HÍRMONDÓ MAGYARL AKI
Magyarlak község közéleti és kulturális lapja
2014. október • XVI. évfolyam 3. szám
Parasztolimpia és Falunap 2014 Az idei évben is augusztus utolsó szombatján került megrendezésre hagyományos Falunapunk, hivataloskodó nyelven szólva a Magyarlaki Kulturális és Hagyományőrző Fesztivál. Az idei év kulturális programját alapvetően a sport, a játék uralta, mégpedig rendhagyó formában és szervezésben. Községünk volt az idei évben ugyanis házigazdája a IV. Parasztolimpia Határok Nélkül Reszneki módra elnevezésű rendezvénynek, amely kiváló alapokat teremtett a Magyarlaki Falunap késő délutáni zenés, énekes, táncos műsoraihoz. Kezdjük beszámolónkat a nap történéseiről az Olimpiával, az egész nap hangulatát ugyanis ez a szenzációs vetélkedő határozta meg, a vidámság, virtus, barátság, lazaság – egyszóval a játék, ami önfeledt percekkel ajándékozott meg bennünket, résztvevőket, nézőket, szurkolókat, gyereket és felnőttet egyaránt. Nem szeretnék túlzásokba esni, de aki itt volt tanusíthatja, hogy átlengte ezt a rendezvényt is a nagybetűs olimpiai eszme; egy kicsit megéreztünk magunk is abból a hangulatból, közegből, amit a világ élsportolói, profinak mondott, mégis játékos lelkületű ifjú emberei érezhetnek ebből az eszméből, hangulatból a világ legjelentősebb
sporteseményeként számontartott Olimpiák heteiben. Mindenki önzetlenül segít mindenkinek, nincs hangos szó, végig baráti a hangulat; elég egy focipályányi terület ahhoz, hogy barátságok erősödjenek, új ismeretségek szülessenek, esetleg régebbi sérelmek némileg gyógyuljanak. És hát ne feledjük a Homo Ludens-t, a Játékos avagy Játszó Embert, ami felnőttkorban sem veszik ki, egyszerűen nem veszhet ki belőlünk! A Parasztolimpia Határok Nélkül - Reszneki módra elnevezésű rendezvény 4. alkalommal került megrendezésre az idei évben. A községünkben megtartott vetélkedést minden évben az Őrség Határok Nélkül LEADER Egyesület szervezi, az olimpiai játék mára már az egyesület „vándorrendezvényének” tekinthető. A három kistérséget (Lenti, Őriszentpéter, Szentgotthárd) és 49 települést tömörítő Egyesület 2010-ben döntött úgy, hogy évente váltott helyszínen megrendezi a falusi múltat idéző tréfás játékok csapatversenyét. Az elsőt az Őrségben, Szalafőn tartották, majd Csörötnek következett a szentgotthárdi kistérség képviseletében. Mivel a resznekiek minden évben tartanak parasztolimpiát, a lenti kistérségben 2012-ben ha-
gyományőrző nap megrendezésére került sor Csesztregen. A tavalyi évben visszatért a játék az Őrségbe, Őriszentpéterre, idén pedig ismét a szentgotthárdi kistérség, egész pontosan Magyarlak, a mi falunk lett a rendezvény házigazdája. A lebonyolítás, ahogy eddig is minden alkalommal, közösen került meg-
sával, megnyitó ünnepséggel és az olimpiai láng meggyújtásával vette kezdetét a IV. Parasztolimpia Határok Nélkül - Reszneki módra. Az olimpiai rendezvény csinos háziasszonya az Őrség Határok Nélkül Egyesület Munkaszervezetének vezetője, Györkéné Bognár Barbara kedves szavakkal
valósításra Resznek község lakóival, akik áldozatos munkájukkal őrzik az elindított hagyományt, évről-évre vállalják és segédkeznek a feladatok kitalálásában, a játéktér kialakításában, pozitív értelemben mindenen rajta tartják szemüket, igazi „tulajdonosai” az általuk kitalált rendezvénynek. Akárcsak az olimpiai játékokon, a zászlók és a csapatok bevonulá-
üdvözölte a résztvevőket és röviden ismertette az előttünk álló nap tervezett történéseit. A parasztolimpiára érkező 9 csapatot és a meghívott vendégeket Monek Gyula, településünk polgármestere köszöntötte. Köszöntőjében polgármester úr hangsúlyozta, hogy a rendezvény fő célja a térségi kapcsolatok erősítése, valamint a Leader akciócsoport népszerűsítése. Ezen gyümölcsöző célokat pedig a személyes kapcsolatok megerősítése, újak kiépítése révén érhetjük el, amelyhez mindenkinek egész nap kitartó vidámságot, jó szórakozást kívánva igyekszik Magyarlak község mint jó házigazda hozzájárulni. A játékokat hivatalosan Horváth Zoltán, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal NyugatDunántúli Kirendeltségének vezetője nyitotta meg, és ebben a mi-
RENDEZVÉNYEK HITÉLET
MAGYARLAKI HÍRMONDÓ nőségében méltatta az eseményt. A himnuszok és a láng meggyújtását követően vette kezdetét az olimpia, ahol volt bálagurítás és bálaállítás, pajzán mozsártánc, csizmarúgás, vízhordás igával, gerely és vasvilladobás, létrafutás, borhordás, Köcsög talicskatolás és számtalan más egyéb, amúgy nagy ügyességet követelő versenyszám, amelyek kitalálása és lebonyolítása Resznek község lakóinak köszönhető. A csapatok nemcsak a pályán, hanem a főzőedények mellett is összemérhették tudásukat. A győzelmet végül a Tritikálé csapat
szerezte meg, második helyezett a polgármesterekből álló Polgár Jenő és a Hivatal elnevezésű csapat lett, míg a bronzérmet a Taligahuszárock vihették haza. Magyarlaki résztvevőket is szép számban fedezhettünk fel a versenyző csapatok soraiban. „Szín”-hazai csapatot az Önkéntes Tűzoltó Egyesületünk indított, Dancsecs Imre parancsnok vezetésével. Csapatunk – bátran állíthatjuk – szépen helytállt az erős mezőnyben. Hamutipróink versenyszámait
nagy érdeklődés követte, minden állomásnál komoly szurkolói támogatást élvezhettek. Ági szalma-szétszórásban valószínüleg világcsúcsot
döntött, de nem sokban maradt el tőle Hami rántottakészítési technikája sem, ha pontozták volna, hogy kinél maradt a serpenyőben
IMPRESSZUM: Magyarlaki Hírmondó – Magyarlak község közéleti és kulturális lapja. Szerkeszti: a Magyarlaki Kulturális és Hagyományôrzô Egyesület elnöksége. Kiadja: Magyarlaki Kulturális és Hagyományôrzô Egyesület. Felelôs kiadó: Magyarics István. Nyomdai elôkészítés: Mesics Róbert. Megjelenik: negyedévente.
2
2014. október
TARTALOM
MAGYARLAKI HÍRMONDÓ
legrövidebb ideig a felütött tojás sárgája, valószínüleg ezredmásodpercekben mérhető idővel miénk a trófea. A vakondok örülhettek végül a nem várt csemegének. A hazai pálya előnyeit jó házigazdaként természetesen nem vettük igénybe, igyekeztünk a vendégül látott csapatok többségét magunk elé engedni, ahogy jó gazdaként ez illendő. Más csapatokban is feltűntek magyarlaki verenyzők, Lackó
például felsőfokú tanulmányokat folytató évfolyamtársait hozta el erre a szakirányban megtartott továbbképzésre, Bettina pedig a közigazgatás csapatát hozta be a dobogó harmadik fokára, kamatoztatva helyismeretét a versenypálya minden szegletében. A főzőversenyben is népes magyarlaki csapat bizonyította rátermettségét, e sorok írója is tanusíthatja eredményes tevékenységüket, finom ételeikkel
adagolták a nélkülözhetetlen energiát a versenyzők és azok szurkolói számára. A kora délutáni eredményhirdetés a szalmabálák szolgáltatta dobogókon már csak hab volt a tortán; pezsgőlocsolással, vidám hangulatban zárult az olimpiai rendezvény. Díjat minden csapat vehetett át Őr Zoltántól az Őrség Határok Nélkül Egyesület elnökétől, aki maga versenyzőként is, szervezőként is része volt a
nap minden izgalmas pillanatának. Szomorkodó arcokat nem láttunk, együtt örülhettünk az egész napi történéseknek, a jól végzett munka örömével Vörösmartyval együtt mondhatjuk: „... Köszönjük élet! áldomásidat, Ez jó mulatság, férfimunka volt!” (Forrásként vettük igénybe az Őrség Határok Nélkül Egyesület beszámolóját a rendezvényről a www.ohne.hu internetes oldalról.)
Hírmondónk aktuális számának tartalmáról Nyár eleji számunkban még FociVB lázban égtünk, készültünk a nyári programjainkra, nyaralásra, kirándulásokra, gyermekeink iskolaváltására. Figyelmet, növekvő törődést kértünk, javasoltunk a fiatalok, idősek irányába, veszélyhelyzetek elkerülésére, a nyár egészségben történő “átvészelésére”. Hála Istennek, nagy kánikulával nem kellett az idei nyáron megküzdenünk, inkább a sok eső okozott kellemetlen perceket családi házainknál, kiskertjeinkben. Tűzoltóink nem unatkoztak; jubileumi év ide vagy oda, bőségesen és fáradhatatlanul vonultak: ha menni kellett, akkor mentek; mentettek embert, állatot, ingót és ingatlant, helyt álltak itthon és a kistérségben egyaránt. Ismét sikeresen lezajlott a szőlőhegyi tábor, gyermekeink legnagyobb örömére, köszönet azoknak a fiataloknak, akik az idén sem sajnáltak energiát, fáradságot arra, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagodhassanak községünk ifjú palántái. Nyár végén a szépen megrendezett falunapunk még élénken itt él az emlékezetünkben, az
olimpia játékos versenyei, a délutáni kulturális program műsorszámai még visszaköszönnek, beszédtémául szolgálnak egy-egy nyáridéző beszélgetésünkben. Ehhez a visszapillantáshoz mi is igyekszünk aktuális számunkban hozzájárulni, képekkel és írott beszámolókkal egyaránt. Az ősz beköszöntével visszatérhetünk a megszokott kerékvágásba, munkahely, iskola, otthoni tennivalók. Ami viszont változatlan, az a töretlen tenniakarás, mellyel szeretnénk Magyarlakot még élhetőbbé tenni, közösségeinkben megújulni, minél több embert bevonni egy-egy jó cél érdekében elvégzendő feladatba, rendezvény megszervezésébe; ezen közösségi alkalmak során szereplésre, részvételre buzdítani. Polgármester úr is utalt az elmúlt években elvégzett beruházásokra Magyarlakon, amelyek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy falunkat vonzó településnek tartsuk, szeressünk itt élni, lakni, dolgozni. A beruházások azonban csak egy részét képezik ennek a pozitív érzésnek; mai kifejezéssel élve a kémia akkor
TARTALOM: Parasztolimpia és Falunap .............................................1 Beszámoló rendezvényeinkről .......................................6 Iskolánk, óvodánk életéből ............................................7 Magyarlak aranylapjairól ...............................................8 Szülőknek – gyermekekről.............................................9
2014. október
működik, ha az egymás iránt érzett tisztelet, szeretet, tenniakarás, gondoskodás a belső mozgatórugója minden elvégzett munkánknak. Ezzel a lélekkel érdemes igazán belevetnünk magunkat az év hátralévő részében tervezett teendőinkbe. Ez a közös gondolkodás volt érezhető az idősek tiszteletére szervezett ünnepnapon is szeptember végén, úgyhogy bizakodóak lehetünk a továbbiakat illetően is, októbertől-decemberig számíthatunk az eddigi közösségi, közéleti lendületre. Ha szeretünk együtt lenni, dolgozni, ünnepelni, együtt szórakozni, akkor jövőnk rendben lesz itt a Rába völgyében. Tenni kell érte, de megéri, ez nagy bizonyossággal állítható. Aktuális Hírmondónk, ahogy az előzőek és jövőbeliek is, kimondatlanul is ezt a célt szolgálják, hírt adni, közös emlékeket feleleveníteni, élményeinket másokkal megosztani, közeli és távoli szeretteinkkel. Köszönjük mindazoknak, akik tudósításukkal, beszámolóikkal hozzájárulnak e híradáshoz, örömet szerezve minden magyarlaki olvasónak.
Önkormányzati jegyzőkönyvek, hírek ........................10 Önkormányzati Választás 2014 ..................................12 Hitélet ...........................................................................14 Sporthírek.....................................................................15 Hirdetmények, egyebek ...............................................16
3
MAGYARLAKI HÍRMONDÓ
RENDEZVÉNYEK
A délutáni kulturális programok az ebéd elfogyasztása után folytatódtak. A rendezvénysátorban felállított szinpadon Magyarics Bettina, aki egyébiránt e műsor összeállítója és szervezője – konferálása mellett nagy sikerrel szerepeltek hazai és vendég fellépők is. Igazi nemzetközi műsort láthattunk, hallhattunk, magyar és szlovén nótákkal, énekekkel. Kitettek magukért ezúttal is a Magyarlaki Asszonykórus tagjai, szépen szóló népdalaikkal örvendeztettek meg bennünket. Ízelitőt kaptunk a szlovén népi kultúrából is, a Magyarországi Szlovének Szövetségének Szakonyfaluból érkezett néptánccsoportja szép táncai, valamint az Alsószölnöki Asszonykórus és a 10 éves fennállását idén ünneplő Goricki Lajkosi népdalkör fülbemászó dallamai révén. Ötletes tánccal leptek meg bennünket a magyarlaki ifjúsági táncsoport tagjai, fekete-fehér jelmezben szerepelve igazi show-t varázsoltak elénk. Lányaink, asszonyaink pedig a múlt századi varieték, az Orfi hangulatát idézték lendületes táncukkal, szép fellépőruhájukkal, megjelenésükkel. Az Enjoy táncegyüttes ezúttal is színvonalas produkciókkal érkezett, párostáncaik nem egyszerűen csak a mozgásra építenek, hanem történetük, hangulatuk van, érzelmeket mutatnak meg és hoznak elő belőlünk is. Ezúttal ifjúsági szekciójuk tudását is felvillantották több táncszámukban is, soraikban örömmel fedeztünk fel magyarlaki arcokat, Bogi és Adél révén. A műsorfolyam sztárvendége ezalkalommal a Mulatós zene Királyaként aposztrofált Kaczor Feri volt, aki nemcsak énektudásával, slágereivel, hanem egyszerű megjelenésével, közvetlenségével is kivívta a szép számban jelen lévő nézők szimpátiáját. Méltán népszerű ő az egész országban, ezúttal is, ahogy szinte minden fellépésére elkísérték rajongói az ország legtávolabbi csücskéből érkezve is, nem sajnálva időt, fáradságot, költséget, hogy kedvencüket színpadon láthassák, hallhassák, együtt énekeljenek vele, örök emlékként elrakva egy-egy közös fényképet a mindenkivel barátságos, ezért is nagyon népszerű énekessel. Falunapunk 2014-es eseményeinek – benne a Parasztolimpia és a Falunapi kulturális műsor fényképei megtekinthetők községünk internetes albumában az alábbi oldalon: http://www.picasaweb.google.com/magyarlak2 Frigy József
4
2014. október
MAGYARLAKI HÍRMONDÓ
2014. október
RENDEZVÉNYEK
5
RENDEZVÉNYEK
MAGYARLAKI HÍRMONDÓ
Tábor a Szőlőhegyen Immár harmadik alkalommal került megrendezésre a nyári tábor, melynek helyszínéül ismét a hegyen található Brenner János Turistapihenő szolgált. A 24 lurkó idén négy napot tölthetett sátorozással a szülőmentes övezetben, ahol az újdonsült táborozók között idén Bellát is köszönthettük. A négy nap alatt a táborozók ügyességi játékokon vehettek részt, egy napot pedig a Hársas-tónál tölthettek, hiszen az időjárás ismét kegyes volt hozzánk, így jó kis strandidő várt minket. Az utolsó nap természetesen a szülők megvendégeléséről szólt. A csapatok a tábor során felhalmozott alapanyagokból készítettek ízletes finomságokat, így a szülők az előételtől a desszertig kóstolhatták végig a repertoárt. Jövőre is várunk benneteket! :-) Magyarics Bettina
Idősek napja Szeptember 28-án kis falunkban sor került a településünkön élő nyugdíjasok köszöntésére. A rendezvény idei háziaszszonya Demeterné Mihály Ágnes volt, aki rövid köszöntőjében megállásra és az idősek megbecsülésére intett. Majd következett Monek Gyula polgármester úr köszöntője. Kedves szavait követően máris a Magyarlaki Hagyományőrző és Kulturális Egyesület Asszonykórusának szépséges dalcsokrát hallgathatták meg a megjelentek, ami bizony annyira jól sikerült, hogy még a nézőtér is bekapcsolódott az éneklésbe. Műsorukat a magyarlaki kislányok vicces
6
tánca követte, amely már a falunapon is átütő sikert aratott. Következő műsorszámként Dancsecs Judit és Szukics Máté előadásában a „Bíróságon” című humoros jelenet következett, ismét mosolyt csalva az arcokra. A magyarlaki fiatal lányok és asszonyok közös táncát elnézve újra csak megállapíthattuk, hogy településünket bizony nagyon szép és színpadra termett hölgyek lakják. Végezetül a Jakabházi Népdalkör előadását tekintették meg a jelenlévők, amely óriási sikert aratott. Közel 20 perces előadásuk után még a mulatozásból is kivet-
ték a részüket, így érthető, hogy nehezen engedtük őket haza. A műsort polgármesterünk községünk legidősebb férfi és nő lakosának köszöntésével zárta. A vacsora elfogyasztása után László Ferenc húzta a talpalávalót, így az este további része is jó hangulatban telt. Köszönet a szereplőknek, hogy segítségükkel egy igazán vidám délutánt ajándékozhattunk a kis falunkban élő időseknek. Találkozzunk jövőre is! Magyarics Bettina
2014. október
MAGYARLAKI HÍRMONDÓ
OKTATÁS-NEVELÉS
Micimackó is újrakezdi Megkezdődött a SZEOB Micimackó Tagóvoda 2014/15-ös nevelési éve. A tavalyihoz hasonló létszámú, azaz huszonegy gyermek nevelése folyik óvodánkban, hárman kezdték meg az iskolát, helyükre három „pici” érkezett. Várhatóan még egy fővel gyarapodik az év folyamán a vegyes összetételű csoportunk. Sok eseményről, rendezvényről még nem számolhatok be, sok mozgással, játékkal igyekszünk kihasználni az őszi jó időjárást az óvoda udvarán és a környéken sétálva, kirándulva. Rojkó Gáborné tagóvoda-vezető
Becsengettek Véget ért a vakáció. Szeptember 1-jén reggel a tanévnyitó ünnepélyen mint tagintézmény-vezető megnyitottam a 2014/15-ös tanévet, és elkezdődött az iskolában az oktató-nevelőmunka. Nagy öröm számunkra, hogy mint ökoiskola ismét rangos környezetvédelmi elismerésben részesültünk. A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Központ „Együtt a környezetünkért” vándordíj pályázatán a kiemelkedő környezetvédelmi munkánkért és a környezettudatos magatartás népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenységünkért különdíjat nyertünk. Sutyinszki Mihály, a kuratórium képviseletében a tanévnyitó ünnepélyen átadta az elismerő oklevelet. Az oklevél mellett pénzjutalomban is részesültünk, melyet a környezeti nevelés terén fogunk felhasználni. Szeretnénk létrehozni egy környezetismereti tanösvényt, amely bemutatja a táj természetismereti, kultúrtörténeti, geológiai sajátosságait. Köszönöm Kiss Katalin kolléganőmnek a pályázattal kapcsolatos munkáját, hiszen nélküle ez nem valósulhatott volna meg. Az éves oktató-nevelőmunkát meghatározó dokumentumokat elkészítettük és elfogadásra kerültek. Ahhoz, hogy a követelményeknek megfeleljünk, elengedhetetlen a kitartás, szorgalom, a pozitív hozzáállás, a magatartásra, viselkedésre vonatkozó szabályok betartatása és betartása. Terveink megvalósításához továbbra is hívjuk és várjuk partnereinket. A tanítás-tanulás mellett kiemelt feladatunk közt szerepel hagyományaink és a már kialakult jó kapcsolatok ápolása, feltételeink javítása. Tóthné Köncz Valéria, tagintézmény-vezető
2014. október
7
KRÓNIKA
MAGYARLAKI HÍRMONDÓ
Míg a jelenkor csapata tartósan berendezkedett a tabella utolsó sorában, addig mi nézegessünk képeket a régi idők magyarlaki focicsapatairól.
Régi idők focija
EGY CSAPAT TALÁN A 40-ES ÉVEKBŐL
Állnak: Havasi (Gábor) Ferenc; ? ; ? ; ? ; ? ; Dancsecs (Mester) Ferenc Középen: ? ; Háklár József (Móri); Báger /Hosszi/ Ferenc; Mikos (Mócli) József; ? Ülnek: Sipos (Zsiga) Ferenc; Mikos (Mócli) Ferenc; ?
CSAPAT A 60-AS ÉVEKBŐL
Állnak: Háklár József (Simon Péter) kapitány; Szukics Ernő; Sipos Ernő (Csala); Háklár József (Somi); Dancsecs Gyula (Szunyog); Dolgos Dezső (Percsa) Középen: Farkas József; Szukics Gyula (Gömbös); Mikos László Elöl: Horváth (Fodrász) Zoltán; Puskás (Gimpel) Gyula; Németh Jenő (Csitti)
A sportélet egy sajátságos szeletét jelentették a labdarúgó bajnoki szezonok közti nyári holtidőben rendezett meccsek. Ezek legnépszerűbbike volt a nősök-nőtlenek összecsapás. A futballmeccset gyakran vidám, humoros elemekkel igyekeztek földobni.
A NŐSEK CSAPATA AZ 1960-AS ÉVEK VÉGÉN
Állnak: Szukics Mihály; Herczeg Ferenc; Dancsecs (Sándor) Imre; Báger Ferenc; Magyar József; Herczeg Jenő; Závecz István; Krajczár József; Kovács József (Dimol); Mesics (Boka) József; Dancsecs (Szunyog) Gyula; Polgár Antal; Monek József; ? ; Csándli Jenő Ülnek: Dancsecs (Mester) Ferenc; Molnár Ferenc; Tóth Imre (Lasi); Krajczár (Pepuci) Ferenc; Kozó (Csicsa) Imre; Klement (Ferci) Ferenc; Kóczán Jenő; Monek (Náci) Imre; Krajczár Ferenc (Bice). Fekszik: ? ;
8
MEGYEI KISPÁLYÁS BAJNOKSÁGON RÉSZTVEVŐ CSAPAT A 60-AS ÉVEK VÉGÉN. Állnak:Kovács Győző; Vari László; Dancsecs Ferenc; Mezei József; Havasi József; Monek Gyula. Guggolnak:Dancsecs László; Szalontai Tibor; Magyar Miklós (Csaba); Polgár László. Magyarics István
2014. október
GYERMEKNEVELÉS
MAGYARLAKI HÍRMONDÓ
Szülőknek – gyermekekről 3. rész: Az a bizonyos óvodáskor! „Hej, óvoda, óvoda, az volt ám csak a csoda! Mint valami kacsalábon forgó, ékes palota. Kinyílott az ajtaja,fénylett szárnyas ablaka, ragyogott sok fényes terme, zsongott a sok gyerek benne...” (Kormos István) Kedves szülők, leendő szülők, ebben a fejezetben az óvodáskorral foglalkozok. A gyermek életében 3 éves kor körül érkezik el az az idő, amikor már elég érett arra, hogy hosszabb időt távol töltsön az anyától és kortársaival ismerkedjen. Ebben az életkorban a gyermek mozgása már biztossá válik, képes a verbális kifejezésre, valamint egy nagyon fontos feltétel, hogy eléri a szobatisztaságot. A gyermek három éves korától 6-7 éves koráig járhat óvodába,
élmény tartja össze a csoportot. A „gyere játsszunk együtt” és a „most barátok vagyunk” kifejezésekre biztosan emlékeznek a kedves szülők. Ahogy haladunk előre az életkorban évről évre, újabb és újabb élményekkel gazdagodik a gyermek. Az érzelmei befolyásolják gondolatait, valamint kiemelkedő szerepet kap a fantázia. Soha olyan fantáziadús meséket nem tud senki alkotni, mint a gyermekek. A fantázia támogatása a későbbi életszaka-
ezen időszak alatt pedig nagyon fontos fejlődési szakaszokat él meg. A legjelentősebb változás talán a kortárskapcsolatok megjelenése, ami révén szociális kapcsolatai is fejlődnek. Az óvodás kori barátságok általában a játék köré szerveződnek, az együttes
szokban is meg fog jelenni, ezért is fontos, hogy támogassuk a gyermekeket, meséltessük élményeiről. Az óvodás korú gyermek esetében két fontos motívumnak is jelentős szerepe van: az egyik az utánzás, a másik pedig az önállóságra való törekvés. A gyermek
2014. október
utánzás révén sajátít el mindent, hogy viszonyul a társaihoz, hogy alkalmazkodik az új helyzetekhez sok egyéb más mellett, az önállósága pedig folyamatos biztatás és motiváció révén alakul. A gyermeknek ebben az életkorban ki kell lépni az önközpontúságból, hiszen eddig ő volt a családban a reflektorfényben, megszokta, hogy ő áll a középpontban, azonban az óvodás csoportban meg kell tanulnia alkalmazkodni társaihoz is, ez azért is nehéz, mert „éntudata” ekkor fejlődik. Lényeges, hogy ebben az időszakban egy támogató, elfogadó és szerető családi kör, valamint óvónők vegyék körül a gyermeket még akkor is, ha nem éppen az elvárásoknak megfelelően viselkedik. Az óvodás korra tehető az én személyes kedvencem: a MIÉRT? – korszak. Igen, mindig meg kell magyarázni a dolgokat, és igen, többször. Mindez azért van, mert heves érdeklődést mutat szinte minden irányba. De kérdéseit nem csak tudásvágyból, hanem kapcsolatteremtési szándékból is felteszi. Fontos tudni, hogy a látszat és a valóság között még nehezen, vagy egyáltalán nem tud különbséget tenni, így a válaszok érthetőségére is figyelni kell; nem biztos, hogy ami nekünk egyértelmű, az neki is az. A mese, a játék megléte az óvodában és otthon a családi körben is nagy jelentőséggel bír. Ebben az életkorban a gyermek
nagyon igényli a mesét; az, hogy milyen mese, szinte mindegy, de szigorúan az életkorhoz igazodjon. Végül megemlíteném, hogy az óvodás kor rejteget magában nem kis nehézséget is, gyakran küzdenek a gyermekek beilleszkedési nehézségekkel, szobatisztasági problémákkal, nemegyszer már a pszichés problémák is előtérbe kerülnek. Kedves szülő, tudom, hogy néha nagyon nehéz elfogadni, de olykor azzal, hogy segítséget kérünk a gyermekekkel kapcsolatban, segítünk neki, hogy mihamarabb átlendüljenek nehézségeiken. Ha a gyermek, vagy maga az óvónő jelez problémákat, nem kell egyszerre megijedni, tisztán végig kell gondolni az adott nehézséget, át kell beszélni a szakemberrel, valamint érdemes az okok után kutatni. Ha a gyermek biztonságos szülői hátteret tudhat maga mögött, vagy ha kell, külső szakember segítségével is könnyebben birkózhat meg saját esetleges félelmeivel. Azonban ha ebben az életkorban a gyermek problémái ellenére sem kap segítséget, támogatást, a későbbi életszakaszban, az iskoláskorban akár halmozottan jelentkezhetnek súlyosabb tünetek. Bár nem könnyű az óvodás korszak, de ekkor még a gyermek önfeledt játéka érvényesül, a különböző feladatokkal pedig szépen lassan felkészítést kap a gyermek az iskolás kor kezdetére. Kukor Hajni
9
MAGYARLAKI HÍRMONDÓ
ÖNKORMÁNYZAT
Rendszeresen jelentkezünk a Hírmondó hasábjain magyarlaki önkormányzati hírekkel. Forrásként a képviselő-testület ülésein készült jegyzőkönyveket használjuk, melyek teljes részletességgel tartalmazzák az üléseken megtárgyalt témaköröket, az egyes napirendi pontok eredményeképpen megszületett döntéseinket. A jegyzőkönyvek hivatali időben bárki számára hozzáférhetőek a Polgármesteri Hivatalban, e rovatunkban csak egy kivonatot próbálunk nyújtani a közérdeklődésre számot tartó dönPuskás Ferencné Kati és Frigy József téseinkről, önkormányzati rendeletekről, határozatokról.
Beszámoló a képviselő-testület üléseiről TESTÜLETI ÜLÉS 2014. JÚLIUS 15. • A nyílt ülés első és egyetlen napirendi pontjaként Magyarlak Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2013. évi zárszámadásához kapcsolódó vagyonkimutatást áttekinti, annak megismerése után azt az előterjesztés szerint elfogadja. • Zárt ülés keretében a képviselő-testület egy önkormányzati segély iránti kérelmet bírál el. TESTÜLETI ÜLÉS 2014. AUGUSZTUS 14. • Képviselő-testületünk meghallgatja és elfogadja Monek Gyula polgármester beszámolóját a 2014. április 30. – augusztus 14. közötti időszakban végzett munkájáról. • Megalkotja a testület a közösségi együttélés alapvető helyi szabályairól szóló önkormányzati rendeletét. Polgármester úr a rendelet ismertetése során felsorolja a fontosabb közösségi együttélési szabályokat sértő magatartásokat, tényállásokat, az eljárási rendelkezéseket. Fontosnak tartja, hogy a rendeletbe ütköző magatartások szankcionálására ismételten lesz lehetőség, mert sok panasz érkezik az önkormányzathoz. Az önkormányzatnak nem a bírságolás a célja, de a település rendezettsége, a köztisztaság, a balesetveszélyes helyzetek megelőzése érdekében szükséges a rendeletalkotás, méginkább a megalkotott szabályok betartatása. • Rendeletet alkot a testület a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól is. E rendelet célja az egységes rend biztosítása ezen a területen, melyben a helyi sajátosságoknak, illetve az igazgatási, földrajzi, történelmi, közlekedési, tájékozódási és nyelvhelyességi szempontoknak is érvényre kell jutniuk. • Módosításra kerül az önkormányzat egyes szociális ellátásokról szóló rendelete. Egyik pontban polgármesteri hatáskörbe utalja a temetés költségeihez való hozzájárulásra igényelt önkormányzati segély megállapítását; a másik módosított pontban pedig kiegészítésre kerül a szociális alapszolgáltatások köre a közösségi és pszichiátriai ellátással és támogatással, melyeket a Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás keretében a Városi Gondozási Központ szolgáltatását igénybe véve lát el önkormányzatunk. • Markó László jegyző úr ismerteti a helyi választási bizottság tagjainak választására, megbízatására, jogállására vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. A választási eljárási törvény értelmében a helyi választási bizottság tagjainak, póttagjainak megválasztása a képviselő-testület hatáskörébe tartozik, a helyi választási iroda vezetőjének indítványa alapján. A korábbi tagok a jelölésüket elfogadták, így a bizottság működése az elkövetkezendő öt évben is stabilnak ígérkezik. Képviselő-testületünk az előterjesztésben szereplő bizottsági tagokat egyhangú szavazati aránnyal megválasztja,
10
egyúttal felkéri a polgármestert, hogy a megválasztott bizottsági tagok értesítéséről és a tagok eskütételéről gondoskodjon. • Polgármester úr tájékoztatja a testületet, hogy a katasztrófavédelemről szóló kormányrendelet rendelkezik a települési veszélyelhárítási tervek elkészítéséről, melynek mellékletét képezi a helyi vízkárelhárítási terv. Az önkormányzati törvény pedig rendelkezik a vízgazdálkodás keretében a helyi vízrendezés és vízkárelhárításról, amely a települési önkormányzatok feladata. A védekezésre való felkészülés során a védekezésre kötelezettek (így az önkormányzat) feladata a védekezési tervek elkészítése. A Rába folyó veszélyeztető hatására tekintettel az érintett települések egy részén a Solvex Kft. elkészítette a község vízkár-elhárítási tervét. A katasztrófavédelem segítségével elkészített terv az önkormányzat számára nem jelentett költséget. A több részből álló terv megállapítja, hogy községünk a veszélyeztetettség szempontjából – a szakminiszteri rendelet alapján - a közepesen veszélyeztetett kategóriába tartozik. A védképesség fejlesztésének lehetőségei körében elsősorban a belvíz-elvezetés és a helyi vízkár (dombvidéki árvíz) elleni védekezés területén fogalmaz meg javaslatokat a terv, az árokrendszer karbantartása, felújítása révén. Képviselő-testületünk határozatban fogadja el a Solvex Környezet- és Vízgazdálkodási Tervező és Kivitelező Kft. (9700 Szombathely, Vízöntő u. 9/C.) által készített Magyarlak település vízkár-elhárítási tervét. • Képviselő-testületünk megbízza a Vasivíz Zrt-t, hogy a Nemzeti Víziközmű Nyilvántartás részére a Szentgotthárd ivóvíz-ellátási rendszerre vonatkozó adatszolgáltatásokat teljesítse. A megállapodás szerint az Önkormányzat, mint ellátásért felelős adatszolgáltatási kötelezettségét a víziközmű-szolgáltató határidőre és hiánytalanul teljesíteni köteles. • Polgármester úr tájékoztatja a képviselőket, hogy a szennyvízcsatorna-hálózat üzemeltetésére vonatkozó működési engedélyt a jelenlegi közműszolgáltató Rába-Víz Kft. nem kapta meg, ezért a szolgáltatást csak 2014. év végéig láthatja el. Bár a szolgáltató kényszer kijelölésére még nem került sor, nagy valószínűséggel a Vasivíz Zrt. fogja végezni a szolgáltatást. A kijelölésre irányuló eljárásában a szolgáltatás ellátására a Vasivíz Zrt.-t támogatja képviselő-testületünk. • Testületünk támogatja a Magyarlaki Polgárőr Egyesület „Magyarlak közbiztonsága és vagyonvédelme” című pályázatának kivitelezéshez kapcsolódó műszaki ellenőri tevékenység díjának kifizetését bruttó 228 ezer 600 forint összegben – mint el nem számolható járulékos költséget – a tevékenység ellátásával megbízott Oregon Mérnöki Iroda Kft. (9723 Gyöngyösfalu, Alkotmány u. 41.) részére. • Monek Gyula polgármester tájékoztatja a testületet a Hegyalja úti telkek aktuális ügyeiről, az ivóvíz- és szennyvízhálózat bővítésével
2014. október
ÖNKORMÁNYZAT
MAGYARLAKI HÍRMONDÓ kapcsolatos tervezési, engedélyeztetési és építési önkormányzati feladatokról, az ezzel járó várható költségekről. A képviselő-testület korábbi álláspontja az volt, hogy a telkek eladásából származó bevételek nagyjából fedezzék a kiadásokat, ezért állapították meg a vételárat 2 millió forintban. Több érdeklődő is volt a telkekre, azonban ezt az árat kivétel nélkül túlzónak találták, így eddig egyik ingatlant sem sikerült értékesíteni. Erre való tekintettel a testület az önkormányzat tulajdonában lévő két ingatlan vételárát 1.5 millió forintra módosítja. • Polgármester úr elmondja, hogy az előbbi napirendi pontban megállapított vételárú ajánlati összeggel érkezett vásárlási szándék önkormányzatunkhoz két szentgotthárdi lakostól. Testületünk határozatot alkot az önkormányzat tulajdonában lévő Magyarlak 264/2 helyrajzi számú 1655 m2 területű ingatlan értékesítéséről a kérelmezők számára 1 millió 500 ezer forintos vételáron. • A Kultúrház művelődésszervezőjének tevékenységéről szóló beszámoló ismertetése után testületünk támogatja jutalom megállapítását az IKSZT munkatárs számára, az IKSZT működésére nyújtott pályázati támogatás terhére.
2014. SZEPTEMBER 11. – EGYÜTTES ÜLÉS • Csörötnek, Kondorfa és Magyarlak községeknek a csörötneki Művelődési Házban megtartott együttes ülésén a képviselő-testületek első napirendi pontban a Csörötneki Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetését módosították öt pontban, ezek: a tavaszi országgyűlési és európa parlamenti választások lebonyolítása során keletkezett bevételi és kiadási tételek, melyek saját forrást nem igényelnek; könyvelési program vásárlása – az érintett önkormányzatok lakosságszám arányában finanszírozva; eszközbeszerzés – szintén lakosságszám arányában finanszírozva; a szociális hozzájárulási adó változásából eredő megtakarítások finanszírozása, elszámolása – mely kiadási tételek átcsoportosításával kerül megvalósításra; a hivatal létszámkeretének 1 fővel történő megemelése átmeneti időre, nyugdíjba vonulás miatti munkakör átadás-átvétel idejére. • Második napirendi pontban a Csörötneki Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetése I. félévi teljesítéséről szóló beszámolót ismerték meg és fogadták el az érintett települések testületei.
Megkértük községünk első emberét, Monek Gyula polgármester urat, hogy értékelje az elmúlt négy év önkormányzati történéseit, falunk közösségi életét, elért eredményeinket, közelebbi és távolabbi terveit.
Interjú Magyarlak község polgármesterével – Csapjunk a közepébe – szerethető, élhető falunak látja-e Magyarlakot? – Magyarlak, ki merem jelenteni, hogy a Szentgotthárdi Kistérség egyik legszebb települése. Ez természetesen az itt élőknek, községünk lakóinak köszönhető. Az utcákat járva, mindenütt gondozott, igényesen kialakított portákat látunk. Ebből adódik, hogy nyilvánvalóan élhető, szerethető falunak tartom Magyarlakot. Az a természetes, ha szeretjük a szépet. Községünk lakói nem csak szeretik, hanem tesznek is annak érdekében, hogy rendezett, virágos környezet övezze közvetlen lakókörnyezetüket, köszönet érte. Az elmúlt években történt fejlesztések – óvoda bővítése, játszótér kialakítása, Művelődési Ház bővítése, felújítása, sorolhatnám még a beruházásokat, fejlesztéseket – mind-mind az itt élők érdekében történt. Fontos, elemi cél, hogy a jövő nemzedékének élhető települést hagyjunk örökségül.
2014. október
– H: mit tett az Önkormányzat az elmúlt négy év során, azért, hogy ez a pozitív kép kialakuljon falunkról, mit tesz ennek megőrzéséért? – Legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy a helyi civil szervezetekkel, egyesületekkel továbbra is kiváló a kapcsolat. A közösen kidolgozott sikeres pályázatok jól tükrözik az együttműködést és annak eredményeit.
A nyertes pályázati forrásokból megvalósuló beruházások községünk fejlesztését szolgálják, és ami még nagyon fontos, a beruházások 100%-os támogatással valósulnak meg, nem igényelnek önrészt. Az egyesületeket az Önkormányzat továbbra is támogatni kívánja, hiszen a közösségi élet színesítésével hozzájárulnak
községünk kulturális életének formálásához. Természetesen az Önkormányzat lehetőségéhez mérten mindent megtesz községünk fejlesztése érdekében, hogy mást ne említsek, az elmúlt évek legnagyobb beruházása a a Művelődési Ház felújítása, bővítése volt, ez önkormányzati lebonyolításban zajlott, és nagy önrészt is igényelt. Az elmúlt négy évben is, és a következő ciklusban is fontosnak tartom környezetünk megóvását, a hatékony környezetvédelem elősegítését, településünk virágosítását. – Vegyük sorra – mennyire elégedett, az önkormányzat, a képviselő-testület, a civil szervezetek elmúlt években végzett tevékenységével? Mi az, amin esetleg változtatna ezen szervezetekkel való együttműködésben? – Az Önkormányzat munkájával maximálisan elégedett vagyok, mondom ezt annak ellenére, hogy nyugdíjazás miatt
11
ÖNKORMÁNYZAT
MAGYARLAKI HÍRMONDÓ rövid időn belül új dolgozókat kellett az adott feladatkörökben alkalmazni. A hivatal vezetője, Markó László jegyző úr kiválóan, zökkenőmentesen oldotta meg az átalakítást. A képviselő-testület munkájával összességében elégedett vagyok. A nézetkülönbségek ellenére, minden esetben megtaláltuk a lehető legjobb megoldást. A testület tagjaitól elvárom, hogy a gyűléseken részt vegyenek, csak indokolt esetben érthető a távolmaradás. A civil szervezetek elmúlt évi tevékenységével, abban az esetben, ha az elnyert támogatási összeget nézem, amely csaknem 40 millió forint volt, elégedettnek érezhetném magam, de sajnos látni kell a problémákat is, amiket nem söpörhetünk a szőnyeg alá. Biztos vagyok abban, hogy közösen összefogva megoldást találunk ezen nehézségek megoldására. – Milyennek ítéli meg az önkormányzat és az egyház kapcsolatát? – Véleményem szerint kimondottan jó az együttműködés az egyházzal, azon belül Dr. Takács Gyula plébános atyával, illetve az egyházközség tagjaival. Önkormányzatunk vállalta a templomkert és környékének gondozását, ezzel is hozzájárulunk szép templomunk fenntartási költségeinek csökkentéséhez.
– Mely területen vár több segítséget a korábbi kérdésben felsorolt testületektől, valamint mi az, amiben a lakosság nagyobb aktivitására számít? – Ahogy mindannyiunk életében vannak hullámvölgyek, úgy a szervezetek működésében is vannak zökkenők, melyek öszszefogással orvosolhatók. Mindannyian megtapasztalhattuk, hogy egy-egy sikeres rendezvényt követően jó érzéssel térünk haza, és még napokig jó érzéssel gondolunk az előadásra. A közösségi élet színesítéséhez mindenki hozzájárulhat, saját egyéniségével. Az egyesületek megerősítéséhez kérem a lakosság támogatását. – Vannak-e kiemelten kezelendő problémás területek akár szociális területen, vagy közösségeinket érintő ügyekben, melyek több figyelmet érdemelnek az Önkormányzat részéről? – Szociális területen jól működik a jelzőrendszer, ezt fontos kihangsúlyoznom, mindez az idősek érdekében, a rászorulók biztonságérzetének növelése érdekében történik. Az Önkormányzat részéről sürgős megoldásra váró feladatként kell kezelnünk a belvizes területeket, a Temető út, Kossuth Lajos út mentén a vízelvezető árkok bővítését, az átereszek cseréjét. A „Kalandpark” ügye is kiemelten megoldásra váró feladatunk.
– Gazdaságilag meddig nyújtózkodhat Magyarlak, kihasználtuk-e az elmúlt időszakban lehetőségeinket? –A képviselő-testület az anyagi lehetőségeihez mérten, mindent megtett a falunk fejlesztése érdekében. Biztos anyagi tartalékkal rendelkezünk ahhoz, hogy egy előre nem látható feladattal pénzügyi vonatkozásban megbirkózzunk. Ez a tartalék a megfontolt, gondos gazdálkodásnak köszönhető. – Milyen további céljai vannak mint Polgármesternek? – A kormánynak a következő években vidékfejlesztésre fordítható uniós forrásaiból kívánjuk további fejlesztéseinket finanszírozni. Fejlesztési terveimben szerepel az orvosi rendelő és tűzoltó szertár bővítése, felújítása, a mellékutak aszfaltozásának folytatása, járdák építése, buszváró öblök felújítása, vízelvezető árkok rendbe tétele, lakóingatlanok kialakításának folytatása. – Végezetül egy provokatív kérdés – mi az, amit 5 év múlva számon kérhetnek Önön falunk lakosai, soroljon fel kérem egy vagy két olyan konkrét tervet, amit tűzön-vízen keresztül szeretne mindenképpen megvalósítani, és amellyel szembesíthetjük a mandátum leteltével? – Az orvosi rendelő és tűzoltó szertár bővítése, felújítása kiemelten szerepel a sűrgősen
megoldandó feladatok között. A járdák építése is szintén a fontos feladatok közt szerepelnek majd. Befejezésül köszönetet mondok falunk lakóinak a négy évben nyújtott segítségadásért, megértésért és türelemért, amellyel polgármesteri munkámat végezni tudtam. Köszönöm a sok-sok biztatást is amit Önöktől kaptam. Megköszönöm az elmúlt időszak képviselőinek, hogy az adott lehetőségekhez mérten támogattak munkámban, mindent megtettek a falu fejlesztéséért, ahogy Markó László jegyző úr és a hivatal dolgozói, Marika és Bori is. Megköszönöm Bettinának a kulturális élet területén végzett munkáját, a szociális étkeztetés mellett ezernyi feladatot ellátó személyeknek, Jutkának és Misinek, valamint a közmunka program keretében az önkormányzatnál dolgozóknak a munkáját. Minden magyarlaki lakosnak kívánok jó erőt, egészséget, munkájukban sikereket és megbecsülést, a magánéletükben hosszú boldog éveket családjuk körében! – Polgármester úr, köszönjük a beszélgetést, kívánunk további sikeres éveket a falunk érdekében elvégzendő munkájához, valamint jó egészséget mindehhez!
Önkormányzati Választás 2014 A Magyar Köztársaság Elnöke a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását 2014. október 12.-re (vasárnap) tűzte ki. A Magyarlaki Hírmondó községünk polgármester- és egyéni képviselő
jelöltjeit felkérte egy rövid bemutatkozásra, terveiknek, elképzeléseiknek ismertetésére. Polgármester jelöltünk terveit a vele készült interjúban már ismertettük, ezúttal az egyéni jelöltek elképzeléseit közöljük.
Polgármester jelöltek (forrás: www.valasztas.hu) Jelölt neve Monek Gyula
Jelölő szervezet Független
Egyéni önkormányzati képviselőjelöltek (forrás: www.valasztas.hu) Jelölt neve Brückner Gábor Dancsecs Imre Frigy József Monek Dávid Nagy Zsolt Puskás Ferencné
Jelölő szervezet Független Független Független Független Független Független
12
2014. október
MAGYARLAKI HÍRMONDÓ
ÖNKORMÁNYZAT
BRÜCKNER GÁBOR – Egyéni képviselő jelölt Családommal 2004 óta Magyarlakon élek. A 2006-os önkormányzati választások óta a képviselő-testület tagja vagyok. Választóim már kétszer szavaztak nekem bizalmat, hogy érdekeiket képviseljem az önkormányzatban. Célom, hogy ennek a megbízatásnak ezután is eleget tegyek. Az elmúlt négy évben is falunk érdekeit szem előtt tartva végeztem munkámat. Ismerem településünk nehézségeit. Több
területen látok problémákat, amelyeket nem sikerült megoldani. Alapvetően, a fejlesztéseket a rendelkezésre álló anyagi lehetőségek határozzák meg. Ennek figyelmen kívül hagyása eladósodáshoz vezet. Fontos, hogy minél több forrást találjunk a közös célokra és minél takarékosabban, ésszerűen használjuk ki a lehetőségeket. Képviselőként azt is fontosnak tartom, hogy a helyi közösség megerősödjön és érezzük kis falunk családias hangulatát. Kérem, ha egyetértenek velem, a választáson tiszteljenek meg szavazatukkal! Brückner Gábor
DANCSECS IMRE – egyéni képviselő jelölt Tisztelt Magyarlakiak! Bemutatkozásomként: Dancsecs Imre – más néven Piroska Imi vagyok, ismét indulok az októberi önkormányzati választáson. A választásra készülve szeretnék pár sorban beszámolni az eddig végzett munkámról, mindarról, amit falunk fejlődéséért, szebbé tételéért, biztonságának növeléséért dolgoztam közösen képviselő társaimmal és a tűzoltó egyesület tagjaival. Falunk fejlődése a következőkben érhető tetten hosszú évtizedes munkám során: sportöltöző építése, tűzoltó szerház építése, átalakítása, kultúrház bővítése, felújítása, templomunk freskói felújításának előmunkálatai, a templom külső és belső felújítása. Képviselőként még a telefonhálózat, kábel tévé, szennyvízcsatorna rendszer kiépítése, Brenner turistaház, játszótér építése, melyeket testületi
döntéseimmel és társadalmi munkával is segítettem megvalósítani, falunk javára, lakosainak örömére. Társadalmi megbízatásban 31 éve parancsnoki munkámmal irányítom Tűzoltó Egyesületünk munkáját. Sikeres pályázatainkkal, lelkes tagjainknak köszönhetően országos, megyei szinten és kistérségünkben is méltó elismerésben, megbecsülésben van részünk lelkiismeretes munkánk alapján. Köszönet illeti a polgármester urat, a képviselő-testületek tagjait, akik anyagilag és erkölcsileg támogatták és jelenleg is támogatják munkánkat. Kiemelném Monek Gyula polgármester urat, aki a helyi árvízi védekezési munkák és a rendkívüli időjárási helyzetek idején mindig velünk volt a gáton, úton, és munkájával is segített minket. Külön megköszönöm falunk minden lakójának, hogy hosszú éveken át megtiszteltek bizalmukkal. Ha szeretnék, hogy képviseletükben továbbra is önökért, falunkért dolgozhassak, szavazataikkal támogassák megválasztásomat! Dancsecs Imre.
FRIGY JÓZSEF – egyéni képviselő jelölt Tisztelt Választópolgárok, kedves Magyarlakiak! Frigy József vagyok, aki nem ismer még, annak pár szóval bemutatkozom: „gyüttmentként” 20 évvel ezelőtt fogtunk párommal Magdival építkezésbe ebben a gyönyörű, családias hangulatú faluban. 1995. késő ősszel költöztünk be Hagyalja úti házunkba, melyben azóta is élünk. Gyermekeink már itt születtek, nevelkedtek, az idő múltával már megkezdték a „kirepülést” is. Az eltelt mintegy 20 évben megélhettük falunk jelentős fejlődését, gyarapodását mind beruházásokban, mind az összefogás jellemezte közösségi életben. Köszönhetjük ezt ilyen-olyan közösségeinknek, kulturális, egyházi, önkormányzati területen – egyszóval saját magunknak, az értéket teremtő gondolkodásmódunknak és a gondolatokat tettekre váltó törekvéseinknek, ambícióinknak. Elkötelezve magunkat egy békés, barátságos, családi hangulatú község hétköznapjainak szebbétételéért. Ha vannak is időnként
villongások, nézeteltérések, ezek olyan mederben maradnak, amelyekről elmondható, hogy nem marad életre szóló tüske senkiben, vigyázunk arra, hogy emelt fővel nézhessünk egy-egy vita után is egymás szemébe. Én ezt a „Béke szigetét” szeretném tovább építeni, a meglévő kapcsolatokat megerősíteni, újak létrehozásán fáradozni, hogy mindenki elmondhassa, és büszke is lehessen Magyarlakra, minden polgárunk az ő magyarlaki mivoltára. Tudom, hogy anyagi téren nem dúskál Magyarlak túlzott javakban, a következő időszakban is a kiírásra kerülő pályázatok kiaknázása révén enyhíthetünk ezen a helyzeten. Várnak még ránk teendők közel és távoli jövőben, turizmus, sport és egyházközségi területen gondolok egy-egy beruházás megvalósítására, amelynek szeretnék aktív elősegítője lenni. Négy évvel ezelőtt már megtiszteltek bizalmukkal, a következő önkormányzati időszakra is kérem támogatásukat, igyekszem legjobb tudásom szerint megszolgálni ezt a bizodalmat. Frigy József
MONEK DÁVID – egyéni képviselő jelölt Tisztelt Magyarlakiak! Monek Dávid vagyok, független képviselő-jelölt. Megköszönve a szerkesztőknek a lehetőséget, pár sorban szeretném ismertetni Önökkel az elképzeléseimet. Nyitott szemmel járva Magyarlakon mindenki láthatja, hogy településünk szép, rendezett, dinamikusan fejlődő, de még így is jó néhány feladat, fejlesztés megoldásra vár. A választások után az öt éves ciklusban az Európai Uniós forrásokat a Vas Megyei Közgyűlés fogja elbírálni, ezért fontosnak tartom, hogy az új testületet olyan emberek alkossák, akik
jó kapcsolatot ápolnak a döntéshozókkal. Megválasztásom esetén fiatalosabb, lendületesebb irányt szeretnék képviselni, ugyan nem fejjel a falnak rohanni, de az elképzelésekhez ragaszkodva, felelős döntéseket hozni. Megoldásra várnak a mellékutak, az Orvosi Rendelő és a Tűzoltó Szertár felújítása, az Önkormányzat épületének a rendbe tétele, a csapadékvíz elvezető árkok, és nem utolsó sorban a magas szennyvízdíj is. A választások előtt még kiadvány formájában, részletesen is szeretném tájékoztatni Önöket a terveimről, elképzeléseimről. Kérem szavazatával támogasson az Önkormányzati Választáson! Monek Dávid
2014. október
13
ÖKORMÁNYZAT/HITÉLET
MAGYARLAKI HÍRMONDÓ NAGY ZSOLT – egyéni képviselő jelölt Üdvözlök Mindenkit! Először is szeretnék pár szót magamról szólni. Születésem óta Magyarlakon élek, jelenleg két lányommal és feleségemmel. Egy multinacionális cégnél dolgozom termelésért felelős folyamatok tanácsadójaként. 2006 és 2010 között voltam már képviselő, mely idő alatt sok tapasztalatot szereztem. Több projekt is indult ekkor, pl.: kultúrház felújítás, óvoda bővítés, és amiért a legtöbbet „lobby”-ztam a játszótér. Nagyszerű élmény volt a közösségi rendezvényeken részt venni (nőnapok, gyereknapok,...), ahol rengeteg kiváló emberrel dolgoztam együtt, és itt is kiemelném a gyermekeknek készített programokat, mint pl. a bábszínház, vagy télapó. Szerencsére a kultúrház felújításával lehetőség nyílt egy felelős személy foglalkoztatására, aki nagyon jó programokat szervez. Mi is a célom az elkövetkező négy évben? A legfontosabb: stabil alap megteremtése a folyamatos fejlődéshez. Stabilitás alatt anyagi
szempontokat értek és kiegyensúlyozott társas kapcsolatokat. Ezek szükségesek ahhoz, hogy folyamatos fejlesztésekbe lehessen kezdeni. Minden adódó lehetőséget meg kell ragadni, melyek biztosítják, hogy a falu „élhető” maradjon. Fontos célnak tartom, hogy egyrészt garantálni tudjuk a megfelelő anyagi keretet, másrészt azt is, hogy személyes, nem pedig interneten alapuló kapcsolatok legyenek kis falunkban. Ha virágzik a társasági élet, bízhatunk abban, hogy a fiatalok itt maradnak Magyarlakon, illetve abban, hogy új családok telepednek le. Minden erőmmel azon leszek, hogy az itt élők érdekeit képviseljem. Végezetül annyit szeretnék mondani, aki ismer, tudja, hogy a képviselőség felé egyetlen dolog vezérel: könnyebb, jobb, boldogabb legyen az itt élők élete. Köszönöm, hogy meghallgattak, és bármi is legyen, remélem, ez a falu ki fog magasodni a környéken, és ha azt mondják: Magyarlak, mindenki tudni fogja, melyik kis faluról is van szó. Nagy Zsolt
PUSKÁS FERENCNÉ – egyéni képviselő jelölt Tisztelt Magyarlaki lakosok! Először is szeretném megköszönni, hogy 4 évvel ezelőtt megtiszteltek bizalmukkal. Az elmúlt 4 év során nagyon sokszor kellett nehéz döntést meghozni, de a Polgármester úr, a testületi tagok, valamint a Jegyző úr is mindannyian azt az utat próbáltuk megkeresni, ami a falu lakóira nézve hosszú távon is a legkedvezőbb. Örültem annak, amikor valaki felkeresett, vagy tudomást szereztem
esetleges gondjáról vagy problémájáról, és sikerült arra megoldást találni. A jövőben is, amennyiben továbbra is biztosítanak támogatásukról, ezt az utat szeretném folytatni. Kérem Önöket, hogy bármikor forduljanak hozzám bizalommal, (az esetben is, amennyiben a jövőben nem kerülnék a Testület tagjai közé) és ha tudok, szívesen segítek. Végezetül mégegyszer szeretném megköszönni támogatásukat, és mindenkinek jó erőt és egészséget kívánok: Puskás Ferencné
1Úton zarándoklat a családokért Előző számunkban közöltünk beharangozót erről az egész Kárpát-medencét megmozgató zarándoklatról, melyet a Mária Út teljes szakaszán egy közös célért, a családokért szervezett a Mária Út Egyesület és a Mária Rádió augusztus 16-án.
14
Halogyról két csoport indult kora reggel útnak, az egyik Vasvár irányába, a másik Szentgotthárd felé. Takács László atya, községünk plébánosának, Gyula atyának testvére indította útnak némi lelki útravalóval kis csapatainkat; a nagyobb létszámú cso-
port a Gotthárd irányába tartó volt, köszönhetően a szentgotthárdi Keresztény Megmozdulásokért Egyesület lelkes szervezőmunkájának. Vasvár helyett a mi irányunkba, velünk tartott V. Németh Zsolt államtitkár úr és felesége Klári is, aki zászlóanyja a zarándoklatainkon nélkülözhetetlen nemzeti zászlónknak. Útunk során érintettük Felsőmarácot, Iváncot, Rábagyarmatot, Csörötneket, Magyarlakot, Máriaújfalut, Zsidát. Minden településen aktív fogadóbizottság várt bennünket, többségében az érintett falvak elöljárói, plébánosai, hívők, segítők várták a zarándokcsoportot. Több helyen elénk jöttek a faluból, akár több kilométerre is, hogy együtt tegyük meg az utat az adott település központjáig, templomáig. Nagyon köszönjük innen is azt a vendégszeretetet, amelyet irányunkba
tanusítottak, bizonyítva, hogy ezt a napot, a családok ügyéért való felajánlást mindenki mennyire fontosnak tartja, legyen az zarándok, vagy az útvonal mellett élő lakos. Fáradságos, de önzetlen munkájukat hálánkkal imáinkba foglaltuk az út folyamán. Magyarlakra a csörötneki szőlőhegy felől érkeztünk, a kijelölt Mária út vonalán haladtunk végig, a Szentkút-forrástól a szőlőhegyi úton ereszkedtünk le – gyönyörűséges kilátás mellett – a templomig, onnan rövid pihenő után a falun végighaladva a háromházi temetőnél kanyarodtunk Máriaújfalu
2014. október
HITÉLET/SPORT
MAGYARLAKI HÍRMONDÓ irányába. Az út során egyre duzzadt a hozzánk csatlakozó zarándokok száma, szinte minden településen gyarapodtunk létszámban, rég nem látott ismerősök üdvözölték egymást, és cserélhettek híreket egymásról, falujukról. Közösségépítésnek, egymás elfogadásának gyakorlására is kiváló alkalmat adott így zarándoklatunk.
Szentgotthárdra érve egyesültek a több irányból érkező csoportok, Ausztria és Szlovénia felől érkező testvérek is a város felé közeledve szép számúra duzzasztották az induló csapatokat. Megható pillanat volt, amikor a bevonuló szlovén csoportot az ott várakozók hangos tapssal üdvözölték, kifejezve testvéri szeretetünket, egységünket, közös
céljainkat. A szentmisét Peter Stumpf muraszombati püspök celebrálta, boldogan válaszolgattunk a szlovén nyelvű liturgiában magyarul, gondolom az osztrákok pedig németül a válaszos részeknél. A szentbeszédet kitartóan meghallgattuk három nyelven is; bár fáradtak voltunk, mégis jóleső érzéssel nyugtáztuk, valamint a zsúfolásig megtelt Nagyboldogasszony templom is bizonyította: Isten áldása rajta volt egész napunkon. A szentmise után a színház melleti térségen fogyasztottuk el ízletes vacsoránkat, remélve, hogy a szervezők szándéka szerint évente rendszeresen megrendezésre kerülő zarándoklatnak jövőre is részesei lehetünk, egy úton – lÚton, testben és lélekben is. Külön köszönetünket fejezzük ki a Hírmondó hasábjain keresztül is a magyarlaki híveknek, akik finom süteményekkel látták vendégül az itt már egészen komoly létszámúra nőtt csoportunkat. Szép templomunk előtt készült zarándokcsoportunk egyetlen csoportképe is, furcsa, de nagyon jó érzés volt hazai környezetben zarándokként is megtapasztalni Magyarlak vendégszeretetét. Frigy József
Magyarlaki Sportkör 2014 A felújított öltözőben eleddig nem sikerült győzelmet ünnepelni csapatunknak, sajnos egyelőre a pontszerzés sem sikerült a bajnokság őszi szakaszában. Nyolc fordulón vagyunk túl, igaz mindössze két mérkőzést játszottunk ezek közül hazai környezetben. Idegenbeli mérkőzéseinken nagyarányú vereségeket szenvedett létszámgondokkal küszködő csapatunk, és hazai mérkőzéseinken a lelkes küzdés ellenére sem állt mellénk eddig a szerencse. Több,
2014. október
korábban meghatározónak számító játékosunk is visszatért a csapatba idén ősszel,
remélhetőleg jelenlétükkel, játéktudásukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy a hátralévő
meccsekben több örömünk telik majd a mutatott játékban, küzdenitudásból is példát
15
adhatnak a fiatalabbaknak. Megfelelő, akár egyénileg végzett edzésmunkával, apró lépésekkel juthatunk előre, ehhez további kitartásra, áldozatvállalásra is szükség lesz minden sportköri tag, sportoló és vezető részéről. Vannak biztató jelek, időnként kilenc emberrel is oroszlánként küzdenek fiaink, reméljük mielőbb meglesz töretlen hozzáállásuk eredménye, jutalma. Hajrá Magyarlak, hajrá gyerekek továbbra is! Frigy József
Magyarlaki Hírmondó felhívásai • Újságunkban szívesen jelentetnénk meg olyan recepteket, amelyek alapján már valaki elkészített ízletes ételt, süteményt. • Lehetőséget szeretnénk nyújtani családi üdvözletek megjelentetésére, legyen az akár születés, házasság, évforduló. • Továbbra is várunk saját verset, mesét, glosszát, bármilyen eseményről, utazásról, kirándulásról készült beszámolót. • Magyarlaki vonatkozású régi és újonnan készített fényképeket is szívesen közölnénk. • Vállalkozók, cégek rövid bemutatkozását is lehetővé tesszük. Mindezeket természetesen bármiféle költség nélkül gondoljuk megvalósítani, a terjedelem, a rendelkezésre álló lehetőségeink függvényében.
Internet
Községünk hivatalos honlapja: http://www.magyarlak.hu Google Picasaweb-es képgalériáink az alábbi internet címeken érhetők el: 2009–2011 közötti albumok (56 album): http://picasaweb.google.com/magyarlak9962 Az új album 2012-től: http://picasaweb.google.com/magyarlak2
KÖVETKEZŐ SZERKESZTŐSÉGI ÜLÉS:
2014. október 27. hétfő este 7 órakor a magyarlaki Kultúrházban.
Jótanács, jó tanács? Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz. (Márai Sándor)
Magyarlaki anyakönyvi hírek Születés: Horváth Antal Róbert és Petrovics Katalin fia: Máté. GRATULÁLUNK! Házasság: Dániel Anikó és Herczeg Imre; Véges Nikoletta és Keszte Zoltán Gergely; Monek Eszter és Vass László. SOK BOLDOGSÁGOT! Halálozás: Gaál József; Váradi Ferencné szül. Németh Rózsa; Dancsecs Ferencné szül. Lang Anna; Klement József; Herczeg Terézia; Laczó Lajos. NYUGODJANAK BÉKÉBEN!