Harangszó A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYÜLEKEZETI LAPJA
● 2008. AUGUSZTUS XIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM
A KERESZTYÉNSÉGET NEKÜNK KELL „EXPORTÁLNUNK” EURÓPÁBA
HETEDIK KÜRTSZÓ
Deputációban
Ádám, hol vagy?
„A szülőhazám ad létjogosultságot a mandátumomnak”. Tőkés László az Európai Parlamentben
Lesajnált népi keresztyénségünk többletet jelent Európában – vallja Tõkés László püspök, aki szerint a kommunista ideológiai ateizmus és a nyugat-európai szekuláris vallástalanság együtt hat, egymást erõsíti. A független európai parlamenti képviselõ fõ céljának Erdély európai megjelenítését tartja. – „Európai ingázó lettem” – mondta egy korábbi nyilatkozatában. Mivel tölti idejét a több órás utazások alatt? – Nagyon szeretek utazni, mert olyankor viszonylag zavartalanul elmélyülhetek és szerteágazó programjaim sûrûjébõl vagy egy autó magányába, vagy a repülõgép olvasóasztalához kerülök, ahol minden esetben a következõ feladatokra, programokra készülök. Így aztán nem üresen repül el az utazási idõ, hanem a földrajzi utazással párhuzamosan egy szellemi és, ha tetszik idõutazást végzek, aminek nincs határa. – Brüsszelben mennyire tûnik kicsinek, távolinak és jelentéktelennek az erdélyi magyarság helyzete? – Éppenséggel fordított a helyzet. Nem Radnóti Miklós hazáról szóló versének (A költõ Nem tudhatom… címû versére utal a válasz – megj.: F.T.) repülõje magasából nézem az eltörpülõ Erdélyt, hanem ahogy leg-
utóbb is mondtam egy elõadásom alkalmával, mindig azoknak az embereknek a tekintetével találkozom a távolból, akiket képviselek és ott is Erdély viszi a prímet. Lényegében a szülõhazám ad létjogosultságot a mandátumomnak, képviselõségemnek. – Az egyetemügytõl a csángókérdésig, a kisebbségi nyelvhasználattól az autonómiáig több olyan meghatározó témát felvetett már az európai parlamentben, amelyekben a rendszerváltás óta nem történt kézzelfogható elõrelépés. – Az Európai Szabad Szövetség nagytudású elnökasszonya Nelly Maes fogalmazta meg a legtalálóbban, hogy ha egy európai parlamenti képviselõ mindenese akar lenni az ottani munkának, elveszõdik a szerteágazó témák sûrûjében, s miközben mindent akar, semmire sem jut. Tehát szinte kötelezõ minden képviselõ számára, hogy kiválassza a számára fontos munkaterületeket, témákat és azokban kell teljesítményre törekednie. Mikor kijöttem az elsõ néhány plenáris ülésrõl és kóválygott a fejem a szavazások és témakörök bõségétõl, világosan megfogalmazódott bennem, hogy ki kell választanom azokat a fontos ügyeket, amelyek sem nem haladják meg az emberi befogadó- és teljesítõképességemet, sem nem redukálják le a munkámat túlságosan. Ilyenkormán tájékozódtam négy, k betûvel kezdõdõ fontos ügyFOLYTATÁSA A 4. OLDALON
AZ EGÉSZ gyülekezetet megrendítő, könnyeket előcsaló igehirdetés közben merev arccal ül valaki, szeme se rebben. Istentisztelet végén a mellette ülő atyafi megkérdezte, hogy bírta érzéketlenül hallgatni ezt a gyönyörű prédikációt? EMBERÜNK ugyancsak közömbös, rideg választ adott: nem vagyok idevalósi… ELŐBB CSAK mosolyogtam a szellemességnek is beillő válaszon, szerény lélektani ismereteimből azonban hamarosan előbújt a már Salamon által is megfogalmazott igazság: „a szív tudja az ő lelke keserűségét, és az örömében az idegen nem részes“. (Péld 14,10). LÉLEKCSORBASÁG mindig előfordult, azonos hullámhosszon sem lehetünk mindig mindenkivel. Idegen barátunk talán nem érezhetett együtt a valamiért szenvedő gyülekezettel, vagy nem szokhatott hozzá a lélekbe vágó prédikációkhoz... Esetleg megkérgesedett a lelke, s már nem ismerte a „boldog sírást”. Ki tudja? Tény azonban, hogy sokan és sokféle ok miatt „nem idevalósiak” lettek mára. SORVADÓ templomlátogatásra panaszkodunk mostanság. Se szentség, se igény, se fegyelem, se bűnbánat, se segély, se támogatás nem tereli vissza elkószált bárányainkat a nyájba. Áldozat, szolgálat – templomba rekedt szép szavak –, a maradék dicséretére. Partizán–keresztyénség, privatizált keresztyénség, elmagányosodás, szektásodás… Hol vannak már azok az idők, amikor az istentisztelet után még elbeszélgettek a templom körül, egy hétig a vasárnapi igét és a gyülekezet gondjait tárgyalták az emberek. Világjelenségre hivatkozva belenyugodhatnánk, majd csak elküldi Isten az ébresztő szeleket…, elégedjünk meg magvetésünk utáni soványka búzafejekkel, hiszen már az Úr Jézus sem ígért százszor annyit... EGY-KÉT becserepesedett lelkű cinikust még el is viselnénk, de nagyobb a baj. Azokra gondolok, akik „kicsi fehér templomainkba” talán Karácsony este se ülnek már be, de lármás „egyházszakértők” lesznek, akik mindent „jobban tudnak”. Minap egy útszélről felvett utasom nem tudta, hogy hívják érmelléki faluja papját, de „pontosan” tudta, hogy lop, csal, tönkre tette a gyülekezetet… Pletykás bajkeverők kéztördelések közepette Békesség Istentől-t köszönnek, de lelkükben se egyik, se másik. Trianont emlegetni is kárhozatos papi politizálás, önkéntes firkászok hősködnek Tőkés László gyalázásában, átvilágítás ellen berzenkednek, akiknek soha nem kellett rettegniük sem besúgóktól, sem beszervezőktől. A szabad véleménynyilvánítás satnya SMS-ei futnak a képernyők alján és ízléstelen, névtelen internetüzenetek röpködnek a világhálón. NEMZETROMLÁS-rontás és egyházromlásrontás zajlik, de nem akarják érteni a „nem idevalósiak”. Valamikor a Szabad Európa rádió sípoló-recsegő zavartsága közben figyeltem fel egy igehirdetésben, Isten nem azért kérdezte a bűneset utáni embert az Édenkertben – Ádám, hol vagy? – mert nem tudta, hiszen előle elrejtőzni nem lehet, hanem atyai keserűséggel figyelmeztetett: Ádám, nem vagy a helyeden! BERECZKI ANDRÁS
2 Ha nincs kijelentés elvadul a nép, de boldog lesz, ha megfogadja a tanítást. (Péld 29, 18) A Biblia éve alkalmából a nyári konferenciákon, az ifjúsági táborokban, a vakációs programokban sok református magyar kutatja az Írást, keresi a választ arra, mit is üzen személyesen neki itt és most az Isten. A porosodó régi vagy új bibliák újra a figyelem középpontjába kerülnek, és velük együtt azok is, akik egykor Bibliát olvastak, megszerettették velünk az igehallgatást. Akik megtanították élni a bibliás hitet, mindenféle élethelyzetben, de azok is, akik ma hirdetik Isten igéjét, akik Isten szolgái gyülekezeteinkben. Rácsodálkozunk, hogy milyen nagy csoda, mekkora kegyelem az, hogy Isten kijelentette magát az ember számára. Hogy az embert megszólította és megszólítja ma is Igéjén keresztül, nemcsak egykor mentette meg az embert a haláltól, hiábavalóságtól, hanem ma is ez a Kijelentés a megmentés, a megváltás szava. Milyen nagy dolog az, hogy Isten nem hallgat ma sem. Hirdettetik az ige református gyülekezeteinkben, milyen nagy dolog az, hogy most szabadon lehet kapni Bibliát, olvashatjuk magyarul! Gondoltál-e már arra, mi lenne, ha nem olvashatnád anyanyelveden, ha egyáltalán nem ismerhetnéd meg a kijelentést?
SZEGLETKO
A LÉLEK CSENDJE
A megváltás szava Ez a példabeszéd azt üzeni nekünk, hogy akik a kijelentést nem veszik komolyan, elvadulnak, boldogtalanokká és másokat is megszomorítóakká válnak, akik megfogadják az isteni útmutatást, azok válnak boldoggá. Sokszor énekeljük azt, hogy az igének ne csak hallgatói, de meghallói, megtartói is kell legyünk. Ez a példabeszéd is arra figyelmeztet, hogy a nyitott szívvel, az engedelmességre kész lelkülettel olvasott ige tesz minket boldoggá, szelíddé. Amikor mi útkeresõkként kutatjuk azt, hogy merre induljunk, melyik útra lépjünk, mi is lenne a helyes, akkor Isten igéjében és az igehirdetésekben, személyes bibliaolvasásaink során megadja a választ; mindig a nekünk megfe-
lelõ idõben, helyen, módon. Aki komolyan veszi a neki szóló isteni kijelentést, az boldogan megy tovább, boldogan lép arra az útra, melyet Isten készített neki, aki pedig semmibe veszi Isten neki szóló üzenetét, saját magát teszi boldogtalanná. Az isteni kijelentés nélkül a lelkünk, az életünk olyanná lesz, mint a gondozatlan, magára hagyott, elvadult kert, omladozó ház, kiszáradt folyómeder. Az isteni kijelentés öntöz, táplál, felüdít, rendet rak, gondozottá ápolttá teszi a lelket, aki elutasítja, annak lelke elvadult, kiszikkadt, megüresedett, kiégett, giz-gazos. Életünk csak akkor boldog, ha olyan, mint a szép, rendezett, gyümölcsöt és szépséget árasztó kert, és boldogtalan, ha olyan, mint az elhanyagolt, gazdátlan, gyümölcsöt nem termõ kert. A nyári kikapcsolódás tartalmassá válik akár családi, akár baráti, akár gyülekezeti szinten, ha a személyes isteni kijelentést komolyan vesszük, ha úgy akarunk boldoggá válni és úgy akarjuk boldogítani egymást, hogy megtartjuk az igei tanítást, alávetjük magunkat Isten akaratának, úgy megyünk tovább, mint akiket Isten vezet és terel azon az úton, melyet õ jelölt ki. BALÁZSNÉ KISS CSILLA
HISZEM ÉS VALLOM
Krisztus adhat növekedést A Föld jelenlegi 6.677.563.921 lakosának kereken egyharmada keresztyén – közli egy egyesült államokbeli felmérés. Ebbõl 17 százalék római katolikus, 6 protestáns, 3,5 ortodox, 1,25 anglikán és más, kisebb egyházak tagjai. Bár a keresztyénség a világ legnépesebb vallása, és világszerte kiterjedt missziós munkák folynak, mégis a Föld népességéhez viszonyítva a keresztyének száma folyamatosan csökken. Amíg a Föld lakossága évente mintegy 1,25 százalék növekedéssel bír, addig a keresztyénség csak 1,12 százalékkal növekszik, az iszlám 1,76 százalékos növekedésével szemben. A keresztyénekhez viszonyítva ugyanis, az iszlám nemzetek születési arányszáma jelentõsen magasabb. Vagy talán más okai is lehetnek a keresztyénség csökkenésének? Például az erkölcsök fellazulása, az istenhit csökkenése, a hagyományok feledése? Feltehetõen ez is hozzájárul, bár önálló beismerésre lenne szükség. Sokan vannak, kik nem is értik a kérdést: És te miért neveztetel keresztyénnek? (Heidelbergi Káté 32. kérdése) Azért, mert hit által Krisztusnak tagja és így az õ kenetének részese vagyok, azért, hogy az õ nevét valljam, magamat neki élõ hálaáldozatul adjam, és hogy
Harangszó
ebben az életben a bûn és a Sátán ellen szabad lelkiismerettel viaskodjam, az élet után pedig az örökkévalóságban Krisztussal minden teremtményen uralkodjam. A magyar szóhasználatban kétféleképpen mondjuk a keresztyént: a római katolikusok kereszténynek, mi protestánsok keresztyénnek mondjuk. Egy biztos: mindannyian Krisztus-követõk vagyunk és emellõl nem tágítunk! Krisztus ereje, békessége, szeretete, Szentlelke árad belénk, és segít nekünk Õszerinte élni. Természetesen nem tudunk teljes mértékben olyan lenni, mint Õ, de töredékes, bûnös földi módon mégiscsak próbálunk az Õ erejébõl és szeretetébõl táplálkozni oly módon, hogy másnak is juttassunk belõle. Ezért szükség az, hogy ne csak beszéljünk róla, hanem elsõsorban tegyünk valamit azért, hogy Õt ismerjék. Nem reklám kell, hanem jó életvitel példa gyanánt. Mert mit ér az, ha naponta beszámolót írok arról, hogy hányszor emlegettem
nevét, de igazából nem is próbálok úgy élni, mint Õ tanította? Mi haszna annak, ha szeretetemrõl áradozom, de mindig irigy, panaszkodó és pletykás vagyok? Mi jó abból, ha vasárnaponként eljárok templomba, de elkalandozom, vagy elszunnyadok a prédikáció alatt? Az Ige mindenkinek szól: Ti vagytok a világ világossága! Nem csak voltunk és nem majd leszünk. Most vagyunk. Ahogy P. Tóthné Szakács Zita Kik vagyunk mi? címû írásában fogalmaz: „Nem várhatunk másra, másokra, törvényekre, rendeletekre, alkotmányokra vagy éppen kormányokra. Csak mi lehetünk azok, akik fénnyel ragyogják be embertársaik életét, mert mi keresztyének vagyunk a világ világossága. Természetesen nem önmagunkért tesszük. Nem azért, hogy sziporkázzon sokszínûségünk, mint egy múlandó tûzijáték. Csakis Annak fényével ragyoghatunk, aki maga a Fény. S csakis azért, hogy az emberek „látván jó cselekedeteinket, dicsõítsék a mi mennyei Atyánkat!” Lehet így élni! Krisztus tagjaként gonosz ellen küzdeni és a siker koronáját magasba emelni. Így kell élni! Sötétséget bomlasztani, erkölcsöt erõsíteni, hagyományokat betartani és Krisztus által folyamatosan növekedni: hitben és számban egyaránt. ORBÁN LEVENTE
Harangszó
ESEMÉNY
3
Két zsoltároratórium a felvidéki Dobóruszkán „Igaz vagy Uram, ítéletedben,/ A vérszopókat õ idejökben/ Te meg nem áldod szerencséjökben,/ Hosszú életük nem lészen a földön.// Az igazakat te mind megtartod,/ A kegyeseket megoltalmazod,/ A szegényeket felmagasztalod./ A kevélyeket aláhajigálod.” Fanfárosan indítanak a zenekar rézfúvósai, hatalmasan zeng az összkar Kodály Psalmus-ának befejezõ szakaszában Dobóruszkán, s magam a dirigálás közben érzem a mágneses teret a történelmi atmoszférájú római katolikus templomban. Tõlem néhány méterre az egykori hõs egri várkapitány Dobó István szarkofágja áll, aki kortársa volt a Psalmus szövegírójának, Kecskeméti Vég Mihálynak. Akár még ismerhették volna is egymást. Dobó István a törökkel való döntõ ütközet után el is mondhatta volna hálaadó imádságként a fenti sorokat. Ha most megidézhetnénk õt, hitelesen emlékezhetne a várra özönlõ „vérszopók” hatalmas seregére, és az igazságosan ítélõ Isten megsegítõ kegyelmérõl tehetne bizonyságot. Dobóruszka, Dobó István szülõfaluja, a mai Szlovákiában, a szlovák-ukrán-magyar hármashatárhoz néhány kilométerre fekszik. A falu magyarsága büszkén õrzi nagy történelmi alakjának emlékét. Temploma 1500-ban épült, a szarkofág 1572-ben, Dobó István halálakor állíttatott. Június 28-án, egy héttel a koncertünk után az egri várkapitány földi maradványait újra temették. Szlovákia az idei esztendõt Eugen Suchon évnek nyilvánította, aki 100 éve született. Ez adta az ötletet Dr. Horkay Tamásnak, a nagykaposi Mûvészeti Alapiskola igazgatójának, hogy egy nagyszabású Összefogás-hangversenyt szervezzen. Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus-a mellett elhangzott Eugen Suchon Kárpáti zsoltára. A tervekrõl és a megvalósításról maga így nyilatkozott: „Itt volt elõször a Bartók-, majd a Kodály- s végül a Suchon-év, a százezrek álmát megvalósító schengeni bõvülés, az Ung-vidéken lassan megerõsödõ zenei élet, személyes élmények és tapasztalatok. S talán a tudatalatti törekvés, végre a figyelem központjába állítani e szegény, elfeledett vidéket, a „keleti végeket”. Kétségtelenül ritkaságszámba megy oratoriális mû vagy akár szimfónia elõadása egy kisközségben. De vajon miért csak egy nagyváros (elsõsorban fõváros) lakossága ismerheti meg a zene mûvészetének csúcsait? S vajon mi lehetne méltóbb szimbóluma az együvé tartozás és szolidaritás gondolatának, mint ez a valóban történelminek nevezhetõ koncert, ahol elõször hangzanak fel egymás után a nagy magyar, illetve szlovák zeneszerzõ zseniális, nagyszabású zsoltárkompozíciói? Három ország határán négy ország és három nemzet amatõr és hivatásos mûvészei fognak most össze egy nagy és nemes ügyért – az Összefogás Hangversenyén.”
Négy ország és három nemzet amatőr és hivatásos művészei fogtak össze egy nagy és nemes ügyért. A dobóruszkai Összefogás Hangversenye
A Kodály-oratórium elõadói voltak: a fiatal, tehetséges tenorista Potyók Dániel, a Partiumi Keresztény Egyetem vegyeskara Nagyváradról (karigazgató Brúgós Anikó), a Miskolci Bartók kórus (karigazgató Sándor Zoltán) és a Debreceni Kollégiumi Kántus. Suchon Kárpáti zsoltárát a szlovák Nemzeti Színház kiváló tenoristája Michal Lehotsky, és a hivatásos énekesekbõl álló Szlovák Filharmónikus kórus szólaltatta meg Korolenko Ilona vezényletével, aki a mindkét mûvet kísérõ Kárpátaljai Filharmónikus Zenekar vezetõ karmestere Ungvárról. A zenekarban nagyszerû ifjú hangszeres kísérõk mûködtek közre Lembergbõl, Kassáról, Sátoraljaújhelyrõl. A koncertet anyagilag támogatták: a Szlovákiai Kulturális Minisztérium, a Magyar Köztársaság Pozsonyi Kulturális Intézete, Kassa, Nagykapos önkormányzata. A fõvédnök Ján Figel, az Európai Bizottság tagja volt. Eugen Suchon Kodályhoz hasonlóan a szlovákiai zenepedagógia vezetõ egyénisége, egyetemi oktató és egy újszerû akkordelmélet kiötlõje volt. Ifjú korától hatalmas szorgalommal, nagyrészt autodidaktaként tornázta fel magát a modern szlovák zene elsõ egyéniségévé. A Kárpáti zsoltár mûfaját tekintve inkább zsoltár-szimfónia, mint zsoltárkantáta. A három részbõl a két szélsõben a kórus, míg a középsõben a drámai tenorszóló játssza a fõszerepet. Ivan Hrušovský szerint a Kárpáti zsoltár a szlovák kantátairodalom csúcs. Amikor Jaroslav Zatloukal morva költõ A polonyini szél címû versgyûjteménye a zeneszerzõ kezébe került, nagy hatást gyakorolt rá az utolsó, Kárpáti Zsoltár címû költemény, a Kárpátok népe nyomorának vádirata. Suchon saját hazájának sorsát látta benne megénekelve. (…) Zatloukal versének szinte minden szava, minden gondolata vádat emel a nép hallatlan megaláztatása és nyomora ellen, megénekli a halálra gyötört nemzetet, de a sorok mögül az ellenállás és tiltakozás hangja szûrõdik ki. Suchon megzenésítése még inkább kifejezésre juttatja a
költemény panaszos jellegét, de annak szociális, dacos hangját is aláhúzza. A mû õsbemutatója 1938. március 17-én volt Pozsonyban.” Az 1923-ban bemutatott Psalmus hungaricus-ról a tudós könyvtárigazgató Prahács Margit 1944-ben a következõket írja: „Kodály Zoltán elévülhetetlen dicsõsége, hogy ilyen alkotásra az a nemzet mutatott példát, amely a háború legnagyobb megcsonkítottja és mártírja volt: a magyar… A kifejezésnek milyen mélyrõl szakadó ereje és õszintesége kellett ahhoz, hogy boldog, gazdag országok, a magyar szenvedésektõl olyan távolálló népek megrendülve figyeljenek fel a Magyar Zsoltár hangjaira, és megérezzék a benne rejlõ nemzeti tragédiát. Valóban ez a mû sohasem születhetett volna meg az elõzõ korszak békés, nyárspolgári, önzõ légkörébõl. Ez csak a háborús szenvedéseibõl, trianoni porbasújtottságából felemelkedõ magyar lélek legmélyérõl szakadhatott ki, ahol minden egyéni eltûnik egy nagy közösség sorsának egységében. A Psalmus hungaricus nemcsak örök mûvészi érték, hanem a magyar nemzet egyik legnagyobb szellemi kincse is. Mert ez rázta fel a magyar lelket aléltságából, ez tanította meg újra hinni egy jobb jövõben.” A dobóruszkai Összefogás Hangverseny szép példáját adta a bartóki vezéreszmének, a népek testvérré válása gondolatának. BERKESI SÁNDOR
DOBÓ ISTVÁN (1500k. - 1572). Felvidéki nagybirtokos nemes, a mohácsi csatát követően a két király küzdelmében végig Ferdinánd pártján állt. 1549-től az egri vár kapitányaként teljesített szolgálatot. Az 1552. évi török ostrom alkalmával tette ismertté a nevét, amikor az egyenlőtlen erőviszonyok ellenére meg tudta védeni a várat. Ferdinándtól Déva és Szamosújvár várát kapta jutalmul, majd 1553-ban az uralkodó erdélyi vajdává nevezte ki. 1556-ban, amikor Erdély ismét elszakadt Magyarországtól, elveszett birtokai helyett Léva várát kapta meg.
4
DEPUTÁCIÓBAN FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL
ben, mint a keresztyénség, a kommunista múlt, a kisebbségi kérdés és a kulturális ügyek. Utóbb a frakcióválasztás nyomán még két fontos téma ugrott be: a környezetvédelem, ami jól összehangolódik a keresztyén tájékozódásommal, másfelõl pedig a vidékfejlesztés, regionalizmus, agrárium kérdése. Mivel a romániai választások megkésve történtek, alig maradtak olyan, számunkra kedvezõ bizottsági helyek, amelyek megfelelnek az erdélyi viszonyoknak, másfelõl a mi érdeklõdési körünknek. Olyan munkát szeretnék végezni a felvázolt területeken, hogy ha netalán tovább folytatnám az európai parlamenti képviselõséget, akkor legyen mit folytatnom, vagy ha más lép a nyomomba, akkor számára is legyenek folytatható ügyek. Be kell vallanom, hogy ebben a népes európai parlamentben az embernek a része porszemnyi: 800 képviselõ között egyperces hozzászólási lehetõségekkel. Egy ilyen kiterjedt közösség porszemnyi tagjaként nagyon nehéz a tematikánkat egyáltalán megszólaltatni. Ki kell harcolnia egy európai parlamenti képviselõnek a helyét, érvényesítenie kell az elképzeléseit, a politikai akaratát és lehetõségeit. Ehhez mindenképpen hosszabb idõre lenne szükség, mint amit ez a másfél esztendõs csonka idõszak biztosít. Olyan témaköröknek vagyok a gazdája, amelyek háttérbe szorulnak az európai parlamentben. Európában a keresztyénségrõl és a kommunizmusról beszélni egyet jelent az árral szemben való úszással, ezért rendhagyó figyelem irányul mind az idevágó megnyilatkozásaimra, mind ezekre a témakörökre. – Református lelkészként és püspökként milyennek látja a mai – sok esetben csupán idézõjelbe tett – keresztyén Európát? – Eszembe jutnak a kommunista idõk, mikor áhítozva gondoltunk a nyugati szabad világra és szinte ünnepeltük azokat a keresztyén egyházi személyeket, akik meglátogattak bennünket, szoros szekuskísérettel a hátuk mögött. Eszembe jut, mennyire eszményítettük az amerikai lehetõségeket, és milyen sokat jelentett számunkra, hogy az Egyesült Államok elnöke baptista vagy pedig gyakorló keresztyén. Milyen nagy tekintélye volt elõttünk a hollandiai, a németországi vagy a svájci református egyháznak, és hogy felnéztünk a Reformátusok Világszövetségére... És akkor az ember kimegy oda és egyre jobban megerõsödik benne, és bennem is annak a tudata, hogy nem úgy állunk a keresztyénséggel, mint a gazdasági importtal. A keresztyénséget nekünk kell „exportálnunk” Európába. Ha van, ami többletet jelenthet a részünkrõl Európában, akkor az éppen a mi lesajnált népi keresztyénségünk. Mondom ezt az individualisz-
KÉPVISELET tikus keresztyén irányzatok elvakult hívei felé is. Igen, büszkéknek kell lennünk arra, ami egyedül itt maradt fenn, Nyugat-Európához viszonyítva. Hitünk hagyományaira, frissességére, igeközpontúságára és gyakorlatára. Éppen ezért az elsõ pillanattól fogva azt tûztem ki célul, hogy beindítok egy Keresztyén Európát! elnevezésû programot, melynek körvonalai most alakulnak. De pusztán az a körülmény, hogy az ember a felszólalásai során idéz egy bibliai igét, vagy azt a keresztyén szellemiséget képviseli, amely létünk velejárója, már ez újdonságot jelent az Európai Parlamentben.
Tőkés Lászlót, 1989 decemberében betöltött szerepe kapcsán „történelmi személyiségként” üdvözölte az EP-képviselői között Hans Gert Poettering, az Európa Parlament elnöke, márciusi megbeszélésükön
Egy szekuláris Európába érkeztem, ahol nagyon zavarba esik egyik vagy másik képviselõ, ha megkérdezzük tõle, hogy milyen felekezethez tartozik, melyik templomba jár, hogy netalán konfirmált-e és ismeri-e a püspökét. Ha összehasonlítjuk a kommunista ideológiai ateizmust és a nyugat-európai szekuláris vallástalanságot, nehéz lenne eldönteni melyik a rosszabb, de sajnos együtt hatnak. Egy csehországi vagy egy magyarországi szocialista képviselõ adott esetben éppen olyan vallástalan, mint a nyugat-európai jóléti társadalomból érkezõ képviselõk. Egymást erõsítik a keleti és a nyugati típusú vallástalanság. Olyan európai belmisszióra lenne szükség, amely meghaladja nemcsak az én, hanem az egész képviselõtestület valamennyi keresztyén beállítottságú képviselõjének az erejét. – Akik ismerik, tudják hogy magasra teszi úgy önmaga, mint munkatársai számára a mércét. Saját tevékenységét mérlegelve, milyennek látja az eddigi, bõ féléves brüsszeli képviselõi munkáját? – Egy magamfajta kezdõ számára a képviselõség eltanulása is hosszú idõt vesz igénybe. Ezzel szemben, tekintettel a csonka ciklusom rövid voltára, felfokozott tenniakarással és a helyzetünkbõl fakadó magasszintû szolgálati követelménnyel mentem Brüsszelbe. Ha azt nézem, hogy csupán egy féléve vagyok ott, akkor azt mondhatom, hogy megtettem mindent, amit megtehet-
Harangszó tem. Viszont, ha a szûkre szabott idõhöz és lehetõségekhez képest kívánok komoly teljesítményt nyújtani, akkor csakis a szent elégedetlenség beszélhet belõlem. Mit meg nem kellene és lehetne tenni, már csak azért is, hogy Erdély megjelenüljön európai szinten, mert valahogy mi a periférikus országok között is a periférikus régió kategóriájába tartozunk. Jóformán nem tudnak rólunk, valahogy úgy tekintenek ránk, mint a vallástalan ember a misére és az istentiszteletre, nem tud különbséget tenni közöttük. Kis túlzással azt mondám, hogy Transznisztria és Transzilvánia neve összemosódik némely képviselõnek a tudatában. Ráadásul, ha még a trianoni traumát és a magyar történelmi veszteségtudatot is a hátunkon cipeljük, akkor végképp egy szent elégedetlenségnek kell hajtania bennünket – gondolok itt a többi képviselõtársamra is –, hogy megmutassuk magunkat és Erdélyt. – Nem egy ellentmondással, vagy akár abszurditással is találkozhatott az Európai Unióban. – A legsokkolóbb a keresztyénség Európaidegensége. Ott értettem meg igazából, hogy miért volt szükség éveken át arról vitatkozni, hogy kerüljön-e be a keresztyén örökség az európai alkotmányba. Kis túlzással élve, némelykor egy muzulmán kontinensen érzem magam az európai parlament padsoraiban ülve, ugyanis a másság és ezen belül a muzulmán hit nagyobb figyelemnek örvend, mint a mi keresztyén kultúránk. Természetesen itt nem a muzulmánok ellen beszélek, hanem összehasonlításként beszélek róluk. Fél év alatt már négy markáns muzulmán egyházi és politikai vezetõ tartott beszédet az európai parlament plénumán, ugyanakkor nyílt titok, hogy azért is körülményes XVI. Benedek pápát vendégül látni az európai parlamentben, mert egyes erõszakos és liberális beállítottságú csoportok tüntetéssel fogadnának egy pápalátogatást. Európaiként kétszeresen is magyarnak érzem magam, mert a magyarok szokták szégyellni a magyarságukat, letagadni vagy megaláztatást szenvedni érte. Európaiként pedig ugyanez az érzés tölt el, amikor keresztyén gyökereink ennyire háttérbe szorulnak. Mindenféle másság fontosabbá válik ebben az ultrademokratikus Európában, mint a saját identitásunk, saját gyökereink. – Kárpát-medencei dimenzióban gondolkodva, milyennek ítéli a magyarság jelenlegi helyzetét, jövõjét? – 1989-90-et tartom a viszonyítási pontnak, ennek a kérdésnek a vonatkozásában. Azt hittük 19 évvel ezelõtt, hogy elég, ha megszabadulunk a kommunizmustól és a diktatúra kényszerétõl. Úgy gondoltuk, hogy a magyarságot is a trianoni nacionalizmusokkal ötvözõdött kommunizmus tartja fogva. S erre láss csodát: 89 után nem is olyan sokkal tovább él a kommunizmus, meghökkentõ, újult erõvel támad fel a na-
Harangszó cionalizmus, és együtt haladnak tovább. Alapvetõen ez a nagy ellentmondás határozza meg magyarságunk mostani helyzetét. Most már nem foghatjuk a bajainkat a kommunista diktatúrára, nem háríthatjuk át a felelõsséget egyoldalúan a nagyhatalmakra és az idegenekre, vagy akár 45-ig visszamenve nem mondhatjuk azt, hogy fejünk felett gyülekeznek a bolsevizmus fellegei és semmi remény nincs a magyarság számára. 89 után kinyílt a világ, és ennek ellenére ott vergõdünk, ahonnan elindultunk. Egyre inkább a második rendszerváltozás szükségessége tudatosul bennem. Úgy gondolom, hogy a kommunista rendszerváltozás elsõ, formai fejezete lezárult: visszafordíthatatlanok a folyamatok; nem tér vissza többet a kommunizmus, viszont annál nagyobb a felelõsségünk és annál nehezebb a mi munkánk, mert ezt a „második félidõt” is le kell játszanunk, és bizony a mérkõzés a legtöbb esetben ekkor dõl el. – Az egyre inkább ránktelepedõ a globalizációval szemben nem tudunk megfelelõen védekezni. A többségi beolvasztás és a gazdasági egyenkultúra bedaráló, erodáló hatása közé került magyarság egyre kevésbé képes önazonosságából, gyökereibõl meríteni az megtartó erõt. – Úgy állunk ezzel, mint annak a betegnek az esetével, aki már évtizedek óta szenved, mondjuk valamilyen aszmatikus kórban, s a végén egy másfajta betegség viszi el. Mi a kommunizmusból vagyunk kigyógyulóban, erre ránkköszönt a globalizmus és cseberbõl vederbe esünk. Egy legyengült szervezetet talál az újabb betegség, és könnyûszerrel elbánik velünk. Ijesztõ, hogy a kommunizmus által meggyengült magyarságot mennyire telibetalálta a globalizmus. Itt nem integráció folyik tulajdonképpen, hanem globalizáció. A kettõ rendkívül hasonlít egymáshoz, valami olyasmi, mint a szabadság és a szabadosság közötti látszólag csekély különbség, de valójában óriási különbséget jelent. Fájdalommal látjuk, hogy népünk, amely a legsötétebb diktatúrában is képes volt megõrizni például a keresztyén hitét, magyar református önazonosságát, most teljesen ki van szolgáltatva, a nem egyszer keresztyén köntösben jelentkezõ nyugati eszmei áramlatoknak. Ez a külsõképpen tételezõdõ veszély: a globalizmus, az amerikanizmus, és minden ami ezzel jár, alattomosan és kecsegtetõ formában jelentkezik, éppen ezért nem tudunk védekezni ellene, mert eleve leszereli a veszélyérzetünket. Annál inkább szükség van a prófétákra és a kiáltó szóra a pusztában, mint ahogy Izráel népének a politeizmus kavargó, sokszínû, keleti világában nagyon nehéz volt megmaradni az egy, igaz Isten hitén. – Melyek jelenleg az egyházkerület prioritásai, kulcsfontosságú kérdései, illetve milyen helyzetben van az anyaszentegyház?
KÉPVISELET
5 posztkommunizmus viszonyai között továbbra is zsarolhatók és kénytelen kiszolgálni egykori gazdáikat. Most már késõ bánat, sajnos az elmúlt közel 20 év sok vergõdésének és úttévesztésének egyik legfõbb oka éppen ez volt: a román nacionalizmus, kommunizmus és titkosszolgálati beágyazottsága az egyházunkba. Nehéz volt ez túlvészelni, még mindig szembetaláljuk magunkat ezzel a helyzettel, ezért jelen pillanatban az egyik legfontosabb dolognak tartom az elõbb emlegetett egyházi rendszerváltozás összefüggésében a kommunista múlttal való szembenézést, tudományos igényû feldolgozását és a titkosszolgálati átvilágítást. Ha erre sor kerülhetett volna 90ben, akkor ma máshol volnánk és másképp beszélnénk.
Tőkés László a tavalyi, Budapesten tartott Árpád-pajzs díjkiosztó ünnepségen
– Elõbb az általános egyházi helyzetrõl szólnék. Véleményem szerint nem ment végbe az egyházban a rendszerváltozás. Nagyon sokan azt hitték, hogy amit régen az elnyomatás alatt végeztek, ahhoz képest most arról van szó, hogy a szabadság viszonyai alatt kell ugyanazt folytatniuk. Számomra is a rendszerváltozás után jó idõvel tudatosodó felismerés ez, hogy nem elég jobban és szabadon csinálni, azt amit régen a lehetõségek szûk korlátai között végeztünk, hanem gyökeresen újítanunk, változtatnunk kell az addigi egyházi szolgálaton. Teljes megújulásra, átalakulásra van szükség az egyházi mentalitásban. Erre jó esélyt kínál a fiatal lelkészek nemzedéke. Habár ott a baj az, hogy õk bekerültek az idõsebb nemzedékek folytonosságába és adott esetben nem az újdonságot hozták magukkal, hanem a régihez alkalmazkodtak, vagy pedig teljesen elrugaszkodtak a hagyományok világától. Egyszóval szervezeti, lelki rendszerváltozásra van szükség az anyaszentegyházban. Ami pedig a mi egyházkerületünket illeti, hadd válaszoljak e vonatkozásban egy napi idõszerûség jegyében. 18 évvel a diktatúra bukása után megvilágosodásszerûen rádöbbentem arra, hogy egyházkerületünk – de lehet más egyházak is így vannak vele –, teljesen alá van aknázva a múlt rendszer által. Ezen taposóaknák között lépkedünk már 18 esztendeje. Néhány kiugró esetbõl, valamint deduktív módon az egyházi élet bizonyos fajta lefojtottságából és abnormális megnyilatkozásaiból következtetni lehet arra, hogy még mindig jelen van a kommunista múlt, a titkosszolgálat, nemcsak a mentalitás, a rossz reflexek, a belénkidegzõdött félelmek és gátlások szintjén, hanem a régi rendszer örökségének hátramaradt hordozói, például a besúgók szintjén. Jónéhány olyan egyházi vezetõ ember mûködött vagy mûködik – a többségük már nyugdíjba ment, vagy az elõtt áll –, akik a
– Sok támadás érte önt az átvilágítás kapcsán. Nem könnyû leszámolni a múlt árnyaival. Milyen tanulságokat vont le ezekbõl a támadásokból? – Még a titkosszolgálati ügyeken is túlmutató jelenséggel van dolgunk. Gondoljunk itt a nagyváradi Lorántffy Gimnázium sportpályájának az ügyére, vagy a folyamatban lévõ gencsi ügyre. Egyfelõl ott húzódnak a háttérben a kommunista rendszer örökösei, volt kiszolgálói, ágensei, másfelõl, akik a háttérben mûködnek. Nem véletlen, hogy Constantinescu elnök mandátuma végéhez közeledve azt mondta, hogy elnöksége kudarccal végzõdött, mert legyõzte a Szekuritáté. De még fájdalmasabb, hogy mi magunk, akik áldozatai vagyunk a tartótisztjeinknek, a Szekuritáténak és a kommunista rendszerünknek, mi is hozzájuk idomultunk és valahogy úgy viszonyulunk hozzájuk, mint egykor a jobbágy a hûbérurához; még halála után is ugyanazok a magatartásformák és reflexek élnek a jobbágyivadékokban. Szinte cinkosságot vállalunk egykori elnyomóinkkal, életünk megnyomorítóival. Ennek tulajdonítható, hogy ahelyett, hogy kiállnának a magyarok vagy a reformátusok a gencsi ügyben, a Lorántffy Gimnázium ügyében, vagy örvendenének annak, hogy a Szekuritáté besúgóit leleplezzük, ehelyett egy felemás, zavaros fogadtatásban részesülnek ezek az ügyek. Két csoportot kell megkülönböztetnünk e tekintetben. Egyfelõl ott vannak a valódi cinkosok és a régi rendszer kiszolgálói, akik megbízatást kapnak arra, hogy összezavarják a képet, és mint egy névtelen véleményformáló csoport megmérgezzék az egyik internetes honlap olvasóinak a tudatát, és másfelõl különbséget kell tennünk a jobbágy mentalitású emberek között, akik még mindig nem tudták kinõni a kommunizmust. Ezekre épít a posztkommunista politikai osztály, ezeken alapul az Iliescu, Nastase, Markó-féle politikai vezetõknek a sikere és a hatalma. FÁBIÁN TIBOR
6
PRESBITER
Harangszó
16. NEMZETKÖZI PRESBITERI KONFERENCIA, BUDAPEST, JÚNIUS 26-29.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Presbiteri Szövetségének IV. konferenciája
Hit és erkölcs
(programtervezet)
„Világosság vagytok az Úrban, éljetek úgy, mint a világosság fiai.” (Ef 5,8) Az elmúlt idõszak kényszerû szünete után, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és a Magyar Református Presbiteri Szövetség (MRPSZ) közös erõfeszítéseinek köszönhetõen újra megrendezték a presbiterek nemzetközi konferenciáját. Egyházkerületünk, a maga csaknem ötven fõs küldöttségével, jelentõs súllyal képviseltette magát a rangos eseményen. Jelen volt a frissen megalakult erdélyi kerületi Presbiteri Szövetség küldöttsége is. A nyitó áhítatot Dr. Balla Péter, a KRE tanszékvezetõ tanára tartotta. Ezt követõen Dr. Szabó Dániel, a MRPSZ elnöke megnyitotta a konferenciát, majd a köszöntések következtek, határon túlról, társ szervezetektõl és az egyetemtõl. A Királyhágómelléki Egyházkerület részérõl László Kálmán, szövetségi elnök üdvözölte a jelenlévõket. A konferencia tematikájának (Hit és erkölcs) teológiai alapvetésével Dr. Szûcs Ferenc, a KRE rektora szolgált, érinte az etika keresztyénség elõtti normáit is, melyek az akkori világ kereteiben taglalták a „jó” és a „rossz” viszonyát, jó érzékkel döntve el, hogy mi a jó: az, ami a közösség egészének életét, javát szolgálja. Nagy Konstantin alatt a Tízparancsolat volt a hivatalos erkölcsi törvény – mondotta az elõadó – míg napjainkban a dolgok szétváltak s mára az erkölcs már magánügy lett, akárcsak a hit, olyannyira, hogy a ma embere számára csak a két vagy több „rossz” közötti választás „esélye” adatik meg. A rektor megerõsítette: ha Istent és Krisztus kizárjuk életünkbõl, akkor beáll az erkölcsi csõd. De a hit világa mellett a tények síkján is lehet érvelni: csupán egyetlen rab ellátása, az infrastrukturális háttér költségeivel együtt, horribilis pénzekbe kerül. Sokkal észszerûbb lenne tehát a prevencióra helyezni a hangsúlyt. Az elõadást beszélgetés követte. Vacsoraszünet után esti áhítat következett, majd filmvetítéssel ért véget a nap. A konferencia tulajdonképpeni elsõ munkanapja két elõadás köré szervezõdött: Erkölcs a munkában címmel, Pulay Gyula közremûködésével, illetve Bod Péter Ákos elõadásában: „Erkölcs a gazdaságban”. Dr. Pulay Gyula, az Állami Számvevõszék Fejlesztési és Módszertani Intézetének fõigazgatóhelyettese kifejtette: ha a munka találkozik az erkölccsel, akkor az könnyû és Istennek tetszõ lesz, és méltóságot kölcsönöz a munkavégzõnek. Sajnos azonban a mai viszonyok közepette, az alkotó munka helyett a sokszorosító munka került elõtérbe. Mondandójának végkicsengése mindazonáltal derûlátó. Úgy véli, hogy a globalizáció folytán az ember jelentõs szabadidõtöbblet birtokába jut, melyet családja javra
Téma: Politizáló egyház-imádkozó politikus. Helyszín: Érmelléki Egyházmegyébe bekelebezett Érmihályfalvi Egyházközség. Idõpont: 2008. szeptember 12-14.
Egyházkerületünk csaknem ötven fős küldöttséggel, képviseltette magát az eseményen. Képünkön a konferencia résztvevői
tud majd kamatoztatni, köszönhetõen a munka zömét elvégzõ motorizációnak. Bod Péter Ákos, a KRE professzora, pasaréti presbiter sajnos nem tudott részt venni az eseményen, elõadása szövegét Ritoók Pál olvasta fel. Mindkét elõadáshoz két-két korreferátum járult: Angyal Gábor vállalkozó kisiparos és dr. Szilágyi Sándor villamosmérnök, illetve Dr. Elter István vállalkozó és dr. Viczián Miklós villamosmérnök részérõl. A délutánt kiscsoportos beszélgetések töltötték ki, elõre felkért csoportvezetõkkel, míg az esti áhítatot követõen a résztvevõk Sántha Ferenc-Fábri Zoltán: Ötödik pecsét címû filmjét tekinthették meg. A konferencia második napjára a szervezõk szintén két elõadást ütemeztek be: Erkölcs a közéletben, valamint Erkölcs és nevelés címmel. Elõbbi esetben, Dr. Jan van der Graaf, a holland miniszterelnök személyi tanácsadója, a KRE díszdoktora elõadását távollétében szintén más olvasta fel. Ennek summája: legfõbb érték a humanitás és a hit. Nem önmagunkért vagyunk, hanem hogy a szeretet parancsát betöltsük. Az elõadást Pintér Elemér, Noszvaj polgármestere és Dr. Kálmán Attila gimnáziumi igazgató korreferátuma követte. Utóbbi idézte Sütõ András szavait: „az ember olyan, mint a gyümölcs; tömegben megromlik.” Dr. Komlósi Piroska pszichológus elõadását ugyancsak korreferátumok egészítették ki Pavletitsné Egressy Mária iskolaigazgató, valamint Victor István lelkipásztor részérõl. A reggeli és esti áhítatok szolgálatait Dr. B. Szabó István püspök, Dr. Nagy István, Varga László és Szilágyi Gábor lelkipásztorok látták el, míg a Budapest-Fasori Egyházközség vendégeiként a presbiterek gyülekezete Végh Tamás igei szolgálatát, majd Pálúr János orgonamûvész koncertjét hallgathatták meg. Ugyanitt ejtették meg a záróistentiszteletet, melyen Bölcskei Gusztáv püspök hirdette az igét és Végh Tamás ágendázott. A konferencia az állásfoglalás Dr. Ritoók Pál általi felolvasásával, valamint Szabó Dániel elnök zárszavával ért véget. Egyházkerületünk Presbiteri Szövetsége köszönetet mond a Magyar Presbiteri Szövetségnek a térítésmentes részvételi lehetõség biztosításáért, Isten gazdag áldását kérve a testvéri szövetség további munkájára. MUHARI ISTVÁN
Első nap, szeptember 12., péntek: 12,0014,00 Érkezés, ebéd 14,00-14,45 Nyitó istentisztelet Igét hirdet: Csűry István helyettes püspök 14,45-16,00 Köszöntések: Gellért Gyula, Érmelléki Egyházmegye esperese, Balázsné Kiss Csilla Érmihályfalvi lelkipásztor, Kovács Zoltán egyházkerületi-egyházközségi főgondnok, hazai és határon túlról érkezett vendégeink. Konferencia megnyitása: László Kálmán KREPSZ-elnök 16,0017,00 „A 21. század presbitere”. Előadó: Bogárdi Szabó István püspök 17,00-18,00 Az előadás megbeszélése 18,00-19,00 Kulturális program: Wass Albert: „Maradok töretlen hittel ember és magyar” 19,00-19,30 Esti áhítat: Gellért Gyula érmelléki esperes 19,30-20,30 Vacsora 20,30 Családoknál elszállásolás Második nap, szeptember 13., szombat: 8,00-8,45 Reggeli családoknál 9,00-9,45 Reggeli áhítat. Balázs Dénes érmihályfalvi lelkipásztor 10,00-10,45 Egyház és politika viszonya a Szentírás és Hitvallásunk szerint. Előadó: dr. Juhász Tamás, teológiai tanár 10,45-11,15 Megbeszélés 11,15-11,30 Szünet 11,30-12,15 Egyházi emberek részvétele a közéletben és a politikában. Előadó: Csép Sándor újságíró 12,15-13,00 Megbeszélés 13,00-15,00 Ebédszünet 15,00-15,45 Politizáló egyház – a múltban. Előadó: Dr. Hermán M. János előadó-tanácsos 15,45-16,30 Korreferátum: Sipos Gábor történész 16,3017,00 Megbeszélés 17,00-17,45 Politizáló egyház – a mában. Előadó: Tőkés László EP-képviselő 17,45-18,30 Korreferátum: Varga Mihály volt pénzügyminiszter, presbiter 18,30-19,00 Megbeszélés 19,00-19,45 Zenés áhítat – a nagyváradi kamarakórus előadása 19,45-20,30 Esti áhítat: Rákosi Jenő szentjobbi lelkipásztor 20,30-21,30 Vacsora Harmadik nap, szeptember 14., vasárnap: 11,00 Istentisztelet: Igét hirdet dr. Hegedűs László nyugalmazott püspök 12,30 Tiszántúli Egyházkerületi PSZ és a Királyhágómelléki Egyházkerületi PSZ, valamint az Érmelléki Egyházmegyei PSZ és a Békési Területi PSZ testvérkapcsolatának ünnepélyes megpecsételése.
Harangszó
MOZAIK
7
Két hajdúsági anekdota
FIRKA
Az ékes beszédû funerátor
Az igények nem módosíttattak
Aratás táján méltóságteljesen vonult a temetési menet Hajdúböszörményben a temetõ felé. A nap hetedmagával sütött. A menet élén az énekes gyermekek nyomán haladt a kántor és a funerátor. Böszörményben furenátornak mondták ezt a család megbízásából a temetést szervezõ személyt. Furenátorunk – hivatásának megfelelõen – ékes beszédû ember volt. Ezért imigyen tette meg javaslatát: „Kántor uram, nem kéjeleghetnénk át a hûvös ódalba?”
Az ékes beszédû böszörményi funerátor halottat jelentett a papnak. Imádságos temetést kért. – Jó gazda család az, prédikációs temetéssel is megtisztelhetné halottját – vélekedett a pap –, hiszen kitelne tõle az a stólatöbblet. Rávette a funerátort, hogy kérdezze meg a családot, nem gondolná-e meg magát. Már készült a prédikáció, amikor visszaérkezett a funerátor a válasszal, amit így adott a pap tudomására: „A szózat elhangzott, de az igények nem módosíttattak.” Közli: CSOHÁNY JÁNOS
Isten és a tudósok (2.) Amennyiben a klasszikus fizika, tudomány „titánjának” Isaac Newtont tekintjük, úgy Einsteint nyugodtan nevezhetjük egy teljesen új tudományos világkép pionírjának. John D. Barrow tudománytörténész szerint: „a newtoni tér és idõ abszolút változatlan, definiálatlan matrixokat képezett. A. Einstein megdöntötte ezt a statikus kozmológiai bázist és egy dinamikusat állított helyébe.” Newton úgy gondolta, hogy adva van a Mindenségben a térben elhelyezkedõ objektumok sokasága, ezek a kölcsönös tömegvonzás értelmében vonzzák-taszítják egymást, az idõ pedig folydogál „egyenesben” – mindent Isten teremtõi és gondviselõ geometriai arányrendje határoz meg. Einstein bebizonyította, hogy nem az égitestek és más anyagi képzõdmények az elsõdlegesek, hanem a tér szerkezete, az anyag csak az erõtér sûrûsödési pontja csupán. Einstein a teret gömbfelülethez hasonlítja, amelyik „kikacsintgat” a negyedik dimenzióba. A fénysugarak-terjedésükben „kanyarokat” vesznek, nem lineárisan haladnak, ez egyértelmûsíti a térnek véges, de határtalan voltát. Göngyölegekben, ide-oda görbülõ-cikázó jelenségözönben élünk és a tér relatív volta maga után vonja az idõ relativitását is, amirõl a tudós így írt: „Még nem jöttem rá, hogy mi emberek miért úgy képzeljük el az idõt, mint egy hátulról elõre felé tartó vonalat, amikor pedig minden irányba mehet, éppúgy mint más a világ rendszerében.”
A különbség nyilvánvalóan óriási Newton és Einstein világszemlélete és fizikai világképe között, de van valami, ami közös: az Istenben való feltétlen hit és bizalom. A cambridge-i tudós harmonikus világképe mögött ott tudta az isteni rendezõi elvet, a német tudós pedig, amikor érezte, hogy mindaz, amit õ felfedezett, csak egy vékony „szeletke” a dolgok egészében, akkor alázatosan a gomolygó-csavarodó, gömbölyödõ tér-idõ mögött és fölött lévõ Úrhoz fohászkodott. Dr. László Ervin, a Római Klub tagja, neves tudománytörténész így összegzi Einstein univerzumát: „Einstein háromdimenziós világegyeteme a maga végtelen negyedik dimenziós téridején belül egy tízmilliárd fényéves rádiuszban helyezkedik el.” Végkövetkeztetésként talán annyit vonhatunk le, hogy háromdimenziós, mindennapi kis világunkban jó számunkra az isteni rend jelenlétének a newtoni tisztelete és gyakorlata egyrészt, másrészt pedig túltekintve beszûkült életterünkön és a pillanatnyi-villanatnyi életidõnkön, segíthet nekünk spirituális-mentális „tágulásunkban” az einsteini világkép „érzése”, és az Örökkévaló iránti mély tiszteletünk teljesebbé lehet általa. Legyen dicséret, dicsõség, tisztesség és magasztalás a Mindenható Úrnak, teremtõ és gondviselõ Atyánknak.
OLVASÓLÁMPA
beszél, melyeket manapság az elkötelezett és felelõs közéleti emberek kiemelten kezelnek: reménység a reménytelennek tûnõ világban; kapott, de gyógyulni nem akaró sebek; mindent megfojtó, lélekölõ közöny; fenekestõl felforduló világ, ahol a jót gonosznak, a gonoszt pedig jónak mondják. A versek mögött felsejlik a szenvedõ prédikátor képe, aki a ránehezedõ irgalmatlan súly alatt nem roppan össze, karakteres hite nem veszti el a lényegét, nem lesz világfájdalmában elveszõ emberré. „A lét göröngyös kínját” bátran viseli, s kiderül, hogy lelkében nem keményedett meg, hanem érzékenysége odáig fokozódott, hogy versben talált enyhülést, feloldozást és erõt. Müller Dezsõ verseskötete vigasztalást, felüdülést és útmutatást nyújt egy olyan világban, mely azt hiszi, hogy „újra megússzuk, mint egykor Ninive”.
Fénylő arcú Isten Az egyházi vétetésû verselõk méltatlanul visszaszorultak, verseiket a kiadók ritkán vállalják fel, a „szakma” pedig lebecsüli õket. Az indok után hiába kutatunk, legfennebb csak sejteni lehet, hogy sem stílusukat, sem témaválasztásukat nem tartják korszerûnek, eléggé modernnek. Való igaz lehet, hogy az ezredforduló tömegkultúráján felnõtt nemzedék a versben is csak a show-mûsorokból ismert témákat, illetve azok stílusát tudja visszahallani. Így aztán jó versnek ismerik el a buta és indokolatlan exhibicionizmust, a közönséges és céltalan trágárságot is. Müller Dezsõ, vámfalui református lelkipásztor kötete ugyancsak idõszerû (a bemutatóról a 8. oldalon olvasható tudósítás – megj.: a szerk.). Olyan dolgokról
BOROS J. ATTILA
FORRÓ LÁSZLÓ
(Megjelent a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kiadásában, 2008-ban.)
A. L.
GONDOLATOK...
...A sorsról Átkozzuk vagy áldjuk, olykor hálásak vagyunk neki, olykor hibáztatjuk, s néha legszívesebben egy másikra cserélnénk. Nem lehet. Saját személyes történetünk, vagy ha tetszik sorsunk egyedi és megismételhetetlen, akárcsak testvérünké, anyánké, apánké, barátunké, szerelmünké, ellenségünké. Hozzon jót vagy rosszat, nem vehetjük le, mint egy kopott kabátot. Azonban kudarcainkat nem foghatjuk csak erre a megfoghatatlan, négybetûs fogalomra, és örömeinket sem kizárólag neki köszönhetjük. „Sorsod sötétlõ árnya közt/ Szent arca rejtezik” – énekeljük református templomainkban. Életünk történései mögött Isten „arcát” láthatjuk meg pillanatnyi figyelemmel. Az Õ keze mely vezet át a szakadékon, támogat a hegyi ösvényeken, és végigsimítja a megfáradtak homlokát. És Tõle kaptunk méltóságot és jogot ahhoz, hogy eldönthessük: hogyan tovább. Azt ugyanis, hogyan viszonyulunk életünk – ha tetszik, sorsunk – eseményeihez, csakis mi döntjük el. Megkaptuk a szabadságot arra, hogy összetörjünk, de arra is, hogy a legkeményebb csapás után is felálljunk, és folytassuk utunkat. Ha hason csúszva, ha térden állva, ha sebzett tagokkal, akkor is. Egy barátom arra tanított egykor: ha padlóra kerülök, maradjak pár percig fekve, és nézzek körül, mit vagy kit emelhetek fel majd magammal. Azóta ezt teszem, tudva, hogy eszköz vagyok a Leghatalmasabb kezében: ha sikerül segítenem, Õ cselekszik általam. Ha nem, a kudarc újabb tanítássá és erõforrássá válik: továbbmenni, mindig csak fölfelé. FRIED NOÉMI LUJZA
8
HÍRVIVO – ORSZÁG, VILÁG
TÍZ ÉVES ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓ A LORÁNTFFYBAN. Isten életünket megtartotta, bûneinket nem nézte, és a volt osztállyal találkozhattunk – mondhatta az a huszonegynéhány öregdiák, akik 1998-ban Nagyváradon végeztek a Lorántffy Zsuzsanna református középiskola humán szakán. A június 28-án délelõtt tartott osztályfõnöki órán majdnem minden osztálytárs megjelent elmondani az élete legmozgalmasabb idõszakát. Csak az áldott emlékezetû osztályfõnök, Kovács Péter magyar tanár hiányzott, aki nagyszerû és egyedi osztályt faragott annak idején az õ „csipikéibõl”. A találkozó áhítattal kezdõdött, és a diákok beszámolóin túl nem hiányzott belõle a tanárok beszámolója sem. Sokat változott az iskola 10 év alatt. 1998-ban még a „kis” Lorántffy épületében érettségiztek, most pedig a „nagy” Lorántffy egyik osztálytermében gyûltek össze az érettségi találkozóra, ugyanis annyi év után az egyházunk visszakapta az õseink iskoláját. Az osztálytalálkozó végeztével, a délután folyamán elmentek megkoszorúzni a néhai osztályfõnök sírját, majd a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ ebédlõjében tartott vacsorával ért véget a tíz éves találkozó, ahová hozzátartozóikkal együtt mentek a házas, vagy férjhezment öregdiákok.
pásztor továbbképzõn került bemutatásra Müller Dezsõ: Fénylõ arcú Isten címû legújabb verseskötete. A könyv a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gondozásában jelent meg és öt lejért vásárolható meg. A bemutatás során szó került a szerzõ életútjának ismertetésére, akinek ez a könyv az ötödik önállóan kiadott kötete. Dr. Hermán János elõadó-tanácsos, a tájékoztatás során felolvasta a Forró László által írt elõszót, amely rámutat a verseskötet idõszerûségére. Minden olvasónak érdemes beszerezni a kötetet, mely nemcsak stílusos külalakja miatt vonzó, de felhasználható, hasznos verseket találunk benne többek között egyházi ünnepeinkre is. SEBESTYÉN ELEK ELŐD
WASS ALBERT TISZTELETE AZ ANYAORSZÁGBAN. A szeretet kisugárzása védõburokként ölelte körül a Budai Vár történelmi termeit, a verõcei parkot, a debreceni Református Kollégium Oratóriuma és Nagytemploma megszentelt auráját, valamint a Nagyerdõ környezetét. A világ minden részérõl voltak együtt magyarok,
PÁZMÁNY ATTILA
KIHELYEZETT EURÓPAI PARLAMENTI FRAKCIÓÜLÉS ERDÉLYBEN. A Zöldek/ Európai Szabad Szövetség képviselõi a kisebbségi és a környezetvédelmi kérdések európai és romániai helyzetét járták körül. A marosvásárhelyi frakcióülés házigazdája a képviselõcsoport tagja, Tõkés László volt, aki ezáltal is a kisebbségi kérdés nemzetköziesítését kívánta elérni. Az EP-képviselõ szerint az erdélyi magyarságnak önálló külpolitikát kell folytatni, hiszen a különbözõ autonómiaformákat csakis nemzetközi nyomással lehet megvalósítani Romániában. A frakció tagjai szorgalmazták, hogy a kisebbségek önrendelkezési igényét uniós ügyként kezeljék. Olyan európai törekvéseket is ismertettek – mint a skót vagy a flamand –, amelyek a függetlenség kivívását tûzték zászlajukra. Tõkés László hangsúlyozta, míg az unióban a teljes önrendelkezés, vagyis a függetlenség követelését sem tekintik illegitimnek, addig Romániában a korlátozott önrendelkezés különbözõ formáit is törvényellenesnek tartja a hatalom. FERENCZ CSABA
MÜLLER DEZSÕ ÖTÖDIK VERSESKÖTETE. A Nagyváradon tartott júliusi lelki-
Harangszó A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Gyülekezeti Lapja ISSN 1221 - 0323 Megjelenik kéthetente. Ára 1 lej.
Wass Albert családtagjai a debreceni szoboravatón
mégsem volt senki idegen. „Testvérre lelt minden ember” az író közelségében. Összefonódtunk a Wass családdal, akik édesapjukat képviselték és róla meséltek. Wass Huba vallomásai közelebb hozták az írót, mint apát és nemzete sorsáért élõ embert. A világ magyarságának jeles képviselõit Dr. Tanka László gyûjtötte a Wass-program köré. Verõcén Bethlen Farkas polgármester és Simó József, a Czegei Wass Alapítvány magyarországi elnöke biztosította az erdélyi világtalálkozót. Az elsõ Wass-szimpózium Bertha Zoltán és Takaró Mihály irodalomtörténészek vezetésével sikeresen zárult. A debreceni egész alakos Wass Albert szobor híven tükrözi az író belsõ és külsõ vonásait abban a városban, ahová boldog emlékek kötötték. A cívis város ugyanúgy, mint Hódmezõvásárhely szép jelét adta az író családja befo-
Harangszó gadásának – ez utóbbi tiszteletbeli polgárságot adományozott nekik. Wass Albert élete és munkássága magyarságunk szívében, központi helyet kapott. LUKÁCSI ÉVA
OLIMPIAI BIBLIA KÍNÁBAN. A Kínai Keresztyén Egyházak Tanácsa tárgyalást folytat az olimpiai bizottsággal, az Újszövetség angol és kínai nyelvû kiadásáról. Azt szeretnék, ha ebbõl a Bibliából minden vendégsportoló kaphatna a nyári olimpiai játékok idején. Úgy tervezik, hogy 20 ezer példányt nyomtatnak ebbõl az Újszövetségbõl, s a helyi hotelekben is szétosztanak ezekbõl. VÉSZHELYZETBEN AZ ANYAORSZÁGI EGYHÁZI GYÛJTEMÉNYEK. 2005 óta felére csökkent az egyházi fenntartású múzeumok és könyvtárak állami támogatása - tájékoztatott az Egyházi Könyvtárak Egyesületének elnöke. Három éve még 800 millió, az idén már csupán 325 millió forintot kaptak a központi költségvetésbõl a felbecsülhetetlen vallás- és kultúrtörténeti értékû gyûjtemények gondozására – közölte Gáborjáni Szabó Botond. Az egyházi múzeumok és könyvtárak különösen értékes gyûjteményeket gondoznak. Az EKE által összefogott könyvtárakban mintegy 3,5 millió kötetet õriznek. A szervezet ökumenikus módon mûködik, összefogva a katolikus, a református, az evangélikus egyház könyvtárait. POSTALÁDA. Június 15-én, hálaadó istentisztelet keretében szentelték fel a vetési gyülekezet újraöntött harangját – számol be levelében Nagy Magdolna, a Szatmári Egyházmegyéhez tartozó gyülekezet emlékezetes eseményérõl. Soraihoz két verset is mellékelt (Tisztelet, A harang szava). Utóbbiból idézünk néhány sort: „Ha szól a harang, halld meg hívó szavát!/ Siess Istenedhez, s mondd el lelked baját./” FELHÍVÁS. Áruterjesztõket keresünk, egyedülállónak számító vegyszer-termékcsalád számára, az egész ország területén (lelkészek figyelmébe is ajánljuk). Telefon: 0740.245286. Villámlevél-cím:
[email protected], honlap: www.dandK.eu. HARANGSZÓ-ELÕZETES A SAJTÓBAN. Lapunkat népszerûsítõ médiapartnereink, ahol beharangozóinkat is olvashatják: Hírkeresõ.ro, Erdély.ma, Erdélyi Napló, Nyugati Jelen, Reformátusok Lapja, Agnus Rádió, Háromszék, Árkád, Református.ro, Református.hu, Parókia.hu, Mediatica.ro, Althír.org, Viator.ro, 25ora.ro, Református. lapozz.hu, Nagyvárad.ro, Hírkapu.hu, Kolozsvár.info.
Felelős szerkesztő: Fábián Tibor. Olvasószerkesztő: Babes Ardai Erika. Tördelőszerkesztő: Kraftsikné Petrikó Ildikó. Munkatársak: Antal Attila, Balázsné Kiss Csilla, Kurta Tőtös Beáta, Muhari István, Orbán Levente. Szerkesztőség és levélcím: Harangszó, 410001, Oradea, str. Moscovei nr 14. Tel.: 0259/434-664; 416-067. E-mail:
[email protected]. Honlap: www.kiralyhagomellek.ro A terjesztés, a lelkészi hivatalokon keresztül történik. A lapban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Készült a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Szenczi Kertész Ábrahám nyomdájában.
