2014. március
XVII. évfolyam 3. szám
Halász Judit
Koncertezik és új lemezt készít 4. oldal
6. oldal
Kunhalmi Ágnes: valódi munkahelyeket
Szaniszló Sándor: több rendőr kell a kerületbe
Az emberek közmunka helyett valódi munkahelyet akarnak. A demokratikus oldal jelöltje ezért bírálta a Dunaferr bezárását és a helyi vállalkozók megfojtását.
A közbiztonság javítása Szaniszló Sándor, a szocialisták polgármester jelöltjének fő célja: új rendőrautókra és a Városőrségre is szükség lesz.
Fotó: Vargosz
Interjú a 8. oldalon
2
hirdetés
LÓRINCI MAGAZIN
LÓRINCI MAGAZIN
Kucsák László
titokzatos milliói
mozaik
3
HÓNAP -TÁR LENGYEL TIBOR írása
Az győz, aki meggyőz?
Nem tudni, miből és mennyit költ kampányra a Fidesz Hallgat Kucsák László arról, hogy miből és mennyit költ kerületi kampányára, de mivel plakátjai szinte ellepték a városrészt, ezek költsége már eddig meghaladhatta a hivatalos keretet. Valamilyen oknál fogva a választási időszak legvégéig szinte csak a kormánypárti képviselők plakátjai láthatók a közterületeken, nemcsak a XVIII. kerületben, hanem mindenhol a fővárosban. Miközben a fideszes többség rendeletei miatt a többi párt aligalig látható, a hatalmon lévők öntik a pénzt a kampányukba. Kucsák László két hónapon át mintegy 30 óriás plakátot és citylight-ot birtokol, de ott van az arcképe a társasházakban, az 50-es villamosokon, és számos kerületi busz oldalán is. A legvisszafogottabb számítások szerint is Kucsák
kampánya sok millió forinttal haladja meg máris a hivatalos keretet, holott a választásig még hetek vannak hátra. Szerkesztőségünk kétszer is megkereste a képviselőjelöltet, hogy adjon tájékoztatást arról: mennyit költ a kampányára és azt milyen eredetű pénzből finanszírozza. Ám úgy tűnik, Kucsák László nem tartja fontosnak a helyi közvélemény tájékoztatását, Süket fülekre talált az a kérésünk is, hogy Kucsák tisztázza szerepét a 12 ezer forintos gyermek belépő botrányban, amit ő hozott a kerületbe. A jól felépített ügylet során a kerületi kisiskolásoknak bemutatott gyermekdarabokat papíron túlárazták, hogy azok után csaknem 50 millió forintnyi állami támogatáshoz jussanak. Az ügyben indult eljárástól Kucsákot a mentelmi joga egyelőre megvédi.
Három-négyszáz magánkézben lévő vállalkozást szerezhetett meg erővel és zsarolással a Fidesz, amióta hatalomba került, mondják a hazai gazdasági életben jártas üzletemberek. Bár a média főleg a külföldi tulajdonban lévő bankok és közműcégek sanyargatásairól szól, a háttérben egy félelmetes jelenség telepedett rá az üzleti világra. Nem egy történetet hallani, miszerint jól prosperáló magyar vállalkozások tulajdonosait a Fideszre hivatkozva ügyvédek, kijáróemberek keresik meg, akik a valós ár töredékéért vételi ajánlatot tesznek a gyakran évtizedek alatt felépített cégre. Az ilyen cégrablások a hírek szerint már a néhány százmilliós forgalmú családi vállalkozásokat is fenyegetik: köztük belvárosi éttermeket és jobb forgalmú szállodákat. Amennyiben a tulajdonos nem szeretne a vállalkozásától veszteséggel megválni, gyakran megjelennek nála a különböző hatóságok, akik aztán legtöbbször érdemi ok nélkül, valamilyen névtelen feljelentésre hivatkozva a cégek nyakára járnak, látványos házkutatásokat tartanak, egyszóval ellehetetlenítik a vállalkozást. Ez egy amúgy makulátlan cégnek akaratlanul is rossz hírét kelti, így sokszor csak idő kérdése a kéretlen ajánlat elfogadása. Az is megesik, hogy a tulajdonos megtörését látva az eredeti árajánlatot sem tartják a „vevők”. A kényszerhelyzetben lévő vállalkozó pedig – aki bizonyos érdekkörök piacszerzési vagy más céljainak útjában áll – előbbutóbb beadja a derekát. Ezek, az eddig csak a városi legenda szintén hallott módszerek látszanak visszaköszönni a "jobb belátásra" bírt Welt 2000 alapítóinál is, akik nem akartak beletörődni a húsz éven át töretlenül fejlesztett, jól menő vállalkozás átadásába. A rendszeres házkutatások és eljárások felőrölték az energiáikat, így végül egy szombati napon aláírták a szerződést az államnak való eladásról. A cégjogok tulajdonosa másnap elhunyt. Az adásvétel nem volt más, mint a milliárdos forgalmú cég állami hatalommal kikényszerített elkobzása, melyet egy haláleset is beárnyékol. Ez a Fidesz és a holdudvarába tartozó gazdasági érdekeltségek mohóságának újabb lépcsője. Nem volt elég a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások hatalmi szóval lenyúlása, a trafik- és a földmutyi révén megvalósított erőszakos piacszerzés, ezek már maffiamódszerek.
4
helyi hírek
LÓRINCI MAGAZIN
Kunhalmi Ágnes: „Elkezdtük a munkát, a gyermekéhezés felszámolását”
Mester László és Szaniszló Sándor átvágják az avatón a szalagot
Nincs egy hónapja, hogy hivatalosan jelölté választották, mégis szinte egyből berobbant a helyi közéletbe. Az Összefogás kerületi jelöltjeként Kunhalmi Ágnes a nap minden percét a XVIII. kerületben tölti. Bár mandátumot még nem szerzett, már képviselői feladataira koncentrál és harcot hirdet a kerületi gyermekéhezés felszámolásáért. A kerület legesélyesebb jelöltjével a szokásos szombat délelőtti kitelepülések egyikén beszélgettünk, a Lőrinci Piacon. Kétség kívül a kerületi kampány legaktívabb szereplője. Szinte mindenhol jelen van és láthatóan gőzerővel vetette bele magát a kampányba. Másra is marad ideje? Nem igazán, de egyáltalán nem bánom. Közvetlen kapcsolatot ápolni az emberekkel, beszélgetni velük és tapasztalatokat cserélni a választókkal az egyik legfontosabb és leg-
élvezetesebb feladat egy politikus számára. Bevallom, nagyon szeretem ezt csinálni. Sokan felismerik, beszélnek önről és le is szólítják. Milyen visszajelzéseket kapott eddig? Elsősorban rengeteg szeretetet és bíztatást, amelyet ezúton is köszönök. Nagyon jó lát-
ni, hogy az emberek bíznak bennem és tiszta szívből szorítanak nekem, valamint az Ös�szefogásnak. A kitelepülések ugyanakkor kiválóan tükrözik a hangulatot, amely leginkább jellemző ma erre az országra. Ugyan legtöbbször tömegek csatlakoznak hozzánk, sokan azért nem állnak meg, mert félnek, hogy meglátják őket, így csak a szemükkel
LÓRINCI MAGAZIN jelzik a támogatásukat, esetleg egy bíztató érintéssel tudatják, hogy velünk vannak. Ugyanakkor a választók, a kerületi emberek fontos tanácsokkal is ellátnak, és folyamatosan felhívják figyelmemet a legfontosabb és azonnali megoldást igénylő problémákra.
helyi hírek
5
azonnal meg fogjuk kezdeni, ám van, ami addig sem várhat. Ez pedig a gyermekéhezés teljes felszámolása. A gyermekéhezés és gyermekszegénység felszámolása úgy tűnik, hogy valóban az Összefogás egyik legfontosabb küldetése. Azonban a társadalmat irritáló problémák sora igencsak hosszú. A sok igazságtalanság mellett miért épp a gyermekéhezés kapott ennyire nagy hangsúlyt. Legalább ezer gyermek éhezik a XVIII. kerületben, az országban pedig sajnos sokkal-sokkal több. A rászoruló, hátrányos
Elsősorban milyen problémákra világítanak rá az emberek? A felsorolás legtöbbször azzal kezdődik, hogy igazából nincs gazdája ennek a kerületnek, amelynek élén álláshalmozó politikusok állnak, így nem meglepő, hogy nincs idejük foglalkozni a településen élő emberek problémáival, amelyekből sajnos akad bőven. Egyebek mellett rengeteget panaszkodnak az itteni vállalkozók arra, hogy a válságból Érzem a reményt, a változásba való kilábaláshoz szinte semmilyen segítséget vetett hitet, és nem fogok csalódást nem kapnak a helyi politikától, ezért kényteleokozni” nek sorra bezárni üzleteiket. Ez különösen annak fényében tragikus, hogy a Malév csődje, valamint a Lőrinci Hengermű leállása drámai sebet ütött a helyi gazdaságon, helyzetű gyerekek ugyan az óvodákban és pedig égető szükség lenne a kerületi vállalaz iskolákban ingyenes étkezéshez jutnak, kozásokra az adóbevételek és a munkahelyde a délutáni uzsonna és a másnap reggeteremtés érdekében. Visszatérő elem beszélli között eltelt 12 órában otthon a legtöbgetéseim során a munkalehetőségek hiánya ben közülük semmit nem esznek. Hétvégéés a napi megélhetési problémák, amelyek ken pedig sokszor másfél-két napig nincs miatt ötezer kerületi hagyta el az országot, mit enniük. Ez egyszerűen elfogadhatattovábbá rendszeresen megemlítik a közbizlan egy XXI. századi európai országban. tonság siralmas állapotát és a korábbi évekSzégyen és gyalázat, hogy itt tartunk, peben megszokott nagyszabású fejlesztések dig nem lenne olyan nehéz felszámolni ezt teljes hiányát. a jelenséget. Ahogy azt többször elmondtuk, a baloldali összefogás kormánya a staMegvannak már a konkrét válaszai is a dionépítésre elkótyavetyélt 180 milliárd felvetett problémákra? forint alig harmadából 470 ezer rászoruló Természetesen nem felkészületlenül, hagyermeknek fog az év minden napján legnem konkrét elképzelésekkel vállaltam a alább egyszer meleg ételt adni. Ez az egyik jelöltséget. Helyi lokálpatrióta szakembelegfontosabb választási programelemünk, rekből álló csapatom segítségével ambicióazonban helyi szinten az Összefogás pártzus, de megvalósítható programot dolgozjaival ennél is tovább mentünk és azonnatunk ki, amelyet a lakossági konzultáció li közös akciót hirdettünk a kerületi gyersorán véglegesítünk. Adókedvezményekmekéhezés ellen. kel és megrendelésekkel helyzetbe fogHogyan tud érdemi lépéseket tenni még juk hozni a helyi vállalkozásokat, befekazt megelőzően, hogy parlamenti mantetésbarát politikával, valamint saját forrádátumot szerez? sok bevonásával fejlesztéseket fogunk geA kerületben nem tartottam indokolnak nerálni a kerületben és újraindítjuk a lakómegvárni a választási győzelmet és helyi telepek modernizációját. Emellett elsősorbarátaimmal az Összefogás XVIII. kerüleban helyi szakemberekre építve megerősítti politikusaival és aktivistáival máris hozjük a kerületi intézményhálózatot, jelentőzákezdtünk ennek a drámai jelenségnek a sen javítjuk az oktatás és az egészségügyi felszámolásához. Az Összefogás pártjai, a szolgáltatások színvonalát, továbbá a helyi kerületi civilek és jó érzésű emberek más kapitányság támogatásával és a városőrség csoportjainak felajánlásával és részvételéújbóli megalakításával megerősítjük a kevel olyan akciót indítottunk, amelynek célrület közbiztonságát. Céljaink megvalósíja, hogy adott rendszerességgel a rászoruló tását a választási győzelmünket követően
„
gyermekek számára létfontosságú fogyasztási termékeket, elsősorban tartós élelmiszereket juttassunk el. Ez persze csak átmeneti intézkedés. A felháborító társadalmi igazságtalanságokat csak abban az esetben tudjuk teljes egészében felszámolni, ha költségvetési források állnak majd rendelkezésünkre. Vagyis akkor, ha a választóktól felhatalmazást kapunk az ország irányítására és a kerület parlamenti képviseletére. Erre mekkora esélyt lát? Teljesen biztos vagyok a győzelmünkben. Nem túlzás azt állítani, hogy nap, mint nap járom az utcákat és a köztereket, valamint rengeteg fórumon veszek részt, amelyek alkalmával több ezer kerületi választóval találkoztam és beszéltem. Érzem a reményt és a változásba vetett hitet. A csendes többség velünk van. Nem fogok nekik csalódást okozni.
MEGHÍVÓ Kunhalmi Ágnes
bemutatkozó fóruma Időpont: 2014. március 14. 17:30 Helyszín: Rózsa Művelődési Ház
6
helyi hírek
LÓRINCI MAGAZIN
Több rendőrjárőr kell a kerületbe A bűnözési statisztikák alapján Pestszentlőrincen 2010-re már kezdett beérni a korábbi évek építkezése: a helyi rendőrség az önkormányzat kiemelt támogatása mellett látványosan leszorította a betörések, a gépkocsilopások és a védtelenebbek kárára elkövetett rablások számát, sőt voltak olyan kerületrészek is, ahol a betörések egy időre teljesen meg is szűntek. A lakosság nehezen kivívott biztonságérzetére az első csapást a fideszes önkormányzat a Városőrség megszüntetésével mérte, ezt követte a kamerák karbantartásának elmulasztása, majd a közbiztonsági támogatások durva lecsökkentése. Sokat ártott a városházi kontárkodás is: a járőrkocsikat óránként ácsorgásra kényszerítették, miközben a környék védtelen maradt.
Kiemelt kapitányságot, és javuló közbiztonságot ígér Szaniszló Sándor
Az önkormányzati választások után első feladatunk lesz egy több évre szóló közbiztonsági megállapodás alapjainak tisztázása, amelyben a városháza részéről vállaljuk, hogy visszaállítjuk a korábbi évek támogatását, közösen áttekintjük, hogy mit tehetünk a
A közbiztonság javítását tartja kiemelt céljának Szaniszló Sándor, a szocialisták polgármester jelöltje, aki szerint az elmúlt évek fideszes dúlása után rengeteg a tennivaló ezen a területen. Új rendőrautókra és több egyenruhásra, a Városőrség visszaállítására is szükség lesz.
Több járőr kellene
Tíz rendőrautó, negyven egyenruhás, évi százmillió forinttal megnövelt önkormányzati támogatás, megerősített polgárőr csoportok, teljesen kiépített lakótelepi kamerarendszer és a megszüntetett Városőrség visszaállítása hiányzik ahhoz, hogy érezhetően javuljon a XVIII. kerület közbiztonsága - foglalta össze Szaniszló Sándor, szocialista polgármesterjelölt (képünkön) a kerületi kapitányságon tett látogatásának tapasztalatát.
fiatal rendőrök megtartásáért, ezen kívül az országgyűlési képviselőnk lobbi erejével megpróbáljuk elérni, hogy a kerületben kiemelt kapitányság működjön – mondta Szaniszló Sándor. A helyi elképzelésekkel összhangban a közelmúltban öt dél budapesti kerület leendő szocialista vezetői kidolgoztak egy koncepciót, amelyben a közbiztonsági fejlesztéseik összehangolására és a szükséges állami forrásokért való közös lobbizását vállalták.
LÓRINCI MAGAZIN
helyi hírek
Sport
Évtizedes egyezséget rúgott fel a Fidesz: nem engedett be ellenzéki tagot
Narancssárgába borult a bizottság Egyetlen ellenzék által javasolt tagot sem engedett be a XVIII. kerületi Választási Bizottságba a Kucsák László április 6-i vereségétől rettegő fideszes önkormányzat. Azzal, hogy a választások tisztaságáért és szabályszerűségéért felelős testületbe kizárólag jelenlegi és egykori fideszes párttagok, illetve a mostani hatalommal más módon összenőtt jelöltek kerülhettek be egy 1990 óta meglévő egyezséget rúgott fel a kormánypárti többség. Az eltelt huszonnégy év során a XVIII. kerületi pártok között mindig konszenzus volt abban, hogy a választások tisztaságát mindenki által elismert, köztiszteletben álló helyi személyek felügyeljék, sőt szokás volt az is, hogy a Választási Bizottság elnökére az ellenzék tegyen javaslatot. Minden bizonnyal ennek volt köszön-
hető, hogy a bizottság ös�szetételét a korábbi képviselő testületek egyhangúan szavazták meg és soha sem merült fel annak a veszélye, hogy szabálytalanság, vagy csalás történhet a választások során.
zá. A fideszesek számára a tét különösen nagy, főleg miután kiderült, hogy csalódást okozva Orbán Viktor a fideszes országos lista végére, a megalázó 88. helyre száműzte Kucsák Lászlót, akinek így csak "matema-
Kizárólag jelenlegi és egykori fideszes párttagok, illetve a mostani hatalommal más módon összenőtt jelöltek kerülhettek be a XVIII. kerületi választási bizottságba. Ezzel egy 1990 óta betartott egyezséget rúgott fel a kerületben a tavaszi vereségtől rettegő Fidesz. A szocialisták szerint a helyi kétharmad, akárcsak az országos, nem bíz semmit a véletlenre, ha valaki tiltott módon akarná befolyásolni a választási eredményeket, pontosan így kezdene hoz-
tikai" esélye maradt a képviselői karrierje folytatáshoz. Nem mintha a most véget érő ciklusban a nevéhez egyetlen országos jelentőségű kezdeményezés is kapcsolódott volna.
Kiesik a PLER az élvonalból A csoda sem segíthet az elmúlt évtizedben még a nemzetközi kupákon is szereplő pestlőrinci kézilabdán, amit mára az NB/I gyengébb csapatai is leiskoláznak. A PLER-t még a bajnokság első felében faképnél hagyta nyolc játékosa, akik megelégelték, hogy a többségi tulajdonos XVIII. kerület képviselője, Lévai István alpolgármester ígérget és átveri őket: nem gondoskodik a bérükről. Pénz híján a felnőtt csapat létszámát a kerületi utánpótlásból töltötték fel, így az idősebb profik rutinja nélkül a néhány fordulóval a bajnokság vége előtt az utolsó helyre került PLER mindössze öt pontot szerzett és százhúsz góllal kapott többet, mint amennyit az ellenfeleknek dobtak. Hutvágner István edző is elismerte, hogy egyetlen élvonalbeli játékosa van, így pedig nem lehet nyerni. A csapatnál a bajok 2011-ben kezdődtek, amikor a fideszes önkormányzat a klub nyakába ültette Ughy Attila polgármester barátait és üzletfeleit. Kovács Milán, Török Mihály és Süle László a sportokra fordítható TAO-támogatás nagyságrendjét látva saját kft-be szervezték át a pestlőrinci kézilabda utánpótlást. Három év csaknem 400 millió forint TAO-t hívtak le, ám a felhasználásáról alig lehet tudni.
7
8
interjú
LÓRINCI MAGAZIN
Halász Judit
„Megtanultam, hogy mi a fontos és mi a sorrend” Fáradhatatlan énekes, színész és nagymama egyszerre. Halász Judit két koncert közt színházakban lép fel, unokáival játszik és új lemezt készít. Mindezt nem érzi fárasztónak, mert minddel örömet szerez valakinek. És ez jó ideig így is lesz, hiszen – mint vallja – annyi szeretet árad felé a nézőtérről, hogy szégyen lenne megöregedni.
Nem könnyű Önt elérni: decemberben sorra adta a karácsonyi koncerteket, de sűrűn betáblázta a januári és a februári hónapot is a naptárába. Mire marad ideje két teltházas koncert között? Két koncert között sok estén játszom a Víg, a Pesti, vagy a Madách színházban. Szerencsére a házimunkához van segítségem, de a java munka azért itt is rám vár. Azt kell a fejemben tartani, hogy minden apró lépéssel örömöt szerezhetek valakinek, és akkor az ember már nem is érzi annyira fárasztónak! Hogyan tudja megosztani az életét a munka és a család között? Honnan meríti az ehhez szükséges sok-sok energiát? Így éltem egész életemben, nekem ez természetes. Az évek folyamán megtanultam, hogy mi a fontos és mi a sorrend. Csak igazodni kell ahhoz, amit az ember értelme és
érzelme diktál. Persze nem mondom, hogy nincsenek nehéz pillanatok... Édesapjával – akivel kislány korában a távolság miatt évekig nem is találkozott – való kapcsolata inspirálta az Apa, figyelj rám! Című lemezét? Édesapámtól csak kétéves koromig voltam távol, de mikor a háború véget ért, ő hál’ Istennek épségben hazatért a Don kanyarból. Igaz, hogy néhány évig vidéken dolgozott, de mi Anyával azért meglátogattuk, néha pedig ő minket. Nagyon jó viszonyban voltunk. A lemezt mai fiatal apukák követelték ki tőlem, akik nem egyszer megjegyezték, hogy miért nem énekelek olyan dalokat is, amelyek az apukákról szólnak. Nemrég a TV2 Süss fel nap! társadalmi felelősségvállalási programjának kurató-
riumában is szerepet vállalt. Miért tartotta ezt fontosnak? A Süss fel nap olyan kezdeményezés volt, amely azokat az embereket igyekezett példaképül állítani, akik nem tartoznak semmiféle szervezethez, alapítványhoz, csupán saját emberségük, segítő szándékuk által vezérelve próbálnak minden lehetőséget kihasználni, hogy az arra rászoruló gyerekeken segítsenek. Minden ellenszolgáltatás nélkül, szabadidejüket, energiájukat feláldozva, anyagilag, szellemileg, vagy fizikailag hátrányos helyzetű gyerekeket karolnak fel. Ezeket az embereket senki nem ismeri, csak azok tudnak róluk, akik a közelükben élnek, nem vetül rájuk az országos elismerés fénye, csak a lelkiismeretüké. Úgy gondoltuk - mi, akik a kuratóriumban részt vállaltunk, - hogy ezek az emberek a leginkább méltók az egész ország megbecsülésére.
LÓRINCI MAGAZIN Tavaly Budapest díszpolgárává választották. Mit jelent Önnek ez a város a maga minden szépségével és árnyoldalával együtt? Nekem szülővárosom, életem színhelye, ahol minden fűszálhoz köt valami emlék, esemény. Ahol, ha valami történik, az az én otthonomban történik, fáj, ha nem tetszik, és örömteli, ha jó. Boldogság látni a Dunát a hídjaival, ha távoli útról hazatérek, örülök, ha érdekes és érdemes kulturális események zajlanak. Pesten születtem, Budán éltem életem nagy részét, a legtöbb kerület részt vállalt az életemben... Nem folytatom, kevés erre a hely és az idő.
interjú
9
„
Annyi szeretet árad felém a nézőtérről, hogy szégyen lenne megöregedni.”
Tavaly nyáron Halász Judit... és a Cipő címmel jelent meg lemeze barátjára, a Republic elhunyt frontemberére emlékezve. Előtte, 2011-ben adták ki az Apa, figyelj rám-ot, az azt megelőző, a Csiribiri pedig 2009-es. Ezek kétéves ciklusok. Csak 2015-ben jön a következő album? Idén tervezek új CD-t. Januárban elkezdtem verseket gyűjteni. Van olyan dal, ami már elkészült. Szeretnék a családi ünnepekről énekelni, kicsit komolyan, kicsit mulatságosan. Bár gyerekek százezrei nőttek fel a hangján, ne csak erről essen szó, hiszen az első, az Esős vasárnap óta 58 játék- és tévéfilmben láthattuk, köztük személyes kedvencemben, a Pendragon legendában. Melyik volt a legkedvesebb szerepe? A színésznek mindig az a legkedvesebb szerepe, amivel éppen foglalkozik, mert az köti le minden percét és minden gondolatát. Talán a Szerelmesfilm-et említeném, vagy a legutóbb készült Csiribirit, ami ugyan egészen más műfaj, de képet ad arról is, ami koncerjeim alatt a nézőtéren történik. Ezt eddig csak mi láttuk a zenekarral, a színpadról, most a filmen mindenki megnézheti. Filmszerepeinél csak színházi szerepeinek sora hosszabb: csaknem száz darabban játszott… A színház nem a halhatatlanság művészete. Boldogság, ha egy-egy, a színpadon látott mozdulat vagy szó néhány évig megmarad egy néző emlékezetében. De a színész számára ezek a szavak és mozdulatok jelentik az életet, az örömöt, vagy esetleg a bánatot is. Úgy hallani, hogy férje, Rózsa János filmrendező minden előadását megnézi. Nagy kritikus?
Nem minden előadást, annyi ideje azért nincs! De minden szerepben megnéz, és szörnyű éles hangú kritikus. Ismerni kell őt, hogy az ember jól tudja helyére tenni a véleményét. Három unokája van. Ők is az Ön dalain nőttek fel? Még nem nőttek fel! A legnagyobb kilenc, a középső hét és fél, a legkisebb pedig hat éves. Nagyon sok tanulni valójuk van a világról, az életről, az emberekről! Azért az én dalaimat sem hagyják ki! Gimnazistaként válogatott díjugrató volt, de tíz éve nem ült lovon. Nem hiányzik a lovaglás? Mivel kapcsolódik ki, esetleg valami más sportot űz? Nagyon hiányzik, de az évek múltával lassan megszoktam, hogy nincs ló a közelemben. A lovaglásról és a lovassportról hosszan tudnék mesélni, mert életem legjelentősebb éveit a lovardában töltöttem, ott tanultam a legtöbbet emberségről, közösségről, viselkedésről, felelősségről. A lovaglás nem az a sport, ami mellől el lehet utazgatni, vagy pihenni, mással foglalkozni. A színészi hivatás pedig nem tűri a megosztottságot. Az is teljes embert kí-
Névjegy A Színház és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahonnan Várkonyi Zoltán hívta a budapesti Vígszínházba, amelynek azóta is tagja. Csaknem negyven filmben szerepelt, és számtalan TV-játékban is. Lemezt készített Ikrek hava címen Radnóti Miklós verseiből, más lemezén mesét mondott, de a legnagyobb sikert azzal aratta, amellyel műfajt teremtett. Magyar költők verseit énekli a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében - gyerekeknek. Ezekből több mint másfélmillió kelt el – ezért számos aranylemez után gyémántlemezt is ka-
ván. Ezért kellett döntenem. Most, ha van rá időm, szívesen megyek síelni vagy teniszezni. Ötven éve tagja a Vígszínháznak, negyven éve énekel, mégis kortalan. Egy súlyos baleset után felébredt a kómából, leküzdötte a rákot, és ahogy egyszer maga mondta: nagymamaként is úgy ugrál a színpadon, mint egy gyerek. Ez a titka, örök gyereknek maradni? Csak negyvenkilenc... Tudja, a „Rendkívüli gyereknap” lemezemnek egy Heltai idézet a mottója. „Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek!” De annyi szeretet árad felém a nézőtérről, hogy szégyen lenne megöregedni.
pott. A gyerekek megválasztották a lengyel gyerekek által alapított MosolyRend Lovagjának. A közönség szavazatai alapján 2003-ban tagjává vált a Halhatatlanok társulatának. Dalaiból sok ezer koncertet adott Magyarországon. Új műfajjal is kísérletezik, amikor lemezén klasszikus zenét próbál megismertetni és megszerettetni a gyerekekkel. Számos állami díjat - Kossuth díj, Jászai Mari díj, Érdemes Művész kitüntetés, a Magyar Köztársaság Tiszti keresztje – és szakma elismerést - Páger díj, Bilicsi díj, két alkalommal Ajtay díj, Erzsébet díj – kapott. Gimnazista korában tagja volt a Magyar Ifjúsági díjugrató lovas válogatottnak, így aligha meglepő, hogy lovaknak, kutyáknak nagy barátja – és a macskákat is szereti.
10
helyi hírek
LÓRINCI MAGAZIN
Hét milliárddal csökkent a költségvetés a 2011 óta tartó céltalan, minden tervet és koncepciót nélkülöző városvezetési gyakorlattal Az ellenzéki frakció szakértőivel olyan költségvetési és adó rendeleten dolgozik, amely 2015től, egy a jelenleginél átgondoltabb, a helyi családok és a vállalkozások érdekeit jobban szem előtt tartó működést fog eredményezni – tette hozzá.
Kevesebb pénz jut a tavalyinál szociális- és gyógyszertámogatásra
Kevesebb jut idén közbiztonságra és a szociális támogatásokra, jut viszont újabb 10 millió Ughy Attila emlékművére. Egyre kevesebb pénz jut a kerületi családoknak, intézményeknek és a vállalkozóknak – így összegezhető a kormánypárti támogatással elfogadott idei kerületi költségvetés. Idén a tavalyihoz képest 25 százalékkal jut kevesebb a természetben nyújtott szociális támogatásokra, de 5 millió forinttal csökken a közgyógyellátásra fordítható összeg nagysága is. Nem minden területen tapasztalható azonban a szigorú gazdálkodás. Idén újabb tízmillió forintot költ az önkormányzat a Hargita téri emlékműre. A kerület-szerte csak Ughyemlékműként hívott kocka ezzel átlé-
pi a 100 millió forintos árat. Kőrös Péter, az MSZP frakcióvezetője a büdzsé kapcsán kiemelte: mindenki számára látható, hogy a kormányzati megszorítások jelentős terhet rónak a kerületre. Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a 2010-ben még 24 milliárd forintos kerületi költségvetés mára kevesebb, mint 17 milliárdra apadt, miközben a kerületi vállalkozók terheit jelentős mértékben emelte az önkormányzat. A szocialista politikus lapunknak kifejtette, hogy a 2014-es az utolsó büdzsé ebben a ciklusban. A demokratikus ellenzék pártjai szakítani kívánnak
Kőrös Péter, MSZP-frakcióvezető
Egyre nô az adósság A szűkülő forrásokkal együtt az utóbbi években jelentősen nőtt az önkormányzat adóssága is. A kormánypárti többség tavaly decemberben 1,1 milliárd forint hitel felvételéről döntött. Pedig előtte pár hónappal, októberben már 600 millióval nőtt az adósság, mivel hitelből adott a kerület kölcsönt. De az azt megelőző évben, 2012-ben is 900 millió forinttal nőtt az önkormányzat hitelállománya. Mint arról beszámoltunk, a gyanús gazdasági cselekmények, továbbá az aggályos hitelfelvételek miatt az Állami Számvevőszék vizsgálódni kezdett a Városházán.
LÓRINCI MAGAZIN
hirdetés
11
12
helyi hírek
Közlekedés
LÓRINCI MAGAZIN
Pénz nélkül az Üllői úton
Lehetetlen a behajtás? Átgondolatlan táblázásokkal lehetetlenítik el a Mikszáth utca lakóinak életét a csatornázás ürügyén. A beruházásnak elvileg része a közútkezelői és forgalom technikai feladat is, ám a KRESZ táblák kihelyezésének egyik kulcspontja az, hogy tudjuk, mit akarunk, ismerjük a táblákat és a környéket. Az Aranyeső utca felől a gépjárműforgalom megszűnt, így behajtani az ott lakók a Nefelejcs utca felől tudnának, ha a beruházó nem akadályozná azt. A Nefelejcs utcán a buszmegálló után közvetlenül ugyanis már egy a kötelező haladási irányt jelző tábla került, amely tiltja a jobbra kanyarodást. A Mikszáth utcára pedig a mindkét irányból behajtani tilos tábla került. Jogos az ott lakók aggodalma, hiszen a rendőrség munkája az elmúlt években kimerül a közlekedési bírságolásban. A lakók megkeresték a polgármestert, a körzet képviselőjét és a rendőrséget is, de nem történt semmi. Kunhalmi Ágnes, a demokratikus összefogás kerületi jelöltje és Ternyák András önkormányzati képviselő a helyszínen tájékozódott és segíteni próbálnak a helyzet rendezésében.
Hiába van a nyugdíj a kártyán, ha a bankautomaták üresek
Üres pénzkiadó automaták fogadják az embereket a XVIII. kerületben az Üllői út teljes hosszában és a forgalmasabb kereszteződésekben is ezen a hétvégén. Hiába a kétszer 150 ezer forintos havi ingyenes készpénz felvételi lehetőség, ha nincs honnan kivenni a pénzt. Végig jártam az egész Üllői utat, a kapitányságtól a villanytelepig, de pénzt nem tudtam sehol felvenni, így hiába van kártyán a teljes nyugdíjam, nem tudok a piacon bevásárolni, mert 400 forint van a zsebemben - mondta elkeseredve Tenkes Imre, aki egy órán át próbált fájós lábán készpénzhez jutni, mindhiába. Egy „szerencsés” lakos még kétezresekben fel tudott venni 40 ezer forintot. A sok papírpénz láttán még bosszankodott is egy kicsit, de legalább meg tudta venni a a hétvégi főznivalót. A szakemberek általános véleménye
szerint kezd beérni a bankok fideszes lehúzása. Ez leszerelt ATM-ek hűlt helyében és az egyre gyakrabban előforduló üres automaták formájában bosszantja az embereket. Hiába írták elő, hogy ingyenesen lehet havi százötvenezer forintig pénzt felvenni, ráadásul más bankok automatáiból is, ha ez oda vezet, hogy a bankok nem fogják rendesen ellátni a számukra milliárdos veszteséget termelő szolgáltatást - mondták szűkszavúan az egyik nagybank telefonos ügyfélszolgálatán hozzátéve, hogy Budapesten elsősorban a kevésbé frekventált, külső kerületekben kell az egyre gyakoribb készpénzhiányra felkészülni. Az erdélyi származású Tenkes úr szerint a helyzet kezd az egykori román diktátor idejére hasonlítani, amikor elméletben mindennek megfizethető államilag rögzített ára volt, csakhogy nem lehetett semmit kapni a boltokban, és éheztek az emberek. A mostani helyzet még rosszabb, mint februárban, amikor a Havanna utcában lakók panaszkodtak a CBA melletti automata nem működött, és sokan arra panaszkodtak, hogy az Üllői útra kell kisétálniuk, hogy pénzhez jussanak.
LÓRINCI MAGAZIN
helyi hírek
13
Közbiztonság
8+1,5 millió a sógornak.
Nem lesz kamera az Alacskán
Jól jövedelmező családi vállalkozás az alpolgármester rokonáé
Újabb megbízás Csomó sógorának A várpalotai lakhelyű Horváth Pétert ezúttal egy másfél milliós keretszerződéssel bízta meg a Városgazda Nonprofit Zrt. A KDNP-s alpolgármester sógora mérnöki tanácsadást végez a kerületi vállalatnak. Nem ez az első „családi” megbízás: Csomó Tamás sógorának cége, a Mechaterm Kft. 2012-ben 8 millió forintért újíthatta fel a Havanna lakótelepi Kondor Béla Művelődési Ház szellőzőrendszerét. A megbízást nyílt közbeszerzés nélkül, meghívásos pályázaton „nyerte” a cég. A várpalotai vállalkozó szakértelmére ezt követően is igényt tartott a kerület. Az önkormányzati Városgazda tanácsadóként is foglalkoztatta havi több százezer forintért.
Újabb, ezúttal 1,5 millió forintos kerületi megbízást kapott Csomó Tamás KDNP-s alpolgármester várpalotai sógora, aki korábban 8 millióért dolgozott a Kondor Művelődési Ház szellőzőrendszerén. A helyi vállalkozók megint hoppon maradtak. Ráadásul úgy, hogy az önkormányzat cégének elvileg kötelessége a saját feladatkörébe tartozó beruházásokkal kapcsolatos tanácsadói feladatokat magának ellátni, nem bízhat meg ezzel külsős vállalkozást. Horváth Péter szakértelmére a csepeli önkormányzat vagyonkezelő cége, a CSEVAK
ZRt. is igényt tartott, ahol szintén súlyos százezreket fizettek ki szolgálataiért. A csepeli vagyonkezelőnek egyébként az a Werner Péter a vezérigazgatója, aki a kerületi Városgazda Zrt. igazgatósági elnöki posztját is betölti. Werner köztudottan több üzleti szálon is kapcsolódik Ughy Attila polgármesterhez.
Továbbra sincs szerencséjük az Alacska lakótelepieknek a megválasztott képviselőjükkel Csabafi Róberttel – hiába kezdett el „dolgozni” a ciklus vége felé a Pestszentimrei részönkormányzatot is vezető politikus. A lakótelepiek szerint a fideszes képviselő súlyos tartozása, hogy Alacskán nem építették ki a közterületi kamera rendszert – úgy tűnik, nem is fogják. A korábbi szocialista városvezetés 2010-ben 28 millió forint összeggel betervezte a beruházást, kiírák a megvalósításhoz szükséges közbeszerzési pályázatot is, az őket váltó helyi hatalomnak csak ki kellett volna hirdetni a győztest, hogy fél év alatt megfelelő köztéri védelmet kapjon a helyi közösség. Ám az új polgármester, Ughy Attila a spórolásra hivatkozva leállíttatta a beruházást. Azóta pedig elharapózott a bűnözés a kerület ezen részén is. A lakosság nyomására az utolsó ülésén a részönkormányzat végre javasolta, hogy 40 millió forintból építsék ki a kamerarendszert. Ám néhány nappal később Ughy Attila a képviselőtestület ülésén ismét lehúzatta a listáról a kamerarendszert – újfent takarékosságból. Ekkor már Csabafi képviselő is leszavazta saját kezdeményezését.
14
apróhirdetés
SZOLGÁLTATÁS BÁDOGOS, TETŐFEDŐ, ÁCS, KÉMÉNYFELÚJÍTÁSI MUNKÁT VÁLLALOK! TEL.: 280-1271, 06/20-532-7823 KÖNYVELÉS. Vállalom betéti társaságok, kft.-k, egyéni vállalkozók könyvelését, bérszámfejtését, bevallások készítését, TB-, adóügyintézését. Tel.: 281-1320, 06/20-360-9129 Ha tud olyan kis munkát, amit más nem vállal el, mi szívesen elvégezzük. Kőműves, burkoló, festők, vízvezeték szerelő szakemberek állnak rendelkezésére. Tel.: 06/20-416-5879, 06/30-486-7472 GYÓGYPEDIKŰR, MANIKŰR, TELJES TEST, TALPMASSZÁZS/NEM SZEX/. GYENGÉD CSONTKOVÁCSOLÁS BOWEN TECHNIKÁVAL, AMITŐL ELFELEJTHETI NYAKFÁJÁSÁT, LUMBVÁGÓJÁT 2-3 ALKALOM UTÁN. ILDIKÓ TEL.: 295 3998, 20 335-5653 REDŐNYÖS MUNKÁK készítése, javítása, gurtnicsere, szúnyogháló, reluxa, harmonika-ajtó, roletta. Megbízhatóság, elfogadható ár. Tel.: 276-5827 üzenet, mobil,:06-30-212-9919 FESTÉS - MÁZOLÁS - TAPÉTÁZÁS GYORS KEZDÉS, RÖVID HATÁRIDŐ. GIPSZKARTONOZÁS. TEL.: 0630 5686255 KÖLTÖZTETÉS, FUVAROZÁS Gyors ügyintézéssel, precíz munkavégzéssel. Igény szerint ingyenes kartondobozok! 10%-os hétvégi kedvezmény! Tel.: 280-25-42, 70-2-144-235 CSERÉPKÁLYHÁS! Építés, átépítés, javítás, értékesítés teljes körű garanciával és nyugdíjas AKCIÓ. Tel.: 06 30 418 3292 FA-KERT KFT. Fakivágás, gallyazás, kertrendezés, telektisztítás, zöldhulladék szállítás, öntöző rendszerek kiépítése, gyepszőnyegezés, valamint kisebb-nagyobb kőműves munkákat vállalunk. Nyugdíjasoknak kedvezmény, ingyenes munkafelmérés. Tel.: 06 20 417 93 69 Idősgondozást, házvezetést vállalok, friss nyugdíjas, saját kocsival rendelkező szakképzett nő vagyok. Szükséges esetén akár saját házamban is. Tel.: 06 30 9601022
LÓRINCI MAGAZIN BÁDOGOS, TETŐFEDŐ (BEÁZÁSOK MEGSZÜNTETÉSE) TETŐSZIGETELÉS, BURKOLÁS, FESTÉS, KÖMŰVES (KÉMÉNYFELUJÍTÁS) MUNKÁK VÁLLALÁSA. CSALÁDI HÁZ ÉS LAK ÁSFELÚJÍTÁS, HŐSZIGETELÉS AZONNALI KEZDÉSSEL, INGYENES KISZÁLLÁS ÉS ÁRAJÁNLAT. NYUGDÍJASOKNAK 10% KEDVEZMÉNY. TEL.: 06 30 557 90 74, 06 20 536 03 69 MICI-MACKÓ BABYSITTER TANFOLYAMOT VÉGZETT NYUGDÍJAS HÖLGY KISGYERMEKRE VIGYÁZNA, KÖTETLEN IDŐBEOSZTÁSSAL. ESETLEG TAKARÍTÁST IS VÁLLALNA. TEL.: 06 30 414 42 43 EGÉSZSÉG AZ ÁRUHÁZ PATIKA AJÁNLATA: Safeguard antibakteriális szappan (80 g) 99 Ft, AquaClean felnőtt fogkefe 99 Ft, Cynex ajakápolók többféle ízben 99 Ft, Camea tusfürdők (250 mg) 249 Ft. 1191. Bp., Kossuth tér 4-5. (Áruház sarkán). Nyitva: H-Pig 8-19 óráig, Sz.: 8-13 óráig. Ingatlan ELADÓ – KIADÓ INGATLANOKAT KERESEK - KÍNÁLOK A KERÜLETBEN. AJÁNLATOK : www.ilonalak. hu TEL: 06-20-364-4237 HÉTVÉGÉN IS!!! A kerületben eladó családi házat, lakást keresek. 290-74-42, 06-30954-2326 XVIII. Lőrincen 41 m2-es, kétszobás ikerház eladó. Irányár: 7.500.000 Ft. 06-30-281-1877 Wekerlei kétlakásos házfél 25 M Ft-ért! 95nm (fszt 3 szoba + tetőtér 2 félszoba), 200nm kert. RákosAba sarok. Tel.:06-30-8753312 OKTATÁS Állásvállaláshoz: Targoncavezető, Emelőgépkezelő, Földmunkagép kezelő tanfolyamok. Tel.: 06/20-424-4843. Gépjárművezetői Szaktanfolyamok: (GKI képzés) árufuvarozóknak, autóbusz vezetőknek. Tel.: 06/20-248-4700. Vállalkozáshoz: Árufuvarozó, Autóbuszos, Taxis vállalkozói tanfolyamok. Gépjármű ügyintézői tanfolyam, ADR képzés. Tel.:
06/20-938-4663, 06/1-261-0078, www.fuvinfoiroda.hu Angol és Olasz nyelvoktatás kezdőknek, újrakezdőknek, haladóknak. Érettségire, felvételire, nyelvvizsgára, állásinterjúra felkészítés. Kedvezményes óradíjak. Tel.: 0630-858-1068. MATEMATIKA ÉS FIZIKA TANÍTÁS ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLÁSOK RÉSZÉRE. KERÜLETBEN HÁZHOZ MEGYEK. TEL.: 06 70 20 14 228 Angol, Spanyol nyelvoktatás, korrepetálás, érettségire, nyelvvizsgára felkészítés, diplomás, tapasztalt tanártól. Állásinterjúra kommunikációs felkészítés. Egyénileg vagy kis csoportban is. HÁZHOZ IS MEGYEK. Tel.: 06 30 604 71 61 DOBOKTATÁS Kispest központjának közelében, jól felszerelt stúdióban, gyors eredménnyel a Dobos Magazin szaktekintély munkatársánál. Tel.: 06-30-495-7470 Állás Gépkezelőket, csomagolókat keresünk 3 műszakos munkarendbe Budapest melletti telephelyre. Kőbánya Kispestről, Határ útról a
bejárás céges busszal megoldott. Érd.: 06-70-342-1653 Önéletrajz:
[email protected] Régiség MAGÁNGYŰJTŐ AZONNALI KÉSZPÉNZFIZETÉSSEL VÁSÁROL. FESTMÉNYEKET, BÚTOROKAT, PORCELÁNOKAT (HERENDI, ZSOLNAI STB.) EZÜST TÁRGYAKAT, KERÁMIÁKAT. ELSŐ VÁSÁRLÓKÉNT MAGASABB ÁRAT FIZETEK. ÉRTÉKBECSLÉS, KISZÁLLÁS DÍJTALAN. TELJES HAGYATÉK FELVÁSÁRLÁS. TEL.: 06 20 593 06 87 EGYÉB Kézimunka előnyomás hozott anyagra is. Kézimunkakönyvek eladók. Gombbehúzás megvárható. Ady Endre u. 152. Tel.: 282-2420 NÁRAI ERIKA KIEMELT ÁRON VÁSÁROL MINDENNEMŰ RÉGISÉGET, VARRÓGÉPET, ÍROGÉPET, HANGLEMEZEKET, KÖNYVEKET, BÚTOROKAT, CSILLÁROKAT, FESTMÉNYEKET, PORCELÁNOKAT, ÓRÁKAT, EZÜSTTÁRGYAKAT, PÉNZÉRMÉKET, BIZSUKAT, BUNDÁKAT, RÉZ ÉS BRONZ TÁRGYAKAT. HAGYATÉKOK FELVÁSÁRLÁSA, DÍJTALAN KISZÁLLÁS, ÉRTÉKBECSLÉS. TEL.: 06-20-365-10-42
Hirdetés feladás: hétfő és szerda: 9-14 óráig. Telefon: 06-70-304-46-28 E-mail:
[email protected]
Címünk:
1195 Budapest, Kossuth Lajos u. 50. (Kossuth Lajos u. - Ady Endre út sarok)
Apróhirdetési árak: 15 szóig: 1500 Ft+áfa keretes: 2000 Ft+áfa
Kiadja a Wexford Bt. Főszerkesztő:: Sándor Györgyné Postacím:: 1191 Bp. Kossuth Lajos u. 50. Tel.: 0670 304 4628 E-mail:
[email protected] Nyomás: Ringier Kiadó Kft., Budapest, Campona utca 1. www.ringier.hu Megjelenik havonta 42.000 példányban. Következő megjelenés: 2014. március, magazin tartalmát szerzői jogok védik! www.magazinlapok.hu
LÓRINCI MAGAZIN
Kedvezményes hirdetési
lehetőség a Lőrinci Magazinban! Telefon: 06-70-304-46-28
hirdetés
15