Mezıgazdasági Szemle. Havi folyóirat VI. évfolyam. Magyar-Óvár, 1888. évi február hó. II. füzet A rétek és legelık ápolása és javitása. Az okszerü rétmívelésnek fontosságát már az ó-korban is figyelemre méltatták, mert sok jelenség arra vall, hogy a régi Italicában és Spanyolországban már nagy értelmiséggel ápolták a réteket. Columella II. könyvében kiváló szakértelemmel tárgyalja a rétek ápolását és oly észszerő eljárásokat ajánl, amelyeknél jobbakat mai napság sem állíthatnánk fel. İ különösen a rétek ápolására fekteti a fısúlyt és számukra nem annyira munkát; mint inkább gondos és figyelmes ápolást követel: ,,Cultus pratorum autem magis curae quain laboris est.” – A már évezredek óta gondos fejlıdésben részesülö rétmívelés ugyancsak Olaszország felsı részében jelenleg is oly magas fokon áll, hogy különösen a vízöntözési munkálatokat illetıleg a Po folyó mentén alkalmazott öntözési és rétmívelési rendszereket méltán a legelsı ilynemü na gyobb vállalatok közé lehet sorolni, melyek a világon valaha létesültek. A rétmívelés fontosságára vall azon tény is, hogy a marhatenyésztés mindazon országokban és vidékeken a legfejlettebb, amelyek már természettıl fogva bıvelkednek dús legelık vagy bı rétekben, vagy ahol az emberi kéz ily területeket mesterséges uton létesitett. Így van ez kicsinyben is, mert a marhatenyésztés legbiztosabb alapját leli azon gazdaságokban, melyekben elegendı rétek és legelık vannak, vagyis ahol a talaj a szükségelt nedvességet már magában foglalja természetes fekvésénél fogva, vagy pedig ahol a szükséges nedvességet mesterséges uton kivülrıl kapja. Ezen szerencsés helyzetben vannak a nedves völgyekben vagy lejtıs szántóföldek alatt elterülı rétek; továbbá a nedves éghajlatu vidékeken elıforduló és az öntözésre berendezett területek.
Mindezen rétek termése rendes körülmények közt biztos és kielégitı; de nem úgy a száraz fekvésü réteké és legkevésbé a mi szárazságra hajlandó éghajlatunk alatt. A nem
alagcsövezett rétek ápolása elsı sorban arra irányuljon, hogy a fölösleges víz lecsapolására szükségelt nyilt árkok tisztán és jó karban tartassanak, nehogy a fölösleges víz lefolyásának megnehezitése folytán elposványodás álljon be, aminek megszüntetése késıbben aránytalanul több költséggel járna. A szorgos gazda tehát minden évben, de különösen ıszszel és tavaszszal kitisztíttatja az árkokat; az árokból kidobott iszapot azonban nem hagyja halomra rakva az árokpart mentén – amint az általános szokás – hanem megszáradása után, az árok mindkét oldalán vékony rétegben elteregetteti. Az árkokból kiemelt földtömegnek a partokon való meghagyása egyáltalán nem eléggé kárhoztató eljárás, mert az összegyülemlı föld az árok egyik oldalán a fölösleges víz levezetését nagyobb esızéseknél mindig meggátolja, az ennek folytán képzıdött tócsák pedig a túlságos nedvességet nem kedvelı értékesebb füveket kiölik, az amúgyis csekély értékkel biró úgynevezett savanyufüvek elszaporodását elımozdítják. A jó rét kellékei közé tartozik továbbá a felületnek rónasága, ami nemcsak a munkát könnyiti meg, hanem a réti széna minıségére nézve is kihatással van. Elsı sorban szükséges, hogy a rét felületén minden évben a keletkezett vakondturások és hangyabolyok eltávolíttassanak; az itt-ott mutatkozó mélyedések, melyek vízállások képzıdésére adnak alkalmat: kapa, lapát és gereblye segítségével máshonnan felhordott földdel kitöltessenek. Ezen kitöltött helyek begyepesitését egyszerüen úgy végezik, hogy az illetı helyrıl elıbb eltávolitott gyepet téglaalakokban a felhordott területen ismét összeillesztik, lehetıleg hozzányomatva, vagy pedig mesterséges uton főmaggal is bevetik. A vakondturások eltávolitása, illetve elteregetése frissen keletkezett turásoknál a minden gazdaságban legalább is hírbıl ismert rétgyaluval történhetik (29. ábra) ıszszel és tavaszszal; ha pedig ezen turások már begyepesedtek volna, amint ezt számtalanszor tapasztalhatjuk, akkor már csakis ásó és kapa segélyével távolíthatók el; ugyanis keresztben és hosszában átszeljük a gyepet, az alatta levı földet a kapával kiveszszük, a réten szétszórjuk; a föld kikaparásánál félrehajtott gyepet pedig ismét gondosan összeillesztetjük és lesulykoljuk. A hangyabolyok széthányása is legczélszerüebben ıszszel teendı, mert ez esetben télen át a hangyák a hideg talajban tönkremennek. Különösen sok alkalmatlanságot okoz a számos rovar, de leginkább a cserebogár álczáinak (pajorok) elpusztitását erélyesen folytató és ezáltal hasznos vakondok azon réteken, amelyek az erdık szélén terülnek el; ott különösen iparkodni kell a turásokat minél elıbb a rétgyaluval vagy ennek hiányában nehezékekkel megerısitendı boronákkal szétszórni és az esetleg igen nagy számban mutatkozó vakondokat – különösen nedves években – összefogdosni. Száraz években azonban, amidın legtöbb kárt okoz a cserebogár álczája, kimélni kell ıket. Mindazon réteken, amelyek talaja igen fel volna turkálva, szükséges leend a boronálás után még a hengerezés is, mely különösen laza talaju réteknél fog igen hasznosnak bizonyulni. A rétek boronálására legalkalmatosabbak a lánczboronák (31. ábra), melyek közül mint kiváló jó szerkezetü eszközöket fölemlítjük a Laake-, Howard- és a Kastner-féle lánczboronákat; ezek közül különösen az utóbbit dicsérik. A hajlékony lánczboronák egyes aczéltagokból vannak összeállítva, mely tagok daczára annak, hogy minden egyes mozgékony, nem bonyolódhatnak össze; a kemény aczélból készült fogak pedig, melyek hegyei hátrafelé görbitettek s egyik oldalon hosszabban mint a másikon, a talaj felületéhez simulnak s ezt lehetıleg mindenütt érintik. Ezen boronáknak a merev boronák fölött tehát nagy az elınyük a rétmívelésnél. A rétmívelésre különösen alkalmatos eszköz az összetett rétmívelı, mely több eszköznek combinatiója. Elıl jár a rétmívelı, mely elsı keresztgerendáján kis túrókapákkal, a másodikon Λ alaku gyalukésekkel és hét hátsó gerendáján pedig boronafogakkal van fölszerelve. A rétmívelı után egy lánczborona van kapcsolva, mely egy könnyő fahengert vontat maga után.
Ezen összetett eszköz lehetı tökéletes munkát végez, mert egyideileg túr, gyalul, boronál és hengerez, sok idıt és munkaerıt takarít meg s egy pár erıs vonómarhával is továbbítható. Egy ilynemü eszköz péld. Nachtweh szabadalma (30. ábra).1
Az erélyes boronálással leginkább az elmohosodott réteknek javitását czélozzuk. Az elmohosodott rétek ugyanis túlságosan nedves helyeken keletkeznek, hol hiányzik a világosság és ahol szegény a talaj. A mohos rétek elıször is éles boronákkal jól megmunkáltatnak, keresztben és hosszában, amely alkalommal a kitépett mohdarabok összegyüjtetnek; ezek után pedig vagy fahamuval, vagy pedig homokos földdel 6 c/m vastagságnyira meghordatnak. A következı eljárás különösen jónak bizonyult: Homok- vagy homokos talaj egy halomra hordatik össze, és ez lehetıleg mindennap trágyalével megöntöztetik. Ajánlatos a trágyalére trágyagipszet is hinteni, a fejlıdı ammoniak lekötése czéljából. Az így kezelt homokrakás lapát és kapával minden héten egyszer jól átdolgoztatik; egy hónap mulva már az elmohosodott területre hordható, ahol 5–6 c/m vastag rétegben elteríttetik. A homok már sulya folytán is lenyomja a mohát, ezt a világosságtól és levegıtıl elzárja, míg a felhordott és trágyalével vegyitett talajban foglalt trágyaanyagok kedvezıleg hatnak a jó füvek növekedésére, úgy, hogy ezek buja fejlıdésükkel elölik a mohát. Igen hathatós szert képez a mohának elpusztitására a kainittal való trágyázás is, amelynek okszerü alkalmazásáról alább bıvebben fogunk megemlékezni. A mohképzıdés veszélyein kivül réteinket számos esetben mocsárnövények és füvek képzıdése is fenyegeti, melyekkel szemben a mezıgazda csak úgy védekezhetik, ha a képzıdésükre okot adott fölösleges víznek levezetését minél elıbb elrendeli: legjobban alagcsövezés, de legolcsóbban nyilt árkok készitése által, amely munkát gyakran saját embereinkkel és oly idıben végezhetjük, amidın a többi gazdasági munka szünetel. Kisebbszerü mocsárok képzıdését vagy feltöltéssel, vagy pedig egyszerü alagcsövezéssel gátoljuk meg olyformán, hogy a mocsárképzıdésekre alkalmat adó mélyedésekben egy circa 1 m/ mély árkot ásunk száraz idıben, amely árok fenekére száraz galyakkal (rızse-fasina) béleljük ki; ezekután pedig a kiásott földtömeggel és legfelsı rétegében a kiemelt gyeppel ismét betömjük. Különös gond forditandó továbbá a gyomok kiirtására, melyek a hasznos füvek elıl nagy területeket vonnak el, különösen kellemetlen gyomok a réteken: a Cirsium palustre, mely széles leveleivel számos jó füvet elnyom s a jövı évre kopár helyet hagy hátra; továbbá a Hieracium pilosella, az Ononis spinosa, mely tüskéivel háborgatja a legelı marhát, nemkülönben a Conium maculatum, a Sium latifolium, a Hyoscyamus niger s az Euphorbiafélék, mely utóbbi négy növény mérges is.
1
A megbeszélt eszközök megszerezhetık: J. Friedländer gépgyárosnál Bécs, II., Schüttelstrasse 11. A rétgyalu ára 50 frt, a lánczboronáé 43–67 frt, az összetett rétmívelıé 150 frt.
A gyomok közül különösen sok bajt okoz a gyakorlatban a Colchicum autumnale, mely leginkább jó és üde réteken tenyész. Ezen mérges növény tökéletesen csakis úgy irtatható ki, ha ıt hagymájával együtt emeljük ki a földbıl: éles és szők, inkább a botanikus lapátjához hasonló szerszámmal, melyet megrendelésre bármelyik kovács vagy lakatos is készít; e munka 3–4 éven keresztül folytatandó. Még kellemetlenebb és veszedelmesebb az Equisetum palustre, mely a szarvasmarhánál hasmenést okoz s a tejelést igen károsan befolyásolja. Ez ellen csupán a rétnek teljes kiszáritása használ, vagy pedig konyhasónak elhintése pár éven keresztül, amely szerbıl kat. holdankint legalább is 1 q alkalmazandó 2–3 éven át. Épp olyan káros növény a Rhinanthus crista galli, mely más jó füveket is előz és csakis oly módon irtható ki, ha a mag érésének meggátolása czéljából a rét évente kétszeri kaszálás helyett háromszori kaszálásban részesül. Ugyanezen eljárást fogjuk követni mindazon réteknél is, melyek egyáltalán igen elgyomosodtak; ezen esetben igen czélszerünek mutatkozik, ha a kaszálást a virágzás kezdetén végezzük, miáltal a gyommagvak kiképzıdését és így kihullását meggátoljuk. Ha pedig ezen káros gyomok már úgy elhatalmaskodtak a réteken, hogy radikális szerhez kell folyamodnunk, nem marad más hátra, mint a feltörés, mely esetben ıszkor felszántatván a rét, a következı – vagy a két következı – évben az mint szántóföld használtatik, miközben erısen megtrágyáztatik; ezután ismét a késıbben leirandó eljárás szerint rétté alakíttatik át. Számos esetben, különösen ha a talaj kiváló jó minıségü és elegendı erıben van, a gyomok eltávolitását úgyis megpróbálhatjuk, hogy a gyepet egyenletesen és ügyesen felhántván, teljesen átfordítjuk, az átfordított gyepet pedig egyenletes felületnek nyerése czéljából lehengerezzük. A jó füvek átnövik a gyepréteget s ismét felszinre kerülnek, a gyomok ellenben elmaradnak. Ezen eljárás mellett a rétet gyakran, már a következı évben is lehet ismét kaszálni, mely az elıbbi radikális eljárásnál beálló 2–3 évi késedelemmel szemben – nagy elıny. Káros gyom végre a bogáncs is, mely épp úgy mint egyáltalán a tövisekkel ellátott egyéb növény, a réten és legelın igen kellemetlen. A legelıkön leginkább találkozunk a bogáncscsal, az ördög szekerével, a kutyatejfélékkel (Euphorbiacae), a földi bodzával és egyéb kellemetlen, a jó füveket elnyomó gyomokkal, melyek elhatalmasodását csakis folytonos irtással gátolhatjuk meg. Ismeretes, hogy a földi bodzát leginkább esıs idıben szokták irtani, Angliában pedig zöldgálicz-oldattal kenik be munkaközben a kaszát (a köszörülésnél) és ezáltal igyekeznek tıle megszabadulni.(?) A gyomok irtása czéljából különösen nagy figyelem forditandó az árokpartokra s a hasznavehetlen egyéb területekre, melyek állandó fészkét képezik a gyomoknak. Ezek mindenkor még a magérés elıtt kaszálandók le, és pedig lehetı gyakran és szorgosan, mert a tüskével, bogáncscsal benıtt árkok és mesgyék az illetı tulajdonosra nézve szegénységi bizonyítványt képeznek s a rétek, legelık, sıt szántóföldek elgyomosodását évrıl-évre biztosítják. A rétek és legelık ápolásánál nemcsak az elmondottakra kell figyelemmel lenni, hanem magára a legeltetésre is. Semmiféle körülmény – eltekintvén a rendkivüli szárazság vagy a legelınek elgyomosodása, vagy a talajerı silány állapotától – sem képes a legelı hasznavehetıségét annyira megkárositani, mint azon hagyományos rendetlenség, melylyel lépten-nyomon találkozunk s mely leginkább abban nyilvánul, hogy a legelık túlterheltetnek marhával és minden megszakitás nélkül hosszabb ideig használtatnak. Pedig a rendszeres legeltetés fıkelléke, hogy a legelı folyton jó állapotban legyen, a legelı marhának mindig friss fő álljon rendelkezésére, amely után mohón kap s amelyet mindig jó étvágygyal megemészt. Ezt nem találjuk azon legelın, ahol a legelészı marha minden rendszer nélkül az egész legelın ide-oda jár; ahol a folytonos járás és taposás közben erıteljes új fő nem képzıdhetik, s ahol az
elhagyott ganaj és nyák által bepiszkitott terület az állat étvágyát csak csökkenti. A legeltetésnél követendı okszerő eljárást a következıkben foglalhatjuk össze: 1. A legelı túlterheltetését kikerülvén, csupán annyi marhát hajtsunk fel a nyári legeltetési évad tartamára, amennyivel a birtokon levı legelıterületek folyton jó karban tarthatók. Erre vonatkozólag némi tájékozást nyujthatnak a következı adatok: 400–500 k/g élısulyu tehén az egész legeltetési idıszak alatt szükségel
Az utolsó kategóriába tartozó legelıket egyébiránt inkább juhlegelıül használjuk, mert a szarvasmarhának legeltetése ugyanott haszonnal már nem jár. A füvek növekedésének arányára nézve nem érdektelenek van Hall tanárnak adatai, amelyek szerint az összes növekedést 700-ra véve:
volna hozzávetıleg a növekedés. Ezen számokból következtetéseket lehet egyúttal vonni a legelık értékére az egyes évszakokban. 2. Egy és ugyanazon legelın ne folytassuk a legeltetést szakadatlanul, hanem hozzunk a legeltetésbe rendszert azáltal, hogy szakaszokba osztván a területet, ezen szakaszokat felváltva használjuk. Egy és ugyanazon szakaszra ereszszük a marhát mindaddig, míg az meglehetısen jól le van legelve; ezek után pedig ne engedjünk rá marhát mindaddig, míg kellı főnövekedés be nem állott. Ezen rendszer mellett elérjük azt, hogy minden új szakasz legeltetésének megkezdésénél erıteljes és friss főre kerül a marha, az egész idıszak alatt tehát ízletes és étvágygyal fölemésztett egészséges takarmányt kap. 3. A legeltetésnél ügyeljünk arra, hogy a marha ide és tova ne hajszoltassék, mert a takarmány fölvételénél élvezett nyugalom az emésztésre és egészségre is igen jó befolyással van, a legelı pedig kiméltetik is azáltal, hogy számtalan jó fő megóvatik az eltipratástól. 4. Vigyázzunk arra, hogy az állatok ürüléke szétszórassék, ami részint gyakori boronálással, részint pedig a pásztoroknak a legeltetés közben végzett munkájukkal érhetı el. (Sajnos, hogy a mi mélabús természetü, eget bámuló, lusta pásztorembereinket, oly nehezen lehet e munkára szoritani; pedig a mőveltség magasabb fokán álló sziléziai juhász vagy egyéb nyugat-európai pásztornak méltóságát nem sérti az, hogy a botjára megerısitett lapátformáju eszközzel nyája után a ganajhalmokat szétszórja.) 5. Igyekezzünk a legelıterületeket ıszkor és tavaszszal jól megboronáltatni és a kártékony gyomoktól, vakondturásoktól és fölösleges bokroktól stb. megszabaditani; amennyiben pedig a gazdasági viszonyok megengedik, s ezen czélra minden évben egy bizonyos
trágyamennyiség (leginkább keveréktrágya) megtakarítható volna: iparkodjunk a szakaszokba felosztott legelıterületbıl is minden évben egy megfelelı területet megtrágyázni. 6. Ne nyújtsuk ki a legeltetési idıszakot túlságos hosszura, ami megtörténik, ha igen korán kezdjük meg a legeltetést tavaszszal, vagy pedig igen késın hagyunk fel vele ıszszel. A nagyon korai kihajtás tavaszkor igen megkárosítja a legelıket, a kései ıszi legeltetés pedig az állatokat rongálja meg. Tartós esızéseknél legyünk minden idıszakban elıvigyázók; fogjuk a legelın élı marhát pár napra vagy zöldtakarmányra, vagy pedig adjunk reggelenkint neki, kihajtás elıtt, száraztakarmányt azon czélból, hogy a legelıket a túlságos összetipratástól és felvágástól megóvjuk, melynek káros hatását hónapokon, sıt éveken át megsínylik a legelık. 7. A legelı marhának nagyon szükséges egészséges és friss ivóvíznek megszerzésén kívül gondoskodjunk könnyő hajlékokról, melyek alá zivatarnál és esıs idıben menekülhet a marha. 8. A legeltetésbe hozott rendszer megkönnyitése czéljából gondoskodjunk továbbá arról is, hogy az egyenlı szakaszokra felosztandó legelıterületek külsıleg is némi megkülönböztetésben, illetve elválasztásban részesüljenek. Ezt elérjük, ha a szakaszokat élı sövénynyel körülkerítjük, mely sövénynek a legeltetés és felülvigyázat megkönnyitésén kivül még azon haszna is leend, hogy a legelıterület a mi száraz, szeles éghajlatunk alatt nyáron annyira ki nem száradhat, a kártékony hideg szelek által pedig télen és tavaszszal annyira nem rongáltatik meg, mint a minden oltalom nélkül álló puszta terület. 9. Gondoskodjunk végre rendszeres beárnyékolásról. Ki nem ütközött volna meg állandó legelıink legtöbbjének siralmas állapotán? Vadrózsa s egyéb tüskebokor, gyalogfenyı, földi bodza, itt-ott egy görbe nyirfa és tömérdek gaz között bujik el a silány fő, a nap hevétıl pedig megpörzsölve vörösödik a kopár terület. Pedig rendszeres beárnyékolással sokat segíthetünk e bajon. Azáltal, hogy legelıinket befásítjuk: nemcsak megóvjuk ıket a pörzsölı nap hevétıl, nemcsak oltalmat nyujtunk a legelı marhának, hanem értékes faanyaggal is rendelkezhetünk az idık folyamán; nemcsak szépítjük az egyforma tájképet, hanem a lehulló lombbal javítjuk a talajt. A faültetvények készitésénél ügyeljünk azonban arra, hogy a mindenféle bokor és gyomtól megtisztitott területeken elültetendı fasorok ne álljanak igen közel egymáshoz, mert különben a fák, füvek növekedésére és táperejére hátrányt képeznének. A fasorok s az egyes fák távolságát a sorokban – határozzuk meg az illetı fanem növekedési és lombozatának arányában, – a kiültetendı fák nemét pedig a talaj minısége szerint válaszszuk meg. Tájékozásul megjegyezzük, hogy a fák a dús vagy gyenge lombozat szerint 3–4–5 öl távolságra ültetendık; az ugyanoly szélességü fasorokban tanácsos a következı fanemek nevelése: laza, homokos agyagtalajban az akáczfa, laza humozus talajban a fehér szederfa, száraz talajban és száraz éghajlat alatt a hársfa, agyagos száraz talajban a vadgesztenye, homokos kavicstalajban a Sorbus-félék, száraz agyagos talajban a juhar- és szilfa, nedves felhordott talajban az égerfa. Ahol egyébiránt a talaj minısége jó s a legelı a fagyok ellen védett fekvésü, ott tanácsos a gyümölcsfák ültetése, mely esetben igen jelentékeny mellékhaszonra is számíthatunk. A gyümölcsfák közül igen ajánlatos az igényeiben szerény szilvafának tenyésztése; alkalmas, védett meleg helyeken pedig a diófának ültetése, melynek kérgét a legelı állatok az ebben foglalt keserü anyag miatt nem bántják. Némi nehézségekkel, gonddal és fáradsággal jár ugyan a legelınek gyümölcsfákkal való beültetése, fölnevelése de vigasztalja magát a gazda nagy Széchenyi István szavaival: „Az, ki életében sok gyümölcsfát nevelt, a föld alatt is csendesebben nyugszik.” A rétek trágyázása és felujitása. A rétek javitását s a termések állandósitását czélzó intézkedések közt elsı helyen áll a trágyázás.
Hogy jó és biztosan termı rétek mit jelentenek egy gazdaságban, azt csak az a mezıgazda tudja legjobban megbecsülni, aki életében oly viszonyok közt gazdálkodott, hol rét egyáltalán nem volt, vagy csak elégtelen mennyiségben. Boldog pedig az a gazdaság, hol a gazda már a rétek természetes fekvésénél fogva állandóan dús termésekre számíthat, ami leginkább oly körülmények közt fog beállani, ahol a termésekben elvont ásványi alkatrészek pótlásáról öntözéssel (mesterséges vagy természetessel) a természet maga gondoskodik. Csakhogy nem mindenütt van ez így, amiért az évszázadokon át visszapótlásban nem részesülı rétek területe rendkivül nagy, ahol évrıl-évre a legértékesebb alkatrészek a szántóföldek talajába, innen pedig a gazda zsebébe vándoroltak ánélkül, hogy ez utóbbi a rétek trágyázására komolyan csak gondolt volna is. Hogy pedig a rétek talajának rendszeres zsarolása nem teremtett mindenütt még terméketlen kopár területeket, ennek okát abban leljük: a) hogy a zölden lekaszált növények egyáltalán nem aknázzák ki a talajt oly mértékben, mint a tökéletesen megérett növények; b) hogy a réten tenyészı különféle fő és herefélék különbözı igényekkel lépnek fel a tápanyagokkal szemben, aminek folytán a talaj elmállásából keletkezett ujabb tápanyagok többoldalu és tökéletesebb kihasználást nyernek; de, még abban is, c) hogy részint a gazdagabb harmatképzıdéssel, részint pedig a humozus talaj és a sőrő gyepnek nagyobb vízfogó ereje által conservált nedvességgel a növények fejlıdése a réteken inkább biztosítva látszik, mint a szántóföldeken. Ezenkívül a dusabb levélzetü növények és herefélék mint nitrogengyüjtık is szerepelnek a réten. De mindezek daczára visszapótlásra a legtöbb esetben sürgıs szükség leend, mert az elıbbi körülményekkel szemben ismét azon hátrányok állanak, hogy azon, aránylag csak sekély talajréteg, amelybıl a főnemüek táplálkoznak, hamarább kimeríthetı, a talaj elmállását és az alsóbb rétegekben levı tápanyagok felszállitását a felsı rétegekbe pedig nem lehet – úgy mint a szántóföldeken – szántással és mélyebb miveléssel hathatósan elımozdítani és siettetni. Miután pedig rendes körülmények közt az istállótrágyát e czélra nem alkalmazhatjuk, mert ez amúgyis alig elégséges a szántóföldek trágyázására, legczélszerőbb eljárásnak bizonyult a keverék- (compost) trágyának alkalmazása a réteken. Ajánlatos e czélból a réteket, ha lehet, még ıszkor jól felboronálni és télen át – amidın a pázsitot fel nem vágja a szekér – jól elıkészitett keveréktrágyával meghordani. Szükségeltetik pedig kat. holdankint: az igen jó keveréktrágyából 200–300 q, a középszerő compostból pedig 350–500 q, mely mennyiség azonnal és lehetı tökéletesen elteritendı. Ha a rét felülete kora tavaszszal 1–2 mélységre fölengedett, szükséges leend a keveréktrágyának erélyes beboronálása, mely munka után ez mintegy összekeveredik a gyeppel. Amennyiben pedig a réti főveket hasznos főnemüekkel szaporitani is kívánnók, ajánlatos leend, különösen silány és száraz réteknél, a beboronálás elıtt a keveréktrágyára még különféle értékes főmagvakat is elhinteni és ezeket a boronálásnál a keverékkel együtt betakarni. Ez minden alkalommal igen jó eredményt fog felmutatni. Csakhogy az eredmény a composttrágyának minıségétıl és elkészitésétıl is függ. A compost fıanyagát az utakról, és árkok vagy vízfogókból, kitisztitott föld, az udvaron összegyüjtött, hulladékokban gazdag kotradék, elromlott törek, emberi ürülék, összegyüjtött hamu, tızegtalaj, állati hulladék, csont, vér, burgonyalomb, fürészpor, kukoriczaszár, gyom, ló- és sertéstrágya, baromfitrágya és faforgács, összevagdalt szılıvenyige, korom, átrostált faltörmelék, mész és márga, falomb stb. értékes anyagok képezzék, melyek rétegenkint nagy composthalmokba rakandók össze, mely compost minden héten ganajléval megöntözendı, trágyafıszszel behintendı és lehetıleg még néhány métermázsa csontliszttel is minıségileg javitandó. Szorgalmas, minden 2–4 hónapban eszközlendı átlapátolás nagyon elısegiti az anyag egyforma vegyületét és beéredését, mely 1–1½ év alatt fog tökéletesen beállni. Minden évben új meg új, 2–3 ily composthalom készitendı 1–2 m/ magasságban és nyáron át dús levélzetü növényekkel, péld.
tök vagy kukoriczával bevetendı, télen át pedig szalmával vagy istállótrágyával befödendı azon okból, hogy a halom át ne fagyjon, mely utóbbi esetben kihordása télen akadálytalanul történhetik. Ha az így gondosan elkészitett composttrágyának elıállitásába rendszert hozunk, réteinket és legelıinket pedig szakaszokba osztván, bizonyos forda szerint trágyázzuk – elsı sorban is a legsilányabb területeket –: bizonyára rövid idı mulva 30–40 %-kal, sıt még nagyobb mérvben is fogjuk a szénatermésünket fokozni és ezt a rendszeres talajerı-visszapótlással állandóan biztositani. A compostkészitéssel kapcsolatban fölemlitendınek véljük: a birtokon esetleg elıforduló mocsarak vagy tócsák lecsapolása után kiemelt iszap hasznavehetıségét trágyázási czélokra, mely iszap a composthalom módjára 1–1½ éven át elıbb elıkészitendı leginkább avégett, hogy a mocsártalajban levı s a növényekre nézve közvetlen alakban ártalmas természetü humussavak oly vegyületekbe menjenek át, amelyek káros hatás nélkül már fölvehetık lesznek. A composttrágya készitésére továbbá különösen a nitrogénben (2 %) és phosphorsavban gazdag tızeg is használható, mely leginkább a szalmában szegény vidékeken mint kiváló jó alom is szerepelhet. Nagyon gyakran találkozunk a ganajlé alkalmazásával is, nálunk egyes rendszeresebb gazdaságokban, Nyugat-Európában azonban mindenütt, hiszen ott a ganajlé kihordására szolgáló hosszukás alaku ganajlé-hordó a leltárnak épp oly elkerülhetlen szükséges tárgyát képezi, mint akár az eke. A trágyalé és emberi ürülék alkalmazása mindenkor higitott alakban ajánlatos csak – és ekkor is csak mérsékelt mennyiségben és nem gyakorta, – mert különben az ammoniak- és káli-vegyülékekben egyébiránt gazdag trágyalé befolyása alatt: értéktelen szivacsos, amid-vegyületekben gazdag széna terem, a pillangósok pedig a rétrıl eltünnek. A trágyázás folytán egyáltalán megváltozik a rétnek állapota s a kisérletek útján nyert megbízható adatok után tapasztaltatott: 1. hogy mindenféle trágyázással megfogy a növények száma, 2. hogy a nitrogénben gazdag trágyaszerek leginkább a füvek családjába tartozó növényeket segitik elı, a pillangósokat pedig nagy mérvben csökkentik, 3. míg a kálitrágyák a pillangósokat növelik és szaporítják. Lawes és Gilbertnek idevágó kisérletei igen érdekesek. Ha belterjes üzem útján trágyafölösleg állna be egyik-másik gazdaságban, czélszerü leend a réteknek trágyázása istállótrágyával is, mely legczélszerőbben ıszkor és legfeljebb 100 q mennyiségben hordandó fel. Ajánlatos ugyanis inkább gyakrabban, de csak gyengén trágyázni és lehetıleg apró érett trágyát felhordani, mely azonnal elteritendı és tüskeboronával szétteregetendı, tavaszszal pedig a boronával összeszedendı azon esetben, ha a felületnek simasága a még föl nem vett trágya- és szalmarészecskékkel károsítva látszanék lenni. Az istállótrágyának alkalmazása fıképen homokos talajon fog kiváló eredményre vezetni, amely talajra nézve nálánál alkalmatosabb szer alig létezik. Amennyiben pedig oly szerencsés helyzetben van a mezıgazda, hogy olcsó pénzen nagyobb mennyiségü fahamut vásárolhat, ezen esetben ajánlatos a hamutrágyázás azon réteknél, amelyek nehéz, tızeges vagy nedves talajjal birnak. Barnaszén vagy kıszénhamu azonban csekély értékkel bir s legfeljebb nedves tızegrétekre alkalmazható; tızeghamu hasonlóképen szegény káli és phosphorsavban s inkább csak a keveréktrágyához való keverés után ajánlható a trágyázásra. A fahamuval eszközlendı felültrágyázás ideje leginkább az ısz, de még kora tavaszszal is jó eredményt mutat, ha kat. holdankint a hamu minısége szerint legalább is 10– 20 q-t hintünk el belıle. A lombfák hamuja tartalmaz 10 % kálit, 30 % meszet, 6 5 % phosphorsavat, 1 6 % kénsavat; a tőlevelő fák hamuja: 6 % kálit, 35 % meszet, 4 5 % phosphorsavat, 1 6 % kénsavat; kilúgzott fahamuban (ausgelaugt) pedig 25 % Ka2 O, 24 5 % Ca O, 6 0 % P2 O5 találtatik.
Igen háladatosnak mutatkozott a gyakorlatban a fahamunak trágyafıszszel való keverése és ily keverékalakban való használata, mely esetben a hamuban tartalmazott káli s a fıszben tartalmazott kénsavas mész a takarmány füvek, de leginkább a pillangósok erıteljes növekedését igen elınyösen fogja befolyásolni. Ezen keverékbıl (½ hamu, ½ fısz) 4–10 q fog szükségeltetni. Ezen utóbbi trágyaszerek mintegy átmenetet képeznek a mesterséges trágyafélék alkalmazására, amelyekkel szintén rövidesen fogunk foglalkozni. Miután a legtöbb rét humusban gazdag, vagy pedig tızeges talajjal bir, és ennélfogva nitrogénben nem szegény, a legtöbb esetben nem fog rentabilisnek mutatkozni az amúgyis nagyon drága nitrogéntrágyaszerek nagyban való alkalmazása. Utóbbiak csak kivételesen fizetik ki magukat teljesen és csakis oly réteken, hol a nitrogén hiánya folytán a főnemüek fejlıdése igen hiányos. Ha ily rétekkel van dolgunk – péld. humusban szegény vagy száraz rétekkel, – akkor czélszerüebben cselekszünk, ha a nitrogént a lehetı legolcsóbb alakban, mint péld. keveréktrágya vagy süppedék-compost alakjában nyujtjuk. Wagner Pál tanár szerint, ki e téren szaktekintély, csak akkor alkalmazandó haszonnal chilisalétrom vagy ammoniaksó a réten, ha ezen sókban 1 k/g nitrogén sokkal olcsóbb, mint egy vámmázsa jó rétiszéna. Heiden tanár a nitrogéntrágyákból leginkább csak a chilisalétromot ajánlja, ½–1 q mennyiségben per hektár, és ezt is csak akkor, ha a rétek már lecsapolva és lehetıleg már composttal megtrágyázva vannak. Sokkal fontosabb a rétekre nézve a phosphorsav- és kálitrágyák alkalmazása, melyek legajánlatosabban keverékben, és pedig superphosphat és kainit alakjában használandók. Heiden az ırlött kainitból pro hektár legfeljebb 4–6 q-t, gızölt csontlisztbıl pedig 2–3 q-t ajánl, mely két trágyaszer olyan arányban, mint 2: 1-hez lehetı egyidejüleg használandó. Igen jó hatása van a káli-superphosphatnak, amelybıl Nessler szerint 150–300 q hintendı el kat. holdankint és még jobb eredménynyel jár a káliammon-superphosphat, mely miután 6 % oldható phosphorsav és 6 % káli mellett 3 % nitrogént is tartalmaz, amannál drágább is, mert míg amannak ára 6–7 frt, ez 7 5–8 5 frtért kapható. Nedves, tızeges réteken igen alkalmasnak bizonyult be a Thomas-salak és ırlött kainitból (egyenlı mennyiségben) készitett keveréktrágyának használata, amelybıl 250–350 k/g hintendı el kat. holdankint. Ez volna egyúttal a legolcsóbb mesterséges trágyaszer is. Tızeges réteknél kiváló fontossággal bir azon körülmény, hogy a mőtrágyák alkalmazásával karöltve, az illetı terület még mészszel is trágyáztassék meg azon czélból, hogy a sav leköttessék s a talajban levı nitrogén általa feltáratván, a növények számára fölvehetıvé tétessék; e czélra 3–4 ½ q porrá törött mész szórandó ki a mőtrágya elhintése és lehetıleg esı után. A kálisók elhintésére nézve legháladatosabb az ısz vagy pedig a korai tavasz. Nagyon elmohosodott, tızeges réteket Wagner tanár szerint a következıleg lehet ismét használhatóvá tenni mőtrágyák segélyével: Deczember vagy január havában 2 ½–4 q kainit szóratik szét pro kat. hold, márczius havában megboronáltatván a rét, a moh lehetıleg összegyüjtetik, melyek után pro hat. hold 20–25 k/g oldható phosphorsav hintetik el superphosphat alakban. A télen át elhintett kainit elpusztítja a mohát s a phosphorsavval egyetemben a jó füvek fejlıdését olyannyira elımozdítja, hogy a mohának még maradványai is elnyomatnak. Számos esetben tehát, ha compost és fahamu nem áll elegendı mennyiségben rendelkezésünkre s a réteket rövid idı alatt kivánjuk jó állapotba hozni, idı- és sok munkamegtakaritás szempontjából is ajánlatos leend a réteknek mőtrágyákkal való javitása, amely éppen igen nagy költséggel sem jár. De vigyázzunk minden körülmény közt arra, hogy az esetleg nyers kálisókat ne igen nagy mennyiségben használjuk, mert az abban foglalt chlornatrium kezdetben hátrányos befolyással leend a növényzetre. Ha pedig egyáltalán mőtrágyákat akarunk használni, tegyük elıbb kisebb parcellákon kisérleteket és számítsunk. Azon esetben, ha az aratások által a talajból évente elvont káli és phosphorsav mennyiségét évrıl-évre teljesen pótolni kivánjuk,
ne hagyjuk figyelmen kivül azt, hogy, mintán 1000 k/g réti szénában körülbelül 15 k/g káli és 5 k /g phosphorsav vitetik ki a rét talajából, tökéletes visszapótlás esetén minden, a rétrıl eltávolitott szekér széna utáni (à 10 q) ezen mennyiség ismét visszaadandó bárminı trágyaalakban, de lehetı oldható formában. Gruner Lajos.
