Fegyverneki
Hírmondó
Fegyvernek Önkormányzatának kiadványa
XVII. évfolyam 2. szám 2006. április 5.
"Tavasz 2006"
1848. március 15-re emlékeztünk
Immár tizenhatodik alkalommal rendezte meg az Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola és a Művelődési Ház és Könyvtár közös március 15-i tavaszköszöntő műsorát. A fellépéseket hosszú, gondos munka előzte meg, s az eredmény egy tartalmas, magas színvonalú előadás lett.
irodalmi színpadi előadás helyett az alsós dalkör köszöntötte Huberné Doroszlai Éva tanítónőt Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel történt kitüntetése alkalmából. Ezután az alsó és felső tagozatos tanulók formabontó előadással emlékeztek meg a március 15-i történelemAz este rendhagyóan kez- formáló eseményekről. Folytatás a 11. oldalon dődött, hiszen a szokásos
A Móra Ferenc Általános Iskola 5. osztályos tanulói február eleje óta szorgalmasan készültek a műsorra. 21 tanuló bevonásával sikerült színvonalas műsort összeállítani. Március 14-én iskolai rendezvény keretében mutattuk be először tudásunkat, majd másnap a település 1848-49-es emlékműve előtt. Felelevenítettük hőseink tetteit: sza-
valtuk a Nemzeti dalt és harsogtuk a 12 pontot. „Mindenki emlékezett” Petőfire, Kossuthra, Széchenyire és Landerer nyomdájához is eljutottunk. Az időjárás nekünk kedvezett, nem esett az eső Kossuth Lajos kalapjára. Minden szereplő gyermeknek és segítő nevelőnek köszönjük! -Csörgő Henrietta-
Szennyvízcsatorna kiépítéséről Tisztelt Fegyverneki Ingat- Önkormányzati testületi halantulajdonos! tározatunk értelmében anMint arról bizonyára Ön is nak érdekében, hogy az dekeltségi hozzájárulás tudomást szerzett, telepü- ér mértékét csökkentsük, kilésünkön szennyvízcsator- használunk egy államilag na-beruházás előkészítése mogatott megtakarítási folyik. A vízjogi engedélyes tá lehetőséget, a lakás-takatervek elkészültek. rékpénztári szerződést. A pályázati támogatás a szerződés egy olyan megszerzése után az Ön- Ez önkéntes „betétszámla”, kormányzat azonnal sze- amelyben a befizetett öszretné indítani a beruházást. szegre 30+1,5%-os állami Ahhoz, hogy a pályázati tá- támogatás jár. Ez a támomogatás elnyerésére minél gatási forma nagyban csöknagyobb esélyünk legyen, kenti a szükséges befiilletve hitelt érdemlően tud- zetést, és lehetőség van a juk biztosítani a lakossági lakossági hozzájárulás önerőt, elkerülhetetlen a la- részletekben történő megfikosság anyagi szerepvál- zetésére anélkül, hogy a lalalása is ezért szükséges kosnak hitelt kellene felegy előtakarékosság elkez- vennie valamely banktól. dése. Folytatás a 2. oldalon
A tartalomból A Képviselőtestület hírei . . . . . . . . . . . 2. oldal Tájékoztatás a 2006-os közmeghallgatásokról 3. oldal Helyi Választási Iroda tájékoztatója . . . . . . 4. oldal A belvízhelyzetről . . . . . . . . . . . . . . . 5. oldal Gyermekvédelmi kedvezmény igényléséről . 6. oldal A Gondozási Központ hírei . . . . . . . . . . 7. oldal "Csepűrágók" a faluban . . . . . . . . . . . . 8. oldal Kitüntetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9. oldal Sikerek a Mórában. . . . . . . . . . . . . . 10. oldal Alapítványi bál . . . . . . . . . . . . . . . . 11. oldal Rendőrségi hírek. . . . . . . . . . . . . . . 12. oldal Labdarúgás . . . . . . . . . . . . . . . . . 13. oldal SWAY . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14. oldal Kábeltelevízió . . . . . . . . . . . . . . . . 15. oldal III. Országos Diák-Gulyásfesztivál. . . . . . 16. oldal
2. oldal
Fegyverneki Hírmondó
2006. április 5.
Képviselő-testület hírei A legutóbbi Hírmondó megjelenése óta a Képviselő-testület egy soros és egy soron kívüli ülést tartott. A hozott döntésekről az alábbiakban tájékoztatjuk a lakosokat:
•
Február 23-i ülésen: •
A testület módosította az önkormányzat 2005. évi költségvetését.
•
Módosította a 2006. évi tervkoncepciót.
•
Jóváhagyta az önkormányzat 2006. évi költségvetését.
•
A folyékonyhulladék-gazdálkodásról szóló rendelet módosítása a szennyvízszippantást végző vállalkozókat érintette azzal, hogy a leürítési díj 100.- Ft/m3-ről 220.- Ft/m3 emelkedett április 1-től.
•
Megválasztotta a testület a szavazatszámláló bizottságokat.
•
A Művelődési Ház és Könyvtár igazgatójának 5 éves megbízatása (kinevezése) lejár, a testület újabb 5 évre kiírta a pályázatot.
•
Jóváhagyta a Művelődési Ház és Könyvtár 2006. évi munkatervét.
•
A Községi Könyvtár nyitvatartási idejét módosította, a Szapárfalui Klubkönyvtár nyitvatartását megszüntette a testület.
•
A halgazdálkodási terv és horgászrend jóváhagyásáról szóló határozat módosításaként a testület bruttó 100.Ft/db összegű értékesítési jutalékot határozott meg az árusítók részére a heti területi engedélyek és napijegyek eladásáért.
•
A Fegyverneki Horgász Egyesületnek - kérelmére bérleti díj költségeihez történő hozzájárulás címén 50.000.- Ft-ot hagyott jóvá.
•
Kötelezettséget vállalt a testület, hogy a 2006. évi költségvetés terhére, folyószámla hitelből a kétpói hulla-
•
déklerakó Fegyverneket érintő 18.106.760.- Ft. önrészt megfizeti. Nem értett egyet a képviselőtestület Tiszabő Községi Önkormányzat azon kérésével, hogy az összevont orvosi ügyelet Tiszabőre is kiterjedjen. A tankötelesek általános iskolába történő beíratásának időpontját 2006. április 3. és április 28. közötti időben határozta meg a testület. Március 9-i soron kívüli ülésen:
•
Több vis-maior pályázat beadásáról döntött a testület belvíz védekezési feladatokhoz, belvízhálózat tervezésének költségeihez.
•
A sportpálya öltöző és kerítés felújítására a Nemzeti Sporthivatal által meghirdetett pályázat beadásával egyetértett a képviselőtestület. A Kun Farkas úton közvilágítás kiépítését vállalta az önkormányzat.
•
-Buzás Istvánné-jegyző-
Önkormányzati rendeletek •
6/2006.(II.2.) önk.rend. a foglalkoztatást elősegítő támogatásról szóló rendelet módosítása.
•
7/2006.(II.24.) önk.rend. az önkormányzat 2005. évi költségvetésének módosítása.
•
8/2006.(II.24.) önk.rend. az önkormányzat 2006. évi költségvetése.
•
9/2006.(II.24.) önk.rend. a folyékonyhulladék-gazdálkodásról szóló rendelet módosítása. -Buzás Istvánné-jegyző-
Szennyvízcsatorna kiépítéséről Folytatás az első oldalról
Mindezeket figyelembe véve lehetőség – és szükség – van a hozzájárulást 1.482 Ft-os havi részletekben megfizetni, 93 hónapon keresztül. Ez összesen 137.826 Ft-ba kerül az ingatlantulajdonosoknak, amelyből a 262/2004. (IX.23.) kormányrendelet szerinti jogosultaknak max.: 150.000 Ft max.: 25%-a közműfejlesztési támogatás címén visszaigényelhető. (Jogosultak: az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összegének kétszeresét meg nem haladó nyugellátásban részesülők, időskorúak járadékában ré-
szesülők, rendszeres szociális segélyben részesülők, normatív lakásfenntartási támogatásban részesülők, rendszeres gyermekvédelmi támogatásban-saját vagy gyermeke jogán-részesülők. A visszaigénylés jegyzői kompetencia).
29-én és 30-án fogják felkeresni Önöket lakásukon, a szükséges papírmunka elvégzése végett. Csak a fentiek szerint megkötött szerződésekre kap hitelt az önkormányzat.
A szervezés előtt várhatóan 2006. április 25-én 18.00-kor a Szapárfalui Klubkönyvtárban, április 26-án 1800 -kor a Móra Ferenc Általános Iskolában és a Művelődési Házban a témáA szerződések megkötésével megbí- val kapcsolatban lakossági fórumokat zott N-Alexander Kft. munkatársai ön- is tartunk. kormányzati megbízással és utca-Huber Ferencbizalmiak kíséretében 2006. április -polgármesterA befizetéseket – minthogy nem kell hitelt felvenni – kamat nem terheli, az összeg a 93 hónap alatt változatlan marad.
Véradás 2006. március 2-án az Orvosi Rendelőben szervezett véradáson 76 fő vett részt, ebből 3 főnél sajnos valamilyen betegséget állapítottak meg, így ők nem adhattak vért. A véradók között nyolcan voltak akik első alkalommal
adtak gyógyítási célra vért. Összesen 32,8 liter gyűlt össze. A betegek nevében köszönetet mondunk a véradóknak, a lelkes szervezőknek és lebonyolítóknak. -Polgármesteri Hivatal-
2006. április 5.
Fegyverneki Hírmondó
3. oldal
Tájékoztatás a 2006-os közmeghallgatásokról 2006. év elején 3 lakossági fórumot tartott a képviselő-testület. Téma: a szennyvízhálózat-építés; a szelektívhulladékgyűjtés, kábeltelevíziós hálózat építés és a 4. sz. főút elkerülő szakaszának építése volt. A szennyvízhálózat építésének előkészítése megkezdődött, jelenleg a kiviteli terv készítése folyik. Ezzel lehetővé válik, hogy az önkormányzat 2007-től 90 %-os központi forrásra pályázzon. Ez azt jelenti, hogy kb. 270-300 millió Ft-ot kell a lakosoknak és az önkormányzatnak biztosítani a szennyvízhálózat építésére, mellyel a település később meghatározott részein – reményeink szerint 80-90 %-án – megépülhet a hálózat, illetve az ehhez szükséges szennyvíztisztító is. A vezetékkel a nem önkormányzati tulajdonú ingatlanokra (más közmű vezetékhez hasonlóan) 1 m-re kell beállni. A lakossági önerőt két módon lehet biztosítani: 93 hónapos 1.480.- Ft/hó lakáskassza megfizetésével, illetve egyszeri befizetéssel, melyről a képviselőtestület a március 30-i ülésen dönt. (lapzárta után) A lakáskassza szerződések megkötésére az N-Alexander Biztosítási Alkusz Kft. munkatársai, polgármesteri meghatalmazással keresik fel a lakosokat április 29-én és 30-án. Utcabizalmiakat kérünk fel, hogy kalauzolják a biztosítási alkusz munkatársait. Kérünk mindenkit, hogy e témában igyekezzen minél több információt szerezni a Hírmondóban megjelent tájékoztatásból, utcabizalmitól és a Polgármesteri Hivatal munkatársaitól. A beruházás tényleges megkezdésének időpontja 2009-2012 között várható. Már többször adtunk tájékoztatást a Szolnok térségi szilárd hulladékgyűjtésről. A kétpói telep megépült, de a kivitelezés után sajnos vita támadt a beruházó és a kivitelező között, ezért a szállítás változatlanul a meglévő szeméttelepünkre történik. Ez nem érinti a kedvezményezett szállítási díjat, mivel a szeméttelep rendezésének költsége és a kétpói elhelyezés díja azonos összegű (évente 4-5 alkalommal kell a telepet rendezni). Ebben az évben elindult a szelektív hulladékgyűjtés is. Mint erről már korábban önkormányzati rendeletben tájékoztatást adtunk, a település 8 pontján van ilyen hely kijelölve, melyből 4 helyre már tudtuk biztosítani a
gyűjtőedényzetet, a többi helyre még gedélyt kiadott. Kb. április-májusban nem kaptuk meg a tartályokat. lesz meg a kivitelezési engedély. A vezetéket a villanyoszlopokon, indoAz első tapasztalatok kedvezőek vol- kolt esetben (trafónál) a földben vetak, sajnos ma egyre többen nem a zetik el. célnak megfelelően használják a szelektív gyűjtésre kihelyezett tartá- A 2005. és 2006. évi közmeghallgalyokat. Kérjük, hogy segítsék a Pol- tásokról adott tájékoztatást is úgy kelgármesteri Hivatal munkáját azzal, lett zárnunk, hogy sajnos a hogy figyelmeztetik azokat, akik a közmeghallgatás, lakossági fórum szelektív hulladékgyűjtés szabályait csak a szapárfalui településrészen megsértik és erről jelzéssel éljenek a tudott érdemben lezajlani. A Móra hivatal felé. Ferenc Általános Iskolában és a Művelődési Házban szándékosan olyan A 4. sz. főút forgalmában ez év végé- témákat vetettek fel, melyek miatt a re jelentős javulás várható, mivel ok- résztvevőknek nem tudtunk kellő tátóber 31-ig el kell készülni a Bartai jékoztatást adni a napirenden szereelágazástól a településünk határáig a pelt témákról. Ismét felszínre hozták négysávos útnak. Ezzel Török- az önkormányzat gazdálkodását, szentmiklós -Szolnok lényegesen rö- mely véleményük szerint helytelen videbb idő alatt érhető el közúton, és irányba megy. jelentősen javulni fog a 4. sz. főút állaga is. Már többször leírtam, szóban is tájékoztattam a lakosokat, hogy az önElsősorban a szapárfalui település- kormányzat jelenlegi központi rész lakóit érinti, hogy folyamatban finanszírozás mellett csak akkor tud van a szapárfalui településrészt elke- eredményesen működni, ha saját berülő szakasz (126-131 km között) ter- vétele van. Ebből következően, minél vezése. Eddigi információk szerint, több a saját bevétele, annál nagyobb ennek a szakasznak az építése a mozgástere. 2007-2008-ban várható. Ezzel az elkerülő szakasszal jelentős forgalom- Más településekkel szemben, mi és zaj csökkenés fog bekövetkezni, még ma is számtalan olyan szolgáltamely már régóta nagy gondot jelent tást tudunk biztosítani, amit más önaz Ady E. úton lakóknak, illetve azok- kormányzat már nem. Működnek a nak, akik szeretnének a 4. sz. főúton szakkörök, van fejlesztő pedagógus, biztonságosan áthaladni. logopédus, a Gondozási Központban pszichológus. Olyan, nem kis pénzt Az elkerülő szakaszon, az őrményesi igénylő, szinte az egész falut megútnál a Schwarcz magtár közelében mozgató rendezvényeket tudunk tarlesz egy körforgalom, így a benzin- tani, mint pl. a Majális, Falunap. kútnál lévő csomópont – ahol több baleset volt már – szintén biztonsá- Saját bevételeink teszik lehetővé, gosabbá válik. hogy az önkormányzat vagyona folyamatosan gyarapszik, vagyon elSokak kívánsága válik valóra ebben adásra nem kényszerültünk. az évben azzal, hogy reményeink szerint a III. negyedév végére elké- Azt is tudomásul kell venni, hogy az szül a településen a magánbefekte- önkormányzat működése jelentősen tők által épülő kábeltelevíziós kihat a település mindennapjaira, hálózat. A hálózat építését a ezek közül is az egyik legfontosabb, Rubicom Kft. maga finanszírozza, la- hogy mennyit ér az embereknek a kossági hozzájárulást csak akkor kér, legfontosabb vagyona, a házingatlaamikor valaki megrendeli a szolgálta- na. Hogy mennyit ér egy ingatlan, az tást. A pontos összegről még nincs attól is függ, hogy mennyire vonzó információnk. A társaság arról tájé- egy település, nő vagy csökken az inkoztatott bennünket, hogy pályázatot gatlan kereslet? Ehhez az is kell, adnak be annak érdekében, hogy a hogy a lakosok is figyeljék környezelakossági befizetés minél kisebb tüket, ismerjék az önkormányzat műösszegű legyen. Ez is az egyik oka ködését és vegyenek részt a annak, hogy – a korábbi tervekkel el- közéletben. lentétben - később kezdik a beruháVégezetül szeretném megköszönni zást. mindazok aktív segítségét, akik közA szolgáltatásokra különböző cso- vetlenül vagy közvetve környezetük, magokat ajánl, erről a későbbiekben ingatlanuk rendbetételével, gondozáadnak részletesebb tájékoztatást. sával hozzájárulnak a település szebbé-, lakhatóbbá tételéhez. Jelenleg a hálózat építésének terve-Huber Ferenczése van folyamatban, az önkor-polgármestermányzat minden szükséges en-
4. oldal
Fegyverneki Hírmondó
2006. április 5.
A Helyi Választási Iroda tájékoztatója Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosokat, hogy a Képviselő-testület 2006. februári ülésén megválasztotta a szavazatszámláló bizottságokat. A bizottságok még ki fognak egészülni az országgyűlési képviselőjelöltek által delegált személyekkel, akik a Hírmondó lapzártáig még nem ismertek.
2./ Budai Antal tag Táncsics út 89/b. 3./ Nida Miklós Endréné tag Táncsics út 134/a. 4./ Tóth János póttag Háy M. út 42. 5./ Kocsmár Erzsébet póttag Felszabadulás út 232.
Szavazatszámláló bizottságok:
4./ Mácsárné Lőkös Éva póttag Bocskai út 56. 5./ Kun Lászlóné póttag Hársfa út 1/c. 6./ Czikk Károlyné póttag Hársfa út 1/d.
4. sz. szavazókör: ÉTTEREM Hunyadi J. út 1. A Helyi Választási Iroda tagjait és a szavazatszámláló 1./ Kovács Józsefné tag Engels út 1/a. bizottságok összetételét, a szavazóhelyiségek címét a 2./ Kókai Sándorné tag Bartók B. út 2/a. következőkben közöljük: 3./ Daku Mihály tag Marx K. út 2/a. Helyi Választási Iroda 4./ Mészáros Ildikó póttag Hársfa út 7/c. Vezetője: Buzás Istvánné 5./ Barta József póttag Dózsa Gy. út 64. Tagjai: 6./ Cseh Imréné póttag Hunyadi út 5/c. 1./ Magyar Melinda 5. sz. szavazókör: ÚJTELEPI ÓVODA 2./ Görög Gáborné Felszabadulás út 88. 3./ Miklósi Jánosné 1./ Bognár Béláné tag Damjanich út 61. 4./ Tukarcs Beáta 2./ Ternák Lászlóné tag Fő út 44. 5./ Kovács Tibor 3./ Suszter Zsigmond tag Felszabadulás út 43/a. 1. sz. szavazókör: MŰVELŐDÉSI HÁZ Felszabadulás út 184. 1./ Fazekas András tag Felszabadulás út 178/a. 2./ Leblanc Lajosné tag Marx K. út 2/b. 3./ Szabó László tag Dózsa Gy. út 45. 4./ Vizi Sándorné póttag Damjanich út 144. 5./ Kiss Beatrix póttag Damjanich út 119. 2. sz. szavazókör: ORCZY ANNA ÁLT. ISK. ÉS SZAKISKOLA Dózsa Gy. út 2. 1./ Barta Józsefné tag Dózsa Gy. út 64. 2./ Csécsei Kálmán tag Bajcsy-Zs. út 20/a. 3./ Böheim Józsefné tag Bacsó B. út 7. 4./ Czimmermann György póttag Felszabadulás út 207/a. 5./ Réti Lajosné póttag Felszabadulás út 61. 3. sz. szavazókör: SÁRGA ISKOLA Felszabadulás út 133. 1./ Lipcsei Annamária tag Bajcsy-Zs. út 6.
6. sz. szavazókör: MÓRA FERENC ÁLT. ISK. Felszabadulás út 31. 1./ Házi András tag Kossuth L. út 16/a. 2./ Szentpéteri Tiborné tag Gyóni G. út 27. 3./ Bognár Mihályné tag Szántó K. J. út 3/b. 4./ Iványi Györgyné póttag Csillag út 19/b. 5./ Schultz Ferencné póttag Sallai út 2/b. 7. sz. szavazókör: IDŐSEK KLUBJA Ady E. út 42. 1./ Szabó Károly tag Martinovics út 71. 2./ Csejtey Lászlóné tag Vörös Csillag út 2. 3./ Csőke József tag Fő út 10. 4./ Lipcsei Jánosné póttag Mező I. út 2/a. 5./ Gácsi Zoltánné póttag Ady E. út 30/a. -Polgármesteri Hivatal-
Tájékoztató a választási plakátok kihelyezésének szabályairól A választással kapcsolatosan a hirdetmények elhelyezéséről és eltávolításáról szóló 51/2005. (XII.1.) sz. önkormányzati rendeletben foglaltak szerint – összhangban a választási eljárásról szóló törvénnyel - a választási plakátok elhelyezésre az alábbi szabályok vonatkoznak:
lyi értékvédelem alatt álló épületeken, továbbá köztéri szobrokon, emlékműveken, villanyoszlopokon, telefonfülkéken, telefonvezetékek műtárgyain, buszvárókban.
A választási kampányt szolgáló önálló hirdető berendezések elhelyezésére a közterület használatról szóló Épület falára, kerítésre választási pla- jogszabályokat kell alkalmazni. kátot elhelyezni kizárólag a tulajdo- A választási plakátokat úgy kell elhenos, a bérlő illetőleg – állami vagy ni, hogy az ne fedje más jelölt önkormányzati tulajdonban lévő in- lyez vagy jelölő szervezet plakátját és kárgatlan esetén – a vagyonkezelői jog okozás nélkül eltávolítható legyen. gyakorlójának hozzájárulásával lehet. Tilos választási plakát elhelyezése az Aki ezen előírásokat megszegi, szasértést követ el és 30.000 Ft-ig állami vagy önkormányzati hatóság bály terjedő pénzbírsággal sújtható. elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül, középületeken, műemléki A választási plakátok közvilágítási vagy műemlék jellegű épületeken, he- oszlopokon történő kihelyezésével
kapcsolatban az alábbiakra hívjuk fel a figyelmet: Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. És a Reklámvill Kft. közötti szerződés alapján a közvilágítási kandeláberek és oszlopok reklámcélú hasznosítási jogával kizárólagosan a Reklámvill Kft. rendelkezik. Ennek értelmében a plakátok, valamint egyéb hirdető berendezések, reklámtáblák kihelyezése csak a Reklámvill Kft. hozzájárulásával történhet. A Kft. - tájékoztatása szerint - a közvilágítási oszlopokra felragasztott papír alapú választási plakátok kihelyezésre sem engedélyét, sem hozzájárulását nem adja. -Helyi Választási Iroda-
2006. április 5.
Fegyverneki Hírmondó
5. oldal
A belvízhelyzetről Az idei évben eddig - saját mérési adataink szerint összesen 151 mm csapadék hullott hó és eső formájában, mely meghaladta az előző évek azonos időszakában mért mennyiségek átlagát. (2005.: 125 mm,
2004.: 157,5 mm, 2003.: 91 mm, 2002.: 51 mm, 2001.: 109 mm, 2000.: 65 mm). A tél folyamán felhalmozódott hó-mennyiség az eső és az enyhe időjárás következté-
lan súlyosan károsodott. A károk enyhítésére (kártalanításra) Kormányrendelet még nem született, döntés várhatóan a belvízvédekezés lezárása után (április-május) születik. 2006. február 28-án 800-tól a Fegyvernek belterületét és a 34.sz fkl. utat összekötő ún. Sóút összekötő út belvíz elöntés miatt a közforgalom elől le lett zárva, valamint a 34. sz. úton is vízátfolyás miatt forgalomkorlátozás került elrendelésre, mely a veszélyhelyzet elhárításáig tart. Mivel a terület közel van a belterülethez és magasabban fekszik, mint a belterület jelentős része, ezért mindenképpen indokolt innen a víz levezetése. 2005. december 28. óta folyamatos II. fokú belvízvédelmi készültség volt érvényben a Büdöséri belvízöblözet területén, mely 2006. március 6-án 1000-tól III. fokú készültségre lett emelve.
Az Alsóréti Holt-Tisza gyors ütemben emelkedő vízszintje miatt szükségessé vált az Alsóréti szivattyútelep beüzemelése, mivel a Tisza magas vízállása miatt már nem lehetséges a holtág gravitációs ürítése. A szivattyúk üzembe helyezése megtörtént, március 8-án 1200-tól folyamatos üzemben emelik át a vizet a holtágból a Tiszába. A holtág folyamatos ürítése elle-
gű vizet emelünk át a holtágból a Tiszába. Külterületen a belvízzel elöntött mezőgazdasági területek nagysága meghaladja az 1.000 ha-t. A Büdöséri Főcsatorna jelentős menynyiségű belvizet gyűjt öszsze, melynek beemelése a holtágba a magas vízállás miatt jelenleg szintén szivattyúkkal történik. A Büdöséri szivattyútelepen a szivattyúk automata üzem-
nére a vízszintje oly mértékben emelkedett, hogy az Alsóréti szivattyútelep kapacitásának növelése érdekében segítséget kértünk a KÖTIVIZIG-től. Március 16-án 1200-tól a Vízügyi Igazgatóság a szivattyútelepen üzembe helyezett plusz 1 db nagy teljesítményű szivattyút, így összesen 3 db nagy teljesítményű szivattyúval - számításaink szerintkb. 110.000 m3/nap mennyisé-
ben működnek. A védekezés költségei elérik a 80-100 millió Ft-ot, melyek finanszírozására az úgynevezett Vis Maior keretből igényelhet az Önkormányzat támogatást. Bel- és külterületen a védekezési munkák folyamatosak, melyben az Önkormányzat dolgozói mellett részt vesznek a Kisújszállási Tűzoltóság, a helyi vállalkozók, valamint a lakosok. -Polgármesteri Hivatal-
ben gyorsan olvadni kezdett, így komoly belvízhelyzet alakult ki. Az összegyűlt víz a még átfagyott földbe nem tudott elszivárogni, így a település szinte egész területén jelentős vízösszefolyások alakultak ki, melyek a szikkasztó árkokat megtöltötték, akadályozva a közlekedést, több lakást és önkormányzati ingatlant is veszélyeztetve.
A települést veszélyeztető víz mennyisége eléri 3 a millió m3-t, azaz ennyi víz került ez évben gravitációs és szivattyús átemeléssel a holtágból az élő Tiszába. Ez a vízmennyiség április végére eléri az 5 millió m3-t. A belvízrendszerünk szivattyúinak éves kapacitása 35 millió m3/év. Ez a mennyiség a felszínről és az altalajból kerül a belvíz Eddig 168 lakást károsított elvezető csatornákba, illeta belvíz, ebből 25-30 ingat- ve a holtágba.
6. oldal
Fegyverneki Hírmondó
2006. április 5.
Rendszeres szociális segélyben részesülők figyelmébe! 2006-ban a szociális törvény módosítása miatt a segély folyósítása változik. Aki számára 2006. március 31-én rendszeres szociális segély kerül folyósításra, felül kell vizsgálni jövedelmi helyzetét azzal, hogy az egyéb jogosultsági feltételek fennállása esetén 2006. július 1-től új összegben kerüljön folyósításra. Az új se-
gély havi összege a családi jövedelemhatár összegének és a jogosult családja tényleges havi összjövedelmének különbözete. Ez alapján a támogatás összege a jelenlegi egységes összegtől – 18.060.-Ft – eltérően 2006. július 1-től jogosultanként változó öszszegű lesz. A felülvizsgálat időpontjáról
minden érintett értesítést kap. A szükséges jövedelemnyilatkozat és jövedelemigazolások leadása az eddigi gyakorlattól eltérően nem a polgármesteri hivatalnál, hanem a Gondozási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatánál -Fegyvernek, Felszabadulás út 173. sz. – történik.
A felülvizsgálat zavartalan lebonyolítása és a nagyobb várakozások elkerülése érdekében kérjük, hogy a névre szóló értesítésben megjelölt időpontokban szíveskedjenek a kért igazolásokat és nyilatkozatokat leadni. Érdeklődni a Gondozási Központban lehet. -Polgármesteri Hivatal -
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igényléséről Tájékoztatjuk a szülőket, hogy azon gyermekek részére, akik 2005. december 31-én rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesültek, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága 2006. június 30-áig áll fenn. Jogosultságuk folyamatos fennállása, illetve az egyszeri támogatásra való jo-
gosultságuk érdekében 2006. június hónapban a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénybevételére irányuló kérelmüket be kell nyújtaniuk a Gondozási Központba.
ben a kérelmét június hónapban szíveskedjen benyújtani. A határidő elmulasztása esetén az egyszeri támogatás igény- bevételére nem lesz lehetősége, mivel csak annak részére lehet az egyszeri támogaAz igénylésről külön értesí- tást folyósítani, akinek tést nem kapnak. 2006. július 1-jén a rendgyermekvédelmi Felhívjuk minden érintett fi- szeres gyelmét, hogy saját érdeké-
kedvezményre jogosultsága fennáll. Az igényléshez szükséges nyomtatványok a Gondozási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatánál – Fegyvernek, Felszabadulás út 173. – szerezhetők be. -Polgármesteri Hivatal-
Fegyvernek Nagyközség területén mért csapadékmennyiség 2002-2006. év
mm 250
200
2002. 2003.
150
2004. 2005. 2006.
100
1,8 ha területű
szántóföld eladó a Lineár alatt. Érd.: 56/481-781
Opel Corsa eladó Fegyvernek Csillag út 15/A.
December
Október
Szeptember
Augusztus
Július
Június
Május
Április
Március
Február
Január
0
November
50
hónapok
2006. április 5.
Fegyverneki Hírmondó
7. oldal
A Gondozási Központ hírei Új szabadidős programok a Gondozási Központban A Gondozási Központ idősellátásában az alapszolgáltatásokon túl kiemelkedő szerepe van a szabadidős programok szervezésének. Nagyon fontos, hogy az idősember nyugdíjas korában is aktív életet éljen, tartalmasan, hasznosan töltse el a szürke hétköznapokat. Az idősellátásban dolgozók a szabadidős programok szervezésénél figyelembe veszik az idősek igényeit, újabb programokkal, rendezvényekkel igyekeznek kiszínesíteni a már meglévő, évente ismétlődő eseményeket. Az év első hónapjaiban két új rendezvénnyel nyitottuk meg a 2006. évi szabadidős programjainkat. Farsang a II. számú Újtelepi Idősek Klubjában Évek óta foglalkoztat bennünket, hogy milyen formában lehetne az időseket bevonni a Farsangi mulatságok idején. A II. számú Idősek Klubjának idősei a gondozónőkkel közösen farsangi délutánt szerveztek. Napokkal előtte lázasan készülődtek, szerveztek, álarcokat, szemüvegeket készítettek, közösen díszítették az ebédlőt. A gondozónők fánkot sütöttek, gyógyteát főztek. A bátrabbak jelmezbe bújtak, volt aki jósnőnek öltözve mindenkinek szebb jövőt jósolt, mások Bódi Gusztinak és
Margónak öltözve szórakoztatták társaikat. A gondozónők tréfás mesét olvastak fel, majd meglepetésként új oldalukról mutatkoztak be. Hajléktalan családnak, rendőrnek öltözve mutatták be nagy derültségek között, hogyan telik egy ilyen család napja. Zene, tánc, igazi karneváli hangulat töltötte be a klub falait, az eseményeket videóra rögzítették, s visszanézve napokig vidám hangulat uralkodott a klubban.
a vállalkozó kedvű asszonyok figyelmét, melyek régen fiatalkorukban rendszeresen kerültek a családok asztalára. Heten vállalkoztak arra, hogy saját erőből megsütik ezeket a süteményeket, viszonzásul egy-egy üvegtálkát kaptak fáradozásukért. Az elkészült remekműveket közösen fogyasztották el az ünnepség résztvevői. Többek között meg lehetett kóstolni a kukoricagörhét, a vízen kullogót, a túrósle-
Nőnap hagyományőrzéssel A III. számú Szapárfalui Idősek Klubja a mára már megfakult Nőnapot színesítette meg újabb kezdeményezéssel, amely az intézmény hosszú távú programjában is szerepel. Olyan sütemények, kalácsok készítésére hívták fel
pényt és a krumplis pogácsát. Az ünnepség a nők köszöntésével kezdődött, a férfiak külön-külön szép szavakkal és egy-egy szál szegfűvel köszöntötték nő társaikat, majd közösen jó hangulatban fogyasztották el az ünnepi ebédet, melyről a Gyermekélelmezési
Anyák napi vers
Konyha gondoskodott. Köszönjük nekik, minden ilyen jellegű rendezvényen segítenek nekünk az ünnepek megvalósításában. Az Idősek Klubjainak 2006. évi programjai Az új programokon kívül számos rendezvénnyel várjuk klubtagjainkat, illetve mivel a klubok nyitottan működnek, a lakosság részére is szervezünk programokat. Többek között terveink között szerepel szalonnasütés, bográcsolás, Kenderesre a Horthy Kastélyhoz kirándulás. Vendégségbe várják klubtagjainkat Túrkevére a Nyugdíjas Klub idősei. A Művelődési Házban a tiszatenyői Gondozási Központtal együtt ünnepeljük az Anyák napját. Nyári hónapokban Cserkeszőlőn, Berekfürdőn strandolunk, melyet a lakosság is igénybe vehet. Keressük a zenés szórakoztató műsorok szervezésének lehetőségét, mint például tavaly a sikeres Korda György és Balázs Klári est Törökszentmiklóson. Akiknek felkeltette érdeklődését és szeretne kimozdulni, társaságban eltölteni szabadidejét várjuk az idősek klubjaiban: Szapárfaluban, a Telepen és Annaházi részen a Polgármesteri Hivatal udvarában
Szivárvány
Úgy nevel ő téged, mint a fa gyümölcsét. A bajban úgy oltalmaz,
Lapzárta után, március 28-án mutatta be Mészáros Ildikó második verseskötetét a Művelődési Házban.
Mint legféltettebb kincsét.
Ha öreg lesz és gyenge,
Az új kötet címe: Szivárvány.
kér, hogy nyújtsd a kezed. Maradj vele mindig, Ameddig csak lehet. -Ollé Ferenc-
-Tűhegyi Julianna-
-Barta Józsefné-intézményvezető-
8. oldal
Fegyverneki Hírmondó
„Csepűrágók” a faluban egyedik alkalommal rendezték meg Fegyverneken. Benevezett 19 csapat a megye 11 településéről. A munkájukat szakértő zsűri bírálta el. Az esemény időpontjában a Hírmondó már a nyomdában volt, ezért most, amikor e néhány sort írom, nem tudom, hogy az időjárás kegyes volt-e a fesztivál résztvevőire. Bízom benne, hogy eső sem akaA Weöres Sándor Országos dályozta meg a „CsepűráGyermekszínjátszó Találko- gók” felvonulását. zó Jász-Nagykun-Szolnok -Tűhegyi JuliannaMegyei Bemutatóját tizen-
2006. április 5.
Tavaszi hangverseny A hagyományos Virágvasárnapi Hangversenyeket már ismerik a zeneértők Fegyverneken. Ebben az évben a Római Katolikus Templom adott volna otthont a rendezvénynek. Virágvasárnapon lesz országgyűlési választások első fordulója, ezért a
hangversenyt nem ekkor tartjuk. Az új időpont május 14-e. Természetesen, ez már nem virágvasárnapi, hanem tavaszi hangverseny lesz a Római Katolikus Templomban. Mindenkit szeretettel várunk! -Tűhegyi Julianna-
Brazíliáról az Alföldön Dr. Dajka Miklós, fegyver- útleírását mutatja be április nekről elszármazott világ- 20-án 17 órától. utazó a Könyvtárban a leg- Mindenkit szeretettel váújabb könyvét, a Brazília runk! -Tűhegyi Julianna-
Tavaszköszöntő bál Idén is lesz tavasz és idén is megrendezésre került a Szülői Munkaközösség szervezésében március 11-én az Újtelepi óvoda Tavaszköszöntő bálja. A nagycsoportos óvodások lakodalmas játéka is (melylyel a vendégeket köszöntötték) bizonyítja, a hagyományaink tovább élnek gyermekeinkben. Jókedvű, szép énekük, harmonikus táncmozdulataik bizonyítják, hogy a gyermekek számára is örömteli volt a népi játék eljátszása. Mi felnőttek, akik a bálon láthattuk őket, még hoszszan hallgattuk és néztük volna játékukat.
Az a kedves gesztus, hogy Nőnap alkalmából a vendégeket is köszöntötték, nagyon figyelmes és megható volt. Ezen a cikken keresztül szeretném a gyermekek és az óvodában dolgozó felnőttek nevében is megköszönni a helyi vállalkozók támogatásait, mellyel a rendezvényünket megsegítették. A bál bevételét a játékeszköztár bővítésére kívánjuk fordítani, a gyermekek legnagyobb örömére.
Magyar Költészet Napja Április 11-e a Magyar Köl- hallgató felnőtteket és gyertészet Napja. mekeket. Erre a keddi napra várjuk a Ezen a délutánon engedMűvelődési Házba, 17 órá- jük, hogy a versek elérjenek ra a magyar vers iránt fo- a szívünkig! gékony, verset szívesen -Tűhegyi Julianna-
Népzenei találkozó A Pacsirta Citerazenekart már sok éve ismerik a megyében, az országban. A többszörös arany minősítésű csoport mellett újabb
25-én, Kenderesen a népzenei találkozón, fergeteges sikerrel. Az elmúlt másfél év rend-
-Czimmer Sebestyénné-SZMK elnökÚjtelepi óvoda
Gyermekszínház Április 25-én a Művelődési Házban a Tappancs Színház előadásában kesztyűbábos előadást láthatnak a kicsinyek 1420-tól. A belépőjegy 480,-Ft. -Tűhegyi Julianna-
felnőtt népzenei együttes szeres gyakorlása megtudására figyeltek fel. hozta a gyümölcsét. A Szapáry Népdalkör a Pa- Gratulálok. csirta Citerazenekarral együtt vett részt március
-Tűhegyi Julianna-
2006. április 5.
Fegyverneki Hírmondó
Majális 2006
9. oldal
Üvegfestők kiállítása
Idén is lesz május, lesz május elseje, így lesz majális is. A hagyományos rendezvényen az eddig is megszokott eseményekkel találkozhatnak (művészeti bemutatók, sport, játékok, versenyek stb.). (A képeket a tavalyi Majálison készítettük.) A részleteket a plakátokon találhatják meg. Mindenkit szeretettel várunk!
Kodály Zoltán Zeneiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vizuális kultúra tagozatának üvegfestő kiállítása tekinthető meg a Művelődési Házban 2006. március 20-tól április 8-ig. A tagozat a Móra Ferenc Általános Iskolában működik. -Tűhegyi Julianna-
-Tűhegyi Julianna-
Gobelin kiállítás
Kitüntetés
A Fegyvernek Szelleme Pantheon tagja, Jeney Zoltán zeneszerző és Kocsis Zoltán zongoraművész, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója vehette át az idei Bartók-Pásztory-díjat ebben az évben, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A díjat 1984 óta minden évben március 25-én, Bartók Béla születésnapján adják át Pásztory Ditta végrendelete alapján egy magyar anyanyelvű zeneszerzőnek és egy magyar anyanyelvű előadóművésznek, illetve esetenként együttesnek,
akik (amelyek) munkájukkal jelentősen hozzájárultak a magyar zenei élet fejlődéséhez. Jeney Zoltán a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzői szakának a vezetője. Eötvös Péterrel, Kocsis Zoltánnal és számos más neves muzsikussal együtt a koncertjeivel és kompozícióikkal nagy feltűnést keltő Új Zenei Stúdió alapító tagjai között volt. Számos nagynevű intézményben tanult és tanított, és sok más mellett kitüntették már az Érdemes művész címmel, a Kossuth-díjjal, és 1988 -ban egyszer már elnyerte a Bartók-Pásztory-díjat is. Művei közül legutóbb a húszéves munka után elkészült Halotti szertartás címűt tavaly mutatták be a Nemzeti Filharmonikusok Kocsis Zoltán vezényletével, s a kritika kitörő lelkesedéssel fogadta. Gratulálunk a kitüntetéshez a gyermekkorát Fegyverneken töltő művésznek! -Tűhegyi Julianna-
A XX. sz. elején feledésbe merült gobelin-hímzést az 1990-es évek elején fedezték fel újra a fegyverneki hölgyek. 2006. május 16-26 között kiállításon mutatják be a kezük munkáját egymásnak, a szépre éhes közönségnek. Azok, akik a nagyközönségnek is szivesen megmutatják a bekeretezett munkáikat május 9-én 16 óráig névvel, címmel ellátva hozzák be a Művelődési Házba alkotásaikat. Gobelin-történet A Gobelin-kiállítás előtt, azoknak, akik nem mindig tudják, hogy „gobelin”, vagy „goblein”, keresztszemes, vagy „tűhímzés”, rövid összefoglaló a gobelin történetéből: A hímzés művészete, a varrással szinte egyidős, hiszen a hölgyek, az öltözékük díszítésére, mindig is figyeltek. A négyzetes stílusú magyar úrihímzés, az egyik legalkalmasabb öltéstechnika, amely a szövött kárpit hatását kelti. Ilyen gobelinöltések használatával készülnek most is a csodaszép alkotások, a könnyű varrókerettel és finom tűvel. Gilles GOBELIN (ejtsd: goblen) francia kelmefestő utódai, az 1660-as években, a generációkon át Párizs külvárosában működő textilfestő- és szövő manufaktúrában, új szövési módszert dolgoztak ki, és új korszakot nyitottak a kárpitszövés történetében. Az addig hasz-
nált színek negyvenszeresének használatával készítették az azóta már legendává vált monumentális, meseszépségű szövött kárpitokat, melyek méltóképpen őrzik emléküket. Nevük az évszázadok folyamán gyűjtőfogalommá vált és ma már nem csak a szövött, hanem az ezt utánzó hímzéstechnikával készült kárpitokat, díszeket is GOBELINNEK nevezzük. A textil- és festőművészet gyakran vállalt sorsközösséget. Számos híres festőművész által készített alkotás állította nehéz feladatok elé a szövőmestereket. Ma is sok festmény ölt újabb művészi formát, szövött, vagy varrott gobelin képekben. A gobelin-hímzés mai művelői már nem maguk szövik a hímzés alapanyagait. A különböző lyuknagyságú kanavákra különböző finomságú himzéseket lehet készíteni. A legszebbek a gobelin színárnyatalatokat legjobban követő munkák 50-200 színt is használnak. Aki ezt a legapróbb kanavára teszi, az „tű”gobelint készít. A fegyverneki kiállításon lehetőségünk lesz megtudni, hogy milyen gyönyörű munkákat készítenek a fegyverneki lányok és asszonyok. -Tűhegyi Julianna-
10. oldal
Fegyverneki Hírmondó
Könyvtári nyitvatartás A Könyvtár nyitvatartása 2006. április 1-től a következő: Hétfő: 1400-1700 Kedd: 800 -1200, 1400-1700 Szerda: 1400-1730 Csütörtök: 1400-1730 Péntek: 800-1200, 1400-1700 Szombat: 900-1200; Szapárfalu Klubkönyvtárban 2006. április 1-től a
2006. április 5.
Sikerek a Mórában
könyvtári szolgáltatás megszűnik az önkormányzat 33/2006 (II.23.) sz. döntése alapján. Az igényeket a Községi Könyvtár( Felszabadulás u. 146.) látja el saját állományából és az ország más könyvtárainak álományából a könyvtárközi kölcsönzés segítségével.
2006. március 8-án iskolánk tanulói Karcagon jártak a Zádor és Ágota természetismereti és biológia versenyen. Elméleti feladatok megoldásával kellett számot adni tudásukról. Már évek óta szép eredményekkel térnek haza diákjaink Zakar Zoltánné tanárnő vezetésével. -Tűhegyi JuliannaEredmények: Tichy-Rács Alex 7/a osztály-III. helyezés, Adamecz Judit 7/a-VIII.helyezés. 2006. március 17-én szin„pénzt” gyűjtöttek huszár- tén Zakar Zoltánné tanárnő sapkába. A nagyobbak (3.4. osztályosok) a forradalom eseményeiről a totó kitöltésével bizonyították tudásukat. Különböző korok katonasapkái közül kellett Március 11-én szombaton kiválasztani az 1848-as hu- rendezte a Teleki gimnáziszársapkát. De helyet ka- um Mezőtúron a III. Német pott az irodalom is: ismert József informatikai emlékversekből hiányzó szava- verseny döntőjét. Ezt ebkat kellett pótolni és sikere- ben az évben is 2 levelezős sen megküzdöttek a forduló előzte meg, amelyszóalkotó feladattal is. Miu- ben sokféle gyakorlati feltán legyőzték a kuglibábuk adatot kellett a jelentmegoldaniuk hadseregét, az utolsó ver- kezőknek senyszámban közösen vár- (táblázatkezelés, szövegszerkesztés, prezentáció, foglalót játszottak. grafika). Így a döntőbe csak Lelkesedésben nem volt hi- a legjobbak kerülhettek be. ány! Együtt zúgtuk a Nem- Iskolánkból 9 gyermek vetzeti dal sorait, katonásan te sikeresen az akadályolépegettünk a kor zenéjére. kat (sajnos Túró György és 158 év távlatából is megdo- Huber Zsolt betegsége mibogtatták szívünket a att nem jöhetett velünk). A '48-as forradalom hőseinek döntő egy feladatlap megtörténelmet formáló tettei. A szabadság szeretetének, a hősök iránti tiszteletnek, a hazaszeretetnek érzését még, ha játékos formában is, de tovább kell adnunk a jövő generációjának.
Megemlékezés – kicsit másként Iskolánk alsó tagozata hagyományosan, vetélkedő keretében ünnepli nemzeti ünnepünket, a Március 15-t. Az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeit ily módon igyekszünk közelebb hozni a gyermekekhez. A felső tagozatosok színvonalas műsorát az iskola valamennyi tanulója meghallgatta, majd délután a kicsik játékos vetélkedője következett. 8 csapat versengett egymással. A különböző feladatok természetesen a ’48-as események köré csoportosultak. Mivel a 4 fős csapatokban minden évfolyamból voltak gyerekek, ezért különböző nehézségű feladatokat állítottunk össze számukra, igyekeztük figyelembe venni életkori sajátosságukat. Elméleti tudásukat, ügyességüket egyaránt összemérhették. A legkisebbek huszárképet színezhettek, puzzle-kokárdát raktak ki, képrejtvény alapján fejthették meg, ki volt a szabadságharc lelkesítő költője és
vezetésével Szolnokon versenyeztek tanulóink a Madarak és fák napja területi versenyen. Itt elméleti feladatok mellett a terepen is bizonyítaniuk kellett rátermettségüket. Az idén a madárgyűrűzéssel ismerkedtek a csapatok.Itt is dobogós helyen szerepeltek a gyerekek, III.helyezést értek el. A csoport tagjai: Kiss Norbert 6/a, Tichy-Rács Alex 7/a, Varga Alexandra 6/b. Büszkék vagyunk rátok! -Kovács Ildikó-igazgatóhelyettes-
Informatikai verseny oldásából és számítógépen végzett munkából állt. Helyezések: • Grafika 5. osztályosok: 1. Péntek Ferenc 5.a 2. Kovács Zoltán 5.b • Grafika 6. osztályosok 2. Varga Alexandra 6. b • Komplex 6.osztályosok 10. Kiss Norbert 6.a • Komplex 8. osztály 1. Házi Martina 8.a 2. Nádas Péter 8.b 3. Vona Balázs 8.a Felkészítőik Házi András és Bárdi László. -Móra Ferenc Ált. Iskola-
"Véradás" rajzpályázat
-Rédai Noémi-tanítónő-
A Móra Ferenc Általános Iskola diákjai beneveztek az Országos Vérellátó Szolgálat által meghirdetett rajzpályázatra, melynek témája a véradás. A pályázat célja: a véradás fontosságára felhívni a jövő generációinak figyelmét.
Sok értékes munka érkezett be, főleg alsóbb osztályokból és a napközis csoportokból. Az iskolai selejtező után a legsikeresebbeket az Országos Vérellátó Szolgálathoz küldjük, ahol szakmai zsűri bírálja el, hogy kinek a munkája a legjobb. A legeredményesebbnek tartott pályázatok nyerteseinek a jutalma: játékok, képzőművészeti albumok, marcipános édességcsomag, könyvutalvány. Reméljük, hogy iskolánk tanulói közül is lesznek a nyertesek között. -Tukarcs Istvánné-
2006. április 5.
Fegyverneki Hírmondó
Alapítványi bál Az Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola Alapítványának Kuratóriuma 2006. január 27-én szervezte hagyományos jótékonysági bálját, melynek helyszíne ez alkalommal a Hunyadi úti Étteremben volt. A rendezvényen Salamon László latin-amerikai táncot mutatott be. Ezt követően a szakiskolás tanulók által készített finom vacsorát tálalták fel a vendéglátó eladó tanulók. A zenét az éjszaka folyamán fáradhatatlanul billentyűző, éneklő zenész szolgáltatta. A jó hangulat a tombolahúzás alatt egyre fokozódott, hiszen a szülők, a tanulók és a szponzorok által felajánlott nyereménytárgyak egytől-egyig gazdára leltek. A kuratórium a teljes bevételt – a korábbi szokásoknak megfelelően – az alapító okiratban megjelölt intézményi célokra juttatja vissza az iskola tanulóinak.
A kuratórium tagjai köszönetet mondanak az esemény megrendezését támogató cégeknek és magánszemélyeknek, azoknak, akik bármilyen adománnyal, nyersanyaggal, készpénzzel, fizikaivagy szervezőmunkával, illetve személyes jelenlétükkel elősegítették a program sikeres megvalósítását. A továbbiakban is várjuk a segítséget. Kérjük azokat, akik iskolai alapítványunkat támogatni kívánják, adójuk 1 %-át szíveskedjenek az alábbi címre utalni: „Szülők, nevelők együtt Fegyvernek tanuló ifjúságáért” Az alapítványunk adószáma: 18830352-1-16 Köszönettel: -Az alapítvány kuratóriuma-
Szakmai oktatás Az Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola szeptemberben induló 2 éves iskolarendszerű képzésben 16 évet betöltött (21 éves korig), 8 általánossal rendelkező fiataloknak
dísznövény- és zöldségtermelő OKJ-s szakmai képzést indít. Korlátozott számban még jelentkezni lehet az iskola titkárságán, munkaidőben. (Fegyvernek, Dózsa Gy. út 2.) Jelentkezési határidő: 2006. április 15.
11. oldal
"Tavasz 2006 " Folytatás az első oldalról
Az iskola citeracsoportjai közül a legfiatalabb tanulóiból álló citerás csoportjának, a Pengetőnek tagjai most léptek először nagyközönség elé Tavaszi szél című népdal összeállításukkal. A haladó citerás csoport, a Csipp-csiripp a Félegyházi utca című népdalcsokrukat adták elő. A Nyitnikék citerazenekar 8. osztályos tagjainak vidám előadásában egy halasi népdalokból összeállított dalcsokrot hallhatott a közönség. A különböző vers- és prózamondó versenyek igen kedveltek iskolánk tanulóinak körében. Ezt bizonyította a fellépő tanulók nagy száma is. Az előadás legfiatalabb egyéni résztvevői Vízkeleti László és Köpösdi Pál 2.b osztályos tanulók voltak, akik két vidám mesét adtak elő igen nagy sikerrel. Csécsei Fanni és Angyal Bálint 3. osztályos tanulók Szolnokon tartott megyei szavalóversenyre is eljutottak, s ott vidám versekkel eredményesen szerepeltek. Köpösdi Patrik Ivó 2.b osztályos tanuló a Ki mit tud?-on 1. helyezést ért el, a törökszentmiklósi mesemondó versenyen különdíjat kapott. Hogy nem érdemtelenül, azt egy vidám mese nagy derültséget kiváltott előadásával bizonyította. A másik vidám próza Rideg Sándor Indul a bakterház című művéből hangzott el Czifra Bálint 4. a osztályos tanuló előadásában.
A Törökszentmiklósi Kodály Zoltán Zeneiskola diákjai, Nagy Sarolta, Ficsor Lívia és Gál Bianka zongorajátékával örvendeztette meg a közönséget. Szinte zenekari hangzása volt az általuk előadott hatkezesnek, Therm Károly ritkán hallott művének. Mindhárom tanuló tagja az iskola énekkarának, amelynek fellé- pése zárta az első részt. A 28 tagú énekkar utoljára az adventi hangversenyen szerepelt nagy sikerrel, és már több mint tíz éve az Éneklő Ifjúság verseny rendszeres résztvevői, ahol számos arany és ezüst minősítést szereztek. Ünnepi fellépésük alkalmával népdalcsokrokat, egy spanyol népdal feldolgozását adták elő, valamint egy ismert dalt német és magyar nyelven, s maradandó élményt szereztek a közönségnek. A szakiskolások nagy sikerrel léptek fel Eötvös Károly Házassági viszontagságok című vígjátékával, amelynek első bemutatója a februári szalagavatón volt.
A műsorban bemutatkozott a Dalma Dance Klub fegyverneki tagozata, akiket a közönség a Tavasz 2005 és a Virágzó-Tisza rendezvényein is láthatott már. Hagyományosabb műsort adott elő a két fellépő néptánccsoport. Elsőként a 3. és 4. osztályosok léptek színpadra hidas- játékukkal, amelyet gyönyörű énekkel kísértek. Az utolsó műsorszámként peA prózamondók sorában ér- dig a felső tagozatos táncdekes színfoltot képviselt csoport Rábaközi gyerKelemen Kata, aki J. K. mektáncot mutatott be. Rowling világhírű regényé- Gratulálunk valamennyi ből, a Harry Potter és a Böl- szereplőnek és felkészítőcsek Köve című művéből nek a színvonalas műsoradott elő egy részletet ango- hoz, és ezúton is kölul. A szöveg megértését a szönjük a Művelődési Ház filmillusztráció segítette, de dolgozóinak a műsor megKata magával ragadó, le- szervezésében és lebohengerlő előadása önmagá- nyolításában nyújtott ban is igen nagy sikert segítségét. aratott. -Orczy Anna Ált. Isk. és Szakisk.-
12. oldal
Fegyverneki Hírmondó
2006. április 5.
Rendőrségi hírek Telihold van, emberek? Kérdésem azokhoz intézem, akik „csak úgy „minden motiváció nélkül törnek-zúznak a településen, teljesen mindegy, hogy tárgy, vagy ember „áll az útjukban „Cselekedeteik mellőznek minden motivációt, ha kérdezzük őket, azt mondják CSAK, mert éppen egy kirakat előtt mentek el, és abban az üveg még egyben volt, vagy összetalálkoznak este az utcán, vagy a szórakozóhely előtt valakivel. Az esetek többségében az elkövető alkoholtól befolyásolt állapotban követi el a bűncselekményeket. • Ez történt 2006. január 29-re virradóra is Fegyvernek belterületén, ismeretlen elkövető az ÁFÉSZ boltjának kirakatát törte be, tetemes kárt okozva ezzel a boltnak. • 2006. februárjában az Oázis Disco előtt, a szórakozás hevében két fiatal férfi nem tudott ösztöneinek parancsolni és egymásnak estek, hogy min azt talán ők sem tudják megindokolni. Az egyik fiatalnak sikerült úgy megütni duhajkodó társát, hogy mentőautóval kellett kórházba szállítani. • A bevásárlás igen fura módját választotta 2006. március 8-ra virradóra egy ismeretlen vásárló a fegyverneki Pék boltban. Nemcsak a bevásárlás időpontjának megválasztásában, hanem a boltba törté-
nő belépés módjában is eltért a megszokottól, mert a tetőn kereste a bejutás lehetőségét. Ám történetünk hőse nem talált a cserepek között akkora folytonossági hiányt, melyen befért volna, így újabb fortélyt vetett be, megbontotta a tetőszerkezetet. A padláson újabb próbát kellett emberünknek kiállni, hiába keresett-kutatott nem tudott a boltba lejutni. Úgy gondolta, hogy a megkezdett manővert folytatnia kell, mert dolga végezetlenül nem távozhat az üzletből. Ki is okumlálta, hogy nehéz fizikai munkával, a padlás megbontásával, elvégzi a rábízott feladatot, bevásárol. Ám itt valami történt emberünkkel, talán elfáradt, talán megvirradt, fogta magát, és ahol bement elhagyta az épületet dolgavégezetlenül, nem vitt haza semmit. •
Fontos! Az előző lapban felhívtam az Önök figyelmét a megfelelő vagyonvédelmi intézkedések megtételére, melyet nagyon fontosnak tartottam a vagyontárgyak megvédése, nyugalmunk megőrzése érdekében. Ám az azóta eltelt időszakban, több esetben kértek segítséget sértettek betörés, vagy lopás miatt, amelyeket meg lehetett volna előzni a megfelelő vagyonvédelmi intézkedésekkel. Arra kérem Önöket, hogy a lakás ablakát csukják be, az ajtókat még ha a melléképület vagy garázs ajtaja is - mindig zárják kulcsra, a kulcsot pedig tartsák maguknál, ne a lábtörlő alá, vagy a villanyóra-
•
•
•
szekrénybe tegyék, mert ezeket a helyeket a hívatlan vendégek minden esetben ellenőrizni szokták, bízva a mi felelőtlenségünkben. Továbbá ismételten óvatosságra intem Önöket a házaló árusokkal, vagy magukat hivatalos személynek kiadókkal szemben. A szolgáltató cégek (gáz, villany, víz) dolgozói rendelkeznek olyan igazolvánnyal, amelyet a cég állított ki számukra. Így Önöknek lehetőségük van arra, hogy ezt az igazolványt elkérjék és meggyőződjenek arról, hogy valóban az érintett cég képviselője akar az udvarba, lakásba bemenni hivatalos ügy intézésére. További információk Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Törökszentmiklós Rendőrkapitányság illetékességi területén hamis 20. 000 Ft-os bankjegyet használtak fel fizetésre. Kérjük a lakosságot, hogy amennyiben 20.000 Ft-os bankjeggyel fizetnek Önöknek, azt alaposan ellenőrizzék! A település területén 3-as fokozatú készültség van érvényben, a kialakult belvíz helyzet miatt. Tájékoztatom Önöket, hogy az a személy, aki akadályozza a belvíz elvezetésével kapcsolatos munkálatokat, közveszély okozás bűncselekményét valósítja meg abban az esetben is, ha a saját telkükön, földjükön gátolják, vagy teszik lehetetlenné a szakemberek tevékenységét. Bűn- és balesetmentes szép napokat kívánok! -Antal Irén r.őrnagy -
Haltelepítésekről A Fegyverneki Vízmű tájékoztatja a horgászokat hogy az Alsóréti HoltTisza haltelepítését az alábbi időpontokban végezte: 38 mázsa kétnyaras ponty: • 2006. március 29. (Szerda) • 2006. március 30. (Csütörtök) • 2006. március 31. (Péntek) 36 mázsa háromnyaras (piaci) ponty: • 2006. április 04. (Kedd) A háromnyaras ponty telepítése miatt az Alsóréti Holt-Tisza egész területére 2006. április 04. (kedd) napjától 2006. április 08. (szombat)
hajnali 04 óráig általános horgászati tilalom került elrendelésre! A további telepítések az alábbi időpontokra vannak tervezve: 3 nyaras ponty: • 36 mázsa 2006. május 30.- június 12. között • 36 mázsa 2006. július 30.-augusztus 08. között • 34 mázsa 2006. szeptember 21-26. között Süllő kétnyaras: 114 kg 2006. április 15. - május 15. között A fenti telepítések időpontjai a - körülményekhez igazodva - módosulhatnak, melynek változásairól a horgászokat tájékoztatni fogjuk. -Fegyverneki Vízmű-
2006. április 5.
Fegyverneki Hírmondó
13. oldal
Négy hónap után újra pattog a labda Végre elkezdődött a tavaszi idény. Labdarúgó csapataink több mint négy hónapja nem léphettek pályára tétmérkőzésen. A pályák használhatatlansága miatt, még edzőmérkőzéseket sem nagyon tudtak játszani focistáink. Nem véletlen, hogy mindenki nagyon várta már a kezdést. A folyamatos halasztásoknak köszönhetően a tavaszi 3. fordulóval indították útjára a bőrt a játékosok. Fiaink ellenfele az a Tiszafüred volt aki ellentétes felállásban az utolsó percben rabolt pontot Fegyvernektől. A gárda ezen a mérkőzésen semmit sem bízott a véletlenre. Egy összeszokott és küzdő csapat benyomását keltve magabiztos 5-0-ás győzelmet aratott, a hírek szerint a téli átigazolási időszak alatt nagyon megerősödött Tiszafüreddel szemben. A felnőtt találkozó előtt került sor az ifik összecsapására, mely az
utánpótlás-nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet, bár hozzá kell tenni, hogy ez nálunk nagyon jó úton halad. Az ifjúságiak 9-0 arányban diadalmaskodtak. Magyar Kupa mérkőzésen látogatott Fegyvernekre ezt követően a Meggyes László dirigálta és a fegyverneki Kapás Gábort is soraiban tudó Tiszatenyő. Az eredmény önmagáért beszél. Fegyvernek-Tiszatenyő: 7-0 A bajnokság 19. fordulójában szintén hazai környezetben lépett pályára a csapat. Az aktuális ellenfél a Jászapáti II. gárdája mely a kiesés elkerüléséért szállt harcba. Igen kemény mérkőzést játszottak a felek, amelyen az utolsó 10 percben mutatott teljesítménye alapján megérdemelten nyert a vendéglátó. A 4-1-es végeredmény így is a vendégekre nézve hízelgő. Az ifjúságiak nem léptek
ekkor pályára mivel a Jászapáti ifjúsági csapata magasabb osztályban szerepel. A serdülő és az U-13 is elkezdte a bajnoki pontvadászatot. Utánpótláscsapataink Túrkevén léptek pályára, ahol előbbiek 3 gólos míg utóbbiak 5 gólos vereséget szenvedtek. Mint azt sokan tudják az OTP Bank Rt. és a MOL Rt. bejelentette nem támogatja a Bozsik Akadémia utánpótlás-nevelési programját. Egyesületünk ennek ellenére nem engedi el futballista palántái kezét és a továbbiakban is foglalkozik a 6-11 éves gyerekek képzésével. Az egyesület tagsága március 18-án közgyűlést tartott, melyen módosította az egyesület alapszabályát. Az alapszabály módosítására pályázatbeadás miatt volt szükség.
Egyesületünk továbbra is szivesen fogadja a támogatásokat. Kérjük akik szeretnék támogatni csapatunkat, adójuk 1%-át utalják a következő adószámra: 19227667-2-16 -Faragó Zsolt-
A tavaszi idény sorsolása 16. forduló április 26. (szerda), 16.00. Fegyvernek -KUTE 17. forduló május 17. (szerda). 16.00. Jászladány – Fegyvernek 18. forduló március 18. (szombat). 15.00. Fegyvernek – Tiszafüred: 5-0 19. forduló március 25. (szombat), 15.00. Fegyvernek - Jászapáti II.: 4-1 20. forduló április 1. (szombat), 15.30. Kun FC - Fegyvernek
21. forduló április 8. (szombat), 15.30. Fegyvernek - Martfű 22. forduló április 16. (vasárnap), 16.00. Jászf.szaru-Fegyvernek 23. forduló április 22. (szombat), 16.00. Fegyvernek - Újszász 24. forduló április 29. (szombat), 16.00. Jánoshida - Fegyvernek 25. forduló május 6. (szombat), 17.00. Fegyvernek - Abádszalók
Köszönetünket fejezzük ki mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett édesapánk DOMÁN JÁNOS temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Szeretete és emléke szívünkben örökké él. A Gyászoló Család
26. forduló május 13. (szombat), 17.00. Zagyvarékas-Fegyvernek 27. forduló május 20. (szombat), 17.00. Fegyvernek-J.szállás 28. forduló május 27. (szombat), 17.00. Kunhegyes-Fegyvernek 29. forduló június 3. (szombat), 17.30. Fegyvernek-Tiszaföldvár 30. forduló június 10. (szombat), 17.30. Besenyszög-Fegyvernek
Tetőtér beépítéses, 2,5 szobás ház, kialakított üzlethelyiséggel eladó Fegyvernek, Hunyadi út 20/a. sz. alatt. Gáz, telefon van, azonnal beköltözhető. Érd.: 56/481-895, és a helyszínen.
14. oldal
Fegyverneki Hírmondó
2006. április 5.
SWAY Újabb rockzenekara van -ének, Iványi Attila -gitár, községünknek, melyet ők Nagy Attila -basszusgitár és maguk mutatnak be követ- Iványi János -dob. kező írásukban. "Mi vagyunk a Sway zenekar. Modern rockzenét játszunk. Feldolgozásokat és saját számokat egyaránt. A saját stílus kialakulásában nagy hatással voltak ránk külföldi zenekarok, mint például a Korn, System of a down, Rage Against The Machine, és a Primus. A csapat 2006-ban alakult, de már előtte is zenéltünk egy másik bandában, amelyben sok tagcsere történt, ezért nevet változtattunk. Így alakult ki jelenlegi nevünk a SWAY. Az együttesben mindenki autodidakta módon tanult meg zenélni. A zenekarunk négy tagból áll. Bihari Máté
Táp- és Takarmány üzletünkben 2006. április 1-től napos és előnevelt csirke előjegyezhető. Bábolnai és Nyírkércsi minőségi takarmányok nagy választékban kaphatók és rendelhetők, szombatonkénti ingyenes házhozszállítással mennyiségtől függetlenül. Ízelítő árainkból: Baromfi takarmányok: 10 kg-os 20 kg-os 20 kg-os 40 kg-os
660 Ft/zsák 1250 Ft/zsák 1150 Ft/zsák 1720 Ft/zsák
Sertés takarmányok: -Egységes takarmánykev. -Borsós-egységes -Zabos-borsós granulált -Hízó táp -Süldő táp -Malacnevelő -Szójadara -Süldő-hízó koncentrátum
35 kg-os 40 kg-os 35 kg-os 35 kg-os 35 kg-os 35 kg-os 20 kg-os 20 kg-os
lyen megrendezett I. Tokaj-Hegyalja-Zemplén pop-rock tehetséggondozó zenei fesztiválon mutattuk meg magunkat és zenénket. Ez a vártnál jobban sikerült, hiszen a 21 induló zenekar közül ötödik helyzést értük el. A nyarat szeretnénk fesztiválokon való zenéléssel eltölteni. Ez év elején rögzítettünk egy 3 számos demót, melyet 06-70/228-2451-es számon lehet beszerezni. Wapoldalunk (telefonról és internetről egyaránt) elérhető a http://wap.sway.try.hu címen. A zenekar szívesen fogadná szponzorok jelentkezését. -SWAY zenekar-
Óvodai, iskolai rendezvények
Tisztelt Lakosság!
-Indító poros -Nevelő morzsázott -Befejező granulált -Csibedara
Voltak fellépéseink is, számszerint 7, főleg Fegyvernek környékén. Idén márciusban, Sátoraljaújhe-
1450 Ft/zsák 1680 Ft/zsák 1630 Ft/zsák 1800 Ft/zsák 1800 Ft/zsák 2030 Ft/zsák 2100 Ft/zsák 1900 Ft-os
Érdeklődni lehet az alábbi címen és telefonszámon: Fegyvernek, Táncsics M. út 115. ill. 06-30/299-2693. Rencz Péter vállalkozó
Beíratások: • Napközi Otthonos Óvoda: (akik 2006. dec. 31-ig betöltik a 3. életévüket) április 15-30. között az Újtelepi Óvodaegységben munkanapokon 800-1500 között. • Móra Ferenc Általános Iskola: a gazdasági irodában április 3 - április 28. Munkanapokon 800-1200 között. • Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola: a Dózsa Gy. út 2. sz alatti épületben április 3 - április 28. Tanítási napokon: 800-1600-ig. • Mindkét általános iskolában: Április 3-16 között a körzethatáron belül lakók beírása, április 17-28 között a körzethatáron kívül élők beíratása történik az esetlegesen szabad helyekre. A beíratáshoz szükséges dolgokról (fénykép, illeték stb.) tájékozódjanak az iskolákban. Tavaszi szünet: A Napközi Otthonos Óvodában, Móra Ferenc Általános Iskolában és az Orczy Anna Általános Iskola és Szakis-
kolában 2006. április 13-18-ig. A szünet előtti utolsó óvodai, ill. tanítási nap április 12. (szerda), a szünet utáni első óvodai, ill. tanítási nap április 19. (szerda). A szünet ideje alatt az Újtelepi óvodaegység tart ügyeletet. Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola • Szakiskolai ballagás: május 6. 1700 • III. Országos DiákGulyásfesztivál: május 20. 800 -tól az Ifjúsági Parkban • Általános Iskolai ballagás: június 17. 1700 • Tanévzáró ünnepség: június 24. 1700 • Beiratkozás a 9. évfolyamra: június 26. 800 -tól Móra Ferenc Általános Iskola • Móra Gála: április 28, Művelődési Ház, • Móra Napok: június 6-8. 00 • Ballagás: június 17. 9 • Tanévzáró ünnepély: június 24. 900 -Szilvás Noémi-
2006. április 5.
Fegyverneki Hírmondó
15. oldal
Tisztelt Fegyverneki Lakosok! A RubiCom Rt. tájékoztatja Önöket a kábeltelevíziós hálózat kiépítési munkálatairól és tervezett szolgáltatásairól. Tájékoztató az építésről Cégünk a tervezést követően, a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól megkapta Fegyvernek kábelkommunikációs hálózatának építési engedélyét. Most kezdjük az E-ON Áramszolgáltató hálózatának szabványosítási tervezését, kivitelezését, amit befejezve indulhat a kábeltelevíziós lefedő hálózat kiépítése. Ezzel pár-
huzamosan építjük és helyezzük üzembe kábeltelevíziós fejállomásunkat. Amint hálózatunk a tesztelési stádiumba kerül, tájékoztatni fogjuk Önöket. A beruházási tervek ütemszerű haladása mellett júliustól megkezdhetjük a háztartások bekötését. A kivitelezési munkák során felmerülő esetleges kellemetlenségekért előre is elnézésüket és megtisztelő türelmüket kérjük!
Tervezett szolgáltatásaink Kábeltelevíziós és szélessávú internet szolgáltatásunk mellett a közeljövőben -a jelenlegi szolgáltatónál kedvezőbb árakon - telefonszolgáltatást is nyújtunk. Jelentős árkedvezménnyel, csomagban is megrendelheti majd kábeltévé, internet és telefon szolgáltatásainkat. Velünk nem kell szerződésben évekre elköteleznie magát! Szerződéseinket határozatlan időre kötjük, mert mi bízunk abban, hogy Ön elégedett lesz szolgáltatásunk minőségével.
Internetes csomagjaink korlátlan hozzáféréssel: Levelező:
128/64 kbps
2.990 Ft
Alap:
512/128 kbps
4.990 Ft
Bővített:
1024/128 kbps
8.900 Ft
Kábeltelevíziós csomagjaink: Információs
BBC World, Duna TV, Szolnok TV, Helyi TV, Deutshe Welle, MTV1, MTV2
790 Ft
Alap
TV2, RTL Klub, Hálózat TV, CNN, Rai Uno, Viva, RTP 1, TV5, Budapest TV, ATV, Eurosport, Minimax, A+, Sat1, Pro7, 3Sat
2.390 Ft
Otthon
Filmmúzeum, VH1, National Geographic, Cartoon/TCM, ZDF, Kabel1, Nickel Odeon, Cherry Music, MTV Europe, Hallmark, Spektrum, Viasat3, Animal Planet, Discovery, Travel Channel, Reality TV, Spice Platinum
3.150 Ft
Felmerülő kérdéseikkel és észrevételeikkel forduljanak hozzánk bizalommal:
Telefon: 06-1-666-2266
Fax: 06-1-666-2267
Mobil: 06-20-969-9147
Levelezési cím: 1583 Budapest Pf.:31. E-mail:
[email protected] További sikeres együttműködésünk reményében, Tisztelettel:
Kaslik Béla vezérigazgató
16. oldal
Fegyverneki Hírmondó
2006. április 5.
III. Országos Diák-Gulyásfesztivál Tájékoztatni szeretnénk Önöket, Díjazás: hogy 2006. május 20-án (szom- I. 20.000 Ft értékű utalvány, baton) kerül megrendezésre közvándorkupa ségünkben a III. Országos Diák – II. 15.000 Ft értékű utalvány, Gulyásfesztivál. oklevél Várjuk azon 3-5 fős csapatok je- III. 10.000 Ft értékű utalvány, lentkezését, akik vállalják, hogy oklevél bográcsban, szabadtéren népi Amennyiben elfogadják meghíételt főznek. vásunkat, kérjük jelezzék, hány bográcsban, hány fővel kívánnak a Fesztiválon részt venni, és hoznak-e műsorszámot, milyen időtartammal. Helyet, tüzelőt, vízvételi lehetőséget biztosítunk. Várjuk a csapatok jelentkezését!
Követelmény: minden csapat saját maga gondoskodjon főznivalóról, és a főzési lehetőségről. (Ajánlott sátorfelállítás is, rossz idő esetére.) Minden csapat annyi személyre főz, amennyire szeretne, viszont a három főből álló zsűrinek kóstolási lehetőséget kell biztosítani.
Az egész napos rendezvényen szórakoztató műsorokkal, programokkal várjuk vendégeinket!
A rendezvény jelszava:
Benevezési határidő: 2006. április 10. (Visszajelzést „Őrizzük meg a magya- küldünk.) ros ízeket! Az ifjúság Nevezési helyszín: Orczy Anna Általános Iskola és Szakőrizze az értékeket!” iskola (Fegyvernek, Dózsa Gy. út 2.) A Fesztivál színvonalát Bővebb felvilágosítást az iskola titkárságától kaphatnak emelné, ha a benevező is- az érdeklődők. kolák valamilyen hagyo-Orczy Anna Ált. Iskola és Szakiskolamányőrző műsorral is bemutatkoznának a közönségnek. Gondolunk itt néptánc, citera, vagy bárFegyverneki Hírmondó milyen más szabadban előadható műsorszámra. Kiadja: Fegyvernek Nagyközség Önkormányzata A rendezvény helyszíne: Fegyverneki Ifjúsági Park (a futballpálya mellett). Kezdés – gyülekező: 800 – 1000-ig. Értékelés: 1400 -kor. Értékelési szempontok: • főzéshez való hozzáállás, • illat, zamat, ízharmónia • higiéniai körülmények • összbenyomás, „vendéglátós” iskoláknál tálalás. Értékelés 3 kategóriában: • „vendéglátós” iskolák • más középiskolás tanulók • általános iskolások csapatai.
Felelős kiadó: Buzás Istvánné jegyző Főszerkesztő: Szilvás Noémi Tördelő szerkesztő: Faragó Zsolt 2006. évi lapzárta időpontjai: május 29., július 31., szeptember 25., november 27. 12 óra. A Szerkesztőség cikkeket, véleményeket digitális formában várja a Polgármesteri Hivatal Felszabadulás út 173. szám alatti épületébe (volt gyógyszertár), vagy az
[email protected] e-mail címre. A hirdetéseket személyesen szíveskedjenek leadni lapzártáig. Nyomdai előállítás: Repro Stúdió Nyomdaipari Egyéni Cég, Szolnok, Ostor út 2/a. Megjelenik 3.000 példányban, Fegyvernek Nagyközség közigazgatási területén ingyenesen. A Fegyverneki Hírmondó letölthető Fegyvernek Nagyközség honlapjáról: a www.fegyvernek.hu címről.