PAX
ET GAUDIUM
A Bencés Diákszövetség
XVIII.évf. 1. szám
HÍRLEVELE
2007.
Böjtmás hava
Szokolay Sándor zeneszerzõ, a BDSZ új, tiszteletbeli tagja „Zenei szakrális mûvek írása, az igeolvasási meditáció alkotó módszere lett életemben... Munkám alapja lett a szent gondolatok zenei megfogalmazása. ... Németh Lászlóval vallom én is: „A zene a lélek mosdóvize. Nekem pedig van még egy sejtésem, amely szerint a zene az örökkévalóság elõlege …” (Szokolay Sándor)
„Emeljük tekintetünket a hit szerzõjére és bevégzõjére, Jézusra…” (Zsid 12,2)
M
észöly Miklós egyik könyvében olvasható a következõ pár sor: Gyorsriport a körúton: „– Bocsánat… Reggel óta hányszor nézett a háztetõk fölé, az égre?” Vajon észrevettem-e, hogy a háztetõk és az ég között a legmagasabb ponton a kereszt van? „Keresztülhúzza számításomat” – mondjuk. Vagy: „Keresztezi a terveimet.” „Keresztbetették elõttem az úton.” Ezekben a kijelentésekben ott van a kudarc élménye, a megsemmisítés, a megsemmisülés, a tervek meghiúsulása, a távlatok lezárulása. A kereszt: paradoxon. Mégis valljuk, hogy a kereszt: életünk értelme. Az ég és a föld között, fölfelé mutató tornyok csúcsán ott a kereszt. Aki túlságosan ragaszkodik az életéhez, az elveszíti azt. De aki meri szétosztani az életét, megtalálja azt. Aki elsõ akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája. Túlságosan is kapni akarunk mindannyian. Elvárásaink vannak, igényeink mások felé, – s félünk a megsemmisüléstõl, félünk átadni magunkat egy közösségnek, egy ügynek. Félünk az egymás szolgálatától. Mert attól félünk, hogy a közösen vállalt ügy szolgálata keresztülhúzza egyéni elképzeléseinket, számításainkat. Félünk, hogy egymás szolgálata keresztezni fogja a már elgondolt saját terveinket. Szorongás fog el bennünket, hogy életünk, erõink, energiáink szétosztásakor saját életünk folyása elé áll keresztbe valami… Természetes, hogy vonakodunk a kereszttõl. De az evangéliumok egészen egyértelmû üzenete, hogy aki elveszíti életét Krisztusért, az megtalálja azt. És ez nem életidegen élet: csupán nem önmagunkért való élet. „Bocsánat… Reggel óta hányszor nézett a háztetõk fölé, az égre?” DR. KORZENSZKY RICHÁRD OSB (Ph 59)
S
SÁNDOR Sopronban élõ Kossuth-díjas zeneszerzõt tiszteletbeli tagjává fogadta a Bencés Diákszövetség 2007 február 24-én, Sopronban. Az ünnepség szentmisével kezdõdött, amelyet BÍRÓ LÁSZLÓ (GY 69) püspök mutatott be, a liturgikus énekeket pedig JÁKI SÁNDOR TEODÓZ bencés karnagy, Márton Áron-díjas zenetudós, néprajzkutató állította össze, és õ vezényelte az öregdiák kórust. A szentmisét követõen BÍRÓ LÁSZLÓ püspök, a Központi Papnevelõ Intézet rektora, BISCHOF PÉTER (Ph 75), a BDSZ országos elnöke, NÉMETH LÁSZLÓ (Ph 84), a szövetség fõtitkára valamint a soproni diákközösség jelenlétében a soproni Bencés Rendház díszes ebédlõjében tiszteletbeli taggá fogadták a közelmúltban Szent Mártondíjjal kitüntetett zeneszerzõt. DR. NÉMETH ISTVÁN (Gy 74), a Bencés Diákszövetség soproni elnöke elmondta: Szokolay Sándor a helyi hitélet erõsítéséért folytatott munkája, hitvalló élete, szakrális mûvészete és Kodályhoz ZOKOLAY
(Folytatás a 8. oldalon)
Merre tovább BDSZ? Küldöttgyûlésünket február 10-én, a BM Duna Palotában tartottuk, a Bencés Bál napján. A jelenlevõ küldöttek elfogadták az elmúlt évre vonatkozó beszámolókat. (A 2006. évi költségvetést a Hírlevél 3. oldalán találjátok.) A BDSZ további mûködésére vonatkozóan közreadjuk az elõterjesztést és a nagy többséggel, néhány tartózkodás mellett meghozott határozatokat. (Küldöttgyûlésünk részletes beszámolója a 2-4. oldalon.)
2
KÜLDÖTTGYÛLÉS
KÜLDÖTTGYÛLÉS – 2007. FEBRUÁR 10. GAZDÁLKODÁSI ÉS TAGDÍJREFORM 1. Egyesületük gazdálkodása évek óta kiegyensúlyozottnak mondható, éves költségei összességében az éves bevétel összege körül mozogtak. A bevételek kisebbik része származik a tagdíjbevételekbõl, nagyobbik része állami támogatásból, ill. az 1%-ból eredez. Költségeink viszont csaknem teljes egészében alapmûködésünkre fordítódnak, illetve segélyezés/támogatás formájában ugyancsak tagjainkhoz jutnak, azaz saját közvetlen céljainkra költjük. Közhasznú egyesületnek tudjuk magunkat, deklarált, nemes céljaink túlmutatnak közvetlen, személyes érdekeinken. Ellentmondás feszül a költséggazdálkodásunk és céljaink között. Az egyesület elnöksége egyhangúan határozott január 13-án, amikor kimondta, hogy a tagdíjak nyújtsanak fedezetet az egyesület szükséges alapmûködésére (mûködési költségek, segélyalap és Hírlevél). Két út áll elõttünk: csökkentjük az alapmûködést vagy fölemeljük a tagdíjat (ez 5 eFt/év lenne). 2. Egyesületünk másik – évek óta cipelt – gondja: tagságunk jelentõs részérõl nincs visszajelzésünk. Szükséges ezen a téren elvárást megfogalmaznunk: tagjainktól évente legalább egy jelképes értékû tagdíjbefizetést vagy annak jelzését kérjük, hogy tagsági viszonyukat fönn kívánják tartani. 3. Szükséges, hogy a BDSZ a mûködõ bencés iskolákra, illetve a továbbtanuló diákokra (fiatalokra!!!) fordítsa figyelmét; tevékenységében – költségvetésében – ez határozottan jelenjék meg. BISCHOF PÉTER (PH 75) a BDSZ elnöke
2007.01.13-i ELNÖKSÉGI ÜLÉS Határozat
Határozat száma 1/2007 A BDSz Elnöksége felhatalmazza az ügyvezetõ elnöksé2/2007 3/2007 4/2007 5/2007
6/2007 7/2007
get, hogy a 2006. évi beszámolót a küldöttközgyûlés elé terjessze. A BDSz Elnöksége felhatalmazza az ügyvezetõ elnökséget, hogy a területi szervezetek Caritas igényeit feltérképezze, és költségvetés alapján felhasználja. Az Elnökség a február 10-i küldöttközgyûlés napirendjére tûzi az Alapszabály módosítását. 1. 2007-ben a befizetett tagdíjak fedezzék az alapmûködéshez szükséges költségeket. 2. A BDSZ teremtse meg az irodai hátteret. A BDSZ 2007-tõl változtat az alapmûködésen, a befolyt tagdíjnak az alábbiakat kell fedezni: 1.– tájékoztatási kötelezettség (hírlevél, internet), 2.– segélyalap, 3.– PR tevékenység a tagok felé, 4.– mûködéshez való költségek, 5.– május végi baráti találkozó. A BDSz elnöksége a beterjesztett 2007. évi munkarendet elfogadja. A BDSZ Elnöksége jóváhagyja, hogy a februári küldöttközgyûlés küldési elve a korábbi gyakorlat szerint történjen.
PAX
ET GAUDIUM
2007.02.10. KÜLDÖTTGYÛLÉSI HATÁROZATOK Határozat Határozat száma 1/2007 A Küldöttgyûlés a 2006. évi pénzügyi beszámolót 2/2007 3/2007 4/2007
5/2007
6/2007
– kézfeltartással jelezve – egyhangú határozattal elfogadta. A Küldöttgyûlés a 2006. évi közhasznúsági jelentést – kézfeltartással jelezve – egyhangú határozattal elfogadta. A Küldöttgyûlés a 2006. Segélyalap mûködésérõl szóló beszámolót – kézfeltartással jelezve – egyhangú határozattal elfogadta. Tagdíjakról: – 25-70 év közötti tag 3 750 Ft/év tagdíjat köteles fizetni. – 500 Ft-ot (regisztrációt) minden tag köteles megfizetni. – Kivételt az egyedi mentességek, OSB, felszentelt papság, tiszteletbeli tagság jelentenek. A küldöttgyûlés a javaslatot 4 tartózkodás 35 igen szavazattal elfogadta. A BDSZ Iskola Alapról: A bencés iskolák támogatására a BDSZ létrehoz egy támogatási alapot, évi 1 000,- eFt összeggel. (A két gimnázium nevezze meg azokat a konkrét célokat, amelyet meg kívánnak valósítani a támogatásból.) A BDSZ arra kéri tagjait, hogy lehetõségeik szerint egyéni adományukkal támogassák ezt az alapot. (BDSZ Iskola Alap). A BDSZ Elnöksége az így, aug.15-ig összegyûlt összeget tanévnyitón adja át az iskolák vezetésének, azt egyenlõ arányban megosztva a Gyõri és a Pannonhalmi Gimnázium részére. A küldöttgyûlés a javaslatot egyhangú szavazással elfogadta. A Bencés Ösztöndíjalapról: A bencés diákok továbbtanulásának támogatására a BDSZ létrehozza BENCÉS ÖSZTÖNDÍJALAP- JÁT. A BDSZ kéri tagjait, hogy lehetõségeik szerint támogassák ezen alapot. Az alapban minden év végéig összegyûlt pénzösszeg kiosztása pályázati formában történjék. A BDSZ garanciát vállal legalább évi 1 mFt ilyen célú elkülönítésére. A pályázat kiírására és a pénzösszeg kezelésére a BDSZ felkéri, illetve felhatalmazza a MEDIUM PRO EDUCATIONE ALAPÍTVÁNYT. A küldöttgyûlés a javaslatot egyhangú szavazással elfogadta.
7/2007 A BDSZ felhívja tagjait, hogy lehetõségeik szerint közvetlenül is támogassák a Pannonhalmi és Gyõri Bencés Gimnáziumot. A két gimnázium ilyen célú felhívását a BDSZ Hírlevelében minden évben közzéteszi. A küldöttgyûlés a javaslatot egyhangú szavazással elfogadta.
8/2007 A BDSZ garanciát vállal arra, hogy az elnökség mandátumának végéig, minden évben – javaslatot tesz a fokozatos tagdíjemelésre, – iskolák támogatásának 5. sz. határozatában vállalt elveire és mértékére, – továbbtanuló diákok támogatásának elveire és mértékére. A küldöttgyûlés a javaslatot – kézfeltartással jelezve – egyhangú határozattal elfogadta. 9/2007 A BDSZ Küldöttgyûlése a beterjesztett 2007. évi költségvetés fõ számait (megjelenés költségei, mûködési költségek, támogatások, valamint bevételek) elfogadja azzal a módosítással, hogy a 4. sz. határozatban elfogadott tagdíjemelés hatása átvezetésre kerül. A küldöttgyûlés a javaslatot – kézfeltartással jelezve – egyhangú határozattal elfogadta. 10/2007 A BDSZ Küldöttgyûlése a beterjesztett Alapszabály módosítást elfogadja. A küldöttgyûlés a javaslatot – kézfeltartással jelezve – 3 tartózkodással elfogadta. 11/2007 A BDSZ Küldöttgyûlése Szokolay Sándor zeneszerzõt a Bencés Diákszövetség tiszteletbeli tagjává választja. A küldöttgyûlés felkéri a Soproni Területi Szervezetet, hogy a határozatot Szokolay Sándorral közölje ünnepélyes keretek között. A küldöttgyûlés a javaslatot – kézfeltartással jelezve – 1 ellenszavazattal elfogadta.
3
KÜLDÖTTGYÛLÉS Tárgyévi tény adat
KÖLTSÉGVETÉS Megnevezés / Ft
BEVÉTEL Áthozat elõzõ évrõl Befizetett tagdíj Jelvény bevétel Adomány, Önkormányzati t. Póló bevétel Állami támogatás SZJA 1% Kamat Árfolyam differencia Segély Alapra befizetés Bencés Bál „bevétele” Egyéb bevételek BEVÉTEL ÖSSZESEN:
2005.12.31
2006. évi
2006.12.31.
Tény
jóváhagyott terv
Tény
7,690,332 3,517,159 9,000 23,000 235,000 596,000 1,716,425 602 374,324 27,983 -
6,841,792 3,400,000 20,000 50,000 250,000 404,000 1,700,000 9,000 350,000 20,000 750,000
6,841,792 3,941,470 11,550 73,530 90,000 1,954,513 2,118,507 611 88,396 1,413,384 -
14,189,825
13,794,792
16,533,753
EBBÕL TÁRGYÉVI BEFOLYÁS:
KIADÁS Almanach Kiadvány szerkesztés Posta költség Kiadvány csomagolás Boríték készítés Bencés Hírlevél
9,691,961 969,375 300,000 1,219,234 220,415 60,250 294,725
980,000 300,000 1,250,000 240,000 100,000 400,000
1,163,520 543,100 1,459,499 343,739 294,960 597,984
3,063,999
3,270,000
4,402,802
647,500 40,000 400,000 261,625 100,000 100,000 100,000 500,000 -
775,000 40,000 400,000 300,000 200,000 100,000
905,000 40,000 500,000 222,800 200,000 100,000 786,756 180,000
TÁMOGATÁSOK ÖSSZ.:
2,149,125
2,015,000
2,934,556
Rendezvények költségei Tagszerv. látogatása Bankköltség Csekk készítés Oklevél készítés Jelvény készítés Póló készítés, nem iskola
112,206 135,523 204,818 255,850 23,875 531,250 159,250
100,000 100,000 210,000 300,000
200,000
54,580 276,055 225,105 314,760 30,400 -
TECHNIKAI KIADÁSOK:
1,422,772
910,000
900,900
143,632 19,475 2,200 396,250 50,580 100,000 712,137
150,000 25,000 400,000 50,000 100,000 100,000 825,000
136,714 3,452 403,800 57,690 15,000 616,656
KIADÁS ÖSSZESEN:
7,348,033
7,020,000
8,854,914
MARADVÁNY
6,841,792
6,774,792
7,678,839
KIADVÁNYOK ÖSSZ.: Tagszervezetek támogatása Pax Hungarica támogatása Segély Alapra kifizetés Iskolák támogatása, póló Szent Márton kamarakórus Templomok (kismegyeri, gyõri) Tihanyi jubileum Bencés Bál szervezésére Egyéb támogatás
Nyomtatvány, irodaszer Hatósági díjak, hírdetés Protokoll Levelezés ügyintézése,könyvelés Nyíregyházi ingatlan ktg. WEB lap üzemeltetés Egyéb kiadások Mûködési költségek:
200,000
FELHÍVÁS A BDSZ elnöksége titkár alkalmazásáról döntött FELADATAI: - hivatalos ülések elõkészítése, jkv-vezetése; - határozatok végrehajtásának figyelemmel kísérése; - adminisztráció, hivatalos levelezés, tagnyilvántartás; - kiadványaink anyagának összegyûjtése; - találkozók, rendezvények szervezése, illetve azok elõkészítésében való közremûködés; - pályázati lehetõségek figyelemmel kísérése, megírása; - a leendõ egyesületi iroda felállítása, vezetése. A titkári feladatkörre bencés (öreg)diák jelentkezését várjuk, lehetõleg budapesti lakhellyel. Elõirányzott munkaidõ: heti 15-20 óra. Díjazás: a minimálbér idõarányos része+ eredményérdekeltség (a pályázatokhoz kapcsolódóan) Elõzetes kérdésekre szívesen ad választ a BDSZ elnöke, ügyvezetõ elnöke és fõtitkára. A pályázathoz az érettségi és egyetemi diploma (index) másolatát, valamint egy személyes illetve szakmai önéletrajz csatolását kérjük. Pályázatot a BDSZ címére kérjük eljuttatni, április 15-ig.
A BDSZ elnöksége egyesületi iroda felállításáról döntött Legyen alkalmas két irodai munkahely kialakítására, valamint kapcsolódjon hozzá (alkalomszerûen) egy 6-8 fõ megbeszéléseinek helyet adó tárgyaló. Jó közlekedési adottságokkal rendelkezõ helyet keresünk, elsõsorban Budapesten. Az iroda mûködését elképzelhetõnek tartjuk „társbérletben” pl. egy plébánián vagy valamely diáktársunk vállalkozásának székhelyéhez kapcsoltan. Az iroda az egyesületi titkár munkahelyeként mûködik. A BDSZ jelképes bérleti díjat, illetve rezsiköltséget tud fölvállalni. Ajánlatokat, javaslatokat a BDSZ címén várunk, április 15-ig.
4
PAX
KÜLDÖTTGYÛLÉS
Utóhang a küldöttgyûléshez
V
ÁRAKOZÁS. IZGALOM. FESZÜLTSÉG. Ezekkel a szavakkal jellemezhetném az érzéseket, melyek február 10. reggelén kavarogtak bennem, mikor a BM Duna-palota felé vettem az irányt, hogy részt vegyek a BDSZ soproni csoportjának képviseletében a küldöttgyûlésen. Nem tudtam, hogy kit ismerhetek majd a többiek között; hogy fogadnak majd az öregek; mit is kell ilyenkor csinálni, és egyébként is: mit keresek én itt egyáltalán? Ezért nagy örömmel csapódtam az impozáns helyszín kapujában DR. KOVÁCS ATTILA oldalára, aki még az egyetemen tanított informatikára – legalább lesz, aki bemutasson a többi küldöttnek. Szerencsére azonnal másik, gimnáziumi tanáromba botlottam bele a jelenléti ív aláírása után az emeleten a kávés termosz mellett, õ pedig gyorsan bemutatott BISCHOF PÉTERNEK, így ez a feszültséget okozó tényezõ hamar elmúlt. Valami viszont még mindig zavart: hol vannak a fiatalok? Itt csak idõsebb tagokkal leszek körülvéve? Mi az átlagéletkor a Szövetségben? És mi ennek az oka? Ezek a kérdések újra terítékre kerültek a küldöttgyûlés napirendjében is, valamint meghallgathattam – mint közgazdász számára érdektelen – egy személyes hangvételû beszámolót is a költségvetésrõl, volt nem kevés vita a jövõbeli tervekrõl. Szerencsére olyan tervekkel állt elõ minden hozzászóló, melyek hatására van esély a fiatal, frissen végzett, tettre kész bencés diákokat minél elõbb a BDSZ-be csábítani, s nem csak 40 éves kortól (tisztelet a kivételeknek!) kezdõdik a tagság. Volt még egy pont, ahol – bár egyetemi tanulmányaim alatt tagja voltam mindenféle hallgatói szervezetnek, így a „közszereplés” nem idegen tõlem – az adrenalinszintem az egekbe szökött, a vérnyomásom pedig kritikus érték felé közelített: az Alapszabály módosításához terjesztettem be egy módosító indítványt, s egyáltalán nem tudtam, hogy mi lesz a reakció a küldöttek részérõl. Csalódtam. Kellemesen. És ugyanilyen kellemes érzéssel hagytam el a gyûlés helyszínét kora délután. Csak a kimaradt ebédet sajnáltam…
VERESKUTI BÁLINT (Gy 97)
ET GAUDIUM
Porta patet… (Küldöttgyûlés után)
D
iákszövetségünk elõzõ éve a tennivalók kijelölésérõl, valamint néhány új próbálkozásról is szólt. Nem kívánom itt méltatni, részletezni azokat – ha a bálra, szórólapra, kérdõívre, telefonflottára gondoltok – talán kijelenthetõ: a próbálkozás nem is volt eredménytelen. De legalább ennyire fontos a felismerés, a nem felmutatható dolgok okán levonandó tanulság is. Mert voltak eredmény nélküli nekirugaszkodásaink is. Mert a célokat megjelöltük, de nem vettük számításba erõnket, illetve a célok megvalósításához az eszközöket nem rendeltük mellé. Ha ezt folytatjuk, akkor hibázunk. Hibázunk, nem csak mert légvárat építünk, délibábot kergetünk, hanem azért, mert el is fáradunk abban. Azt várjátok tõlünk, mutassunk föl célokat. Célokat, amelyekkel azonosulni tud a BDSZ tagsága, amelyek megvalósítása közösséget is teremt. Nagyon sok szép cél megfogalmazható. De ha nincs zászlóvivõje az ügynek, nem tud megvalósulni. A BDSZ ma meg kell erõsítse alapjait – mûködési hátterét. A BDSZ ma zászlóvivõket keres – közösséget megszólítómozgósító célkitûzései mellé. Ezek voltak a küldöttgyûlésünk bevezetõ gondolatai. A küldöttgyûlésé, amelyen végül több évre szóló programot fogadtunk el, az esetek többségében szinte egyhangúan. A költségvetési és tagdíjreform elfogadásával kimondtuk: többre szól küldetésünk, semhogy csak a magunk dolgaival foglalkozzunk. Persze kell a Hírlevél, kell honlap is, kell a segélyalap, kell a tudatos piármunka és kell iroda, amely garanciát jelent, hogy az elhatározott dolgok megvalósulása nem „maradékelv” figyelembevételével történik. És amelyre ki is írhatjuk: porta patet…. Ezeket hívjuk mostantól alapmûködésnek, ezek költségéhez kell igazítanunk – három éves átmenettel – a tagdíjakat. Mert az alapmûködésünk nem válhat bizonytalanná, nem függhet állami támogatástól, és más külsõ tényezõtõl. Az alapmûködés megvalósulására a tagság a garancia. Egyéb bevételeinkbõl pedig meg kell alapoznunk önmagunkon túlmutató tevékenységünket: erõsítenünk kell a területi szervezeteket, oda kell fordulnunk az iskoláink felé, a fiatalokat pedig nem csak hiányolni kell, hanem tenni is kell értük: Iskolaalap az iskoláinkért, és Ösztöndíjalap a fiatal bencés diákokért. A BDSZ ezen ügyek mögé áll oda, kérve a tagságot – és minden bencés diákot – álljon mellé. Álljunk egymás mellé ezen célokért. Hiszem, megtaláltuk a közösségünket leginkább erõsítõ megoldást: másért, másokért alkotunk szövetséget. Kinyitottuk a szívünket is. BISCHOF PÉTER (Ph 75) BDSZ elnök
5
KÜLDÖTTGYÛLÉS
Elnökségi közlemény Tagdíjváltozás
F
elhívjuk Diáktársaink figyelmét, hogy 2007-tõl megváltoztattuk a tagdíjfizetési rendszerünket. Ennek magyarázatát itt nem részletezzük, figyelmetekbe ajánljuk az elnökségi hírek rovatunkat. Tehát a 25 és 70 év közötti életkorú diáktársaktól 3 750,-Ft éves tagdíjat kérünk. A fiatalabbaktól és idõsebbektõl is 500,-Ft ún. „regisztrációs” tagdíjat kérünk. A fiatal és idõsebb diáktársak megértését kérjük: szükséges, hogy legalább ilyen formában „életjelet” kapjunk Tõletek. Felhívjuk figyelmeteket, amennyiben a tagdíj kifizetése bárkinek anyagi gondot jelent, lehetõsége van a BDSZ-nek címzett levélben annak közlésére, hogy továbbra is tagja kíván maradni a BDSZ-nek. (A tagdíj elõírása technikailag úgy történik, hogy az 1954-ben vagy korábban, illetve a 2001-ben, illetve késõbb érettségizettek részére 500,- Ft-t, egyébként a rendes tagdíj összegét írjuk elõ.) A tagdíjak befizetése az alanti csekkszámlaszámra történhet a kiküldött sárga csekken, vagy bankátutalással is elküldhetõ. (A közleményrovatba kérjük az érettségi helyét és évét feltüntetni, valamint – tekintettel a meghirdetett egyéb célú befizetési célokra – a „tagdíj” megjelölést) A tagdíjak befizetése folyamatosan történhet az év folyamán, megköszönjük a korábbi befizetéseket. Egyenlegértesítõt az évi utolsó Hírlevélben küldünk.
Külföldrõl történõ befizetések:
Á
tutalást tudunk fogadni (csekket ne küldjetek!!!) az alábbi bankszámlánkon:
SWIFT kód: BUDAHUHB IBAN: HU09-10103104-39661522-00000004
Az utaláson légy szíves feltüntetni a kedvezményezett nevét:
Bencés Diákszövetség, valamint a BDSZ bankját és annak címét: Budapest Bank NyRt. H-1132 Budapest, Nyugati tér 4-5. *********** A továbbiakban tehát fontos tudatosítani és megjelölni, hogy a befizetett/átutalt összeg adomány, avagy tagdíj. A megjelölés nélkül érkezõ befizetéseket automatikusan tagdíjként (ill. tagdíj elõlegnek) tekintjük, tekintettel arra, hogy az adományról az adományozónak egyértelmûen rendelkeznie kell. A fentiek miatt a továbbiakban két-két csekket küldünk Hírlevelenként, hogy az adományt, illetve a tagdíjat külön csekken lehessen befizetni. Az iskolaalapba adományozók neveit külön-külön nem hozzuk nyilvánosságra – a kisösszegû befizetésekért is hálásak vagyunk. A beérkezett összegrõl azonban – az iskolaalap tájékoztatóban meghatározottak szerint – osztályok (illetve iskolák) szerinti összesítést tesszük közzé. (A továbbiakban tehát az adományozói rovat megszûnik.) Köszönjük megértéseteket, bizakodással várjuk céljaink támogatását – egy erõsebb BDSZ-ért, és a jól mûködõ BENCÉS ISKOLÁK-ért!
BENCÉS ISKOLAALAP A Gyõri és a Pannonhalmi Bencés Gimnázium támogatása (lásd a mellékelt tájékoztatót)
A
z iskolaalapunkra szánt befizetések (adományok) ugyancsak ezen bankszámlaszámra teljesíthetõk azzal, hogy a közlemény rovatba az „iskolaalap” írandó, valamint – amennyiben adóvisszatérítés igénybevételére lehetõségetek van – a befizetõ adóazonosítószáma (AAJ) kerüljön feltüntetésre. (Az olvasható név és cím szintén fontos feltétele az adóigazolás megküldésének!) Felhívjuk figyelmeteket, hogy az adóigazolást automatikusan megküldjük (2008 januárjában) mindazon adományozónknak, aki az adóazonosító számát megadta. Az alapra aug. 20-ig várjuk adományaitokat, az ezt követõ befizetést a következõ évi cél befizetéseihez csoportosítjuk.
Orvosaink jelentkezését várjuk! A BDSZ-en belül szeretnénk egy „orvos céhet” létrehozni. Ezért kérjük, hogy a volt bencés diák orvosok jelentkezzenek az alábbi címek egyikén. DR. KÁROLYI GYÖRGY (Ph 68) 9400 Sopron, Gyõri út 15. DR. PONGRÁCZ JÓZSEF (Ph 69) 6000 Kecskemét, Bagoly u. 1/A
[email protected] DR. ADAMOVICH KÁROLY (Ph 72) 7623 Pécs, József A.u.1.
[email protected]
6
PAX
GYÁSZ
Nagy Gáspár Kedves Diáktársak! Fájdalommal tudatom, hogy Nagy Gáspár (Ph 67) diáktársunk ma (07.01.03) elhunyt. Az Úristen fogadja be õt országába! Imádkozzunk érte! PAX! HORTOBÁGYI T. CIRILL OSB (Ph 77) Nagy Gáspár:
A halál beüzen… és aztán nincs vége, így megy ez tavasz óta, ha a Fényesség örök, hát kegyetlenül örök a nóta. Már itt hullámzik köröttünk, s a szárbaszökkentet elviszi még mielõtt fejét önként lehajtaná, de a dal fönt fényesen hiszi, hogy a Föltámadott igéit mormoljuk alá. S riadtan kérded: még hány temetésen találkozunk össze, amíg rám vagy rád kerül a sor? Tudom mikor átnézel a kandeláber-erdõ nyiladékán, szemedben füstöl a fasor. (Gáspár barátunk utolsó verseinek egyike) SZIKORA JÓZSEF (Ph 67) összeállítása munkásságáról: Nagy Gáspár költõ 1949-ben született Bélbaltaváron. Tanulmányait a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban, majd Szombathelyen népmûvelés és könyvtár szakon végezte. 1988-tól a Hitel szerkesztõje, 2004-tõl a Magyar Katolikus Rádió kulturális szerkesztõségének vezetõje. Fontosabb kötetei: a Koronatûz, a Földi pörök, a Kibiztosított beszéd és a válogatott verseit tartalmazó Múlik a jövõnk. Gyûjteményes kötete a Szabadrabok. Életmûvének fontos ihletõje az 1956-os forradalom. Kossuth-, Radnótiés József Attiladíjas mûvész, munkásságát Balassi emlékkarddal, Magyar Mûvészetért Díjjal és Magyar Örökség Díjjal is elismerték.
ET GAUDIUM
Nagy Gáspár (1949–2007) Nagy Gáspárt 1977-ben Radnóti-díjjal, 1990-ben József Attila-díjjal, 1993-ban Nagy Imre-emlékplakettel, 1994-ben Kölcsey-díjjal, 1999-ben Balassi Bálint-emlékkarddal, 2000-ben Kossuth-díjjal, 2006-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki. Életmûvét egyebek mellett a Koronatûz, a Földi pörök, a Múlik a jövõnk, a Szabadrabok és a Közelebb az életemhez címû kötet õrzi. „… míg a szem él, látni kell vele – Barátaim!…” (A fiú naplójából)
Kedves Barátaim! Szívmegállító, lélegzetfojtó hír ez – a megváltoztathatatlan tényrõl. Ugyanakkor kegyelmi a pillanat is: mindannyian Úton vagyunk Betlehembe – a Nagy Gáspár-vers nyomán, szimbolikus értelmezésben örök háromkirály-járásunkra, földi utunkra utalva – a csillag nyomában… Most is „hótalan a hegyek inge…” – DE el kell érnünk Betlehembe… Szabadítót mondani címû CD-je még jókor jelent meg. SZOKOLAY Simphonia Ungarorumját, no meg a Zrínyi szózatát zenei illusztrációként Nagy Gáspár CD-jével együtt érdemes meghallgatni… Mélyen gyászolom és éltetni-hirdetni fogom meglelt, átélt, átszenvedett igazságait, amíg a sors engedi. Most látom – újabb döbbenet! -, hogy az origo-portálon egy sornyi hír sincs Nagy Gáspár haláláról! Ha nem tudnám is, jelzésértékû lehetne: „akirõl hallgatnak ma, akit agyonhallgatnak ma, az az igazi nagy lélek, nagy szellem – arra figyeljetek!” Szeretettel, imádsággal Cs. Varga Pista (Gy 64) P.s. – Nagy Gáspár testamentumából való a Láthatatlan kõre vésem címû, Kannás Lajosnak ajánlott vers, amelyben megállapítja: „tudva, hogy bár szavaimnak nem lesz táboruk de fájó árulások és zajló testvérháborúk heveny idején kell kimondanom: cáfolhatatlanul: csak a hõsöknek és mártíroknak van igazuk!”
GYÁSZ
7
Búcsúztató 2007. január 16-án Nagytilajon tanári tapasztalatom mondatja: minden hiánnyal, amit diák-
E
gy idõben nem járhattunk iskolába: Gáspár csaknem tíz évvel volt fiatalabb nálam. Tanítani sem taníthattam õt: amikor õ pannonhalmi diák volt, én Budapesten bölcsészhallgató. Amikor tanítani kezdtem, õ fõiskolás volt Szombathelyen. Történelmi korban éltünk és élünk. Õ a második világháborúról csak beszélni hallott, az én emlékeim ott kezdõdnek. 1956 utóéletérõl, ami iskolánkat is érintette, már bõven volt tapasztalata. A történelemrõl és a történelembõl meggyõzõdésem, hogy többet és mélyebben tudott nálam, s ami ennél még fontosabb: elevenebben érezte. Ezért tudott vallani, nem törõdve azzal, alkalmas-e az idõ a szólásra vagy sem: szólni kell, az igazságot nem lehet elhallgatni. Egy hegyen – csak szépítve mondható hegynek, egy dombnak is kicsi púpon, a „kupacon” – tanultunk meg távlatokat látni. Mert voltak tanáraink, akiknek maguknak is voltak távlataik. S bár mindannyian – volt idõ – börtönnek éreztük a diákotthon zártságát, ott tanultunk igazi szabadságot. Megtanultuk – mert megismertük – a szellemnek és a léleknek az igazi szabadságát. S megtanultuk, már akkor megtanultuk, amikor még a legtöbb iskolában ezt nem taníthatták, hogy vannak értékek, amelyek nem függenek politikai rendszerektõl, nem függenek hangosan kiabáló politikusoktól, s ezeket az értékeket lánckerék sem képes eltaposni. Mi az, ami bennünket – bencés öregdiákokat – ma is szövetségbe köt? Hogy voltak tanáraink, akik értékeket adtak tovább, s mi ezekbõl diákként talán kevesebbet, de felnövekedvén egyre többet vállalva magunkévá tettünk. Sokan voltunk, kik nyakasok voltak, s „miként az idõ, úgy röpültünk”. S valami megfoghatatlan és kimondhatatlan, de a valóságosnál is valóságosabb vonzás erejében éltünk. Mert tanítottak – nem kényszerítettek – minket imádkozni, és tanítottak – nem kényszerítettek – dolgozni bennünket. S keresték s velük együtt kerestük mi is nyugtalan szívünkkel a békét. Életre szóló feladat ez. Szerzetestanárok és diákok egy életre szövetséget kötöttek. Elvittünk valamit tanárainkból. Õk talán úgy érezték, hogy hirtelen szegényebbek lettek, de saját bencés szerzetes-
Elhunyt DR. KELÉNYI GÁBOR diáktársunk Dr. Kelényi Gábor (Bp 44) a Pécsi Tudományegyetem Pathológiai Intézetének volt igazgatója, a Pécsi Orvostudományi Egyetem volt rektora 2006. szeptember 23-án eltávozott tõlünk. Nyugodjék békében! DR. ADAMOVICH KÁROLY (Ph 72)
jaink belõlünk vittek el, mi lettünk gazdagabbak. „Szól az ének búcsúzóra,//Vén diáknak ballagóra.// Messze visznek már a léptek.//Vissza talán sose térek…// Talán sose térek vissza,//Szívem a bú borát issza.// Elszálltak, haj, mind az évek,//Pannonhalma, Isten véled!” Ezekkel a sorokkal ballagtam én '59-ben, Gáspár is ezt énekelte '67-ben. S közben újra és újra visszatérnek az öregfiúk, s borulnak egymás nyakába, s erõsödnek a régi barátságok – holtomiglan, holtáiglan, túl még a síron is. Szent Márton hegye, monostora, iskolája búcsúzik a volt diáktól, aki most már a teljességet látja. Büszkék lehettünk az egyenes gerincû, tiszta tekintetû tanítványra, akitõl hûséget, a keresztény és magyar gyökerek vállalását tanulhattuk nemcsak diáktársak, hanem tanárok is. Ahogyan mindig vállalta a vasi szülõföldet, ugyanúgy mindig vállalta szellemi otthonának azt a helyet, amelyrõl így ír: „…végre Titanikként süllyed elõ az isteni ködbõl s én pihegve várom a földigérõ ruhájú embereket, várom a várból a figurákat, szamaraskordét, angyalszárnyú hordót, várom a kimasírozó falra kicsinyített osztályokat, a tanári noteszok irgalmatlan hajráját a túlvilági kapun kifelé, várom a bámész turistákat, akik irigyelnek-sajnálnak minket, várom a levelet, várom a fordítható födelû ládát… (…) várom a Te Deumot, várom itt a kapu elõtt a többieket, mert fogadtuk egykoron, itt találkozunk, ha följutunk, ha följutunk…“ Búcsúznak most a diáktársak is attól a ballagótól, aki vissza sose tér – s akinek ballagása miatt most a mi szívünk issza a „búnak borát”. Meghalt egyszer egy idõs szerzetestársunk. Egy még idõsebb mondta: akkor most mi következünk már. Mire egy nála is idõsebb atya, SZULPIC atya – sokunkat tanított, s úgy emlékszem, Gáspárnak is tanára lehetett – a maga természetes módján kijelentette:„Vigyázat, nem sorban megy ám!” Nem sorban megy ám… Meg kell rá érnünk. Meg kell szenvednünk a tisztességes ballagásért. Fiúk, atyák… atyák és fiúk: sorsunk ugyanaz. Nem az elmúlás, hanem a béke, az élet. S amíg meg nem áll a szív, keressük a békét, a rendet, az igazságot, a teljességet: keressük az Életet, keressük az Istent. Mert „Magadnak alkottál minket, Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Benned." (Szent Ágoston) DR. KORZENSZKY RICHÁRD OSB (Ph 59)
A BDSZ nevében Farkasréten FÁBER MIKLÓS, Nagytilajon BISCHOF PÉTER búcsúzott Nagy Gáspártól (beszédek a www.bencesdiak.hu honlapon)
8
PAX
HÍREK
(Folytatás az elsõ oldalról)
hûen vallott hazaszeretete követendõ példaképpen áll minden magyar ember elõtt. A Bencés Diákszövetség megtiszteltetésnek tartja, hogy tagjai közé fogadhatta a Corvin-lánccal kitüntetett zeneszerzõt. ,,Régtõl dícséretes hagyománya Szövetségünknek, hogy azokat a személyeket, akik életvitelükkel és a Szövetség céljainak valóraváltását elõsegítõ tevékenységükkel kimagasló érdemeket szereztek, Tiszteletbeli Tagjává fogadja. Minekutána SZOKOLAY SÁNDOR, aki Kunágota helységben 1931. március 30-án született, a Bencés Diákszövetség Soproni Alapszervezete által a Bencés Diákszövetség tiszteletbeli tagságára támogatólag felterjesztésre került, az õ életmûvét az alant jelzett helyen és idõben megvizsgáltuk, és úgy találtuk, hogy a magyar zenei élet kiválóságaként példaadó életvitelével bennünket, bencés diákokat is megerõsít vallott értékeinkben, így Szövetségünk számára megtisztelõ, ha tagunkká fogadhatjuk.” – ismertette Teodóz atya latin ékesszólással, a tiszteletbeli tagságot adományozó oklevelet, a széles publikum elõtt. „ – Kezdetben vala az Ige, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Azután a világosságot elválasztotta a sötétségtõl, az Ótestamentum azt mondja: látá Isten, hogy jó a világosság . Azután teremtette az eget, a szárazföldet, a napot, a holdat, a csillagokat, növényeket állatokat, végül az embert. Munkája befejeztével pedig látá, hogy mindaz, amit teremtett, igen jó. Szerintem ebbõl az igen jó-ból, az igen jelenti a mûvészeteket, vagyis a zenét, az irodalmat, a festészetet, szobrászatot, a táncot, és így tovább.(...) – Fontosnak tartom, hogy ne szóval magyarázzam meg a hitemet, mert a prédikáció nem az én feladatom. A teremtett világ a legtökéletesebb alkotás, ezt az Isten elvégezte, és ahogy a Biblia mondja, mi Isten munkatársai vagyunk, próbáljuk követni az útját.(...) – A hit többé nem magányügy. Nem magánügy, fõképp akkor, amikor a világ azt hiszi, hogy a vallást kinövi, pedig még meg sem tanulta. A kommunista eszme, amely a világot végképp el akarta törölni, az összes krisztusi tantól akarta megfosztani a világot, ami gyökereitõl fosztotta volna meg. Az ordas eszme elmúltával sem jobb a helyzet. A mai világ szándékos tévesztései között: igenis õrizõi vagyunk egymásnak. Óvnunk kell idõben egymást a rossztól. Az ámítás egyre ismerõsebb fogalom manapság. Úgy érzem, hogyha én is kaptam valamit föntrõl, Babits Jónás könyvére emlékeztetõ küldetés-megtagadás lenne, ha nem szólnék. A XXI. század elején tényleg elmondhatjuk, hogy ördögi erõk vannak jelen, lassan bukósisakot kell venniük az õrangyaloknak is, olyan kegyetlen a világ. Annyira nem magányügy a hit, hogy ki kell kényszerülnie az emberbõl." (Részlet a Szokolay Sándorral készült Credo ergo sum! címû interjúkötetbõl, amelynek szerzõje HALÁSZ ZSUZSA, kiadta a Kairosz Kiadó) B.TÓTH ÉVA
ET GAUDIUM
Együtt örvendünk és gratulálunk! Legutóbbi hírlevelünk nyomdába adása óta a következõ diáktársak megtiszteltetésérõl szereztünk tudomást: Örömmel tudatom, kedves Bencés Diáktársak, hogy Pannonhalma városnak, a rendszerváltás után 17 évvel, pannonhalmi diák a polgármestere. BAGÓ FERENC 1960-ban érettségizett CZIRÁKI LÁSZLÓ tanár úr osztályában, majd világjáró lett. A híres gyõri Rába cég üzletkötõjeként sokat utazott az európai országokban, Afrika északi területein, és éveket töltött Egyiptomban. A 2006-os önkormányzati választásokon jelentõs fölénnyel nyert, polgármesterré választották Pannonhalmán. A jó Isten segítse munkádat, mi pannonhalmi diákok drukkolunk és melletted állunk! Cicero mondásával kívánunk minden jót: „A rangot viselni, a hatalmat használni lehet, viszont a tiszteletet és megbecsülést ki kell hozzá érdemelni.” – Tudjuk, hogy ki fogod érdemelni! ZOLTAI MIHÁLY (Ph 60) Isten áldása munkátokat is!
kísérje
további
életeteket,
A BDSZ elnöksége
RENDSZERES BARÁTI ÖSSZEJÖVETELEINK Minden programunkra minden bencés diákot és minden ismerõst szeretettel várunk, függetlenül attól, hol lakol, vagy hogy egyáltalán BDSZ-tag vagy-e. Keszthelyi szervezet: havonta az 1. hétfõn Keszthelyen a Margaréta vendéglõben (Bercsényi Miklós u. 60.) 18 órakor; az utolsó vasárnapon pedig Zalaegerszegen Somogy megyei szervezet: minden hónap 2. péntekén este Kaposváron a Borostyán étteremben Veszprémi szervezet: havonta a 2. csütörtökön Veszprémben Budapesti szervezet: havonta a 2. hétfõn 17.00 órakor a Szt. Benedek Iskolában, Budapest, I. ker. Fõ u. 30. Budapesten havonta (általában) a 3. hétfõn 19 órától „Bencés sörözés” a Kisvigadó étteremben (Villányi út 34.)
9
HÍREK
BDSZ telefonflotta A
BDSZ Hírlevél megjelenésekor már több mint 300-an vagyunk a „Flottában”. A feltételek és az árak megtalálhatók a decemberi hírlevélben vagy a www.bencesdiak.hu weboldalon. Szeretnék pár gyakran felmerülõ kérdésre válaszolni a flottával kapcsolatban.
GYAKORI KÉRDÉSEK: 1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10. Ha készüléket is vásárolok, akkor ez jelent hûségnyilatkozat aláírást is? Igen, készülék vásárlása 2 éves hûségnyilatkozattal lehetséges. Aki csak elõfizetést (kártyát) kér, annak nincs hûségnyilatkozata. 11. Hogy kell befizetni a készülék és az óvadék díját? Ha lehetséges, akkor átutalással. Készpénz befizetés esetén kérjük plusz 100 Ft befizetését, mert az UniCredito Bank 100 Ft-ot von le készpénz befizetés esetén. 12. Mi az a partnerkörzet, és mennyibe kerül? Partnerkörzetnek egy vezetékes elõhívó számot lehet megadni (havi díja 240 Ft) (Pl. Budapest: 1 vagy Sopron: 99). A megrendelés után az ilyen elõhívószámmal rendelkezõ telefonszámokat 7 Ft/perc díjon lehet hívni a nap bármely szakaszában. Az elõhívószám módosítására havonta egyszer van lehetõség, ha valaki változtatni szeretne. 13. A számlámon miért 2 800 Ft havidíj és 24 Ft-os percdíj szerepel? A Pannon számlázási rendszere nem tud különbözõ havi és percdíjakat beállítani, ezért a flottára vonatkozó havi- és percdíjak a jóváírások után fognak megegyezni az általunk kommunikált összegekkel (tehát havidíj 1 920 Ft, percdíj 19 Ft). A számlán a jóváírások különbözõ sorban szerepelnek. 14. Fontos információ azoknak, akik már csatlakoztak a „flottához": PANNON TELEFONOS ÜGYFÉLSZOLGÁLAT: 1220/ 1. menü/ 0. menü – hívása ingyenes Pannon hálózatából 06-20/2000-000 – normál hívásdíj, bármelyik hálózatból hívható. – Egyenleg-lekérdezés: 172 (25 Ft a díja). – A telefonszámokhoz tartozó jelszó: 1 2 3 4 5 6 (ezt a telefonos ügyfélszolgálat kérheti, ha felhívjuk õket). A telefonszámlákat vagy postán – csekken, vagy bármelyik Pannon üzletben ki lehet egyenlíteni akár készpénzzel, akár bankkártyával. Ha valaki átutalásról szeretné fizetni a telefonszámláját, azt neki kell elintézni valamely Pannon Üzletben, mert ott néhány papírt alá kell írni olyankor.
Áttérés után mi lesz az összeggel, ami a praktikumos számon van? Az összeg nem veszik el, hanem a beszélgetések árából jóváírják 1-3 hónap alatt. Számhordozásnál meddig él a kártya, és van-e kimaradás? Nincs kimaradás, és folyamatosan él a kártya az elõzõ szolgáltatónál, az elõre megadott idõpontig. Azon a napon este elveszti a hálózatot a régi kártya, ettõl az idõponttól az új Pannonos kártya már használható lesz. Milyen adatok kellenek a számhordozáshoz? A jelenlegi szolgáltatótól el kell kérni egy ún. számhordozási nyilatkozatot, melyet a 06-92/350333-as számra kell átfaxolni. Szükség van még útlevél-, vagy jogosítványszámra is hozzá. A táblázatba mit kell írni pontosan? A táblázatba az eredeti szerzõdés szerinti tulajdonos adatait, illetve a SIM-kártya hátoldalán levõ sorszámot kell írni a számlaküldési címzett mellé. A következõ sorba az új címet, ha új helyre kérjük a számlát. Ügyintézõ elérhetõsége? 06-20/220-2710-es telefonszám (9-17 óriág ), vagy a
[email protected] Mikor kapom meg a készüléket, és mennyit kell fizetnem érte? Az ügyintézés átfutási ideje kb. 10-12 munkanap, de ha nincsenek pontos adatok, akkor több is lehet. A BDSZ területi szervezeténél (Budapest, Veszprém, Gyõr és Pécs) vagy Futárszolgálat viszi ki házhoz és a csomag ára kb. 2500 Ft. Mikor kell utalnom? Utalni akkor kell, amikor már a vásárlási igény véglegesítve van. Az INEST Kht. 10918001–00000044– 32620010 számlájára kell utalni a kártyánként 3000 Ft óvadékot, valamint a készülék és az átírás (ha van) árát az INEST Kht. 10918001–00000044–32620003 számlájára. Mennyibe kerül a kártyás (nem havidíjas) szám megtartása, illetve a számhordozás másik szolgáltatótól? A kártyás szám (meglévõ Pannonos) megtartása: 3 600 Ft, a számhordozás másik szolgáltatótól (T-mobile és Vodafon): 1750 Ft-ba kerül. Hova kell utalnom a számhordozás díját? A készülék díjára megadott INEST Kht számlára, a 10918001-00000044-32620003 kell befizetni.
FONTOS! Ha egy igényt véglegesítettünk, utána már nincs lehetõség változtatásra sem készülék szempontjából, sem pedig számmegtartás végett! NÉMETH LACI (Ph 84) fõtitkár
10
KÖNYVEK
PAX
ET GAUDIUM
KÖNYVESHÁZ
A
Bolyai Mûhely Alapítvány kiadásában jelent meg a Boldog emberek (Magyarok boldogságról és boldogtalanságról) címû interjúkötet, amelyben Ambrus atyával is van egy szép beszélgetés, no és más boldog emberrel is. DR. ILOSVAI GÁBOR (PH 88)
sodák pedig vannak. A szemünk elõtt. Talán naponta elmegyünk mellettük, talán egy kirándulás alkalmával nem fedezzük fel õket. Lehet, hogy már nem régi fényükben tündökölnek, lehet, hogy már csak a romok maradtak meg. De így is és elbújva is arra a korra utalnak, amikor az építészet még nem egyhangú, sivár, jellegtelen volt. HORVÁTH ZOLTÁN GYÖRGY, GONDOS BÉLA ÉS KÁROLYI GYÖRGY (Ph 68, bencés diáktársunk) „A Balatontól a Bakonyig. Veszprém megye középkori templomai” c. kötete a Romanika Kiadó gondozásában a középkor magyarországi – kis területen meglévõ, felkereshetõ – csodáinak összefoglalását adja. Nagyszerû képek, értõ magyarázó szöveg (német és angol nyelven is), majd a kötet végén gyakorlati útmutatás azoknak, akik a könyv átolvasása után kedvet kapnak, hogy felkeressék a templomokat. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a szépet, aki ismereteket akar szerezni a középkori Magyarország építészetérõl, aki a Balaton és a Bakony környékén lakik, de azoknak is, akik az ország más részérõl akarják megtekinteni ezeket az emlékeket. Ajánlom mindenki figyelmébe a Romanika Kiadó hasonló nívójú többi albumát is, amelyek a magyarság más emlékeit dolgozzák fel. DR. ADAMOVICH KÁROLY (Ph 72)
Kedves Diáktársak! PEIDL BALÁZS (Ph 2000) levelezõlistánk 617. számában olvasható hozzászólásában azt írja, hogy „az erkölcsi felemelkedésért a bencés szellemiséget jól ismerõ diáktársak tudnak tenni”! Nem lenne szabad elsiklanunk e mellett a gondolat mellett, mert nagyon igaz! Egykori bencés diákoknak épp az a nagy lehetõségünk, hogy a bencés spiritualitás és szellemiség szerint alakítva az életünket váljunk egyre inkább Krisztus-követõkké, hívõ emberekké. A lelkiség (spiritualitás) életünk rendezõ ereje, spiritualitásunk nem más, mint a megélt eszményeink. Tudjuk, hogy sajnos olykor különbség van a vallott és a követett eszményeink között: „a szelíd és alázatos Jézust” akarjuk követni, de tele vagyunk agresszivitással… Mintha Balázsnak is ez ment volna át… Fontos lenne olvasni ebben a témában. Nem elég arra gondolni, hogy ismerem a bencés lelkiséget, hiszen évekig ott voltam diák. Pár éve SZUNYOGH XAVÉR atyára hivatkozva taglalta nekem egykori diákunk a bencés rend szervezetét, nagy hangsúlyt fektetve Szent Benedek zsenialitására, amikor a hatásos hierarchikus struktúránkat megalkotta. Mi bencések lettünk volna az a legelsõ rend, ahonnan minden rend szervezete eredeztethetõ stb. stb. Nem mertem mondani, hogy hiszen mi egyházjogi értelemben nem is vagyunk rend, hanem monasztikus kongregáció! Ráadásul Szent Benedek álmában sem gondolt arra, hogy rendet alapítson, „csupán” egy regulát írt saját monostora számára… Bizonyára többeteknek, akik most olvassátok, szintén új ez a gondolat, ezért is kellene olvasnunk. Szeretnék ajánlani pár könyvet a Bencés Kiadó kiadványai közül. Az elsõ öt könyv az imádságról szól, annak módszereirõl, arról a belsõ életrõl, ami az imádságban bontakozik ki bennünk és ami meghatározza a „külsõ” életünket. Nem szerzeteseknek írták, hanem mindenkinek, aki el akarja mélyíteni a hitét. 1. BENOIT STANDAERT OSB: A világ három oszlopa (Útikönyv a XXI. század zarándokának) 2. GABRIEL BUNGE OSB: Cserépedényben (A személyes ima gyakorlata a szentatyák hagyománya szerint) 3. GRACIA M. COLOUMBAS OSB: A szentírás olvasása (A lectio divina)
BAÁN IZSÁK OSB: Evagriosz Pontikosz a gondolatokról (Lectio Divina 5) z embert rosszra csábító kísértés már a Szentírás elsõ lapjain felbukkan. Az Egyiptomban megjelenõ korai szerzetesség sivatagi atyái, akik „mindentõl távol mégis mindennel harmonikus egységben” éltek, az emberi lélek mélységeire való érzékenységgel írják le a kísértéssel járó belsõ folyamatokat. A démonok által sugallt gonosz gondolatok „specialistája” pontuszi Evagriosz, a 4. századi sivatag egyik legjelentõsebb szerzetesírója. Tanítása meghatározó a keleti és a nyugati lelkiség történetében. A jelen kötet négy rövid mûvének fordítását tartalmazza bevezetõvel és jegyzetekkel. Baán Izsák egyszerû fogadalmas bencés szerzetes 1978ban született Komlón. 2001-ben lépett be a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorba. Teológiai tanulmányait Budapesten és Rómában végezte, jelenleg a római Szent Anzelm Egyetemhez tartozó Monasztikus Intézet hallgatója. A Magyar Patrisztikai Társaság tagja, kutatásainak tárgya a korai szerzetesség. Megvásárolható Bakonybélben, a L'Harmattan Kiadó boltjaiban, Pannonhalmán; vagy megrendelhetõ a Szt. Mauríciusz Monostorban (
[email protected]). HORTOBÁGYI T. CIRILL OSB (PH 77)
C
A
KÖNYVEK 4. JOHN MAIN OSB: Szótól a csendig (A keresztény meditáció) 5. ANDRÉ LOUF OCSO: Gyengeség és kegyelem A második csoport ANSELM GRÜN OSB-nek, a münsterschwarzachi apátság szerzetesének írásai. Népszerû lelki író, könnyû olvasni írásait. Különösen is azok forgathatják haszonnal akik napjaink lelkiségét szeretnék érezni. 1. ANSELM GRÜN OSB – MAINRAD DUFNER OSB: Mélybõl forrásozó lelkiség 2. ANSELM GRÜN OSB: Út a szabadsághoz 3. ANSELM GRÜN OSB: Böjt (test és lélek imája) 4. ANSELM GRÜN OSB: Életet fakasztó vezetés (A vezetés elvei Szent Benedek Regulájában) Végül – vagy mindenekelõtt! – egy protestáns szerzõ mûvét ajánlom a „napjaink teológiája” sorozatból: JÜRGEN MOLTMANN: Minden végben kezdet rejtezik (Kis reménytan) Bárkinek vállalom a könyvek beszerzését vagy kölcsönzését. PAX! Pannonhalma, 2007. január 21. HORTOBÁGYI T. CIRILL OSB (Ph 77)
GAÁL JENÕ SVD (Kg 48): „Miért álltok itt tétlenül?" könyv tartalmazza Jenõ atyának a Mária Rádióban elhangzott Legyetek apostolok c. elõadásainak szerkesztett változatát, valamint életútját, melyben tanúságot tesz hitérõl, misszionáriusi elhívásáról és szolgálatáról. Részlet a szerkesztõ elõszavából: Élvezetes útleírással, kedves humorral, olykor iróniával vezet minket élete útjain Sorkifalutól Paraguayig. A könyv gerincét alkotó elmélkedések és tanítások pedig egy letisztult gondolatvilágot tárnak elénk kereszténységünkrõl, katolikus hitünkrõl. Segítenek elmélyülni, erõt adnak és feladatot jelölnek ki számunkra. 1989-ben rendje hazahívja, hogy a világ más területeirõl is Magyarországra érkezõ rendtársaival együtt segítse megvalósulni a nagy célt, hogy Magyarország újra keresztény legyen. Kõszegre visszatérve elindítja a Cursillo-mozgalmat, a katolikus megújulás folyamatát. P. Gaál Jenõ kiemelkedõ tevékenységét az állam a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje kitüntetéssel ismerte el 2000-ben. A könyv megrendelhetõ a Mária Rádiónál a 06//1/373-0701 telefonszámon.
A
11
Reflexiók Pro memoria…
E
gyütt kell megemlékeznünk két jóbarátról: HORVÁTH KANDID OSB és KAPOSI GYULA tanárainkról. Mindketten kiválóak voltak a maguk területén. Egy kis szadizmus volt bennük. Kandid atya kis pofonjai majdnem simogatások voltak, az elcsattanás után azonnal elmosolyodott. Kaposi csak megfogta a delikvens karját, és megmaradt a kék folt. Kandid kiváló szervezõ volt. Megszervezte a vízi életet Kaposi Gyula bácsi kitûnõ tanácsai mellett. Az elsõ kis flotta egy négyevezõs túrahajóból, két dublóból és egy hatevezõs úgynevezett õrsicsónakból állt. Ezekkel kisebb-nagyobb evezõs túrákat szervezett Kandid atya. Szigetkerülés, Vác, Visegrád, Esztergom, Dachau. Véletlenül derült ki, hogy Kandid atya nem is tudott úszni, de a résztvevõk mindannyian folyami jártassággal rendelkeztek. Abból is látszik, hogy Kandid atya kiváló szervezõ volt, hogy „megsarcolta” a módosabb szülõket. Így lett a vízitelep és az akarattyai üdülõház. Kaposi Gyulával egészen haláláig rendszeres sportbeli kapcsolatban voltunk, budai villalakásában egy nagy szobában kis tornatermet rendezett be. Mindketten a budapesti Szent Benedek Reálgimnázium tanárai voltak. DR. HAJDÚ JÓZSEF (Bp 34)
„Daloljatok az Úrnak…!” Comme se fricceca – Süt ránk a holdsugár: A Santa Lucia eredeti változata népdal, amelyet Teodoro Cottrau nápolyi nyelvjárásból olaszra költött, Baranyi Ferenc pedig magyarra átköltött. //: Süt ránk a holdsugár, / szellõ se lebben, oly víg a tengerár, / oly jó a kedvem… :// Csábító messzeség / bárkámat hívja Santa Lucia, Santa Lucia! //: Feltámad most a hûs / szellõ szelíden, bajt, gondot messze ûz, / kószál a vízen… :// Száguld majd csónakom, / tengert hasítva Santa Lucia, Santa Lucia! //: Jó bort és friss halat / kínál a sátram, nincs bánat, nincs harag / telt hassal nálam… :// Szívünket mélabú / már nem szorítja Santa Lucia, Santa Lucia! Bárkám is hívogat, / jókedvünk szítva Santa Lucia, Santa Lucia! DR. CS. VARGA ISTVÁN (Gy 64)
12 II. BENCÉS JÓTÉKONYSÁGI
A
A BÁL
PAX
ET GAUDIUM
Bál 2007
BENCÉS DIÁKSZÖVETSÉG és a MEDIUM PRO EDUCATIONE KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY 2007. február 10. napján, immáron második alkalommal rendezte meg a Bencés Jótékonysági Bált. Új helyszínen, a Duna Palotában, hiszen a tavalyi évhez képest az érdeklõdõk száma is lényegesen megnövekedett: 460 diáktárs töltött együtt egy emlékezetes estét. (Sajnos még így sem tudtunk mindenki számára helyet biztosítani, mert a helyek január végére elfogytak.) Jótékonysági célunk idén az alma materekben tanuló határon túli fiatalok támogatása volt. Három hónapos szervezés, közel száz óra telefonhívás (hála a bencés flottának, ennek a költségei kevésbé voltak terhesek a tavalyi évhez képest!), több tucat fax, rengeteg megbeszélés, tárgyalás, összejövetel elõzte meg a jeles napot! Mikor november elején útjára indítottuk a Bál honlapját és felvettük az elsõ regisztrációkat, bíztunk benne, hogy a rendezvény sikeres lesz. A visszajelzések alapján ez nem maradt el! Az idei bál egyházi fõvédnöke DR. VÁRSZEGI ASZTRIK fõapát volt, a világi fõvédnökséget FABER MIKLÓS, a BDSZ Tiszteletbeli Örökös Elnöke, a világi védnök címét pedig DR. MARÓTH MIKLÓS, a PPKE bölcsészkarának életre hívója, egykori dékánja vállalta el. A II. Bencés Jótékonysági Bálon több bencés atya is jelen volt: az egykori tanítványok találkozhattak többek között HORTOBÁGYI CIRILL, HARDI TITUSZ, HORVÁTH DORI TAMÁS, CSÓKA GÁSPÁR, ÁMENT LUKÁCS, BÁNHEGYI MIKSA atyákkal, valamint KELEMEN testvérrel is. A bál a kapuit 18.30-kor nyitotta meg. Ismét volt borkóstoló, ahol a bálozó közönség megkóstolhatta LÉGLI OTTÓ, FARKAS GÉZA, a Heiman Családi Pincészet és a Pannonhalmi Apátság Pincészete borait. Ekkor kezdõdött a szivarbemutató is, ahol pipadohány-különlegességek, szivarok várták az érdeklõdõket. A Galériában a jelenlegi gimnazisták fotópályázatait vehette szemügyre mindenki. A hivatalos megnyitó fél 8 után kezdõdött. Beszédet tartott a két rendezõ szervezet elnöke: BISCHOF PÉTER és KEMÉNY GÁBOR, valamint FABER MIKLÓS és CIRILL ATYA is. Átadásra ke-
rültek a Söveges Dávid- és Palatin Gergelydíjak is (a két intézményben meghirdetett irodalmi- és fotópályázat nyerteseit jutalmaztuk), hiszen valamennyi díjazott gimnazista meghívást kapott a bálra. A vacsora elõtt a DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR VONÓSNÉGYESE adott Mozart-koncertet, melyet TAHY ÁBEL diáktársunk zongorajátéka követett a vacsora folyamán. A vacsorát 4 fajta menübõl választhatták ki a résztvevõk. Az est további részében a táncé volt a fõszerep: a keringõk után a KISTEMPLOMOS LOVAGOK ZENEKAR hajnalig szórakoztatta a jelenlévõket. Cigányzene és a közös nótázás zárta az estét. Az összejövetel kiemelt pillanata volt a jótékonysági felajánlás (tombola), hiszen ez biztosította nagyobbrészt a bál jótékonykodási szándékának alapját. A sok-sok támogatónak köszönhetõen idén is wellness/ vadászati hétvégéket, egyéb értékes tárgyakat, és Fõapát Úrnak köszönhetõen egy Stefánia belga királyi hercegnõ hagyatékából való keleti vázát vihettek haza a szerencsés adakozók. A jegyek árából 1 440 000 forint gyûlt össze! A Bál teljes bevételét, 2 000 000 forintot a tavasz folyamán adjuk át ünnepélyesen a gimnáziumoknak. Egy nagy kérdést is megválaszoltak Bálozó diáktársaink: a tavalyi hagyományteremtés (újjáélesztés) a II. Bál fényében sikeres volt! Mindenkit szeretettel várunk a III. Bencés Jótékonysági Bálon 2008. január 26-án! A szervezõk (Figyelem! A Bál honlapja, képekkel: www.bencesbal.hu)
Partnereink Támogatók BENKÕ ZOLTÁN (Gy 84), DR. DOBÓ FERENC (Cs 52), DOMOKOS ZSOLT (Ph 85), FABER MIKLÓS (Bp 48), DR. FARKAS GÉZA (Ph 78), HÍR JÓZSEF GYULA (Ph 68), DR. KANTHA MÁRIA, KNÁB JÁNOS (Ph 83), KNÁB JÓZSEF (Ph 88), MAURER GYÖRGY (Gy 83), LÉGLI OTTÓ (Gy77), NÓGRÁDI LÁSZLÓ (Ph 66), DR. SÓJA SZABOLCS (Ph 58), SINGLOVITS BÉLA PANNONHALMI FÕAPÁTSÁG, BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT, KEHIDA-TERMÁL KFT., VICTUS KFT., BORTÁRSASÁG BUDAPEST KFT., ARANY KAPU ZRT., PINTÉR ANTIK, PINTÉR SONJA, INEST KHT., MULTIREKLÁM ZRT., INTRA-CONSULTING BT., KACZIÁN NYAKKENDÕ SZAKÜZLET, HERENDI ZRT., HANÁK ÉS HANÁK BT., ALEXSIEGEL, LENTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA, HEIMANN CSALÁDI PINCÉSZET, EUROMARKNET KFT., CSIKI-BEGE KFT., AVS KFT., HYDRO ALUMINIUM GYÕR KFT., ZALA SPRING RESORT, PLATÁN PARK HOTEL, BELVÁROS LIPÓTVÁROS ÖNKORMÁNYZATA, HOLCIM HUNGÁRIA ZRT. Köszönjük továbbá az E.ON HUNGÁRIA ZRT. és a KAPOSVÁRI AGRÁRTERMELÕ ÉS SZOLGÁLTATÓ RT. támogatását. Együttmûködõ partnerek DUNA PALOTA KULTURÁLIS KHT., ESTERPRESS KFT., KISTEMPLOMOS LOVAGOK ZENEKAR, vezeti: SZIKORA JÓZSEF (Ph 67) Média partnerek SZENT ISTVÁN RÁDIÓ, MAGYAR KATOLIKUS RÁDIÓ, KAPOS PONT, DUNA TV, HÍR TV, HETI VÁLASZ
13
A BÁL
DANKESCHÖN
AUS
MESCHEDE
Lieber Peter Bischof, lieber Laszlo Nemeth,
A polgári segítõkészség példája Határon túliakat támogatnak a bencés jótékonysági bál bevételével
A
bencés diákok bálja már komoly hagyományokkal rendelkezett, amikor 1948-ban a szocialista diktatúra térnyerésével ez is, miként az addig mûködõ nyolc bencés gimnázium (közülük kettõ csak két évre) megszûnésre ítéltetett. A huszadik század utolsó bencés báljának tiszta jövedelmét a Lánchíd és a balatonakarattyai bencés diáküdülõ felújítására fordították. A jótékonysági bálok nemes hagyományát 2006-ban keltette ismét életre, az idén pedig már egy sikeresnek induló sorozat második eseményét rendezte meg a Medium Pro Educatione Alapítvány és a Bencés Diákszövetség. A 2007. évi bencés jótékonysági bálnak a Duna Palota adott otthont február 10-én. A szervezõmunkát végzõ, többnyire harmincon aluli bencés „öregdákok” kitûnõre vizsgáztak lelkesedésbõl és szervezõkészségbõl egyaránt. A VÁRSZEGI ASZTRIK pannonhalmi fõapát és MARÓTH MIKLÓS (Ph 61) professzor védnökségével, HORTOBÁGYI CIRILL (Ph 77) perjel, HARDY TITUSZ pannonhalmi és HORVÁTH DORI TAMÁS gyõri bencés igazgató, valamint számos bencés atya jelenlétében lezajlott bált végig kitûnõ hangulat, s emellett nagyvonalú adakozó kedv jellemezte. Mint HORVÁTH GELLÉRT (Ph 98) fõszervezõtõl megtudtuk, a közel ötszáz résztvevõtõl a helyszínen másfélmillió forint gyûlt össze, amely összeggel határon túli magyar diákok bencés iskolában történõ tanulását támogatják. A szocialista kormány ugyanis már 2003-ban megszüntette az ilyen rendeltetésû állami hozzájárulást. A bálon közremûködõ muzsikusok: TAHY ÁBEL zongorista, a DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR és a KISTEMPLOMOS LOVAGOK zenekar tagjai közül többen ugyancsak a bencés gimnázium padjait koptatták a közelebbi vagy a távolabbi múltban. SZIKORA JÓZSEF (Ph 67)
ich danke Ihnen sehr herzlich für die Einladung zu Ihrem wunderbaren Ball in Budapest in voriger Woche. Meine Frau und ich und auch die anderen Mescheder, unser Vorstandsmitglied Herr Michael Lichter und seine Frau Elisabeth und Pater Erasmus aus der Abtei Königsmünster haben einen unvergesslichen Abend bei Ihnen verbracht. Wir haben uns sehr gut unterhalten mit unseren lieben Tischnachbarn, die trotz unseres sehr schlechten Ungarisch immer für uns da waren und uns alles erklärt haben. Besonders beeindruckend war für mich die ungarische Zigeunermusik mit ihrer ansteckenden Fröhlichkeit ! Ich bin sehr glücklich darüber, dass unsere Schulpartnerschaft mit Pannonhalma sich auch auf der Ebene der Kontakte der ehemaligen Schüler gut weiterentwickelt. Wir freuen uns schon auf unsere nächste Begegnung – in Meschede findet ein Schulfest wieder im Herbst 2008 statt, zu dem ich Sie schon jetzt herzlich einlade! Mit benediktinischen Grüßen DR. JOBST H. KÖHNE Vorsitzender Vereinigung der ehemaligen Schülerinnen und Schüler des Gymnasiums der Benediktiner Meschede
Ú
jra és újra felhívjuk figyelmeteket a bencés levelezõ listára, hiszen egyre többünknek van e-mailcíme, s talán csak kevesen ismerik ezt a listát. A tudnivalók: A BDSZ internetes levelezõlistára jelentkezni az alábbiak szerint lehet: – Feliratkozás:
[email protected] A feliratkozás egy üres levéllel történhet, amire a rendszer – a jogosultság ellenõrzése után – automatikusan küld egy levelet, amit egyszerûen vissza kell neki küldeni; ezzel már meg is történt a feliratkozás. Sajnos ez az elsõ két levél csak angolul megy! – Levél a tagoknak:
[email protected] – Leiratkozás:
[email protected] GERENCSÉR SÁNDOR (Ph 83) a lista kezelõje
[email protected]
14
TA L Á L KO Z Ó K
PAX
ET GAUDIUM
Wanderwoche, WAWO Meschede júl. 27.– aug. 5.
A
Wanderwoche, vagy ahogy sokan ismerik, egyszerûen csak WAWO, idén több mint huszadik alkalommal kerül megrendezésre Németországban, Meschedében. A rendezvény már tradíciónak számít a meschedei bencés apátság éves programfüzetében. Német, magyar és más európai országokból érkezõ fiatalok és idõsebbek mintegy 100 fõs csoportja kel útra, hogy egy héten keresztül Sauerland-on átvándorolva elérje a meschedei bencés apátságot. A vándorhét mottója: Mit Christus unterwegs – Úton lenni Krisztussal. Annak jeleként, hogy Isten elkísér bennünket utunkon, indulásnál minden vándor kap egy megáldott keresztet. A résztvevõk kis csoportokban naponta 20-25 kilométert túráznak hátizsákjukkal. Étkezésrõl az apátsági konyha gondoskodik, az egyszerû szálláshelyeket pedig közösségi házak és tornatermek biztosítják. A túra során egy pihenõnapot kivéve minden nap máshol ver tábort a kiránduló csapat. A túrát nehezíti, hogy a csomagjait, legalábbis az elsõ napokban, mindenki maga viszi. A napi gyaloglás fáradalmait azonban a célbaérkezéskor mindenki elfelejti. A meleg vacsora után jó újra leülni, beszélgetni, az erõtõl duzzadóknak focizni, kosarazni, és a nap végén elégedetten nyugovóra térni. Esténként fiataloknak szóló szentmise, színes programok és vetélkedõk gondoskodnak a megfáradt vándorok szórakozásáról. Kitûnõ alkalom ez egyszerûen „másképp” nyaralni, új barátokat szerezni, a természet gyönyörûségét megélni vagy akár a német nyelvet gyakorolni. A Wanderwoche szervezõi mindig nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy ez a néhány nap ne csak fizikai erõpróba legyen, hanem lelki feltöltõdést is nyújtson. Ezt szolgálja – a közös imák és mise mellett – az ún. csendes nap, amikor mindenki egyedül vagy barátaival vándorol egy ideig csendben, hogy kicsit elgondolkodjon, mi az, amin talán változtatni kellene az életében, vagy legalább ezen a napon kicsit a lelkére és Istenre figyeljen. Bencés diákok (nagyrészt Pannonhalmáról), öregdiákok és barátaik kis csoportja minden évben részt vesz a jeles eseményen. Az utazás a magyar szervezõk által rendelt busszal történik budapesti indulással. A rendezvény jelképes, 22 000 Ft-os költsége magában foglalja az oda- és visszautazást, valamint az egy hetes ellátást is. A tábor idén július 27. és augusztus 5. között kerül megrendezésre. A biztosítást a legegyszerûbben az európai betegbiztosítási kártya kiváltásával lehet megoldani, ezt mindenkinek ajánlom. Minden kedves új és régi érdeklõdõt szeretettel várnak a szervezõk! Érdeklõdni és jelentkezni: RIBIÁNSZKY MIKLÓS (Ph 03) barátunknál: 30/850-1684
[email protected] NÉMETH LÁSZLÓ (Ph 84) fõtitkár
MÁJUS 26. PÜNKÖSD SZOMBATJA
Ismét találkozunk Pannonhalmán
S
zent Benedek atyánk regulája ma is olyan iránymutató, melynek ismeretében újra és újra megérint bennünket a „BENCÉS SZELLEM”. Ennek létrehozása és mûködtetése nem érdemünk, hanem HIVATÁSUNK. A Bencés Diákszövetség évenkénti találkozóján érdekes hangzavarnak lehetünk tanúi. Ezt a zsongást a különbözõ bencés gimnáziumokban végzett diákok találkozásakor a régi egyéni és közös emlékek felelevenítése okozza, és a lelkünk is feltöltõdik, amikor elmeséljük egymásnak egyéni, családi, munkahelyi problémáinkat, eredményeinket. A regula ismerete és a benne foglaltak megtartása és megvalósítása mindannyiunk szent kötelezettsége, akkor is, ha sokan nem így látják, nem ezt gondolják. Az évenként megtartott bencés diáktalálkozó jelzés értékû. Azt mutatja, hogy van közösségünk, hitünk, és hogy tesszük a dolgunkat. Ismét eljött az ideje, hogy egy tartalmas, eredményes, kedves, baráti napnak részesei lehessünk az „ÖREG KUPACON"…
A találkozó programja: 11.30-12.30 – Szentmise a bazilikában. Celebrálják VÁRSZEGI ASZTRIK FÕAPÁT ÚR és BÍRÓ LÁSZLÓ PÜSPÖK ATYA. 12.30-12.50 – Séta a könyvtáron keresztül; a „Tér és imádság - Az imádság helyei az ezredfordulón a zsidó, keresztény és iszlám vallásban” címû idõszakos kiállítás megtekintése, a várkert rövid elérése céljából. Ez a kiállítás arra a kérdésre keresi a valászt, hogy milyen viszonyban áll az európai kortárs építészet a zsidó, keresztény és iszlám vallás hitgyakorlatának mai igényeivel. 12.50-14.00 – A hagyományok szerinti „virsli-ebéd” az árkádok tövében. 14.00-16.00 – A tornateremben: a BDSZ elnökének beszámolója a fontosabb eseményeinkrõl; az ügyvezetõ elnök ismerteti a következõ év fontosabb rendezvényeit; DR. BÍRÓ LÁSZLÓ (Gy 69) püspök, rektor elõadása: A család 21. századi kihívásai; a gyõri gimnázium diákjainak bemutatkozása: Életképek napjainkból; megemlékezés elhunyt tanárainkról, diáktársainkról. Isten áldását kérve fejezzük be a tartalmas, szép napot. DR. KOVÁCS ATTILA (Ph 55) TUDNIVALÓK: 2007. május 26-án szombaton külön autóbusz indul Gyõrbõl Pannonhalmára és vissza, csatlakozva a budapesti Keleti pályaudvarról reggel 8.45-kor induló helyjegymentes gyorsvonathoz. Az autóbusz költsége 900 Ft/fõ. Elõre jelentkezni kell Kiss Elemér Vilmos (Bp 39) barátunknál; üzenetrögzítõs telefonja: 06/1/316 0180. Kérjük az 1937-ben és az 1947-ben érettségizetteket, a mise elõtt jelentkezzenek a fõportán.
15
ADOMÁNY
Nagyobb adományt küldtek
L
egutóbb azon barátaink áldozatkészségét köszöntük meg, akiktõl 06.06.21-tõl 06.10.30-ig kaptunk nagyobb (legalább 5000 Ft) adományt. Most együttesen mondunk azoknak köszönetet, akik azóta 2006.12.31-ig tették ezt (õk szerepelnek a jobb oldali hasábban), és azoknak, akik a hírlevél elõzõ két számából sajnálatos módon kimaradtak (ezúton is bocsánatukat kérjük, õk szerepelnek a bal oldali hasábban). Kereken 806 ezer forintot kaptunk tõlük. Isten fizesse meg! Az elnökség Név
Iskola
(Akik a hírlevél 2006. szeptemberi, ill. decemberi számából véletlenül kimaradtak) Alker Miklós Andrónyi Balázs Bárczy Zoltán Bíró Gáspár dr. Bodrogközy György dr. Felcser István Gábriel Lajos dr. Horváth István Kelényi István dr. Keöves Ferenc Kerényi A. Ödön Kiss László sac. Koczor László Kovács Attila dr. Kovács József Kukorelli István dr. Lámfalussy Sándor dr. László Ferenc dr. Lovassy Klára dr. Lõrincz Pál OSB Madarász György Nagy Endre dr. Odhiambo Raymond Pakucs János dr. Pátzay József dr. Pongrácz József dr. Pregun István dr. Rédly Elemér dr. sac. Rudán Péter dr. Rybach László dr. Schreindorfer Károly Simon Ferenc dr. Szabó László Szeifert Ferenc dr. sac. Szelle Zoltán Takács Jenõ Takács Krisztián Takács Norbert dr. Tringer László dr. Vásárhelyi János Vasas András
Bp 47 Ph 89 Ph 67 Ph 69 Pp 43 Ph 72 Kg 25 Ph 65 Ph 64 Ph 59 Bp 37 Gy 85 Pp 34 Ph 55 Gy 74 Ph 70 So 47 Ko 41 Kg 69 Ph 77 Ph 59 Ph 60 Ph 94 Gy 58 Gy 85 Ph 69 Ph 89 Ph 53 Ph 57 So 53 Ph 75 Gy 68 Ph 78 Eg 49 Ph 47 Gy 61 Ph 90 Ph 75 Ph 57 Gy 78 Gy 79
Név Almásy László Andrónyi László Bakos Péter Bértics Lajos Bogár Gáspár dr. Bontó Ferdinánd Bröszt Júlianna Csiky Balázs Debrõdy István Dobos László Farkas Gyuláné dr. Fedina László dr. Gerebenics Tamás Griniusz Ádám dr. Horváth Lajos Csaba Horváth Nándor Horváth Zoltán Jankovits Gyula Juhász Lajos Kaizer Jenõ Kátai Balázs Kovács Péter sac. Kovács István dr. Kõmûves János Kukorelli István dr. László Ferenc dr. Lei Attila dr. Macskási István Madarász György Molnár Attila Németh Lajos Pálla József dr. Pálvölgyi Attila dr. Petényi Márk Pup Vilmos Rónaszéki Aladár dr. Rónaszéki Gábor sac. Rosenstingel Antal Rudán Péter dr. Sailer-Szalai Mihály Sándor Márk Sípos László Sumbzky Gábor Szabó Balázs Takács Norbert dr. Tas József Tombor András Torbágyi Pál Vácity József dr. Vásárhelyi János
Iskola Ph 75 Ph 62 So 34 Ph 66 Gy 87 Ph 97 Ph 73 Gy 67 So 44? Cs 52 Gy 77 Ph 97 Ph 81 Gy 71 Ph 80 Ph 65 Ph 72 Gy 73 Ph 67 Gy 80 Ph 77 Gy 66 Ph 70 Ko 41 Ph 84 Bp 46 Ph 59 Gy 71 Ph 79 Ph 84 Ph 89 Ph 00 Gy 66 Ph 74 Ph 81 Ph 62 Ph 57 Kg 51 Ph 90 Ph 67 Ph 94 Ph 74 Ph 75 Ph 64 Gy 91 Ph 75 Ph 77 Gy 78
Regisztráljatok a weboldalunkra és használjátok! www.bencesdiak.hu Petényi Márk (Ph 2000)
römmel értesítünk Benneteket, hogy rendkívül sikeres volt a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlására tett tavalyi felhívásunk. A Bencés Diákszövetség számlája ezzel 2 118 507,- Ft-tal gyarapodott. Az elnökség – az új gazdálkodási rendünknek megfelelõen – ezen összeget fordíthatja támogatásokra (területi szervezetek, illetve más közösségek) A támogatási keret felosztásáról, a területi szervezetek támogatásának elveirõl a márciusi ügyvezetõ elnökségi ülésen döntünk. Megköszönjük, hogy segítettetek, és kérünk, gondoljatok ezután is az 1% felajánlásával a Bencés Diákszövetségre! A borítékba helyezendõ nyilatkozati nyomtatványra az alábbiakat kell ráírni: Bencés Diákszövetség, adószáma: 19113966-1-08 A borítékot ne felejtsétek el aláírni! A BDSZ elnöksége
Ö
1%
Felsoroljuk néhány alapítvány adószámát, ezekbõl kedvünkre válogathatunk adónk elsõ 1%-ával való támogatásra. 18535796-1-08 Pannonhalmi Fõapátság Alapítvány 19113966-1-08 Bencés Diákszövetség 18052040-1-43 Szent Benedek Kulturális Alapítvány (BDSZ, a Budapest Fõ utcai Szent Benedek-iskola javára) 19113007-1-08 Budincsevits Alapítvány (Pannonhalmi Bencés Gimnázium javára) 18083086-1-41 Építsünk Együtt Alapítvány (Szt. Benedek Általános Iskola és Gimnázium, Budapest) 19150402-1-11 Freskó Alapítvány (Esztergomi Gimnázium) 19115944-1-08 Acsay Ferenc Alapítvány (Gyõri szervezet) 18955242-1-20 Bencés Szellemiségért Alapítvány (Keszthelyi területi szervezet) 19111902-1-08 Soproni Bencés Ház Alapítvány (Sopron) 18535442-2-08 „Szent Benedek” Idõsek Háza Alapítvány (Sopron) 19248099-1-18 Bencés Közösség és Diákárvák Alapítvány (Szombathelyi területi szervezet) 18917884-1-19 Keresztény Szülõk Alapítványa a Veszprém Megyei Diákokért (Veszprémi szervezet) 18790342-1-15 A keresztény Ifjúságért, a Jövõért Alapítvány (Nyíregyháza) 18792038-1-15 Szent Imre Katolikus Alapítvány (Nyíregyháza) 19636027-2-13 Katolikus Egyetemi Alapítvány (PPKE) 19666275-1-43 Magyar Karitász Alapítvány 18064632-1-41 Katolikus Központi Alapítvány 18041411-1-43 Szellemi Sérült Testvéreinkért Alapítvány A második 1% felajánlásához a Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011. A jövõben kérjük az alapítványok rövid, max 100 karakteres beszámolóját. (Ezzel egyrészt eleget tesz ilyen irányú kötelezettségének, másrészt több információt kapunk munkájukról. A felsorolásban csak bencés diákokhoz (alapítóként) kötõdõ alapítványokat szerepeltetünk.)
16
S Z E RV E Z E T E I N K
BUDAPESTI SZERVEZET
Tisztelt, kedves Diáktársaink!
A
Közeledvén a Kisded érkezésének ünnepéhez, kérlek, engedd meg, hogy – mondhatjuk hagyományosan – köszönthesselek Titeket és a Hozzátok Tartozókat – lélekben bizonyosan Mindannyiunk nevében is.
Március12. – DR. SZEGHALMI ELEMÉR (Bp 47): Az Új Ember (h)õskora
Május 14. BAJNAY LÁSZLÓ (Bp 48): Építészetünk múltja és jelene Május 26. Országos bencésdiák-találkozó Pannonhalmán Június 11. SZALAI BÉLA (Ph 58): Magyarországi várak 16-17. századi metszeteken Szeptember 10. JUHÁSZ LÁSZLÓ (Gy 52): Harminchárom év a Szabad Európa Rádió szolgálatában EMBER KÁROLY (Bp 51) 1085 Budapest, VIII. József krt. 43. tel.: 266-6750 2007. május 26-án szombaton külön autóbusz indul Gyõrbõl Pannonhalmára és vissza, csatlakozva a budapesti Keleti pályaudvarról reggel 8.45-kor induló helyjegymentes gyorsvonathoz. Az autóbusz költsége 900 Ft/fõ. Elõre jelentkezni kell KISS ELEMÉR VILMOS (Bp 39) barátunknál; üzenetrögzítõs telefonja: 06/1/316 0180.
t s e p a d Bu
„Bencés sörözés” Budapesten: a hónapok 3. hétfõjén – március 19., április 16., május 21., június 18., szeptember 17. – 19 órától kb. 23 óráig, a Kisvigadó étteremben (Budapest, XI. Villányi út 34.). Akár fél órára is gyere el! A jobb oldali összetolt asztalokhoz üljetek le a magatokkal hozott diáktárssal együtt!
DR. NÉMETH SZILÁRD (Ph 81)
Kedves Diáktársak!
A Magyar Kurír egyik közleményére hívom fel a figyelmeteket, különösen is elõre gondolva a böjtidõt követõ, húsvéti idõre.
DR. KOPP MÁRIA, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója nyilatkozta nemrég, hogy a középkorú magyar férfiak halálra hajszolják magukat: egész Európában õk halnak meg a legtöbben a korosztályukban. Megoldásként javasolja a vidám sörözéseket barátokkal. Mindannyiotok figyelmét felhívom, hogy a BDSZ-nek Budapesten van ilyen egészségmegõrzõ rendezvénye, de úgy tudom, hogy a vidékiek is több helyütt követik a jó példát. A cikk itt olvasható: www.magyarkurir.hu/?m_id=1&m_op=view&id=15163 PAX! Hortobágyi T. Cirill OSB (Ph 77)
A megelõzõ, május 18-i levelemben tájékoztattalak Benneteket több aktuális eseményrõl. Az Országos Diákszövetség és megyei diáktársaink életét érintõen – kapcsolódva kissé az ünneppel gyakorta velejáró értékelõ visszatekintés gondolatához – említem meg a BDSZ megújult vezetésének törekvései közül a karitatív-szociális elemeknek, továbbá a vidéki szervezetek segítése szándékainak elõtérbe helyezését.
To ln a
Március 21. 16 óra 30 Szent Benedek napi szentmise, celebrálja HORVÁTH PATRIK OSB (So-Ph 48) a Kapucinus templomban (Bp. I. Fõ utca 32.)
Május 12-13. Mária-zarándoklatunk: Máriagyüd-Eszék
ET GAUDIUM
TOLNA MEGYEI SZERVEZET
Szent Benedek Iskola (Budapest, I. ker. Fõ u. 30.) dísztermében találkozóinkra szeretettel várjuk a volt bencés diáktársainkat és az érdeklõdõ vendégeket általában a hónapok második hétfõin 17 órakor.
Április 16.(!) DR. TOMKA FERENC (Ph 60): Halálra szántak, mégis élünk!
PAX
Saját körünkben az üdítõen építõ április 8-i – „fél lelkigyakorlattal felérõ” – szekszárdi és a június 10-i Pécsváradon megvalósult Te Deum együttléteit említem külön, ezúton is köszön(t)endõ a résztvevõket, bíztatva egyúttal Titeket a hasonló, jövõbeni kapcsolatfelvételek értékeibõl a töltekezésre. Ne feledkezzünk meg az év során gonddal-bajjal-betegséggel megbirkózott diáktársainkról, mondjunk értük egyegy fohászt, imát. Szeretettel gondolok-gondolunk Rátok, kívánom: töltsön el – együtt családotokkal, híveitekkel – az Úr végtelen jósága, mellyel Fiát küldte nékünk. Õ erõsítsen ezzel, hogy sugározhassuk a ránkbízottak felé; épülhessenek és gyarapodjanak az Úr és egymás iránti szeretetben! Segítsen az Úr kifogyhatatlan kegyelmével, adjon áldott, szép Karácsonyt, jó egészséggel teljes, eredményekben gazdag, boldog új esztendõt! Szeretettel Szekszárdon, 2006. december 20. napján. ENDRÕDI ISTVÁN (Ph 63) ügyvezetõ elnök
a k s c Bá l e p e s C
BÁCSKAI SZERVEZET
Március 21. szerda: Szent Benedek-napi szentmise. Május 12-13. szombat-vasárnap: Megpróbálunk csoportosan részt venni a Mária-zarándoklaton (ennek megbeszélése az említett szentmise után). Szeptember 15. szombat: A hagyományos halvacsora. VANCSURA LÁSZLÓ (Ph 84), a bácskai szervezet elnöke
FÕVÁROSKÖRNYÉKI SZERVEZET közös látogatást tervez Bakonybélbe, a monostor megtekintésére. A tervezett idõpont: az idei húsvét után, április 26., csütörtök. A kirándulást menetrend szerinti Volán autóbusszal tervezzük, mely a Bp. Népliget autóbuszpályaudvarról kb. 6.50-kor indul. Az érdeklõdõk a 277-2186-os telefonon mielõbb, legkésõbb április 16-ig keressenek meg, hiszen a Volán társasággal is kell egyeztetnünk a nagyjábóli létszám ügyében. KOVÁCS DEZSÕ (CS 51)
17
S Z E RV E Z E T E I N K
SOPRONI SZERVEZET Kedves Diáktársak!
So pr on
Az elsõ félév programja Január 16. – Budapest – Nagytilaj – Bélbaltavár: NAGY GÁSPÁR (Ph 67) költõ diáktársunk temetésén csoportunkat ZAMBÓ ISTVÁN (Ph 67), SMUK JÁNOS (Gy 64), HORVÁTH IMRE (Ph 68) és NÉMETH ISTVÁN (Gy 74) képviselte. Január 22. – Nagy Gáspár (Kossuth-díjas költõ diáktársunk) emlékest a MK napján, GOSZTONYI MIKLÓS elõadásában Február 10. – Küldöttgyûlés Budapesten, majd este a Duna Palotában a II. Jótékonysági Bencés Bál Február 14. – Horváth Endre fotómûvész, pártolónk kiállítása a Lábas Házban Február 24. szombaton kettõs napirend: 11:00: DR. CSAPODY ISTVÁN (So 48) tudós, megboldogult diáktársunk szülõháza falán (Mezõ u. 9.) az õt megörökítõ emléktábla ünnepélyes elhelyezése. Megemlékezést mond volt kollégája, barátja, BARTHA DÉNES egyetemi tanár, valamint a városvezetés egy képviselõje. Az esti hat órai szentmisén õróla is megemlékeztünk. 18:00-kor: Szentmise a bencés templomban. Fõcelebráns vendégünk DR. BÍRÓ LÁSZLÓ (Gy 69) püspök diáktársunk és már hagyományosan TEODÓZ ATYA, aki az énekeseket ismét várta az Úr nagyobb dicséretére énekelni. Utána a korábbi szokásnak megfelelõen az ún. „fehérasztalos találkozó” volt a ház ebédlõjében.
Március 21-22-23. (szerda-csütörtök-péntek) naponta 18:00-kor templomunkban BDSZ nagyböjti lelki napok (triduum) volt. Vezette: VARGA LÁSZLÓ (Gy 74) diáktársunk, a kaposvári Szt. Imre-plébánia plébánosa, a Szt. Imre Kat. Kollégium igazgatója. 21-én szerdán, Szt. Benedek napján, a 18:00 órai ünnepi misét követõen vacsora a házban, ahol személyesen is találkoztunk Varga László diáktársunkkal. – Május 12-13.: Mária-zarándoklat Pécs–Máriagyüd–Eszék – Jelentkezési határidõ: ápr. 10. SMUK JÁNOSNÁL (06/99/321 448) (Lásd külön mellékletben.) Május 19. Gyõr: Szokásos évi közös találkozó Május 26. Pannonhalma: Szokásos évi találkozó Mindkét alkalommal elegendõ igény esetén buszt indítunk, ezért kérjük azt április 7-ig telefonon, a 99/523 767/155 melléken jelezni, hogy még buszt lehessen kapni. Június 29. péntek – július 6. péntek: Erdélyi kirándulás (8 nap, 7 éj FP ellátással, luxus autóbusszal) Teodóz atya (Ph 47) vezetésével, aki talán ezzel már a 110. alkalommal teszi meg ezt az utat. (Lásd külön mellékletünkben.) Július 11. szerda 18:00: Szt. Benedek-napi ünnepi szentmise, utána vacsora (részletekrõl késõbb értesítünk). További hasznos ötleteitekre és segítségetekre mindig számítunk. Programjaink jelentõs költségekkel járnak, ezért erre is kérjük lelkes támogatásaitokat. Kérjük még, hogy esetleges cím- és telefonváltozásotokon kívül jelezzétek, ha e-mail-lel rendelkeztek. Ez jelentõsen egyszerûsítheti és olcsóbbá teheti kapcsolattartásunkat. Közös programjainkban aktív együttmûködésetekre, kedves részvételetekre tovább is számítva szeretettel köszöntelek mindnyájatokat az elnökség nevében, az ORA ET LABORA szellemében ajánlva és buzdítva minden diáktársunkat a programokban való aktív közremûködésre, részvételre. Szeretettel köszöntve mindnyájatokat DR. NÉMETH ISTVÁN (Gy 74) elnök
További vendégünkként köszöntöttük SZOKOLAY SÁNDOR Kossuth-díjas és egyúttal már bencés Szt. Márton-díjas zeneszerzõt, városunk lakóját, akit Bíró püspök úr és BISCHOF PÉTER (Ph 75), a BDSZ országos elnöke jelenlétében tiszteletbeli tagunkká fogadtunk. Minket ért a megtiszteltetés, hogy ezt tõlünk Szokolay tanár úr elfogadni volt kedves, ezért ünnepeltük ezt majd' mindannyian együtt. Március 2. – Magyar Csillagászati Egyesület Soproni Csoportja rendezésében: Tudomány és hit, tudomány vagy hit? – Ellentétben áll-e egymással az emberiség eme két kalandos vállalkozása, a természet és a természetfölötti megismerése? Ha igen, feloldhatjuk-e ezt az ellentétet? Ha nem, akkor milyen kapcsolódási pontok lehetségesek a két terület között? Ezekre a kérdésekre akart az elõadás választ adni a tudomány és vallás kapcsolatának történetét elemezve, szigorúan európai szemmel. Elõadónk HETESI ZSOLT S.J. csillagász, jezsuita szerzetes, az ELTE TTK csillagászati tanszékének doktorandusza volt. – KISS GYULA (Ph 66)
Tagnyilvántartási hírek: Szeretettel gondolunk legidõsebb diáktársunkra, SALGÓ LÁSZLÓRA (KO 24) Legifjabb - egyesületünkbe már most, diákként belépett! diáktársunk:
TAVASZI ANDRÁS (Ph 09)
A lapzárta elõtti legfrissebb iktatások a tagnévsorban: JÁKY GYÖRGY (Gy 48)
BORBÁS LÁSZLÓ (Ph 79)
FÁBIÁN BERTALAN (Ph 03)
KÁPLÁR PÉTER (Ph 07)
KÉRI ZSOMBOR CSABA (Ph 07) KOVÁCS JÓZSEF (Ph 71) PERLAKY PÉTER (Gy 84)
PRÉDL TAMÁS DR. (Gy 98)
RÉVÉSZ BENCE DR. (Ph 00) Szeretettel köszöntünk Benneteket a BDSZ-ben!
18
S Z E RV E Z E T E I N K
BENCÉS DIÁKOK PÉCSI KÖZÖSSÉGE 2007. elsõ fél évi programok – A találkozók helyszíne a Lenau Házban (Pécs, Munkácsy u. 8.) van. Február 6. kedd 19.00 – Hábel János (Ph 82): Pécs 1664-es és 1686-os ostromai – vetítettképes elõadás. Utána kötetlen beszélgetés a Pfalzi Szobákban. Március 6. kedd, 19.00 – Gerzson István (Kg 51): A magyarországi uránkutatás története – vetítettképes elõadás. Utána kötetlen beszélgetés a Pfalzi Szobákban. Március 27. kedd 19.00 – Nagyböjti elmélkedés. Mivel április elsõ keddje a Nagyhétbe esik, ezért ezt a találkozási alkalmat elõre hoztuk egy héttel. Ez egyben a Szent Benedek ünnepe utáni elsõ kedd, talán ezt is figyelembe vehetjük a konkrét program meghatározásánál. Áprilisban nem lesz találkozó! Június – Te Deum – a jelenlegi elképzelések szerint Pécsett, a Havi-hegyi kápolnában, utána közös ebéd. A pontos idõpontról és helyszínrõl késõbb küldünk értesítést. HÁBEL JÁNOS
[email protected] 70/221-3705
s c é P
VESZPRÉMI SZERVEZET
V es zp ré m
Februári közös alapítványi/elnökségi ülésünk fõ témája: az érsekség együttmûködésével készülõ kiadvány, a plébániai „kopogtató levél”, illetve a 2007. évi költségvetésünk volt. Veszprémi irodánk fenntartása érdekében erõfeszítést kell tennünk; az irodai rezsiköltség, a munkatárs bérének kigazdálkodása szükségessé teszi az egyéb célú hasznosíthatósági lehetõségek felkutatását. Márciusi találkozónk idõpontja: március 8., csütörtök, fõ teendõnk a közhasznúvá válás közgyûlési szentesítése, illetve a kirándulásunk részleteinek megbeszélése. Március 21-én, Szent Benedek atyánk ünnepén Tihanyban találkozunk, este 6-órakor. Április 12-én, csütörtökön tartjuk éves közgyûlésünket, ezúttal Bakonybélben, 16.00kor találkozunk a BFNP tájházánál, 17.00-kor a vesperás elimádkozásával kezjük összejövetelünket a monostorban, Április 27–máj.1-ig éves nagykirándulásunk zajlik, ezúttal Dél-Tirolba, autóbuszunk már betelt, Június 9-én, szombaton a hagyományos Tapolcai Juniális keretében találkozunk, vendégünk SÁRA SÁNDOR filmrendezõ. Július 9-én hétfõ este Szent Benedek zarándoklat fogadása a Davidikumban. Július 11-én, szerdán este 6-kor találkozunk a Tihanyi Apátságban, Szent Benedek nyári ünnepét üljük.
PAX
ET GAUDIUM
LELKIGYAKORLATOK PANNONHALMA Idõpont: 2007. július 24. kedd délutántól 27. péntek reggelig Helyszín: a Pannonhalmai Fõapátság ill. a Bencés Gimnázium Cím: Nem vagyunk különbek Téma: Fölnõtt keresztény életünk a szerzetesi tapasztalat fényében Célcsoport: 18 és 50 év közötti, bencés öregdiákokat ill. házastársaikat várjuk. Lelkigyakorlatvezetõ: BAKOS GERGELY atya A férõhely korlátos, jelentkezéseket a jeletkezés sorrendjében tudunk elfogadni. Érdeklõdés, jelentkezés: A jelentkezéseket, ha lehet emailen (
[email protected]) kérném. Ha postai úton küldi valaki akkor az alábbi címre kérjük: Perjeli Iroda 9090 Pannonhalma, Vár 1. A költség: 8000,- Ft/fõ BAKONYBÉL Optimálisan szállásra 5-6 fõs csoportokat tudunk fogadni – a létszám max. 10 fõig mehet. Ellátást szintén tudunk biztosítani – viszont kifizetõdõbb csak az ebédet megrendelni nálunk – reggelirõl, vacsoráról önellátóan gondoskodni. Csendes visszavonulásra, esetleg a monostor életébe való különbözõ szintû bekapcsolódásra van lehetõség – imaórák, munka, közös étkezés. Hagyományos értelembe vett lelkigyakorlat tartását csak kivételesen vállalunk, ugyanakkor viszont – igény szerint – szívesen beszélgetünk vendégeinkkel. KISS DOMONKOS perjel Szállás díj: ágynemûvel 2000,- Ft/fõ/nap; ágynemû nélkül – hozott hálózsákkal 1500,- Ft/fõ/nap Ebéd: 600,- Ft/fõ Érdeklõdés, jelentkezés: Orsós Sándor mobil: 06/20-204-7541 e-mail: sandor.ors@freemail. hu A Monostor levél címe : Szent Mauríciusz Monostor, 8427 Bakonybél, Szent Gellért tér 1. TIHANY lelkinap: Advent 2. vasárnapja elõtti szombaton, tehát december 8-án tartjuk a következõ lelki napot. Érdeklõdni, jelenkezni a 87/538-201 telefonszámon lehet.
19
L E L K I G YA KO R L AT O K
A Csodagyerek meséje
H
Lelki nap Tihanyban 2007. március 10. Téma: a kiégés (… és hogyan tovább?)
C
sodaváró lények vagyunk, állandó hiányérzettel. Ha valami nem egészen úgy sikeredik, ahogyan mi azt magunknak szépen elképzeltük, akkor azért, – amikor pedig minden megadatik, teljes a siker, akkor utána furcsamód ott a kimerültség, az üresség. Azok közé tartozom, akik ezt évente többször is megtapasztalják. Na nem tragikusan, csak úgy, egy komolyabb munka elkészültével (építész vagyok) nagyon erõsen ott az érzés: elég volt, Uram! Most teljesen kimerültem, semmi kedvem semmihez, csak el innen! Biztosan alkat kérdése is, meg valószínûleg összefügghet a munkastílussal is: ha dolgozom, akkor teljes odaadással csinálom, a külvilág megszûnik, el vagyok varázsolva, aki szól hozzám, akár a falnak beszélne, nem vagyok jelen. Békeszeretõ ember lévén, bevallom, nem lelkesedtem soha az Ószövetségi történetekért, bizonyára a véres áldozatok, a kölcsönös öldöklések és bosszúállások miatt. Most, Nagyböjt idején, ezen a szép szombati napon Richárd atya hangján az általa kiválasztott történettel mégis megállított, és megszólított (mint mindig, ha Tihanyban vagyok): „Mit keresel itt, Illés?” Képeket vetített elém, lelki „svédasztalt” terített, amibõl kedvemre szemezgethetek, megkóstolhatok ezt-azt, anélkül, hogy bármit is le kellene nyelnem, amit nem kívánnék. Megértettem, miért az én örökös mehetnékem, megértettem, hogy a világ nélkülem is boldogul, s nem okvetlenül mindent nekem kell megoldanom, de ami az én dolgom, azt más nem végezheti el. Kaptam egy nagyon fontos tanítást: néha semmi más dolgunk nincs, csak lenni.
ol volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodagyerek, aki már a legzsengébb ifjúságában mindent tudott a Világról. A szülõi ház zárt ajtaja mögött mindenrõl tudott dönteni, és messzirõl jöttek emberek, hogy beszéljenek vele, meghallgassák és kikérjék tanácsát. Az is szerencse volt, hogy kitûnõen tudott beszélni, és a legnehezebb kérdésekre is tudott válaszolni, olykor igen részletesen és kimerítõen is. Nem lehetett tudni, honnan tett szert ezekre a képességekre. Ezen valósággal elámult mindenki. Hírneve eljutott szerte a Világba, és hamarosan az emberek mindenütt az õ tudását akarták gyümölcsöztetni saját életükben. Így tehát vándorútra indult, nyakába vette a világot és mindenki a hatása alá került, akivel csak szóba elegyedett. Azonban még egy óra sem telt bele, hogy eljött hazulról, amikor egy keresztúthoz érkezett. Ez arra kényszerítette, hogy három lehetõség között válasszon. Ebben az esetben még egy csodagyerek sem tudna egyszerre minden irányba tovább menni. Õ egyenesen ment tovább. Így le kellett mondania arról, hogy valamit is megtudjon azokról a völgyekrõl, amelyek jobbra és balra kanyarodtak alatta. Így zsugorodott világa. A következõ elágazásnál is kimaradtak lehetõségek, akárcsak a harmadiknál és negyediknél. Minden út amelyre rálépett, minden választás, amellyel szembe találta magát, egy egyre szûkülõbb ösvényre kényszerítette. És amikor a falvakban beszélt, a mondatai is egyre szûkültek. A beszéd már nem ment úgy, mint valaha, amikor még egészen szabad volt. Azokkal a vidékekkel kapcsolatban is a bizonytalanság érzése töltötte el, melyeket maga mögött hagyott. Így haladt, miközben egyre öregebb lett. Már távolról sem volt csodagyerek. Ezer utat kellett elszalasztania és ezer lehetõséget kellett kihagynia. Egyre kevesebb szó hagyta el ajkát, és már alig jött valaki, hogy meghallgassa. Leült egy mérföldkõre és most már csak önmagának mondta: „egyre csak veszítettem: az utakat és tereket, a tudást és az álmokat. Életem mindjobban beszûkült. Minden lépés valamitõl megfosztott. Jobb lett volna otthon maradnom, ahol még mindent tudtam és minden az enyém volt, sohasem kellett döntenem, és minden lehetõség nyitva állt elõttem." Bár nagyon fáradt volt, mégis újból nekirugaszkodott annak az útnak, amelyen egykor elindult, és amelynek hátra volt még egy rövid szakasza. Most már nem volt több elágazás, csak egyetlen irány maradt, és minden tudásból és beszédbõl csak egyetlen utolsó szó, amelyre még lélegzetébõl futotta. Kimondta ezt a szót, amelyet senki sem hallott; magába nézett, és elámulva szemlélte, hogy egy csúcson áll. A Világ, amelyet elveszített, alatta terült el. Rálátott az egész világra, az elszalasztott völgyekre is, és most vált világossá, hogy miközben veszített és kihagyott, egyre felfelé haladt.
S jól van ez így most, egy kicsit elterülve Isten virágos rétjén, a gyenge szellõ susogásában. S talán nem idegen a témától az a kis történet, amit ballagásunkra kaptunk osztályfõnökünktõl – VIDÁKOVICH ELÕD atyától, aki a második apám volt, s akinek az élõ hitemet köszönhetem –, amit, ha megengedtek, ezennel átadnék Nektek:
Ezekkel a gondolatokkal kívánok Mindnyájatoknak kegyelmekben gazdag készülõdést az áldott Húsvétra: RIPSZÁM JÁNOS (Gy 76)
20
ADMIN.
„Vajh hol van lakásuk?”
vélt év szerNév, gimn. vezet Bachmann Zsolt Gy 06 Gy Lázár Ádám Balogh Gyula Ph 55 Ny Marek József Bandinter Tamás Zc Mészáros Zsolt Bánsági Béla Bp Miskolczi László Bata Nándor Ph 90 Sm Morva László dr. Beõthe Tamás Zsolt dr. Ph 91 Pe Nagy Zoltán Bonta Kálmán Zc Németh András Borsos László Ptl Kh Németh Barnabás Breglovics Tamás Gy 67 Sz Németh Ernõ Császár Zsolt Gy 83 Fe Ohetring Pál Cseh Gellért György dr. Gy 92 Pe Ott György dr. Csermely Szabolcs Ph 74 Bp Pacz Bence Tamás Csiba László dr. Ph 70 Db Padeczky Józsefné Csíky László dr. Pp 34 Bp Pálhegyi Sándor Csordás György Gy 73 Km Palócz András Dovicsák Tamás Ph 82 Vp Papp Szabolcsdr. gk.pap Érseki Gábor Bp Pék Gyõzõ Farkas György Ph 50 Bp Pirót László dr. Farkas László G. dr. Ko 34 Ko Rácz Béla Fehértói-Nagy Iván Péter Ph 89 Bp Rácz Miklós Gáspár Károly Gy 79 Kh Rentenher I. dr. Gáti László Pp 44 Vp Ruzsics Balázs dr. Gauder Tivadar Gy 52 Gy Soltész László Günter Tamás Gy 94 Gy Szabó István dr. György László Ph 60 Fe Szelestei Gábor dr. Györgyi János Ph 75 Db Sztankay Árpád dr. Halmosi Róbert dr. Ph 91 Pe Tihanyi Sándor Hanák József sac. Gy 70 Km Tóth András Hegyi János dr. SJ sac. Gy 38 Gy Tóth Béla Horváth Róbert So 45 Kh Tóth János Horváth Sándor Gy 94 Sz Tóth József Hutton-Mills, René Ph 85 Bp Török Lajos Sándor Jakab László Gy 68 Sz Udvarhelyi Miklós dr. Kalácska József dr. Vác Üsth Ágoston Kelemen Attila Gy 90 Bp Vadászi Jenõ Kemény Gyula dr. Ph 54 Km Vámossy Béla Kerényi Ervin dr. Ph 70 Gy Varga Konstantin dr. Keszthelyi Gyula Gy 64 Gy Volf Kálmán Kiss Imre Pp 44 Sz Wessely Antal ifj. Kocsis Andor Gy 37 Gy Zelecsényi Béla Kocsis András Ph 76 Bp Zoltay Tamás
vélt gimn. Gy Gy Ph Ptl Gy Gy Gy Ptl Gy Gy Gy Ph Ph Ph Gy Gy Ptl Ph Ph Ph Gy Ph Gy Gy Gy Ph Ph Gy Pp Gy Ph Gy Gy
ET GAUDIUM
Országos, ill. regionális programok
Aki tud róluk, szóljon. Kérem, címváltozásotokat azonnal jelentsétek. Jelenleg 82 cím hibás. A listát folyamatosan helyesbítem, mégis minden alkalommal sokat – legutóbb vagy 35-öt – elköltözés, hiányos cím stb. miatt visszahoz a posta, így a hiba mindig „újratermelõdik”. Köszönöm! Dr. Könyves Tóth Kálmán (Ph 47) H-1103 Bpest, Salamon u. 11/b Tel.: 00/36/1/262-5071 E-mail:
[email protected] Név,
PAX
év szervezet 66 Se 66 Gy 82 Vp Db 50 Bá 65 Gy Pe Pe 82 Bp Gy 52 Bp 01 So Bp 87 Sz Bp 86 Ny 73 Db 78 Bp 69 Gy 93 Gy Bp Pe Ny 86 Km 88 Kh 74 Db 79 Bp 89 Bp 90 Sz 71 Vp 86 Sz 57 Gy 91 Vp 87 Db 39 Gy 82 Bp 88 So 69 Vp Fe Bp 91 So
HIVATALOS CÍMÜNK 1. A BDSZ-nek, elnökségének, adminisztrációjának szánt küldeményeiteket a BDSZ Hûvösvölgyi Dokumentációs Helyi Szervezete címére küldjétek: Horányi Márton (Ph 83) H-2083 Solymár, Terstyánszky u. 10. Tel.: 30/964-6632, 26/360-810 este (fax is), vagy kapcsolattartó: Mátyásné Vatamány Gabriella (munkavégzése helye: 1026 Budapest Szilágyi E. fasor 65. I/4. Itt személyesen is, postai úton is elérhetitek. Munkarendje szerint munkanapokon általában 9-12 óráig áll rendelkezésetekre.) Tel.: 1/356-1972 – fax: 1/202-3348 E-mail:
[email protected] vagy:
[email protected] 2. A Hírlevéllel és az Almanachhal kapcsolatos küldeményeiteket (cikkeket, címváltozásokat!), kérem, közvetlenül nekem küldjétek: Dr. Könyves Tóth Kálmán (Ph 47) H-1103 Budapest, Salamon u. 11/b Tel.: 1/262-5071; e-mail:
[email protected]
BDSZ-kezdeményezéssel/támogatással Máriagyûd-Eszék X. BDSZ-zarándoklat MÁJUS 12–13. Részletek a külön szórólapon Erdélyi kirándulás Teodóz atyával Június 30 – július 7. Részletek a külön szórólapon Szent Benedek zarándoklat Pannonhalma–Bakonybél–Tihany Július 6 –12. Részletek a külön szórólapon WaWo – Meschede Július 27 – augusztus 5. Részletek a 14. oldalon Orvosok! – zászlót bont a szakmai tagozat Felhívás az 5. oldalon Május 27. – Találkozzunk Pannonhalmán Részletes program a 14. oldalon Lelkigyakorlatok a bencés apátságokban Bencés diákok, családjaik részére Lehetõségek a18. oldalon ISKOLAALAP Bencés diákok a bencés iskolákért Lásd a külön szórólapon BDSZ-telefonflotta folyamatos növekedés Részletek a 9. oldalon Kirándulás a bakonybéli apátságba Részletek a 16. oldalon Kézfogás – Tihany 2007. november 10. Irodát – titkárt keresünk Felhívás a 3. oldalon Pannonhalmi Zsemle megrendelhetõ a kupaci diákújság Lásd a mellékelt jelentkezési lapon A BENCÉS DIÁKSZÖVETSÉG HÍRLEVELE Felelõs kiadó BISCHOF PÉTER, a BDSZ elnöke Olvasószerkesztõ DR. KÖNYVES TÓTH KÁLMÁN Fõszerkesztõ DR. SCHERER NORBERT Lapterv és tördelés: HORDÓS CSABA FABER STÚDIÓ, Veszprém, Mártírok ú. 11. tel.: 20/828-9281 Nyomta a BÉDA BOOKS NYOMDA, Budapest, X.; tel.: 433-5152