2. fejezet
Az ablakból figyeltem játszadozó gyermekeimet, miközben a kezemben markolásztam a mobiltelefonomat. Itt volt az ideje, hogy felhívjam Emma nénikémet, hogy értesítsem barátnője haláláról, de nem volt meg hozzá a bátorságom. Helyette Annára, a nővéremre bíztam a hívást, aki ezekben a percekben érkezett haza a ravatalozóból, ahol lefoglalt két helyet a szüleinknek. Ez olyan morbidnak tűnhet, pedig nem az. Manapság már minden időre megy, ha nem foglaltat időben, akkor ki tudja meddig kell szerencsétlen szülőknek a hullaházban lenniük. Anna amúgy is szabadabban mozgott az ilyen kötelességek terén, rajta nem látszódott sosem a megtörtség, a bánat vagy a fájdalom érzete. Ezért is foglalkozott a gyerekekkel délelőtt, amikor már mindnyájuk számára világossá vált, hogy vége.
A lépcsőfeljárónál ölbe font karokkal vártam a nővéremre. A telefon a balzsebemben rezegni kezdett és utána nyúltam, de felvenni már nem volt merszem. Anna feszült tekintettel nézett rám, én szintúgy lestem vissza rá. Szólni nem szóltam egy mukkot sem, csak átnyújtottam a mobilt a testvéremnek. Anna megnézte, hogy ki a hívó fél, és azonnal megértette a reakciómat. Egy fejbólintással jelezte, hogy minden rendben lesz, majd kiment a konyhába. Én addig a nappaliba mentem, amelynek egyik foteljében a bátyám Leslie gubbasztott. Kezében azt az anatómia könyvet tartotta, amiből még az édesapánk tanult, amikor megismerkedett az édesanyánkkal. Leslie orvos volt, a szív és érrendszer specialistája, munkásságát pedig többszöri díjjal is jutalmazták, így az orvostudomány egyik legkiemelkedőbb alakja lett. Róbert nagyon büszke volt a fiára, és bár azt szerette volna, ha az ő életpályáját követi, sosem állt ellen a fia elképzeléseinek. Viszont díjaival és eredményeinek mutogatásával próbálta a genetika irányába terelni Leslie-t, de mindhiába, a fiút nem lehetett letéríteni az útjáról. Úgy, ahogyan az apja, ő is kitartott az elgondolásai mellett és egy pillanatra sem hátrált meg. Lehet, hogy ez vezette élete legnagyobb vétkének az elkövetéséhez is, amire csak életének utolsó perceiben jött rá. Hiába mondták neki, hogy változtasson az életvitelén, a felfogásán, különben nem csak a maga életét, de azét is tönkreteszi, akit mindennél jobban szeretett és védett. Az óvó szavak süket fülekre találtak, nem foglalkozott velük, csak vitte tovább a maga bolondságát, és ő igyekezett meggyőzni a másikat az ésszerűtlen terveiről. Nem is igazán lehetett tudni, hol vagy mikor indult el benne az a folyamat, ami a haláláig kitartott, de a tényleges kezdet, ami kiválthatta belőle az az első szerelem hatására születhetett egy olyan pillanatban, amitől rémültség foghatta el. Az elvesztés, a magány, az elhagyatottság volt az, amitől a legjobban félt, hogy egyedül marad egy olyan világban, amit csak vele tudott élvezni, amiben csak vele szeretett volna lenni, és az örökkévalóságig létezni. Nélküle viszont semmi sem ment volna, és a fájdalom darabokra marcangolta volna a lelkét testestül együtt. Miatta tett mindent, csakis miatta…
Róbert idegesen figyelte a falon lógó óra percmutatóját, ami egyre lassabban haladt az egész felé. Egy előadáson ült éppen, amelyen nagy magyar tudósok, professzorok, genetikusok és biológusok is részt vettek és felszólaltak, mint például Czeizel Endre. Csodálta ezt a hihetetlenül okos és nagy embert, aki a példaképévé érett az elmúlt évek során. Róbert az előadás közepén szólalhatott fel és oszthatta meg újabb felfedezéseit és elképzeléseit a genetikával kapcsolatban. Nagyon élvezte ezeket az összejöveteleket, mert mindannyiszor okosabban távozott, mint ahogy érkezett. Most sem restellné a hosszabbra nyúló konferenciát, ha nem lenne egy fontosabb találkozója ezekben a percekben. Laura biztosan már a Deák Ferenc téren vár rá ki tudja mióta. Még a telefont sem emelheti fel, hogy írjon neki egy üzenetet, mert az nagy tiszteletlenség lenne a tisztelt és nagyra tartott személyekkel szemben. Helyette megpróbált odafigyelni a beszédekre és jegyzetelni, hogy semmi se vesszen kárba. Közben a gondolatai olykor- olykor eltékozolódtak Laura felé, akivel életének legszebb napjait tölti együtt immáron lassan egy éve. A hirtelen jött fellángolásból született
kapcsolatukat a szerelem tartotta össze. Szabadidejüket, ha tehették egymás társaságában, a hétvégeket pedig hol az egyik, hol a másik szüleinél töltötték. Persze egyik sem volt olyan szép és meghitt, mint amikor mindketten a városban maradtak és Róbert lakásán együtt voltak.
Egy augusztusi délutánon, amikor a Városligetben sétálgattak, elkapta őket egy hűs nyári zápor. Laurán egy könnyed fehér selyem felső volt, ami a hirtelen jött esőcseppek miatt pillanatok alatt átázott, és ami eddig látatlannak tűnt, most hirtelen megmutatkozott. Róbert figyelmét nem kerülhette el testhez tapadt és mindent kiemelő ruhadarab. Nem akarta megkockáztatni, hogy kedvese ilyen módon utazzon végig a metrón egészen a házukig, ezért a Hősök terén leintett egy üres taxit, és azzal utaztak egészen hazáig. Laura bohókásan végig nevette az egész utat és Róbert elkószált hajtincseit próbálta a helyükre igazgatni. A lány végig simította a kezét a fiú haját lesimítva, aki egy kedves csókkal hálálta meg a segítséget. Szerette volna magához ölelni a szerelmét, de a taxiban nyílván nem tehette meg, ezért az érkezésig vissza kellett fognia magát. Az autó nem egészen a ház előtt állt meg és még az eső is esett tovább. Kezén fogva rohantak be az épületbe, ami kacagásuktól zengett egészen a lakás bejáratáig. Róbert inge is teljesen elázott, Laurának viszont nagyon tetszett, de nem engedhette meg, hogy a fiún maradjon és azonnal megszabadította tőle, mihelyst beléptek a nappaliba. Róbert testén úrrá lett a forróság és magához ölelte a lányt, majd egyre hevesebben csókolták egymást. Laura élvezte, amint a fiú belecsókol a nyakába, miközben ő Róbert izmos vállait markolászta. Hirtelen a levegőben érezte magát, aminek szele egészen az ágyig vitte. A fiú gyöngéden ráhajolt és szenvedélyesen csókolgatni kezdte őt. Kezeivel finoman simogatta Laura combjait, amikhez szabad út vezetett a felgyűrődött szoknyán keresztül, közben pedig lágy csókokkal borította el mezítlen kebleit. Róberten úrrá lett a kéj és Laurát is hatalmába kerítette a vágy. A szenvedélytől felforrósodott testükről szép lassan lehámozták a nedves ruhákat és egymást kényeztették puha csókokkal, érintésekkel. Mindkettejük számára ez volt az első szerelmeskedés, ami egy férfi és egy nő között megtörténhet. Nem érezték magukat tapasztalatlannak, nem gondoltak bele, hogy valamit rosszul csinálnak, mert számukra az ismeretlen volt. Az égő szerelem tette varázslatossá eggyé válásukat. Órákig maradtak egymásba fonódva, megszűnt körülöttük a tér és az idő. Érezni akarták a másik szívdobbanását, az ereikben dübörgő vér lüktetését, amint az átjárja fékezhetetlen gyönyörrel teli testük minden porcikáját. Őszinte szerelmüket kérés nélkül bizonyították és egymásért voltak.
Laura egy fél órája várakozott a megbeszélt helyen. Írt egy üzenetet Róbertnek, hogy a közeli játszótéren lesz, amerre gyakran sétálgattak. Addig is, hogy elüsse az idejét beleült az egyik játszótéri hintába és csendesen ringatózott. Örült, hogy ennek a hintának a csavarjai nem nyikorognak, mint másoké. Azokat sosem bírta elviselni, akkor inkább nem hintázott, de a fülét hagyják békén. A téren rengeteg gyerek játszadozott. Voltak közöttük kisebbek és nagyobbak is egyaránt. Az ártatlan csínyek, a vidám kacagások teljesen elöntötték Laura szívét, már úgy szeretett volna egy kisbabát. Lassan huszonnégy éves, de még nem gondolhat családalapításra, mert annyi minden tennivalója van még. Egy hónap van még hátra neki az egyetemből, azután munka és majd a megteremtett megélhetés után adhat életet első gyermekének. De vajon az mikor lesz, és Róbert szeretné-e? Egyáltalán együtt lesznek-e még akkor? Sok nagy szerelem ment már tönkre, olyan házasságok, amik örökké tartónak ígérkeztek. Lehet, hogy az övék is hasonló véget érnek, és az eddig tartott rózsaszín köd hamar elenyészik a problémákban. Butaságokon gondolkodott, pedig egyszer valaki azt tanította neki, hogy sose nézzen vissza a múltba, hanem élje a jelent és ne foglalkozzon mások rosszalló véleményével. Laura próbált ezekre a szavakra koncentrálni, és igyekezett úgy is élni, ahogyan ez a számára nagyon kedves személy is. Közvetlenül nem adatott meg neki, hogy megismerje, hiszen mérföldekre éltek egymástól, egy egész óceán választotta el őket, mégis oly közel érezték a másikat. A technika segítségével viszont tudták tartani és táplálni ezt a kapcsolatot. Egyszer a távoli ismeretlen ismerős Európában töltött pár napot, de az, hogy
találkozzanak teljesen kivitelezhetetlen volt mindkettejük számára. Már csak azért is, mert ő nem engedhette meg magának, hogy az egyik napról a másikra csak úgy külföldre utazzon. A másik személy viszont hivatalos elfoglaltság miatt érkezett a vén kontinensre. Nem is számított igazán, mert elég volt tudni, hogy ennyire közel voltak egymáshoz.
A lány eddig a talajt bámulta, míg fel nem nézett és meg nem látta azt a fiút, aki egykoron udvarolt neki. A srác most egy másik lány társaságában andalgott a parkban és jókedvűen röhögcséltek. Jó volt látnia, hogy végre ő is megtalálta azt, akire szüksége van. Gábor éveken keresztül futott utána, de mindig kosarat adott neki. Nem egyszer megmondta neki, hogy nem az esete és hiába próbálkozik, úgysem fogja beadni a derekát. Egy meghívást sem fogadott el tőle, amivel megbántotta a kitartó lovagot. Viszont valahol neki is fel kellett fognia, hogy ne fusson egy olyan szekér után, ami nem veszi fel. Laura őszinte volt vele, és talán ez volt a legnagyobb baja a kapcsolatuknak, ami először barátságnak indult. Nem haragudott rá azután az esti incidens után sem, amit leművelt a koncerten, ahova ő és a barátnői mentek el szórakozni. Hogyan is lehetett volna rá mérges, mikor neki köszönhetően- vagyis részben, mert azért a sorsnak is volt némi beleszólása- találkozott ismételten Róberttel. Ha a srác nem kezd ki vele, és Róbert nem védi meg, akkor ő nem maradt volna a mostani kedvesével, nem csípett volna be, és nem hagyta volna a lakásán a kalapját sem, ami jó indok volt arra, hogy másnap összefussanak. Ebből a történetből csak annyit ismer a közönség, hogy Róbertnál maradt Laura fejfedője. A lány nem akart égni mindenki előtt a kicsapongott éjszakájával, elég, ha Róbert tudja milyen állapotban került hozzá. Még a barátnőinek sem árulta el, hogy annyira részeg volt, hogy a fiúnak kellett hazatámogatnia. Annyira cikisnek érezte az egészet, és lejáratta volna magát a szemükben.
Gábor is észrevette a lányt és kedvesen integetett neki, amit Laura is viszonzott. Gyereksereg jelent meg a hinta körül és somolyogva figyeltek fel a lányra, aki elmélázva ült még mindig a hintában. A kicsik kitörő kacagása viszont visszazökkentette a való világba és rájuk tekintve elmosolyodott ő is. A copfos kislányok a hintát tartó csövek körül sündörögtek és huncutul össze-össze néztek. A mosolygós pofijukat a fagylaltok mindenféle ízének a maradványai díszítették, amiket piciny nyelvecskéjükkel próbáltak lenyalni körbe a szájukról, mindhiába. Az egyik kislány ruhája a napi nyalánkságok listájáról is beszámolt, mert azon volt minden nyalóka ragadványtól kezdve a málnás rágógumiig. A kisfiúknál sem volt különb a helyzet, viszont náluk a homok és a sár dominált. A pólójuk telis tele volt nedves homoktörmelékekkel, amit a szemközti homokozóból szedtek össze. Ők nem viháncoltak, csak teli szájjal bazsalyogtak, mint akik sántikálnak valamiben. Laura gyanakvóan tekintett rájuk, de a picik arcáról nem lehetett semmi utaló jelet leolvasni azt illetően, amiiért most körbeállták. A lány felállt a hintából, amikor a kisgyerekek irdatlan nevetésben törtek ki és kezüket a szájukhoz tartva próbáltak csendesebben lenni. Ekkor Laura egy kéz szorítását érezte a dereka körül, ami felemeli és megpörgeti. A lány szíve gyors kalimpálásba kezdett, főleg azután, hogy meglátta Róbertet, aki azonnal egy csókkal üdvözölte a kedvesét. A sopánkodó kisgyerekek kuncogva figyelték a szerelmespárt, mígnem Róbert odaintett az egyik kisfiúnak és kislánynak, hogy lépjenek közelebb. Ekkor a kis társaság megszeppent és tágra nyílt szemekkel koncentráltak a feladatuk sikeres elvégzése érdekében.
Hát ez?- nézett le rájuk Laura.
A kisfiú a háta mögül előrántott egy kis tulipán csokrot, ami Laura kedvenc virága volt. A kislány egy raffaelos dobozt húzott elő és adta át a lánynak.
Ne haragudj, hogy késtem!- ölelte át Róbert a kedvesét és megpuszilta az arcát. Ajándékokkal akarod kiváltani a bocsánatkérésem? Túl átlátszóak a szándékaim.- nevetett fel a fiú és karon ragadta Laurát.- Éhes vagy? Nagyon.- felelte a lány és Róbert társaságába meglátogatta Budapest egyik pizzázóát. Milyet rendelhetek? Szalámis, gombás- Róbert azonnal mondta a következőt, mert látta Laura elfancsalodott arcának nem tetszését kifejező gesztikulációját-hawaii vagy esetleg mexikói? Hawaii?- kérdezett vissza Laura, amire Róbert igenlően bólintott.
Amíg várták, hogy a pizza elkészüljön, addig lefoglaltak egy asztalt az ablak mellett. Róbert rendelt még két pohár coca-colát is a számukra és beszélgetés közben azt szürcsölgették.
Hogy telt a napod?- érdeklődött Laura két korty között. Vágyakozva. Unalmas volt az előadás? Inkább azt mondom, hogy más jobban szórakoztatott volna.- Róbert megfogta a lány kezét és megpuszilta.- Na és neked szívem? Tanulással. Már alig várom, hogy végezzek. Találtál már munkahelyet? Sajnos még nem, de azt mondják, hogy nyelviskolákban el tudok majd helyezkedni. Reméljük a legjobbakat. Ma délután viszont megyek a török étterembe, mert hívott a főnököm, hogy szüksége van egy kis segítségre. Este van kedved eljönni táncolni? Szívesen elmennék, de ma éjfélig dolgozom.- Róbert az órájára nézett- Ma is alig, hogy hazamegyek, de már indulhatok is. Be kell pótolnom a múltkori kimaradásom. Az is az én hibám.- szomorodott el a lány hangja. Dehogy a te hibád, ilyen a szervezeted.
Róbert igyekezett megnyugtatni a lányt, aki magára vette a fiú munkahelyi hiányzását. Történt ugyanis, hogy aznap reggel Laura szörnyű alhasi fájdalmakkal ébredt fel. Igen, aznap kezdődött a havi menzesze. Nála némely hónapokban nagy fájdalommal és rosszullétekkel jár az első nap, és így volt ez akkor is, amikor Róbertnél tartózkodott. Nem szerette volna, ha Róbert látja szenvedését és egyedül szeretett volna maradni, csendben, ágyban pihenve. A fiú viszont nem volt hajlandó egy percre sem magára hagyni kedvesét, és mivel ő nem tart otthon görcsoldókat- mert minek is az nekiazonnal lesietett a legközelebbi gyógyszertárba, hogy beszerezze a legjobbat. Amikor visszaért ijedten látta, hogy Laura nem fekszik az ágyában. Nem kellett sokáig gondolkodnia, vajon merre lehet, mert a lány nemsokára sápadtan lépett ki a fürdőszobából. Róbert azonnal a segítségére sietett és betámogatta az ágyba, mielőtt összeesik és egy pohár vízzel letámogatta a torkán a gyógyszert. Lehúzta a reluxát és besötétítette a szobát, mindent zajt elhallgattatott, azután befeküdt Laura mellé. Simogatni kezdte a lány hasát, hogy enyhítsen a fájdalmán, ezen viszont Laurának is sikerült elszenderednie.
Akkor elhalasztjuk, amikor neked is jó lesz.- egyezett bele Laura a fiú döntésébe. A hétvégére viszont van két jegyem egy musical előadásra. Oh, az remek. Már olyan régen voltam színházban, pedig annyira szeretem. Ennek örülök, mert így nem megy pocsékba.- nevetett a fiú.
Ebéd után mindketten a munkahelyükre indultak, hogy elvégezzék az aznapra kiszabott feladatukat. Laura nem nagyon szerette a felszolgáló szerepet, mert a fizikai munka nem neki való volt, mégis valamiből fent kellett tartania magát. Igaz, hogy az ösztöndíj és a szülei támogatása mellett nem szorult munkára, de Róbertnek is akarta bizonyítani az életre való rátermettségét. Néha napokon egy belvárosi török ételbárban dolgozgatott, és az ezért kapott kis pénzt szépen gyűjtögette a bankkártyáján, hiszen bármikor szükségeltethetik. Volt egy munkatársa, aki vele egykorú volt, így könnyebben kijöttek egymással. Az alkalmi főnökével is kijött, de annak a feleségével már kevésbé. Egyszer meg is gyűlt vele a baja. A nő gyakran bent tartózkodott a büfében és Laura nem egyszer megfigyelte már, hogy amikor a pongyolás asszony meglátogatja a mellékhelyiséget, akkor mindig visz magával egy poharat. Ezt nagyon érdekesnek találta a lány, és rákérdezett a munkatársnőjénél a dologra- aki mellesleg nagyon jó viszonyban állt a főnökével-, de ő sem tudott mit felelni rá. Másnap délután viszont elégedetten jött be a munkahelyére, és közölte Laurával, hogy kiszedte a munkaadójukból a választ. Mindketten azt hitték, hogy egészségügyi problémái vannak, vagy valami más, hiszen előttük nem volt titok, hogy itt szoktak fürödni, mert, ahol laknak, ott nincs mosdó. Az ételbárban viszont van, és érdekesnek találták, hogy nő sokáig nem jött be. Ezzel összekapcsolták a dolgokat. Judit, a kolleganője viszont elmondta, hogy a török asszonyoknál szokás, hogy szükségletük elvégzése után meg mossák a nemi szervüket. Ez kielégítően hatott Laurára, és már nem is törte rajta a fejét a nap további részében. Már indult volna haza, amikor az asszony rámosolygott és a mellékhelyiségbe hívta. Laura ideges lett, mert azt gondolta, hogy valami mocsadék van bent, és még mielőtt elmegy fel kell törölnie. Nem kis meglepetésére egy veder víz érte a nyakát, ugyanis a felbőszült asszony egy lavór mosószeres vizet öntött a fejére, majd saját nyelvén halandzsázni kezdett neki az alulról való mosakodást imitálva. Laura szemei először kitágultak a váratlan vízözöntől, utána viszont összeszűkült szemekkel hallgatta a török asszony veszekedését, aki ezt az incidenst egy pofonnal is meg akarta kontrázni, de Laura élelmes volt és elkapta a felé suhanó kezet. Azonnal a többiek után kiáltott, akik értetlenül álltak a dolgok előtt. Judit önmagából kikelve ordított
a főnökével, aki kirángatva a feleségét elhagyta az épületet. Az nem derült ki, hogy a főnök mit mondott vissza a feleségének, de abban mindketten biztosak voltak, hogy más verziót kapott vissza, mint, ami az eredeti volt. Laura ennek ellenére visszament dolgozni, de volt hajlandó többé találkozni azzal az asszonnyal.
Reggel Laura sietve szedelőzködött, mert szokásához híven most is késésben volt. Mindig időben kelt fel reggel, indulás előtt legalább másfélórával, hogy rendesen elkészüljön, de a reggeli zuhany és a napi ruhaviselet kiválasztása mindig lelassította. Képes volt percekig állni a szekrénye előtt, hogy végre eldöntse mit vegyen fel. Előbb az aljat választotta ki, ami általában szoknya volt, mert szerette azt hordani, ehhez viszont megfelelő felsőre is szüksége volt, ami még nehezebbnek viszonyult. Sok szép darab ólálkodott a polcokon, mégsem tudott dönteni, hiszen, amit fel szeretett volna venni az nem ment a kiválasztott szoknyához. Ez nagyon bosszantó tudott lenni. Főleg akkor, amikor már minden stimmel és észreveszi, hogy a harisnya, ami passzolna hozzá felfutott. Ilyen esetekben kirángat egy farmer nadrágot, amihez minden megy és ahhoz választ topánkát is. Általában magas sarkút vesz fel, de ha sportosabb kedvében van, akkor sportcipőben nyomul. Ehhez viszont nem illik a fekete laktáskája, így a benne lévő cuccokat, mindent, ami egy női táskában előfordulhat, át kell pakolnia a sportosabb öltözékekhez illő táskájába. Ezen a reggelen nem volt mit tétováznia, és felkapnia magára a legelegánsabb ruhát, amilye csak akadt, mert ma az egyik középiskolába megy próbatanításra. Nagyon izgult, annak ellenére, hogy már többször megtette az elmúlt évek során. Ez viszont egy cseppet más helyzet volt, abból a szempontból, hogy most vizsgáznia kellett és a lehető legjobbat nyújtania. A késés még inkább tetézte ezt az izgalmat.
Az iskola, ahova sietnie kellett a város közepén volt található, így a metrót szabadon választhatta közlekedési eszközként, mert gyorsabb, mint egy busszal odatévedni. Az iskolában a tanári dohányzó előtt már várt rá a vizsgáztató tanár, aki egy kedves mosollyal fogadta a lányt.
Izgul Rodriguez kisasszony?- kérdezte a középkorú hölgy. Egy kicsit, igen.- toporgott Laura feszesen. Ez természetes, de meglátja minden könnyedén fog menni. Az igazgatónő máris hozza a kiválasztott osztály naplóját, és el is kísér minket hozzájuk. A tananyag is abban lesz beírva.
Laura bólintott, és a megérkezett igazgató és a tanár jelenlétében besétáltak abba az osztály, ahol a vizsgája folyik majd. A tanulói létszám a harmincat ütötte, amiből érdekesen mindenki jelen volt. Biztosan az osztályfőnökük előzőnap mindenkinek szólt, hogy ma milyen nap lesz, és aki nem vesz részt a tanítási órán, az megrovásban részesül. A vizsgáztató leült az utolsó padba az igazgatóval együtt, hogy onnan szemléljék a tartandó órát. Laura először bemutatkozott a diákoknak, persze mindezt spanyolul, ugyanis spanyol nyelvű órát tart majd egy spanyolszakos osztályban, azután felütötte a naplót, és felolvasta az aznapi anyagot jelölő címet. A magyar irodalom egyik legjelentősebb költőjét vették, Radnóti Miklóst, neki is az egyik legismertebb alkotását a Nem tudhatom… című versét. Laura mély levegőt vett és előbb felolvasta a verset magyarul, utána viszont spanyolba váltva a diákokkal közösen kielemezték a verset, amibe belefoglalták a legnagyobb hazai
költők nevét is, mint például Ady Endre, és a verselemzéshez szükséges magyar nyelvtani szabályokat.
Ezalatt Róbert kitakarította a lakását és úgy intézte a délutánját, hogy azt csak a kedvesének szánja majd. Egész délelőtt a konyhában tüsténkedett, hogy Laura kedvenc fogásait elkészítse, hogy együtt ünnepeljék meg a lány sikeres vizsgaletételét. Ő hitt benne és tudta, hogy sikerülni fog. Miután a krumplit meghámozta és odatette főni, megpirította a petrezselymet. Ismerte Laura ízlését, ezért a boltból szigorúan csirkealsó combot vásárolt, amit nagy kínok között megszabadított a felesleges bőrrészektől, majd bepanírozta és kisütötte. Egy óra fele készen is lett a finomsággal, de még le kellett ugrania a cukrászdába mignonért és krémesért, amit szintúgy imád Laura. Szerencséjére az üdítőket már reggel megvette és hűtésképpen a hűtőbe tette, így az elég hideg lesz ahhoz, hogy jól essen mindkettejüknek. A szekrény tetejéről óvatosan leszedett egy tekercs csomagolópapírt, amivel a Laurának szánt ajándékát akarta becsomagolni. Ez sem volt egy számára könnyű feladat, mert sosem szerette a csomagolást, így nem is mozgott otthon benne. Mikor a boltban volt okosabbnak vélte, ha mellékel mellé egy dísztasakot is, ha a csomagolás nem úgy menne, ahogyan ő azt elképzelte. Kisebb- nagyobb szerencsétlenséggel mégis összejött neki, és ez nagy örömet okozott neki. Épphogy leült a kanapéra, hogy kipihenje magát, máris fel kellett pattannia a csengetésre.
Az ajtó mögött Laura állt szomorú ábrázattal, ami egyből letörölte Róbert arcáról is a mosolyt. A fiú elkeseredetten rázta meg a fejét, de amikor meglátta a lány orra alatt elhúzódó huncut mosolyt, felnevetett és átölelte kedvesét.
Tudod, hogy a frászt hoztad rám? Ennyire szorítottál értem? Hát… egész nap rád gondoltam. Azt látom.- mondta vígan Laura, amikor meglátta a kedvese által elkészített ételeket. Mondd, hányast kaptál? Szerinted?- húzta fel a szemöldökét a lány és belekóstolt a kedvenc ételébe.- Hm, ez de finom. Gondolom a legjobbat.- Róbert hátulról átölelte Laurát és megpuszilta az arcát- Mást nem is érdemelsz. Na ugye?- kacagott fel a lány, majd csendre intette a srácot.- Úgy hallom, csörög a telefonom.
Laura sebesen előkotorászta a táskája aljáról a mobiltelefonját és a nappaliba ment, hogy zavartalanul beszélgethessen a hívóféllel. Róbert nem akart hallgatózni, de önkétlenül is felfigyelt Laura hirtelen megváltozott hangjára, ami nem volt túl boldog, sőt egyáltalán nem volt örömteljesnek, de még átlagosnak sem mondható sem. A fiú nem értett egy szót sem a társalgásból,
mert kedvese az anyanyelvén beszélt. Érezte, hogy itt valami nincs rendben, mert hallotta, hogy Laura zokogva huppan a fotelbe. Azonnal besietett hozzá.
Mi történt?- kérdezte zaklatottan.
A lány nem válaszolt csak egyre inkább zokogott arcát a tenyerébe fektetve. Róbert letérdelt elé és megfogta a kezeit, hogy a szemeibe nézhessen.
Még ma haza kell utaznom.- zokogta a lány.- Az anyám hívott az imént, hogy az apám balesetet szenvedett. Hogy van most? Meghalt.- Laura Róbert ölébe esett, aki a karjaiba zárva vigasztalta. Annyira sajnálom, édesem. -Róbert nem tudta ilyen esetekben a részvételen kívül mi mást kellene még mondania. Laura nem is várt el egyebet, csak a szerelme nyugtató simogatásaira vágyott.- Minden rendben lesz.- suttogta kedvesen a lány fülébe. Olyan rosszul érzem magam. Azt hittem ez lesz életem egyik legszebb napja, ezzel szemben a legszörnyűbbé vált.- sírta Laura.
Még egy óráig úgy ültek a fotel mellett egymásba fonódba, azután amíg Laura lezuhanyzott, addig Róbert elővette a bőröndjüket és el kezdett egy hétre való ruhát bepakolni. Becsomagolta a Laurának készített étkeket és italokat, hogy azokat is levigyék az anyjához, hogy ne menjenek pocsékba.
A levezető út hosszadalmasnak tűnt, mint amilyen valójában, mert Laura egyébre sem tudott gondolni, csak az édesapjára, aki nem rég hagyta el őt és az édesanyját. Nem gondolta volna, hogy ez a pillanat ennyire hamar elérkezik az életében. Most döbbent rá igazán, hogy mennyivel több időt kellett volna vele eltöltenie. Először a hozzáfűződő szép emlékei sorakoztak fel az emlékezetében. Például, amikor az apukája egy kistutajt fabrikált neki a műhelyében, szép vitorlákkal. Egy kis falecet vett elő és köszörűvel, majd csiszolással elkészítette az alapját. A közepére egy nagy szöget vert, ami árbocként szolgált, a hajócska szegélyét kis szögek díszítették, amik a körbevezetett drótokat tartotta. Az egyik hétvégén ki is mentek a közeli patakhoz, ami két kilométerre folydogált tőlük. Biciklivel vágtak neki a kis túrának, amihez az édesanyja egy palack üdítőt és két szendvicset készített be. Ő mindig az apja előtt hajtotta a biciklit, mert így tudott rá vigyázni az autók miatt. Rengeteget mentek ki együtt a szőlőtelekre is, ami szintúgy az övék volt. Ott gyakran szalonnát sütöttek, vagy a búzamezőn fogócskáztak. A búzaszár mindig összekarcolta Laura lábszárát, ami nagyon viszketett utána, ha pedig forró víz érte, egyenesen égetett neki. Ez a szórakozás is hamar
véget ért, mert az anyukája nem szerette, amikor koszosan jöttek haza valahonnan. Amikor a búza még csak épphogy előbukkant a földből, nagy esőzuhatag volt. Másnap Laura és Jeronimo, az apja kimentek a telekre, hogy megnézzék az ő termésüket nem vitte-e el a jég. A búzamező közepén egy hatalmas tócsa állt, ahol kis madárkák tanyáztak. Laura gyorsan szedve a lábait a szárnyasok felé rohant, és nem vette észre, hogy időközben lesett róla a cipője és fehér zokniban rohant tovább a sárban. A madarak közül egyet sem tudott elkapni, ám elszörnyedve nézett hol a lábára, hol a mögötte sopánkodó apjára. „Ha ezt az anyád megtudná!” Mindig ezt mondta az apja, amikor valami csínyt követett el, és titokban kellett, hogy maradjon. Ezek az emlékek inkább a kisebb korából bújtak elő, ellenben azokkal, amikor már nagyobb volt. A tinédzser kora sok idegességet okozott a szüleinek. Gyakran visszabeszélt és olyanokat is mondott, amit utólag megbánt, de az akaratossága kihozta belőle. Nagyon haragudott rájuk, amikor nem engedték el a bulikba. Főleg az édesapja volt az, aki nagy óvatossággal figyelt rá. Nem akart neki rosszat, csak féltette. Megkeseredett időszak volt ez az életében, de amikor már betöltötte a tizenhetedik életévét egyre felszabadultabb volt. Esténként tovább kimaradhatott, és engedték, hogy az életkorának megfelelő életet éljen a barátaival. Azon a nyáron jöttek el Spanyolországból Magyarországra lakni is. Ez nagy változást jelentett mindannyiuk életében, hiszen egy új társadalomba, egy más kultúrába kell majd beilleszkedniük, ráadásul a világ harmadik legnehezebb nyelvét kell majd valahogyan elsajátítaniuk. Laura ebből a szempontból könnyebb helyzetben volt, mert a magyar nyelv és kultúra mindig érdekelte, leginkább azután, hogy az egyik osztálytársa is magyar volt, aki sok szépet mesélt neki a hazájáról. Ezért is döntötte el, hogy magyart szeretne tanulni az egyik budapesti egyetemen, de nem szeretett volna felhagyni az anyanyelvével sem. Időközönként visszament spanyolhonba meglátogatni az ottani családját-nénikéjét, bácsikáját, unokatestvéreit-, és a barátait. Legtöbbször együtt utaztak, de az apja egyedül is, mert a munkája Spanyolországhoz is kötötte. Egy építési cégnek dolgozott, ami az életét jelentette, de egyben a halálát is. Az egyik építkezésre ment ki, hogy felmérje a terepet és megnézze minden helyesen működik-e, amikor az egyik állvány kimozdult a helyéről és a rajta dolgozó munkásokkal együtt rádőlt. Azonnal szörnyethalt a csapástól, ami a fejét érte. Összesen ennyit értett meg abból a telefonhívásból, amikor az anyjával beszélt. Majd, ha otthon lesznek biztosan többet fog megtudni az esetről.
Róbert szótlanul figyelte a vele szemben ülő kedvesét. Felidéződtek azok az érzések, amik a legelső találkozásuknál megérintették a szívét. Ugyanezek a szemek, ugyanez az illat, ezek a kezek, ez a szépséges arc igézte meg elsőre, bár akkor minden vidámabb volt. Akkor még nem gondolta, nem is remélte, hogy valaha ilyen boldog lesz, mint amilyen most. Szeretett volna elmosolyodni és csókot adni kedvese ajkára, de nem merte megtenni. Laura most gyászol, a szíve tele van fájdalommal, habár tudja, hogy szereti és mindig mindenben számíthat majd rá, nem közeledhetett felé. Meg akarta vigasztalni egy öleléssel, de azt sem tehette meg. Most még nem. Laura erős nő volt, hamar túlteszi majd magát az apja elvesztésén, és sikerül visszacsöppennie az életbe, de ehhez idő kell. Laura Róbertre nézett és a szíve melegséggel telt meg szerelme láttán. Megfogta a kezét, ami mindig erőt adott neki, és magához húzta, hogy üljön mellé. A fiú örömest megtette és egymásba bújva utaztak tovább a kis falucska felé.
A község ahol Laura szülei éltek kicsi volt, és mindenki ismert mindenkit. Alighogy leszálltak a vonatról máris ismerősbe botlottak, aki mindent tudva az esetről részvétet nyilvánított a lánynak. Laura édesanyja a váróteremben várt rájuk talpig feketébe öltözve és kisírt szemekkel. Szorosan átölelték egymást, azután Róbert is üdvözölte a jövendőbeli anyósát.
Hogy van Marta asszony? Örülök, hogy te is eljöttél fiam.- Marta szerette Róbertet, és örült, hogy a lánya egy ilyen tisztességes fiúra talált ebben az elkorcsosult világban. Róbert szomorúságon kívül mást is látott az asszony szemében, ami viszont nem tetszett neki és baljós érzéseket keltett benne. Ne haragudjatok, de nem készítettem vacsorát. Erőm sem volt semmihez.- kérte sűrű elnézésüket Laura anyja. Ne aggódjon asszonyom, én elhoztam otthonról azt, amit ebédre készítettem.- mutatott a táskára Róbert, amire a nő csak bólintott és elfordult felőlük.- Máris bepakolok mindent a hűtőszekrénybe és a csomagokat beviszem a szobákba.
Marta nem engedte, hogy a lánya és Róbert együtt aludjanak, mondván, hogy ez egy tisztességes ház, és semmiféle testi kapcsolat nem létezhet közöttük addig, amíg a fiú el nem veszi a lányát feleségül. Laura ezért nem is számolt be arról, hogy már teljesen ismerik egymást. Róbertet zavarta Marta titokzatos viselkedése, de ezt mind a gyásznak rótta fel.
Lányom, nem vagy éhes? Nem mama, köszönöm.- állt az ajtófélfának támaszkodva a lány.- Mikor hozzák haza a papa testét? Hogyan?- kapott a lánya kérdése után az anyja.- Nehogy azt gondold, hogy itt temetjük el!pironkodott rá. - Holnap utazunk Spanyolországba. De… Semmi de, Laura! Az apádat a szülőföldjén temetjük el, ahogy mindig is akarta. Ha tudtam volna, akkor Róbertet nem rángatom le. Nem is mondtam, hogy hozd le. Miért ne tettem volna, hiszen a párom?
Marta szólni szeretett volna, de elakadt, amikor meglátta Róbertet megjelenni az ajtóban.
Te sem vagy éhes fiam?- kérdezte tőle kedvesen. Én inkább ledűlnék egy kicsit, ha szabad.
Csak nyugodtan Robika. Máris megvetem az ágyadat.- Marta magukra hagyta a fiatalokat. Miért vagy ennyire szótlan édesem? Róbert, annyira sajnálom.- fordult felé Laura.- Az anyám csak most szólt, hogy apám testét nem hozatjuk haza, hanem Spanyolországban helyezzük örök nyugalomra. Akkor elutaztok? Már holnap. Értem. Ha tudtam volna, hogy így lesz, akkor nem hozlak le magammal. Én mindenféleképpen elkísértelek volna, mert egy ilyen helyzetben nem hagynálak magadra.lépett közelebb a lányhoz. Köszönöm, szeretlek.- Laura megcsókolta Róbertet és bekísérte a szobájába. Édesem, nem tudom ez a megfelelő alkalom-e, de szeretnék neked valamit adni. Micsodát?- kíváncsiskodott Laura.
Róbert elővette az egyik bőröndből a Laurának szánt ajándékot.
Ezt neked készítettem szerelmem jeléül, és azért adom most át neked, hogy gratuláljak a sikeres diplomádhoz.
Laura izgatottan kivette a tasakból a tárgyat, majd megszabadította azt a csomagolásától. Alig akart hinni a szemének, amikor meglátta a csodás ajándékot, egy kovácsoltvas rózsabokrot.
L&R.- suttogta halkan a lány.- Ezek mi vagyunk igaz? Igen. Tetszik? Már hogyne tetszene, életem legszebb ajándéka ez.- ujjongott a lány és Róbert ölébe ugrott, hogy megcsókolhassa.- Annyira boldoggá tudsz tenni. De te még hogy engem. - csókolt vissza a fiú.
Örült, hogy tetszik Laurának a meglepetés, amin már egy jó ideje dolgozott. Nem volt egy kreatív ember, nem is szeretett bíbelődni az aprólékos munkákkal, de ha egy szerettének akart kedveskedni valami különleges ajándékkal, akkor mindent megtett azért, hogy a legjobbat kihozza magából és minden szeretetét beleszőhesse a legapróbb részletekbe is. Hogy ez a kovácsoltvas hogyan is jutott az eszébe? Egyik nap a budai villák között járkált egy barátjával és csodálták a gyönyörű szép kerítéseket. Az egyik tövében meglátott egy rózsabokrot és kipattant a fejéből a csodálatos ötlet. Még aznap elment egy kovácsműhelybe és elmesélte a helyi mesternek a kiötlését. A kovács megmosolyogta a felbuzdult fiatalembert, és szívesen felajánlotta neki a segítségét. Róbert cserébe azért, hogy segít neki felajánlotta, hogy a fizetség mellett még dolgozik is ingyen, hogy könnyebben menjen neki a rózsabokor elkészítése. Egy hét alatt sikerült is neki, és elégedett volt a munkájával.
Másnap reggel korán keltek, hogy a legelső vonattal felutazzanak Budapestre, majd onnan ki a Ferihegyi repülőtérre, hogy elérjék az első Spanyolországba induló utasszállító repülőgépet.
Róbert és Laura hosszasan búcsúzkodtak egymástól, hisz fájt az elválás. A lány megígérte neki, hogy amint lehet visszatér hozzá, mert még el sem ment, de már hiányzik neki. Róbert is ekképp érzett, és bárcsak a kedvesével osztozhatna bánatában, hogy fájdalmának egy részét átvehesse, vagy akár az egészet. Laura most duplán szenved, de mihelyst hazajön hozzá minden másképpen lesz. Minden megváltozik. Minden.
Laura nem szerette a repülőgépeket, mert tériszonya volt és félt a magasban, ezért sosem az ablak mellé ült. Még mielőtt beszállt volna a gépbe visszanézett az ablakból figyelő kedvesére és könnyek mosolyogva integetett neki jelezve ezzel, hogy visszatér. Alig hitte el mindazt, ami most történik vele. El kell válnia élete legnagyobb kincsétől, és bár csak napokra, de ő az egyetlen igaz vigasza. Nem gondolt semmire, feje fekete ürességben kongott, magányban szeretett volna utazni. Pár óra múlva megérkeztek a madridi reptérre. Marta tegnap óta most először boldog, hogy szülőhazájában lehet ismét. Csodás volt olvasni a plakátok feliratait, amelyek spanyolul voltak, hallani a hangosbemondó dallamos spanyol kiejtését, és látni a sok ezer ismeretlen arcot, akik most nem is tűnnek olyan ismeretlennek. Laura sem tagadta, hogy jó volt neki újra itthon lenni. A reptéren a nagybátyja várta rájuk, hogy előbb haza, majd a ravatalozóba vihesse őket. Itt annyira gyorsan peregtek az események. Tegnap előtt ment el az apja és máris temetik, még tisztességes elbúcsúzásra sem hagytak nekik időt. Lehet jobb is így, mert nem szép látvány egy halott ember, és kellemesebb azt az emléket magával hordozni, amit még elő korában megmaradt belőle. A bácsika rettentően hasonlított elhunyt édesapjához, mintha ikrek lennének, csak a bácsikája idősebb volt három évvel.
A ravatalozáson kevesebben vettek részt, de a temetésre már annál többen jöttek el, hisz sokan szerették Jeronimot. Laura a temetésen alig mert elhullajtani párat a könnycseppjeiből és a fájdalmat inkább magában tartotta. Este viszont, amikor már vége lett a halotti tornak és a gyászolók mind hazamentek, bezárkózott a szobájába és a zokogásba aludt bele. Reggel kisírt és bedagadt szemekkel ébredt fel. Nem is nézett az órára, csak lezuhanyzott és lement az étkezőbe, hogy korgó gyomrának éhségét kis harapnivalóval enyhítse, mielőtt útnak indul. Szeretett volna kisétálni a patakhoz, ahol annyit mulattak az édesapjával, végig menni azokon az utakon, amiket oly gyakran ők is bejártak. A konyhában nem volt senki, és odakint és épphogy pirkadt. Kitolta a biciklijét és felpattanva rá tekerni kezdett a végtelenségbe. Képzelete visszarepítette a múltba és mosolyogva
élvezte, amint a lágy szellő belevág az arcába. Annyi muslica szállt mindig a szájába a sok beszéd miatt. Az apja párszor le is intette, mondván, hogy kiírtja a falucska muslicaállományát. Ez most is megnevetette a lányt. Érezte, hogy az édesapja szelleme vele van, és hogy ott teker mellette teljes gőzerővel, hogy leelőzze őt a nagy hajtásban. Laura viszont nem hagyta magát és egyre jobban tekert, teljesen addig, amíg ki nem merült. Megállt a szokásos helyen, a parton és leült nézni a csendesen folydogáló patakocskát. Szélen kis halacskák tanyáztak. Kisebb korában mindig ki akarta őket fogni, de sosem sikerült. Ha mégis, akkor egy befőttes üvegben hazacipelte őket, de az anyja ezt nem nézte jó szemmel és az apja segítségével visszacsempészte a vízbe. Marta mindig is egy erőszakos asszony volt, na persze nem a fizikai értelemben, hanem lelkileg tépázta az embereket. Így Laurát is. Az ő beleegyezése nélkül semmit sem tehetett meg, gyakran zsarolta érzelmileg, ami nem volt a lány ínyére, de mindig beadta a derekát, hiszen mégis csak az anyjáról van szó, és ha tetszik, ha nem övé az utolsó szó. Ezért is volt boldog, amikor felköltözhetett Budapestre a kollégiumba, mert így távol maradhatott az édesanyjától, és a tudtán kívül bármit megtehetett. Akkor ment ki esténként, amikor csak akart, azzal találkozott akivel szeretett volna, tehát szabadon élhetett. Most megint visszaesett a markába, de nem sokáig lesz ott, mert lassan visszamennek Magyarországra és folytathatja tovább nyugalmas életét a barátai és szerelme társaságában. Nem fog uralkodni felette az anyja.
Laura már alig várta, hogy leteljen az egy hét, amit itt kell tölteniük, hogy visszamehessen Róberthez. A vasárnapi miséről hazajövet rá is kérdezett Martánál a hazautazásuk időpontjára. Az asszony hirtelen elsápadt a kérdés hallatán, de tisztában volt vele, hogy előbb vagy utóbb válaszolnia kell majd a feltett kérdésre, és nem titkolózhat a lánya előtt.
Szóval anya, mikor megyünk vissza? Nem térünk vissza Magyarországra Laura.- felelte monoton hangon. Hogyan?- állt meg rémületében a lány.- Ezt meg miért mondod? Jól hallottad, kicsim. Apád halálával minden megváltozott. Nincs miért ott maradnunk, jobb lesz nekünk itt. De anya, nekem ott van Róbert. Szakítanod kell vele lányom. Ezt nem mondhatod komolyan. - hüledezett a lány.- Azt hittem kedveled? Ez így is van. Semmi bajom a barátoddal, de neked is észre kell venned, hogy ez így nem maradhat. Ő ott él, te meg itt fogsz, majd találsz magadnak másikat. De szeretem őt.- védekezett Laura. Egy szerelem sem tart örökké. Előbb utóbb elfeleded őt, meglátod. Anya, kérlek.
Ne ellenkezz a döntésemmel.- állt ki álláspontja mellett Marta és nem érdekelték a lánya érzelmei.
A nap további részében nem is szóltak egymáshoz, Laura cudarul érezte magát, rosszul érintette anyja ridegsége és kegyetlen felvetései. Hogyan is hagyhatná el élete szerelmét? Róbert az egyetlen boldogsága a világon, nem szakadhat el tőle. Most, hogy már ismeri minden lélegzetét, érintését, vágyát, szavát, illatát a szerelemnek, nem dobhatja el magától. A szíve sajgott a döntésképtelenségétől. Választania kellett az édesanyja és a szerelme között. Egyedül az a tudat élt benne, hogy az anyja mindig mellette lesz, és az iránta érzett szeretete sosem múlik el, ellenben ezzel a nagy érzéssel, amit szerelemnek neveznek. Lehet, hogy mégis igaza van, és megbánja, hogy mellette döntött? Róbert találkozik majd egy másik lánnyal, aki mellett megtalálja az igazi boldogságot, ő pedig egyedül marad kitagadva és elhagyatottan, mert nem teljesítette édesanyja óhaját. A végén két szék közül a földre eshet, de egy biztosan stabil marad. Mégpedig az, amit az anyja birtokol. Gyávának érezte magát, hogy menekül saját akarata elől és nem képes harcolni az igazáért, de féltette a jövőjét. Itt Spanyolországban meg lesz mindene. A tanulmányaival nagy karriert futhat be, talál magának egy rendes spanyol srácot, aki mellesleg az ő népéből való, az ő vérét hordozza az ereiben, a hagyományokat is egyformán tisztelik. Neki itt kell boldognak lennie és nem egy idegen hazában, amely ugyan befogadta és keblén melengette, ráadásul sok szépet adott neki. Vissza kell térnie a gyökereihez és hűnek lennie ahhoz. Viszont Róberttel nem teheti meg, hogy a távlatból szakít. Szemtől szemben kell kimondania a válásukat, ami nagyon nehéz lesz mindkettejük számára, de ha igazán szereti őt, akkor megérti a helyzetet, amibe belekeveredett és elengedi. Egy egésznapi gondolkodás után elszánta magát a döntésre az anyja kedvének elegére téve egy feltétellel, hogy ha visszaengedi Magyarországra, hogy tisztességesen köszönhessen el a fiútól. Martát nem izgatta milyen módon hagyja ott Róbertet, csak tegye meg és minél hamarabb térjen vissza.
Laura nem is sejtette, hogy mindez mennyire nehéz lesz neki. Útközben mindent kigondolt. Azt, hogy hogyan fogja köszönteni, hogy miképpen mondja el neki a szándékait, elképzelve Róbert reakcióját, és a legutolsó pillanatot, amikor utoljára látja majd szerelmét. Nem értesítette a fiút érkezésének az időpontjáról, mert nem akarta, hogy az kijöjjön elé a reptérre, mert akkor már ott közölnie kéne mindent, hogy ne vesszen el, de azt meg nem akarta. Úgy döntött, hogy a lakásán lepi meg és ott mondja ki a szakító, fájdalmas szavakat. Gyalog sétált fel az emeletre, hogy legalább ennyivel is húzza az időt. Még a lábai is ellene beszéltek, mert olyan nehezeknek érezte őket, mint amikor egy kimerítő testnevelés óra után lepihen az ember és nem bír felállni, mert az izmai annyira elfáradtak, hogy képtelenek dolgozni is. A lakás ajtaja előtt is percekig állt. A csengő és a kopogtatás között évődött, ezt nem gondolta ki. Olyan butaság minden, amit tesz. Egyszerűen becsenget és megmondja neki, hogy elhagyja. Bárcsak így történt volna mindez, mert a csengetés után, ahogy kinyílt az ajtó és meglátta a mosolygó Róbertet, azonnal a karjaiba vetette magát és hevesen zakatoló szívvel erősen szorította magához. A fiú is így tett. Ő is úgy ölelte szerelmét, mint még sohasem. Boldog volt, hogy visszatért hozzá és ismét vele lehet. Már annyira hiányzott neki. Az elmúlt egy hét örökkévalóságnak tűnt neki Laura nélkül. Nem telt el nap, hogy ne gondolt volna kedvesére, hogy ne simított volna végig az asztalán lévő képen, ami róluk készült egykor. Ha tudta volna, hogy ezen napon érkezik, biztosan olyan vacsorával készül, ami a lány nagy kedvence, és egy bevetetlen ággyal fogadná, hogy kipihenhesse az elmúlt napok fáradtságát.
Lassan elengedték egymást és örömmel teli szemekkel figyelték a másikat. Róbert közelebb hajolt
Laurához, hogy megcsókolja, aki először meghátrált, végül nem tudott uralkodni érzelmein és belecsókolt a fiú ajkaiba. Szenvedélyesen csókolta, ami Róbertet is meglepte, mert érezte, hogy ez nem csak a hiány csókja, hanem valami másé, valami egészen szívszaggató érzésé, ami csak Laura lelkében létezhet.
Örülök, hogy itt vagy.- mondta vidáman a fiú.- Már úgy hiányoztál.
A lány nem szólt semmit, viszont szomorú tekintete mindent elárult érzésvilágáról. Kikerülte Róbertet és a nappaliba ment, ahol annyi szép időt eltöltöttek egymás társaságában.
Vedd le a kabátodat szerelmem, hagy akasszam fel.- Róbert megpróbálta lesegíteni Lauráról a ruházatát, de a lány egy vállrántással kiszabadult kedvese karjaiból. Nem maradok sokáig, csak azért jöttem, hogy- Laura elakadt egy pillanatra, mert torkában már a sírás folydogált- elköszönjek tőled. De még csak most jöttél.- értetlenkedett Róbert.- Ha nem szeretnél itt maradni, akkor elviszlek a kollégiumba, nem erőltetek semmit sem. Csak egy kicsit engedd meg, hogy szeresselek. Róbert, nem erről van szó. Miért mondod ilyen hidegen a nevem? Mi történt veled?- morcosodott el a fiú és Laura tekintetében kereste a választ. Mi… mi nem maradhatunk együtt. Nem vagyok hülye, de most ezt tényleg nem értem. Én a héten visszamegyek Spanyolországba és ott fogok élni, új életet kezdeni.- hadarta a lány, hogy ne fájjon annyira kimondania a szakító szavakat. Elhagysz?- Róbert idegesen kezdte venni a levegőt.- Mégis miért? Mert nekem ott a családom, itt már semmi keresnivalóm nincs. Egyetlen dolog, ami ideköt az te vagy. És én nem jelentek neked semmit?- kérdezte dühöngve a fiú.- Az idő, amit mellettem töltöttél? Azt hittem szeretsz. Szeretlek, de nem maradok melletted.- nyögte Laura és igyekezett kitérni Róbert villámszerű pillantásaitól. Pedig nem ezt mutatod. Mi változott meg annyira? Az édesapád halála miatt? Nem akarta, hogy együtt legyünk vagy mi?
Nem, ő biztosan nem kérné ezt tőlem.- csóválta veszetten fejét a lány. Ki kért meg a szakításra? Az anyám. Kérlek, ne haragudj rám, de kettőtök közül őt kellett választanom! Nem akarom elhinni, hogy az anyád erre kényszeríttet. Nem kényszeríttet semmire, ezt a döntést én hoztam meg.
Róbert és Laura egy ideig még némán nézték egymást.
Egy szerelem sem tart örökké.- szólalt meg végül a lány. Mondod te, vagy ezek az anyád szavai? Ne sérts meg kérlek! Én sértelek meg? Te vajon mit tettél az imént? Megjelensz előttem, a karjaimba esel, megcsókolsz, majd kegyetlenül a szívembe döföd a tört a fájó szavaiddal.- kiabálta a fiú.Annyira, annyira megbántottál. Én képes lennék küzdeni érted, ha engednéd. Képes lennél eljönni velem Spanyolországba és feladni az álmaidat?- kérdezte kíváncsian a lány. Tudod, hogy az egyetem biztosított nekem munkát az országos genetikai kutatóintézetben. Ez nem mindennapi ajánlat, és minden álmom valóra válhat. Nem tenném meg. Látod ez az. Te nem adnád fel az álmaidat értem, én viszont a családomat. A mi szerelmünk nem valódi. Jobb lesz, ha most elmész.- Róbert próbált higgadt maradni. Sajnálom, én… Takarodj!- Róbert megragadta Laura karját is kiráncigálta a folyosóra, majd rácsapta az ajtót.
Miért Laura, miért? Kérdezgette magától, miközben öklével a betonfalat verte. A fájdalom keresztülhasított a testében. Számára megszűnt létezni a világ, már csak a keserv maradt és az a határtalan szerelem, amit Laura iránt érez. Ő volt az első nő az életében az anyja után, akit őszinte szeretettel tudott szeretni. Egy rossz szava nem volt hozzá, mindig azt akarta, hogy neki legyen jó, még ha ez magának nem is tetszik. Úgy érezte, hogy ez a szerelem sosem ér majd véget és együtt öregednek meg, de tévedett. E tévedés által megismerte azt a fajta fájdalmat, amit csak azok éreznek, akiket mélyen megsebeznek. E pillanatban szeretett volna meghalni és nem érezni többé
semmit sem. Az Isten talán ismét leküldené őt a földre, de akkor már tudni fogja, hogy mi az, amit sosem érezhet majd senki iránt, mert az okozza majd a vesztét.
Laura amilyen lassan jött fel a lépcsőn, olyan lassan is sétált le. A bérház a zokogásától volt hangos. A szíve úgy lüktetett, mint még sosem. Sok volt ez neki mostanra. Előbb az édesapját, most pedig a szerelmét veszítette el mindörökre. Nem kérdezhette meg, hogy miért bánik így vele az élet, mert mindig azt az elvet vallotta, hogy az ember maga forgatja a sors kerekét, és ez így is igaz. Ha most kiáll a szerelmük mellett és nem a családot választja, akkor minden rendben lenne közte és Róbert között. Viszont, ha vele marad, akkor az anyjától távolodik el, és azt sem szerette volna. Valahogyan túlteszi majd magát mindenen és csak a szép emlékekre fog visszagondolni. Azt már most megfogadta, hogy soha többé nem lesz szerelmes, senkit sem fog ekkora hevülettel szeretni, mint ezt a férfit, aki élete eddig legnagyobb ajándékával lepte meg, a szerelem érzésével, amely édes és simogató volt, ellenben a mostanival mely keserű és marcangoló. Laura szapora lépésekben folytatta tovább az útját egészen a kollégiumig, ahol pár napig még szállásol. A szobában nem voltak bent a barátnői. Jobbnak is vélte, hogy ők nem látják szomorúságát. A bőröndjében a törülközője után kezdett kutakodni, hogy egy zuhannyal felfrissítse magát. Minden ereje elszállt, amikor meglátta a mélyen fekvő kis dísztárgyat, amit még azelőtt kapott Róberttől, hogy Spanyolországba utazott volna. Befeküdt az ágyába és magához ölelte a kis szobrocskát, majd elaludt.
Már két nap telt el a szakításuk óta. Róbert nem járt el sehova, még az egyetemre sem ment be a letörtsége miatt. Ami erőt adott neki az elmúlt egy évben, az most elveszett. Gyengének érezte magát, és haragudott is, hogy nem volt képes erőszakosabb lenni, hogy meggyőzze a lányt a mellette maradásra. Azt is bánta, ahogy kegyetlenül kihajította a házból. Neki még jobban fájt, mint Laurának. Tudta, hogy a lány szereti, és azt is, hogy határozatlan. Nem volt biztos abban, amit megtett, de mégis végrehajtotta. Ha nem lenne ennyire törékeny az anyjával szemben, akkor küzdene ellene. Igen a küzdelem, az egymásért való harc az, ami életben tartja a szerelmet. Róbert felpattant a kanapéról, ahol órák hosszat üldögélt merengve, hogy felkeresse Laurát. Budapestet sebtében szelte állt, hogy minél előbb láthassa kedvesét, és meggyőzze a maradásról. A kollégiumba nem akarták beengedni, mert férfiak oda nem tehették be a lábukat, így kénytelen volt kaputelefonon felszólni. A kagylót nem Laura vette fel, hanem a barátnője Emma, aki lejött, hogy személyesen válaszoljon a fiú kérdésére.
Miért nem beszélhetek Laurával?- vágott a közepébe Róbert. Azért nem, mert ő már nincs itt. Visszament?- rémült meg a fiú.- Mikor? A gép egy óra múlva száll fel. Ha sietsz, talán még eléred.
A lány kedvesen bíztatta Róbertet, aki sprintelni kezdett a repülőtér irányába. Útközben leintett egy taxit, mert azzal kényelmesebben és gyorsabban tudott haladni. Ereiben csak úgy lüktetett a vér, szíve is majd kiugrott a helyéről. Sietnie kellett, hogy el ne menjen Laura. Nekik együtt kell
maradniuk. Egy félóra múlva meg is érkezett a Feri- hegyre. Azonnal megnézte, hogy a lány gépe hányas terminálról indul, és arra fele szedte a lábait. Tüdejét szinte kiköpte mire odaért. Aggódva nézett körül, mert sehol sem látta a lányt. Már a kétségbeesés határán volt, amikor egy feltűnően csinos hölgy jelent meg előtte alig öt méterre. Laura is azonnal észrevette a fiút és arcán mosoly kerekedett, amit Róbert is viszonzott. Lassan egymás felé sétáltak, ám a lábuk földbegyökerezett, amikor épphogy centikre voltak a másiktól. Róbert kitárta a karjait és magába fogadta a lányt, hogy érezhessék a meleget és az izgalmat, ami minden találkozásukat jellemezte. A fiú közelebb hajolt és forrón Laura ajkaiba csókolt. A lány viszonozta az édes becézgetést és soha még ilyen szenvedélyt át nem élt kényeztetéssel cirógatta szerelme száját. Percekig egymásba bújva szerették a másikat, viszont a hangosbemondó félbeszakította őket.
Ne menj el, kérlek!- Róbert nem engedte Laurát, szinte suttogva beszélt. Ne tedd nehezebbé a válást, könyörgöm! Szeretjük egymást. Tudnál nélkülem élni?- kérdezte a fiú és a lány szemeibe nézett az őszinte feleltre várva. Ne kérdezz ilyet, mert úgysem felelek rá! Azért nem, mert nem tudnál. Épp annyira szeretsz engem, ahogyan én téged. Semmi sem olyan egyszerű, értsd meg!- Laura eltolta magától Róbertet.- Ne kérj tőlem olyat, amit képtelen vagyok megtenni! Legalább egy kis küszködés lenne benned, de az sincs.- Róbert szája megremegett és a szeme elfátyolosodott. - Mondd, mivel győzhetnélek meg, hogy maradj, ha már a szerelmem bizonyítása nem elég neked? Nem rajtam múlt. A fenéket nem!- kelt ki magából Róbert.- De látom feleslegesen jártatom itt a számat, téged nem érdekellek. Akkor menj vissza az anyádhoz és egy hozzád való spanyolhoz. Remélem, boldog leszel mellettük!- a fiú letörölte a könnyeit és elrohant.
Laura megrökönyödve állt ott és bánatosan nézett a távolodó alak után. Amikor Róbert eltűnt a folyosó végében, magához vette a táskáját és a terminál felé indult, hogy felszálljon a gépére, ami elvileg a boldogságba repíti el, gyakorlatilag viszont a pokolba megy majd. Íme, megtette, elhagyta. Ő szomorú, Róbert csalódott, csak az édesanyja boldog. Egy szebb jövőben bízik.
Róbert idegességtől sírva ült a fotelében és egy üveg sört tartott a kezében, amibe itt-ott belekortyolgatott. Nyöszörgő hangokat adott ki, nem akart zokogni, de nem tudta fékezni az indulatait. Egy világ dőlt össze benne, amit ismét fel kell majd építenie, de hogyan kezdjen hozzá, amikor az emlékek hada sorakozik a fejében, és egyre csak azt hajtogatják, hogy ne felejts el minket. Róbert az órára nézett. Pontosan 18.00-át ütött. Laura ezekben a percekben szállt fel a repülőgéppel
és hagyta el őt örökre. Felállt, hogy még egy doboz sört vegyen ki a hűtőből. Amikor odaért a konyhához megszólalt a csengő. Róbert kedvetlenül nyitott ajtót, de szava is elakadt mikor meglátta maga előtt Laurát.
Igazad volt mindenben.- zokogta a lány.- Nem tudok nélküled élni. Szerelmem.- Róbert magához rántotta a lányt és nem engedte szorításából.
Életében most először mert felsírni a megkönnyebbültségtől és a határtalan boldogságtól, ami most a szívén uralkodik.
Ne haragudj rám!- Laura szipogva kérte a fiú bocsánatát. Ne, ne mondj semmit!- ölelte tovább a lányt.- Az a lényeg, hogy itt vagy és tudom, hogy szeretsz. Már hogyne szeretnélek. Lehet, hogy ezek után az anyámmal megromlik a kapcsolatom, de nem hagyhatom, hogy mi szenvedjünk az ő akarta miatt. Tudom, hogy egész életemben boldogtalan lennék nélküled, mert te vagy nekem a mindenem. Úgy, ahogy te nekem.- nevetett fel Róbert.- Gyere, hozok valami italt, hogy ünnepeljünk. Persze, ha lehet.- Róbert tapintattal próbált lenni Laura gyászára. Csak nyugodtan.- kacsintott a lány és bement a szobába. Már itt is vagyok.- hozta a fiú a két poharat és a múltkorról megmaradt bort is.- Talán meggondoltad magad? Vagy miért nem ülsz le?- kérdezte az előtte ácsorgó lánytól.- A múltkor is így kezdődött. Elutazol?- nézett Laura a bőröndre, ami az ágyra volt készítve. Akartam. Mégis hova? Spanyolországba.- felelte kedvesen Róbert. Te eljöttél volna utánam?- hatódott meg Laura. Még a világ végére is.- Róbert letette a kezéből a poharakat és az italt, hogy átölelje kedvesét. És mi lett volna az álmaiddal? Nélküled semmit sem értek volna.
Róbert és Laura kuncogva megcsókolták egymást és örömteljesen fogadták, hogy mindenről képesek lemondani a másikért.
