A HATÁRON TÚLI MAGYAR SZÍNHÁZAK XVII. FESZTIVÁLJÁNAK NAPILAPJA – VII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM – 2005. JÚNIUS 10.
Hol voltunk,... Rendes olvasók az elején kezdik a lapot. A mohóbbak hátralapoznak, mintha azt remélnék, hogy elkaphatnak még valamit, ami – mire odáig érnének az olvasásban – elpárolog, kiszökik a sorok közül. Ezt a cikket is sokan csak akkor veszik majd sorra, mikor már a kritikákat és az interjúkat elolvasták. Írjunk akkor a száz év múlvai lapszerkesztõknek, az ük- és szépunoka színháztudósoknak, akik majd akkor lapot szerkesztenek, interjúkat készítenek, s elõtte könyvtárakban vagy számítógépek rég háborgatott bugyraiban kutakodnak, hogy megtudják, mi is volt itt 2005-ben Kisvárdán. Az elõadáselemzõ írások akkor is érvényesek lesznek. A többi elillan. Hûvös volt, szép, szürke június. Végre megérett a cseresznye, megfizethetõvé vált az eper, s a minap megválasztották az új köztársasági elnököt. Mi pedig itt hullámokban váltottuk egymást. Jöttünk, mentünk, érkeztünk és távoztunk, az egész fesztivál – szokás szerint – olyan volt, mint egy nagy hajóhinta. Voltak magasan szálló órái, s voltak a mûködéssel együtt járó, karcosabb percei. A helyi „lakosok”, a zsûri, a szervezõk és a házigazdák õrizték az állandóságot. A többi esemény mind csupa találkozás és búcsú. Kit az otthoni szereplés, kit távoli vendégjáték hívott el, kit vizsgák és vizsgáztatások szólítottak országhatárokon is túlra. De láttuk egymást. Vagy inkább: együtt láttuk õket! Résen át, az igaz, de láttuk! Például a sepsiszentgyörgyi öregeket, menyasszonyi fátyollal tar fejük körül, amint Pálffy Tibor Othellójának álmában megjelennek, Bogdán Zsolt remegõ Woyzeckjét és Kézdi Imola sikoltozó Marie-ját, s Hatházi András felejthetetlen Bolondját az õ közelükbõl. S láttuk a most indulókat, a helyüket keresõket. Annyi ez az egész, mint amikor a metrólépcsõn lefelé haladva átnyúlunk a fölfelé kúszó sorba, s megérintjük a másik kezét. De mégis, ez a lényeg. Pilinszky egyik nagy mûve így kezdõdik: „Megérintettelek. – Megérintettél.” Megtörtént. S aztán „mind elmegyünk”. Gabnai Katalin
2
2005. JÚNIUS 10. PÉNTEK
KISVÁRDAI LAPOK
Csak egy szög Shakespeare: Szeget szeggel – Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház
Voltaképpen nem etikus bármit is írni. Olyan, mintha nem is láttuk volna ezt az elõadást, hiszen szélben, esõben, zimankóban, merevre hûlten alig is hallottuk a szöveget, alig is sandíthattunk ki deresedõ szempilláink alól, s nem volt az a pokróc, amely jól befedte volna zsibbadó végtagjainkat. De játék azért volt. Tíz tehetséges fiatal ember dobta oda magát az esõtõl csúszós fadobogóra, ugrált oda fel közülünk, a közönség soraiból, idõnként félmeztelenül, idõnként öltönyben, dzsekiben, gyapjú kötényruhában vagy világoskék miniben. Aki pedig éppen nem játszott, az pokrócba csavartan fagyoskodott velünk együtt, várva a jelenésre. (Bocskay Anna mai ruhái és kellékei jól szolgálták ezt a most „viharvert” produkciót.) Ezt a fajta helytállást, fegyelmet, kedvet, erõt és energiát – Lajos Sándor szerdai vezércikkébe kapaszkodva mondom – , nem hiszem, hogy sok helyen lehetne még megtapasztalni. Csak remélem, hogy lesz alkalmam szárazon, melegben, saját testi gyötrelmeimrõl megfeledkezve látni mindazt, amit láttunk – ugyanakkor nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a hosszúság, az erõltetettség, az érdektelenség nyomasztó érzése nem csak a körülmények végzetes összjátéka miatt alakult ki. Nos, kimondtam, bár nehezemre esett, mert ennyi „civil” módon is rokonszenves fiatal arcot mindenképpen jó látni, s a tehetség idõrõl-idõre felvillan az elõadásban. Az alaphelyzet sem elvetendõ. Játsszuk el, hogy eljátsszuk a Szeget szeggelt, az erkölcsi bomlás ellen fellépõ keménykedés miatti protestálásnak e fura, nehezen megfejthetõ shakespeare-i dokumentumát, hozzátéve a 20. és 21. századi újsághíreket szexrõl, kivégzésrõl, igazságszolgáltatásról. Töredezett, szabdalt, a térben is szétesõ lesz így a játék, nem kontinuus, hanem az egyes jelene-
tekre ringbe lépõk attrakciójává válik. A rendezõ, a fiatal Alexandru Berceanu nagy csavarja az, hogy Bécs hercegét, a saját kormányzásával elégedetlen, s ezért a bajok elõl elmenekülõ fõhõst nõvé formálja. A Hercegnõ által megbízott Angelo leszerepel uralkodóként, saját maga is beleesik a kárhoztatott bûnökbe: azonban a Hercegnõ is „növeli a bajt”, álruhás igazságszolgáltatása csak a szép Izabella megrontásának kezdete, mely így az azonos nemûek – itt egyoldalú – vonzalmának kifejlése. Ezt a meglepõ alapértelmezést sok furcsaság kíséri. Színházias szlengben inkább csillapíthatatlan rendezõi ötletrohamnak kéne nevezni: hiszen a semmibõl tûnik elõ és oda is tart a közös koreográfiák mindegyike, a ritmikus lihegés, a fogkefés ezüstbabaszülés, a körtáncszerû körbefekvés. Bár következetesen végigvonul a tárgyi- és gesztusvilágon, de szintén kiagyalt a kozmetikum- és fodrászkellék bõsége, a sok borotvahab és heves parfümhasználat. Meggondolkodtató, hogy, noha annyi minden történik, sokféle zene szól, izgalmas szerepkettõzések csiklandják az elmét, mégis milyen lassan vánszorog az idõ, mennyire lankad a nézõi figyelem.
Lehet, nem bíznak a szöveg mozgósító erejében – holott a „korrupt vezetõ mint purifikátor” téma örökké aktuális. Angelo megbízott helytartójának nincs súlya Posta Ervin megformálásában, az õ kettõslelkûségének kidolgozására nem jutott tán elég idõ. Fincziski Andrea is csak az utolsó húsz percben kelti fel igazán az érdeklõdést száraz, szigorú számvetésével, belül lüktetõ kívánásával. Szalma Hajnalka Izabella némileg önzõ ártatlanságával és nemes érzeményeivel szerethetõ, szép leánykát formáz, aki viszolyog attól, hogy majd a hercegnõ kis barátnõje legyen. Az a humor, irónia, ami Ráduly Csaba pompás transzvesztita Pompeiusában megmutatkozik, elvész a tíz fatuskó és kilenc fémrúd közötti két és fél órás koreográfiában. Sok mindent szóvá lehetne tenni, de most igyekeznünk kell azon tényekre koncentrálni, amelyek feltételezhetõen húsz foknyi különbséggel is fennállnak. Ezért aztán a hõsiesség, az energiabõség és szenvedélyesség emlékét vigyük inkább magunkkal.
László Kata, Fincziski Andrea, Szalma Hajnalka
Budai Katalin
KISVÁRDAI LAPOK
2005. JÚNIUS 10. PÉNTEK
3
Kölcsönös sajnálat Beszélgetés a Szeget szeggel szereplõivel Speciális este volt ez a mai, szélsõséges idõjárási viszonyok között kellett játszani. Mi változott meg az elõadásban? És milyen volt az „élmény”? Fincziski Andrea: Csak a tér nem változott meg (a 6x6-os alapterület) és a zene. Egyébként minden más volt. Alapvetõen mindenki jóval hangosabb lett. Voltak viszont gyönyörû pillanatok: például éppen nem fújt nagyon a szél, de amikor Hajnalka felemelte a kezét, akkor hirtelen erõs szél lett. Egyszerûen kirázott a hideg, olyan szépen egybeesett ez. Így aztán nem voltam annyira mérges. Posta Ervin: Engem is rázott a hideg, de engem egészen más miatt. Ez az elõadás szét lett kiabálva, már nem is lehet elõadásnak nevezni. Talán a végére kezdett helyrejönni, de nem voltak intim részek, hangsúlyok. Számomra katasztrófa volt. Dunkler Róbert: Nem változott semmit például az, hogy a színpadon kívül az elsõ sorban ülünk. A jelmezekkel annyi történt, hogy egy kicsit jobban felöltöztünk. Például Hajnalka és László Kata egyébként mezítláb vannak, Andinak nem az a nadrág a jelmeze, most viszont praktikusan vastagítottunk a jelmezeken. Szalma Hajnalka: Nem emlékszem szinte semmire, csak arra, hogy kín-
lódtam, hogy hangosan beszéljek. Amúgy totálisan elfelejtettem, mire kellene figyelni. De ennek ellenére nem érzem rosszul magam, és úgy gondolom, hogy mindent megtettünk. És szívvel-lélekkel csináltuk. Felfedeztünk új dolgokat, jó csapatmunka volt. Szerettem, bár teljesen más volt, mint amilyennek kellett volna lennie. Jelenetek hangulata, párbeszédek, egymásra figyelések, hangsúlyok változtak. Például az erõszakjelenet most úgy ment le, hogy elmondtuk a szöveget, végigcsináltuk a mozgássort, de a jelenet intimitása teljesen elveszett, és bennem semmi nem történt meg. László Kata: Fáztam kívül-belül, és most fõleg belül fázom. Szabó Jenõ: Tényleg egy csomó minden elveszett, amire tulajdonképpen épül az elõadás, viszont a szélsõséges idõjárás miatt rengeteg olyan dolog jött elõ, ami eddig meg sem jelent. Vegyük úgy, hogy kísérlet volt. Számunkra és a nézõk számára is. Kibírtuk végig. Szász Kriszta: Mi sajnáltuk a közönséget, õk meg sajnáltak bennünket. Mi aggódtunk értük, mielõtt megkezdtük volna az elõadást, és õk, amikor beültek, sokan azt mondták – lehetett hallani –: szegények meg fognak fázni.
Ráduly Csaba: Hogy ilyen volt, amilyen volt, azt Claudio megsínylette, Pompeiusnak viszont szerintem jót tett. Mert többet kért, mint amit eddig csináltam. Nagyobb energiát. Alexandru Berceanu (rendezõ): A legszebb elõadás volt, amit láttam. De nem volt színházi elõadás. Sokkal különlegesebb és sokkal ritkább esemény. Nagyon szép, ahogy a színészek végig dolgoztak, és amit a közönség kibírt. Szûcs Gellért: Mindenképpen olyan energiákat mozgatott meg ez az elõadás, amiket egyébként nem mozgatnál meg, és nem ilyen irányban mozgatnál meg. Akármennyire szép kijelentés, hogy amikor színházban vagy, akkor varázslatos dolog történik, a hasmenésed elmúlik, a fejfájásod megszûnik, és a szerepre tudsz koncentrálni, amikor fázol, az pontosan olyan, mintha két hete nem ettél volna semmit. Egyszerûen vannak olyan pillanatok, amikor nem tudsz semmi egyébre koncentrálni, csak arra, hogy reszketsz. Megpróbálod elérni, hogy legalább a reszketés álljon meg, és tudjál azokra a feladatokra koncentrálni, amik még várnak rád. Ez tereli el a nézõ figyelmét abba az irányba, hogy azon gondolkozzon: jaj, szegény színészek, jaj, itt fogunk megfagyni. Szabó Eduárd: Másképp viszonyultunk egy másfajta helyzethez. Másképp kezdtünk viszonyulni magához az elõadáshoz, és másképp kezdtünk viszonyulni magához a közönséghez. Színházat csinálunk, ami elvonatkoztatott játék, vagyis egy kicsit más, mint az élet. A ma esti nagyon életszerû helyzet volt, mindenki fázott, közelebb kerültünk a valósághoz, és ettõl más lett az egész. Életszerûbb, civilebb volt a viszony az elõadáshoz és a nézõkhöz is. Kudella Magdolna
4
2005. JÚNIUS 10. PÉNTEK
KISVÁRDAI LAPOK
Then boro na to kano Médeia-körök – Újvidéki Színház
(Kezdõ sóhaj: ó, ha Gabnai Kati szaktársnõ itt lenne még, talán tudna szép, lírai mondatokat fogalmazni errõl az elõadásról! De nincs itt.) Nagyszerû dolog, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-fõrendezõje, Tompa Gábor úgy tizenöt év után újra elment a Vajdaságba, hogy az Újvidéki Színház izgalmas
Elor Emina, Balázs Áron társulatával dolgozzon. Nagyszerû dolog, hogy közös munkájuk eredményét itt láthatjuk Kisvárdán. Produkciójuk kiindulópontja Euripidész Médeia címû tragédiája. A kétezer-négyszáz éves alapmû sajátos verziója játszódik le elõttünk a rendezõ és Carmenita Brojboiu díszlettervezõ által elgondolt, amfiteátrum jellegû térben. A kör alakú színpadon pókhálószerû krétarajzot látunk, amely jó szolgálatot tesz Médeia és Iászón gyermekeinek – ugróiskolázhatnak rajta. Amikor kezdetét veszi az elõadás, éjfekete, boszorkányos külsejû Médeia (Buza Tímea) foglalja el a kör közepét, s nem is hagyja el a játék során. Az események további résztvevõi koncentrikus körökben helyezkednek el és mozognak a fõhõsnõ körül. Elsõül Ferenc Ágota, csupazseb kabátban. Õ Kronosz – aki az olümposzi istenek egyik atyjaként voltaképp kakukktojás jellegû szereplõje e Médeia-változatnak –, és talán az Idõhöz van köze; konferálja, kommentálja és múlatja az eseményeket. Csapatban dolgozik a korinthoszi nõk fiúkara; kimázolt, gyolcsba csavart alakok –
mintha csak szarkofágokból szabadultak volna. A játék során többször színt és öltözéket váltanak, a tulipiros parókáktól és Ikea-szatyorszerû anyagból készült nõi ruháktól a mûanyag viharkabáton át jutnak el a fekete tütüig és gyászfátyolig. Panoptikumszerûen mutatkozik elõttünk a dráma összes további szereplõje. Olykor mintha kimerevített képen látnánk õket a végtelen zene hangjai közben, s mintha elforognának elõttünk az arcok, mégha a színészek egy helyben állnak is. Bevillan egy-egy szép, erõteljes pillanat a talán esztétikai élvezetet célzó kompozícióból. Ahogy Elor Emina Glaukéként mint ketrecbe zárt, felingerelt vad, üvöltve járkál Médeia elõtt. Ahogy Krizsán Szilvia Dajkája szinte állati ösztönnel támad a bosszúvágyó Médeiára. Ahogy Balázs Áron Iászónja ellágyulva lesi gyermekeit. (Magam speciel amúgy is abba a mind népesebb kisvárdai táborba tartozom, amelynek tagjai bármettõl bármeddig szívesen elnézik Balázs Áront.) Az elõadás szövege sok-sok elnyújtott magánhangzóból és néhány mássalhangzóból áll. Az eredeti Euripidészbõl vett ógörög hangzások, indulatszavak és idézetek az érzelmi kitörések tagolatlan hangtárát adják. (Volt elõzménye az elképzelésnek; Romániában játszották már ógörögül a
Médeiát Andrei Serban rendezésében.) Ha nem lennének benne a pesti fülekben a Katona József színházi Médeia, Fullajtár Andrea eget és földet rengetõ elbõdülései, akkor is tudható, hogy az ilyen sikolyokhoz, süvöltésekhez, hördülésekhez, visításokhoz, artikulálatlan ordításokhoz nem csupán hangerõ szükségeltetik. Helyzet is. Színészi erõ is. Valami belsõ láz, fékevesztett indulat, kiszakadó szenvedély. Ebbõl az újvidéki produkció nem mutat eleget a meggyõzéshez. (A címben szereplõ kifejezés azt jelenti: nem tudom megtenni.) A koreográfia pontos, mûvészi, a munka alázatos. Értelmezõ gondolatok szép képi megvalósítását láttamozhatjuk. A gyilkos ruhájából elõhúzott gyilkos ruhát. A bosszútól égõ Médeia szó szerinti lángra lobbanását. A feláldozott gyermekek elveszejtõ begombolását az anyai öltözék alá. Személy szerint nekem mintha Lidocaint adtak volna be az elõadás elején. Nem éreztem a világon semmit. Mindazonáltal nem ültem ott hiába. Amikor a végén a tapsnál kicsomagolták Médeia gyermekeit halotti kabátjukból, én voltam az elsõ, aki a mosolygó kisfiúra szélesen visszamosolygott. Stuber Andrea
KISVÁRDAI LAPOK
2005. JÚNIUS 10. PÉNTEK
5
Mégis és mégsem Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka – Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem Stúdió Színház
Elõrebocsátom: nekem semmi bajom ezzel az értelmezéssel. Szabó Máté rendezésében nincs poézis, csak mindennapok vannak. Ott ülnek a szereplõk a sokemeletes betonházak, a kandeláber és a kuka közt, a homokozóban. Az eldobált gyerekjátékok késõbb metaforikus jelentést kapnak, így lesz a vödörbõl bukósisak, az elefántos locsolóból robogó, a babából pedig házbeli nõ, akivel az egyik szereplõ gyors kalandba keveredik, illetve beduin hercegnõ, az álmok asszonya. Logikus ez a játék, hiszen a darab maga is álom és ébrenlét, a realitás és ir-/szürrealitás határán mozog. Nem monológokban, nem egymás mellett vagy egymáshoz, hanem egymással beszélnek a hõsök. Közelednek és távolodnak. Ez megkönnyíti a nézõ számára a történet logikájának felfejtését, a szereplõk közti viszonyok értelmezését. Létezik a helyszín (a Zsinagóga akusztikájától tényleg olyan, mintha egy kongóan üres lépcsõházban lennénk) és léteznek a figurák. A török bevándorlók második generációja már asszimilálódott a német társadalomba: Fatima Mansur (Nagy Dorottya) bár hordja a tradicionális fejkendõt, de világoskék, testét nem teljesen elfedõ ruhája és bakancsa arra utal, hogy már az európai kultú-
ra határozza meg õt, csakúgy, mint a rocker Kalilt (Sebestyén Aba), akinek hosszú a haja, Death-pólót, szegecses csuklószorítót és Puma cipõt hord (ugyanakkor egy ilyen rocker nem énekelné a Final Countdownt az egykori tinilánykedvenc Europe-tól). A kísérõzenében is ott van ez a kettõsség: a tradicionális keleti dallamok erõs mai ritmusalapot kaptak (elnézést a privát megjegyzésért, de ezúton kérnék a rendezõtõl egy OST-t). Az író, Peter Karpati (Zayzon Zsolt) tipikus fekete farmeres-pólós-zakóstornacipõs, szemüveges bölcsész, akinek nevét Schimmelpfen-nig magyar kollégájától kölcsönözte. A klumpás, szürke köpenyes idõs gondnok, Lomeier (Györffy András) és az álomkóros, rendkívül vonzó, a férfiakat megbabonázó laboráns, Franziska Dehke (Tompa Klára) is itt élhet közöttünk. Vicces ez az elõadás. Zayzon Zsolt levetkõzése és felöltözése, tai chi gyakorlatai, Sebestyén Aba motorozása és óvszeres jelenetei, Tompa Klára és Nagy Dorottya homokbirkózása. A nevetés azonban nem felszabadító, hanem szívszorító. Nyomasztó ez az elõadás. Amikor a két nõ felcseréli ruháit, ahogy a gondnoki szürke köpeny alatt egy
másik ugyanolyan szürke köpeny van, vagy ami a játékbabával történik – fejének levétele, homokba temetése, menyasszonynak öltöztetése – komorrá teszik a hangulatot. Talányos a darab és az elõadás. Hogy került Peter Karpati a konya-
Tompa Klára kosüvegbe? Mi van Franziska Dehke és Lomeier közt az álom és a valóság világában? Hova tûnik el együtt Kalil és Fatima Mansur? Ki a gyilkos, ki az áldozat, és mi az ok? Mi is történt: egymásra találás vagy örökre elválás, valami újnak a kezdete vagy épp a végzet beteljesedése? Nemrég zajlott Budapesten a Kortárs Drámafesztivál, ahol felolvasószínházi produkciókban éjszakáról éjszakára frusztrált emberekrõl szóló történeteket hallgattam, és azon gondolkodtam, hogy a kortárs drámaírók (leginkább a németek és a skandinávok) tényleg ilyennek látnak bennünket (egyúttal magukat)? Tényleg csak szexfüggõ és kielégületlen nõk és férfiak lennének körülöttünk (azaz lennénk)? Persze mindenkinek van egy menekülésre használt (álom)világa, és vannak rosszabb napjaink, de azért nem biztos, hogy az élet csupán ennyi, és hogy egy nyomasztó lakótelep vagy az átmeneti vízhiány maga a világvége. Papp Tímea
6
2005. JÚNIUS 10. PÉNTEK
KISVÁRDAI LAPOK
Az évad dátumokban Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 2004. augusztus 6-7. A társulat a VIII. Gdañski Nemzetközi Shakespeare-fesztiválon William Shakespeare Romeo és Júlia címû tragédiájával vesz részt. 2004. augusztus 20-21. Az Antigoné vendégjátéka a Szentendrei Teátrumban. 2004. augusztus 25. Megkezdõdik a színház 2004/2005ös évada Gyurkó László A búsképû lovag, Don Quijote de La Mancha szörnyûséges kalandjai és gyönyörûszép halála címû darabjának próbáival. A bemutatóra szeptember 26-án kerül sor. 2004. szeptember 3. A Romeo és Júliát a fennállásának 20. évfordulóját ünneplõ Figura Stúdió Színház látja vendégül. 2004. október 5. A Jóembert keresünk! vendégjátéka Csíkszeredában. 2004. október 12. Elkezdõdnek William Shakespeare: Othello, a velencei mór címû tragédiájának próbái Bocsárdi László rendezésében, bemutató november 26-án. 2004. október 16. A Jóembert keresünk! vendégjátéka Aradon, a Klasszikus Darabok Fesztiválján. 2004. október 30. A Jóembert keresünk! részt vesz a I. L. Caragiale Országos Színházi Fesztiválon, Bukarestben. 2005. január 6 – február 4.
Othello
Vendégrendezõként Mihai Maniutiu viszi színre társulatunkkal Euripidész Médeia címû tragédiáját. A bemutatót február 4-én tartjuk. 2005. február 28. A Román Színházi Szövetség (UNITER) nyilvánosságra hozza a 2004-es év színházi díjaira szóló jelöléseit. A Tamási Áron Színház Románia legrangosabb színházi díjára 5 kategóriában kap jelölést: Péter Hilda a legjobb nõi fõszereplõ díjára, Kicsid Gizella a legjobb nõi mellékszereplõ díjára (Sen Te/Sui Ta, illetve Wang szerepéért Bertolt Brecht Jóembert keresünk! címû darabjában); Mátray László a legjobb férfi mellékszereplõ díjára Cassio Mihály szerepéért Shakespeare Othello, a velencei mór címû darabjában; Bocsárdi László a legjobb rendezés díjára Othello-rendezéséért, magát az elõadást pedig a legjobb elõadás díjára jelölik. A zsûri egyetlen jelölés esetében sem ítél meg díjat. 2005. március 1–május 6. Balassi Bálint Szép magyar komédiájának próbái a színház Kamaratermében. Az elõadás rendezõje Török Viola, a Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem rendezõszakos hallgatója. A bemutatóra május 6-án kerül sor. 2005. március 16–18. A Vendégségben Budapesten címû program keretében a színház három elõadással vendégszerepel Buda-
pesten, a Thália Színházban. Március 16-án Shakespeare Othello, a velencei mór, 17-én Molière Nõk iskolája címû darabját mutatja be a társulat a Thália Színházban, 18-án Váta Loránd Micsinyál maga rossz? címû sanzonestjét játssza a Thália Új Stúdiójában. 2005. április 1. A Pécsi Országos Színházi Találkozó idei válogatója, Karsai György egyetemi tanár nyilvánosságra hozza a fesztivál versenyprogramját. A Tamási Áron Színház két elõadással vesz részt a találkozón: június 16-án a Médeiát, 17-én pedig Jóembert keresünk! címû elõadásunkat játsszuk Pécsen. 2005. április 11. A Magyar Rádió és a Veszprémi Petõfi Színház által József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett Versünnepen Váta Loránd a legjobb határon túli elõadó díját nyeri el. 2005. április 14–15. Az Antigoné vendégjátéka Kolozsváron, a Tranzit Házban. 2005. május 18–19. Marosvásárhely, Látványszínházi Fesztivál. A Nemzeti Színház által szervezett fesztiválon a társulat két elõadással vesz részt: Az Othellót május 18-án, a színház Nagytermében, a Médeiát 19-én a Színmûvészeti Egyetem Stúdiójában adta elõ a társulat. 2005. május 30. Az Othello részt vesz a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon. 2005. június 7. Az Othello vendégjátéka a Határon túli Magyar Színházak XVII. Fesztiválján, Kisvárdán. Czegõ Csongor
KISVÁRDAI LAPOK
2005. JÚNIUS 10. PÉNTEK
7
Györgyikétõl Proctorig Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a 2004–2005-ös évadot huszonegy tagú társulattal kezdte. A repertoárt úgy alakítottuk, hogy a társulat mindegyik tagja kapjon lehetõséget a megnyilatkozásra. Szomory Dezsõ Györgyike, drága gyermek címû színmûvében tizenhárman léptek fel, átütõ közönségsikert aratva. Lendvai Zoltán rendezõi felfogásában a darab lélektani vonatkozásai kerültek elõtérbe, az elõadás az önmegvalósítás lehetõségeinek polgári szomorújátékává nõtte ki magát. Györgyike egy ígéretes színészi pálya helyett egy szerelem nélküli házasság boldogtalan, de biztonságos hétköznapjait választja. Vajon gyilkos-e avagy áldozat Györgyike, ez a több értelemben is drága gyermek, aki nem a saját sorsának hívására hallgat, hanem kiszolgálja a családja feltörekvésre ösztönzõ vágyait? Mûvész-e Györgyike vagy csak tehetséges parvenü, és vajon mennyiben hibás azért, hogy nem tud ellenszegülni az önmagát folytonosan becsapó világ középszerûségének? Vencz Stella jól megbirkózott a komplex kérdéseket felvetõ fõszereppel. Ki kell emelni még Lõrincz Ágnest Mikár Ferencné szerepében, aki megdöbbentõ erõvel rajzolta fel a kispolgári gondolkodásmód ürességét, felelõtlen ambícióit, úrhatnám igényeit és erkölcsi igénytelenségét. A társulat rendezõje, Márk-Nagy Ágota korszerûen színpadra állított mesejátékkal kedveskedett a kiskorú közönségnek. Milne– Karinthy Róbert Gida és barátai adaptációja a közösségi összetartozás szép színpadi példázatává vált. Ezt követte Márai Sándor jól ismert esszékötetének A szegények iskolájának színpadi változata, mely Árkosi Árpád rendezésében ironikusan-nosztalgikusan kö-
zelítette meg a kabaré mûfaját. A míves szöveg irodalmi és filozófiai igényessége komoly feladat elé állította a társulatot, amely Czintos József (Jászai-díjas) tanári irányításával jelesre vizsgázott. Az évad legizgalmasabb színházi kísérletének bizonyult az Uray Péter rendezte Arthur Miller-darab. A Salemi boszorkányokat ezúttal Boszorkányhajsza címen adták elõ, s a címváltoztatás mindjárt utal is arra, hogy a rendezõi koncepció a darab eszme- és politikatörténeti vonatkozásait rendkívül radikális módon állította elõtérbe. A lelki diktatúra sokkoló légkörét megelevenítendõ, több kiemelkedõ alakítás született, de fõként Rappert Gábor (John Proctor) s a vendégmûvészként fellépõ Györgyjakab Enikõ (Abigail Williams) kiváló teljesítménye fémjelezte ezt a színházi eseményt. Szilágyi Regina Weöres Sándor verseibõl összeállított bábelõadása ugyancsak gyermek bérleteseink számára készült. Évadzáró produkcióként Eduardo de Filippo Belsõ hangok címû „rémjátéka” került mûsorra, a Franciaországban élõ Alexandre Colpacci rendezésében. Az elõ-
Belsõ hangok
adásban a helyzetek bohózatiak, de a felszín alatt mély társadalombírálat rejlik. Colpacci a látszat és valóság közötti izgalmas játék miatt választotta a De Filippo-darabot, amelyben a legfõbb szempont mindig az emberi lélek rezdüléseinek értelmezése, kutatása. A Harag György Társulat mûvészi energiái ebben az elõadásban teljesedtek ki a leginkább. A 2005–2006-os évadot Déry– Presser–Adamis szokatlanul drámai, a jelennek is üzenõ Képzelt riportjával kezdjük, Horányi László rendezésében. A szatmári közönség által jól ismert Árkosi Árpád ismételt rendezõi megmutatkozása következik majd Hamvai Kornél Márton partjelzõ fázik címû darabjával. Vendégrendezõink lesznek még Lendvai Zoltán és Parászka Miklós. A szatmári színjátszás hagyományainak megfelelõen az idei évet terveink szerint egy örökzöld musical bemutatásával, a My fair ladyvel zárjuk. Ez a bemutató bizonyára alkalmas lesz arra, hogy harmonikusan összefogja a társulatban rejlõ színmûvészeti lehetõségeket és törekvéseket. Kereskényi Hajnal
8
2005. JÚNIUS 10. PÉNTEK
Felhívás
KISVÁRDAI LAPOK
Színészvetélkedõ Székelyudvarhelyen
De mi lett Médeiával?
Kedves Kollégák! Újból megrendezzük – immár hatodik alkalommal – Székelyudvarhelyen a Színészvetélkedõt. A Míves Emberek Sokadalma zárónapján sorra kerülõ versenyre magukat fiatalnak érzõ színészeket várunk egyszemélyes ötpercesekkel. Lehet próza, vers, monológ, ének, pantomim, bármi, aminek köze van a színjátszáshoz. Az ötperceseket rangos zsûri és a közönség fogja díjazni. A zsûri legjobb férfialakítás, illetve legjobb nõi alakítás díjat ad ki, amelyért 60-60 ezer forint jár, lesz továbbá egy különdíj 30 ezer forint értékben. A közönség is díjazhat 30 ezer forintos jutalom formájában. A jelentkezõket július 16-án szombat estére várjuk, amikortól hétfõ reggelig teljes ellátásban részesülnek. 17-én vasárnap reggel minden résztvevõ próbalehetõséget kap a helyszínen, a Székelytámadt vár udvarán felállított színpadon. A vetélkedõ aznap este 20.30-kor kezdõdik, Mácsai Pál mûsorvezetésével. Jelentkezni lehet telefonon: 0040744593192, 0036-305524249, 0040266210682, és az
[email protected] email címen július 4-ig. Horváth Károly, az ARTERA Alapítvány mûvészeti vezetõje
Az Újvidéki Színház idei kisvárdai vendégjátéka voltaképp amfiteátrumban zajlott. Két produkcióval szerepelt a társulat, s az a kettõ hasonló típusú színházi térben játszódott. A De mi lett a nõvel? és a Médeia-körök elõadásán is kör alakú, porondszerû játéktér kínálkozott a szereplõknek, s magasan emelkedõ, félkörívben görbülõ, illetve a színpadot teljesen körülölelõ nézõtér várta a közönséget. Amikor a publikum ekképpen helyezkedik el, az mindig jó lehetõség arra, hogy a nézõk ne csak a játszókat vegyék szemügyre, hanem egymást is. Ilyenkor kileshetõ, hogy a szemközti nézõkolléga mennyire figyel, hogyan reagál, min nevet, mit un. Egy fesztiválon, ahol a közönség egyik része ismeri a közönség másik részét, az ilyesfajta nézgelõdés mindig hasznos és tanulságos. De legalábbis szórakoztató. Hanem otthon, Újvidéken is érvényesülhet elõbb-utóbb e térkezelés elõnye. Még néhány hasonló ültetési rendû színházi vendéglátás, és az újvidéki nézõk is megismerik egymást. Tudják majd, ki mennyire figyel, hogyan reagál, min nevet, mit un. (stb)
2005. június 10. péntek 10.00 Szöveg-ritmus-zene (kreatív zenei workshop) Tornacsarnok 11.00 Szakmai klub Médeia-körök vitaindító: Nánay István Szeget szeggel vitaindító: Urbán Balázs Az arab éjszaka vitaindító: Urbán Balázs Pódiumterem 14.00 Hogyan játsszunk Molière-t? Szigethy Gábor workshopja 16.00 Egyéni mûsorok Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színmûvészeti és Színháztudományi Kar Kamaraterem 18.00 Slawomir Mrozek: Tangó Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem Szentgyörgyi István Tagozata Mûvészetek Háza 21.00 William Shakespeare: Szeget szeggel Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Várszínpad 24.00 Wyhar Újvidéki Mûvészeti Akadémia Zsinagóga
A címlapon: Buza Tímea az újvidékiek Médeia-körök címû elõadásában.
KISVÁRDAI LAPOK a Határon Túli Magyar Színházak XVII. Fesztiváljának napilapja A szerkesztõség vezetõje: Ilovszky Béla (theater.hu) Felelõs szerkesztõ: Stuber Andrea Szerkesztõ: Lajos Sándor, Papp Tímea Nyomdai elõkészítés: ifj. Ilovszky Béla Nyomdai kivitelezés: Piremon (Kisvárda)
De mi lett a nõvel? A Határon Túli Magyar Színházak XVII. Fesztiváljának támogatói: Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alapprogram, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Illyés Közalapítvány, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyûlés, Kisvárda Város Önkormányzata
Felelõs kiadó: Nyakó Béla ISSN 1587-8325
Támogatók: Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti Kulturális Alapprogram
