Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706
HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 29. § (1) bekezdése alapján a jelen hirdetmény elválaszthatatlan mellékletét képező táblázatban szereplő földrészletekre vonatkozóan a fővárosi és megyei kormányhivatalok és járási (fővárosi kerületi) hivatal közreműködésével nyilvános árverést folytatott le. Árverés helyszíne és címe: Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Az árverések időpontjai: 2015 év 11 hó 23 nap –tól 2015 év 12 hó 04 -ig Az NFA a Korm. rendelet 33. § (2) bekezdésében, valamint a 22. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel az árverés eredményét a jelen hirdetmény elválaszthatatlan mellékletét képező táblázatban foglaltak szerint közzéteszi, egyidejűleg közli, hogy az eredményes árverés alapján értékesítésre kerülő földrészletek vonatkozásában az államot 20 éves időtartamra – a szerződés szerinti vételáron – visszavásárlási jog illeti meg. A visszavásárlási jog biztosítására a földrészletet 20 éves időtartamra elidegenítési és terhelési tilalom terheli. Kelt: Budapest, 2015. december 09. Nemzeti Földalapkezelő Szervezet képviseletében
Nagy János elnök
Honlap: www.nfa.hu; Email cím:
[email protected]
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706
Melléklet Árverés azonosító
Megye
Terület
1.
Bicske0254/2
Fejér
6.527
2.
Bicske0256
Fejér
29.1609
3.
Bicske0258/2
Fejér
13.0475
4.
Bicske0448
Fejér
19.2719
5.
Bicske0454/1
Fejér
7.1813
6.
Bicske0454/3
Fejér
8.3055
7.
Bicske0456/2
Fejér
18.9009
8.
Bicske0458/1
Fejér
16.2666
9.
Bicske0461
Fejér
17.2465
10.
Alcsútdoboz0106/3 Fejér
4.6543
11.
Alcsútdoboz0106/4 Fejér
4.7923
12.
Gyúró018/35
Fejér
5.9353
13.
Lovasberény0210/4 Fejér
6.0063
14.
Szár030/4
Fejér
40.1844
15.
Tabajd0108/8
Fejér
76.3938
16.
Vértesacsa0118/5
Fejér
5.5041
17.
Vértesacsa041/1
Fejér
22.4791
18.
Vértesacsa088
Fejér
56.9819
19.
Vereb034/2
Fejér
12.7353
20.
Vereb036/7
Fejér
12.925
21.
Vereb042/6
Fejér
44.608
22.
Vereb045/2
Fejér
6.962
Helyszín
Időpont
8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság
Eredmény
Nyertes ajánlat
AV nyertes
Lakcím
2015.11.23
Eredménytelen
0
2015.11.23
Eredménytelen
0
2015.11.23
Eredménytelen
0
2015.11.23
Eredményes
9 650 000
Dr.Nándorfi Zoltán Géza
2064 Csabdi Béke u. 64.
2015.11.23
Eredményes
5 500 000
Dr.Nándorfi Zoltán Géza
2064 Csabdi Béke u. 64.
2015.11.23
Eredménytelen
2015.11.23
Eredményes
10 550 000
Dr.Nándorfi Zoltán Géza
2064 Csabdi Béke u. 64.
2015.11.23
Eredményes
13 650 000
Balázs Krisztián
2064 Csabdi Béke u. 56.
2015.11.23
Eredménytelen
2015.11.24
Eredményes
7 800 000
Mészáros Beatrix
8086 Felcsút Fő u. 311/5.
2015.11.24
Eredményes
9 050 000
Mészáros Beatrix
8086 Felcsút Fő u. 311/5.
2015.11.24
Eredményes
11 700 000
Szőke Antal Koppány
2015.11.24
Eredményes
5 700 000
Nyikosné Antalffy Sarolta
2015.11.24
Eredményes
48 500 000
Flier János
2015.11.24
Eredménytelen
0
2015.11.24
Eredménytelen
0
2015.11.24
Eredményes
25 950 000
Zimmermann Botond
8000 Székesfehérvár Töhötöm u. 6.
2015.11.24
Eredményes
66 100 000
Zimmermann Botond
8000 Székesfehérvár Töhötöm u. 6.
2015.11.25
Eredményes
16 950 000
Antalffy György Gábor
8083 Csákvár Rákóczi u. 38.
2015.11.25
Eredményes
16 750 000
Antalffy György Gábor
8083 Csákvár Rákóczi u. 38.
2015.11.25
Eredményes
61 700 000 Holmanné Zimmermann Júlia 8000 Székesfehérvár Álmos Vezér u. 12.
2015.11.25
Eredményes
12 100 000 Holmanné Zimmermann Júlia 8000 Székesfehérvár Álmos Vezér u. 12.
Honlap: www.nfa.hu; Email cím:
[email protected]
0
0
2463 Tordas 059/6. 8083 Csákvár Rákóczi u. 38. 8086 Felcsút Fő utca 50.
23.
Vereb045/3
Fejér
7.9655
24.
Vereb048/18
Fejér
3.6536
25.
Vereb050/1
Fejér
10.1646
26.
Vereb056
Fejér
56.0028
27.
Vereb057/54
Fejér
28.4109
28.
Bodajk0232/31
Fejér
5.0194
29.
Bodajk0309/4
Fejér
4.4297
30.
Csákberény0139/4
Fejér
3.5206
31.
Csákberény065/1
Fejér
23.582
32.
Enying0164/1
Fejér
12.7419
33.
Enying0164/3
Fejér
14.9871
34.
Enying027/9
Fejér
8.1511
35.
Mór0108/3
Fejér
7.947
36.
Mór0779/1
Fejér
6.53
37.
Nagylók0103/1
Fejér
23.6404
38.
Nagylók0105/6
Fejér
121.531
39.
Nagylók0114/5
Fejér
3.1949
40.
Nagylók0114/8
Fejér
50.9865
41.
Nagylók087/4
Fejér
85.13
42.
Nagylók098/2
Fejér
85.6516
43.
Sárbogárd0655
Fejér
30.8411
44.
Sárbogárd0678/21
Fejér
34.437
45.
Sárbogárd0678/22
Fejér
6.6665
46.
Sárbogárd0108/12
Fejér
18.157
47.
Sárbogárd0108/14
Fejér
3.3485
8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság
2015.11.25
Eredményes
2015.11.25
Eredményes
2015.11.25
Eredményes
16 300 000 Holmanné Zimmermann Júlia 8000 Székesfehérvár Álmos Vezér u. 12.
2015.11.25
Eredményes
84 100 000
Antalffy Görgy Gábor
8083 Csákvár Rákóczi u. 38.
2015.11.25
Eredményes
36 800 000
Nyikosné Antalffy Sarolta
8083 Csákvár Rákóczi u. 38.
2015.11.26
Eredményes
6 200 000
Végh Csaba
8072 Söréd Rákóczi u. 23.
2015.11.26
Eredményes
3 500 000
Végh Csaba
8072 Söréd Rákóczi u. 23.
2015.11.26
Eredményes
3 700 000
Friedl Katalin
8060 Mór Zrínyi u. 6.
2015.11.26
Eredményes
12 200 000
Friedl Katalin
8060 Mór Zrínyi u 6.
2015.11.26
Eredményes
19 900 000
Tóth Tibor
8130 Enying Ságvári u. 6/4.
2015.11.26
Eredményes
24 350 000
Tóth Tibor
8130 Enying Ságvári u. 6/4.
2015.11.26
Eredményes
17 300 000
Tóth Tibor
8130 Enying Ságvári u.6/4.
2015.11.26
Eredménytelen
2015.11.26
Eredményes
5 250 000
Friedl Katalin
8060 Mór Zrínyi u. 6.
2015.11.27
Eredményes
30 500 000
Plézer János
7003 Sárbogárd László u. 23.
2015.11.27
Eredményes
167 150 000
Kopiáriné Tomics Boglárka
2015.11.27
Eredményes
3 250 000
Tomics László
2015.11.27
Eredményes
71 650 000
Kopiáriné Tomics Boglárka
8111 Seregélyes Ady Endre u. 58/b.
2015.11.27
Eredményes
118 150 000
Kopiári Károly
8111 Seregélyes Ady Endre u. 58/b.
2015.11.27
Eredményes
105 500 000
Kopiáriné Tomics Boglárka
8111 Seregélyes Ady Endre u. 58/b.
2015.11.27
Eredményes
49 100 000
Kovács Béla
2015.11.27
Eredményes
58 650 000
Kovács Róbert
7003 Sárbogárd Táncsics u. 33.
2015.11.27
Eredményes
11 200 000
Kovács Róbert
7003 Sárbogárd Táncsics u. 33.
2015.11.30
Eredménytelen
0
2015.11.30
Eredménytelen
0
3
13 800 000 Holmanné Zimmermann Júlia 8000 Székesfehérvár Álmos Vezér u. 12. 6 450 000
Nyikosné Antalffy Sarolta
8083 Csákvár Rákóczi u. 38.
0
8111 Seregélyes Ady Endre u. 58/b. 2422 Mezőfalva Zrínyi Miklós u.42/a.
7000 Sárbogárd Ady Endre u. 18.
48.
Sárbogárd0108/19
Fejér
5.9123
49.
Sárbogárd0108/23
Fejér
26.2711
50.
Sárbogárd0108/32
Fejér
36.6635
51.
Sárbogárd0108/34
Fejér
4.1433
52.
Sárbogárd0108/44
Fejér
24.2073
53.
Sárbogárd0108/45
Fejér
48.7721
54.
Sárbogárd0108/5
Fejér
33.0673
55.
Sárbogárd0381/5
Fejér
5.9458
56.
Sárbogárd0385
Fejér
4.3253
57.
Sárbogárd0387
Fejér
7.6702
58.
Sárbogárd0397
Fejér
3.9232
59.
Sárbogárd0401
Fejér
37.202
60.
Sárbogárd0404/3
Fejér
61.8871
61.
Sárbogárd0406
Fejér
3.6502
62.
Sárbogárd0465/29
Fejér
108.23
63.
Sárbogárd0473/1
Fejér
136.164
64.
Kajászó0122/8
Fejér
24.1884
65.
Kajászó0122/9
Fejér
30
66.
Kajászó0157/3
Fejér
32.9319
67.
Vál010/15
Fejér
3.4991
68.
Vál019/1
Fejér
3.1509
69.
Vál020/1
Fejér
19.3005
70.
Vál025/1
Fejér
32.8272
71.
Vál028/1
Fejér
89.8625
72.
Vál091/2
Fejér
4.8795
8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság
2015.11.30
Eredménytelen
0
2015.11.30
Eredménytelen
0
2015.11.30
Eredménytelen
0
2015.11.30
Eredménytelen
0
2015.11.30
Eredménytelen
0
2015.11.30
Eredménytelen
0
2015.11.30
Eredménytelen
0
2015.12.01
Eredménytelen
0
2015.12.01
Eredménytelen
0
2015.12.01
Eredménytelen
0
2015.12.01
Eredménytelen
0
2015.12.01
Eredménytelen
0
2015.12.01
Eredménytelen
0
2015.12.01
Eredménytelen
0
2015.12.01
Eredményes
141 750 000
Tomics László
2422 Mezőfalva Zrínyi M. u. 42/a.
2015.12.01
Eredményes
174 300 000
Tomics László
2422 Mezőfalva Zrínyi M. u. 42/a.
2015.12.02
Eredményes
47 350 000
Varga Ferenc
2462 Martonvásár Rózsa u. 19.
2015.12.02
Eredményes
61 150 000
Borsányi Balázs
2472 Kajászó Rákóczi U. 65.
2015.12.02
Eredménytelen
2015.12.02
Eredményes
Németh Andrea
2473 Vál Arany János u. 67.
2015.12.02
Eredménytelen
0
2015.12.02
Eredménytelen
0
2015.12.02
Eredménytelen
0
2015.12.02
Eredménytelen
0
2015.12.02
Eredményes
Németh Andrea
2473 Vál Arany János u. 67.
4
0 5 000 000
10 000 000
73.
Sárosd0145
Fejér
15.9713
74.
Sárosd0147
Fejér
25.5535
75.
Sárosd0153/6
Fejér
61.0871
76.
Sárosd0161/100
Fejér
3.011
77.
Sárosd0161/58
Fejér
3.1031
78.
Sárosd0176
Fejér
39.4908
79.
Sárosd0178/2
Fejér
55.0169
80.
Sárosd0184/1
Fejér
94.4962
81.
Sárosd0218/4
Fejér
14.3412
82.
Hantos0111
Fejér
3.4527
83.
Hantos0114/1
Fejér
9.186
84.
Hantos0123/3
Fejér
19.9759
85.
Hantos0123/5
Fejér
4.1537
86.
Hantos0125
Fejér
13.3602
87.
Hantos0134/1
Fejér
7.9883
88.
Hantos0143/6
Fejér
36.8242
89.
Hantos0144/3
Fejér
52.7937
90.
Lepsény0153
Fejér
21.8143
8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. Székesfehérvár, 1. bizottság
2015.12.03
Eredménytelen
0
2015.12.03
Eredményes
45 500 000
Szenczi János
0
2015.12.03
Eredményes
55 700 000
Szenczi János
0
2015.12.03
Eredménytelen
0
2015.12.03
Eredménytelen
0
2015.12.03
Eredményes
2015.12.03
Eredménytelen
2015.12.03
Eredményes
2015.12.03
Eredménytelen
0
2015.12.04
Eredménytelen
0
2015.12.04
Eredménytelen
0
2015.12.04
Eredménytelen
0
2015.12.04
Eredménytelen
0
2015.12.04
Eredménytelen
0
2015.12.04
Eredményes
2015.12.04
31 450 000
Csikós Péter
2051 Biatorbágy Hámory Imre u. 11.
0 Szenczi János Mihály
0
11 500 000
Szabóné Szenci Mariann
0
Eredményes
55 600 000
Deák Csaba
2015.12.04
Eredményes
53 000 000
Lakatos Huba
2015.12.04
Eredménytelen
5
64 600 000
0
2422 Mezőfalva Kinizsi Pál u. 80. 0