(Részlet Szántó Endre: Hévíz története című könyvéből)
HÉVÍZ SE Asztalitenisz - szakosztály A Hévíz SE új szakosztálya, az asztalitenisz-szakosztály 1980-ban alakult. Az asztaliteniszezők felnőtt és serdülő csapattal szerepeltek a megyei bajnokságon, erre a jogosultságot osztályozógyőzelemmel érték el. Szereplésük a körülményekhez képest eredményes volt, annak ellenére, hogy ezt a lehetőséget milyen kedvezőtlen feltételek mellett érték el. Terem hiányában a rendszeres edzést nem lehetett biztosítani. Bajnoki mérkőzéseiket döntő többségben idegen helyeken (Balatonberény, Keszthely, stb.) kellett megrendezniük. A csapat így is a Zala megyei bajnokság második helyét érte el. Ezt követően részben személyi, döntő mértékben azonban a kedvezőtlen adottságok miatt a szakosztály jó képességű játékosai a sportkörből távoztak, ezért a megyei I. osztályból a szakosztálynak vissza kellett lépnie a járási bajnokságba. Tanács VB jegyzőkönyv - A Sportkör beszámolója, 1981. január 22.
Az asztalitenisz szakosztály 1981-ben felbomlott, majd újjáalakult. Tanács VB., 1982. január 21.
Férfi felnőtt csapata járási bajnokságban szerepelt, egy csapat pedig a serdülők megyei bajnokságában vesz részt. A szakosztály felkészülését és versenyeit a nemesbüki kultúrházban bonyolítja le. Tanács VB., 1982. április 15., T. A testnevelés és a sportmozgalom helyzete, továbbfejlesztésének feladatai Hévíz nagyközségben Ea.: Papp László tanácselnök
Hévíz Kupa 1982. július 18-án újonc és serdülő asztalitenisz-versenyt rendezett a Zala megyei egyesületek részvételével a Keszthelyi Járási Asztalitenisz Szövetség, a Hévíz SK. Eredmények: leány újonc csapat: 3. helyezés,Hévíz SK. fiú újonc: 3. helyezés Berczea (Hévíz) és Pálfi (Hévíz). Zalai Hírlap, 1982. július 22.
Megyei 1982. évi asztalitenisz fiú serdülő-csapatbajnokság 18. forduló: ZTE –Hévíz 7:2, 19. forduló. Pacsa – Hévíz 6:3, 20. forduló. Kanizsa Bútorgyár – Hévíz 4:5 1. 2. 3. 4. 5. 6.
K. Üveggyár ZTE Pacsa K. Sörgyár Kiskanizsa K. Bútor I.
20 20 20 20 20 20
19 16 15 11 9 9
1 4 5 9 11 11
135:45 118:62 107:73 90:90 92:88 92:88
38 32 30 22 18 18
7. Keszthely 8. N. Vasas I. 9. HÉVÍZ 10. Gelse 11. Galambok Semjénháza visszalépett
20 20 20 20 20
8 8 6 6 3
12 12 14 14 17
87:93 84:96 79:101 58:122 48:132
16 16 12 12 6 Zalai Hírlap, 1982. december 15.
Zala megyei 1983. évi asztalitenisz fiú serdülő csapatbajnokság 25. forduló: Hévíz – ZTE 4:5, 26. forduló: Hévíz - Pacsa 4:5, 27. forduló: Hévíz – K. Bútorgyár 4:5. A bajnokság végeredménye: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
ZTE K. Üveggyár Pacsa N. Vasas K. Bútor I. Keszthely K. Sörgyár Kiskanizsa HÉVÍZ Galambok
27 27 27 27 27 27 27 27 27 27
23 23 20 16 12 12 10 10 7 1
4 4 7 11 15 15 17 17 20 26
164:79 173:70 134:109 123:120 125:118 122:121 105:138 106:137 104:139 51:192
46 46 40 32 24 24 20 20 14 2 Zalai Hírlap, 1983. június 5.
Az Asztalitenisz-szakosztály a megyei felnőtt bajnokságban szerepel egy serdülő csapattal. A felkészülést a SZOT Szanatóriumban végzik. Megyei 1984. évi asztalitenisz fiú serdülő csapatbajnokság A bajnokság végeredménye: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Kanizsai Üveggyár HÉVÍZ Zalaegerszegi TE Kanizsa Bútor Nagykanizsai Vasas Keszthely Kanizsai Sörgyár Kiskanizsa Galambok Pacsa
18 18 18 18 18 18 18 18 18 18
16 13 13 11 11 7 3 3 2 -
1 3 2 3 2 1 3 2 4 -
1 2 3 4 5 10 12 13 12 18
136:44 117:63 125:55 127:53 113:67 76:104 78:102 50:130 56:124 22:138
33 29 28 25 24 15 9 8 8 Zalai Hírlap, 1984. május 27.
Az 1984/85 évi Zala megyei asztalitenisz férfi I. osztályú bajnokság végeredménye 1. 2. 3. 4. 5.
HÉVÍZ SE. Zalaegerszegi TE Nagykanizsai Vasas II. K. Üveg II. Keszthely II.
22 22 22 22 22
19 19 18 15 12
1 1 3 1
2 3 3 4 9
39 38 37 33 25
6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
Kiskanizsa Sármellék Miháld Gyenesdiás Kanizsa Sör II. Pacsai H. Galambok
22 22 22 22 22 22 22
9 7 4 5 1 3 2
2 4 6 2 9 3 3
11 11 12 15 12 16 17
20 18 14 12 11 9 7
Zalai Hírlap, 1985. július 19.
A Hévíz csapata megnyerte a megyei bajnokságot, így 1985 őszétől az NB III. KHERLING csoportjában játszik. Újonccsapat lévén elsődleges célként a bent maradást tűzte ki a vezetőség. 1985. szeptember – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Sabaria – Hévíz 8:8 Győztesek: Dr. Hegedűs 2, Bali 2, Szeredai 2, dr. Hegedűs-Szeredai páros 2. Zalai Hírlap, 1985. szeptember 14.
1985. szeptember – Helikon Kupa asztalitenisz-verseny – Keszthely ifjúsági, férfi egyéni: 2. Hegedűs Tamás (Hévíz). Zalai Hírlap, 1985. szeptember 21.
1985. október – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz – Sabaria 5:11 Hévízi győztesek: Papp 2, dr. Hegedűs, Szeredai, Berczea. A listavezetővel szemben nagy küzdelemben maradt alul az újonc Hévíz. Zalai Hírlap, 1985. október 10.
1985. október – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Ajkai VGV – Hévíz 12:4 Ajka. Hévízi győztesek: dr. Hegedűs 2, Bali, Szeredai. Zalai Hírlap, 1985. október 17.
1985. október – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz - Mosonmagyaróvár 6:10 Hévíz. Hévízi győztesek: dr. Hegedűs 2, Emecz 2, Szeredai, Berczea. Zalai Hírlap, 1985. október 17.
1985. november – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Nagykanizsai Vasas Izzó – Hévíz 8:8 Nagykanizsa, Egyesült Izzó. Hévízi győztesek: Szeredai 4, dr. Hegedűs 2, Papp 2. Izgalmas mérkőzésen az izzósok 2:6-ról mentették meg az egyik pontot a remekül kezdő hévíziek ellen. Zalai Hírlap, 1985. november 13.
1985. november – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz – Kanizsai Üveggyár 5:11 Hévíz. Hévízi győztesek: Hegedűs T. 2, Szeredai 2, Papp 1. Zalai Hírlap, 1985. november 26.
1985. december – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz – Peremarton 4:12 Hévíz. Hévízi győztesek: Szeredai 3, Hegedűs T. A tartalékos hévíziek az évad utolsó mérkőzésén is alulmaradtak. Zalai Hírlap, 1985. december 18.
A férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport 1985/86. évi őszi végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Kanizsa Üveggyár Mosonmagyaróvár Sabaria SE Ajka Szombathelyi Építők Sopron Balatonalmádi Nagykanizsai Vasas I. Peremarton HÉVÍZ SK. Kanizsa Sör
10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10
9 9 7 6 5 5 3 2 2 -
1 1 1 1 1 3 1 4 1
2 4 4 4 4 7 8 6 9
19 19 15 12 11 11 9 5 4 4 1
Zalai Hírlap, 1986. január 17.
A Zala megyei I. osztályú férfi asztalitenisz bajnokság 1985/86. évi őszi végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
ZTE II. Kanizsa Üveggyár II. Keszthely HÉVÍZ II. Gyenesdiás Kanizsa Bútor női Kiskanizsa Kanizsa Sör II. Sármellék Nagykanizsai Vasas II. Galambok Miháld
11 11 11 11 11 11 11 11 11 11 11 11
11 10 9 8 4 5 4 3 1 1 2 -
2 1 2 5 3 3
1 2 3 5 6 6 5 5 7 9 8
22 20 18 16 10 10 9 8 7 5 4 3
Zalai Hírlap, 1986. január 23.
1986. január – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport
Balatonalmádi – Hévíz 13:3 Balatonalmádi. Hévízi győztesek: Szeredai 3. Zalai Hírlap, 1986. január 29.
1986. január – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz – Soproni Építők 5:11 Hévíz. Hévízi győztesek: Szeredai 2, dr Hegedűs 2, Bali. Zalai Hírlap, 1986. február 12.
1986. február – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Sabaria – Hévíz 11:5 Szombathely. Hévízi győztesek: Szeredai 2, Berczea 2, Bali. A hévíziek nehéz küzdelemben maradtak alul a magasabb osztályba pályázó csapat ellen. Zalai Hírlap, 1986. február 20.
1986. március – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz – Ajka VGV 6:10 Hévíz. Hévízi győztesek: Szeredai 4, Berczea 2. Zalai Hírlap, 1986. március 4.
1986. április – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz – Mosonmagyaróvár 5:11 Hévíz. Hévízi győztesek: Berczea 2, dr. Hegedűs, Szeredai, Hegedűs T. A két ifjúsági játékossal kiálló hazaiak ellen könnyen nyert a felsőbb osztályba készülő Mosonmagyaróvár. Zalai Hírlap, 1986. április 7.
1986. április – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz – Nagykanizsai Vasas Izzó 8:8 Hévíz. Hévízi győztesek: Emecz 4, Berczea 2, dr. Hegedűs, Hegedűs T. Zalai Hírlap, 1986. április 24.
1986. május – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Peremarton – Hévíz 9:7 Peremarton. Hévízi győztesek: Berczea 4, Szabó 2, Bali. Zalai Hírlap, 1986. június 4.
A szakosztály az 1986. évi szezont 20 igazolt versenyzővel kezdte meg. Az 1985/86. évi bajnokságban újonc csapat lévén elsődleges célként a bent maradást tűzte ki a vezetőség, amit sikerült is elérni. Az NB III. KHERLING csoportjában a hévízi csapat a 10. helyezést érte el, így az 1986/87. évi bajnokságban az asztalitenisz-csapat ismét az NB III. KEHRLING csoportjában indulhatott.
Megyei 10-ek bajnoksága Zalaegerszeg. Férfi ifjúsági: 4. Berczea Balázs (Hévíz) 6 győzelem, 5. Hegedűs Tamás (Hévíz) 4 győzelem. Zalai Hírlap, 1986. június 25.
1986. október – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz – Celldömölki Vasutas 16:0 Hévíz. Hévízi győztesek: Dr. Hegedűs 4, Szeredai 4, Berczea 4, Tarnóczay 4. Jó mérkőzésen könnyen nyert a hazai megerősödött gárda. Zalai Hírlap, 1986. október 8.
1986. október – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Balatonalmádi – Hévíz 5:11 Balatonalmádi. Hévízi győztesek: Szeredai 4, dr. Hegedűs 3, Tarnóczay 3. Berczea 1. Zalai Hírlap, 1986. október 22.
1986. október – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz – Győri Graboplaszt 6:10 Hévíz. Hévízi győztesek: Szeredai 2, Berczea 2, Tarnóczay 1, dr. Hegedűs 1. Jó mérkőzésen könnyen nyert a hazai megerősödött gárda. Zalai Hírlap, 1986. október 31.
1986. november – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Szombathelyi Építők – Hévíz 9:7 Szombathely. Hévízi győztesek: Emecz 3, dr. Hegedűs 2, Berczea 1, Szeredai 1. A hévíziek közel álltak a győzelemhez. Zalai Hírlap, 1986. november 5.
1986. november – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz – Várpalotai Bányász 6:10 Hévíz. Hévízi győztesek: Szeredai 3, dr. Hegedűs 2, Tarnóczay 1. Zalai Hírlap, 1986. november 19.
1986. december – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz – Sopron 4:12 Hévíz. Hévízi győztesek: Berczea 2, Gubicza 1, Szeredai 1. Zalai Hírlap, 1986. december 17.
Férfi asztalitenisz NB III. Kherling csoport 1986/87. évi őszi végeredménye 1. 2. 3. 4.
Nagykanizsai Tungsram Sabaria Ajkai VGV Sopron
11 11 11 11
10 9 8 8
2 1
1 2 1 2
117:59 119:57 113:63 115:61
20 18 18 17
5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
Szombathelyi Építők Peremarton Nagykanizsai Sörgyár Győri Graboplast Várpalota Balatonalmádi HÉVÍZ SK. Celldömölk
11 11 11 11 11 11 11 11
6 4 4 4 2 2 2 -
1 2 2 1 3 2 -
4 5 5 6 6 7 9 11
95:81 13 83:93 10 91:85 10 83:93 9 72:104 7 70:106 6 70:106 4 28:148 Napló, 1987. január 14.
Az egyéni versenyek során az ifjúsági és a felnőtt kategóriákban is értékes helyezéseket értek el a sportolók. Az országos egészségügyi bajnokságon Zala megye válogatottjának 3 hévízi asztaliteniszező is tagja volt. Fontos feladata a szakosztálynak az utánpótlás nevelése. 10 újonc, serdülőkorú fiatal heti 4 alkalommal edzői irányítás mellett ismerkedik a sportág alapjaival. Mivel a fiatal játékosok között több tehetséges kislány is bontogatja szárnyait, ezért a szakosztály vezetés az NB III-ban szereplő férficsapat mellett távlati tervként egy NB II-es női csapat kialakítását is tervezi. A SZOT Szanatórium kultúrtermének raktárrá való átalakítása a teremproblémát ismét égetővé tette. A Kossuth utcai régi iskola két termének egybenyitása ugyan korlátozott számú edzéslehetőséget biztosít, de bajnoki mérkőzések rendezésére alkalmas terme újfent nincs a csapatnak. Nagy segítséget jelenthet e téren is az általános iskola épülő új tornaterme. Az eredményességben nagy szerepe van a támogatókkal kiépített nagyon jó kapcsolatnak is. Jelentés a hévízi Sportegyesület 1986. évi működéséről – Tanács VB. 1986. december 18.
1987. január – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz – Peremarton 6:10 Hévíz, Hévízi győztesek: Berczea 3, dr. Hegedűs, Szeredai, Gubicza. Döntött a nagyobb rutin. Napló, 1987. január 14.
1987. január – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Kanizsa Sörgyár – Hévíz 7:9 Nagykanizsa, Sörgyári edzőterem. Hévízi győztesek: dr. Hegedűs 3, Szeredai 2 Tarnóczay 2, Berczea 2. Zalai Hírlap, 1987. január 28.
1987. január – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Ajkai VGV – Hévíz 14:2 Ajka. Hévízi győztesek: dr. Hegedűs, Tarnóczay. Az első kör 4:0-as vezetése után a vendégek szinte feladták a kilátástalan küzdelmet. Napló, 1987. február 10.
1987. február – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Celldömölk – Hévíz 5:11 Celldömölk. Hévízi győztesek: Berczea 4, Szeredai 4, Szabó 2, dr. Hegedűs 1. Megérdemelten nyert a hévízi csapat. Zalai Hírlap, 1987. február 19.
1987. március – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz - Balatonalmádi 11:5 Keszthely. Hévízi győztesek: dr. Hegedűs 4, Tarnóczay 3, Berczea 2, Szabó 2. A Keszthelyen lejátszott mérkőzésen tartalékosan is biztosan nyert a Hévíz. Zalai Hírlap, 1987. március 12.
Korosztályos városi egyéni asztalitenisz bajnokság (Keszthely) Győztesek: Fiú ifjúsági egyes: Berczea Balázs (Hévíz). Páros: Takács Zsolt, Berczea Balázs (Hévíz). Lányok, újonc egyes: Bácsics Mónika (Hévíz). Ifjúsági egyes: Bácsics Andrea (Hévíz), páros: Bácsics A., Bácsics M. (Hévíz). Zalai Hírlap, 1987. április 23.
1987. május – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz – Várpalotai Bányász 11:5 Nemesbük. Hévízi győztesek: Emecz 3, dr. Hegedűs 3, Szeredai 3, Berczea 2. Zalai Hírlap, 1987. május 6.
1987. május – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Peremarton – Hévíz 8:8 Peremarton. Hévízi győztesek: Szeredai 3, dr. Hegedűs 2, Berczea 2, Szabó 1. Zalai Hírlap, 1987. június 3.
1987. június – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Soproni Kinizsi – Hévíz 8:8 Sopron. Hévízi győztesek: Szeredai 3, dr. Hegedűs 2, Szabó 2, Berczea 1. Zalai Hírlap, 1987. június 3.
Az NB III. KEHRLING csoport 1986/87. évi bajnokságában a Hévíz a 8. helyezést érte el, így a csapat újra az NB III-ban indulhatott. Asztalitenisz férfi NB III. KEHRLING csoport 1986/87. évi bajnokság végeredménye 1. 2. 3. 4. 5.
Nagykanizsai Tungsram Sabaria Ajkai VGV Soproni Kinizsi Szombathelyi Építők
22 22 22 22 22
18 18 15 13 12
1 1 4 4 2
3 3 3 5 8
226:126 235:117 233:119 208:144 194:158
37 37 34 30 26
6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
Győri KTMF Nagykanizsai Sörgyár HÉVÍZ SK. Várpalotai Bányász Peremarton Balatonalmádi Celldömölk
22 22 22 22 22 22 22
11 7 7 5 5 5 -
3 3 2 5 5 2 -
8 12 13 12 12 15 22
184:168 164:188 154:198 156:196 150:202 139:213 69:283
25 17 16 15 15 12 0
Napló, 1987. július 17.
1987. október – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Mosonmagyaróvári KÖT – Hévíz 11:5 Mosonmagyaróvár. Hévízi győztesek: dr. Hegedűs 2, Pali 1, Paizs 1, Tóth 1. Zalai Hírlap, 1987. október 23.
1987. október – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Ajkai VGV – Hévíz 12:4 Ajka. Hévízi győztesek: Emecz 3, dr. Hegedűs 1. Zalai Hírlap, 1987. október 29.
1987. október – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Szombathelyi Latex – Hévíz 7:9 Szombathely. Hévízi győztesek: Bali 3, Emecz 3, dr. Hegedűs 2, Paizs. Zalai Hírlap, 1987. november 5.
Keszthelyen rendezték meg a férfi városkörnyéki Tízek Bajnokságát. A bajnoki címet veretlenül Emecz Emil, a Hévíz SK. játékosa szerezte meg. Zalai Hírlap, 1987. november 5.
1987. november – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz – Győri Graboplaszt 8:8 Hévíz. Hévízi győztesek: Berczea 3, Bali 2, Paizs 2, dr. Hegedűs 1. Zalai Hírlap, 1987. november 27.
1987. december – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz – Várpalota 8:8 Hévíz. Hévízi győztesek: Tóth 3, Bali 2, dr. Hegedűs 2, Paizs 1. Zalai Hírlap, 1987. december 4.
Asztalitenisz férfi NB III. KHERLING csoport 1987/88. évi őszi végeredmény 1. 2. 3. 4. 5.
Mosonmagyaróvár Szombathelyi Építők Sabaria Ajkai VGV Győri Graboplast
10 10 10 10 10
10 8 8 7 5
1 1 1
1 2 2 4
113:47 95:65 100:60 102:58 100:60
20 17 16 15 11
6. 7. 8. 9. 10. 11.
Várpalota Tapolcai Bauxit Sopron Peremarton HÉVÍZ SK. Szombathelyi Latex
10 10 10 10 10 10
2 2 3 2 1 -
3 3 2 3 -
5 5 7 6 6 10
69:91 60:100 62:98 69:91 65:95 45:115
7 7 6 6 5 -
Napló, 1988. január 5.
1988. január – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz – Szombathelyi Latex 8:8 Hévíz. Hévízi győztesek: Bali 3, dr. Hegedűs 2, Berczea 2, Paizs 1. Zalai Hírlap, 1988. január 28.
1988. január – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Szombathelyi Építők – Hévíz 12:4 Szombathely. Hévízi győztesek: Bali 2, Berczea 2. Zalai Hírlap, 1988. január 28.
1988. február – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Peremarton – Hévíz 11:5 Peremarton. Hévízi győztesek: Paizs 2, Bali 1, Berczea 1, dr. Hegedűs 1. Zalai Hírlap, 1988. február 17.
1988. február – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz – Sabaria 6:10 Hévíz. Hévízi győztesek: dr. Hegedűs 2, Berczea 2, Tóth 2. Zalai Hírlap, 1988. február 24.
1988. március – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz – Mosonmagyaróvár 7:9 Hévíz. Hévízi győztesek: Bali 2, Pais 2, Szeredai 2, Berczea 1. Zalai Hírlap, 1988. március 29.
1988. május – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Várpalotai Bányász – Hévíz 8:8 Hévíz. Hévízi győztesek: Szeredai 3, Berczea 2, dr. Hegedűs 2, Paizs 1.. Zalai Hírlap, 1988. május 13.
Férfi asztalitenisz NB III. Kherling csoport 1987/88. évi végeredménye: 1. Mosonmagyaróvár, 2. Szombathelyi Építők, 3. Sabaria, 4. Ajkai VGV, 5. Győri Graboplast, 6. Várpalota, 7., Tapolcai Bauxit, 8. Sopron, 9. Peremarton, 10. HÉVÍZ SK., 11. Szombathelyi Latex. 1988. szeptember – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Keszthelyi Spartacus – Hévíz 8:8 Keszthely. Hévízi győztesek: Szeredai 3, Emecz 3, Berczea 1, Hidasi 1.
Zalai Hírlap, 1988. szeptember 16.
1988. szeptember – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz –Peremarton 8:8 Hévíz. Hévízi győztesek: Szeredai 3, Berczea 2, Hidasi 2,, Bali 1. Az esélyesebb Peremarton SCB biztos győzelmet engedett ki a kezéből. Meglepetésre Várszegi kikapott a hévíziek nem túl erős ifjúsági játékosától. Zalai Hírlap, 1988. szeptember 21., Napló, 1989. január 5.
1988. november – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz –Várpalota 3:13 Hévíz. Hévízi győztesek: Bali 1, Berczea 1, Szeredai 1. Zalai Hírlap, 1988. november 11.
1988. november – Fférfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz –Ajkai VGV SE 1:15 Hévíz. Nagy tudáskülönbség volt a két csapat között. Hévízi győztes: Bali Napló, 1989. január 5.
A férfi asztalitenisz NB III. Kherling csoport 1988/89. évi őszi végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Ajkai VGV SE Szombathelyi Építők Győri Graboplast Sopron Peremarton Várpalota Sabaria SE Tapolcai Bauxit* HÉVÍZ Keszthely
9 9 9 9 9 9 9 9 9 9
8 8 5 5 3 2 3 2 1 -
1 1 1 3 3 1 2 3 1
3 4 3 4 5 5 5 8
109:35 104:40 79:65 72:72 67:77 73:71 71:73 60:84 51:93 34:110
17 17 11 10 9 7 7 5 5 1
* A tapolcaiaktól egy büntetőpont levonva. Napló, 1989. január 5.
1989. január – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Sabaria – Hévíz SK. 12:4 Szombathely. Megérdemelt hazai győzelem. Hévízi győztesek: Emecz 2, Szeredai 2. Zalai Hírlap, 1989. január 25.
1989. február – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz SK. – Keszthelyi Spartacus 9:7 Hévíz. Nagy küzdelemben az egységesebb hazaiak megérdemelten nyertek. Hévízi győztesek: Szeredai 4, Berczea 3, Bali 2. Zalai Hírlap, 1989. február 8.
1989. február – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Peremarton – Hévíz SK. 10:6 Peremarton. Megérdemelten nyert a hazai csapat. Hévízi győztesek: Emecz 2, Berczea 2, Szeredai 1, Hidasi 1. Zalai Hírlap, 1989. február 21.
1989. március – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Hévíz SK. – Szombathelyi Építők 3:13 Hévíz. A magasabb osztály felé kacsintgató Szombathely győzelme nem volt kétséges. Hévízi győztesek: Berczea 1, Bali 1, Hidasi 1. Zalai Hírlap, 1989. március 15.
1989. április – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Várpalotai Bányász – Hévíz SK. 8:8 Várpalota. A jobban összeszokott Várpalota részére hízelgő az eredmény a tartalékosan kiálló Hévízzel szemben. Hévízi győztesek: Tóth T. 3, Bali 2, Berczea 2, Hidasi 1. Zalai Hírlap, 1989. április 27.
1989. május – férfi asztalitenisz NB. III. Kherling csoport Ajka – Hévíz SK. 14:2 Ajka. A bajnokaspiráns elleni vereség ellenére is biztos bennmaradó a Hévíz. Hévízi győztesek: Tóth 2. Zalai Hírlap, 1989. május 23.
A hévízi asztalitenisz csapat az 1988/89. évi NB III. Kherling csoportban a 8. helyezést érte el. Megkérdeztük: Valóban megszűnik az asztalitenisz Hévízen? A közelmúltban Hévízről olyan hírek keltek szárnyra, hogy megszűnik az asztalitenisz-szakosztály. A fürdőhely ezzel egyetlen NB-s osztályban szereplő csapatát veszti el. Hogy valóban mi is az igazság, erről dr. Hegedűs Mihályt, a sportág helyi mindenesét – szakosztályelnök, játékos, edző – kérdeztük. - Kedvezőtlen változás következik Hévíz asztalitenisz-sportjában – kezdte dr. Hegedűs Mihály. – Az eddig NB III-ban szerepelt csapat az idei szezonban már a megyei bajnokságban fog indulni… - Miért? - Sajnos bennünket is utolért a kispénzű együttesek gondja. Mivel munkahelyet változtattam és most már Zalaegerszegen dolgozom, jóval kevesebb időm maradt kedvenc sportomra. A szervezői és irányítómunka pótlására pedig nem találtunk vállalkozót. A nehezedő gazdasági helyzetben kétségtelen szükség van a sportra és a mozgásra, de a különböző másod- és harmadállások miatt a sport lesz a vesztes. Ezen a szinten nem fizetnek a játékosoknak és természetesen mindenki számára első a megélhetés. Próbáltunk vidékről is igazolni egy olyan
játékos-edzőt, aki megoldotta volna ezt a feladatot, ám minden erőfeszítésünk hiábavalónak bizonyult. - Ez azért is elszomorító, mivel az új sportcsarnok elkészültével jelentősen javultak a helyi feltételek. - Kétségtelen, hogy a gárda számára most olyan feltételek állnak rendelkezésre, hogy azokat sok, magasabb osztályban szereplő együttes is megirigyelhetné. Számos, jó minőségű asztalunk és még adogatógépünk is van. Az új csarnok által nyújtott lehetőségekről nem is beszélve. - Valóban mi is a helyzet? - Tudni kell, hogy a mi játékosunk volt az NB III-ban Emecz Emil, aki már 35 éve Angliában él. Nagyon sokat köszönhetünk neki, hiszen egy-egy bajnokságban nemcsak 7-8 mérkőzésen állt a rendelkezésünkre – mint a csapat erőssége, - hanem az oktatásban és a felszereltség javításában is nagy támogatónk. Mivel mi az elmúlt szezonban a harmadik vonalból kiesett keszthelyiek javára lemondtunk az NB III-as szereplést, ő most hozzájuk igazolt át. - A többi játékossal mi lesz? - Ők maradnak Hévízen és most egy megfiatalított csapattal vágunk neki a megyei bajnokságnak. Így a fiatal tehetségeink számára is játéklehetőség nyílik. Megerősödve természetesen újra vissza szeretnénk jutni a magasabb osztályba. - Nem áll fenn annak a veszélye, hogy közben elsorvad a sportág Hévízen? - Nem! Egy bizonyos idő elteltével valószínű, hogy az új munkahelyemen is több szabadidőm lesz majd, ismét aktívabban tudok foglalkozni a sporttal. Az asztalitenisz megmaradására Hévíz sportszerető vezetői lehetnek a garancia. Van egy tizennégy hónapos kislányom, akiből idővel, nagyon remélem, jó játékos lesz még itt. – mondta bizakodva dr. Hegedűs Mihály. – Bóbics – Zalai Hírlap, 1989. szeptember 16.
Az 1989/90. évi bajnokságban a hévízi férfi asztalitenisz-csapat a Zala megyei bajnokságban indult. Az 1989/90. évi férfi felnőtt megyei asztalitenisz bajnokság végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Galambok Kanizsa Üveg II. Nagykanizsai Tungsram II. Zalaegerszegi Spartacus II. Keszthely II. Miháld HÉVÍZ SK. Zalaegerszegi Spartacus leány
14 14 14 14 14 14 14 14
10 9 8 8 6 4 4 2
2 1 1 1 2 2 1 -
2 4 5 5 6 8 9 12
22 19 17 17 14 10 9 4
Zalai Hírlap, 1990. június 15.
Az 1989/90. évi férfi serdülő megyei asztalitenisz bajnokság végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Zalaeg. Spartacus Nagyk. Tungsram Kanizsa Bútor leány Kanizsa Üveggyár Zeg. Spartacus leány Miháld Galambok Surd HÉVÍZ visszalépett
14 14 14 14 14 14 14 14
11 10 6 6 5 5 5 1
3 2 4 2 2 1 -
2 4 6 7 8 9 13
25 22 16 14 12 11 10 2 Zalai Hírlap, 1990. június 15.
Az 1990/91. évben szintén a megyei bajnokságban indulhatott a csapat. Célként a megyei bajnokság megnyerését tűzték maguk elé. A Zala megyei I. osztályú férfi felnőtt asztalitenisz csapatbajnokság 1990/91. évi végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
HÉVÍZ SK. 14 13 Galambok SE. 14 10 Üveggyár II. 14 10 Keszthely II. 14 7 Zalaegerszegi Spartacus II. 14 5 Gyenesdiás SE. 14 5 Miháldi Dózsa 14 4 Butor Leány 14 Tungsram II. visszalépett, eredményei törölve
1 2 1
4 4 7 7 9 10 13
27 20 20 14 12 10 8 1
Egyenlő pontszámnál az egymás elleni eredmény számít Zalai megyei Asztalitenisz Szövetség, 1991. május 24.
A hévízi asztalitenisz-férficsapat megnyerte az 1990/91 évi megyei bajnokságot, és az NB III-ba jutásért kiírt osztályozó mérkőzéseken magabiztosan végzett az első helyen. Az NB III-ba jutásért kiírt osztályozó eredményei, melyen Zala, Veszprém és Győr-Sopron megye bajnokcsapatai vettek részt: Pápai Vasas – Győri Főiskola 9:5 Hévíz – Győri Főiskola 9:3 Hévíz – Pápai Vasas 9:1 A Hévíz összeállítása: Szeredai Jenő, Berczea Balázs, dr. Hegedűs Mihály, Bali Zoltán. Szeredai Jenő mind a megyei csapatbajnokságon, mind az osztályozó mérkőzéseken minden mérkőzését megnyerte. Az 1991/92. évi bajnokságban a Hévíz asztalitenisz-csapata tehát ismét az NB III. KEHRLIG csoportjában indulhatott.
A hévízi férfi asztalitenisz-csapat az 1991/92. évi NB III-as bajnokság KEHRLING csoportjában a 6. helyezést érte el. Ötből öt győzelem
NB II.-re készül a hévízi asztalitenisz csapat? A hévízi férfi asztalitenisz csapat tavaly újonc létére éppen csak lemaradt a dobogóról. Igaz, akkorra már felhívták magukra a figyelmet, hisz tavasszal hét találkozón nem találtak legyőzőre. Az 1992/93-as bajnoki idény őszi mérkőzéseiből eddig öt fordulóból öt győzelmet könyvelhetett el dr. Hegedűs Mihály szakosztálya. - Már tavaly is a küzdőképességünknek köszönhetően nyertünk meg nagyon kemény mérkőzéseket, gyengébb felállással. Idén sokat erősödtünk Zborai Gyulával. Sorozatban hozta a pontokat, eddig egy egyéni játszmát vesztett. Mellette még magabiztosabbá vált Szeredai Jenő játéka. Nem kell attól félnünk, hogy egy eladott meccs két pontunkba kerül, és így nyugodtabban játszunk. Jónevű ellenfeleink közül a Sopron elleni győzelmünket kell nagyra értékelnünk. Kemény csatában nyerünk, és ezért dicséret illeti mindhárom játékosunkat – Balatinecz Tibor a harmadik. Külön ki kell emelni az ifjúsági Hetyeit. Hétről hétre javuló teljesítményt nyújt, és csak a rutintalanságának köszönhető, hogy négy nyert állású mérkőzéséből csak egyet sikerült megfognia. Eddigi pontveszteség nélküli szereplésünk azt jelenti, hogy pontra egyenlően állunk a második helyezett nagy riválisunkkal, az Ajkával. Párviadalunkba beleszólhat a harmadik helyezett Celldömölk, mert időközben leigazolták az NB I.-et megjárt Tart. Úgy érzem, az őszi elsőség mindenképpen a Hévíz és Ajka közötti küzdelemben fog eldőlni. Nagyon örülnénk, ha a tavalyi NB II-es csapat ellen pontot szereznénk, vagy győzelemmel távozhatnánk. Ha nyerni tudunk, ez azt jelenti, hogy jövőre már nehezen leszünk másodiknál rosszabbak, de még lesz lehetőség az első helyre is. A magasabb osztályba kerülésnek pénzvonzata is van természetesen; több csapat szerepeltetése, több utazás. Mostani szűkös anyagi helyzetünket 30-40 ezer forinttal terhelné a feljebblépés. Keszthely és Vidéke, 1992. november 6., Zalai Hírlap, 1992. november 13. Góth Imre
1992. november – férfi asztalitenisz NB III. bajnokság Hévíz – Keszthely 13:5 Hévíz. Hévízi győztesek: Szeredai 4, Zborai 4, Balatinecz 3, Szeredai – Zborai, Szabó – Balatinecz páros. Keszthelyi Hírlap, 1992. november 20.
1992. november – férfi asztalitenisz NB III. bajnokság Pápa – Hévíz 7:11 Pápa. Hévízi győztesek: Zborai 4, Szeredai 2, Hettyey 2, dr. Hegedűs 1, Szeredai – Zborai, dr. Hegedűs – Balatinecz páros. A várakozásnak megfelelően szerepeltek idegenben is a hévíziek. Keszthelyi Hírlap, 1992. november 27.
1992. december 12. – férfi asztalitenisz NB III. bajnokság Hévíz – Ajka Hévíz. Az 1992/93. évi NB III-as bajnokságot az NB III. KEHRLING csoportjában a Hévíz csapata megnyerte, hat ponttal megelőzve a második helyezett Ajkát. 1993/94. évi bajnokságban már az NB II-ben (barna csoport) indult a hévízi csapat. 1993/94. évi NB II. bajnokságban (barna csoport) újoncként a Hévíz csapata a 4. helyezést érte el.
A hévízi asztalitenisz-csapat (1994. szeptember) 1994. október. – NB II-es férfi asztalitenisz mérkőzés Fehérvári Vízügy – Hévíz 2:10 Székesfehérvár. Sima papírforma győzelmet szereztek idegenben a zalai pingpongosok. Hévízi győztesek: Zborai 3, Balatinecz 3, Fazekas 2, Balatinecz-Szeredai 1, Zborai-Szalai 1. Zalai Hírlap, 1994. október 15.
1994. október. – NB II-es férfi asztalitenisz mérkőzés Honvéd Szondi SE. – Hévíz 0:10 Székesfehérvár. Hévízi győztesek: Zborai 2, Balatinecz 2, Fazekas 2, Szalai 2, BalatineczSzeredai 1, Zborai-Szalai 1. Zalai Hírlap, 1994. november 2.
1994. október. – NB II-es férfi asztalitenisz mérkőzés Hévíz SK. – Pécsi Kinizsi 10:3 Hévíz. Hévízi győztesek: Zborai 3, Balatinecz 3, Fazekas 1, Szalai 1, BalatineczSzeredai 1, Zborai-Szalai 1. Két legnagyobb ellenfelét győzte le ragyogó teljesítménnyel a hévízi csapat. Jó játékuk és sorozatuk eredményeként az első helyen állnak. Zalai Hírlap, 1994. november 2.
Legfontosabb: a szervezés A fürdőváros és a pingpong A Hévíz SK. asztalitenisz-szakosztálya az utóbbi két évben nemcsak eredményeivel hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy sorozatban rendezi a rangos versenyeket, nemzetközi találkozókat. Úgy tűnik, Hévíz a gyógyturizmus mellett lassan a hazai pingpong egyik fellegvára lehet. Erről, s a csapat lehetőségeiről Szeredai Jenővel, a szakosztály vezetőjével beszélgetünk. - Noha a hévízi csapat korábban már szerepelt az NB III-ban, munkahelyi elfoglaltság és egyéb okok miatt visszalépett a bajnoki mérkőzésekről. 1989-ben álltunk újra össze, s első nekifutásra meg is nyertük a megyei bajnokságot. Az NB III-ban első évben jó középcsapatként végeztünk, majd a rákövetkező szezonban bajnokok lettünk. Tavaly az első NB II-es bajnokságunkat a negyedik helyen fejeztük be, most pedig eddigi mérkőzéseink alapján az élen állunk. - Milyenek az esélyek a végelszámolásnál? - Számottevő ellenfeleinkkel egyszer már játszottunk, s bár a labda az asztaliteniszben is gömbölyű, azt hiszem, hogy minden esélyünk megvan a bajnoki címre. -Ne szaladjunk annyira előre. Az utóbbi időben versenyrendezőként is jeleskedtek. - Tavalyelőtt országos újításként megszerveztük az országos NB III-as bajnokságot. Óriási visszhangja volt, hiszen remek kezdeményezésnek bizonyult. Mivel időközben egy osztállyal feljebb léptünk, bővítettük a kört az NB II.esekkel. Ez most már hagyomány marad, s ha még feljebb jutunk, akkor is meg kívánjuk rendezni. Tavaly szövetségi felkérésre mi rendeztük meg Hévíz történetében az első hivatalos válogatott mérkőzést, a MagyarországFranciaország női Szuper Liga találkozót. Ez olyan jól sikerült, hogy alig két hónapja Hévízen vívta emlékezetes csatáját a magyar és a görög férfi válogatott
az Európa Liga keretében. A résztvevők és a Magyar Asztalitenisz Szövetség vezetői olyannyira elégedettek voltak a rendezéssel és a körülményekkel, hogy valószínűleg minden évben rendezhetünk egy válogatott találkozót. A rangos versenyek eddigi sorát az októberben lebonyolított Logitron Kupa Juhos József emlékverseny zárja, mely egyike az öt I. osztályú ranglistaversenynek. Ezen részt vett gyakorlatilag a teljes magyar élvonal, sőt még a Magyarországon edzőtáborozó kuvaiti válogatott is leutazott. Az idén itt indultak egyébként a legtöbben, még a budapesti versenyeken sem volt annyi résztvevő, mint nálunk. - Térjünk vissza a csapathoz. - Ha sikerül feljutnunk az NB I/B.-be, gyakorlatilag az ország minden vidékére vihetnénk Hévíz és a támogatók nevét. Jelenleg az önkormányzat biztosítja az anyagiak döntő részét. Emellett állandó és egyik legnagyobb támogatónk a zalaegerszegi Logitron Kft., rendszeres támogatónk továbbá az OTP, a H&B Hotels, az Állami Gyógyfürdőkórház, a Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet és a hévízi magánvállalkozók, akik elsősorban versenyeink megrendezésében nyújtanak segítséget. Az igazán jó lenne, ha egyvalakivel komolyabb támogatásban meg tudnánk egyezni, s a nevét is viselni tudnánk. - A magasabb osztály milyen plusz költségeket jelentenek? - Nagyon nagy szükség lenne egy jó utánpótlás edzőre, s a csapatba kellene legalább még egy húzóember. Aztán az útiköltség, az esetleges szállás stb. Nagyjából ezek növelik meg a költségeket. Az NB I/B. valószínűleg megháromszorozná a költségvetésünket, s ezt már az önkormányzat nem tudná egyedül állni. Hévíz, Keszthely és Vidéke, 1994. november 10.
1994. december. – NB II-es férfi asztalitenisz mérkőzés PEAC II. – Hévíz SK. 0:10 Pécs Nagyszerűen játszottak a hévíziek a szezon utolsó mérkőzésén. Kiütéses győzelmükkel őszi elsők lettek csoportjukban. Hévízi győztesek: Szeredai, Fazekas, Zborai,_Szalai 2-2, A Szeredai-Fazekas és a Zborai-Szalai kettős. Zalai Hírlap, 1994. december 7.
Az 1994/95. évi NB II. bajnokság Barna csoportjában az őszi fordulók végén a Hévíz veretlenül állt a táblázat élén. 1995. január . – NB II-es férfi asztalitenisz mérkőzés Hévíz S.K. – Dunaújváros 10:3 Hévíz ? Hévízi győztesek: Zborai 2, Szalai 2, Fazekas 2, Balatinecz 2, BalatineczSzeredai, Szalai – Zborai páros.
A hévíziek szakosztályvezetője, Szeredai Jenő nem titkolja, hogy céljuk a bajnokság megnyerése, amelynek révén asztaliteniszben először képviselhetné zalai férficsapat Zala megyét az NB I B-ben. Hévízi Hírlap, 1995. február, Zalai Hírlap, 1995. február 9.
1995. február . – NB II-es férfi asztalitenisz mérkőzés Hévíz SK. – Fejér megyei Vízművek 10:3 Hévíz. Hévízi győztesek: Zborai 3, Fazekas 3, Szalai 2, Balatinecz 1, Zborai – Balatinecz páros. Kötelező győzelmet aratott a hévízi csapat. Zborai sérülten is hozta szokott formáját. Hévízi Hírlap, 1995. február, Hévíz, Keszthely és Vidéke, 1995. február 23.
1995. február . – NB II-es férfi asztalitenisz mérkőzés Veszprémi Orgona – Hévíz SK. 8:10 Veszprém. Hévízi győztesek: Zborai 4, Fazekas 2, Balatinecz 2, Szalai 1, valamint a Szeredai – Balatinecz páros. Nagy küzdelemben nyert a bajnokaspiráns hévízi csapat a régi „mumus” veszprémiek ellen. Hévíz, Keszthely és Vidéke, 1995. február 23.
1995. február 25. – NB II-es férfi asztalitenisz mérkőzés Hévíz SK. – Honvéd Szondi SE. 10:4 Hévíz Jól kezdtek a hazai párosok, a folytatásban pedig főleg Zborai és Szalai tett ki magáért. Hévízi győztesek: Zborai 3, Szalai 3, Fazekas 1, Balatinecz 1, BalatineczSzeredai 1, Szalai - Fazekas 1. Zalai Hírlap, 1995. március 2.
1995. március 11. – NB II-es férfi asztalitenisz mérkőzés Pécsi Kinizsi – Hévíz SK. 6:10 Pécs. Az éllovas hévíziek a nagy rivális, 2. helyezett pécsi csapat ellen is nyerni tudtak, így már négy pont különbséggel vezetnek a bajnokságban. Hévízi győztesek: Szalai 4, Zborai 2, Fazekas 2, Balatinecz 1, Szalai – Zborai páros. Zalai Hírlap, 1995. március 16., Hévíz, Keszthely és Vidéke, 1995. március 23.
1995. március 25. – NB II-es férfi asztalitenisz mérkőzés Hévíz SK. – APEH-Sparta 10:5 Hévíz
A harmadik helyezett ellen nagy csatában, szoros mérkőzéseken nyert a listavezető Hévíz. Hévízi győztesek: Zborai 3, Szalai 2, Fazekas 2, Balatinecz 2, Szeredai – Balatinecz páros. Zalai Hírlap, 1995. április 5.
1995. április 8. – NB II-es férfi asztalitenisz mérkőzés Vertikál Győr – Hévíz S.K. 8:10 Győr Zborai vezetésével ismét győzelmet arattak a hévíziek, így – 100 százalékos teljesítménnyel – két fordulóval az évad vége előtt bebiztosították első helyüket az NB II. Barna-csoportjában. Ezzel feljutottak az NB I B csoportba. Hévízi győztesek: Zborai 3, Fazekas 3, Szeredai 2, Zborai – Szalai páros. Szeredai Jenő, az asztalitenisz csapat szakvezetője: Két éve még az NB III-ban játszottunk, most pedig még egy fokot előbbre léptünk. Veretlenek vagyunk eddig, s noha még hátra van két forduló, úgy érzem sikerül így befejezni a bajnokságot. Vállaljuk a magasabb osztályt, ami az NB I B csoportját jelenti, igaz, erősítenünk kell a csapatot, hogy megfeleljünk a magasabb követelményeknek, mert szeretnénk ott maradni, s úgy néz ki, a város és a szponzoraink is hasonló véleményen vannak. A csapatról egyenlőre annyit, Zborai Gyula volt a motorja az együttesnek, az NB II egyik legeredményesebb játékosának bizonyult a bajnokságban. A többiek, Fazekas Nándor, Szalai Tamás, Balatinecz Tibor és jómagam is nagyon örülünk a sikernek. Távolabbi céljaink közt szerepel, hogy biztosítsuk az utánpótlás-nevelést. Zalai Hírlap, 1995. április 12.
1995. április 15. – NB II-es férfi asztalitenisz mérkőzés Celldömölk – Hévíz SK. 6:11 Celldömölk Utolsó előtti mérkőzésén is győzelemmel szerepelt a már bajnok hévízi asztalitenisz csapat. Hévízi győztesek: Zborai 4, Fazekas 2, Balatinecz 2, Szeredai 2, Zborai – Szalai páros. Zalai Hírlap, 1995. április 20.
1995. április 22. – NB II-es férfi asztalitenisz mérkőzés Hévíz SK. – Pécsi EAC II. Hévíz Hévízi győztesek: Az 1994/95. évi NB II. bajnokság Barna csoportjában a bajnokságot veretlenül a Hévíz csapata nyerte. A csapat bekerült az NB I B-be.
A Hévíz SK. asztalitenisz csapata nem pihen Szeredai Jenő, az asztalitenisz csapat szakvezetője: Sikerült százszázalékos teljesítménnyel megnyernünk a bajnokságot, mind a tizennyolc mérkőzésünkön győztünk. Már a hajrában eldőlt, hogy kiharcoltuk a magasabb osztályba kerülést, így Zala megye első férfi NB I-es csapata lehetünk. A sikert Fazekas Nándor, Zborai Gyula, Szalai Tamás, Balatinecz Tibor és Szeredai Jenő érte el. - Mikor gondoltak először a bajnokság megnyerésére? - A Pécsi Kinizsit tartottuk a legnehezebb ellenfélnek, az ellenük itthon aratott 10:4-es győzelemmel lett esélyünk. Szoros mérkőzéseket játszottunk még a Veszprémmel és a Győrrel, őket 10:8-ra vertük. A magasabb osztály újabb kihívást jelent, amit játékos vagy játékosok igazolásával és az edzésszám növelésével igyekszünk megoldani. Az NB I magasabb költségeit nagyrészt az önkormányzatunk sportszerető vezetősége biztosítja, s talán sikerül elérnünk, hogy a Dunántúl asztalitenisz fellegvára legyünk. – góth – Zalai Hírlap, 1995. május 25.
A nyár folyamán erősített a hévízi csapat Zborai Gyula, Balatinecz Tibor, Fazekas Nándor és Szalai Tamás mellé sikerült leigazolni Zoltán Zoltánt, aki Romániából települt át Magyarországra öt éve és a Kiskunfélegyházával magyar bajnokságot is nyert. A másik új játékos Hubik Tibor. Ő a budapesti Pénzügyőrből igazolt Hévízre. A csapat célja a biztos bentmaradás az NB I Bben. 1995. szeptember 9. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés – 1. forduló Hévíz SK. – Nass BVSC II. 10:4 Hévíz Hévízi győztesek: Zoltán 3, Hubik 3, Zborai 2, Balatinecz 1 és a Zoltán – Balatinecz páros. Szeredai Jenő, szakosztályvezető: első mérkőzésünket szerencsére hazai környezetben játszhattuk és főleg két új igazolt játékosunknak, Zoltán Zoltánnak és Hubik Tibornak köszönhető, hogy győzni tudtunk. Tudtuk, hogy a fiatal vendégcsapat ellen van esélyünk, és bíztunk a győzelemben. Megszereztük a két pontot, talán simább is lehetett volna, de nem vagyunk elégedettek. Célunk továbbra is a bentmaradás, ami nagyon nehéz. (góth) Zalai Hírlap, 1995. szeptember 12.
Asztalitenisz NB I B. A Hévíz SK. Asztalitenisz csapata Zala megyében az első férfi NB I-es asztalitenisz csapat. Ennek apropójából kerestük fel Szeredai Jenőt, a szakosztály vezetőjét. - Nagyon büszkék vagyunk az elért eredményekre, hiszen a megyei bajnokságból indultunk négy éve és ma NB I-esek vagyunk. - Kik a csapat tagjai?
- Az NB II-ben győztes csapat tagjai megmaradtak, név szerint Zborai Gyula, Balatinecz Tibor, Fazekas Nándor, Szalai Tamás. Melléjük sikerült igazolni Zoltán Zoltánt, aki Romániából települt át Magyarországra, öt éve román válogatott is volt és a Kiskunfélegyházával magyar bajnokságot is nyert. Másik új játékosunk Hubik Tibor. Ő budapesti, a Pénzügyőrből igazoltuk. Szintén jelentős erősítést jelent. - Mikor kezdődik a bajnokság? - Már túl is vagyunk az első mérkőzésünkön, ahol 10:4 arányban legyőztük a BVSC II. csapatát. - Kitűnő a kezdés, mik a csapat céljai? - Tizennégy csapatból négy kiesik. Ez azt jelenti, hogy óriási küzdelem várható a csapatok között. Célunk a biztos bent maradás. - Az NB I-es bajnokságon kívül láthat-e a közönség idén is válogatott viadalt? - 1995. október 31-én rendezzük a Magyarország-Belgium férfi szuperliga mérkőzést. A belgák a világ legerősebb válogatottjai közé sorolhatók. Náluk játszik J. M. Saive, aki Európa-bajnok, VB. ezüstérmes és világranglista-vezető volt sokáig. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy immár harmadszor rendezhetünk ilyen rangos nemzetközi mérkőzést és egyben komoly elismerése ez Hévíz város sportjának. Gratulálunk és várjuk a folytatás! Hévízi Hírlap, 1995. július-augusztus
1995. szeptember 16. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés – 2. forduló Hévíz SK. – Nagykálló 4:10 Hévíz, 50 néző. Hévízi győztesek: Zoltán 3, Zborai 1. A párosban elszenvedett vereség visszavetette a hazaiakat, s egyben jelezte, hogy a Nagykálló cseppet sincs megilletődve az ez éve veretlen házigazdák otthonában. A Hévíz 4:7 után is próbált felzárkózni, de szoros mérkőzéseken alulmaradtak. A hajrában újabb vereség következett, s így már nem volt értelme befejezni Zoltán negyedik meccsét, ezért három győzelemmel kellett megelégednie. Zalai Hírlap, 1995. szeptember 19.
1995. szeptember 30. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés – 3. forduló Szolnoki Tisza – Hévíz SK. 2:10 Szolnok A csúcsformában játszó Zoltán Zoltán vezérletével első NB I B-s idegenbeli mérkőzésén szép győzelemmel rukkolt ki az újonc hévízi csapat. Hévízi győztesek: Zoltán 3, Hubik 2, Fazekas 2, Zborai 1 és a Zoltán – Zborai, Hubik – Fazekas párosok. Zalai Hírlap, 1995. október 4.
1995. október 7. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés – 4. forduló Pécsi EAC I. – Hévíz SK. 10:2 Pécs Az első számú játékosukat nélkülöző hévíziek nem kis meglepetésre nagy arányú vereséget szenvedtek Pécsett. A szakvezetés szeretné, ha a fiaskóból tanulnának a csapat tagjai, s mielőbb javítanának. Hévízi győztesek: Balatinecz és a Balatinecz – Zborai páros. Zalai Hírlap, 1995. október 11.
1995. október 21. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés – 5. forduló Hévíz SK. – SZAK Bükfürdő 3:10 Hévíz A vasi csapat magabiztosan, bajnokesélyeshez méltó játékkal nyert Hévízen. A zalaiak közül Zoltán játéka csalódást okozott a Fodor ellen elvesztett mérkőzésen. Hévízi győztesek: Zoltán 2, Zoltán – Zborai páros. Zalai Hírlap, 1995. október 17.
1995. október 28. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés – 6. forduló Kapos Zselic – Hévíz SK. 10:5 Kaposvár Az NB I A-ból kiesett hazai csapat győzelme és legfőképp aránya a hévíziek szempontjából elfogadható eredmény. A hazaiak oldalára olykor a szerencse is mellészegődött. A 15 mérkőzésből ha esetben 2:1-es játszmaarány alakult ki nem egy esetben, ráadásul igen szoros eredmények születtek, hisz 18:21 vagy épp 19:21-re végződtek. Így a szerencsével is támogatott somogyi csapat ellen a visszavágón – tavasszal Hévízen – akár még az újonc hévízi csapat is diadalmaskodhat, ha valamivel jobban koncentrálnak játékosai. Hévízi győztesek: Zoltán 3, Balatinecz, Zborai. Zalai Hírlap, 1995. október 31.
1995. november 4. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés – 7. forduló Borsodi Kinizsi – Hévíz SK. 10:7 Miskolc A kiesési rangadóak is számító összecsapáson egyenlő erőket vonultattak fel a csapatok. A borsodiak valamivel jobban bírták idegileg a sokszor nagyon szoros mérkőzéseket, s többek között ennek segítségével nyertek, s szerezték meg az értékes győzelmet. Hévízi győztesek: Zoltán 3, Balatinecz 2, Zborai, valamint a Zoltán – Zborai páros. Zalai Hírlap, 1995. november 8.
1995. november 5. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés – 8. forduló Hévíz SK. szabadnapos
1995. november 18. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés – 9. forduló Hévíz SK. – Generálker 6:10 Hévíz Már a párosoknál rosszul kezdődött a mérkőzés a hévízi csapat számára. Igaz az ellenfél tatabányai csapat nem kisebb ellenfél volt, mint a bajnoki ezüstéremre a legesélyesebb. Az egyéni küzdelmek már több sikert ígértek, hisz Zoltán szép győzelmekkel indított. Társait viszont elkerülte a szerencse, az utolsó szerváknál elvéreztek s vereség lett a vége. Így érthető, hogy a hétvégi mérkőzésen már nagyon szeretne nyerni Szeredai Jenő szakosztályvezető csapata. Hévízi győztesek: Zoltán 4, Zborai, Hubik. Zalai Hírlap, 1995. november 22.
1995. november 25. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés – 10. forduló Hévíz SK. – Budaörsi SC 10:4 Hévíz A párosoknál szerzett győzelem megadta az alaphangot a rossz szériát maga mögött tudható hévízi csapatnak. A tavaly még NB I A mezőnyében szerepelt csapat ellen végül minden hazai játékos tudott győzelmet szerezni. Különösen értékes volt Balatinecz 2:0-as győzelme, a Klampár idők válogatottja, Molnár elleni sikeres szereplése. Így érthető, ha a közönség különösen várta Zoltán és Molnár csemegének ígérkező párviadalát. Erre már nem került sor, hisz a Hévíz kellő győzelmet könyvelhetett el már addigra így küzdelmük elmaradt. Hévízi győztesek: Zoltán 3, Balatinecz 3, Zborai 2, Hubik és a Zoltán – Szeredai páros. Zalai Hírlap, 1995. november 29., Hévíz, Keszthely és Vidéke, 1995. december 7.
1995. december 9. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés –11. forduló Csanádi KSI. I. – Hévíz SK. 10:4 Budapest Hévízi győztesek: Zoltán 3, Balatinecz 1. Az összeszokott, ám ezen a mérkőzésen kényszerűségből megváltoztatott párosok elvesztése meghatározta a hangulatot. Az egyéni párharcokban szoros mérkőzések alakultak ki, ám többször kerültek ki ezekből győztesen a fővárosiak. (G.I.) Zalai Hírlap, 1995. december 14.
A tízcsapatos bajnokságban a Hévíz csapata a 8. helyen zárt. A csapat legeredményesebb játékosa Zoltán Zoltán volt az ősz folyamán. Hubik sajnos csalódást okozott, őt pszichológiailag kell a jövőben felkészíteni, és akkor az eredményei sem maradnak el. Zborai Gyula, aki sztárjátékosunk volt, a magasabb osztályban már nem tudta azt produkálni, amit elvártak tőle. Kellemes meglepetés volt Balatinecz Tibor szereplése, aki Zoltánnal együtt a legtöbb győzelmet szerezte mind egyéniben, mind párosban. Hévízi Hírlap, 1995. december
1996. február 18. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés Hévíz SK. – Pécsi EAC 10:8 Hévíz Hévízi győztesek: Zoltán 4, Hubik 3, Balatinecz 2 és a Hubik – Balatinecz páros. Mint az eredmény is mutatja, a Hévíz szoros mérkőzéssel kezdte tavaszi sorozatát, de szerencsésen, győzelemmel. Nagy volt a küzdeni akarás a csapatban, hiszen ősszel 10:2-re a pécsiek nyertek, s az őszi hajrában inkább csak a vereségből jutott ki a zalai újoncnak. A maratoni, négyórásra sikeredett küzdelemben Zborai lázasan volt kénytelen részt venni, talán ezért nem sikerült most játszmát nyernie. Zalai Hírlap, 1996. február 20.
1996. február 25. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés Nagykálló – Hévíz SK. 6:10 Nagykálló Hévízi győztesek: Zoltán 4, Zborai 3, Hubik 2, Balatinecz 1. A harmadik helyre pályázó hazai csapat kezdett jobban, hisz a párosokat megnyerték. Az egyesekben azonban már remekeltek a Hévíz játékosai. Zoltán továbbra is remek formában hozta a tőle elvárt négy győzelmet, míg Zborai – betegsége ellenére – három játszmát „fogott”. Úgy látszik a csapat kezd hozzászokni az NB I B-s légkörhöz és március közepi sorsdöntő mérkőzéseiket is remélhetően ilyen formában játsszák. A sikerhez az egyre gyarapodó szurkolótábor is hozzájárult bíztatásával, talán ez is segítette játékában Hubikot és Balatineczet. A fontos két pont megszerzése remélhetően újabbakat hoz Hévízre. Zalai Hírlap, 1996. február 28.
1996. március 9. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés SZAK Bükfürdő – Hévíz SK. 8:10 Szombathely Hévízi győztesek: Zoltán 4, Zborai 2, Hubik 1, Balatinecz 1., a Zoltán- Zborai, és a Balatinecz – Hubik páros. A bajnokesélyes otthonában sikerült a Hévíznek nyerni. Az alaphangulat kialakításában most a Hévíznek kedvezett a párosok megnyerése. Majd Zoltán folytatta a magyar bajnokságon nyújtott jó szereplését. A szoros mérkőzések ellenére minden játékosnak sikerült mérkőzést nyerni és a végelszámolásnál ez döntött a lelkes hévízi csapat javára. Zalai Hírlap, 1996. március 14.
1996. március 15. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés Hévíz SK. – Szolnoki Tisza 10:2 Hévíz
Hévízi győztesek: Zoltán 3, Zborai 3, Hubik 2, Balatinecz 1 és a Zoltán – Szeredai páros. A hévíziek nagyszerű játékkal lehengerelték a jó nevű játékossal, Faházival megerősített vendégeket. Zalai Hírlap, 1996. március 20., Hévízi Hírlap, 1996. március
1996. március 16. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés Hévíz SK. – Kaposplaszt 10:7 Hévíz, 50 néző Hévízi győztesek: Zoltán 4, Balatinecz 2, Zborai 1, Hubik 1 a Zoltán – Szeredai és a Zborai – Balatinecz páros. A hazaiak étvágya megnőtt előző napi sikerüktől, s nem is hibáztak. Zalai Hírlap, 1996. március 20., Hévízi Hírlap, 1996. március
1996. március 23. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés Hévíz SK. – Borsodi Kinizsi 10:8 Hévíz Hévízi győztesek: Zoltán 4, Zborai 3, Balatinecz 2 és a Zborai – Balatinecz páros. Nagy küzdelmet és szoros eredményt hozott a találkozó. A hévíziek sorrendben immár hetedik győzelmüket könyvelhették el, s továbbra is 100 százalékosak tavasszal. Az újabb sikerrel a Hévíz elkerült a veszélyes zónából. Zalai Hírlap, 1996. március 27.
Zala megye felnőtt férfi egyéni és páros asztalitenisz bajnokság 1996. Zalaegerszeg – április 28.
Az Öveges Általános Iskolában lezajlott Kupán NB Ies, NB III-as és megyei szintű versenyzők vettek részt. A népes mezőnyben a kanizsaiak és a hévíziek szerepeltek a legjobban: Férfi páros: 1. Csapó – Zborai, 2. Mátai – Fazekas (mindkét pár K. Sörgyár – Hévíz), 3. Tuboly – Holecz (K. Sörgyár) és Huppán – Balatinecz (Hévíz – Gyenesdiás). Férfi egyes: 1. Zborai Gyula (Hévíz), 2. Balatinecz Tibor (Hévíz), 3. Csapó Árpád (Kanizsai Sörgyár) és Farkas Nándor (Hévíz). Zalai Hírlap, 1996. május 4.
Zborai Gyula játék közben
1996. május 5. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés Budaörs – Hévíz SK. 6:10 Budaörs
Hévízi győztesek: Zoltán 3, Zborai 3, Balatinecz 2., a Zoltán – Hubik, és a Balatinecz – Zborai páros. Idegenben, a előző évadban még az NB I A mezőnyéhez tartozó házigazdák ellen kárpótolta magát a hévízi csapat múlt heti tatabányai veresége miatt, hisz a házigazdákat nagy küzdelemben verték. Zalai Hírlap, 1996. május 7.
1996. május 9. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés Hévíz SK. – KSI 7:10 Hévíz Hévízi győztesek: Hubik 2, Balatinecz 2, Zborai 1, a Zborai – Balatinecz és a Hubik – Fazekas páros A bajnokság utolsó mérkőzésén jól kezdtek a hévíziek és a párosokat megnyerték. Egyéniben azonban már érződött a betegség miatt távol lévő Zoltán hiánya. A tavaszi dicséretes szereplés után bánkódásra nincs ok, hiszen újoncként a középmezőnyben végzett a csapat. Zalai Hírlap, 1996. május 14.
Az asztaliteniszezők 1995. őszi nem igazán jó mérlege 1996. tavaszára óriásit változott, hiszen a csapat sorban győzött itthon és idegenben. Tíz mérkőzésből nyolc győzelem és csak két vereség a végeredmény. Az a két vereség is csak úgy csúszott be, hogy a csapat húzóembere betegség miatt nem tudott játszani. Ezzel a csapat az őszi hat pontjához tizenhatot szerezve a hatodik helye tornászta fel magát. A tavaszi szezonban harmadik lett volna a csapat, ami fantasztikus teljesítmény az újonctól. Hévízi Hírlap, 1996. május-június
1996. ősz. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés MMG Automatik – Hévíz SK. 2:10 Budapest Hévízi győztesek: Balatinecz 3, Kun 3, Lajtai 2 és a Lajtai – Kun, Balatinecz – Zborai páros. Az újonc fővárosi csapat ellen magabiztos győzelemmel kezdett a Hévíz. Zalai Hírlap, 1996. október 24.
1996. ősz. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés Hévíz SK. – PEAC 9:9 Hévíz Hévízi győztesek: Hubik 3, Kun 2, Lajtai 2 és a Kun – Lajtai, Balatinecz – Zborai páros. A tavalyi nagy rivális ellen hazai pályán, nagy csatában most döntetlent sikerült elérni. Zalai Hírlap, 1996. október 24.
1996. ősz. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés Békési TE. – Hévíz SK. 10:6 Békés Hévízi győztesek: Kun 3, Hubik 1, Balatinecz 1 és a Kun – Lajtai páros. A bajnokesélyes csapat ellen tisztes vereséget szenvedett a zalai csapat. Zalai Hírlap, 1996. október 24.
1996. ősz. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés Nagykálló – Hévíz SK. 10:5 Nagykálló Hévízi győztesek: Kun 2, Zborai 1, Balatinecz 1 és a Zborai – Balatinecz páros. A jó ütőerőt képviselő hazai csapat éllovashoz méltóan játszott. Zalai Hírlap, 1996. október 24.
1996. október 27. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés Hévíz SK. – DD Gáz Pécs 10:6 Hévíz Hévízi győztesek: Zborai 3, Kun 3, Balatinecz 2, Hubik 1, valamint a Zborai – Balatinecz páros. Nagyon fontos volt ez a találkozó a hazaiak számára a kiesés elleni közdelem szempontjából. A megerősödött újonc pécsi csapat ellen a hévíziek szoros játszmákban szerezték meg végül a győzelmet. A Hévíz teljesítménye jelenleg 2 győzelem 1 döntetlen 2 vereség, abszolút 50% az idei bajnokságban. Zalai Hírlap, 1996. október 29.
1996. november 3. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés Budapesti Postás II. – Hévíz SK. 0:10 Budapest Hévízi győztesek: Zborai 2, Hubik 2, Lajtai 2, Kun 2 és a Zborai – Balatinecz és a Lajtai – Kun páros. A nagy múltú fővárosi csapat tartalék-gárdája ellen magabiztos győzelmet szerzett idegenben a Hévíz együttese, s ezzel tovább erősítette bentmaradási esélyeit. Zalai Hírlap, 1996. november 7.
1996. november 10. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés Hévíz SK. – KSI 4:10 Hévíz Hévízi győztesek: Balatinecz 2, Zborai 1, Lajtai 1. A párosok elvesztése után az egyéni mérkőzéseken már csak a szépítésre futotta a hévíziek erejéből. Zala megye Sport évkönyve ’96
1996. november 17. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés Kaposvár – Hévíz SK. 9:9 Kaposvár Hévízi győztesek: Zborai 3, Hubik 3, Kun 2, Balatinecz 1. Ez a találkozó is a párosok elvesztésével kezdődött. Ezúttal azonban hatalmas küzdelemben sikerült kiharcolnia a döntetlent a Hévíz együttesének. Zala megye Sport évkönyve ’96
1996. december 8. – NB I B-s férfi asztalitenisz mérkőzés Hévíz SK. – Nyírtét 10:3 Hévíz Hévízi győztesek: Zborai 3, Hubik 2, Lajtai 2, Kun 2 és a Lajtai – Kun páros. Az utolsó helyen pont nélkül álló vendégek ellen magabiztos győzelmet sikerült szerezni hazai környezetben; így az ötödik helyről vonul téli pihenőre a Hévíz SK. A hét végi, őszi zárást követően Szeredai Jenő szakosztályvezető így foglalta össze jelenlegi helyzetüket: - A bajnokságban az ötödik helyről január 18.-án Hévízen kezdünk, s számunkra ez a folytatás kedvezőbbnek ígérkezik, mint egy évvel korábban, amikor keményen a kiesés ellen kellett küzdenünk. Most nincsenek ilyen gondjaink, sikerült rutint szereznünk a magasabb osztályban. Igaz Zoltán Zoltán távozásával gyengébbek is lettünk, de a játékosok – Zborai, Balatinecz, Lajtai, Hubik és Kun – igyekeznek mindent megtenni a sikerért. Eredményeinket sokan figyelemmel kísérik, így szem előtt vagyunk. Azáltal pedig még inkább, hogy hagyományainkhoz híven idén is rendeztünk Szuper Liga mérkőzést, valamint az NB II-es és III-as játékosoknak országos bajnokságot. Szeretnénk ezt jövőre is folytatni, fő támogatónk az önkormányzat és a sportszerető hévíz lakosság segítségével. Zalai Hírlap, 1996. december 11.
1997. február – Férfi asztalitenisz NB I B. bajnokság Hévíz SK. – Békési TE 2:10 Hévíz, Hévízi győztesek: Balatinecz, Hubik. A hévízi együttes veresége nem csak azzal magyarázható, hogy remek csapat a BTE. A fürdővárosiaknál ugyanis az influenzajárvány miatt több játékos hiányzott, illetve betegen állt asztalhoz. Zalai Hírlap, 1997. február 26.
1997. március – Férfi asztalitenisz NB I B. bajnokság Hévíz SK. – Nagykálló 3:10 Hévíz, Hévízi győztesek: Hubik 2 és a Hubik - Lajtai páros.
Kedvezően alakultak az első játszmák a hévíziek számára. Ekkor viszont lendületbe jöttek a vendégek, s magabiztos győzelmükkel megerősítették helyüket a tabella élmezőnyében. Zalai Hírlap, 1997. március 13.
1997. április – Férfi asztalitenisz NB I B. bajnokság Hévíz SK. – Budapesti Postás II. 10:1 Hévíz, Hévízi győztesek: Zborai 3, Balatinecz 2, Lajtai 2, Hubik 1, Zborai – Balatinecz és a Lajtai – Hubik páros. Zborai vezérletével következő győzelmet aratott a hazai csapat a jó nevű fővárosiak második vonalhoz tartozó gárdája ellen. Zalai Hírlap, 1997. április 15.
1997. április – Férfi asztalitenisz NB I B. bajnokság KSI – Hévíz SK. 10:6 Budapest, Hévízi győztesek: Zborai 2, Lajtai 2, Balatinecz 1 és a Zborai – Balatinecz páros. Szorosabbra sikerült a mérkőzés, mint ősszel, kis szerencsével pedig a játszmák alapján fordított eredmény is születhetett volna. A hévíziek így sincsenek elkeseredve, hisz a bajnokság középmezőnyében tanyázó együttesül a hátralévő két fordulóban akár még javíthat is mérlegén. Zalai Hírlap, 1997. április 24.
A Hévíz SK hetedikként zárt Befejeződtek a küzdelmek az asztalitenisz férfi NB I B-ben. A végelszámolásnál a megszerzett pontok a hetedik helyre voltak elegendőek, s ez a csoportban való biztos bentmaradást jelentette a Hévíz számára.
Mint Szeredai Jenő szakosztályvezetőtől megtudtuk, kiélezett küzdelemben érték el az NB I B-ben való megkapaszkodást, ami reális cél a jövőt illetően is. A hazai játékosok közül Zborai és Balatinecz érdemel dicséretet egész éves egyenletes, jó teljesítményért. Zalai Hírlap, 1997. május 17.
1997. szeptember 6. – Férfi asztalitenisz NB I B. bajnokság – 1. forduló Gázláng SE – Hévíz SK. 11:7 Hajdúszoboszló, Hévízi győztesek: Balatinecz 2, Hubik, Molnár, Zborai, HubikMolnár, Zborai –Balatinecz. 1997. szeptember 13. –– Férfi asztalitenisz NB I B. bajnokság – 2. forduló D.D. Gáz – Hévíz SK. 13:5 Pécs, Hévízi győztesek: Zborai 2., Nyírő Molnár, Balatinecz 1997. szeptember 20. – Férfi asztalitenisz NB I B. bajnokság – 3. forduló Hévíz SK. – Csanádi Árpád KSI 10:8
Hévíz, Hévízi győztesek: Zborai 3, Hubik 3, Balatinecz 2, Nyírő 1, Nyírő – Hubik páros. Az egy ifjúsági válogatottal megerősített vendégek ellen jó mérkőzésen sikerült győzelmet aratnia az átformált hévízi csapatnak. Zborai vesztett játszmából fordított döntő pillanatban, majd Nyírő talált magára és két vereség után sikerült győzelmet elérnie. Zalai Hírlap, 1997. szeptember 26.
1997. október 11. – Férfi asztalitenisz NB I B. bajnokság – 4. forduló Kaposplast – Hévíz SK. 9:9 Kaposvár Hévízi nyertesek: Zborai 3, Balatinecz 2, Molnár, Hubik, Molnár-Hubik és Zborai-Balatinecz páros. A hévízi sportcsarnok szépszámú közönsége előtt 7:2-re vezetett a hazai csapat. Zborai vezetésével izgalmas egyéni párharc vette kezdetét, végül igazságos döntetlen született. Zalai Hírlap, 1997. október 16.
1997. november 1. – Férfi asztalitenisz NB I B. bajnokság – 5. forduló Pécsi EAC – Hévíz SK. 12:6 Pécs. Hévízi nyertesek: Molnár 2, Hubik 2, Zborai, Zborai-Balatinecz páros 1997. november 15. – Férfi asztalitenisz NB I B. bajnokság – 6. forduló HC Miskolc SC – Hévíz SK. 14:4 Miskolc. Hévízi nyertesek: Balatinecz 2, Zborai, Hubik-Nyírő páros 1997. november 22. – Férfi asztalitenisz NB I B. bajnokság – 7. forduló Csabai Konzerv – Hévíz SK. 8:10 Békéscsaba. Hévízi nyertesek: Balatinecz 3, Hubik 3, Molnár 2, a Balatinecz – Nyírő és a Hubik – Molnár páros. Nagy bravúrt hajtott végre Békéscsabán a hévízi csapat. A tartalékos zalaiak a veretlenül élen álló Csabát győzték le hazai környezetben. A csapat szerepléséről és a tervekről a szakosztályvezetés élére a közelmúltban visszatért Dr. Hegedűs Mihály a következőket mondta: - Miután feljutottunk az NB I. B-be, azt a megoldást választottuk, hogy évente igazolunk egy-egy meghatározó tudású játékost. Ez elég volt ahhoz, hogy bent maradjunk, de a jövő építése problémát jelent. A hévízi önkormányzat úgy döntött, hogy csak azoknak a szakosztályoknak ad támogatást a jövőben, ahol az utánpótlás kérdése is megoldott. Mi is profilt váltottunk, indítottunk egy együttest az NB III-ban, ahol a fiatalok fejlődése felgyorsul. Edzőnek pedig azt az Emecz Emilt sikerült megnyernünk, aki szakedzői diplomával rendelkezik. A kiváló tréner Angliában él, de amióta a csapat trénere, ideje nagy részét Magyarországon tölti. (bóbics) Zalai Hírlap, 1997. november 28.
1997. november 29. – Férfi asztalitenisz NB I B. bajnokság – 8. forduló Kaucsuk SE – Hévíz SK. 4:14 Kaposvár. Hévízi nyertesek: Molnár 4, Balatinecz 3, Zborai 3, Hubik 3, Balatinecz - Nyírő páros. A békéscsabai nagy siker után a hét végén Somogyban is remekeltek Emecz Emil edző tanítványai. A zömében fiatalokra épülő csapatból ezúttal Molnárt Balázs játéka emelkedett ki. Jellemző a gárda remek formájára, hogy a nagy arányú, 14:4-es győzelem a jó erőkből álló somogyiak számára hízelgő. Zalai Hírlap, 1997. december 2.
1997. december 6. – Férfi asztalitenisz NB I B. bajnokság – 9. forduló Hévíz SK. – Nass BVSC II. 6:12 Hévíz. Hévízi nyertesek: Zborai 2, Molnár 2, Hubik T., Hubik - Molnár páros. Az utóbbi hetekben jól játszó, idegenben a listavezetőt is legyőző Hévíz SK. Ezúttal a hasonló játékerőt képviselő fővárosiaktól meglepő vereséget szenvedett. A játszmák ugyan többnyire szorosak voltak, de végül fejet kellett hajtaniuk a 13 év alatti serdülő válogatott Zwikl Dániel – valamennyi mérkőzést megnyerte – által vezérelt vendégek előtt. Zalai Hírlap, 1997. december 10.
Az asztalitenisz NB I B 1997/98. évi bajnokság őszi végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
HC Miskolc SC Békéscsabai Konzerv SE. Hajdúszoboszlói Gázláng PEAC Nass BVSC II. D.D. Gáz HÉVÍZ Kaposplast Kaucsuk K.S.I.
9 9 9 9 9 9 9 9 9 9
8 6 5 4 3 3 3 3 2 1
2 1 2 3 2 1 1 1 1
1 1 3 3 3 4 5 5 6 7
16 14 11 10 9 8 7 7 5 3
A hévízi játékosok eredményességi sorrendje az őszi fordulók során: Zborai 16, Balatinecz 15, Hubik 15, Molnár 14, Nyírő 1, Hubik-Molnár 2, NyírőBalatinecz 2 A Hévíz SK II. asztalitenisz csapata (Nyírő, Huppán, Gubicza A., Gubicza N., Emecz) az NB III-ban indult az 1997/98. évi bajnokságban.
1998. január 17. – férfi asztalitenisz NB I B. – 10. forduló Hévíz SK. – Békéscsabai Konzerv 7:11 Hévíz. Hévízi nyertesek: Balatinecz 2, Molnár 2, Hubik, Zborai és a HubikMolnár páros. Kis szerencsével fordított eredmény is születhetett volna. Zalai Hírlap, 1998. január 22.
1998. január 31. – férfi asztalitenisz NB I B. – 11. forduló Nass BVSC II. – Hévíz SK. 11:7 Budapest, Hévízi nyertesek: Hubik 2, Molnár 2, Balatinecz, Zborai és a HubikMolnár páros 1998. február 21. – férfi asztalitenisz NB I B. – 12. forduló Hévíz SK. – HCMSC 3:15 Hévíz. Hévízi nyertesek: Molnár 3. 1998. március 14. – férfi asztalitenisz NB I B. – 13. forduló Hévíz SK. – PEAC 4:14 Hévíz. Hévízi nyertesek: Hubik 2, Nyírő, Balatinecz,. 1998. március 28. – férfi asztalitenisz NB I B. – 14. forduló Hévíz SK. – Kaucsuk SE 11:7 Hévíz. Hévízi nyertesek: Molnár 4, Balatinecz 3, Hubik 2, Zborai és a NyírőBalatinecz páros. 1998. március 29. – férfi asztalitenisz NB I B. – 15. forduló Hévíz SK. – D.D. Gáz 7:11 Hévíz? Hévízi nyertesek: Hubik 2, Balatinecz, Molnár. 1998. április 11. – férfi asztalitenisz NB I B. – 16. forduló Hévíz SK. – Gázláng SE. 7:11 Hévíz. Hévízi nyertesek: Hubik 2, Molnár 2, Nyírő, Balatinecz, Hubik-Molnár 1998. április 18. – férfi asztalitenisz NB I B. – 17. forduló Hévíz SK. – Csanádi AKSI 4:14 Hévíz. Hévízi nyertesek: Balatinecz, Nyírő és a Hubik-Molnár, NyírőBalatinecz páros. 1998. április 25. – férfi asztalitenisz NB I B. – 18. forduló Hévíz SK. – Kaposplast 7:11 Hévíz. Hévízi nyertesek: Nyírő 2, Balatinecz, Hubik, Molnár és a NyírőBalatinecz, Hubik-Molnár páros
Az asztalitenisz NB I B 1997/98. évi bajnokság végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
HC Miskolc SC Békéscsabai Konzerv SE. PEAC BVSC II. Hajdúszoboszlói Gázláng Csanádi A.K.S.I. Kaposplast D.D. Gáz HÉVÍZ SK. Kaucsuk SE.
18 18 18 18 18 18 18 18 18 18
16 12 10 8 7 7 6 6 4 3
4 2 4 3 2 3 2 1 1
2 2 6 6 8 9 9 10 13 14
32 28 22 20 17 16 15 14 9 7
A hévízi játékosok eredményességi sorrendje: Zborai 16+3=19, Balatinecz 15+13=28, Hubik 15+11=26, Molnár 14+15=29, Nyírő 1+6=7, Hubik-Molnár 2+5=7, Nyírő-Balatinecz 2+3=5. Rájátszás a 7-10. helyezésig végzett csapatok között: 1998. augusztus. – férfi asztalitenisz NB I B. rájátszás NB I B. asztalitenisz bajnokság, rájátszás 1998. augusztus 1. Hévíz SK. – Nagykanizsa 10:0 Hévíz Hévízi nyertesek: Nyírő 2, Balatinecz 2, Hubik 2, Molnár 2, és a Hubik-Molnár, Nyírő-Balatinecz páros 1998. augusztus. – férfi asztalitenisz NB I B. rájátszás Hévíz SK. – Kaucsuk SE 10:4 Hévíz ? Hévízi nyertesek: Balatinecz 3, Molnár 3, Nyírő 2, Hubik, Hubik-Molnár páros 1998. augusztus. – férfi asztalitenisz NB I B. rájátszás Hévíz SK. – D.D. Gáz SE 9:9 Hévízi nyertesek: Nyírő 3, Hubik 3 Balatinecz 2, Nyírő-Balatinecz páros A Hévíz SK II. asztalitenisz csapata (Nyírő, Huppán, Gubicza A., Gubicza N., Emecz) az NB III-ban indult az 1997/98. évi bajnokságban. 1998./1999. évi bajnokság őszi fordulók: 1998. szeptember 5. – férfi asztalitenisz NB I B. – 1. forduló Nagykanizsa – Hévíz SK. 11:7 Nagykanizsa
Hévízi nyertesek: Nyírő 2, Hubik 2, Balatinecz, Molnár és a Nyírő-Balatinecz páros 1998. szeptember 12. – férfi asztalitenisz NB I B. – 2. forduló Hévíz SK. – Csanádi KSI 4:14 Hévíz Hévízi nyertesek: Hubik 2, Balatinecz, Molnár 1998. október 17. – férfi asztalitenisz NB I B. – 3. forduló Biogal SE – Hévíz SK. 7:11 Debrecen Hévízi nyertesek: Molnár 4, Balatinecz 2, Hubik 2, Nyírő, a Hubik-Molnár és a Nyírő-Balatinecz páros. 1998. október 24. – férfi asztalitenisz NB I B. – 4. forduló Hévíz SK. – Kaucsuk 10:8 Hévíz Hévízi nyertesek: Molnár 4, Hubik 4, Nyírő, Balatinecz 1998. október 31. – férfi asztalitenisz NB I B. – 5. forduló Aquacoop Cegléd-Mizse I. – Hévíz SK. 14:4 Lajosmizse. Hévízi nyertesek: Molnár 2, Hubik és a Hubik-Molnár páros. A hévízi csapat egy pillanatra sem tudta megnehezíteni a hazaiak dolgát, így kiadós vereséggel távozhattak Lajosmizséről. Zalai Hírlap, 1998. november 4.
1998. november 7. – férfi asztalitenisz NB I B. – 6. forduló Hajdúszoboszló AK. – Hévíz SK. 13:5 Hajdúszoboszló, Hévízi nyertesek: Balázs 3, Hubik, Nyírő. A sérülten kiálló hévíziek szoros mérkőzéseken veszítettek. Zalai Hírlap, 1998. november 11, 19.
1998. november 14. – férfi asztalitenisz NB I B. – 7. forduló Linde Aladin – Hévíz SK. 15:3 Hévíz Hévízi nyertesek: Molnár 2, Nyírő Hévíz város Önkormányzat Képviselőtestületének 157/1998. (XI. 17.) számú határozatából Hévíz Város Képviselőtestülete a Hévíz Sportegyesület Asztalitenisz Szakosztálya részére 200.000 Ft összegű támogatást biztosít az utánpótlás játékosok sportfelszerelésének megvásárlására, edző díjazására.
1998. november 21. – férfi asztalitenisz NB I B. – 8. forduló Hévíz SK. – DD Gáz Pécs 7:11
Hévíz. Hévízi nyertesek: Molnár 2, Hubik 2, Balatinecz a Hubik-Molnár és Nyírő-Balatinecz páros. Fordulatos szoros mérkőzésen maradt alul a Hévíz. Zalai Hírlap, 1998. november 24.
1998. december 5. – férfi asztalitenisz NB I B. – 9. forduló Hévíz SK. - Kaposplast 4:14 Hévíz Hévízi nyertesek: Nyírő 2, Molnár, Hubik, Hubik-Molnár páros 1998./1999. évi bajnokság tavaszi fordulók: 1999. január 16. – férfi asztalitenisz NB I B. – 10. forduló Hévíz SK. – Nagykanizsa 11:7 Hévíz Hévízi nyertesek: Podpinka 4, Molnár 2, Hubik 2, Nyírő, Hubik-Molnár és Podpinka-Nyírő páros 1999. január 30. – férfi asztalitenisz NB I B. – 11. forduló Csanádi KSI – Hévíz SK. 16:2 Budapest Hévízi nyertesek: Molnár 2 1999. február 13. – férfi asztalitenisz NB I B. – 12. forduló Hévíz SK. – Biogal SE 15:3 Hévíz Hévízi nyertesek: Podpinka 4, Hubik 4, Molnár 4, Nyírő 2 és a Hubik-Molnár páros 1999. március 20. – férfi asztalitenisz NB I B. – 13. forduló Hévíz SK. – Kaucsuk 14:4 Hévíz? Hévízi nyertesek: Podpinka 4, Hubik 4, Molnár 3, Nyírő, Podpinka-Nyírő, Hubik-Molnár páros 1999. március 27. – férfi asztalitenisz NB I B. – 14. forduló Hévíz SK. – Aquacoop Mizse 5:13 Hévíz Hévízi nyertesek: Molnár 2, Balatinecz, Nyírő, Nyírő-Balatinecz páros 1999. április 10. – férfi asztalitenisz NB I B. – 15. forduló Hévíz SK. – Hajdúszoboszló AK. 9:9 Hévíz
Hévízi nyertesek: Podpinka 3, Hubik 3, Molnár 2, Podpinka-Nyírő páros 1999. április 17. – férfi asztalitenisz NB I B. – 16. forduló Linde Aladin – Hévíz SK. 14:4 Dunaújváros Hévízi nyertesek: Molnár 3, Balatinecz 1999. május 10. – férfi asztalitenisz NB I B. – 17. forduló Hévíz SK. – D.D. Gáz 10:8 Hévíz Hévízi nyertesek: Podpinka 4, Molnár 3, Nyírő, Hubik, Hubik-Molnár páros 1999. tavasz. – férfi asztalitenisz NB I B. – 18. forduló Kaposplast – Hévíz SK. 11:7 Kaposvár Hévízi nyertesek: Molnár 4, Hubik 2, Nyírő A párosban Nyírő oldalán ezúttal nem Balatinecz hanem az edző Emecz Emil játszott, győzniük azonban nem sikerült. Az asztalitenisz NB I B 1998/99. évi bajnokság végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
KSI Aquacoop Linde Hajdúszoboszló Kaposplast D.D. Gáz HÉVÍZ Kaucsuk Nagykanizsa Biogal
18 18 18 18 18 18 18 18 18 18
17
-
1
34
6
1
11
13
2
2
14
6
A hévízi játékosok eredményességi sorrendje: Molnár 20+24=44 (55%), Hubik 15+15=30 (38,5%), Podpinka 0+19=19 (95%), Nyírő 7+7=14 (17,5%), Balatinecz 6+2=8 (10%). Edző: Emecz Emil Bajnoki aranyról álmodnak Hévízen Dr. Hegedűs Mihály szakosztályelnök: Az új bajnoki évre a Hunguest Hotel nevét adta a csapathoz, s így egy jelentős támogatóval erősödtünk. A részvénytársaság az elmúlt években is nagy összeggel támogatta a sportot, de elsősorban rangos nemzetközi versenyeket szponzorált. A támogató jó szereplést
várnak. A Bibó Gimnáziumba költözött csapat célja az NB I B-ben az első, második hely valamelyikének megszerzése. Titkon azt remélik, hogy az 5 éves jubileumát ünneplő Hévíz SK.-t azzal köszönthetik, hogy bajnokok lesznek, s a megyében első férfi együttesként az NB I A-csoportjában szerepelhetnek. Erősítettek is és a kiváló tréner Emecz Emil 22 éves átlagkornál valamivel fiatalabb keretének tagja lett A Malévból igazolt Muskó Gábor, akik a legjobbak közt az elmúlt évben jó teljesítményt nyújtott. Úgy érezzük megerősödött a csapat, s ez a gárda bármire képes, ha minden a tervek szerint halad, akár a legjobbak is lehetnek a magyar ping-pongozás második vonalában. (bóbics) Zalai Hírlap, 1999. szeptember 4.
1999. szeptember 4. – férfi asztalitenisz NB I B. – 1. forduló Hévíz Hunguest Hotels Békési TE. I. 13:5 Hévíz, Hévízi nyertesek: Muskó Péter 4, Podpinka Gábor 4, Molnár Balázs 3, Nyírő József 2. Az eredmény látszólag sima hazai sikert mutat, ugyanakkor aki látta a találkozót az igazolhatja, hogy nem volt ilyen könnyű dolguk a vendéglátóknak, hiszen a tavaly még élvonalban szereplő Békési TE ráijesztett a HHH gárdájára, a párosok után 2:0-ra vezetek. Ez nem volt váratlan, mert Domokos Győző személyében magyar junior bajnok játékossal rendelkeznek. 4:4-ig haladtak fejfej mellett a csapatok, ezt követően viszont belelendültek a hazaiak, Podpinka hozta a tőle elvárhat formát, Muskó jó játékkal mutatkozott be új együttesében, de Molnár és Nyírő is kitett magáért. Zalai Hírlap, 1999. szeptember 7.
1999. szeptember 11. – férfi asztalitenisz NB I B. – 2. forduló Szondi Referall – Hévíz Hunguest Hotels 6:12 Székesfehérvár, Hévízi nyertesek: Molnár 4, Podpinka 3, Hubik 2, Muskó 2, Molnár-Hubik páros. A hévízi csapat együtteséből Molnár Balázs szenzációs formában játszott, a négy győzelmével nagyban hozzájárult a csapat sikeréhez. A többiek is jól koncentráltak, így a jó kezdést idegenbeli győzelemmel folytatták hévíz asztaliteniszezők. Zalai Hírlap, 1999, szeptember 25., Győzelem idegenben.
1999. szeptember 25. – férfi asztalitenisz NB I B. – 3. forduló Kaposplast – Hévíz Hunguest Hotels 2:16 Kaposvár Hévízi nyertesek: Muskó 4, Podpinka 4, Hubik 4, Molnár 3, Podpinka-Muskó páros 1999. október 2. – férfi asztalitenisz NB I B. – 4. forduló D.D. Gáz SE – Hévíz Hunguest Hotels 8:10 Pécs, Hévízi nyertesek: Muskó 4, Nyírő 3, Podpinka 2, Molnár.
A Hévíz veretlenül áll a tabella élén. A csapat erejét bizonyítja, hogy ezen a meccsen a meghatározó emberek közül nem mindenki tudott a kisméretű teremhez alkalmazkodni, de a többiek segítettek, s így újabb lépést tettek a nagy álom, az első hely megszerzése felé. Zalai Hírlap, 1999. október 6.
1999. október 16. – férfi asztalitenisz NB I B. – 5. forduló Linde ASE I. – Hévíz Hunguest Hotels 5:13 Dunaújváros Hévízi nyertesek: Podpinka 4, Muskó 4, Nyírő 2, Molnár 2, Podpinka-Nyírő páros. 1999. október 23. – férfi asztalitenisz NB I B. – 6. forduló Szentendre Eurokapu SE – Hévíz Hunguest Hotels 5:13 Szentendre Hévízi nyertesek: Podpinka 4, Muskó 4, Molnár 2, Hubik 2, Podpinka-Muskó páros. A hévízi együttes színvonalas mérkőzést játszott a nagyon jó játékerőt képviselő Szentendre gárdájával. Az Eurokapu játékerejét bizonyítja, hogy a bajnokságban már több meglepetést okoztak. A küzdelemre jellemző, hogy három szettben is minimális különbség (25:23) volt az ellenfelek között a hazaiak javára. A végig jól játszó hévíziek egy kis szerencsével nagyobb arányban is győzhettek volna. Mindent összevetve teljesen megérdemelten nyert a listavezető zalai együttes a Duna partján. Az újabb győzelemmel megerősítették a helyüket az eddig még veretlen Podpinkáék az NB I B-s tabella élén, s így jó eséllyel pályáznak a legjobbak közé kerülésre. Zalai Hírlap, 1999. október 27.
1999. október 30. – férfi asztalitenisz NB I B. – 7. forduló Hajdúszoboszló AKI – Hévíz Hunguest Hotels 7:11 Hajdúszoboszló Hévízi nyertesek: Muskó 3, Podpinka 3, Molnár 3, Hubik, Molnár-Hubik páros A kínai játékosokkal felálló hajdúszoboszlóiak a második helyen állnak a dobogón. A mérkőzés óriási küzdelmet hozott. A szezon egyik legszínvonalasabb összecsapásán nagy számú közönség előtt nyertek a zalaiak, és négy ponttal vezetnek a bajnokságban. Zalai Hírlap, 1999. november 4.
1999. október 31. – férfi asztalitenisz NB I B. – 9. forduló Nyírbátor – Hévíz Hunguest Hotels 3:15 Nyírbátor Hévízi nyertesek: Muskó 4, Podpinka 4, Molnár 3, Nyírő 2, Podpinka-Muskó és a Nyírő-Molnár páros.
A mérkőzésen a vendégek végig jól játszottak, s kis szerencsével még nagyobb különbségű győzelmet is arathattak volna. Zalai Hírlap, 1999. november 4.
A Malévból igazolt Muskó Gábor a Hévíz egyik erőssége Zalai Hírlap, 1999. december 1.
1999. november 27. – férfi asztalitenisz NB I B. – 8. forduló Pénzügyőr SE. I. – Hévíz Hunguest Hotels 3:15 Hévíz, Hévízi nyertesek: Podpinka 4, Muskó 4, Molnár 4, Nyírő 2, PodpinkaMuskó páros. A hazai csapat nagyon jó teljesítménnyel győzte le a vendégeket, akik nem tudták tartani a lépést a jó erőkből álló zalaiakkal. Zalai Hírlap, 1999. december 1.
Az asztalitenisz NB I B. 1999/2000. évi bajnokság őszi végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
HÉVÍZ HUNGUEST HOTELS Békés TE. Hajdúszoboszló AK Szondi D.D. Gáz Eurokapu Pénzügyőr Linde Kaposplast Nyírbátor ASE
9 9 9 9 9 9 9 9 9 9
9 7 7 4 4 4 3 2 1 -
2 1 1 1 2 1 -
2 2 3 4 4 5 5 7 9
118:44 101:61 100:62 79:83 73:89 80:82 69:93 85:77 64:98 41:121
18 14 14 10 9 9 7 6 3 -
A hévízi játékosok eredményességi sorrendje: Muskó 36 mérkőzésből 33 győzelem, 3 vereség (91%), Podpinka 36 mérkőzésből 32 győzelem, 4 vereség (88%), Molnár 36 mérkőzésből 24 győzelem, 12 vereség (66%), Nyírő 20 mérkőzésből 11 győzelem, 9 vereség (55%), Hubik 16 mérkőzésből 9 győzelem, 7 vereség (56%). A Hévíz Hunguest Hotel célja a magasabb osztályba kerülés. A hévízi asztalitenisz utánpótlás csapat (Nyírő, Huppán, Gubicza N., Gubicza A., Szeredai) a NB III. bajnokság Mechlovits csoportjában játszik.
Tavaszi rajt előtt Már az I. fordulóban – Békésen – sok minden eldőlhet
Óriási dolog lenne, ha a hévízi sportegyesület 50 éves jubileumát a helyi asztalitenisz első csapata bajnoksággal ünnepelné. Az őszi szezonban a tabella élén zártuk a csatározást – mondta dr. Hegedűs Mihály, a Hévíz Hunguest Hotels NB I B-s asztalitenisz szakosztályának vezetője. A jeles szakember ott volt a szakosztály irányításánál az utóbbi húsz évben, így jól látja az együttes helyzetét. - Amióta felépült a tornaterem Hévízen, folyamatosan fejlődik sportágunk. A megye bajnokságtól az NB I B-ig jutottunk, s jelenleg jó eséllyel pályázunk arra, hogy legjobbak legyünk és élvonalba kerüljünk. A továbbfejlődéshez jó szakemberek, játékosok és nyugodt anyagi háttér kell. Szerencsére nálunk most ezek összeálltak. Emecz Emil elvállalta az edzői feladatokat, ezzel a szakmai munka jó kezekbe került. Az utánpótlás-nevelésünk is jó kezekben van. Ezt követően a legfontosabb célunk az anyagi háttér továbbfejlesztése volt. Ez is sínre került. Névadó szponzorunk segítségével a működésünk zavartalan. A további jó szereplés lehetősége a mi kezünkben van. Emecz Emil, a csapat edzője természetesen elégedett a tabella élén telelő gárda őszi teljesítményével. - A jelenlegi kerete nagyon meg vagyok elégedve. A játékosok hétről hétre jól kiegészítik egymást, s így jönnek a jó eredmények. Az ősszel veretlenül fejeztük be a szezont, mind a kilenc meccsünket megnyertük. … - Mit vár a tavasztól ? - A hét végén a nagy ellenlábas Békés otthonában játszunk. Ők az elmúlt évben az élvonalban szerepeltek, hazai pályán eddig veretlenek. Rendkívül erős a keretük, így aztán nagy mérkőzésre van kilátás egyből a rajton. Nagy várakozással nézek a nyitány elé, hiszen ezzel sok minden eldőlhet, ha jól vesszük az akadályt … Zalai Hírlap – 2000. január 12.
Emecz Emil edző, dr. Hegedűs Mihály szakosztály elnök, Dancsákné Katalin utánpótlás edző
2000. január 15. – férfi asztalitenisz NB I B. – 10. forduló Hévíz Hunguest Hotels – Békési TE I. 14:4 Hévíz Hévízi győztesek: Podpinka 4, Muskó 4, Molnár B. 3, Nyírő, Molnár-Muskó, Nyírő-Podpinka A hévízi együttes a tabella második helyén álló, hazai környezetben még veretlen Békés otthonában nagyszerű teljesítményt nyújtva bravúros győzelmet aratott. Emecz Emil edző: Fantasztikusan játszott a csapatunk. Balogh József, a békésiek csapatvezetője a mérkőzést követően gratulált, s annyit mondott, csak géppuskával lehet tőlünk elvenni a bajnoki címet. (bl) – Zalai Hírlap, 2000. január 18.
2000. január 22. – férfi asztalitenisz NB I B. – 11. forduló Hévíz Hunguest Hotels – Szondi Referal 14:4 Hévíz Hévízi győztesek: Podpinka 4, Muskó 4, Molnár 3, Hubik 2, valamint a Podpinka-Nyírő páros. A hévíziek végig nagyon szoros mérkőzést játszottak, a vendégcsapat nagyszerűen tartotta magát, ám a három szettes meccseken a hazaiak jobban koncentráltak és kidomborodott a nagyobb tudásuk. Zalai Hírlap – 2000. január 25.
Hévíz Hunguest Hotels II. – Siófok 10:8 Hévízi győztesek: Szeredai J. 3, Gubicza 3, Huppán 2, Czibuja 1, és a Gubicza-Huppán páros A vendégek végig nyílttá tudták tenni a meccset, de a hazaiak jobban koncentráltak.
2000. február 12. – férfi asztalitenisz NB I B. – 12. forduló Hévíz Hunguest Hotels – Kaposplast Somogy Rádió 14:4 Hévíz Hévízi győztesek: Podpinka 4, Muskó 4, Hubik T. 2, Nyírő 2, valamint a Podpinka-Muskó, Molnár-Hubik páros. Jó mérkőzésen nyert a bajnokesélyes listavezető vendégcsapat. A találkozó remekül indult a zalaiak szempontjából, hiszen a párosok után már 2:0-ra vezettek. Az egyéni összecsapásokon több meccs is nagy küzdelemben dőlt el. Számos szett 21 pont felett ért véget. Hubik két meccsen is túlórázott, egyszer 31:29-re, második alkalommal pedig 24:22-re nyert a harmadik szettben. A többi szoros összecsapásban jókor jött Emecz Emil edző időkérése, lehiggadtak a zalaiak és hozták a meccseket. Nyírő József Polgárdi SE – Hévíz Hunguest Hotels II. 10:8 Hévízi győztesek: Huppán H. 4, Gubicza 2, Szeredai 2 A bajnoki érmekért folyó harcban a polgárdi lépéselőnybe került.
2000. február 26. – férfi asztalitenisz NB I B. – 13. forduló Hévíz Hunguest Hotels – D.D. Gáz SE I. 12:6 Hévíz, Hévízi győztesek: Podpinka 4, Muskó 3, Nyírő 2, Hubik, PodpinkaMuskó és Hubik-Nyírő páros. A hévíziek joggal lehetnek elégedettek, hiszen Podpinkán kívül Muskó is jól játszott, mindössze egy meccset vesztett. A térdműtét előtt álló Nyírő játéka is dicséretet érdemel, hiszen bravúros teljesítménynek mondható, hogy a Muskót verő és a Podpinkát (a képen) is három szettre kényszerítő pécsi Tóthot magabiztosan győzte le a hévízi játékos. Beigazolódott, hogy a Hévíz HH remek csapat, s a sztárok mellett a csapat többi tagjai is bármikor képesek a bravúrra, s arra, hogy értékes győzelmeket szerezzenek. Elsősorban ennek köszönhető, hogy a hévíziek ellenállhatatlanul robognak a bajnoki aranyérem felé. (bl) Zalai Hírlap, 2000. március 1.
Székesfehérvár – Hévíz Hunguest Hotels II. 2:16 Hévízi győztesek: Huppán 4, Szeredai J. 4, Gubicza N. 3, Czibuja G. 3, a Gubicza N.- Huppán és a Gubicza A.Szeredai páros A tudásbeli különbség az eredményben is tükröződött.
2000. március 11. – férfi asztalitenisz NB I B. – 14. forduló Linde ASE I. – Hévíz Hunguest Hotels 8:10 Répcelak, Hévízi győztesek: Podpinka 3, Hubik 2, Molnár 2, Muskó 2 és a Muskó-Podpinka páros. Az asztaliteniszezőm második vonalában továbbra is veretlen a Hévíz együttese. Emecz Emil gárdája nehéz mérkőzésen jutott túl. A párosok után 1-1 volt az állás. A hazaiak jól folytatták, hiszen 8-7-re vezettek. Podpinka egyenlített, ezután először átvették a vezetést a hévíziek Molnár Balázs (a képen) győzelmével. Majd Hubik következett, aki feltette az i-re a pontot, s kialakította a 10-8-as végeredményt. Emecz Emil elégedett, hiszen amit szeretett volna elérni, ezúttal megvalósult. Ha sztárjai nincsenek csúcsformában, a harmadik és negyedik ember is képes nagyon fontos mérkőzéseket nyerni. Így volt ez Répcelakon is, s talán éppen ez az egyik legnagyobb erőssége a Hévíz HH-nak, és ezért vezetnek veretlenül az NB I B-ben. (b) Zalai Hírlap, 2000. március 14.
2000. március 18. – férfi asztalitenisz NB I B. – 15. forduló Hévíz Hunguest Hotels – Eurokapu-Hornos I. 13:5 Hévíz., Hévízi győztesek: Podpinka 4, Muskó 3, Molnár 2, Hubik 2, a MolnárHubik és a Muskó-Podpinka páros. Jól indult a mérkőzés, már a párosok csatájában előnyt szereztek a hévíziek. A mérkőzés során nem derült ki, hogy az Eurokapu gárdája az átlagosnál jobb teljesítményre is képes, hiszen a másik bajnokesélyest, a Békés TE-t legyőzték. Ezúttal azonban még megszorítani sem tudták a remek teljesítményt nyújtó HHH együttesét. Emecz Emil edző elégedett lehetett, hisz játékosai a várakozásnak megfelelően jól szerepeltek, betartották a megbeszélt taktikát, és a fontos mérkőzéseket sorra megnyerték. Ezzel a sikerrel óriási lépést tett a csapat az NB I A-csoportjába kerülésért. A sérült Nyírő József – operáció után lábadozik – a következőket mondta: Nagyon rossz dolog egy játékosnak sérülten végignézni társai produkcióját. Szerencsére a fiúk remek napot fogtak ki, és továbbra is veretlenek vagyunk. Az operáció után úgy néz ki, gyorsan javul a lábam, s mielőbb ott szeretnék lenni az aranyérmes gárdában. B.L. Zalai Hírlap, 2000. március 22.
2000. április 8. – férfi asztalitenisz NB I B. – 16. forduló Hévíz Hunguest Hotels – Hajdúszoboszló 12:6 Hévízi győztesek: Podpinka 3, Muskó 3, Molnár 3, Hubik 2 és a PodpinkaNyírő páros.
A Hévíz Hunguest Hotels csapata a Hajdúszoboszló elleni mérkőzés előtt Balról dr. Hegedűs Mihály szakosztály elnök, Hubik Tibor, Nyírő József, Emecz Emil edző, Podpinka Gábor, Muskó Péter, Molnár Balázs, Péter Sándor technikai vezető
A tabella második helyén álló Hajdúszoboszló ellen sziporkázó játékkal nyert a hévízi csapat. Az ellenfélnél a kínai Wei volt a legjobb, ám ez is kevés volt ahhoz, hogy megállítsák a HHH-t. A találkozót követően dr. Hegedűs Mihály szakosztályelnök, Vörös János, a Hunguest Hotels képviselője, valamint a csapat vezetői köszöntötték Emecz Emilt és a játékosokat. Az ünneplés este fehér asztal mellett folytatódott. A játékosok azonban nem nézhettek gyakran a pohár fenekére, hiszen másnap ismét asztalhoz kellett állniuk. A Hévíz Hunguest Hotels csapata a győztes mérkőzés után az NB I-be jutását ünnepeli Balról: Muskó Péter, Podpinka Gábor, Vörös János a Hunguest Hotels képviseletében, Emecz Emil edző, dr. Hegedűs Mihály szakosztályvezető, Nyírő József, Molnár Balázs, Hubik Tibor Zalai Hírlap – 2000. április 11.
Hévíz Hunguest Hotels II. – Kanizsa Sörgyár II. 11:7 Nagy küzdelemben nyert a hazai csapat.
2000. április 9. – férfi asztalitenisz NB I B. – 17. forduló Hévíz Hunguest Hotels – Nyírbátori ASE I. 15:3 Hévízi győztesek: Podpinka 4, Muskó 4, Molnár 3, Hubik 3, és a PodpinkaNyírő páros. Emecz Emil: Még egy mérkőzés hátravan, de már bajnok a csapat. Ez nagyon jó érzés. A nagy ellenlábas Hajdúszoboszlóval vívott csatában minden a terveink szerint alakult. A párosok után 1-1 volt, később pedig 4-4. Ezt követően a mi fiaink koncentráltak jobban, és kiemelkedő játékot produkálva a vártnál fölényesebben nyertünk. A másnapi meccstől egy kicsit azért féltem, nehogy a szombati ünneplés elvonja a fiúk figyelmét. Nem véletlen állunk veretlenül a tabella élén. Ezúttal is igazolták játékosaink, hogy profi szemléletű amatőrök. Az utóbbi nem a játékukra vonatkozik, hanem a státuszukra. Úgy tudom, az NB I Bben veretlenül még senki nem győzött, de ennek még utánanézek. B.L. 2000. április 15. – férfi asztalitenisz NB I B. – 18. forduló Pénzügyőr – Hévíz Hunguest Hotels 4:14 Hévízi győztesek: Podpinka 4, Muskó 4, Molnár 3, Hubik T. 2 és a MuskóPodpinka páros. Idegenben aratott győzelmével a Hévíz Hunguest Hotels asztalitenisz csapata óriási bravúrt hajtott végre. Veretlenül nyerték meg a bajnokságot a második vonalban. Emecz Emil edző boldogan ünnepelte fiait, hiszen ő, mint a sportág nagy öregje, nem emlékszik ilyen bravúrra. Arról nem is beszélve, hogy a város első NB I-es csapataként kerül be a történelembe a gárda. A szakvezető elmondása szerint a fiuk most pár nap pihenőt kapnak, s azt követően elkezdődik a felkészülés az NB I A-csoportjára. A vezetés ebben a pillanatban úgy gondolja, hogy erősítés nélkül, a jelenlegi kerettel vágnak neki az élvonalbeli pontvadászatnak. B.L. Az asztalitenisz NB I B. 1999/2000. évi bajnokság végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
HÉVÍZ HUNGUEST HOTELS Békés TE. Hajdúszoboszló AK Eurokapu Szondi Linde Pénzügyőr D.D. Gáz Kaposplast
18 18 18 18 18 18 18 18 18
18 14 13 8 7 7 6 5 3
1 2 2 4 2 2 1 2
3 3 8 7 9 10 12 13
236:88 213:111 198:126 156:168 152:172 173:151 142:182 135:189 128:196
36 29 28 18 18 16 14 11 8
10. Nyírbátor ASE
18
1
-
17
87:237
2
A hévízi játékosok eredményességi sorrendje: Podpinka 72 mérkőzésből 66 győzelem 6 vereség (91,6 %) Muskó 72 mérkőzésből 64 győzelem, 8 vereség (88.8 %), Molnár 64 mérkőzésből 43 győzelem, 21 vereség (67,18 %), Nyírő 32 mérkőzésből 16 győzelem, 16 vereség (50%), Hubik 48 mérkőzésből 25 győzelem, 23 vereség (52 %). Hévízi fölény a felnőtteknél Zala megye 2000. évi ifjúsági fiú, s felnőtt férfi egyéni és páros asztaliteniszbajnokságát Vonyarcvashegyen rendezték. Az ifiknél hazai, a felnőtteknél pedig hévízi fölény volt jellemző. Eredmények. Ifjúsági egyéni: 1. Kálmán Renátó (Vonyarcvashegy), 2. Horváth Viktória (Kőrösi), 3. Göncz Krisztián (Miháld) és Barta Dorián (Hévíz). Ifjúsági páros: 1. Kálmán Renátó-Hetényi Gábor (Vonyarcvashegy, Hévíz). Férfi egyéni: 1. Muskó Péter (Hévíz), 2. Nyírő József (Hévíz), 3. Molnár Balázs (Hévíz) és Tőkés Levente (ÉVSE Hidro). Férfi páros: 1. Molnár Balázs-Muskó Péter (Hévíz), 2. Fazekas Nándor-Tőkés Levente (ÉVSE Hidro), 3. Huppán András-Nyírő József (Hévíz) és Gerencsér Miklós-Jakabfi Imre (Kanizsa Sörgyár). – kv – Zalai Hírlap, 2000. május 16.
A hévízi férfi asztalitenisz csapat a 2000/2001. évi bajnokságot az NB I A.-ban folytatta. 2000. szeptember 2. – férfi asztalitenisz NB I. A. – 1. forduló Nagykáló – Hévíz Hunguest Hotels 7:11 Nagykálló, Hévízi győztesek: Podpinka 3, Muskó 3, Molnár B 2, Hubik T. és a Muskó-Molnár, Podpinka-Nyírő páros. Emecz Emil csapata az éremesélyes Nagykáló ellen lépett pályára az NB I-ben, és bravúros győzelmet arattak. B.L. Zalai Hírlap, 2000. szeptember 6.
2000. szeptember 3. – férfi asztalitenisz NB I. A. – 3. forduló H.C. Miskolc – Hévíz Hunguest Hotels 8:10 Hévízi győztesek: Podpinka 3, Muskó 2,, Nyírő 2, Molnár B 2 és a MuskóMolnár páros. A Hévíziek Miskolcon nagyobb eséllyel lépett pályára, mint az előző nap Nagykállón, és kisebb arányban, de győztek. Emecz Emil edző valamennyi játékosát dicsérte, hiszen nagyon jól egészítették ki egymást a fiúk, és amikor a meghatározó játékosok botlottak, a többiek siettek a segítségükre, és így a vártnál lényegesen jobb rajttal mutatkozott be az asztalitenisz NB I Acsoportjában a Hunguest Hotel Hévíz csapata.
B.L. Zalai Hírlap, 2000. szeptember 6.
2000. szeptember 9. – férfi asztalitenisz NB I. A. – 2. forduló Hévíz Hunguest Hotels – PEAC 14:4 Hévízi győztesek: Podpinka 4, Muskó 4, Hubik 3, Molnár B 2 és a MuskóMolnár páros. Emecz Emil edző: Minden játékos hozta azokat a meccseket, ami kötelezően elvárható. Az a döntésünk, hogy nem változtattunk az NB I B-s bajnok csapaton, ismét megerősített abban, hogy helyesen döntöttünk. Hasonló folytatást várok, ám olyan csodát nem, hogy az újonc csapatunk valamennyi mérkőzését megnyerje. 2000. szeptember 30. – férfi asztalitenisz NB I. A. – 4. forduló Hévíz Hunguest Hotels – Postás SE 16:2 Hévízi győztesek: Podpinka 4, Muskó 4, Nyírő 3, Hubik 3, a Muskó-Molnár és a Podpinka-Nyírő páros. Emecz Emil: Rá gondolni sem mertem volna, hogy ilyen jó és egységes lesz a csapat. A legjobbak között az első öt fordulóban győzni nem mindennapi bravúr. A mérkőzésen valamennyi játékos átlagon felülit produkált. Nyírő József nagyon fontos mérkőzéseken aratott győzelmet. 2000. október 14. – férfi asztalitenisz NB I. A. – 5. forduló Békés – Hévíz Hunguest Hotels 9:9 Hévízi győztesek: Podpinka 4, Muskó 4, Molnár. Emecz Emil: A hazaiak számára égetően szükség volt a sikerre, ezért kettős erővel küzdöttek. Békésen a meghatározó tudású pingpongosaink jeleskedtek. Összességében elégedett vagyok, az eddigi meccseken a keret valamennyi tagja tisztességgel helytállt, s ez a jövőre nézve bíztató. Molnárék is sokat fejlődtek, így akár már a következő meccsen ismét főszereplők lehetnek. Kellő önbizalommal öt győztes mérkőzéssel a hátuk mögött utaztak Békésre a hévízi asztaliteniszezők. Dr. Hegedűs Mihály szakosztályelnök és Emecz Emil edző még az NB I B-ben elért sikerek során úgy döntött, nem, nem erősítenek, együtt tartják a csapatot, s véleményük szerint a legjobbak közt is helyt tudnak állni. Eddig igazuk lett. Az alapszakaszban, amely december közepéig tart, az eddigi mérkőzéseken nagyszerűen szerepeltek Podpinkáék. Amennyiben az első öt között végeznek, a legjobbak közt folytathatják. Jelenleg csoportjukban a toronymagas bajnoki esélyes BVSC mögött a tabella második helyén áll a csapat. Emecz Emil szerint a jövő hétvégén sorra kerülő Harkány elleni mérkőzésen sokminden eldől, amennyiben ezen a találkozón is helytállnak, úgy már matematikailag is a legjobbak közt folytathatják. (Zalai Hírlap – 2000. október 17.)
2000. október 21. – férfi asztalitenisz NB I. A. – 6. forduló Hévíz Hunguest Hotels – Harkány 9:9 Hévíz. Hévízi győztesek: Muskó: 4, Podpinka 2, Molnár 2 és a Podpinka-Nyírő páros 2000. november 4. – férfi asztalitenisz NB I. A. – 7. forduló BVSC – Hévíz Hunguest Hotels 16:2 Hévízi győztesek: Podpinka, Muskó. A hévízi csapat veresége nem meglepetés, a többi együttes is hasonló különbségű vereséget szenvedett Németh Károlyéktól. Emecz Emil vezetőedző elmondta, hogy az eddig veretlen csapata ezen a meccsen is összességgel helytállt. A mérkőzéshez hozzátartozik, hogy mivel a BVSC nemzetközi találkozóra készül, ezért az átlagosnál nagyobb labdával játszottak. Ez a HHH játékosai számára szokatlan volt, mert ilyennel még soha nem ping-pongoztak. 2000. november 11. – férfi asztalitenisz NB I. A. – 8. forduló Spartacus SE – Hévíz Hunguest Hotels 11:7 Hévízi győztesek: Muskó 3, Podpinka 2, Molnár 2. Az eddig remeklő fürdővárosi együttes ezúttal is tisztességgel helytállt. A vendéglátók jó erőt képviseltek. A hévízi csapat végig nagyon szoros találkozó végén vesztett. Az összecsapást követően Emecz Emil és együttese nem tért haza Hévízre, hanem rövid angliai túrára indultak. 2000. december 9. – férfi asztalitenisz NB I. A. – 9. forduló Hévíz Hunguest Hotels - Szombathely 7:11 Hévízi győztesek: Muskó 3, Hubik 2, Podpinka, Molnár. Az asztalitenisz NB I A. 2000/2001. évi bajnokság őszi végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
BVSC Szombathely Spartacus Pécsi EAC HÉVÍZ Nagykáló Harkány Békés HCM Postás
9 9 9 9 9 9 9 9 9 9
9 7 6 5 4 4 3 2 1 -
1 1 1 2 1 1 1 -
1 2 3 3 4 5 6 8 9
18 15 13 11 10 9 7 5 2 -
A hévízi játékosok eredményességi sorrendje: Muskó 36 mérkőzésből 28 győzelem, 8 vereség (77,7 %), Podpinka 36 mérkőzésből 24 győzelem, 12 vereség (66,6%) Molnár 28 mérkőzésből 12 győzelem, 16 vereség (42,85 %), Nyírő 20 mérkőzésből 5 győzelem, 15 vereség (25%), Hubik 24 mérkőzésből 9 győzelem, 15 vereség (37,5 %). A tavasz rájátszás kiinduló pontjai: 1. BVSC 8 pont, 2. Szombathely 6, 3. Spartacus 3, 4. Hévíz 2., 5. PEAC 1 pont. A Hévíz II. az NB II-ben, a Hévíz III. asztalitenisz csapata a megyei bajnokságban játszik. Zala megyei asztalitenisz csapatbajnokság 2000/2001. évi őszi végeredménye 1. Kanizsa Sörgyár Zalakaros 3. Gyenesdiás 4. Vonyarcvashegy 5. ÉVSE II. 6. Kanizsa Sörgyár III. 7. Kanizsa Trend 8. HÉVÍZ III.
7 7 7 7 7 7 7 7
6 6 5 4 3 2 1 -
1 1 -
1 1 1 3 3 5 6 7
12 12 11 8 6 4 2 0 Zalai Hírlap, 2001. március 1..
A tavasz rájátszás kiinduló pontjai: 1. BVSC 8 pont, 2. Szombathely 6, 3. Spartacus 3, 4. Hévíz 2., 5. PEAC 1 pont. 2001. január 6. – férfi asztalitenisz NB I A. rájátszás – 1. forduló Hévíz Hunguest Hotels - BVSC 3:15 Hévíz, Hévízi győztesek: Podpinka, Muskó, Nyírő A Hunguest Hotel Hévíz gárdája a bajnokság legerősebb együttesét látta vendégül. Annak ellenére, hogy 15:3-ra kikaptak, Emecz Emil edző elégedett, hiszen Molnár, Podpinka és Muskó is meccset tudott nyerni, s ez már bravúrnak számít. Érdekesség, hogy a mérkőzést a szabályoknak megfelelően ár az eddiginél nagyobb labdával játszották a csapatok. Zalai Hírlap, 2001. január 10.
2001. január 13. – férfi asztalitenisz NB I A. rájátszás – 2. forduló Szombathelyi AK MÁV Vasútőr I. – Hévíz Hunguest Hotels 10:8 Szombathely. Hévízi győztesek: Podpinka 4, Muskó 2, Hubik és a Hubik-Nyírő páros. A hévízi csapat közel állt a bravúrhoz, hiszen Muskó kétszer is a döntő szettben 19:17-re vezetett, ám végül mégis botlott. Zalai Hírlap, 2001. január 17.
2001. január 14. – férfi asztalitenisz NB I A. rájátszás – 3. forduló Hévíz Hévíz Hunguest Hotels – Tatabányai Spartacus 7:11 Győztesek: Podpinka 3, Muskó 3, Muskó-Podpinka páros Emecz Emil vezetőedző: A csapat két húzóembere Muskó és Podpinka mindkét találkozón jó teljesítményt nyújtott. Nyírő, Molnár és Hubik is képes bravúrokra, ám a legjobb öt magyar együttes ellen rájátszásban még mindhármójuknak fejődnie kell ahhoz, hogy meghatározó emberek legyenek. Véleményem szerint jövőre már jó pár bravúrra is képesek lehetnek, hiszen a fejlődésük ez idáig töretlen. Mindent összevetve elégedett vagyok a csapat teljesítményével, mert a két vereség ellenére is jó esélyünk van a 4. hely megszerzésére. Ami tény, újoncként a legrosszabb esetben is az 5. helyen zárhatunk, ami elismerésre méltó teljesítmény. Zalai Hírlap, 2001. január 17.
Podpinka a hévízi csapat legjobbja Zalai Hírlap, 2001. január 17.
2001. február 17. – férfi asztalitenisz NB I A. rájátszás – 4. forduló Pécsi EAC – Hévíz Hunguest Hotels 11:7 Pécs Hévízi győztesek: Podpinka 4, Muskó 2, Podpinka-Muskó páros
2001. március 10. – férfi asztalitenisz NB I A. rájátszás – 5. forduló BVSC – Hévíz Hunguest Hotels 15:3 Budapest Hévízi győztesek: Muskó 2, Podpinka.
2001. március 24. – férfi asztalitenisz NB I A. rájátszás – 6. forduló Hévíz Hunguest Hotels – Szombathely 12:6 Hévíz Győztesek: Nyírő 3, Muskó 3, Molnár, Hubik, Nyírő-Muskó, Molnár-Hubik páros A hévíziek győzelme azért nagy fegyvertény, mert a sérült Podpinka nélkül is bravúros győzelmet tudtak aratni.
2001. március 25. – férfi asztalitenisz NB I A. rájátszás – 7. forduló Hévíz Hunguest Hotels – Pécsi EAC 8:10 Hévíz Győztesek: Nyírő 3, Muskó 3, Molnár 1, Nyírő-Muskó páros Kevés hiányzott a bravúrhoz. Emecz Emil a Szombathely és Pécs elleni mérkőzés után Nyírő József teljesítményét emelte ki. Az NB II.-es csapatban a tehetséges fiatalember még nem tartozott a meghatározó játékosok közé. Töretlen dinamizmussal fejlődik és több alkalommal is bizonyította, lehet rá számítani. A Szombathely elleni bravúrban óriási szerepe volt, a papírforma szerint ezen a mérkőzésen minimális esélye volt a Hévíznek, ám minden fejre állítva igazolták, hogy igazi csapattá kovácsolódtak és még a menőket is képesek meglepni. Az edző véleménye szerint ha nyáron együtt marad a gárda – jó alapozással – akár még előbbre is végezhetnek, mint az idén. Jelenleg a legjobb öt között folytatják a rájátszást és a negyedik vagy az ötödik hely valamelyikét könyvelhetik el majd újoncként. Zalai Hírlap, 2001. március 28.
2001. április 4. – férfi asztalitenisz NB I A. rájátszás – 8. forduló Hévíz Hunguest Hotels – Tatabányai Spartacus 9:9 Tatabánya Győztesek: Podpinka 3, Muskó 3, Nyírő, Molnár, Podpinka-Muskó páros Nyírőék a vártnál jobban meneteltek A HHH újoncként is nagyszerűen helytállt a legjobbak közt Hévíz (b.l.) – Minden várakozást felülmúltak az asztalitenisz NB I A-csoportjában a Hévíz Hunguest Hotels ping-pongosai. Újoncként az ötödik helyen végeztek a legjobb férfi magyar csapatok megmérettetésében.
Még ugyan egy forduló hátra van a szezonból, de a fürdővárosiak már befejezték a pontvadászatot. Emecz Emil, a csapat edzője elégedett. A legutóbbi meccsen a harmadik helyen végzett Tatabányát látták vendégül, s 9:9-es döntetlent értek el. Emecz Emil edző arról számolt be, hogy újoncként az első öt között szerepelni elismerésre méltó eredmény. Játékosai egyre jobban megszokták a nagy labdát, s több bravúros eredményt értek el. Többek között a sokszoros bajnok BVSC-n kívül csak nekik sikerült legyőzni az ezüstérmes Szombathelyt A Tatabánya
elleni döntetlent is bravúrként könyveli el. A legutóbbi meccsen úgy játszottak 9:9-et, hogy több szett is nagyon szoros volt. A jövőt illetően annyit mondott, ha együtt marad a csapat, a következő évben előbbre léphetnek. Ehhez azonban a feltételrendszert biztosítani kell. Pillanatnyilag még néhány tárgyalás az ő személyét illetően is hátravan, hiszen csak akkor marad a csapat trénere, ha az együttesnek a rangjához méltó feltételeket továbbra is biztosítják, illetve a jelenlegi körülményeken még egy kicsit javítanak. Érdekes a klub eddigi „élete”, hiszen szinte amatőr alapokról indulva jutottak el a legjobbak közé. A szakosztályvezetés és Emecz Emil edző fáradhatatlan és tudatos munkájának az eredménye az egyesület rohamléptű fejlődése. Jó lépés volt, hogy nem évről évre kellett megerősíteni a csapatot, hanem egyszer, de akkor alaposan, s olyan játékosokat igazoltak, akik nem csak a második vonalban, hanem töretlen fejlődéssel a legjobbak közt is képesek megállni a helyüket. Ez a lépésük példaértékű lehet a sportegyesületek számára. Arról nem is beszélve, hogy anyagilag is jelentős összeget takarítottak meg, mert nem a legjobbak közt igazoltak, hanem még kiscsapatként, s akkor egész más tárgyalási alapokkal ülhettek asztalhoz. Eddigi sikereik azt sugallják, Hévízen hosszú távra megalapozták a férfi asztalitenisz jövőjét. Zalai Hírlap, 2001. április 5.
2001. szeptember – férfi asztalitenisz NB I A. Harkány – Hévíz Hunguest Hotels 8:10 Győztesek: Muskó 4, Podpinka 2, Molnár, Nyírő, Muskó-Podpinka és HubikNyírő páros Bravúros rajtot vett a Hévíz Hunguest Hotels gárdája. Érdekessége a bajnokságnak, hogy a kiírás szerint az eddigi szabályok megváltoztak, a szettek 21 pontig tartottak, most viszont a játék gyorsítása miatt 11 pont után véget ér a játszma. Ez egy kicsit megzavarta a csapatot, hiszen másabb lett a játék, mint a hajdani hagyományos ping-pong. A hévíziek úgy látszik jól alkalmazkodtak ehhez az előíráshoz. 2001. szeptember – férfi asztalitenisz NB I A. Miskolc – Hévíz Hunguest Hotels 12:6 Hévízi győztesek: Muskó 4, Molnár, Nyírő A bronzérmes Miskolc ellen nem sikerült a pontszerzés. Emecz Emil a tapasztalt tréner azonban nem is ezen kesergett. Jól tudta, ezen a meccsen a vendégek az esélyesek. Főleg úgy, hogy a csapat legjobbja, Podpinka Gábor a találkozó előtt belázasodott és így nem tudta vállalni a játékot. A mérkőzés egyik érdekes momentuma az volt, hogy Pálosi Muskó ellen sportszerűtlenül feladta a mérkőzést, mert a zalaiak – mondta – megvették a bírót. Csak annak köszönhető, hogy hivatalosan véget ért a mérkőzés, hogy a szövetséggel történő gyors telefonváltás után jobb belátásra bírták a vendéglátókat. A hévíziek fontolgatják az esetleges óvást. Zalai Hírlap, 2001. szeptember 12.
2001. október – férfi asztalitenisz NB I A. Hévíz Hunguest Hotels - Nagykáló 6:12 Hévízi győztesek: Muskó 3, Podpinka, Molnár, Muskó-Podpinka páros Emecz Emil a csapat edzője elmondta, hogy Podpinka Gábor, a gárda egyik kiválósága még mindig beteg és szinte csak kényszerűségből vállalta a játékot. Ez nagyon meglátszott az együttes játékán. A tréner elmondta, hogy több játszma is szorosan zárult, hiszen hat meccsen is a legminimálisabb 3:2-es vereséget szenvedték el. Összességében a tréner elégedett volt tanítványai teljesítményével. Zalai Hírlap, 2001. október 17.
Fordulópontot hozhat a békési vendégszereplés Hévíz (b.l.) - A fürdőváros NB I.-es férfi asztalitenisz csapata a Hévíz Hunguest Hotels az elmúlt évben újoncként remekül szerepelt, s az élcsoportban végzett. Az idén sokkal nehezebb feladat vár rájuk.
Emecz Emil jól tudta, hogy a második év vízválasztó, s azt is, hogy a honi mezőny alaposan megerősödött. Ennek oka, hogy Németországban kevesebb idegenlégiós kaphat játéklehetőséget, mint eddig, így több magyar játékos hazatért, s újból itthon folytatja pályafutását. Azok a klubok, amelyeknek volt pénze, megizmosodtak, s jelenleg öt csapatnak van reális esélye arra, hogy az érmes helyezésekért harcoljon. A Hévíz Hunguest Hotels célja idén egyértelműen a bennmaradás kiharcolása. Az utóbbi fordulókban balszerencsések voltak a hévíziek, hiszen egyik legjobb játékosuk, Podpinka Gábor betegség miatt nem tudott játszani, vagy ha mégis vállalta a mérkőzésen való szereplést, a tőle megszokottól sokkal gyengébb teljesítményt nyújtott. Ez egészségügyi állapota miatt érthető volt. Dr. Hegedűs Mihály szakosztályelnök elmondása szerint a remek játékosnál megtalálták a vírusos betegség okát és a hét elejétől mát teljes intenzitással tudott edzeni. Így nagy valószínűséggel rövidesen ismét meghatározó ember lesz. Erre szüksége is lenne a csapatnak, hiszen a hét végén Békésen játszanak olyan meccset, ahol a legjobb összetételben a zalaiak az esélyesek. S ha ezt a találkozót sikerül megnyerniük, nagy lépést tesznek céljaik elérése felé. Zalai Hírlap, 2001. november 9.
2001. november 10 vagy 11. – férfi asztalitenisz NB I A. Békés – Hévíz Hunguest Hotels 10:8 Békés Hévízi győztesek: Podpinka 4, Muskó 4. 2001. december 2. – férfi asztalitenisz NB I A. Hévíz Hunguest Hotels - Szombathely 5:13 Hévíz Hévízi győztesek: Muskó 3, Podpinka, Muskó-Podpinka páros. Emecz Emil a fürdővárosiak edzője arra panaszkodott, hogy az utóbbi időben sérülések és betegségek miatt nagyon sok edzést kihagynak a játékosai.
Szerencséjük sincs, hiszen a szoros szettekben sorra ők veszítenek. A vasiak elleni találkozón is több olyan összecsapás volt, ahol hajszálra voltak a sikertől, mégis elbuktak. A csapat legközelebbi mérkőzését januárban játssza, amikor a nagy ellenlábas Harkány gárdáját fogadja. Ha ezt a találkozót megnyerik a zalaiak, jó esélyük van a további élvonalbeli szereplésre. Zalai Hírlap, 2001. december 7.
2001. december – Asztalitenisz Zala megyei bajnokság - Hévíz Férfi egyéni: 1. Nyírő József Férfi páros: 1. Molnár – Muskó Ifjúsági: 1. Bujtor Péter (Hévíz), 2. Barta Dorian (Hévíz), 3. Hetényi Gábor (Hévíz) 2001. december 16. – Asztalitenisz Vidék bajnokság - Nagykanizsa Férfi egyéni: 1. Nyírő József Férfi páros: Nyírő József – Huppán András. A Hévíz II. asztalitenisz csapata az NB III-ban játszik: 2001. december – férfi asztalitenisz NB III. ÉVSE Hidro Bt. – Hévíz II. 10:8 Zalaegerszeg. Hévízi győztesek: Huppán 3, Bolla 2, Gubicza N., a Gubicza A.-Huppán és a Czibulya-Bolla péros. Az izgalmakban végig bővelkedő színvonalas találkozón minimális különbséggel nyert a házigazda együttes. Zalai Hírlap, 2001. december 7.
A Hévíz III. a megyei asztalitenisz bajnokságban játszik. Zala megyei asztalitenisz csapatbajnokság 2001/2002. évi őszi végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Gyenesdiás Zalakomár Vonyarcvashegy EVSE II. Zalakaros Gyenesdiás II. Kanizsa Sörgyár III. HÉVÍZ III. Kanizsa Sörgyár IV.
8 8 8 8 8 8 8 8 8
8 7 5 5 4 4 2 1 -
-
1 5 3 4 4 6 7 8
16 14 10 10 8 8 4 2 Zalai Hírlap, 2002. február 13.
2002. január 12. – NB I A. bajnokság – 10. forduló Harkány SE. – Hévíz Hunguest Hotels 12:6 Harkány, Hévízi győztesek: Muskó 3, Podpinka 2, Nyírő. Az együttes több meghatározó játékosa is sérüléssel küszködött. Az utóbbi hetekben ezúttal Molnár Balázs nem léphetett pályára. Az alaposan megerősödött NB I-es mezőnyben nehéz lesz a bennmaradást kiharcolni a zalaiaknak. A következő mérkőzésen a legutóbbi találkozón jó teljesítményt nyújtó Muskó Pétert lesznek kénytelenek nélkülözni. Az sem kizárt, hogy Molnár sem tud játszani, így aztán tovább nehezedik a helyzet. A Miskolcra látogató együttesre meleg percek várnak. A csapat NB III-ban szereplő gárdája is ugyanaznap játszik, így nagy valószínűség szerint a vezetőedző, Emecz Emil áll majd asztal mögé és veszi fel a harcot a hévízieknél jóval esélyesebb miskolciak ellen. Ezen a találkozón már a tisztes helytállás is jó eredménynek számít. (b.l.) Zalai Hírlap, 2002. január 16.
Megyei férfi asztalitenisz bajnokság A hévízi Bibó Gimnáziumban megrendezett megyei asztalitenisz bajnokságon a házigazdák vitték a prímet, akik három kategória fináléjában is győztesként hagyták el a zöld asztalt. Eredmények: Ifjúsági fiú egyéni: 1. Bujtor Péter (Hévíz), 2 Barta Dorián (Hévíz), 3. Göncz Krisztián (Kanizsa Sörgyár) és Hetényi Gábor (Hévíz). Ifjúsági páros: 1. Göncz K. – Horváth T. (Kanizsa Sörgyár), 2. Barta D. – Bujtor P. (Hévíz). Férfi egyéni: 1. Nyírő József (Hévíz). Férfi páros: 1. Molnár B. – Muskó P. (Hévíz). Zalai Hírlap, 2002. január 17.
2002. január 26. – NB I A. bajnokság – 11. forduló HCM RT SC – Hévíz Hunguest Hotels 14:4 Miskolc Hévízi győztesek: Podpinka 3, Hubik. Emecz Emil edző már a találkozó előtt jelezte, hogy nehéz helyzetben van a csapat, és sok jó nem várható a találkozón, s igaza is lett. Podpinka Gáborra igazán nem lehetett panasza a szakvezetésnek, hiszen kitett magáért, három mérkőzésen is nyert, míg a hévíziek negyedik sikere Hubik Tibor nevéhez fűződik. A folytatásban sem lesz könnyű dolga a fürdővárosiaknak, hiszen mint ismert az ellenlábasok megerősödtek – ők nem igazoltak új embereket – ugyanakkor sérülés és betegség miatt több játékos is sok edzésről hiányzott, s ez nagyban megzavarta a szereplésüket. Ennek ellenére még mindig abban bíznak, hogy sikerül kiharcolni az NB I Acsoportjában való további szereplés lehetőségét. (b.l.) Zalai Hírlap, 2002. január 31.
2002. február 9. – NB I A. bajnokság – 12. forduló Hévíz Hunguest Hotels – Hajdúszoboszló Hévíz Hévízi győztesek: 2002. február 10. – NB I A. bajnokság – 13. forduló Cegléd – Hévíz Hunguest Hotels Cegléd Hévízi győztesek: 2002. február 23. – NB I A. bajnokság – 14. forduló Nagykálló – Hévíz Hunguest Hotels Nagykálló Hévízi győztesek: 2002. március 16. – NB I A. bajnokság – 15. forduló Hévíz Hunguest Hotels – JPTE Hévíz Hévízi győztesek: 2002. március 17. – NB I A. bajnokság – 16. forduló Dunaújváros – Hévíz Hunguest Hotels Dunaújváros Hévízi győztesek: 2002. március 23. – NB I A. bajnokság – 17. forduló Hévíz Hunguest Hotels – Békés Hévíz Hévízi győztesek: 2002. április 6. – NB I A. bajnokság – 18. forduló Vasútőr – Hévíz Hunguest Hotels ? Hévízi győztesek: Zala megyei asztalitenisz csapatbajnokság 2001/2002. évi végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
MÉLYÉP Gyenesdiás Zalakomár Vonyarcvashegy GM Zalaegerszeg II. Gránit Zalakaros Kanizsa Sörgyár III. Bontó Gyenesdiás II. Kanizsa Sörgyár IV. Hévíz Hunguest III.
16 16 16 16 16 16 16 16 16
16 13 11 9 7 6 5 2 1
1 1 1 1 -
2 5 7 9 9 10 13 15
32 27 22 18 14 13 11 5 2
www.freeweb.hu/asztalitenisz/zalamegye.html
Ősz: HSK: Remek bemutatkozás a második vonalban Hévíz (b.l.) – Elkezdődött a küzdelem az asztalitenisz NB I B-ben. A fürdőváros férfi együttese a második vonalban küzd a bajnoki pontokért.
A 2002/2003. évi idény NB I B.-s hévízi asztalitenisz csapata Balról: Nyírő József, Balatinecz Tibor, Monostori Péter, Lőrincz Barna, Emecz Emil edző
2002. szeptember 7. – NB I B. bajnokság – 1. forduló Hévíz SK. – SPAR SE. Tatabánya 11:7 Hévíz. Hévízi győztesek: Lőrincz 4, Monostori 3, Balatinecz 2, Nyírő 1, és a Balatinecz-Nyírő páros. Emecz Emil, a hévíziek trénere joggal volt elégedett tanítványaival, hiszen a Tatabánya gárdája nem titkolja, a következő esztendőben az NB I-ben szeretne játszani. A hévíziek Podpinka és Muskó távozása után úgy nézett ki, hogy meggyengültek, ám a tréner a találkozó után erre annyit mondott: - Lehet, hogy ez a csapat is képes annyira mint a tavalyi? Kétségtelen, hogy jól sikerült a felkészülésünk, és az is, hogy az új emberek – Monostori Péter és Lőrincz Barna – nagyon gyorsan beilleszkedtek a társaságba, s játékukkal meghatározó szerepet vállaltak. Balatinecz Tibor hároméves kihagyás után tért vissza az első csapatba, s egyből két egyéni meccsét is megnyerte. Ami legalább ennyire meghatározó volt, Nyírő Józseffel párosban lélektanilag is rendkívül fontos győzelmet arattak. A nyitányon mutatott játékkal és az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok. Tudom, hogy lesznek még gyengébb találkozóink is, de ha a fiúk továbbra is ilyen elszántsággal küzdenek, akkor kellemes meglepetést okozhatnak. Zalai Hírlap, 2002. szeptember 11.
2002. szeptember 14. – NB I B. bajnokság – 2. forduló Erzsébeti Hajós DSE – Hévíz SK. 12:6 Budapest, XX. ker. Lajtha utcai iskola Hévízi győztesek: 2002. október 5. – NB I B. bajnokság – 3. forduló Hévíz SK. – CVSE Celldömölk 8:10 Hévíz Hévízi győztesek: Nyírő 4, Balatinecz 4. Nagy csata alakult ki a két együttes között, és az egyéni összecsapások után még döntetlenre állt a mérkőzés. A két párosban viszont, ha szoros csatában is, de jobbnak bizonyultak a vendégek, s ezzel ők nyerték a találkozót. Zalai Hírlap, 2002. október 11.
2002. október 19. – NB I B. bajnokság – 4. forduló Szolnoki Tisza SE I. – Hévíz SK. 13:5 Szolnok, Ady E. utcai Iskola. Hévízi győztesek: 2002. november 9. – NB I B. bajnokság – 5. forduló Székesfehérvári Honvéd Szondi SE – Hévíz SK. 8:10 Székesfehérvár. Hévízi győztesek: Monostori 4, Lőrincz 2, Nyírő 2, Balatinecz és a MonostoriLőrincz páros. Zalai Hírlap, 2002. november 21.
2002. november 16. – NB I B. bajnokság – 6. forduló Szegedi AC I. – Hévíz SK. 10:8 Újszeged, Déryné u. Ált. Iskola. Hévízi győztesek: Lőrincz 4, Monostori 2, Balatinecz és a Monostori-Lőrincz páros. Emecz Emil a Hévíz szakvezetője a szegedi vereséggel nem volt túlzottan elégedetlen, - mint ahogy elmondta – hiszen a szegediek vezeti a tabellát, így a szoros eredmény mindenképpen jó játékot takar csapata részéről. A Hévíz jelenleg a 4-5. helyen áll a táblázaton, ám a bajnokságban a folytatásban három könnyebb találkozó következik, így akár előbbre is léphetnek a zalaiak. Zalai Hírlap, 2002. november 21.
2002. november 23. – NB I B. bajnokság – 7. forduló Hévíz SK. – Pénzügyőr SE I. 10:8 Hévíz. Hévízi győztesek: Monostori 3, Lőrincz 3, Balatinecz és Nyírő, és a NyírőBalatinecz, Monostori-Lőrincz páros. Emecz Emil elégedetten beszélt a találkozóról, hiszen a hasonló játékerőt képviselő tabellaszomszéd fővárosiak ellen fegyelmezett játékkal rangadót nyertek. A győzelemből nagy részt vállat a Nyírő-Balatinecz kettős, akik úgy nyertek párosban, hogy 0:6ról, majd 0:2-ről fordítottak és az ellenfélnek már négy meccslabdája volt. Zalai Hírlap, 2002. november 27.
2002. november 30. – NB I B. bajnokság – 8. forduló Hévíz SK. – Dombóvári VMSE I. 13:5 Hévíz, Bibó Gimnázium Sportcsarnoka Hévízi győztesek: Monostori 4, Lőrincz 4, Nyírő 2, Balatinecz 1 és a Monostori – Lőrincz, Balatinecz – Nyírő páros. Az edző joggal volt elégedett, hisz tanítványai közül Monostori és Lőrincz végig kiemelkedőt produkált. A két meghatározó emberen kívül Nyírő és Balatinecz is több látványos megoldást produkált. Nagyszerű győzelmükkel a zalaiak továbbra is jó eséllyel pályáznak arra, hogy az élbolyba zárják az őszt. Ehhez még egy győzelemre lenne szükségük. Emecz Emil az együttes tapasztalt és sokoldalú trénere abban reménykedik, hogy ismét olyan helyen zárnak majd a bajnokság végén, hogy esélyük legyen az NB I-es szereplésre. Ehhez persze még jó pár mérkőzést meg kell nyernünk, amire képesnek tartják a csapatot. Abban is bíznak, hogy az együttesnek az önkormányzat mellett lesznek olyan támogatóik, akik az anyagi hátteret biztosítják majd a legjobbak közti küzdelemben. Zalai Hírlap, 2002. december 4.
2002. december 14. – NB I B. bajnokság – 9. forduló Hajdúszoboszlói AK II. – Hévíz SK. 0:18 Hajdúszoboszló Hévízi győztesek: Nyírő, Balatinecz, Monostori, Lőrincz 4-4 illetve a Monostori-Emecz és a Nyírő-Balatinecz páros. Emecz Emil szakvezető a találkozó után elmondta, hogy továbbra is abban reménykednek, feljutást jelentő helyen végez majd az együttesük. Zalai Hírlap, 2002. december 18.
Zala megyei asztalitenisz csapatbajnokság 2002/2003. évi őszi végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Gránit Zalakaros Bontó.Gyenesdiás II. Kanizsa Sörgyár SE II. GM Zalaegerszeg II. Vonyarcvashegy Kanizsa Sörgyár III. Hévíz Hunguest III. Kanizsa Sörgyár IV.
7 7 7 7 7 7 7 7
6 6 4 3 3 2 2 -
1 1 1 1 -
1 2 3 3 5 5 7
13 12 9 7 7 4 4 0
www.freeweb.hu/asztalitenisz/zalamegye.html
2003. január 12. – férfi asztalitenisz NB I B. – 10. forduló SPAR SE. Tatabánya – Hévíz SK. 12:6 Tatabánya Hévízi győztesek: Monostori 3, Lőrincz 2, Molnár – Nyírő páros. A találkozó esélyeit latolgatva a zalaiak győzelmére voksolt a szakma többsége. Ez azonban nem realizálódott. Emecz Emil, a gárda edzője mindig őszintén el szokta mondani véleményét, ezt tette ezúttal is. - Soha nem mentem fel a játékosokat, ha netán egy-egy meccsen gyengébben játszunk – kezdte a tréner. – Ezúttal viszont nagyon sok minden ellenünk szólt. Az ünnepek alatt – mivel az iskolában szünet volt – nem tudtunk tréningezni. Ez meglehetősen nagy kiesés. Az időjárás sem fogadott a kegyeibe bennünket, több órás rátartással indultunk, végül mégiscsak tíz perccel a meccs kezdete előtt értünk a bányászvárosba. Ez meg is látszott a teljesítményünkön. Remélem a folytatásban nem lesznek gondjaink. Zalai Hírlap, 2003. január 16.
2003. január 26. – férfi asztalitenisz NB I B. – 11. forduló Hévíz SK. – Erzsébeti Hajós DSE 9:9 Hévíz, Bibó István Gimnázium. Hévízi győztesek: Lőrincz 3, Barna 3, Monostori 3, Balatinecz 1, Lőrincz – Monostori páros. A második helyen álló, feljutásra is esélyes Erzsébeti Hajós DSE ellen a hévíziek remek teljesítményt nyújtottak. Emecz Emil együttese végig jól játszott és közelebb állt a győzelemhez, mint a nevesebb ellenfél. Három meccsen is nyerési lehetőségük volt, ám végül Fortuna a vendégeket fogadta kegyeibe. Zalai Hírlap, 2003. január 29.
2003. február 15. – férfi asztalitenisz NB I B. – 12. forduló CVSE Celldömölk – Hévíz SK. 13:5 Celldömölk Hévízi győztesek: Monostori 2, Lőrincz 2, Balatinecz 1 2003. március 8. – férfi asztalitenisz NB I B. – 13. forduló Hévíz SK. – Szolnoki Tisza SE I. 11:7 Hévíz Bibó István Gimnázium, Hévízi győztesek: Monostori P. 4, Lőrincz B. 4, Balatinecz T. 1., valamint a Monostori-Lőrincz és Nyírő-Balatinecz páros. Zalai Hírlap, 2003. március 27.
2003. március 16. – férfi asztalitenisz NB I B. – 14. forduló Hévíz SK. – Székesfehérvári Honvéd Szondi SE. 11:7 Hévízi győztesek: Lőrincz Barnabás 4, Monostori Péter 4, Nyírő József 1, Balatinecz Tibor 1, a Nyírő – Balatinecz páros. Az együttes trénere, Emecz Emil elégedett volt csapatával. A jó erőket felvonultató Honvéd együttes ellen remek teljesítményt nyújtottak a hévíziek. A tréner kiemelte, hogy valamennyi versenyzőjét dicséret illeti átlagon felüli teljesítményükért. Zalai Hírlap, 2003. március 19.
2003. március 22. – férfi asztalitenisz NB I B. – 15. forduló Hévíz SK. – Szegedi AC I. 9:9 Hévíz, Bibó István Gimnázium. Hévízi győztesek: Monostori P. 4, Lőrincz B. 3, Nyírő J. 1., Balatinecz T. 1. Zalai Hírlap, 2003. március 27.
2003. március 29. – férfi asztalitenisz NB I B. – 16. forduló Pénzügyőr SE I. – Hévíz SK 10:8 Budapest Hévízi győztesek: Monostori 3, Balatinecz 2, Lőrincz 2 és a Monostori-Lőrincz páros 2003. április 5. – férfi asztalitenisz NB I B. – 17. forduló Dombóvári VMSE – Hévíz SK 5:13 Dombóvár, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Monostori 4, Lőrincz 4 és a MonostoriLőrincz páros. Nemzeti Sport, 2003. április 29.
2003. április 26. – férfi asztalitenisz NB I B. – 18. forduló Hévíz SK. – Hajdúszoboszló AK. II. 18:0 Hévíz Hévízi győztesek: Lőrincz, Monostori, Nyírő, Balatinecz 4-4, a MonostoriLőrinc és a Nyírő-Emecz páros Az NB II-ben folytatja szereplését a Hévíz SK asztalitenisz csapata A hévízi asztaliteniszezők, tekintettel a város anyagi helyzetére úgy döntöttek, hogy a 2003/2004. évi évadot az NB II-ben folytatják. Emecz Emil, az együttes edzője szerint a visszalépésnek egyértelmű okai vannak, az anyagiak hiánya. Utólag belegondolva lehet, hogy ők is megtehették volna, hogy kockáztatnak, ám semmit sem akartak a véletlenre bízni. Helyi erőkre alapozva úgy gondolják, hogy az NB II-ben – ha jól összekovácsolódik a gárda – akár olyan helyezést is elérhetnek, amely jogosítványt jelent a második vonalban való szereplésre. Terveik szerint a Hubik Tibor, Nyírő József,
Balatinecz Tibor, Huppán András, Gubicza Nándor és Emecz Emil alkotta keret veheti fel majd a versenyt az ellenlábasokkal. Az utánpótlás terén is komoly munkát végez a szakosztály, hiszen NB III-as csapatuk is van, ezen kívül a megyei felnőttben és a megyei serdülő bajnokságban is lesz egy-egy hévízi gárda. A saját nevelésűek közül Bujtor Péter és Barta Dorian tartozik a legtehetségesebbek közé, de többen szép jövő előtt állnak. (b.l.) Zalai Hírlap, 2003. szeptember 4.
2003. szeptember 6. – férfi asztalitenisz NB II. Barna csoport – 1. forduló Hévíz SK. – Soproni MAFC 6:12 Hévíz, Bibó István Gimnázium. Hévízi győztesek: Nyírő 2, Hubik 2, Balatinecz, Huppán Az átalakult hévízi csapat tisztességesen helytállt. Zalai Hírlap, 2003. szeptember 18.
2003. szeptember 13. – férfi asztalitenisz NB II. Barna csoport – 2. forduló Herendi Porcelán – Hévíz SK. 6:12 Herend. Hévízi győztesek: Nyírő 3, Hubik, Gubicza és a Nyírő-Hubik páros. A jobb erőkből álló herendiek megérdemelten nyertek. Zalai Hírlap, 2003. szeptember 18.
2003. szeptember 27. – férfi asztalitenisz NB II. Barna csoport – 3. forduló Zalakomári Egyetértés – Hévíz SK. 5:13 Zalakomár, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Hubik 3, Huppán 2, Balatinecz 2, a Hubik-Huppán és a Nyírő-Balatinecz páros. A rutinosabb vendégcsapat megérdemelt győzelmet aratott a megyei rangadón. Zalai Hírlap, 2003. október 2.
2003. október 4. – férfi asztalitenisz NB II. Barna csoport – 4. forduló Hévíz SK. – Celldömölki VSE II. 10:8 Hévíz, Hévízi győztesek: Hubik 4, Nyírő 3, Huppán 2, Balatinecz. Sportszerű találkozón bizonyult jobbnak a Hévíz. Zalai Hírlap, 2003. október 9.
2003. október 18. – férfi asztalitenisz NB II. Barna csoport – 5. forduló Kaposvári AC – Hévíz SK. 18:0 2003. november 1. – férfi asztalitenisz NB II. Barna csoport – 6. forduló Hévíz SK. – Pécsi TÜKE I. 10:8 Hévíz, Hévízi győztesek: Hubik 4, Nyírő 3, Balatinecz, Huppán és a NyírőHubik páros. Nagy csatában győztek a hévíziek. Zalai Hírlap, 2003. november 13.
2003. november 8. – férfi asztalitenisz NB II. Barna csoport – 7. forduló Gyenesdiási Kinizsi – Hévíz SK. 7:11 Gyenesdiás Hévízi győztesek: Hubik 4, Nyírő 4, Balatinecz 1, az Emecz-Balatinecz és Nyírő-Hubik páros
2003. december 6. – férfi asztalitenisz NB II. Barna csoport – 8. forduló Hévíz SK. – Pécsi EAC II. 3:15 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 2, Hubik 1 2003. december 13. – férfi asztalitenisz NB II. Barna csoport – 9. forduló Fejérvíz-Fetévszer SK – Hévíz SK. 3:15 Székesfehérvár Hévízi győztesek: Nyírő 4, Gubicza 4, Hubik 4, Balatinecz 1, a Nyírő-Hubik és a Baltinecz-Gubicza páros Az asztalitenisz NB II. (Barna csoport) 2003/2004. évi bajnokság őszi végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Kaposvár Pécsi EAC II. Soproni MAFC Herendi Porcelán HÉVÍZ SK Celldömölk II. Pécsi TUKE Zalakomár Fejérvíz Gyenesdiás
9 9 9 9 9 9 9 9 9 9
9 6 6 5 5 4 3 3 1 -
1 1 2 1 1 -
2 3 3 4 3 5 6 7 9
18 13 12 11 10 10 7 6 3 -
Egyéniben: Nyírő Hévíz (k.v.) – A megyei asztalitenisz szakszövetség a hévízi Bibó István Gimnázium tornatermében rendezte meg Zala megye felnőtt egyéni és páros bajnokságát.
Párosban végig kieséses rendszerben, míg egyéniben előbb körmérkőzésekkel, majd egyenes kieséssel zajlott a verseny. Párosban a várakozásoknak megfelelően a hévízi Nyírő - Huppán duó és az egerszegi Fazekas - Tőkés kettős jutott a döntőbe, ahol nagy küzdelemben az utóbbiak nyertek 3:2-re. Egyéniben a négy kiemelt (Nyírő, Fazekas, Kun, Huppán) a főtáblán kezdett, míg a csoportokban az esélyesek (Varga, Tőkés, Jakabfi, Tóth B.) nyertek. A kiemeltek közül csak Huppán szenvedett vereséget, a döntőbe végül Nyírő József és a kanizsai Kun Attila jutott. A finálét a végig kiegyensúlyozottan játszó hévízi sportoló nyerte. Eredmények: Férfi páros: 1. Fazekas Nándor - Tőkés Levente (ÉVSE Hidro), 2. Nyírő József - Huppán András (Hévíz), 3. Kun Attila - Jakabfi Imre (Kanizsa Sörgyár) és Varga Zsolt – Tóth Dániel (Kanizsa Sörgyár). Férfi egyéni: 1. Nyírő
József (Hévíz), 2. Kun Attila (Kanizsa Sörgyár), 3. Tőkés Levente) ÉVSE Hidro) és Fazekas Nándor (ÉVESE Hidro). A megyei bajnokságban szereplők számára külön egyéni versenyt szervezett a szövetség, melyben: 1. Barta Dorián (Hévíz), 2. Bujtor Péter (Hévíz), 3. Gál Attila (Vonyarcvashegy) és Steiner Zoltán (ÉVSE Hidro). Zalai Hírlap, 2003. december 13.
2004. január 24. – férfi asztalitenisz NB II. – 10. forduló Soproni MAFC – Hévíz SK. 14:4 Sopron. Hévízi győztesek: Huppán 2, Nyírő 1 és a Nyírő-Balatinecz páros 2004. január 31. – férfi asztalitenisz NB II. Barna csoport – 2. forduló Herendi Porcelán – Hévíz SK. 8:10 Herend. Hévízi győztesek: Nyírő 3, Balatinecz 2, Hubik 2, Huppán 2 és a NyírőHubik páros. Szoros mérkőzésen jól küzdött a Hévíz, s ennek lett jutalma a győzelem. Zalai Hírlap, 2004. február 6.
2004. február 15. – férfi asztalitenisz NB II. Barna csoport – 3. forduló Hévíz SK. – Zalakomár 10:8 Hévíz. Hévízi győztesek: Nyírő 4, Hubik 2, Huppán 2 a Nyírő-Hubik és a Balatinecz-Huppán páros. Zalai Hírlap, 2004. február 20.
2004. március 6. – férfi asztalitenisz NB II. Barna csoport – 4. forduló Celldömölk – Hévíz SK. 12:6 Celldömölk. Hévízi győztesek: Nyírő 3, Hubik 2, Huppán 1. 2004. március 14. – férfi asztalitenisz NB II. Barna csoport – 5. forduló Hévíz SK. – Kaposvár 4:14 Hévíz. Hévízi győztesek: Nyírő 2, Hubk 1 és a Nyírő-Hubik páros 2004. március 20. – férfi asztalitenisz NB II. Barna csoport – 6. forduló Pécsi TUKE – Hévíz SK. 12:6 Pécs. Hévízi győztesek: Nyírő 3, Hubik 3. 2004. április 18. – férfi asztalitenisz NB II. Barna csoport – 7. forduló Hévíz SK. – Gyenesdiás 12:6 Hévíz. Hévízi győztesek: Nyírő 4, Hubik 3, Huppán 3, Bujtor 1, és a NyírőHubik páros 2004. április 24. – férfi asztalitenisz NB II. Barna csoport – 8. forduló Pécsi EAC II. – Hévíz SK. 15:3 Pécs. Hévízi győztesek: Huppán 1, Balatinecz 1, Nyírő 1.
2004. május 9. – férfi asztalitenisz NB II. Barna csoport – 9. forduló Hévíz SK. – Fejérvíz 12:6 Hévíz. Hévízi győztesek: Nyírő 4, Huppán 3, Gubicza 2, Hubik 1, a NyírőHubik és a Balatinecz-Gubicza páros A 2003/2004. bajnoki évben a férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoportjának végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Kaposvár Pécsi EAC II. Soproni MAFC Celldömölk II. Herendi Porcelán HÉVÍZ Pécsi TUKE Zalakomár Fejérvíz Gyenesdiás
18 18 18 18 18 18 18 18 18 18
17 15 15 9 9 9 6 5 2 -
1 3 1 3 1 1 -
1 2 5 6 8 9 9 12 15 18
34 31 26 21 19 18 15 11 5 -
Az NB III. Mechlovits csoportjában szereplő Hévíz II. csapatában Gubicza Nándor, Gubicza András, Szeredai Jenő, Czibulya Gábor, Barta Dorián és Bujtor Péter szerepelt. A csapat a 2003/2004. évi bajnokságban a 7. helyezést érte el. A 2003/2004. bajnoki évben a férfi asztalitenisz NB III. Mechlovits csoportjának végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
Lengyeltóti Komlói Bányász II. Nagymányok I. Horkőszig II. (?) Komlói Bányász I. Kanizsa Sörgyár I. HÉVÍZ II. Dombóvár II. Pécsi EAC III. Zalakaros Pécsi TUKE II. Nagymányok
18 18 18 18 18 18 18 18 18 18 18 18
17 15 14 13 11 8 5 6 5 4 2 1
3 1 3 1 1 2 2 1
1 3 5 7 10 10 11 12 12 14 16
34 33 29 26 22 16 13 13 11 10 6 3
Emecz Emil az asztalitenisz csapat menedzsere, edzője
A Hévíz SK. asztaliteniszezői az őszi idényt ismét az NB I B-ben folytathatták. A nyáron erősítettek, Zborai Gyula és Tőkés Levente érkezett az együtteshez. Optimistán várták a rajtot és mindjárt a rajtnál bravúrt könyvelhettek el, hiszen a Hévíz legyőzte a Soproni MAFC gárdáját. 2004. szeptember 12. – férfi asztalitenisz NB I B. Nyugati csoport – 1. forduló Soproni MAFC – Hévíz SK. 8:10 Sopron. Hévízi győztesek: Zborai 3, Nyírő 3, Huppán 2, Tőkés és a Tőkés-Huppán páros. Zborai Gyula (régi)új csapatában, a Hévízben is remekelt
2004. október 2. – férfi asztalitenisz NB I B. Nyugati csoport – 2. forduló Hévíz SK. – Kaposvári AC 16:2 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 4 Zborai 4, Tőkés 4, Gubicza 2, valamint a Zborai-Tőkés és a Nyírő-Gubicza páros. Sportszerű mérkőzésen győztek a hazaiak. Zalai Hírlap, 2004. október 13.
2004. október 3. – férfi asztalitenisz NB I B. Nyugati csoport – 3. forduló Hévíz SK. szabadnapos 2004. október 9. – férfi asztalitenisz NB I B. Nyugati csoport – 4. forduló Hévíz SK. – Purina Büki TK. 2:16 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő, Tőkés. Két fegyelmezetlenség miatti sárgalapos figyelmeztetés ellenére sportszerű volt a mérkőzés. 2004. október 16. – férfi asztalitenisz NB I B. Nyugati csoport – 5. forduló BVSC III. – Hévíz SK. 10:8 Budapest, Hévízi győztesek: Zborai 3, Nyírő 2, Tőkés, valamint a HuppánZborai és a Nyírő-Tőkés páros. A BVSC III. együttese rutinosabb játékosai révén nagy csatában nyerni tudtak a hévízi csapat ellen. Zalai Hírlap, 2004. november 3.
2004. október 24. – férfi asztalitenisz NB I B. Nyugati csoport – 6. forduló Hévíz SK. – Linde ASE Dunaújváros II. 8:10 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 3, Zborai 2, Tőkés 3. A Hévíz a jobb erőkből álló vendégek ellen összességében jól tartották magukat, de a nagyobb tudás előtt fejet kellett hajtaniuk. Emecz Emil edző az eddigi találkozókon nyújtott teljesítményekkel többnyire elégedett, abban bízik, hogy a folytatásban is egységes, fegyelmezett produkciót nyújtanak, s ebben az esetben a célkitűzést is teljesíteni tudják. (b.l.) Zalai Hírlap, 2004. október 26.
2004. november 13. – férfi asztalitenisz NB I B. Nyugati csoport – 7. forduló JPTE-PEAC Pécs II. – Hévíz SK. 11:7 Pécs, Hévízi győztesek: Nyírő 2, Huppán 2, Zborai 2, Tőkés. Emecz Emil, a hévízi együttes szakmai vezetője úgy látta, hogy ezen a találkozón egyértelműen a papírforma érvényesült. Nem titkolja, csendben reménykedtek, hogy még jobban meg tudják szorítani a baranyaiakat, de mindez ezen a mérkőzésen nem sikerült. Udvariatlan vendéglátók voltak a pécsiek, hiszen két legjobb emberük Gyén és Bocz valamennyi mérkőzését megnyerte. Igaz öt meccs is szoros volt, 3:2-vel ért véget, de mindez csak vigasz lehet a hévíziek számára. A tréner abban bízik, hogy a folytatásban képesek lesznek a tisztes helytállásra, és a bravúrokat sem zárja ki, hiszen együttese meccsről meccsre óriási elszántsággal küzd a bajnoki pontokért. (b.l.) Zalai Hírlap, 2004. november 17.
2004. november 20. – férfi asztalitenisz NB I B. Nyugati csoport – 8. forduló Pénzügyőr SE II. – Hévíz SK. 10:8 Budapest, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Zborai 3 és a Nyírő-Tőkés páros. 2004. december 5. – férfi asztalitenisz NB I B. Nyugati csoport – 9. forduló Hévíz SK. – Honvéd Szondi SE. I. 11:7 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Zborai 3, Tőkés 3, Huppán. Sárga lapot kapott Huppán András (Hévíz) és ifj. Klampár Tibor (Honvéd Szondi) káromkodásért. A szoros, időnként több parázs csatát is hozó mérkőzésen a hévíziek végül az egyesekben döntötték el a találkozó sorsát. Zalai Hírlap, 2004. december 10.
A 2004/2005. bajnoki évben a férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoportjának őszi végeredménye 1. 2. 3. 4.
Purina Büki TK I. JPTE Pécsi EAC II. LINDE ASE I. Dunaújváros BVSC III.
8 8 8 8
8 7 6 4
1
1 2 3
16 14 12 9
5. 6. 7. 8. 9.
HÉVÍZ SK I. Honvéd Szondi SE I. Pénzügyőr SE II. Soproni MAFC I. Kaposvári AC
8 8 8 8 8
3 2 2 1 1
1 1 1 -
5 5 5 6 7
6 5 5 3 2
A 2004/2005. évi Zala megyei felnőtt bajnokságban a Hévíz csapatát Barta Dorián, Bujtor Péter, Gubicza Gergő és Emecz Emil képviselte. A megyei serdülő A bajnokságban Gubicza Gergő, Gubicza Gábor és Kovács Renátó, a megyei serdülő B. bajnokságban Kocsis Bálint, Lázár Ákos, Markal Marcel és Cserhalmi Gábor szerepelt. 2004 őszén a Zala megyei nyílt bajnokságot Nyírő József nyerte, a párosban a Nyírő-Huppán páros a 2. helyezést érte el. Zala megye legjobbja 2004. évben a felnőttek között Nyírő József (Hévíz), az ifjúságiak között Barta Dorián (Hévíz) a serdülők között Bujtor Péter (Hévíz) lett. 2005. január 9. – férfi asztalitenisz NB I B. – 10. forduló Hévíz SK. – Soproni MAFC 14:4 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 3, Dani 3, Zborai 3, Tőkés 3 a Zborai-Tőkés és a Nyírő-Dani páros. A sportszerű mérkőzésen a hévízi csapat végig a kezében tartotta az irányítást, és magabiztosan megérdemelten szerezte meg a győzelmet. Zalai Hírlap, 2005. január 12.
2005. január 15. – férfi asztalitenisz NB I B. – 11. forduló Kaposvári AC – Hévíz SK. 1:17 Kaposvár, Hévízi győztesek: Zborai 4, Dani 4, Nyírő 4, Tőkés 3, a Nyírő-Dani és a Tőkés-Emecz páros. A zalai gárda kiütéses győzelme megérdemelt, hiszen remekül játszott Emecz Emil edző csapata. Zalai Hírlap, 2005. január 19.
2005. január 29. – férfi asztalitenisz NB I B. – 12. forduló A Hévíz SK. szabadnapos Zala megyei 2005. évi egyéni és páros asztalitenisz bajnoksága Hévíz, 2005. február
A Bibó Gimnáziumban rendezte meg a Zala Megyei Asztalitenisz Szövetség a hagyományos viadalt, melyen a hévízi Tőkés Levente egyéniben és párosban is diadalmaskodott. Végeredmény. Egyéni. 1. Tőkés Levente (Hévíz), 2. Nyírő József (Hévíz), 3. Beck Gábor (Zalakomár) és Bujtor Péter (Hévíz).
Páros. 1. Tőkés Levente - Nyírő József (Hévíz), 2. Gubicza Nándor - Huppán András (Hévíz). A versenyen Jakabfi Imre, a ZMASZ elnöke adta át a hévíziek szakvezetőjének, Emecz Emilnek azt a kitűntetést, melyet a MOATSZ 80. évfordulója alkalmából kapott. - Természetesen örülök az elismerésnek, amely rajtam keresztül a hévízi asztalitenisz sikereinek szól. Remélem, tudjuk folytatni a jó menetelésünket a következő esztendőkben is – mondta Emecz Emil, akinek sokat köszönhet Hévízen a sportág. Zalai Hírlap, 2005. február 11.
2005. február 20. – férfi asztalitenisz NB I B. – 13. forduló Purina Büki TK – Hévíz SK 18:0 2005. április 2. – férfi asztalitenisz NB I B. – 15. forduló Répcelak Linde ASE I. – Hévíz SK. 11:7 Répcelak, Hévízi győztesek: Nyírő 2, Dani 2, Zborai 2, Tőkés. A végig nagy elszántsággal küzdő hévíziek nem bírtak a hazaiak legjobbjával, Domokossal, aki minden meccsét megnyerte, s ezzel el is döntötte a találkozó végkimenetelét. Zalai Hírlap, 2005. április 7.
2005. április 10. – férfi asztalitenisz NB I B. – 16. forduló Hévíz SK. – PTE-PEAC Pécs II. 6:12 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 2, Zborai 2, Tőkés és a Nyírő-Dani páros A jobb erőkből álló vendégek megérdemelten nyertek, igaz szorosabb is lehetett volna a végeredmény, mert jó pár összecsapás minimális különbséggel dőlt el. Zalai Hírlap, 2005. április 14.
2005. április 17. – férfi asztalitenisz NB I B. – 17. forduló Hévíz SK. – Pénzügyőr SE II. 9:9 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 3, Dani 2, Zborai 2, Tőkés és a Zborai-Tőkés páros. Végig nagy csatát vívott a két együttes, kis szerencsével akár nyerhettek is volna a hévíziek, de a döntetlen igazságos. Zalai Hírlap, 2005. április 21.
2005. május 7. – férfi asztalitenisz NB I B. – a 14. fordulóból elmaradt Hévíz SK – BVSC III. 12:6 Hévíz, Hévízi győztesek: Zborai 4, Nyírő 3, Tőkés 2, Dani, a Nyírő-Dani és a Zborai-Tőkés páros. Az izgalmas mérkőzésen a végeredmény nem tükrözi hűen a találkozó során elszabadult indulatokat. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy amíg a vendégek nehezen viselték el a vereséget, a zalaiak sportszerűen csak a játékra koncentráltak, s igazuk lett. (b.l.) Zalai Hírlap, 2005. május 12.
2005. május 7. – férfi asztalitenisz NB I B. – 18. forduló Honvéd Szondi SE I. – Hévíz SK 10:8 Székesfehérvár, Hévízi győztesek: Nyírő 3, Zborai 2, Tőkés 2 és a Zborai-Tőkés páros A 2004/2005. bajnoki évben a férfi asztalitenisz NB I B. Nyugati csoportjának végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Purina Büki TK I. JPTE Pécsi EAC II. LINDE ASE I. Dunaújváros BVSC III. HÉVÍZ SK Pénzügyőr SE II. Honvéd Szondi SE I. Soproni MAFC I. Kaposvári AC
16 16 16 16 16 16 16 16 16
15 15 11 7 6 4 5 2 1
1 2 1 4 1 3 -
1 1 4 7 9 8 10 11 15
30 30 23 16 13 12 11 73 2
2005. szeptember 10. – férfi asztalitenisz NB I B. – 1. forduló Hévíz SK – Dunaújváros 5:13 Hévíz, Hévízi győztesek: Zborai 2, Nyírő 2, Tőkés 1. 2005. szeptember 24. – férfi asztalitenisz NB I B. – 2. forduló Pécsi EAC – Hévíz SK 15:3 Pécs, Hévízi győztesek: Nyírő 2, Tőkés 1. 2005. október 22. – férfi asztalitenisz NB I B. – 3. forduló MALÉV – Hévíz SK 12:6 Budapest, Hévízi győztesek: Tőkés 3, Nyírő 2, Zborai 1. 2005. október 30. – férfi asztalitenisz NB I B. – 4. forduló Komlói Bányász – Hévíz SK 11:7 Komló, Hévízi győztesek: Nyírő 3, Zborai 2, Tőkés 1., és a Zborai-Gubicza páros Zalai Hírlap, 2005. november 11.
2005. november 6. – férfi asztalitenisz NB I B. – 5. forduló Hévíz SK – Celldömölki VSE II. 5:13 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 3, Tőkés 1, és a Tőkés-Nyírő páros.
2005. november 13. – férfi asztalitenisz NB I B. – 6. forduló Pénzügyőr – Hévíz SK 6:12 Budapest, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Zborai 4, Tőkés 2, Bujtor 1 és a NyírőTőkés páros 2005. november 19. – férfi asztalitenisz NB I B. – 7. forduló Hévíz SK – Dorogi SE I. 4:14 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 2, Zborai 2. 2005. december 11. – férfi asztalitenisz NB I B. – 8. forduló Honvéd Szondi SE – Hévíz SK 5:13 Székesfehérvár, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Zborai 4, Tőkés 2, Gubicza 2, és a Zborai-Bujtor páros. A zalaiak végig jó játékot produkáltak a meccsen. Zalai Hírlap, 2005. december 21.
2006. január – férfi asztalitenisz NB I B. Nyugati-csoport – 9. forduló Dunaújváros – Hévíz SK 10:8 Dunaújváros, Hévízi győztesek: Tőkés 3, Nyírő 2, Zborai 2, és Zborai Gubicza páros 2006. január – férfi asztalitenisz NB I B. Nyugati-csoport – 10. forduló Hévíz SK – Pécsi EAC 4:14 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 3, Zborai 1. 2006. január. – férfi asztalitenisz NB I B. Nyugati-csoport – 11. forduló Hévíz SK – MALÉV 6:12 Budapest, Hévízi győztesek: Tőkés 2, Zborai 2, Nyírő 2. 2006. január – férfi asztalitenisz NB I B. Nyugati-csoport – 12. forduló Hévíz SK – Komlói Bányász 0:18 Betegség miatt nem tudott kiállni a hévízi csapat 2006. február – férfi asztalitenisz NB I B. Nyugati-csoport – 13. forduló Celldömölki VSE II. – Hévíz SE 16:2 Hévízi győztesek: Tőkés 1, Zborai 1. 2006. február – férfi asztalitenisz NB I B. Nyugati-csoport – 14. forduló Hévíz SK – Pénzügyőr 8:10 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Zborai 1, Tőkés 3.
2006. február – férfi asztalitenisz NB I B. Nyugati-csoport – 15. forduló Dorogi SE I. – Hévíz SK 15:3 Hévíz, Hévízi győztesek: Tőkés 2, és Tőkés-Bujtor páros 2006. március – férfi asztalitenisz NB I B. Nyugati-csoport – 16. forduló Hévíz SK – Honvéd Szondi SE 6:12 Hévíz, Hévízi győztesek: Zborai 3, Nyírő 2 és a Nyírő-Zborai páros A Hévíz férfi asztalitenisz csapata kiesett az NB I B-ből és a 2006/2007. évi bajnokságban az NB II Nyugati csoportjában folytatta a versenyt. 2006. szeptember 9. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 1. forduló Hévíz SK – Herendi Porcelán 7:11 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Balatinecz 1, Bujtor 1 és a Nyírő-Balatinecz páros 2006. szeptember 17. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 2. forduló Fetévszer Fejérvíz – Hévíz SK 7:11 Székesfehérvár, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Balatinecz 4, Bujtor 2 illetve a Nyírő-Balatinecz páros Az együttes trénere Emecz Emil elégedett lehet, hiszen magabiztosan nyertek. A csapatban Nyírő József és Balatinecz Tibor az egész mérkőzésen kimagaslót produkált, hiszen valamennyi mérkőzésüket megnyerték. Párosban is remekeltek és sima győzelmet arattak, ezzel egyértelművé vált, hogy a HSK nyer. Zalai Hírlap, 2006. szeptember 20.
2006. október 21. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 3. forduló Polgárdi SE – Hévíz SK 15:3 Polgárdi, Hévízi győztesek: Nyírő 3. 2006. november 5. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 4. forduló Hévíz SK – Sabaria ASE 8:10 Hévízi győztesek: Nyírő 3, Balatinecz 2, Tőkés és a Nyírő-Tőkés, BalatineczBujtor páros Nagy csatában győzött a vendégcsapat. Zalai Hírlap, 2006. november 9.
2006. november 19. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 5. forduló Dorog – Hévíz SK 10:8 Dorog, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 2, a Balatinecz-Gubicza és a NyírőTőkés páros
2006. november 26. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 6. forduló Hévíz SK – Celldömölki VSE III. 4:14 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 3. és a Nyírő-Gubicza páros 2006. december 2. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 7. forduló Dombóvári Vasutas Munkás SE – Hévíz SK 13:5 Dombóvár, Hévízi győztesek: Nyírő 3,Tőkés 2 2006. december 10. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 9. forduló Hévíz SK – Asztalitenisz Club Tokod 8:10 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 3, Tőkés 2, Balatinecz 2, és a Nyírő-Tőkés páros 2006. december 17. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 8. forduló Hévíz SK – Győri Elektromos Vasas SK I. 5:13 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 4 és a Nyírő-Tőkés páros 2007. január 14. – férfi asztalitenisz NB II Nyugati csoport – 10. forduló Hévíz SK – Herendi Porcelán SK 5:13 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 3, Tőkés 2. 2007. január 27. – férfi asztalitenisz NB II Nyugati csoport – 11. forduló Fetévszer-Fejérvár SK – Hévíz SK 6:12 Székesfehérvár, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 4, Balatinecz 2, Bujtor 1 és a Balatinecz-Bujtor páros 2007. február 10. – férfi asztalitenisz NB II Nyugati csoport – 12. forduló Hévíz SK – Polgárdi SE I. 8:10 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 3, Tőkés 3, Bujtor 1 és a Nyírő-Tőkés páros 2007. február 17. – férfi asztalitenisz NB II Nyugati csoport – 13. forduló SABARIA SE. – Hévíz SK 16:2 Szombathely, Hévízi győztesek: Nyírő 2. Fonákhelyzet Néhány évvel ezelőtt még az NB I A-csoportjában szerepelt a Hévíz SK férfi asztalitenisz-csapata. A csúcsot az ebben az osztályban elért 5. helyezés jelentette. Abban az időben igen pezsgő asztalitenisz-élet volt a városban, válogatott mérkőzésen szerepelt Hévízen többek között a világbajnok svéd férficsapat, s az ugyancsak élvonalba tartozó francia női együttes is. Azóta alaposan megváltozott a helyzet. Háromszor léptünk vissza alacsonyabb osztályba az elmúlt években – mondja szomorúan Emecz Emil – a szakosztály edzője. – Egyszer sem eredménytelenség, hanem a pénzhiány miatt. Jelenleg az NB II-ben szerepelünk, s az őszi szezon után a középmezőnyben tanyázunk. A
régi játékosok közül Nyírő Józsefre és Balatinecz Tiborra továbbra is számíthatunk, csakúgy a zalaegerszegi Tőkés Leventére. Mellettük egyre inkább előtérbe kerül a fiatalok játéka, így egyenlőre nem „fenyeget” bennünket a feljutás lehetősége. Az NB II-es csapat mellett a megyei bajnokságban is szerepeltetünk egy gárdát, itt játszik egyetlen leányversenyzőnk. Három serdülő csapatot versenyeztetünk a kilenc játékosból hét hévízi. Emecz Emil szomorúan említi, hogy ebben a sportágban is drasztikusan emelkedtek a felszerelések költségei, noha igyekeznek takarékoskodni. Egyedül a helyi önkormányzat támogatja a szakosztályt, sajnos más szponzort nem sikerült találni, a hévízi cégek, vállalkozások nem áldoznak a szakosztályra. Jobb volt a helyzet amikor a szakosztály elnöke dr. Hegedűs Mihály országgyűlési képviselő volt – teszi hozzá Emecz Emil. – Akkor volt külön névadó szponzora is a csapatnak. Most csak a városi támogatásra számíthatnak, de ismerve az önkormányzatok egye nehezebb helyzetét, nem túl bíztató a jövő. Hacsak nem akad egy-két segítő vállalkozás, cég Hévízen. Hévíz és Kistérsége, 2007. február
2007. március 11. – férfi asztalitenisz NB II Nyugati csoport – 14. forduló Hévíz SK – Dorogi Egyetértés SE II. 8:10 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 3, Balatinecz 1. 2007. március 17. – férfi asztalitenisz NB II Nyugati csoport – 15. forduló Hévíz SK – Celldömölki VSE-MÁVCELL II. 4:14 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 3 és a Nyírő-Gubicza páros. 2007. április 7. – férfi asztalitenisz NB II Nyugati csoport – 16. forduló Hévíz SK – Dombóvári VMSE 7:11 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 3, Tőkés 3 és a Nyírő-Tőkés páros 2007. április 22. – férfi asztalitenisz NB II Nyugati csoport – 18. forduló AC Tokod – Hévíz SK 6:12 Tokod, Hévízi győztesek: Tőkés 4, Bujtor 4, Nyírő 3 és a Nyírő-Tőkés páros,
2007. május 12. – férfi asztalitenisz NB II Nyugati csoport – 17. forduló Győri Elektromos VSK I. – Hévíz SK 16:2 Győr, Hévízi győztesek: Nyírő 1 és a Nyírő-Tőkés páros Férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport 2006./2007. évi végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Győri Elektromos Vasas SK I. SABARIA ASE Szombathely Celldömölki VSE III. Dombóvári Vasutas Munkás SE Polgárdi SE Asztalitenisz Club Tokod Herendi Porcelán SK Dorogi Egyetértés SE II. HÉVÍZ SK FETÉVSZER-FEJÉRVÍZ SK
18 18 18 18 18 18 18 18 18 18
15 14 13 12 10 6 5 4 2 1
1 3 3 3 2 3 1 -
2 1 2 6 5 10 10 13 16 17
31 31 29 24 23 14 13 9 4 2
A Hévíz SK kiesett az NB II. Nyugati csoportjából az NB III. Nyugat-Dunántúli csoportjába. 2007. szeptember 2 – férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport – 1. forduló Hévíz SK – Sopron 18:0 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 4, Huppán 4, Gubicza 4, a Nyírő-Tőkés és a Huppán-Gubicza páros 2007. szeptember 9 – férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport – 2. forduló Hévíz SK – Kanizsa Sörgyár SE II. 18:0 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 4, Huppán 4, Gubicza 4, a Nyírő-Tőkés és a Huppán-Gubicza páros 2007. szeptember 23. – férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport – 3. forduló Hévíz SK – Zalakomár 13:5 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 3, Huppán 3, Barta 2, Nyírő-Tőkés. A Hévíz akarata érvényesült a zalai rangadón. Zalai Hírlap, 2007. szeptember 20.
2007. október 7. – férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport – 4. forduló Zalaegerszegi ÉVSE-Hidro Kft. – Hévíz SK 5:13 Zalaegerszeg, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 3, Huppán 2, Gubicza 2 és a Nyírő-Tőkés, Huppán-Gubicza párosok. Magabiztos hévízi győzelem a tartalékos egerszegiek ellen. Zalai Hírlap, 2007. október 11.
2007. október 22 – férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport – 5. forduló Hévíz SK – Gyenesdiás 15:3 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Gubicza 3, Barta 3, Bujtor 3, a Tőkés-Nyírő, és a Huppán-Gubicza párosok illetve Tóth 2, Darvas. A hévíziek simán győztek. Zalai Hírlap, 2007. november 3.
2007. október 29. – férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport – 6. forduló Hévíz SK – Celldömölki DSE II. 16:2 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Huppán 4, Bujtor 3, Tőkés 3 és a HuppánBujtor, Tőkés-Nyírő párosok. Fölényes hazai siker Zalai Hírlap, 2007. november 3.
2007. november 10. – férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport – 7. forduló Győri Vertikál – Hévíz SK 4:14 Győr, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Huppán 4, Tőkés 3, Gubicza 2 és a HuppánGubicza páros. Idegenben értékes győzelem. Zalai Hírlap, 2007. december 1.
2007. november 25. – férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport – 8. forduló Hévíz SK – Celldömölki VSE II. 16:2 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Huppán 4, Tőkés 4, Gubicza 2 és a NyírőTőkés, valamint a Huppán-Gubicza páros. Hazai pályán esélyt sem adott a hazai csapat. Zalai Hírlap, 2007. december 1.
2007. december 2. – férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport – 9. forduló Hévíz SK – Szombathelyi Vizéptek 15:3 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Huppán 4, Gubicza 3, Bujtor 2, és a NyírőBujtor és a Huppán-Gubicza páros.
2007. december 9. – férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport –10. forduló Hévíz SK – Győri Elektromos II. 15:3 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Huppán 3, Tőkés 3, Bujtor 3 a Nyírő-Tőkés, valamint a Huppán-Bujtor páros. Sima zalai győzelem született. Zalai Hírlap, 2007. december 22.
2007. december 16. – férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport –11. forduló Mosonmagyaróvár – Hévíz SK 8:10 Mosonmagyaróvár, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 3, Huppán 1, Gubicza 1 és a Huppán-Gubicza páros. A szakosztály 35 fővel működött a 2007. évben. Öt csapat szerepel a különböző bajnokságokban. Taroltak a hévízi játékosok Hévíz (bl) – A hazaiak teljes sikerét hozta az egyéni és páros versenyszámokban a Zala megyei Asztalitenisz Szövetség és Hévíz SK közös bajnoksága.
Már a páros az esélyeknek megfelelően alakult, hisz a hévízi házi döntőben a Nyírő-Huppán duó legyőzte a Tőkés-Gubicza kettőst. Egyéniben két versenyszámot is rendeztek, egyikben a Nemzeti Bajnokságban érdekelt játékosok, míg a másikban a megyei viadalok résztvevői szerepeltek. Utóbbiakban a fiatal hévízi Gubicza Gergő tett ki magáért, s legyőzte a sörgyári Tóth Istvánt. Az NB-s csatákból a nagy esélyes hévízi Nyírő József mellett a kanizsai Kahotek Kristóf került a döntőbe, de Nyírő érvényesítette erejét, s nyert. Eredmények. Férfiak. Egyéni. Megyei: 1. Gubicza Gergő (Hévíz), 2. Tóth István (Sörgyár), 3. Adorján József (Zalakaros), Barta Dorián (Hévíz). NB-s: 1. Nyírő József (Hévíz), 2. Kahotek Kristóf, 3. Szász Kinga (mindkettő Sörgyár), Huppán András (Hévíz). Páros: 1. NyírőHuppán, 2. TőkésGubicza (mindannyian Hévíz), 3. Takács-Adorján (Zalakaros), Tóth D.-Szász (Sörgyár). Zalai Hírlap, 2008. január 10.
Bravúros szereplés Hévíz (bl) – Az asztalitenisz NB III-ban szereplő Hévíz SK együttese nagyszerűen menetel. Tizenhárom mérkőzés után százszázalékos teljesítményt produkáltak.
- Maximálisan elégedett vagyok a felnőtt és az ifjúsági gárdával is – újságolta örömmel Emecz Emil edző, aki tíz éve a csapat szakmai vezetője.
- Az utóbbi években átalakult a gárdánk. Ma már szinte csak hazai játékosaink vannak. Tőkés Levente az egyetlen légiós, ő is Egerszegről igazolt hozzánk. Régóta terveztük, hogy a helyi erőket mozgósítjuk, most örömmel jelenthetem, hogy ez sikerült. - Mikor döntötték el a váltást? - Már a kilencvenes évek elején komolyan terveztük a változást és a lépéseket is megtettük. Így most nyugodtan mondhatom, az utánpótlásképzésünk évek óta jó, s ez meghozta a gyümölcsét. A felnőttek között külön ki kell emelnem Nyírő Józsefet, aki mind a tizenhárom találkozónkon remekelt. Ritka bravúrt könyvelhet el, sorozatban 52 (!) meccset nyert meg egyéniben a bajnokságban. Kalapot kell emelni előtte. Örülök, hogy a sok munka eredménnyel járt, és nem csak ígérgettünk, teljesítettünk is a hévízi sportbarátok kérését, helyi sportolókra építve is jól szerepel az asztalitenisz csapatunk a pontvadászatban. Zalai Hírlap, 2008. február 6.
2008. január – férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport –12. forduló Széchenyi Egyetem SE II. – Hévíz SK 2:16 Szombathely, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 4, Huppán 4, Gubicza 2, a Huppán-Gubicza és a Nyírő-Tőkés páros 2008. január – férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport –13. forduló Szak III. Sportiskola – Hévíz SK 1:17 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 4, Huppán 4, Gubicza 3, a Huppán-Gubicza és a Nyírő-Tőkés páros A 2007/2008. évi bajnokságban a férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
HÉVÍZ SK Gyenesdiási ASE Celldömölki-MÁVÉPCELL III. Mosonmagyaróvári EMTE EVSE-HIDRO Zalaegerszeg Zalakomár Egyetértés SE Győri Vertikál SE Szombathelyi Vizéptek Celldömölki Ált. Isk. DSE Kanizsa Sörgyár SE II. Győri Elektromos VSK II. Széchenyi SE II. SZAK III. Sportiskola
13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13
13 10 9 8 7 7 7 6 4 5 3 3 1
1 2 1 1 1 2 1 1 4
3 4 4 4 5 5 6 7 8 9 9 8
26 20 18 17 16 15 15 13 10 10 7 7 6
14.
Turris SE Sopron II.
13
-
2
11
2
2008.március – férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport – rájátszás Mávépcell III. – Hévíz SK 6:12 Celldömölk, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 3, Huppán 2, Gubicza 2, és a Nyírő-Tőkés páros 2008. március – férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport – rájátszás Gyenesdiás – Hévíz SK 6:12 Gyenesdás, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 2, Huppán 3, Gubicza 1, a Huppán-Gubicza és a Nyírő-Tőkés páros 2008. március – férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport – rájátszás Hévíz SK – Győri Vertikál 16:2 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Huppán 4, Tőkés 3, Gubicza 3, a NyírőTőkés, valamint a Huppán-Magyar páros. Sima zalai győzelem született. Zalai Hírlap, 2008. április 7.
2008. április – férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport – rájátszás Zalakomár – Hévíz SK 1:17 Zalakomár, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 4, Huppán 4, Gubicza 3, a Huppán-Gubicza és a Nyírő-Tőkés páros 2008. május – férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport – rájátszás Hévíz SK – ÉVSE Hidro Zalaegerszeg. 14:4 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Huppán 3, Tőkés 3, Gubicza 2, a NyírőTőkés, valamint a Huppán-Gubica páros. A hét csapatot számláló felsőház küzdelmeiben a Hévíz SK szerezte meg az első helyet, a Gyenesdiás lett a második, az ÉVSE a negyedik, míg a zalakomáriak a hatodik helyen zártak. Az alsóházban a Kanizsa Sörgyár II. harmadik lett. Zalai Hírlap, 2008. június 7..
A 2007/2008. évi bajnokságban a férfi asztalitenisz NB III. Nyugat-Dunántúli csoport felsőház végeredménye a rájátszás után 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
HÉVÍZ SK Gyenesdiási ASE Celldömölki-MÁVÉPCELL III. EVSE-HIDRO Zalaegerszeg Mosonmagyaróvári EMTE Zalakomár Egyetértés SE Győri Vertikál SE
19 19 19 19 19 19 19
19 15 11 10 10 8 8
1 2 1 2 1
4 7 7 8 9 10
38 30 23 22 21 18 17
Zala megye legjobb játékosa elismerést Nyíró József, legjobb ifjúsági játékosa elismerést Gubicza Gergő, legjobb edzője elismerést Emecz Emil kapta. A 2. csapat a megyei felnőtt bajnokságban szerepel A 3. csapat a Megyei Serdülő A. bajnokságban pontveszteség nélkül lett bajnok. A 4. csapat a Megyei Serdülő A. bajnokságban 3. helyezést ért el. Az 5. csapat a Megyei Serdülő B. osztályban pontveszteség nélkül bajnok lett. Képviselő-testületi ülés Hévíz, 2008. május 27. T.: A Hévíz SK és a Hévíz Labdarúgó Kft. 2007. évi tevékenysége
2008. szeptember 6. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 1. forduló Kaposvári AC – Hévíz SK 10:8 Kaposvár, Hévízi győztesek: Sulyok 3, Tőkés 2, Nyírő 2, és a Nyírő-Sulyok páros. Zalai Hírlap, 2008. szeptember 18.
2008. szeptember 14. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 2. forduló Hévíz SK - Komló 7:11 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 3, Sulyok 2, a Nyírő-Tőkés és a Sulyok-Gubica páros. Zalai Hírlap, 2008. szeptember 18.
2008. szeptember 21. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 3. forduló Gyenesdiás – Hévíz 4:14 Gyenesdiás, Hévízi győztesek: Sulyok 4, Nyírő 3, Tőkés 3, Gubicza Gergely 2, valamint a Nyírő-Tőkés és a Sulyok-Gubicza páros. A rendkívül enerváltan játszó házigazdák számára elkerülhetetlennek bizonyult a vereség a remekül pörgő vendégek ellen. Zalai Hírlap, 2008. szeptember 27.
2008. október 5. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 4. forduló Hévíz – Celldömölk MÁVÉPCELL II. 5:13 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 2, Sulyok 1, Gubicza 1, valamint a Nyírő-Tőkés páros. 2008. október 19. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 5. forduló Kanizsa Sörgyár – Hévíz 7:11 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Sulyok 3, Gubicza Gergely 2, Tőkés 1, valamint a Nyírő-Tőkés páros. Zalai Hírlap, 2008. november 8.
2008. október 14. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 6. forduló Hévíz – Nagymányok 15:3 Hévíz, Hévízi győztesek: Sulyok 4, Nyírő 4, Tőkés 3, Gubicza 2, valamint a Nyírő-Tőkés és Sulyok-Gubicza páros.
2008. november 9. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport– 7. forduló Szombathelyi AK II. – Hévíz 9:9 Szombathely, Hévízi győztesek: Nyírő 3, Tőkés 2, Sulyok 2, valamint a NyírőTőkés páros. Nagy csatában alakult ki a döntetlen. Zalai Hírlap, 2008. november 13.
2008. november 16. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport– 8. forduló Hévíz - Dunaújváros 12:6 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 3, Tőkés 4, Sulyok 3, Gubicza 1, valamint a Nyírő-Tőkés páros. 2008. december 7. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 9. forduló Hévíz – Polgárdi SE 10:8 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Sulyok 4, Gubicza és a Nyírő-Tőkés páros. Nagy csatában győzött a hévízi csapat. Zalai Hírlap, 2008. december 27.
2009. január 25. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 10. forduló Hévíz – Kaposvár 11:7 Hévízi győztesek: Huppán 3, Nyírő 3, Sulyok 2, Gubicza és a Huppán-Nyírő, Sulyok-Gubicza páros Zalai Hírlap, 2009. február 13.
2009. január 31. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 11. forduló Komlói Bányász – Hévíz 12:6 Komló, Hévízi győztesek: Nyírő 3, Tőkés 1, Sulyok 1, és a Sulyok-Gubicza páros 2009. február 22. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 12. forduló Hévíz – Gyenesdiás 14:4 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 3, Huppán 3, Sulyok 2, és a Sulyok-Huppán és Nyírő-Tőkés páros Zalai Hírlap, 2009. március 5.
2009. március 14. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 13. forduló Celldömölki VSE Mávépcell II. – Hévíz 13:5 Celldömölk, Hévízi győztesek: Nyírő 3, Tőkés 1, és a Nyírő-Tőkés páros 2009. március 29. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 14. forduló Hévíz – Kanizsa Sörgyár SE 9:9 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 3, Gubicza 3, Tőkés 1, Huppán 1, és a NyírőTőkés páros
2009. április 11. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 15. forduló Nagymányoki SE – Hévíz 5:13 Nagymányok, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Huppán 3, Sulyok 3, Gubicza 2, és a Sulyok-Gubicza páros Zalai Hírlap, 2009. április 18.
2009. április 19. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 16. forduló Hévíz – Szombathelyi AK II. 17:1 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Gubicza 4, Tőkés 4, Huppán 4, és a NyírőTőkés páros 2009. május 16. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 17. forduló Dunaújvárosi ASE – Hévíz 5:13 Dunaújváros, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 3, Sulyok 4, a Sulyok-Huppán és a Nyírő-Tőkés páros 2009. május 23. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 18. forduló Polgárdi SE – Hévíz 5:13 Polgárdi, Hévízi győztesek: Nyírő 3, Tőkés 3, Sulyok 4, Gubicza 2 és a NyírőTőkés páros A 2008/2009. évi férfi asztalitenisz bajnokság NB II. Nyugat csoport végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Celldömölk-Mávcellép II. Kaposvári AC Komlói Bányász SK I. HÉVÍZ SK Polgárdi SE Gyenesdiás ASE Kanizsa Sörgyár Szombathelyi AK II. Nagymányoki SE Dunaújvárosi ASE I.
18 18 18 18 18 18 18 18 18 18
15 14 13 11 9 8 5 4 3 1
1 1 1 2 2 2 2 2 1
2 3 4 5 7 8 11 12 15 16
31 29 27 24 20 18 12 10 6 3 www.moatsz.hu
Zala Megyei egyéni és páros bajnokság – Hévíz 2009. július Az NB-s bajnokságban szereplők mezőnyében akadt néhány meglepetés. A győzelemre esélyes hévízi Nyírő József és Tőkés Lajos párosa csak a négy közé tudta beverekedni magát. Ugyanakkor kellemes meglepetés volt a megyeiben remekelő Takács-Lukács páros ezüstérme, nem i beszélve az aranyérmet megszerző, szintén hazai Gubicza-Huppán duóról. Egyéniben már papírforma győzelmek születtek, hiszen Nyírő József szenzációs formában játszva megérdemelte nyert. (bb) Zalai Hírlap, 2009. július 21.
2009. szeptember. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – xx. forduló Kanizsa Sörgyár I. – Hévíz 11:7 Nagykanizsa, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Sulyok 1, Gubicza G. 1, és a Nyírő-Huppán páros. Zalai Hírlap, 2009. szeptember 12.
2009. október. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – xx. forduló Gyenesdiás – Hévíz 6:12 Gyenesdiás, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Gubicza 3, Huppán 2, Tőkés 1 és a Huppán-Gubicza, Nyírő-Tőkés páros. Zalai Hírlap, 2009. október 14.
2009. november. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – xx. forduló Hévíz – Celldömölk II. 11:7 Hévíz, Hévízi győztesek: Nyírő 4, Gubicza 2, Huppán 2, Sulyok 2 és a Nyírő – Huppán páros. Zalai Hírlap, 2009. november 16.
2009. december. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – xx. forduló Hévíz – Harkány II. 15:3 Hévíz, Hévízi győztesek: Sulyok 4, Nyírő 4, Tőkés 3, Gubicza 2, a Sulyok – Gubicza és a Nyírő – Tőkés páros. Zalai Hírlap, 2009. december 28.
2010. január xx. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – x. forduló Hévíz – Kanizsa Sörgyár SE I. 12:6 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Sulyok 3, Tőkés 2, Gubicza G. 1, illetve a SulyokGubicza G., Nyírő-Tőkés páros. A felkészült hévíziek ellen a tartalékosan asztalhoz álló vendégeknek nem lehetett vérmes reményei. Zalai Hírlap, 2010. február 6.
2010. február xx. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – x. forduló Hévíz – Gyenesdiás 11:7 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Sulyok 3, Gubicza G. 2, illetve a Sulyok-Gubicza G., Nyírő-Huppán páros. Zalai Hírlap, 2010. február 27.
2010. március xx. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – x. forduló CVSE II. – Hévíz 6:12 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 4, Sulyok, Gubicza G., illetve a SulyokGubicza G., Nyírő-Tőkés páros. Zalai Hírlap, 2010. március 18.
--2010. október xx. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – x. forduló Gyenesdiás ASE – Hévíz 9:9 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 3, Gubicza G. 1, illetve a Gubicza G. – Kiss páros. Zalai Hírlap, 2010. november 20.
2010. november xx. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – x. forduló Hévíz – Balatonfüred 12:6 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Kiss 2, Gubicza G. 2, Tőkés 2 illetve a Nyírő-Tőkés és a Kiss-Gubicza G. páros. Zalai Hírlap, 2010. november 20.
2010. november xx. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – x. forduló Hévíz – Celldömölk 9:9 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Kiss 2, Gubicza G. 1, Tőkés 1 illetve a Kiss-Gubicza G. páros. Zalai Hírlap, 2010. november 20.
2010. november xx. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – x. forduló Polgárdi – Hévíz 9:9 Hévízi győztesek: Nyírő 3, Tőkés 2, Gubicza G. 2, Kiss illetve a Nyírő-Tőkés páros. Zalai Hírlap, 2010. november 27.
2010. december xx. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – x. forduló Kanizsa Sörgyár SE – Hévíz 7:11 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Kiss 3, Tőkés 2, Gubicza G. 2. Zalai Hírlap, 2010. december 11.
2011. január 16. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 10. forduló Hévíz SK – Szombathelyi AK II. Sabaria 7:11 Hévízi győztesek: Nyírő 3, Tőkés 2, Kiss J. és a Nyíró Tőkés páros www.moatsz.hu
Bizonyítottak a fiatalok is Megyei asztalitenisz TOP 12: a rutin és a tudás még döntő Hévíz (bb) – A Bibó Gimnáziumban rendezte a Zala Megyei Asztalitenisz Szövetség a megye TOP 12 bajnokságát. A viadalon az NB II-es és az NB III-as pontvadászatban játszók külön-külön csatában mérték össze tudásukat.
Az NB II-ben szereplő csapatok versenyében a Hévíz, a Gyenesdiás és a Kanizsa Sörgyár SE tizenkét legjobbját hívták meg a versenyre, míg az NB IIIas küzdelmekben a Hévíz II., a Vonyarcvashegy, a Zalakomár és a Kanizsa
Sörgyár SE II. asztaliteniszezői alkották a mezőnyt. A körmérkőzések után a csoportgyőztesek a másik kör második helyezettjeivel játszottak a döntőbe jutásért, míg a többiek már csak az 5-12. helyért játszották a helyosztókat. Az NB II-ben az „A” csoportot Nyírő József nyerte Bontó Ferdinánd előtt, míg a „B” csoportban Kiss János lett az első Illés Mihály előtt. A döntőbe jutásért Nyírő Illés ellen, Kiss pedig Bontó ellen győzött. Az aranyéremért Nyírő József biztosan nyert csapattársa Kiss János ellen, míg a harmadik helyért ugyanígy biztosan győzött Illyés Mihály Bontó Ferdinánd ellen. Az NB III-ban Huppán András csoportdiadala nem volt meglepetés, de annál nagyobb volt az ifjú Csiza Bálinté. Csiza a döntőbe jutásért egy másik fiatalt, Kovács Renátót győzte le, mg Huppánt egy rutinos játékos, Novotny Gábor búcsúztatta. A döntőben egyértelműen a rutin diadalmaskodott, bár Novotny nagy csatában nyert 3:2-re. - Örömteli volt a fiatalok előretörése, hisz Csiza és Kovács mellett Barta és Szerdahelyi is remekül játszott – mondta Jakabfy Imre, a megyei szövetségelnöke – Ebből kitűnően látszik, hogy mindkét osztályban megkezdte felzárkózását az utánpótlás. Eredmények. NB II: 1. Nyírő József, 2. Kiss János (mindketten Hévíz), 3. Illés Mihály, 4. Bontó Ferdinánd, 5. Fazekas Nándor (mindannyian Gyenesdiás), 6. Szita Balázs (Kanizsa Sörgyár SE). NB III: 1. Novotny Gábor (Kanizsa Sörgyár SE), 2. Csiza Bálint, 3. Huppán András (mindketten Hévíz), 4. Kovács Renátó (Vonyarcvashegy), 5. Tuboly Jenő (Kanizsa Sörgyár SE), 6. Barta Dorián (Hévíz). Zalai Hírlap, 2011. január 28.
2011. január 30. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 11. forduló Hévíz SK – Nagymányoki SE I. 9:9 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 2, Gubicz G. 2 és a Gubicza-Emecz Emil páros. www.moatsz.hu
2011. február 12. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 12. forduló Kaposvári AC – Hévíz SK 6:12 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Gubicza 3, Kis J. 2, Tőkés 2 és a Nyírő-Tőkés páros. Magabiztos játékkal sima győzelem. Zalai Hírlap, 2011. február 15.
2011. február 27. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 13. forduló Hévíz SK – Gyenesdiás ASE 13:5 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Gubicza G. 3, Tőkés 2, Kiss J. 2 és a Tőkés-Gubicza, Nyírő-Kiss J. páros. www.moatsz.hu
2011. március 12. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 14. forduló A Hévíz SK szabadnapos a Harkány SE II. visszalépése miatt
2011. március 26. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 15. forduló Celldömölk – Hévíz SK 10:8 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Kiss J. 2., Gubicza G. 2. www.moatsz.hu
2011. május 8. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 16. forduló Balatonfüred – Hévíz SK 11:7 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Gubicza 2, Tőkés 2, Gubicza-Tőkés páros (?) 2011. május 1. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 17. forduló Hévíz SK – Polgárdi 13:5 Hévízi győztesek: Tőkés 3, Kiss 3, Nyírő 3, Tőkés-Gubicza páros (?) 2011. május 15. – férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport – 18. forduló Hévíz SK – Kanizsa Sörgyár SE 14:4 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 4, Gubicza 4, Emecz, a Nyírő-Tőkés páros A 2010/2011 évi férfi asztalitenisz NB II. Nyugati csoport végeredménye
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Celldömölki VSE Swietelsky-Wewalka II. Szombathelyi AK II. Sabaria HÉVÍZ SK I. Gyenesdiási ASE Kaposvári AC Polgárdi SE I. Balatonfüredi FC I. Nagymányoki SE Kanizsa Sörgyár SE I. Harkány SE II. visszalépett
16 16 16 16 16 16 16 16 16
14 11 7 6 4 6 5 2 2
2 1 6 3 7 2 1 6 2
4 3 7 5 8 10 8 12
30 23 20 15 15 14 11 10 6 moatsz.hu
2011. szeptember 4. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – 1. forduló Szombathelyi AK II – Hévíz SK 9:9 Hévízi győztesek: Nyírő 3, Tőkés 2, Barta D. 2, Csiza B. és a Nyírő-Tőkés páros www.moatsz.hu
2011. szeptember 18. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – 2. forduló Hévíz SK – Celldömölki VSE Swietelsky-Wewalka II. 5:13 Hévízi győztesek: Csapó Árpád 3, Tőkés L., Gubicza G. www.moatsz.hu
2011. október 1. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – 3. forduló TURRIS SE Sopron II. – Hévíz SK 3:15 Hévízi győztesek: Csapó Á. 4, Nyírő J. 4, Gubicza G. 3, Tőkés L., és a Nyírő J.Tőkés Levente, Csapó Á. – Gubicza G. páros www.moatsz.hu
2011. október 16. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – 4. forduló Hévíz SK I. – SPAR SE Tatabánya 8:10 Hévízi győztesek: Csapó Á. 3, Nyírő J. 3, Gubicza G. 1 illetve a Nyírő J. – Tőkés L. páros. moatsz.hu
Gubicza Gergő a Tatabánya elleni mérkőzésen
2011. október 29. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – 5. forduló ATC Tokod I. – Hévíz SK I. 6:12 Hévízi győztesek: Csapó Á. 4, Nyírő J. 4, Tőkés L. 1, Gubicza G. 1, illetve a Csapó Á. – Gubicza G. és a Nyírő J. – Tőkés L. páros. moatsz.hu
2011. november 6. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – 6. forduló Hévíz SK I. – ERREL Csákvár TC 15:3 Hévízi győztesek: Csapó Á. 4, Nyírő J. 3, Tőkés L. 3, Gubicza 2. valamint a Nyírő J. – Tőkés L. és Csapó Á. – Gubicza G. páros. moatsz.hu
2011. november 20. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – 7. forduló Balatonfüred FC I. – Hévíz SK I. 3:15 Hévízi győztesek: Csapó Á. 4, Nyírő J. 3, Gubicza G. 2, Tőkés L. 3, valamint a Nyírő J. – Tőkés L. és Csapó Á. – Gubicza G. páros. moatsz.hu
2011. november 27. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – 8. forduló Hévíz SK I. – Gyenesdiás ASE 15:3 Hévízi győztesek: Nyírő J. 4, Gubicza G. 4, Csapó Á 3, Tőkés L 2. valamint a Nyírő J. – Tőkés L. és Csapó Á. – Gubicza G. páros. moatsz.hu
2011. december 4. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – 9. forduló Esztergomi ASE – Hévíz SK I. 6:12 Hévízi győztesek: Nyírő J. 4, Csapó Á. 3, Tőkés L. 2, Gubicza G. 2 illetve a Nyírő J. – Tőkés L. páros. moatsz.hu
A megyében a legjobbak Egyéni és páros bajnokság megye asztaliteniszezőivel Hévíz (bb) – A megyei asztalitenisz szövetség a Bibó-gimnáziumban rendezte meg a hagyományos Zala megyei 2011. évi egyéni és páros bajnokságát.
Párosban és az összevont egyéniben a nemzeti bajnokságban és a megyei küzdelmekben szereplők is indulhattak. A szervezők ezen kívül külön egyéni versenyszámokat tartottak az NB II-es és NB III-as pontvadászatban játszók részére. Három egyéni versenyszámban valamint párosban is a vendéglátók jeleskedtek, míg a megyeiek között a zalakarosiak örülhettek leginkább a sikereknek. A viadal legeredményesebb résztvevője, Nyírő József lett, aki ahol elindult, nyert, de dicséret illeti a fiatal Csiza Bálintot és a rutinos Halász Lajost is, akik győzelmeik mellett számos versenyszámban is még jól teljesítettek. Eredmények. Egyéni. Összevont: 1. Nyírő József, 2. Tőkés Levente (mindketten Hévíz), 3. Bontó Ferdinánd, Fazekas Nándor (mindketten Gyenesdiás). Megyei: 1. Halász Lajos, 2. Halász Máté (mindketten Zalakaros), 3. Kovács Tamás (Gyenesdiás), Vadas László (Hévíz). NB III-as: 1. Csiza Bálint (Hévíz), 2. Lukács Zsolt (Zalakomár), 3. Barta Dorián (Hévíz), Halász Máté (Zalakaros). NB II-es: 1. Nyírő József, 2. Tőkés Levente (mindketten Hévíz), 3. Novotny Gábor (Tompa Ingatlanforgalmi Kft. – Kanizsa Sörgyár), Fazekas Nándor
(Gyenesdiás). Párosok: 1. Nyírő József - Tőkés Levente (Hévíz), 2. Fazekas Nándor - Bontó Ferdinánd (Gyenesdiás), 3. Illés Mihály - Kovács Renátó (Gyenesdiás - Vonyarcvashegy), Novotny Gábor-Tóth István (Kanizsa Sörgyár). Zalai Hírlap, 2012. január 5.
2012. január 15. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – 10. forduló Hévíz SK – Szombathelyi AK II. Sabaria 13:5 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 4, Gubicza 3, Emecz 1 és a Nyírő - Tőkés páros. moatsz.hu
2012. január 28. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – 11. forduló Celldömölki VSE II. – Hévíz SK 9:9 Hévízi győztesek: Gubicza 3, Nyírő 2, Tőkés 2, Csonka Zoltán 1 és a Nyírő Tőkés páros. moatsz.hu
2012. február 19. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – 12. forduló Hévíz SK – Sopron II. 12:6 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Tőkés 4, Gubicza 2, a Gubicza - Emecz és a Nyírő Tőkés páros. Zalai Hírlap, 2012. február 25.
2012. február 25. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – 13. forduló SPAR SE Tatabánya – Hévíz SK 10:8 Hévízi győztesek: Nyírő 3, Tőkés 2, Csapó Árpád 2, Gubicza 1. moatsz.hu
2012. március 11. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – 14. forduló Hévíz SK – ATC Tokod I. 13:5 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Csapó 3, Tőkés 2, Gubicza 2, a Csapó Á. – Gubicza G. és a Nyírő J. – Tőkés L. páros. moatsz.hu
2012. március 25. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – 15. forduló ERREL Csákvár TC – Hévíz SK 6:12 Hévízi győztesek: Csapó Á. 4, Nyírő J. 3, Tőkés L. 2, Gubicza 2. és a Nyírő J. – Tőkés L. páros. moatsz.hu
2012. április 1. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – 16. forduló Hévíz SK – Balatonfüred FC I. 7:11 Hévízi győztesek: Nyírő J. 3, Gubicza G. 2, Barta Dorián 1 és a Nyírő J. – Tőkés L. páros. moatsz.hu
2012. április 12. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – 17. forduló Gyenesdiás ASE – Hévíz SK 9:9 Hévízi győztesek: Nyírő J. 4, Tőkés L. 3, Gubicza G. 2. moatsz.hu
2012. május 20. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – 18. forduló Hévíz SK – Esztergomi ASE 16:2 Hévízi győztesek: Nyírő J. 4, Tőkés L. 4, Gubicza G. 3, Csiza Bálint 3, a Nyírő J. – Tőkés L. és a Gubicza G. – Csiza Bálint páros. moatsz.hu
A 2011/2012 évi férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Celldömölki VSE Swietelsky-Wewalka II. SPAR SE Tatabánya HÉVÍZ SK I. ATC Tokod I. Gyenesdiási ASE Balatonfüredi FC I. Szombathelyi AK II. Sabaria Esztergomi ASE ERREL Csákvári TC Turris SE Sopron II.
18 18 18 18 18 18 18 18 18 18
14 15 11 10 9 9 5 5 4 -
3 1 3 1 3 1 3 1 -
1 2 4 7 6 8 10 13 13 18
31 31 25 21 21 19 13 10 9 0 moatsz.hu
2012. szeptember xx. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – xx. forduló Vonyarcvashegy – Hévíz SK 4:14 Hévízi győztesek: Nyírő J. 4, Csapó 3, Gubicza 3, Tőkés 2 és a Csapó – Gubicza valamint a Nyírő – Tőkés párosok. Zalai Hírlap, 2012. szeptember 6.
2012. szeptember xx. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – xx. forduló Hévíz – Gyenesdiás 10:8 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Csapó 2, Gubicza, Tőkés és a Csapó – Gubicza, valamint a Nyírő – Tőkés páros. Szoros mérkőzést játszott egymással a két zalai csapat, s az döntött, hogy mindkét párost a hévíziek nyerték. Zalai Hírlap, 2012. szeptember 14.
2012. szeptember xx. – férfi asztalitenisz NB II. Észak-nyugati csoport – xx. forduló Tatabányai ASE – Hévíz 5:13 Hévízi győztesek: Nyírő 4, Csiza 3, Gubicza 3, Tőkés 2 és a Nyírő – Tőkés páros. Zalai Hírlap, 2012. szeptember 14.