HELEN SHELTON
ÚJRA SZÓL A JAZZ
Merrin holtfáradtan dől le első munkanapja végén a félhomályos orvosi pihenőszobában, s egy belépő kollégájától közvetlen egyszerűséggel lábmasszázst rendel. A meghökkent férfi teljesíti kívánságát, másnap viszont már a lány lepődik meg, amikor rájön, hogy leendő főnökével kötött ily furcsa ismeretséget. Neil később is minden segítséget megad neki, hogy boldoguljon a pályán, sőt mintha a kedélye is megjavulna, mióta Merrin vele dolgozik...
1. FEJEZET - Ettől még te vagy az egyik legjobb sebész az országban - mondta a balesetsebészeten az ügyeletes doktornő, miközben a halott fejére húzta a lepedőt. - Ne hibáztasd magad, Neil! Hosszú éveken keresztül mindent megtettünk érte, amit ember csak megtehet. - Ez már nem segít rajta... - Neil összeszedte magát, és elkínzottan kolléganőjére mosolygott. Nem vigasztalták meg a szavai. - Mi történt tulajdonképpen? - kérdezte lehangoltan. Azt tudta, hogy Eddie egy ideje drogokat szedett, mert meg akart feledkezni a súlyos betegségéről. - Heroin-túladagolás? - Többek között - erősítette meg Lucy. - Hátrahagyott egy búcsúlevelet. A laboreredmények még nem készültek el, de a mentősök szerint minden otthon talált tablettát feloldott és befecskendezett magának, mielőtt a heroinhoz nyúlt. Ez megmagyarázza, miért nem tudtunk segíteni rajta. Neil önkéntelenül is ökölbe szorította a kezét. Az alatt a több mint tizenöt év alatt, amióta orvosként dolgozik, igazán megszokhatta volna a kudarcokat. De mert a beteg csupán huszonöt éves volt, ráadásul ő már tizenhat éves kora óta törődött vele, a haláleset különösen megrázta. Bánatát csak növelte, hogy Eddie maga vetett véget az életének. Lucy gyengéden megérintette a karját. - Pihenned kellene. Douglastól tudom, hogy egész hétvégén operáltatok. Menj haza, aludd ki magad! Ám Neil a kimerítő ügyelet után sem akart most hazamenni. Február első hetében jártak, és mivel a január Londonhoz képest szokatlanul enyhe volt, bontogatni kezdték szirmaikat az első tavaszi virágok. Pénteken azonban váratlanul nagyon lehűlt a levegő, majd ónos eső esett, ráfagyott az utakra, és az egész város veszélyes korcsolyapályává változott. Sokan elcsúsztak a jeges utakon, és kificamították vagy eltörték a kezüket, lábukat. Neil így a műtőben töltötte az egész hétvégét ahelyett, hogy végre a kutatásainak szentelte volna magát, ahogy eredetileg tervezte. - Köszönöm, Lucy, hogy felhívtál szegény Eddie miatt - mondta búcsúzóul a kolléganőjének. Hajnali kettő múlt, már minden osztályon csend honolt a kórházban. Mivel Neil mindig tartott tiszta váltóruhát az irodájában, és a műtősblokkban zuhanyozni is lehetett, tulajdonképpen nem kellett hazamennie. Benyitott a túlfűtött főorvosi szobába, de üresen találta. Ezért elindult egy távolabbi épületszárnyba, a fiatalabb kollégák számára fenntartott pihenőszoba felé. Remélte, hogy ott találja Douglast, akivel meg akarta beszélni a másnapi teendőket. A főorvost azonban nyilván innen is elszólíthatta valahová a kötelesség, mert az áporodott levegőjű pihenőszobában és mellette a teakonyhában sötétség honolt. Neil ahhoz is túl fáradt volt, hogy felkapcsolja a villanyt. Tapogatózva elindult a konyhapult felé. A kis ablakon keresztül beszűrődött az egyik utcai lámpa fénye. Megpróbálta kikerülni a földre ledobált üres pizzás dobozokat. Minél sötétebb van, annál jobb, legalább nem látom, mennyire lepusztult ez a hely, gondolta keserűen. Elmosott egy bögrét, egy kanál neszkávét szórt bele, majd meleg vizet engedett rá a csapból. Érezte, hogy a fáradtság testét-lelkét legyűri, s az élet igazságtalansága haraggal és szomorúsággal töltötte el. Napra pontosan két éve történt, hogy Isabel meghalt. Azóta több sötét időszakon keresztülment. Napokon, heteken, hónapokon át gyötrődött, ám ennyire nyomorultul még
soha nem érezte magát. Felesége halálának évfordulója, a kimerítő ügyeleti hétvége, Eddie Jackson öngyilkossága már túl sok volt neki. Némán átkozódva ellökte magát a konyhapulttól, és a bögre híg kávéval átbotorkált a pihenőszobába. A sarokban lehuppant egy rozoga karosszékbe. Nagyot kortyolt a barna léből, majd hátradőlt a fotelban, és töprengve a mennyezetet bámulta. Lehetséges, hogy depressziós vagyok, vallotta be magának. De hogy gyógyszert szedjen, csak mert rossz a lelkiállapota... Pedig a kedélybetegség minden tünetét tapasztalta magán: rosszul aludt, nem volt étvágya, és bár fallabdázással, illetve golffal karban tartotta a testét, nem a sportolástól fogyott le észrevehetően az utóbbi hónapokban. Ami pedig az egyéb dolgok utáni vágyakozását illeti... Csüggedten lehunyta a szemét. Isabel halála óta gyakorlatilag szerzetesként élt. Nem mintha híján lett volna az ajánlatoknak. Hamar észrevette, hogy vannak nők, akik vonzónak tartják, többek között elhunyt feleségének barátnői is. Ám ha néha megengedte magának, hogy egy nő karjában vigasztalódjon, mindig rá kellett jönnie, hogy a felejtés, amelyben reménykedett, csak rövid időszakra következett be. Bár teste kielégült, érzelmei mit sem változtak. Ez az állapot nem volt túl kellemes számára. Az utóbbi fél év folyamán nem is emlékezett rá, hogy testi vágyat érzett volna. Mintha eltompultak volna az érzékei. Egyszerűen nem érdekelte a szex és a szeretkezés. Keserű mosolyra húzódott a szája. - Akárhol jársz is, Isabel, remélem, elégedett vagy velem - mormolta maga elé. Magasra emelte a kihűlt kávéval telt bögrét, mintha koccintani akarna egy túlvilági lénnyel. Tudta, hogy ebben a helyzetben valakivel beszélnie kellene, aki talán megértené az érzéseit, aki segítene feldolgozni a gyászát, de képtelen volt rászánni magát, hogy erről a témáról bárkivel is társalgást kezdeményezzen. Majd csak túl lesz ezen az egészen... A sebészet a vérében van, végezheti a munkáját, és jól is csinálja. Bár az a kielégítő érzés, amellyel korábban gyakorolta a hivatását, eltűnt, ázzál vigasztalta magát, hogy legalább más embereken segít, ha már önmagán nem tud. Néha mégis azon kapta magát, nagyon kevés választja el attól, hogy mindent feladjon. Ám ez sem könnyítette meg számára, hogy orvosi segítséget kérjen. Egy pszichiáter úgyis csak azt mondaná, amivel már régóta tisztában van, és pirulákat írna fel neki. Neil azonban nem gyógyszerektől akarta jobban érezni magát. Akárhogy is, megbirkózom vele, fogadkozott magában. De mi lesz, ha mégsem...? Elhúzta a száját. Ebben a pillanatban kicsapódott az ajtó, és a folyosóról fény áradt be a szobába. A főorvos helyett egy fiatal szőke nő lépett be, orvosi köpenyben. A sötétség ellenére észrevette a sarokban gubbasztó alakot, mert üdvözlésre emelte felé a kezét, mielőtt eltűnt a konyhában. Neil örült, hogy a nyugalmát megzavaró jövevény nem kapcsolta fel a villanyt. Bár már menni készült, ülve maradt a fotelban. Ólmos fáradtság kerítette hatalmába, és magában azért fohászkodott, hogy ne kelljen társalognia a szőke nővel. Remélhetőleg hamarosan előkerül a főorvos, és tájékoztatja az osztályon történtekről. Hallotta, hogy a fiatal nő a konyhában bekapcsolta a vízforralót. Remélhetőleg csak felhörpint egy csésze kávét, aztán eltűnik, gondolta. Ám ennek épp az ellenkezője történt. A szőkeség bejött a szobába, és egyenesen feléje vette az irányt a sötétben. Neil kezébe nyomta a kávéját, majd hatalmas sóhajjal lehuppant a fotel melletti kanapéra. - Micsoda éjszaka! - panaszkodott, és elvette a bögréjét. - Mit éjszaka! Micsoda hétvége! tódította. - Alig állok a lábamon. Még soha életemben nem éreztem magamat ennyire fáradtnak! Ehhez képest meglehetősen eleven a hangja, gondolta Neil. - Ez az első hétvégéje? - kérdezte rövid hallgatás után.
A kórházban február elején cserélődtek a gyakornokok, és az újoncok tagadhatatlanul lelkesek voltak. Legalábbis eleinte. - Az első hétvégém orvosként - válaszolt a lány vidáman. Egyheti munka után lelohad, és valószínűleg örökre eltűnik a lelkesedése, gondolta Neil keserűen. A stressz és a sok munka megteszi a magáét. A fiatal orvosnő hangja azonban tetterőről árulkodott. - Egy hete még az egyetem padjait koptattam. El sem tudom hinni. Az elmúlt két napban két és fél órát, ha aludtam. Nagyon kérem, nyugtasson meg, hogy ez nem a normális menet. - Két és fél óra alvás valóban nem normális dolog errefelé. Az orvosaim ugyanis arról panaszkodnak, hogy egyáltalán nem alszanak. - Szóval maga főorvos. - A lány odanyújtotta a kezét. - Merrin Ryan vagyok. Ebben a sötétben ugyan nem látom az arcát, de a hangja alapján rájöhettem volna, hogy gyakorló orvosnak már túl öreg. A belgyógyászaton dolgozik? - A sebészeten. - A megjegyzés, miszerint ő „öreg", szórakoztatta Neilt. Persze ennek a lánynak a szemében biztosan idősnek tűnök, jutott az eszébe. Túl bonyolult lenne most elmagyaráznia, mi a beosztása a kórházban, és ha a lány a belgyógyászaton van, akkor úgyis alig találkoznak majd. - Imádom a sebészetet - lelkendezett Merrin két korty kávé között. -A belgyógyászatot is szeretem, meg a gyermek- és a nőgyógyászatot is. Tulajdonképpen mindent szeretek, amit tanultam. - A hangján érezni lehetett, hogy mosolyog beszéd közben. - Nagyon jó érzés segíteni az embereken, hogy újból talpra álljanak. Azt hiszem, a mi munkánk hasonlít a nyomozókéhoz. Ki kell derítenünk, hogy mi a betegek baja. Ez annyira izgalmas! Maga szerint nem? - csicsergett tovább vidáman. Neil úgy érezte, jobb, ha erre nem válaszol. Jelenlegi komor hangulatában a végén talán még elmesélné a lánynak, hogy általában meddig szokott tartani a kezdeti határtalan lelkesedés, és hogy miért fog hamarosan ő is elcsüggedni, ahogy már annyian előtte. - Ha mindent ennyire nagyszerűnek talál, akkor jövőre nehéz lesz szakirányt választania mondta tárgyilagosan. - Lehetséges - válaszolt Merrin egy cseppet sem aggódva. Elvégre az ő korában egy év még végtelenül hosszú idő, gondolta Neil. - Maga miért döntött éppen a sebészet mellett, miért nem választott valami mást? - firtatta a lány. - Ez tűnt a helyes választásnak. - Neil még emlékezett rá, hogy végzősként sokat fontolgatta, milyen irányban képezze magát tovább, de miután egyszer kipróbálta a sebészetet, más nem tudta lázba hozni. Ügyes keze volt - egykori tanárai az áldott szót használták-, s emellett a sebészethez szükséges különleges belső érzékkel is rendelkezett. E belső érzék mibenlétét egyébként soha nem tudta megfogalmazni, mindenesetre munka közben nagy hasznát vette. - Annyira fáradt vagyok - ásított a lány színpadiasan. - Akarom mondani, olyan igazi, valóságos fáradtságot érzek - folytatta. - Ugyanakkor olyan ideges vagyok, hogy egy szemhunyást sem tudnék aludni. A félhomályban Neil látta, hogy beszélgetőtársa hirtelen felül, és feléje fordul. - Kérem szépen, meséljen el mindent. Ez mindig így lesz, vagy egy szép napon már mindent tudni fogok, amit tudni kell, és akkor már nem kell többé idegeskednem? - Soha nem fog mindent tudni, de az idegesség lassan alábbhagy majd. - Mikor? - Ezt nem lehet előre megmondani. - Magával mikor történt meg? - Már nem emlékszem.
- Még most is ideges, amikor ügyeletben van - faggatózott tovább a fiatal orvosnő -, vagy szorong egy kicsit? - Nem. - Izgul? Örül neki, ha el kell látni egy beteget? Ha a műtőbe hívják? Szereti, ha sok a munkája? A férfi nagyot sóhajtott. Bárcsak hallgatott volna a belső hangra! Rögtön el kellett volna mennie, amikor a lány megjelent. - Nem, ez nem ilyen egyszerű - felelte. - Akkor milyen? Unalmas, akarta válaszolni. Halálosan unalmas. Idegesítő. Előre kiszámítható. Fárasztó. El akarta mondani, hogy a műtéteket leszámítva, amelyek a technikai kihívás miatt még mindig örömet okoznak, a munka már csak puszta rutin a számára. De uralkodott magán, ahogy az imént is. Nem akarta kiábrándítani a lelkes pályakezdőt. Fiatal még, rájön majd magától, hogy milyen nehéz hivatást választott. - Érdekes munka - hazudta végül -, mindig új és izgalmas. - Izgalmas! - suttogta Merrin. Láthatóan örült a válasznak. - De megerőltető - fűzte hozzá gyorsan, jóleső borzongással a hangjában. Kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, s Neil hallotta, hogy a cipője koppant a padlón. Hirtelen két csupasz lábfej jelent meg a kanapé karfáján; a lábujjak vidáman kalimpáltak. - Annyira fáj a lábam, hogy alig bírok járni - nyögdécselt a lány kedves hangon. - Mintha ólomból lenne. Legyen szíves, masszírozza meg egy kicsit! A férfi megütközve nézett rá, mintha rosszul értette volna. - Bocsásson meg, de... - Csak pár perc. Szánjon rám öt, csak öt rövidke percet! - Merrin újból mozgatni kezdte a lábujjait. Neil habozott. Tényleg lábmasszázst akarna a lány? - Azt hiszem, nem értem egészen... - Kérem! - rimánkodott Merrin. - Utána békében hagyom, megígérem. Én nem tudom rendesen megmasszírozni magamnak, és ha nem segít, akkor soha többé nem tudok lábra állni. Neil hallotta, hogy megmozdult, s megkönnyebbülve észlelte, hogy a lábujjak eltűntek mellőle. A lány odébb csúszott a kanapén. - Üljön ide mellém, majd az ölébe teszem a lábamat, így lesz a legegyszerűbb. Ne aggódjon, tiszták, esküszöm! Ha akarja, akkor utána én is... - Erre nem lesz szükség - szakította félbe Neil a szóáradatot. Enyhe bosszúságot érzett, hogy hagyta magát rávenni, de tulajdonképpen mulattatta a helyzet. Kinyújtotta a kezét, hogy a térdére helyezze a lány lábát, de Merrin megelőzte, és mindkét lábát a férfi ölébe lendítette. - Legjobban a talpam fáj - magyarázta, és újra megtornáztatta a lábujjait. - A sarkamat pedig egy kicsit megnyomta a cipő. Masszírozza erősen vagy finoman, ahogyan akarja, vagy ahogyan tudja! Egy cseppet sem vagyok csiklandós. Neil a jobb lábával kezdte. Először gyengéden, aztán valamivel erősebben, a hüvelykujjával végignyomkodta a talpat a saroktól a lábujjakig. Csodálkozással hallotta, hogy a lány halkan, jólesően nyögdécsel. Magában azért fohászkodott, hogy Douglas ne most tűnjön fel az ajtóban. Bár a helyzet félreérthető volt, a lány annyira ellazult, és viselkedésében annyira nem volt semmilyen kacérság vagy kétértelműség, hogy Neil nem aggódott túlságosan. - Úgy tűnik, gyakran masszíroztatja a talpát - jegyezte meg.
- Imádom - sóhajtotta Merrin. - Magának pedig nagyon ügyes keze van, máris sokkal jobban érzem magamat. Általában rá tudom venni az egyik bátyámat, hogy masszírozzon meg, de mostanában eléggé elfoglaltak. - Miért, hány bátyja van? - Négy. Én vagyok a legkisebb gyerek a családban. Neil elkészült az egyik lábbal, és a másik után nyúlt. - Mindegyik fivére orvos? - Csak az egyik. Kettő építész, a negyedik pedig már apuka, és otthon van a gyerekkel. Isteni! - motyogta álmos hangon a lány. - Tényleg remekül csinálja. Pedig nincs benne sok gyakorlatom, gondolta Neil. Tulajdonképpen még senki lábát nem masszírozta meg. Szerette a nők lábát, mint a szerelmi játék fontos részét, de ilyen képtelen helyzetbe még nem került. A lánynak arányos lába volt. Kicsi. Formás, finom tapintású, fehér. Jól látszottak rajta a vörös csíkok, ahol megnyomta a cipő. Neil végigmasszírozta a bal lábat is, aztán szünetet tartott. A lány nem húzta el a lábát az öléből, így újra kezdte a masszírozást. Ezúttal valamivel erőteljesebben látott neki, és felváltva használta az ujjait és az öklét. Amikor végzett, újból szünetet tartott. Merrin nem mozdult: mély álomba zuhant. Egyik karját a feje alatt nyugtatta, másik karjával eltakarta az arcát. Az orvos megsajnálta a fiatal teremtést. A nagybetűs élet úgyis gyorsan megedzi majd, legalább a mai éjszaka legyen könnyű neki. Óvatosan, nehogy felébressze, letérdelt mellé, és kivette a köpenye zsebéből a csipogóját. Nem vagyok belgyógyász, gondolta, mégis többet tudok, mint egy fiatal gyakornok. Az egyetemen csak elméleti tudnivalókkal tömik tele a hallgatók fejét. Ha reggelig megszólalna a csipogó, megmutatom, hogy egy sebész is elboldogul a belgyógyászaton. 2. FEJEZET Merrin pontosan egy perccel nyolc óra előtt ébredt fel a kanapén. A karórájára vetett pillantás megerősítette szörnyű gyanúját: el fog késni. Villámgyorsan felhúzta a zokniját és a cipőjét. Futás közben lófarokba kötötte a haját, és kidörgölte az álmot a szeméből. Ez nem lehet igaz! Négy emelettel feljebb most kezdődik életének első orvosi vizitje, és ő nincs ott! Lihegve beesett a sebészeti osztályra, és igyekezett feltűnés nélkül elvegyülni a már összegyűlt fehér köpenyesek között. Vagy húszan lehettek. Idegesen rámosolygott a legfiatalabbnak kinéző orvosra. - Merrin Ryan vagyok - súgta kifulladva -, én lennék az egyik új gyakornok. A fiatalember visszamosolygott rá. - Szia! Én is új vagyok itt. Te tudod, mit csinálunk most? - Halvány sejtelmem sincs róla. De már egész hétvégén ügyeletben voltam! McAlister professzor mellé osztottak be. Az a világos hajú férfi Douglas, ő az osztályvezető főorvos magyarázta a lány halkan. - Az a barna kosztümös nő pedig, aki mellette áll, a gyakorlatvezetőm, Lindsay. Lindsay és Douglas éppen az egyik hétvégén beszállított beteg kórtörténetét ismertette. A röntgenfelvételeit felerősítették a nagy átvilágító ernyőre, hogy mindenki jól láthassa. - Vajon melyik lehet McAlister professzor? Még nem találkoztam vele. Nem jött be a felvételi beszélgetésemre, és egész hétvégén operált. Nekem is rengeteg dolgom volt, arra sem jutott időm, hogy bemutatkozzam neki - mondta halkan Merrin. - Az én gyakorlatvezetőm az a szemüveges, Sanderson doktor - súgta a fiatalember. Egy idősebb orvosra mutatott, aki mellett egy másik hasonlóan ősz hajú és jóságos arcú férfi állt. A másik biztosan az én professzorom, gondolta Merrin.
Douglas közben már a következő, szintén a hétvégén felvett betegről beszélt. - Fiatal férfi, huszonkét éves, sokkos állapotban hozták be, hasi sérüléssel. Nem kapcsolta be a biztonsági övét... A vizsgálat után azonnal felnyitottuk a hasát. Megrepedt a lépe. Úgy döntöttünk, összeragasztjuk, hogy ne kelljen kivenni. McAlister professzor végezte a műtétet. Úgy tűnik, sikerült megmenteni a szervet. A beteg jól van, és az utóbbi huszonnégy órában nem változott a hemoglobinértéke - -foglalta össze a történteket, majd az egyik közelben álló orvosra nézett. Merrin lábujjhegyre állt, hogy jobban lásson. Tudta, hogy McAlister professzor az egyik legjobb hírű sebész Londonban. De amint tüzetesebben megnézte a férfit, akire Douglas pillantott, elvetette a gondolatot, hogy ő a professzor. Az az orvos ugyanis karba tett kézzel, türelmetlenül állt, és egyértelműen túl fiatal volt ahhoz, hogy professzor legyen. Sötét haja és kisportolt alakja sejtetni engedte, hogy legalább húsz évvel fiatalabb a megbeszélésen részt vevő többi vezető beosztású orvosnál. - Nem is tudtam, hogy már alkalmazzátok ezt az új eljárást. El kellett volna távolítani a szervet - vélte Sanderson doktor. - Egyenes volt a sebszél, a beteg pedig fiatal - szólalt meg a fiatalabb orvos. - Ésszerű volt megpróbálni. - És ha nem sikerült volna? - De sikerült. - És ha mégsem... ? - Egész hétvégén bent voltam. - A fiatal orvos hangjába némi ideges felhang vegyült. Megítélésem szerint nem sodortam veszélybe a beteget, Harry. Szóval fejezzük be ezt a témát! Szépen gyógyul. - Szerencsére. - Ennek semmi köze a szerencséhez. Nem először alkalmaztam ezt a módszert. - De ez még mindig csak kísérleti eljárás... - A betegek nyolc százaléka a lép eltávolítását követően rendszerint életveszélyes fertőzést kap - közölte McAlister. - Ha meg tudunk menteni egy lépet, akkor a halálozási arányt is csökkentjük. Az alkalmazott műtéti eljárást pedig engedélyezték. Az idősebb orvos láthatóan mérges volt, és a jelenlevők pillantásaiból Merrin arra következtetett, hogy az ilyen viták nem ritkák. - Hát, hajói választjuk ki a beteget... - kezdte ismét Sanderson. - Jól választottuk ki - mondta kurtán a sebész. - Folytasd, Douglas! - fordult a főorvoshoz. - Elég időt elvesztegettünk ezzel az esettel. Van még más? Douglas előhúzott egy újabb röntgenfelvételt. A Merrin mellett álló gyakornok elhúzta a száját. - Semmi kétség, ki nyerte ezt a menetet - jegyezte meg. - Mindenesetre nem az én főnököm. Gondolod, hogy ezek mindig ennyire marják egymást? - El tudom képzelni - suttogta a lány. Nagy hatást tett rá a fiatalabb sebész személye és határozott beszédmodora. Az egyetemi évek alatt hallott már néhány udvarias, szópárbajt orvosok között, de ilyen nyílt szembenállással még nem találkozott. - Úgy tűnik, a többiek már megszokták - fűzte hozzá halkan. A többi beteget is sorra vették. Minden alkalommal, amikor a véleménykülönbség újabb nyílt csatározás kialakulásához vezethetett volna, a fiatalabb orvos határozottan áttért a következő páciensre. Merrin megbűvölten figyelte az „előadást", és a csodálkozástól tátva maradt a szája. A megbeszélés végeztével azt hitte, hogy most együtt végigjárják a kórtermeket, és megnézik a betegeket, de tévednie kellett. A fiatalabb orvosnak megszólalt a csipogója, mire a férfi szélsebesen távozott. A többi orvos, mintha csak erre várt volna, szintén a dolgára sietett.
Merrin hármasban maradt Lindsay-vel és Douglasszal. - Ez igen! - füttyentett Lindsay, és összeszedte a jegyzeteit. - Mondhatom, élveztem. Ma remek formában van. Szinte láttam, hogy a jó öreg Sanderson vérnyomása az egekbe szökött, amikor a léppel műtött betegről volt szó. A főnök egyenesen a szemébe mondta, hogy az őslények korából maradt itt. Douglas elhúzta a száját. - Szegény Ludlum doktort is kiosztotta. Egy pillanatra azt hittem, hogy az öreg szívinfarktust kap. A főorvos Merrin kezébe nyomott egy halom kék tasakot és röntgenképet. - Tedd magad hasznossá, és rendezd össze ezeket! Egyébként hogy telt a múlt éjszakád, Merrin? Tudtál kicsit aludni is, miután végeztél itt? - Pár órácskát - válaszolta a lány. - Elaludtam a pihenőszobában, és egész éjjel nem szólalt meg a csipogóm. Ezért érkeztem kicsit később a megbeszélésre. ígérem, hogy többé nem késem el! - Semmi baj, nehéz hétvégéd volt - nyugtatta meg Lindsay. – Ha egy kis szerencsénk van, akkor ma délután korán végzünk. Egy ügyeletben töltött hétvége után mindig megpróbálunk négykor elmenni, ha nem jön közbe valami sürgős eset. - Lesz még igazi vizit is ma? - érdeklődött Merrin. - Mihelyt visszajön a főnök, kezdjük - válaszolt Douglas. - Hétfő reggel előbb mindig áttekintjük a hétvégi eseteket, aztán mindenki megy a saját betegeihez az osztályra. Merrin bólintott. Miután visszatette a röntgenképeket a kék tasakokba, átnyújtotta a köteget Lindsay-nek. - Köszönöm, Merrin. Na, hogy tetszik az új főnököd? Szerintem lehengerlő volt ma reggel! Merrin nagyot pislogott. - Úgy érted, ő volt McAlister professzor? - kiáltott fel önkéntelenül. Megijedt a gondolattól, hogy talán hamarosan ő maga is konfliktushelyzetbe keveredhet a professzorral. - De hát annyira fiatal! - Ez ne tévesszen meg! - fordult hozzá Douglas. - Nagyon heves tud lenni - fűzte hozzá Lindsay. - Igen, és ki nem állhatja a tökfejeket. - De mivel közülünk senki sem tökfej, mi nyugodtak lehetünk - mondta vidáman Lindsay. - Csak semmi izgalom, Merrin! Nagyon el kell szúrnod valamit, hogy tényleg leszidjon. Elsőrangú sebész és nagyon jó főnök. Jól fogod érezni magad a kórházunkban. Neil néha morog, de... Tudod, nem volt egyszerű élete az elmúlt években. - Ha ezenkívül figyelembe vesszük, hogy itt is mennyit kell hadakoznia, akkor egy kis morgás igazán érthető - mondta gyorsan Douglas. Merrin elkapta a cinkos pillantást, amelyet beszélgetőtársai váltottak. - Mi ellen kell hadakoznia? - kérdezte. - A sötét középkor ellen - mondta a főorvos elmélyített hangon, és beszédesen halántékához illesztette a mutatóujját. - Hiába kezdődött el az új évezred, az idősebb sebészek hallani sem akarnak arról, hogy olyan új műtéti eljárásokat alkalmazzunk, amelyeket a második világháború után fejlesztettek ki - tette hozzá magyarázóan. - A baleseti és a plasztikai sebészet, az ortopédia és az urológia is rengeteget fejlődött az elmúlt években, de a főnökünktől és még egy-két kollégától eltekintve, az általános sebészeten a hetvenes évek szelleme uralkodik. - Három sebész bejelentette, hogy az év végén nyugdíjba vonul, és a főnök már kijelölte az utódaikat - árulta el Lindsay. - Hamarosan tehát jobb idők köszöntenek ránk. - Igen, de jelenleg még itt vannak ezek az őslények - jegyezte meg Douglas borúsan. Merrin kisimított egy szőke hajtincset az arcából.
- De ha nem jó sebészek... - Ami a szaktudásukat illeti, nagyon jók - vágott közbe Douglas. -Csak egyszerűen már nem érdekli őket a kórházi munka. Túlságosan elfoglalja őket a magánrendelésük, ahol jó sok pénzt keresnek, ezért nincs idejük tovább képezni magukat. Az állami egészségügy közömbös számukra. A főnök mindenesetre a körmükre néz. Elhiheted nekem, hogy ha valamit tényleg elrontanak, úgy repülnek, mint a pinty. Mintegy végszóra megjelent az ajtóban a professzor. - Doug, Lindsay, indulás a vizitre! Merrin felnézett, és érezte, hogy kiveri a víz. - Üdvözlöm - nyújtott kezet neki a professzor. - Maga biztosan Ryan doktornő. Neil McAlister vagyok. Isten hozta a csapatunkban! Kipihente már az ügyeleti hétvégét? - Az elmúlt éjszaka aludtam egy kicsit - szólalt meg megkönnyebbülten Merrin. Örült, hogy a főnök nem tette szóvá a reggeli késését. - Jó magának - mondta a főnök. - Ma nagyon kell igyekeznünk, mert tízkor előadásom van. Szedjétek a lábatokat! Egyetemista korában Merrin egyszer sem látott ilyen gyorsan lebonyolított vizitet. Miközben ágyról ágyra jártak, a professzor minden beteggel váltott pár szót, türelmesen válaszolt a kérdéseikre, és alaposan megvizsgálta őket. Csak a kíséretében levő három kollégát és a nővéreket sürgette, hogy időben készítsék elő a következő beteg kartonját, és gyorsabban szedjék le a kötést a műtéti sebekről. Merrin azt a feladatot kapta, hogy minden utasítását gondosan feljegyezze egy naplóba, Lindsay a vizsgálat eredményét és az elrendelt kezeléseket vezette rá a betegek kartonjára, Douglas pedig a gyógy-szerelési kartonokat töltötte ki, továbbá a főnök kérésére odanyújtotta a röntgenképeket. Azokban a ritka pillanatokban, amikor éppen nem kellett jegyzetelnie, Merrin csodálattal figyelte a professzor precíz munkáját. Miközben minden beteg után megmosta és fertőtlenítette a kezét, a kísérete szusszant egyet, ám ő közben is utasításokat osztogatott. Akkor sem lassított az iramon, amikor ahhoz a beteghez értek, aki éjszaka jelentkezett az ügyeleten hirtelen fellépett alhasi fájdalmakkal. Douglas hosszasan vizsgálta, míg végül hajnali kettő tájban bizonytalanul vakbélgyulladást állapított meg, és felvette az osztályra. - Nem voltam és nem is vagyok teljesen biztos a diagnózisban - vallotta be. - A beteg mindenesetre nem kapott enni, és folyadékot is csak infúzióval adunk neki, de még nem jelentettem be műtétre. A professzor pár másodperc alatt döntött. - Egyértelműen vakbél - jelentette ki, miután végigtapogatta a hasat. Douglas felé intett a fejével. - Grey doktor még délelőtt kiszedi magának - mondta a betegnek. - Attól függően, hogy közvetlenül az operáció előtt milyen tapintású a hasa, vagy itt a köldöknél fogjuk felvágni, továbbá ejtünk egy kis vágást itt bal oldalt meg egy kicsit itt jobbra, meg talán még itt lent is egyet - mutatott az egyes helyekre. - De az is lehet, hogy csak egy nagyobb vágás lesz itt. - Ujjával ferde vonalat húzott a beteg hasának jobb oldalán. - Néhány nap múlva elhagyhatja a kórházat. Ezután hat hétig még nem szabad nehezet emelnie. Mi a foglalkozása? - Adótanácsadó - válaszolta a férfi. - A magam ura vagyok. - Akkor már egy hét múlva újra dolgozhat - biztatta a professzor. - Egy vagy két hétre kiírhatom betegállományba, ha akarja, de tulajdonképpen nem szükséges. - Köszönöm, professzor úr - mondta beteg. Merrin látta rajta, hogy még a kimondatlan kérdéseire is kielégítő választ kapott. - Holnap majd megnézem. Ha további kérdései lennének, Grey doktor még a műtét előtt szívesen válaszol rájuk.
Továbbindultak a következő ágyhoz, de McAlister megérintette Merrin karját, és visszatartotta. - Hívja fel a műtősnőt a 8122-es melléken, és sürgősséggel jelentse be a vakbelest! mondta halkan. - A pulzusa egyre szaporább, és elég rossz bőrben van. Mondja meg, hogy a lehető leghamarabb sorra kell kerülnie! Mindent megértett? - Igen. - Merrin szíve gyorsabban kezdett dobogni, amikor a férfi megérintette, de sikerült bólintania. Lindsay kezébe nyomta a naplót, és a nővérszoba telefonjához sietett. - McAlister professzor tudni szeretné, el lehet-e végezni egy sürgős vakbélműtétet - hadarta egy szuszra, miután bemutatkozott. - Maga Neil akarja tudni, vagy csak Douglas fontoskodik? - kérdezte a nővér kételkedve a vonal túlsó végén. - Személyesen a professzor - válaszolt Merrin. - Ő kért meg, hogy telefonáljak. De Douglas fog operálni. - Mondja meg neki, hogy negyedóra múlva kezdődhet a műtét. - A nővér hangja máris másképpen csengett, hiszen a professzor neve varázsszóként hatott. - Épp itt van nálam az ügyeletes altatóorvos, máris felküldöm a beteghez. Laparoszkópia lesz, vagy hagyományos műtét? - Azt hiszem, majd csak a műtőben döntik el - felelte a lány. - Jellemző - sóhajtott a műtősnő. Merrin a kollégái után sietett. - Negyedóra múlva kezdhetik - számolt be a professzor kérdő pillantására -, a műtősnő mindjárt felküldi az altatóorvost. - Nagyszerű, köszönöm. - McAlister Douglasra nézett. - Akkor ahogy mondtam, ez a te vakbeled lesz. Menj csak, ha akarsz, még alá kell íratnod vele a beleegyező nyilatkozatot, mielőtt elaltatják. Nélküled is befejezzük a vizitet, aztán még felmegyünk az intenzívre. Mivel Lindsay átvette Douglas munkáját, Merrinnek a jegyzetelés mellett a kórlapokat is vezetnie kellett. Mire az utolsó kórterembe értek, egészen belejött. Az intenzív osztályra már futólépésben mentek fel. - Itt csak az új betegünk van, Lindsay? - kérdezte Neil, miközben felvették a védőköpenyt, és kezet mostak. - Igen - bólintott Lindsay. - Akinek elrepedt a lépe. - Akinek összeragasztottuk a lepet - helyesbített a professzor. Merrin mintha fanyar mosolyt vélt volna felfedezni az arcán. - Véletlenül se használd az elrepedt szót, Lindsay, ha Sanderson a közelben van, mert a markába nevet! Azt reméli, hogy a beavatkozásom után darabokra esik a beteg lépe... - De ugye ez nem fordulhat elő? - riadt meg Merrin. Megrettent az eshetőségtől, hogy éppen ő lesz ügyeletben, amikor ez bekövetkezik. - Nyugalom, Ryan doktornő! Ennyire nem bízik bennem? - nézett rá vissza az ajtónyílásból a professzor. Simon DSouza sápadtnak és kimerültnek látszott, de párnákkal a háta mögött, ébren ült az ágyában. Már lekapcsolták a lélegeztető-gépről. - A beteg jól van, éjszaka nem volt semmilyen probléma, és a vérgázanalízis eredménye megfelelő - jelentette az ügyeletes orvos. Lindsay tanulmányozta a többi laboreredményt. - Rendesen működik a veséje, és a vizeletminta is nagyon jó - tájékoztatta a professzort. Neil megtapogatta a beteg hasát. - Simon, tegnap éjjel a műtét után beszélgettünk egy kicsit, de ma- ga már biztosan nem emlékszik rá. Az ütközéskor megrepedt a lépe. Ez a nyirokszerv szűri ki az elöregedett vörösvértesteket, és fontos szerepet játszik a szervezet immunrendszerében. Általában
eltávolítjuk, ha valamilyen sérülés éri, de a maga esetében sikerült megmenteni. Még egy hetet kell kórházban töltenie, utána ismét makkegészséges lesz. A beteg alig észrevehetően bólintott. - Mi lett az autómmal? Most fizettem ki rá egy halom pénzt... - A roncstelepen megtalálja... Merrinnek feltűnt, hogy a professzor hangja hirtelen milyen kimért lett. - Bizonyára az is érdekli, mi történt azzal a fiatal nőivel, akit elütött. Eltört a medencecsontja és mindkét lába, de túl fogja élni. - Igen, éppen kérdezni akartam - hebegte a beteg, és az orvos jeges pillantása elől inkább lehunyta a szemét. - Egyébként önnek nem kell tovább az intenzív osztályon maradnia. Még ma átkerül a sebészetre. Enni egyelőre nem ehet, és folyadékot is csak infúzión keresztül adunk. Óránként kaphat két jégkockát, hogy benedvesítse a száját. Cigarettázni tilos - figyelmezette a fiatalembert McAlister. Az intenzív osztály ügyeletes orvosa és a professzor elmélyült beszélgetésbe kezdett egy bonyolult sebészeti beavatkozásról. - Mr. Cavanaugh nem a mi betegünk - súgta Lindsay a lánynak -, a főnök most csak... tanácsadó. Merrin szemügyre vette a beteg ágya körül álló gépeket, monitorokat és egyéb készülékeket. Tanulmányai során nem érdekelte túlságosan az intenzív osztályon folyó munka. - Van itt még egy beteg, akinek az esetében a tanácsát kérnénk, főnök. Nagyon értékelnénk a véleményét. Neil néhány lépésnyire félrevonult a másik orvossal. Merrin követni akarta őket, de Lindsay visszatartotta. - Maradj! - súgta. - Most sem a mi betegünkről van szó. Tulajdonképpen látnunk sem volna szabad az esetet. Merrin összeráncolta a homlokát. * - Nem láthatjuk, hogy tanácsot kérnek tőle egy másik beteg ügyében? - kérdezte hitetlenkedve. - Nem, mert ez nem hivatalos felkérés - válaszolt az orvosnő vonakodva. - Az intenzíven dolgozó kollégák ezt a többi sebész háta mögött teszik, ami nem helyes. - Mégis állandóan kérdeznek? Lindsay egyetlen pillantással megadta a választ. - A főnök tényleg nagyszerű orvos, és a betegek érdekében szükség van rá, hogy kikérjék a tanácsát. De ha kiderül, akkor elszabadul a pokol - tette hozzá. Becsukta a szemét, és kezét a fülére tapasztotta. - Nem hallok, nem látok, nem beszélek, ezt ismered. Ne figyelj oda, amikor ilyesmi történik, és tegyél úgy, mintha semmiről nem tudnál! Merrin kíváncsian kutatta a kettejükhöz visszatérő professzor vonásait, de szenvtelen arcán nem fedezett fel semmilyen érzelmet. - Hopp, itt a két hölgy! Menjünk tovább, szaporán, először a kicsikhez! Hányan vannak? fordult hátra Lindsay-hez. - Öten. Az intenzív osztály előterében lehámozták magukról a védőköpenyt, és mindhárman kezet mostak. Lindsay beletekintett a mindentudó naplóba. - Tévedtem, hatan vannak! Billyn kívül ma vagy holnap mindenki hazamehet. A gyermekosztály egy távolabbi épületben volt. Egy alagúton keresztül is meg lehetett közelíteni, de ők inkább a parkot átszelő utat választották. A két nőnek igencsak igyekeznie kellett, hogy ne maradjanak le a professzortól.
A levegő hideg és csípős volt, Merrinnek mégis melege lett a nagy sietségtől. Eszébe jutott, hogy az elmúlt huszonnégy órában nem zuhanyozott, és ruhát sem váltott. A professzor megjelenése most is nagy izgalmat váltott ki mind a gyerekek, mind az osztály ápolószemélyzete körében. Merrint is lenyűgözte a főnöke. Hihetetlen, milyen gyorsan intézi a dolgát, mégis minden betegre jut elég ideje. A vizit vége felé, úgy tűnt, sikerült megfejtenie a titkát. A professzor mindent egyszerre csinált: megvizsgálta a betegeket, meghallgatta Lindsay beszámolóját a beteg állapotáról és a laboreredményekről, beszélt a nővérekkel, sőt a gyerekek szüleivel is. Ennek ellenére mindenki azt érezte, kizárólag ővele foglalkozik. Amikor végeztek a vizittel, a professzor Lindsay-hez fordult. - Légy szíves, keresd meg az irodámban ennek a csecsemőnek a hiányzó beteglapját! Talán az egyik titkárnőm felvitte magával. És mondd meg neki, hogy a nap további részében elérhet a mobilomon, ha szükség van rám... Nos, Ryan doktornő! - A szürke szempár vizsgálódva tekintett Merrinre. - Ébren van még? Micsoda kérdés! - A keresztnevem Merrin - mondta végül a lány. - Merrin Ryan. - Merrin... - A professzor benyúlt a köpenye zsebébe. Elővett egy csipogót, és a lány kezébe nyomta. - Szeretném megkérni, hogy keresse meg ennek a csipogónak tulajdonosát. Az hiszem, a belgyógyászaton gyakornok. Egész hétvégén ügyeletben volt. Neki is szőke a haja, mint magának, de nem ilyen hosszú. Nem tudok visszaemlékezni a nevére. Mondja meg neki, hogy egész éjjel nem jött hívás a csipogójára. - Ezzel Lindsay-hez fordult. - Nem kell itt maradnotok az esti vizitre. Majd holnap találkozunk. - Ez igazán furcsa - csodálkozott hangosan a doktornő, mikor kettesben maradtak. - Hogy kerülhetett a főnökhöz egy belgyógyászaton dolgozó gyakornok csipogója? Merrin érezte, hogy szédül. Még mielőtt a köpenyzsebébe nyúlt volna, már tudta, hogy üres lesz. A biztonság kedvéért megnézte a kezében szorongatott narancssárga kis szerkezet számát. - Ez nem a belgyógyászat csipogója - mondta, és megköszörülte a torkát. - Hanem az enyém. Vagyis akit tegnap a lábmasszázzsal zaklatott, az nem volt más, mint a híres McAlister professzor! Miután ő mély álomba zuhant, a főnöke kivette a csipogóját a köpenyzsebéből, hogy gondoskodjon helyette a betegeiről. Vajon mit szólna, ha tudná, hogy tegnap az új gyakornoka idegesítette halálra a pihenőszobában? 3. FEJEZET Szerencsére Lindsay nem firtatta tovább, hogyan került a csipogó a főnökhöz, mert egészen elmélyedt a gyerekosztályon készített jegyzeteiben. - Lássuk csak! Ma öten is hazamennek. Gyere, gyorsan elkészítjük a zárójelentéseket, legalább látod, hogyan kell. Bementek az irodába. Merrin még mindig nem tért magához az előbbi felismerésétől. - Mindig így rohan? - kérdezte végül habozva. - Ma egész kibírható volt - válaszolta Lindsay megértő mosollyal. - Hihetetlen a teljesítménye! - Várj csak, amíg műteni nem látod! Bámulatos a sebészi technikája, és olyan gyorsan jár a keze, hogy az szinte már ijesztő. Merrin lelkesen bólogatott.
- A hétvégén észrevettem, hogy legalább háromszor annyi beteget lát el, mint a többiek. Emellett kutatással foglalkozik, és előadásokat is tart. Hogy képes ennyi mindent egyszerre elvégezni? - Mindennap majdnem éjfélig itt van a kórházban. - Szegény felesége! - mondta Merrin részvéttel. Elképzelhetetlennek tűnt számára, hogy egy ilyen férfi nem nős. - Hogy viseli a férje munkamániáját? - Neil özvegy - közölte Lindsay, és felnézett a jegyzeteiből. - Körülbelül két éve halt meg a felesége. Én akkoriban otthon voltam a gyerekeimmel, de tudom, hogy az egész kórház hetekig gyászolta. Nővérként dolgozott a baleseti betegfelvételen, és éppen munkába jött, amikor egy részeg autós elgázolta. Szörnyethalt. Hallhattad, milyen kimérten beszélt Neil azzal a fiúval az intenzíven. Ha ittas vezetőről van szó, akkor nem ismer pardont. Simon DSouza vérében pedig a megengedett mennyiség kétszeresét mérték. Merrin szíve összeszorult. Bár alig ismerte a professzort, az elhunyt feleséget pedig egyáltalán nem, a történet mégis könnyeket csalt a szemébe. - Jaj de szörnyű! - szólalt meg halkan. - Rettenetes! Szép asszony volt? - Igen, nagyon. Douglas említette egyszer, hogy a baleset idején állítólag babát várt, de szerintem ez csak pletyka. A főnök egyébként soha nem beszél erről. - Jaj! - Merrin érezte, hogy könnybe lábad a szeme. - Jaj, szegény ember! - De nem tudsz semmiről - figyelmeztette nyomban Lindsay -, nagyon érzékeny erre a témára. - Hétpecsétes titokként kezelem - ígérte meg Merrin, és kitörölt egy könnycseppet a szeméből. A kolléganője kutató pillantást vetett rá. - És igyekezz nem beleszeretni a professzor úrba! - intette. - Azt hiszem, későn szóltál - válaszolta a lány, mintha tréfának szánná a szavait. Belül azonban érezte, hogy a szíve mást mond. - Akkor ne beszélj róla, és talán elmúlik - mondta Lindsay. Szemében együttérzés tükröződött. - Megesett ez mindnyájunkkal. - De hát te férjnél vagy! - képedt el Merrin. - Az ilyesmi akkor is megesik, ha boldog házasságban él az ember lánya egy nagyszerű férj oldalán, és van két angyali kisfia - nevette el magát az orvosnő. - Figyeld csak meg a nők arcát, amikor a főnök keresztülmegy egy kórtermen! Máskülönben meg nem hinném, hogy valaha újra megházasodik. Nem is irigyelném azt az asszonyt. Szerintem senki sem pótolhatja az elhunyt feleségét. Most a munka áll az első helyen az életében. Merrin számára ez elég elkeserítően hangzott. A történteken azonban nem tudott változtatni. Mindenesetre azt megfogadta magában, hogy mindenben segíteni fogja a professzort, amíg mellette dolgozik. A nap hátralévő részében Lindsay bevezette a kórház mindennapi életébe. Megmutatta, hogyan kell vizsgálatokat kérni, és hogyan kell kezelni a kórház számítógépes programját. Áttekintették a műtéti előjegyzést is: keddre nyolc operációt terveztek. Merrin ezután az új betegek felvételében segédkezett. - Minden héten így megy. A hétfő az egyetlen nap, amikor nem operálok, nem rendelek és előadást sem tartok - magyarázta Lindsay a délutáni teaszünet idején. - Más napokon csak a reggeli és esti viziteknél tartózkodunk az osztályon, így hétfő kivételével egész nap magadra leszel utalva. - Persze mindig odacsipoghatsz, ha szükséged van a tanácsunkra vagy segítségünkre szólt közbe Douglas, és belemarkolt a sült krumplis zacskóba, amelyet a kórház előcsarnokában nemrég nyílt McDonaldsból hozott. - Néha más klinikákra is el kell mennünk, például jövő héten, szerdán, mindketten a Szent József Kórházba vagyunk hivatalosak, de többnyire itt leszünk a közeledben.
- A főnök irodája a legfelső szinten van - vette vissza a szót Lindsay. - Két titkárnőt is tart, és ha se a csipogója, se a mobilja nem válaszol, akkor fordulj hozzájuk bizalommal, ők mindig tudják, hogy éppen hol bujkál. Douglas belekukkantott Merrin jegyzeteibe. - Ismered már a heti beosztást? A lány lapozgatni kezdett a jegyzetfüzetében. - Igen, mindent felírtam. Itt van! Holnap, vagyis kedden egész nap, valamint csütörtök délelőtt vannak az előjegyzett műtétek. Az ambuláns műtéteké á péntek, járóbeteg-rendelés szerdán délelőtt, csütörtökön délután és pénteken délután. Kedd az ügyeleti napom, ezenkívül havonta egy pénteken és egy teljes hétvégén is ügyelek. Bemehetek a műtétekre? - Ha az idődből futja - mondta Douglas tele szájjal. - Ha egyszerre operálunk két asztalon, akkor valamelyikünknek biztosan szüksége lesz a segítségedre, egyébként jöhetsz, amikor tetszik. Ha érdekel, akkor mindenképpen megéri. A professzor nagyszerű tanár, sokat tanulhatsz tőle. - Nagyon érdekel! - Merrin megfogadta magában, hogy akár mindennap éjfélig bent marad, csak hogy napközben elegendő ideje jusson a műtétekre. Az egyetemi tanulmányai során részt vett már néhány műtéten, de most igazi tapasztalatokat akart gyűjteni. Douglas bekapta az utolsó darab sült krumplit. - Mindjárt négy - pillantott a karórájára. - Felhívom az ügyeletes kollégákat, hogy lelépünk. Ma már nincs több dolgunk. - És mi lesz a ma esti vizittel? - érdeklődött Merrin. Úgy tudta, hogy esténként is minden osztályon végigjárják a kórtermeket. Lindsay megrázta fejét. - Ügyeletes hétvége után mindig korábban hazamehetünk. A főnök hétfőn csak későn ér vissza a kórházba, és általában az egyik tapasztalt nővért viszi magával vizitelni. Tudja, milyen fáradtak vagyunk. Hallhattad, ma délelőtt is mondta, hogy este már nem kell itt lennünk. Merrinnek megszólalt a lelkiismerete. Miután a lábát masszíroztatva elaludt a kanapén, biztosan többet pihent, mint a professzor. - Kicsit tovább maradok - súgta Lindsay-nek, miközben Douglas telefonált. - Ha még ma kipipálok néhány dolgot a listámról, reggel rögtön a műtőben kezdhetek. - Ahogy gondolod - ásított Lindsay. - Irigylem a lelkesedésedet. Én azonban most aludni megyek. Sok sikert! - Én is eltűnök. Elvihetlek valameddig, Merrin? - kérdezte Douglas. A lány megrázta a fejét. - A nővérszállón bérelek egy kis szobát, amíg nem találok jobbat. Lindsay és Douglas elhúzta a száját. Nyilván elképzelték, milyen odúban lakhat fiatal pályatársnőjük. - Ó, te szegény! - mondta részvétteljesen a doktornő. - Akkor holnap találkozunk. Ne dolgozd agyon magad! Merrin úgy hallotta, hogy az esti vizitekre öt és hat óra között kerül sor. Ennek ellenére hétkor, mire minden nyomtatványt kitöltött, még nyoma sem volt a professzornak. - Menj fel hozzá az irodájába, ha nem akarsz éjfélig várni rá! - biztatta az egyik nővér. Néha annyi a papírmunka, hogy csak akkor jön le - fűzte hozzá magyarázólag. Merrin úgy döntött, megfogadja a tanácsot. És ha nem találja az irodában a főnököt, majd csipog neki. A nyolcadik emeleten már minden sötét volt, csak az egyik ajtó alól szűrődött ki némi fény. Óvatosan bekopogott, de nem kapott választ. Másodszor is megzörgette az ajtót. - Igen?
Erre mély lélegzetet vett és benyitott. - McAlister professzor... - kezdte bátortalanul, aztán a hangja felmondta a szolgálatot. A professzor az ablakhoz gurított főnöki karosszékben ült, és kibámult a sötétségbe. A haja kuszán állt, mintha a kezével többször végigszántott volna rajta. Merrint igazából a szomorú tekintete és a szeme alatti fekete karikák ijesztették meg. Mindez mély fájdalomról árulkodott. - Nem akartam zavarni, főnök - szabadkozott a lány -, csak érdeklődöm, megyünk-e ma még vizitre... Kér egy kávét? - Kávét? - McAlister összeráncolt homlokkal bámult Merrinre, mintha hirtelen nem tudná hova tenni. - Nos... - Merrin vagyok. Az új gyakornok. Főnök... - Tudom, Merrin. Tudom, hogy maga kicsoda. - Kicsit megrázta a fejét, és felállt a székből. - Kávét? Nem, köszönöm. - Akkor talán egy hamburgert? - ajánlotta a lány. - Leszaladok a földszintre, és gyorsan hozok egyet. Biztosan éhes. - Nem vagyok éhes. - Ha Neilt meglepte is, hogy az új gyakornok mennyire tájékozottnak tűnik az étkezési szokásait illetően, nem mutatta. - Nem várom el, hogy egy ügyeletben töltött hétvége után mellettem strázsáljon. Nem mondták a többiek? - De mondták, én akartam maradni... Elég megviseltnek néz ki. Talán fáj a feje? Hozzak egy fájdalomcsillapítót? Vagy bármit? - Nem. Semmit. - McAlister ismét megrázta a fejét, mintha komor gondolatokat kellene elűznie. Merrin aggódva tekintett rá. Ez a férfi nem a reggel megismert, erőt sugárzó professzor! - Máris indulunk, hogy maga minél előbb hazamehessen - mondta Neil határozottan, és belebújt a köpenyébe. - Történt valami napközben valamelyik osztályon, amiről tudnom kellene? - Nem, semmi - mondta Merrin. Örömmel állapította meg, hogy a professzor visszanyerte magával ragadó lendületét. A vizit most is elég gyorsan zajlott, de nem olyan erőltetett iramban, mint reggel. McAlister türelmesen elbeszélgetett a betegekkel, mindenekelőtt azokkal, akikre másnap műtét várt. - Az intenzív osztályon már jártam, a gyermekosztályon pedig egyedül is meg tudom nézni azt az egy beteget - közölte, miután a sebészeten végeztek. - Köszönöm, Merrin. Menjen haza és aludja ki magát! - És maga? - kérdezte önkéntelenül a lány. Hirtelen felrémlett előtte, milyen állapotban találta a professzort az irodában. - Maga is hazamegy aludni? - Hogy...? - A férfi arcvonásai inkább csodálkozást, mint haragot fejeztek ki. Merrin felbátorodva folytatta: - Maga is nagyon fáradt lehet. Egész hétvégén talpon volt. Rendesen ki kellene pihennie magát. A papírmunka igazán várhat. - Nézze... - Sajnálom, professzor úr, nem szeretnék udvariatlan lenni, de tényleg elég fáradtnak látszik. - Tessék? - Szerintem egyenesen haza kellene mennie - tette hozzá gyorsan Merrin. Bár érezte, hogy túl messzire merészkedett, mégsem hagyhatta abba. - Vagy nem is, azt hiszem, először ennie kellene valamit, utána menjen csak haza aludni - javította ki magát. - Értelmetlen mindennap a végkimerülésig dolgozni, főleg nem egy ilyen megerőltető hétvége után. Az a benyomásom, hogy saját magával feleannyira sem törődik, mint a betegeivel. - Valóban. - A professzor fásultan bólintott. - Tényleg nem törődöm magammal.
Merrin az igaza biztos tudatában tovább erősködött: - Képzelje el, mi lenne, ha megbetegedne! összeomlana a kórház! - Gondolja? - Igaz, hogy csak rövid ideje vagyok itt, de ennyit azért észrevettem - jelentette ki a lány. Jó éjszakát, főnök! - Mondani akart még valamit, bocsánatkérés-félét az előző éjszakai viselkedése miatt, de inkább reggelre halasztotta. Már így is elvetette a sulykot. És mindezt az első napon! Merrin nem töltötte valami jól az éjszakát. Bár hamar elaludt, álma nagyon nyugtalan volt, és amikor reggel felébredt a szállón a kicsi, túlfűtött szobában, egyáltalán nem érezte magát kipihentnek. A hideg zuhany azonban felfrissítette. A csípős fagyban megszaporázta a lépteit, és olyan korán beért a kórházba, hogy a vizit kezdetéig még az előző napi laborvizsgálatok eredményeit is rendszerezni tudta. Lindsay és Douglas egyszerre érkezett. - Sanderson doktor elkapta a főnököt a folyosón, és méltatlankodik a minőségbiztosítás bevezetése miatt - újságolták. - A főnök felöltötte a türelmetlen ábrázatát, úgyhogy nyilván hamar lerázza. Valóban így történhetett, mert amikor beléptek az osztályra, McAlister már ott várt rájuk. - Jó reggelt! Kezdhetünk? - kérdezte. Merrin megkönnyebbülten állapította meg, hogy valamivel kipihentebbnek tűnik: kihúzta magát, és hangja erőt sugárzott. Szürke szemének pillantásával végigmérte a lányt, aki úgy érezte, mintha megsimogatta volna. - Akkor induljunk! Már betolták az első beteget a műtőbe, igyekeznünk kell. Megint végigszáguldottak a kórtermeken. A gyermekosztályt hagyták utoljára. A professzor intett Merrinnek, hogy kövesse. - Legyen szíves, töltsön ki helyettem néhány űrlapot! - kérte, és a legközelebbi telefonhoz sietett. Merrin némán állt mellette, amíg tárcsázott. - Neil McAlister vagyok... Igen... Valaki keresett a csipogón - magyarázta, aztán rövid szünet után élénken folytatta: - Mondja meg neki, hogy siessen! Igen, várok. A lány további utasítás híján ránézett. McAlister azonban ahelyett, hogy megmondta volna, milyen űrlapokat kell kitöltenie, Merrin csipogójára szegezte a tekintetét. Szó nélkül kikapta a kis eszközt a köpenyzsebből, és figyelmesen megnézte az előlapba karcolt számot. Felemelte a fejét, és kérdően felvonta a szemöldökét. - Igen. Nagyon sajnálom - hadarta bűntudatosan a lány. - Én voltam az. Nem akartam letagadni... De fel kellett volna fednie a kilétét! - Ez változtatott volna valamit? - Valószínűleg nem - ismerte be Merrin, és nyelt egyet. - Csak nem lettem volna olyan erőszakos. - Sokáig aludt? - Reggelig. Őszintén szólva a vizitről is elkéstem. Miért nem ébresztett fel? És nem kellett volna magával vinnie a csipogómat. - Nem okozott semmi gondot. - McAlister még mindig gyanakvóan ráncolta a homlokát. Gyakran kér ismeretlen férfiaktól egy kis lábmasszázst? - Maga nem... - A férfi átható pillantásától Merrint elöntötte a forróság. - Maga nagyon kedves. - Kedves? - Neil összeszorította a száját. - Ugyan... Valaki beleszólt a kagylóba. Merrin fellélegzett.
- Igen, itt vagyok - erősítette meg a professzor. - Mondja meg neki, hogy legfeljebb még tíz másodpercig várok. Ám alig telt el öt másodperc, a helyére tette a kagylót. - Felejtse el az űrlapokat, Merrin! Viszont menjen fel a titkárnőmhöz, Mrs. Waltonhoz, kérje el tőle a legutóbbi cikkemet a vastagbéldaganatokról, és olvassa át! Most pedig indulás vissza a főépületbe! Kettesével szedték a fokokat a hatodik emeletig, ahol a műtők voltak. Merrin kifulladt a lépcsőmászásban, a főnöke azonban még a levegőt sem szedte szaporábban. - Az egyes műtőben leszek, amennyiben érdekli, mit csinálok - nézett hátra a nyomában loholó gyakornokra. Hogy érdekel-e? Hat lóval sem lehetne visszatartani, gondolta vidáman Merrin. 4. FEJEZET Mivel előző este Merrin mindent gondosan előkészített, gyorsan haladt a főnök új utasításainak teljesítésével. Be kellett jelentenie a betegeket a laborba, röntgenre, műszeres vizsgálatokra, fizioterápiára és gyógytornára, ráadásul egy nővér is megjelent az íróasztalánál egy halom papírral a kezében. - Tudom, hogy rengeteg a dolgod, de sürgősen kellenének a zárójelentések: Mr. Andrews és Mrs. Stokes ma hazamehet. - Megcsináltam, már csak ki kell nyomtatni - válaszolt a lány ragyogva. - Mr. Abdullahé is készen van. Mindhármuknak jelentkezniük kell a háziorvosuknál. Szükséged van még valamire? Celia nagy szemeket meresztett. - Nem is rossz, pedig ez az első heted! Majd szólok, ha van valami újabb kérés. Tizenegykor Merrin felment a műtőbe. Bemutatkozott a nővérnek, aki beengedte az előtérbe, és részletesen elmagyarázta neki, hogyan kell viselkedni a műtőben, majd elirányította az öltözőbe. - A ruhák a kettes ajtó mögött vannak, cipőt és fejfedőt is ott találsz. McAlister professzor általában az egyes műtőben operál, Douglas ma délelőtt a hármasban van, délután pedig együtt lesznek az egyesben. - Rendben, köszönöm. - Merrinen várakozásteljes izgalom lett úrrá. - Maszk? - A műtők előtt van kirakva, közvetlenül a műtőbe lépés előtt kell feltenni, minden alkalommal újat. El ne felejtsem, add oda a csipogódat! - nyújtotta a kezét a nővér. - A főnök ki nem állhatja, ha megszólal műtét közben. Majd én veszem a hívásokat, és szólok, ha fontos. Merrin fehérneműre vetkőzött, aztán a méretére való nadrágot és inget keresett. A tükörbe pillantva megállapította, hogy a felvett ruhadarabok nem túl előnyösek a számára. A nadrág övét többször körbe kellett tekernie a derekán, hogy le ne csússzon, és az ing is nagynak bizonyult: a kivágásban túl sok látszott a melléből. Erre találékonyan magára ragasztotta az anyagot egy ragtapaszcsíkkal. Még több gondot okozott dús hajának eltüntetése, végül nagy nehezen minden tincsét sikerült begyömöszölnie a sapka alá. Cipőből végképp nem talált a saját méretére valót. Türelmetlenül belelépett egy számmal nagyobb lábbelibe, és gyors léptekkel a mütő felé vette az irányt. Nem tudta, melyik ajtón kellene belépnie, így az előkészítőn keresztül közelítette meg a helyiséget; itt altatták el a betegeket. Az üveges ajtón keresztül bekukucskált a műtőbe. Bent már sokan voltak: két altatóorvos, a főnök, Lindsay és két ismeretlen nő műtősruhában, valószínűleg nővérek. Négy ijedt képű orvostanhallgató is állt a fal mellett, továbbá egy műtősnő, aki az előkészített műszereket és varróeszközöket ellenőrizte.
Merrin tétovázva benyitott. A professzor rögtön észrevette, és rászólt: - Mosakodjon be, Merrin! Aztán jöjjön vissza segíteni! Shirley! - fordult a műtősnőhöz. A kisasszony Merrin, az új gyakornokunk. Mutasd meg neki, légy szíves, hogy mit kell csinálnia, mielőtt bejön ide! A műtősnő a pártfogásába vette Merrint. - Erre gyere, kedves! Új vagy itt? - Most hétvégén kezdtem. Tudom, hogy be kell mosakodni és steril köpenyt venni, csak régóta nem voltam műtőben. - Nos, akkor láss hozzá! - mondta barátságosan Shirley, és kinyitotta az egyik vízcsapot. Hozok köpenyt. Használhatsz jódos szappant? - Igen, szerencsére nem vagyok allergiás a jódra - nyugtatta meg Merrin. Buzgón szappanozni kezdte a kezét és az alkarját a folyékony fertőtlenítő szappannal. - Hatos méretű kesztyű kell? - kérdezte tőle vizsgálódó tekintettel a műtősnő. - Azt hiszen, igen. - Miután bemosakodott, és a hátán megkötötték a köpenyt, óvatosan felhúzta a gumikesztyűt. Pontosan illett a kezére. - Hova álljon Merrin? - kérdezte Shirley a főnöktől, amikor visszatértek a műtőbe. - Lindsay jobbjára - döntött McAlister. - Adjatok neki egy sámlit! Merrin félénken Lindsay mellé lépett. Mivel a műtőasztal a professzor magasságához volt állítva, még lábujjhegyen ágaskodva is alig látott valamit. Megörült, amikor meghozták neki a kis fém sámlit és ráállhatott. Lindsay egyik kezében kampó volt, a másikban pedig a szívócső. Odaadta Merrinnek a kampót, és megmutatta, milyen szögben kell tartani. - Lindsay, minden rendben a szívócsővel? - kérdezte Neil nyugodtan. - Tartsd ide, mindjárt vágok! Merrin látta, hogy a főnök csipesszel megfog egy béldarabot. Köréje steril kendőket tettek, hogy tisztán tartsák a hasüreget. A professzor szikével felvágta a belet. - Látja, mit csinálok? - kérdezte. - Igen! Bélanasztomózis lesz: egyesíti a két bélrészlet végeit. Már el is távolította a tumort? - csodálkozott Merrin. - Ott van a tálon. Az egyik nővér meg is mutatta a tálat. - És a beteg mája? - Ép. Nincsenek áttétek. A nyirokcsomók is épek. - Neil egymáshoz illesztette a két béldarabot. - És most mit csinálok? - Nem kézzel varrja, géppel akarja összekapcsolni - mondta Merrin, és feszülten figyelte a sebész kezét. - Ez azt jelenti, hogy nem kell kivezetést készíteni a hasfalon? - A daganat lehetővé tette, hogy az eltávolítása után egyesíthessük a belet - magyarázta a professzor. - Biztos benne, hogy elegendő a gépi összekapcsolás? - kételkedett Merrin. - Biztos vagyok. - McAlister egy másodpercre felnézett. Pillantásában vidámság bujkált. - És ha nem marad így? - kíváncsiskodott tovább a lány. - Nem biztonságosabb kézzel varrni? Lindsay némi rosszallással tekintett Merrinre, de a professzor nem neheztelt rá. - Tapasztalt sebész esetén mindkét módszerrel tökéletes az eredmény - jelentette ki. - Én pedig elég tapasztalt vagyok. - Most valóban úgy tűnik, hogy minden rendben van - ismerte el Merrin. - De mi lesz később? A professzor ismét feltekintett, és türelmesen tovább magyarázott:
- Nem lesz semmilyen komplikáció, Ryan doktornő. Mr. Wilson szépen kipiheni magát, és tíz nap múlva hazaengedjük. - Úgy tudom, hogy géppel elhelyezett varratok esetén nagyobb az esély a tumor újbóli megjelenésére - csillogtatta a szaktudását Merrin. - Bizonyos körülmények esetén így igaz - bólintott McAlister. Határozott mozdulatokkal tovább dolgozott. - Sajnálom, azt hiszem, kicsit leegyszerűsítettem a dolgokat, ez hiba volt. Amiről maga olvasott, az állatokkal, laborban végzett kísérletekre áll. A valóságban és emberek esetében nem mutattak ki ilyen veszélyt. Éppen a múlt héten jelent meg az egyik mérvadónak tekinthető szaklapban egy cikk arról, hogy gépi módszerrel végzett műtét után kisebb az esély a tumor újbóli megjelenésére. - A maszk felett röviden ismét a lányra tekintett, és szeme vidáman felcsillant. - Sikerült eloszlatnom a kételyeit, doktornő? - Igen, sikerült - válaszolt Merrin őszintén. - Köszönöm szépen. A professzor visszahelyezte az összevarrt bélszakaszt a hasüregbe, majd Lindsay-hez fordult: - Vedd át a helyemet! Be tudod fejezni? Lindsay megkerülte a beteget. - Minden világos, főnök. - Ollót Merrinnek! Fonalat Lindsay-nek! - rendelkezett McAlister. -Jó munkát, lányok! A pihenőszobában vagyok, ha szükségetek van rám. Merrrin közreműködésével Lindsay rutinosan összevarrta a szöveteket, majd a bőrt is, aztán bekötötték a sebet. A beteget leemelték a műtőasztalról, és áttették egy kerekes ágyra, hogy az ápoló átguríthassa az őrzőbe. A doktornők levetették magukról a kesztyűt, a zöld műtősköpenyt meg a sapkát. - Ügyes vagy, gyorsan végeztünk - állapította meg Lindsay. - Megmutatom, hol van a pihenőszoba. Mindjárt megyek én is, csak telefonálok az óvodába. Tudod, Ben, a kisfiam kétszer hányt éjszaka. Csak biztos akarok lenni benne, hogy jobban érzi magát. A professzor egyedül volt a helyiségben. Egy fotelban ült, térdén egy nyitott szaklap hevert, és éppen telefonált. Futó pillantást vetett a belépő Merrinre. A lány érezte, hogy hirtelen" kiszárad a szája. Még soha nem találkozott ilyen vonzó férfival. Igaz, eddig nem is érdekelték a feltűnően jóképű férfiak. Akkor sem vonhatnám ki magamat a hatása alól, ha semmit sem tudnék róla, gondolta. Fekete hajú, izmos és titokzatos. Nem csoda, hogy tetszik, mondta magában. Neil McAlister olyan férfi, aki után bomlanak a nők. - Igazad van, Tim, de honnan vegyük rá a pénzt? - szólt a professzor a telefonba. Beszéltél már valakivel az egyetemről? - Itt egy pillanatnyi szünetet tartott, és a lány kávéfőzés közben hallhatta, hogy a hangja kissé ingerültté válik. - Jól van, rendben, megpróbálom. Jövő héten találkozom vele, akkor majd megemlítem ezt az ügyet is. - Ezzel letette a kagylót. Merrin átnyújtott neki egy bögre kávét és két csokoládés kekszet. Neil kérdően tekintett rá. - Mi ez? - Kávé. Vagy inkább teát szeretne? Tejjel vagy cukorral? - Nem, a kávé megfelel. Tej és cukor nélkül. Nézze, Merrin! Nem várom el, hogy kávét hozzon nekem. - Magának nem készített volna - jegyezte meg a lány tárgyilagosan, és helyet foglalt a professzorral szemben. - Éppen akartam, amikor megszólalt a telefon... - Értem. Igya csak meg, különben kihűl! És egye meg gyorsan a kekszet is! Ez volt a két utolsó darab a szekrényben!
- Merrin... - Az orvos elkomorodott. Szerencsére nem volt ideje megszólalni, mert váratlanul belépett Lindsay. Gondterhelt volt az arca. - Ben nincs jól. Tegnap éjjej. azt hittem, hogy a sok fagylalt miatt hány, de most is rosszul érzi magát. Semmit nem eszik, és hőemelkedése van. Valószínűleg nem komoly a dolog, de Henry ma Bristolba utazott egy konferenciára, és hat előtt biztosan nem ér haza. Főnök... - Menj csak! - engedte el Neil egyszerűen. - Sajnálom - mondta Lindsay, de látszott rajta a megkönnyebbülés. - Köszönöm, csak meg akarok róla bizonyosodni, hogy nincs nagyobb baj. Megpróbálok minél előbb visszajönni. - Nem kell sietned, majd csak boldogulunk nélküled is. Douglas-nak nem kell segítség, a gyakornokunk pedig mellettem lesz. Lindsay gondolatai már a fiánál jártak, és gyorsan elbúcsúzott. - Még soha nem asszisztáltam - vallotta be Merrin, amikor kettesben maradtak. így tartotta becsületesnek, mert ha a professzor netán meggondolja magát, időben kereshet maga mellé tapasztalt segítséget. - Máskor is tartottam már kampót és vágtam fonalat, de ennél többet nem bíztak rám. Remélem, nem tartom fel a tapasztalatlanságom miatt a munkájában. - Jól állunk idővel - nyugtatta meg a főnök. Szórakozottan elvette az egyik kekszet, majd ismét belemélyedt a szakirodalom tanulmányozásába. Bejött az altatóorvos is, és töltött magának egy bögre kávét. - Folytathatjuk, Neil, vagy előbb erőt kell gyűjtened? A professzor nem vette zokon az ugratási. Bizonyára régóta ismerik egymást, gondolta Merrin. - Ha bemutatsz az új gyakornokunknak, mesélek neki egy kicsit az aneszteziológiáról. - Elnézést. Merrin Ryan, Christopher Jennings - intézte el a bemutatást röviden McAlister. - Előre figyelmeztetlek, hogy Merrin az én gyakornokom. - Hé, ne legyél ennyire érzékeny! - nevette el magát az altatóorvos, és a Neil előtt árválkodó kekszdarabot mustrálgatta. - Csak nem akarod véletlenül megenni? Neil elkapta a lány rosszalló pillantását. - Félek, hogy igen - mondta, és bekapta a kekszet. - Sajnálom, Chris. Merrin örült parányi győzelmének. - Figyelnem kell valamire a most operált betegnél? - érdeklődött. - Ugyanis ma ügyeletben vagyok. - Csak a szokásos fájdalomcsillapítókat kapja, de ezzel törődnek az ápolónők. Ha meg gond adódna, úgyis szólnak magának. Egyébként mindjárt hozzák a következő beteget. Lenne kedve segíteni az altatásnál, Merrin? - kérdezte az aneszteziológus. - Nagyon szívesen! - A lány felhörpintette a kávéját. - Elmehetek Jennings doktorral, főnök? Nincs kifogása, ha továbbképzem magamat? - Csak nyugodtan! - McAlister fel sem pillantott a cikkből. - Kellemes szórakozást! Merrin a műtő előterében találkozott megint a professzorral, aki félig már bemosakodott. Ő is kinyitott egy csapot, és folyékony szappant nyomott kezére a fali tartóból. - Hihetetlen, hogy ennyire látni lehet a hangszalagokat! - lelkendezett. Még mindig nagyon izgatott volt, hiszen az imént elsőre sikerült neki bevezetnie á gégébe az altatócsövet. - Képzelje, Jennings doktor megengedte, hogy én intubáljak! Természetesen végig mellettem volt és segített, de akkor is. Nem gondoltam volna, hogy a hangszalagok tényleg úgy néznek ki, mint a tankönyvekben. A professzor kissé előrehajolt, hogy leöblítse magáról a szappant. - Az egyetemen nem tanult intubálni? - kérdezte. - Csak gumibabán gyakoroltunk. Ezt is, meg az újraélesztést is. Az intenzíven vagy a műtőben messziről láttam, de abból semmit nem lehet tanulni. - Chris szívesen foglalkozik majd magával. Jelenleg nincs gyakornoka, és imád magyarázni.
Merrin bólintott. - Igen, ez jó lenne. McAlister könyökével elzárta a csapot, és magasba emelte a karját, hogy a víz lecsöpöghessen róla. Merrin nekilátott a második szappanozásnak. - Minden annyira izgalmas itt a számomra, és olyan sokat tanulhatok! Remélem, hogy sokáig megtartom ez a lendületet. - Próbálja meg! Merrin felpillantott a furcsa hangsúlyra. A pillantásuk találkozott, és a lány egy percre azt hitte, hogy megszűnt körülötte létezni a világ. Nem tudta megfejteni a professzor tekintetét. - Maradjon ilyen lelkes! - biztatta McAlister. - Ez nagyon sokat ér. Próbálja megtartani a lelkesedését, amíg csak lehet! A lány összeráncolta a homlokát. - De maga is ilyen - mondta halkan. Látta, sőt érezte, hogy a férfi milyen sok energiával és szenvedéllyel végzi a munkáját. - Szereti a munkáját, nem? - Szeretni... Ez nagyon súlyos szó. - De mégis érez egy kis... lelkesedést? - Talán egy kis kielégülést. Lelkesedést már nem. - Egy szavát sem hiszem el! - kiáltott fel Merrin. Egy pillanatig egymás tekintetébe mélyedtek. - Nem hiszem el, hogy egy ilyen ember, mint maga, így viselkedne, ha nem szeretné a munkáját. Maga saját magát csapja be. Már megszokta a szomorúságot, és mindent ezzel az érzéssel közelít meg. A férfi szürke szeme keskeny réssé szűkült, és továbbra is mereven nézte a lányt. - Maga még nagyon fiatal, Merrin Ryan. Ez talált. Merrin lesütötte a szemét. - Ez nem bűn - mondta halkan. - A professzor úr pedig nem olyan öreg, hogy így beszéljen. Bocsánat, nem akartam udvariatlan lenni. Csak mindig őszintén kimondom, amit gondolok. Maga szerint ez nem helyes? - Megszoktam, hogy mindenkitől unalmas és szokványos mondatokat hallok. - Attól tartok, ilyenekkel nem szolgálhatok. - Merrin hirtelen rádöbbent, hogy a férfi testi közelsége lángot lobbant benne. Nem volt már ártatlan virágszál, tudta, mit jelent a testi kívánás. De ez más volt, olyan belső tűz, amely az egész testét átjárta. A lába reszketni kezdett, és meg kellett kapaszkodnia a mosdó peremében. - Sajnálom - mentegetőzött remegő hangon. - Nem akartam megbántani. - Maga most nem steril - mondta a férfi szárazon. Merrin megütközött arckifejezését látva tovább beszélt: - A keze, Merrin! Hozzáért a mosdóhoz. Kezdheti elölről a bemosakodást. - Milyen figyelmetlen vagyok! Sajnálom... - A lány szája annyira kiszáradt, hogy alig jött ki hang a torkán. - Nem gondoltam erre. Nem fog többször előfordulni. - Arra számított, hogy a professzor ingerült lesz, de pillantásában némi melegséget vélt felfedezni. - Csak nyugodtan, alaposan! Nem kell kapkodnia. Shirley hirtelen ott termett, és ráadta a steril köpenyt a professzorra. - Elkezdjük maga nélkül. Jöjjön be, ha elkészült! Merrin újra beszappanozta az alkarját. Még mindig remegett a keze. Tulajdonképpen eddig soha nem volt igazán szerelmes, mindig túl józannak tartotta magát ahhoz, hogy az érzelmei uralkodjanak rajta, így nem tudta eldönteni, hogy most a nagybetűs szerelemmel álle szemben. Igaz, testi vágyat is érzett Neil iránt, de biztos volt abban, hogy csupán szexszel nem lehetne kielégíteni. Akarja ezt a férfit. Hiába tűnik elérhetetlennek, jobban meg akarja ismerni. Ha ez szerelem, akkor nagyon gyorsan támadt. Azok után, amit tapasztalt és látott, meg amit Lindsay mesélt, nem lepte meg a hirtelen rátörő heves érzelem. Nagyon sajnálta a férfit,
amikor azon az emlékezetes éjszakán találkoztak. A kedves ismeretlen annyira szomorú volt, hogy egészen természetesnek tűnt, amikor benne rokonszenve ébredt iránta. A jelenlegi állapotán azonban nem segít az akkori sajnálat. A mindig két lábbal a földön álló Merrin Ryan fülig beleszeretett a főnökébe! Két napja kész orvosnő, és ez azt jelenti, hogy még öt hónapot, három hetet és három napot együtt kell dolgozniuk. Elviselhetetlennek találta a gondolatot, hogy ilyen hosszú ideig titkolja az érzéseit. Túlságosan őszinte ember ahhoz, hogy ilyesmit akár csak képzeletben is átéljen. Előbb vagy utóbb tehát el kell mondania a professzornak az igazságot, különben magától fog rájönni. Elhúzta a száját. Vajon mi tennék, ha kiderülne, hogy valóban szerelmes vagyok belé? És mindenekelőtt ő mit tenne? 5. FEJEZET A következő műtét kitűnő lehetőséget nyújtott Merrinnek, hogy a professzor legendás sebészi módszerét behatóbban megismerje. Ezúttal a hasüreg jobb oldalán, a felszálló vastagbél egy szakaszát kellett eltávolítani. McAlister türelmesen elmagyarázta a beavatkozás egyes mozzanatait, de közben olyan gyorsan dolgozott, hogy Merrin alig bírta követni az asszisztálással. - Tud csomózni? - kérdezte a professzor váratlanul. Boszorkányos ügyességgel mozgatta ujjait, helyezte el a kampókat, csipeszeket és csomókat a hasüregben. - Nem nagyon - ismerte el a lány. Elméletben ugyan pontosan tudta, hogyan kell fogni a csipeszt és a tűt, de ha a gyakorlatban most megpróbálná, biztosan csak ügyetlenkedne. - Most nincs idő kipróbálni. Fent az irodámban van gyakorlókészlet, azt kölcsönveheti. Ha már biztos a dolgában, megnézem, mit tud. Utána a műtőben is csomózhat. Hamarosan az utolsó öltés is a helyére került, és a műtősnő feltette a steril kötést. Az egész műtét varázslatos gyorsasággal, simán, mondhatni, elegánsan zajlott. Merrin el sem tudta volna képzelni, hogy valaha is mást csináljon, és elragadtatottan felkiáltott: - Sebész leszek! - Ez nagyszerű! Több nőre van szükség ezen a pályán - vélte a főnök. - Egy órával ezelőtt még aneszteziológus akart lenni - jegyezte meg kajánul Chris, és a professzorra kacsintott. - Nem csapodár maga egy kicsit, Ryan doktornő? - Ugyan, Chris! Egyszerűen csak nagyon fiatal! - szólalt meg McAlister. Merrin érezte, hogy a szája megint kiszárad, mert a professzor mellé lépett, és kicsomózta hátán a köpenyt. - Ebben már megegyeztünk, ugye, Ryan doktornő? - Talán meglepi, McAlister professzor, de nagykorú vagyok. Vezethetek autót, van szavazati jogom, sőt alkoholt is fogyaszthatok nyilvános helyen - heveskedett Merrin. Kínosan érintette, hogy a professzor felemlítette a négyszemközti beszélgetésüket, és az érintése is teljesen felkavarta. - Hosszúra nyúlt gyermekéveim alatt még egy orvosi diplomát is sikerült szereznem a londoni egyetemen. Az altatóorvos elnevette magát. - Jól csinálja, Merrin. Ossza csak ki a professzor urat! Ne hagyja magát megfélemlíteni! - Ryan doktornőt nem lehet megfélemlíteni - jelentette ki McAlister szárazon. - Ez meg mit jelentsen? - kérdezte a lány. - Gondolom, négy fiútestvér mellett kellően megedződött - mondta a férfi közömbösen. Merrint megdöbbentette, hogy az orvos erre a jelentéktelen részletre is emlékezik az éjszakai társalgásukból, a nevét azonban elfelejtette. - Nem edződtem meg. Csak megtanultam, hogyan kell magamat megvédeni - vágott vissza.
- Ezt a képességét itt nem lesz alkalma hasznosítani. - McAlister egyenesen a szemébe nézett. - Itt senki nem fogja megtámadni. - De maga megtámadta Sanderson doktort - mondta Merrin lassan, és kibújt a köpenyből. A többiek rendet raktak a műtőben, csörömpöltek a műszerekkel, és a beteggel foglalkoztak, senki sem figyelt rájuk. - És Ludlum doktort is. Vizitkor szépen kiosztotta. - Sanderson doktor és Ludlum doktor elég idősek és tapasztaltak, hogy megvédjék magukat. - McAlister felszegte a fejét, a szeme összeszűkült. - Maga viszont nem idős, és nem tapasztalt. Lehet, hogy van szavazati joga, de hozzájuk képest csecsemő. - Tehát biztonságban érezhetem magamat? - Bizonyos határig. A főnök veséző pillantásától a lány megint remegni kezdett. - De ne tegyen rossz fát a tűzre! - És ha már megtörtént? - suttogta Merrin rekedten. A professzor megrántotta a vállát. - Még gyakorlaton van - mondta könnyedén. - Esetleg hibázott? Elkövetett valamit, amiről tudnom kellene? - Még nem biztos, hogy hiba, de szerintem nem akarja hallani. Személyes ügy, nem a munkával kapcsolatos. McAlister levette a maszkot. - Merrin... - És az én gondom, nem a magáé. Ne aggódjon! Benézek az osztályra, mielőtt hozzálátunk a következő műtéthez - fűzte hozzá, és lesütött szemmel, gyorsan elfordult. - Már több mint két órája, hogy eljöttem. - Örült, hogy ezzel a hihető ürüggyel elmenekülhet. Az osztályon Celia nővér megnyugtatta, hogy minden rendben volt a távolléte alatt. Mire visszaért a műtőbe, az aneszteziológus már elaltatta a következő beteget. Merrin újra megpróbált intubálni, de ezúttal nehezen találta meg a hangszalagokat. Az altatóorvos kivette kezéből a csövet, és simán ledugta a beteg torkán. - Vastag a nyaka - mondta megnyugtatóan. - Ne keseredjen el, ez is csak gyakorlat kérdése! Pár hónap múlva remekül megy majd. - Intett az ápolónak, hogy betolhatja a beteget a műtőbe. Merrin elindult bemosakodni. A professzor már beszappanozta magát, éppen vizet folyatott a karjára. - Ha dolga van az osztályon, akkor nem kell itt maradnia - mondta közömbösen. - Egyedül is boldogulok. - Most nincs rám szükség. Szívesen itt maradnék - jelentette ki Merrin, és a legtávolabbi mosdóhoz vonult. - Ha megengedi. - Persze. A lány lehajtotta a fejét, és igyekezett a bemosakodásra összpontosítani, amikor csüggedt sóhajt hallott. - Merrin, amiről az előbb beszélgettünk... Remélem, nem azt akarta mondani, hogy... - Felejtse el, kérem - szakította félbe Merrin a férfit határozottan, és olyan indulatosan nyomta meg az adagolót, hogy a kelleténél jóval több folyékony szappan fröccsent a kezére. Feltehetnék egy kérdést az előző műtéttel kapcsolatban? Már akkor is meg akartam kérdezni, csak féltem, hogy butaság. Miért nem laparoszkópiás módszerrel dolgozott? - Nagyon okos kérdés! - jelentette ki dicsérőleg a professzor, miután egy vizslató pillantással nyugtázta, hogy Merrin ismét kitér a magántermészetű beszélgetés elől. Onkológiai eseteknél nem pártolom az úgynevezett kulcslyukműtétet. Technikailag persze lehetséges, de nagyon nehézkes és időigényes. A magam részéről a minél rövidebb ideig tartó beavatkozás híve vagyok, továbbá ha feltárom a hasüreget, sokkal többet látok, mint egy
csövön bevezetett minikamerával. Ezenkívül kisebb a valószínűsége, hogy elkerüli a figyelmemet egy kóros nyirokcsomó. A szóban forgó beteget ráadásul előzőleg már operáltuk. - Ez miért fontos? Az esetleges összenövések miatt? - Pontosan. A betegünknek az utóbbi öt évben eltávolítottuk a méhét, és epeműtéte is volt. Ilyen esetben nagy a valószínűsége az összenövéseknek, és veszélyes gyulladás is kialakulhat. Tehát minden amellett szólt, hogy feltárjam. A soron következő műtét csak kisebb beavatkozás volt, utána mindenki szétszéledt ebédelni. Merrin visszatért az osztályra, hogy elintézze a papírmunkát. Később ő is lement az étkezőbe. Éppen amikor fizetett a pénztárnál, megszólalt a csipogója. Gyorsan betette az előrecsomagolt szendvicset a köpenye zsebébe, és szaladt telefonálni. Nem sürgős esethez hívták, csak a főnök egyik titkárnője kereste, hogy felmehet a gyakorlókészletért. - Máris indulok - mondta. Abban bízott, hogy most biztosan nem fut össze a professzorral, aki valószínűleg még ebédel. - Rendben - válaszolt a titkárnő. - Éppen elmenőben vagyok, de kikészítem magának a dobozt az asztalra. Amikor a lány belépett a szobába, földbe gyökerezett a lába. A főnök ugyanis az ajtónak háttal, az íróasztalon ült, és telefonált. Hanyag testtartása és a műtősruhából kilátszó kidolgozott izmai láttán Merrinnek megint kiszáradt a szája. Szerette volna megnedvesíteni az ajkát. Magának sem merte bevallani, mivel. McAlister nyilván meghallotta, hogy nyílt az ajtó, és hátrafordult. Mialatt tovább beszélt a telefonba, nem vette le szemét a lányról. - Kedden általában nem tudok - mondta a kagylóba. - Akkor mindig ügyeletben vagyok. Vagy két hét múlva csütörtökön, fél nyolckor, vagy ebben a hónapban már egyáltalán nem. Merrin kínosan feszengett. Pillantásával igyekezett megkeresni a gyakorlókészletet, de nem látta sehol. Most, hogy észrevették, nem mehet ki szó nélkül, az nagyon nevetségesen hatna. - Akkor csütörtökön fél nyolckor - szólt McAlister határozottan. -Rendben, Laura, akkor találkozunk. Laura... Merrin fejében különböző képek villantak fel a női név hallatán. Amikor a professzor végre letette a kagylót, rögtön védekezni kezdett: - Bocsánat, azt hittem, ebédelni ment. - Nem voltam éhes. - Akkor egye meg ezt a szendvicset! - Kivette zsebéből a zacskót. -Szendvics. Csak sonka és tojás van rajta. Nem valami változatos a kínálat az étkezdében. - Borzalmas a konyhájuk. Mit jelentsen ez, Merrin? - Talán valami rejtett anyai ösztön munkál bennem - szólt a lány. -Engem is meglep. Egyébként nem érdekelnek mások alvási, illetve étkezési szokásai. Csak nézegetni akarja, vagy meg is eszi? - Megeszem. - McAlister kibontotta a szendvicset az átlátszó fóliából. - Köszönöm szépen. - Szívesen! - Merrin kutatva körbenézett. - A titkárnője szólt, hogy elvihetem a készletet, amelyen gyakorolni tudnék. - A másik asztalon lesz. - Neil előrehajolt, és kihúzta a fekete dobozt egy iratcsomó alól. Shirley majd ad magának fonalat. Ha segítségre van szüksége, csak szóljon! Merrin megköszönte a lehetőséget, de megfogadta magában, hogy inkább Douglastól vagy Lindsay-től kér segítséget. Már önmagában attól a gondolattól, hogy valahol kettesben ülnek, és a sebészi csomókötés gyakorlása közben összeér a kezük, kiverte a veríték. A délutáni műtéteken Merrin csak szemlélőként volt jelen. Most is McAlister operált, a gyermeksebészeti osztály főorvosa és a saját műtéteivel már végzett Douglas asszisztált neki.
A műtőasztalnál nem jutott hely a gyakornoknak, de a kis betegek feje mellől mindent jól látott. A professzor ismét részletesen elmagyarázta neki az egyes lépéseket. öt órakor végeztek, aztán a két ügyeletes, Douglas és Merrin lement az ambulanciára, ahol elég sokan várakoztak. Többeket visszarendeltek ellenőrzésre, vagy időpontot adtak nekik egy bonyolultabb műszeres vizsgálatra. Két beteget azonban Merrin felvett az osztályra. Az egyik egy tizenkét éves fiú volt, vakbélgyulladás gyanújával, őt rögtön bejelentette műtétre. A másik, egy ötven körüli nő, hasfájásról és lázról panaszkodott. Douglas arra gyanakodott, hogy az epéjével van gond. - Antibiotikum és infúzió - mondta, miután mindketten megvizsgálták a beteget. - Kérj neki részletes laborvizsgálatot, süllyedés, májfunkció satöbbi, és keress valakit, aki reggelre megcsinálja az ultrahangot! Ha tényleg műtétre van szükség, még be tudjuk szorítani csütörtökre. A főnök nem szereti, ha szenvedni hagyjuk a betegeket. - Rendben! - Merrin mindent gondosan lejegyzett. Miután a beteget felvitette az osztályra, sietnie kellett a műtőbe, hogy a vakbeles kisfiú operációjánál segédkezzen. Egyedül varrhatta be a sebet. Lassan megszokta a műtő hangulatát, és az operáló személyzet is elfogadta. Douglas a csipogóján értesítette a főnököt, amikor végeztek, és tíz perc múlva elindultak vizitelni. - Lindsay ma már nem jön vissza - közölte a professzor röviden. -Bennek nyilvánvalóan mumpsza van. Holnap a nagymama vigyáz rá, de ma Lindsay szeretne a gyerekkel maradni. Akkor kezdjük! Nálatok mi újság? - Két új betegünk van: egy tizenkét éves vakbeles fiú, őt már meg is operáltuk, és egy ötvenéves nő, akit epehólyag-gyulladás gyanújával vettünk fel - jelentette Douglas. Ekkor megszólalt a csipogója. -Megint itt a hasfájásos ember. Mindig bejön, ha unatkozik magyarázta Merrinnek. - Egyedül is elintézem. Csak beszélgetni kell vele egy keveset. Kísérd el a főnököt a gyermekosztályra! Csatlakozom hozzátok, amint tudok. Douglas eltűnt, Merrin és a professzor pedig a gyermek kórtermek felé vette az irányt. - Milyen volt a vakbél? - érdeklődött McAlister. - Teljesen be volt gyulladva - válaszolt a lány. Igyekezett lépést tartani. - Vörös, duzzadt, gennyes. - Douglas engedte, hogy segítsen? - Én varrtam. Géppel! A végén még profi leszek. - Remek! - Merrin örömére a férfi visszanevetett rá. - Nézze át még egyszer az anatómiát, és a hétvégén gyakorolja a csomózást! Ha bemutatja, mit tud, Douglas talán megengedi, hogy maga is operáljon. - Gondolja? - A lehetőségre a lány szeme elkerekedett. - Ez nagyszerű lenne! - Majd beszélek vele. - Ezer köszönet! - Merrin hagyta, hogy a férfi megelőzze, és amikor már háttal volt neki, észrevétlenül megérintette a karját. Érezte, hogy a belsejében forróság árad szét. A gyermekosztályon rengeteg tennivaló akadt, de a reggel operáltak közül mindenki jól érezte magát. A régebben bent fekvők közül pedig néhányan hazamehettek, miután a professzor részletesen elmondta a további tennivalókat a szülőknek. Amíg az orvos a szülőkkel beszélt, Merrin elkezdte megírni a zárójelentéseket. Ám a főnök olyan gyors volt, hogy nem bírta tartani a tempót. Mire McAlister végzett, neki már három űrlap hátránya volt. - Még három hátravan - lengette meg a papírokat. - Menjen csak előre, főnök, én is indulok hamarosan! A férfi nem mozdult, lecövekelt a parányi orvosi szobában. - Segítek magának - mondta egyszerűen, és leült a szemközti íróasztalhoz. - Mit csináljak?
- Csak ezeket a rubrikákat kell kitölteni. Be kell írni a felvétel időpontját, az elbocsátás időpontját, a diagnózist satöbbi. Minden adatot megtalál a betegkartonokban. Csendben körmöltek egy darabig. - Ebbe a nagy rubrikába mit kell írni? Összefoglalja a műtétet, vagy a háziorvos úgyis kap egy másolatot a műtéti leírásból? Merrin közelebb hajolt, és megpróbált nem gondolni arra, hogy milyen közel ülnek egymáshoz. - Azoknál, akiket maga operált, általában ilyeneket írok: zavartalan sebgyógyulás, könnyű hashajtó javallott, hat hét múlva ellenőrzésre visszarendelve McAlister professzorhoz. - Általában ilyeneket ír - mulatott a professzor. Merrin érezte, hogy elpirul. - Úgy értem, az elmúlt két napban ilyeneket írtam - magyarázkodott. - Tudom, hogy még új vagyok, de olyan érzésem van, mintha már régóta itt dolgoznék. - Ez igaz. Ezt megint hogy kell érteni? A lány kérdően feltekintett. - Baj? - Hogy baj-e? - A professzor lélegzetvételnyi szünetet tartott. -Nem, nem baj. A figyelemreméltó lenne a helyes kifejezés - mondta végül, és lendületesen aláírta a papírokat. Több nincs? Merrin lehajtotta a fejét. - Egy még hátravan. Nem kell megvárnia, míg elkészülök. - Azért én mégis megvárom. A szobában rövid ideig teljes volt a csönd. - Most pedig elmegyünk vacsorázni - szólalt meg McAlister, amikor a lány végre letette a tollat. 6. FEJEZET - Vacsorázni? - Merrin sóbálvánnyá meredten nézett McAlisterre. -De hiszen ma ügyeletben vagyok. Nem hagyhatom el a kórház területét. - Nem is étterembe akarom csábítani - mondta az orvos szárazon. -Csak ide le, a kórházi McDonaldsba. Maga fizette az ebédemet, viszonzásul én fizetem a vacsoráját. - Rendben, nagyszerű lesz - bólintott Merrin. Igyekezett eltitkolni, hogy majd szétveti az öröm. Nem akart egyetlen alkalmat sem elszalasztani, amikor a férfi közelében lehet. - Szólok Douglasnak a csipogóján - folytatta McAlister, és hogy világossá tegye, nem az a célja a meghívással, hogy kettesben legyenek, hozzátette: - Később ő is utánunk jöhet. A főorvos valóban hamarosan követte őket a gyorsétterembe, és evés közben a professzorral belemélyedtek közös kutatási témájuk megvitatásába. Merrin némán eszegette a hamburgerét. Bár érdekesnek találta a témát, úgy döntött, hogy inkább csöndben marad. Később majd alaposan kifaggatja a főorvost. A főnökének azonban feltűnt a hallgatása. Amikor Douglas felkelt az asztaltól, hogy valami desszertet hozzon magának, kérdően tekintett a lányra: - Leharapta a nyelvét? - Nem, érdekes a téma, de ma már annyi kérdéssel zaklattam. Féltem, hogy az idegeire megyek, - Mondtam magának, hogy gyakorlaton van. Ezenkívül kifejezetten üdítőnek találom a kérdéseit. Arra emlékeztet, milyen lelkes voltam a maga korában. - McAlister eltolta maga elől a maradék sült krumplit, és egy hajtásra kiitta a kávéját. - Doug, felmegyek a laborba - fordult a visszatérő főorvoshoz. - Szólj fel telefonon, ha van valami gond! Végül is azonban semmilyen gond nem volt. Az ügyeleti hétvégére visszagondolva, Merrin szinte furcsállta is, hogy tizenegykor már semmi dolguk nem akadt.
- Dőlj le kicsit! - javasolta neki Douglas. - Hívlak, ha segíthetsz a betegfelvételnél, és az osztályokról is csipognak a nővérek, ha szükség lesz rád. A csipogó csak egyszer szólalt meg az éjszaka folyamán, akkor is csupán azért, mert az egyik beteg kiesett az ágyból. Szerencsére nem sérült meg, röntgenre sem kellett elküldeni. Merrin így félóra múlva visszatérhetett pihenni. Másnap aztán annyi tennivalója akadt a műtétre előjegyzett új betegek felvételével kapcsolatban, hogy a járóbeteg-rendelésre sem tudott lemenni. Alig várta, hogy csütörtökön ismét bepillanthasson a professzor kiváló műtéti technikájába. Péntek délelőtt kivételesen elmaradtak az ambuláns műtétek, mivel McAlister és Lindsay az orvosi kamara ülésén vett részt. - Ha nem érnek vissza a délutáni járóbeteg-rendelésre, kénytelen leszel besegíteni jelentette be Douglas a kávészünetben. Ebédnél azonban megjelent Lindsay. - Te jó szagú rezeda, a főnök ma is mindenkit rendesen kiosztott! -újságolta vidáman. Sajnálhatjátok, hogy nem lehettetek ott. Csúcsformában volt, főleg amikor az új továbbképzési rendszer került szóba. Kettőkor Lindsay és Douglas átsietett a rendelőbe, Merrin azonban az osztályon maradt, hogy befejezze a szokásos papírmunkát. Közben két műtétre előjegyzett beteg is jelentkezett. Mire időpontot kért számukra a még hiányzó labor-, röntgen- és keringésfünkció-vizsgálatokra, délután négy is elmúlt. A járóbeteg-rendelésen tömeg fogadta. Fehér köpenyes orvosok és nővérek szaladgáltak egyik vizsgálóból a másikba, a váróteremben türelmetlenkedtek a betegek és az őket kísérő hozzátartozók. Amikor Douglas elloholt mellette, Merrin kezébe nyomott néhány kartont, és megkérte, hogy vizsgáljon meg egy beteget, mielőtt ő vagy a professzor is megnézné. Mintegy végszóra, felbukkant McAlister, és beterelte őket egy szabad vizsgálóba. - Az első két hétben Merrin csak megfigyelő lehet - közölte ellentmondást nem tűrő hangon. Elvette a lánytól a kartonokat, és visszaadta Douglasnak. - A gyakornokunk majd csak akkor vizsgálhatja meg egyedül a betegeket, ha már elég tapasztalatot szerzett. - Lerakta a hóna alatt szorongatott betegkartonokat az íróasztalra, kiteregette maga elé a legfelsőből kivett beutalókat és leleteket, majd előhúzott zsebéből egy diktafont, és tagoltan beszélni kezdett: - Köszönjük, hogy rendelőnkbe irányította a betegét, Mr. Grethent. Nem észleltünk kóros elváltozást, de egyetértünk önnel abban, hogy a tünetek miatt további vizsgálatokra van szükség. Az ön szíves beleegyezését megelőlegezve két hét múlva vastagbéltükrözésre jelentettem be a beteget. Üdvözlettel: Neil McAlister. Másolatot küldjön a szokott helyekre! Kikapcsolta a diktafont, és Merrinre nézett: - Ma Douglasszal akar kezdeni? A főorvos hallótávolságon kívül, az egyik nővérrel beszélt. - Nem. Ha lehet, inkább magával maradnék - mondta Merrin. - Rendben. Az egyes vizsgálóban találkozunk. - McAlister magához intette az egyik nővért. - Anita, az ötösben kiszedhetik az utolsó varratokat Mr. Layer sebéből. Azt a férfit, akit a hetesben vizsgáltunk, hazaengedtem. Mr. Grethent két hét múlva visszarendeltem vastagbéltükrözésre, adjon neki tájékoztató anyagot a vizsgálatról, az íróasztalon nem találtam. Mrs. Port is hazamehet, mihelyt a csövet kiszedik. - Főnök, kérhetem a véleményedet egy esettel kapcsolatban? - nézett be az ajtón Lindsay. - Neil, itt van a kettős kontrasztvizsgálat eredménye, amelyet látni akartál - állta el a professzor útját Douglas, egy röntgentasakkal a kezében. - Szerintem a következő hétre is be kell rendelnünk a beteget. - Azt mondta, hogy Mrs. Port csövét szedjük ki? - kérdezett vissza Anita.
- Igen, Mrs. Port csövét ki lehet szedni - erősítette meg a főnök higgadtan. - Merrin, maga menjen az egyesbe! - Igen, megyek az egyes vizsgálóba - ismételte meg Merrin. - És még azt hittem, hogy gyorsak a vizitek - mondta inkább magának menet közben. Zúgott a feje. Anita meghallotta a megjegyzését. - Ez már semmi - súgta. - Mostanában csak kétszáz beteget kell megnéznünk. Az igazgatóság ugyanis panaszkodott, hogy állandóan túlórázunk, ezért csökkenteni kellett a betegek számát. Azelőtt mindig legalább háromszázan jöttek rendelési időben. - Délután ötig? - csodálkozott Merrin. - Inkább hétig - mondta a sokat tapasztalt nővér halvány mosollyal. - Néha nyolcig is elhúzódott a rendelés. A professzor úr mindig hazaküldte az orvosokat, de ő itt maradt, amíg az utolsó beteget ellátta. Ezt manapság is nemegyszer megteszi. - Pedig nem egészséges ilyen sokat dolgozni. - Ezt próbálja meg elmagyarázni neki! - sóhajtotta a nővér és az égre emelte a szemét. Évek óta rágjuk a fülét, de meg sem hallja. A délután észrevétlenül elrepült, és hat órakor még mindig vagy húsz beteg ült a váróban. - Hagyjátok rám őket! - mondta a professzor. - Doug, nézd meg, hogy az osztályon minden rendben van-e, aztán mindhárman leléphettek. Szólj az osztályos nővéreknek, hogy ma kicsit később kezdem a vizitet! - Köszönjük, főnök! - Douglas és Lindsay nyomban letette a papírokat. Nem is titkolták, mennyire örülnek, hogy hazamehetnek. Merrin hibásnak érezte magát. A kérdéseivel valószínűleg rengeteg időt elvett a professzortól, aki részben miatta kényszerül túlórázásra. Ő tehát nem mehet el. - Itt maradok - jelentette ki eltökélten. Kollégái az értelmi képességeiben kételkedve pillantottak rá az ajtóból. - Segítek magának, professzor úr. Mit csináljak? McAlister arcán mintha egy pillanatra kétségbeesés tükröződött volna, de nem vitatkozott. - Menjen a hármasba, és vizsgálja meg Mrs. Colbyt! Rögtön megyek én is. Merrin örült, hogy mégis önálló munkát bíztak rá, és elsietett. Mrs. Corby harminckét éves háziasszony volt, és már hat hónapja bizonytalan hasi fájdalmakat érzett. Merrin megvizsgálta, de nem észlelt semmiféle elváltozást. - Mindenki, még a háziorvosom is azt mondta, hogy valószínűleg semmi komoly bajom nincs. Elküldött vérvételre, és igazán alaposan megtapogatott, de... valami miatt nem tudok megnyugodni. Biztos vagyok benne, hogy nem komoly... - Nagyon fontos, hogy bizonyosságot szerezzünk - bólintott Merrin egyetértően. - Remélem, nem rabolom feleslegesen McAlister professzor idejét -horgasztotta le fejét az asszony. - A háziorvosom először nem akart beutalót írni, de amikor olvastam az újságban, hogy a professzor az egyik legjobb sebész az országban, akkor ragaszkodtam a beutalóhoz. - Senki idejét nem rabolja - nyugtatta meg Merrin. Bár az volt az érzése, hogy a betegnek inkább belgyógyász szakorvoshoz kellene fordulnia, nem mondta ki a véleményét. Ismerte már annyira a főnökét, hogy tudja, nem fog neheztelni. Hamarosan megérkezett Neil, aki szintén elvégzett egy gyors tapintásos vizsgálatot. Ám ahelyett, hogy megnyugtatta volna a beteget, komoly arccal leült mellé. - Jövő héten, csütörtökön megvizsgálom a vastagbelét egy kis csővel, amelynek a végére kamera van erősítve. így közelebbről meg tudom nézni a nyálkahártyáját. Merrinnek furcsa módon az az érzése támadt, hogy a beteg megkönnyebbült. - Elaltatnak a vizsgálat közben? - Nem, végig ébren lesz, de nem kell félnie, nem fájdalmas a vizsgálat. Utána rögtön hazamehet, viszont nem vezethet autót, valaki másnak kell fuvaroznia. Csütörtökön nagyon
elfoglalt vagyok, ezért valószínűleg csak későn fog sorra kerülni. Van, aki vigyázzon a gyerekeire? - Anyám vagy a férjem haza tud vinni. A gyerekeim még csak hetes kilencévesek, szükségük van az anyjukra. Aggódnom kellene? - Azért jött ide, mert már aggódik. Ha minden jól megy, akkor a jövő héten megnyugodhat. Az ön korában nagyon valószínű, hogy minden rendben van. Ha netán mégis találunk valamit, akkor majd nyugodtan leülünk, és közösen eldöntjük, mi legyen a következő lépés. - Köszönöm. - Mrs. Colby megpróbált mosolyogni. - Köszönöm, hogy komolyan vesz, professzor úr. - Hétfőn hívja fel a titkárnőmet! - mondta McAlister, és felírta a telefonszámot egy cédulára. - Most már nincs bent, de hétfőn majd mindent megtud tőle. Egyébként a vizsgálat előtti napon diétát kell tartania, és gyógyszert is be kell vennie. Merrin nem akarta feltartani, ezért a kérdését addig magában tartotta, míg az utolsó beteggel is végeztek. - Nem vettem észre semmi különöset Mrs. Colbynál - vágott bele, amikor Anita begyűjtötte tőlük a betegkartonokat. - Miért kell ilyen sürgősen megtükrözni? - Mrs. Colbynak tumor van a vastagbelén - közölte McAlister halkan. Merrin elképedt. - Honnan tudja? - Nem vagyok benne biztos, de nagyon erős a gyanúm. Tapasztalat, megérzés, nem tudom, miért. Maga semmit sem érzékelt? - Nem, semmi szokatlant. - A jobb oldalon nagyon enyhe duzzanatot éreztem. Nagyon kicsi. Nem akartam a beteget nyugtalanítani, ezért nem kértem meg magát, hogy még egyszer tapogassa meg. - Én semmit sem vettem észre - suttogta Merrin lesújtva. - Annyira alaposan megvizsgáltam, és mégsem éreztem... - A maga tapasztalatával senki sem vette volna észre - vigasztalta McAlister, és a szemébe nézett. - Szerencsére minden lelkiismeretes háziorvos újabb vizsgálatra küldené az ilyen beteget, ha továbbra is fennáll a panasz, úgyhogy kontrasztanyagos vizsgálat vagy tükrözés során előbb vagy utóbb kiderülne a baj. - Mrs. Colby túlélheti? - Remélem. - Még olyan fiatal! - Igen. - Neil valamit firkantott a jegyzetfüzetébe, majd becsukta. -Előfordul az ilyesmi. Kivette a kazettát a diktafonból, és a betegkartonok tetejére helyezte. - Na végre! - tette csípőre a kezét Anita. - Majd én mindent elrakok, ti csak menjetek! mosolygott Merrinre. - Pihenjetek jól! Viszlát, a jövő héten, Neil! McAlister a szeme sarkából a gyakornokára pillantott, de még mielőtt kinyithatta volna a száját, a lány megelőzte: - Maradok. Megyünk vizitre? - Ez a kötelességünk - mondta a főnök egy ferde mosoly kíséretében. - Professzor úr, elmúlik idővel? - kérdezte Merrin, miközben a fő-épület felé siettek. - Úgy értem, az a rettenetes érzés, amelyet egy ilyen Mrs. Colby-féle diagnózis vált ki. - A professzor arcán semmi érzelmet nem fedezett fel, ő maga azonban a legszívesebben elbőgte volna magát. - Meg lehet ettől szabadulni? - Nem. - De hozzá lehet szokni? - Soha... - A lépcsőházban a professzor egy pillanatra Merrin felé fordult. - Ahhoz talán hozzászokik, hogy az érzéssel találkozik, de magához az érzéshez soha.
- Maga mégis nagyon nyugodtnak, sőt szenvtelennek látszik. - Az a munkám, hogy megoldjam a problémát, és nem az, hogy siránkozzam. Szedje a lábát, vannak más betegek is! A főépületben fekvő betegek ellenőrzése után a gyermekosztályra siettek. Ezúttal az összekötő alagúton keresztül mentek, mert kint szitálni kezdett a hó. Ismét barátságtalanra és hidegre fordult az idő. Miután a gyerekeket is megnézték, Neil elküldte a lányt: - Már csak egy betegünk maradt az intenzíven, őt egyedül is meg tudom nézni. Későre jár. Köszönöm a segítségét, menjen szépen haza! - És maga? - kérdezte Merrin önkéntelenül. Sötét karikákat látott a férfi szeme alatt. Maga is nagyon fáradt. Hazamegy? Neil összeráncolta a homlokát, és rövid ideig a lányra meredt. - Köszönöm az érdeklődését, Merrin, de boldogulok maga nélkül is -mondta végül hűvösen, és elfordult. - Hétfőn majd találkozunk. Merrin eredetileg azt tervezte, hogy este az évfolyamtársaival moziba megy, de Mrs. Colby esete túlságosan megviselte. Nem érzett magában elég erőt, hogy bebuszozzon a belvárosba, és hazavonszolta magát a kicsi szobájába. Nagyon éhes volt, és az unalmas zacskós leves helyett inkább pizzára vágyott. Meleg pulóvert, kesztyűt, sálat, sapkát, vastag dzsekit vett fel, és újra nekivágott a sötét, hideg estének. A lámpák fényében látta a saját leheletét. Amikor az első sarkon megpróbált átkelni a túloldalra a fagyott hóval borított úttesten, lefékezett előtte egy sötétített üvegű, drága autó, és a vezetője előzékenyen átengedte. Hálásan odaintett a sofőrnek, aki lassan követte, és gombnyomásra, hangtalanul leeresztette az ablakot. - Merrin? - szólt ki. A lány megrezzent, és hátrafordult. Az autóban Neilt pillantotta meg. - Hamar végzett - jegyezte meg elégedetten, és lejjebb húzta a sálat az arcából. - Bölcs döntés volt. További kellemes estét! - Farkasordító hideg van. Elvihetem valahová? - Épp csak leszaladtam egy pizzáért - mondta a lány, és bizonytalanul egy villogó neon felirat felé bökött. - Már nincs messze. Talán ötven méter. Ha mozgok, nem érzem a hideget. McAlister áthajolt a bőr anyósülésen, és kitárta a kocsi ajtaját. - Szálljon be! - mondta ellenkezést nem tűrő hangon. - Szálljon be, elviszem odáig! Merrin szíve a torkában dobogott, de engedelmeskedett. - Hát ez igazán szép kocsi. Milyen márkájú? McAlister megvonta a vállát. - Nem mindegy? Négy kereke van, négy ajtaja, és ha kell, Boncidáig is elvisz. Legközelebb csak akkor szólalt meg, amikor megálltak a pizzéria előtt. - Nem valami fényes hely - jegyezte meg. - Nem tudom, még soha nem jártam itt - vallotta be Merrin. Kikapcsolta a biztonsági övet, és elkezdett kikászálódni a kocsiból. - Várja valaki? - A lány kérdő pillantására McAlister hozzáfűzte: -Csak magának vásárol, vagy még valakinek a szállóról? - Csak magamnak - mondta Merrin habozva. - Akkor inkább elviszem egy másik helyre - szólt a férfi. - Üljön vissza! Kicsivel lejjebb, ebben az utcában van egy másik étterem. Kösse be magát! - Nagyon kedves magától. - Merrin belesüppedt a kényelmes ülésbe, levette a kesztyűjét, sapkáját és sálját. - Maga nagy pizza szakértő?
- Nem igazán. - A férfi pillantását nem lehetett megfejteni. - Viszont négy évig főorvos voltam a kórházunkban. Mivel akkoriban még minden harmadik éjjel ügyeltünk, az összes étkezési lehetőséget ismerem a közelben. - Hol dolgozott még? - Három évet lehúztam a Szent Márkban, hármat meg a clevelandi klinikán, az Államokban. A többi időt itt töltöttem, az állami egészségügyben. - És melyik egyetemre járt? - Meg akarja írni az életrajzomat? - Nem. - Merrin lesütötte a szemét. - Sajnálom. Nem akartam faggatni. Csak azt akartam kérdezni... Nyugodtan szóljon rám, ha az idegeire megyek! - Megérkeztünk - Neil behajtott a parkolóba, és leállította a motort. -Megvárom. Túl messze vagyunk már a kórháztól ahhoz, hogy gyalog menjen vissza. - Köszönöm - mondta a lány hálásan. Nemsokára visszatért két kartondobozzal, és az egyiket McAlister elé tartotta. - Magának a Szupert hoztam. Magamnak pedig kagylósat. Nem várom el, hogy velem egyen, de valamit ennie kell. A férfi felsóhajtott. - Merrin... - Kérem, a kedvemért. Ez az anyai ösztön csak akkor tűnik el, ha előtte teljesen kiélem. Ezenkívül elhozott idáig, hát meg kell köszönnöm. - Jó, de én fizetek - mondta McAlister megadóan. - Csak nem fog megsérteni! - Merrin felemelte az egyik doboz fedelét, és beleszippantott az illatba. A szeme sarkából látta, hogy a férfi még mindig bámulja. - Legyen szíves, vigyen vissza, ha nem akarja, hogy éhen haljak! Neil csak kisvártatva indította be a motort. - Máshová megyünk, az közelebb van - mondta lassan, és balra kanyarodott. - Ha nincs ellene kifogása. - Nincs. - Merrin próbált nyugodtan a férfira nézni, de szíve erősen kalapált. Tulajdonképpen mindegy, hová visz, mindegy, mit fog tenni velem, nekem minden jó, amit csinál, vallotta be magának. Talán itt az idő, hogy felfedjem, mit érzek iránta? 7. FEJEZET Neil a kórház közelében, egy többlakásos ház legfelső, harmadik emeletén lakott. A nagy belmagasság, a sok szoba, a tágas helyiségek és a fényűző berendezés ellenére a lakás nem kápráztatta el Merrint. - Valahogy olyan... komor - jegyezte meg, miután az előszobában felakasztotta a dzsekijét a kovácsoltvas fogasra, és körbenézett. A központi fűtésnek köszönhetően kellemes meleg fogadta, a szobák berendezését azonban ódivatúnak találta. Az egész lakás tele volt zsúfolva cikornyás, kényelmetlen bútorokkal. - Soha nem vágyott kertre? - Ezen még nem gondolkoztam - mondta McAlister, és a pizzás dobozokkal előrement az étkezőbe. - Bevallom, egész másra számítottam. Magához jobban illenek a modern dolgok csevegett fesztelenül a lány, és borzongva végighúzta kezét a sötét, dombornyomású tapétán. - Nyugdíjas öregurak laknak ilyen környezetben! Több fény és levegő kellene. Meg nagyobb ablakok, sok szobanövény! Azonkívül kidobhatná ezt a szörnyű szőnyeget. A parkettára meg ráférne a csiszolás. - Nem töltök itt túl sok időt - mondta a férfi elutasítóan. - Kér egy kis bort, vagy inkább valami alkoholmentes üdítőt?
- Vörösbort, köszönöm, valami könnyűt. Milyen tisztaság van! - Van takarítónőm, ő törődik mindennel. Azt hiszem, hetente háromszor vagy négyszer jön. Chianti jó lesz? - Kitűnő! - Merrin felnézett a mennyezetre, és elhúzta a száját. Rettenetesnek találta a díszes stukkókat, amelyeket ráadásul arannyal is befuttattak. - Gondolt már arra, hogy leveresse ezeket? - A feleségem egy kiváló mesteremberrel készíttette ezeket a díszeket - közölte a férfi halkan. - Ó! - Merrin kis híján elsüllyedt szégyenében. - Már megint túl sokat jártattam a számat... Azt hiszem, most inkább elmegyek, ha akarja. - Nem, nincs semmi baj - legyintett a házigazda. Ő is felnézett a plafonra, majd összeráncolta a homlokát, mintha először látná a mennyezetet. - Ha jobban belegondolok, igazat kell adnom magának. -Átnyújtott a lánynak egy pohár bort, magának pedig elővett egy üveg kólát a tátongóan üres hűtőszekrényből. - Egészségére! Merrin felemelte a poharát. - Nem iszik velem bort? - kérdezte. - Nem, hiszen ma még vezetek. - Majd hívok taxit. - Nem. - Hát, végül is itt maradhatnék. Találkozott a pillantásuk. McAlister arcán gyors egymásutánban először zavarodottság, majd ijedtség, végül egyértelmű elutasítás látszott. - Nem! - Miért nem? - Egyszerűen nem. - Azért, mert a beosztottja vagyok? - Gyakran tesz ajánlatot a főnökeinek? - Nem. Egyszer ugyan bele voltam bolondulva egy tanáromba, aki nagyon jó előadásokat tartott embriológiából. Gyönyörű, dús haja volt, és a legszebb hangon beszélt, amelyet valaha is hallottam. - És? - És semmi. Viszonzatlan vonzalom maradt. Szerintem észre sem vette, hogy létezem. Pár hét alatt elmúlt. Nem voltak igazán mélyek az érzelmeim, mert amikor valaki felvilágosított, hogy valójában parókát hord, rögtön elmúlt a nagy szerelem. - Merrin fürkészve a professzor hajára nézett. - A magáé eredeti... - így van. - McAlister cseppet sem tűnt vidámnak. - Mondja meg nekem, Merrin Ryan, mit csináljak magával? - Lefekhetne velem. - A férfi arca elsötétült, ezért Merrin gyorsan hozzátette: - Nem, ez mégsem jó ötlet. Nem vagyok éppen az esete. - Maga nagyon csinos lány. - Rendben, megértettem. - Merrin elnézett a férfi mellett, és egy cikornyásan faragott komódra szegezte pillantását. - Túl fiatal vagyok. Túl jelentéktelen. Túl ostoba. - Túl fiatal, túl szép, túl okos. Megismétlem: túl fiatal. - Már majdnem huszonöt éves vagyok. - Én pedig már majdnem negyvenéves. - Hazudós! Nemrég múlt harmincnyolc. Láttam a személyzeti listán. - Végül is mindegy. A pizzánk pedig közben kihűl. Nem eszünk? Merrin nagyot kortyolt a borból.
- Ha mással nem óhajt megkínálni... Ehetünk a dobozból, vagy megterít kínai porcelánnal, ezüst evőeszközzel? - Megehetjük a dobozból. Nincs barátja? - Haverjaim vannak. De ha az érdekli, hogy van-e jelenleg komoly kapcsolatom, akkor a válaszom: nem. - A lány kézbe vett egy szelet pizzát. - Jelenleg nincs barátom. És magának van barátnője? - Nincs. - Miért nincs? - Meg kell indokolnom? - Még mindig a feleségét gyászolja? - Elég, Merrin! - A férfi letette a pizzát a kezéből. - Most már tényleg legyen elég! - Rendben. - Merrin újabb falatot tömött a szájába. A felesége említése bizonyára túl fájdalmas és személyes téma a számára, gondolta. Úgy vélte, nincs joga, hogy tovább kínozza. Azt sem várhatja el, hogy Neil viszonozza az érzelmeit, és egy halott asszonyra sem lehet féltékeny. De a tudat, hogy ilyen mély érzelmekre képes, a síron túl is, még vonzóbbá tette számára a férfit. - Nagyon finom a pizza - szólalt meg újra. Ezzel elfogadta, hogy a beszélgetésük ismét személytelenné válik. Kicsit még beszélgettek a kórházi munkáról, aztán mialatt a férfi kiment a konyhába kávét főzni, ő ismét körülnézett. - Nem gondolt még arra, hogy áttörjön néhány falat? - kiáltott ki a konyhába. - Akkor kialakíthatna egy szép nappalit. - Nem kíván túl sokat? Azt akarja, hogy kidobjam a szőnyeget, leveressem a plafonról a stukkókat, és még a falakat is lebontassam? -kérdezett vissza hangosan Neil, aztán bekapcsolta a kávéfőzőt. - Megmondaná, hogy közben hol lakjam? - Hát nálam! - vágta rá a lány vidáman. McAlister arcán ismét átsuhant egy árnyék. - Ne aggódjon, csak tréfáltam! Ezenkívül nem is férne el nálam. A személyzeti szállón, ahol lakom, az ágy, az asztal és a szekrény között magam is csak úgy tudok megfordulni a cellámban, ha behúzom a hasamat. Egyébként hol vannak a fényképek? - Milyen fényképek? - A családjáról. A feleségéről. A rokonairól, a barátairól... – Merrin felállt. - Nincs itt egyetlen személyes tárgy sem. - Átment az előszobába. - Nem bánja, ha körülnézek? - A mosdót keresi? - Lehet, hogy közben oda is bemegyek, feltéve, ha ráakadok. Csak egy kicsit körbe szeretnék járni. - Alig várom, hogy halljam az újabb belsőépítészeti javaslatait - sóhajtotta a férfi. Feketén kéri a kávét? - Igen, egy kockacukorral. McAlister hamarosan a vendége nyomába eredt, kezében két bögre kávéval. A vendégszobában talált rá a lányra, aki az ablaknál állt, és kibámult a hóesésbe. - Semmi zaj nem szűrődik be az utcáról, bizonyára hő- és hangszigeteltek az ablakok állapította meg Merrin. - Tudja, ez a lakás tényleg rémes. Elhiszem, hogy egy vagyonba került, de komor, lehangoló, és áporodott a levegője. És magának minden este ide kell visszajönnie. Ha a maga helyében lennék, eladnám, és vennék egy sokkal szebbet. - Akárhogy is, tető van a fejem felett, Merrin. - Ahol az ember lakik, annak igazi otthonnak kell lennie. - Mint a maga odúja a szállón? - Az csak átmeneti megoldás, fél évig kibírom. Tényleg nincsenek fényképei? - Merrin roppant különösnek találta, hogy még a hálószobában sincs kép az asszonyról.
- Albumokban vannak, valahol a dolgozószobában. Nem tudom pontosan, hol. Miért érdekli ennyire? - Látni akartam, hogyan nézett ki a felesége - mondta Merrin. Rögtön meg is bánta, hogy megint őszinte volt. McAlister összehúzta a szemöldökét, de nem látszott dühösnek. - Nagyjából olyan magas volt, mint maga, de valamivel vékonyabb. Hosszú, sötét hajú és barna szemű. - Bizonyára különleges nő volt. - Miből gondolja? - Ez nyilvánvaló. Észrevenni a maga viselkedésén és abból, hogy beletemetkezik a munkába. Lindsay említette, hogy az egész kórházat megrázta a haláleset. Celia szerint a felesége volt a legszebb asszony, akit valaha látott. - Igen, valóban szép volt. - A férfi egy lépéssel eltávolodott, és kibámult a téli éjszakába. Merrin érezte, hogy a gondolataiba temetkezik. Pár másodperc múlva a férfi fátyolos hangon megszólalt: - Isabel fiatalon halt meg, tragikus körülmények között. Az ilyen esetek mély nyomot hagynak a hátramaradottakban. - Ez mit jelentsen? Neil nemtörődöm módon letette a bögréjét egy értékes antik asztalkára. - Ez azt jelenti, Ryan doktornő, hogy a jelenlegi hangulatomban nem vagyok kellemes társaság magának. És azt is jelenti, hogy most indulunk. Igya meg a kávéját, visszaviszem a szállóra. - De én nem szeretném - mondta Merrin őszintén. Nagy szemekkel nézett a férfira, és azt kívánta, hogy a fájdalom, amelyet Neil iménti hallgatása okozott neki, ne üljön ki az arcára. Inkább itt maradnék. Kérem, ne vigyen haza. Segítek, hogy jobban érezze magát. - Igen, azt hiszem, tényleg tudna segíteni - ismerte el McAlister halkan. Érezhetően nehezére esett ezt kimondania. Merrin összerázkódott, amikor a férfi váratlanul végigsimított az arcán. - Átmenetileg segíthetne mindkettőnkön, csakhogy ezzel egyikünk gondja sem oldódna meg. A lány nem bírt magán uralkodni, és belecsókolt az arcát cirógató tenyérbe. Neil úgy elkapta a kezét, mintha beleharapott volna. - Nem tudom. Nekem mindenesetre nagyon sokat segítene - vélte Merrin. - Maga részeg! - mondta durván McAlister. Kivette a reszkető lány kezéből a kávésbögrét, és koppanva letette egy asztalra. - Most már elég. Indulás haza! - Nem a bortól van, nem vagyok részeg - tiltakozott Merrin. Elvégre csak két pohár chiantit ivott, azt is evés közben, és fél üveg bor elfogyasztása után sem szokott becsípni, akarta hozzátenni. Szerencsére idejében észbe kapott: jobb, ha most nem feszíti tovább a húrt. A kocsiban némán ültek egymás mellett. A búcsúzás pedig nagyon rövidre és hűvösre sikeredett a szálló előtt. A következő hétfőn minden a szokott menetrend szerint zajlott. Egy gyors vizit után a professzor eltűnt. Merrin segített Lindsay-nek az osztályon, és a betegfelvétellel kapcsolatos intéznivalókat is felosztották egymás között. - Nagyszerűen végzed a munkádat! - dicsérte meg az orvosnő az egyik kávészünetben késő délután. Csak második hete vagy itt, de már mindent tudsz. A lány kétkedő pillantására így folytatta: - Tényleg. Sokkal összeszedettebb vagy, mint amilyen én voltam a te korodban. Ráadásul a szakmai tudásod is elismerést érdemel. Észrevettem, hogy a főnök is le van nyűgözve tőled. Merrin ugyan túlzásnak tartotta ezt a bókot, de nem akarta teljesen elhárítani.
- A professzor nagyon türelmes velem - mondta színtelenül. - Nem, ez több annál - biztosította Lindsay. - Nagyon igyekszik, hogy tanítson téged. Kedvező benyomást tettél rá, és ha a sebészetet választod szakiránynak, akkor ez nagyon fontos a jövőd szempontjából. Gondolkoztál már rajta? - Nagyon érdekesnek találom a sebészetet. De még nem tudom, itt maradok-e. Úgy érezte, hat hónapot kibír, de azt nem tudta elképzelni, hogy éveket töltsön a professzor közvetlen közelében azzal a tudattal, hogy Neil mindig elérhetetlen marad a számára. Józanul kell szemlélnie a dolgokat. Jelenleg nem a nagy Ő-t keresi, de egy nap mégiscsak szeretne családot. Neil McAlister közelében azonban valószínűleg más férfira rá sem tud nézni. - Bolond vagy, ha elszalasztasz egy ilyen lehetőséget, hogy a pro-feszzorral dolgozz mondta Lindsay aggodalmas hangon. - Nem állítom, hogy a sebészet könnyű pálya nekünk, nőknek, a főnök azonban mindenben támogat bennünket, és ha kell, kiáll, sőt mindenkivel szembeszáll értünk. - Nekem is feltűnt, hogy ebben a kórházban több a nő a vezető posztokon, mint a magasabb szinteken. - Igen, mert a professzor aktívan munkálkodik az érdekünkben. És megérti, hogy a család is fontos. Láttad, hogy a múlt héten azonnal elengedett, amikor a kisfiam megbetegedett. Nem várja el, hogy a magánéletünket feláldozzuk a munka oltárán. - Gondolod, hogy ő is szeretne gyerekeket? - kérdezte halkan Merrin. - Nagyon elfoglalt - mondta Lindsay, és megrántotta a vállát. - Szerintem még nem volt ideje, hogy ezen gondolkodjon. - Amit a feleségéről mondtál... - kezdte Merrin, de alig jöttek szájára a szavak. - Arra gondolok, hogy az egész kórház gyászolta. Szerinted azért, mert olyan különleges teremtés volt, vagy inkább az váltotta ki a megdöbbenést, hogy tragikus körülmények között, fiatalon halt meg? Az orvosnő felkapta a fejét. - Ez meg milyen különös kérdés? Hogy jut ilyesmi az eszedbe? - Valami szöget ütött a fejemben, amit a főnök mondott. Először nem értettem, de gondolkoztam rajta. - Beszélt neked a feleségéről? - hitetlenkedett Lindsay. - Tényleg beszélt róla? - Megkérdeztem tőle, hogy milyen volt az asszony. - És elmondta? - Többé-kevésbé - felelte Merrin bizonytalanul. - Szóval mit gondolsz? A személyisége miatt, vagy azért, mert fiatal volt? - Nem is tudom. Tényleg szép volt, ugyanakkor olyan... hideg. Merrin, nem tudom elhinni, hogy beszélt neked róla! Soha nem említi! - Sokat nem mondott. Még mindig nagyon fájdalmas neki ez a téma. De hogy érted, hogy hideg volt? - Nem tudom pontosabban kifejezni - mondta az orvosnő. -Douglas szerint nagyon jó ápolónő volt, de... Ami engem illet, én nem találtam barátságosnak. Akkoriban gyakornok voltam, mint most te. Isabel mindennap legalább kétszer átjött az osztályra, hogy lássa a főnököt. Ha éppen nem volt itt, akkor is mindenképp tudni akarta, hogy pontosan hová ment. - Látva Merrin ábrándos arcát, hozzátette: - Tudom, ez nagyon regényesen hangzik, és megértem, hogy gyakran látni akarta Neilt, de akkor is túlzásba vitte. És soha nem köszönt nekem. Sőt elég ellenségesen viselkedett velem. Fél év alatt, amíg ismertem, egyszer sem mosolygott rám. - Azt hiszem, ha én lennék a felesége, akkor én is mindent elfelejtenék magam körül mondta Merrin ábrándosan. - Nem, te nem olyan vagy - jelentette ki Lindsay határozottan.
Merrin azonban korántsem volt ennyire biztos önmagában. Az esti vizit alkalmával többször is azon kapta magát, hogy hosszú másodpercekig a férfit bámulja, ahelyett hogy az utasításait jegyezné fel. Hiába, nem tud másra gondolni, ha a közelében van! Az esti szemle gyorsan lezajlott, és a professzor hazaengedte őket. Douglas és Lindsay egykettőre eltűnt, Merrin azonban még visszasietett az osztályra, hogy kinyomtasson néhány papírt, majd a gyakorlókészlettel a hóna alatt felment a legfelső emeletre. A titkárnők már régen hazamentek, ám a főnök ajtaja alól fény szűrődött ki. Merrin bekopogott. - Sajnálom, hogy zavarom, de be szeretném mutatni a csomózási technikámat. Bejöhetek egy percre? Holnap megint operálunk, és arra gondoltam, talán megengedi, hogy asszisztáljak. Mint rendesen, a professzor íróasztalát most is elborították a papírok. Ő maga ezúttal a karosszékében ült, és az ölében tartott iratcsomót lapozgatta. - Rendben, Merrin, kerüljön beljebb! - Letette a diktafont a kezéből. - Sokat gyakorolt? - Igen - bólogatott a lány buzgón. - Tulajdonképpen egész hétvégén csomóztam. Megmutassam? - Lássuk, mit tud! - Túl sok mindent nem tudok mutatni. - Igyekezett a kezére összpontosítani. - Csak kétféle kötési módot gyakoroltam, de ezeket a csomókat mindkét kézzel meg tudom csinálni, szerintem elég gyorsan. - örült, hogy simán végre tudta hajtani a vizsgafeladatot, nem hagyta magát megzavarni a férfi közelségétől. - Jól van, rendben. Akár nagyszerűnek is nevezhetném a csomóit. - A professzor elégedetten bólintott. - Nagyon gyorsan tanul. Ha így folytatja, még sokra viheti. Ha holnap elég időnk lesz, akkor megmutathatja, hogyan boldogul a valóságban. Számítson rá, hogy a véres kesztyűben csúszik a keze, az ujjai pedig elgémberednek, ha előtte órákig a kampót tartja... - Köszönöm! - hálálkodott Merrin. A lehetőséget máris nagy kihívásnak s egyúttal a főnöki bizalom megnyilvánulásának tekintette. -Továbbá azért is jöttem, hogy bocsánatot kérjek, amiért olyanokat mondtam magának pénteken este. - Felejtse el! - A férfi ismét bezárkózott. - örülök, ha rájött, hogy félreértelmezte a saját érzelmeit. - Nem arra céloztam, hogy nem voltam őszinte. Sajnos csak később tudatosult bennem, mennyire udvariatlan voltam. Meg kellett volna magamnak tartani a véleményemet. - A véleményét? Pontosan miről? - A lakásáról - magyarázta Merrin türelmesen. - Nem kellett volna azt mondanom, hogy dobja ki a szőnyeget, és veresse le a felesége által rendelt stukkókat. - Isabel stukkóit? - McAlister még mindig zavarodottan tekintett a lányra. - És mi van a többivel, Merrin? Még mást is mondott. - Arra céloz, hogy ott akartam maradni magánál? Azt komolyan mondtam. Csak magára tudok gondolni. Szeretnék magával tölteni egy éjszakát. Higgye el, még semmit sem akartam ennyire az életben! 8. FEJEZET Reggel Merrin kissé szorongva lépett be a kórház kapuján. Eszébe jutott, hogy előző nap a professzor milyen határozottan kiutasította az irodájából. Megragadta a karját, és gyorsan kituszkolta a folyosóra. Ellenállásra gondolni sem lehetett. Merrin nem sértődött meg, már belenyugodott, hogy a férfi nem viszonozza az érzelmeit. De annyi időt sem hagyott neki, hogy elmondja, mit érez iránta.
A vizit a szokott tempóban zajlott. Merrin le sem tudta venni tekintetét a főnökéről, ám ő szinte levegőnek nézte. így a lány még nehezebben tudott a feladatára összpontosítani, és ez feltűnt Lindsay-nek is, aki időnként aggódva tekintett rá. A vizit után a három másik orvos egyenesen a műtőbe sietett. Merrin azonban csak tizenegy után tudott elszabadulni az osztályról. McAlister most is az egyes műtőben operált, és egy bonyolult hasi műtét után megengedte Merrinnek, hogy beültesse a drént, vagyis a sebváladék elvezetésére szolgáló kis csövet, majd lezárja a vágást. - Nem rosszak a csomóid - fejezte ki elismerését a ténykedését felügyelő Lindsay. - Én nem tanultam meg ilyen könnyen. - A főnök adott egy csomózókészletet - magyarázta Merrin. - Egész hétvégén azon gyakoroltam. Afféle foglalkozásterápia... - Látod! - ragyogott fel Lindsay szeme a maszk felett. - Mondtam, hogy támogat téged. Ki kellene használnod. Mindenképpen kérd meg, hogy itt maradhass főállásban a gyakorlóidőd letelte után! - Talán... - Merrin hátralépett, hogy a kötözés idejére az asztalhoz engedje a műtősnőt. Megfordult a fejében, hogy McAlister talán nem örülne, ha esetleg továbbra is együtt kellene dolgozniuk. A férfit egy szakmai vita kellős közepén találta Douglasszal. Ám a főorvos csipogója megszólalt, és ők kettesben maradtak McAlisterrel az orvosi szobában. Merrin a professzor elé tartott egy kekszesdobozt. A férfi gyanakodva tekintett rá, de aztán kivett egy darabot. - Főnök, ha jövőre szeretnék teljes állásban itt maradni, alkalmazna? - Pályáznia kellene, mint bárkinek. Évente hat új embert veszünk fel. Ha benne lesz a legjobb hatban, itt maradhat. - Nem ellenezné? - Természetesen nem. Merrin megkönnyebbült. - Ez meg milyen furcsa kérdés? - Azt hittem, a jelenlétem kezd kellemetlenné válni a maga számára - mondta a lány erőtlenül. McAlister felsóhajtott. - Ide hallgasson, Merrin... - Sajnálom - szakította félbe gyorsan a lány. - Tényleg. Mindent sajnálok. Nem szándékosan szerettem bele magába. - Maga nem szeretett belém. - Félek, hogy mégis. Már mondtam... - Nem, Merrin! - A férfi hangja türelmetlenné vált, és szürke szeme haragosan villogott. Hallgasson a józan eszére! - Én magam vagyok a megtestesült józanság - válaszolt a lány elkeseredetten. - Talán nem hiszi el, de ilyesmi még soha nem fordult elő velem. Tényleg nem. Magam sem tudom, hogy most mit tegyek. - Még csak pár napja van itt... . - Úgy tűnik, ez nem volt akadály. - Maga még nagyon fiatal. - Ezt már többször említette. - Egy új munkahelyen igencsak megerőltetőek az első napok -mondta McAlister gépiesen. - Nem csoda, hogy az új feladatkör ilyen furcsa viselkedést vált ki magából. - Nem hiszem, hogy a viselkedésem furcsa.
- Egy-két hét múlva elfelejti az egészet. - Neil felvett egy újságot az asztalról, és belelapozott. - Ha pedig ismét egyenesbe jön, mindketten fátylat boríthatunk erre az ügyre. Én is boldog leszek... - Én most is boldog vagyok - vetette közbe a lány. - Én is nagyon boldog leszek, ha visszaszáll a földre. Új munkahely, stressz, magas követelmények, így együtt kicsit sok. Ilyenkor az ember sokkal érzékenyebb. - De én beleszerettem magába! - emlékeztette a férfit Merrin. Lassan az idegeire ment, hogy az orvos ilyen fölényes vele szemben. -Ismerem az érzéseimet, McAlister professzor. Már nem gyerek vagyok, hanem felnőtt nő. Ez az egész nem volt szándékos, de ha már megtörtént, akkor nekem ezzel kell együtt élnem. Lehet, hogy köny-nyebb volna tudomásul vennie, de nem idegkimerültségben szenvedek. - Akkor hamarosan én kapok ideg-összeroppanást - morogta a férfi. - Őrültség ez az egész! Kisvártatva a műtéti blokkban találkoztak. A professzor már végzett a bemosakodással. - Hol van Lindsay? - érdeklődött Merrin. - Douglasnak asszisztál egy bélműtétnél. - McAlister hidegen nézett rá a maszk felett. - Én egyedül is boldogulok, utánuk mehet, ha nézni akarja. - Itt maradok - jelentette ki Merrin, és elkezdte beszappanozni magát. Nem akarta elszalasztani a lehetőséget, hogy végre első asszisztens lehessen. - Tudja, főnök, sajnálom, ha úgy érzi, hogy megnehezítem az életét, de nem kell aggódnia. Az, hogy szerelmes vagyok magába, egyedül az én gondom, nem a magáé. - Lehalkította a hangját, hogy a köpenyeket előkészítő Shirley ne érthesse a szavait. - Tudom, hogy soha nem fogja viszonozni az érzelmeimet. Tudom, hogy számunkra nincs közös jövő, mégsem tudom eltitkolni, mit érzek. Viszont megígérem, hogy mások előtt soha nem hozom kínos helyzetbe. - Merrin, ez a beszélgetés teljesen nevetséges! - Miért lepi meg annyira? Biztosan ezerszer előfordult már. - Még soha nem fordult elő... - De, biztosan ezerszer is megtörtént már - folytatta a lány, mit sem törődve a professzor haragos pillantásaival. - Maga egyszerűen túlságosan bezárkózott. Higgye el, így van! Nyilvánvalóan minden nő félt megmondani magának, mit érez, én azonban nem félek. De most, hogy mindketten tudjuk, hányadán állunk, nem fogok állandóan bocsánatot kérni. Egy eszményi világban természetesen szívesen feleségül mennék magához, gyerekeket szülnék, és boldogan élnénk, míg meg nem halunk. - Látva a férfi elképedt pillantását, így folytatta: Na igen, a létező világ nem éppen eszményi. Mindenesetre, ha meggondolja magát, és meghív egy éjszakára, akkor tudja, hol talál meg. A műtét alatt Neil tartózkodott mindenféle érzelemnyilvánítástól, és újabb sebészi fogásokat mutatott a lánynak, de amint készen lettek, elküldte. - Most ebédszünetet tartunk, délután pedig nem lesz szükségünk magára - mondta neki hűvösen. - Nézzen körül, melyik osztályon tudná magát hasznossá tenni! Majd hívjuk, ha a betegfelvételnél segítenie kell. Merrinnek egész délután szólt a csipogója, előfordult, hogy egyszerre két helyre is hívták. Lindsay-t és Douglast csak futólag látta, a professzor pedig egész délután ki sem mozdult a műtőből. Este tizenegykor Lindsay szólt neki, hogy két újonnan beszállított gyereket azonnal meg kell operálni vakbélgyulladással, és átadta Merrinnek az ügyeletet a betegfelvételen. A lány csak éjjel egy körül jutott ismét lélegzethez. Éppen kényelmesen elhelyezkedett, és feltette sajgó lábát egy székre, amikor hangosan megkordult a gyomra. Ekkor jutott eszébe, hogy dél óta nem evett egy falatot sem. Mivel már a kórházi McDonalds is rég bezárt, az orvosi szoba felé vette az irányt, hátha talál ott valami élelmet. Amikor benyitott, Doug és Lindsay éppen egy fél doboz kétszersültön osztozkodott.
- Azt hittük, már régen az igazak álmát alszod - fogadta Lindsay csodálkozva. - Állandóan talpon voltam, mindig hívtak valahová. - Merrin vett magának egy kólát az automatából, és kiemelt egy szelet kétszersültet a doboz aljáról. - Történt valami, amiről tudnunk kell? - kérdezte kötelességtudó-an Douglas. - Semmi különös. - A lány fáradtan levette a köpenyét, és lerogyott a legközelebbi karosszékbe. Lerúgta a cipőjét, és levette a zokniját is, majd feltette lábát a szomszédos fotel karfájára. - Sajnálom, hogy nem tudtam nektek segíteni az esti vakbélműtéteknél. Doug, angyal lennél, ha megmasszíroznád egy kicsit a lábfejemet. - Masszírozd meg magadnak! - mondta Douglas borús pillantással. - Nem hiszem el, hogy mindig igaza van! - fordult vissza Lindsay-hez. - Elképesztő, hogy soha nem hibázik! Az orvosnő nevetett. - Nem hittük el, hogy a gyerekeknek tényleg a vakbelükkel van baj - magyarázta Merrinnek. - Nem néztek ki igazán betegnek. De a főnök csak rájuk pillantott, és ennyit mondott: a műtőbe velük, de azonnal! - Gyulladtak voltak? - Mind a kettő - mondta Douglas. - De még mennyire! Az egyik biztosan átfúródott volna reggelig. - Remélem, nem fogadtatok vele! - Húsz fontba... Mindenesetre ez megmagyarázta Douglas kedvetlen hangulatát. Lindsay elhúzta a száját. - Én nem véletlenül nem fogadtam. Tudhatnád, Doug, hogy vele szemben szemernyi esélyed sincs. Soha még egy pennyt sem nyertél tőle. - Tévedés, egyszer már nyertem tőle öt fontot. Merrin nem hallotta a professzor nesztelen lépteit, és megrezzent, amikor a férfi belépett. - Mi is volt az? Már nem emlékszem pontosan - vallotta be Douglas. - Tényleg nem emlékszel? - kérdezte a főnök. - Abban fogadtunk, hogy az új igazgató milyen szolgálati kocsit kap. Te Mercedest mondtál, én Bentley-t. - Tényleg. - Ez nem számít - szólt közbe Lindsay. - Ez nem szakmai fogadás volt. Douglas abban még soha nem nyert. - Ez azért van, mert általában csak akkor megyek bele a fogadásba, ha teljesen biztos vagyok a dolgomban - mondta nevetve Neil. Az arcára árnyék vetült, Merrin mégis észrevette, hogy őt nézi. - Fáj a lába? - érdeklődött a professzor. - Rettenetesen - panaszkodott a lány, és óvatosan megmozgatta a lábujjait. McAlister rögtön megértette a kimondatlan óhaját. - Nem! - mondta kurtán. - Lindsay? - rimánkodott Merrin. - Engem hiába kérlelsz - utasította el az orvosnő, és maga is kibújt a cipőjéből. - Az én lábam is nagyon fáj, mégsem könyörgök senkinek, hogy masszírozza meg. Merrin duzzogva elhúzta a száját. - Doug, csak öt percet kérek... - Hagyj békén! - A főorvos lehunyta a szemét. - Neil, ugye most nem akarod megnézni velünk az összes frissen műtött beteget? Ha nem fekhetek le rögtön, akkor itt a széken fogok elaludni. Nem várhatna a vizit reggelig? - Rendben van! - McAlister leült az asztalhoz. - De pontosan hétkor kezdünk! - Megállapodtunk. - Douglas nagyot ásított, és nyújtózott egyet. -Akkor hétkor találkozunk.
- Várj, én is megyek! - mondta Lindsay, és felvette a cipőjét. - Főnök, maradt még egy kis kétszersült és lekvár. Merrin, megnéznéd Mrs. Ramsden hemoglobinértékét? Én vettem le a vért, de még nem láttam a laboreredményeket. Hívj fel, ha valami nincs rendben! - Megiszom a kólámat, és utánanézek - ígérte Merrin. Miután a többiek elmentek, a professzorhoz fordult: - Csak két percig masszírozza a lábamat! - esdekelt. - Kérem szépen! Olyan ügyes keze van! Csak két röpke percig, hogy nem fájjon annyira a lábam! - Már mondtam, hogy nem. - A férfi arca még mindig árnyékban volt. - Engedjen egy lavórba meleg vizet, és áztassa ki a lábát! - Az nem ugyanaz. - Először próbálja ki! - Már százszor kipróbáltam, de a lábfürdő nem ugyanaz. - Maga nagyon makacs. Merrin látta, hogy a férfi kezdi feladni az ellenállást. Gyorsan átült a mellette levő székre, és lábát feltette a karfára. - Csak egy percet! Látja, fel sem kell állnia. Köszönöm szépen. - De ne aludjon el! - figyelmeztette Neil. - Ma éjjel nem maradok bent a kórházban. Nem vigyázhatok megint a csipogójára. - Nem, nem alszom el - suttogta Merrin. Ám a férfi kezének érintése és a gyengéd nyomás a talpán olyan jólesett neki, hogy nem bírta nyitva tartani a szemét. - Hihetetlen, milyen keze van! Fogadok, hogy remek szerető. - Merrin, az ég szerelmére! - McAlister egy mozdulattal lelökte a lány lábát a karfáról. - Nem úgy értettem - védekezett Merrin. - Ne hagyja abba! - Itt nincs helye az érzékiségnek. - Tudom. - A lány teljesen összezavarodott. - Nem azt akartam mondani, hogy érzékinek tartom a masszázst. Egyébként is túlságosan fáj a lábam ahhoz, hogy ilyesmire gondoljak. Átvitt értelemben mondtam. - Engedje el magát! - sóhajtott fel megadóan McAlister, és ujjaival újra nekilátott a sajgó talp nyomkodásának. Merrin ellazult, és lecsukódott a szeme. A lába annyira elzsibbadt, hogy nem is érezte, a talpa melyik pontját nyomkodja éppen a férfi, mégis hihetetlenül élvezte. - Ha netán elaludnék, csak rázzon fel! - motyogta. - Már mondtam magának, hogy nem alhat el. Nyissa ki a szemét! - Miért? - kérdezte álmosan Merrin, de engedelmeskedett, mert nem akarta, hogy McAlister abbahagyja a masszírozást. - Hogy tudjam, hogy ébren van. Még el kell mennie a laborba az eredményért. Utána lefekhet aludni. Merrin szétterpesztette a lábujjait, amikor a férfi megnyomott egy különösen érzékeny pontot a bal talpán. - Jó... Nagyon jó! - mondta rekedten. - Csak még egy kicsit, egy icipicit folytassa, kérem szépen! Merrin csak nagy sokára tudta összeszedni magát. Kipirult az arca, felhevült a teste, egy tincs csapzottan a nyakához tapadt, és megduzzadt a melle. - Főnök...? - súgta. A férfi egy pillanatra ránézett. Elsötétült a tekintete. - Hm? - Egyre inkább úgy érzem, hogy maga nagyon izgatóan tud masszírozni!
9. FEJEZET Neil egy darabig nem szóit semmit, csak az ujjai mozogtak. - Tehát most abba kellene hagynom. - Igen. - Merrin érezte, hogy alig kap levegőt, és minden idegszálával a férfi lassú mozdulataira figyelt. - De nem akarom, hogy abbahagyd. - Észrevétlenül tegezésre váltott. - Jólesik? - Természetesen. - A lány lehunyta a szemét. - Te is tudod. Azt hiszem, most kezdem érzékinek tartani. - Szép a lábfejed. - Szép a kezed. - Merrin érezte, hogy a lábából felfelé kúszik a forróság, és szőrösem összezárta a combját. - Tényleg nagyon izgató. Abba kellene hagynod. Neil lassan tovább nyomkodta a lábfejét. - Épp most mondtad, hogy ne hagyjam abba. - Tulajdonképpen nem akarom, hogy abbahagyd - mondta a lány tétován. - De úgy gondolom, okosabb volna, ha mégis azt tennéd. Neil hirtelen a szájához emelte a lábát. - Majd én gondolkozom helyetted - mondta, és nyelvével simogatni kezdte Merrin lábujjait és talpát. - Engedd el magad, dőlj hátra! Hosszú napod volt. Fáradt vagy, próbálj meg ellazulni! Egyszerűen hagyd, hogy megtörténjen! - Nem lehet - suttogta Merrin. - Nem történhet meg. Itt nem. - De, lehet! - Csak nem akarsz... - mondta Merrin rekedten, és hátravetette magát a fotelban. - Én nem...- Megpróbált védekezni, de a férfi tovább csókolgatta a lábát, és már túl késő volt. A lány érezte, hogy szinte lebeg, belsejében egy tűzgolyó egyre csak növekedett, majd hirtelen szétrobbant. Kezét a szájára szorította, így sikerűit a feltörni akaró sikolyt visszafojtania. Pár másodperc múlva ernyedten hevert. - Ez nem lehet igaz - pihegte. - Mondd, hogy nem történt meg! - Ne aludj el! - figyelmeztette a férfi szárazan. Merrin kelletlenül kinyitotta a szemét. Neil még mindig az ölében tartotta a lábát, tekintete megfejthetetlen volt. - Soha senkit nem fogok megkérni, hogy masszírozza meg a lábamat - mondta a lány erőtlenül. - Még nem éreztél ilyet? - Egy lábcsóktól? Nem. Ez anatómiailag is megmagyarázhatatlan. - A szexuális élvezet kilencven százaléka az agyban játszódik le. Merrin elhúzta a lábát. - Kissé kínosan érzem magam. Nem tudom, mit mondjak most. Ez azt jelenti, hogy mi ketten együtt fogunk aludni? - Nem. - Akkor mi volt ez? - Valami, aminek nem lett volna szabad megtörténnie - válaszolta Neil komolyan, és lehunyta a szemét. - Valami, ami soha nem fog megismétlődni. - Csodálatos volt - suttogta Merrin. - Szeretlek. - Ez nem igaz. - Nincs itt nagyon meleg? - Hogy végre csináljon valamit, az ablakhoz ment, és kitárta. Kezét végighúzta a zúzmarás ablaküvegen, majd lassan kigombolta a blúzát, hogy felhevült testét lehűtse.
A férfi felhorkant, ami megfordulásra késztette Merrint. Neil pillantására újból forróságot érzett. - Nem vetkőzöm le - védekezett remegő hangon. - Csak egy kicsit lehűtöm magam. - Akkor ne csinálj sztriptízt! - mondta a férfi röviden, és ingerülten felállt. - Ez se téged, se engem nem hűt le. Ne felejtsd el Mrs. Ramsden vérképét! Holnap reggel pontban hétkor kezdünk. Ha valakinek szüksége van rám, akkor hazamentem, ott elérnek. Nekem szükségem van rád, akarta Merrin kiáltani, de természetesen nem szólt semmit. A férfi úgyis tisztában van az érzelmeivel. A vérkép rendben volt, így Merrin is nyugovóra térhetett. Lassan baktatott a szállása felé a dermesztően hideg éjszakában. Egy langyos zuhanytól kicsit megnyugodott, és viszonylag hamar sikerült elaludnia. Csak reggel hatkor, az ébresztőóra csörgésére ébredt fel. Mire Lindsay és Douglas röviddel hét előtt megérkezett, már az összes laboreredményt és röntgenfelvételt előkészítette, és a betegkartonok is katonás rendben sorakoztak az asztalon. Jól felkészültem, mondta magában. Legalábbis a vizitre. - Hol marad a prof? - kérdezte Lindsay értetlenül, és az órájára nézett. - Ez nagyon furcsa. Sohasem szokott elkésni. Közösen átnéztek egypár leletet, majd öt perc múlva megérkezett a főnök. Közömbös pillantással üdvözölte a jelenlévőket. - Sajnálom, hogy elkéstem, dugóba kerültem. Az intenzív osztályon kezdünk, fel kell szabadítanunk néhány ágyat. Kiterelte Douglast és Lindsay-t, de Merrin útját elállta az ajtóban. - Jó reggelt, Ryan doktornő! Jól aludt? - Igen, köszönöm. Nagyon jól. És maga, professzor úr? - kérdezte lángoló arccal a lány. - Egész éjszaka le sem hunytam a szememet. - Merrin megdöbbenésére Neil magához rántotta, és szenvedélyesen megcsókolta. - Ma ne kerülj az utamba! - mondta neki, miután elengedte. - Megértetted? - Igen. De nem értem, miért. - Nem is kell értened - mondta a professzor, és egyik ujját a lány ajkára tette. - Csak engedelmeskedj! - Te vagy a főnök - suttogta Merrin. - Igen, én vagyok - mosolyodott el McAlister. A csókból és a beszélgetésből a másik két orvos semmit sem vett észre. Az intenzív osztályon és vizitkor minden a szokott rendben folyt. Utána a professzor és Douglas a járóbeteg-rendelésre ment, Merrin és Lindsay az osztályon maradt. - Csendes napunk van ma, Merrin - mondta az orvosnő ebédszünetben. - Nyugodtan lemehetsz a rendelésre, a professzor biztosan örülni fog. - Ma inkább nem - mondta a lány kitérően. - Ma nem megy. - Miért nem? Kerülte Lindsay pillantását. Nem mondhatta el, hogy ez a főnök parancsa, de hazudni sem akart. - Szóval... - Megköszörülte a torkát, és elhallgatott. - Miért nem? - Még át kell gondolnom. Lindsay összevonta a szemöldökét. - Ahogy akarod. Ma délután Douglas és én továbbképzésre megyünk, a főnök tehát egytől fél négyig egyedül rendel. - Majd észben tartom - mondta Merrin bénultan. Tudta, hogy Neil aligha örülne a felbukkanásának.
Jó darabig sikerült távol tartania magát tőle, késő délután azonban sürgősen tanácsra volt szüksége. Nem tehetett másként, végül is egy beteg egészségéről volt szó. Lesietett a rendelőbe. Neil az utolsó ambuláns lapokat rendezgette, és utasításokat adott a nővéreknek. - Főnök - kopogott be hozzá óvatosan Merrin. - Elnézést a zavarásért, de a szakmai tanácsára lenne szükségem. Neil elbúcsúzott a nővérektől, és intett a lánynak, hogy lépjen közelebb. - Ha gyorsan mondod. Nyolc perc múlva indulnom kell az előadásomra, és előtte még fel kell mennem az irodámba a jegyzeteimért meg az írásvetítő fóliákért. Miben segíthetek? Merrin elmondta az egyik frissen operált betegnél tapasztalt aggasztó tüneteket. Mialatt visszasiettek a főépületbe, Neil röviden válaszolt a kérdéseire, és ellátta tanácsokkal, hogy milyen gyógyszereket adjon. - Csak későn jövök vissza - mondta, amikor már az irodája előtt álltak. - Nem kell várnod rám. - Úgy érted, nem kell, vagy nem szabad? - Nem kell. A lány szája kiszáradt. - Ez azt jelenti, hogy már nem kell távol tartanom magam tőled? - Ez egyedül tőled függ. - Neil sarkon fordult, és Merrin zavarodottan nézett utána. McAlister hat órakor ért vissza a kórházba. Merrin az orvosi szobában ült, és zárójelentéseket fogalmazott. - Douglas és Lindsay itt van már? - kérdezte a professzor. Öltönyben és nyakkendőben megközelíthetetlennek tűnt Merrin számára. - A továbbképzésről egyenesen hazamentek - felelte. - Hogy sikerült az előadás? - Megtartottam, mint máskor. Indulhatunk vizitre? Végigjárták a kórtermeket. Egész idő alatt valami meghatározhatatlan feszültség vibrált közöttük, ami idegessé tette a lányt. Az orvosi szobába visszatérve, zavarában az iratokat kezdte rendezgetni. Bár nem fogalmazódott meg benne, amit mondani akart, úgy érezte, beszélnie kell. - Tehát? - Tehát? Tehát micsoda? - kérdezte tőle a férfi és gyengéden félresimított egy hajfürtöt az arcából. - Mi a helyzet? - Szerinted, mi a helyzet? - Elég furcsán viselkedsz - fogott bele Merrin akadozva. - Világosan megmondtad, hogy nem akarsz velem aludni, erre reggel megcsókolsz, méghozzá elég szenvedélyesen. És most úgy nézel rám, mintha szőröstől-bőröstől fel akarnál falni. Természetesen egy kicsit összezavarodtam. - Természetesen - mondta Neil gyengéden, és a lány ajkára pillantott. - És ami a felfalást illeti, tökéletesen igazad van. Felmegyünk az irodámba? - Igen - suttogta Merrin, és hirtelen szédülés fogta el. - Úgy elgyengült a lábam, hogy talán ölben kell felvinned. A lépcsőn a férfi szorosan a nyomában haladt, és bár egy ujjal sem ért hozzá, Merrin végig érezte a közelségét és a levegőben köztük vibráló feszültséget. Amint beléptek az irodába, Neil kulcsra zárta az ajtót, és átölelte Merrint. A sötétben szenvedélyesen a falhoz szorította, majd forrón szájon csókolta. - Szeretlek - suttogta a lány. - Szeretnék veled lenni. - Vedd ezt le! - követelte Neil, és mielőtt Merrin feleszmélt volna, a köpenye már a padlón hevert.
- Igen. Ezt is vegyük le! - lehelte Merrin. Lehúzta a férfi zakóját, majd kigombolta az ingét. - Szeretlek. Szeretlek. - Ne mondd ezt! - A férfi megragadta a vállát. - Ez nem igaz. - Nem baj, ha nem hiszel nekem. Miért gondoltad meg magad? - Te vagy a hibás. - Neil felemelte a lányt, és az íróasztalára ültette. - Évek óta alig gondoltam a szexre, de amióta te... amióta te pénteken ott voltál nálam, úgy érzem magam, mint egy megszállott. És tegnap éjjel óta... - Egy pillanatra elakadt. - Mindketten tudjuk, hogy annak nem lett volna szabad megtörténnie, de nem tudtam megállni. Annyira szép vagy. - Nem, ez nem igaz. - Merrin megsimogatta Neil arcát. - Te vagy szép. - Fejét a férfi mellkasának támasztotta, és megpróbálta kigombolni a nadrágját. Keze remegett az izgalomról. A férfi közben a mellét cirógatta. - Annyira szeretném, segíts egy kicsit! Minél hamarabb akarom. - Szedsz fogamzásgátlót? Merrin megrázta a fejét. - Nincs nálad óvszer? - Nincs. - Neil félbehagyta a becéző mozdulatot. - Nem terveztem. Nem gondoltam... - Nincs semmi baj - mondta a lány gyorsan. - Most nem lehetek terhes. - Honnan vagy ennyire biztos benne? A férfi hirtelen elhúzódott. Elutasító arckifejezésétől Merrint elöntötte a kétségbeesés. - Nem lesz baj - ismételte. - Ismerem a testemet. Biztos, hogy nem lesz gond, megígérem. - Nem, Merrin, ez így nem biztonságos. - Tudom. - A lány elkeseredve hunyta le a szemét.- Tudom, hogy igazad van. A fenébe! Most megint meggondoltad magad. - Ne hidd! A férfi sóhajtva leült az íróasztal melletti fotelba. Merrin a melléhez szorította a fejét. - Nagyon kívánlak, de nem feledkezhetünk meg a védekezésről. Hazajössz velem? - Természetesen. - A lány beletúrt Neil sűrű hajába. - Tudod, hogy bárhová elmennék veled. - Nem volna szabad ilyeneket mondanod. - De ez az igazság. - Megőrjítesz - mondta Neil, és ölébe húzta a lányt. - Nem, te őrjítesz meg engem - suttogta Merrin. - Nem vagyok elég jó neked. Nem ismersz engem. Nem tudod, mibe keveredsz. - Az elmúlt éjszaka volt a legszebb, amit valaha átéltem. Ha ilyen élményeket tudsz nyújtani nekem, akkor akarom, mindegy, mivel jár. - Mennyi időre? - Ameddig te akarod. - És utána? - Utána vége lesz, és békén hagylak. - Merrin megint mellére vonta a férfi fejét. - Tudom, hogy nem lesz tartós kapcsolat, de nekem így is jó. - Megremegett, amikor Neil perzselő ajkát a mellén érezte. -Most annyira jó! Mindent el tudnék viselni, csak azt nem, hogy most abbahagyd. A férfi egyelőre mégis abbahagyta a cirógatást, és magukra kapkodták a ruháikat. Hazafelé menet beugrottak egy gyógyszertárba. Neil lakásában gyorsan és szenvedélyesen szerették egymást. Először a szőnyegen, utána az ágyban, majd a fürdőszobában, amikor együtt zuhanyoztak. - Telhetetlen vagy - suttogta Merrin, miközben kimerülve feküdtek az ágyban. - Ez jó vagy rossz neked?
- Jó! Még egyszer akarom. Szeretlek. - Majd megtanítom neked, hogy ilyet nem szabad mondanod. A lány megrázta a fejét, és lovagló ülésben a férfira ült. - Ez az igazság. De befoghatod a füledet. - Nem, másra kell használnom a kezemet - mondta Neil, és átkarolta a lány csípőjét. - Szeretlek, szeretlek, szeretlek! - kiáltotta Merrin nevetve. 10. FEJEZET Egész éjjel ölelkeztek, kölcsönösen felfedezték egymás testének valamennyi porcikáját, és Neil minden alkalommal addig ajzotta a lány érzékeit, míg Merrin már-már elepedt a vágytól. Nem beszélgettek a múltról vagy a jövőről, és arról sem, hogyan viselkedjenek a többiek előtt a kórházban. Másnap reggel együtt indultak el Neil lakásáról, aztán a férfi gyöngéden megcsókolta Merrint, mielőtt kitette a szálló előtt, hogy átöltözzön. Félóra múlva az osztályon találkoztak, és minden a megszokott mederben folyt. - Velünk jön a műtőbe? - kérdezte Neil a vizit után. Merrinben először nem is tudatosodott, hogy ez az udvarias kérdés neki szólt. - Dolgom van az osztályon - mondta végül erőtlenül. - Még pár zárójelentést... - Azzal várhat. - Korán van - szólt a lány reszkető hangon. - Utána időben odaérek a műtőbe. - Nem. Jöjjön velem! - A professzor karon fogta. Bár érintésében a külső szemlélő semmit sem vett volna észre, Merrin érezte a szorításán, hogy mást forgat a fejében. - Kívánlak. Felmehetnénk az irodádba - súgta neki. - Ott vannak a titkárnőim. Itt jó lesz - mondta Neil, és egy félreeső kis raktárszobába húzta Merrint. Hevesen az ajtónak szorította, és állva szerették egymást. Először Merrin surrant ki, hogy senki ne lássa őket együtt. A folyosón váratlanul Douglasba ütközött. A főorvos összeráncolta a homlokát: - Mi történt veled? Olyan kócos vagy, mintha elfelejtettél volna fésülködni. Nem láttad a főnököt? Merrin remélte, hogy legalább nem pirult el. - A műtő környékén kell lennie... Valami fontos? - Nem igazán - mondta Douglas, és tovább fürkészte a lány arcát. - Mi van... Mi dolgod volt a raktárban? - Kipróbáltam egy másik útvonalat a műtőhöz. - Merrin lesütötte a szemét. - A főnök is hamarosan jön - füllentette gyorsan, és a vizslató pillantás elől bemenekült a női öltözőbe. Gyorsan lezuhanyozott, és amikor kilépett a folyosóra, meglátta Neilt. Nedves haja elárulta, hogy ő is megfürdött. - Állj meg! - mondta McAlister, és behúzta az öltözőbe. - A fele kilóg... -Hátrasimította Merrin haját, és betömte a műtőssapka alá. -így már jobb. Most úgy nézel ki, mint egy igazi sebész. - Előtte hogy néztem ki? - Mint egy angyal. - Neil gyengéd csókot lehelt a lány arcára. - Mint egy csábító, buja angyal. Indulás! - Megpaskolta Merrin fenekét. -Különben elfelejtem, miért is vagyok ebben a kórházban. Merrin az első műtétnél csak megfigyelő volt. Miután Neil felvágta a hasat, váratlanul a műtősnőhöz fordult: - Shirley, jó lenne zenét hallgatni. Milyen kazetták vannak itt? A kérdést enyhe morajlás kísérte. A műtősnő, az altatóorvos és a nővérek nagy szemeket meresztettek a professzorra. Lindsay is meglepetten felkapta a fejét.
- Vannak kazetták... igen - dadogta Shirley. - Ella Fitzgerald? - Remek! - Neil tovább dolgozott. - Lindsay, szikét! Lindsay? - Szikét, rögtön. - Az orvosnő majdnem elejtette az eszközt. - Elnézést. - Megkeresem a kazettát - suttogta Shirley. - Valahol az orvosi szobában van. Röviddel azután, hogy betették az előkerített kazettát a magnóba, Merrint kihívták a műtőből, mert elfelejtette leadni a csipogóját. Az osztályon is rengeteg tennivalója akadt, így a délelőtt folyamán már nem tudott visszamenni a műtőbe. Ebédszünetben benézett az orvosi szobába. - Minden rendben van az osztályon? - érdeklődött Lindsay. - Nem történt semmi különös. Mi a délutáni program? - Csak néhány egyszerű műtét szerepel a tervben. - Lindsay leült egy asztalhoz. - Gyere csak be, ha van időd! Az ajtóban Douglas jelent meg. - Merrin, hol van Mr. Readen röntgenje? Sehol nem találom. - Már felakasztottam a kivetítőre. - Ez eszembe se jutott - mondta Douglas. - Doug, nem fogod elhinni, ki akart ma zenét hallgatni műtét közben! - fordult hozzá Lindsay. - Shirley már elmondta, ő sem tér magához a csodálkozástól. -Merrin megrökönyödésére Douglas erősen őrá nézett. - Két éve fordult elő utoljára. Amióta meghalt a felesége, most kért először zenét a műtőben - magyarázta az orvosnő. - Legszívesebben jazzt hallgatott, Ella Fitzgerald volt a kedvence. - Érdekes - mondta Douglas különös hangon. - Vajon az új munkaerő mit gondol erről? Mi a véleményed, Merrin? - Ha zenét akar hallgatni, akkor joga van hozzá - válaszolta Merrin színtelen hangon, és felvett egy dossziét az asztalról. - Én is szeretem Fitzgeraldot. Most pedig ebédelni megyek. - Tudjátok - mondta Lindsay elgondolkozva -, úgy érzem, hogy a főnök nagyon megváltozott az utóbbi időben. Mintha lazább lenne, vagy ilyesmi. - Szerintem inkább ilyesmi - szólt Douglas szárazon. - Mi a véleményed, Merrin? - Ezt te tudod a legjobban megítélni - válaszolt a lány határozottan. - Legalábbis te így gondolod. Később találkozunk. Az esti vizit után Merrin segített a professzornak a leletek értékelésében. A két titkárnő már hazament, ennek ellenére Neil gondosan bezárta az ajtót, mielőtt magához szorította a lányt. A szenvedélyes csókok ellenére Merrin érezte, hogy a férfi gondolatai máshol járnak. - Valami baj van? - kérdezte végül. - Ma nem jöhetsz el hozzám - mondta Neil röviden. - Egy csomó munkám van, és valakivel találkoznom kell az egyetemről. Holnap este ügyeletben leszünk, akkor sem lehet. De hétvégén... Van kedved velem tölteni a hétvégét? - Hát persze! - Merrint meglepte, hogy a férfi kételkedik az érzéseiben. - Segítsek kitölteni a papírokat? - Inkább ne! Ha te most elkezdesz segíteni nekem, akkor reggelig sem fejezzük be mondta Neil, és megsimogatta a lány telt mellét. -Milyen szép vagy! Elutazzunk együtt? - A hétvégén? Ne, inkább ne! - Azt hittem, nem tetszik a lakásom. - Mindegy, milyen. - Merrin a mellére szorította a férfi tenyerét. -Nem azért megyek fel hozzád, hogy a lakásodat bámuljam. Levetkőzzem? A férfi nagyot nyelt. - Félóra múlva indulnom kell. Várnak egy étteremben.
- Ó, addig temérdek időnk van - suttogta a lány, és kioldotta Neil nadrágjának övét. - Kivel találkozol? Zavarná az urat, ha magaddal vinnél valakit? - A hölgyet. Nem, azt hiszem, nem zavarná - mondta Neil, és közben kigombolta a lány blúzát. - Hölgy? - Merrin most már emlékezett. - Laura? - Igen. - A férfi erősen ránézett. - Laura Target. Honnan tudod? Ismered? - A múlt héten hallottam, amikor telefonon beszéltél vele. - Munkaügyben találkozunk. - Nem kell megmondanod, ha nem így van. - Merrin a férfi szemébe nézett. - Nem kell magyarázkodnod. Ha randevú, akkor is nyugodtan elmondhatod. Ez nem változtat az érzéseimen. Nem várom el, hogy csak engem találj szépnek. Az orvos pillantása szúróssá vált. - Te szeretnél más férfiakkal találkozgatni? Merrin hirtelen nagyon csupasznak érezte magát, és összehúzta a blúzát. - Természetesen nem. - De ha én más nőket is akarok, akkor az számodra rendben van? - Nincs rendben, de megérteném. - A lány most már kimondottan fázott. - Semmit nem mondanék. Neil némán nézte. A pillantása egyre hidegebb lett. - Csak ne játszd az áldozati bárányt, Merrin! - mondta nyersen, és az ablakhoz lépett. - így nem könnyíted meg a dolgomat. Menj el! Dolgoznom kell. A péntek nyugodtan telt a kórházban, Merrin mégis alig látta Neilt. Amikor szombat reggel beért az osztályra, Lindsay és Douglas még nem volt ott. Éjjel mindketten ügyeltek, és amikor egy óra múlva megjelentek, Lindsay nagyon csodálkozott, amiért Merrin nem emlékezett, hogy megállapodtak a későbbi kezdésben. - Tegnap kétszer is mondtam. Elfelejtetted, hogy együtt akartunk reggelizni? Merrin zavartan pislogott. - Tényleg? Douglas dühös pillantást küldött felé. - Úgy tűnik, már nem összpontosítasz teljesen a munkádra. Mi van, Merrin? Találtál valami érdekesebb elfoglaltságot? Lindsay-t meglepte az éles hang. - Na, mi van veletek? - Ébredj fel, Lindsay! - A főorvos Merrint nézte merően. - Nem veszel észre semmit? - De te mindent észreveszel, ugye, Douglas? - kérdezte Neil hidegen. Douglas és Merrin ijedten hátrafordult. Lindsay még mindig nem gyanakodott. - Lemaradtam valamiről? Mi történik itt? - Semmi. - Douglas idegesnek látszott. - Igazán semmi. Csak ugratni akartam Merrint. - Tényleg, Douglas? - Neil kételkedve nézett a másik férfira. - Az volt a benyomásom, hogy udvarolni akarsz neki. - Hiszen nem foglalt - mondta a főorvos kellemetlen hangon. - Csinos lány. Csak nem akarsz szemrehányást tenni? - Hagyjátok abba! Ez nevetséges! - kiáltotta Merrin. Nem értette, miért ellenségeskednek. Neil tudomást sem vett a lányról. Nyugodtan az ajtókeretnek támaszkodott, és a nála fiatalabb főorvosra meredt. - Meg se próbáld! - mondta mély hangon. - Ezt Merrinnek kell eldöntenie. - Itt én döntök.
- Úgy, most a főnök beszél belőled. - Douglas halványan elmosolyodott. - Ez nem éppen igazságos. - Ki mondta, hogy az élet igazságos? - Most már elég legyen! Merrin egyre inkább feszengett. Soha nem érezte, hogy Douglas vonzónak találja. Mi történt ezzel a két emberrel, hiszen mindig olyan jól megértették egymást? - Douglas, ennek semmi köze hozzád. Maradj ki belőle! - Nagyon jó ötlet - mondta Neil határozottan. - Merrin, hozd a kartonokat, Lindsay, vedd magadhoz a röntgenfelvételeket, te meg, Douglas, tartsd a szádat! Indulás! A folyosón Merrin hallotta, hogy a háta mögött Lindsay és Douglas összesúg. - Jaj, de lassan kapcsolsz! - mérgelődött a főorvos. - Nyisd már ki a szemed! Lehet, hogy remek orvos vagy, de ami a nagybetűs életet illeti, néha fogalmad sincs a dolgokról. A vizit feszült hangulatban telt. Neil rosszkedvű és türelmetlen volt, Douglas állandóan feleselt és ellenvetéseket tett, Lindsay pedig kapkodta a fejét. Megpróbálta Merrint kifaggatni, de a lány hallgatott. A vizit után Merrin azt hitte, hogy Douglas újra nekitámad, de a főorvos felkapta a táskáját, és elköszönt. - Hétfőn találkozunk - mondta, és magával húzta Lindsay-t. - Gyere, mi most eltűnünk. - Hát ez meg mi volt? - Merrin kis híján felrobbant dühében, amikor becsukódott mögöttük az ajtó. - Douglas egyáltalán nem érdeklődik irántam, hogy is gondolhatsz ilyesmit? - Alábecsülöd a férfiakra gyakorolt hatásodat. Douglas pedig férfi, nem? Mindent elvesz, ami megszerezhető - mondta Neil kimérten. - De komoly kapcsolata van! - Gondolod, ez megakadályozná? - Sokat beszél a barátnőjéről. Gyereket is akarnak. - A kérdésem most is ugyanaz. - Természetesen megakadályozná. Gondolj csak magadra! Rám se néztél volna, ha élne a feleséged. - De megnéztelek volna, Merrin. Nagyon is megnéztelek volna. - A férfi arca most kifürkészhetetlen volt. - Lehet, hogy nem közeledtem volna, de biztosan megnézlek. - Egy szavadat sem hiszem - mondta Merrin, és a falnak dőlt. - Miért hazudsz nekem? Te nem olyan vagy. Túlságosan is szeretted a feleségedet ahhoz, hogy másokat is megnézz. - Nem tudod, miről beszélsz. - Te tisztességes férfi vagy. - Nem elég tisztességes, hogy ne fektesselek le. - Ne! - Merrin iszonyodva nézett rá. - Ne beszélj így róla, ilyen... lekicsinylően. Én is akartam. De hozzám se nyúltál volna, ha házasember lennél. - Miért vagy ebben olyan biztos? - Tudom, mennyire szeretted, és még most is mennyire szereted -mondta a lány lassan. Látom, hogy még mindig gyászolsz. Neil az asztalnak támaszkodott, és összefonta a karját. - Ezt miből gondolod? Merrin érezte, hogy lélekben egyre jobban eltávolodnak egymástól, de nem értette az okát. - Két éven keresztül nem hallgattál zenét. A lakásod olyan, mint egy mauzóleum, mert neki így tetszett. Sehol egy fénykép, mert túlságosan fájdalmas lenne a látványa. Rengeteget dolgozol, hogy felejteni tudj. Ezt mindenki látja, Neil. Ez a gyász. Mély, végtelen gyász. Azt hiszed, hogy senki nem veszi észre? A férfi továbbra is hallgatott, és a lányra meredt, ezért Merrin izgatottan tovább beszélt:
- De mindez rendben van. Megértem. Tudom, hogy soha nem érek a nyomába, tudomásul vettem. Az a szomorú, hogy az a képességed, hogy ennyire tudsz szeretni, csak vonzóbbá tesz a szememben. - Ne, Merrin! Ne beszélj így! Azt hiszed, hogy mindent értesz, miközben fogalmad sincs a dolgokról. - A férfi pillantása a lány ajkára siklott. Merrin szíve vadul kalapálni kezdett. Fogalmad sincs, de a legmegfelelőbb időpontot választottad a beszélgetésre, hidd el! Gyere ide! Neil magához húzta a lányt, és elborította az arcát csókokkal. Izgatottan a blúza alá csúsztatta a kezét. - Gyere velem haza! - Becsomagoltam pár ruhát hétvégére - mondta Merrin levegő után kapkodva. Felszaladok a szobámba a táskámért. Pár perc, és itt vagyok. - Nem lesz szükséged ruhára - szólt Neil nyersen. - Semmi nem lesz rajtad. Merrin életének legszebb napjait élte át a hétvégén. Kimerülésig szerették egymást, aludtak egy keveset, majd ismét szerették egymást. Az idő megszűnt létezni, mégis minden másodperc gyönyörű volt. Amikor megéheztek, egymást etették a nagy ágyban. Ha fürödtek, egymást fürdették. Merrinnek tényleg nem volt szüksége ruhára, csak Neilt akarta, örökre. A következő héten szinte minden holmiját átvitte Neil lakására, mivel minden éjszakát ott töltött, ha éppen nem volt ügyeletben. Egyébként is nagyon kellemetlen volt reggelenként visszafutnia a hideg kis szobájába, hogy átöltözzön. Úgy érezte, hogy az élete hirtelen megszépült. Szerette a világot, szerette a munkáját, szerette Neilt«- és a férfi pillanatnyilag csak az övé volt. A kórházban Neil mesterien tudta leplezni az érzelmeit, és a tüzes szeretőből munka közben újra szigorú, határozott professzorrá vált. Merrint ugyanúgy kezelte, mint Lindsay-t, aki még mindig nem sejtett semmit. Douglas csípős megjegyzéseiből azonban tudni lehetett, hogy ő mindennel tisztában van. Merrin rossz előérzettél figyelte a mindennapossá váló szócsatákat a két férfi között. Nem értette teljesen, mi folyik itt. Abban azonban biztos volt, hogy Douglas nem érdeklődik iránta. Egy különösen rosszul induló nap után, amikor a vizitet állandóan megzavarták, és Merrin feledékenysége miatt vissza kellett menniük az egyik sebészeti kórterembe, a professzor feltűnően éles hangon szólalt meg: - A következő alkalommal mindennek rendben kell mennie. Douglas, Lindsay! Öt perc múlva legyetek a rendelőben! Ott találkozunk. - Jaj! - Lindsay az égnek emelte a szemét. - Tényleg féltem, hogy a főnök mindjárt felrobban. - Mindannyian nagyon fáradtak vagyunk, és ma nehéz napja lesz. -Merrin hangja remegett, de úgy érezte, meg kell védenie Neilt. - Holnapra majd kipiheni magát. - Én máris indulok - mondta Lindsay. - Nem akarok elkésni. Jössz, Douglas? - Mindjárt utánad megyek. - A férfi Merrint nézte, és miután Lindsay elment, megszólította: - Biztosan csalódott volt, mert a helyes kis gyakornoka egész éjjel ügyeletben volt, és nem az ágyában feküdt. Merrin, te bolond vagy! A karrieredet veszélyezteted! - Nem értelek, Douglas - válaszolt a lány. Nem mert felnézni, lehajtott fejjel a papírokat rendezgette az íróasztalon. - Miért viselkedsz így? Nem hiszem el, hogy féltékeny vagy. - Kihasznál téged! - Na és? Ez nem a te bajod! - Merrin érezte, hogy a feje búbjáig elvörösödik. - Valakinek észhez kell térítenie téged. - Tudom, mit teszek. - így semmi esélyed nincs itt egy sebészi állásra, sőt talán egész Londonban sincs. Hallottál már valaha a színházi körökben használatos szereposztó díványról? Itt ugyanez a
helyzet. McAlister professzort mindenki ismeri. Azt fogják mondani, ő szerezte neked az állást. Te nagyon tehetséges vagy, Merrin. Sokra vihetnéd sebészként, de senki nem vesz komolyan, ha ez kitudódik. - Ne tedd magad nevetségessé! Azt hittem, kedveled. Azt hittem, ő a példaképed. Mi ütött beléd? - Annyit mondhatok, hogy amióta rájöttem, hogy a kis doktornővel alszik, a tiszteletem kicsit alábbhagyott - kesergett a főorvos. - Ha ez több lenne, mint futó kaland, akkor egy szót sem szólnék. Mindenki örülne neki. Az ég a megmondhatója, hogy Neil annyi szenvedés után nagyon is megérdemelne egy rendes kapcsolatot. De itt nem erről van szó, ugye? Ez nem egy szép szerelmi történet. Egyszerűen a szeretője vagy. Neki a haja szála sem görbül meg, de a te pályafutásod veszélyben van. Hogy engedheted, hogy ezt tegye veled? - Ezt nem veled fogom megvitatni - mondta Merrin hidegen. - Köszönöm, de feleslegesen aggódsz miattam. Én akartam, hogy így legyen. Tudom, mit teszek, és egyedül is boldogulok. - Valakinek őt is emlékeztetnie kellene a felelősségre - csattant fel Douglas, figyelmen kívül hagyva a lány megjegyzését. - Arra a felelősségre, amelyet professzorként viselnie kell. Hiszen te a beosztottja vagy. Ennek a viszonynak véget kell vetni! 11. FEJEZET Hosszú volt a nap. Merrinnek délelőtt nem volt ideje a járóbeteg-rendelésen segíteni, délután Lindsay és Douglas továbbképzésre ment. - Douglas megfenyegetett, hogy munkahelyi szexuális zaklatás miatt feljelentést tesz ellenem - mondta Neil, amikor vizit után végre kettesben maradtak az irodában, és belecsókolt a lány nyakába. - Szegény Doug! - mondta Merrin. - Valószínűleg csak a javamat akarja, de a bíróság előtt nevetségessé teszi magát. Mondtad neki, hogy én kezdtelek zaklatni téged? - Nem akarta elhinni. - Neil a lány blúza alá csúsztatta a kezét. -Számára én vagyok a gonosz farkas, te pedig a védtelen, ártatlan bárányka - suttogta, és gyengéden beleharapott Merrin nyakába. - Milyen jól csinálod - mondta a lány rekedten. - Douglas csodál téged, te vagy a példaképe. Most egy kicsit összezavarodott, de majd megbékül. - Miattad aggódik. Ez szíve joga, de én is aggódom miattad. Mondtam neki, hogy ha egyetlen ujjal hozzád ér, akkor megölöm. - Te megőrültél. - Férfi vagyok. - Neil magához ölelte a lányt, és hevesen megcsókolta. - Induljunk haza! Már két napja nem szerettelek. A következő hét mindenki számára könnyebben telt. Kevesebb volt a munka, és Neil is igyekezett kicsit lassítani az iramon. Csak Douglas ingadozott továbbra is a csodálat és a harag között. Lindsay-nek azonban töretlenül jó kedve volt. - A főnök remek formában van az utóbbi időben - lelkesedett pénteken a vizit után. Douglas igazi savanyújóska lett, de a profot mintha kicserélték volna. Tegnap a műtőbe új kazettákat is hozott, és vicceket mesélt. Szóval minden olyan, mint azelőtt. - Az ég szerelmére, Lindsay, ébredj már fel! Még mindig nem vettél észre semmit? Douglast majdnem szétvetette a düh. - Doug! - szólt rá Merrin figyelmeztetően. - Mi az? - Lindsay a lány karjára tette a kezét. - Most azonnal mondjátok meg, mi folyik itt! Elegem van a kettőtök civakodásából. - A professzor úr és a kis doktornő mint az üzekedő nyulak... Merrin iszonyodva felkiáltott.
Lindsay nem hitt a fülének. - Ez milyen buta tréfa? - Kérdezd meg a kisasszonytól! Beszélj vele, hátha te észre tudod téríteni! - Douglas, tartsd a szád! - Merrin...? - Lindsay nagy szemekkel nézett a lányra. - Fogalmam sem volt... Nem csoda, hogy így megváltozott... És te? Úgy értem, jól vagy? - Nagyon jól vagyok. Köszönöm, Douglas. Most bizonyára elégedett vagy. Nem kellene már a műtőben lennetek? Merrin tudta, hogy lesz még egy menete Lindsay-vel is. Ebédszünetben tényleg megkereste a doktornő. - Beszéltünk rólad Douglasszal - mondta tétován. - Tényleg nagyon aggódunk miattad. Megértelek, hiszen a főnök nagyon vonzó férfi. De mi lesz a karriereddel? Ha ez az ügy kipattan, minden álmod semmivé válhat. Ugye tudod? - Douglas túloz. A legrosszabb esetben is csak más szakirányt kell választanom, nem a sebészetet. - Szereted? - Igen, nagyon - mondta Merrin felcsillanó szemmel. - De ő nem szeret engem, tudom. Lindsay, kérlek... - Nagyon fájdalmas lesz neked. - Világos. - Soha nem tudod majd elfelejteni. - Ezzel is tisztában vagyok. - És mi lesz holnap? Mi lesz a jövőddel? Mi lesz az életeddel? Család, gyerek, férj... Erre vágysz, azt mondtad. Találsz valaha még egy ilyen férfit, akit ennyire szeretsz? - Nem, biztosan nem. - Ez mit jelentsen? - Ez azt jelenti, hogy egy nap remélhetően találkozom majd egy férfival, akit kedvesnek találok, és akivel családot alapíthatok - mondta Merrin halkan. - Boldogok leszünk együtt, és ez elég nekem. - Te teljesen megbolondultál! Ez borzasztó. Nem mehetsz feleségül valakihez, akit csak kedvesnek találsz. Nem lennétek boldogok. - Akkor egyáltalán nem megyek férjhez - válaszolt Merrin. - Ne beszéljünk erről, ezek úgyis csak feltételezések. Megértettem, hogy a jó szándék vezérel. Köszönöm, Lindsay, de több tanácsra nincs szükségem. - Ahogy gondolod - állt fel az orvosnő. - Többé nem hozom szóba a dolgot - mondta hivatalos hangon. - A rendelőbe megyek. - Rendben. - És amúgy... amúgy milyen? - nézett vissza a doktornő. Merrin nem pillantott fel, de a szíve hevesebben kezdett dobogni. - Hihetetlenül jó. Annyira szeretem, hogy néha fáj, akkor is, ha csak ránézek. Érted, mire gondolok? - Természetesen értem. Én is csak nő vagyok. De Douglas és én aggódunk miattad. Merrin meglepetésére az orvosnő hozzálépett, és átölelte. - Tudom - sóhajtotta a lány. Este Neil gondterhelt arccal kereste meg Merrint. Egész nap dolgozott, és nagyon fáradtnak látszott. - Merrin, ez a hétvégém pokoli lesz. El kell végeznem néhány kísérletet a laborban, meg kell írnom két cikket, és még más papírmunkák is várnak rám. Sajnos le kell mondanom a közös programot.
- Ne aggódj, rendben leszek. Nekem is olvasnom kell. Az utóbbi időben kicsit elhanyagoltam a tanulmányaimat - nyugtatta meg Merrin. Tudta, mennyire fontos a férfinak a munkája. - Akkor hétfőn találkozunk. - Neil megérintette a lány vállát, de csak egy gyengéd puszit lehelt az arcára. Merrin szinte az egész hétvégét a kórház szakkönyvtárában töltötte. Vasárnap délután ott találkozott az egyik ügyeletben lévő sebésszel, aki lecsalta a nyitva tartó, de néptelen étterembe. Amint ott ültek, Neil bukkant fel az ajtóban. Először nem vette észre őket. A fiatal orvos, látva Merrin meglepett arcát, felvilágosította: - A főnök ma beugrott ügyelni. Sanderson doktor ugyanis eltörte a kezét golfozás közben. - Ekkor megszólalt a csipogója, mire felugrott és elrohant. Neil ekkor odalépett Merrin asztalához. Erről-arról, főleg kórházi dolgokról beszélgettek, de a lány végig érezte, hogy valami nincs rendben. Felnézett, ám semmit nem tudott leolvasni a férfi arcáról. - Valami baj van? - Véletlenül kihallgattam pénteken Lindsay-t és Douglast, amikor rólunk beszélgettek. Douglas szerint miattam elfelejted a karrieredet, Lindsay pedig attól félt, hogy soha más férfit nem fogsz észrevenni, és gyermektelenül, férj nélkül maradsz. - Nem mindegy, mit gondolnak? - De mindegy. Csakhogy bizonyos tekintetben akkor is igazuk van. - Most már késő ezen bánkódni. - Nem feltétlenül. Te fiatal vagy, Merrin, majd csak túljutsz rajta. Itt és most befejezzük a kapcsolatunkat! A lány a padlóra szegezte a tekintetét. A lélegzete felgyorsult, és enyhén szédült is. - Rendben - suttogta. - Ha így akarod. Jó... Maradt egypár holmim a lakásodban. Ruhák, fehérnemű, sminkkészlet. - Holnap elhozok neked mindent. - Köszönöm. - Merrin megpróbálta összeszedni magát, de egész testében reszketett. - Akkor... - Neil indulni készült, mire Merrin is felállt. Azt hitte, a férfi szó nélkül otthagyja majd, de Neil átfogta a vállát, és megcsókolta az arcát. Hétfőn Merrin semmit sem mondott a többieknek. A pillantásukból látta, hogy még mindig azt hiszik, együtt van Neillel. A professzor nagyon jó volt hozzá, barátságos, és kedves. Vigyázott, nehogy olyasmit említsen, ami az együtt töltött időre emlékeztetné bármelyiküket, de ez sem enyhítette Merrin keserűségét. Még mindig fülig szerelmes volt. Mivel a kórházban töltendő hat hónapból már három letelt, Merrinnek meg kellett jelennie az intézmény vezetősége előtt, hogy számot adjon a tanultakról. Neil, három másik sebész és két munkaügyi dolgozó vizsgáztatta. Elsősorban a kórházban eltelt idejéről kellett számot adnia, de kíváncsiak voltak a gyakorlati képzésről alkotott véleményére is. - Eddig nagyon kellemes élményeim voltak - foglalta össze mondanivalóját Merrin, miután kimerítően beszámolt az utóbbi negyedévről. -Semmin sem változtatnék. - Mennyit időt tölt a műtőben? - kérdezte Logan doktor, az egyik fiatalabb sebész. - A jelenléti ívekről kiderül, hogy sokat ügyelt az osztályon, illetve a járóbeteg-rendelésen, de vajon műtéteknél is közreműködött? - Hetenként egyszer egy teljes napot voltam ott, és rengeteg sürgősségi műtétet láttam, sőt felügyelet mellett önállóan is végezhettem kisebb beavatkozásokat. - Ez remek. Az ön tudásához képest nagyon szép - tekintett rá az orvos elismeréssel. Tehát érdekli a sebészet?
- Igen, nagyon - vallotta be a lány. - A munka technikai oldalát is lenyűgözőnek tartom, és szeretem, hogy gyorsan látszik az eredmény. Sokkal hálásabb terület, mint a belgyógyászat. - Szeretne részt venni egy sebészeti továbbképzésen? - Pillanatnyilag annyit mondhatok, hogy nagyon szívesen. - Jól van - az orvos beleegyezően bólintott. - Neil, mit szólsz hozzá? Milyenek a kisasszony képességei? Neil eddig keveset szólt, most azonban nyugodt hangon ennyit mondott: - Merrin intelligens, felelősségteljes, rugalmas és technikailag is nagyon ügyes fiatal orvosnő. Érett személyiség, a kollégák, betegek és az ápolószemélyzet is kedveli. Talán nem túlzás, ha kijelentem, hogy ő az eddigi legjobb gyakornok, akivel alkalmam volt együtt dolgozni. A lány kővé meredten nézett a professzorra. Lelkiismeret-furdalást érez a történtek miatt, gondolta, és a szavai nagyon kényelmetlenül érintették. A többi orvost is meglepte a dicséret, pár pillanatra mély csönd telepedett a szobára. Aztán Logan doktor megrázta Merrin kezét. - Elismerő szavak egy szaktekintély szájából. Gratulálok, Merrin. A következő három hónapban is legyen ügyes, és remélem, továbbra is gyakran találkozunk majd - mondta kedvesen. - Köszönöm szépen. - Merrin az ajtóból visszasandított. Látta, hogy Neil nézi, ám a pillantására hirtelen lesütötte a szemét. Merrin teljesen megzavarodott, rögtön beszélni akart a férfival. Felment a professzori irodába. A titkárnők már hazamentek, így két óra hosszat várakozott egyedül egy fotelban, amíg a férfi végre megjelent. - Merrin... Mit csinálsz itt? A lány a sötétben kuporgott, és kibámult az ablakon. Az éles fénytől hunyorogva nézett a férfira, amikor az felkapcsolta a villanyt. - Beszélni akartam veled arról, amit a bizottság előtt mondtál rólam. Neil nagyon fáradtnak tűnt. A szeme alatt lévő sötét karikák álmatlanságról árulkodtak. - Nem helyes, hogy így beszéltél. Ha lelkiismeret-furdalásod van velem szemben, akkor is szükségtelen volt így nyilatkoznod. Nem kell ennyire túlozni. Nem szeretném, ha miattad jutnék előre. Ha sikerem van, azt csak magamnak akarom köszönni. - Mit túloztam el? - Mindent! Hogy már kész orvos vagyok, meg mindent, amit mondtál. - Mint a főnököd, képes vagyok megítélni a munkádat, Merrin. Átlagon felüliek a képességeid. Az igazat mondtam. Ha a sebészet mellett döntesz, és ezt nagyon komolyan ajánlom, akkor nagyon jó sebész lesz belőled, talán az egyik legjobb. Az, hogy mi együtt voltunk, nem befolyásolt a döntésemben. - Sajnálom, bután viselkedtem. Biztos voltam benne... - Miben? Hogy befolyást gyakorolok a karrieredre? - Nem, nem ezt mondtam. - Hajói emlékszem, ez Douglas ötlete volt. A lány felállt. - Köszönöm, McAlister professzor, a szép véleményt. Remélem, megfelelek az elvárásainak - mondta hivatalos hangon. - Mindennap túlszárnyalod őket. - Fáradt vagy - mondta a lány, és kezét végighúzta Neil arcán. -Megint túl sokat dolgozol. A férfi elkapta a kezét, de nem lökte el, hanem erősen megszorította. - Ne kezdd megint! - mondta gyengéden. - Ne most!
- Nem tehetek róla - suttogta Merrin. Az érintéstől remegni kezdett a lába. - Ne dolgozz ma éjszaka! Menj haza, és aludj! - Azt hitte, hogy Neil határozottan el fogja küldeni, de a férfi magához szorította, és szenvedélyesen megcsókolta. - Még mindig kívánsz? Azok után, amit tettem veled? - kérdezte hitetlenkedve a csók után. - Természetesen! - Merrin szíve olyan hangosan dobogott, hogy alig hallotta Neil szavait. Még mindig akarlak. Szeretlek! - Merrin, hogy mondhatsz ilyet? Már hónapok teltek el! - Nem tudlak nem szeretni csak azért, mert már nem alszunk együtt. Úgy hiszed, hogy ez a dolgok menete? - Igen. Nem. Nem tudom - válaszolt a férfi zavartan. Merrin összeszedte a bátorságát. - Neil... - Nem, ne most! - mondta a férfi gyorsan. - Adj időt nekem! Gondolkoznom kell. - Rólam? - Magamról. - Neil arca elsötétült. - Rólunk. Mindenről. Menj most, hagyj egyedül! Nem tudok gondolkozni, ha itt vagy. A lány visszafordult az ajtóból. - ígérd meg, hogy hazamégy! Ebben az állapotban úgysem tudnál dolgozni. - Jó, hazamegyek - mondta a férfi színtelenül, és hátat fordított. -Menj most el, Merrin! 12. FEJEZET Egy héttel később épp a műtőben álltak, amikor egy fiatal nőt szállítottak be, akit sürgősen meg kellett operálni. Kérdéses volt, hogy a beteg egyáltalán életben marad-e. Öt órán át küzdöttek az életéért. Bár Merrin csak nézte a munkát, mégis zaklatottan nyitott be később az orvosi szobába. Neil egyedül állt a parányi konyhafülkében, és éppen kávét készített. - Csak annyit szeretnék mondani, hogy ez volt a legnehezebb műtét, amelyet valaha is láttam - mondta a lány csodálattal a hangjában. - Soha nem fogom elfelejteni. Elképesztő voltál. Douglas majdnem elájult, de neked a szemed se rebbent. - Nem volt annyira bonyolult a műtét. Feketén kéred a kávét, egy cukorral? - Igen. - Merrin elvette a bögrét. - Túl szerény vagy. Megmentetted az asszony életét. - Ez a munkánk. Merrin idegesen kortyolt a kávéból, egy csepp mellé is folyt. Neil a kézfejével letörölte a barna csíkot a lány szájáról. - És te, hogy haladsz a tanulmányaiddal? - Lassan. - A férfi érintésére megint remegni kezdett a lába. A továbbképzésre csak felvételivel lehetett bejutni, ezért Merrin ismételni kezdett, újraolvasta az anatómiai tankönyveit. - Nem igazán tudok összpontosítani - vallotta be végűi. - Túl sokat dolgozol? - Nem, nem ez baj. - Megnedvesítette az ajkát. - Inkább túl sokat ábrándozom. - Ábrándozol? - Neil ismét végigsimított az arcán. - Miről? - Arról, hogy veled vagyok. Amikor a könyvárban ülök, a könyvre akarok figyelni, de a gondolataim állandóan elkalandoznak. Elképzelem, hogy bejössz az ajtón, és szeretkezni kezdünk. Elképzelem, hogy mit mondanék, hogy te mit mondanál, hogy mit csinálunk... Tudom, furcsán hangzik, de az anatómia nem annyira érdekes, ha másra is gondolhatok. A férfi szeme résnyire szűkült. - Te megőrültél. - Tudom. - Merrin szerette, amikor Neil hangja ilyen reszelős lett. Elárulta, hogy a férfi izgalomba jött, akkor is, ha a félhomályban nem lehetett jól látni az arcát.
- Ilyet még soha nem éltem át. Korábban pont az ellenkezője volt a bajom. Ha megcsókoltam egy férfit, gyakran akkor is a munkára gondoltam. A munkám mindig jobban érdekelt, mint a szex. - Teljesen bolond vagy. - A lány látta, hogy Neil kezdi feladni az ellenállást. A férfi hirtelen kivette kezéből a bögrét, és letette a konyhapultra. - Teljesen bolond, őrült, mániákus - folytatta, és magához húzta a lányt. - Ez hiányzott. Hiányoztál. Gyere ide! Merrin engedelmeskedett. Neil viharosan átölelte és megcsókolta. A világ elsüllyedt körülöttük, amíg Douglas metsző hangja szét nem rebbentette őket. - Talán elfelejtettétek - mondta fölényesen -, de ez a szoba mindenkié. Merrin megdermedt. Neil lassan felemelte a fejét, és elengedte a lányt. - Kéred a kávédat? - kérdezte tőle semleges hangon. - Igen, köszönöm - suttogta a lány. Majd kiugrott a szíve a helyéről. - Leesett a sapkád. - A férfi felemelte a sapkát, és alágyömöszölte Merrin haját. - Milyen kedves jelenet! - Douglas gúnyosan mosolygott. - Milyen édes! Mindjárt rosszul leszek. Neil lassan és nyugodt hangon elmagyarázta a főorvosnak, hová menjen. - Ez az orvosi szoba - szájalt a másik. - Főorvosként jogom van itt lenni. Nem tudod öt percre nyugton hagyni ezt a szegény lányt? - Nyilvánvaló, hogy nem - mondta Neil, és kituszkolta az álmélkodó Merrint az ajtón. Hol a csipogód? - kérdezte közben. - A másik szobában. - Douglas majd vigyáz rá - nézett vissza Neil. - Mi ugyanis most szünetet tartunk. - Na, ez remek - jegyezte meg a főorvos. - Remélem, a te csipogód nálad marad, amíg én felügyelek a ti kis, hm... szünetetek alatt. - Mobilon vagy a csipogón elérhető vagyok, ha van valami sürgős eset - mondta Neil röviden. - Öltözz át! Két perc múlva kint találkozunk - szólt oda a lánynak. Merrin nagyon ideges volt. Reszketett a keze, miközben magára kapkodta a ruháit. - Hová megyünk? - kérdezte később erőtlenül a folyosón. - Az irodádba? A férfi megrázta a fejét. - Mutatni akarok valamit. Itt van a kórház közelében, autóval pár perc. A lány titkon azt remélte, hogy Neil lakására mennek, de McAlister az ellenkező irányba indult el. Hamarosan lefékezett egy villa előtt. - Ki lakik itt? Az egyik beteged? - Pillanatnyilag még senki. - Neil elővett egy nagy kulcscsomót, majd kinyitotta a bejárati ajtót, és felkapcsolta a villanyt. - Nagyon jó ajánlatot kaptam. Tetszik neked? - Igen - mondta a lány, és körülnézett. A ház valószínűleg már régóta lakatlanul állt, áporodott volt a levegő, és a csiszolt parkettát is por lepte. A falak festő után kiáltottak, de a helyiségek tágasak voltak, nagy ablakokkal. - Némi erőfeszítéssel barátságos otthont lehetne varázsolni belőle -mondta végül. - Örülök, hogy végre feladod a lakásodat. Megveszed ezt a házat? - Előbb hallani akartam a véleményedet. - Neil megfogta a lány kezét, és magával húzta. Gyere, menjünk fel! Az első emeleten öt hálószoba és két fürdőszoba volt, a tetőtérben pedig egy kis helyiség, amelyet dolgozószobának lehetne kialakítani. - Mit gondolsz? - Nagyon szép! Fényévekkel jobb, mint a lakásod. Ha a helyedben lennék, rögtön megvenném. De miért kezdtél új otthont keresni?
- Miután kendőzetlenül kifejtetted a véleményedet a lakásomról, elgondolkoztam a kifogásaidon, és kénytelen voltam igazat adni neked. Megnéztem néhány másik eladó házat is, de ez tetszik a legjobban. - Sajnálom, hogy a meggondolatlan szavaim ennyire felforgatták az életedet - mondta Merrin habozva. - Mindenesetre itt biztosan jobban fogod érezni magadat. - Te szívesen laknál itt? Merrin megdermedt. Lassan a férfi felé fordult. - Úgy érted, akarok-e itt lakni? - Akarsz? A lány nyelt egyet, és a falnak támaszkodott. - A nővérszállás helyett ezt is választhatom? - Mindent megkapsz, amit csak szeretnél - mondta Neil halkan, és körbemutatott. - Itt minden a tiéd, beleértve engem is, ha még mindig kellek. - De én örökre akarlak - suttogta Merrin. - Úgy is lehet? - Igen. - Ez az, amin gondolkoztál? - Azt hittem, van választásom - kezdte lassan a férfi. - Azt hittem, le tudok rólad mondani. Tévedtem. A hétvégén kaptam meg a kulcsokat, és tegnap este, amikor itt álltam, rájöttem, hogy nélküled nem tudnám elképzelni ezt a házat. Csak egy ház lenne, de nem otthon. Nem tudok rólad lemondani, Merrin. Ha azok után, ami történt, még mindig akarsz engem, akkor én is akarlak téged. Más nő nem kell. Szeretném, ha mindig mellettem maradnál. - Nem kell feleségül venned - mondta a lány. Testében végtelen boldogság áradt szét. Mindegy. Tudom, hogy én soha nem hagylak el. Te... szeretsz engem, vagy csak kívánsz? - Mindkettő! - Akkor meg is csókolsz, vagy csak tétlenül álldogálsz? - Kis csacsim! - Neil ölbe kapta a lányt, és bevitte az egyik hálószobába. - Te vagy az életem értelme. Most rögtön akarlak. - Nem zavar a por. Szeretlek - súgta Merrin. - Én is szeretlek. Inkább állva - rendelkezett Neil. - Itt és most. Kérlek, annyira szeretném. Remegő kézzel lefejtette a lányról a ruhát, majd a csípőjénél felemelve a falnak nyomta. - Jó így? - Igen. - Mexrinnek úgy tűnt, hogy már egy örökkévalóság óta nem érezte magában a férfit, és annyira sóvárgott utána, hogy szinte belehalt. - Mondd, hogy szeretsz! - Szeretlek, szeretlek - kiáltotta boldogan. Miután a vágy hullámai elcsitultak, Merrin hirtelen észbe kapott: - De hiszen ügyeletben vagyok! Douglas... - Majd feltalálja magát. - Neil hevesen megcsókolta. - Annyira örül majd, hogy a kis, védtelen gyakorló orvosból tisztességes asszonyt faragok, hogy egy szava sem lesz. - Tisztességes asszonyt, belőlem? Azt hittem, ezt másként nevezik. - Ha összeházasodtunk, tisztességes asszony leszel! - Vagy úgy. Nekem nem fontos a házasság. - De nekem igen - mondta a férfi gyengéden. - Nagyon szeretlek. Bár túl öreg vagyok hozzád, megkérdezem: Hozzám jössz? - Igen. - Merrin megsimogatta a férfi arcát. - De mi van Isabellel? -kérdezte habozva. Annyira szeretted. Tudom, hogy soha nem fogod őt elfelejteni. Gondolod, hogy készen állsz egy új házasságra? - Még mindig nem tudod, miről beszélsz. Igazából az irántad érzett szerelmem ébresztett rá, hogy őt nem is szerettem igazán. Már az elején se. Merrin összerázkódott.
- Neil... Hogy érted ezt? Hiszen annyira gyászoltad. - Ez nem gyász volt. Legalábbis nem olyan gyász, mint gondolod. Inkább sajnálat, de főleg bűntudat. - Miért lenne bűntudatod? - Merrin szédült. Miről beszél a férfi? - Azért, mert nem szerettem őt eléggé. Isabel... Teljesen félreérted az előző házasságomat. Soha nem voltunk boldogok. Isabel... Mindegy, milyen volt, én közömbös férj voltam. A munkám mindig fontosabb volt, mint bármi más, ebbe őt is beleértem. Csalódást okoztam neki. - Ennek így semmi értelme. Ha nem szeretted, miért vetted feleségül? - Nagyon szép nő volt, és akartam őt. Isabel azonban világossá tette, hogy csak akkor kaphatom meg, ha gyűrűt húzok az ujjára. Ez nekem akkor teljesen új volt, és izgatónak is találtam. Emellett jól tudtunk együtt dolgozni. Azt hittem, megérti majd, milyen fontos nekem a munka. Nem tudtam, milyen az igazi szerelem. Úgy éreztem, jó páros leszünk mi ketten. - Szeretett téged? - A maga módján igen. De többet akart, mint amennyit adni tudtam neki, ez egy kicsit lehűtötte az érzéseit. Azt hitte, hogy egy törekvő és gyorsan meggazdagodó sebészt fogott magának, de csak az első jött be. Soha nem érdekelt, hogy pénzért eladjam magamat. Nem nyitottam magánrendelőt sem. Ha a házasságkötésünk előtt beszéltünk volna erről, akkor sok vitát és bánatot megelőzhettünk volna. - Veszekedtetek a karriered miatt? - Igen, amikor kezdett romlani a kapcsolatunk, és amikor rájött, hogy jól keresek, de mégsem annyit, hogy az ő növekvő kiadásait fedezni tudjam. A hátam mögött magánklinikákat hívott fel, és nagyon mérges volt, mert az ajánlatokat rendre a szemétbe dobtam. A szex sem érdekelte már, a végén pedig alig beszéltünk egymással. - Nem csoda! - kiáltotta Merrin felháborodva. - Borzasztó történet. Hideg és mohó nő volt... Csak a pénzedet akarta? - Isabel nem volt ilyen rossz. Csak nagyon bizonytalan. Az apja tőzsdézett, és egy rosszul sikerült tranzakció után felkötötte magát a fürdőszobában. Akkor Isabel csak tizennégy éves volt. Rögtön kivették az előkelő magániskolából, és az anyjával egy szűk kis szobába kellett költöznie. Ezt én is csak jóval később tudtam meg, amikor a temetés után beszéltem az anyósommal. Akkor értettem meg, miért volt Isabel a pénz megszállottja. - És a temetés után kezdted magad bűnösnek érezni? - így van. Helyes a diagnózis. Jobban kellett volna igyekeznem, hogy megértsem őt. Talán tudtam volna segíteni neki. - Lindsay említette, hogy a kórházban is állandóan a nyomodban volt. - Igen, továbbra is nővérként dolgozott, hogy ezzel is megmutassa, nem keresek eleget. Nem értettem igazán a viselkedését. Nem érdekelte a szex, de meg volt győződve róla, hogy más nők is vannak az életemben. Állandóan meggyanúsított, hogy ezzel vagy azzal viszonyom van. Természetesen alaptalanul. Az életem enélkül is elég bonyolult volt, ráadásul akkoriban engem sem érdekelt a szex. - Valaki azt mondta, hogy... állapotos volt a baleset idején. - Nem - cáfolta meg Neil határozottan. - Lehetetlen. Akkoriban már egy éve nem aludtunk együtt. - Ez annyira szomorú. - Merrin megsimogatta a férfi arcát. - Olyan boldogtalanok lehettetek együtt. - Most már érted, miért vonzódtam hozzád annyira? Teljesen más vagy, mint Isabel. - Nem... - A lány összeráncolta a homlokát. - Azt akarod mondani, hogy csak azért tetszettem meg, mert annyira más vagyok?
- Éppen az ellentéte vagy - bólintott Neil. - Olyannak fogadtál el, amilyen vagyok, és mindennek örültél, amit adtam neked. Semmit nem követeltél. - Szomjasan megcsókolta a lány ajkát. - Mint akit az ég küldött nekem, hogy megmentsen. - Mitől kellett volna téged megmenteni? Hiszen jól voltál. - Már régóta nem voltam jól - mondta a férfi, és összeszorította a száját. - Elegem volt mindenből. Unott voltam, már-már kedélybeteg. Isabel halálának második évfordulóján ráadásul egy régi betegem is öngyilkos lett. Úgy éreztem, értelmetlen a munkám, sőt az egész életem zsákutcába jutott. - Ez az első ügyeleti hétvégémen történt - emlékezett Merrin. - Komolyan gondolkoztam rajta, hogy szögre akasztom az orvosi köpenyt, de a te lelkesedésed emlékeztetett arra, mennyi örömöt adhat a sebészet. Mindent jónak találtál. Te voltál a fény, tele életkedvvel, és ráadásul olyan gyönyörűnek láttalak! Eszembe juttattad, hogy milyen szép lehet az élet. Amikor a közelemben voltál, szinte új erőre kaptam. Nem tudtam távol tartani magam tőled. - Ez nem igaz! Minden cselemre szükségem volt, hogy elcsábítsalak! - De nem ellenkeztem sokat. Douglasnak igaza volt, hogy kihasználtalak, ám amikor ismét észbe kaptam, már nem volt mit tenni. Megpróbáltalak elfelejteni, csakhogy nem tudtalak kiverni a fejemből és a szívemből. Nagyon szeretlek, Merrin. Jobban, mint az életemet. - És még mindig bűnösnek érzed magad Isabel miatt? - Inkább sajnálom őt. Azt kívánom, bár okosabb lettem volna, és ne vettem volna el. Most már tudom, milyen az igazi szerelem, és megértettem, hogy Isabellel soha nem tudtunk volna felépíteni egy igazi kapcsolatot. Mindketten gondolkodó, értelmes embernek tartottuk magunkat. El kellett volna válnunk, amikor kiderült, hogy teljesen másképp látjuk a dolgokat. De most előre akarok tekinteni. Bár a munkám fontos nekem, és újra örömet okoz, az életet te jelented nekem, Merrin. - Akkor a tiéd vagyok - mondta a lány, és Neilhez simult. - Van egy kikötésem. - Neil hangja komoly lett. Megfogta Merrin vállát. - Egy dolgot meg kell ígérned, mielőtt ismét megcsókollak. - Mit? - kérdezte a lány zavartan. - Mi az? Bármit megteszek, csak mondd már! - Senkit... de senkit nem kérhetsz meg rajtam kívül, hogy megmasszírozza a kis lábadat. Senki nem érinthet meg. Még cipőt sem vásárolhatsz, ha nem vagyok ott veled. Megértetted? - Igen! - kiáltotta a lány, és boldogan felnevetett. - Természetesen megértettem. Szeretlek!
