KIVONAT a „HIR-SAT 2000 Kft.” hírközlési szolgáltató 2016.10.15. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési szolgáltató fent megjelölt ÁSZF-ének 2016.10.15. napjától megvalósuló változásait tartalmazza. A módosítás indoka az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 132.§ (2) b) és d) pontja alapján jogszabályváltozás, és az ez által előidézett, a körülményekben bekövetkezett, előre nem látható lényeges változás, azaz költségnövekedés, melynek következtében az ÁSZF 4. sz. mellékletének a.)-ja változott. További változás, hogy a FEM3 csatorna nevét a médiaszolgáltató PRIME-ra változtatta, így a 2016.10.15-től érvényes csatornakiosztásban ezen a néven szerepel.
2
„HIR-SAT 2000 Kft.” szolgáltató a
tagja
Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatáshoz
Alsópáhok, Balatonszentgyörgy, Felsőpáhok, Keszthely, Rezi, Sármellék, Várvölgy, Vörs, Zalaapáti települések területén Hatályba lépés kelte: 2016.10.15. Utolsó módosítás kelte: 2016.09.13. Készült: 2016.09.13. Koloszár Zoltán cégvezető
3
4. sz. melléklet: Előfizetői szolgáltatások és azok díjai, egyéb díjak, költségtérítések, díjmeghatározások Érvényes: 2016.10.15-től
a.) Műsorjel-elosztási szolgáltatás, csatornakiosztás és előfizetési díj: Terület megjelölése: KESZTHELY, BALATONSZENTGYÖRGY, VÖRS Alap programcsomag Műsor Sorszám
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
neve
M1 M2 DUNA TV DUNA WORLD RTL KLUB TV2 KESZTHELY TV BALATON TV HÍR TV ATV M4 SPORT VIVA TV NICKELODEON CNN ORF2 TV5
Műsor továbbítási
nyelve
jellege
csatorna
frekvencia (Mhz)
magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar angol német francia
közszolgálati közszolgálati közszolgálati közszolgálati kereskedelmi kereskedelmi helyi helyi hír hír közszolgálati zene gyermek hír kereskedelmi kereskedelmi
A.5. A.6. A.7. A.8. O.6. O.7. O.8. O.9. O.10. O.11. O.12. F.1. F.2. F.3. F.4. F.5.
143,25 151,25 159,25 167,25 175,25 183,25 191,25 199,25 207,25 215,25 223,25 231,25 239,25 247,25 255,25 263,25
A csatorna Szolgáltató által vállalt terjesztésének időpontja (év, hó, napig) határozatlan határozatlan határozatlan határozatlan
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. határozatlan 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30.
Alap programcsomag havi előfizetési díja nettó: 1917,32 Ft/hó + 27 % ÁFÁ-val: 2435 Ft/hó
Családi programcsomag Műsor Sorszám
neve
nyelve
1-16. 17. 18.
VIASAT 6 ECHO TV
magyar magyar
Műsor továbbítási
jellege
csatorna
Alap programcsomag kereskedelmi C.24. kereskedelmi C.25.
frekvencia (Mhz)
495,25 503,25
A csatorna Szolgáltató által vállalt terjesztésének időpontja (év, hó, napig)
2016.11.30. 2016.11.30.
4 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49.
SUPER TV2 RTL II PRIME SLÁGER TV OZONE NETWORK FILM MÁNIA FILMBOX DIGISPORT 1 DIGISPORT 2 DISCOVERY CH DIGI ANIMAL WORLD
COOL RTL+ SOROZAT+ M3 MINIMAX
SPEKTRUM NATIONAL GEOGRAPHIC
VIASAT 3 SPORT 1 SPORT 2 EUROSPORT M5 FILM CAFE FISCHING & HUNTING
DIGI LIFE DIGI WORLD TLC TV PAPRIKA PARAMOUNT CH. HIT MUSIC CH.
magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar angol
kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi zenei közösségi film film sport sport dokumentumfilm dokumentumfilm kereskedelmi kereskedelmi sorozatok kereskedelmi rajzfilm dokumentumfilm dokumentumfilm kereskedelmi sport sport sport közszolgálati film életmód dokumentumfilm dokumentumfilm kereskedelmi életmód film zene
C.26. C.27. C.28. C.29. C.30. C.31. C.32. C.33. C.34. C.35. C.36. C.37. C.38. C.39. C.40. C.41. C.42. C.43. C.44. C.45. C.46. C.47. C.48. C.49. C.50. C.51. C.52. C.53. C.54. C.55. C.56.
511,25 519,25 527,25 535,25 543,25 551,25 559,25 567,25 575,25 583,25 591,25 599,25 607,25 615,25 623,25 631,25 639,25 647,25 655,25 663,25 671,25 679,25 687,25 695,25 703,25 711,25 719,25 727,25 735,25 743,25 751,25
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. határozatlan 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30.
Családi programcsomag havi előfizetési díja nettó: 3452,75 Ft/hó +27 % ÁFÁ-val: 4385 Ft/hó
Digitális kiegészítő programcsomagok Digi Közszolgálati csomag Műsor Sorszám
1. 2. 3. 4.
neve
m1 m2 Duna Tv M4 Sport
Műsor továbbítási
nyelve
jellege
csatorna
frekvencia (Mhz)
magyar magyar magyar magyar
közszolgálati közszolgálati közszolgálati közszolgálati
digit digit digit digit
digit digit digit digit
A csatorna Szolgáltató által vállalt terjesztésének időpontja (év, hó, napig) határozatlan határozatlan határozatlan határozatlan
5 Duna World M5
5. 6.
magyar magyar
közszolgálati közszolgálati
digit digit
digit digit
határozatlan határozatlan
Digi Közszolgálati programcsomag havi előfizetési díja nettó: 584,25 Ft/hó + 27 % ÁFÁ-val: 742 Ft/hó
D1 programcsomag Műsor Sorszám
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.
neve
History AXN WHITE AXN BLACK Da Vinci Learning DOQ Viasat History Viasat Explorer Film + Film + 2 AMC Spektrum Home Eurosport 2 Life Network Comedy Central PAX TV Cartoon Network Travel Channel AXN Story4
Műsor továbbítási
nyelve
jellege
csatorna
frekvencia (Mhz)
magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar
dokumentumfilm kereskedelmi kereskedelmi dokumentumfilm dokumentumfilm dokumentumfilm kereskedelmi film film film életmód sport kereskedelmi kereskedelmi közösségi gyermek életmód kereskedelmi kereskedelmi
digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit
digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit
A csatorna Szolgáltató által vállalt terjesztésének időpontja (év, hó, napig)
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30.
A D1 programcsomag havi előfizetési díja nettó: 1680,31 Ft/hó + 27 % ÁFÁ-val: 2134 Ft/hó
HBO PAK Műsor Sorszám
1. 2. 3.
Műsor továbbítási
neve
nyelve
jellege
csatorna
frekvencia (Mhz)
HBO HBO 2 HBO Comedy
magyar magyar magyar
film film film
digit digit digit
digit digit digit
A csatorna Szolgáltató által vállalt terjesztésének időpontja (év, hó, napig)
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30.
HBO PAK havi előfizetési díja nettó: 2000 Ft/hó + 27 % ÁFÁ-val: 2540 Ft/hó
6
HBO Max Pak Műsor Sorszám
1. 2. 3. 4. 5. 6.
Műsor továbbítási
neve
nyelve
jellege
csatorna
frekvencia (Mhz)
HBO HBO 2 HBO Comedy CINEMAX CINEMAX 2 HBO HD
magyar magyar magyar magyar magyar magyar
film film film film film film
digit digit digit digit digit digit
digit digit digit digit digit digit
A csatorna Szolgáltató által vállalt terjesztésének időpontja (év, hó, napig)
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30.
HBO MAX PAK havi előfizetési díja nettó: 2800 Ft/hó + 27 % ÁFÁ-val: 3556 Ft/hó
DIGI FILM Műsor Sorszám
neve
DIGI FILM
1.
Műsor továbbítási
nyelve
jellege
csatorna
frekvencia (Mhz)
magyar
film
digit
digit
A csatorna Szolgáltató által vállalt terjesztésének időpontja (év, hó, napig)
2016.11.30.
DIGI FILM havi előfizetési díja nettó: 394 Ft/hó + 27 % ÁFÁ-val: 500 Ft/hó
FILMBOX PAK programcsomag Műsor Sorszám
1. 2. 3. 4.
neve
FIMBOX PREMIUM FILMBOX FAMILY FILMBOX PLUS FILMBOX HD
Műsor továbbítási
nyelve
jellege
magyar magyar magyar magyar
film film film film
A csatorna Szolgáltató által vállalt terjesztésének frekvencia csatorna időpontja (Mhz) (év, hó, napig)
digit digit digit digit
digit digit digit digit
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30.
A FILMBOX PAK programcsomag havi előfizetési díja nettó: 780 Ft/hó + 27 % ÁFÁ-val: 990 Ft/hó
7
Digi Nyelvi programcsomag Műsor Sorszám
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.
neve
ARD ARTE CCTV4 EURONEWS KIKA RTR PLANETA POLÓNIA TV RTL2 M6 VOX ORF 1 ORF 2 ZDF TVE INTERNAC SAT1 CNN RAI DUE PRO7 RTL
Műsor továbbítási
nyelve
jellege
csatorna
frekvencia (Mhz)
német német kínai angol német orosz lengyel német francia német német német német spanyol német angol olasz német német
kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi hír gyermek kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi hír kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi
digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit
digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit
A csatorna Szolgáltató által vállalt terjesztésének időpontja (év, hó, napig)
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30.
A Digi Nyelvi programcsomag havi előfizetési díja nettó: 584,25 Ft/hó + 27 % ÁFÁ-val: 742 Ft/hó
IKO programcsomag Műsor Sorszám
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
neve
Film + Film + 2 DOQ Sorozat + Fisching&Hunting Cool Muzsika TV
Műsor továbbítási
nyelve
jellege
magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar
film film dokumentumfilm film életmód
kereskedelmi zene
A csatorna Szolgáltató által vállalt frekvencia terjesztésének csatorna időpontja (Mhz) (év, hó, napig)
digit digit digit digit digit digit digit
digit digit digit digit digit digit digit
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30.
Az IKO programcsomag havi előfizetési díja nettó: 664 Ft/hó + 27 % ÁFÁ-val: 843 Ft/hó
8
Zene programcsomag Műsor Sorszám
neve
MUZSIKA TV MEZZO MTV HUNGARY HIT MUSIC CH. 1 MUSIC CHANNEL
1. 2. 3. 4. 5.
Műsor továbbítási
nyelve
jellege
magyar francia magyar angol magyar
Zene Zene Zene Zene Zene
A csatorna Szolgáltató által vállalt terjesztésének frekvencia csatorna időpontja (Mhz) (év, hó, napig)
digit digit digit digit digit
digit digit digit digit digit
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30.
A ZENE programcsomag havi előfizetési díja nettó: 584,25 Ft/hó + 27 % ÁFÁ-val: 742 Ft/hó
DIGIFEM programcsomag Műsor Sorszám
neve
NGC WILD Life Network Spektrum Home PAPRIKA TV
1. 2. 3. 4.
Műsor továbbítási
nyelve
jellege
magyar magyar magyar magyar
dokumentumfilm kereskedelmi életmód életmód
A csatorna Szolgáltató által vállalt frekvencia terjesztésének csatorna időpontja (Mhz) (év, hó, napig)
digit digit digit digit
digit digit digit digit
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30.
A DIGIFEM programcsomag havi előfizetési díja nettó: 664 Ft/hó + 27 % ÁFÁ-val: 843 Ft/hó
DIGIMAN programcsomag Műsor Sorszám
1. 2. 3. 4. 5. 6.
neve
Eurosport 2 Comedy Central DTX Discovery Science Discovery ID Pro4
nyelve
magyar magyar magyar magyar magyar magyar
Műsor továbbítási
jellege
sport kereskedelmi dokumentumfilm dokumentumfilm dokumentumfilm kereskedelmi
A csatorna Szolgáltató által vállalt frekvencia terjesztésének csatorna időpontja (Mhz) (év, hó, napig)
digit digit digit digit digit digit
digit digit digit digit digit digit
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30.
A DIGIMAN programcsomag havi előfizetési díja nettó: 664 Ft/hó + 27 % ÁFÁ-val: 843 Ft/hó
9
AKTÍV Műsor Sorszám
1. 2.
neve
HUSTLER PRIVATE
Műsor továbbítási
nyelve
jellege
csatorna
frekvencia (Mhz)
angol angol
felnőtt felnőtt
digit digit
digit digit
A csatorna Szolgáltató által vállalt terjesztésének időpontja (év, hó, napig)
2016.11.30. 2016.11.30.
Az AKTÍV programcsomag havi előfizetési díja nettó: 78,74 Ft/hó + 27 % ÁFÁ-val: 100 Ft/hó
DIGI HD programcsomag Műsor Sorszám
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
neve
M1 HD M2 HD DUNA HD DUNA WORLD HD M4 HD VIASAT NATURE/HISTORY HD NAT. GEOGRAPHIC WILD HD NATIONAL GEOGRAPHIC HD
SPEKTRUM HD DIGI SPORT 1 HD DIGI SPORT 2 HD SPORT 1 HD FISCHING&HUNTING HD
AXN HD
Műsor továbbítási
nyelve
jellege
magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar
közszolgálati közszolgálati közszolgálati közszolgálati közszolgálati dokumentumfilm dokumentumfilm dokumentumfilm dokumentumfilm sport sport sport életmód kereskedelmi
A csatorna Szolgáltató által vállalt frekvencia terjesztésének csatorna időpontja (Mhz) (év, hó, napig)
digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit
digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit digit
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30.
DIGI HD havi előfizetési díja nettó: 944,88 Ft/hó + 27 % ÁFÁ-val: 1200 Ft/hó A digitális kiegészítő programcsomag vagy programcsomagok, csak a családi programcsomag mellé rendelhetők, a Digi Közszolgálati kivételével. A Digi Közszolgálati önmagában is igényelhető.
10 A minden csomagban elérhető rádióműsorok az alábbiak: Rádióműsor Sorszám Neve nyelve 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Kossuth Petőfi Bartók Helikon Class FM Magyar Katolikus
Továbbítási frekvencia Mhz 101,25 104,75 103,9 103,3 101,75 107,35
magyar magyar magyar magyar magyar magyar
Vendéglátóipari vállalkozói előfizetők részére a Szolgáltató egyedi szolgáltatási választéka és árajánlata érvényes!
Terület megjelölése: Rezi, Várvölgy Alap programcsomag Műsor Sorszám
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18.
neve
ORF 1 ORF 2 ZDF SLÁGER TV MINIMAX M1 M2 DUNA TV VIASAT 3 TV 2 RTL KLUB ATV ARD FRANCE24 CNN M4 SPORT DUNA WORLD HÍR TV
Műsor továbbítási
nyelve
jellege
csatorna
frekvencia (Mhz)
német német német magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar német francia angol magyar magyar magyar
kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi zenei gyermek közszolgálati közszolgálati közszolgálati kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi hír kereskedelmi hír hír közszolgálati közszolgálati hír
A.4 A.5 A.6 A.7 A.8 O.6 O.7 O.8 O.9 O.10 O.11 O.12 F.1 F.2 F.3 F.4 F.5 F.6.
135,25 143,25 151,25 159,25 167,25 175,25 183,25 191,25 199,25 207,25 215,25 223,25 231,25 239,25 247,25 255,25 263,25 271,25
A csatorna Szolgáltató által vállalt terjesztésének időpontja (év, hó, napig)
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. határozatlan határozatlan határozatlan
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. határozatlan határozatlan
2016.11.30.
Alap programcsomag havi előfizetési díja nettó: 1956,69 Ft/hó + 27 % ÁFÁ-val: 2485 Ft/hó
11
Bővített programcsomag Műsor Sorszám
neve
nyelve
1-18 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41.
Műsor továbbítási
SPORT 1 ECHO TV SPORT 2 NAT. GEOGRA. SPEKTRUM FILM MÁNIA M5 SOROZAT + TV6 DIGISPORT 1 EUROSPORT RTL II PAX TV SUPER TV2 DIGISPORT 2 FISCHING&HUNTING RTL COOL TV FILM + PRIME OZONE NETWORK VIVA M3
jellege
Alap programcsomag magyar sport magyar hír magyar sport magyar dokumentumfilm magyar dokumentumfilm magyar kereskedelmi magyar közszolgálati magyar kereskedelmi magyar kereskedelmi magyar sport magyar sport magyar kereskedelmi magyar közösségi magyar kereskedelmi magyar sport magyar életmód német kereskedelmi magyar kereskedelmi magyar kereskedelmi magyar kereskedelmi magyar közösségi magyar zenei magyar kereskedelmi
A csatorna Szolgáltató által vállalt terjesztésének frekvencia csatorna időpontja (Mhz) (év, hó, napig)
C.21 C.23 C.24 C.25 C.26 C.27 C.29 C.30 C.33 C.34 C.35 C.39 C.40 C.41 C.45 C.46 C.47 C.50 C.51 C.56 C.58 C.63 C.65
471,25 487,25 495,25 503,25 511,25 519,25 535,25 543,25 567,25 575,25 583,25 615,25 623,25 631,25 663,25 671,25 679,25 703,25 711,25 751,25 767,25 807,25 823,25
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. határozatlan
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30.
Bővített programcsomag havi előfizetési díja nettó: 3295,27 Ft/hó + 27% ÁFÁ-val: 4185 Ft/hó A minden csomagban elérhető rádió műsorok az alábbiak: Rádióműsor
Sorszám 1. 2. 3. 4. 5.
Neve Kossuth Petőfi Bartók Class FM Helikon
Nyelve magyar magyar magyar magyar magyar
Továbbítási frekvencia Mhz 108 107,5 107 106,5 105,5
Vendéglátóipari vállalkozói előfizetők részére a Szolgáltató egyedi szolgáltatási választéka és árajánlata érvényes!
12
Terület megjelölése: Alsópáhok, Felsőpáhok Alap programcsomag Műsor Sorszám
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21.
neve
SAT 1 RTL ZDF KESZTHELY TV DUNA M1 M2 TV 2 RTL KLUB ATV HÍR TV SLÁGER TV ORF 2 M4 SPORT ARD 3 SAT CNN DUNA WORLD RTL 2 SUPER RTL RAI
Műsor továbbítási
nyelve
jellege
csatorna
frekvencia (Mhz)
német német német magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar német magyar német német angol magyar német német olasz
kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi helyi közszolgálati közszolgálati közszolgálati kereskedelmi kereskedelmi hír hír zenei kereskedelmi közszolgálati kereskedelmi kereskedelmi hír közszolgálati kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi
A.4 A.5 A.6 A.7 A.8 O.6 O.7 O.8 O.9 O.10 O.11 O.12 F.1 F.2 F.3 F.4 F5 F.6 F7 F8 F9
135,25 143,25 151,25 159,25 167,25 175,25 183,25 191,25 199,25 207,25 215,25 223,25 231,25 239,25 247,25 255,25 263,25 271,25 279,25 287,25 295,25
A csatorna Szolgáltató által vállalt terjesztésének időpontja (év, hó, napig)
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. határozatlan határozatlan határozatlan
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. határozatlan
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. határozatlan
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30.
Alap programcsomag havi előfizetési díja nettó: 1956,69 Ft/hó + 27 % ÁFÁ-val: 2485 Ft/hó
Bővített programcsomag Műsor Sorszám
neve
1-21 22. 23. 24. 25. 26.
SPORT 1 ECHO TV SPEKTRUM DIGISPORT 2 M5
nyelve
Műsor továbbítási
jellege
csatorna
Alap programcsomag magyar sport magyar hír magyar dokumentumfilm magyar sport magyar közszolgálati
C.21 C.23 C.25 C.26 C.27
frekvencia (Mhz)
471,25 487,25 503,25 511,25 519,25
A csatorna Szolgáltató által vállalt terjesztésének időpontja (év, hó, napig)
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. határozatlan
13 RTL II VIASAT 3 FILM + TV6 PAX TV SPORT 2
27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47.
NATIONAL GOGRAPHIC
SUPER TV2 FILM MÁNIA FISCHING&HUNTING MINIMAX M3 DISNEY DIGI SPORT VIVA PARAMOUNT CH. ORF 1 COOL PRIME OZONE NETWORK EUROSPORT
magyar kereskedelmi magyar kereskedelmi magyar kereskedelmi magyar kereskedelmi magyar közösségi magyar sport magyar dokumentumfilm magyar kereskedelmi magyar kereskedelmi magyar életmód magyar gyermek magyar kereskedelmi magyar gyermek magyar sport magyar zenei magyar film német kereskedelmi magyar kereskedelmi magyar kereskedelmi magyar közösségi magyar sport
C.28 C.29 C.30 C.33 C.35 C.40 C.41 C.42 C.43 C.44 C.45 C.46 C.47 C.50 C.51 C.52 C.53 C.55 C.56 C.58 C.63
527,25 535,25 575,25 563,25 583,25 623,25 631,25 639,25 647,25 655,25 663,25 671,25 679,25 703,25 711,25 719,25 727,25 743,25 751,25 767,25 807,25
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30.
Bővített programcsomag havi előfizetési díja nettó: 3295,27 Ft/hó + 27% ÁFÁ-val: 4185 Ft/hó A minden csomagban elérhető rádió műsorok az alábbiak: Rádióműsor Sorszám Neve Nyelve 1. 2. 3. 4. 5.
Kossuth Bartók Petőfi Class FM Helikon
Továbbítási frekvencia Mhz 104,5 105 105,5 106 107
magyar magyar magyar magyar magyar
Vendéglátóipari vállalkozói előfizetők részére a Szolgáltató egyedi szolgáltatási választéka és árajánlata érvényes!
Terület megjelölése: Sármellék, Zalaapáti Alap programcsomag Műsor Sorszám
1.
neve
RTL
Műsor továbbítási
nyelve
jellege
csatorna
frekvencia (Mhz)
német
kereskedelmi
A.5
143,25
A csatorna Szolgáltató által vállalt terjesztésének időpontja (év, hó, napig)
2016.11.30.
14 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22.
német magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar német német angol magyar német német olasz francia német
ZDF KESZTHELY TV DUNA M1 M2 TV 2 RTL KLUB ATV HÍR TV SLÁGER TV M4 SPORT PARAMOUNT CH. ARD 3 SAT CNN DUNA WORLD RTL 2 SUPER RTL RAI UNO TV 5 SAT 1
kereskedelmi helyi közszolgálati közszolgálati közszolgálati kereskedelmi kereskedelmi hír hír zenei közszolgálati film kereskedelmi kereskedelmi hír közszolgálati kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi kereskedelmi
A.6 A.7 A.8 O.6 O.7 O.8 O.9 O.10 O.11 O.12 F.1 F.2 F.3 F.4 F5 F.6 F7 F8 F9 S 20 S.21
151,25 159,25 167,25 175,25 183,25 191,25 199,25 207,25 215,25 223,25 231,25 239,25 247,25 255,25 263,25 271,25 279,25 287,25 295,25 303,25 310,25
2016.11.30. 2016.11.30. határozatlan határozatlan határozatlan
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. határozatlan
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. határozatlan
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30.
Alap programcsomag havi előfizetési díja nettó: 1956,69 Ft/hó + 27 % ÁFÁ-val: 2485 Ft/hó
Bővített programcsomag Műsor Sorszám
neve
1-22 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38.
SPORT 1 ECHO TV PRIME SPEKTRUM DIGISPORT 2 M5 RTL II VIASAT 3 FISCHING&HUNTING TV6 FILM + PAX TV SPORT 2 NATIONAL GOGRAPHIC
SUPER TV2 FILM MÁNIA
nyelve
Műsor továbbítási
jellege
Alap programcsomag magyar sport magyar hír magyar kereskedelmi magyar dokumentumfilm magyar sport magyar közszolgálati magyar kereskedelmi magyar kereskedelmi magyar életmód magyar kereskedelmi magyar kereskedelmi magyar közösségi magyar sport magyar dokumentumfilm magyar kereskedelmi magyar kereskedelmi
A csatorna Szolgáltató által vállalt frekvencia terjesztésének csatorna időpontja (Mhz) (év, hó, napig)
C.21 C.23 C.24 C.25 C.26 C.27 C.28 C.29 C.30 C.33 C.34 C.35 C.40 C.41 C.42 C.43
471,25 487,25 495,25 503,25 511,25 519,25 527,25 535,25 543,25 563,25 575,25 583,25 623,25 631,25 639,25 647,25
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. határozatlan
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30.
15 M3 MINIMAX DISNEY DIGISPORT VIVA ORF 1 COOL OZONE NETWORK EUROSPORT
39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47.
magyar magyar magyar magyar magyar német magyar magyar magyar
kereskedelmi gyermek gyermek sport zenei kereskedelmi kereskedelmi közösségi sport
C.44 C.45 C.47 C.50 C.51 C.53 C.55 C.58 C.63
655,25 663,25 679,25 703,25 711,25 727,25 751,25 767,25 807,25
2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30. 2016.11.30.
Bővített programcsomag havi előfizetési díja nettó: 3295,27 Ft/hó + 27% ÁFÁ-val: 4185 Ft/hó A minden csomagban elérhető rádió műsorok az alábbiak: Rádióműsor Sorszám Neve Nyelve 1. 2. 3. 4. 5.
Kossuth Bartók Petőfi Class FM Helikon
Továbbítási frekvencia Mhz 104,5 105 105,5 106 107
magyar magyar magyar magyar magyar
Vendéglátóipari vállalkozói előfizetők részére a Szolgáltató egyedi szolgáltatási választéka és árajánlata érvényes!
Terület megjelölése: Alsópáhok, Balatonszentgyörgy, Felsőpáhok, Keszthely, Rezi, Sármellék, Várvölgy, Vörs, Zalaapáti Digi Mini csomag Műsor Sorszám
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
neve
m1 m2 Duna Tv Duna World M4 Sport M5 RTL Klub TV2
Műsor továbbítási
nyelve
jellege
csatorna
frekvencia (Mhz)
magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar magyar
közszolgálati közszolgálati közszolgálati közszolgálati közszolgálati közszolgálati kereskedelmi kereskedelmi
digit digit digit digit digit digit digit digit
digit digit digit digit digit digit digit digit
A csatorna Szolgáltató által vállalt terjesztésének időpontja (év, hó, napig)
határozatlan határozatlan határozatlan határozatlan határozatlan határozatlan 2016.11.30. 2016.11.30.
16 Digi Mini programcsomag havi előfizetési díja nettó: 0 Ft/hó + 27 % ÁFÁ-val: 0 Ft/hó
**** DGI MINI digitális csomagunk kizárólag az Országos Digitális Átállás Program keretében a rászoruló Előfizetők által rendelhető meg, a rászorultságot megállapító NMHH határozat alapján, más Előfizetőink erre a csomagra nem fizethetnek elő. A csatornák vételéhez szükséges digitális vevő Előfizető tulajdonába kerül. Szolgáltató a szerződéskötés időpontjától számított legalább 3 évig változatlan áron nyújtja a szolgáltatást. Szolgáltató az egyedi előfizetői szerződést egyoldalúan kizárólag az Eht. 132. § (2) bekezdés b), d) és e) pontjaiban meghatározott okból, valamint abban az esetben és mértékben módosítja, amennyiben a csomagjában esetlegesen szereplő, hatósági szerződés alapján működő országos audiovizuális lineáris médiaszolgáltatás után a médiaszolgáltató a műsorterjesztőtől programdíjat kér vagy a programdíj mértékét emeli.