XII. évfolyam 2. szám 2011. február Kistérségi havilap
Megjelenik az Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzatok Társulása támogatásával
Helyi „pénz” a kistérségben? het faragni, és folyamatosan keresik a bevételszerzési forrásokat, lehetõségeket. A költségelõirányzat 2011-es tervezetét a jelenlévõk egyhangúlag elfogadták. Kiss József, Vöckönd polgármestere a rendezvények támogatásával kapcsolatban érdeklõdött, s ígéretet kapott a lehetõségek felkutatására. Szó esett a programokról is: március 26-án Kispáliban borverseny, április 16-17-én Egerváron vásári napok, má-
jus 14-én Vöcköndön túraverseny, május 28-án Pethõhenyén gyermeknap, június 4-én Alsónemesapátiban sportnap, augusztus 6-án Zalaszentivánon ifjúsági és kulturális találkozó, október 2-án Nemesapátiban nyugdíjas találkozó, november 5-én Lakhegyen vers-, mese- és prózamondó verseny, december 10-én Egerváron pedig adventi vásár kerül megrendezésre. (Folytatás a 2. oldalon)
Nagy számban gyûltek össze a térségi polgármesterek. Az Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Társulás vezetése február 10-én Egerváron tanácskozott. Köcse Tibor, a társulás elnöke foglalta össze az elmúlt ülés óta történteket. Szóba került Nagykutas kilépési szándéka, amelyrõl a társulás a mai napig nem kapott konkrét indoklást. Nagykutas polgármestere a tanácskozás során megkapta a lehetõséget a véleménynyilvánításra, de nem élt vele, így nem lehetett szó egyol-
dalú hírközlésrõl, mint azt lapunknak írt levelében felrótta. Köcse Tibor hozzátette: mindent megtesznek azért, hogy Nagykutas szándéka ne érintse hátrányosan a térség településeit. S hogy a társulás munkáját másutt is elismerik, azt bizonyítja, hogy Kávás és Zalaboldogfa már a belépésen gondolkozik. A költségvetéssel kapcsolatban elhangzott, hogy a kiadásokon jobban már nem le-
Meghívó! Az Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Társulás és Kispáli Község Önkormányzata 2011 március 26-án, (szombaton) 14 órától a Kispáli Faluházban termelõi borversenyt rendez, melyre tisztelettel meghívom! A borversenyen részt vehet minden tulajdonos, aki a 17 település területén szõlõbõl készített bort állított elõ. A versenybe való benevezés a helyszínen 14.00 órától 15.00 óráig lehetséges. A nagy érdeklõdésre való tekintettel kérjük, hogy minden termelõ maximum három mintával képviseltesse magát a versenyen. A résztvevõk a borversenyen elért fokozatú oklevelet vehetnek át. A legjobbnak ítélt vörös- és fehérborok tulajdonosai külön jutalomban részesülnek. A fent megnevezett településekrõl a borversenyen nem résztvevõ termelõket is szeretettel várjuk! Szeretettel várunk minden érdeklõdõt! Frankovics András Köcse Tibor polgármester elnök
Észak- Nyugat Zalai Területfejlesztési Önkormányzatok Társulása 8912 Nagypáli, Arany János út 26. Telefon, Fax :/564-055 Mobil: 30/825-92-41
Kistérségi Vásár Egervár 2011. április 16-17-én Társulásunk idén 11. alkalommal rendezi meg a hagyományos tavaszi kistérs égi kiállítást és vásárt. Várjuk a kiállítók jelentkezés ét 2011. március 20-ig! A r észvétel díjtalan, viszont tombolatárgyak felajánlását szívesen fogadjuk! Tisztelettel: Köcse Tibor elnök (Jelentkezési lap a 2. oldalon)
www.zalatajkiado.hu Zalaegerszeg, Sport u. 2. szám alatt, a TESCO-val szemben, a Salvo Bútoráruház mellett 2
540 m -es üzlethelyiség hosszú távra kiadó. Érdeklõdni lehet: 06/30-959-4981, 06/30-9974-378
Szijártó József polgármester
2
Észak-Nyugat Zala
2011. február
Munkát biztosítani helyben tartozott hozzá. Jelenleg a gyógypedagógiai terápiás lovagoltatásból írja szakdolgozatát, mellette a család és a házi gazdaság köti le az idejét. Tanyájukon helyieket is foglalkoztatnak, ahol a teljesség igénye nélkül az õsi magyar fajtájú lovak (hucul, gidrán, sági arab) mellett mangalicák, szamarak, ludak, máramarosi borzderes tehenek, fogolyszínû-, sárga magyar-, és kendermagos tyúkokkal is találkozhat az ott megforduló látogató. – Nálunk mûködik a Gyûrûs Gidrán Egyesület, melynek keretében a környékbeli gyereAz alpolgármester mindennapjai az állatok közt telnek. A 2010 októberi önkormányzati választáson gyökeres változás történt Gyûrûsön. Bár a településre eddig is az ésszerû gazdálkodás volt a jellemzõ, az új faluvezetés szerint még többre hivatott Gyûrûs. – Amikor a férjem megvette a lovastanyát, akkor kerültünk a faluba, s 3 évig éltem itt. Aztán a munka Nagykanizsára szólított, két éve jöttem vissza. A volt polgármesterünk is bíztatott, hogy legyek képviselõ, de nem szerettem volna indulni, mert kevésbé ismertem a helyi viszonyokat. Mostani polgármesterünk, Bertalan Tibor a fejlesztési terveivel meggyõzött, és láttam rajta, hogy tényleg szeretne tenni a településért. Õ beszélt rá, hogy alpolgármesterként segítsem a munkáját, s a falu terveiben számítana a lovastanyánkra is – mondta Vörösné Horváth Katalin Zsuzsanna alpolgármester.
Véleménye szerint a gazdasági válság hatását leginkább az átlagemberek és a kisfalvak érzik meg, ezért a kisebb gazdaságokat kell megerõsíteni és a hazai termékeket támogatni. – Ha egy multi csõdbe megy, akkor ott tömeges elbocsátás, munkahelyek megszûnése várható, ami egy egész várost, térséget érinthet. A kisvállalkozásokban látom a jövõt, amelyeknél beláthatóbb a gazdálkodás, a jövõkép. Lehet, hogy az önellátó gazdaságokból nem lehet(ett) meggazdagodni, de megélni igen! Ma az embereknek talán az a legfontosabb, hogy kenyeret, tejet tudjanak az asztalra tenni, s kifizessék a számláikat. Az elsõ a létminimum, ha az nincs meg, akkor hiába várunk munkamorált, vagy közösségért folyó munkát – fejtette ki a véleményét. Vörösné Horváth Katalin Zsuzsanna foglalkozását tekintve logopédus, a nagykanizsai kistérségben 12-13 település
Jelentkezési lap - a kistérségi vásárra A vásáron kiállító neve, címe:___________________________ ____________________________________________________ Telefonszáma:________________________________________ E-mail címe:__________________________________________ Bemutatott tevékenység:_______________________________ 2 Igényelt területnagyság:______ m Igényelt ebéd(1000.-Ft)__ db(szombat, __ db (vasárnap) Aláírásommal igazolom, hogy a kistérségi napok rendezvényen részt kívánok venni. __________________2011.március __ . --------------------------------------------aláírás
keket lovaglásra és az állatok szeretetére, gondozására tanítjuk. Gyönyörû a környék gyerektáborok számára, ideális hely halastó létesítésére, vagy akár egy szabadidõközpont létrehozására. A helyi lakosok pedig segíthetnének az idelátogató csoportok körbevezetésében, élelmezésében, létesítmények karbantartásában is. Egyik falubeli foglalkozott vályogteknõ készítéssel, jó ötlet lenne, ha az idelátogatóknak bemutatná mindezt, és vásárlásra is lenne lehetõség – vázolta fel az ötleteket. Pataki Balázs
Helyi „pénz” a kistérségben? (Folytatás az 1. oldalról) A kistérség idei elsõ rendezvénye a március 26-án Kispáliban rendezendõ borverseny lesz, melyrõl Frankovics András, a település polgármestere tartott tájékoztatót. Ennek megfelelõen a borkóstolgatást nótázós délután, vacsora, valamint a Zalaszentmihályi Nóta- és Népdalkör fellépése, továbbá Németh Károly mûsora fûszerezi majd. Szíjártó József alelnök, Egervár polgármestere a kistérségi vásár elõkészületeivel kapcsolatban tartott tájékoztatót. A rendezvény szervezése már javában zajlik, megkezdték az egyeztetéseket a kiállítókkal és a fellépõkkel is. Az április 16-17-én tartandó programhoz fûzõdõen egy ötletet is felvázolt: a települések falugondnoki buszai elhozhatnák a vásárra a lakosokat, akiket a jelképes összegért kapható ebédre is befizethetnék az önkormányzatok. Mindezzel az lenne a cél, hogy ne csak addig legyenek ott az emberek, amíg a „saját fellépõjük” a színpadon szerepel. Köcse Tibor a vásár népszerûsítése érdekében a média fontosságát emelte ki. Szóba került egy sajátos térségi fizetési eszköz, egyfajta bón használata, melyhez hasonló Sopronban a kékfrankos fizetési utalvány, a Rábaközben pedig a tallér bevezetését vették tervbe. Példának okáért a kistérségi társuláson belül a forintról átváltott új „pénz” kedvezményekre jogosítaná fel tulajdonosát, melyet az azt el-
fogadó autószerelõ vagy vendéglátós a szerzõdésben levõ banknál válthatna vissza forintra. Bertalan Tibor, Gyûrûs polgármestere a pénz elõállítási költsége iránt érdeklõdött, aminek akkor látja értelmét, ha minél több faluban használják majd. Köcse Tibor tájékoztatta a résztvevõket, hogy elemzést fognak készíteni, felmérik a különbözõ vállalkozások által eladható termékeket, szolgáltatásokat. Közös cél: hogy meglegyen a felvásárlópiaca a térség termékeinek, így többek között például a majdani gyûrûsi biozöldségnek, vagy a nagypáli energiafûznek. Február 15-én Nagypáliban létrehozták a Gazdasági Uniót, melynek célja, hogy távoli országokból, például Szudánból, vagy az Egyesült Arab Emírségekbõl hozzon befektetõket a térségbe. A kapcsolatok elõsegítésére egy gazdasági menedzsert vesznek fel, aki esetlegesen solymászatra, vadászturizmusra, gépgyártásra vagy akár gyöngytyúktenyésztésre is idecsábíthatná a támogatókat. A jelentkezõ településeknek mindössze a kapcsolattartó menedzser bérezését kellene állni. A belépõ falvakról márciusra elkészül egy elemzõ program, melyet Dubaiban fognak bemutatni. Az Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Társulás települései közös koszorúval adóztak a tragikus hirtelenséggel elhunyt Németh Edit, kustánszegi polgármester emlékének. P.B.
3
Észak-Nyugat Zala
2011. február
Közvilágítási-, gazdaságfejlesztési- és szélerõmûves projektek Rendkívüli kistérségi ülés Nagypáliban
Bolek Zoltán: – Az arabok számára ismeretlen a magyar piac. Az Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzatok Társulása a február 10-i ülés folytatásaként február 22-én a Nagypáli Ökocentrumban tartotta rendkívüli megbeszélését. Köcse Tibor, a társulás elnöke a jelenlévõk számára bemutatta Horváth Ildikót, a nagypáli székhelyû Tourinform iroda vezetõjét, akinek segítségével a térség települései a turisztikai projektekben, vállalkozások támogatásában, pályázatfigyelésben, vendégek közvetítésében egyaránt támogatva lesznek. Nagypáli önkormányzata a napokban már döntött egy új gazdasági társaság létrehozásáról, amely Nagypáli Fejlesztési Övezet néven kezdi meg mûködését, feladata a térség kiemelt fejlesztése lesz. A társaság vezetõjévé Bolek Zoltánt, a Magyar Iszlám Szervezet megbízott elnökét nevezték ki, aki a fejlett arab országok felé kiterjedõ nemzetközi kapcsolataival segítheti a településeket. – Úgy érezzük, van arra lehetõség, hogy tõkét hozzunk ebbe az övezetbe, és különbözõ, a települések igényeinek, kívánalmainak megfelelõ projekteket indít-
sunk el. Ehhez egy egységes arculatra van szüksége ennek az övezetnek, melyet nem kötünk társulási megállapodásokhoz, így a cég egyedileg köt szerzõdést a belépõ településekkel. Szeretnénk egy szakembergárda segítségével Leader-pályázatból létrehozni egy olyan térségi programot, amibe minden település igényének megfelelõ koncepciót fel tudnánk állítani, melyet a befektetõknek is be tudnánk mutatni – tájékoztatott Köcse Tibor, aki hozzátette, hogy kormányzati intézkedésektõl mentes, erõs gazdasági övezet létrehozása a kiemelt cél.
TV- és Híradástechnikai híradástechnikai Szerviz
- TV javítás - TV javítás - DIGI - DIGI TVTV zalaegerszegi zalaegerszegi forgalmazója forgalmazója - Mindig - Mindig TVTV - 7-digitális 7 digitális csatorna csatorna havidíj havidíj nélkül! nélkül! - -Távirányítók Távirányítókforgalmazása forgalmazása - Digitális - Digitális mûholdas mûholdas televíziózás televíziózás
Zalaegerszeg, Ady u. 31. Tel.: 92/510-865, 30/318-9631 30/692-3599 E-mail:
[email protected]
FELHÍVÁS A SZÜLÕFÖLDEMÉRT ALAPÍTVÁNY Nemesapáti, azzal a kéréssel fordult Önökhöz, az elmúlt év februárjában, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával segítsék és adományaikkal támogassák az óvodai játszótér felújítását, megépítését. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik az elmúlt évben támogatták személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával melybõl 143.878 forintot kapott meg alapítványunk, az adományokból több mint 500 ezer forint került a számlára. A játékok megrendelése folyamatban van, sajnos még szükség lenne 300 ezer forintra, hogy minél több játék kerüljön az óvoda udvarára. Segíthet az szja 1%-nak felajánlásával, és adományokkal is. Az APEH által kiküldött nyomtatványon vagy elektronikus adóbevallás esetén is a SZÜLÕFÖLDEMÉRT ALAPÍTVÁNY 18951262-1-20 adószámát szíveskedjenek feltüntetni! A rendelkezõ nyilatkozatot egy postai szabvány méretû borítékba kell elhelyezni. A borítékra pedig az Ön nevét, lakcímé és az adóazonosító jelét pontosan tüntesse fel. SEGÍTSÉGÉT ELÕRE IS KÖSZÖNJÜK!
Köcse Tibor, a Magyarországi Települések Közvilágítási Egyesületének elnöke bemutatta Németh István projektmenedzsert, aki tájékoztatást adott az általuk koordinált programról. Kifejtette, hogy Pest megye északi felében egy közhasznú egyesületi formában már elkezdték a munkát, most Zala és Vas megye van a célkeresztben. Egyesületük felhagyva az eddigi gazdasági társaságokba tömörítõ rendszerrel szolgáltat, a karbantartás olcsóbb, azt önkormányzatok végeztetik, a közbeszerzési eljárástól mentesülve 6 munkanapos javítási, karbantartási módszerrel dolgoznak. Elõrevetítette, hogy az egyesület késõbb villamosenergia termeléssel is foglalkozhat, s annak fogyasztókhoz való eljuttatását is koordinálhatja, így az érintett önkormányzatok olcsóbb áramdíjat fizethetnek. Bolek Zoltán, a Nagypáli Fejlesztési Övezet vezetõje elmondta, hogy kifejezetten zöldmezõs, azaz a természetet óvó beruházásokat szeretnének idecsábítani. Zalaszentivánon török befektetõvel tárgyaltak egy csirkevágó üzem létrehozásáról. Ismertette, hogy az arab világ számára ismeretlen a magyar piac, éppen ezért a gazdasági társaság feladataként filmet, prospektusokat is készítenek a térségrõl arab és angol nyelven. Júniusban várhatóan nagyobb csoport is ellátogathat az itteni övezetbe.
Juhász Zoltán, a Privát Tender Kft. projektigazgatója ismertette a közel 200 önkormányzattal kapcsolatban álló cég tevékenységét, és szólt az aktuális szélenergia projekt részleteirõl. Zalában a szélviszonyok nem alkalmasak erõmûvek meghajtására, ezért a program részeként a Móri-völgyben létesülnének a már meglévõ széltornyok mellé újabbak, melyeket egy kanadai társaság építene meg. Az önkormányzatok bizonyos feltételekkel, lényegében díjmentesen vághatnának bele a projektbe, hiszen szándékukat a KEOP 440 pályázat összesen 11 milliárd forinttal támogatja. Öszszegzésképpen elhangzott, hogy egy adott település egy távol lévõ tornyának energiáját teljes mértékben hasznosíthatja, de akár el is adhatja. A társulás falvai a programmal kapcsolatban szándéknyilatkozatot vehettek át, így meggondolhatják, hogy az 50 felépítendõ torony egyikének gazdái szeretnének-e lenni. Az elõadókhoz érkezett rengeteg kérdés megválaszolása után Köcse Tibor így zárta az értekezletet: – Minden település, amely ma képviseltette magát, csatlakozhat ehhez a vállalkozáshoz, de az új cég csak akkor tud hatékonyan dolgozni, ha a fejlesztési „hajóra” most együtt szállunk fel. A résztvevõk részérõl ilyen szándék fogalmazódott meg. Pataki Balázs
„Lefagysz túra” tizenharmadszor A 22 éves Bakancsos Természetjáró Kör, amely a zalaszentiváni általános iskola égisze alatt mûködik, a közelmúltban rendezte meg a késõ estébe nyúló „Lefagysz túrát”. Az általános iskola tagintézmény-vezetõje, egyben a túra ötletgazdája, Hegyi Lajos Tibor a következõképpen számolt be az embertpróbáló feladatról. – A Bakancsos Természetjáró Kört 22 éve alapítottuk, mely a mai napig folyamatosan mûködik. Fõ tevékenységünk: a teljesítménytúrázás, a terepkerékpáros vándortábor, valamint a szûkebb
környezetünk védelme. Az egyik legkedveltebb túránkat a „Lefagysz túrát” 13. alkalommal rendeztük meg, melynek célja a Henye-hegyi kápolna. 64 bátor jelentkezõt regisztráltunk. Külön öröm, hogy a gyerekek mellett a szülõk és az iskola pedagógusainak egy része is csatlakozott a túrázókhoz. Idén elõször két útvonalat jelöltünk ki, hogy a rövidebb, 4 km-es szakaszon nagycsoportos óvodások és 1. osztályosok is részt tudjanak venni, hiszen a túrázást nem lehet elég korán elkezdeni.
Kedves érdeklõdõ családok! Gyermekük életében hamarosan fontos születésnap következik, hiszen hároméves kora körül a legtöbb kicsi óvodába kerül. Ehhez szeretnénk segítõ kezet nyújtani. Intézményünkben 2011.03.11-én (pénteken) 16.00.-18.00. óráig tárt karokkal várjuk önöket gyermekükkel együtt.
„Oviváró játszóházunkba!” Az érdeklõdõk megismerhetik az intézmény adottságait, dolgozóit, miközben a csöppségekkel közös tevékenykedésre, játékra nyílik lehetõség. Az óvoda dolgozói közössége szeretettel vár minden látogatót! Elérhetõségek: Egervári László Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Zalaszentiváni Tagintézménye, 8921, Zalaszentiván Hunyadi u. 2/B, tel.:92/317-652, Email:
[email protected].
4
Észak-Nyugat Zala
2011. február
KRESZ-elõadás Alibánfán Az intézménnyel ismerkedtek Február 17-én játékos délutánnal egybekötött nyílt napot tartott az Egervári László Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda egervári tagóvodája. Számos szülõ élt a lehetõséggel, hogy testközelbõl ismerje meg a pedagógusokat, az óvoda mûködését, és felszereltségét. A gyerekek természetesen egybõl a játékokkal ismerkedtek, így a szülõk nyugodtan hallgathat-
ták Bangó Zoltánné tájékoztatóját. Sok szülõ maga is ebbe az óvodába járt, és most meglepetten tapasztalhatta, hogy az idõ múlásával teljesen megújult az intézmény. Valamennyi csoportszobát felújították, újak a vizesblokkok, valamint a játékok is folyamatosan cserélõdnek, így valamennyi kisgyermek megfelelõ körülmények között járhat óvodába Egervárra.
A hallgatóság felfrissíthette közlekedésbeli ismereteit. Az Alibánfa Fejlõdéséért Közalapítvány szervezésében KRESZ-elõadást tartottak február 19-én. Elõadónak a jármûvezetõ-képzés, vizsgáztatásban is jártas Szijártó Józsefet kérték fel. A diavetítéssel illusztrált elõadás végén kérdésekkel bombázták az elõadót. A jelenlévõk sok változásról értesülhettek, ami még a gya-
korló közlekedõk számára is újként hatott. – A résztvevõk sokat tanulhattak Szijártó József színvonalas elõadásából, köszönjük oktatását, mellyel reméljük több településre is eljut majd. Nálunk legközelebb novemberben, a télre való felkészülés apropóján fog vezetéstechnikai elõadást tartani – árulta el Berek Béla szervezõ.
Támogatják a gyermekvállalást Néhány évvel ezelõtt bevezetésre került Lakhegyen, hogy az önkormányzat egy szerény összeggel támogatja az újszülötteket, ezzel is enyhítve a gyermekvállalás anyagi terheit. Február elején a Kovács-családot kereste fel Méhes Máté
polgármester, hogy jókívánságai mellett átadja a település ajándékát a kis Péternek, aki harmadik gyermekként érkezett a családba. A kicsi nagyon bátran viselkedett, még azt is megengedte, hogy a polgármester a kezébe vegye (képünkön).
Zalaegerszeg, Sport u. 2. szám alatt, a TESCO-val szemben, a Salvo Bútoráruház mellett 2
540 m -es üzlethelyiség hosszú távra kiadó. Érdeklõdni lehet: 06/30-959-4981, 06/30-9974-378
MINDEN TÍPUSÚ személygépkocsi, tehergépkocsi, autóbusz, utánfutó, mezõgazdasági vontató és pótkocsija, lassú jármû és pótkocsija, Taxi, Motorkerékpár helyszíni
MÛSZAKI VIZSGÁZTATÁSA TAVASZI AKCIÓ 2011. február 21.-március 31. között Személygépkocsik vizsga- és átvizsgálási díja 21.990 Ft
www.zalatajkiado.hu
További gépjármûvek átvizsgálási díjából 50% kedvezmény Elérhetõségünk:
Zalaegerszeg, Zrínyi út 99. Tel.: 92/ 503-675
5
Észak-Nyugat Zala
2011. február
Elsõ és negyvenegyedik Sikeres véradást rendeztek Alsónemesapátiban Véradást szerveztek február 3-án Alsónemesapátiban. – 1982-ben még sorkatonaként adtam elõször vért Nagykanizsán. Rendszeres véradó vagyok, általában évente kétszer. A családban szerencsére még nem volt a véremre szükség, de örülök, ha ezzel másokon segíthetek. Amíg az egészségem engedi, jönni fogok – árulta el Albert János, aki már negyvenegyedik alkalommal adott vért. Segítõkészségét emléklappal és ajándékkosárral ismerték el, amit Balaton Józsefné polgármestertõl vehetett át. A szintén falubeli Horváth Miklós már 75 alkalommal adakozott, õ szintén elismerésben részesült. A sokszoros véradók között található Kocsmár Ervin is, akit
ugyancsak köszöntöttek, mert eddig negyven alkalommal sietett embertársai segítségére. Németh Edit, a véradást szervezõ Vöröskereszt nevében elmondta, hogy 8-10 településen szervez évek óta véradást, és évente kétszer próbálnak meg eljutni a falvakba. (Sajnos 2011. február 5-én a Kustánszeg polgármesteri székét is elfoglaló szervezõ tragikus hirtelenséggel elhunyt – a szerk.) A városi nagyobb gyárak, a laktanya megszûnésével a vidéki adakozásoknak egyre nagyobb szerepe van. Aki egyszer már adott vért, bekerül az adatbankba, és automatikusan kap értesítõt a következõ alkalom elõtt. –Láttam a plakátot, hogy véradás lesz, és mivel elmúltam már 18 éves, így nem so-
Vizsgáztak az önkéntes tûzoltók
Közel negyvenen adtak vért Alsónemesapátiban. kat tétováztam. A családban apu szokott vért adni, most én is megpróbálkozom vele, mert szeretnék segíteni. Nem is emlékszem, hogy milyen a vércsoportom, de most majd ezt is megtudom. Tûre nem vagyok érzékeny, sírni talán nem
Jubileumhoz érkeztek December 4-én ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját az Egervári Nyugdíjasklub. Ebbõl az alkalomból baráti összejövetelt szerveztek, melyre meghívták a régi tagokat, és mindazokat, akik ez alatt az idõ alatt valamilyen formában segítették õket. A jó hangulatú délutánon elõször Németh Károlyné mondta el köszöntõjét, melyben megemlékezett az elmúlt évek eseményeirõl, majd egy
A többhetes alaptanfolyam vizsgával zárult. Elméleti vizsga keretében tettek tanúbizonyságot nemrég a zalaszentiváni, zalaistvándi, kemendollári, baki és zalaszentgróti önkéntes tûzoltók arról, hogy sikeresen elsajátították a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által szervezett 40 órás kurzus elméleti és gyakorlati anyagát. Az említett településeken már többen rendelkeznek a tanfolyam zárásaként megszerzett bizonyítvánnyal, e nappal pedig az
egyesületekbe újonnan belépett tagok is elmondhatják mindezt. A képzésen a helyiek voltak többségben, hiszen Zalaszentivánon a közelmúltban szervezõdött újjá az évekig csak nevében létezõ egyesület. A tanulók tûzoltási és tûzégési alapismereteket, az önkéntesekre vonatkozó jogszabályi hátteret, valamint szerelési ismereteket sajátítottak el a tanfolyam során. p.b.
fogok, de hajt a kíváncsiság: érdekel az egész folyamat is, hogy miként történik ez – mesélte vidáman Tóth Dávid Kornél, aki egyike volt a 39 véradónak, s õ most esett át a tûzkeresztségen. Pataki Balázs
kis bemutatót nézhettek meg a vendégek a nyugdíjasok korábbi mûsoraiból. Ezt követõen vacsora várt a jelenlévõkre, ami után számos torta is elõkerült. Természetesen ezzel még nem ért véget az összejövetel, mivel késõ estig tartottak a beszélgetések, és szólt az elmaradhatatlan nótaszó a meghívottak és az Egervári Nyugdíjasklub tagjainak szájából. gy.g.
6
Észak-Nyugat Zala
Közmeghallgatás, évértékelés Kemendolláron
Koronczi László ismertette a múlt év eredményeit és az idei terveket. Közmeghallgatásra várták a falu lakosságát február 14-én Kemendolláron. Koronczi László polgármester elmondta, hogy a település tavaly az elmúlt évekhez hasonlítva csökkenõ költségvetéssel gazdálkodhatott, s ha 2009-ben volt is hiány, tavaly már úgy zárták az évet, hogy idén többlet jelentkezett. 2010-ben jelentõsen támogatták a közös fenntartású pókaszepetki iskola felújítását, amelyet azért is fontos megjegyezni, mert eredménye nem közvetlenül a településen látható. „Most már igazán harmadik évezredhez méltó oktatás folyhat ott” – mondta a faluvezetõ. Megjegyezte, hogy sajnálták a futballpálya melletti fák kivágását, viszont a helyükön létesült játszótér és közösségi park látványa talán mindenkit kárpótol. Az elöregedett fák pedig a faluház falában szoborként õrzik a múltat és hívják fel figyelmünket nemzetünk nagyjaira. A településen a közösség éve volt 2010, melynek híre a fõvárosba is eljutott. A Vöröskereszt helyi alapszervezete megyei és országos elismerésben is részesült, s a Virágos Magyarországért programban egyetlen díjazott faluként elismerték a településen folyó faluszépítõ munkát. „Eredményeinkkel megmutattuk, hogy Kemendollár nem csak egy érdekes szóösszetétel, hanem egy összetartó település.„– emelte ki Koronczi László. A polgármester megjegyezte: szerette volna a falu vezetését egy arra alkalmas fiatalnak átadni, de sajnos nem volt jelentkezõ. Kiemelte, hogy az óvatos gazdálkodásban hisznek, és inkább lépésrõl lépésre haladnak, mintsem hite-
lekbe temetkeznének. Az idei költségvetést befolyásolja, hogy három vállalkozás megszûnt, így azok adói is hiányozni fognak. Kemendollár több társulásnak tagja, és a pókaszepetki iskola, a körjegyzõség, az egészségügyi- és fogorvosi ellátás jelentõs kiadással jár. A faluház felújításával kapcsolatban elhangzott, hogy nagy reményeket fûznek a település pályázatához, az épület vasút felõli részén csatornacsere, a konyhában modernizálás van tervben. A helyi szervezõdések közül elsõként a falugondnoki szolgálat vezetõje, Szabó Gyuláné tartotta meg beszámolóját, melyben ismertette feladataikat, továbbá megemlítette, hogy novemberben két ellenõrzésen is dicsérettel illették munkájukat. A mûvelõdési ház vezetõje, Szabóné Baján Erzsébet beszámolójában kiemelte, hogy népszerûek az intézmény által nyújtott szolgáltatások, s sikeresen szerepelt énekkaruk, tánccsoportjuk, melyek messzire elvitték a település hírét. Kemendolláron 2010-ben a gyermeknaptól az adventig sok visszatérõ programmal találkozhattak a falubeliek, eredményesen szerepeltek a „Szép Zalában születtem” versenyen, bekerültek az E-on naptárába, és eredményesek voltak a kistérségi túra fõzõversenyén, valamint a vers-, mese- és prózamondó megmérettetésen. 2011-ben 23 rendezvény szerepel az eseménynaptárban, melyek között minden korosztály megtalálhatja a neki való programot. Németh László, az önkéntes tûzoltó egyesület vezetõje ismertette egységük feladatait, és kiemelte, hogy taglétszám-
ban már-már túljelentkezéssel kell megbirkózniuk. Eszközeiket, felszerelésüket folyamatos pályázással próbálják meg fejleszteni, habár az új szerszámok használatbavétele elõtti bevizsgáltatás is komoly pénzekbe kerül. A vezetõ megemlítette egyesületük múlt évi kiemelkedõ versenyeredményét, és szoros kapcsolatát a hivatásosokkal. A távlati tervekkel kapcsolatban elhangzott, hogy egységük gépjármûvének cseréje lassacskán idõszerûvé válik, melyhez segítségképpen várják a jótékony támogatók adójának 1 százalékát is. (Kemendollári ÖTE, Adószám: 18964707-1-20) Koronczi László kiemelte a tûzoltók devecseri vörösiszapkárnál nyújtott áldozatos munkáját is. Koronczi Lászlóné, a Vöröskereszt helyi alapszervezésnek elnöke beszámolójában kiemelte, hogy igyekeznek az önkormányzat minden rendezvényén jelen lenni, így például a falunapon is 300-350 adag étellel látták vendégül a megjelenteket, és büszkék a kistérségi túraversenyen készített ételeik elismerésére. Éves kiemelt rendezvényeik a nyug-
2011. február díjas találkozó és a kétszeri véradás. Koronczi Lászlóné véradásszervezõ tevékenységéért november 25-én elismerést vehetett át a Parlamentben. A település idei tervei között szerepel a Szabadság téri mûemlék harangláb állapotfelmérése, az új játszótérre árnyékolók létesítése, padok kihelyezése. A sportöltözõ állagmegóvását is szem elõtt tartják, s szeretnék megvédeni a buszmegállók állapotát, és temetõi parkolót létesítenének az ollári részen. A közterületeket virágosládákkal díszítenék, és folyamatosan javítják a hegyi utakat, továbbá a jelenlegi tizenegy értékesíthetõ önkormányzati területen kívül újakat mérnének ki. Tavaly 1 millió forinttal támogatták a lakosok vízdíjfizetését, valamint idén egy olyan egyesületet szeretnének létrehozni, ami által a kulturális, örökségvédelmi, faluszépítõ tevékenységek is pályázhatóak. A jelenlévõk a hallottak alapján elégedettek az önkormányzat és a civil szervezõdések munkájával, kérdésként mindössze az árkok tisztítása, hegyi utak mentén való szemetelés felügyelete és az orvosi szoba vizsgálatoknál való kettéválasztása merült fel. Pataki Balázs
Elbúcsúztatták a telet
A lakhegyi kultúrotthonban 2011. február 19-én tartották a gyermekek farsangi karneválját. A nézõtér szinte teljesen megtelt a szülõkkel és a hozzátartozókkal, akik izgatottan várták a kicsik mûsorát. Elsõként Ujvári Katalin óvodavezetõ köszöntötte a jelenlévõket, majd az ovisok következtek, akik a jelmezeket bemutató verseket adtak elõ. Természetesen most sem marad-
hattak el a közös énekek és mondókák. A mûsor végén ajándékokkal és játékokkal megrakott asztal várta a gyerekeket és a szülõket, amiket meg lehetett vásárolni, így amellett, hogy örömet szereztek a kicsiknek, az óvodát is támogatták. Az óvoda dolgozói egy kis harapnivalóval és üdítõvel is készültek, de farsang lévén nem hiányozhatott a fánk sem. – gy –
2011. február
7
Észak-Nyugat Zala
Gyakorlati haszna is van Polgári védelmi gyakorlat Kispáliban A közelmúltban megalakult a Kispáli Polgárvédelmi Szervezet, melyrõl a lakosság fórum keretében tájékozódhatott és egy csapatvezetési gyakorlat keretében mindenki megkapta a maga feladatát. –Négy alegységre (mûszaki mentés, gépi raj, kitelepítési alegység, ellátó alegység) és egy parancsnokságra osztottuk a 26 fõbõl álló csapatot, amelyekben mindenkinek megvan a feladata. A február 19.-iki gyakorlat esetében hajnali négykor zivatar érte el a falut, ami fákat döntött ki, tetõket bontott meg, valamint úttorlaszokat hozott létre, nekünk most a veszélyes fák kivágása után felszíni vízelvetést kell vé-
geznünk, az átereszeket, árkokat kell kitisztítani – avatott be a gyakorlatba Frankovics András polgármester, helyi polgári védelmi parancsnok. A Kispáli Önkormányzat a gyakorlat elõtt gépi munkával elkezdte a körülbelül 4500 méter hosszú ároksornak az iszaptalanítását, ami több mint 500 köbméternyi iszapos föld kiemelését és elszállítását jelenti. A gyakorlat keretében a kézi munkákat végezték el, így az út alatti átfolyók tisztításának láttak neki, hozzávetõleg 15 évre megoldották az elvezetést. – Ennek a munkának a társadalmi haszna körülbelül 3 millió forint. A szervezetünket Kemény József, a Zala Megye
Alapítványi bál Egerváron
Az árkok, vízáteresztõk tisztítása fontos megelõzése egy katasztrófának. Polgári Védelmi Szövetsége el- nal is járjanak. A helyzetet benökének segítségével alakítot- folyásolja a település adotttuk meg, pályázat útján körül- sága, kiépítettsége is, ez alapbelül 300 ezer forint értékben ján van egy veszélyeztetettségi kaptunk szerszámokat, védõru- besorolás is. A finanszírozást a hát – árulta el Frankovics András. szövetségen keresztüli pályá– Az a célunk, hogy össze- zással végezzük, évente 10-15 kovácsoljuk a helyi parancs- településre kerül sor a megyénokságokat, növeljük az önvé- ben tájékoztatott a Molnár Csadelmi képességüket, és ezek a ba alezredes. Pataki Balázs gyakorlatok gazdasági haszon-
Fontos az egészség Sikeres bál volt. Február 12-én került megrendezésre Egerváron az Egervári László Általános Iskola szokásos alapítványi bálja. Elõször az Egervári László Általános Iskoláért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Varga Istvánné köszöntötte a közel 300 vendéget, majd Kenessey Tibor igazgató megnyitotta a rendezvényt. Ezt követõen a helyi és a környezõ települések kulturális csoportjai szórakoztatták a közönséget. Fellépett Egervárról Balázs Henriett és Vassné Srágli Hajnalka több gyönyörû énekkel. Itt volt még Vasboldogasszonyból a Dancing Group egy szambával, valamint Gõsfáról a Rozmaring tánccsoport és a Zahira hastánccsoport. A sort most is a tanárok produkciója zárta,
akik saját koreográfiával mutatták be a táncok fejlõdését az õskortól napjainkig. A kulturális mûsor után következhetett a vacsora, amit idén a helyi Csali Csárda biztosított. A jó hangulatról és a kitûnõ zenérõl Molnár András gondoskodott. Az este elmaradhatatlan része volt a tombola, ahol közel 300 nyeremény várta a vendégeket. A szelvényeket szinte pillanatok alatt elkapkodták, aminek a bevétele a szokásoknak megfelelõen a tanulók a programjait támogatják. A szervezõk szeretnék megköszönni mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy idén is ez legyen Zala megye legjobb alapítványi bálja. gy.g.
A Vasboldogasszonyi Szépkorúak Klubja kezdeményezésére egészségügyi elõadás volt a község faluházában február elején. A rendezvényen dr. Bódis István háziorvos beszélt (képünkön) az idõsebbeket érintõ problémákról, úgy-mint a magas vérnyomásról, az ízületi problé-
mákról, és más hasonló témákról. A jelenlévõk száma mutatja, hogy a helyieket foglalkoztatja a saját egészségük, és megpróbálnak vigyázni magukra. Az elõadást követõen egymást érték a kérdések, melyekre hasznos tanácsokkal válaszolt a háziorvos.
8
Észak-Nyugat Zala
2011. február
Példás összefogással Szent Antal szobra Pethõhenyén A 10 évvel ezelõtt adományokból felépített pethõhenyei Szent István templom jótékonysági gyûjtés eredményeként február 13-án Szent Antal szobrával gazdagodott. A mostani adakozás a jövõ nemzedéke szempontjából is fontos lehet, mert egy-egy kor adománya megörökíti annak jótékony embereit. Ifj. Farkas Imre, a gyûjtés kezdeményezõje elmondta, hogy a 2010-es év egyik eredménye a faluház felújítása volt Pethõhenye számára, hiszen a templomépítés után újra gazdagodott a falu. A mostani gyûjtéssel egy hagyományt próbáltak folytatni az összefogás terén, melyben közel 30 adakozó, köztük vállalkozók, társaságok, városi vezetõk és lapunk is támogatta a kezde-
ményezõket. A Szent Antalt ábrázoló, fából készült szobrot Makovecz Imre külhonban is elismert képzõmûvésze, Csertõ Lajos alkotta meg. Makovecz Imre sajnos nem tudott jelen lenni a felszentelés elõtti összejövetelen, így munkatársa, Kozma Zsuzsa tolmácsolta szavait. A távolról érkezõ üdvözlet sorait a közeljövõben a templomban is szeretnék elhelyezni. Deák István polgármester méltatta a több mint negyedmillió forintnyi adományt összegyûjtõk szándékát, akiknek ismertette a település múltját, és Pethõhenye hajdani büszkeségének, a Csurgó kútnak felújítási tervét vázolta fel. Annak érdekében, hogy a leendõ építményt még a tervezõ, Makovecz Imre is láthassa, szavaiban egy, a gyûjtést segítõ
Ovis farsang Nemesapátiban
Az ovisok nagy része egész nap jelmezében díszelgett. A nemesapáti óvodában a gyermekek már hetekkel a február 18.-iki farsang elõtt lelkesen készültek: verseket, táncokat tanultak. A jelmezes felvonulást játékos versenyek, táncos programok követték. – November eleje óta dolgozom itt, ez az elsõ munkahelyem, könnyen beilleszkedtem, a gyerekek nagyon aranyosak, jól érzem magam. Amikor pályát választottam, tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni, s most is érzem, mennyi örömet tudnak adni. Ez szép hivatás, amit szívvel-lékekkel kell csinálni, máshogy nem is lehet. A gyerekek már nagyon várták a mai napot, és azt is élvezték, hogy az óvónõk is jelmezt öltöttek mondta az angyalnak öltözött óvónõ, Farkas Gabriella. – Nagyon megszépült az óvoda, lett még egy csoport-
szoba, és felújították a vizesblokkot, az öltözõszekrényeket, s nemsokára a játszótér is elkészülhet. Jók az itteni programok, és fõként azt szeretjük bennük, hogy akár kirándulás van, akár farsang, mi is mindenhol jelen lehetünk. A kislányunk nagycsoportos, õsztõl iskolába megy. Karolin az idei farsangon dalmata kutyusnak öltözött, ami a verséhez is illett – fejtette ki elégedetten Életesné Varga Anita. Zubor Krisztinának a mamája segített jelmezt választani: – Két jelmezt mutatott a nagymamám, én a hastáncost választottam. Szívesen kipróbálnám a hastáncot is, otthon a tesóm magnójára szoktunk táncolni. Most nagycsoportos vagyok, szeptemberben iskolába megyek, amit már nagyon várok – mesélte a kislány. Pataki Balázs
alapítvány létrehozására hívta fel a figyelmet. Sömenek István érseki tanácsos szentmise keretében felszentelte, és megáldotta a templom új ékességét. Beszédében Szent Antal életérõl, egyházépítõ munkásságáról is szót ejtett, valamint méltatta az adakozók önzetlenségét is, akik annak a szentnek állíttattak szobrot példás összefogással, akinek perselye a rászorulók számára felajánlott adományok gyûjtésére szolgál a templomokban. -pb-
Szent Antal szobra újabb ékessége a pethõhenyei templomnak.
2011. február
9
Észak-Nyugat Zala
Sürgõsségi centrum a megyei kórházban Hosszú évekig vajúdott a terv, ám mára bizonyossá vált: nyáron már az új sürgõsségi osztály fogadja az akut betegeket a Zala Megyei Kórházban. A több mint 700 millió forintos beruházással megépülõ új létesítmény alapkövét február 18-án helyezték el a megye, a város és a kórház vezetõi. A „Sürgõsségi Centrum (SO1) kialakítása a Zala Megyei Kórházban" hivatalos nevet viselõ projekt több mint 637 millió forintos európai uniós támogatással, 10 százalékos önrésszel valósul meg. A beruházást fõként az tette szükségessé, hogy a kórházban eleddig – s még jelenleg is – 17 osztályon valósul meg a sürgõsségi ellátás. Az új létesítményben egy helyen, az intézmény Zrínyi úti bejáratánál épülõ új centrum fogadja a sürgõs ellátásra szoruló betegeket. Így nagymértékben ja-
vul a költséghatékonyság, mellõzhetõk lesznek a párhuzamosságok, csökkenhet a felesleges befektetések és átszállítások száma, lerövidülhet az ápolási idõ és optimálisabb lesz a kihasználtság. A betegek, az alapellátás, az orvosi ügyeletek és a mentõszolgálat számára egyaránt kedvezõbb lesz az új rendszer. A sürgõsségi centrum részben a jelenlegi baleseti sebészet, baleseti röntgen és betegfelvételi iroda helyén jön létre. A beruházás során a 450 négyzetméteres új épületen kívül, a jelenlegi fõépület földszintjén 200 négyzetmétert átépítenek és 150 négyzetmétert korszerûsítenek. Az új központ akadálymentesítve várja a betegeket, a gyerekeket is, hiszen nekik is ugyanitt kell majd jelentkezniük. Új hõközpontot alakítanak ki, amelyben a napenergiát is hasznosítják, s új mentõbeálló és parkoló is létesül. A
Nagy segítség a mezõgazdaságnak Növényvédelmi elõrejelzõ szolgálat kezdte meg a mûködését a Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttmûködési Program keretein belül. Hazánkban, azon belül is Zala megyében 20, míg Horvátországban 6 mérõállomást telepítettek. Gõsfán is felállítottak egy szerkezetet, amely meglehetõsen pontos adatokat szolgáltat a várható idõjárásról, és számos, a növényvédelemben hasznos
információt is ad. Farkas Tiborné polgármester (képünkön) elmondta, hogy a mûszer közel 3 millió forint értékû, amelynek csupán 5 %-át kellett önerõbõl biztosítani. Ezt az önkormányzat Méhes József helyi gazdálkodóval közösen finanszírozta. Az új rendszer eredményeként hatékonyabban végezhetõ el a növényvédelem, és csökkenti a felhasznált növényvédõszer menyiségét, a magasabb minõségû termelés mellett.
A munkaterület, ahol nyáron már mûködik az új sürgõsségi centrum. munkát január elsõ napjaiban kezdte meg a kivitelezõ ZÁÉV Zrt., a munkálatok várhatóan június végén befejezõdnek. Az ünnepélyes alapkõletételen Manninger Jenõ, a Zala Megyei Közgyûlés elnöke, Gyutai Csaba , Zalaegerszeg polgármestere, dr. Csidei Irén, a kórház fõigazgatója és Peresztegi Imre, a közbeszerzési pályázatot elnyert kivitelezõ, a ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója szólt a megjelentekhez. Manninger Jenõ, a fenntartó megyei önkormányzat elnöke örömét fejezte ki az iránt, hogy hosszas huzavona után végül egyenesbe került a projekt. Hangsúlyozta, hogy a megye egészségügyében és foglalkoztatottságában egyaránt meghatározó intézmény fejlõdését szem elõtt tartja a megye és a magasabb színvonalú betegellátás érdekében vállalja a szükséges önrészt. Megnyugtató tényként rögzítette, hogy a zalaegerszegi önkormányzat – bár nem fenntartója az intézménynek – hozzájárul az önrészhez. Gyutai Csaba ismertette, hogy a város eddigi 10 millió forintos hozzájárulás megemelésérõl már folynak a tárgyalások. A városnak is stratégiai érdeke, hogy minél magasabb szinten mûködjön az intézmény, hiszen a megyei kórház a város egyik legnagyobb foglalkoztatója. Dr. Csidei Irén beszédében kihangsúlyozta, hogy a fejlesztéssel 15 éves munka érik be, amelyben eredménye nem csupán a megye, de az
egész régió lakossága számára elõnyöket hoz magával. Az építkezés idejére a betegek és a gyógyító személyzet türelmét kérte, hiszen az építkezés óhatatlanul zajjal és egyéb kellemetlenségekkel járhat. A fõigazgató továbbá fejlesztésekrõl is szólt lapunknak: – A TIOP (Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program) keretében közel ötmilliárd forint nagyságrendû pályázatot adtunk be, amely a kórháznak nagy jelentõségû strukturális átalakítását szolgálja. A célszerûség, a betegutak ésszerûsítése jegyében több osztály kerül áthelyezésre. Ennek során a pózvai külsõkórházból ide kerül az onkológia, a szemészet és a pulmonológia, s ugyancsak itt egységes elhelyezést nyer a szívsebészet és kardiológiai centrum. A fejlesztéseket követõen Pózván várhatóan a pszichiátria, a krónikus rehabilitáció, és az ápolási osztály maradna. A beköltözõ osztályok majdani közelsége például a központi diagnosztikához számos szakmai elõnynyel jár, mivel megszûnik a betegek vizsgálatokra történõ utaztatása. Ez az újabb nagy lépés az intézmény mûködésének további jelentõs racionalizálását, a várakozási idõ rövidítését, az orvos-szakmai technológiák korszerûsítését szolgálja, amely évtizedekre elõre meghatározza az intézmény gazdaságosabb mûködését és arculatát. Farsang Lajos
10
Észak-Nyugat Zala
2011. február
A rózsafánk és a vörösingesek Farsangi délután Vöcköndön kosságlétszám miatt nem volt eddig civil szervezetünk. Velük együtt talán több pályázaton is sikeresen szerepelhetünk – mondta Kiss József polgármester, aki hozzátette, örülnek, ha más településrõl is részt vesznek a programjaikon, hiszen Vöckönd 85 fõs lakossága kevésnek bizonyulna egy ilyen rendezvényhez. Kovács Ildikó, a civil szervezet új elnöke elmondta, hogy április 22-én, a Föld napján ünneplik az egyesület születésnapját, s aktívan részt vesznek a nyugdíjas találkozó és a kistérségi túraverseny szervezésben, lebonyolításában is. Pataki Balázs
A vöcköndi maskarások. Fánksütõ versennyel és jelmezesek felvonulásával kezdõdött Vöcköndön február 12-én a farsangi program. A vidám délutánról senki sem ment haza üres kézzel, hiszen mind a beöltözötteket, mind a konyhában szorgoskodókat díjazták. A finomságok között a hagyományos szalagosok mellett túrós-, forgács- és rendkívül tetszetõs rózsafánk is díszelgett. A maskarák között fel lehetett ismerni királylányokat, oroszlánt, szamurájt, katonát, ördögöt, hastáncost, orvost, boszorkányt, s amikor mindenki azt hitte, hogy véges az álarc mögé bújók száma, akkor léptek be a „vörösingesek”. Az egyik legnépszerûbb regény, A Pál utcai fiúk szereplõit a Kemendollári Önkéntes Tûzoltók személyesítették meg. – A falubeliek örülnek minden programnak, így erre a délutánra is szívesen jött el gyerek és szülõ egyaránt. Amióta a Fiatal Családok Egyesülete áttette ide a székhelyét, azóta velük közösen szervezzük a rendezvényeket. Szívesen látjuk õket, hiszen a kis la-
Hirdetésszervezõket
keresünk a megye minden részébõl! Érdeklõdni lehet: 92/596-936, 8-12 óráig, illetve 30/378-4465.
Jótékonysági sakkverseny Nemesapátiban jótékonysági sakkversenyt rendezett a nemesapáti egyházközség és a sport-presszó. A bevétel (17.000 Ft)
a Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédõ Egyesület javára lett átutalva. A megmérettetésen Magyar Károly végzett az elsõ helyen.
Moderntáncoló diákok A zalaszentiváni általános iskolában immár hatodik esztendeje járhatnak a diákok moderntánc-tanfolyamra. A minap többen sikeres vizsgát tettek, beszámolva, illetve eltáncolva az eddig megszerezett tudásukról. A moderntánc-tanfolyam jelenleg az Keresztúry ÁMK Alapfokú Mûvészeti Iskola kihelyezett tagozataként mûködik a zalaszentiváni általános iskolában. Korábban, a 2005/2006-os tanévtõl a Lyra Mûvészeti Iskola kihelyezett tagozataként mûködött a mûvészeti iskola megszûnéséig. A moderntánc-tanfolyamnak, akárcsak a többi tanórán kívüli foglalkozásnak, igen nagy sikere van a diákok körében, hisz' ezek a foglalkozások kötetlen, baráti hangulatban zajlanak.
Fõzni jó! Inkább a nyúl fusson Ádám barátommal régóta ismerjük egymást. A fogyókúrát sokáig csak hírbõl ismerte. Aztán az évek elõre haladtával nála is vége lett a bablevest eszek lekváros buktával korszaknak. Abbahagyta a dohányzást. Egy év alatt összeszedett 10 kilót. Mert mikor nem dohányzott? Amikor evett! Ezért folyamatosan evett, hogy ne tudjon rágyújtani. Mikor felállt a mérlegre, megdöbbent. Ki is fakadt: – Ilyen gyorsan még motorral sem tudok 80-ra gyorsulni. A döbbenet után jött az érés: ez így nem mehet tovább! Próbálkozott több fajta diétával, evett nyers zöldségeket, futott, küzdött. Majd jött a JOJO effektus. Visszajött minden kiló. Egy idõ után rá kellett jönnie, hogy ezek a megoldások egy nyúlnak bejönnek, de neki nem. Aztán szerencséje volt, mert valaki a kezébe nyomta egy kúra leírását. Próbáld ki, nekem bejött! Hát, gyanakodva nézte a listát. Minden harmadik nap steak-et kell enni. – Na ez érdekes lesz! Elõször is nem tudok fõzni. Másodszor ettõl hogyan lehet fogyni? – gondolta. Utólag hozzáértõk elmagyarázták, a titok annyi, hogy ezek nem „üres, ízfokozóval felpumpált” ételek. Tovább tart megemészteni, ezért nem lesz farkaséhes. A fogyókúra után rengeteg tapasztalattal lett gazdagabb. Fõzni sokkal egyszerûbb, mint gondolta. Jó alapanyagokból könnyen lehet finomat fõzni! Az „üres” ételeket kerülni kell. Figyelni kell arra, hogy mit eszik. Mert inkább a nyúl fusson, mint Õ! mxm lakberendezés: Miszori Imre
2011. február
11
Észak-Nyugat Zala
Szent Mihály visszatért Nemesapátiba A szülõknek állt a zászló Szent Mihály arkangyal a barokk-szószék tetejérõl vetette vigyázó szemét nemesapáti hívõ népére. Aztán, pár évtizeddel ezelõtt – sok más mûemlékkel együtt – „eltûnt”, hívatlan látogatók fosztották ki az Isten házát. Hiányérzete támadt az embernek, ha a mívesen faragott, majd' 260 éves pulpitusra tekintett. Az évközi VI. vasárnaptól ismét Szent Mihály óvja a gonosztól a templomba betérõ lelkeket. Bizony-bizony, már régóta bántotta az apátiak szemét az üresség, ezért a közelmúltban a helybéliek fel-
újították maguk erejébõl a szószéket, majd felkeresték Boa Endre letenyei fafaragót, akinek munkái ismertek a megyén túl is. Többszöri egyeztetést követõen elfogadta a felkérést az 55 éves fafaragószobrász. A hársfából készült, aranyozott Szent Mihály szobrot elhelyezték az új talapzaton, melyet Takács Attila készített. A szobor szentelését 2011. április 23-án, Nagyszombaton, a húsvéti örömünnep kezdetén tartják Nemesapátiban, a Szent Miklós plébániatemplomban. H.L.
Közös képen a két csapat. Egy szép hagyomány folytatódott Egerváron, amikor ismét megrendezésre került a szülõk-nevelõk kosárlabda-mérkõzés. A tornateremben az Egervári László Általános Iskola pedagógusai és a szülõk játszottak egymással, a lelkes szurkolók elõtt. A kétszer 20 perces összecsapáson végig kiélezett küzdelem folyt, ám a
Nagylengyel
Vigyázó szemét a hívekre veti.
Elõadás a Haza Bölcsérõl A Nemesapáti Nyugdíjasok Egyesülete könyvbemutatóval egybekötött elõadásra várta a környék és a község lakóit. Dr. Szinku Mihály elõadásában majd' négyszáz éves idõutazásba hívta a jelenlévõket, amely során kibontakozott elõttünk Deák Ferenc és családjának története. S persze egyfajta korrajzot is kaptunk,
végén – hosszú idõ után újra – a szülõk diadalmaskodtak. Az indulatokkal teli mérkõzés után az egyik tanteremben némi harapnivaló és frissítõ várta az ellenfeleket, akik akkor már mosolyogva gondoltak vissza a néhány perccel korábbi eseményekre. A nevelõk már most megfogadták, hogy revansot vesznek a vereségért.
Révész Erzsébet szavalatai pedig segítettek közelebb hozni „amaz eltûnt, régfeledett világot”. Az immár 38 fõt számláló egyesület tagjai február 15-én, kedden is találkoztak, amikor elfogadták az idei esztendõre vonatkozó „Cselekvési Tervet”, és szó esett az elkövetkezendõ tennivalókról.
Õsi zalai zamatok – Bér- és kereskedelmi fõzés – Palackozás – Kis- és nagykereskedelmi értékesítés – Igény szerint cefrebeszállítás
• Anno 1982 •
Hungarikum
Várom régi és leendõ ügyfeleimet! Telefon: 92/380-037, 30/3358-311
Észak-Nyugat Zala Kistérségi havilap Megjelenik az Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzatok Társulása támogatásával Kiadó-fõszerkesztõ: Ekler Elemér Szerkesztõségi ügyfélszolgálat: 8901 Zalaegerszeg, Rákóczi út 2-4. Pf.: 381. Tel.: (92) 596-936 Fax: (92) 596-937 e-mail:
[email protected] Kistérségi iroda: Nagypáli, Arany J. u. 26. • Tel.: 92/564-055 ISSN 2061-361X
Idõutazáson vettek részt.
Készült: Göcsej Nyomda Kft. Zalaegerszeg, Bajcsy-Zs. tér 2. • Tel./fax: (92) 316-783
12
Észak-Nyugat Zala
2011. február
TOP-KER Kft. 8900 Zalaegerszeg, Sport u. 2. Tel.: 92/314-140 Nyitva: hétfõ-péntek: 9.00-17.00, szombat: 9.00-12.30-ig – Fenyõbútor vásár 20 % kedvezménnyel
– Berta étkezõ 61.900 Ft-tól – NEXUS ifjúsági elemes bútorcsalád bevezetõ áron, 10 % engedménnyel
Vas- és fémhulladék átvétele a legmagasabb napi áron. Megkezdtük hulladék akkumulátorok, katalizátorok, és papír felvásárlását a legjobb árakon, a lakosságtól és közületektõl is. Közületek részére ingyenes konténer kihelyezés.
Zalaegerszeg, Bánya u. 2. Tel./fax: 92/315-642 Nyitva: H-P: 8.00-16.00-ig.
Süldõk elõjegyezhetõk – Egyes olasz matracok 30 % kedvezménnyel
– Bõrgarnitúrák nagy választékban bevezetõ áron
Törzsállományból, húsfajta 25-30 kg-os süldõk folyamatosan kaphatók. Ár: 550 Ft/kg, takarmánygabonát beszámítok!
Érdeklõdni: 92/393-577, 06/30/478-6485
(A kép illusztráció)
Ital- és Ajándéküzlet AKCIÓ: NaturAqua 1,5 l 100 Ft 3 BOR -5% 6 BOR -10% 12 BOR -15%
20 féle bor -20% kedvezménnyel! Minõségi sörök, borok, whisky, pálinka, borkiegészítõk, ajándéktárgyak széles választékával várjuk szeretettel! Rendezvényekre kiszállítunk, megmaradt italokat visszavesszük! Zalaegerszeg Sütõ utcai üzletsor (piacnál) Tel: 92/319-377, 20/549-5211
[email protected] www.sorvar.hu Az akció 03.31-ig és a készlet erejéig tart! Részletek az üzletben! Cégünk a Zwack Izabella Borház Vas, Zala megyei forgalmazója!
VAGYONVÉDELMI ORSZÁGOS KIKÉPZÕ KÖZPONT A szakmai szakszervezet ajánlásával!
BIZTONSÁGI ÕR, TESTÕR, VAGYONÕR tanfolyam indul márc. 5-én
ZALAEGERSZEGEN, ZALASZENTGRÓTON ÉS NAGYKANIZSÁN +36-30-981-20-45 Fazekas Imre
FÓKUSZ Háztartás-felszerelési üzlet Zalaegerszeg, Berzsenyi u. 3. Tel./fax: 92/598-594 Tel.: 06 30/622-9797, 06 30/529-5800 E-mail:
[email protected]
DELTA Barkácsáruház Zalaegerszeg, Rákóczi u. 50-52. Tel./fax: 92/598-575, 92/598-574, Tel.: 06 30/622-9390, 06 30/622-9482 E-mail:
[email protected]
www.zalaiparker.hu Delta Barkácsáruház (közületi vasbolt) Zalaegerszeg, Rákóczi u. 50-52. szám alatti 2 177 m2 udvaron zárt, fûtött raktárhelyiségek összesen 290,5 m2 (megbontva is), 2 220 m nyitott szín, valamint 17,5 m2 irodahelyiség, 21,6 m2 öltözõ és vizesblokk együtt, vagy külön-külön
ELADÓK, TARTÓS BÉRLETBE ADÓK VAGY KIADÓK! Raktárhelyiségben tranzit raktározást és szállítóeszközeinkkel tranzit szállítást és árukezelést vállalunk. Szállítóeszközeinket napi bérletbe is adjuk! Érd.: 06-30/537-8536 E-mail:
[email protected]
Gyors elhelyezkedés! www.vokk.hu Fegyvervizsga 1 nap alatt! Aki a fenti képesítéssel rendelkezik, BANKÕR ÉS FEGYVERES BIZTONSÁGI ÕR tanfolyam!
Zalaegerszeg, Hock J. út 9. sz. alatt (volt Ferrótelep) 28 755 m2 telek, rajta 431 m2 üzlet, iroda (földszint, tetõtér) és raktárak 377 m2-en. Érd.: 06-30/537-8536 E-mail:
[email protected]
VIGYÁZZ a pénzedre, sok az ÁTVERÉS!
Megérkeztek a 2011-es modellû fûnyírók, kapálógépek, amiket március 31-ig szezon elõtti, bevezetõ áron kínálunk!
Fnysz: 01022-2010
ELADÓ!