Alapítási év: 2007 Kiadja: H-Média Bt. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Szer Felelős szerkesztő: Varga Géza kesztőség: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. E-mail:
[email protected] Tel./ Tördelés, nyomdai Fax: 76/476-115 Nyomda: előkészítés: dr. Potó István Mátyus Bt. Felelős vezető: Mátyus Gyula
Hírös Naptár www.hirosnaptar.hu
Értékőrző havilap 2012. szeptember – október
A Kecskeméti Képtár művészettörténeti szempontból talán legértékesebb képzőművészeti anyaga Glücks Ferenc és felesége ajándékozásának köszönhető. Az ún. Wolfner/Farkas–Glückshagyaték legtöbb műve a huszadik századi magyar és európai festészet egyik jelentős alakja, a 125 éve, 1887. október 20-án született Farkas István festőművész alkotása. Farkas István gazdag polgárcsaládban született. Apja, a cégalapító Wolfner József nevezetes személyiség volt a századelőn. Ő indította el például 1902-ben a Művészet című folyóiratot, melynek szerkesztője Lyka Károly volt. Már gimnáziumi tanulmányai alatt nyilvánvaló lett festészeti érdeklődése. Korai mestere a magyar festészet nagy alakja, Mednyánszky László volt. A Wolfner Józseffel 1898-tól, majd a Singer és Wolfner Rt.-vel 1903-tól szerződésben álló Mednyánszky magával vitte útjaira a tizenhárom-tizennégy éves fiút, aki ekkor már döntött: festő szeretne lenni.
Farkas István: Fiatal részeg költő és az anyja (1931, fa, tempera – Kecskeméti Képtár)
Folytatás a 2. oldalon
Kis történelmi lecke a 80 éves Király Lászlóval
80
Király László jellegzetes alakja a kecskeméti közéletnek. Nemcsak joviális csokornyakkendős figurája teszi azzá, hanem szókimondó őszintesége is. Valamikor nagyon fontos ember volt a megye mezőgazdaságában – amikor az virágzó korszakát élte –, a külföldieknek sokszor mint „tartományi agrárminisztert” mutatták be. Közreműködött a felsőfokú kertészképzés elindításában, és maga is tanított megszerezve az egyetemi tanár címet.
Legutóbb akkor hallottam Önt, amikor egy alapítványi középiskolában, mint a kuratórium elnöke a ballagáson útravalóval látta el a végzősöket. Mennyivel könnyebb, nehezebb vagy másabb ma egy 18 évesnek, mint amikor Ön volt ennyi idős? Biztattam őket, hogy már csak ötven év van hátra a nyugdíjig, s ez alatt az ötven év alatt mindenkinek meg kell állnia a helyét, ahogyan tudja. A lényeg az, hogy nem kell pánikba esni. Én 1951-ben érettségiztem, s hát valljuk meg, nem volt akármilyen ez a század. Folytatás a 4. oldalon
AZ ÖRÖK CARMEN
Századszor a Bizet-opera címszerepében
100
A kecskeméti születésű, Chicagóban élő operaénekesnő, Vizin Viktória a Kodály Iskolában kezdte tanulmányait, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumában diplomázott. 1996-ban Kolozsvárott megnyerte a Nicolae Bretan Nemzetközi Énekversenyt, később az énekművészet legmagasabb fokozatát, a vokális zenetudományi doktori címet kapta meg. 1997-ben a budapesti Falstaff Versenyen a „Legjobb magyar versenyző” díjazottja, a romániai Hariclea Darclée énekverseny győztese, s még ebben az évben a szicíliai Cenerentola verseny kü-
Születésnapi köszöntésén, a háttérben egy fiatalkori fotója
125
FEL KELL SZÁLLNI A TÖRTÉNELEM VONATÁRA
VALLOMÁSOK Haui József rajzfilmtervező, rendező
60
éve, löndíjasa lett. 2000-ben a Belvedere verseny máso1952. dik helyezettje volt. Carszeptember men szerepében 2000 óta 10-én, Koma világ számos operaházálón született. ban lépett fel. 2012. októ- Gyerekkora óta rajzfilmesnek ber 7-én szülőhazájában, a készült. Álma 1973-ban valóMagyar Állami Operaház sult meg: a Pannónia Filmstúdió színpadán századszor ala- Kecskeméti Műtermének tagja kította a Bizet-opera cím- lett. Előbb kifestőként, azután Folytatás a 7. oldalon fázisrajzolóként, majd 1974-től szerepét. tervezőként dolgozott. Legismertebb rajzfilmje a Vízipókcsodapók, amelyre a Kecskeméti Animációs Filmszemlén megkapta a gyermekközönség díját. Robinson Crusoe című munkáját nívódíjjal ismerték el, és később Ifjúsági Díjat, valamint Szocialista Kultúráért Díjat is kapott. 1987 óta szabadúszó, az elmúlt években közel kétszáz, többnyire gyerekkönyvet Folytatás a 6. oldalon illusztrált. Carmen szerepében Pekingben
Mednyánszky csavargó festőbojtárja
5. évfolyam 3. szám
Források: • ifj. Gyergyádesz László: Könyvecske a Kecskeméti Képtárról és a Cifrapalotáról • Hunyadivárosi Hírmondó • Katona József Könyvtár • Kecskeméti Életrajzi Lexikon • Magyar Életrajzi Lexikon • Magyar Színházművészeti Lexikon • Szabó Tamás: Néhány szó egy borostyánlepte kecskeméti sírról • Vasárnapi Újság, 1921
Mednyánszky csavargó festőbojtárja
maga is hamarosan kubista kompozíciókat készített. Ez utóbbi korszakából nem, de az ezt megelőzőből (1904-ből és 1906-ból rajzok és akvarellek), illetve az azt követő I. világháborús időszakából már rendelkezik a kecskeméti gyűjtemény alkotásokkal (pl. Fekete vázlatfüzet, 1916). 1924-ben Párizsba költözött feleségével, Kohner Ida festőnővel (apja 1932-es halála miatt tért csak később haza), ahol az 1928-ban megjelent Correspondances-album álomszerű, szürrealisztikus, az absztrakció határát súroló képeivel nagy sikert ért el. Farkas főművei (pl. Vén tengerész és az öreg nő, 1930as évek vége; Vörös asztal körül, 1930; Fiatal részeg költő és az anyja, 1931) a harmincas évek elején és 1940 körül születtek.
E képek meghatározói a jellegzetesen „Farkas-vakságban” szenvedő, kiüresedett figurák, és a későközépkori „realizmus” (ami a függönyön túl van, a tükör motívuma), amely nála egybeolvad a „modern” művészet expresszióival, képépítési módszereivel. A német megszállás után zsidó származása miatt előbb a kecskeméti gyűjtőtáborba vitték, majd – több hiábavaló mentőakció után (a család Herczeg Ferenchez, később Horthy kormányzóhoz is fordult) – az auschwitzi megsemmisítő táborba hurcolták. 1944. június 23-án, a hírös városban írta utolsó sorait: „Ha ennyire megalázzák az emberi méltóságot, már nem érdemes tovább élni”. ifj. Gyergyádesz László művészettörténész
a bécsi és a szegedi mozgalmaknak. 1919-ben az Antibolsevista Comité alelnöke lett. 1920-ban Pécs I. számú választókerületében nemzetgyűlési képviselővé választották. 1921. április 14-től december 3-ig a Bethlen-kormány belügyminisztere volt. 1922-től 1935ig egységes párti programmal Nagykőröst képviselte a parlamentben. 1935-ben tiltakozott Gömbös Gyula politikája ellen Október 15. és kilépett a kormánypártból. éve hunyt el Halálát követően a Rádayak családi levéltára is bekerült a Wagner Gyula Dunamelléki Református Egy- építész. 1851. november 28án született. Részben apjánál, házkerület gyűjteményébe. főként azonban Hansennél tanult. Magyarország területén
több mint százötven középületet épített. A magyar igazságügyi épületek legjelentősebb építője volt. Ő építette 1903-1904-ben Kecskeméten a kétkupolás, eklektikus stílusú törvényszéki épületet a Rákóczi úton.
Farkas István: Vörös asztal körül (1930, fa, tempera – Kecskeméti Képtár)
Folytatás az 1. oldalról
A hazai tanulmányok után Farkas István Münchenben, de még inkább Párizsban köz-
vetlenül megtapasztalhatta a művészet új felfogását, az avantgárd irányzatok megszületését és térhódítását, ő
NAPRÓL NAPRA Szeptember 22.
75
éve hunyt el gróf Ráday Gedeon főispán, belügyminiszter. 1872 októberében, Pesten született. Jogi és államtudományi tanulmányai után 1894-ben lépett Pest vármegye szolgálatába. 1910-ben Pest vármegye és Kecskemét főispánjává nevezték ki. 1917-ben Kecskemét Város Díszpolgárává választották. Még ebben az évben, gróf Tisza István bukásakor főispáni tisztéről lemondott. Ezt követően hadi szolgálatra vonult be, aktív résztvevője volt A Bethlen-kormány tagjai az eskütétel után (gróf Ráday Gedeon belügyminiszter balról a negyedik)
75
Október 21.
100 2
éve, Kecskeméten hunyt el Dékány Teréz színésznő. A hírös városban született 1842-ben. A Nemzeti Színházban lépett fel először, később Aradon és a Budai Népszín-
házban is sikert aratott. Gyakran énekelt Kecskeméten Horváth Döme baráti társasága előtt. Férje – Káldy Gyula, az Operaház igazgatója – halála után hazaköltözött a hírös városba. Liszt Ferenc párjának írt levelét szülővárosa levéltárának ajándékozta.
Egy országos tehetségmentő akcióról – 70 év távlatából
70
„1942 szeptemberétől a Jászapáti Gróf Széchenyi István Gimnázium tanulója lehettem
egy tehetség-kiválasztás eredményeként. Az elnyert Horthy-ösztöndíj – tandíjmentesség mellett – havi
100 pengőt biztosított számomra. Ennek feltétele csupán a kitűnő bizonyítvány volt.
gek” címen rendezett kiállítást. Az ezt követő vitában többek között Móricz Zsigmond, Németh László, Szekfű Gyula, Szerb Antal és Tamási Áron is részt vett. 1939-ben Zilahy Lajos vetette fel újra a Kitűnőek Iskolájának gondolatát az amerikai School of Brilliants és a francia Ecole Normale Supérieure mintája alapján. Bár voltak helyi kezdeményezések (Sárospatak, Hódmezővásárhely), de országos szinten csak 1940-ben sikerült az anyagi alapokat is biztosítani. Horthy Faragó Ferenc diák korában Miklós kormányzóvá választásáAz akkori idők tehetségmentési nak 20. évfordulójára ugyanis a politikája hosszú éveken át érle- Magyar Nemzeti Bank 1 millió lődött. A két világháború közötti pengős felajánlást tett, és az ös�Magyarországon 1934-ben a Ma- szegből alapítványt hoztak létre a gyar Szalon „Magyar Őstehetsé- falusi tehetségmentés céljára.
Az úgynevezett Horthyösztöndíj elnyeréséhez először 1941-ben zajlottak le az első versenyvizsgák. Én a következő évben vettem részt a felvételin. A tanítók által már eleve válogatott több mint száz kisiskolásnak fogalmazás, gondolkodtató számtanpéldák, illetve logikai és memóriatesztek révén kellett számot adnia tudásáról. A két napig tartó megmérettetés alapján tíz gyereket vettek fel, melyek között én is szerepeltem. Az internátus a gimnázium épületében nyert elhelyezést. Ez előnyös volt, mert a sok sporteszköz és a nagy udvar délután is rendelkezésünkre állt, amelyeket a tanulási időn túl igénybe lehetett venni.
„Ötgyermekes parasztcsaládba születtem. Tanyasi iskolába jártam, ahol tanítóm és egy pap figyelt föl rám. Azt javasolták szüleimnek, hogy «elevenebb gondolkodású» gyereküket írassák gimnáziumba. Édesapámék az ötletet támogatták, de anya-
imhoz érzékelhető segítséget, tandíjmentességet kaptam. Ennek is köszönhetem, hogy később a JATE magyar, illetve német szakán, Halász Elődnél diplomát szereztem. Nyelvész tanárként dolgoztam évtizedeken át. A jászsági nyomdák krónikája cím-
Az internátusi diákok egy csoportja a második világháború utáni években (Faragó Ferenc az első sor jobb szélén áll.)
gilag reménytelennek látták a helyzetet. A Horthy-ösztöndíj azonban segített. Tanítóm elvitt a felvételire, ahol számtanból, magyarból és elemi rajzból vizsgáztam, sikerrel. Így lettem a Jászapáti Gróf Széchenyi István Gimnázium diákja. Tanulmánya-
A válogatás jelentőségét, helyességét számos adat is bizonyítja. Így például az 1943-ban kiadott gimnáziumi évkönyvből kiderül, hogy abban a három osztályban, ahol már beválogatottak is tanultak, a kitűnők 70 százaléka internátusi diák volt! Szintén figyelemreméltó, hogy az osztályomban a tíz támogatott falusi kisiskolás közül később hatan egyetemet végeztünk, négyen doktori címet szereztünk, egyikünk pedig egyetemi tanár lett. A tehetségek gondozásának sok évszázados hagyománya van Magyarországon. Legszebb példa erre Bethlen Gábor alapítványa, amelynek segítségével 1622-ben 40 jobbágy gyerek számára nyílt lehetőség tanulásra a nagyenyedi kollégiumban. A kis települések tehetséges, de nehéz sorsú, szegény körülmények között élő gyerekeinek támogatása az elmúlt években-évtizedekben sajnos feledésbe merült.” Dr. Faragó Ferenc vegyészmérnök, a jászapáti internátus egykori Horthyösztöndíjas diákja mel két éve önálló könyvem jelent meg, a Jászkürt szerkesztőségi munkájában pedig még most, túl a nyolcvanon is részt veszek.” Dr. Farkas Ferenc nyug. főiskolai tanár, Jászberény díszpolgára
3
FEL KELL SZÁLLNI A TÖRTÉNELEM VONATÁRA
Király László
Kis történelmi lecke a 80 éves Király Lászlóval
Folytatás az 1. oldalról
Ma semmivel nem könnyebb vagy nehezebb, csak másabb egy fiatalnak elkezdeni az életét. Akkor és ma is sokan elkallódnak, magas az „elhullási veszteség” az ifjúságban. Mondták nekem korábban, hogy te soha nem szidtad a Rákosi-rendszert. Hogy szidtam volna, amikor húszéves voltam és enyém volt a világ. Most ugyanez a helyzet. Lehet szidni a rendszert, navigare necesse est, ugye, de azért élni is kell. Apám asztalosmester volt, aki akkoriban kispolgárnak számított. A háború után volt a földosztás, az új gazdáknak kellettek a gyümölcsös és egyéb ládák, melyeket 15 ember szegelte, ezért apám a gyáros kategóriába került, így nem nagyon tanulhattam. Egy barátommal elhatároztuk, hogy nem akarunk bevonulni 36 hónapra, ezért kerestünk egy iskolát, ahová bennünket is felvettek. Ez volt a korabeli számviteli főiskola erdőgazdasági és gépállomási szaka, elég
nagy bárgyúság, de elvégeztem, aztán tettem még rá tizenegynéhány évet. Mindig ki kellett kerülni az akadályokat, akkor és most is. Többször tartok előadásokat, s hogy a hallgatóság megértse, a történelem változásait a következőkkel szoktam megmagyarázni. Ha jön a történelem gyorsvonata, elé lehet állni, fel lehet rá ugrani menet közben és be lehet alá esni, de aki felül rá, az utazik. Az én generációmmal kapcsolatban sokszor azt mondják a bölcsek, hogy kiszolgáltunk egy rendszert. Bocsánatot kérek, 45-ben Jaltában, amikor a nagyok eldöntötték a sorsunkat, magyar legfeljebb a hátsó kertben kapálgatott mint hadifogoly. Én sose szégyelltem, hogy mi megcsináltuk a „gulyáskommunizmust” meg a legvidámabb barakkot, mert aki járt a többi barakkban, az tudja, hogy ez nem volt semmi. Egész pályafutása szorosan kapcsolódik a mezőgazdasághoz. Hogyan éli meg azokat a változásokat, amelyek az utóbbi két évtizedben mentek végbe ebben az ágazatban? A mai mezőgazdaság az 1935-ös szinten van, amikor Erdei Ferenc megírta a Futóhomokját. Az én időmben a FAO minősítése alapján a ma-
gyar mezőgazdaság a világ öt legjobb mutatójú mezőgazdaságának egyike volt. Most hol vagyunk, ez vicc. Akkor volt 12 cukorgyár, most van egy fél, és ott csak csomagolják nekünk a cukrot, volt 10 millió sertés, és nem ment tönkre a Gyulai Húskombinát, mert külföldről kellett beszereznie a húst, a Boci csokit Szerencsen gyártották, nem a Nestlé csehországi gyárában. 36 millió palack pezsgő ment ki a megyéből évente. Mindezzel együtt, itt mindenki okoskodhat, a mezőgazdaság soha nem volt meghatározó. 1968ban, amikor bevezették az új gazdasági mechanizmust, többfelé előadásokat tartottam. A repülőtéren a tisztikarnak is beszéltem, aztán jöttek a megjegyzések, hogy a mezőgazdaság mindennél fontosabb. Kedves elvtársak, ha az ipar csak bunkót tudna gyártani, fújhatnák a repülőtudományukat, válaszoltam nekik. Ha az ipar nagy, erős a mezőgazdaság is, s ez a 70es 80-as években így volt. A mezőgazdaságban pedig a nagyüzemek voltak a meghatározók. Ez a „hónaljmeleg mánia”, a családi gazdaság nem működik. Nagyüzem legyen, amely azonos termésből nagy tömeget tud piacra dobni. Kit érdekel, hogy a boltban olasz retket vásáro-
4
Fülöp herceggel az 1978-es fogathajtó világbajnokság alkalmából
Családi körben
lunk, mert azt érdemes, ha a magyar kukacos. Ez így nem működik. Nem a farka csóválja a kutyát, vagy korszerűbben megfogalmazva, nem a kurzor mozgatja az egeret. Be kell állni, ez a történelem vonata. Most a vonat elé állunk és „szabadságharcot” vívunk. 1100 év alatt egyetlen szabadságharcunk sem járt sikerrel, izgatottan várom, hogy most sikerül-e. 80 évesen is nagyon energikus, mondhatni életvidám, mit szeretne még mindenképpen megérni? Nincs semmi olyan, amire azt mondanám, hogy szeretném még megérni. Azt fogadom el, ami jön. Az élet olyan, mint egy fűrészportorta, amiben van mazsola is. Az okos ember a mazsolát keresi, a hülye ember meg fűrészport zabál egész életében. A munka számomra soha nem volt teher, hanem feladat. Az egyetlen demokratikus dolog a világon, hogy mindenkinek 24 órája van. Ebből 8-at „elad” az ember, amikor az ott érvényes játékszabályokkal kell játszani, és nem szabad összekutyulni a maradék 16-tal. Abban úgy élhet, ahogyan szeretne, láthatja a világot. Látni kell és élni kell a világot! Kállai Erzsébet
Öröm és bánat kettősségében
70
Mihala László Attila 1942. szeptember 1-én, Kecskeméten, a mostani honvédkórház helyén állt szülőházban született. Iskoláit Izsákon, Miskolcon, Kecskeméten és a fővárosban végezte. Az 1956-os események miatt családja sokat szenvedett: testvérei börtönbüntetést kaptak, és az ő kitűnő érettségije sem volt elég ahhoz, hogy a közgázra felvételt nyerjen. Évekkel később épületgépész üzemmérnöki diplomát szerzett. Ezt követően kivitelezői, üzemeltetői és tervezői munkát egyaránt végzett, 15 hónapon át a Termostar Kft. igazgatói feladatait is ellátta. Az 1990-es évek vége óta egy, a biogazdálkodás és az egészségvédelem területén is alkalmazható találmányán dolgozik. Speciális mágneses szerkezetét, melyből aktivált víz távozik, 2000-ben szabadalmaztatta.
tanácsára, aki akkor már Miskolcon tanított, én is odaköltöztem, és a 8. osztályt, illetve a gimnázium első évét ott végeztem. Az 1956-os forradalomban bátyáim aktívan részt vettek, s mivel a szabadságharc leverése után börtönbe kerültek, emiatt én ismét hazaköltöztem. Nehéz időszak volt ez a családom számára, ma is csak csodálom, hogy édesanyám mi mindent kibírt. Sokszor eszembe jutnak Örkény sorai, amit a világháború utáni fogságból visszatérve írt: az első éjszaka élménye feledhetetlen volt, mert este ő zárta be az ajtót belülről. Ezt sajnos sokáig nem tehette meg se édesapám, se édesanyám öccse (ők a negyvenes-ötvenes években voltak börtönben), sem a két bátyám. Azért a sok rosszban is volt jó! Kecskeméten, a Katona József Gimnázium tanulója lettem, ahol nagyszerű tanárokra leltem. Elsősorban – „Néha eltűnődöm: rossz- Arany Józsefre, Iványosi Szabó kor és rossz helyre szület- Tiborra, Csernus Lászlóra és tem, de ez valahogy igaz is, Tóth Józsefre emlékezem szemeg nem is” – fogalmazott retettel vissza: ők még magyaegy korábbi visszaemlé- rok voltak, úgy tanítottak! És kezésében. Miért gondol- kiváló osztálytársakat is kapja így? tam, többek között Szűcs Ist– Apám és drága édesanyám vánt, Szöllősi Andrást, Madari izsákiak voltak, 13 és fél éves Jenőt és Slavitsek Endrét. koromig én is ott éltem. Az első hét elemit Izsákon jár- – Az érettségi után hotam ki, azután Ferenc bátyám gyan alakult az élete?
– 1960-ban jeles eredménnyel érettségiztem, 1956 azonban még egyszer visszaütött, mert kitűnő érettségim ellenére „létszámfeletti” lettem, és nem vettek fel a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetemre. Jobb híján dízelmozdony-szerelőnek tanultam a Ganz-Mávagnál, és másfél év múlva szakmunkásvizsgát tettem. Ezt követően fél évig az építőiparban dolgoztam, majd a katonaság után a Felsőfokú Ipari Technikumban szereztem diplomát. Rövid ideig a fővárosban, a Csőszerelőipari Vállalatnál dolgoztam mint művezető, azután a Kecskeméti Ingatlankezelő Vállalatnál kaptam munkát. Az 1970-es évek elején indult a vállalatnál a távfűtési tevékenység, 1973tól engem bíztak meg a Széchenyivárosi Távfűtőüzem vezetésével, később pedig a kecskeméti távfűtés üzemvezetője lettem. Az 1990-es évek elején bő egy éven át a cég igazgatója voltam, a privatizáció után – amit szerintem inkább úgy kéne emlegetni, mint lopás globalizált nyelven – azonban már csak részlegvezetői feladatot kaptam, nyugdíjba pedig már egy magánvállalkozástól mentem. – Nyugdíjas éveit is kettősség jellemzi: szabadalmát, melynek lényege, Egyik unokájával, Bogicával
Mihala László Attila (a kép bal oldalán) szüleivel, Tibor bátyjával és Ferenc bátyja feleségével (A kép a börtönben lévő bátyja számára készült.)
hogy a víz egy mágnesbe középen folyik be, és valamelyik oldalon távozik, egyre többen alkalmazzák sikerrel, a hivatalos elismerés azonban még várat magára. – Egy véletlennek köszönhető az egész, az innovációs folyamat ugyanis egy 12 tonnás teljesítményű gőzkazán aktivált vízzel történő vízkőtlenítésével kezdődött. A vegyszeres tisztítás helyett alkalmazott új eljárás eltüntette a vízkövet. Ezt követően ilyen berendezést kezdtem el használni kertes családi házamban saját gyümölcsfáim, majd növényeim időszakos locsolására. Először a cseresznyefán a levéltetvek elpusztulását vettem észre, azután tudatosan „permeteztem” így a rózsákat és a kerti növényeket. A kísérletezés hosszú éveken át tartott, s bár magam sem értem teljesen a folyamat minden részletét, de az bizonyos, és ezt a családi kör és több partner is igazolja: az eljárás révén a növényekre káros bogarak, hernyók elpusztulnak, a meztelen csigák elkerülik az ültetvényeket! Az aktivált víz kedvező élettani hatására is van példa: egy búskomor, daganatos betegségben szenvedő kutya is elkezdte fogyasztani ezt a vizet. Gazdája nem engedte eloltani – ha már tizenkét év óta itt él mellettem, akkor itt is haljon meg jelszóval – és a kutyus két hét múlva mosolyogni kezdett, és még négy évig élt. Találmányomat 2000-ben szabadalmaztattam, 2010-ben pedig megkaptam rá a használati minta oltalmat. Sajnos sem a szakma, sem a „hivatal” nem áll mellém, megfelelő végzettség hiányában kéréseimre, pályázataimra elutasítás a válasz. Pedig a berendezés alkalmazásával, az ökológiai gyümölcstermelés fejlesztésével akár 3-400 ezer új munkahelyet lehetne teremteni! Varga Géza
5
Haui József
VALLOMÁSOK Haui József rajzfilmtervező, rendező Folytatás az 1. oldalról
6
Prof. Dr. Nagy Sándor és felesége
„Mozipénztáros édesanyámnak köszönhetően gyerekkorom jó részét a komlói Szabadság Filmszínházban töltöttem. Lelkes, bár nem fizető néző voltam, kedvenc filmjeimet tucatszor, amíg csak műsoron voltak, mindig megnéztem, újra és újra. A rajzfilmeket már szinte snittről snittre ismertem, ennek ellenére, vagy éppen ezért, nem tudtam ráunni, sőt. Már akkor is a rajzfilmek és a trükkfilmek nyűgöztek le, melyek gyártási titkairól még fogalmam sem volt, a hatvanas évek elején még se könyvben, se tévében erről nem találtam információt. Később sok mindenről lerántotta a leplet Vásárhelyi István Trükkfilm, árnyfilm, bábfilm című könyve, melyből izgalmas, alapvető információkat szereztem az engem roppantmód érdeklő témáról. Hároméves koromtól kezdve állandóan ceruza volt a kezemben, mindenre rajzoltam, amit elértem, arra is, amire nem lett volna szabad. Korán, kisiskolás koromban eldöntöttem, hogy rajzfilmeket fogok csinálni. Ennek ellenére keramikusként végeztem Pécsett, de mivel már a vizsgaidő előtt beadtam a felvételi jelentkezésemet a Pannónia
Filmstúdió Kecskeméti Műtermébe, különösebb terveim, keramikus-jövőmet illetően, nem voltak. A felvételim sikerült, így érettségi után két héttel már Kecskeméten, a műterem kifestő gyakornokaként álltam munkába. Ez volt az a hely, ahova vágytam, hiszen ott csinálták a rajzfilmeket! Példátlan lelkesedéssel, de kevés gyakorlati haszonnal járt kifestői tevékenységem, inkább mennyiséget, mint minőséget produkáltam. Szerencsére viszonylag rövid idő alatt átkerültem a MÁSIK SZOBÁBA (abban az időben két szobából állt a műterem) fázisrajzoló gyakornoknak. A már több éve működő, kialakult hierarchiával rendelkező stúdióban egy elefánt szertelenségével mindenbe beleszóltam, belejavítottam mások munkájába, véleményt mondtam olyanokról, akiknek már nevük volt a szakmában. Hamarosan elkezdődött a csiszolásom... vezetői szinttől lefelé sokan próbálták kijelölni a helyemet... a sarokban... Természetesen azért voltak olyanok is, akik befogadtak, akik okítottak, így például a mai napig hálás vagyok ezermester operatőrünknek, Polyák Öcsinek.
Szakmai téren a legnagyobb segítséget egy stúdión belül végzett animációs tanfolyam jelentette, amelyet Gémes József vezetett. Látott bennem elég tehetséget és kitartást ahhoz, hogy – mindenki meglepetésére, beleértve magamat is - tervezői feladattal bízzon meg. Beugró lettem egy vészhelyzetben, a Cantinflash sorozat egy epizódjának, a Museo Antropologico néhány jelenetének animálását kellett átvennem. Mit mondjak, ez, sőt az utána következő több részlet tervezése, animálása is kínok között született. Az első film, amit teljes egészében magaménak mondhatok, a Robinson Crusoe volt. Tervezői nívódíjat kaptam érte, ami azért volt különösen értékes, mert a pesti kollégák szavazták meg, nem a vezetőség. Ez volt az első komolyabb elismerése a kecskeméti műterem munkájának, és ezt a tervezői nívódíjat fázisrajzoló gyakornok besorolással szereztem meg. Hónapokkal később minősítettek csak át fázisrajzolónak, később tervezőnek. 1987 nyaráig voltam a műterem tagja. Ez idő alatt tervezőként részese voltam sok, még ma is népszerű filmnek, sorozatnak. Rajzoltam, story-boardoztam,
rendeztem. Készitettem hazai és rendelt, külföldi filmeket is. A legismertebbek: Magyar népmesék, Vízipók-Csodapók, Kérem a következőt!, Egér a Marson, Amigo és barátai, Az Idő Urai, Lollipop sárkány szánkóversenye, Tini nindzsa teknősök. Dolgoztam más stúdióknak is, részt vettem többek között a Békavári uraság, a Bibliai mesék, a Ketchup vámpírok, a Bill Body, a Hayy, a sziget gyermeke és A sivatag gyöngye produkciókban. Az elmúlt években közel kétszáz könyvet, többnyire gyerekkönyvet illusztráltam. Tizenéves a kapcsolatom a Nemzeti Tankönyvkiadóval. A Dörmögő Dömötör gyereklapban illusztrálok havi rendszerességgel. Nem vagyok tagja semmilyen képzőmüvész szervezetnek, nem is volt soha célom. Én csak rajzolni akarok, hatvanévesen is. Nem mesélek a képeimről, ébresszenek azok gondolatokat!”
Carmen szerepében Ausztriában (Fotó: René Miko)
AZ ÖRÖK CARMEN
Századszor a Bizet-opera címszerepében Folytatás az 1. oldalról
– 2008-ban a Placido Domingo vezette Los Angeles-i Operaházban nagy sikert aratott Bizet operájának Carmen-címszerepével. A nevéhez később is annyiszor kötődött ez a szerep, hogy egy ízben önmagát is „Örök Carmenként” jellemezte. Mit gondol, mi adja Carmen-alakítása hitelességét? – Annak ellenére, hogy nem vagyok spanyol, és nem vagyok cigánylány, sőt a személyiségemtől is távol áll ez a nőtípus, alakja mégis mindig rettenetesen érdekelt. Valahol a szíve mélyén minden nőben van egy Carmen. Én sok időt töltöttem nemcsak a darab, hanem annak a kultúrának a tanulmányozásával Férjével és gyermekeivel
is, amit e hősnő alakjával közvetítenem kell a ma közönségének. Carmen ízig-vérig otthon van a maga cigány kultúrájában, éppen ezért még műveletlennek sem mondható. E világ törvényei szerint él. Tettei, érzései egy megkötözhetetlen szabad lélekre vallanak. Nőiessége elemi erővel tör a felszínre, aminek színpadi kiemelése garantáltan hozzájárult a mű korábbi sikereihez.
feladat, amelybe minden alkalommal lehet új érzést, színt, gondolatot belevinni. Másképp énekeltem a húszas éveimben, másképp harmincévesen, és másképp énekelem ma. Korábban úgy terveztem, hogy a századik lesz az utolsó Carmenem, mert miközben maradéktalanul élvezem a szerep csodálatos gazdagságát, érzem annak nyilvánvaló kényszerét is, hogy ha „Ő a Carmen, akkor őt hívjuk”. Számos más, ehhez hasonló kvalitású, igen – 2008-ban a Duna TV „Ma- nagy operaénekesi kihívást jegyar csillagok” című műsorában lentő zenemű van, amelyben szerepelt meghívottként, s azt úgyszintén szeretném kiprónyilatkozta, hogy akárhányszor bálni magam. Ilyenek például el tudná énekelni Carmen szere- Wagner operái, melyekben pét. Ma is így érzi? elmélyülni és kiteljesedni igen – Ez valóban olyan sokrétű régi álmom. Úgy tűnik viszont, hogy a szerep nem hagy el engem. Már 2014-re is van Carmen-szerződésem egy újabb rendezésben egy sztár tenor kollégával, amire nem lehetett nemet mondani. – Februárban a Kecskemét Kultúrájáért Alapítvány „Kecskeméti büszkeségeink” című gálaestjén énekelt. Innen másnap Belgiumba repült. Korábban hosszabb ideig a Milánói Scalában énekelt. Visszatérő vendégművésze a Bécsi Staatsopernek, a Volksopernek, de jól ismerik a Covent Gardenben és a londoni
Királyi Operaházban is. 2000 óta folyamatosan Chicagóban él. Rendszeresen fellép New Yorkban: a Carnegie Hallban, s a Metropolitanben. Újabban hos�szabb szerződések kötik Ázsiához is: Kínában televíziós műsorokkal ünnepelt díva. Hol van leginkább otthon? – Egy évben általában kétszer, karácsonytájt és a nyári szünidőben jövünk haza a gyermekeimmel Kecskemétre. Ez mostanában sűrűbbé vált, mivel egyre gyakrabban kapok felkérést a szülővárosomból. Ezeket az alkalmi fellépéseket nagyon nehéz összeegyeztetni a szerződött szerepeimmel, melyek a világ legkülönbözőbb operaházaiból érkeznek. A munkám jellegéből adódóan a családi életünk sem mindennapi. Tavaly karácsonykor például én Ázsiában énekeltem, férjemnek Amerikában kellett maradnia, a gyerekek pedig Kecskeméten töltötték az ünnepeket a nagyszülői háznál. Négyen háromfele voltunk. Ha megkérdezik, hol is vagyok leginkább otthon, azt válaszolom, hogy két otthonom van. Kecskemét és Chicagó, ahová a gyermekeim is születtek. – Operaénekesi munkája mellett hogyan tud eleget tenni családanyai feladatainak? – Nehezen. Szerencsére a férjem nem művész. Teljesen civil foglalkozása van. Azért élünk Chicagóban, mert ő Amerikában született mexikói, akit ideköt a munkája. Annyiban művész csak, hogy nagyon szépen rajzol. Számítógépes grafikus tervezéssel foglalkozik. Mivel én olykor heteket, néha hónapokat is távol töltök a családtól a soron következő európai vagy ázsiai szerepléseim miatt, a nagyszülők segítségével ő biztosítja a megfelelő hátteret két gyermekünk neveléséhez. Dani, a kisfiunk hétéves, a kislányunk pedig tízéves, és Carmennek hívják… Kada Erika
7
EMBERSÉGRE HANGOLVA 20 éves a Meditres Kft.
20
A Bagoly Egészségházat üzemeltető Meditres Kft.-t 1992 októberében három orvos alapította, innen származik a vállalkozás neve is. A cél olyan egészségügyi központ kialakítása volt, amelyben a páciensek sokrétű egészségügyi ellátásban részesülnek, és ahol a szaktudáson kívül a gyógyítás része a jó szó is. Kezdetben két-két felnőttés gyermek háziorvos, valamint egy fogorvos fogadta a betegeket. Emellett szakrendelések is indultak. Szolgáltatásaikat pályázati források igénybevételével hamarosan bővíteni tudták. Benépesedett az emelet és új
szárny épült. Patika, optika és audiológia is helyt kapott az épületben. A rendelések száma megsokszorozódott, s ma már több mint 50 orvos rendel a BAGOLY-ban. A Bagoly Egészségházban különösen nagy hangsúlyt fektetnek a betegségek megelőzésére. Az itt dolgozó orvosok fokozott figyelemmel kísérik a hozzájuk fordulókat, a szükséges terápia felállítását bizalmas beszélgetés is megelőzi. Nem véletlen, hogy sokan úgy vélik, gyógyulásukhoz a BAGOLY családias hangulata is hozzájárult. Az egészségház valamennyi szolgáltatására igaz: a középpontban az ember áll.
SZAKORVOSI RENDELÉSEK
Hauk István dr. fül-orr-gégész főorvos, audiológus
Fül-orr-gégészet Audiológia
TB, M M
Hegedűsné Küű Irén logopédus
Logopédia
M
Janositz Gábor dr. ortopéd szakorvos
Ortopédia
M
Juharos Ágota dr. radiológus főorvos és ultrahang diagnoszta
Ultrahang
M
Kapus Regina Anett védőnő
Védőnői tanácsadás
TB
Kara László dr. onkoradiológus szakorvos, ultrahang diagnoszta
Ultrahang
M
Karsai Zita dr. bőrgyógyász szakorvos és kozmetológus
Bőrgyógyászat
TB, M
Katona Viktória dr. radiológus szakorvos és ultrahang diagnoszta
Ultrahang
TB
Kazacsay László dr. szülész-nőgyógyász szakorvos
Szülészet
M
Kelemen Edit dr. csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász szakorvos
Gyermekpulmonológia
TB, M
Komlódi Júlia dr. bőrgyógyász szakorvos és kozmetológus
Bőrgyógyászat
TB, M
Laboratórium
Vér- és vizeletvizsgálat
TB, M
Manyák Erzsébet dr. radiológus főorvos és ultrahang diagnoszta
Ultrahang
TB
Maráz Róbert dr. ált. sebész és onkológus szakorvos
Sebészet
M
Naszódy Péter dr. belgyógyász- és endokrinológus szakorvos
Endokrinológia
TB, M
Olasz Kitti dr. bőrgyógyász szakorvos és kozmetológus
Bőrgyógyászat
TB, M
Pécsi Ferenc dr. házi gyermekorvos
Csecsemő- és gyermekgyógyászat
TB
Pócs Krisztina dr. radiológus szakorvos és ultrahang diagnoszta
Ultrahang
TB
Pongrácz József dr. házi gyermekorvos
Csecsemő- és gyermekgyógyászat
TB
Preiszinger Andrea dr. belgyógyász szakorvos
Háziorvos Diabetológia Belgyógyászat
TB TB M
Prohászkáné Burján Ágnes
Rhino-light kezelés
M
Pusztai Zoltán dr. szülész-nőgyógyász szakorvos
Nőgyógyászat
TB, M
Rákász Éva dr. bőrgyógyász szakorvos és kozmetológus
Bőrgyógyászat
TB, M
Seregély Katalin dr. reumatológus szakfőorvos
Reumatológia
M
Serényi Péter dr. cytológus szakfőorvos
Aspirációs citológia
M
Simon Kitti védőnő
Védőnői tanácsadás
TB
Somogyi Tihamér dr. gyermekbőrgyógyász szakfőorvos és kozmetológus
Bőrgyógyászat
TB
Szakál Tibor dr. radiológus szakorvos és ultrahang diagnoszta
Ultrahang
TB, M
Száz Ágnes dr. reumatológus szakorvos
Reumatológia
TB, M
Szepes Andrea dr. fül-orr-gégész szakorvos és audiológus
Fül-orr-gégészet
TB
Szilágyi Sándorné védőnő
Védőnői tanácsadás
TB
Sztanó Balázs dr. fül-orr-gégész szakorvos
Fül-orr-gégészet
TB, M
Ultrahang
TB, M
Balázs László dr. ortopéd szakorvos
Ortopédia
M
Bán Gyula dr. gyermeksebész főorvos
Gyermeksebészet
TB, M
Bense Nóra dr. szemész szakorvos
Szemészet
TB
Bodonhelyi Zsolt dr. háziorvos, üzemorvos
Foglalkozás-egészségügy
M
Berta László dr. háziorvos
Manuál- és lézerterápia
M
Borda Ferenc dr. belgyógyász főorvos
Belgyógyászat Diabetológia
TB
Csendes Ágnes dr. szemész szakfőorvos
Szemészet
TB
Csendes Judit dr. reumatológus szakorvos
Reumatológia
TB, M
Szűcs Enikő dr. radiológus szakorvos és ultrahang diagnoszta
Cserényi László dr. ált. sebész, érsebész szakfőorvos
Sebészet, érsebészet
M
Tímár Sándor dr. kardiológus szakfőorvos
Kardiológia
TB, M
Csőszi Tibor dr. belgyógyász, onkológus főorvos, gasztroenterológus szakorvos
Tímár Zsuzsanna dr.
Homeopátia, akupunktúra
M
Gasztroenterológia
TB, M
Ideggyógyászat
TB, M
Danka Róbert dr. urológus főorvos
Tóth László dr. ideggyógyász szakorvos
Urológia
TB
Török Norbert dr. ideggyógyász főorvos
Ideggyógyászat
TB, M
Vajda Kornél dr. általános sebész főorvos, proctológus
Sebészet, proctológia
TB, M
Domján Zsolt dr. urológus főorvos, ált. sebész szakorvos
Urológia
M
Dubravcsik Zsolt dr. gasztroenterológus szakorvos
Gasztroenterológia
TB
Varga Gábor dr. belgyógyász szakorvos
Háziorvos
TB
Faragó Katalin dr. belgyógyász szakorvos
Háziorvos
TB
Venczel László dr. általános sebész
Sebészet
TB, M
Gergely Zsolt dr. ortopéd- és traumatológus szakorvos
Ortopédia
M
Jelmagyarázat:
TB – a társadalombiztosítás által támogatott rendelés • M – magánrendelés