HÍRES FILMRENDEZŐK TITKOS ÉLETE

HÍRES FILMRENDEZŐK TITKOS ÉLETE

ROBERT SCHNAKENBERG

3

HÍRES FILMRENDEZŐK TITKOS ÉLETE AMIT TANÁRAINK SOHA NEM MESÉLTEK EL MARIO ZUCCA ILLUSZTRÁCIÓIVAL

4


A fordítás alapja: Robert Schnakenberg: Secret Lives of Great Filmmakers: What Your Teachers Never Told You About the World’s Greatest Directors © Quirk Productions, Inc., 2010 All rights reserved. First published in English by Quirk Books, Philadelphia, Pennsylvania. Illusztráció: Mario Zucca Fordította © Bosnyák Edit, 2012 Szerkesztette: Szőllős Péter Borítóadaptáció: Tabák Miklós

HVG Könyvek Kiadóvezető: Budaházy Árpád Felelős szerkesztő: Török Hilda Kiadói szerkesztő: Szűcs Adrienn ISBN 978-963-304-078-2 Minden jog fenntartva. Jelen könyvet vagy annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon – a kiadó engedélye nélkül közölni. Kiadja a HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2012 Felelős kiadó: Szauer Péter www.hvgkonyvek.hu Nyomdai előkészítés: Inic Kft. Nyomás: Generál Nyomda Kft. Felelős vezető: Hunya Ágnes

TARTALOM 7

BEVEZETÉS

9

D. W. GRIFFITH – 1875. JANUÁR 22. – 1948. JÚLIUS 23.

17

CECIL B. DEMILLE – 1881. AUGUSZTUS 12. – 1959. JANUÁR 21.

24 32 40

CHARLIE CHAPLIN – 1889. ÁPRILIS 16. – 1977. DECEMBER 25. JOHN FORD – 1894. FEBRUÁR 1. – 1973. AUGUSZTUS 31. HOWARD HAWKS – 1896. MÁJUS 30. – 1977. DECEMBER 26.

48

OSCAR MICHEAUX ÉS MÁS ELFELEDETT RENDEZŐK HOLLYWOOD ARANYKORÁBÓL

50 57 66 73

FRANK CAPRA – 1897. MÁJUS 18. – 1991. SZEPTEMBER 3. ALFRED HITCHCOCK – 1899. AUGUSZTUS 13. – 1980. ÁPRILIS 29. LUIS BUÑUEL – 1900. FEBRUÁR 22. – 1983. JÚLIUS 29. WALT DISNEY – 1901. DECEMBER 5. – 1966. DECEMBER 15.

82

LOUIS B. MAYER ÉS MÁS LEGENDÁS PRODUCEREK

85 92 99 106 115

LENI RIEFENSTAHL – 1902. AUGUSZTUS 22. – 2003. SZEPTEMBER 8. ELIA KAZAN – 1909. SZEPTEMBER 7. – 2003. SZEPTEMBER 28. AKIRA KUROSZAVA – 1910. MÁRCIUS 23. – 1998. SZEPTEMBER 6. ORSON WELLES – 1915. MÁJUS 6. – 1985. OKTÓBER 10. INGMAR BERGMAN – 1918. JÚLIUS 4. – 2007. JÚLIUS 30.

124

ED WOOD JR. ÉS A BUKOTT FILMEK MÁS MESTEREI

126 134 141 150 159

FEDERICO FELLINI – 1920. JANUÁR 20. – 1993. OKTÓBER 31. ROBERT ALTMAN – 1925. FEBRUÁR 20. – 2006. NOVEMBER 20. SAM PECKINPAH – 1925. FEBRUÁR 21. – 1984. DECEMBER 28. STANLEY KUBRICK – 1928. JÚLIUS 26. – 1999. MÁRCIUS 7. SERGIO LEONE – 1929. JANUÁR 3. – 1989. ÁPRILIS 30.

166

DON SIEGEL ÉS A ZSÁNERFILM MÁS MESTEREI

168 177 184 192 200 208

JEAN-LUC GODARD – 1930. DECEMBER 3. – FRANÇOIS TRUFFAUT – 1932. FEBRUÁR 6. – 1984. OKTÓBER 21. ROMAN POLANSKI – 1933. AUGUSZTUS 18. – WOODY ALLEN – 1935. DECEMBER 1. – FRANCIS FORD COPPOLA – 1939. ÁPRILIS 7. – BRIAN DE PALMA – 1940. SZEPTEMBER 11. –

214

ALICE GUY-BLACHÉ ÉS MÁS ELFELEDETT NŐI RENDEZŐK

216 224 232 240 247 256

WERNER HERZOG – 1942. SZEPTEMBER 5. – MARTIN SCORSESE – 1942. NOVEMBER 17. – GEORGE LUCAS – 1944. MÁJUS 14. – DAVID LYNCH – 1946. JANUÁR 20. – OLIVER STONE – 1946. SZEPTEMBER 15. – STEVEN SPIELBERG – 1946. DECEMBER 18. –

264

STEPHEN KING ÉS MÉG NÉHÁNY OLYAN EMBER, AKIKNEK NEM KELLETT VOLNA FILMET RENDEZNIÜK

267

PEDRO ALMODÓVAR – 1949. SZEPTEMBER 24. –

274 282 291

A COEN FIVÉREK: JOEL COEN – 1954. NOVEMBER 29. – ETHAN COEN – 1957. SZEPTEMBER 21. – SPIKE LEE – 1957. MÁRCIUS 20. – QUENTIN TARANTINO – 1963. MÁRCIUS 27. –

300

JEGYZETEK

302

IDÉZETT FILMEK

319

FELHASZNÁLT IRODALOM

323

NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ

BEVEZETÉS „Amikor egy legendáról bebizonyosodik, hogy megfelel a valóságnak, akkor tedd közzé a legendát!” Így hangzik John Ford elhíresült tanácsa. A híres filmrendezőkről számos legenda kering – és a többségük megfelel a valóságnak. E könyv lapjain – szem előtt tartva John Ford tanácsát – igyekszünk elválasztani a tényeket a meséktől, miközben nem feledkezünk meg arról a jelentős mértékű mitológiagyártásról (függetlenül attól, hogy az illető magáról terjeszti vagy másoktól származik), amely Hollywoodban és a világ más filmes fővárosaiban folyik. Isten hozta hát önöket a korlátlan alkoholfogyasztás világában, ahol a nap huszonnégy órájában, a hét minden napján működik a szereplőválogató dívány, és ahol mindenki annyi pénzt költhet a következő remekművére, amennyit nem szégyell! A filmrendezőkről már sok mindent leírtak és elmondtak: tekintik őket isteni nagyságoknak, utolsó cowboyoknak, nagyhatalmú vezérigazgatóknak, de mániákus kukkolóknak is. A médium megjelenésétől fogva a filmrendezők óriási hatalommal ruházták fel magukat: uralkodnak a filmjük szereplői, munkatársai és kreatív tartalma fölött, miközben a kapcsolódó felelősség jelentős részét elhárítják maguktól. A művészi elképzelés megvalósulásához a producerek teremtik elő a pénzt, akik a munka végeztével gyakran kénytelenek üres zsebbel távozni, és ennek következtében pasadénai fogorvosok százai siratják elúszott befektetésüket. Ez az üzleti modell számos kiváló és számos döbbenetesen rossz film, valamint több ezer nagyszerű filmes anekdota születését tette lehetővé. Az utóbbiak közül sok szerepel ebben a könyvben. Mindegy, hogy a zsarnokoskodó Cecil B. DeMille-t vagy a provokátor Spike Lee-t említjük, a rendezők általában előszeretettel terrorizálják a beosztottjaikat, viszálykodnak a riválisaikkal, és folyton nézeteltérésbe keverednek a fontos emberekkel. Ehhez jön még a személyiségzavar, a furcsa szokások és a kóros mértékű részrehajlás, amely minden híres és sikeres kreatív emberre jellemző. A könyv lapjain a legfurcsább nőimitátorok, lábujjszopogatók, valamint tisztaság-, szex- és hatalommániások gyűltek össze. Emellett választ kaphatunk több ezer triviális kérdésre, amelyekkel zavarba hoz-

hatjuk mozirajongó barátainkat: Melyik híres rendező imádta a burgonyakrokettet? Kinek a házában foglaltak el egy egész szobát a Napóleonról szóló könyvek? Tényleg nem volt köldöke Alfred Hitchcocknak? Ha a filmrendezők valóban kukkolók, akik arra használják a kamerájukat, hogy megmutassák az emberi élet azon aspektusait, amelyeket a néző másként nem ismerhetne meg, akkor itt az ideje megfordítani a kamerát. A változatosság kedvéért ezúttal mi fogunk bekukkantani az ő hátsó ablakaikon, benyitunk a celluloidkamráikba1, leleplezünk néhány városi legendát, és megpróbáljuk kideríteni, hogy mi hajtja ezeket a nagyszerű, modern mítoszgyártókat. Hasonlóan azokhoz a régi, pornográf filmekhez, amelyeket csak a jó barátok kedvéért veszünk elő a dobozból, ezeket a titkos részleteket is megoszthatjuk bárkivel, akit érdekelnek a filmtörténet rivaldafénytől elzárt részletei. Nem is szaporítom tovább a szót... Kapcsoljuk le a fényeket, induljon a vetítés!

D. W. GRIFFITH

D. W. GRIFFITH 1875. JANUÁR 22. – 1948. JÚLIUS 23. NEMZETISÉGE: AMERIKAI CSILLAGJEGYE: VÍZÖNTŐ LEGISMERTEBB FILMJEI: AMERIKA HŐSKORA (1915), TÜRELMETLENSÉG (1916) Ő MONDTA:

„FILMMŰVÉSZETI ÉS FILMTUDOMÁNYI AKADÉMIA? MIFÉLE MŰVÉSZET? MIFÉLE TUDOMÁNY?”

9

10


A

filmrendezők George Washingtonja D. W. Griffith volt – a filmrendezés „alapító atyja” –, akinek zsarnoki viselkedése és hatalmas étvágya irányadóvá vált az utána következő filmkészítők számára. Szalmakalapjával és túlméretezett szócsövével fizikailag is megtestesítette a rendező őstípusát. Az utána következő filmesek többsége ugyanakkor szerencsére nem tette magáévá Griffith másik tipikus személyiségjegyét: rasszizmusát, amely olyan méreteket öltött, hogy elhomályosítja korszakalkotó némafilmjeinek kétségtelenül briliáns ragyogását. David Llewelyn Wark Griffith La Grange-ban született, Kentucky államban, egy kis vidéki városban Louisville közelében. Heten voltak testvérek. Az apja, Jacob Wark Griffith ezredes – a barátainak csak „Üvöltő Jake” – aranykutató, ültetvénytulajdonos, valamint sokoldalú, de csapnivaló művész volt, és alkalmanként engedély nélküli orvoslással is foglalkozott. Üvöltő Jake, aki azt állította magáról, hogy nemesi rangú walesi harcosok leszármazottja, az amerikai polgárháborúban szerzett nevet magának. 1861-ben felgyújtotta a házát néhány unionista gerilla, ezután csatlakozott a konföderációsok lovasságához, és az alezredesi rangig vitte. A legenda szerint egy alkalommal eltörte a csípőjét egy unionista golyó, de ennek ellenére nem adta át a parancsnokságot. Mivel képtelen volt járni és lovagolni, befogatott magának egy kocsit, és ülve vezette csatába az embereit. Élete végéig megőrizte szablyáját a kandalló párkányán, amely folyamatosan a déliek „veszett ügyére” emlékeztette a fiatal D. W.-t. Üvöltő Jake nemcsak a rebellis üvöltésre tanította meg D. W.-t, hanem az irodalom nagyjainak szeretetére is. Megismertette vele Shakespeare-t, Poe-t, Dickenst és Longfellow-t, és elvitte a fiút élete első, laterna magica előadására, amely a mozgókép XIX. századi előfutára volt. Az előadás során klasszikus történeteket ábrázoló diákat vetítettek egy nagyméretű vászonra. Mindezek mellett a déli rasszizmus ősi hagyományait is beletáplálta a fiába. Egy alkalommal, amikor az egyik afroamerikai szolgáló úgy vágta le D. W. haját, hogy az nem tetszett Jake-nek, azzal támadt az idősödő fodrásznak, hogy „tönkretette a leghelyesebb fiamat”, majd szidalmazni kezdte, és végigkergette az udvaron szeretett szablyájával. D. W. Griffith később azt nyilatkozta, hogy „az apámat szerettem a legjobban a világon”.

D. W. GRIFFITH

11

D. W. tízéves volt, amikor az apja váratlanul meghalt. Az öreg lázadó a verandán élvezte a lusta, tavaszi estét, miközben whiskyt szopogatott, hozzá pedig házilag készült savanyúságot evett, egyenesen a hordóból. Könnyelmű túlzása fatálisnak bizonyult a gyomrában lévő varrat miatt. Üvöltő Jack nem kevesebb mint nyolc savanyú uborkát fogyasztott el, és jó néhány pohár szeszt gurított le a torkán, azután egyszerűen eldőlt. Az orvosok megállapították, hogy a szokatlan étel- és italkombináció miatt felszakadt egyik régi, háborús sebe. Néhány órával később meghalt. 1890-ben a Griffith család Louisville-be költözött, ahol Griffith különböző munkákat vállalt – liftesfiúként és könyvesbolti eladóként dolgozott, valamint riporterkedett a Louisville Courier-Journal című lapnál –, és végül a színészi karrier mellett döntött. Lawrence Griffith néven lépett fel, és számos kisebb szerepet kapott a társulat állandó műsorában. A színfalak mögött Sarah Bernhardt kellékeseként is dolgozott. A fizetés rettenetes volt, Griffith pedig arról álmodott, hogy író lesz, ezért a partok felé vette az irányt. Először Kaliforniában telepedett le, később pedig New Yorkban, és végül sikerült megvetnie a lábát a kialakulóban lévő filmiparban. 1908-ban megrendezte első filmjét, The Adventures of Dollie (Dollie kalandjai), amelyben felesége, Linda játszotta a főszerepet. Az elkövetkezendő hét évben Griffith szédületes tempóval gyártotta a filmeket. Volt olyan időszaka, amikor egy hét alatt négy darab tizenöt perces rövidfilmet készített, amelyek többsége klasszikus történetek adaptációja volt, vagy bibliai és történelmi eseményeket dolgoztak fel. A szereplők általában Griffith egyre több tagot számláló állandó társulatából kerültek ki, név szerint például Mary Pickford, Lillian Gish és Mack Sennett. Griffith egyre híresebb lett, és ezzel együtt a filmes ambíciói is szárnyra kaptak. Egész estés produkciója, az Amerika hőskora, egy epikus költemény – előtte senki sem próbálkozott ilyen léptékű filmkészítéssel. A film elkészítése 110 ezer dollárba került, és zsíros 19 millió dollárt hozott, amelyből Griffith hivatalosan 10%-ot tett zsebre. A film, amely Thomas Dixon 1905-ben megjelent, The Clansman (A nemzetség tagja) című regényének az adaptációja, kétségtelenül és könyörtelenül rasszista volt. Griffith konföderációs neveltetésének köszönhetően a polgárháborút követő időszak hőseként állítja be a Ku-Klux-Klant, míg az afroamerikaiakat őrjöngő vadembereknek, akik alig várják, hogy megerőszakolhassanak egy fehér nőt. (Griffith nem volt hajlandó néger színészekkel bemocskolni a filmszalagot, ezért fehér színészek játszották el a szerepüket, akik egyszerűen feketére festették az arcukat.) Napjainkban a film visszatetszést kelt, megjelenésének idején azonban a korra jellemző nézeteket képviselte. Ez volt az első

12


D. W. GRIFFITH

13

film, amelyet levetítettek a Fehér Házban, és amelyre személyesen az elnök, Woodrow Wilson – aki maga is déli rasszista volt – adta az áldását. Az elnök úgy jellemezte Griffith filmjét, mintha az „villámmal írt volna történelmet”. Jóval később, az 1970-es években a Ku-Klux-Klan toborzási célokra használta az Amerika hőskorát. Griffith következő filmje, a Türelmetlenség szintén történelmi eposz volt. Ezúttal a zsidókat választotta rágalmazásai céltáblájául, habár az tény, hogy a filmből kasszasiker lett, s ez mérsékelte kulturális hatását. Az 1920-as években Griffith szerencsecsillaga már nem ragyogott olyan fényesen. Rengeteget ivott, számtalan házasságon kívüli kalandba keveredett, vagyona nagy részét pedig rosszul fektette be. „Gyorsan és kiszámíthatatlanul szórja a pénzét” – szépítgette az igazságot a Time magazin. Griffith 1930-ban készítette el első hangosfilmjét, az Abraham Lincolnt, és a karrierje ekkor már határozottan leáldozóban volt. A kortársak, mint például Charlie Chaplin vagy John Ford, művészileg jelentősen lekörözték, ő pedig tizenöt éve nem alkotott semmi figyelemre méltót. Életének utolsó két évtizedét virtuális magányban töltötte, és csak akkor tért magához az alkoholmámorból, ha valaki felkérte egy forgatókönyv kicsinosítására, vagy ha elismerést kellett átvennie a mozi világában végzett tevékenységéért. Agyvérzésben halt meg 1948. július 23-án, Hollywoodban.

A ZSARNOKI D. W. GRIFFITH ANNYIRA FÉLT A HAJHULLÁSTÓL, HOGY SPECIÁLIS SZALMAKALAPOT VISELT, AMELYET ÚGY TERVEZTETETT MEG, HOGY A RÉSEIN ÁTSZŰRŐDŐ NAPFÉNY TÁPLÁLJA A HAJHAGYMÁIT.

* * * MOCSKOS FICKÓ Amikor Griffith fiatal színészként próbált érvényesülni New Yorkban, szabadidejének nagy részét a Bowery negyed utcáin töltötte, olcsó prostik megszerzésének reményében. Annak ellenére, hogy a Lower East Side közismerten Manhattan legmocskosabb környéke volt, Griffith rajongott érte, és „gőzölgő, bugyborékoló fazéknak” hívta, „amelyben különféle emberi húsok rotyognak”. „A Bowery negyedben az összes ismert színű és fajtájú nőt meg lehetett találni, akik a szirének ősi hagyományai szerint különféle nyelveken és

14


különféle akcentussal dalolták a férfiak fülébe a szenvedély himnuszát” – írta lelkendezve visszaemlékezéseiben. Ezek a nők megvásárolhatóak voltak, Griffith mégis szívesen vállalt túlórákat, hogy lenyűgözze őket. Sokat adott a megjelenésre. Mielőtt elindult volna éjszakai túrájára, kifényesítette a cipőjét, a fejére pedig kifogástalan, háromszögletű selyemkalapot tett (saját szavaival élve „hetykén”). Ezután Griffith célba vette valamelyik kocsmát, ahol a „dolgozó lányokat” nagyszerű sikereinek felsorolásával igyekezett levenni a lábukról. Általában angol lordnak vagy grófnak adta ki magát, és nem értette, ha végül egyedül kellett távoznia az italmérésből. „Számtalanszor éreztem úgy, hogy sohasem leszek képes magam mögött hagyni azokat a mocskos utcákat” – panaszolta.

GÁTLÁSOK NÉLKÜL Griffith akkora nőcsábász volt, hogy egyik színésznője, Mae Marsh, Mr. Heinznek szólította a háta mögött, mivel a rendező azt szerette, ha „ötvenhétféle” nő áll folyamatosan a rendelkezésére. Egy másik színésznő, Miriam Cooper azt állította, hogy Griffith szexuálisan zaklatta a limuzinja hátsó ülésén. Egy hosszúra nyúlt forgatási nap végén Griffith felajánlotta Coopernek, hogy hazaviszi, azután egy óvatlan pillanatban egy nyálas és rossz ízű csókot nyomott a nő szájára. („Olyan illata volt, mint a vajnak. Aznap főtt kukoricát ettünk ebédre” – részletezte az eseményeket Cooper.) A színésznőt nem hatotta meg rendezőjének heves érdeklődése, akit végül sikerült eltávolítania magától – habár sokáig attól félt, hogy Griffith ki fogja rúgni emiatt.

JAJ, A HAJ! Griffitht a kortársai határozottan jóképűnek tartották, ő maga mégis rendkívül bizonytalan volt a külsejét illetően. Fiatal férfiként órákon keresztül állt a tükör előtt és a hibáit elemezgette. Idősebb korában halálosan rettegni kezdett a kopaszodástól. Kidolgozott egy elméletet, amely szerint a napfény elősegíti a hajnövekedést, ezért speciális, laza szövésű szalmakalapokat készíttetett, hogy a réseken behatoló napsugarak táplálhassák a hajhagymáit. Griffith abban a különös hitben kezdte el borotválni a haját, hogy ezzel megelőzheti a kopaszodást.

KERESD A NŐT! Amikor Griffith először találkozott Mary Pickforddal, a színésznő határozottan nem tett rá nagy benyomást. „Maga túlságosan alacsony, és túlságosan kövér, de talán mégis

D. W. GRIFFITH

15

alkalmazom” – mondta Pickfordnak, akiből később a némafilm korszakának egyik legnagyobb sztárja lett.

A FILM ÉN VAGYOK Griffith pontosan tisztában volt azzal, hogy mekkora szerepet játszott a mozgókép történetében – talán túlságosan is. Amikor megkérdezték a véleményét Orson Welles Aranypolgár című filmjéről, azt válaszolta: „különösen azok az ötletek tetszettek, amelyek tőlem származnak”.

KEVESEBB ZSIDÓT, TÖBB RABSZOLGANŐT! Aki látta a Türelmetlenség című filmet, bizonyára osztja azt a véleményt, hogy az a jelenet, amelyben Jézust keresztre feszítik, a velejéig antiszemita: a kereszt köré gyűlt zsidókat vicsorgó, horgas orrú vademberekként ábrázolja. Nehéz elhinni, de rosszabb is lehetett volna. Néhány szervezet szót emelt a jelenet túlzott mértékű zsidó vonatkozása miatt, ezért a stúdió utasította Griffitht, hogy vegye fel újra azt, több római és kevesebb zsidó szerepeltetésével. Griffith elégette a meglévő tekercseket, és boldogan eleget tett a kérésnek. Amikor azonban a stúdió főnökei úgy határoztak, hogy a filmben kevés a szexualitás, ezért ki kell egészíteni egy félmeztelen rabszolganőket ábrázoló jelenettel, Griffith már korántsem bizonyult ennyire engedelmesnek. A szóban forgó jelenetet egy másik rendező forgatta le.

MÁMOROS ÉLET Élete vége felé Griffith az alkohol rabjává vált. Egész délután ivott, esténként pedig csak egy újabb üveg kedvéért hagyta el a hálószobáját. Napközben a kocsmákat járta, ahol rendszeresen összeütközésbe került a pultosokkal, vagy rátapadt valakire, akit ismert, és hosszadalmas, zavaros elbeszélésbe kezdett ragyogó filmes karrierjéről. A The New Yorker egyik újságírója megállapította, hogy „Griffith napi rendszerességgel részegedik le valamelyik koktélbárban, és beleköt nőkbe”. Felfogadott önéletrajzíróját Griffith csorgó nyállal és jóformán öntudatlan állapotban fogadta szállodai szobájában. Egy alkalommal meghívta az egyik barátját vacsorára, ám erről időközben megfeledkezett, és amikor az illető megjelent, kipenderítette a házból, mert azt hitte, hogy el akarja lopni az ételt, amelyet készített. A következő héten arról is megfeledkezett, hogy az eset megtörtént, és ismét meghívta vacsorára ugyanazt a barátját.

16


A LEGÉRZÉKETLENEBBNEK JÁRÓ DÍJAT PEDIG D. W. GRIFFITH VEHETI ÁT... Meglehet, hogy D. W. Griffith alkoholista, házasságtörő és megrögzött rasszista volt, a szülőhazája mégsem maradt hálátlan. 1953-ban az Amerikai Rendezők Céhe megalapította a D. W. Griffith-díjat a filmrendezés terén nyújtott kiemelkedő teljesítmény elismeréseként. 1975-ben az Amerikai Posta saját bélyeggel lepte meg Griffitht. A Griffithdíj negyvenhat éven keresztül a céh legjelentősebb elismerésének számított, ám egyre többen jelezték a tiltakozásukat a kiváló rendező korai, rasszista filmjeivel szemben, ezért a díj nevét végül közkívánatra megváltoztatták. A céh kijelentette, hogy Griffith filmjei „hozzájárultak rasszista sztereotípiák elterjedéséhez”, és 1991-ben átkeresztelték a díjat DGA Életműdíj névre.

HÍRES FILMRENDEZŐK TITKOS ÉLETE

Recommend Documents