Házi dolgozat
Egészségügyi rendszerek és igazgatás
A magyar egészségügyi- és népegészségügyi rendszer fejlődésének története és felépítése, az egészségvédelemben betöltött szerepe
Készítette: Keilbach Józsefné PTE-ETK Népegészségügyi MSc Levelező Tagozat 1. évfolyam
A népegészségtani / népegészségügyi orvostan a lakosság egészségének megőrzésével, egészségfejlesztésével, a betegségek megelőzésével foglalkozó tudomány, amelynek vannak társadalomtudományi és természettudományi oldalai. Elmélete a népegészségtan, gyakorlata a népegészségügy.
A
népegészségtan
tudomány
és
művészet,
elméleti
alapja
a
népegészségügynek, ami, mint látjuk majd, sokkal szélesebb, mint az orvostudomány egy része, mint csak orvosi akciók, intervenciók, programok összessége. Először az „egészségtan” fogalmával kell megismerkedjünk. Hygiene, azaz az egészség nemzetközi elnevezése, a görög „egészséges”, illetve „egészség” szavakból származik. A görög mitológiában Aszklépiosznak, a gyógyítás istenének egyik lánya Panacea, a megelőzés istennője volt, másik lánya pedig Hygéia, aki az egészség istennőjét személyesítette meg. Innen alakult ki az orvostudomány két ága. Régen azt mondták, hogy az egészségtan, vagy hygiene az a tudomány, amelynek az a feladata, hogy tanulmányozza azokat a módokat, eljárásokat, amelyek az egyes emberek és az egész népesség, illetve a közösségek betegségektől való megóvására, továbbá egészsége megtartására és javítására irányulnak. A hygiéne foglalkozik többek között a táplálkozással, a mikroorganizmusokkal, a környezeti és társadalmi hatásokkal, amelyek kedvező hatást gyakorolhatnak az egészségre, ill. annak epidemiológiai, populációs szinten értelmezhető paramétereire. Ennek napjainkban a népegészségügyi orvostan a megfelelője. Az egyéb adminisztratív intézkedéseket jelentő gyakorlatot ma népegészségügynek nevezzük. Max Pettenkofer (1818-1901) tudományos alapokra helyezte a hygienét. Ő alapította meg az egészségtudományt. Pettenkofer 1865-ben lett az általa alapított Müncheni Egyetem hygiene tanszékének vezetője. A világon a második hygiene / közegészségtan tanszék a Budapesti Egyetemen alakult Fodor József (1843-1901) vezetésével 1874-ben. Fodor József európai fontosságú személyiség volt, aki már angliai tanulmányútja kapcsán már felhívta a figyelmet arra, hogy az élettartam (akkor még nem számolták a születéskor várható élettartamot) Angliában és Magyarországon mennyire eltér hasonló szociális körülmények között levő nemesi családoknál. Ő hívta fel először a figyelmet a táplálkozás fontosságára, a szervezett orvosi ellátásra, az alapellátásra, az iskolaorvosi hálózatra, a szociális viszonyokra, és ő inspirálta azt az 1867. évi XIV. törvényt, amelyet mai napig alapnak tekintenek Európa több országában. Az elméleti oldalon kitűnő munkatársai követték. Johan Béla szervezte meg a Pasteur Intézet mintájára felállított Országos Közegészségügyi Intézet létrehozásával, amely
lehetővé tette a működési kereteket, a szervezett megelőzés végrehajtását és kontrollálását, hogy hatékonyan működhessen az egészségvédelem Magyarországon (zöldkeresztes védőnőhálózat). 1948-ban közegészségügyi, járványügyi állomások hálózatává alakították át, amely 1991-ig működött, a tisztiorvosi rendszer (ÁNTSZ hálózat felállításáig). A fertőzőbetegségek és az orvosi gyakorlat összefüggését először a szülészetben Semmelweis ismerte fel. Szekunder prevenciós céllal Németországban és Magyarországon a két világháború között működtek egészségházak. Magyarországon ezek hatáskörébe tartoztak a terhesség-, az anya-, a csecsemő- és gyermekvédelem, a gümőkór és nemi betegség kezelése, a fogászati rendelés és tanácsadás, a védőnőszolgálat, a vöröskeresztes tevékenység, a rákszűrés, a személyi hygiene oktatása, az óvodások és iskolások kivizsgálása és az oltások végrehajtása. A kihívásoknak megfelelően a XX. század közepéig öt részterülete fejlődött ki a népegészségügyi orvostannak: a járványtan, a foglalkozás- és munkaegészségtan, az élelmezés- és táplálkozás-egészségtan, a környezet-egészségtan és a társadalom-egészségtan. Szervezett népegészségügyi tevékenységről a XVIII. század végétől beszélhetünk. Több helytartótanácsi rendelkezés után 1770-ben jelent meg az első egészségügyi törvény. A törvény kiegészítő rendelkezései szellemében, a helytartótanács nevében az országos főorvos intézkedett (a „Protomedicus hungaricus”), akinek a megyékben végzett munkáját úgynevezett megyei fizikusok – ma a megyei tisztifőorvosoknak felelnének meg – segítették. Feladatuk a közegészségügyi viszonyok (jó ivóvíz, köztisztaság, piaci rend) ellenőrzése volt, intézkedtek, járványok idején felügyelték a gyógyszerészek és a bábák működését. Közel száz év kellett, hogy a magyar orvosok és a természetvizsgálók 1863. évi nagygyűlésén Csatár Lajos Bihar megyei főorvos indítványt tegyen az ország közegészségügyi és orvosi ügyeinek a rendbetételére. Ebben az időben, e céllal szerkesztették meg a Balassa János körül csoportosuló orvosok – Markusovszky Lajos és Korányi Frigyes – azt az emlékiratot, amely három fontos tennivalót vetett fel: egy tanácsadó testület, egy egyetemi tanszék és egy egyetemi törvény létrehozását. 1868-ban megalakult az Országos Közegészség(ügy)i Tanács, amely Egészségügyi Tudományos Tanács néven ma is működik. Az 1868. évi törvény mellett az 1908. évi XXXVIII., valamint az 1929. évi XXX. törvénycikkekben szerepelnek népegészségügyi/közegészségügyi teendők és javaslatok. A jelentős javulás lehetőségét az I. világháború és a trianoni békeszerződés törte meg. A két világháború között mérsékelten megállapította a romló állapotokat az 1927-ben megalakuló Országos Közegészségügyi Intézet. Az 1936. évi IX. törvény, amely a tisztiorvosokat kivonta az akkkori önkormányzatok felügyelete alól, az egész tisztiorvosi szolgálatot államosította. Az 1940. évi M törvény, az
úgynevezett egészségvédelmi törvény, a védőnők közreműködésével házassági tanácsadással, iskolafogászattal, pályaválasztással, tuberculosissal és a nemi betegségekkel foglalkozott. Fenti három törvény Johan Béla nevéhez fűződik. A II. világháború soha nemlátott nyomorba taszította az országot, majd egy erőszakolt társadalmi fejlődés következtében társadalmi, gazdasági és politikai zsákutcába, a szocializmusba fordult az ország. Az 1951. évi CLXXIII. minisztertanácsi
rendelet
megszüntette
a
tisztiorvosi
rendszert,
és
létrehozta
a
Közegészségügyi – Járványügyi Állomásokat. A tanácsok mentén a politikai hatalomnak rendelték alá mind a KÖJÁL-okat, mind pedig az országos intézeteket. A megelőző tevékenységet elképzelhető, hogy milyen összefonódásokhoz és hatékonysághoz vezetett központi célkitűzések híján. Az 1991. évi XI. ÁNTSZ-ről szóló törvény (Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat) a civil társadalom elvárásainak megfelelően rendezte a Tisztiorvosi Szolgálat helyzetét, új célokat fogalmazott meg az új kihívásoknak megfelelően, megőrizve az előző intézményrendszer eredményeit.
A magyarországi egészségügyi- és népegészségügyi ellátórendszer A törvények értelmében ma az egészségügy többszereplős rendszer, melynek szereplői az önkormányzatok, az állam (szabályozó, tulajdonosi szerep), valamint az általa fenntartott engedélyező-felügyelő
hatóság,
az
Állami
Népegészségügyi
és
Tisztiorvosi
Szolgálat,(ÁNTSZ) és a finanszírozó Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Az
egészségügyi ellátórendszer élén az egészségügyi miniszter áll. Összehangolja és szervezi az egészségügyi ellátás rendszerét, az ágazatot érintő tudományos kutató tevékenységet, a társadalombiztosítási (egészség- és nyugdíjpolitikai) feladatokat és irányítja az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot. (ONYF). Meghatározza a közegészségügyi, népegészségügyi feladatokat, irányítja a betegségek megelőzését célzó népegészségügyi programot, az egészségmegőrzéssel kapcsolatos feladatokat, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot, az egészségügyi ellátási tevékenységet. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat államigazgatási szervezetként működik, az állami feladatok legfőbb letéteményese, az egységes egészségügyi közigazgatás megvalósítója. Feladatai: • közegészségügy és járványügy, • hatósági engedélyezés,
• szektorsemleges szakmai felügyelet, • a
megelőzés,
egészségfejlesztés
(egészségvédelem,
egészségnevelés
és
egészségmegőrzés) szervezése, monitorozása, ellenőrzése. Hazánk egészségügyi ellátórendszere többszintű rendszer, alapvetően három szintet lehet elkülöníteni:
• alapellátás • járóbeteg – szakellátás • fekvőbeteg – gyógyintézeti ellátás. 1. Alapellátás
Háziorvosi rendszer
• Felnőtt háziorvosi • •
szolgálat Házi gyermekorvosi szolgálat Vegyes praxisok (kistelepülések)
• Alapellátási ügyeleti
2. Szakellátás
szolgálatok • Terhesanya- és csecsemőgondozás, védőnői szolgálat, • Fogászati alapellátás (gyermekfogászat) • Ifjúság – egészségügyi szolgálat • Foglalkozás – egészségügyi szolgálat Járóbeteg – szakellátás
• Fogászati szakellátás • Gondozóintézetek
•
Fekvőbeteg-ellátás
(bőr- és nemi beteg-, tüdő-, onkológiai-, pszichiátriai- (ideg-), addiktológiai gondozó) Házi szakápolás
• Aktív fekvőbeteg•
ellátás Krónikus fekvőbeteg-
• •
ellátás Gyógyintézeti, szanatóriumi ellátás Egyéb ellátások (hospice)
• ÁNTSZ • Mentő- és ügyeleti
Szolgálatok
•
szolgálat Vérellátó szolgálat
1. táblázat: A magyar egészségügyi ellátórendszer vázlata
A magyar Parlament az 1991. évi XI. törvénnyel hozta létre a népjóléti miniszter közvetlen irányítása alatt álló, állami költségvetésből működő országos hatáskörű államigazgatási szervet, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot. A célkitűzések szerint „1990-re valamennyi tagállamnak hatékony közösségi képviselet révén olyan egészségügyi ellátási rendszereket kell kidolgoznia, amelyek az alapellátáson nyugszanak, amelyeket erősen szakosított ellátás az alma-atai konferencián vázolt módon támogat: „1990-re valamennyi tagállamban az egészségügyi alapellátási rendszernek az egészségügyi ellátás hivatásos személyzete, az egyének, családok és közösségi csoportok közötti együttműködésen és csoportmunkán kell alapulnia”. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat feladatai három nagy csoportba sorolhatók napjainkban is:
• Közegészségügyi, járványügyi, • Egészségügyi igazgatási, • Egészségfejlesztési, egészségmegőrzési feladatok. A legutóbbi jogszabály-módosításoknak megfelelően, az ÁNTS élén az országos tisztifőorvos áll, feladatait az Országos Tisztifőorvosi Hivatal mint középirányítási szerv útján látja el, két helyettese és az OTH főigazgatója segítségével. A Szolgálat tudományos kutatói és módszertani munkáját a részben önállóan gazdálkodó és részjogkörrel bíró országos intézetek végzik. (Országos Közegészségügyi Központ, Országos Epidemiológiai Központ, Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet, Országos Egésségfejlesztési Intézet, Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ). Vertikálisan az ÁNTSZ megyei, fővárosi és kistérségi városi intézetei teszik teljessé a rendszert.
2. táblázat: Az ÁNTSZ intézményrendszere
Szerencsére az ÁNTSZ dolgozói elkötelezettek a hygienével, az egészségüggyel. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat nevében megjelenő szolgálat szó tartalmának, az alázatnak, meg kell mutatkoznia az ÁNTSZ munkájában. Kellő alázat a lakosság egészségéért, az egészséges lakosságért.
A civil szervezetek serepe az egészségvédelemben A civil társadalmi szervezetek közül soknak lehetősége nyílik, hogy részt vegyen az egészségvédelem különböző feladatainak a megoldásában. Egészségügyi feladatokkal is rendelkező civil társadalmi szervezetként a nacionalizmus négy évtizedében (1949-1989) tulajdonképpen csak a Vöröskereszt működött. Ezt követően viszont számos környezetvédő, egészségvédő
és
betegeket
tömörítő
önsegítő
csoport,
szervezet
alakult.
Az
egészségvédelemnek és az egészségügynek tudomásul kell venni ezen szervezetek létezését. Meg kell tanulni, hogy vannak társadalmi önsegítő mozgalmak, ezek összefogják az embereket, és lehetőségeket teremtenek alapítványok létrehozásával, munkafelajánlásokkal, gyűjtésekkel,
tanfolyamok
szervezésével,
mozgósítással
az
egészségvédelmi
célok
megvalósítására. Az egészségügynek, ha tudomásul vette és elfogadta őket, nagy segítséget adhatnak a civil szervezetek.
Fontos az ilyen szervezetek aktivitását segíteni, a tevékenységüket a jó ügy érdekében támogatni. Ez nem mindig könnyű feladata az egészségmegőrzésnek. A környezetvédő céllal létrejött egyesületek és civil szervezetek ugyancsak feltüntetnek célkitűzéseik között egészségvédő feladatokat. Nem árt, ha az egészségvédelem tájékozódik, hogy e szervezetek célkitűzései szakmailag helytállóak-e, és felajánlja szakmai segítségét a környezetvédők egészségvédő programjainak kidolgozásában.
Az egészségvédelem szervezete Magyarországon Az ÁNTSZ-nek feladata az egészségvédelem, ezért mindenhol, ahol ÁNTSZ működik, megszervezésre került az Egészségvédelmi Részleg is. Az ÁNTSZ megyei intézeteinél egészségvédelmi osztály dolgozik. Ezek összefogják a védőnői munkát, az iskolaegészségügyet, az egészségnevelést, egészségmegőrzést. A városi ÁNTSZ-eknél a fenti feladatokat városi szinten szervezik. Lényeges, hogy minden szolgálat a maga területén megtalálja a speciális egészségvédelmi problémákat, és ne várja a felsőbb utasítást.
Felhasznált irodalom: Népegészségügyi orvostan (Szerkesztette: Ember István / Dialóg Campus Kiadó, 2007 / 13-43.oldal, 531-532. oldal
