Holland telepesek – ami a könyvbıl kimaradt. Az akkori kormány állt a botrány mögött?
A külföldiek földtulajdonszerzésének kérdését nem sikerült az EU-s csatlakozásig és mindmáig megnyugtatóan lezárni. A korlátozás szükségessége továbbra is fennáll: nem csökkentek a hazai és a külföldi földárak közötti különbségek. Ennek nyilván számtalan technikai és gazdasági oka van. A legdöntıbb gazdasági ok talán az, hogy nem vált a mezıgazdaság olyan virágzó és jövedelmezı tevékenységgé, amely a föld iránti fizetıképes keresletet látványosan növelné, következésképpen a földárak emelkedését indította volna el. A magyar lakosság életszínvonala sem alakul úgy, hogy a magasabb földárakat az élelmiszerek árain érvényesíteni lehetne. A külföldiek és a nagygazdaságok spekulációs földvásárlásától viszont továbbra is lehet és kell tartani. Ha ez bekövetkezne, annak számtalan rendkívül rossz következménye lehetne, biztosan lenne is. Hogy most csak egyet említsek: a magyar mezıgazdaság latin-amerikanizálódna. A termıföld tulajdonlásával összefüggı súlyos gondokra felfigyelt (most) a Fidesz és népszavazási csomagjának egyik elemeként a termıföldet jelölte meg. A MOSZ elnöke is benyújtott a termıföldrıl egy ettıl eltérı népszavazási javaslatot. Miközben az egyik legfontosabb kérdés ma az, mi legyen a magyar termıfölddel, nem lehet hallgatni arról, amirıl a Fidesz már elfeledkezett. Nevezetesen, hogy ha más politikát folytatott volna és nem így állapodik meg a magyar tárgyalódelegáció az EU-val, feltehetıleg nem lennének ilyen gondok. A termıföldrıl a Külügyminisztérium tárgyalt, mivel a Tıke szabad áramlása fejezethez sorolták, amiben a külügy volt az illetékes. A megbeszélésekrıl az FVM-nek legfeljebb tájékoztatást adtak. A kisgazda álláspontot a kormányban ismerték, de nem tették magukévá. Engedményt akartak tenni az EU-nak, hogy másutt kapjanak ezért kompenzációt. Ahogy ezt A HÁLÓ – Két leszámolás címő könyvemben megírtam: ma úgy látom, hogy elmozdításunk megszervezésében szerepe volt a termıföld kérdésében következetesen elfoglalt álláspontunknak, amit a miniszterelnök – mivel ıt akadályozta – túl merevnek tartott. A könnyebb és számára eredményesebb úton, nem kemény tárgyalásokkal, azokon elért kedvezı kompromisszumokkal, hanem az EU javaslat elfogadásával akartak megállapodni. 2001. június 19-én, aznap, amikor felfüggesztették mentelmi jogomat, a miniszterelnök beszámolt a parlamentben a tárgyalások lezárásáról. Az eredményt ı sem tudta teljesen kielégítınek értékelni, a törvényalkotókra ruházta a feladatot: mindenféle jogszabályokkal, kerülı úton próbálják javítani az eredményt. Hadd tegyem hozzá: a hibákat és a gondokat fel lehetett ismerni, de azok a kormányt nem igazán érdekelték, tudatosan vállalta Orbán és Martonyi azt, aminek utat engedtek. És tettek is annak érdekében, hogy az ellenhangokat elhallgattassák. Azon régóta nem csodálkoztam, hogy Martonyi mit gondol a mezıgazdaságról. Már a kormányprogram mezıgazdasági fejezetének tervezetével kapcsolatban aggodalmaskodott. Szerinte nagyon haragudni fog az EU, ha meghirdetjük az agrárágazat termelésének folyamatos növekedését. Szerinte ez nonszensz! Ez egyenesen riasztó! És ki kelle-
2
ne hagyni azt, hogy „A Kormány minden tıle telhetıt meg fog tenni, hogy a kvótákat ne a közelmúltbeli termelési mennyiségek alapján állapítsák meg.” (Pedig ez volt Magyarország érdeke! A mezıgazdasági termelés ugyanis kb. 40 százalékkal volt magasabb 1990-ben, mint 1998-ban. Elsısorban az Antall-kormány idıszakának visszaesései miatt, amelyek más gazdasági ágazatokat is érintettek, ha nem is ilyen súlyos mértékben. A nemzetgazdaság egészét egyébként második világháborús károk érték.) 1990–1998 júniusában sem értettem: mi köze van az EU-nak a magyar kormányprogramhoz? Orbán Viktoron azonban 2000 novemberében elcsodálkoztam. De ott és attól kezdve sok más is meglepı volt a számomra, ahogy ezt könyvemben olvashatják.
Martonyi János
A kormány(fı) „határozott” (megfellebbezhetetlen) álláspontjára a termıföld kérdésében és ennek mindenáron való keresztülvitelére természetesen nemcsak az ıszödi informális kormányülésen ellentmondást nem tőrı fellépése, majd a 2001. évi FVM-es személyi változások utaltak és nemcsak a külügyi munka irányításának jellegzetességei, hanem sok minden egyéb is. 2001 szeptemberétıl, ahogy eldılt a kormányban a kétéves költségvetés és túl voltunk az OMÉK-on, azonnal sorozatos botrányok robbantak ki az FVM körül. Ezek kirobbantásának módja már akkor is sok kérdést vetett fel, többek között a kormány magatartásával kapcsolatosan. Akkor még ezt a magatartást az esetek nagy részében azért kifogásoltam, mert elfogadhatatlanul passzívnak látszott, ami így is sok kárt okozott volna a Kisgazdapártnak. Késıbb egyre több jel utalt arra, hogy ezekben a botrányokban is a látszólagos passzivitás mögött aktivitás fedezhetı fel, ami még nagyobb képtelenség egy koalíciós kormányban.
3
OMÉK: a miniszterelnököt fogadja Tamás Károly, mellette Bercsényi László (AMC)
A botrányok, amelyeket nem hagytak elaludni, folyamatosan napirenden tartottak, hatásosan erodálták a Kisgazdapártot, majd 2001 elején hivatkozási alappá váltak. 2000. december 19-én a miniszterelnök még arról beszélt, hogy nem lesz, mert nincs szükség az FVM felsı vezetésében változtatásra, 2001 februárjában a miniszter és a politikai államtitkár, márciusban a közigazgatási államtitkár távozott. A teljes felsı vezetés. A botrányok közül a Kisgazdapártra nézve az egyik legveszedelmesebb a holland telepesekrıl szóló tanulmány volt. Mégpedig termıföldtulajdon-szerzési vonatkozásai miatt. A Kisgazdapárt politikájának alapköve a termıföld védelme. Nem hiszem, hogy ennek érzelmi okait és gazdasági megalapozottságát ehelyütt taglalni kellene, hiszen ez már sokszor megtörtént. Most talán elég a gazdasági okra utalni: a kiváló minıségő magyar termıföld ára sokkal alacsonyabb, mint Európa már polgárosodott országaiban: ott többször magasabb. Az árkülönbözetet akkoriban 25 ezer milliárd forintra tették. Ez háromszor akkora összeg, mint amennyit az EU-tól remélünk (8 ezer milliárd). Nyilván elkerülendı, hogy ezt ne a magyar gazdák realizálják. De az is elkerülendı, hogy a magyar gazdák kisebb fizetıképessége miatt külföldiek vásárolják fel a magyar termıföldet: a magyar gazdák kiszoruljanak a mezıgazdaságból. Természetes, hogy ha egy pártnak fıleg a vidéki lakosság alkotja a szavazótáborát, ezt nem engedheti meg. Ha tehát sikerül kétségbe vonni a Kisgazdapárt ıszinteségét, le lehet járatni politikáját. Vezetıit folyamatos magyarázkodásra lehet kényszeríteni, miközben sokszor nem is ismerik (ismerhetik) egy ilyen akció hátterét, összetevıit és a részleteket.
4
Mindebbıl következik, hogy egy ilyen akcióban más pártok politikailag érdekeltek lehetnek. Gazdaságilag nem különben, hiszen koptathatják a külföldiek termıföldvásárlási tilalmát és annak hatályát. Mert más pártok más gazdasági hasznot tarthatnak fontosnak és nem is feltétlenül azt, ami a többség érdekében áll. Van, aki hallgat errıl, más hirdeti. Gyakran elmondta az egyik kis párt néhány „nagy formátumú” vezetıje: nem kellene ennyit sem foglalkozni a magyar mezıgazdaság fejlesztésével. Tőrhetetlen, hogy a támogatások nagy részét a mezıgazdaságnak adják. Mintha még nem hallottak volna arról, hogy az emberek olcsón és jót akarnak enni. Mintha nem hallottak volna a vidékfejlesztésrıl, az ország területének gondozásáról, a városok túlzsúfoltságának elkerülésérıl. Mintha vissza akarnának térni a város-falu ellentét táplálásához. Mintha nem hallottak volna arról, hogy a mezıgazdaság még mindig az az ágazat, amelyik exporttöbbletet tud produkálni. Stb. A HÁLÓ – Két leszámolásban az elıbbi kérdésekrıl több helyen is olvashatnak. A honlapról letölthetı tárgymutató segítségével témák szerint sorba rendezhetıek az események. Ezúttal négy téma körül: iratlopás (23., 24., 41., 55., 56., 65., 68., 69., 170., 241., 364., 365., 452., 453., 458., 459. o.), holland telepesek (22.., 29., 30., 31., 39., 177. oldal), İszöd, ahol informális kormányülés volt (39., 67., 69., 70., 72., 474. o.) és a termıföld (20, 30, 77, 126, 214, 474, 475. o.) A könyvben leírtakat nem kívánom megismételni, mivel azokat A HÁLÓ-ban el lehet olvasni.
Jan Birkhorst holland miniszter – nyakában magyar paprikafüzér, mellette: Torgyán
5
2000 ıszén, amikor a botrány kitört, rögtön sejtettük: az esemény (mai ismereteink szerint inkább konspirált akció) címe is jól lett kitalálva. A cím, a „holland telepesek” – nyilván a szándéknak megfelelıen – émelyítıen hat. A telepesek a gyarmati idık fogalma, amikor az elmaradott területekre, a primitív bennszülöttek közé megérkeznek a korszerőséget is jelentı, de nagyon mohó gyarmatosítók. Akik kirabolják a meghódított területet és ráadásul elıjogokat kapnak. Az, hogy hollandok, azt fejezi ki, pontosabban, nyomatékosítja, hogy külföldiek. – Miért nem a magyar gazdákat támogatja miniszter úr? – teszik fel a kérdést, bár a tanulmány szerzıje is szimbolikus (elenyészı) számú beletepülés lehetıségét vizsgálta. Esetleg 20–25 családra gondolt. Egy értelmetlen ötlet kibontását végezte el: bemutató gazdaságok szervezéséhez ugyanis nem kell földtulajdon, elég a földbérlet. Azért sem kell támogatni a földtulajdonszerzést, mert a föld nálunk sokkal olcsóbb, mint Hollandiában. De az ötlet arra igazán jó volt, hogy annak ürügyén a Kisgazdapárt politikájának hitelességét kétségbe lehessen vonni, a vezetıket le lehessen járatni, nagy zavart lehessen kelteni. Már a kirobbantás idején nyilvánvaló volt a számomra, hogy több olyan eleme van a botránynak, amit konstruáltak, életszerőtlen. És zavarba ejtı volt az idızítés. De elképesztı a propaganda ereje, a lejárató kampány intenzitása és folyamatossága. A gyermeteg vonások ellenére látni lehetett, hogy sok minden végig van gondolva. Mint ahogy azt is, hogy a célokat is meghatározták, bár azt nem tudtuk: pontosan mirıl is van szó? Sejtéseinket pedig elhessegettük. Hogy miért? Olvassák el a könyvben! A baljós jelek között tapasztalnom kellett, hogy a kormány felügyelete alatt álló nyomozószervek „képtelenek” kideríteni, ki vitt el egy kisteherautónyi (!) iratot az Agrárinnovációs Kht.-ból. Közöttük ezt a tanulmányt, amellyel 2000. májusi elkészülte után senki nem foglalkozott. Gyaníthatóan el sem olvasták. Ne felejtsük el, hogy a hatalmas mennyiségő iratot össze is kellett készíteni, amit sokan láthattak. A botrány elızményeihez tartozik, hogy az igazgatót kifogásolt teljesítménye miatt 2000. június 30-a körül Torgyán József miniszter beosztásából felmentette. Osváth László egyike volt azon munkatársaknak, akiket a miniszter fiához főzıdı barátságuk röpített magasba. Volt közöttük, aki élete elsı munkahelyén rögtön igazgató lett, mások „hosszabb pályakezdés” után lettek igazgatók. (Osváthnál ez néhány évtized volt.) Torgyán elégedetlensége igen nagy kellett, hogy legyen, hogy elszánta magát erre a lépésre. Osváth után rövid idıre akadt új igazgató, mert egészségi állapota miatt hamar betegállományba ment. İt egy közismert tanácsadó ajánlotta be. Torgyán szerint az illetı tanácsadót titkárságvezetıje alkalmazta, neki mindössze egy tanácsot adott. Talán éppen ezt? De akkor hova számítja a tanácsadó további személyi javaslatait? Majd a cégnél következett fia másik barátja, Székely Péter, aki állítása szerint egy állítólagos pályázaton indult egyedül és nyerte el az állást. Az iratlopás a szeptember 3-4.-i hétvégén történt, amikor már Székely Péter volt az igazgató. Bár a kamera felvette az iratok elvitelét, a nyomozás szinte azonnal „megrekedt”. A cég igazgatója kérte a miniszter segítségét és ehhez írt egy levéltervezetet Demeter Ervinnek. Kifejtette: üzleti titkokról mindenképpen szó van, de a nyomozás egy helyben áll és hogy milyen károk származnak ebbıl. Kérjük, lépjen Demeter közbe, intézkedjen. Torgyán a tervezettel egyetértett, de titkárságvezetıjén keresztül visszaküldte azzal: én írjam alá a levelet. İ nem akar ebben közremőködni. Demeter nem válaszolt a levélre, ekkor Pintér Sándor belügyminiszterhez fordultam. İ sem produkált ered-
6
ményt, sıt az eljárást a rendırség megszüntette. Pedig a biztonsági kamera felvételei mellett más is megkönnyíthette (szerintem könnyővé tette) a nyomozást: pontosan tudták, kinél vannak ilyen iratok, vagy legalábbis másolataik. A publikációkból ismertek voltak a médiumok, a felszólalásokból és a hivatkozásokból a politikusok. 2001 júniusában, néhány nappal mentelmi jogom kiadása elıtt a TV2-be mentem, hogy ott nézzem meg az Eltőnt milliárdok nyomában címő mősort. Torgyán engem jelölt ki maga helyett, hogy részt vegyek a vetítésen és a kommentáláson. Pedig ı, aki közvetlen, napi kapcsolatban állt az agrárinnovációs kht.-val, vagy még inkább a cégvezetı sokkal jobb választás lett volna. Én viszont annyira nem folytam bele az operatív ügyekbe, hogy csak általánosságokat mondhattam, részleteket nem. Akkor sem, amikor átutalásokról beszéltek és üres istállókat mutogattak. Évekkel késıbb tudtam meg az igazgatótól, hogy az elıdje által elbírált pályázatot sikertelennek nyilvánította és a már megítélt összegek átutalására nem került sor. Viszont még a korábbi szándékot tükrözı iratokat lopták el, és erre építették a mősort: átutalták az ilyen-olyan öszszegeket, de semmi nem valósult meg! A TV2-ben, a mősor alatt a mősorvezetı mellett rengeteg irat volt felhalmozva. Egy jó nagy kupac. – Jé, megvannak az ellopott iratok! – csodálkoztam rá a helyzetre. Két nap múlva a rendırség kiszállt és elvitte az irathalmokat, de elıtte megnyugtattak mindenkit: nem vizsgálják, hogyan került hozzájuk! A kétnapos „türelmi idıben” a Magyar Hírlap „baráti szívességként” még áttanulmányozhatta a dokumentumokat és újabb „leleplezésekkel” örvendeztethette meg a közvéleményt. És önmagát, hiszen „alkotó módon” dolgozta fel a számára ismeretlen tartalmú és összefüggéső anyagokat. Megírták tehát: ahogy ık látták… Az iratlopás után az eredeti iratokból készült másolatok tömegei rövidesen „eljutottak” a sajtóhoz és a parlamenti pártokhoz (ahogy humorosan mondani szokták: „befújta a levélszekrényükbe a szél”), folyamatosan muníciót adva a botrányokhoz, miközben mi, akiknek választ kellett volna adnunk a záporozó kérdésekre, gyanúsításokra, vádakra és sértésekre, sokáig nem jutottunk hozzá a dokumentumokhoz. Tehát nem tisztázhattuk a „feldolgozott információk”, a legendák kiinduló alapjait. Az iratlopás után alig több mint két héttel robbantották ki a holland telepesek állítólagos betelepítése körüli botrányt, ami valójában egy tanulmányról és megrendelésérıl szólt. Mint késıbb kiderült, az 54 oldalas anyagot 1,2 millió forint plusz áfáért rendelte a kht. Májusban kifizették, a jelek szerint viszont talán el sem olvasták. A minisztériumi vezetıknek pedig, akiknek állítólag rendelték, be sem mutatták. „Mellesleg” olyan témában rendeltek tanulmányt, ami illetékességüket messze meghaladta. A botrány szeptember 20-ára idızítve robbant ki, ezen a napon jelentette meg írását a Világgazdaság címő napilap. Az írás ezekkel a fı- és alcímekkel jelent meg: „Az FVM munkaszervezete külföldiekkel lendítené fel az agráriumot. Holland telepesek jönnek? Holland telepesek Magyarországon.” A cikkben másolatban közölték a tanulmány egy részletét, néhány sorát, jelezve, hogy rendelkezésükre áll a tanulmány. Adatokat is közöltek az anyagból: eszerint pl. az AI Kht.-n belül koordinációs bizottságot alakítanának ki, a munkatársaknak havi 300 ezer forint fizetést javasolnak. Összesen évi 20-22 millió forintot. Stb. Ezen a napon, elızetes meghívás alapján Torgyán történetesen éppen a mezıgazdasági bizottság ülésén vett részt. Itt érte és teljesen váratlanul az elsı durva támadás.
7
Bár megválaszolt, számtalan esetben rótták fel neki az ügyet a parlamentben és a sajtóban. A tanulmányért és annak mondanivalójáért a minisztert és a politikai államtitkárt téve felelıssé. Sıt, rájuk fogva az egész ügyet, amihez nem volt közük. A bírósági tárgyaláson az egyik vádlott elmondta: bár mindenki azt igyekezett állítani, hogy ez Torgyán miniszter ötlete volt, tényleg nem volt az. Ahogy az életmódnapot sem Szabadi Béla találta ki, hanem ı, még egyetemista korában. Azóta szerette volna megvalósítani. A tanulmányt „kézhez véve” azt viszont mindenki felismerte, mit profitálhat az ügy „alakításából”. Soha nem volt annyi földvédı, mint akkoriban (és persze szigorúan e tanulmány kapcsán). A parlamenti pártok között a tényleges ellenzéken kívül (MSZP, SZDSZ) a kormányzati szerepre ácsingózó „ellenzéki” MIÉP és a „very small brother”, az MDF is. Tehát egy kormánypárt.
Medgyasszay László – narancsos háttérrel
Példaszerően éppen az ı akkori képviselıjüket, Medgyasszay László mondatait idézem. (Jelenleg a KDNP-frakcióban ül.) Medgyasszay mellesleg nemcsak a „szövetséges” MDF képviselıje, hanem Torgyán egyik hivatalosan felkért tanácsadója is volt. (Olyan politikusok és politikaközeli szakértık társaságában, mint pl. Tímár György vagy Farkas Sándor fideszes mezıgazdasági bizottsági elnök felesége.) Medgyasszay a parlament 2000. szeptember 29-i ülésén „mennydörgött” (már 26-án, az elsı lehetséges alkalommal elkezdıdött a roham e kérdésben és a válaszok és a tények ellenére kitartott egészen 2001 végéig, amikor az országgyőlés befejezte a munkáját).
8
Medgyasszay azonnali kérdésében ezt állította: „Az elképzelés szerint, tehát ha a „holland” jelzıt elhagyjuk, akkor egész Nyugat-Európa jöhet. Ennek a jól és alaposan kidolgozott programnak a célja – nem túlzok – felér egy hazaárulással.” (Szerencse, hogy hozzátette: nem túloz. Mit mondott volna, ha szerinte is túloz?) Majd rögtön így folytatta: „Ugyanis mirıl van szó? Bár az anyag több helyen igyekszik bebizonyítani, hogy a tervezet fõ haszonélvezıi a magyar termelık kell hogy legyenek, több helyen szinte cinikusan kiviláglik, hogy az eredmény éppen ennek az ellenkezıje lenne. A program készítıi megállapítják például, hogy a magyar gazdálkodók többsége nem lesz képes felvenni a versenyt a betelepültekkel. Olvasni lehet az anyagban a magyar gazdálkodók szakmai tudásának lesajnálásáról, a magyar munkavállalók negatív morális minısítésérıl, a betelepülık nagyüzemi vágyairól és a bérmunkával kapcsolatos várható fejleményekrıl. Különösen figyelemre méltó a földhasználattal és a földtulajdonlással kapcsolatos fejezet, a földtulajdonszerzés lehetıségének megkeresése a betelepülık részére.”
OMÉK: Torgyán mögött, a háttérben a Farkas-házaspár. Képviselı és szakértı
A kampányból hivatalosan csak egy parlamenti párt maradt ki, a Fidesz. Védelmet nem ad: szabad folyást enged az eseményeknek, amelyek nyilván érdekében állnak. (Errıl késıbb.) A vélt esetet tehát felnagyítják (felfújják): a tanulmányban körbejárt javaslat csekély méretét, 20–25 holland család (!) állítólagos letelepítését és földhöz juttatását hazaárulásnak nevezik. Pedig a vállalatvezetıi kezdeményezést eleve a saját értékén kellene kezelni, mindenekelıtt dilettánsnak és önkényesnek kellene tartani.
9
De feltehetıleg másnak is, hiszen a tanulmányba eleve igyekezett a megrendelı és a szerzı „beépíteni” pl. engem. Semmit nem tudtam a „remek ötletrıl”, ahogy a tárgyaláson a tanulmány alapgondolatát nevezték, miközben eleve látható kellett, hogy legyen teljes értelmetlensége és öngyilkos következménye, ami késıbb tényszerően igazolódott is. Ha a külföldi tapasztalatokat akarom elterjeszteni, és ehhez mintagazdaságokat szervezek és ha külföldi gazdákat alkalmazok, nem kell földtulajdonhoz juttatni ıket. A kérdésen való bármilyen meditáció – a lehetséges kényes vonatkozások és az esetleges kiforgatások esélye miatt – a miniszter kompetenciája és egyben felelıssége. Értelmetlen és káros következményő anyagot rendeltek. Ez lehet önkényesség, szakszerőtlenség, alkalmatlanság. De, hogy tudatosan igyekeznek a számunkra ismeretlen tanulmányt már irományban is velünk összekapcsolni, az más következtetésre ad alkalmat. Kitalálták és leírták ugyanis a „szerepemet” a betelepítésben, én vezettem volna – mint hónapokkal késıbb megtudtam – a betelepítési „megfigyelıbizottságot”, amit lehet humorosnak tartani, de valójában nehéz másként felfogni, mint tudatos károkozásnak. Mint ahogy azt sem lehet, hogy a minisztérium cége által megrendelt tanulmány a „holland gazdák betelepítésének ügyét” nagyvonalúan az FVM-nek ajándékozza és ezzel „belevonja” a tárcát az ügybe, mögötte láttatja valós kigondolóként. A tanulmány mellett a média és a politika is mindenáron – akármilyen erıszakoltan is – bele akarja keverni a tárca vezetıit. A belekeverés részben a tények átköltésével, fantáziálgatással, részben „logikai úton” történik.
Kis Zoltán
10
Könyvemben írok Kis Zoltán sajátos érvelésérıl, amit október 11-én a Blikknek adott elı: „Saját szakállára nem kezd el dolgozni egy száz százalékosan FVM tulajdonban levı kht. Korábban mi mindenrıl tudtunk, még egy kétmilliót érı mérımőszert is behoztak a vezetıi értekezletre vásárlás elıtt. Minden kifizetésrıl a legfölsı vezetés véleményét kellett kikérni. Ha a miniszter nem volt itthon, akkor a közigazgatási vagy a politikai államtitkár hagyta jóvá. Tudtommal ez nem változott meg, így az FVM vezetésének tudnia kellett a holland gazdák betelepítésérıl.” Hibás kiindulópont, hibás következtetés és hibás eredmény – Kis Zoltán logikája alapján. Kis persze nem nagyon volt benne a dolgokban: minisztériumi napjain is mással foglalkozhatott. És nem hiszem el, hogy ennyi cégnél a tárca vezetıje minden vállalati ügybe belefolyhatott. A gyakorlat is változott, mégpedig a vállalatvezetıi önállóság irányában. Az ilyen spekulációkra sem volt könnyő válaszolni, mert a pogromhangulat akadályt jelentett. Még nehezebb volt az írásokból citált állítólagos tényekre reagálni, mivel számunkra nem álltak rendelkezésre iratok. De ha lettek is volna, a hisztérikus légkörben nem sok esélyünk lett volna bármit is tisztázni. Így jártam egy másik „érvvel” is. Azzal, hogy tudnom kellett a tanulmányról, mert alapítói határozatban rendeltem el az egymillió forint feletti szerzıdések bemutatását. Az anyagért ennél kicsit többet fizettek, ergo – szögezték le – Szabadi tudott a holland gazdák betelepítésének szándékáról! Hiába mondtam el néhányszor, hogy a rendelkezés június 30-ától volt érvényes, amikor már más volt az igazgató és a határozat nem volt visszamenıleges hatályú. Életbelépése után sem én nézegettem a szerzıdéseket, hanem egy szakmai bizottság. Már a botrányt kirobbantó cikkben (Világgazdaság, 2000. szeptember 20.) olyan megfogalmazások vannak, amelyek félreviszik a dolgokat. A lap – sajátos módon és helytelenül – az Agrárinnovációs Kht.-t nem cégnek, hanem munkaszervezetnek nevezi. Nem véletlenül, hiszen azt is írják, hogy a kht. Szabadi Béla irányítása alatt áll. Céget bizonyára nem irányíthatnék, munkaszervezet irányítása szerintük nyilván elmegy. Kénytelen voltam helyreigazítást kérni, ami a VG másnapi számában részben meg is jelenik: „Az FVM vezetésének nem volt tudomása a hivatkozott tanulmányról, így Szabadi Béla államtitkárnak sem, aki egyébként politikai államtitkár, és nem ügyvezetı igazgató, tehát egyébként sem ı irányítja a céget. Szabadi Béla a felügyeletet gyakorolja, ami nyilván nem azonos az irányítással.” De hiába a helyreigazítás, a kifogásolt megfogalmazás újra és újra elıjön. Sok képtelenséget észrevettem és sok mindent kikövetkeztettem. Teljesen életszerőtlen volt pl., hogy egy kht., ráadásul egy olyan felkészültségő vezetıvel, mint a megrendelı-igazgató, Osváth László, olyan feladatot kapjon, hogy egy kifejezetten kényes politikai kérdést járjon körül. Ha Torgyán minden nyilatkozata és látható meggyızıdése ellenére mégis le akart volna telepíteni holland gazdákat Magyarországon, ebben egészen más utat járt volna. Megbeszélte volna néhány dogmatikus kisgazdával, vagy még ezelıtt elmegy Orbánhoz és együtt latolgattak volna. Torgyán még az FTCelnökségét is csak Orbánnal való beszélgetése után vállalta el. Megdöbbentı, hogy a miniszter hollandiai tárgyalásáról, annak állítólagos témájáról a tanulmányban olvashatnak. Ez önmagában kizárja azt, hogy a (minisztériumi) felsı
11
vezetésnek szólna az anyag, hiszen senki nem szereti és nehezen viseli el, ha valamibe belekavarják. Lentner Csaba 2000. szeptember 26-án azonnali kérdésében ezt mondta: „Kedves Miniszter Úr! Ismeri ön Laurens Jan Brinkhorst urat? Õ a holland mezıgazdasági miniszter. Holland kollégájával ön még augusztus 21-én megállapodott, hogy kidolgozzák a feltételeit annak, hogyan lehet holland gazdálkodókat telepíteni Magyarországra. Az a projektterv, amit ön nem ismer, itt van a kezemben (Felmutatja.), 38 számozott oldalt tartalmaz, fénymásolati példányban a rendelkezésére tudom bocsátani.” Torgyán tanúkénti meghallgatásán a holland gazdák ügyérıl is beszélt. A kapacitálások ellenére természetesen most is elzárkózott attól, hogy a dilettáns akciót ı gondolta volna ki. Ezen magától értetıdıen az sem változtatott, a bíróságnak tetszett a tanulmány… Torgyán ugyanakkor elmondta, hogy a holland miniszterrel remek kapcsolata volt. Ezt azzal is javította, hogy magyar folklórral is a kedvében járt. A szokásos egyes szám elsı személyben elbeszélve: „az AMC Kht.-val gyönyörő szép magyar lányokat hoztam ki Hollandiába és csárdásruhába öltöztettem ıket. A miniszter úr nyakába akasztattam egy nagy paprikaköteget, és azt mondta, mindenben segít. Kifejezetten kitaláció, rágalmazás, valótlan tényállítás, hogy néhány holland gazdát befogadna a magyar állam. Ez nagyon rossz ötlet lett volna.”
A holland miniszter itt hallgatja a zenét
12
A táncosokat kiszállító Agrármarketing Centrum Kht.-t különben egy másik barát, Bercsényi László vezette. Megmagyarázhatatlan volt az is, hogy a tanulmányíró, nyilván konzultációk alapján, nemcsak a minisztert és a politikai államtitkárt keverte bele a betelepítésbe, hanem Jakab Istvánt is beleírta. Mármint a vezetése alatt álló Magoszt. A tervrıl Jakab a Világgazdaságtól értesült. Jogosan meg volt döbbenve. (Azt nem tudom, mert már nem voltam szabad lábon, hogy az EU-s megállapodásról mi volt a vélemény?) A terv készítıi azt javasolták, hogy a hollandok áttelepítésének programjába vonják be. Jakab nyilatkozott, ezt mondta: „Elfogadhatatlan, hogy a magyar gazdatársadalom megerısítése helyett vannak, akik annak meggyengítésén dolgoznak.” Jakab István persze szintén nem ismerte a tervezetet, azt számára a VG interpretálta. A botrány tehát részben a tanulmány „közzétételének” (kikerülésének) módjából és az ezzel együtt járó értelmezésekbıl is adódott.
Jakab István a színpadon
A botrányban láttam a kormány passzivitását (nem tesz semmit, nem derít ki semmit, nem áll ki az interpellációk elfogadását leszámítva) és a kht. igazgatójának az aktivitását. A kettı között bármi összefüggést feltételezni nem volt alapom. A botrány 2000. szeptember 20-án tört ki. És két hónap múlva újabb érdekes fordulat következett be. A 2000. november 25-26-i informális kormányülésen, İszödön Orbán Viktor tesztelte, mennyire szilárd a kisgazda politikusoknak a termıföld kérdésében elfoglalt álláspontja. Nyíltan azt javasolta, adja fel a Kisgazdapárt kemény álláspontját a külföldiek termıföldszerzésével kapcsolatosan. A magyarázat szerint: így
13
könnyebb lesz a csatlakozás. Ma már tudom, hogy „merev” álláspontom adhatta meg a végsı lökést az ellenem nemsokára elinduló hadjárathoz. Mindezt azért is foglaltam össze, mert olyan új információk derültek ki a bírósági tárgyaláson, amelyek arra utalnak, hogy külsı szervezık állhattak e kampány mögött. Egyre inkább feltárulnak egy lehetséges forgatókönyv lapjai. És mielıtt az összeesküvéseket (másoknál!) tagadók összeesküvés elméletre hivatkoznának, hadd emlékeztessem ıket arra, hogy a politika általában nem mentes az összesküvésektıl. Azt, hogy errıl van-e szó, nem lehet elıre és eleve eldönteni. Nagy kár, hogy a sajtó nem látogatta a tárgyalásokat: sok minden kiderült, amirıl tájékoztatás hiányában nem tudhat a közvélemény. Arra tehát nem gondolhattam, ami sok évvel ezután kiderült: a tanulmány elkészítésében és ezzel egy kényes politikai kérdés illetéktelen megválaszolásában két kormánytisztviselı is részt vett – alvállalkozóként. Egyikük 100 ezer, másikuk 80 ezer forintot fel is vett ezért. Egyikük (Mikó Zoltán) azelıtt az FVM-ben dolgozott, és ha nem is a referatúrára (lásd a Gripenekrıl szóló anyagot), de a Torgyánnal szembekerültek másik győjtıhelyére, az államkincstárhoz került. Jogászként is ismerte Torgyán álláspontját a termıfölddel kapcsolatban. Ennek és elmenetele ellenére most mégis Torgyánnak akar tanácsot adni. A másik szakértı a Külügyminisztérium integrációs államtitkárságának tanácsosa, majd fıosztályvezetı-helyettese (Pete Nándor). Pedig ı a Szabad tıkeáramlás fejezetben tárgyaló volt. Tudnia kellett, hogy beosztásával bizonyára összeférhetetlen az említett szakértıi szerepe. És vajon ki hatalmazta fel a team vezetıjét, Tóth Pétert, az Agrár Európa Kft. ügyvezetıjét, hogy elmenjen Hollandia magyarországi nagykövetéhez, majd több ízben is hivatalosan tárgyaljon a követség tanácsadójával? Kérve, mobilizálják kapcsolataikat, hogy felsı helyen fogadják. Kiutazott Hollandiába, szállodai szobát vett ki, elment az illetékes minisztériumba, bejelentette: dolgoznak azon, hogy hollandok Magyarországra települjenek. Helyettes államtitkár partnere valósággal ajnározta. És megígérte: ha elintézik 20-25 holland család betelepülését, kitüntetést kapnak a királynıtıl! A tárgyaláson megvolt a lehetıség arra, hogy további részletek táruljanak fel, erre azonban nem került sor. A megrendelı-igazgatóra talán nem akarták rábizonyítani, hogy aligha volt úgy, ahogy állította. Például, amikor arról beszélt, hogy két embert is fel kellett vennie, hogy Szabadi Béla médiaszerepléseit megszervezzék. Hiába mondtam, hogy nekem erre igazán nem volt szükségem, de különben a tárcának sajtófıosztálya van. Egy másik alkalommal a megrendelı-igazgató így foglalta össze – a társasági törvénnyel szemben – a cégvezetıi feladatait és a minisztérium felelısségét: „A minisztérium volt a gazdánk, a minisztérium mondta meg, hogy mit csináljunk, ı volt a tulajdonosunk, ebben a témakörben is és mindenben.” Amikor pedig rákérdeztek: tudott-e Torgyán hollandiai tárgyalásáról, az érintett rosszullétére hivatkozva szünetet kért. Ezt azonban csak válasza után biztosították. Így mégis kimondta. Tudott róla. Honnan? – kérdeztem volna meg. Ehelyett a megrendelı-igazgató öntudatosan hozzátette saját értékelését a tárcáról: „Egy jó kormányhivatalnál ez természetes, hogy így mőködik.” Ezek szerint a miniszter egy jól mőködı kormányhivatalnál (minisztériumban) beszámol cége vezetıjének: mi volt a bizalmas tárgyalásán. (A holland miniszterrel folytatott megbeszélésekrıl egyébként jegyzıkönyv készült, de ebben egyetlen mondat nem tett említést a betelepítésrıl.) Ha továb-
14
bi ellenvetéseket tettem volna, megkapom a szokásos választ: akkor ez nem volt normális minisztérium! Eszerint még mindig tanulhatok a kormányzati munkáról és a feladatokról. Zavarban vagyok a tapasztalataimmal. És azzal, érnek-e azok egyáltalán valamit ebben a virtuális világban? Budapest, 2007. július 28. Dr. Szabadi Béla
