HALLGATÓI ÉPÍTÉSZETI ÉS MŰVÉSZETI SZAKSZÓTÁR DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK 2011/2012
Abakusz: Teherátadó szerkezeti elem a gerendázat és oszlopfő között; antik oszlopfő négyzet alakú fedőlemeze. Agora: Ókori görög városok főtere, piactér, városépítészeti középpont Akantusz: Páfrányfajta, medvetalp-mintázatú levele, stilizált növényi díszítőelem, álló levéldísz, párnatag vagy kima motívumsora, korinthoszi és a kompozit oszloprend díszítőmotívuma. Akropolisz: Antik értelemben felsőváros, óváros, középkor óta inkább fellegvár. Magas, természetes erődöt képező sziklán álló, eleinte uralkodó székhelye, később ált. vallási v. politikai központ. Alapkő: Jelentősebb (köz)épületek v. építmények alapozásakor ünnepélyesen elhelyezett első szimbolikus üreges kő, benne az épületre és a korszakra utaló dokumentumok, emléktárgyak. Alaprajz: Épület v. műtárgy adott magasságban megválasztott vízszintes metszetének felülnézete és vonalas ábrázolása. Tartalmazza az épület építéséhez fontos információkat. Álboltozat: Ferdén rakott, öszszetámaszkodó, soronként beugratott, vízszintes helyzetű, kő v. tégla falazóelem rétegek, rendszerint külső terheléssel merevítve, erővonala egyenes. Alkalmazott művészet: Eszköz- és gyakorlati rendeltetésű, művészi igényességű tárgytervezés (formatervezés, belsőépítészet, plakát- és reklámgrafika, könyvművészet, divat- és jelmeztervezés) Illetve más alkotásnak alárendelt, díszítő, hangulati részeleme. Allegória: Képletes beszéd, hasonlításon alapuló gondolkodásmód, egy elvont fogalmat képszerűen, vagy önmagában láthatatlan elképzelést látható képben jelenít meg, elvont valóságot érzékelhetővé tesz. Amfiteátrum: Ókori, elliptikus alaprajzú, nyitott vagy részben nyitott színház vagy viadalok céljára szolgáló tér vagy építmény, lépcsőzetesen emelkedő nézőtérrel. Angolkert: Komponált természetes kert, a 18. sz. második
felétől elterjedt, természetutánzó, romantikus stílusú, szabálytalan szerkezetű, a növények és építmények a rendezetlenséget, a mulandóságot is megjelenítik. Antik: Stílusként klasszicizmus, formailag a klasszicista elemeket tartalmazó építészet, tágabb értelemben az ókori, még általánosabban az ókortól független régies fogalmának kifejezése, belsőépítészetben a történeti stíluselemeket tartalmazó jelzése. Antikvitás: Stílustörténetben az ókor fogalma. Az ókori görög és római kor művészetének, kultúrájának, szellemének és emberfelfogásának összegző neve, illetve az ebből eredő hagyomány. Apokalipszis: A korai keresztény irodalomban a jövendőnek, főleg a világvégének jelképes látomások formájában történő feltárása. Apszis: Szentély vagy templomhajó lezárása, ált. félköríves alaprajzú tér, épületvég vagy fülke, ami az oltár, trón vagy emelvény helye. Aquaduct: Ókori római vízvezeték-építmény és kiegészítői. Pilléres boltívekre vagy sorozatán futó, a folyamatos áramlás miatt állandó esésű, fedett kőcsatorna, ami a távoli források vizét a városokba juttatta. Arabeszk: A hellenizmusban kialakult, a reneszánszban is felelevenített, egybefonódó növényi mintákból (inda, virág, levél) összeálló keleties, moreszk hangulatú sík díszítmény, amely szigorú szimmetriával, egyenletesen tölti ki az alapot. Aranymetszés: Ókor óta műalkotások szerkesztésének alapja, valami két részének aránya egyenlő a nagyobb rész és az egész arányával (~1,618). Természetes egyensúly a szimmetria és az aszimmetria között, természetben is előfordul (emberi test, csigaház). Archeológia: A régi korok kultúráit, tárgyi emlékek alapján tanulmányozó, rendszerező és rekonstruáló tudomány. Alapvető kutatási módszere az ásatás, ahol a felszín alatti szerves vagy szervetlen tárgyakat, építményeket vagy szerves maradványokat tárnak fel. Archetípus: Egy alkotás eredetije, amiből a valamennyi változat származtatható. Jung szerint egy őskép, mitologikus alapmotívum, melyben az emberiség kollektív tudatalattija rögződik, ami a művészetek számos alkotásának alapja. Architráv (episztülion) Az antik formákra alapozott építészetben, először a görög templomhomlokzaton megjelenő, a párkányzat alsó, tipikusan több tagból álló áthidaló eleme, amely közvetlenül az oszlopfőkre fek-
szik és a gerendázat terheit adja át. Árkád: Pilléreken v. oszlopokon nyugvó, nyitott vagy zárt ív, illetve ívsor. Jelenti az egész folyosót v. tornácot, melyet a nyílt árkádok a homlokzat v. udvar falával együtt képeznek. Használták amfiteátrumokat, később egész utcákon, egy vagy több sorban. Árkádia: Peloponézosz középső vidéke. A költők a paradicsomi ártatlanság, patriarkális, egyszerű erkölcsök és békés megelégedettség hazájaként kezelték. Az állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkozó lakói a tudománnyal és művészettel nemigen törődtek. Art: A művészet fogalmát az ókorban csak az alkotó tevékenység szigorú és szakszerű folyamatának, illetve a tudományok jelzőjeként használták, A középkorban és az újkorban az esztétikai megítélésű szabad művészeteket is ide sorolták, mely a mai jelentést adja. Art deco: A francia art décoratif kifejezés rövidítése, 1920-1940 közötti építészeti és iparművészeti stílusirányzat, amiben a modern formákat a szecesszió stilizált motívumaival társították, fellelhetőek benne avantgárd elemek is. Legnagyobb hatása az USA-ban volt. Atlasz: Az ógörög mitológiában a titánok férfi leszármazottja, az égboltot a vállán tartó óriás, homlokzati szobrászati támaszmotívum. Átrium: Ókori római ház felül nyitott, körben általában négy oszloppal megtámasztott ereszes, négyzetes középtere, melyből lakószobák nyíltak. Később a korai keresztény templomok előtere. Axonometria: Térbeli tárgyak szemléletes síkbeli ábrázolására szolgáló módszer, párhuzamos v. centrális vetítéssel képezhető le. Avantgárd: Koruk művészetén túllépni akaró, provokatív eszközökkel élő alkotók, irányzatok jelzője a 20. sz. elejétől. Szakít a hagyományos művészettel, új kifejezési formákat keres, megnehezíti a művészet megértését, elgondolkodtat, elöljáró, iránymutató, forradalmi stílusok szinonimája (kubizmus, futurizmus, expresszionizmus, dadaizmus, szürrealizmus, konstruktivizmus) Baluszter: Apró, alul egy talplemezen álló, felül egy fedőlemezes miniatűr oszlop, a korlát bábja, magassága általában 4070 cm. Balusztrád: Eredetileg könyök magasságig emelkedő, többnyire áttört kő-, műkő-, vas-, vagy fakorlát, ami a leeséstől óv. Baptisztérium (keresztelőkápolna): A keresztény egyházi
építészetben eleinte különálló épület (gyakran keresztelőtemplom), a 13. sz.-tól a templomban alaprajzilag elkülönülő kápolna, a keresztelő szertartás helye. Barokk: Antik építészeti elemeket használó, késő reneszánszból indult, de kötetlenebb, látványos, reprezentatív építészeti stílus 1580-1790 között, az ellenreformáció művészi eszköze. Túldíszített, bonyolult mintázatok, nyakatekert formák, monumentalitás szerkezetek. Bauhaus: A kései modern építészet és a történeti formákat elvető, az ipari társadalomhoz illő építészet és formatervezés, sima felületekkel dolgozó, a funkcióhoz és az alapanyaghoz is igazodó, német eredetű irányzata 1920-1935 között, atyja Walter Grophius. Bazilika: Ókori görög hivatal, ókori római törvénykezési és kereskedelmi csarnok, majd ókeresztény templom, tévesen nagyméretű templom, székesegyház. Többhajós, oszlopsoros épület, ami a középen kiemelkedő hajó felső ablakos oldalfalain megvilágított. Biblia: A görög biblion (könyvtekercs) szó többes száma, jelentése könyvek. A világ legismertebb irománya, a zsidó-keresztény vallás alapja, kimagasló történelmi forrás és kulturális örökség, az ókori irodalom legnagyobb műve, az i.e. 12-3. sz. közötti időszakot fedi le. Károlyi Gáspár református esperes, gönci lelkész fordította magyarra 1586-1589 között. Boltozat: A teret függőleges irányban határoló íves, egy v. két irányban görbült teherátadó épületszerkezet, amiben csak nyomóerők ébrednek. Alakja egyszerű vagy összetett, kialakítása sima vagy bordás, tiszta formájában az ókori rómaiak alkalmazták először. Camera obscura (lyukkamera): A környezet leképezését szolgáló optikai eszköz, a fényképezőgép őse. Minden oldalról fénytől védett, zárt doboz vagy szoba, melynek egyik felületén a vele szemközt lévő bejutó fény fordított állású képet vetít. Campanile: Az ókeresztény építészetben a templomtól különálló haragtorony, ill. általánosságban a templom oromzatán lévő harangház. Itáliában a középkor végéig önálló harangtorony, a gótikus Firenzei dóm, ill. a romanikus Pisai székesegyház ferde tornya. Campo Santo (szent mező): Itáliában korai keresztény temető, középkortól kolostorok udvara is vagy általánosságban egyházi épületek környezete. Leghíresebb a pisai Camposanto Monumentale (hatalmas) vagy Vecchio (öreg temető). Capitolium: Róma dombjainak
egyike, a város központja, ókorban Jupiter, Junó, Minerva templomának együttese, középkortól fallal körülvett városközpont vagy fellegvár, 19. sz.-tól kormányzati központi épület, a törvényhozó hatalom székhelye, ált. a város központja. Cella (kamra, fülke): A görög és római templomok falakkal határolt belső része, a kultuszszobor helye. Az ókeresztény építészetben a földalatti sírkamra (cella memoriae) és a fölötte lévő temetőkápolna (cella septichora). Kolostorokban a szerzetesek szobái. Cella trichora (trichorum): Háromlevelű lóhere formájú cella, azaz többnyire négyzet alaprajzú tér 3 oldalán félköríves fülkékkel bővítve. A profán építészetben a római császárkor elején feltűnt, főként az ókor végén kedvelt fürdők és síremlékek építésénél. Centrális tér: Két tengely derékszögű keresztezésére szerkesztett szimmetrikus térforma. Alaprajzi formája apszisokkal bővített kör vagy négyzet, egyenlő szárú kereszt. Középpontját kiemelt épülettömeg (kupola) hangsúlyozhatja. Cinquecento: Az 1500-1530 közötti itáliai érett reneszánsz művészet szinonimája, tágabb értelemben a 16. sz. olasz elnevezése. Cinterem: A görög kiométhrion, majd a latin cemeterium szóból ered. Sírkamra, a templom körüli, legtöbbször fallal kerített temető, temetőkert, templomkert, ill. ravatalozóterem régi magyar elnevezése, protestáns templomok előcsarnoka. Circus: Tömegek befogadására alkalmas ovális aréna, amiben különböző játékokat, kocsiversenyt és atlétikai viadalt rendeztek. Ciszterna: Természetes vagy mesterséges, sziklába vagy földbe mélyített, szigetelt falú üreg, esővízgyűjtő, víztartály, városok és várak alatt. Vízelvezetést is szolgálta, többes szűrővel is ellátták. Római, bizánci, arab építészetben oszlopokkal alátámasztott, boltozatos vagy síkfödémes hatalmas csarnok. A kora középkorban volt elterjedt. Copf stílus: Átmenet a kései barokk és a klasszicizmus között, formakincse az antik építészetből merít, vonalvezetése letisztult, áttekinthető. Névadója a füzérdísz mellett konzolok, köténydíszek, tárcsák, rozetták, triglifek, gutták, urnák, szögletes voluták jellemzők Cour d’honneur: Kastélyok díszudvara, általában előrehúzott, szimmetrikus épületszárnyak között, ritkán a bejárat felől is közrefogott. Később a kiugró oldalsó rizalitok közti homlokzat előtt, kocsifelhajtóval ellátott
tér. Először Versailles-ban jelent meg. Csarnoktemplom: Azonos magasságú fő- és mellékhajókból álló hosszházas templomforma. A középkorban, főleg a gótikában kedvelt, a 12. sz.-i lombard építészetben és a német gótikában gyakori. Csegely: Négyzetes, vagy ritkábban sokszögű tér fölé szerkesztett körkupola átvezető eleme, csehboltozat és ráültetett kupola áthatásából szerkesztett teherátadó boltozati elem. Szférikus, gömbháromszög alakú felület a sarkok felett. Csehboltozat: Tipikusan négyzetre szerkesztett és az oldalak vonalában függőleges síkokkal lemetszett, sarkokon alátámasztott félgömb, a késő barokkban és reneszánszban kedvelt. Egymás után sorolva térszakaszok fedésére alkalmas, deszkázat nélkül építhető. Csehsüveg voltozat: A csehboltozathoz hasonló, de a gömbfelület nem hajlik függőlegesbe, a síkok metszéspontjai a félgömb lapkörén belülre kerülnek. A kései barokk és a klasszicizmus jellemző szerkezete. Csigalépcső: Körben vagy ellipszisben csavarodó lépcső, alaprajza szögletes, szabályos vagy egyedi körívű lehet. A középpont vagy gócpont felé irányzott kő, vasbeton, fa vagy fém fokok nyílt orsótérnél a falba, tömörnél két oldalon befogottak. Csontház (ossarium): A középkori temetőkben emelt kisebb kápolnaszerű épület, melybe a szentelt földből kihantolt csontokat helyezték. Elsősorban az ókori Itália kora vaskori népeinél használt agyagból készült, kerek vagy ház formájú hamvurnák elnevezése. Csúcsív: Gótikus építészetre jellemző, de a kora középkori bizánci építészetben megjelenő, egymást szimmetrikusan metsző körszeletekből különféle módszerekkel szerkesztett ív, nyílások, boltívek, donga- és keresztboltozatok gyakori vezérgörbéje. Design: Iparművészeti formatervező tevékenység, a használati tárgyak, termékek formáját szebbé, használatát célszerűbbé teszi. Diadalív: Szabadon álló, 1 vagy 3 átjárós nyitott kapuív, valaki vagy valami tiszteletére, gyakran győzelem alkalmával emelnek. A homlokzatot az elő- és hátoldalon oszlopok tagolják, köztük domborművek, szobrok. A keresztény templom szentélye és hajója közötti boltív. Diptichon: Az ókori rómaiaknál alkalmazott, zsineggel vagy kapcsokkal összekötött érc vagy fa táblalap. Felületből kiemelkedő kerettel szegélyezett belső felülete vörös vagy fekete viasszal
bevont, rá bronzvesszővel írtak. Három lapnál triptichon, többnél poliptichon. Dipterosz: Kettős oszlopsorral körbevett ókori görög templomtípus, őse a peripterosz, további változata a pszeudodipterosz. Dipülon: Középpillérrel osztott monumentális kapu az ókori Athén temetőjében, illetve általában e kapu típusa. Dolmen: Álló oszlopokból és ezekre vízszintesen fektetett tömbökből álló hatalmas kelta kőasztal, őskori áldozat és/vagy emlékhely. Dóm: Székesegyház, katolikus püspöki székhely. Magyarban a latin domus ecclasiea-ból eredő német Domkirche önállósult első tagja. Donátor: Oltárkép vagy üvegfestmény adományozója, annak költségeit fedező személy, akit a művész többnyire megörökített a kép szélén térdeplő mellékalak formájában. Donáció a templomnak, egyházi intézménynek tett adomány, alapítvány. Dongaboltozat: Félkörívre vagy körszeletre szerkesztett nehéz teherbíró boltozat, általában félhenger alakú, transzlációs boltozat, párhuzamos tartóívei a dongák. Vállvonala folyamatos alátámasztású, tagolására a középkorban gyakran boltöveket alkalmaztak. Duecento: Az olasz irodalom és művészet 13. századi szakasza. Dzsámi: Pénteki istentisztelet megrendezésére jogosult, annak helyet adó nagymecset. A muzulmán vallás temploma, a muszlim ima közben a meghajlás és a leborulás helye. Terében jelentős a szószék (minbar) és a Kába (Kibla) irányába tájolt imafülke (mihrab). Édenkert (Paradicsom): Az Ószövetség elbeszélése szerint az első emberpár, Ádám és Éva idilli természeti lakhelye a bűnbeesés előtt. Tágabb értelemben az emberiség elképzelt ősi aranykorát megtestesítő, illetve az embert körülvevő érintetlen természet. Eklektika: Jelzőként általában a kevert stílus, illetve a korábbi formákat felhasználó művészetek jelzője. Stílusként a Közép-Európában a 19. sz dereka és a 20. sz. eleje között a szerkezeti vázat főleg a reneszánsz építészet formáival jelző historikus építészet. Emlékoszlop: Leginkább az ókori Rómában elterjedt, nevezetes események, vagy személyek számára állított, domborművekkel díszített, több márványtömbből álló oszlop vagy emlékmű, gyakran a császár hamvainak elhelyezésére emelve. Emporium: Az ókorban piac, középpont, találkozóhely, a kö-
zépkori templomokban az oldalvagy kereszthajók feletti árkádos karzat, kegyúri karzat, páholy vagy emelvény. Enfilade: Tengelyre felfűzött, áttekinthető reprezentatív terek sorozata. Entázis: Oszlop- és ritkábban egyéb épületelem szerkesztésekor optikai korrekció, domborodás. Az oszloptörzsnek felfelé történő enyhén ívelt vékonyodása, sudarasodás. Építészet (építőművészet, architektúra): Az épített környezet alakítása, az emberi kultúra és tevékenység egyik alapvető megjelenési formája, a természeti környezet akaratlagos megváltoztatása. Alkalmazott művészet és mérnöki tudomány, technológiai diszciplína. Esztétika: A szépség és a minőség meghatározásával és elemzésével foglalkozó filozófiai ág, amely a vizsgálat tárgyának a befogadó szemlélődőben kialakult képzetét, valamint annak a változó társadalmi és politikai viszonyok közötti viszonyát vizsgálja. Etnográfia (néprajz): Hagyományos életmódú népcsoportok tárgyaival, művészetével és hagyományaival foglalkozó, gyűjtő, feldolgozó, rendszerező, értékelő tudomány. Etnológia (néptudomány): A hagyományos európai kultúráktól eltérő, elsősorban Európán kívüli népcsoportok életét tanulmányozza, illetve a világ különféle népeit osztályozza, hasonlítja össze egymással. Etruszk oszloprend: Az etruszkoknál az ún. toszkán oszloprend, a dór oszloprend változata. Lábazaton, az oszlopszéken álló oszlop, törzse sima, nem kannelúrázott, az abakusz hengeres, fríze folytonos. Étterem: Meleg konyhás vendéglátóipari üzem, elsősorban a főétkezések kielégítésére szolgál, széles étel- és italválasztékú, önkiszolgáló vagy hagyományos felszolgálós rendszerű. Exedra: Eredetileg görög gimnáziumok oszlopcsarnokainak félkörű kibővítése, íves bővítménye, ahol filozófusok tartottak előadást. Római házakban társalgószoba, a falak hosszában ülésekkel, középkori egyházi építészetben apszis, vagy templom melléképülete. Expresszionizmus: Az alkotó szubjektív érzéseit erősen kifejező művészi megnyilatkozás. A 20. sz. elejétől (1905-1913) a polgári társadalom ellen tiltakozó, a valóság helyett az arról képzett érzések, gondolatok közvetlen és kötetlen kifejezését célzó művészet. Faktúra: Képzőművészetben az anyag szerkezeti és felületi tulajdonságait felhasználó vagy átalakító, térhatású kidolgozási
mód, kivitelezés, ecsetkezelési technika. Falpillér (pilaszter): Falsíkból kiemelkedő különböző vastagságban kiemelkedő pillér, vízszintes keresztmetszetű szögletes tartóelem. Ókorban jelent meg, kezdetben teherviselő szerkezet, nagy sima falfelületek tagolására szolgál, oszlopfejezettel ellátott. Falsáv (lizéna): Falból csekély mértékben kiugró, ált. rendes pillérfejezettel, gyakran entázissal ellátott, de a barokkban fejezet, lábazat és tagozat nélküli keskeny, függőleges, többnyire homlokzati tagolósáv, Fametszet: Az egyik legrégibb grafikai sokszorosító eljárás, melynél a rajz toll, irón, más mechanikai módszer, fényképezés útján kerül csiszolt fadúcra, majd a művész a fekete mintázat közötti területet kimélyíti, festékkel hengerli, nyomdai lenyomatot készít. Fedélszék: Tetőszerkezet, anyaga fa, fém esetleg vasbeton. Típusai: üres, torokgerendás, állószékes, dűlt székoszlopos, torokgerendás, dűltszékes, ollólábas, bakdúcos, függesztőműves, süllyesztett, függesztőoszlopos, manzárd, hollandi, székgerendás, ferde dúcos. Festészet Fatáblára, farostvagy furnérlemezre, papírra, kartonra, vászonra, vagy más felületre felvitt különféle pigmentet tartalmazó, különféle típusú hordozóanyag (olaj, akril, víz), ecsettel vagy más eszközökkel kialakított, többnyire síkbeli leképezés, alkotás. Fiatorony (fiale): A gótikában karcsú, 4- vagy 8-szögletű testű, piramistetős lezárású, gyámpilléreket koronázó, esztétikai nyomatékot adó tornyocska. A 1415. sz.-ban törzsét kőrács, sisakját kőfaragás és kúszólevelek, csúcsát keresztrózsa díszítette. Figuratív: A valóság elemeit felismerhetően megjelenítő modern művészeti ábrázolás. Fiókboltozat: A keresztboltozattal rokon épületszerkezet, az egymást derékszögben metsző dongák magassága eltérő, dongába vágott ablaknyílás kialakítására alkalmas. Födém: Az épület valamely belső helyiségének fedését szolgáló, felső emeletsortól vagy padlástérségtől elválasztó, többnyire vízszintes térelhatároló szerkezet. Anyaga fa, kő, tégla, vasgerendás, hullámlemezes, gerendás béléselemes, monolitvasbeton, vasalt pallós. Francia kert: Barokk díszkert, geometrikus alaprajz, főépülettel egyező főtengely, építőművészeti hatású. Szabályos formára metszett, nyírt fasor és növényzet (labirintus), mértani virágágyás, gyeppel kitöltött köztes tér, szabályos út, szobrok
és szökőkutak együttese. Freskó: Falfestészet, ahol friss, nedves vakolatra felvitt, mészvízzel összekevert porfesték a habarcsréteg belsejébe hatol, azzal szervesül, együtt köt meg a vele. Ellentéte a secco technika, ahol a festő száraz falon mintáz. Fríz (képszék): Szabályos és teljes antik oszloprendszerekben a főpárkány középső, architráv és geiszon közötti sík sávja. Ókorban ált. antik motívummal, majd geometrikus, ornamentális vagy alakos domborművel díszítették. Később folytatólagos szalagmező dísz. Futurizmus: 20. sz.-i avantgárd művészeti irányzat, filozófiája a jövőbe, a technikai haladásba vetett hitre épül (mozgás, lendület, városiasodás, militarizmus, nemzettudat). Nyugati irányzata az olasz fasizmussal, keleti a szovjet kommunizmussal került kapcsolatba. Függő zárókő (csüngő zárókő): Rendszerint csillagboltozat záróköve, a boltsüvegek középpontjánál mélyebben, részben a csillagboltozat egyes leágazó, szabadon ívelő bordáin csüng. A késő gótikus építészet jellegzetessége, kialakítása gyakran tobozszerű. Füzérdísz (feston, girland): Összefont virágokból, levelekből, indákból, gyümölcsökből álló, gyakran szalagokkal átkötött, egyik végén vagy két pontján felfüggesztett növényi motívumos díszítmény. Az antik és reneszánsz, valamint a copf kedvelt dísze. Gesamtkunst (összművészet): A különböző művészeti ágakat magába vonó, azok kifejezőeszközeit alkalmazó mű (költészet, zene, tánc, festészet, építészet). Részei nem önállóak, szükségszerűen kiegészítik egymást, gondolatát a romantika hívta elő. Giccs: Magát művészi alkotásnak láttató, megtévesztő, értéktelen mű, tömeggyártása a polgári világ romjain alakul ki. Ált. szenvelgő magatartást tükröz, az emberi-társadalmi problémákat felszínesen jeleníti meg. Célja fizikai és pszichikai kellem érzetének keltése. Glüptotéka: Eredetileg vésett, metszett vagy faragott kövek és dísztárgyak gyűjteménye. Tágabb értelemben szobrokat, szobrokból álló, rendszerint ókori másolatok gyűjteménynek helyt adó épület régies neve. Gobelin: Francia fonalfestő családról elnevezett, a szövött kárpitok általánosan elterjedt népszerű megjelölése. Faldíszítésre szolgáló, ornamentális helyett főleg figurális motívumokat ábrázoló, többnyire gyapjú szőnyeg vagy kép. Gótika: Romanikából kifejlődött
középkori építészeti stílus. Könnyed, kecses pillér-vázas szerkezet, kitöltő falazat, nagyobb falnyílású, túlemelt borda, mérmű, hálós keresztboltozat, csúcsívek. Világképe eleinte keresztény vallás alapú, később világi formákat vesz fel. Görög művészet: Az európai kultúra alapja, a világ középpontjába az embert, minden mértékét állította. Az isteneiket emberi formát vesznek fel, emberi érzésekkel és indulatokkal. Négy korszaka: homéroszi, archaikus, klasszikus és hellenizmus. Görögkereszt alaprajz: Egyenlő szárú, kereszt alaprajzú, centrális épület alaprajzi forma. Középkori és reneszánsz építészetben általában templom vagy kápolna formája. Grafika: A képzőművészet sokszorosítási eljárást használó, de eredeti alkotásokat létrehozó ága. Szabad grafikában az alkotó saját törekvéseit valósítja meg, gondolatait önti formába. Alkalmazott típusa adott feladathoz kötődő tömeggyártású termékek díszítése. Groteszk: Összetett esztétikai minőség: félelmetes, torz, fenséges vonások ötvözete kedves, néha kicsinyes, komikus elemekkel, rémület és nevetés közös kiválója. Világa zárt, lehet reális-irreális, komikus-tragikus, fenséges-alantas, valóság-fantasztikum. Grotta: A 17. sz.-tól az építészetben, különösen kertek díszítésénél faragatlan sziklákból, cseppkövekből álló, boltozott, mesterséges, rusztikus kerti, gyakran barlangszerű építmény. A 18. sz.-tól kastélyok rusztikus földszintje. Giambologna: Flamand születésű, 1551-ben Itáliába érkezett művész, Róma után Firenzében telepedik le. Első jelentős alkotása a bolognai Neptun-kút, életművét főleg világi alkotások jellemzik. Gyámkő: Gerendát, boltozatot tartó, falba fogott konzol, falsík elé ugró kőelem. Különböző történelmi korokban gazdagon díszített. Gyilokjáró: Régi várakban a lőréssel ellátott védművek mögött húzódó folyosó, melyen a várvédő katonák közlekedtek és harcoltak. Eredetileg a vártorony tetején körülfutó folyosó, a vár bevétele utáni végső ellenállás vonala, általában a gyilkolás helye. Gymnasion: Sportolásra, testedzésre kiépített, ókori hellén épülettípus. Jellegzetes formája a kora-klasszikus korban alakult ki: oszlopcsarnokokkal körülvett négyszögletes sportpálya, amihez stadion és fürdőmedence tartozhatott. Helyszínrajz: Felülnézeti, met-
szet nélküli rajz. Tartalmazza a tervezett, elbontandó, ill. megmaradó építményeket, az építési területet, jellemző terepmagasságokat, közmű- és energiahálózat nyomvonalait, növényzetet, településrendezésére vonatkozó jelöléseket. Homlokzat: Az épület külső térre néző, többnyire nyílásokkal áttört falfelülete, vagy ennek a tetőzettel együtt készült geometrikus rajza. Hipocaustum: Az i.e. 1. sz.-tól épített, a római köz- és lakóépületek, külső tűztérből származó, csatornásban vezetett, forró füstgázos padlófűtése. Vitruvius szerint megerősített aljzatra téglákból sűrűn rakott, 20 cm magas támasztó-oszlopokon álló téglapadló alsó tere. Hüposztülosz: Egyiptomi templomépítészetben megjelenő oszlopos, főként 3 hajóra oszlott, a középső kiemelkedő hajó felső oldalfalain megvilágított, oszlopcsarnok tér, Ideális város: A tökéletes társadalom metaforája, elméletileg kialakított és leírt, az adott kor legfejlettebb építészeti elvei alapján készült városmodell. Vitrivius római építész írta le, egyetlen megvalósulása Palmanova. A reneszánsz és barokk építészetben centralis-geometrikus, sugaras utcarendszerrel. Klasszikus ókorban több elmélet élt, a kora keresztényeknek nem volt pontos elképzelése. Idol (bálvány): A pogány istenszobrok. Mai értelemben kultikus emlékek, durván faragott, egyszerű szobrok, archaikus tárgyak. Ikon: Jézust, Máriát vagy más szenteket ábrázoló, főként ókeresztény és bizánci festők által, gyakran fa, ritkán fémlemezre készített táblaképek. Görögkeleti ortodox templomokban, az ikonosztázon helyezkednek el. Ikonosztáz: A bizánci szertartású templom legjellegzetesebb része, a szentélyt a hajótól elválasztó képfal vagy képállvány, rajta meghatározott szabályok szerint elhelyezett szentképekkel. Impresszionizmus: A 19. sz. utolsó harmadának művészeti mozgalma, főleg a festészet, zene, irodalom, részben a szobrászat stílusa. A képek az érzéki benyomást, a fényhatás pillanatát rögzítette, az apró, egymás melletti, tiszta színfoltok távolról optikailag keverednek, a feketét szinte elhagyják. Szobrászatban felfokozott kifejező erejű, mozgalmas fény-árnyék játékú felületek. Iniciálé: Írásos munkákban a fejezet vagy paragrafus díszes, vagy díszített, ált. nagyobb méretű, gyakran több sornyi magas, színezett kezdőbetűje. A középkori kódexekben és korai
nyomtatott könyvekben figurákkal vagy jelenetekkel gazdagon díszített. Ión oszloprend: Karcsú, finoman részletezett attikai és kisázsiai rendszerű oszloprend, oszlopai 16M magasak, közei 41/3-71/2M szélesek, párkányzata az oszlopmagasság 1/4-1/5e, oszloplába 1M, oszloptörzse 24 barázdás. Oszlopfő törzshöz simuló, rajta csigavonalú voluta, nyaka asztragállal határolt, pálmadíszes felület, gerendapárkánya sima vagy 3 osztású, felül levél- vagy tojássorral, magas képpárkánya sima, növényi vagy figurális ornamentekkel díszített, koszorúpárkánya 3 tagozatú (függőlemez + szima, fogsor, alátámasztó tagozat. Iskola: Közoktatási rendszer alsó és középszintje, nevelési-oktatási feladatokat tervszerűen, folyamatosan ellátó intézmény. Antik görög és bizánci kultúrában a katonatiszteknél elvárás volt az alapfokú iskolák elvégzése. A család után a szocializáció legfontosabb színtere Iroda: Szellemi, adminisztratív munkát végzők munkahelye. Alaprajzi elrendezés szerint cellás vagy nagyterű, ill. ezek kombinációja. Izmusok: 19. sz. második felében indult forradalmi művészirányzatok összefoglalása. Formabontó: expresszionizmus 0520, fauvizmus 05-07, futurizmus 09-44, absztrakt 10-től, dadaizmus 15-22, szürrealizmus 24-45, formaépítő: kubizmus 07-14, konstruktivizmus 17-től. Kalligráfia: Díszes, szép kézírást, annak művészi fokú gyakorlása. Többféle változata van, jelenleg mindegyik kiveszőben. Kannelura: Görög-római oszlopon hosszában futó, élben metsződő vagy lemeztaggal elválasztott íves rovátka, homorú vájat. Számuk a dórban 16-20 között változik. Kánon: Általános művészetben a mű ideális viszonyait pontos adatokkal rögzítő mérték, valójában ilyen mértékek nincsenek. A keresztény egyházakban a jogszabályok, előírások, ill. azok jegyzéke. Kápolnakoszorú (kápolnakör): Templomok félkörű apszisát koszorú alakban övező, az apszis középpontja felé sugaras irányban sorakozó kápolnák sorozata. Kariatida: Oszlopot vagy pillért helyettesítő, erkély vagy párkányhordozó, többnyire merev tartású, ált. nő nemű egyenes emberalakszobor, a 19. sz. elejétől pontatlanul épületdíszítő szoboralak. Leginkább a ión oszlopokat helyettesítette. Katakomba: Korai keresztények által épített vagy felhasznált római és Róma környéki föld alatti üreg, istentiszteleti, temetkező, menekülő, alkalmi
lakóhely. Általánosságban föld alatti temetkezőhely, pontatlanul föld alatti járat, folyosó. Katarzis: Arisztotelész szerint egy tragikus színmű folyamán a főhősben és nézőben bekövetkező megrendült, emelkedett, megtisztult lelkiállapot. Az ember értelmi és érzelmi létének teljes vagy részleges megváltozására vagy erőteljes megerősítésére sarkalló élmény. Keletelés (orientálás): Szakrális helyek (oltárok, templomok, sírok) valamely égtáj szerinti tájolása. A legtöbb ősi kultúrában a felkelő Nap, az éj sötétjét elűző fény szimbolikájának lecsapódása. A kereszténységben az igaz Nap, és a Paradicsom felé fordulás, a muszlimoknak kezdetben a keleti irány Mekkára mutatott, majd az iszlám ázsiai terjeszkedésével ez utóbbi kapott hangsúlyt. Kenotáfium: Holttest nélküli üres síremlék, emléksír, szimbolikus sír vagy álsír, mely máshol vagy ismeretlen helyen nyugvó, illetve eltűnt személyek emlékét őrzi. Képrombolás: A monoteista vallásokban a képtisztelet elleni dogmatikai harc, fő célja az Istent, szenteket, prófétákat ábrázoló szentképek, szobrok és más ábrázolások eltávolítása a szakrális kontextusból (templom, liturgia), esetenként a profán térből (pénzérme). Kerengő: A kolostor négyszögletes belső udvara körül futó, ált. boltíves, árkádos folyosó, legtöbbször a templom déli fala mellé épült és kapuval kapcsolódott hozzá. A szerzetesek elmélkedő sétáinak helye, innen nyíltak a kolostor földszinti helyiségei. Keresztboltozat: Eredeti formájában egymást keresztező félköríves dongákból szerkesztett négy süvegből álló, négy sarkán pillérre vagy oszlopra támaszkodik. Római keresztboltozat egyenes záradékú, átlós ívei félellipszis formájúak, homlokívei félkörívesek. Királygaléria: A 13. sz.-tól francia gótikus katedrálisok homlokzatán ívek vagy baldachinok alatt elhelyezett királyszobrok, később spanyol és angol területeken is elterjedt. Kilencosztatú tér: Négyzetes alaprajzú összetett tér, centrális építészeti térforma, melyet négy támasz 3×3-as téregységekre oszt, fedése kupolás vagy boltozatos. A bizánci építészetben alakult ki, amit a reneszánsz és a klasszicizmus is átvett. Kima: Felső domborulatból, alsó homorlatból álló sáv, tartótagozat, általában a párkányzat síkváltó eleme, az ókori görög párkány tartóeleme. Eredetileg valamilyen teher hordására szolgált, később csak kifejező elem,
melyet stilizált levélsor vagy tojásléc díszít. Klasszicizmus: A 18. sz. derekán indult, a 19. sz. közepén virágzó, antik görög-római művészetet idéző és utánzó stílus. Építészete nyugalmat és egyensúlyt favorizálja, jellemzői egyenes vonalak, tiszta és egyszerű alaprajz, vízszintes tagoltság, szigorú arányok. Kódex: A latin codex, fatábla szóból ered. A 4. sz.-ban megjelent, a 11. sz.-ig pergamenre, kézzel írott, általában bőrrel bevont, fém kapcsokkal összefogott fatáblás kötésű, középkori könyv. A korábban használt papirusz alkalmatlan volt könyvkészítésre. Kollázs: Művészeti alkotás, amelyet papír, fénykép, textil, fa, fém vagy más egyéb anyagok darabjaiból illesztenek öszsze. A 20. században elterjedt technika, mely a kubisták műalkotásai nyomán vált népszerűvé. Kolonnád: Oszlopsor, oszlopos vagy oszloppársoros folyosó, terem vagy oszlopcsarnok, menynyezete oszlopokon nyugszik. Koloniál: Spanyol gyarmati stílus, a 19. sz.-ig késő barokk építészet Dél-Amerikában, az USA déli államainak késő klasszicista építészete (1800-1870). A 20. sz.-tól a csavart oszlopokkal díszített, masszív, tömör fabútorok, kézzel festett, főképp virág motívumokkal. Kolumbárium: Galambház, fülkesor, fülkesoros fal vagy temetkezőhely, urnás temető, urnafal, urnacsarnok. Eredetileg az ókori Rómában falüregekkel ellátott temetkezési építmény, az áldozat és a lélek halhatatlanságának szimbóluma. Kompozíció: Művészeti alkotás elemei, pl. a figurák, formák, színek összefüggő elrendezése a tartalom érdekében. Kompozit oszlopfő: A ión és a korinthoszi oszlopfő egyesítésével létrehozott késő hellenisztikus, az ókori római művészetben kiteljesedő oszlopfő, a reneszánszban előszeretettel alkalmazták. Konceptuális művészet: Szabadon választott eszközökkel kifejezett, a gondolatot és ötlet előtérbe helyező fogalmi művészet. Gyakran filozofikus tartalmú, a jelenségek értelmezésére, a kommunikáció lehetőségeire, az alkotás mibenlétére rákérdező mű. Konstruktivizmus: Szerkezeti logikára építő alkotásmód, építészetben a 20. sz.-elején élt, hatása a képzőművészetben ma is érvényesül. A különböző szabályos mértani formák elrendezésével kívánta kifejezni a modern világ szépségét, a jövő emberének életérzését. Kontraposzt: Az álló emberalak
ábrázolásának módja, ahol a test két oldalának ellentétes irányú, feszülő, ill. ellazuló mozgásából teremt harmonikus egyensúlyt. A görög szobrászat leleménye, az emberi figurát mozgással és élettel tölteni meg. Konzol: Falba fogott, de részlegesen kinyúló, a felette lévő elemeket és tagozatokat támasztó, kő vagy vas, tartó- vagy díszítőelem. Koré: Antik görög leányszobor, testén redős, ingszerű, gazdagon ráncolt, térdig érő vászonvagy gyapjúruha (khitón). Kórház: Sérültek és betegek gyógyítását és ápolását szolgáló intézmény, amit az elő középkorban, főképp nemes lelkű papok alakítottak ki, később lovagrendek is felkarolták. A 18. sz.tól a közegészségügy javítására létrehozott társadalmi, majd állami intézmények. Kosárív: Három vagy több különböző középpontú és sugarú körívből szerkesztett, lapos, szimmetrikus ív. Építészetben boltozati elem, útépítésben lekanyarodó sávok vonalvezetése. Különösen a barokkban kedvelt. Koszorú: Klasszicista épületdísz, a 19. sz. második feléig főpárkány, később vízszintes, fa vagy vasbeton épületmerevítő szerkezet. Kőfaragó jegyek: Az épület adott részéhez szánt, ahhoz mérten kifaragott kő elhelyezését és pontos összeillesztését segítő jelzés, bélyeg, véset. Kőfaragók egyedi, bizonyos jegyeket, geometriai alakokat, betűket mintázó védjegye, a mester jegye pajzsra került. Könyvtár: Könyvek, sajtótermékek, ált. írásos dokumentumok rendszerezett gyűjteménye. Funkciójától függően köz-, közületi, intézményi, üzemi, vállalati, szakszervezeti, magánkönyvtár. Feladata az írásos, hangzó és képi kultúrát területileg, szakmailag, ill. személyileg meghatározott körben közvetítse. A közművelődés, tudományos kutatás, továbbképzés, termelés fontos tudásbázisa. Kreml: Eredetileg az ősi orosz városokban épített fellegvár, citadella. A moszkvai Kreml az azonos nevű folyó partja fölötti Borovickij dombra épült, a Világörökség része, egyik leghíresebb épületegyüttese. Kronológia: Időszámítással, annak történetével, sajátosságaival és felhasználásával foglalkozó történeti segédtudomány, ami az események időbeli viszonyát állapítja meg. Kubizmus: Avantgárd művészeti mozgalom 1907-1914 között. Szakított a reneszánsz óta uralkodó klasszikus perspektívával, a tapasztalati látványszerűséggel, helyébe a természettudományok előtörése által módosult
természet-értelmezést, a tér-idő viszonylagosságát állította. Végsőkig fokozta a szerkezetet, tárgyakat és téri viszonylatokat meghatározó geometriai szükségszerűségeket. Kultikus: A kultuszhoz tartozó, vele kapcsolatos, szertartásos, imádott dolog, illetve vallásos hiedelmek vagy rítusok rendszere. Kupola: Az építészetben kör vagy ellipszis alaprajzú, jellemzően félgömbszerű, csúcspontján záródó boltozat. Látványos építészeti elem, a felületi nyomóerő és a nagy súlyból eredő gyűrűfeszültség miatt szerkezetileg igen stabil. Kupoladob: Csegelyekre állított henger alakú fal, mely a kupolaboltozatot az azt alátámasztó szerkezettől elválasztja. Kúria: Rómában patríciusok gyülekezőtere vagy épülete, később klasszicista épülettípus, szerény vidéki kastély, legfelsőbb bíróság. Kváder: Szabályosra, négyszögletűre faragott, beépítés után a szabadon maradó építőkő, látható külső felületével a falazatot díszíti. Lábasház: Élő fák lefűrészelt csonkjaira épült ház (Felső Tiszavidék, 20. sz.-ig), részben pilléres, árkádíves oszlopos városi ház. Lábazat: Az építmény legalsó földfelszín feletti része, az alaktanban általában csökkenő keresztmetszetű konvex és konkáv elemekkel tagozott rész, szerepe az oszlop terhelésének elosztása az alap felé. Labirintus: Eredetileg temetkezésekhez, halotti kultuszhoz kapcsoló szimbólum, majd az újjászületés jelképeként belső út, beavatási út. Középkorban a bűnbánat és üdvözülés útja, a rokokó és barokk kertészetben magas puszpángfalakból álló útvesztő. Lakótorony (öregtorony): Középkori várak jellegzetes épülete, legbelső magva, a vár bevétele után védhető marad. Viszonylag szabadon, a vártól függetlenül is épült (Visegrád, Salamon-torony), gyakran néhány évtized múltán nagyobb vár központi épülete. Land art: A természeti környezet formavilágát és kellékeit (térszín, szikla, kő, növényzet, stb.) monumentális szabadtéri installációk alkotásához használó irányzat. Angolszász nyelvterületen az igen nagy kiterjedésű alkotásokat létrehozó irányzat az earth art. Latinkereszt alaprajz: A bazilikális elrendezésű templomoknál a főhajó hossztengelyre merőleges kereszthajó, mindkettő része a kettő találkozásánál kialakuló tér a négyezet, a legtöbb gótikus templomnál a hosszház
és a kórus között helyezkedik el. Legyező boltozat: Kehely alakú boltmezőkből szerkesztett, ezek között vízszintes mezőkkel toldott, a támaszokból sugarasan szétágazó, azonos profilú bordákkal sűrűn tagolt, vakrácsokkal kitöltött keresztboltozat, a késő angol gótika dekoratív boltozattípusa. Lépcsős piramis: Egyiptom első, Dzsószer piramisa (i.e. 2700) a szakkarai nekropolisz leglátványosabb monumentális alkotása. Linóleummetszet: Magasnyomású sokszorosító eljárás, ilyen eljárással készült grafikai lap. 1895-től a fadúc helyett alkalmazott puhább, homogén szerkezetű linóleumra felvitt rajz alapján árokvésővel kivájt pozitív mintázatú metszet. Litográfia: Síknyomású grafikai eljárás, az olajos-zsíros anyagok és a víz kölcsönös taszítóelvén alapul. Kormos szírkrétával egy simára csiszolt, porózus, később benedvesített kőlapra felvitt rajz, melynek a felületén megtapadó festék adja a nyomatot. Liturgia: Klasszikus görögben közmunkát, a népért végzett közszolgálat, amit egyesek és csoportok a városállam, a nép javára végeztek. Az első keresztények óta szentmise, az Isten tiszteletére végzett cselekedetek gyűjtőfogalma. Loggia: Oszlopos-árkádos, egy, két vagy három oldalán nyílt csarnok, folyosó vagy galéria, gerendás vagy boltozatos menynyezete oszlopokon vagy pilléreken nyugszik. Tévesen erkély. Madártávlat: Tárgyat, várost, domborzatot a magasan repülő madár szemszögéből láttató ábrázolás. Ellentéte a békaperspektíva. Maesta (felség): Ikongrafikus jelentése a trónon ülő Madonna gyermekével (Jézussal). Mandorla: Jézus, Szűz Mária és a szentek egész alakját övező, mandula alakú dicsfény a középkori művészetben. Manierizmus: A reneszánsz és a barokk határán (16-17. sz.) élő, formai szélsőségek felé hajló, modoros, átmeneti, elsősorban képzőművészeti irányzat. Az építészetben szokatlan és egyedi kompozíciók, a formai tisztaság és a díszek közötti ellentét. Manifesztum: Kiáltvány, felhívás, program. Kereszténységben kinyilatkoztatás, jelenés, kijelentés, megnyilvánulás. Masztaba (padsír): Téglány alakú, rézsűs falú, tégla vagy kő felépítményes, kamrákra osztott, ókori egyiptomi sírépítmény. Eredetileg egy tetőről nyíló, rejtett kővel elzárt aknán megközelíthető, később palotához hasonlító felépítménnyel. Mauzóleum: Eredetileg Mau-
szolosz káriai fejedelem halikarnasszoszi síremléke, amit nővére és hitvese építtetett. Később méreteivel, történelmi vonatkozásával vagy, díszítettségével a síremlékek közül kiemelkedő jeles síremlék. Meander: Ógörög eredetű szegletes motívumú szegélydísz vagy kígyódísz, a Maiandrosz folyóról kapta nevét. Mecset: Mohamedán, muzulmán vallási templom, a meghajlás és leborulás helye. A pénteki istentiszteletre jogosultak neve nagymecsetek (dzsámi). Szerény belsejében kiemelkedő a szószék (minbar) és a Kába-kő irányába tájolt imafülke (mihrab) Megaron: Oszlopos előcsarnok mögötti egyetlen belső terű, nyújtott négyszög alakú ógörög lakóház, férfiház, palota nagyterme. A görög templomtípus alapja. Mellékhajó: Többhajós épületekben a főhajóval párhuzamos, ahhoz árkádsorral vagy oszlopállások nyílásaival összekötött, alárendelt szerepű, általában alacsonyabb tér. Menóra: Az ókori jeruzsálemi templom hétágú gyertyatartója, a zsidóság egyik jelképe, Izrael állam szimbóluma, címeralakja. Metopé: A dór oszloprend frízében a triglifek közötti négyszögletes, festéssel vagy figurális domborművekkel díszített mező, a 19. sz.-ban gyakran festett képszék, díszített sáv. Metszet: A képzőművészetben a különféle sokszorosító eljárással készült grafikai lapok (magas- mély- vagy síknyomású). Adott épületrészlet egy függőleges vagy vízszintes metszősíkján megjelenő rajzi ábrázolásmód. Mezopotám művészet: Jelentősek a vadászjeleneteket bemutató asszír domborművek. Az asszír művészet értékes emlékei a paloták kőlábazatára faragott domborművek és a kapuk két oldalára helyezett emberfejű szárnyas bikák (lamasszu). Mezzanin: Palotaépítészetben nagyobb magasságú belső tereket megosztó félemelet, földszint és magas főemelet közötti kis belmagasságú, alárendelt emelet. Igen alacsony emeletsor szolgalakások, boltraktárak számára, de más emelet osztásával is megkapható. Minaret: A muszlim mecsethez vagy dzsámihoz épített vagy illesztett, esetleg különálló, nyúlánk, felfelé elkeskenyedő hengeres, négyszögletes, sokszögű vagy bordázott, egy-, két- vagy háromerkélyes torony, ahonnan a müezzin naponta ötször imára hív. Modulor: Le Corbusier az emberi test méretein és az aranymetszésen alapuló méret- és
arányrendszere, amit épületeinek tervezésében alapvető egységként és mértékrendként használt. Modulus: Az antik oszloprend szerkesztésében az oszlop átmérője, az ókori épületek arányrendszerének változó mértékegysége. A modulust percekre (partes) osztható, száma meglehetősen változatos. Monolit vasbeton: Helyszínen készülő vagy előregyártott, betonacél szálakból összeszerelt vasalásból és betonból álló szerkezet. Mozaik: Különböző színű szilárd elemekből (kő, mázas kerámia, üveg, fa, bőr, posztó) összeállított kép vagy díszítmény. Az építészetben a padlón és a falakon megjelenő épületdíszítő képet megjelenítő felületképzés. Múmiák: A természeti viszonyok befolyása (természetes) vagy biológiai behatás következtében (mesterséges) a teljes bomlástól megvédett, az eredeti alakjukat többé-kevésbé megőrző állati vagy emberi holttestek. Monopterosz: Egyetlen oszlopsorral körített templomforma, körben álló oszlopokon nyugvó épület. Monostor (apátság, kolostor): Szabályszerűen ájtatos és erélyes életű szerzetesek és apácák lakhelye, épület vagy épületcsoport. Montázs: Különböző rajzok, ábrák részleteinek összeillesztése. Muzeológia: Múzeumok létrejöttével, szerveződésével, kutatómunkáival foglalkozó történeti tudományág, különösen figyel a társadalmi, politikai környezetből eredő hatásokra. Célja a hatékony működés és fejlesztés elősegítése, a társadalmi kapcsolat erősítése. Múzeum: Az emberiség kulturális és műszaki fejlődéséhez tartozó tárgyi és egyéb emlékeket gyűjtő, feldolgozó, rendszerező, megőrző és kiállító kulturális intézmény. A látogatókat aktív részvételre készteti, kulturális események és az oktatás egyik új helyszíne. Múzsák: A görög mitológiában, költészetben és irodalomban mítoszokat megtestesítő istennők, főistenek gyermekei, az emlékezés és improvizáció ihletői, alkotók segítői, a tudás forrásai, vagy vízi nimfák. Kezdetben három, később négy, végül kilenc múzsa ismert. Műgyűjtés: Intézmények vagy magánszemélyek által végzett, különböző elismert műalkotásokat felkutató, meghatározó, beszerző, rendszerező, katalogizáló, bemutató, megőrző, szakértelmet és biztos anyagi hátteret feltételező tevékenység. Művészettörténet: A társadalomtudomány ága, a művészet fejlődésével foglalkozik, tárgya a
műalkotás. Feladata a források felkutatása, kritikai elemzése, eredmények közlése, történelmi-társadalmi összefüggések feltárása, esztétikai értékelés, életrajzok összeállítása, művészszervezetek tanulmányozása, katalógusok készítése, műkincsek és műemlékek védelme, restaurálás dokumentálása. Naosz: Ókori templomszentély, hossztengelyére illeszkedő, négyszög alaprajzú, sík fedésű, egy nyíláson át megközelíthető, természetes fénytől mentes, legbelsőbb, díszített falú helyiség. Egyiptomban az áldozati asztal, görög-római kultúrákban istenszobor helye. Narthex: Antik templomi előcsarnok, középkorban a templom előcsarnoka. Natura morte: Csendélet, halott természet. Négyezeti torony: A templomépületek fő- és hosszhajójának metsződése által képződő tér fölé épített torony. Nekropolisz: Valósághű homlokzatú, tömör építményekből álló, mérethű egyiptomi holtváros, város széli kiterjedt temetkezési hely. Nemzetségi templom: Királyok, főurak, nemesek által alapított világi templom. Magyarországon Jáki Márton után Jáki templom. Novecento: A 20. sz. első felében a klasszicizáló modern olasz építészeti stílusa, művészetének és irodalmának korszaka. Nyeregtető: Két azonos vagy eltérő hajlású, összemetsződő tetősík és oromfallal vagy tűzfallal határolt négyszög alaprajzú tető. Nyitott fedélszék: Az épület belső teréből látható, mennyezet nélküli tetőszerkezet. Obeliszk: Óegyiptomi eredetű felfelé keskenyedő, négyszög keresztmetszetű, monolitikus, később több kőből készült, díszített kőpillér, ókori egyiptomi napszimbólum. Gúla alakú csúcsát ált. arany lapokkal fedték, törzsén a napistenhez szóló imák, egyiptomi templomok pülónja előtt ált. egy pár állt. Odeion: Ókori félkör alakú, fedett épület, kis színház elsősorban zenés előadások számára, az elsőt Periklész építette Athénban az Akropolisz délkeleti lejtőjén az i. e. 5. sz. közepén. A 19. sz.-ban zenés színház. Olajfestmény: Olajfestékkel festett festmény, ahol a festékanyag száradó olajban eloszlatott. Röviden csak olaj, ill. melléírják a hordozóanyag nevét. Oldalnyomás: Teherátadás során a boltövekben keletkező ferde erő, mértéke az ív laposságával egyenesen arányos. Oltár: Az égi isteneknek bemutatott áldozat helye, az ókorban utcán, templomokban, magasla-
tokon. Faragatlan kövekből álló építménytől fokozatosan fejlődött lépcsőzetes talapzatra állított, asztal alakú márvány építményig, vízszintes része a menza, alépítménye a tömb, illetve szarkofág alakú. Oratórium: Középkorban kisebb kápolna, azóta sekrestye fölötti vagy ált. templomba ablakkal kapcsolódó helyiség. Operához hasonlóan szólóénekes, kórussal kísért, zenés, drámai hatású, általában színpadon játszódó, jelmez nélküli kompozíció. Ornamentika: Díszítőelemek összessége, díszítőművészetet. Tárgyak és épületek felületén, ünnepélyessé tétel vagy más célból alkalmazott díszítmények, ill. az ilyenekből összetevődő rendszer. A teljes díszítettség miatt a népművészetet gyakran és tévesen ornamentális művészetnek nevezik. Oromfal: Az épület tetőszerkezetének nyitott végét lezáró, ált. háromszög alakú, alkalmanként díszített felmenő falazat, rajta a szélső szarufa nyugodhat, a lécezés túlnyúlik rajta. Célja a gerendák bütüjének lezárása, repedéseit elrejtsék, a szarufákat oldalról eltakarják. Oszlop: Kör, ritkábban karcsú négyzetes keresztmetszetű függőleges alátámasztó elem. Oszlopfő (fejezet): Az oszlop legfelső, optikailag a teher átvételére felkészítő, ált. faragott koronázó része. Oszlopcsarnok (sztoa): Görög építészetben a klasszikus kor végén kialakuló monumentális közösségi épülettípus, egyik oldalán nyitott, egy vagy több oszlopsorral tagolt, hosszú téglalap alaprajzú csarnok. Oszloprend: Oszlopokat és rájuk nehezedő gerendázatot szerves esztétikai és szerkesztési rendbe, arányba és motívumba foglaló rendszer, alaptípusait az ókori építészet alakította ki. Dórban vájatos oszlop közvetlenül az építmény pódiumán. Oszlopokon főgerenda (architráv) nyugszik, majd keresztirányú gerendák közé ágyazott négyzetes dombormű (metópé), ill. képszék (fríz). A ion és korinthoszi rendben ált. lábazatos oszlop. Óvoda: A gyermekek tanításának első lépcsőfoka, néhol iskolai előképző, vagy gyermekmegőrző. A gyerekek életkora országonként változó, a legelterjedtebb rendszerekben 3-6 vagy 47 éves. Öntött falazat: Helyszíni vagy előregyártott, fix vagy csúszózsaluba, az építés helyén öntött, monolit beton vagy vasbeton falazat, tartószerkezet. Gyakran a födémmel együtt készül, előregyártott elemekkel egészül ki. Igen merev, dobozszerű szerkezet, változatos homlokzati meg-
jelenés. Övpárkány: Az épület homlokzatán húzódó, annak síkjából kiemelkedő vízszintes tagoló elem, az emeleteket vagy a homlokzat egyes részeit választja el egymástól. Gazdagon tagolt formája (golyvás párkány) a barokk építészetben terjedt el. Pagoda: Toronyszerű, többszintes, kőből, téglából vagy fából készült építmény, vagy épületforma, ált. Kelet- és DélkeletÁzsiában, buddhista templomegyüttes része. Az ősi indiai sztúpából alakult ki, ami ált. egy szent ember vagy király földi maradványai, ill. ereklyéi fölé emelt, kupola alakú emlékmű. Palestra: Sporttelep, tornaudvar, az ókori görög építészet testgyakorlás céljaira alkalmas tornácos udvarból és olajozó, tisztálkodó helyiségekből álló épületfajtái. Ahol az ifjak és gyermekek egy mester vezetése alatt a birkózásban képezték magukat. A felnőttek gyakorlóhelye a gimnázium. Palazzo: Palota, királyi vagy főúri lakóépület. Paleolitikum: Őskőkorszak vagy pattintott kőkor, a kőeszközök megjelenésétől az utolsó jégkorszak végéig (2,4 millió év) tartó időszak. Palladio-motívum: Eredetileg a reneszánszban, Palladio által kitalált hármas ablakmotívum, amiben a középső ablak tagozatos félköríves záródása az állótéglány alakú szélső kisebb ablakok szemöldökpárkányaira, mint vállpárkányokra ül és az ablakokat oszlopok vagy pilaszterek választják el. Általánosságban hangsúlyos középső elemű ablakhármas. Palmetta: Pálmalevelet utánzó, hét vagy több tagú, legyezőszerű díszítőelem, motívum, motívumsor. A görög, római és reneszánsz kedvelt dísze. Ált. sorozatosan előforduló, indákkal öszszekötött, alapja az egyiptomi pálma-motívum, az antefix főeleme. Párkányzatban képszék téglaburkolata. Pannó: Falemezre vagy vakkeretnél feszített vászonra készült, építészeti keretbe foglalt, nagyméretű, díszítő funkciójú, falborításra használt festmény. Pantheon: Összes isteneknek szentelt ókori római templom, kultusz és emlékhely, ma egy nemzet elhunyt nagyjainak kultuszhelye. Pantokrátok: Zeusra utalva a görög mindenható szóból eredő elnevezés. Az ikonográfiában az ikonok bizonyos fajtájára, típusára vonatkozik. Elsősorban a bizánci művészetben él, a legtöbb görög katolikus, ill. ortodox templomban, általában az apszis hajlatában vagy az ikonosztázban található. Papirusz: Az ókori Egyiptomban
papirusznád szárából és beléből készített készített, tekercselhető íráshordozó. Párkány: Koszorú vagy főpárkány, egy építmény legfelső díszes párkánya, felül koszorú gyanánt övezi, a falsíkokat betetőzi. Parnasszus: Görögországi mészkőhegység, kopár hegycsúcsait ált. hó fedi, legmagasabb csúcsa a Likoreia. A görög hitregének klasszikus helyszíne, oldalában volt a Delphoi jósda, ott fakadt a kasztáliai forrás. Az ókorban Apollón, Dionysos és a múzsák szent hegye. Pártázat: A várfal tetején tagolt, fogazott, lőréses mellvéd, védőmű. A közép-európai későgótikus és kora-reneszánsz stíluselnevezés jelzője. A 19. sz. második felében párkányzat nélküli, ált. íves vagy fecskefarkas, magastető előtti homlokfallezárás, kis oromzatok sorozatával való ékítése. Passió (szenvedés): Szorosabb értelemben Krisztus elfogatásának, elítéltetésének, megfeszíttetésének és halálának története. Passzázs: Átjáró, két utcát öszszekötő sikátor vagy két épület közötti fedett folyosó. Pasztofórium: Jeruzsálemi templom része, leviták lakásai és kincseskamrák. Ókori pogány bazilikákban oldalkamrák. Szír templomokban a templom apszisát övező kamrák. Keresztény templomokban a 4. sz.-tól ált. mellékhajók apszisához épített helyiségek. Patio: Épület belső, ált. szögletes, kis területű fedetlen udvara. Ősi eredetű, a rómaiak esővíz elvezetésére és gyűjtésére használták. Perspektíva: Három dimenziós térábrázolás, a mélységet érzékeltető vízszintes vonalak egy rögzített távoli pontba futnak össze. A matematikai formulát teljes pontossággal Brunelleschi kísérletezte ki, Alberti 1453-ben már kizárólag matematikai alapokkal bizonyította helyességét. Piazza: Itáliai városok köztere. Piazza Navona az egyik legegységesebb római tér, Domitianus császár 86-as stadionjának alakját őrzi, befogadóképessége 15e fő, lovas versenyeket rendeztek. Reneszánszban ünnepi felvonulásokat használták, 1477-tól piactér a piacot, majd a barokkban teljesedik ki. Piedesztál: A posztamens szóval rokon értelmű, szobrok, vázák, stb. talapzata, oszlopszéke. Pieta: A keresztről levett Krisztust ölében tartó, fiát sirató Mária ábrázolás. Önálló kétalakos kompozícióként a német szobrászatban jelent meg (14. sz.) Pillérköteg: A romanikában kialakult, a gótikában elterjedt templomépítészet, látszólag
több hengeres elemből álló támasztóeleme. Piramis: Négyzet alapú, gúla alakú királyi, főúri, papi sírépítmény, különböző formában és méretben, az egész világon megtalálható. Posta: Állomáshelyet jelentő latin posta szóból ered, ahonnan a híreket vivő futárokat vagy lovast, kocsist elindították, felváltották. Prehisztorikus korszak: Történelem előtti idő, az emberi művelődéstörténet része, az ember megjelenésétől az írás megjelenése közötti időszak. Pronaosz: Görög templomszentély falnyúlványokkal, antepillérekkel közrefogott, oszlopokkal, bejárattal áttört fallal határolt előtere, előcsarnoka. Proporció: A görög analógia fogalma, ma az arány egyik régies elnevezése. Művészetben az egyes részek méretének viszonya az egészhez, minden rész méretének viszonya valamennyi rész méretéhez. Protodór: Ókori egyiptomi oszloptípus, a dór oszlopra hasonlít, de összetettebb párnatagos oszlopnyakkal. Korongszerű lábazaton álló, négyzetes fejlemezzel ellátott, sokszög keresztmetszetű pillér. Pszeudo: Görög templomformák jelzője, valamely kifejezés elő kapcsolva annak látszólagos voltát jelöli. Puttó: Pufók, meztelen fiúcska képében, kis szárnyakkal ábrázolt angyalfigura 17-19. sz. vallásos tárgyú festményein, ókorban íj és nyíl nélküli amorett. Quattrocento: 15. sz.-i itáliai reneszánsz első szakaszának olasz neve. Művészei csak Firenzében alkottak (Brunelleschi, Alberti, Angelico, Donatello) Rámpa: Lejtő, kocsifelhajtó, vasúti rakodó. Realizmus: A 19. sz. közepén kialakult, a valóság átfogó, hű és jellemző vonásait kiemelő ábrázolására törekvő művészeti, irodalmi irányzat. A romantika virágkorában született, a polgári kapitalista társadalomból való kiábrándulás a forrása. Refektórium: Kolostorok közös ebédlője. Relief: A síkból alacsony plasztikával a térbe kiemelkedő, kőből, fából, agyagból készülő szobrászati vagy iparművészeti dombormű. Vésett megfelelője a mély dombormű. (lapos, félmagas, magas, metszett-mélyített) Reneszánsz: Az antik építészet formáit, eszközeit Firenzében újjáélesztő stílus (14-16. sz.). Jellemzője az emberléptékű harmóniára való törekvés, humanista, mélyen emberközpontú filozófia, világosság és tiszta elme fényességével szembenállás a középkori sötétséggel. (Santo Lorenzo, Pazzi-kápolna, Ruccelai
palota, San Pietro székesegyház. Rézkarc: Legkifinomultabb mélynyomásos grafikai sokszorosító eljárás, maró sav mélyíti a mintázatot. Előnye a hajlékonyabb vonalvezetés, a tű gyorsabban és engedelmesebben kezelhető, könnyen megtanulható. Rézmetszet: A legrégibb mélynyomású sokszorosító grafikai eljárás, a rajzot kis vésőkkel metszik, vésik a sima rézlemezbe, a nyomaton megjelenő fekete vonalak mélyítve vannak, ellentétben a fametszettel. Ritmus: Váltakozó jelenségek rendszeres, szabályos ismétlődése, a munkából alakult ki, az objektív valóság elvont visszatükröződése. Egységesítő, különös légkört teremtve minden művészeti forma része. Zenében a dallam mellett a belső forma összetevője, hangok, hangsúlyok elosztását segíti. Rítus: Kultikus, vallási események szokásos rendje, szertartásszerű viselkedésforma. Rizalit: Az épület síkjából, ált. teljes magasságában kiugró, az épület hosszú, egyhangú homlokzati síkját tagoló rész. Lehet közép, oldal, vagy sarok. Főként a fény-árnyék hatásra törekvő barokk építészet kedvelte. Rokokó: A barokk késői, francia eredetű, ívkedvelő, kagyló- és növényi díszes formája a 18. sz. közepén. A barokk súlyos formáit könnyed, alakzatok, aszimmetrikus megoldások váltják, alaprajzban íves és kanyargós vonalak, az iparművészeben rafinált megoldások és virtuóz technika jellemzik. Római keresztboltozat: Azonos keresztmetszetű félkörös dongák egymásra merőleges metszetéből szerkesztett négyzetes alaprajzú, félkörös homlokívű, nyomott átlóívű, vízszintes záradékvonalú, a sarkokon alátámasztott egyszerű boltozat. Római művészet: Ókori Róma és provinciáinak művészete i.e. 6. sz. - 4. sz.), magába olvasztva az etruszk hagyományokat, felhasználva a görög művészetet. Kiemelkedő építészeti alkotásaik az utak, hidak, boltíves vízvezeték, csatornahálózat, városépítészet. Szobrászati alkotásaik nagyja épülethez kapcsolódó körplasztika, dombormű, sajátos római műfaj a portrészobrászat. A festészetet emlékei főként Pompeii, Hercunaleum villáinak falán. Magas szintű, pompázatos iparművészeti alkotások, ötvös-, üveg- és bronzművészet. Román keresztboltozat: Középkori, félkörig emelt átlóívű, bordák nélküli keresztboltozat, záradékvonala a középpont felé emelkedik. Román stílus: A népvándorlás után stabilizálódó Európa antik,
bizánci, közel-keleti előképek és példák nyomán, illetve helyi hagyományok alapján kialakuló, 10-14 sz. közötti építészete. Zömök formák, vastag falak, lőrésszerű ablakok, kúpos torony, toronypár, újítása a bélletes kapu. dongaboltozatot lassan felváltotta a bordás keresztboltozat. Rondella: A várfalak oldalazása céljából emelt körbástya. A középkori magas, keskeny vártornyokat a 15. sz. második felétől felváltották az ágyúk elhelyezésére alkalmas és az ostromágyúknak jobban ellenálló alacsony, vastag falú rondellák. Rozetta: Karéjos szélű, ált. kerek, néha szögletes, öt- vagy többszirmú stilizált rózsa. Építészetben és iparművészetben használt, görög eredetű motívum. Rózsaablak: A román és gótikus templomok főbejárata fölött, ritkábban az oldalbejáratok fölött elhelyezett, nagyméretű, kőrácsos, küllős ablak, gyakran színes ólomüvegbetéttel. Szerkezete a gótikában egyre bonyolultabbá vált, mérműves kiképzéssel látták el. Santa conversatione: Szent beszélgetés, a művészettörténeti ikonográfia fogalma. Jézussal a karján két vagy több szent társaságában látható, nyugodt és méltóságteljes tartású Mária-ábrázolás, melyet a triptichon szélső szárnyára vagy közvetlenül a Madonna mellé festették. Sátortető: Ház sátor vagy lapított gúla alakú, általában négyzetes vagy négyszögletes alakú teteje. Secco: Teljesen száraz vakolatra, a mészpáncélon való megtapadás érdekében külön kötőanyagot (kazein) tartalmazó festékkel készülő, a kevéssé tartós, könnyen leporladó falfestmény. Sfumato: A reneszánsz festési mód a körvonalakat felold, a részeket egymásba lágyan, füstszerűen átmosó, füstös, fátyolos technika. Sgrafittó: Többrétegű, eltérően színezett és/vagy festett, kifelé haladva világosodó, vékony vakolatrétegekre, felvitt rajzolat, mely alapján a vakolatból karcolással síkplasztika jellegű fali karcolt díszítés készül. Skanzen: Szabadtéri néprajzi múzeum, falumúzeum, múzeumfalu, eredeti vagy rekonstruált népi épületek és építmények látogatható összessége. Stadion: Ókori görög eredetű, sportversenyek rendezésére alkalmas, elliptikus létesítmény, versenypálya. Stallum: Hely, pad, templomi szentély- vagy kóruspad, ülés, papi díszülés olvasóval és olykor koronázópárkánnyal, baldachinnal. Templomokban a szentély vagy a kórus két oldalán a papság, ill. a kar elhelyezésére szol-
gáló ülőpad, üléseit magas háttámlához csatlakozó kartámasztók választják el. Stílus: Rómában a viasztáblára véső íróvessző, Cicero szerint később az írás és fogalmazás módját is. Majd a divat, mód, fajta, jelleg, ill. technika jelentést kap, ma szóbeli vagy írásbeli közlemény nyelvi kifejezésmódját jelenti. Tág értelmében öszszetett művészeti rendszer. Stukkó: Mészporral, homokkal, esetleg festékkel kevert enyves gipszvakolat, reprezentatív belső terek, falak, mennyezetek, szobrászati igényű, plasztikus felületképzése, ezek összefoglaló neve. Felhordás, formázás, száradás után csiszolt, festett, aranyozott. Reneszánsztól kezdve Európában kedvelt. Szálloda: Szálloda vagy hotel, az otthonuktól átmenetileg távol levőknek, ellenszolgáltatásért szállást, és ált. ellátást, kiszolgálást nyújtó intézmény. Szamárhátív: Homorú-domború ívekből szimmetriatengelyben csúcsban összeállított ív, a záradékpontban a körszeleteket ívesen felkanyarítják. A 13. sz.-i angol gótikában megjelent, a késő gótikában Európa-szerte elterjedt, magas és karcsú, ill. nyomott és lapos változata ismert. Szamárlépcső: Csavarmenetben emelkedő, fok nélküli toronyfeljáró, leginkább román katedrálisokban fordul elő, amiken eredetileg szamárháton vitték fel az építőanyagot. Szarkofág (testemésztő, kőkoporsó): Egyetlen vagy két kőből faragott, többnyire házat utánzó testemésztő, koporsó. A görögöknél a szarkofágosz lítosz, a tetemek elporladását elősegítő mészkőfajta. Egyiptomban az óbirodalom idején használatos, az etruszkok főleg égetett agyagból készítették. Szárnyas oltár: A gótika korában kialakult oltárforma, ált. három vagy több osztású oltár. A középső, szekrényszerűen kiképzett része oltárképet vagy szoborcsoportot tartalmaz, ehhez mozgatható szárnyak csatlakoznak, amiket kívül-belül képek, esetleg domborművek díszítenek. Szecesszió: A történeti építészeti formáktól elszakadó, tipikusan növényi motívumokat alkalmazó századfordulós építészeti irányzatainak közép-európai összefoglaló elnevezése. Jelentése kivonulás, elkülönülés, utalva 49 bécsi művész 1897-es kivonulására a művészeti központból, új művészetet létrehozása, a historizmus és eklektika helyett. Szentély: A templomok különálló vagy elkülönített része, ahol az oltár és az istenszobor vagy -ábrázolás helye, általában csak a papok léphetnek be, a szertar-
tás színtere, szentélyrekesztő határolja. Szentélykörüljáró: A nyugati kereszténység hagyományos templomépületeinél az oldalhajók meghosszabbításaként a szentélyt körülfogó épületrész. Az apszist és szentélyt megkerülő galéria, ált. pilléreken nyugvó karcsú boltívekkel, ált. zarándoktemplomok esetében kedvelt. Szentélyrekesztő: Szerzetesi templomokban a szerzetesek részére fenntartott helyet, a laikusoktól vagy a hajót a kórustól elválasztó, ajtókkal áttört díszes építmény, része a díszes felső galéria. Egyes esetekben az orgona helye. Sziklatemplom: Barlangban berendezett, két részre osztott, felül lévő szimpla szikraüregből és egy alsóbb, mesterségesen kialakított járatrendszerből áll. Előnye az évszaktól független állandó hőmérséklet, hazánkban az 1931-es katolikus Szent Gellért-sziklatemplom az egyetlen. Szima: Felfelé-kifelé bukó domborulatból és homorulatból álló sáv, az ókori görög építészetben a koronázópárkányok tetejének tagozata, egyébként párkányzatok, oszlopok tagolóeleme, szélső pontjainak egymáshoz viszonyított elhelyezkedése tetszőleges. Szimmetria: Mértani tükrözés, ahol egy pont a középponton áthaladó vagy a tengelyre merőleges egyenes másik felén, azonos távolságban ismétlődik Színház: Prózai vagy énekes színműveket előadó társulatok előadóhelye, az ókorban nyitott, később zárt, íves üléssorokkal, illetve páholyokkal, a színpad mögött az előadók és a személyzet számára fenntartott helységeket tartalmazó épület. Szobrászat: Térbeli műalkotás létrehozása. Szoláris év: A Föld Nap körüli keringésének ideje, hossza 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46 mp. Holdév: 12 hónap, hossza 354 nap, 8 óra, 48 perc, 36 mp. Holdhónap a Hold Föld körüli keringésének ideje, hossza 29 nap, 12 óra, 44 perc, 3 mp. Sztélé: Ógörög, tábla vagy oszlop alakú, áldozati vagy síremlék, illetve fontos események alkalmára emelt emlékoszlop. Táblakép: Többnyire fatáblára vagy más merev felületre olaj vagy akrilfestékkel készített elmozdítható kép. Tájépítészet: Célja a tájalkotó természeti és mesterséges elemek bizonyos szempontú rendezése, az emberi alkotások kompozícióba helyezése. Tájkép: Elsősorban a festészet egyik műfaja, melynek tárgya legtöbbször a természeti, illetve az ember formálta környezet. Támfal: Függőleges v. enyhén
döntött, nehéz elemekből álló masszív, súlyos falazat, feladata a talaj vagy feltöltés megtámasztása. Támpillér Falszerkezet síkjából kiugró, arra merőlegesen falazott, gyakran lépcsőzetes, négyzetes keresztmetszetű merevítő, támasztó falmegerősítés, Gótikus épületeken a boltszakaszok határvonalán, az oldalnyomás felvételére, amit olykor külön szerkezeti elem, a díszes fiatorony terhelhet le. Támív: Tipikusan a tetőszerkezet boltozatának oldalnyomását felvevő és azt merevítő, pilléres vagy falazott-íves, elsősorban a bazilikális elrendezésű gótikus épületeken a mellékhajó fölött átívelő, a támpillérekre terhelő szerkezet. Tégla: Szárított vagy égetett, falazásra, burkolásra, térfedésre alkalmas, többféle méretben és szerkezetben készített agyagtermék. Téglagótika: A téglaépítészet jellegzetes és művészi formája a kőben szegény Északnyugat-Európában. Nagy tömegű, zárt, kívül vakolatlan téglafalak és kis ablakok jellemzik. Tempietto: Naosszal rendelkező görög eredetű, majd Itáliában felélesztett centrális építmény, templomocska, átriumos falán körbefutó dór oszlopsorral. Terrakotta: Jó minőségű sárga, sárgás, sárgásbarna vagy vörös agyakból, máz nélküli, egyszer égetett cserépáru vagy műtárgy. Therma: Ókori római fürdőépületek megnevezése, hideg és meleg vizes, illetve gőzfürdők, melyek zene- és előadótermet, könyvtár tartalmaztak. Tholosz: Kör alaprajzú épület, általában templom, később szerint kupolás építmény, síremlék. Gyakran álkupolával fedték, néha a kupolát jelenti. Timpanon: Nyeregtetős épületek egyenlő szárú háromszög alakú, párkánnyal keretezett, ált. domborművekkel szobrokkal kitöltött orommezője. Ablak- és ajtónyílások felett a keretezés részenként gyakran alkalmazott, íves záródással vagy nyitott alakban. Tóra: Mózes öt könyvét tartalmazó, zsinagógai felolvasásra szánt díszes, zsidó vallási pergamentekercs. Kellékei a szekrény, függöny, korona, mutató. Tórusz: Oszlopok félkör keresztmetszetű, félgyűrűs kitüremkedő tagolóeleme lábazaton, a talplemez fölött. Tórusz alakú a kerékpár gumitömlője. Trecento: 14. sz. olaszul, az érett gótika és a kezdődő reneszánsz kora. Építészetének sajátos itáliai változata főként Toscanában élt, jellegzetessége a tágasabb, világosabb téralkotás, a gazdag, ornamentális homlok-
zatépítés, a reneszánsz építészet előkészítése. Triglif: Dór oszloprend képszékében, a síkból kiemelkedő, a párkány frízeinek metopéit elválasztó, álló téglány alakú hasáb. Szélessége 1M, magassága a fríz méretének megfelelően 1,5M. Felületét középen két egész, szélein egy-egy fél függőleges bemetszés tagolja. Triptichon: Háromrészes táblakép, két oldalán felényivel keskenyebb szárnyakkal határolt, talpazaton álló, fafaragványú párkánnyal koronázott oltárszekrény, aminek belsejében és oldalszárnyain festmények vagy szobrászati művek. Tumulusz: Világszerte elterjedt halomsír, sír vagy sírcsoport, amely fölé földből és kövekből halmot emeltek (i.e. 4. évezredtől az Újbirodalom koráig). Türbe: Prominens személynek (szultán, hadvezér, vallási vezető) állított sírbolt, mauzóleum. A 11. sz.-ban jelent meg az iráni szeldzsuk építészetben, majd az oszmánok is átvették. Kezdetben henger vagy kúp alakú, toronyépítmények, később sokszögűek. Önálló vagy mecsetegyüttes része. Udvarház: Árpád-korban uralkodói udvarbirtok, világi vagy egyházi földesúri uradalom központja, személyzettel, a király és kísérete számára szálláslehetőséggel. Az adókat a legközelebbi udvarházba szolgáltatták be, előzménye 10. sz.-i törzsinemzetségi vezetők szálláshelyei. Unikornis: Homlokán hosszú, egyenes, tekervényes szarvat hordó, fehér, lószerű mesebeli állat. Kezdetben több állat alakjában ismert. Urbanisztika: A települések, térségek, régiók életének, működésének feltárásával foglalkozó tudományág. Utolsó ítélet: Végítélet, apokaliptikus eredetű zsidó-keresztény elképzelés a világtörténelmet lezáró nagy, isteni ítélkezésről, gyakran Krisztus második eljövetelével hozzák kapcsolatba. Michelangelo 1535-1541 között készült festménye. Utolsó vacsora: Jézus szenvedéstörténetének az elfogatás előtti utolsó eseménye, ahol a tanítványok körében ünnepelte húsvét előestéjét, a vacsorán kenyeret és bort, mint saját testét és vérét kínálta nekik. A kereszténységben ezen alapszik az oltáriszentség és az úrvacsora. Ülőfülke: Falba mélyített fülke a gótika korában, ülőpadkával fölötte egyszerű, vagy gazdagon tagozott ívekkel. Üzemi épület: Termelő-, raktározási-, kereskedelmi-vendéglátó szolgáltatási célú épület, irodaházak, üzletek, bevásárlóközpontok, logisztikai központok.
Ipari, gazdasági, mezőgazdasági épületek. Vakolat architektúra: Kőfaragás helyett habarcsból kialakított, építészeti tagozatokat és díszeket alkalmazó homlokzatképzés, főleg a 19. sz.-ban. Vállkő: Ókeresztény és bizánci építészetben az antik oszlopfejezet abakusza és a boltöv indítása közötti, kereszttel vagy az oszlopfő leveles kiképzésével egyezően díszített, lefelé fordított csonka gúla alakú tagozat. Az ikerablakok konzolszerűen kiszélesedő vállrésze. Villa: Vidéki lak, birtok közepén lakóház, gazdasági épületekkel. Itáliai eredetű, alaptípusát Palladio alkotta, reneszánszban kedvelt második lakhely. Voluta: Építészetben teherhordásra alkalmazott, külső formáiban nyomást és elasztikus ellenállás kifejező, csigavonalas díszítőelem, lépcsős homlokzatokon tipikusan az alacsonyabb fejezetek átvezetője. Ión oszlopfő dísze, később a korinthoszi oszlopfő 4 sarok-volutája, a korinthoszi oszloprend fő párkányán a szarufő, a görög és reneszánsz nyílás- és szemöldökpárkány gyámkövei. A hajlat középső lencse alakú kiugrása voluta szeme. Westwerk: Általában középkori székesegyház, nyugati homlokzatán védőbástya szerű előépítmény. A késő római és Karoling korban a templom nyugati oldalán a keresztelés, temetési és keresztelési szertartás többszintes helye. Középkorban a nyugati kórus, szentély, torony együttese. Zárókő: Boltozatba vagy boltív csúcsába utoljára behelyezett, gyakran faragásokkal díszített építőkő. Zikkurat: Toronytemplom vagy lépcsős templom, sajátos mezopotámiai templomforma, ahol egymásra rakott, egyre kisebbedő teraszok tetején szentély vagy szűkebb értelemben vett templom állt. Eleinte szerény méretű, egyszobás, vályogtéglás négyszögépület, általában valamilyen alapzaton áll. Zsinagóga: A gyülekezés háza, a zsidó istentisztelet helye. Rendszerint egy nagy csarnokból áll (szentély, imádkozás, béma, frigyszekrény tere). Kisebb helyiségek tanulás, iroda, más gyülekezés céljára. Nagyobb zsinagógákban külön helység (tanulás háza), a Tóra tanulmányozására.
