakadt ruhájára írjuk fel az ártatlanság szavát. Újra és újra kezdjük értelmetlen, megalázó históriánkat. „Ez hát a sors és nincs vég semmiben? / Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal…” Akkor mégis mi végre a „hangyaszorgalom”? Ennek megválaszolásához alkotja meg Vörösmarty első szépen kidolgozott emberdefinícióját: „Ember vagyunk, a föld s az ég fia, / lelkünk a szárny, mely ég felé viszen…” – a szárnyalásnak ez a kategorikus imperativusa az, ami emberré teszi fajtánkat, s ami miatt csak akkor lelünk nyugalomra, ha sziszifuszi létünk kövét „olyan magasra tettünk, mint lehet”. Németh László írja nagy emberiségdrámánk kapcsán: ”Mi az ördögé a történelemből? Az élet tehetetlensége, a korszakok teteme, a formák váza, amelyből tovább ment a lélek; az eredmény, szóval az idő. S mi az Istené? Ami nincsen az idő hatalmában; az erkölcsi erőfeszítés… Isten szemében az emberiség történelme nem az Édenkert és az eszkimókunyhó közé eső bolyongás, hanem ami az emberiségből feléje sajtolódott közben.” 8 Erre valók a „szellemharcok”, ezért kell „küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért”, ez az „üdvösségharc” az ember élete, s a Gondolatok… tanúsága szerint az ember üdvösségharcos.

Az emberek című vers emberképe Az imént vázolt definíció ebben a versben válik ijesztővé igazán. Olyan ítéletek hangzanak el itt, melyekkel ma sem igazán tudunk (vagy merünk?) mit kezdeni. A Napoleon című versben előre vetített „sáralkatú ember” itt már „őrült sárként” tobzódik, ám egyben „istenarcú lényként” pózol. Ez a hatalmas feszültség több, mint a kereszténység megszokott kétarcú embere: az emberiség ősi kultúráinak archetipikus történeteivel erősítve bizonyosodhatunk itt meg saját önpusztító végzetünkről. A bibliai Káin testvérgyilkossága, s a Thébát alapító Kadmosz egymást kiirtó katonái nem hagynak illúziókat saját fajtánkkal kapcsolatban.

8

Madáchot olvasva / Németh László = Az én katedrám : tanulmányok / N. L. – Bp. : Magvető : Szépirodalmi Kvk., 1983. – (Németh László munkái). – 647. p.

„Az ember fáj a földnek” – hangzik az ítélet, pedig a költő még nem tudhatta, amit a XXI. században már közhellyé gyalultunk: „Fajtánk kiirtásáról magunk gondoskodunk.” 9 „Ész és rosszakarat frigyéről” olvashattunk már Danténál is: „Nos hát: a Rosszakarat kapcsolódhat ésszel…” Irodalomtörténészeink véleménye megoszlik arról, hogy Vörösmarty olvasott-e Dantét vagy sem, bár az erre a kérdésre adott válasz közömbös abból a szempontból, hogy költőnk öszszepiszkítva látta már a felvilágosodás szent észkultuszát. Rosszra használjuk legjobb képességeinket, pusztítunk, mégis legfőbb hibánk nem az önveszélyes vérszomj, hanem „rémítő szapora” természetünk. Az öngerjesztő folyamat, melyben gyilkosok szülnek gyilkosokat egyre gyorsul, mintha egy mitologikus átok irányítana mindent. Thomas Malthus, az angol gondolkodó, Vörösmarty kortársa egészen racionálisan vezette le ezt a folyamatot, miszerint „míg az élelmiszertermelés legfeljebb számtani sor szerint tud növekedni (tehát pl. 1, 2, 3, 4, 5, ...), addig a népesség mértani sor szerint nő (1, 2, 4, 8, 16, ...). Ennek megfelelően egységnyi élelmiszerre egyre több és több ember jut… De, hogy ez a tendencia ne váljon végzetessé, arról maga a természet gondoskodik a háborúk, a betegségek és a bűn segítségével.” 10 Malthus elmélete meglehetősen köztudomású volt a XIX. században, s minden bizonnyal maga Vörösmarty is ismerte azt. Lukácsy Sándor mutat rá, hogy Czilchert Róbert éppen az Athenaeum hasábjain idézte az angol filozófus gondolatait, amit a magyar költő nyilván olvasott. 11 Bár az elméletet a kortársak is sokat vitatták (többek között éppen az említett Athenaeum-cikkben is), s matematikai fejtegetései később hamisnak bizonyultak, valószínűleg költőnket mégis elgondolkodásra késztették. A „boldog békeidő” mint átok, mint a dögletes szaporodás melegágya elég bizarr kontextusban jelenik itt meg. A jóságos béke táptalaj, hogy a köz- és önveszélyes faj szaporodhasson és sokasodhasson ezen a világon. A földön, mely igazából idegen neki, aki pokol és ég közt vergődik időtlen idők óta. „Mert hajh! a föld az nem övé…” Mintha ezzel a sorral szállna harcba a ma embere is: a föld nem övé – hát erőszakkal teszi magáévá minden kincsével együtt, s ha így sem adja meg magát, hát elpusztítja. A „sárkányfog-vetemény” már nem csupán önnön 9

Faludy György: A gólyák kimaradnak http://www.irodalmiakademia.hu/dia/diat/muvek/html/FALUDY/faludy00638/faludy00638.html 10 Malthus elméletét ld.: http://hu.wikipedia.org/wiki/Thomas_Malthus 11 Vörösmarty: Az emberek / Lukácsy Sándor = Holmi. – 1991. 3. sz. – 289. p.

fajára éhezik, de éltető közegét is megsemmisíti lassacskán… Így áll össze a vers képe az olvasóban Vörösmarty emberéről, századunk emberéről, minden idők örök emberéről – s ha erőltetettnek tűnnének az aktuális párhuzamok, ne feledjük, hogy „Ha az irodalom számunkra nem közölne valami lényegeset a condicio humanaról, miért is vennénk a fáradságot, hogy kétezer éves szövegeket olvassunk.” 12

Az Előszó embere Egyetlen versben játszódik itt végig világtörténetünk. Hiszen korántsem csupán (vagy talán egyáltalán nem) a bizakodó reformkortól a megtorló rémuralomig terjedő időszakot olvashatjuk a versben. A jövő hajfodrásza sem a kiegyezés képében hoz majd hazug tavaszt nekünk, magyaroknak. Nem mi, magyarok vagyunk ugyanis a vers boldogtalan fiai, de mi, emberek! A reformkori párhuzam azért tetszik csábítónak, mert az önmagát ismételgető történelmi körforgás megengedi, hogy más-más korok más-más népeinek históriáját lássuk ebben a vízióban. A látomás azonban ezúttal nem részeket mutat nekünk: levetíti az egészet. Talán Vico történelemszemléletét érhetjük tetten Vörösmartynál 13 , miszerint emberi fejlődésünk szakaszai: az isteni (teogónikus) korszak, melyet az istenek tisztelete, az uralkodók hatalmának feltétlen elismerése jellemez; a hősök korszaka, mely a heves és érzékeny héroszok világa; s végül az emberi korszak, melyben az erkölcs és az ész kap főszerepet. Az első szakasz emberét a szükség túlsúlya uralja, a másodikban az ember a kényelmet keresi, a harmadikban pedig már a kellemeshez vonzódunk. Ezek a korszakok ciklikusan váltják egymást. 14 A vers az ember korszakával indít, amikor még „Munkában élt az ember, mint a hangya: / küzdött a kéz, a szellem működött, / lángolt a gondos ész, a szív remélt…” A továbbiakban azonban ezen korszak végnapjainak lehetünk tanúi, előttünk a Föld hirtelen és gigantikus megőszülése zajlik, „szétszaggatott népek”, „csonthalmok”, „nyomor”, „tél”, „csend és hó és halál”. Az 12

Az együttélés kalandja : egy általános antropológia kísérlete / Tzvetan Todorov – idézi és a sorokat ford. Kiss Noémi: Antropológia az irodalomtudományban és irodalom az antropológiában = Antropológia és irodalom : egy új paradigma útkeresése / szerk. Biczó Gábor, Kiss Noémi. – Debrecen, Csokonai, 2003. – 431. p. http://ujholnap.freeweb.hu/tar2.htm 13 Melyet a költő vagy ismert, vagy nem, erről megoszlanak az irodalomtörténészek véleményei. 14 Ld. Vico történelemfilozófiája / Kaposi Márton = Világosság. – 2006. 2. sz. – 109-110. p. http://www.vilagossag.hu/pdf/20060323092743.pdf

apokalipszis pillanatai ezek, ahogyan Tőzsér Árpád is rámutat 15 s ahogyan bárki érezheti, aki a verset olvassa. Amennyiben a ciklikusságot elfogadjuk, e korszakot újabb teremtésnek kell majd követnie… Az első teremtés után az Alkotó „a félig istent, félig állatot” – művét, az embert látva „elborzadott a zordon mű felett”, s hirtelen fájdalommal bánatos aggastyánná iszonyodta magát. S most itt állunk a mű megsemmisülése után, a Teremtő pedig a reset gombot kutatja… Ha Viconak hiszünk, újraindul a rendszer, ha Vörösmartyt olvassuk, üvegszemű, parókás „vén kacér” 16 -ként látjuk viszont az „agg föld”-et, aki a „jó kedvet és ifjúságot” már csupán hazudni képes. A kör bezárul – a föld újraindul majd, ám csökkentett üzemmódban, ahol semmi sem az többé, aminek látszik. Az Előszó embere, a „félig isten, félig állat”-lény a semmire fut ki, s az újrakezdés jövője sem kínálja meg a javulás őszinte lehetőségével. Mégis, Nemes Nagy Ágnes azt írja: „Nem ismerek olyan verset, amely jobban segít élni, mint az Előszó”, amely „tartalmazza a túlélés vitaminjait” 17 . Az emberi nem újabb esélyt kap – groteszk remény, de remény. „Segít élni”, ha tetszik. S bár újra és újra „game over” az üzenet, ne becsüljük le, hogy van újabb játszma…

A XIX. század új mítosza Márai Sándor Naplóját olvasva szembesülhetünk a gondolattal: „A XVIII. század felszámolta a Vallást. A XIX. század felszámolta Istent. A XX. század felszámolja az Embert.” 18 Nos, ha ez igaz, Vörösmarty talán már a XIX. század derekán jó úton haladt a XX. századi jóslat beteljesítéséhez: lírájába bekéredzkedett az önmagát felszámoló emberiség. A holocaust után, a terrorkorszak küszöbén már közhely lenne leírni: „Az emberfaj sárkányfog-vetemény”. Ha pedig Márait továbbgondolva a XXI. század a Föld felszámolásának ideje lesz – az sem különös ötlet, hogy „az ember fáj a földnek”. Ne tévesszük azonban szem elől, hogy Vörösmarty sorai közel kétszáz éve íródtak! A reformkori költő nem csupán megismerni igyekezett az embert, de valószínűleg többet tudott róla, mint bármelyik kortársa. Emberképének összeg15

Vörösmarty Előszó című versének talányairól / Tőzsér Árpád = Forrás. – 2001. 3. sz. – 446. p. http://www.forrasfolyoirat.hu/0103/tozser.html 16 Vö. a kacér régi jelentései: buja, fajtalan, elfajzott 17 Csend és hangerő / Nemes Nagy Ágnes = Kortárs. – 1988. 9. sz. – 127. p. 18 Napló: 1968-1975 / Márai Sándor. - [Budapest] : Helikon, 2001.

zésekor nem az a hangsúlyos, amiben az esetleg a romantika bölcseleti rendszeréhez illeszthető, hanem a maga alkotta, érvényét ma is őrző filozófia. Rajnai László szerint: „A romantika elméletében a költő teljesen járatlan volt; azoknak a jól megalapozott és kidolgozott rendszereknek a hatása, melyek filozófiai művek és költői vallomások alakjában annyira elterjedtek például Németországban, hozzá sohasem ért el…” 19 Herder, Schlegel, Novalis gondolatai talán valóban nem jutnak be Vörösmarty könyvtárába, a kor tapintható, átélhető érzésvilága azonban őt sem hagyhatta érintetlenül. A romantika kora az embert általában irracionális, titokzatos lényként képzelte. Foucaultnál olvashatjuk, hogy „A XVIII. század vége előtt az ember nem létezett. … Az ember egészen új teremtmény, akit a tudás világformáló ereje önkezével alkotott…azt hihetnők, mintegy az árnyékba félrehúzódva évezredeken át várta azt a pillanatot, amikor rávilágítanak végre, és megismerik.” 20 A boldog békeidő, a harmónia illúziója azonban szertefoszlott mihelyt a felvilágosult tudomány darabjaira kezdte szétbontani az embert. Romantikusaink ezért a tudományt vádolják az Egész széthullásáért (vö. „Ment-e a könyvek által a világ elébb?”), melyet eleddig a mítosz tartott össze. Logikus a következtetés: új mítoszra van szükség. Ennek megteremtésén fáradozik a romantika. Mivel azonban erkölcsi totalitás nélkül nem lehetséges új mitológia, új mitológia nélkül pedig nem nyerjük vissza erkölcsi totalitásunkat – az ördögi kör válságba viszi a gondolkodást 21 . A mi Vörösmartynk az archaikus Kadmosz-mítoszt modern apokaliptikus történetté szélesíti egyetlen metaforájában: „az emberfaj sárkányfog-vetemény”. Nem csupán Théba népe, nem egyszerűen Kadmosz katonái – de az egész emberiség emberirtó szörnyfajzat. Ez Vörösmarty új mitológiája. Kegyetlenül hasít szívünkbe, mint a mítoszok általában, felzaklat, s talán újrarendezi értékeinket, ám végül katartikus erővel szabadít meg szüntelen kavargó kétségeinktől. Ily módon az ijesztő kép nem kétségbe ejt, ellenkezőleg: kiemel bennünket kételyeink közül.

19

Vörösmarty Mihály : egy költő világa / Rajnai László. – Székesfehérvár : Árgus : Vörösmarty Társaság, 1999. – 161-179. p., 175. p. 20 Antropológia és irodalom – Mi van a között? / Hárs Endre = Antropológia és irodalom : egy új paradigma útkeresése / szerk. Biczó Gábor, Kiss Noémi. – Debrecen, Csokonai, 2003. – 18. p. 21 A gondolatmentet ld. A mítosz mint ethosz / Weiss János = Pro Philosophiai Füzetek: történet- és kultúrbölcseleti almanach . – 1999. 4. sz. http://www.c3.hu/~prophil/profi994/WEISS.html

Irodalomjegyzék BABITS MIHÁLY Az ifjú Vörösmarty; A férfi Vörösmarty / Babits Mihály = Esszék, tanulmányok : első kötet / Babits Mihály. – Bp. : Szépirodalmi Kvk., 1978. – 208255. p. BALASSA PÉTER Mérték és mértéktelenség Vörösmarty költői világában / Balassa Péter = Liget. – 2000. 9. sz. 3-12. p. BÁRDOS LÁSZLÓ Hangolás egy újraértelmezéshez : töredékek Vörösmarty utóéletéről / Bárdos László = Élet és Irodalom. – 2000. 51-52. sz. – 40-41. p. http://www.es.hu/old/005152/index.htm BÍRÓ ZOLTÁN „Most a hazának színét hordozom” : Három költő három korszakhatáron = Vörösmarty és kora : tanulmányok Vörösmarty Mihályról és Körösi Csoma Sándorról / szerk. Madácsy Piroska és Bene Kálmán. – Szeged : Bába és Társai Kiadó, 2001. – (A Tisza hangja, 97.) BÓKAY ANTAL A társas lét értékei Vörösmarty romantikájában / Bókay Antal = „Ragyognak tettei…” : tanulmányok Vörösmartyról / szerk. Horváth Károly, Lukácsy Sándor, Szörényi László. – Székesfehérvár : MTA ITI Fejér megyei Tanácsa, 1975. – 299-316. p. BORBÉLY SZILÁRD A nem-szeretem Vörösmarty / Borbély Szilárd = Élet és Irodalom. – 2000. 51-52. sz. – 43. p. http://www.es.hu/old/005152/index.htm FRIED ISTVÁN Vörösmarty kelet-közép-európai romantikája / Fried István = Vörösmarty és a romantika / szerk. Takáts József. – Pécs : Művészetek Háza; Bp. : Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, [2001.]. – 7-19. p. GERE ZSOLT „Meglehet, köztársasága volnánk angyali lényeknek” - Vörösmarty történelemfilozófiai felfogásának néhány jellemzőjéről / Gere Zsolt = Vörösmarty és a romantika / szerk. Takáts József. – Pécs : Művészetek Háza; Bp. : Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, [2001.]. – 171-178. p. HÁRS ENDRE Antropológia és irodalom – Mi van a között? / Hárs Endre = Antropológia és irodalom : egy új paradigma útkeresése / szerk. Biczó Gábor, Kiss Noémi. – Debrecen, Csokonai, 2003. – 9-26. p.

IMRE LÁSZLÓ Előszó / Imre László = 99 híres magyar vers / a költőket és a verseket bemutatja Aczél Géza et al. – Bp. : Móra, 1994. – 144-148. p. KAPOSI MÁRTON Vico történelemfilozófiája / Kaposi Márton = Világosság. – 2006. 2. sz. – 97-112. p. http://www.vilagossag.hu/pdf/20060323092743.pdf KAPPANYOS ANDRÁS Közelítések az Előszóhoz / Kappanyos András = Irodalomtörténeti Közlemények. – 1990. 4. sz. – 539.557. p. KISS ANTAL Vörösmarty és jung / Kiss Antal = Iskolakultúra. – 1995. 11-12. sz. – 91-93. p. KISS NOÉMI Antropológia az irodalomtudományban és irodalom az antropológiában – egy új paradigma vázlata / Kiss Noémi = Antropológia és irodalom : egy új paradigma útkeresése / szerk. Biczó Gábor, Kiss Noémi. – Debrecen, Csokonai, 2003. – 431-437. p. KONCSOL LÁSZLÓ Kísérletek és elemzések / Koncsol László. – Bratislava : Madách, 1978. – 7-12. p., 87-111. p. KOVÁCS ZOLTÁN, Z. „Mérlegelés” és/vagy megértés – A Gondolatok a könyvtárban (történeti) (olvasásának) allegorikusságáról / Z. Kovács Zoltán = A maradék öröme – tanulmányok a XIX. Század magyar irodalmáról / Z. Kovács Zoltán, Milbacher Róbert. – Bp. : Osiris; Szeged : Pompeji, 2001. – 103-121. p. LEVENDEL JÚLIA Az emberek / Levendel Júlia = Liget. – 1994. 4. sz. – 87-92. p. Vörösmarty Mihály / Levendel Júlia. – Bp. : Garabonciás, 1988. – 48-49. p. LUKÁCSY SÁNDOR Az emberek / Lukácsy Sándor = Holmi. – 1991. 3. sz. – 285-294. p. Tenni, tűrni, küzdeni : megjegyzések Vörösmarty néhány költeményéről / Lukácsy Sándor = Holmi. – 1992. 8. sz. – 1114-1124. p. MARTINKÓ ANDRÁS Vörösmarty és Az ember tragédiája / Martinkó András = Teremtő idők / Martinkó András. – Bp. : Szépirodalmi Kvk., 1977. – 121-171. p.

MESTERHÁZY BALÁZS Gondolatiság, ideológia, retorika : Vörösmarty: Gondolatok a könyvtárban / Mesterházy Balázs = Literatúra. – 1999. 1. sz. – 48-60. p. MILBACHER RÓBERT Az Előszó egy lehetséges értelmezése / Milbacher Róbert = Tiszatáj. – 2001. 12. sz. – A Tiszatáj Diákmelléklete Az Előszó filológiájának bizonytalanságairól / Milbacher Róbert = Vörösmarty és a romantika / szerk. Takáts József. – Pécs : Művészetek Háza; Bp. : Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, [2001.]. – 179-193. p. NEMES NAGY ÁGNES Csend és hangerő / Nemes Nagy Ágnes = Kortárs. – 1988. 9. sz. – 121-127. p. RAJNAI LÁSZLÓ Vörösmarty Mihály : egy költő világa / Rajnai László. – Székesfehérvár : Árgus : Vörösmarty Társaság, 1999. – 161-179. p., 197-209. p. SOMI ÉVA Vörösmarty Mihály : Az emberek – vershelyzet és értelmezés / Somi Éva = Magyartanítás. – 2000. 5. sz. – 4-7 p. SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY A kozmikus tragédia romantikus látomása – az Előszó helye Vörösmarty költészetében / Szegedy-Maszák Mihály = „Ragyognak tettei…” : tanulmányok Vörösmartyról / szerk. Horváth Károly, Lukácsy Sándor, Szörényi László. – Székesfehérvár : MTA ITI Fejér megyei Tanácsa, 1975. – 333-364. p. SZILÁGYI MÁRTON Szövegek párbeszéde a Vörösmarty-életműben / Szilágyi Márton = Élet és Irodalom. – 2000. 51-52. sz. – 43. p. http://www.es.hu/old/005152/index.htm SZÖRÉNYI LÁSZLÓ Nihilizmus vagy skolasztika? / Szörényi László = Magyar Napló. – 2000. 4. sz. – 74-77. p. Virrasztott a szív égő romja mellett : haszontalan gondolatok a könyvtárbanl / Szörényi László = Élet és Irodalom. – 2000. 51-52. sz. – 42. p. http://www.es.hu/old/005152/index.htm TORNAI JÓZSEF Az emberiség görbe fája : Vörösmarty és Szabó Lőrinc / Tornai József = Kortárs. – 2000. 10-11. sz. – 143-152. p. TŐZSÉR ÁRPÁD Vörösmarty Előszó című versének talányairól / Tőzsér Árpád = Forrás. – 2001. 3. sz. – 444-447. p. http://www.forrasfolyoirat.hu/0103/tozser.html

VARGA PÁL, S. „… az ember véges állat…” : A kultúrantropológia irányváltása a felvilágosodás után – Herder és Kölcsey / S. Varga Pál. – Fehérgyarmat : Kölcsey Társaság, 1998. – Kölcsey Társaság füzetei, 10.) „…a kozmopolitizmusnak szükségképpen patriotizmusnak kell lennie…” – egy elfeledett diskurzus és Vörösmarty Gondolatok a könyvtárban című verse / S. Varga Pál = Vörösmarty és a romantika / szerk. Takáts József. – Pécs : Művészetek Háza; Bp. : Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, [2001.]. – 159-170. p. WÉBER ANTAL Nemzeti romantikánk eredete és kialakulása / Wéber Antal = Mesterség és alkotás : tanulmányok a felvilágosodás és a reformkor magyar irodalmáról / szerk. Mezei Márta, Wéber Antal. – Bp. : Szépirodalmi Kvk., 1972. – 200-230. p. WEISS JÁNOS A mítosz mint ethosz / Weiss János = Pro Philosophiai Füzetek: történet- és kultúrbölcseleti almanach . – 1999. 4. sz. http://www.c3.hu/~prophil/profi994/WEISS.html ZENTAI MÁRIA Az emberek / Zentai Mária = Irodalomtörténeti Közlemények. – 1986. 1-2. sz. – 97-106. p.