Hol vész el a hang Másutt is megy a láthatatlan magnó? A most következő beszélgetés főleg a nyíltabb gondolkodású emberek számára lesz élvezetes. Biztosíthatom az olvasót, mindketten józanul beszélgettünk, egyikünk sem őrült meg a szó semmilyen értelmében. Beszélgetőpartnerem Kishonti István, aki annak az oktOpus Multimédia Intézet nevű iskolának az igazgatója, ahol hangmestereket, hangtechnikusokat képeznek. István mindig is különvéleményekkel rendelkezett szakmai vonatkozásokban a nagy többséghez képest. -
Hol vész el a hang a mikrofontól a hangszóróig terjedő láncban, ha akusztikus hangesemények
rögzítése
a
feladat?
A
méregdrága
audiophil
berendezések
korrektebbek lennének, többet tudnának, mint azok a stúdióeszközök, melyekkel felvesszük az élő hanganyagot? -
- A csatorna lánc összes pontján folyamatosan torzul a jel. Olyan nincsen, hogy teljesen torzításmentes átvitelt valósítunk meg. Mindenféleképpen lesznek torzulások. Ezeknek egy részét mérhetően meg tudjuk mondani előre, más részét nem. Ám ha feltételezzük, hogy van egy teljesen torzításmentes csatorna, akkor is áll az a tétel és tapasztalat, hogy nem tudjuk létrehozni azt, ami a valóságban történt. Nem tudjuk létrehozni azt a hangteret, ami az eredeti, a valóságos volt, nincs rá módszer. Megközelíteni valamennyire lehet – kettő, négy, vagy még több csatornával. Tehát mindenek előtt eleve itt vész el a hang, azonnal egy nagyon komoly minőségromlás történik. A másik részkérdésre válaszolva: Tulajdonképpen méregdrága Hi-Fi berendezéseken próbálunk reprodukálni valamit, ami nem Hi-Fi; s ez nem más, mint a hangfelvétel.
-
- Mi nem Hi-Fi a hangfelvételi láncban, hiszen a stúdiószabvány sokkal szigorúbb, mint a Hi-Fi szabvány?
-
- Próbáljuk meg elképzelni, hogy stúdióban készül a hangfelvétel. Számos olyan referencialemez van az analóg korszakból, a régi Sheffield, Proprius lemezek, amiknek egy része minimál láncon készült. Számos olyan hangfelvétel is készült a világon, ami teljesen hagyományos stúdiókörülmények között készült, és kikiáltották a felvételt referenciának. Ezeknek a stúdióknak az a hibája, hogy pár kilométeren keresztül kutyaközönséges
kábelen
fut
a
jel.
Ezek
után
készítünk
méregdrága
Hi-Fi
berendezéseket, és százezreket fizetünk azért, hogy másfél méter kábel jobb legyen. Megfontolásra érdemes a következő gondolat: veszek egy közönséges interconnect kábelt, kicserélem egy százötvenezer forintos másfél méteres kábelre. Azt fogom hallani, hogy a kétfajta hangzás között van különbség. Ha hangfelvételt készítek, és a mikrofont öt centivel arrébb teszem, nagyobb különbséget hozok létre a hangfelvételben, mint akár az egymillió forintos interconnect kábellel valaha is.
-
- Nem lehet módosítani a kész hangfelvételt, ha az nem tetszik valakinek, de a meglévő, már örökre vasalt anyagot szebben szólóvá lehet tenni egy jobb kábellel.
-
- A gond a következő: honnan lehet megmondani, hogy a megváltozott hangkép az jobb, vagy rosszabb?
-
- Ez szubjektív észlelés kérdése, hogy kinek, mi tetszik jobban.
-
- Ez igaz, de a Hi-Fi arról szól, hogy igyekszünk megközelíteni a természetest, vagy igyekszünk megközelíteni azt, amilyen a valóságos volt. Hogyha az, aki csinálta a felvételt, és emlékszik, hogy a felvétel helyszínén eredetiben az hogy szólt, ő megy el oda, ahol cserélgetik a kábelt az általa legkorrektebb eszközökkel készített felvétellel tesztelve azt, akkor Ő képes lesz megítélni, hogy a méregdrága kábel hangja közelebb visz-e a valóságos hangzáshoz, vagy nem. Ha nem így van, akkor elszabadul a pokol, mert vannak ízlések, amelyeknek köze nincs a valósághoz. Az ízlésvilágról még annyit: az egyik irányzat azt mondja: majd én megmondom, milyennek kell lennie a jó hangzásnak – bár senki nem tudja megmondani milyen a jó hangzás. Van, aki azt mondja: én megelégszem azzal, hogy amennyire lehet, pontos lenyomatot készítek a valóságról. Persze feltétel, hogy a valóság hallgatható legyen. Mert az egyik irányzat azt mondja: tökmindegy, hogy ki mit játszik, ki mit akar, „majd én megcsinálom”, a másik meg azt mondja, hogy nem, helyette inkább tessék megcsinálni mindent a valóságban a legjobbra, majd ezt én egy fotó módjára a lehető legpontosabban rögzítem, a lehető legjobb felbontással. Utána, a reprodukció során sajnos ez a nagyon pontos rögzítés már csak torzulhat, mert nincs torzításmentes csatorna.
-
- Miközben köztudott, hogy a hangszórók viszonylag nagy torzítása határozza meg leginkább a hang tisztaságát, miként lehetséges ennek ellenére, hogy sokan a jelenlét érzését tapasztalják meg ilyen körülmények között is, főleg ha analógot hallgatnak a mindennapos CD-s hallgatás után? Lehet, hogy ilyenkor (is) be vagyunk csapva?
-
- Igen, be vagyunk csapva. Megint csak sokkal egyszerűbb dolgokról van szó, mint amikre gondolunk. Akkor, amikor az első CD-k megjelentek, mindenki azt mondta: milyen ramatyul szólnak ezek a digitális felvételek. Igen, de nem a CD minőség miatt. A felvételek voltak LP-re kevertek. Mert a hangmérnök társadalom alkalmazkodott az analóg hanglemezgyártás követelményeihez. A lemezgyártás bizonyos paraméterei miatt a felvételekbe eleve belekalkulálták azt, hogy a végén majd a felvételből lemezt kell vágni. Belevettek szándékos torzításokat a hangfelvételekbe, figyelembe vették azt, hogy az analóg lemez hol fog torzítani. Szükségképpen nem szóltak jól ezek a felvételek. Amikor a CD megjelent, annak nem voltak LP-s korlátai. Ezek után tulajdonképpen merem állítani, hogy nem a CD korszak igényeinek megfelelő hangfelvételek készültek abban az időben. Én emiatt nagyon sokáig – kb. 10 évig - ellensége voltam a digitális technikának, egészen addig, amikor először volt módomban meghallgatni a Sennheiser
szuperfejhallgatóját, az Orpheuszt, melynek a felső határfrekvenciája 100 kHz. Megdöbbentő pontossággal kezdtem el hallani saját felvételeim CD változatain a felvételi helyszínek falait, sarkait. Akkor mondtam azt, hogy itt valami nagy baj van. Még ez a 44.1/16 bites, ma már lassan elavultnak tekinthető rendszer is hordozott nagyon sok olyan információt, amire nem is gondoltam volna korábban, merthogy én teljesen vad analógpárti voltam. Azóta azt mondom, hogy bennünk van a hiba és nem a digitális technikában. Tessék olyan felvételeket készíteni, amik jól tudnak szólni! -
- Miért fontos, hogy 100 kHz legyen a Sennheiser fejhallgató felső határfrekvenciája, hiszen már 20 kHz-es jel sincs rajta semmilyen hanghordozón, s nem is halljuk azt?
-
- Ha kifinomult, kis torzítású a rendszer, akkor igenis elő lehet bányászni azokat a finomságokat, amik ezen a ma már primitív rendszeren is hallhatóak. Erre tudományos műszaki magyarázat nincs ugyan, de saját magyarázattal szolgálhatok. A jól elkészített, nagy áteresztőképességű felvételeknek van egy információtöbblete, ami abszolút ezoteria. De László Ervin könyve, a „Kozmikus kapcsolatok” mely a XXI. század világnézetéről szól, teljesen konkrét tudományos eredményeken alapulva elmagyarázza, hogy ma már közvetett módon – más mérési eredmények összevetéséből – tudhatjuk: egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy létezik egy olyan valami, ami emlékezettel bír, és mindent körülvesz. Ez a morfogenetikus mező. Vannak, akik azt állítják, hogy az agyunk is onnan táplálkozik, hiszen nem tud annyi információt bitben tárolni, mint amennyi agysejtünk van. Az agysejtjeink száma kevesebb, mint amennyi információra az agyunk egyébként emlékezni képes.
-
- Ezek szerint az emberi agy egy nagy sebességű biológiai számítógép helyi egysége lenne?
-
- Úgy is van. Amikor meghallasz egy jó nagy felbontású hangfelvételt, akkor semmi mást nem csinálsz, hogy ha nincs manipulálva – ez fontos – minthogy ebből a morfogenetikus mezőből leszeded a plusz információt. Ezáltal lesz helyszín-, jelenlétérzeted, többletinformációd, amitől az egész hirtelen másképp kezd el működni, „lelke lesz” a felvételnek. Ezt bármikor tudom demonstrálni. Ezért nem működnek elég jól az egyéb technikák. Érdemes belegondolni: ha egy felvételen egy vágást csinálok, abban a pillanatban
felborítom
a
morfogenetikus
mező
időstruktúráját,
megszűnik
a
folyamatosság. Vágásonként durván egy perc kell ahhoz, hogy helyreálljon a kapcsolat. A soksávos felvétellel még rosszabbá válik a helyzet, az időstruktúra tökéletesen összetörik. Attól kezdve nem működik az, amiről korábban beszéltem. A virtuális valóság nem most jött létre, hanem az első vágásnál, még a harmincas években. -
- Honnan ered ez a feltételezés?
-
- Én ezt nem olvastam sehol, könyveket olvastam hozzá, ez saját elméletem, de az egész életem ezt példázza. Ezelőtt két és fél hónappal beszéltem Rózsa Pál
zeneszerzővel, aki közölte velem: ő nem szeret felvételeket hallgatni, mert nincs rajta a plusz információ. Ő is tudja amiről beszélek, csak másképp mondja ki. Néhányan tudjuk a Földön, hogy minden ami vágott, minden ami nem a hagyományos időstruktúrát követi, az mínusz információt hordoz, és nem pluszt. Bele kellene már törődni, hogy a zenészeknek el kell tudni játszani egyben az adott műveket, de legalábbis tételenként. A régi felvételek egy részének csodálatos atmoszférája van annak ellenére, hogy technikailag és műszakilag alacsonyabb szinten álltak a hangfelvevő eszközök. Azért szeretek nagyon élő koncerteket felvenni, mert az számomra a csoda. Ott végre megmagyarázhatom, hogy miért nem vágok. Az a koncert úgy egyben volt valós, egyszer hangzott el, nincs mit vágni rajta. Meggyőződésem, hogy a nagyon kevés vágással készített
nagyfelbontású
felvételek,
melyek
természetes
akusztikával
szólnak
mesterséges zengetés, kompresszorok és egyebek nélkül, ezek azok, amelyek hozzásegítik a hallgatót a többletinformációhoz. Ha elkerülnénk a művi beavatkozásokat, sokkal pontosabb információt adhatnánk át az utókornak. -
- A világon gyakorlatilag majdnem mindenütt sokszorosan vágottan, művi eszközökkel befolyásolva készülnek a felvételek nagy szériában, iparszerűen… Ennyire igénytelenek lennének a tömegek?
-
- Nem illik, vagy nem szabad kimondani a választ erre, de az igazság az, hogy e véleményemet képező szemlélettel agyonvágnánk egy teljes ipart. Soksávos felvételt készíteni az nem tudomány, azt akárki tud csinálni. Próbáljon meg valaki két mikrofonnal egy komplett szimfonikus zenekart úgy felvenni, hogy az jól szóljon. Nem állítom, hogy mindent meg tudok csinálni két mikrofonnal, de törekszem rá, hogy nagyon nagy áteresztőképességű felvételeket készítsek. Néhányan vagyunk csak a világon, akik ezt nyíltan felvállaljuk, hogy egy komplett szimfonikus zenekart felveszünk 2-6 mikrofonnal. Inkább vitatkozunk mindenkivel a cél érdekében, de az eredmény mindenképpen igazolni fogja az erőfeszítést.
-
- Ha egy ötvenes években készült, nem igazán jó minőségű lemezt hallgatok, aminek a hanganyaga nincs vágva, a gyenge minőség ellenére jobbnak fogom hallani, mint a mai, vágott, modern, jó minőséget adó technikával készültet?
-
- Jobbnak nem, de élvezetesebbnek, élményszerűbbnek igen, mintha ott lettél volna, részese lettél volna a történéseknek. Hallom hogy zajos, de mégis mennyivel jobban szól.
-
- Nem érünk semmit a modern berendezéseinkkel, méréseinkkel a tekintetben, hogy mennyire élvezetes a hallgatott hang, a mű, a zene?
-
- Így van! Ha nagyobb a felvétel áteresztőképessége, az megkönnyíti kapcsolódásodat a mezőhöz. Az érzékenyebb embereknek egy homályos üvegablakon keresztül is bejön a plusz információ. Vannak, akiknek kristálytiszta ablak kell az „események meglátásához”,
a többletinformáció érzékeléséhez. Nekem, a felvétel készítőjének az a feladatom, hogy megőrizzem az események folyását, mert ezzel segítem abban a jövőben létező hallgatót, hogy akár ezer év múlva is vissza tudjon idézni dolgokat. Lehet, hogy addigra már felvétel sem kell majd, lehet, hogy az emberek akaratlagosan mászkálhatnak az időben ide-oda. -
- Várhatja-e bárki is, hogy manapság a jelenlét érzésével találkozhasson, egy középkategóriájú CD-játszón keresztül ha a halgatott felvétel profi volt, és nem volt vágott?
-
- Ha a CD-játszónak nincs túlságosan rossz hibajavító mechanizmusa, akkor egy eléggé elfogadható hangot fog adni, ami élvezhető is. Természetesen ki lehet mutatni, hogy ennél vannak százszor jobb CD-játszók is, de szerintem, van egy határ, ahol az ár és a minőség viszonyában meg kell állni. Egyszerűen – bár ezzel most ellentmondok az iparnak, mely azt mondja, hogy tessék megvenni a legdrágább, négymillió forintos CDjátszót, mert csak azon lehet hallani a legfinomabb részleteket is – azt mondom, hogy nincs értelme, mert nem fogok gyökeresen jobb hangot hallani, mivel ma már a felvételek a meghatározói az egésznek. Egy CD-játszó, ami egy ipari termék, százszor lehet jobb, mint egy felvétel a maga spektrumában. Amint azt diákjaimnak is tanítom: „higgyétek el, hogy nem a hangszóró a leggyengébb láncszem, hanem a felvétel”. Az emberek túlnyomó többsége persze meg van elégedve evvel – függetlenül a felvétel és a hang minőségétől, mert azt mondja, hogy a zene a fontos nem a minőség, a zene az ami kellemes, mely adott esetben képi vonatkozásban is romantikus emlékeket kelt bennük. Ilyen szempontból a hangfelvétel is - mint sok más ipari termék - kábítószer, csak másképpen hat. A számítógépekkel előállított mesterséges, szintetikus hangok a morfogenetikus mező szemszögéből nézve nem létező, nem valós hangélmények. Most ez a trend, minden a digitális mintákra épül. Ez is egy divat, mely jött és egyszer csak majd ugyanúgy eltűnik, mint az összes többi. Előbb-utóbb ha az emberek többet gondolkodnak a morfogenetikus mezőről, annak valós lényegéről, hatásairól, vissza fognak állni arra, hogy meg kell tanulni minőségileg zenélni, egyben, valós időben eljátszani a műveket, valós hangokat teremteni, nemcsak virtuális hanggenerálással tölteni meg az élet jelentős részét. Mert az ember agya, mely sok millió év alatt alakult ilyenné, a természetes hangokat szokta meg, ezekre van kialakítva. Lehet ideig óráig nyúzni az agyat azzal, hogy különféle, nem természetes hangokat kényszerítünk bele, és ennek még lehet nagyon fontos célja is, például hangjátékokban. Ugyanakkor hosszú távon agyunk igényli a természetes hangokat. Aki nem hall természetes hangokat, az egy idő után szabályosan megőrül, megbolondul, pszichológiai kezelést igényel.
-
A HI-FI láncszemeinket is hangfelvételek segítségével válogatjuk össze. Ezek után hogyan válogassunk? Mi lenne a helyes út?
-
- Végy egy olyan hangfelvételt, ami nem csap be. Lehetőleg élőt, aminek a felvételénél te is ott voltál. Vásárolj magadnak egy nagyon jó fejhallgatót, mely nagyságrendekkel olcsóbb, mint az ugyanolyan minőségű hangszóró. Sennheiser HD 580, AKG K 501-től felfelé kezdődik a sor. Ha valakinek van egy kis pénze, akkor javasolok egy elektrosztatikus fejhallgatót, Sennheiser HE60/HEV70. Ha ehhez vásárolsz egy közepesnél valamivel jobb minőségű CD-játszót, melyen fejhallgató kimenet is van, akkor már kész is vagy, egy időre. A hangszóró kiválasztásánál elvárható, hogy annak hangja minél inkább hasonlítson a fejhallgatóban hallotthoz, amikor a megfelelő hangfelvételeket hallgatod. E mellett még hangszóróteszteket is érdemes végezni több különböző gyártmány összehasonlításával. Az otthoni meghallgatás a legideálisabb, ha lehetőség van rá. A kábel, és az egyéb túlfavorizált tartozékok nagyságrendekkel kisebb problémákat okoznak, mint a korábban említett akusztikai elemek. Ezeken túlmenően én mindenkinek azt tudnám javasolni: teljesen mindegy hogy milyen minőségben, de csináljon egy hangfelvételt természetes körülmények között, természetes hangszerekről, vagy emberi hangról, vágatlanul, nem sok sávra, és emlékezzen rá, hogy ott, ahol ez az egész készült, ott milyen körülmények voltak. Evvel a felvétellel fogja tudni igazán megállapítani, hogy a kábelek kiválasztásánál mikor megy a valóság irányába, és mikor távolodik tőle. A különbséget mindig mindenki hallani fogja, de hogy a kettő közül melyik a jobb, azt csak az tudja, aki a felvételt csinálta. Minden egyéb hangforrás alkalmatlan erre a tesztre. Sok embernek mindez nem számít. Egy jó hobby követni a divatot, cserélgetni a cuccokat, presztízsharcokat vívni, sokszor nyerni. Ez így olyan mint a bélyeggyűjtés, vagy bármilyen más hobby. A legdrágább szuperfejhallgatóból a világon összesen háromszáz darab készült. Ezeket olyan emberek fogják megvásárolni, akiknek már közük sincs ahhoz, hogy mit hallgatnak. Nem a legdrágább a legjobb, mindig van egy optimum. Búcsúzóul még egy jó tanács: az első egy percben lehet pontosan megmondani, hogy valami jó vagy nem. Utána a fül, ill. az agy hozzászokik a hangélményhez.
-
[email protected]
