schliemann.qxp
5/25/2012
1:32 PM
Page 382
ASZKLEPION
| G Y Ó G Y Í T Á S | S Z O C I O L Ó G I A | P S Z I C H O L Ó G I A | T Ö RT É N E L E M | | S Z E L L E M É S KU LT Ú RA | O RV O S L Á S É S T Á R S A DA L O M | F I L O Z Ó F I A | G A Z DA S Á G | I R O DA L O M | K Ö N Y V I S M E RT E T Ô | J O G | KO M M U N I K Á C I Ó | O RV O S I E T I KA ...
382
|
ZENE
Heinrich Schliemann fülbetegsége és halála Gerlinger Imre
H
einrich Schliemann német származású autodidakta archeológus volt, aki arra tette fel az életét, hogy feltárja a homéroszi eposzok színhelyeit, felfedezze Tróját, Mükénét és több más õsi hellén várost. Schliemannt egész élete során gyakori fülfájásos epizódok kínozták, egyre fokozódó halláscsökkenés és súlyos fejfájás is gyötörte. Amikor panaszai már elviselhetetlenek voltak számára, alávetette magát egy operációnak, az akkoriban csak kevesek által ismert mastoidectomiának, melyet a kor híres német fülészprofesszora, dr. H. Schwarze végzett el. Végül egy hónappal a beavatkozás után, feltehetõen a bal temporális lebeny tályogja alakult ki, amely aztán végül Schliemann halálához vezetett. Életrajzi forrásokból megismerhetjük betegségének és életének történetét, annak utolsó hónapjaival együtt. A halálát okozó fülbetegség elemzésével képet kaphatunk a kor egészségügyének színvonaláról is.
A halálát okozó fülbetegség elemzésével képet kaphatunk a kor egészségügyének színvona- Korai évek láról is. Heinrich Schliemann a XIX. század egyik legis-
mertebb személyisége, az antik Görögország legnagyobb szakértõje, amatõr régész volt, akit sokan csak az „ásó dilettánsának” neveztek (1). 1822. január 6-án született, egy német kisvárosban, Neubukowban. Tizennégy évesen abba kellett hagynia az iskolát, hogy egy szatócsboltban dolgozzon. Öt év múlva már egy Venezuelába tartó hajón utazott, amely a holland partoknál hajótörést szenvedett, s õ miután megmenekült a balesetbõl, Amszterdamban telepedett le, ahol hivatalnokként dolgozott egy importõr cégnél. Önszorgalomból képezte magát, hogy megszerezze mindazt a tudást, amelynek elsajátítására gyermekkorában nem volt lehetõsége. Ezekben az években tûnt ki az idegen nyelvekhez való kitûnõ érzéke. Munkaadói hamar ráébredtek a kiváló tárgyalóképességében rejlõ lehetõségekre, és Oroszországba, Szentpétervárra küldték a cég ügynökeként, ahol késõbb 1846-ban megalapította saját cégét is. Hamar sikeres lett, fõképpen kereskedelmi tevékenységgel halmozott fel jelentõs vagyont, miközben szakmai célból, de kalandvágyból is Európa szinte minden szegletéLAM 2 0 1 2 ; 2 2 ( 5 ) : 3 8 2 – 3 8 7 .
Heinrich Schliemann mellszobra az athéni Schliemann-házban
be ellátogatott (2). Schliemann 1850 decemberében hagyta el Oroszországot, hogy feltérképezze az üzleti lehetõségeket az olyan gyorsan fejlõdõ országokban, mint az Amerikai Egyesült Államok. 1851 februárjában érkezett Sacramentóba, ahol az aranyláz idején rengeteg aranyat vásárolt fel, újabb jelentõs profitot termelve. 1852-ben azzal gyanúsították meg, hogy tisztességtelen üzleti tevékenységbe bonyolódott, ezért elhagyta Kaliforniát és visszatért Szentpétervárra (3). 1852-ben Oroszországban házasodott meg elõször, Katerina Lyshint vette feleségül, akitõl három gyermeke született (Szergej, Natália, Nagyezsda). A következõ években, miután rendelkezett már a megfelelõ forrásokkal, folytatta utazásait, melyek Egyiptomra, Görögországra, a Közel-Keletre, Észak-Afrikára, Indiára, Szingapúrra, Kínára, Japánra, valamint Észak- és DélAmerikára is kiterjedtek. Sajnálatos módon házassága már a kezdetektõl fogva boldogtalannak bizonyult, így végül 1868-ban el is vált orosz feleségétõl (2). A krími háború során (1853–1856) katonai beszállítóként ismét jelentõsen gyarapodott vagyona az orosz hadsereg ellátása révén. Negyvenegy évesen multimilliomosként határozta el, hogy visszavonul, és új karrierbe kezd mint archeológus (2, 3).
schliemann.qxp
5/25/2012
1:32 PM
Page 383
G ERLINGER : H EINRICH S CHLIEMANN
Schliemann, az archeológus Heinrich Schliemann igazi önképzõ személyiség volt, elképesztõ nyelvérzékkel. Tizennyolc nyelven beszélt folyékonyan, és ezek mindegyikét autodidaktaként sajátította el (német, angol, francia, holland, orosz, svéd, spanyol, olasz, latin, portugál, lengyel, török, arab, antik és modern görög stb.). A korabeli akadémiai állásfoglalásokkal ellentétben Schliemann szenvedélyesen hitt Homérosz eposzainak hitelességében. Gyermekkori álma volt Trója feltárása, ezért nagy lelkesedéssel és hittel áldozta életét és vagyonát az õsi görög városok felkutatására (2). Röviddel azután, hogy elvált elsõ feleségétõl, újra megnõsült. Egy görög diáklányt vett feleségül, Sophia Engastromenost (1869. szeptember 24.), akitõl két gyermeke született, Andromache és Agamemnon. Házuk, melyet Trója tiszteletére Iliou Melathronnak hívtak, még ma is áll Athénban, és a neoklasszicista építészet egyik legszebb példájaként tartják számon. Jelenleg a görög numizmatikai múzeumnak ad otthont. Sophia intellektuálisan is méltó társává vált és archeológusként is segédkezett az õsi égei-tengeri városok felkutatásában (2). Schliemann úgy vélte, hogy Trója Hissarlik közelében helyezkedhetett el, nagyjából három mérföldre a Hellespontostól (4, 5). 1871 augusztusában sikerült engedélyt szereznie a török hatóságoktól, hogy saját költségén ásatásokat kezdhessen azon a helyen, ahol feltételezései szerint Trója õsi városa lehetett. Az engedély nélküli ásatások már 1870-ben elkezdõdtek és 1873-ra Schliemann feltárta a feltételezett Trója városát, és több fontos leletet is talált, melyet Priamosz király kincsének gondolt. (Két arany diadémot, több száz arany ékszert, bronz fegyvereket és megannyi ezüst és réz pénzérmét) (6, 7). A kincseket eztán Görögországba csempészték, majd 1881-ben ajándékként Németországnak adták. A II. világháború alatt a leletek szovjet kézre kerültek és Moszkvába szállították õket. 1876-ban Görögország területén sikeresen folytatott ásatásokat több helyen is, amerre a legendás görög hõsök hajóztak, mint például Mükéné (arany temetési ékszerek 1876–1878), Itaka (1878), Orkomenus, Boeotia, (1881–1882), és Tirynth (1884–1885) (8). Eredményei nyomán elõkerültek a korábban nem ismert preklasszikus mükénéi civilizáció maradványai. Európai utazásai során számos országban hangoztatta elméleteit, elõadásokat tartott az õsi Görögország fénykoráról. Felfedezéseit a kortárs ar-
FÜLBETEGSÉGE ÉS HALÁLA
383
cheológusok nem nézték jó szemmel és többször kritizálták nem eléggé tudományos kutatási technikáját. Schliemann egy olyan leégett várost is feltárt, mely a Mükéné elõtti érából származott (2).
Heinrich Schliemann fülbetegsége és halála Heinrich Schliemann kórrajzában számos olyan súlyos betegséget is találunk, melyekbõl szövõdmények nélkül épült fel. Gyermekként tuberkulózison esett át, majd felnõttként, oroszországi tartózkodása során influenzás is volt. Kaliforniában elkapta a sárgalázat, görögországi munkái alatt pedig maláriás lett (2). Heinrich Schliemann naponta rendszeres testedzést tartott és büszke volt jó fizikumára. Valószínûleg nagyon szeretett úszni. Még a leghidegebb téli napokon is lóra ült, és a legközelebbi fürdõhelyre ment, annak ellenére, hogy az utolsó 25-30 évében gyakran kínozták súlyos fülfájdalmak és égetõ fejfájás, valamint halláscsökkenése is egyre fokozódott, de szédülése és fülzúgása nem volt. Az elsõ idõkben panaszai epizodikusan jelentkeztek, ekkor würzburgi orvosa, dr. von Tröltsch eltiltotta az úszástól (1877), és egy lokális készítményt adott neki, mely megkönnyebbülést hozott panaszaira. Von Tröltsch nevéhez fûzõdik amúgy a tympanosclerosis leírása, korának egyik legzseniálisabb fülésze volt (9, 10). 1886-ot követõen fülproblémái egyre aggasztóbbá váltak, majd 1888-ban hirtelen halláscsökkenése lépett fel, melyhez elviselhetetlen fülfájdalom is társult. Felkereste dr. Rudolf Virchowot (1821–1902), a modern sejtpatológia atyját, aki oedemás, elzáródott hallójáratot talált, és eltiltotta Schliemannt a tengeri úszástól. Mai szemmel nézve nehezen érthetõ, hogy egy sejtpatológus miért kezelte a fülbeteg amatõr régészt. Néhány nappal késõbb hallójáratának állapota rendezõdött, így Schliemann nem tartotta szükségesnek az úszás abbahagyását, meg volt róla gyõzõdve, hogy a sós víznek elõnyös tulajdonságai vannak és tovább folytatta ásatásait, hogy valóra válthassa álmait (11). 1890 elején Virchow azt javasolta Schliemannnak, hogy találkozzon a híres fül-orr-gégésszel, Hermann Schwartze professzorral Halléban. Erre a találkozóra a tervek szerint 1890. február 28-án kellett volna sort keríteni, ahogy azt Schliemannnak Virchowhoz írt levelébõl tudjuk (12). Az ásatások miatt, és mert panaszai átmenetileg mérséklõdtek, Schliemann 10 hónapig halogatta a vizitet. 1890. november elején azonban hallásLAM 2 0 1 2 ;2 2 (5 ):3 8 2 – 3 8 7 .
Felfedezéseit a kortárs archeológusok nem nézték jó szemmel és többször kritizálták nem eléggé tudományos kutatási technikáját.
schliemann.qxp
5/25/2012
384
1:32 PM
Page 384
A S Z K L E P I O N | O RV O S L Á S
É S T Á R S A DA L O M
Schliemann felesége, Sophia Engastromenos, a „Priamosz-kincs” ékszereit viselve
Halálát feltehetõleg a bal oldali temporalis lebeny tályogja okozta, ami az antibiotikum elõtti érában halálos szövõdménynek számított.
csökkenése és fülfájdalma elviselhetetlenné vált, ezért felkereste prof. Schwartzét, és 1890. november 13-án alávetette magát az akkori kor talán leghaladóbb fülsebészeti eljárásának a mastoidectomiának (13, 14). Feleségének, Sophiának és barátjának, Virchownak írt leveleibõl megtudhatjuk, hogy a mûtétet kloroformos bevezetéssel, általános narkózisban végezték. Schliemann dicsérte a kloroform hatékonyságát, hiszen a nagy mûtét ellenére az operáció után nem érzett erõs fájdalmat vagy kellemetlenséget. A kétoldali beavatkozás 1 óra 45 percig tartott. Jobb hallójáratából valószínûleg exostosisokat is eltávolítottak, míg a radikálisabb mûtétet a bal fülön végezték, retroauricularis feltárásból. Az elsõ posztoperatív napon mindkét fül el volt záródva, jobb fülét pedig fájdalmasnak érezte (15, 16). (Manapság egy idõben két oldalon nem végeznénk fülmûtétet, sem tympanoplasticát, sem stapesmûtétet, az esetlegesen fellépõ kétoldali halláskiesés miatt. Elõször a rosszabbul halló, vagy a klinikailag rosszabb állapotú fület operálnánk.) Sajnos a fülmûtét után szövõdmények léptek fel. Feleségének írt levelébõl (november 23.) kiLAM 2 0 1 2 ; 2 2 ( 5 ) : 3 8 2 – 3 8 7 .
derül, hogy fülei fájdalmassá és gyulladttá váltak, ezért Schwartze professzor karbolsavas öblítéseket alkalmazott (17, 18). Négy héttel a beavatkozás után (1890. december 12.) Schliemann kissé jobban érezte magát, és orvosa tanácsának ellentmondva, elhagyta a kórházat, és elõször Lipcsébe, Berlinbe, majd Párizsba utazott (19–21). Berlinben találkozott barátjával, Virchowval, és egy kis dobozt adott át neki, melyben a fülébõl eltávolított csontdarabok voltak (feltehetõleg exostosisok) (9, 11, 22). Párizsból Athénba szeretett volna utazni karácsonyra, de bal fülének állapota ismét rosszabbodott (11). Ahogy Athénba tartott, Nápolyban meglátogatta a Pompei közelében zajló ásatásokat, és ekkor már egyre elviselhetetlenebbé vált bal fülének fájdalma. Felkereste dr. Cozzolinót is, aki egy újabb terápiás tervet állított fel. Karácsony napján az utcán sétált, amikor összeesett. Habár eszméletét rövidesen visszanyerte, beszélni már nem tudott, másnaptól kezdve pedig fokozatosan jelentkeztek rajta jobb oldali paralysis jelei (11). Schliemannt elõször a helyi városi kórházba szállították. Miután beszélni nem tudott és nem voltak nála a személyazonosságát igazoló okmányai, a kórházi felvételét elutasították és a helyi rendõrkapitányságra szállították, ahonnan elengedték s végül a szállodai szobájában kötött ki. Dr. von Schrön, egy ismert német sebész, aki akkoriban Nápolyban élt, volt az az orvos, akit kihívtak hozzá. Õ feltárta újra a bal fül sebét, de Schliemann állapota akkorra már igen sokat romlott. Dr. von Schrön úgy vélte, hogy valamilyen intracranialis komplikáció alakulhatott ki, ami mélyebb feltárást, trepanációt igényelt volna. Mielõtt ez a beavatkozás megtörténhetett volna, Heinrich Schliemann 1890. december 26-án, életének 69. évében meghalt (9, 11, 22). Testét Athénba szállították, ahol az Illisus-hegytõl délre esõ temetõben helyezték örök nyugalomra, abban a mauzóleumban, amit saját magának építtetett (23).
Epilógus Heinrich Schliemann fülbetegségének részleteit továbbra is homály fedi, hiszen hivatalos boncolást nem végeztek, de halálát feltehetõleg a bal oldali temporalis lebeny tályogja okozta, ami az antibiotikum elõtti érában halálos szövõdménynek számított. Schliemann szenvedélyes úszó volt. Virchow vizsgálataiból tudjuk, hogy jobb hallójáratában exostosisok voltak, melyek a hideg víznek köszönhetõen alakulhattak ki (24). Habár az exostosis általában tünetmentes elváltozás,
schliemann.qxp
5/25/2012
1:32 PM
Page 385
G ERLINGER : H EINRICH S CHLIEMANN
FÜLBETEGSÉGE ÉS HALÁLA
Orvostörténeti szempontból érdekes, hogy Schliemannt a korszak két legzseniálisabb német fülészprofesszora, a würzburgi von Tröltsch és a hallei Schwartze professzorok kezelték.
A mükénéi sírkerület
intermittáló fülfájdalmat és halláscsökkenést is elõidézhet a külsõfül gyulladása vagy cerumen retenció szövõdményeként. Okkal feltételezhetjük, hogy Schliemann utolsó 25 évében visszatérõ külsõfül-gyulladásokkal küzdött, melyeket elõször a würzburgi von Tröltsch doktor kezelt. Azonban bal fülén cholesteatoma is kialakulhatott, bár nem tudunk korábbi krónikus suppurativ otitisrõl, vagy fülsérülésrõl. Prof. Schwartze operációs mikroszkóp hiányában feltehetõleg nem tudta elkülöníteni, hogy az exostosisokkal teli hallójárat krónikus gyulladása következtében kialakult hallójárati granuláció vagy a cholesteatomás krónikus suppurativ otitis okozta consecutiv otitis externa volt-e a valós diagnózis. Orvostörténeti szempontból érdekes, hogy Schliemannt a korszak két legzseniálisabb német fülészprofesszora, a würzburgi von Tröltsch és a hallei Schwartze professzorok kezelték. Von Tröltsch nevéhez fõzõdik a homorú homloktükörnek a fülvizsgálatba való bevezetése. Nevét a dobüregi recessusok õrzik, melyek a dobhártya és a kalapács fejét rögzítõ szalagok között találhatók. Ma is von Tröltschdíjjal jutalmazzák Németországban minden év legjobb fülészeti közleményének szerzõjét.
385
Schwartze professzor neve nemcsak a mastoidectomiáról híres, hanem õ volt az, aki a paracentézis technikáját tökéletesre fejlesztette. Õk ketten, valamint a magyar származású, Bécsben mûködõ világhírû fülészprofesszor, Politzer Ádám (1835–1920) alapították az elsõ fülészeti szaklapot is (Archive for Ohrenheilkunde vagy Archive for Otology). Sajnálatosan nem állnak rendelkezésünkre Schliemann mûtéteinek dokumentációi. A beavatkozásokat Halléban egy magánklinikán végezték, még azelõtt, hogy Schwartzét kinevezték volna az egyetemi klinika élére. Ezért mindössze azokat a leveleket tekinthetjük hiteles forrásoknak, melyeket Schliemann a feleségének és barátainak írt. Ezekbõl a levelekbõl megtudhatjuk, hogy mindkét fülmûtétje általános érzéstelenítésben történt, melyet kloroformmal vezettek be. A bal hallójáratból nagy kiterjedésû exostosist távolítottak el a concha egy részével egyetemben, s az eljárás során erõs vérzés lépett fel (15, 16). Schwartze professzor sejthette, hogy a bal dobüregben cholesteatoma növekszik, ezért tartotta szükségesnek a mastoidectomiát. A páciens leveleibõl nem derül ki, hogy valóban fennállt-e a krónikus cholesteatomás suppurativ otitis media, LAM 2 0 1 2 ;2 2 (5 ):3 8 2 – 3 8 7 .
schliemann.qxp
5/25/2012
386
A páciens leveleibõl nem derül ki, hogy valóban fennállt-e a krónikus cholesteatomás suppurativ otitis media, azonban több olyan szakmai részlet szerepel bennük, amelyek arra engednek következtetni, hogy Schwartze professzor alaposan felvilágosította páciensét a betegsége részleteirõl.
1:32 PM
Page 386
A S Z K L E P I O N | O RV O S L Á S
É S T Á R S A DA L O M
A mükénéi „Agamemnón-maszk”. Nemzeti Régészeti Múzeum, Athén
azonban több olyan szakmai részlet szerepel bennük, amelyek arra engednek következtetni, hogy Schwartze professzor alaposan felvilágosította páciensét a betegsége részleteirõl. Jakoby professzor (a Hallei Egyetem Fül-OrrGégészeti Klinikájának igazgatója 1958–1982-ig) dr. Mollnak (Virginia Egyetem) írt levelében említi, hogy látta Schliemann mûtéteinek leírását, mielõtt az eltûnt volna és abban az szerepelt, hogy a bal fül operációja során cholesteatomát találtak (13). Így a jelenleg elérhetõ források alapján valószínûsíthetõ, hogy Schliemann kétoldali exostosistól és bal oldali otitis media suppurativa chronica cholesteatomatosától szenvedett. Dr. Schwartzét a fülsebészek a mastoid sebészet atyjának tartják. 1873-ban írta le az indikációit és technikai részleteit annak az akkoriban vésõ segítségével végzett mûtétnek, melynek során a mastoid üregrendszeren és az antrumon keresztül a genny, a granuláció vagy a cholesteatoma eltávolítható, a csontos üreg pedig 2%-os karbolsavval öblíthetõ. A posztoperatív gondozás akkoriban hosszú volt; 1–3 hónap az akut, míg 9–10 hónap az idült betegségek esetében. A mortalitás körülbelül 6% volt (25, 26). Dr. Schwartze a csontkinövések eltávolításán túl tehát egy akkortájt forradalmian új beavatkozást (mastoidectomia) is végzett Schliemann bal fülén modern, finom fülsebészeti eszközök segítsége nélkül. Orvosai kezdetben sikeresnek ítélték a mûtétet, mert Schliemann eleinte jó állapotnak örvendett (15, 16). Feleségének, Sophiának írt leveleibõl kiderül, hogy a tizedik LAM 2 0 1 2 ; 2 2 ( 5 ) : 3 8 2 – 3 8 7 .
posztoperatív napon jelentõs fájdalmai kezdõdtek és fülfolyása lépett fel (18), majd 1890. december 10-én beszéde is nehezítetté vált (20). Feltételezhetjük, hogy Schliemann-nál posztoperatív fertõzés alakult ki, melyet talán a nem teljes mértékben eltávolított cholesteatoma vagy maga a sebészi eljárás okozott. Természetesen lehetséges, hogy a cholesteatoma miatt az intracranialis szövõdmény a jól ismert módon, tehát a kis vénák retrográd thrombophlebitise révén alakult ki, melyet csonterózió is kísérhetett. A leírásokból és adatokból nem derül ki az sem, hogy extraduralis tályogról, illetve késõbb intratemporalis tályogról lehetett-e szó, de valószínûbb az utóbbi lehetõsége, s nem kizárt, hogy sinus sigmoideus trombózisa is fennállhatott. Sajnálatosan azt sem tudjuk, hogy dr. Schwartze a beavatkozás közben megsérthette-e az agyállományt vagy a vénás sinusokat. Talán ennek a számlájára lehetne írni az erõs intraoperatív vérzést és a fertõzés cranialis terjedését. A fertõzés másik forrása egy esetleges fültuberkulózis lehetett, hiszen Schliemann anamnézisében szerepel a gyermekkori tuberkulózis. Bár manapság a fül tébécés érintettsége igen ritka, hála a hatásos gyógyszereknek, Schliemann idejében azonban a tébécé viszonylag gyakori betegség volt, ezért mindenképpen felmerül a differenciáldiagnózisban (2). Egyesek szerint Pseudomonas aeruginosa által okozott progresszív nekrotizáló hallójárati gyulladás szintén felléphetett a mûtétet követõen, s ez hozzájárulhatott az agytályog kialakulásához. Ez lehetne a magyarázata a mûtét utáni bûzös fülfolyásnak s a következményes karbolsavas öblítéseknek. Ez további magyarázata lehet a beszédzavarnak is, mely 1890. december 10-én lépett fel, amennyiben a gyulladás a temporomandibularis ízületre és az azt körülvevõ lágyszövetre terjedt a Santorini-fissurán keresztül. Feltehetõleg Heinrich Schliemann halálának közvetlen oka egy, a bal temporalis lebenyt érintõ tályog volt. A korlátozott sebészeti eszköztár, az antiszepszis hiánya csakúgy, mint az antibiotikumok hiánya gyakran vezettek hasonló szövõdményekhez a 19. században. Napjainkban – bár az ilyen endocranialis komplikációk ritkák (körülbelül 1:3500) – az otogén fertõzések még mindig a leggyakoribb okai az agytályogoknak, akárcsak Schliemann idejében (27). Az infekció agy felé terjedésének leggyakoribb oka az apró erek retrográd thrombophlebitise. A mai kor fülsebészei jól tudják, hogy a komplikációk megelõzésének egyik záloga, hogy a középsõ scala mentén a dura mater közelében dolgozva a fúróval az apró ereket eltömeszeljük.
schliemann.qxp
5/25/2012
1:32 PM
Page 387
G ERLINGER : H EINRICH S CHLIEMANN
További feltételezések Végezetül olyan felvetés is létezik, mely szerint Schliemann mérgezés áldozata lett, amikor Nápolyban járt, és el akarták rabolni, amikor antikvitások adás-vétele során alakult ki vita közte és üzletfelei között. Az életrajzi adatok alapján ezeket a feltevéseket nem lehet egyértelmûen bizonyítani (28). Schliemann nem volt együttmûködõ ember, nem hallgatott orvosai tanácsára, a kórházat is túl korán hagyta el, hogy családjával minél elõbb Görögországba mehessen. Az agytályog akkor még diszkrét tünetei nem tartották vissza Schliemannt attól, hogy elhagyja a kórházat. Sztoikus természete és optimizmusa meggyõzte õt arról, hogy betegsége csak egy illúzió. Azt, hogy a
FÜLBETEGSÉGE ÉS HALÁLA
hosszabb hospitalizáció megelõzhette volna-e Schliemann halálát, biztosan nem tudhatjuk, de elgondolkodtató tény, hogy az agytályog drenázsa trepanáció útján már korábban, 1753 óta megoldott volt (29). Heinrich Schliemann igen ambiciózus és különösen intelligens ember volt, a homéroszi eposzok helyszínei történelmi hûségének szószólója, Trója, Mükéné és más õsi városok felfedezõje. Halálának pontos oka ugyanolyan rejtély marad, mint amilyeneket életében próbált felfedni. Síremléke az athéni 1. számú temetõben található.
A szerzô: a PTE, ÁOK, Fül-Orr-Gégészeti és Fej–Nyak Sebészeti Klinika professzora. E-mail:
[email protected]
Irodalom 1. Niederland WG. Analytical study of the life and work of Heinrich Schliemann. Psyche (Stuttg) 1965;18:563-90. 2. Ludwig E. Schliemann: the story of a gold-seeker. Boston: Little, Brown; 1931. 3. Weber SH. Schliemann’s first visit to America, 1850–1851. The American School of Classical Studies at Athens. Cambridge: Harvard University Press; 1942. 4. Eichthal G. Le site de Troie selon Le chevalier ou selon M. Schliemann / par Gustave d’Eichthal; Excursion à Troie et aux sources du Menderé, par Georges Perrot. Durand, Pedone-Lauriel et Cie. Paris, 1875. 5. Schliemann H. The site of the Homeric Troy: communicated to the Society of Antiquaries. London: Nichols and Sons; 1875. 6. Hardy E. Schliemann und seine Entdeckungen auf der Baustelle des alten Troja. Frankfurt: Ernst & Korn; 1882. 7. Schliemann H. Troy: results of the latest researches and discoveries on the site of Homer’s Troy, and in the heroic tumuli and other sites, made in the year 1882; and a narrative of a journey in the Troad in 1881. London: John Murray; 1884. 8. Schuchardt K. Schliemann’s Ausgrabungen in Troja, Tiryns, Mykenä, Orchomenus, Ithaka im Lichte der heutigen Wissenschaft/dargestellt von Carl Schuchhardt. Leipzig: FA Brockhaus; 1891. 9. Meyer E. Briefe von Heinrich Schliemann. Walter De Gruyter, Berlin, 1936. 10. Yardley M, Rutka J. Troy, Mycenae, and the otologic demise of Herr Heinrich Schliemann. J Otolaryngol 1998;27:217-21. 11. Traill D. Schliemann of Troy: treasure and deceit. London: St. Martin’s Press; 1995. 12. Schliemann H. Letter to Virchow dated 28 February 1890, Herrmann J, Maass E. 538–540 Die Korrespondenz zwischen Heinrich Schliemann und Rudolf Virchow. Berlin: Akad. Verl; 1990. 13. McGovern FH. The operation and death of Henry Schliemann. Laryngoscope 1977;87:1726-30. 14. Stone I. The Greek treasure. New York: Doubleday; 1975. 15. Schliemann H. Letter to Sofia dated 15 November 1890, BBB 43 84. Athens: Gennadius Library American School of Classical studies; 1890. 16. Schliemann H. Letter to Virchow dated 15 November
17. 18. 19. 20. 21.
22. 23. 24.
25. 26. 27. 28. 29. 30.
1890, BBB 43 85. Athens: Gennadius Library American School of Classical studies; 1890. Schliemann H. Letter to Virchow dated 22 November 1890, BBB 43 95. Athens: Gennadius Library American School of Classical studies; 1890. Schliemann H. Letter to Sofia dated 23 November 1890, BBB 43 99. Athens: Gennadius Library American School of Classical studies; 1890. Schliemann H. Letter to Virchow dated 10 December 1890, BBB 43 139. Athens: Gennadius Library American School of Classical studies; 1890. Schliemann H. Letter to Sofia dated 10 December 1890, BBB 43 137. Athens: Gennadius Library American School of Classical studies; 1890. Schliemann H. Letter to Virchow dated 17 December 1890. Herrmann J, Maass E. 572–73 Die Korrespondenz zwischen Heinrich Schliemann und Rudolf Virchow. Berlin: Akad. Verl; 1990. Stoney P, MacKay A, Hawke M. Schliemann, Schwartze, Virchow and the unusual Christmas present. J Otolaryngol 1991;20:231-2. Korres GS. Das Mausoleum Heinrich Schliemann auf dem Zentralfriedhof von Athen. Boreas 1981;4:28. Kroon DF, Lawson ML, Derkay CS, Hoffmann K, McCook J. Surfer’ s ear: external auditory exostoses are more prevalent in cold water surfers. Otolaryngol Head Neck Surg 2002;126:499-504. Schwartze Ç, Eysell A. Uder die Künstliche Eroffnung des Warzenforsatzes (On the surgical opening of the mastoid). Arch Ohrenheilkd 1873;7:157. Wustrow F. 100 years of antrotomy: Schwartze centennial memorial lecture. Arch Otolaryngol 1973;98:294-6. Nunez DA, Browning GG. Risks of developing an otogenic intracranial abscess. J Laryngol Otol 1990;104:468-72. La Ferla M. L’ Ultimo Tesoro. La vita segreta e la morte sospeta di Heinrich Schliemann, l’ inventore di Troia. Italy: Stampa Alternativa; 2005. Ruisinger MM. Lorenz Heister and the challenge of trepanation: a neurosurgical case study from the 18th century. J Hist Neurosci 2002;11(3):286-300. Historische Entwicklung der Martin-Luther-Universität Halle-Wittenberg. Available at http://www.medizin.unihalle.de/hno/. Accessed 26 Apr 2007.
LAM 2 0 1 2 ;2 2 (5 ):3 8 2 – 3 8 7 .
387
