HARMADIK HÉT: HÉTFŐ
IRGALMASNAK LENNI DÁN 9, 4-10; 79. ZSOLTÁR; LK 6, 36-38 „A tied, Urunk, Istenünk, az irgalom és a megbocsátás. Mi ugyanis eltávoztunk tőled, és nem hallgattunk az Úrnak, Istenünknek szavára, hogy törvénye szerint járjunk, amit nekünk szolgái, a próféták által adott.” DÁN 9, 9-10 „[Jézus azt mondta tanítványainak:] »Legyetek irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítéljetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne kárhoztassatok senkit, és benneteket sem fognak kárhoztatni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni. Adjatok, és adnak majd nektek is; jó, tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.«” LK 6, 36-38 Széthasadt lelkiségünk (hogy nehezen engedjük be Istent hétköznapi, mindennapi életünkbe, és csak a kifejezetten vallásos szertartások idejére tartjuk őt fenn magunknak) egyik tünete az, ahogyan a bűnbánathoz viszonyulunk. Ahelyett, hogy olyan lehetőségnek tekintenénk, mint amelynek az élet minden területére hatással kellene lennie, világira éppúgy, mint lelkire, a nyilvános-és a magánszféránkra is, inkább azt jelenti számunkra, hogy megtagadunk magunktól bizonyos örömöket vagy nehéz dolgokat gyakorolunk, egyszemélyes keretek között és meghatározott időszakokban, például Nagyböjtben. Ez a Dánieltől való szakasz a zsidó nemzeti bűnbánattartás tipikus leírása. A próféták az egész nemzetet akarták rábírni a bűnbánattartásra. Ritkán fordul elő, hogy egy egyház, egyházként nyilvánosan megbánja a bűneit, vagy csak nagyon kivételes esetben, és az is ritka, hogy egy közintézmény, párt vagy nemzet nyilvánosan megbánná múltban elkövetett vétkeit. A bűn beismerése gyengeségnek számít, tehát az elkövetett rosszat igazolni kell, és így a vétket eltagadni. De ahol nem ismerik be a bűnt, ott nem következhet be gyógyulás, sem igaz kiengesztelődés. A hatalom által kieszközölt béke elnyomhatja a külső erőszakot egy időre, de az erőszak erőszakot szül, és előbb vagy utóbb ki fog törni, rombolóbb módon, mint valaha. A bűnbánattartás az elme és a szív megváltozását jelenti. Lukácsnál ilyen összefoglalása hangzik el: „Legyetek irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas.”, és aztán kifejti, hogy ez mit is jelent. Az egyik legjobb ehhez fűzött kommentárt Carl Rogerstől, a terapeutától olvastam, aki nem vallotta magát kereszténynek. Azt ajánlja, hogy „feltétlen elfogadással” hallgassunk meg másokat. Nehézkes, de fontos kifejezés, azt jelenti, hogy az embereket mindennemű ítéletalkotás, bírálás (akár helyeslő, akár helytelenítő) nélkül hallgassuk meg, és emberként mindig jó véleménnyel legyünk róluk, bármilyen nézeten is vannak, bárhogyan is viselkednek. Az „empátiát” ajánlja, azt a képességet, hogy a másik elméjével és szívével tudok látni, belehelyezkedem az ő helyzetébe. Ha ilyen módon hallgatnak meg minket, sokkal valószínűbb, hogy magunktól rájövünk, mi építő és mi romboló az életünkben, és ez lesz az a tudás, ami valódi változást hoz. A Bölcsesség könyve ilyen gyönyörűen fogalmazza meg a folyamatot: „elnézed az emberek bűneit a bűnbánatért” (Bölcs 11, 24). Egy bizonyos szint után már nem szívesen vagyunk irgalmasok, mert az irgalmasság rizikós dolog, és lehet, hogy változást követel tőlünk. Helder Camara püspök azt mondta: „Ha enni adok egy éhezőnek, szentnek neveznek, ha felteszem a kérdést, hogy miért éhezik, akkor kommunistának”. Ha meghallgatunk másokat a nézeteik és hitük felől, lehet, hogy ettől megkérdőjelezzük sajátunkat, ami félelmet kelthet bennünk. Rövidtávon sokkal kényelmesebb tehát nem irgalmasnak lenni, elvágni magunkat a zavaró körülményektől, minden bennünket fenyegető véleményről, viselkedésről kijelenteni, hogy rossz, és megvédeni magunkat velük szemben. Ily módon kettéosztott világot építünk, amelyben a fegyverkezésre költött pénz töredéke ételt tudna biztosítani az éhezésre ítéltek millióinak, és tetőt a hajléktalan szegények feje fölé. A bűnbánatra, irgalomra szóló meghívás nem csak a buzgó keresztényeknek szól, hanem az egész emberi nemnek, a túlélésünk érdekében. Ha meg tudnánk tanulni másokat meghallgatni, egyénenként, csoportonként, nemzetként, ajándék vár bennünket, „tömött, túláradó mértékkel”.
IMA Köszönjük, Urunk, a hallás ajándékát. Segíts minket úgy használni ezt az ajándékot, hogy egyénenként, csoportként, nemzetként megtanuljunk meghallgatni másokat, ítélkezés nélkül, bíráskodás nélkül, és megtanuljunk megbocsátani, ahogy te is megbocsátasz nekünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által kérjük ezt. Ámen.
1
HARMADIK HÉT: KEDD
EGY A TI MESTERETEK, A KRISZTUS IZ 1, 10.16-20; 50. ZSOLTÁR; MT 23, 1-12 „Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: »Az írástudók és a farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg – de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. (…) Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. (…) Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. Aki közületek a legnagyobb, legyen a ti szolgátok. Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják.« MT 23, 1-3.5A.6-12 Megdöbbentő, hogy Krisztusnak ezt a teljesen egyértelmű üzenetét olyan sikeresen figyelmen kívül hagyták az Egyház történetében. Sőt, a hatalmon levők még mindig más ruhában járnak, megkülönböztetett helyre ülnek a templomban és a fogadásokon, és olyan túlzottan is udvarias címeken szólítják meg őket (például Őszentsége, Őméltósága, Őkegyelmessége, Őtisztelendősége) amelyekhez képest a „rabbi” vagy „mester” megszólítás szinte szerénynek tűnik. Jézus újfajta társadalmat hirdet meg, amelyben a legnagyobb lesz a legkisebb, ahol a vezetők szolgák. Ez a rend forradalmasítaná az Egyházat és az Államot, így aztán mindkettő buzgón igyekszik elkerülni. Vajon mennyire reális ez a tanítás? Boldogulhatunk-e rabbik, mesterek, professzorok, szakértők nélkül, szülőgyerek kapcsolat nélkül? Természetesen bizonyos emberek több tudással bírnak majd, ügyesebbek, intelligensebbek lesznek, mint mások, és szükségünk lesz a tudásukra. Jézus valószínűleg nem tagadja ezt az igazságot, de figyelmezteti az okosabbakat, hogy ne zsarnokoskodjanak azok felett, akiket tanítanak, és azokat is figyelmezteti, akik tanulnak, hogy ne legyenek túl szolgaiak azok felé, akik tanítják őket. A figyelmeztetés még inkább időszerű bürokratikus és modern technikával felszerelt világunkban, mint Jézus korában, mert a tudományok sokasodása és a tudományos szakértelem növekedése miatt egyre inkább mindent csak a szakértőkre hagyunk. Ők persze örülnek ennek, mi pedig egyre kiszolgáltatottabbak és gyengébbek leszünk, és legbecsesebb ajándékunkkal, a szabadságunkkal fizetünk. Minden szakmában, ideértve a teológiát és a lelkiséget is, van egy féltékeny védekezés-izmus, amely többféle alakban megmutatkozik. Például olyan nyelvezet használatában, amely összezavarja és még kiszolgáltatottabbá teszi a beavatatlanokat. Elég, ha csak saját, orvosokkal, ügyvédekkel, pedagógusokkal, pszichológusokkal, papokkal, teológusokkal kapcsolatos tapasztalatainkra gondolunk. Nagyvárosaink szegénynegyedeinek egyik legtragikusabb problémája nem a pénz vagy étel hiánya, habár az épp eléggé rossz, hanem az emberek benső demoralizálódása, akik belekerültek a szegénység csapdájába. Értéktelennek kell érezniük magukat, akiknek semmibe sincs beleszólásuk, semmijük sincs, amivel hozzájárulhatnának a közöshöz, és semmit sem tudnak tenni, hogy változtassanak. Az egyik legnagyobb szolgálat, amit tenni lehet a szegénynegyed lakótelepein élő vagy hajléktalan embereknek, ha meghallgatjuk őket, lehetőséget adni nekik, hogy kifejezzék magukat, ahogyan ők szeretnék, és hogy valamiféle beleszólásuk lehessen az életük alakulásába. De nem csak a pénzszűkében levőknek van ilyenfajta bátorításra szükségük, hogy bízzanak a saját ítéletükben, és bízzanak magukban. Sokaknak szüksége van erre, különösen az Egyházban és a vallásos oktatásban. Az Egyházban kiemelt helyen lévők elsődleges feladata a meghallgatás, rávenni az embereket, hogy kifejezzék gondolataikat, szükségleteiket, törekvéseiket és hogy önbizalmat építsenek mindenkiben. Egy papság-központú Egyház egyértelműen ellentmond Jézus tanításának. Az Istenben való személyes hit elképzelhetetlen anélkül, hogy a hívő ne bízna saját ítéletében is. A Szentlélek bennünk él: az Egyházban kiemelt helyen levők szerepe, hogy képessé tegyék az embereket jobban észrevenni, közelebb kerülni és választ adni a bennük élő Szentléleknek. IMA
Istenünk, elküldted szíveinkbe a Szentlelket, aki Jézusban élt és feltámasztotta őt a halálból. Mélyítsd el azt a hitünket, hogy a te Lelked valóban jelen van bennünk, és hogy ily módon felismerjünk téged, mesterünket, és engedelmeskedjünk indításaidnak, saját magunk és minden ember javára. A mi Urunk, Jézus Krisztus által kérjük ezt. Ámen.
2
HARMADIK HÉT: SZERDA
SZOLGÁLAT JER 18, 18-20; 31. ZSOLTÁR; MT 20, 17-28 „[Jézus azt mondta nekik:] »Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak, hogy kicsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítsék, de harmadnapon föltámad.« (…) Az [Zebedeus fiainak az anyja] így válaszolt: »Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban.« (…) Amikor a többi tíz meghallotta ezt, nagyon megharagudott a két testvérre. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: »Tudjátok, hogy azok, akik nemzetek fejedelmei, azok uralkodnak rajtuk, és akik nagyok, azok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagy akar lenni köztetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.«” MT 20, 18-19.21.24-28 Olyannyira megszoktuk már a „keresztény” szót, hogy kezdjük szem elől veszíteni a jelentését. A német nyelvben a keresztény embert ’Ein Christ’-nek, egy Krisztusnak nevezik. Kereszténynek lenni nem csupán azt jelenti, hogy csodálója, utánzója vagy követője vagyok Krisztusnak, hanem úgy élni, ahogy Pál mondja, hogy „élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal, 2, 20). Ezekben az elmélkedésekben ennek az igazságnak a fényében tekinthetünk rá az életünkre, hogy jobban lássuk, mi az, ami valóban élet-adó, és mi az, ami élet-romboló. A mai evangéliumi szakasz mindannyiunk számára felveti azt a kérdést, hogy milyen irányba is tart az életünk. Zebedeusné a legjobbat óhajtja a fiainak, de hát sem ők, sem a többi tíz nincs ezzel másként. Jézus mindannyiukhoz szól, amikor a hatalomra, státusra, befolyásra irányuló vágyról beszél. Természetes, jó és egészséges dolog nagyságot kívánni, azt, hogy kitűnjünk. Jézus nem is tagadja ezt, de feje tetejére állítja az értékrendünket, amikor azt tanítja, hogy az igazi nagyság, a valódi kitűnés nem a mások feletti hatalom gyakorlásában áll, hanem a mások szolgálatában és a szolgai állapot feletti elégedettségben. „Isteni mivoltában nem tartotta Istennek való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel.” (Fil 2, 6-7a). Jézus nem ad részletes leírást az Egyház szervezetéről az Evangéliumokban, de a tekintetben, hogy miként kell a hatalmat gyakorolni, elég egyértelmű. Az Egyházban inkább papíron, semmint szívből követtük Jézus eme tanítását. Megtartottuk néhány egyházi címben, mint például a Pápa címe „szolgák szolgája”. De mekkora forradalmat jelentene az Egyház és a társadalom közösségében, ha igazán elkezdenénk gyakorlatba ültetni ezt a tanítást! A magasabb pozícióba való előléptetés azt jelentené, hogy az illetőnek kevésbé megbecsült státusa lesz, csökken a fizetése, kevesebb hatalmat tud gyakorolni, és sokkal inkább elérhetővé válik bárki számára, aki csak beszélni akar vele! A hatalmon levő legfontosabb feladata az lenne, hogy meghallgassa azok szükségleteit, akiket szolgál. Elmenekülhetünk ez elől a tanítás elől, ha azt mondjuk, hogy csak a papságra vonatkozik. A baj ezzel csak az, hogy mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy „Krisztusokká” legyünk, és inkább szolgálni akarjunk, semmint hogy bennünket szolgáljanak. Napi lelkiismeret-vizsgálatunkban hasznos olyan szemmel végignézni a napunkat, hogy milyen kedélyállapotokat éltünk át, és rákérdezni magunkban, „Ezek a kedélyállapotok a szolgálatra irányuló vágyból származnak, vagy abból a vágyból, hogy nekem szolgáljanak?” Ezek fájdalmas kérdések, mert felfedik a lelkiségünk széthasadt mivoltát: elménkkel milyen könnyen rábólintunk Jézus szolgálatról szóló ideáljára, míg szívünkkel valójában pont az ellenkezőjét választjuk. Ne csüggedjünk, ha ráébredtünk erre a széthasadtságra magunkban, csak ismerjük el Isten előtt, és kérjük, hogy Krisztus Lelke vezessen minket, hogy nagyobb örömet találjunk abban, ha szolgálhatunk, mint ha nekünk szolgálnak, nagyobb örömet abban, ha meghallgatunk másokat, és szabadon engedjük őket, mint ha parancsokat osztogatunk, és irányítunk másokat. IMA
Urunk, te nem ragaszkodtál Istennel való egyenlőségedhez, hanem kiüresítetted magad, és szolgai alakot vettél fel. Tépd ki szíveinkből a hatalomra és a mások feletti ellenőrzésre irányuló vágyat, és ültesd a helyébe a szeretetet és örömet, amellyel szolgálunk téged, és amellyel meghallgatunk másokat és válaszolunk szükségleteikre. A mi Urunk, Jézus Krisztus által kérjük ezt. Ámen.
3
HARMADIK HÉT: CSÜTÖRTÖK
GAZDAGSÁG ÉS SZEGÉNYSÉG JER 17, 5-10; 1. ZSOLTÁR; LK 16, 19-31 „[Így szól az Úr:] »Csalárdabb az emberi szív mindennél, és tele van gonoszsággal. Ki lát bele titkos rejtekeibe?« JER 17, 9 „Jézus mondta, »Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, patyolatba öltözködött, és mindennap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szeretett volna jóllakni abból, ami a gazdag asztaláról lehullott… (…) Történt pedig, hogy meghalt a koldus. (…) Meghalt a gazdag is (…) a pokolban a kínok között felkiáltott neki: ’Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!’«” LK 16, 19-24 Ábrahám azt mondja, hogy senki sem tud átmenni a szakadékon, ami a gazdag ember és Lázár között van, ezért a gazdag ember megkéri Ábrahámot, hogy küldje el Lázárt a testvéreihez, hogy figyelmeztesse őket. Azt a választ kapja, hogy ha Mózesre és a prófétákra nem hallgattak, akkor még ha a halottak közül támad fel valaki, arra sem fognak hallgatni. A gazdag ember a gazdagokat, Lázár a szegényeket szimbolizálja. A gazdag ember nem rosszindulatú üldözője volt Lázárnak, aki elnyomta vagy kihasználta volna – egyszerűen még csak észre sem vette. Ez a példabeszéd legzavarbaejtőbb része. Egy brit kabinet miniszter egyszer azt jelentette ki, hogy Nagy-Britanniában megszűnt a szegénység. Olyan időszakban mondta ezt, amikor a gazdagok még gazdagabbak, a szegények viszont még szegényebbek lettek, az utóbbiak közül soknak nem akadt mit ennie, és egyre többen váltak hajléktalanná. Eközben a kormány csökkentette a szociális segélyek összegét, és azokra rakott további terheket, akik a legkevésbé tudták elhordozni azokat. A nagy-britanniai helyzet azonban még mindig kedvezőnek mondható, ha a Harmadik Világéval hasonlítjuk össze. A világ népességének egy milliárdja alultáplált, és ezrek halnak meg naponta éhezés következtében. Nem azért mert nem elegendő az étel, hanem mert igazságtalanul van elosztva. Pedig a világ éhezőit jól lehetne lakatni a fegyverre költött pénz töredékéből. Az itthon és a Harmadik Világban a szegénységre adott magyarázatok mind felmentik a gazadagokat mindennemű felelősségtől vagy kötelezettségtől. A Harmadik Világ szegénységét az ott élők elmaradottságának, kormányaik és tisztviselőik korruptságának szokták tulajdonítani, míg itthon a szegénységet a szegények hanyagságának, akik inkább dohányra meg italra költik a pénzt, amit egészséges ételre is költhetnének. A gazdagok egyszerű választ adnak mindeme szegénységre: „Csinálj még több pénzt.”, és akkor majd elvileg a szegényeknek is több jut, de ezt sem a szegények tapasztalata, sem a statisztikák nem támasztják alá. „Csalárdabb az emberi szív mindennél” (Jer 17, 9). [Nagy-Britanniában] Saját magunk és nemzeti értékeink érdekében jelenleg (az írás pillanatában), védelmi rendszerünk részeként négy Trident tengeralattjárót rendeltünk meg. Egyetlen tengeralattjáró ára fedezné 23 fejlődő ország teljes oktatásra szánt kiadásait. Minden egyes tengeralattjáró fegyverraktára többszöröse annak a fegyvermennyiségnek, amit a második világháborúban összesen bevetettek, és ami legalább ezer Hirosimára ledobott bombának felel meg. Annyira meghasadt a lelkiségünk, hogy a legtöbb keresztény úgy tartja, a világ éhezői, a hajléktalanság, fegyverkereskedelem és maga a háború politikai, nem pedig vallási kérdések, és nem valók a szószékre. Az ilyen széthasadt lelkiség vonzó lehet azok számára, akik jobb helyzetben vannak. Vonzó volt a gazdag ember számára is, és megengedte neki, hogy minden nap fényűzően lakomázzon, és még csak észre se vegye Lázárt. A világ igazságtalanságai súlyosak, összetettek és megoldhatatlannak tűnnek. Mit is tehetünk mi, egyénenként? Először is, hogy elismerjük, hogy ezek vallási kérdések. Tudomáson kívül hagyni őket azt jelenti, hogy Isten hagyjuk tudomáson kívül, és gyakorlati ateizmusban élünk. Másodszor, hogy nem csak tudósítjuk magunkat és plébániánkat az országunk és a világ szegénységéről, hanem elkezdünk megbarátkozni annak áldozataival.
IMA Istenünk, teremts bennünk tiszta és irgalmas szívet. Szabadíts meg a csalárdságtól, hogy itthon és külföldön is szembe tudjunk nézni a szegények nehéz helyzetével. Hogy ezáltal megértsük azt, és elkezdjünk dolgozni azon struktúrák és viselkedés helyretételén, amelyek közepette a gazdag emberek lakomázhatnak, míg Lázár éhezik. A mi Urunk, Jézus Krisztus által kérjük ezt. Ámen. 4
HARMADIK HÉT: PÉNTEK
ISTEN GONDVISELÉSE TER 37, 3-28; 105. ZSOLTÁR; MT 21, 33-46 „Amikor [a testvérei] messziről meglátták, mielőtt még odaért volna hozzájuk, arra gondoltak, hogy megölik. Így szóltak ugyanis egymáshoz: »Itt jön az álomlátó! Gyertek, öljük meg, dobjuk egy régi vízverembe, és mondjuk azt, hogy fenevad tépte szét. Akkor majd meglátjuk, mit használnak neki az álmai!«” TER 37, 18-20 Jézus a főpapoknak és a véneknek elmondja a gazda példabeszédét, aki szőlőt ültetett, kiküldte a szolgáit, hogy szedjék be a termést, de a bérlők megölték a szolgákat. A gazda a fiát küldte ki, de a bérlők azt mondták: „Itt az örökös, gyertek, öljük meg, és szerezzük meg az örökségét.” Aztán Jézus azt mondta nekik: „Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, és olyan népnek adják, amely meghozza annak gyümölcseit.” MT 21 ALAPJÁN A Jézus szenvedéséről és haláláról szóló leírások állandóan visszatérően ismétlik: „ahogy írva van”, „ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás”. Különös kifejezések, amelyeket ha szó szerint értelmezünk, úgy tűnik, hogy elveszik az emberi szabadságot. És ha nincs az embernek szabadsága, nincs bűn, nincs vétek, és nincs szükség megváltásra vagy megbocsátásra sem. A Szentírás kezdő versében ez áll: „sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett”. Ez örök igazság, mert Isten Lelke mindig ott lebeg a káosz felett, egyéni és egyetemes káoszunk felett, életet és rendet teremt benne, és ez végigvonul az egész Biblián keresztül. Szabadok vagyunk, szabadon visszautasíthatjuk Istent, de Isten mindig nagyobb, és mindig képes a gonoszságunkból valami jót kihozni. Nagyszombaton az Egyház az Exsultet kezdetű ősi himnuszban énekli: „Ó, szerencsés vétek, mely ilyen Megváltót kívánt és érdemelt!”. Amikor József Egyiptom kormányzója lesz, és az éhes testvérei jönnek, hogy ételt vásároljanak, József végül felfedi magát előttük, és azt mondja nekik: „Ne féljetek, és ne is szörnyülködjetek azon, hogy eladtatok engem ebbe az országba! Hiszen a ti megmentésetekre küldött engem Isten előttetek Egyiptomba.” (Ter 45, 5) A János által leírt szenvedéstörténetben az áll, hogy amikor az emberek már minden létező rosszat megtettek, egy katona megnyitja lándzsával Krisztus oldalát, „amelyből azonnal vér és víz jött ki”. János úgy tekinti a vért és vizet, hogy azokban váltattunk meg. „Hogy beteljesedjék az Írás” – olyan kifejezés, amely lehet, hogy arra emlékeztet minket, nincs olyan emberi tett, bármilyen gonosz is, amely elnyomhatná Isten szeretetének építő erejét. Szükséges, hogy ezt az igazságot a saját életünk fényében is megnézzük. Sokszor csak az életünk egy későbbi pontján vesszük észre, mások milyen károkat okoztak nekünk, bármennyire is nem szántszándékkal; a szüleink, tanáraink, olyan mélyen húzódó sérüléseket, amelyek élethosszig tartó szenvedést okoznak. Mások is megbánthattak a szüleinken, tanárainkon kívül, illetve mi is megbántottunk másokat és magunkat. Tölthetjük az életünk hátralévő részét afölötti bánkódással, hogy megbántottak minket, vagy lelkiismeret-furdalással, amelyet a mi bűneink miatt érzünk. A rajtunk elkövetett sérelmeket, és azokat, amelyeket mi követtünk el, tudomásul kell vennünk, átadni Istennek, engedni, hogy az Ő Lelke lebegjen fölöttük, és átalakítsa. A hitünk arra tanít bennünket, hogy nincs olyan helyzet, egyén, csoport, körülmény, amely örökre reménytelen lenne. A példabeszédben Jézus figyelmezteti a főpapokat és a véneket, hogy Isten országát elveszik tőlük, és olyan népnek adják, amelyik meghozza annak gyümölcseit. A példabeszéd az Egyháznak szóló figyelmeztetés, mert az Egyház is elveszítheti szem elől hivatását, jobban lefoglalhatja a saját maga fenntartása, mint a misszió, és nem ismeri fel Istent, aki működik az idők jeleiben. A mi időnkben a világbékéért tenni inkább a humanistáknak jutott eszébe, mint a magukat kereszténynek valló nyugati vezetőknek. Az elnyomottak felkarolásában és az emberi jogok védelmében a hitetlenek sokszor irgalmasabbak voltak, mint a hívők.
IMA Istenünk, kezdetben, most és mindörökké a te életadó Lelked lebeg a káoszunk felett, aki rendet teremt a rendetlenségből, fényt a sötétből, életet a halálból. Mélyítsd el hitünket vég nélküli jóságodban, hogy reményt találhassunk megtörtségünkben, és mi is segíthessünk a szenvedőknek reményt találni, amikor minden reménytelennek tűnik. A mi Urunk, Jézus Krisztus által kérjük ezt. Ámen.
5
HARMADIK HÉT: SZOMBAT
ISTEN, AKI SZÍVESEN FOGADJA A BŰNÖST MIK 7, 14-20; 103. ZSOLTÁR; LK 15, 1-32 „Ismét irgalmaz Ő majd nekünk; leveszi rólunk gonoszságainkat, s a tenger mélyére veti minden bűnünket.” MIK 7, 19 „»…’én meg itt éhen halok. Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz…’ Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. (…) ’Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Azután hozzátok elő a hizlalt borjút, vágjátok le, együnk és vigadjunk, mert ez a fiam meghalt és föltámadt, elveszett és megtaláltatott.’ (…) [Az idősebb fiú] megharagudott és nem akart bemenni. ’Lásd, hány esztendeje szolgálok neked, soha meg nem szegtem a parancsodat, mégsem adtál nekem soha egy kecskét sem, hogy mulathassak barátaimmal. De amikor megjött ez a te fiad, aki a vagyonodat parázna nőkre költötte, levágattad neki a hizlalt borjút.’ Ő azonban azt mondta neki: ’Fiam! te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd. De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez az öcséd meghalt, és föltámadt, elveszett és megtaláltatott.’«” LK 15, 17-24.28-32 Amikor a farizeusok és az írástudók amiatt méltatlankodnak, hogy Jézus „bűnösökkel áll szóba és velük eszik”, három példabeszéddel válaszol nekik: az elveszett drachmáról, az elveszett bárányról és a harmadikkal, aminek általában a tékozló fiú címet adják, de ami valójában két, különböző módon elveszett fiúról szól. Mivel a példabeszéd már annyira ismerős, könnyen visszapattanhat az elménk felszínéről, ezért fontos végigszemlélni a képzelőerőnkkel, valóban látni a farizeusokat, amint Jézusnak panaszkodnak, és aztán, ahogy válaszol, úgy elképzelni a történetet, mintha most történne. Ha így imádkozzuk, tudatunk olyan rétegeihez juthatunk el, amelyekről nem volt tudomásunk. Szánkkal és fejünkkel megvallhatjuk, hogy Isten a könyörület és irgalom Istene, de mélyebben mégiscsak úgy gondolunk rá, mintha bíró lenne, akit leginkább a bűneink és az azért járó büntetés érdekel. Ha ilyen képünk van Istenről, akkor a Hozzá való közelség egyenesen arányos lesz a bűntelenséggel, a tőle való elidegenedés pedig az elkövetett vétkek számával. Minden ellentétes tanítás eretnekségnek számít majd, és a történetben az idősebb fiúval fogunk együttérezni. Jézus egészen más képet mutat be Istenről; olyat, ami megbotránkoztatja a farizeusokat, akik aztán jogosnak fogják érezni, hogy megszabaduljanak Jézustól, az ’istenkáromlótól’. A példabeszéd az istenképünkre kérdez rá: olyan-e, mint Jézus képe vagy mint a farizeusoké? Isten szívesen fogadja a tékozlót, téged, engem, nem az erényeink, érdemeink, teljesítményünk miatt, hanem egyszerűen azért, mert az övéi vagyunk. Istent úgy látjuk itt, mint aki vár a gyermekre, mintha semmi más dolga nem lenne, még messze van tőle, de ő már felismeri, elébe rohan, mintha meg se hallaná a bűnvallását. Éld át, érezd át ezt a találkozást az imában. Hogyan szeretnél válaszolni? Az idősebb fiú a mindannyiunkban benne élő farizeust szimbolizálja, az Isten-a-bíró oldalunkat, amelyik nehezményezi Isten mindazok felé megnyilvánuló nagylelkűségét, akik nem érnek fel a mi mércénkhez, a jóról, tisztességesről alkotott fogalmainkhoz. A farizeus örömét leli saját erkölcsi fensőbbségének tudatában. Ez az a hozzáállás, amely annyi embert eltávolított az Egyháztól: egyedülálló szülőket, elvált embereket, alkoholistákat, AIDS-eseket – pontosan azokat, akiket Isten, a pásztor, keres, és örvendezik, amikor megtalálja őket. IMA Urunk, te szereted minden teremtményedet, tisztítsd meg elménket és szívünket minden rólad alkotott hamis képről. Mutasd meg szeretetedet, hogy azt tükrözve mi is szívesen fogadjunk mindenkit, akivel találkozunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által kérjük ezt. Ámen. 6
NEGYEDIK HÉT: VASÁRNAP
A BENSŐ KÚT KIV 17, 3-7; RÓM 5, 1-8; JN 4, 5-42 „A nép… zúgolódott Mózes ellen: »Miért hoztál ki minket Egyiptomból? Azért, hogy szomjan veszíts minket, gyermekeinket és állatainkat?« Ekkor Mózes az Úrhoz kiáltott: »Mitévő legyek ezzel a néppel? Kis híja, és megkövez engem!« Azt mondta erre az Úr Mózesnek: »… Üss a sziklára, és víz fakad belőle, hogy ihasson a nép!«” KIV 17, 3-5A.6B A mai Evangélium, Jézus találkozása a szamariai asszonnyal elég hosszú, úgyhogy röviden fűzök hozzá kommentárt, néhány idézettel. Egyszer hallottam egy szikh vallású embert beszélni Stella Reekie, skót protestáns lelkész temetésén. Azt mondta, hogy Stella olyan volt, mint a víz, „életet adott, megtisztított, felfrissített minket. De amiatt is olyan volt, mint a víz, mert felvette annak az alakját, akivel éppen volt: számomra szikh volt, muszlim barátaim számára muszlim, a zsidóknak zsidó.” Csodálatos búcsúztató volt. a szikh valamiféle élet-adó tulajdonságot ismert fel benne, és ezért a vízhez hasonlította, Isten életének a szentírásbeli képéhez. Érdekes, hogy ez a híres párbeszéd Istenről, mint az élő vízről, Jákob kútjánál, egy szamariai asszonnyal való beszélgetésben hangzik el, akihez magát valamire is tartó zsidó soha nem szólna, akit rosszabbnak gondoltak a pogányoknál, akiket ezért el kellett kerülni és megvetni. Ezért válaszol az asszony Jézus kérésére így: »Zsidó létedre hogyan kérhetsz te inni tőlem, aki szamariai asszony vagyok?« Jézus így felel: »Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki mondja neked: ’adj innom’, talán te kérted volna őt, és ő élő vizet adott volna neked.« Az asszony megjegyzése, amely a józan észről tanúskodik: »Uram, nincs is mivel merítened, a kút pedig mély…«, felfedi, hogy az asszony nem veszi komolyan Jézust, aki épp most nyilatkoztatta ki magát mint az örök élet adóját! Jól fontolóra kell vennünk ezt a választ, hiszen mi is folyamatosan kritériumokat szabunk meg, amelyeknek Istennek meg kell felelnie, ha azt akarja, hogy elfogadjuk. Ugyanígy volt Jézus életében is: hát nem az ács fia? Próféta nem származik Galileából. Állandóan feltételeket szabunk, amelyeknek teljesülniük kell, ha valaki azt akarja, hogy igazán ráfigyeljünk. Ha a valóság, amellyel találkozunk, nem illeszkedik a mentális cédulázó-rendszerünkbe, akkor vagy megtagadjuk, vagy nem veszünk róla tudomást. Egy iskolaigazgató, akinek egy alkohol-problémákkal küzdő beosztottja szólt, hogy ég az iskola, erre csak annyit felelt, „Részeg vagy”, és az épület egy szárnya leégett. Érdemes listát készíteni a „dehát nincs is vödröd”-kifejezéseinkről, és imádságban kérni, hogy megszabadulhassunk minden előítélettől, bigottságtól, sznobizmustól, és minden olyan ragaszkodástól (vallásos ragaszkodástól is), amely megvakít minket Isten ajándékaira, amelyeket ő a dolgok igazságában kínál fel számunkra. Erre az igazságra való nyitottságra hívja meg az asszonyt Jézus: »Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát. (…) De eljön az óra, és már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát, mert az Atya ilyen imádókat keres magának. Az Isten lélek, és akik őt imádják, lélekben és igazságban kell őt imádniuk.« Nem biztos, hogy megtaláljuk Istent, ha egy bizonyos helyen, egy bizonyos templomban vagy egy bizonyos szertartásban imádjuk Istent. A hely, a templom, a mise fontos, de mint eszköze annak, hogy segítsen minket lélekben és igazságban imádni. Erről az igazságról való elfelejtkezés a keresztény egyházak közötti megosztottsághoz, és bennük található éles ellentétekhez vezet. Amikor viszont különböző felekezetekből találkozunk, hogy csendben lélekben és igazságban imádkozzunk, és találkozunk, hogy Krisztust szolgáljuk a helyi és a szélesebb közösségért végzett munkában, akkor megtudhatjuk, hogy örök életre szökellő forrás van bennünk. IMA Urunk, szabadíts meg minket attól, hogy végső biztonságunkat bármilyen teremtett dologban, elméletben, rendszerben, szervezetben keressük. Mutasd meg magad, világosságunk, menedékünk, megváltásunk, hogy mindenben felismerjünk téged, és mindig lélekben és igazságban imádjunk téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus által kérjük ezt. Ámen.
7
