3. Külföldi partnereiknek egynapos autóbuszos körutazás keretében szeretnék bemutatni a régió turisztikai és vendéglátási különlegességeit. A munkahelyen Ön kapja feladatul, hogy állapodjon meg egy autóbuszt biztosító magánvállalkozóval, akivel szerzıdést kötnek a fuvarozásra. Foglalja össze, milyen lényeges körülményeket kell a szerzıdésbe foglalniuk! Információtartalom vázlata -
Az üzleti megállapodás létrejötte: a szerzıdés; a szerzıdés jogi következményei Szerzıdési biztosítékok, mellékkötelezettségek A szerzıdések fajtái; a szerzıdéskötések hazai és nemzetközi gyakorlata A szerzıdések tartalma, készítésük nyelvi, formai követelményei
Szerzıdések A Polgári Törvénykönyvnek azt a joganyagát, amely a szerzıdéses jogviszonnyal foglalkozik, kötelmi jognak nevezzük. A kötelmi jogviszony jellemzıje, hogy – mindig meghatározott felek között áll fenn, – a felek mellérendeltségi viszonyban vannak egymással, – a teljesítendı szolgáltatásnak vagyoni értéke van. Kötelem keletkezik egyebek között szerzıdéskötéssel, hatósági határozatból, jogszabályból adódóan, jogellenes károkozásból, értékpapír kibocsátásából, jogalap nélküli gazdagodásból adódóan. A szerzıdés két vagy több jogalany egybehangzó akaratnyilatkozata meghatározott szolgáltatás nyújtására. A szerzıdésben kikötött szolgáltatás irányulhat: – valamely dolog átadására, – tevékenység elvégzésére, – valamilyen magatartás tanúsítására, vagy – valamilyen magatartástól való tartózkodásra. A szolgáltatás fogalmának jogi (fenti) értelmezése különbözik a közgazdasági meghatározástól, mely szerint: Szolgáltatáson a társadalom által rendszeresen igényelt olyan tevékenységet értünk, amelynek eredményeként nem jön létre kézzel fogható termék. Különbözı szerzıdésekkel lehet dolgunk a magánéletünkben is, a munkánk során is, és ezekkel összefüggésben hol a Polgári Törvénykönyv, hol a Munka Törvénykönyve jogszabályaival kerülünk kapcsolatba. Az alábbi szerzıdéseket a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szabályozza: – az adásvételi szerzıdés, – a szállítási szerzıdés, – a vállalkozási szerzıdés, – a megbízási szerzıdés, – bankszámla- és betétszámla-szerzıdés, – folyószámla-szerzıdés, – fuvarozási szerzıdés, – szállítmányozási szerzıdés, – bérleti szerzıdés – lízingszerzıdés,
1
– biztosítási szerzıdés, – társasági szerzıdés. A szerzıdés létrejöhet szóban, írásban, valamint ráutaló magatartással. A szerzıdést akkor kötelezı írásba foglalni, ha a törvény a szerzıdés érvényességéhez ezt elıírja. Amennyiben nem kötelezı, akkor is célszerő írásos szerzıdést készíteni, hiszen bármilyen jogvita esetén lehet rá hivatkozni, és a bizonyítási eljárás során döntı szerepe lehet. Szerzıdéshez kapcsolódó fogalmak: Foglalónak nevezzük a szerzıdés megkötésekor a szerzıdés megkötésének jeléül és biztosítékául átadott pénzösszeget vagy más dolgot. • Ha a szerzıdés meghiúsulása annak a félnek róható fel, aki a foglalót adta, akkor ez a fél elveszti a foglalót, és az a másik felet illeti meg. • Ha annak a félnek róható fel a szerzıdés meghiúsulása, aki kapta a foglalót, akkor ı köteles a foglaló kétszeresét visszafizetni. • Ha pedig a szerzıdés meghiúsulása egyik félnek sem róható fel, vagy mindkét félnek felróható, akkor a foglaló visszajár. • Ha a szerzıdésben foglaltakat teljesítik, akkor a foglalót a szolgáltatás ellenértékébe be kell számítani. Az óvadék olyan pénzösszeg, takarékbetétkönyv vagy értékpapír, amelyet a kötelezett kötelezettsége biztosítékául ad át a jogosultnak, aki abban az esetben, ha a kötelezett nem teljesít vagy nem szerzıdés szerint teljesít, az óvadékból követelését közvetlenül, bírósági eljárás nélkül kielégítheti. Jótálláson a hibátlan teljesítéséért vállalt fokozott felelısséget értjük. A jótállási kötelezettség a jótállási idıre vonatkozik. Jótállási kötelezettséget nemcsak szerzıdés alapozhat meg, hanem elıírhatja azt jogszabály is. Jelenleg kormányrendelet határozza meg nálunk azon termékek körét, amelyek esetében kötelezı a jótállás. (Pl. tartós fogyasztási cikkekre, lakásra.) Kezesség a fıkötelem jogosultja és a fıkötelmen kívüli harmadik személy között jön létre szerzıdéssel. A szerzıdésben a kezes arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a fıkötelezett nem teljesít, akkor ı fog a jogosultnak teljesíteni. A kötbér a szerzıdés nem teljesítése vagy nem szerzıdés szerinti teljesítése esetére kikötött pénzösszeg, azaz a kötelezett meghatározott pénzösszeg fizetésére kötelezi magát abban az esetben, ha olyan okból, amelyért felelıs, nem teljesít vagy nem szerzıdés szerint teljesít. Többnyire százalékban határozzák meg. Érvényesen csak írásban lehet kikötni kötbért, kötbér csak pénzben köthetı ki. A Ptk. a szerzıdésekkel összefüggésben rendezi a szerzıdés módosítására, az érvényességére, a szerzıdésszegésre, a mellékkötelezettségére vonatkozó (és más egyéb) kérdéseket. Szállítási szerzıdés Szállítási szerzıdés alapján a szállító köteles a szerzıdésben meghatározott dolgot a kikötött késıbbi idıpontban vagy idıpontokban a megrendelınek átadni, a megrendelı pedig köteles a dolgot átvenni és az árát megfizetni. (Szállítón nem a fuvarozót értjük, hanem a megrendelést teljesítı vállalatot, vállalkozót, vagyis az eladót.) A szállítási szerzıdésnek tartalmaznia kell: – a megrendelı és a szállító vállalat adatait,
2
– a megrendelt termék megnevezését, minıségét, mennyiségét, egységárát, csomagolását, – a teljesítés idıpontját, részszállítások esetén annak ütemét, – a teljesítés helyét, – a kiegyenlítés módját, idejét, – késedelmes teljesítés, illetve késedelmes kiegyenlítés esetén a következményt, – az aláírásokat. Minta egy személyszállítási szerzıdésre: SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS Különjárati autóbusz megrendelésére
A szerzıdı felek adatai:
Megbízó
Megbízott
Név: ………………………………………….. Cím: ………………………………………….. Tel.: ………………………………………….. Kapcsolattartó: ………………………………. Tel.: ………………………………………….. E-mail: ………………………………………….. URL:http:………………………………………..
Név: …………………………………………. Cím:………………………………………….. Tel.: …………………………………………. Kapcsolattartó: ………………………….. Tel.: …………………………………………. E-mail: ……………………………………… URL:http:……………………………………
A Megbízó megrendeli a Megbízott személyszállítási szolgáltatását az alábbi módon: Az utazás idıszaka(idıpontja): ........................................………………………………….. Kiállás helye, idıpontja:
........................................…………………………………..
Várható visszaérkezés:
........................................…………………………………..
Úticél(ok):
........................................…………………………………..
Útvonal:
........................................…………………………………..
Létszám:
........................................…………………………………..
Várható kilométer:
........................................…………………………………..
Kilométer díj:
........................................………………………………….. Ft
Óradíj:
........................................………………………………….. Ft
Egyösszegő megállapodás alapján megállapított díj:...................………………………….. Ft A díjszámítás alapja: telephelytıl telephelyig megtett km(óra) Fizetés módja: átutalás Fizetési határidı: számla kézhezvételét követı 5. nap Az utazás megkezdése elıtt - nappal a várható fuvardíj 0 - %-a fizetendı elılegként, amely az elszámolt fuvardíj összegébe beszámítandó. Járulékos költségek: Napidíj(ak):
........................................
Napok száma:
........................................
Gépkocsivezetık száma:
........................................
3
Gépkocsivezetı(k) ellátása: (...... nap nincs, ........ nap reggeli, .......nap félp., ....... nap teljes), összesen: .............EUR. Várható autópályadíj(ak):
........................................
Várható úthasználati díj:
........................................
Alagút díj:
........................................
Kompdíj:
........................................
Parkolási díj:
........................................
A megrendelt autóbusz Típusa:
........................................
Rendszáma:
........................................
Férıhelye:
........................................
Felszereltsége: légkondicionáló, WC, videó A Megbízó a jelen szerzıdést az alábbi feltételek mellett mondhatja fel: • • • •
az autóbusz indulása elıtti 15. napig díjtalan, a 15.-7. napig a várható fuvardíj 15%-ának megfizetése mellett a 7.-3. napig a várható fuvardíj 30%-ának megfizetése mellett a 3. napon belül a várható fuvardíj 50%-ának megfizetése mellett írásos formában, a szerzıdı partner visszaigazolásának kézhezvételével.
A jelen szerzıdést tekintve nem minısül szerzıdésszegésnek, ha a megrendelt autóbuszt akár mőszaki, akár egyéb ok miatt Megbízott – a Megbízó külön visszaigazolása nélkül – azonos komfortfokozatúra cseréli. A jelen szerzıdésben nem szabályozott kérdésekben a PTK idevonatkozó elıírásai érvényesek. Irodánkban külföldre érvényes utas balesetbiztosítás köthetı!
Dátum: ………………….., ………… ………………………… ……….
………………………………… Megbízó
4
………………………………….. Megbízott
4. Egy nagyszabású turisztikai/vendéglátási bemutatón kiállítóként az Önök cége is részt vett. A helyszínen azonban nem az elızetes megállapodásnak megfelelı helyet biztosították a cégük számára, amit Önök szerzıdésszegésnek értelmeztek. A kiállítás után levélben is közölték álláspontjukat a rendezvény szervezıivel. Foglalja össze a fenti ügyben a reklamálólevél tartalmát, amelyben kéri, hogy a kifizetett bérleti díj 50%-át a rendezı cég utalja vissza számlájukra! Információtartalom vázlata -
A szerzıdés teljesítésének/teljesülésének értelmezése A megállapodás teljesítésének zavarai; szerzıdésmódosítás, szerzıdésszegés fogalma, értelmezése A szerzıdésszegés jogi következményei A szerzıdés hibás teljesítéséhez kapcsolódó dokumentumok (pl. akadályközlés, reklamáció stb.); és ezen dokumentumok készítésének nyelvi, formai követelményei
A szerzıdéseket tartalmuknak megfelelıen, a megszabott helyen és idıben, a megállapított mennyiség, minıség és választék szerint kell teljesíteni. Ebbıl az következik, hogy a szerzıdés teljesítése három lényeges elemre bontható: • a teljesítés helye, • a teljesítés ideje, • a teljesítés módja. • Az üzleti kapcsolatokban mindegyik félnek megvan a maga kötelezettsége és joga. Ezt általában írásban rögzítik, s ha valamelyik fél nem a megállapodás szerint teljesít, akkor a magát károsultnak érzı másik (a jogosult) fél követelheti az írás szerinti teljesítést. Minden olyan körülmény, amely sérti a szerzıdésben érdekelt valamelyik fél érdekét, szerzıdésszegést eredményez. A szerzıdésszegés esetei: – a kötelezett késedelme, – a jogosult késedelme, – a hibás teljesítés, – a teljesítés lehetetlenné válása, – a teljesítés megtagadása. A kötelezett késedelembe esik, ha a szerzıdésben megállapított idıben nem teljesít, s az ily módon megvalósított szerzıdésszegés jogkövetkezménye, hogy a jogosultnak a késedelembıl eredı kárt a kötelezettnek meg kell térítenie. A jogosult késedelembe esik, ha a szerzıdésszerően felajánlott teljesítést nem fogadja el a kötelezettıl, ha a teljesítést nem igazolja megfelelı irattal, ha elmulasztja azokat az intézkedéseket megtenni, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a kötelezett teljesíteni tudjon. (Pl. nem gondoskodott megfelelı raktárterületrıl.) A kötelezettnek ebbıl eredı kárát köteles megtéríteni a jogosult. Hibás teljesítésrıl akkor beszélünk, ha a kötelezett olyan dologgal akar teljesíteni, amely nem felel meg a szerzıdésben meghatározott követelményeknek. Hibás teljesítés esetén a jogosult választhat, hogy a hibás dolgot a kötelezettel kijavíttatja, vagy árleszállítást kér. A kötelezettet megilleti a dolog kicserélésének joga a kijavítás vagy az árleszállítás helyett. Ha a kötelezett a dolog kijavítását megfelelı határidıre nem vállalja, vagy elvállalja, de nem végzi el, úgy a jogosult a hibát maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, és ennek költségeit a kötelezett viseli. A jogosult köteles haladéktalanul közölni kifogását a kötelezettel, miután a hibát felfedezte. A késedelmes közlésbıl eredı kárért a jogosultnak felelnie kell.
5
A teljesítés lehetetlenné válásáról beszélünk, ha sem a jogosult, sem a kötelezett nem felelıs azért, hogy a teljesítés nem oldható meg (pl. valamilyen rendkívüli esemény közbejötte miatt). A teljesítés megtagadása akkor áll fenn, ha a kötelezett a teljesítést jogos ok nélkül megtagadja. Ebben az esetben a jogosult a késedelem és a lehetetlenülés következményei között választhat. A szerzıdés hibás teljesítéséhez főzıdı levélfajták: Az eladó részérıl felmerült nehézséget akadályközlésnek nevezzük. Vázlata: 1. Hivatkozás a megrendelésre. 2. A szállítási határidı megszegésének indokolása. 3. Póthatáridı kérése. 4. Elnézés kérése a hibás teljesítés miatt. Ha a szállító nem megfelelıen teljesíti a szerzıdésben foglaltakat, a vevı lehetıségei: • kifogásolja a teljesítést (nem kér semmit), • kifogásolja + árengedményt kér, • kifogásolja és kéri az áru cseréjét, • nem is veszi át a küldeményt, hanem levélben az eladó rendelkezésére bocsátja. Ezek tartalmi elvárásai a következık: Egyszerő kifogásoló levél 1. Az áru átvételének elismerése. 2. Hivatkozás a teljesítı levélre és a mellékelt számlára. 3. A kifogások szakszerő leírása. 4. Kérés, hogy a jövıben a szerzıdı fél tartsa be a szállítási vállalásait. Árengedményt kérı levél 1. Az áru átvételének elismerése. 2. Hivatkozás a teljesítı levélre és a mellékelt számlára. 3. A kifogások szakszerő közlése. 4. A szállító meghívása helyszíni szemlére (a pontos idı és a hely közlése). 5. Az árengedmény és a sürgıs válasz kérése. Cserét kérı levél 1. Az áru átvételének elismerése. 2. Hivatkozás a teljesítı levélre és a csatolt számlára. 3. Kifogásaink szakszerő leírása. 4. A hibás, kifogásolt áruval kapcsolatos csereigény bejelentése. 5. Esetleg határidı megjelölése. Rendelkezésre bocsátó levél 1. Az áru átvételének elismerése. 2. Hivatkozás a teljesítı levélre és a mellékelt számlára. 3. A kifogások szakszerő közlése. 4. Értesítés arról, hogy az árut csak megırzésre veszi át, esetleg az áru megtekintésére meghívás. 5. Értesítés a helyszíni szemle idejérıl és helyérıl. 6. Sürgıs intézkedés kérése. (Az eladó elismerheti a hibát, megadhatja az árengedményt, kicserélheti a terméket + elnézést kér, illetve vita vagy per követheti a reklamációt).
6