-2011-
Háló tábor 2011 - Marosfõi Suttogó Tábori elõhang A Kárpát-medencei tizenegyedik Háló táborban mi, az erdélyiek hamarabb érkeztünk szervezési meggondolásokból. Szombat este megpróbáltunk ráhangolódni a szeretet alaphangjára, és egy láthatatlan zongorán leütni az egymáshoz tartozás hangjait. A csíkszentdomokosi közösségi ház lelki vezetõjét, Darvas Piroska nõvért hívtuk meg arra, hogy segítsen megtalálni ezt az alaphangot. A meditatív, keleti zenére táncolva, mozdulva együtt, rádöbbentett arra, hogy valamennyien felelõsek vagyunk egymásért, egymás lelkéért, hogy nem csak az örömökkel, de a gondokkal, problémákkal teletömött batyut, mások batyuit is a vállunkra kell vegyük, és ezt nem teherként kell megéljük, hanem a szeretet vezéreljen cselekedetünkben. Igényeink, vágyaink, s velük együtt lelki életünk hitbeli megélése csak úgy teljesedhet ki, ha önzõségünk fájából le tudunk faragni minél többet, hogy lombkoronánkba be tudjon sütni a befogadás fénye. Piroska nõvér egy érdekes mesét osztott meg velünk: a kenyér meséjét a szegény özvegyasszonnyal, akinek minden álma az volt, hogy táplálékká változzon közvetlen környezete számára. Testét éjszaka gõzölgõ, meleg kenyérré változtatta, és belõle táplálta a rászorulókat. Nappal visszaváltozott eredeti formájába, és az utcán, ahol eljárt, magával a meleg kenyér illatát árasztotta.
Az emberek kellemes csodálkozással észlelték ezt, és mindenki igyekezett a közelébe férkõzni. Szeget ütött a fejembe a gondolat, és rádöbbentett arra, hogy keresztény értékeinket el nem fogadó világban, a hamis értékeket teremtõ és hirdetõ, egyre robotizálódó társadalomban milyen felbecsülhetetlen kincs olyan emberek társaságában lenni, akik szinte árasztják magukból a gõzölgõ, meleg kenyér illatát… Jattila Hazaérkeztünk! Végre elérkezett az a pillanat, amikor a Kárpát-medence minden egyes HÁLÓ-s családtagja hazaérkezett Marosfõre. Hazaérkeztünk, hisz itthon vagyunk egy olyan szellemiségben, mely által nemzeti, és hitbeli önazonosságunk identitásában próbálunk még jobban elmélyülni. Semmi sem volt tökéletesebb ráhangoló, mint az exc. Tamás József püspök úr buzdító prédikációja, melyben kiemelte Hunyadi János hátrahagyott intelmeit fiai iránt, melyek napjainkban is aktuálisak ránk nézve. Ezen intelem nem volt más, mint az Isten-félelem és a haza szeretete. Habár több mint fél évszázados gondolatok, de olyan ideák, melyek az aktuális világban is sokatmondóak és táplálóak. Mivel az egész hét szellemisége a kereszténység és a magyarság jegyében telik, megfelelõ és tökéletes indítás volt.
2
Remélhetõleg kiemelve a Szentírás szavait, akinek füle van, az meg is hallotta! Ha valaki tettekre is váltja azokat, amiket itt hallott, hasonlít, ahhoz a bölcs szolgához, aki a mai evangéliumban a kapott talentumokat kamatoztatta. Remélhetõleg mindenki nemcsak a saját magának rejti el az itt kapott „talentumokat”, hanem a bölcs szolgához hasonlóan kamatoztatja. Napóleon tanácsadója a következõ gondolatok alapján próbálta megtörni a magyar nép mentalítását: „felség vedd el a múltját és akkor már a tied!” Minden egyes nép gyökér nélkül identitás zavarban szenved. Mindnyájunknak lelkiismeretbeli kötelességünk, hogy eleget tegyünk azon csekészparancsnak, mely arra buzdít, hogy híven teljesítsük kötelességeinket, melyekkel Istennek, Hazánknak és embertársainknak tartozunk. Józsa Nándor Lóránd
Háló tábor 2011 - Marosfõi Suttogó Kereszténynek és magyarnak lenni jó! Talán a címben szereplõ mondat fejezi ki a legmegfelelõbben azt az életérzést, mellyel hétfõn útjára indult az Erdélyi Háló Egyesület által Marosfõn szervezett egyhetes keresztény tábor. A Kárpát-medence egészébõl érkezett több, mint háromszáz vendég elõadásokon, kiscsoportos beszélgetéseken vesz részt, és természetesen nem maradhat el az ima, a sport, a jókedv és a kacagás sem.
„Ezen a héten a kereszténység és magyarság kérdését járjuk körül. Meggyõzõdésünk, hogy ebben a két kérdésben otthonosan kellene mozognunk” – fogalmazott a tábor hivatalos megnyitóján Sebestyén Ottó katolikus lelkész. Az Erdélyi Háló egyesület vezetõje szerint a hétnapos együttlét legfõbb célja töltekezni, fejlõdni és élményszerûen megélni a nemzeti és keresztény gyökereinkkel való kapcsolatot. Szintén a táborlakókhoz szólt Koncz András, a Kárpát-medencei Háló Egyesület vezetõsége tagja. Kihangsúlyozta, az Istenhez vezetõ utat mindig maga az ember rajzolja.
„A Hálóban azt látom, nem tanítani próbál, hanem szeretetközösséget kínál számunkra. Hiszen embertársunkkal való találkozás az, ami megmutatja utunkat Istenhez” – fogalmazott. Sajnos a globalizáció arra ösztönzi az embereket, hogy Isten nélkül éljenek – ez már Tamás József püspök részérõl hangzott el a hivatalos megnyitót követõ szentmise prédikációjában. Az egyházi méltóság vészjóslónak nevezte, hogy a nyugati országokban megpróbálják kitépni Istent az emberek szíveibõl, a társadalmi életbõl. „Hová vezet ez az út, amely az elvallástalanodásba akarja sodorni az embereket?” – tette fel a kérdést a püspök atya. Tamás József a szentmisei üzenetével kapcsolatban úgy fogalmazott, Hunyadi János egykori hadvezér és kormányzó, a fiaihoz intézett hagyatékában kifejtette, az istenfélelmet, és a hazaszeretetet hagyja örökségül. „Úgy érzem, ez nem csak két fiának, hanem mindannyiunknak szól” – jegyezte meg.
„Táborunkban hagyományosan a Kárpát-medencébõl vannak a résztvevõk, hálósok és a Háló iránt érdeklõdõ, nyitott, keresõ emberek” – magyarázta az eseménnyel kapcsolatban a tábor vezetõje. Pázmán Attila elmondta, a tábor programját öt, korcsoportokra lebontott altáborban szervezték meg, Erre azért volt szükség, mert a kereszténység és magyarság témája másképpen érinti meg a felnõttet, mint például egy fiatalt vagy gyereket. Rédai Botond Isten hozott drága testvér… Végre itt vagy, bár picit megfáradtan, de úgy gondolom, most itt a legjobb helyen vagy. Élvezd a szervezõk szeretetét, és áldozatkészségét, szeretettel vegyél részt a programokon. Örülünk neked, hogy a Jóisten elkísért táborunkba, ahol érezhetjük, hogy hitünkben és magyarságunkban egyek vagyunk. Magyarország, Kárpátalja, Felvidék, Délvidék, Partium, és Erdély, mind egy helyre tartozunk, és ezt a HÁLÓ táborokban is mindig megtapasztaljuk. Jó itt lenni veletek, jól érzem magam köztetek, még legyen sok ilyen közös találkozás, amely erõt ad, reményt, kitartást és hitet a hétköznapi küzdelmeinkhez. Élmény dús tábort, és lelki feltöltõdést kívánok minden egyes HÁLÓ-s testvéremnek! Szabika
3
Háló tábor 2011 - Marosfõi Suttogó Kulturális sokszínûség Az elsõ ébredés a még „újonnan” belakott szálláson, kissé nehéz volt, viszont a reggeli csendes, vezetett imával sikerült, picit elmélkedni, megtapasztalni, a mi szeretõ Istenünk simogató jelenlétét. Fájó szívvel lettem figyelmes arra, hogy már vége is. Úgy érzem egy álmos reggelre nem is „kell” ennél szebb ébresztõ és kíváncsian várom, hogy mit tartogat a holnap reggel számunkra. A nyitó ünnepség nagyon hangulatos, és jól szervezett volt, remekül oldotta a még feszült hang u l at o t , a régi ó k ál t al bemutatott facsemeték körül írása. Hogy még inkább érezzük, hogy ez egy imádságos lelkületû tábor Tamás József püspök úr csodálatos misét celebrált – ami megfogott engem a nyitómisén, hogy talentumainkat már ma, most kell „kamatoztassuk”. Ez a tábor egy igazán megfelelõ alkalom erre. Szerintem minden korosztály merített „erõt” és útravalót az elsõ közös misénkbõl. Még annak a résztvevõnek is sikerült remekül bekapcsolódnia a Csiga és Sanyi által szervezett csoport-összerázó játékokba. 7 kiscsoport versenyzett egymás ellen – hol vízben és szappanban dagonyázva, hol lufikkal, röplabdákkal vagy kötelek dzsungelében. Rengeteget nevettünk, még akár egymás csetlésén-botlásán is, vagy akár a sajátunkon. Hogy úgymond tökéletesen záruljon ez
a nap, minden régió bemutathatott egy kis ínyencséget az otthonról hozottakból. De nemcsak az ízek, de még annak bemutatása is nagyon humorosra sikerült. És mivel sehonnan sem hiányozhat „a jó muzsika”, Schön Gyuri húros hangszerével és kellemes hangjával sok csillogó szemû, énekes pacsirtát csalogatott maga köré. Tehát dalolva indultunk aludni, így a reggelünk is, csak így kezdõdhet… T. Mesi
Játék, móka, kacagás... Túl vagyunk az elsõ mozgalmas és igazi tábori napon. A tegnap délelõtt azt a biztosítékot adtam a Cseplesz altábor résztvevõinek, hogy nagyon dinamikusak leszünk és így visszatekintve az elsõ napra, elmondhatom, hogy valóban eseménydús volt. Közös tábornyitó a felnõttekkel, altábornyitó, kiscsoport kialakítás és ez sem hagyományos módon, hanem egy kis járkálás, kérdezõsködés, érdeklõdés kellett ahhoz, hogy megtalálják a különbözõ „mesefigurák” egymást. Ebéd után a szervezõk (Sanyi és Csiga) ügyességi játékokkal gondoskod-
4
tak arról, hogy az ebéd ne nyomja meg nagyon a gyomrunkat. Volt ott japán foci, impulzusjáték, paláströpi, akadálypálya, és különbözõ ügyességi akadálypályák, versenyek. Az Erdõ altábor csapatai egy kicsit merészebb feladatokat is kellett teljesítsenek, hiszen ebben a nem kimondottan nyárias idõjárásban vizes, szappanos pályán mérték össze erõiket kötélhúzásban, valamint abban is összemérték ügyességüket, hogy idõre mennyi vizet tudnak szivacsokkal átszállítani a fejük felett egyik vederbõl a másikba. Arra is odafigyelt Csiga és Sanyi, hogy ne csak fizikailag legyenek megdolgoztatva a kiscsoportok, hanem szellemileg is, így csapatindulót kellett írni, valamint a csapat címerét is megtervezték a résztvevõk. Hihetetlen élmény volt végig hallgatni a Cseplesz altábor indulóit és újra felefdezni, hogy milyen értékes emberek vesznek körül minket, és megnyugvás tölt el, hogy az utánpótlás nagyon erõs mag, van, akire számítani, van, akinek átadni a feladatunkat. Teca
Háló tábor 2011 - Marosfõi Suttogó Egyre közelebb egymáshoz, és Istenhez Valahogy úgy érzem, jó úton haladunk. Hiszen alig telt el az elsõ két nap a táborból, egyre jobban megtaláljuk azt az ösvényt, amelyet talán embertársunk rajzolt számunkra. Elõadásokon veszünk részt, kiscsoportos beszélgetéseken tárjuk fel lelkünket, imádkozunk, sportolunk, vagy szurkolunk, színvonalas kulturális programoknak lehetünk szemtanúi. Talán észre sem vesszük magunkon, de az események sodrásában haladva lassan, de biztosan építjük a lélek, a saját lelkünk várát. És ami a legörömteljesebb, a falak között hatalmas kapualjak tátonganak. Hiszen képtelenek vagyunk elmenni egymás mellett anélkül, hogy egy jó szó ne hagyná el szánkat, hogy egy mosoly ne rajzolódna arcunkra.
Éppen ez az a magatartás, mellyel közelebb engedjük magunkhoz a barátot, az ismerõst vagy ismeretlent egyaránt. Ily módon nem teszünk egyebet, mint építjük a szeretet közösségét. Azt, amit a minden napokban oly nehéz megtalálnunk. Olyan ez,
mint egy álom egy olyan szigetrõl, mely menedéket nyújt a háborgó,és minket elnyelni szándékozó óceán habjai elõl. Bárcsak soha fel ne ébrednénk ebbõl a mély alvásból. Vagy ha mégis, próbáljuk minél mélyebben lelkünkbe vésni a tábori élményeinket. Hiszen ezek azok, melyekbõl hosszasan táplálkozhatunk. Rédai Botond A pöttyös bûvöletében Izgalmas, kiegyensúlyozott, szikrázó küzdelmet hozott a tizenegyedik Kárpát-medencei Háló tábor focibajnokságának nyitómérkõzése, ahol Erdély és Felvidék csapatai mérték össze erejüket. A Jó Isten kegyelme megáldotta a mérkõzést, ugyanis nem sokkal azelõtt, az ünnepi szentmisén, kegyetlenül beborult az ég, és becsületes zápor kerekedett. Bár ez a kedélyeket egyáltalán nem lohasztotta le, sõt, megsokszorozta a két csapat ambícióját. Tifán Tamás, a játékvezetõ szerepében, korrekt és tisztességes munkát végzett, a frissen végzett bírói tanfolyam meghozta az eredményét. Az Erdély I. háromszoros Kárpátmedencei bajnok, összefonottságának, pszichikai elõnyét próbálta alkalmazni, nagy erõbedobással, elszántsággal küzdöttek, habár a kombinációs játék már nem ment olyan olajozottan, mint az elmúlt években. Felvidék fiatal, lendületes csapata becsületesen megszo-
5
rongatta az erdélyieket, de a Szabika és Tifán Sanyi által vezetett védelem becsületesen helyt állott. Ráadásul a Fortuna istenasszony is az erdélyieket pártolta, hiszen a mérkõzés hajrájában, a legváratlanabb pillanatban, csattant a labda az erdélyi kapufán. De a tisztesség úgy kívánja, az erdélyiek néhány helyzetérõl is szóljunk, habár mindkét védelem példásan kivette részét a küzdelemben, nem túl sok igazi helyzet adódott egyik kapunál sem. Úgy a felvidéki, mint az erdélyi szurkolótábor végig buzdította a csapatokat, bár az erdélyi közönség hangerõben túlszárnyalta a felvidékieket. „Piros-piros-piros, veszíteni tilos” – zúgta a lelátó közönsége, bekapcsolódtak a kavicsos palackok és egy-két vuvuzella is abba, hogy a hangulat teljes legyen. A felvidékieket a fiatalság, a lendület vezérelte, az erdélyiek tapasztalat és a székely nemzet hihetetlen küzdeni akarása mellett tettek tanúbizonyságot. Felvidék nagyon kemény diónak bizonyult s a mérkõzés nagyon a 0-0-s döntetlen felé ment már, amikor Ottó ívelt elõre egy elkeseredett labdát, Ede kezelte le és hosszan szöktette Fazakas Istvánt, aki háttal állt a kapunak és sarokkal hirtelen lövésre szánta rá magát és hajszálpontosan célzott s a labda kikötött a felvidékiek hálójában. Ottó minõsítette a találkozót a legjobban: „mûvészi gól volt”. De a neheze ezután következik… Jattila
Háló tábor 2011 - Marosfõi Suttogó Bata János
Csak elmondani szeretném
Gyökeret verni, tudom, lehet, s ha a kényszer hozza, kell is másutt a világban, de ha innen elûztök , többé nem lesz otthonom.
Nem kegyelmet kérek, mert tudom, tõletek úgysem kapok, csak elmondani szeretném, ha innen elûztök, többé nem lesz otthonom. Az otthonom: ez a megkopott táj: a Kiskaszaló, a park és a kiserdei fák. Nektek, tudom, újabb meghódított területnél többet nem jelent, itt nincsenek hegyek, szurdokok, csak a sík, és valahol, nagyonnagyon messze az ív, ahol a föld az éghez ér. Nincs semmi, csak szántók és mezõk, egy – két dombocska sárga csenevész fûvel borítva, nincs semmi, de mégis minden itt van, ami az enyém: a gyerekkor, a téli ünnepek szobamelege, az iskola és a vakáció, kutyám és a kamrába fészkelõ fecskék, a Göncöl hét csillaga és a ház fölött a Tejút. Nincs semmi, csak megperzselt fû, az udvarban egy diófa, és emberek, egyre kevesebben, kiknek minden szavát értem õk is hozzám tartoznak, én is hozzájuk tartozom, és ha innen elûztök… Ha innen elûztök, még gyökértelenebbül hánykolódom ebben a megbolydult világban, nemcsak haza, de már otthon nélkül is, mert otthona csak egy van az embernek, ahogy anyanyelve, szülei és népe.
6
Háló tábor 2011 - Marosfõi Suttogó Visszapillantó tûkör Mindössze három éve ismerem Feri atyát, a tatai táborból. Közvetlensége, humora, meleg lelkülete, s nem utolsó sorban Erdélyhez való õszinte vonzódása hozzájárult ahhoz, hogy legkedvesebb hálós ismerõseim közé soroljam. Egy ebédszünetben megkértem, válaszoljon röviden néhány kérdésemre. Gondolkodás nélkül beleegyezett. - Feri atya, mit jelent számodra délvidéki magyarnak lenni, az ottani körülmények között megélni kereszténységed és papi hivatásodat? - Számomra délvidéki magyarnak lenni egy küldetés. Megmaradni ott, ahová a Jó Isten rendelt, ahol õseim is több száz éve éltek. Számomra azt jelenti, hogy az õseim örökségét azon a földön kell megõrizzem, ahol születtem. Isten meghívását a papi szolgálatra örömmel fogadtam, azzal a tudattal, hogy úgy is elõsegíthetem Isten népének a haladását az üdvösség útján, és mint magyar próbálom erõsíteni híveimben a magyar öntudatot és buzdítani õket, hogy megmaradjanak szülõföldjükön. - Mi az a mozgatórugó, amely a Háló táborokba vonz téged évrõlévre. Mi a titka annak, hogy ennyi éven keresztül megõrizted humorodat? - Elõszõr a Háló mozgalommal Felvidéken, pontosabban Érsekújváron találkoztam, a Kárpát-medencei bogozók találkozóján 2002-ben. Majd hat évvel
ezelõtt vettem részt elõször Háló táborban, éppen Marosfõn. Azóta nagyon megszerettem a Háló lelkületét. Jó volt új ismerõsöket szerezni, igazi, mély barátságok kötõdésének színhelye volt mindig a Háló. A vágy, hogy találkozzak régi és új ismerõsökkel, ez mozgat mindig és ad erõt, hogy eljöjjek évrõl-évre a táborba. Örök életemben optimista voltam, minden megpróbáltatás ellenére hittem abban, hogy nincs olyan mélypont, ahonnan ne lehetne felemelkedni. Bármennyire sok volt a keserûség bennem, igyekeztem azt humorosan felfogni. Ennek az eredménye pedig az volt, hogy humorosan megoldást is találtam. - Hogyan fogalmaznád meg hitvallásodat az életben, mi volna az a néhány lelki kincs, melyet beletennél a fiatalok, és kevésbé fiatalok szellemi-lelki batyujába? -Mélyen vallásos családból származom, szüleim példája és lelki és lelki élete lángra gyújtotta bennem a szikrát, s ezt a lángot, mint fáklyát hordoztam. Megpróbáltam világítani azok számára is,
7
báltam világítani azok számára is, akik éppen meginogtak hitükben, vagy nem tudtak Isten közelébe férkõzni. Mindig szeretnék nem csak szavakban, hanem életem példájával is utat mutatni az embereknek. Hiszem és vallom, hogy az Istennel való élet az, amely bármely nehézségen, megpróbáltatáson keresztül is a boldogsághoz vezet és a végcél az Istennel való örök együttlét. - Végül Feri atya, a derû kedvéért engedj meg nekem egy olyan kérdést, amely akaratlanul is nosztalgiázni buzdít: milyen érzés volt pom-pom lánynak beöltözni a tatai táborban? Mindig is szerettem a humort és benne voltam minden „bolondozásban”. Ezért, amikor felkértek az erdélyiek, hogy öltözzek be pompom lánynak, azonnal beleegyeztem a móka kedvéért. Nem gondolkoztam azon, hogy esetleg valaki megbotránkozik ezen. Én is jól szórakoztam, máskor is elfogadnék ilyen felkérést. Jattila
Háló tábor 2011 - Marosfõi Suttogó Mit ér a fa, ha nem használja gyökerét? Mindig is szerettem volna egy szép szigeten nyaralni. Pihenni, feltöltõdni lelkileg, testileg, kiszakadva a hétköznapok gondjaiból, elmélkedni, magamra is figyelni, miközben másokról sem feledkezem meg. Sziget, szép táj, nyaralás … mind szép és jó, de nekem ez még mindig nem volt elég. Kellett VALAMI, ami hálóként átfogja ezeket a dolgokat és olyan lelki kincsekkel fûszerezi meg, amelyek egy életre megmaradnak. Mi köze mindezeknek a Háló táborhoz? „Csupán” annyi, hogy a Háló valami olyasmit szervezett, valami olyant hozott létre, melyet nevezhetnénk a „Keresztények szigetének”. Elsõ alkalommal veszek részt ebben a táborban és hihetetlenül felszabadító érzés, hogy naprólnapra olyan helyen és olyan emberek között lehetek, élhetek, akiknek mond valamit az a szó, hogy „Isten”. Ebben a világban, ahol sajnos még egy keresztvetés is botrányt jelenthet, nagyon jó érzés itt lenni ezen a kis keresztény szigeten. Harmadik tartalmas napomat élem a táborban és próbálom néhány mondatba belesûríteni a sok élményt. A reggeli ima igazi ébresztõ volt, mely egyben megteremtett egy olyan békét, mely igazi kezdet egy szép naphoz. Állandó keresõ emberként nagyon vártam a szerdai elõadást is, mert tudtam, hogy ott
is elhangzik valami, ami pont nekem szól. Pál-Jakab Imola pszichológus elõadása megerõsítette bennem azt a tényt, hogy boldogulni, boldognak lenni és másokat boldoggá tenni, akkor lehetséges, ha tudjuk kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk. Rávilágított továbbá arra is, milyen fontos az önismeret, ezen túl a helyes önismeret.
vezetett interaktív játékokban is, melyekbe aktívan bekapcsolódva számomra újabb rejtett érzéseket, érzelmeket fedeztem fel magamban és másokban. Még csak szerda… de ha nekem most kellene hazamennem is azt mondanám „már megérte eljönni”. Nem ugyanaz az ember megy haza, mint aki eljött Marosfõre.
Mit ér a legnemesebb fa is, ha nem tudja milyen fajta, melyek az értékei, mire lehet büszke, és milyen ásványokat szívhatna még magába, hogy még értékesebb legyen. Táplálékot felszívni a fa is csak gyökerei által tud. Mit ér a fa, ha nem használja gyökerét? Mit ér a fa, ha nem hoz idõvel gyümölcsöt? Ugyanezeket a kérdéseket felte-hetné magának az ember is. Én felteszem magamnak… részt vettem a pszichológus által vezetett
Köszönet annak a személynek, aki meghívott és a szervezõknek.
8
T. Magdi
Háló tábor 2011 - Marosfõi Suttogó Bennünk van a H-Faktor Mi tagadás, bármelyik tehetségkutató verseny megirigyelhette volna azokat a produkciókat, melyeket a H-Faktor szerda esti színpadán láthatott a kiváló hangulatot biztosító közönség. Legyen szó szívhez szóló szavalatról, zsigerekig ható dalokról, az önfeledt nevetést felszínre hozó elõadásokról, a rivaldafénybe merészkedõk valóban kitettek magukért. Nem volt ez másképp a zsûrivel sem. A helyenként élcelõdõ, ám mindvégig humoros megjegyzések valahogy azt az érzést hagyták bennünk, mintha tényleg a kereskedelmi csatornákról ismert vetélkedõn vennénk részt. Annyi bizonyos, ennek az estének mindannyian nyertesei voltunk. A szereplõk azért, mert volt bátorságuk kivenni részüket az elõadásból. Nekünk, a nézõknek pedig alkalmunk volt egy újabb léleképítõ élménnyel gazdagodni. A táborban immár harmadszor tér nyugovóra a Nap, az álom viszont tovább folytatódik. A következõ napok újabb és újabb lehetõségeket tartogatnak számunkra,
lehetõséget arra, hogy megtaláljuk elsõsorban önmagunkat. Hogy kissé mélyebbre ásva lelkünkben felfedezhessük keresztény és magyarságunk gyökereit. És ami talán ennél is fontosabb, rátaláljunk annak módjára, hogy ne csak elvárjuk másoktól a jó szót, a szeretetet, a törõdést, a figyelmet, hanem mi magunk képesek legyünk átadni ezeket. Valaki úgy fogalmazott a minap, számára azért lesz egyedi minden Háló tábor, mert kellõ nyitottsággal viszonyul mindenhez, ami jellemzi azt. A Marosfõn töltendõ hátralevõ napjainkban próbáljuk gyakorolni ezt a nyitottságot. Tárjuk fel lelkünk kapuját, engedjük bejönni azon a mosolyt, a jókedvet, a hitet és a reményt. Tegyük mindezt azért, hogy adjuk meg magunknak azt az esélyt, hogy más emberként térhessünk vissza otthonunkba. Higgyétek el, megéri… Rédai Botond
9
Háló tábor 2011 - Marosfõi Suttogó Oly közel, de még mindig távol Talán zarándoklatnak is lehetne nevezni azt a tegnapi utat, melyet Pásztorbükkre tett meg a táborlakók zöme. Zarándoklat, mert a helyenként meredek kapaszkodók igencsak próbára tették a testet. Valahogy az az érzésünk támadt, a némelykor jelentkezõ fáradság ellenére muszáj megtennünk a számunkra kijelölt utat. Hiszen annak végén ott a jutalom, ott az öröm és a megnyugvás, melyért érdemes harcolni. Ezúttal a pár kilométeres út végén nem várt más ránk, mint a szentmise által nyújtott lelki táplálék. Melynek során ismételten felcsendült az üzenet, mely talán buzdítás is egyben: még mindig nem vagyunk elég nyitottak ahhoz, hogy befogadjuk az evangéliumot. Mint az a prédikáció alatt is elhangzott, sokan még mindig képtelenek vagyunk közel engedni magunkhoz Krisztust. Hiába járunk például templomba, ha onnan kilépve ugyanazt az életmódot folytatjuk, ugyanazokat a hibákat követjük el tudatosan, mint a szentmise elõtt. Hiába imádkozunk Õhozzá, ha a Vele töltött idõszak után ugyanolyan gyarló a viselkedésünk. Ily módon hiába jövünk el például a Háló táborba, ha nem veszünk részt aktívan annak eseményein, ha nem próbáljuk meg tágítani lelki horizontunkat, ha nem vagyunk elég nyitottak befogadni és magunkévá tenni a nekünk szánt üzenetet. Ha csak kirándulni jöttünk ide,akkor bizony rossz utat választottunk. Pásztorbükk-
re, a csíkszentdomokosiak vezeklõ helyére viszont sikerült eljutnunk, mert követtük a számunkra kijelölt ösvényt, még ha nehezünkre is esett az. Ezt az élményt talán jó lenne a mindennapi gyakorlatba is átültetni. Hiszen ha elég kitartóak vagyunk, ha csökönyösen ragaszkodunk értékeinkhez, hitünkhöz, és miért ne, gyökereinkhez, akkor magyarként és igaz keresztényként tudunk létezni e világban. És ily módon építeni tudjuk azt a szeretetközösséget,
melyrõl már olyan sokszor szó esett a hét folyamán, és amelyrõl, valljuk be, mindannyian álmodunk. Immár csak fel kell tenni magunknak a kérdést: készek vagyunk tenni is valamit mindezek megvalósításáért? A Háló tábor kiváló tûkörképet nyújt ebben a tekintetben, csak éppen hagyjuk, hogy magunk elé tegyék azt. Rédai Botond
10
Háló tábor 2011 - Marosfõi Suttogó A szemlélõdõ ima a befogadás imája Úgy érzem, lelki életem fejlõdésében a tatai tábor volt az a pillanat, amikor elõször szembesültem a szemlélõdõ imával, amelyet Sebestyén Ottó tanított. Teljesen szokatlan volt számomra, sokáig ízlelgettem, mint egy új ételnek az ízét, amely idegen földrészrõl érkezett. Két-három nap múlva már valósággal szomjaztam rá, mint a beduin, aki heteken keresztül vándorol a sivatagban és minden korty vízére vigyáznia kell, mert másképpen elpusztul, nem bírja ki a hosszú utat. Olyan szellemi közegben nõttem fel, hogy unitáriusként kimondottan csak a szabad, kötetlen imákat gyakoroltam magamban, akkor, amikor úgy éreztem, hogy ott az ideje. Amikor megérintett a szemlélõdõ ima döbbenetes mélysége, talán elõször éreztem igazából azt, hogy milyen parányi, kicsi, jelentéktelen vagyok az Úr teremtett világában, s milyen hosszú az út Istenkeresõ szándékomban. Hogy addigi lelki életemnek mennyire inognak az alapjai. A szemlélõdõ ima nem csak hiteles tükröt tartott elém, hanem meggyújtott lelkemben egy parányi fényt, Jézus arcához közelebb hozott ebben a fényben. „Alsó testem stabil hegy, mely tartásomnak biztos támaszt ad, felsõ testemet próbáljam egy virágnak elképzelni, mely szirmaimat az ég felé tartja ki, az Úr dicsõségére” – érkezett a taní-
tás a szemlélõdõ imában. Mélyen megérintett Zacheus példája, aki felmászott a vad fügefára, csakhogy Jézust a tömegben megpillanthassa. Akkor az jutott eszembe, hogy hányszor sodródunk az árban, a tömegben, hamis értékeinket lobogtatva, mint egy zászlót és szellemi vakságunkban nem látjuk meg életünk fõ értelmét, egyetlen igazi tartalmát: hogy minden esemény, minden érzés, minden gazdagság és káprázat eltörpül annak a felismerésében, hogy az Úr tenyerének a melegében jó lenni és megfürödni az Õ kegyelmében, még akkor is, amikor nem vagyunk méltóak rá. Mert szeretete végtelen, akár a tenger és bûneink megbocsájtásának reménye egy olyan kaput rejt az életünkben, amely segít elviselni mindenféle megpróbáltatást, segít talpra állni, ha fogytán az erõnk. Úgy érzem, a szemlélõdõ ima a befogadás imája
11
a szellemi-, lelki beteljesedés áldott állapota. Köszönjük Ottó, hogy vagy nekünk. Jattila
Háló tábor 2011 - Marosfõi Suttogó Mit viszünk a batyuban? Vannak az életben csúnya esések. Vannak olyan pillanatok, amikor úgy érzed, most mindenki rajtad kacag. Nem baj. Ne legyen baj! Ne érezd fontosnak ilyenkor azt, amit más gondol, vagy mondd rólad. Inkább azt érezd fontosnak, amit Isten gondol rólad. Ne az embereket bálványozd, hanem Istent imádd. Fontosak az emberek, fontos, hogy érezd, tartozol valahova, de még fontosabb az Isten. Ne váljanak a kapcsolataid bálvánnyá! Ezt akkor tudod igazából lemérni, hogy mennyire vagy rabja az emberi kapcsolatoknak, ha megtapasztalod Jézussal együtt, hogy milyen leesni, milyen a földön lenni. Tedd fel a kérdést magadnak, hogy hányszor mulasztottad el, hogy csak az Istennek szolgálj, és ne az embereknek? Hányszor esett meg, hogy az embert imádtad és nem az egyedüli Istent? Mikor az emberi kapcsolataidat imádod, ha leesel, nem tudsz felállni többé, mindaddig, amíg nem térsz az Istenhez. Akkor lesz erõd a felálláshoz, mert tudod, hogy az Õ fia is elesett, és felállt. A fenti sorokat Récsei Norbert fiataloknak írt bûnbánati keresztútjából idéztem. Tettem ezt azért, mert úgy vélem, ezek a szavak üzenetet hordoznak magukban azok számára, kiknek fülük van ennek meghallására. A tábor péntek délutánja és estéje tulajdonképpen a számvetés idõszaka volt. Számvetés lelkünkkel, hitünkkel, Istennel, a
hozzá, és embertársainkkal való kapcsolatról. Számvetés arról, hogy mi is volt az, amit magamévá tudtam tenni az idei Háló táborban. Arról, hogy mit tudott nyújtani számomra ez a pár nap, mivel gazdagodtam, és talán szegényedtem. Úgy gondolom, közülünk senki nem tér haza üres batyuval. Azaz, sajnos, néhányan mégis. Õk azok, akik, hogy is fogalmazzak, nem az útkeresés szándékával érkeztek Erdély szívébe. Akiknek nem az volt a fontos, hogy lélekben épüljenek, hogy rátaláljanak arra az ösvényre, mely kereszténységünk és magyarságunk megerõsítéséhez vezethet. De tudjátok mit? Ez legyen az õ veszteségük, az õ szegénységük.
Mi, akik többé-kevésbé nyitott füllel, szemmel, és ami még fontosabb, kitárt szívvel töltöttük el óráinkat ezen a helyen, bizonyosak vagyunk arról, ezek a napok nem voltak hiába. Mindannyian viszünk haza egy kis mosolyt, örömet, hozzánk intézett szép szavakat, vagy éppen egy Istenhez közeli élményt. Remélem, valahol mi is, a Marosfõi Suttogó szerkesztõi is segítségetekre voltunk ebben. Józsa Nándor Lóránd, Tarcsafalvy Emese és Magdi, Józsa Attila, Péter
12
Szabolcs, Karikás Emõke és Koronka Sándor, valamint e sorok írója, mind arra törekedtünk, hogy sorainkkal valahogy közelebb hozzunk titeket ahhoz az életérzéshez, ami a Háló táborokat jellemzi. És íme, eljutottunk a búcsúzás napjához is. Egy olyan utazás végállomására érkeztünk, mely tulajdonképpen egy új kezdet lehet számunkra. Hogy így lesz-e, az csak rajtunk múlik. Útravalóul pedig újabb néhány sort idézünk Récsei Norbert munkájából. Tegyétek el batyutokba ezeket a szavakat, vigyétek el embertársaitok közé: Könnyû szemlélõnek lenni, de vajon milyen lehetett annak, aki már harmadjára elesik? Ráadásul milyen lehetett úgy elesni és tudni azt, hogy ez az esés mások helyett van és olyanok helyett is, akik nem fogják megbecsülni az ebbõl az esésbõl forrásozó ajándékot. Gondolkozz el azon kicsit, Hogy Jézus a te bûneid súlyától zuhant a porba. Ha át tudod ezt érezni, nem fogsz zúgolódni, hogy már ismét gyónnod kell, hanem megköszönöd Jézusnak, hogy ilyen szentséget rendelt számodra. Ha átérzed ezt, akkor nem lesz nehéz bûnbánatod tartanod. Figyeld csak Õt, és nézd, hogy mit tett. Jézus harmadszor is felállt, neked is fel kell állnod a bûneidbõl. Jézus tovább ment, neked is tovább kell menned. Jézusnak fontos volt a lelked, legyen neked is az! Rédai Botond
Háló tábor 2011 - Marosfõi Suttogó Visszatekintõ, avagy milyen volt a marosfõi HÁLÓ tábor? Egy HÁLÓ tábor sosem attól marad emlékezetes, mert tökéletes, és nincs hiba benne, mert mi szervezõk sem vagyunk tökéletesek. A lényeg, hogy meg próbáltuk úgy szervezni a programot, hogy a résztvevõk és a szervezõk is egyaránt örömüket leljék benne, úgy töltsünk el egy hetet egymással, hogy érezzük jól magunkat és a találkozások által gazdagodjunk szeretetben. Eljött ez a pillanat is, amikor visszatekintünk az elmúlt napok történéseire. Sajnos elérkeztünk a tábor utolsó napjához, azért sajnos, mert nagyon fog hiányozni ez a néhány együtt töltött idõ. Ha össze kellene foglalnom, hogy mi tetszett az idei táborban, akkor úgy összegezném, hogy idén is megfogott a tábor hangulata, és tematikája, valamint az, hogy kicsik és nagyok egy héten keresztül egy nagy szeretet közösséget alkottunk. Nem tudom és nem is akarom elfeledni azt a sok mosolygós arcot és az egymás iránti tiszteletet, nyitottságot, ami egész hétig kitartott. Ha majd visszagondolok a marosfõi HÁLÓ táborra biztosan beugranak a következõ képkockák: játékok határok nélkül – azon belül nagy élményt nyújtottak a közösségi játékok, a vizes kötélhúzás, amelyen senki nem maradt szárazon, és komolyan, köteles-akadály pálya, palást röpi, lufis akadály pálya. Külön színfol-
tot jelentett az ifi altáborban a cserebere-fogadom játék, amelynek keretében papírkártyákon keresztül kaptunk feladatokat: mosolyogj , kenjél kenyeret, masszírozz, kiálts, vagy állj fél lábra, vagy öleld meg azt a személyt, akitõl kaptad a lapot. De az idei HÁLÓ tábor emlékezetes marad a H Faktor Kárpát medencei tehetség-kutatóról is. Minden elismerésem a 20 bátor jelentkezõé, akik tehetségükkel egy egész estén keresztül szórakoztatták a nagyérdemût. Jó és érdekes volt a zsüri értékelése is. Az idei táborban mindenkinek volt lehetõsége megismerni a Tájcsics alapmozdulatait, sõt már Magdi néniék egész profin csinálják, csak Félix bácsi meg ne tudja. Változatosak voltak az elõadások, a kiscsoportos megbeszélések és a csütörtöki kirándulás is megérdemel néhány szót. A Jóisten úgy rendelte el, hogy néhány zivataros, borongós nap után simogató napsugaraival is megörvendeztet minket. A Pásztorbükkre való zarándok-latunk a legszebb idõben történt, egy csapatként vonultunk fel a hegyre, útközben rácso dálkozhattunk a természet csodáira, amit a Jóisten ajándékul ad nekünk. A tegnapi napot is egy csodaként éltem meg. Délután ifi társaimmal egy gyönyörû helyen élhettünk át meghitt pillanatokat, együtt elmélkedtük végig a keresztutat, Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. Majd az Osonó Színházmûhely elõadása minden-
13
kiben más-más érzelmeket és hatást váltott ki, de senki nem volt érdektelen a több, mint egy órás bemutató után, melynek címe: Ahogyan a víz tükrözi az arcot. Úgy érzem, hogy az idei tábor élményeivel sokat gazdagodtam és szeretném ezt a lelki és szellemi kincset megosztani másokkal is. Jó volt itt lenni, jó volt találkozni veled, és ha mindenkivel nem is beszéltem, de egy apró gesztussal kifejeztem, hogy örülök neki. Fáradtan megyek haza, de boldogan, hogy ilyen sok értékes embert ismerhetek és tudhatok a barátomnak. Éppen ezért, már várom a következõ találkozást veled, veletek. Addig is vigyázzatok a magatokban lévõ értékes emberre, vigyázzatok rá, és ápoljátok, mint egy törékeny kincset. A legközelebbi találkozásig is a Jóisten legyen veletek! Szabika
Háló tábor 2011 - Marosfõi Suttogó
Útravaló Egy hang vagyok az Isten hangzenében madárba beoltott félénk, árva jel, lekaszált mezõ hosszában-széltében egy hálaének, mit magaddal viszel – egy hang vagyok, melyet felkapott a szél, szûk fa odúban, sziklák között élek s nem osztódom szét, ha eljön majd a tél, s bár foszlányokra szaggatva a lélek nem ver hidat közted s köztem egy napon és nem szólal meg Isten hangja bennem, s habár nem hallasz már, látsz egy honlapon Csak érezd majd, hogy mit kell érted tennem - ha nincs kinek sikoltsál feketében, én hang vagyok az Isten hangszerében Jattila
14
