Harangszó A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYÜLEKEZETI LAPJA
2007. MÁJUS XVIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM
A fiatal Egyház
haljon“ egy – valamilyen, akármilyen – igazságért. Ezért keres a fiatal. Keres olyan igazságot, amiért „érdemes meghalni“. Az Egyház talán akkor jár el helyesen, ha az igaz halál lehetõségét mutatja meg a fiataloknak: valamit, amiért érdemes nem csak élni, hanem meghalni is. Maga az Evangélium végül is egy haláltörténet, amelyik feltámadással teljesedik ki. A fiatalok sokszor érzik úgy, hogy az Egyház szembehelyezkedik a gondolkozással. Azért érzik így, mert a gondolkozás a kételkedésen alapszik, az Egyház viszont – valahogy így tûnik – nem szereti a kételkedést. A kételkedés hiánya viszont sokszor a gondolkozás hiányát mutatja meg. A fiatalok alkatuk szerint nem hitüket viszik az Egyházhoz, hanem kételkedésüket. És ez helyes dolog, mivel hit addig nincs, amíg a kételkedés útját végig nem járja a lélek, hogy eljusson a bizonyosságig. Az Egyházban akkor érzi magát otthon a fiatal, ha helyet talál kételkedésének. Ezért a jó lelkész nem szabad elfojtsa a kételkedést, hanem éppen ellenkezõleg, ki kell teljesítenie azt: meg kell tanítania a fiatalt arra, hogy ne csak a körülötte levõ dolgokban kételkedjen, hanem önmagában is! Jézus Krisztus egy nagyon érdekes dolgot jelentett ki: legyél hideg – azaz kételkedj, tagadj – vagy legyél forró – azaz higgy – de ne légy langyos: azaz ne légy képmutató, két úton járó. Jézus tanítványai is – még maga a fõ tanítvány, Péter is – megjárta a maga útját a tagadástól a hitvallásig. A fiatalok forradalmi érzületûek. Éppen ezért van hely számukra az Egyházban. Mert az Egyháznál forradalmibb nincs: ha arcul csapnak, tartsd oda a másik orcádat is. Van ennél forradalmibb gondolat?
Nem a fiatal generáció jut eszünkbe akkor, ha az Egyházra gondolunk. Gyülekezeteink életét megvizsgálva a fiatalokkal való munka nem csak a legfontosabbnak tûnik, de a legproblematikusabbnak is. Kétségtelen, hogy az Egyház a gyerekekkel és az idõsebb generációval jól szót ért, ám a fiatalok valahogy elvesztették a kapcsolatot azzal az Egyházzal, amelyben még szüleik és nagyszüleik otthont, megnyugvást találtak. Pedig a fiatalok alapvetõen nem Egyházellenesek. Mitöbb, a fiatalok barátnak és társnak tekintik az Egyházat mindaddig, amíg az Egyház az értelmes Szabadságot mutatja fel nekik, nem pedig a vitán felüliséget. Mert itt van legtöbbször a gond. A fiatalok minden valóságot megkérdõjeleznek – nem mintha nem hinnének semmiben, éppen ellenkezõleg, azért kételkednek, mert mindent lehetségesnek tartanak. A fiatal szív csak a kérdésekkel megpróbált igazságot tudja valóságnak elfogadni, és ez így is van rendjén. A keresõ, kérdezni, vitázni akaró fiatal az Egyházat nagyon is komoly vitapartnernek tekinti, hiszen az Egyház nem egyszerûen egy igazságot hirdet, hanem Az Igazságot. A szakadás fiatalság és Egyház között akkor következik be – sokszor helyrehozhatatlanul – amikor a lelkész vagy a gyülekezet nem kész más szemszögbõl is megvizsgálni a kérdéseket, azaz nem tud a fiatalok fejével gondolkozni. A fiatalok nem szeretik a tekintélyelvet, a rendet, rendszert viszont igen. A lelkipásztor, ha nem tekintélyként, válaszadóként lép fel fiataljaival szemben, hanem szintén kérdezõként, keresõként, akkor jó közösség fog kialakulni és a fiatalok önkéntelenül is tisztelni fogják. A lelkészt is és az Egyházat is. Az Egyház végül is a kérdések helye is: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad” - mondja a kételkedésre nagyon is hajlamos Péter. Az Egyház a társadalomban legtöbbször intézményként jelenik meg, és bár kétségtelen, hogy az Egyháznak van egy intézményi vonatkozása is, de lényege nem ez, hanem ennél sokkal több: az Egyház egy életforma, egy gondolkozási típus, viszonyulási modell, a látható valóság fölötti teljes Valóságnak a kiábrázolása és megélése. Az Egyház nem intézmény, hanem paradigma, életgyakorlat. És ezzel szólítható meg a fiatal. A fiatalok számára ugyanis mindig ez a legelsõ kérdés: hol a helyem, mi a feladatom, mit tegyek, hogy boldog legyek, mit tegyek, hogy hasznos legyek? Nem egoizmusból származik ez, hanem igaz keresésbõl. Az Egyház egy olyan út, amelyik vezet valahova, aminek értelme van. Ezt az utat viszont nem elég csak megmutatni a fiataloknak, mert egy fiatal számára a válaszadás nem elég, õ a megélt választ, a járt utat keresi. Mint ahogy egy fiatal sem azért utasítja el szülei, nagyszülei útjait, mintha csak azért sem azon akarna járni, hanem azért, mert a sajátját akarja megtalálni. Úgy is mondhatjuk, hogy a fiatal nem az õsei hitét hiszi, hanem Azt, aki az õseinek hitet adott. A fiatalok nagyon is érzékenyek a teljes valóságok felé.
Ha szétnézünk az Egyháztörténelemben, meglepõ dolgokat találunk. Az Egyház akkor volt nagyon erõs, amikor máglyán való elégetés járt azért, ha valaki az Egyházhoz tartozott. Mégis, abban a korban nagyon sok fiatal vállalta az Egyházat – és vele nyilván a halált. Azért, mert olyasmit találtak az Egyházban, amiért érdemes meghalni. Ha õszinték vagyunk, akkor el kell mondanunk, hogy története folyamán az Egyház nem mindig olyan utakat mutatott meg, amiért érdemes szenvedni és meghalni is akár. A fiatalok mindig mindenbe teljes szívvel vetik bele magukat. Ha nem az Egyházba, akkor valami másba. Ezért fontos, hogy az Egyházban – és ne máshol – találkozzanak a fiatalok a világgal. Az Egyház meg kell tudja mutatni a lehetõ legteljesebben és legnyitottabban azt is, ami nem õ, hanem a világ. A Sátán megmutatta az egész világot Jézusnak, Jézus ne tudná megmutatni akkor? A jövõ még bonyolultabbnak tûnik, mint eddig volt. Eddig ugyanis az Egyházzal szemben a világ volt, a 21. században viszont már nem csak a fizikai világgal kell szembenézzen, hanem a virtuális világgal is, ahol minden szabad, ahol minden elérhetõ, ahol álnevek mögé bújhat a tudásvágy. Ha az Egyház nem ad választ a fiatalok legmeredekebb kérdésére is, az internet és a média mindenképpen választ fog adni. A fiatal azért fiatal és heves, azért forradalmár, mert kész meghalni egy igazságért. A fiatalok tudják, hogy mindenki „meg kell
VISKY ISTVÁN
Légy szabad és bátor A Szentírás mindig idõszerû tanításából olvasom az Ézsaiás könyve 40. részének 30-31. verseit, ahol a próféta így szól: „Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyûk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak e!” A próféta példa gyanánt a saskeselyût állítja elénk. „A levegõ királya” – így nevezte el az ember a méltóságos és erõteljes sasmadarat. A szabadság és bátorság jelképévé lett. A régi rómaiak katonai tábori jelvényévé vált. Ismereteink szerint a sasnak 48 különbözõ fajtája van, és a világ minden részén megtalálható. Fészkét magas helyekre rakja, és az olykor rendkívül nagy, csaknem három méter átmérõjû és két mázsa súlyú. Mint minden madárnak, a sas testi alkata is csodálatosan alkalmazkodik a repüléshez, csaknem olyan, mint egy kicsiny repülõgép, és bizonyos tekintetben még annál is jobb. Egy afrikai sas például
160 kilométeres sebességgel csap le zsákmányára, és hat méteren belül a sebességbõl teljesen le tud állni. A sasok rendkívül erõsek. Általában négy-hat kilót nyomnak, és ugyanakkor saját testsúlyuknak megfelelõ nagyságú zsákmányt is képesek a levegõbe emelni és felvinni a fa vagy a hegy csúcsára. A dél-amerikai hárpia sas majmokat és lajhárokat is el tud ragadni. Akiknek módjában állt megcsodálni azt a könnyedséget, amellyel a sas a levegõbe lendül, érti, hogy mit mond Ézsaiás próféta a fenti Igében. Vannak dolgok, amiket az ember egyszerûen képtelen megvalósítani. Nem tud a helyzet magaslatára emelkedni. A próféta azonban azt mondja, hogy Isten különleges erõvel ruházhatja fel az embert, hogy olyan dolgokat is megvalósíthat, amelyekrõl nem is álmodott. Nézd a sast, ahogy magasba szárnyal! Szabad és bátor, azaz pontosan olyan, amilyenné Isten minket akar tenni! BÁNYAI LÁSZLÓ
2. oldal
HARANGSZÓ
„Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen, tiszta kezeket emelvén föl harag és versengés nélkül. Hasonlatosképpen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magukat; nem hajfonatokkal és arannyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel, hanem amint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jó cselekedetekkel. A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben.” (1Tim 2,8-12)
1. Tiszta szívû imádság Pál apostol az efézusi gyülekezet vezetését fogadott fiára, hû munkatársára, kedvelt tanítványára, az ifjú Timóteusra bízza. Timóteus szerény és alázatos fiatalember, még tapasztalatlan ezért szüntelen azt kérdezi Páltól, hogy valóban alkalmas-e õ az efézusi gyülekezet pásztorálására. Az apostol ebben a levélben, a fenti igerészben konkrét útmutatást ad az ifjú pásztornak, utasítást ad arra nézve, hogyan kell illõen viselkedniük az istentiszteleten a férfiaknak és az asszonyoknak. A templomba, az istentisztelet helyére a tiszta szívû és kezû ember mehet. Az indulhat el Isten felé tisztán, aki megbocsátotta a környezetében élõk vétkeit, aki nem haraggal a szívében és gondolataiban, viszálykodó lélekkel lépi át a templomküszöböt, hanem bûnbánó lélekkel magának is bocsánatot kér, ha esetleg megkeserítette mások életét. Isten házába imádságos érzésekkel menjünk, mások iránti szeretettel, békességgel. A templombamenetel nem csupán szerepjátszás, nem csupán egy külsõ magatartás, mert Isten elõl nem rejthetjük el érzelmeinket, gondolatainkat. Viselkedésünk mércéje az imádságos lelkület. Az igerész elsõsorban a férfiak példamutatására hívja fel a figyelmet. Ahol a presbitérium imádkozó lelkülettel van jelen a templomban, ahol a szolgáló férfiak példásan viselkednek, ott az egész gyülekezet igyekszik a példamutatók nyomában járni. Adjunk hálát minden olyan férfitestvérünkért, édesapáért, szolgáló keresztyén férfiért, aki tiszta szívû, alázatos Istennel szemben, embertársai iránt pedig készen van azonnali megbocsátásra, jó példával jár
A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYÜLEKEZETI LAPJA
A LÉLEK CSENDJE elöl a családban, a munkatársi közösségben. Figyeljünk oda és vegyük komolyan az istentiszteletre való készülést. Mielõtt templomba indulunk már otthon csendesedjünk el, és becsüljünk meg minden percet, amikor az Úrhoz fordulhatunk, de azokat az alkalmakat is, amikor idõt szánva, egymás iránt õszintén keressük a szeretet útját. Imádkozáskor nem az a lényeges, hogy ülünk, állunk, meghajolunk, vagy bármilyen más testhelyzetet veszünk fel, hanem imádságunk legyen õszinte, figyeljünk az elhangzott Igére és töltekezzünk fel Isten felénk hangzó üzenetével.
2. Az asszonyok ige szerinti ékessége Az asszonyok, nõk, leányok szeretik megmutatni és kiemelni szépségüket. Hiszen maga az Úristen teremtette a nõt nõiessé, s ezt Pál apostol sem tiltja. Nem arról szól az apostol itt, hogy tilos lenne a magunk ékesítése, hogy bármilyen hátrányt is jelentene a szép, rendezett kinézet. Pál kérése a nõk felé, hogy öltözködésükben próbáljanak diszkrétek, szerények lenni. Az istentiszteleten viselt ruha ne legyen kihívó. Azért hangzott el ez a figyelmeztetés az efézusi gyülekezetben, mert az istentiszteleten részt vettek keresztyének és nem keresztyének egyaránt, akik ismerték azokat a prostituáltakat, akik Efézusban a Diana istennõ tiszteletére emelt pogány templomban igencsak kihívó öltözködésükkel kínálták magukat. A keresztyén nõ megjelenésén, egész lényén sugározzon életvitele, amely önmagában is istentisztelet lehet. Lehetõleg kerüljük a feltûnõ öltözködést és viselkedést. Pál nem az ékszerviselés ellen szól, hanem a csábító, feslett erkölcsû nõk viselkedése és öltözködése ellen int. Arról is tanít, hogy a nõi szépség nemcsak a külsõ, fizikai szépségbõl áll, hanem az erkölcsi, jellembeli, belsõ szépségnek kell látszania a külsõ megjelenésben. Lehet valaki külsejében szép, azonban egyéniségében, jellemében olyan feslett akár egy kurtizán. Nagyon sok esetben nem a külsõ szépség határozza meg
A Református Mentõ Misszió és Bonus Pastor Alapítvány SEGÍTÕ TÁBORT szervez szenvedélybetegeknek (alkohol-, drog-, gyógyszer-, nikotin-, játékfüggõknek) és családtagjaiknak, 2007. május 7-18. között. Érdeklõdni, jelentkezni lehet a következõ telefonszámokon: Kolozsváron: 0744235639, 0744-834120; Marosvásárhelyen: 0265-254460, 0365-420384, 0741-313512; Nagyváradon: 0359-401974 (este 20-22 óra között); Székelyudvarhelyen: 0266-211541 (munkanapokon 11-16 óra között), 0723-779378; Szilágyságban: 0260-650808.
a nõi szépséget, hiszen ez koronként változik. Még a csúnyábbacska nõ is lehet bájos és vonzó, ha a lelke szép, és cselekedeteiben csak jóság és kedvesség tapasztalható. Drága asszonytestvérek, leányok és nõtestvérek! Mindenképpen fordítsatok gondot az ápoltságra, de ne csak külsõleg legyetek ápoltak és rendezettek, hanem belülrõl, lélekben is ilyenek legyetek.
3. A tanítás Istentõl nyert hivatás Kétezer évvel ezelõtt egy férficentrikus zsidó társadalomban született meg az egyház. Jézus és Pál korában úgy férfiak, mint a nõk írástudatlanok voltak. Jézus tanítványai, a késõbbi apostolok is analfabéták voltak, csak az írástudók, papok, rabbik, illetve gazdagok gyermekei tudtak írniolvasni. Az efézusi gyülekezet is nagyrészt tanulatlan, írástudatlan emberekbõl állt, ezért amikor Pál arra hívja fel Timóteus figyelmét, hogy az asszonyok alázattal és csendben tanuljanak, ezáltal tulajdonképpen minden tudatlanhoz szól, hogy mûveljék magukat. Tehát nem csupán a férfiaknak kell a mûveltség, de az asszonyok számára is elengedhetetlen a tanultság, a képzettség. Az efézusi gyülekezetben olyan tévtanítás is lábra kapott, mely szerint a nõk ne menjenek férjhez, ne szüljenek gyermekeket, mert csak úgy lehet Istent igazán és teljesen szolgálni. Pál az effajta tévtanítás ellen írta a fenti igéket, mert a tévelygésben élõknek nem adhat Timóteus sem szót, sem bármilyen szerepet, hogy ne fertõzzék a gyülekezet tiszta légkörét. Hiszen Isten teremtettségi rendje, hogy a nõk szüljenek, gyermekeket neveljenek, nem pedig az, hogy apáca módjára éljenek. Ily módon szólt az apostol a nõk, feleségek, édesanyák védelmében. Tehát az adott társadalmi életben szólt Pál a nõi vezetõszerep ellen, a konkrét efézusi tévtanítási közegben, és egyáltalán nem arról, hogy ez isteni parancs és törvény lenne. A nõknek is mindenkor tanultaknak, képzetteknek, mûvelteknek kell lenniük. E mai modern világban pedig, amelyben a társadalmi rend megváltozásával az asszonyok is munkaerõvé váltak, a férfiakkal egyenlõségben építik a társadalmat, szolgálják az emberiség elõrehaladását, semmiképpen nem lehet megtiltani a nõk fejlõdését. Nem minden nõ akar vezetõ beosztásban élni, és nem is képes erre mindenki, de aki vállalja, és akit Isten elhív, képessé tesz a szolgálatra, a vezetésre, arra nem szabad félremagyarázni az Igét. Hiszen Jézus Krisztusban nincs többé sem férfi, sem nõ, sem pogány, sem zsidó! BALÁZSNÉ KISS CSILLA
A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYÜLEKEZETI LAPJA
Lélekápolás - életápolás Sárközújlak mûemléktemplomában tartotta március 31-én tavaszi találkozóját az Egyházkerületi Nõszövetség Vezetõsége. A történelmi falak között a bihari, érmelléki, szatmári, nagykárolyi, helybéli asszonyok nyitott szívvel fogadták Kerekes József nagyvárad-rogériuszi lelkipásztor, Csomay Árpád generális direktor igei üzenetét. A Sárközújlaki Egyházközség- és a száz éve összenõtt település történetérõl, pontos adatokkal, lényegretörõen, érdekfeszítõ elõadást tartott Anzik Albert nyugalmazott történelemtanár. SOMFALVI EDIT túrterebesi lelkésznõ nagyon tanulságos, gyakorlati elõadást tartott a kéz teremtõ erejérõl a magyar asszonyok kézimunkái tükrében. Elõadását az alábbiakban közöljük.
„Úrrá tetted õt kezeid munkáin” Zsolt 8,7 Isten maga bízta rá a világot az emberre, nem az ember érdemelte ki vagy szerezte meg ezt a feladatot, ezért kissé érthetetlen az a beképzeltség és gõg, amellyel az ember nekifogott „gondjaiba venni a világot”. A gondozás lassan ma már odáig fajult, hogy az úrhatnámság, - nem az „Úr”-ság - a pusztulása felé sodorja. Miközben ez a sodródás zajlik, melynek egyik következménye a meghatványozódott lelki betegségmennyiség és a belõle következõ minden testi gond, az emberek ösztönösen kapaszkodót keresnek. Mi az, ami megtarthatná õket a mindennapok elszürkítõ rutinjában és közömbössé fárasztó hajszájában? A kapaszkodók lehetnek látszólagosak (mai kifejezéssel virtuálisak) és lehetnek pillanatnyiak, de a valódi kapaszkodóval úgy van az ember, mint a vízbefúló. Ha olyasmibe kapaszkodik, ami maga is sodródik, akkor belefordul a vízbe, és elõbb utóbb elpusztul. De ha gyökeres fát talál, aminek az ága a vízbe nyúlik, akkor belekapaszkodhat, megpihenhet, kimászhat a szárazra és hazamehet szeretteihez. Megmenekült. Nekünk Jézus Krisztusba vetett hitünk mellett és azt elmélyítve két kapaszkodónk mindenképpen van, az anyanyelvünk és a népmûvészetünk. Ma a népmûvészetrõl essen szó, ami méltatlanul agyonhallgatott és elfelejtett gyökere életfánknak. Honnan tudhatjuk, hogy megtartó gyökér a népmûvészet? A legegyszerûbb, ha a történelemhez fordulunk. Az élõ, szerves népmûvészet ébren tartotta az emlékezetet, itatott az életet adó tiszta forrásból, népdalai, balladái, táncai és népszokásai által együtt örült az örülõkkel és együtt sírt a sírókkal. Ismerte és tisztelte az Égi Rendezõt, ezért ismerte és tisztelte az Égi Rendet. Az évkört ünnepkörök osztották be: advent, karácsony, böjt és húsvét pünkösd, az aratás és az új kenyér ünnepe. Az ünnepekhez a magyar asszonyok nem csak oda illõ népdalokkal, néptáncokkal, ételekkel, hanem ünnepi ruhákkal és szõttesekkel, varrottasokkal, azaz kézimunkákkal járultak hozzá. Ma az ünnepekrõl, a népviseletekrõl és a kézimunkákról való ismeretek fõleg könyvekben találhatók meg, és egy-egy nagyon idõs néni vagy bácsi emlékezetében. Mi lett a következménye annak, hogy divatokat majmolva nyiszálgatjuk el életfánk gyökereit? Erre választ két irányból is kaphatunk. Elsõként sivár testi-lelki állapotunk, amit ma depresszióként írnak le, de sajnos agyonhallgatott tény az, hogy nincs depresszió. Az ennek elnevezett betegség egy tünetegyüttes, aminek a forrásaival csak most kezdett el a lélek tudománya alaposabban foglalkozni, mert eleddig csak gyógyszerekkel gyógyították, sikertelenül. Ha valaki mégis kigyógyult a tünetegyüttesbõl, az a véletlen és a körülmények szerencsés találkozása volt, amire nincs ésszerû és tudományosnak mondott magyarázat. A depresszió a sikerélmény, a kitartó öröm és a helyes önértékelés teljes hiánya. Nyilván több, mint ennyi, de
most nem térünk ki minden tünetre, elég annyi, hogy depresszív állapotban a kézimunkázás kívül-belül megfog és áthangol. A munkához meg kell jelenjen a gondolatok között egy kép, ami meg akar valósulni, azt aprólékos munkával rá kell vezetni egy anyagra vagy bele kell alkotni egy anyagba, ez magasfokú összeszedettséget és figyelmet igényel, amivel mûködni kezd az elme. A lélekre a kép fog hatni, amit megalkotunk a kézimunka által, a testre pedig a koncentráció, ami a két agyféltekét összehangolja és pihenteti a „kézimunkázót“. Aki kézimunkázik, az istentiszteletet végez. Mivel nálunk fejlettebb államokban mindenféle kísérletre van pénz, ezért a következõ dologra akartak fényt deríteni: mi történik az agyban, amikor valaki jógázik vagy imádkozik. Mindkettõ a maga hitrendszerében a legmagasabb fokú odaadást tanúsít az általa tisztelt szent lény felé. Jógik és misztikus imádkozó szerzetesek agyhullámait mérték és megállapították, hogy szinte egyformán dolgozik a homloklebeny, és azért olyan pihentetõ mindkét mûvelet, mert a két agyfélteke egyszerre és ugyanannyit dolgozik. Általában ugyanis anyagi világunkban élve fõleg a balt, az ésszerût használjuk (és ezért vagyunk fõként jobbkezesek), a jobb agyféltekét pedig alig-alig. Imádkozáskor a jobb agyfélteke munkája hatványozott, a bal agyfélteke pedig kissé lelassul. Ez szép és jó. Helyes is, hogy amikor az ember Istennel beszélget, akkor a lehetõ legjobban érezze magát. A csattanoja a dolognak azonban nem ez. Amikor megvizsgáltak kézimunkázó asszonyokat és faragó vagy más összeszedettségre késztetõ munkát végzõ fér-fiakat, akkor azt találták, hogy az õ agyukban ugyanaz történik, mint a jógiéban vagy a misztikus szerzetesében. Semmi elvont titokzatosság, „csak” hétköznapi kézimunka és szólhat hozzá az Isten, közvetlen kapcsolatban vannak. Ha még eközben énekel is, vagy imát mond, akkor ezt beszélgetésnek kell nevezni. Honnan volt tehát népünk megújuló ereje és a lehetetlen helyzeteken is felül kerekedõ életigenlése? Népmûvészetén keresztül egyenesen Istentõl. Mert ha Isten Úr, és az ember is úr az Isten keze munkáin, akkor jól és helyesen van, hogy kézimunkázás közben beszélgessenek egymással, nem csak vasár- és ünnepnapokon, vagy 10 percig, reggelente. Ebbõl az irányból szemlélve tehát betegségeink oka az, hogy elveszítettük, letakarékoskodtuk magunkat saját Istennel való kapcsolatunkról. A másik irány, amelybõl megközelíthetjük betegségeinket, az emlékezés képességének a megléte vagy inkább hiánya. Mára elfelejtettük, kik vagyunk, honnan jöttünk, ezért fogalmunk sincs sokszor, merre kell mennünk. A kézimunkázás alkalmával ösztönösen - a képek használatával újrateremtjük gyökereinket és az életerõ ismét áramolhat. Mert milyen képeket írtak és „igéztek” az asszonyok a kézimunkákra? A mi asszonyainknak olyan belsõ tudásuk volt, amit ma már alig értünk, amellyel történelmünket, Isten-hitünket és népszokásainkat terítõre, párnára, falvédõre
3. oldal
HARANGSZÓb
„írták”. Talán tudjuk, hogy a perui õslakosok annak idején színes fonalakkal és a rájuk kötött göbökkel „írtak”, ma úgy mondanánk, kommunikáltak. A magyar asszonyok felírták a csodaszarvas, az életfa, a szüntelen ágazó növények nõi minõségeit, közben állapotokatállatokat is ábrázoltak, mert a sólyom-turul, a párduc vagy az oroszlán, a galamb és a páva mind mind a mítikus múltat idézték. Amikor írtak, törté-nelmet írtak és idéztek meg, akkor is, ha nem voltak tudatában ennek, „csak varrták a mintát, ahogy jött.” Nagyon elterjedt magyar kézimunkaforma a keresztszemes minták varrása, amit a régi magyar asszonyok nemes egyszerûséggel igézésnek neveztek, mert egy kereszt-szem egy ige. És amint tudjuk, a világot az Ige teremtette. És a magyar asszony újrateremti a világot, amikor kereszt-szemekbõl õsképeket alkot. A képek már csak a mi szemünknek olvashatatlanok, de ha vesszük a fáradtságot, hogy megtanuljuk olvasni keresztszemes mintáinkat, hitünk és történelmünk egyként világos lesz lelki és testi szemünk elõtt is. (...) Álljon itt néhány õskép, minta, ami elõfordul a magyar asszonyok kézimunkáin, hogy megidézzék és megõrizzék az Isten által ezt az „igen jól” megteremtett világot: 1. Életfa, mely egyenesen az Édenkertig visz vissza. Errõl nem lehetett enni. De emlékezni rá lehet. És ezzel nem feledni, honnan is jöttünk valóban. 2. A Nap, mint világító, életet adó, és Jézusban Sol Invictus, legyõzhetetlen Nap. A sötétség nem gyõzhet fölötte. 3. A szarvas, amely egyszerre indít el az életadó hûs forrás felé, saját szomjával emlékeztetve a mienkre, és a csodaszarvas mítosza felé, amely örökké figyelmeztet, hogy Hunor és Magor védelmezõ, segítõ, egymást kiegészítõ testvérek. 4. A turul, a sólyom, mely hozza a fényt túlról, hiszen õ a napforduló, a kerecseny, magyarul karácsony madara, jelzi, bármilyen hosszú is az éjszaka, a fény gyõzni fog a sötétség felett. És hozza a kijelentést is, hogy nem eldobnivaló õsök származtak Emese ágyékából Álmos (kinek neve latinul szentet jelent) herceg óta. 5. A galamb, mely a vízözön óta a remény és az újrakezdés, a lélek és a szerelem madara. 6. A Hold is igen gyakori a magyar kézimunkákon, sokszor párban a Nappal, mint a magyar szent Koronán. 7. Ha csillag jelenik meg, az legtöbbször az Esthajnalcsillag (a Vénusz bolygó). 8. A ló a tiszta, „szelídítetlen” fényt jelenti. A fehér ló áldozati állat volt az õsmagyaroknál, ezért a legnagyobb áldozatot volt hivatott kifejezni. A fehér lovat feláldozták, hogy a nép éljen. Érdekes adalék, hogy a Jelenések könyve szerint Jézus fehér lovon jön vissza ítélni eleveneket és holtakat. 9. A szõlõ, mely magyarul „szól”, a legtöbbet tartalékolja a napfénybõl. Szõlõtõkérõl és szõlõvesszõrõl szólt Jézus, mikor a szeretetrõl akart képes beszédet mondani, illetve a szõlõ összetört teste az, amelybõl az Újszövetség bora vétetett, hogy mindenki, aki hisz benne, Test és Vér lehessen. 10. Búzakalász, búzaszem. A búzát régen életnek nevezték, a mélyen hívõk nem csak az áldozati ostyában, hanem a búzaszemben is Jézust látták, mert a búzának is van szeme, mint az embernek, és magja, mint a magyarnak. Ezért tett (és tesz sokszor ma is) mindig áldás kíséretében keresztet a megvágatlan kenyérre a magyar ember akkor is, ha már a templomából és annak tornyáról minden ke(Folytatása a 4. oldalon)
4. oldal
HARANGSZÓ
A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYÜLEKEZETI LAPJA
Lélekápolás - életápolás
Parázs a hamu alatt Már-már azt gondoltam, hogy szülõfalum népe annyira elhidegült egyháztól, templomtól, hogy csak acsarkodni, veszekedni tud, Isten és egyház ellen lázadni. De nem így van. Istennek legyen hála. Nem, mert van az én falumban egy olyan presbitérium, aki bizony az egyházát gyámolítja és nem kiárusítja. És kiáll az igaza mellett, mely az Úr Isten akarata is. Az új lelkipásztor végzi a maga dolgát. Nem vitatkozik, hanem a békességet munkálja. Az imahéten esténként a hívek sokasága zarándokolt fel a „Sion hegyére“, a templomba, hogy imádkozzék a megújulásért, a békességért, és hogy Gencsen is végre jöjjön el az Isten országa és nem a Sátáné, a széthúzásé. S jól is teszik, mert addig, amíg egyek az Isten imádatában, a Sátán kapui sem vesznek diadalmat a gencsi egyházon sem. Egyszer a püspökségen összefutottam Oláh Jenõvel, aki a püspök úr segítségét kérte egy aranyozott kehely elkészítése ügyében, melyet õ a gencsi egyháznak akar ajándékozni. A püspökünk messzemenõ segítséget ígért, s így készült el Budapesten az a 6 gr arannyal futtatott ezüst kehely, melynek felirata: „Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd.“ (Zsolt 126,5). Én nem
(Folytatás a 3. oldalró)
tudom, hogy Oláh Jenõnek az életében mi volt a könnyhullatás, de azt tudom, hogy szívében vigazság van immár, s azt is tudom, hogy a gencsi egyház tagjainak könnyhullatásai után eljön a vigadozás ideje is. A gencsi presbitérium, Oláh Jenõ kérésére meghívta a püspök urat, hogy a húsvéti ünnepek alkalmával az új kehellyel osszon úrvacsorát. Tõkés László püspök úr készségesen elfogadta a meghívást és húsvét elsõ napján délután Jn 11,25-27 alapján prédikált a gencsi templomban. Arra kérte a gyülekezetet, többek között, hogy éljünk a lehetõséggel, hogy Krisztus által életünk lehessen. Biztatta a gyülekezetet az összetartásra és kérte, hogy törekedjenek a békességre. Szomor Attila helybeli lelkipásztor köszöntötte a püspököt. Megköszönte szolgálatát a gyülekezet nevében, és azt, hogy vállalta, hogy húsvét elsõ napja délutánját a gencsi gyülekezetben töltse. A püspök úr örömmel szólt az új kehelyrõl s elismerõleg beszélt Oláh Jenõrõl, aki a kelyhet adományozta. Ehhez hasonló tettek a mai világunkban igen ritkák. CSOMAY ÁRPÁD
resztet ledobott, reformáltnak tartván magát. Talán az sem volt véletlen, hogy a Kárpátmedencében õshonos a tönköly búza, amin még Csernobil sem fogott ki, nem hogy a közönséges búza-betegségek. Ennyi ízelítõnek. Amiért nem tönkölybúzát termesztünk, hanem hibrideket, amiért nem az õsi szóló szõlõfajtáinkat nevelgetjük, hanem „fejlesztett” változatokat, amiért mindig azt gondoljuk, hogy az új és az idegen a jobb, azért is tart ott a népünk, köztük asszonyaink, ahol ma vagyunk. Aki elvágja a gyökereit, az ne nyújtózzon magasra, mert eldõl. De mi legyen, ha meséink égigérõ fákról szólnak, és ha tudjuk, hogy van szóló szõlõ, csengõ barack és mosolygó alma, van táltos és van sas/sólyom/griff, aki az alvilágból is felhoz, ha nem vagyunk restek táplálni? Adjuk fel álmainkat, mielõtt még igazán végigálmodnánk õket? Ugye, nem?! Véssük emlkékezetünkbe: aki kézimunkázik, az Istennel beszélget. Vegyük hát elõ anyáink és nagymamáink még meglevõ kézimunkáit és lessük el, õk hogyan és mirõl beszélgettek Istennel. És fogjunk neki mi is. Jézus akkor Mester, ha mi Tanítványokká szelídülünk. Akkor megtart minket. Nõként és asszonyként is, református nõszövetségi tagként is, magyarként is, a helyünkön és a hivatásunkban. S akkor újra újjáteremtõdhet a világ általunk (is), mert a megbízást Isten azóta sem vonta vissza: „Úrrá tetted õt kezeid munkáin” Zsolt 8,7.
LAUDATIO Deák Ödön Reményik-díjjal való kitüntetésére – post mortem A nagyváradi evangélikus egyházközség szervezésében április 21-én, szombaton Reményik Sándor emléknapot tartottak, amikor is délelõtt konferencia és szavalóverseny zajlott, az esti istentisztelet keretében pedig kiosztották a Reményik Sándor-díjat. A délután hat órakor kezdõdött istentiszteleten Fabinyi Tamás magyarországi evangélikus püspök szolgált. János evangéliuma 1,1-14 igeversek alapján szólt arról is, hogy Reményik Sándor egész élete, költészete igehirdetés volt. Bizonyságot jött tenni a világosságról, hiszen Istennek nemcsak az Igén keresztül van szava, de a költõk, mûvészek által is szól hozzánk, csak legyen fülünk a hallásra. Idén a Reményik-díjat Tempfli József római katolikus megyés püspök, Barcsay Zoltán zeneszerzõ és post mortem Deák Ödön egykori váradi evangélikus lelkipásztor kapta meg. Deák Ödön gyakran szolgált Nagyvárad református templomaiban is, sokat segített a '89 utáni egyházkerületi közéletben, valamint meleg lelkû és ügybuzgó pojmenika tanára volt a Sulyok István Református Fõiskolának abban a kezdeti idõszakában, amikor a tanári kar fáradtságot nem ismerve egyik szombaton Nagyváradon, másik szombaton Zilahon tartott órákat a fõiskolai hallgatóknak. A reformátusok által is nagyra becsült Deák Ödön emléke iránti tisztelettel közöljük most a Mátyás Attila evangélikus lelkipásztor által írt és felolvasott Laudatiot. Igen tisztelt hallgatóság! Õszintén vallom be, hogy szeretettel vállaltam el ezt a számomra igen nagy megtiszteltetést. Deák Ödön, aki az erdélyi magyar evangélikus egyház lelkésze és a nagyváradi gyülekezet több évtizedes, köztiszteletnek örvendõ pásztora volt, lelkemhez nõtt, hiszen valódi szolgatársra leltem benne. Bajban segítségem, szükségben jó tanácsolóm, örömömben bíztatóm volt mindig. Lelki rokonom, nagyapám helyett nagyapám. Könyvei között lapozgatva úgy tûnt, hallom csendes szavát, látom törékeny alakját és újra átéltem beszélgetéseink meghitt hangulatát. Csak a könyvein megtelepedett por jelezte, hogy õ már elõre ment. Emléke bennem, és sokakban azok közül, akik most itt vagytok még elevenen él. Élete, szolgálata, mentalitása hagyaték. Lelki örökség azoknak, akik szeretik a nemzetet, a szülõföldet és az Istent. Temesvári középiskolás korában találkozott elõször „Végvári” verseivel. Kéziratában így vall errõl: „Kis gimnazista voltam Temesvárott. A va-
laha híres Magyar Piarista Gimnáziumot a 20-as évek elejétõl a hatóság román nyelvû oktatásra kényszerítette. Csak a magyar irodalmat és a hittant oktathatták anyanyelven. Egy fiatal szerzetes tanár nagy lelkesedéssel tanította nekünk az irodalmat s õ hívta fel figyelmünket Reményik Sándorra, akinek Az Ige címû költeménye ragadta meg akkor ifjú szívemet.” A fiatal diák csodálattal nézett fel az „Eredj, ha tudsz” szerzõjére, aki itthonmaradásra biztatta a megcsonkított ország idegenbe szakadt, elcsüggedten menekülõ honfitársait. Versei visszhangra találtak benne és ahol tehette idézte, szavalta azokat. Érettségi után, 1935-ben került a Kolozsvári Teológiára, ahol Járosi Andor tanárának társaságában hamarosan személyesen is megismerkedett az erdélyi szellemiség autentikus hordozójával. „Hamarabb került sor az ismerkedésre mint gondoltam – írja. A Templom és iskola szerzõje ott ment elõttem, s beült a megszokott helyére. Jó kiállású férfiút vártam ... s helyette egy magas, de
megrokkant fizikumú embert láttam, aki egész valójával igazolta, hogy érzékeny lelkében egy egész megalázott nép minden fájdalmát hordozza. Arcán ennek ellenére valami elszánt „csak azért is” ült. És mivel a teológus stúdiumának már elsõ éveiben Járosi Andort lelki nevelõjéül választotta, egyre közelebb került ahhoz a szellemiséghez, amelyet Reményik Sándor, Tavaszi Sándor, Imre Lajos, Kovács László és társaik hirdettek. Talán azok az évek határozták meg végérvényesen Deák Ödön önazonosságának és hivatástudatának további útját, hisz a kommunizmus embertpróbáló évtizedei alatt is megõrizte ezt a lelkületet. Alázattal, készségesen szolgált, vállalva mindazt, amihez hitbéli és kulturális gyökerei kötötték. Az index alá helyezett Reményik-kötetek továbbá is gyakori olvasmányát, versei prédikációinak idézeteit, az erdélyi öntudatot formáló identitást jelentették számára. Nem volt hõs, de Reményikhez, Járosihoz hasonlóan, õ sem hátrált meg, hanem õrizte a talpalattnyi földet, ahogy lehet. Reményikhez kötõdõ írott emlékei, kéziratok, újságcikkek, fényképek ma is ott vannak a költõ kötetei mellett, az íróasztal melletti polcon kézközelben, ott ahonnan csukott szemmel is elõvehette. Öreg korának éveiben, családi barátok körében csendes vasárnap, vagy egyszerûen ebéd után is szívesen olvastak fel Reményik költeményeibõl, felfrissítve a régi emlékek hangulatát. Úgy gondolom, hogy Deák Ödön a mai kitüntetést életével, magatartásával, népe iránti hûségével megszolgálta. Nemcsak ismerte és idézte Reményik Sándor verseit, de a poéta szellemiségének ars poetica-ját szívta magába és adta tovább gyermekeinek, tanítványainak és mindazoknak, akik szerették és hallgatták. Emléke legyen áldott!
A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYÜLEKEZETI LAPJA
5. oldal
HARANGSZÓb
PRESBITERI SZÖVETSÉG „A presbitérium a gyülekezet idegrendszere kell legyen!“ Levél Presbiter Testvéreimhez Kutassuk fel együtt nyugalomba vonult, vagy akár aktívan köztünk élõ, forgolódó, hitben tisztességgel megõszült idõs presbitereinket. Ne hagyjuk szétszóródni példaadó szolgálatuk termékeny napjait. Ha a kor, melyben élniük adatott, létüket nem is tekinti többnek puszta gerontológiai kérdésnél és ekként is kezeli, közöttünk „csak azért is“ másként legyen! Rang és megbecsülés gazdag „úrpalástját” terítse vállukra, tekintsünk úgy öregjeinkre, mint tették azt egykoron a békepipa füstjébe burkoló-zó barázdáltarcú, szikárszavúan bölcs törzsfõkkel, ijfúkorunk indiánregényeiben és minden bizonnyal a valóságban is, hisz tudnak õk valamit csendrõl, hûségrõl, tartásról, amiben nekünk, mai felszínes fecsegõknek nagy ínségünk vagyon. A lélek lobogó „tábortüze” köré telepedve húzódjunk tehát közelükbe, és hallgassuk csendes szavukat. Ennek érdekében szeretnénk mozgósítani a szíveket: lelkészekét, fõgondnokokét, gondnokokét, presbiterekét, a gyülekezeti tagokét, különös tekintettel a Presbiteri Szövetség egyházmegyei elnökeiére, hogy ne sajnálják azt a kis többlet fáradtságot és adjanak hírt a közelükben fellelhetõ olyan idõs presbiterekrõl, akiknek élete, szolgálata méltó arra, hogy a Harangszó presbiter szövetségi rovatában közkinccsé tegyük. Rövid tájékoztatót várunk ezügyben a szóbanforgó testvérek, testvérnõk tömören kivonatolt életrajzi adataival, ténykedésüket, eredményeiket nagyvonalakban felvázoló ismertetõjével, esetleg az illetõk fényképeivel, ha van ilyen. Természetesen, senkitõl sem várunk stilisztikailag kivitelezett írásokat, hiszen az írásokat utólagosan megszerkesztjük. Ez ne legyen akadály.
Meggyõzõdésünk, hogy mozgósító erejû szellemi tõke szunnyad idõs prebitereink csendes köznapi munkájában. Szítsuk fel ezen aranyfedezet parazsát, felvállalva a csapatmunkát, hisz másképp ez nem megy. Ha nem is közvetlenül, de közvetetten talán mégis idetartozik – egy jeles író a rádióban számolt be az alábbi esetrõl, melynek Tunéziában volt szemtanúja. Egy idõs férfi felbukott az ut-cán, mire az úttesten mellette elhaladó gépkocsiból azonnal segítségre készen ugrottak ki ketten is, leállásra „kényszerítve” természetesen a mögöttük haladó kocsisort, amire – láss csodát – nem agresszív dudakoncert volt a reakció, hanem a megsokszorozódó segítõkészség. (Csak úgy mellesleg: muzulmán ország muzulmán polgárairól van szó!) Nos, törlesztendõ valamicskét „keresztyén” világunk fentiekhez mért nyilvánvaló deficitjébõl, figyeljünk jobban tulajdon preszbütéroszainkra, „véneinkre”, legalább magunk között visszahelyezve õket a személyüket megilletõ magaslatra. Fáradozásotokat elõre is megköszönve, Isten gazdag áldását kérjük életetekre és munkátokra! Az Elnökség nevében szeretõ üdvözlettel MUHARI ISTVÁN szövetségi sajtóreferens Megjegyzés: A közeljövõben közzétesszük az egyházmegyei szövetségi elnökök elérhetõségét név- és címtárral. Addig is szeretettel várjuk az írásokat a Harangszó szerkesztõségébe. Cím: Harangszó, str. Moscovei 14, 410001 Nagyvárad
A népek szabadsága kopjafája Felvidéken, a mostani Szlovákiában Kassától Pozsony irányában 30 km-re van a régi magyar királyok szekeres városa Szepsi. Lakói a reformáció ideje alatt reformátusok lettek. Ebbõl a gyülekezetbõl való Szepsi Csombor Márton, a nagy útleíró. Itt született Szepsi Lackó Máté, aki nagyasszonyunknak, Lorántffy Zsuzsannának az elsõ úrasztali bort készítette. Ezt a bort ma úgy hívjuk: Tokaji aszú. Itt tanított két évet Egressy Béni. A városban ma élõ gyülekezet van. A volt Csehszlovákiában is volt falurombolás, de burkoltabb formában. Ezt úgy intézték, hogy kijelöltek olyan központi helyeket, ahol lehet építkezni. Ilyen kijelölt helység volt Szepsi is. Húsz évvel ezelõtt május 9-én költözködött a város parókiája, nyomatékos zsinati elnöki kérésre a sorok írója, aki érkezése pillanatától megkezdte a szórvány összeszedését. Házrólházra, tömblakásról tömblakásra járva szedte össze - és még ma is teszi – a reformátusokat, és hívja azokat is, akik sehova nem tartoznak. Akkor, amikor Romániában Isten „megzendítette az eget” és az emberek ajkáról villámok cikáztak, amelyek a Ceauºescu-rendszert tépték széjjel, a Csehszlovák televízió felkérte állampolgárait, hogy „segítsenek Románia népén” élelemmel, ruhákkal. Akkor a Szepsi
Egyházközség lelkipásztora ezt a felhívást komolyan vette és a budapesti televízió adásán keresztül kérte Szepsi és környéke lakóit, hogy kapcsolódjanak be ebbe a segélyszolgálatba. Az egyházközség presbitériuma és a gyülekezet teljes erõvel elkezdte a gyûjtést, aminek eredményeként hét teli kamion állt indulásra készen. Itt azonban szükséges elmondani, hogy ebbe az akcióba más vallásúak és nemzetiségûek is bekapcsolódtak. Isten megnyitotta az üzemek, földmûves szövetkezetek és állami birtokok vezetõinek szívét és nagy teherautókat adtak a gyülekezet rendelkezésére, hogy az összegyûjtött dolgokat rendeltetési helyükre eljuttassák. Országgyûlési képviselõ, szövetkezetek elnökei jelentkeztek, hogy segítenek a kíséretben. Igen, a Csehszlovák televízió elmondta ugyan, hogy segítsünk, de õk talán ezt nem vették komolyan, mert amikor a hét nagy teherkocsi megrakodva, a vöröskereszt zászlajával megjelölve indulni akart, az akkor Csehszlovák külügyminiszter felhívott és közölte, hogy sehova nem vihetünk semmit, a segélynek szánt dolgokat le kell rakni a templomba és kultúrházba, és õk majd rendelkeznek felette, hogy odahaza melyik öregotthonnak vigyék el. Erre a kérésre a lelkipásztor határozottan válaszolt:
Szilánkok Nem ismerhetjük félre, hogy Isten úgy dicsõséges, hogy örömöt sugároz és minden tulajdonságával együtt nem szépségnélküli, hanem szépséges. KARL BARTH * * *
Aki vidáman az Isten kezeibe fut, azt ez a kéz felemeli. ADOLF KOLPING * * *
Még akkor se különülj el, ha durván megbántanak! Élj az emberek között; szeresd-keresd bennük azt, ami jó, bíráld azt, ami rossz, de azt is gyõzelemig szárnyaló szeretettel! BERDA JÓZSEF * * *
Én is világot hódítani jöttem, s magamat meg nem hódíthatom, csak ostromolhatom nehéz kövekkel, vagy ámíthatom és becsaphatom. Valaha én is úr akartam lenni; ó bár jó szolga lehetnék! De jaj, szolga csak egy van: az Isten, s uraktól nyüzsög a végtelenség. WEÖRES SÁNDOR
„A hivatalos Csehszlovák televízió kérte, hogy vigyünk segítséget Romániának. Mi ezt a felhívást magunkévá tettük, és biztosan el is visszük. Ha a miniszter úrnak valami közölni valója lenne, akkor mi már indulunk a határra és ha nem engednek át bennünket, akkor Kassára a fõtérre megyünk, ahol addig tartjuk lezárva teherautóinkkal a forgalmat, amíg bennünket át nem engednek a határon...” Meg kell jegyeznem, hogy Tõkés István professzor úrral már telefonon értekeztünk, aki Kolozsvárra várta segélyszállítmányunkat. A csehszlovák-magyar határra már be sem engedtek, Abaujszina határában egy századosi rangban lévõ határõr megállított minket és közölte, hogy nem mehetünk át a határon. Szlovákul folyt a tárgyalás, majd 6 órán keresztül folytak a telefonos tárgyalások a pozsonyi és prágai illetékesekkel. Isten kegyelmes volt, mert hosszú várakozás után, de mégis átengedtek bennünket. Debrecenben már nagyon vártak minket, ahonnan kevés alvás után indultunk a határhoz. A román-magyar határon semmi akadály nem volt. Szerencsésen megérkeztünk Kolozsvárra, ahol Tõkés István utasításai szerint szétosztottuk a csomagokat. Másnap dr. Geréb Zsolt professzor úr segítségével a teológiára is vittünk segélyt. A kapu elõtt egy öreg magyar bajszos ember megkérdezte, hogy Bibliánk nincs-e. Sajnos, (Folytatása a 8. oldalon)
6. oldal
HARANGSZÓ
A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYÜLEKEZETI LAPJA
IFJÚSÁGI
ROVAT
Kedves gyerekek, ifjak!
HOGY IS VAN EZ?
Van, aki konfirmációkor közelebb kerül Istenhez, érzi a felelõsséget, mely rá hárul, hiszen felnõtt tagja lesz egyházközségünknek, de van, aki számára csak azt jelenti, hogy eldobhatja a kátét, és már nem kötelezhetik semmire, sem templomba járásra, sem vallásórára, hittanra, és innentõl nem is megy sem templomba, sem ifjúsági bibliaórára. Ezért kezdett el használatos lenni ma már a konfirmálás helyett a kikonfirmálás, vagyis az ifjú kikonfirmál a templomból, gyülekezetbõl. Te hogy vagy ezzel?
Kátés ki mit tud
KURTA-TÕTÖS BEÁTA Mióta konfirmálunk? Minden kultúrában jellemzõ, hogy a felnövekvõ ifjakat valamely beavatási szertartással fogadja nagykorú tagjaivá a közösség. A keresztény egyházakban is meg van ennek a hagyománya. A katolikus egyházban két lépésben történik: az elsõáldozással és a bérmálással. A történelmi egyházakban ennek gyakorlata a konfirmáció. A konfirmáció hagyománya a 17. században, Németországban alakult ki. Magyarországon a 18. század közepétõl terjedt el általánosan. Polgári értelemben 18 éves korától számít nagykorúnak valaki. A gyülekezeti tagság szempontjából ez a határ a konfirmáció. Ünnepélyes keretek között a gyülekezet nagykorú tagjává fogadják a gyermekeket, akik ezután részesülhetnek a szentségében.
Mit jelent a konfirmáció szó? Az egyházi szóhasználatban bizonyos kifejezéseket olyan magától értetõdõ természetességgel használunk, miközben más egyházakhoz tartozók, vagy nem vallásos emberek valószínûleg azt sem tudják, mit jelent. Kérdés azonban, vajon mi, akik használjuk, valóban tudjuk-e, mit takar az a bizonyos kifejezés? Ha megkérdeznének felõle, vajon tudnánk-e érthetõen válaszolni, vagy csak azt hisszük, hogy tudjuk, mirõl beszélünk? Ilyen szó a konfirmáció is. Maga a szó latin kifejezés, jelentése: megerõsítés, hitünkben erõsít meg minket Isten.
Miért pont pünkösd elõtt konfirmálunk? Az Úr Jézus mennybemenetelének ünnepét mi magyarok Áldozócsütörtöknek nevezzük. A szó második felének eredete egyértelmû, hiszen ez az ünnep húsvét után 40, illetve pünkösd elõtt 10 nappal van, s ez a nap mindig csütörtökre esik. A szó elsõ fele pedig abból a régi katolikus hagyományból ered, hogy ezen az ünnepen lettek a katolikus vallásban a gyermekek elsõ-áldozók.
A konfirmáció bevezetésével református egyházunkban is sokfelé gyakorlat lett az áldozócsütörtöki konfirmáció, de mivel a kommunizmus idején és azóta is munkanap és iskolai nap, legtöbb helyen áttették vasárnapra.
Rejtvény A fõsorban a Heidelbergi Káté mellett használatos ……………hitvallás található. Meghatározások: 1. 1Kor. 13,13: „Most azért megmarad a hit, ….. és a szeretet”. 2. Híres apostol, 13 levelet írt a hívõknek, pedig valamikor gyûlölte õket. 3. Ebbe teheted bele a pénzt, amit a templomba hozol. 4. A hangszerek királynõje, biztos van a te templomodban is. 5. Ebbe ültök, ha vasárnap a 7. számú megfejtés prédikál. 6. Csak a katolikus és ortodox templomban található festett kép, melyet bibliai történetek ábrázolására használnak. 7. Õt hallgatod a templomban, ld 4. megfejtés. 8. Szava hívogat az istentiszteletre, de ez újság nevében is benne van ez a szó. 9. Az úrvacsora nélkülözhetetlen kelléke, melybe nem lehet kenyeret tenni. 10. Amirõl eddig szó volt, az leginkább ebben az épületben zajlik, nem lakás, és az egerek itt nagyon szegények. 11. Ezen az ünnepen várjuk a locsolókat. 12. Konfirmációra ebbõl tanulunk. 13. Katolikus templomokban jelen van, de Ábrahám is épített ilyet.
Tudtad-e hogy, A Heidelbergi Kátét 1563-ban írta Ursinus Zakariás és Olevianus Gáspár. Még abban az évben ki is nyomtatták. Elsõ magyar fordítása 1577-bõl való. Magyarországon 1630 óta használták az iskolákban, határozat született róla, hogy „a Heidelbergi Kátét hétköznapokon, a reggeli órákon mindennap könyv nélkül el kell mondani”. A felsõbb osztályokban latinul tanították. Sok nyelvre fordították le, érdekes mozzanata a kátéfordításnak, hogy 1648-ban I. Rákóczi György román nyelvre is lefordíttatta. Az 1700-as évektõl a Kátét templomban is magyarázzák, ún. kátés istentiszteleteken, ezért van a Káté 52 úrnapjára felosztva. Magyarországon a Biblia mellett ez volt az 1600-1700-as években a legtöbbet olvasott könyv.
A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYÜLEKEZETI LAPJA
7. oldal
HARANGSZÓb
EGYHÁZI HÍREK A NAGYVILÁGBÓL A Kálvin jubileum-elõkészítése Genfben. 2009-ben lesz Kálvin születésének 500. évfordulója. Az évforduló méltó megünneplésének nemzetközi elõkészületei is megkezdõdtek. Április 15-19 között Genfben a John Knox Nemzetközi Központban, a Svájci Protestáns Egyházak meghívására, nemzetközi teológusok és egyházvezetõk részvételével elõkészítõ tanácskozást tartottak. Mintegy 55 református teológiai professzor és egyházvezetõ tanácskozott április 15-19 között Genfben arról a témáról, hogyan és miként ünnepeljük Kálvin örökségét 2009-ben. Ennek a tanácskozásnak az volt a célja, hogy összegyûjtse azokat a legjellegzetesebb tanításokat, amelyek Kálvin nagy teológiai munkásságából a legjellemzõbbek, és felhívja a református világ és nemcsak a református világ, hanem a közvélemény figyelmét a Kálvin évforduló jelentõségére. 240 éves a kijevi protestáns gyülekezet. Az EKD (=Németországi Protestáns Egyház) elnöke, W. Huber püspök látogatást tett a kijevi protestáns, többségében evangélikus híveket magában foglaló gyülekezetben. Az ukrán fõvárosban 240 évvel ezelõtt volt az elsõ protestáns istentisztelet, 150 évvel ezelõtt szentelték fel a Szent Katalin templomot. Huber püspök március 18-án adta át az EKD elnökségének testvéri áldáskívánásait és köszöntését az ünneplõ gyülekezetnek. „Újra meg kell tanulnunk, hogy Ukrajna Európához tartozik“ vélekedett közösen a német protestáns püspök és az ukrán görög-katolikus egyházi vezetõ, a kardinális-érsek Lubomir Husar. A német egyházi vezetõ találkozott vezetõ egyházi személyiségekkel az orosz ortodox egyházból, a római katolikus egyházból és meglátogatta a Babiy Yar emlékhelyet, ahol elhelyezte az emlékezés koszorúját a tömeggyilkosságok zsidó és hadifogoly áldozatai tiszteletére. A Földön minden harmadik ember keresztyén. A Földön minden harmadik ember keresztyén, viszont minden ötödik muszlim. Az évenkénti növekedés mértéke a keresztyénségben 1,2%, az iszlámban viszont ennél valamivel több, 1,8% derül ki abból a felmérésbõl, amit az amerikai vallásstatisztikus, Todd Johnson tett közzé. A kutató a Massachusetts Államban található South Hamilton Gordon-Conwell Teológiai Szemináriumának tanára. A 6,6 milliárd ma élõ emberbõl 2,2 milliárd keresztyén, 1,4 milliárd a muszlimok száma. Õket a hinduk követik 888 millióan, majd a buddhisták következnek 386 millióval. A szikhek száma 26,2 millió, a zsidóké 15,2 millió. 1,8 milliárd embert még nem ért el az evangélium, azaz még nem ismerkedtek meg a keresztyénséggel még az információ szintjén sem. A keresztyénség gyors terjedésének változatlanul Afrika a terepe. Iszlám ima a cordóbai katedrálisban? Még az elmúlt karácsony elõtti idõszakban a spanyol muszlimok levelet írtak a pápának, hogy engedélyezze az ország muszlimjai számára imaidõikben a cordóbai katolikus katedrális használatát. Évszázadokkal ezelõtt ugyanis a katedrális eredetileg mecset volt. A pápa ezt a kezdeményezést ugyanúgy elutasította, mint a spanyol püspökök. Úgy gondolták, hogy ezzel az ügy elintézõdött. De messze nem ez a helyzet. Iszlám törvények szerint ugyanis az az építmény, ami egykor mecset volt, az idõk végezetéig iszlám marad, még akkor is, ha idõközben más tulajdonosai, pontosabban használói vol-
tak is annak. Ezért naponta azt követelik a muszlimok, hogy legyen szabad bemenetelük a mecsetbe - állapítja meg a Los Angeles Times szemleírója. Viszont hozzáteszi: az isztambuli Hagia Sophia egykoron keresztyén templom volt, a damaszkuszi Omajjad-mecset helyén eredetileg szintén keresztyén templom állt. Törökország nem enged keresztet az örmény templomra. Törökország a kelet-anatóliai Vanban restaurált Szent Kereszt örmény templomra nem engedi felhelyezni a keresztet - közölte a török külügyminisztérium. Indokként azt hozzák fel, hogy a templomot kulturális mûemlékként restaurálták és nem istentiszteleti célra használják, hanem kiállításra. A híres isztambuli Haghia Sophia ilyen megfontolásból nem ékeskedik kereszttel. Vannak emlékek arról, hogy a 10. században épített örmény templomon a 20. századig a kereszt is ott volt. A török külügyminisztérium visszautasította az örmény pátriárkának azt a kérését is, hogy évente egy alkalommal tarthassanak istentiszteletet az õsi templomban. A 20. századig a keresztyének Törökországban mintegy 30%-ot tettek ki, jelentõs vallási kisebbséget alkottak. 1895-1920 között viszont a török mészárlások következtében több, mint egy millió örmény keresztyén vesztette életét. Ma az országban alig több, mint 100 ezer keresztyén él. Három keresztény torkát vágták el Törökországban. A Törökország délkeleti részén fekvõ Malatya városában követelt áldozatokat a szélsõségesek támadása. A kiadó különféle keresztény kiadványokat, Bibliákat és feszületeket forgalmazott. Ezzel azonban heves tiltakozást váltott ki, muzulmán szélsõségesek már többször megfenyegették. A támadók behatoltak a kiadó épületébe, majd a harmadik emeleten található irodában megkötözték az áldozatokat, majd elvágták a torkukat. Mindössze egy ember élte túl a támadást, õ kiesett (vagy kilökték; ezt még nem derítették ki a hatóságok) az ablakon és súlyos sérüléseket szenvedett. Törökország EU tagsága nagyban függ a vallásszabadság megteremtésétõl és az iszlám radikalizmus visszaszorításától. Az „irgalom hajói“ ezreket gyógyítanak. 1978 óta hajóznak a világ nagy vizein az angliai alapítású keresztyén irgalom hajói, s amerre csak megállnak, gyógyítják, mûtik a betegeket. Eddig már több, mint 1,5 millió esetet láttak el, 300 millió fontnál is nagyobb értékben. Nelson Mandela, a korábbi dél-afrikai elnök így írt ezekrõl a a hajókról: „Üdvözlöm az „irgalom hajóinak“ látomását és misszióját, s kérem, vegyenek be azok közé, akik imádkoznak szolgálatukért“. A hajó ezekben a napokban az afrikai Benin partjainál gyógyítja a betegeket. Erõsödõ egyiptomi keresztyénség. Az egyiptomi lelki mezõk készen állnak az aratásra, annak ellenére, hogy évente ezrek térnek át a névleges keresztyének közül az iszlámra. Viszont a hûséges keresztyének közül most több, mint 20 ezren sajátos kezdeményezésbe fogtak: nõk támogatnak nõket, segítik õket munkához, keresztyén nevelési programot mûködtetnek, temetési és egyéb alkalmi segélyeket gyûjtenek és osztanak szét rászorulók között. Egyiptom 79 millió lakosából 10% a keresztyének aránya. A közel 8 millió keresztyénbõl 90% kopt ortodox keresztyén. Minderrõl az Open Doors nem-
zetközi keresztyén segélyszervezet tájékoztatta a közvéleményt. Indonéz terror keresztyén pápuák ellen. Az indonéz hadsereg ismét keményen lép fel a pápuák ellen: etnikai tisztogatásba kezdett a keresztyén pápuák között. A 20. század során a pápuák elfordultak okkult kannibalizmusuktól és keresztyén hitre tértek. Õket az amerikai és az ausztráliai hittérítõk vezették el Krisztushoz, fõként az USA Missziós Légitársasága segítségével. A világ legnépesebb muszlim országában gyakran történnek kihágások a keresztyének kárára, de ezt az ország (muszlim) törvényei nem büntetik. A pápuáknak 1969-ben Indonéziához történt csatolásával kezdõdtek el a diszkriminatív lépések. Az USA, amelyik geopolitikailag és gazdaságilag is jelentõs partnere Indonéziának, már többször figyelmeztetett arra a genocídiumra, ami mindenféle nemzetközi és humanitárius elvvel és joggal ütközik. Megsebesült Irakban Billiy Graham unokája. A világszerte ismert baptista evangélizátor, Billy Graham egyik unokája, Edward Graham százados, aki katonai szolgálatot teljesít Irakban, hátán, kezén és lábán gránátszilánkoktól sebesült meg. A sérülések nem életveszélyesek. A 27 éves katona állapotáról közelebbi információk nem állnak rendelkezésre. Az elsõ fûzfa- és ökotemplom. Megkezdõdtek Bajorország elsõ protestáns fûzfa-, illetve ökotemplomának építkezései. A 300 fûzfavesszõbõl épülõ „zöld templom“-ban nem lesz sem kõ, sem beton. A felszentelést május 17-én tervezik, Krisztus mennybemenetele ünnepén. Úgy tervezik, hogy két évig használják a templomot, amíg a fûzfavesszõk teljes mértékben megnõnek. A mintegy harminc méter hosszú templomhajóban 120 látogatónak lesz helye egy idõben. Ennek az építménynek a mintaadója a rajnapfalzi Kaiserslauternben található. A bajor protestáns ifjúsági egyesületek szervezik a fiatalokat az építéshez, s azt tervezik, hogy az élõ templom a találkozás, a hit és a növekedés helye lesz. Miért legyen bibliaismeret az állami iskolákban? Politikusok, pedagógusok és tudósok egy véleményen vannak a Time magazin legújabb száma szerint abban, hogy a diákoknak átfogó, alapos képzésre van szükségük. Ehhez pedig hozzátartozik a bibliaismeret is. A világhírû magazin vallási szerkesztõje, David van Biema szerint kétségen felül áll, hogy a Biblia a legbefolyásosabb könyv, ami valaha is létezett. Nem csak a legtöbbet vásárolt könyv, de a könyvek könyve és a bestsellerek bestsellere is évrõl évre. Sõt: a diákoknak jól kell ismerniük a Bibliát, hogy az USA történelmében is kiigazodjanak. Hiszen Abraham Lincolntól Martin Luther Kingig, sõt egészen a mai amerikai elnökig a Bibliának meg van a komoly szellemi-nyelvi befolyása. A nagyon lapos mai világnak a Biblia adja meg a mélység-dimenzióját - írja a szerkesztõ. Az USA-ban létrehozták a Közoktatási Intézményekben folyó Bibliaoktatás Nemzeti Tanácsát Észak Karolina Államban található központtal, melynek az a feladata, hogy bibliaismereti-oktatási anyagokat hozzon létre és terjesszen az iskolákban. Ezeket jelenleg már 37 államban alkalmazzák, de a tendencia tovább terjed. Összeállította: VISKY ISTVÁN
8. oldal
HARANGSZÓ
A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYÜLEKEZETI LAPJA
Egyház és nyilvánosság az új Európában Valószínû, hogy Önök is tanakodnak idõnként arról, helyes-e, ha a sajtó gyakran foglalkozik egyházi kérdésekkel. Azt a szót használtam, hogy „tanakodnak”; nem feltétlenül vitára vagy akár szóváltásra, veszekedésre gondoltam. Mi sem veszítjük el a fejünket vagy a türelmünket, ha feleségemmel vagy a fiammal megtárgyaljuk: jó volt-e, hogy az újság beszámolt egy gyülekezeti eseményrõl, igazat adhatunk-e a tudósítónak, amikor a tények ismertetésén túl a véleményét is kifejti egy-egy tanácskozáson elhangzottakról vagy az ott született határozatról. Kissé már reszketõ kezünkben tartva az újságot, bennünk, idõsebbekben régi beidegzõdések kezdenek munkálni. Negyven év alatt megszoktuk, hogy az állami sajtókiadványokban csak kétféle módon írtak egyházhoz kapcsolódó hírt. Az ezerkilencszázötvenes években elrettentõ példaként szerepelt néhány – fõleg katolikus – pap. Nyilvánvaló, hogy politikai okokból akarták félreállítani, elhallgattatni, esetenként meg is semmisíteni õket, de olyan vádakat hoztak nyilvánosságra, amelyekkel morálisan igyekeztek lejáratni õket; bizonyítva egyúttal, hogy csakis a hivatalos egypárt neveli igazi (proletár-)erkölcsre a fiatalokat. A hatvanas évek közepétõl már azt kellett bizonygatni, hogy belsõ ellenségeit legyõzte vagy meggyõzte a rendszer; „a szocializmus építésében és a világbéke megteremtésében elkötelezett” egyházi szolgák hódolattól csöpögõ hûségnyilatkozatokat tesznek a nemzet legszeretettebb fia és lánya elõtt tisztelegve. 1989 vége felé a politikai tudományok szakértõi már jósolgatták, hogy Kelet-KözépEurópa országai között Romániában lesz a leggyorsabb és a leglátványosabb a kommunista rendszer bukása. Úgy szemléltették, hogy ha túlságosan messzire húzták egyik oldalra az inga végét, elengedése után annál nagyobb utat tesz meg az ellenkezõ oldal felé. Politikusaink látványos gyertyagyújtásától és keresztvetésétõl a hazai román sajtónak ateistából egy nap alatt ájtatos ortodoxszá válásáig valóban beigazolódott a politikai prófécia. A több mint másfél évtizednyi idõ alatt némi-
képpen pártokra és irányzatokra tagolódott mind a román, mind a magyar nyelvû hazai nyomtatott és elektronikus újságírás. Ez itt nem a reklám helye, így a napi- és hetilapok, idõszaki kiadványok címe nélkül utalok arra, hogy az egyházi sajtószolgálat termékein kívül olvashatunk erõsen államegyházi befolyásoltságú román újságot, olyan magyar napilapot, amely a magyar történelmi keresztyén egyházak és a zsidóság naptárát, ünnepeit feltünteti, és napi evangéliumot is úgy közöl, hogy vele egyetlen olvasót se bántson meg. Láthatunk viszont olyant is, amely magyar nyelven ír ugyan, de abban a határon túlról ismerõs hangnemben, amelyiken úgy kell kiejteni a „magyar” szót, hogy „szélsõjobboldali”, és azt a szót, hogy „keresztyén” így: „antiszemita.” Ezek a sajtótermékek pedig mind rendszeresen foglalkoznak egyházi életünk eseményeivel. Egyikük megilletõdött tisztelettel, másikuk pimasz gúnyolódással, harmadikuk leplezetlen ellenségességgel. Egyikük tárgyilagosságra, pontosságra, részletességre törekszik beszámolóiban, másikuk nagyítóval is keresi a botrányként tálalható megnyilatkozásokat, harmadikuk sportot ûz abból, hogy szántszándékkal hibásan használja a katolikus és protestáns körökben más-más jelentésû kifejezéseket: misét ír istentisztelet helyett, szónoklatnak nevezi az igehirdetést, egyházkerületnek az egyházközséget. Azok a hívõ keresztyén emberek – aktív gyülekezeti tagok, egyházi tisztségviselõk, lelkipásztorok, teológiai képzettségû oktatók –, akik kényszerû hallgatás évtizedei után vagy a pályakezdés világra nyíló lehetõségeiben találkoznak a közlés vágyának ellenállhatatlan kísértésével, könnyen eshetnek csapdába. Írásaik megjelentetését sokszor ravasz számítással készségesen vállalják olyan sajtóorgánumok, amelyek megfelelõ szövegkörnyezetben, céljaikra alkalmas körítéssel használják fel a szerzõ szándékával éppen ellenkezõ álláspontjuk alátámasztására. Mindehhez hozzájárul az, hogy nem merünk elég kritikusan tekinteni mindarra, ami az európai kommunista rendszerek összeom-
lása és ezeket a rendszereket hûségesen kiszolgálók szerencsés feltápászkodása óta eltelt években Európából hozzánk beáramlott. Ha nem is kimondottan életmentõ, de legalább tekintély- és emberi méltóság-mentõ volt, talán ma is az, hogy nyugati polgárok használt ruháiban járhatunk, megunt számítógépein dolgozhatunk. De jut-e eszünkbe, hogy az adóalapból levonható jótékonyságukért mit várnak tõlünk cserébe? Például gyülekezeteinknek az õ elvilágiasodott életmódjukban természetesnek tûnõ, számunkra elfogadhatatlan elklubosítását, konfliktusmentes Európa megteremtése érdekében anyanyelvünknek és a használatára vonatkozó igényeinknek a gyors elfelejtését. A puszta tény, hogy ezek az elvárások Nyugatról származnak, még szakembert is képesek megszédíteni. Pedig semmiképpen sem lehet azonos kaptafára húzni még a Kárpát-medence magyar református egyházainak a mindennapjait sem, pedig például csak ezen a területen használatos az a szép magyaros református és unitárius lelkészi palást; a földkerekség minden más protestáns egyházában másféle szabásút hordanak. De Felvidéken szerepelnie kell református egyházunk nevében a „keresztyén” szónak, mert szlovákul a „református” jelzõ valami olyasmit jelent, mint a román katonai szóhasználatban: „leselejtezett”. Nekünk ragaszkodnunk kell örökölt egyházszervezeti rendünkhöz, mert olyan környezetben élünk, ahol a széljárás szerint változó történetírás azonnal kétségbe vonná egyházaink történetiségét és folytonosságát, ha elnöki vagy moderátori kormányzat váltaná fel az esperesek és püspökök irányítása alatt mûködõ testületeket. Talán még annyit errõl a tárgyról: amíg nincs itthon olyan érdekvédelmi szervezetünk, amelyik nemcsak vezetõinek a politikai hatalom révén biztosított gazdasági elõnyeit óvja, hanem magyarságunk kulturális autonómiájával is törõdik, hétköznap is és cselekedetekben is, nem csupán ünnepnapi megtapsolt nyilatkozatokban, addig ne hallgassunk a szájunk befogásáért globalizált angol nyelvû uniós paradicsomot ígérõ szirénhangokra. Vállalom a felelõsséget a zárómondatért is: akkor se, ha ezt abból a szép nyugati világból hazatért lelkipásztor-társaim ajkáról halljuk! DR. PÉTER MIKLÓS
Harangszó A népek szabadsága kopjafája (Folytatás az 5. oldalról)
csak egyetlen egy volt nálunk, de megígértük, hogy hazaérkezésünk után hozunk azt is. Isten szerencsésen hazavezérelt bennünket, ahol leányaim, Emõke és Zsuzsika azzal fogadtak, hogy távollétünkben még összegyûlt 80 ezer korona. Itt a csoda. Akkor felhívtam Ft. dr. Mikó Jenõt, az akkori Szlovákiai Református Egyház püspökét, hogy adjon nekem Bibliákat a fentnevezett összegért. Mikor megtudta, hogy hova kell, õ is ugyanannyit tett még hozzá, és az volt a kérése, hogy feleségével eljöhessenek velünk Kolozsvárra. Kolozsvár felé ismét három teherautóval indultunk. Egyikben Biblia-adományunk volt, a másik kettõ pedig élelemmel volt megpakolva. Idõközben tudomásunkra jutott, hogy Tõkés Lászlót kilakoltatták Temesvárról, minden személyes holmijukat tönkre tették, ezért aztán a családnak is vettünk, amire szüksége volt. A szlovák-magyar határnál engem már
nem állítottak meg, de a püspök úr autóját kezdték kipakolni. Ránézve a vámosnõre, felismertem õt, és elmondtam, hogy én már prédikáltam neki. Erre tovább engedte az autót. Így érkezett meg újra lelki és testi élelem Kolozsvárra. Szepsiben a református templom elõtt ennek tiszteletére kopjafát állítottunk, amelyiken Szepsi-Kolozsvár – a népek szabadságáért felirat áll. 2006. december 3-án aztán tele templomban köszönthettem a gyülekezet kedves vendégeit, ft. Tõkés László püspök urat és dr. Tõkés István professzor urat, Tõkés András tanárt, valamint Erdélyi Géza püspök urat. Tõkés István nagyhatású igehirdetése után Tõkés László bemutatta édesapja könyvét, A Második Helvét Hitvallás magyarázatát, amelyet a professzor úr 90. születésnapja alkalmából adtak ki újra. Az egybegyûlteket Bartl Károly Tamás Jászóvár apátja is köszöntötte és meghívta õket a 9 km-re levõ apátságba. Isten áldó kegyelme legyen mindnyájunkkal. GÁBOR LAJOS
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Gyülekezeti Lapja Kiadói- és Sajtóosztály vezetõje: Sándor Lajos Fõszerkesztõ: Csûry István Grafikai szerkesztõ: Radványi Károly Olvasószerkesztõ: Babes Ardai Erika Tördelõszerkesztõ: Kraftsikné Petrikó Ildikó Fotó: Gergely Károly Címünk: HARANGSZÓ szerkesztõsége 410001 - ORADEA - NAGYVÁRAD str. Moscovei nr. 14 Tel: 0259/43-46-64; Tel/fax: 41-60-67; Mobil: 0742/61-18-56 E-mail:
[email protected] www.kiralyhagomellek.ro Megjelenik kéthetente. Lapterjesztés a lelkipásztori hivatalokon keresztül történik. Meg nem rendelt kéziratot nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A szerkesztõség fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött kéziratokat szükség szerint átdolgozza. Lapszámunk szerkesztését és nyomtatását a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Szenczi Kertész Ábrahám nyomdája végezte Ára: 1 lej
