Halál az iskolában 1.fejezet Ki dönthet élet és halál felett? Isten? Talán ember? Ki bírálja el bűneinket? A Halál Angyala mindenkire lesújt... -Buck, te vagy az? -kuncogó hang hagyta el egy nagydarab, bizonytalan járású alak száját. Az angliai Coleford sötétbe borult utcái különös ködben tetszettek, miközben a csatornák fedelén át forró gőz szivárgott a külvilágba. Minden ablak sötéten ásított, csak itt-ott szűrődött ki a tévé fénye a behúzott függönyökön át. A csillagok övezte hold ezüstös fénybe vonta a panelházak tetejét, de nem árasztotta el fényével a szűk kis utcácska esőtől nedves szegleteit. - Minek jöttél utánam? Mondtam, hogy egyedül is el tudom hozni a cuccot.- Az alkoholos mámoron keresztül óvatos léptek neszei hatoltak be Nick Mitchels tudatába, de körülnézve csak szemetesládák, járdán heverő régi dobozok fogadták pillantását. Valahol az árnyék mélyén egy üres sörösüveg dőlt a földre, és gurult el éktelen ricsajt keltve az alvó városban. -Ne már, Buck, bújj elő, ez már egyáltalán nem vicces!- Nick megállt, karját széttárta, hangja egyre nyugtalanabbul csengett, nagy termete ellenére hideg félelem futkosott a hátán, szeme a sötétbe fúródott. Buck nem jött elő. Helyette egy fekete alak bontakozott ki egyre inkább az utcán terjengő füstből. Csuklya fedte arcát, hosszú kabátja ruganyos lábait verdeste, ahogy minden kétséget kizáróan Nick felé indult, akár egy oda nem illő, földöntúli teremtmény. Lassan. Végzetesen. -Te nem a díler vagy, hol van Kaitlin? Mit akarsz?- A fiú hátrálni kezdett, szemében félelem tükröződött. - Nick, Nick, nem ott vagy, ahova tartozol.- Dorgáló hang hallatszott a sötétbe borult arc felől. A fenyegető tónus ismeretlenné torzította, de mégis valahogy ismerősen csengett. Az idegen egyre csak közeledett, nyugodt léptekkel. Nick megfordult, a szégyennel nem törődve futni készült. Ekkor ruha suhogása hallatszott a háta mögül, és a magas, karcsú alak meglepően erős karja máris Nick nyaka köré tekeredett. Mielőtt még feleszmélhetett volna, fém pendült, és hosszú, vékony wakizashi pengéje hatolt be megtéveszthetetlen pontossággal a fiú bordái közé. Még egyszer felkiáltott, aztán a földre rogyott és nem mozdult többé. A férfi visszacsúsztatta a kést övén lógó tokjába, majd sietve körülkémlelt, és karját megragadva húzni kezdte a holttestet. Csak a cipők súrlódása az élettelen lábakon keltett némi zajt, ahogy egyre jobban belevesztek a ködként gomolygó éjszakába. Az ódon templom tornyában éjfélt ütött az óra. 2.fejezet 2014. február 02. Kedves Naplóm! Csodás szombatot tudhatok magam mögött! Lilly végre ráért, el tudtunk menni abba a kedves kis új áruházba, ahol olyan jó rucikat lehet kapni, isteni nacit találtam! Igaz, olyan drága volt, hogy egy egész havi zsebpénzem bánja, de holnap legalább elkápráztathatom... nos hát, ŐT.
Verity Bright felnézett naplójából, és fejét a tenyerére támasztva rágcsálta rózsaszín, szőrös tolla végét. Vasárnap lévén, kiscicákkal díszített pizsamában üldögélt az ágyán, kócos világosbarna haja a vállára omlott, zöldeskék szemei felett pedig nem ragyogott a megszokott, aranybarna szemhéjfesték, ami úgy kiemeli világos íriszét kreol bőréből. Gondolatai Blake felé kalandoztak, körüljárták sötét haját, titkokat rejtő, jegesen kék szemeibe vesztek. Ó, Blake! Drága Blake! Nemsokára immár négy éve, hogy a szívem az övé, napról napra körülötte forog a világ, a világom, ami olyan magányos és sivár lenne nélküle. Mindig is tetszett egy kicsit, de szerelmem akkor lángolt fel igazán, amikor a karácsonyi bálon ő is megjelent... Egész este szemeztünk, egymás közelében voltunk, igaz, nem beszéltünk, de észrevett, végre felfigyelt rám! Azóta nincs nap, hogy össze ne akadna pillantásunk, és talán egyszer... Talán egyszer összeszedem a bátorságom, és odaállok elé... A lány felkelt, tett néhány lépést az íróasztaláig, amelyet szinte teljes egészében porcelánból készült kis figurák, fényképek, plüssállatok és puha fedelű regények borítottak, majd kezébe vette az osztályról készült két éves képet. Ő Lilly mellett állt, mint mindig, átölelve legjobb barátnője vállát, a kamerába mosolyogva. Lilly puha, vöröses hajzuhataga felett Blake állt szálfaegyenesen, komolyan tekintve a külvilágra, nem egy kilencedikes diákhoz illő arckifejezéssel, külön a többiektől. Kék szeme szinte világított. Ő mindig.. nem is tudom... nemes volt, olyan más. Soha nem hallottam tőle egy udvariatlan kifejezést sem. Soha nem mondott üresen felesleges semmiségeket. Nagyon határozott és elkötelezett lehet. Nagy kihívás őt megszerezni, de azt hiszem, megéri. Hmm, kíváncsi lennék, milyen volt a hétvégéje.. Még nem is láttam , hogy bárkivel szórakozni ment volna- na igen, mondjuk ki is lehet annyira értelmes és jó társaság az osztályból, aki felér hozzá? Mindenesetre pénteken nagy buli lehetett az Art Rock Caféban, már előző héten is mindenki arról beszélt a suliban, és ott volt, aki csak számít, kár, hogy nem tudtam elmenni.... Ekkor egy ismert amerikai popszám első dallamai csendültek fel valahol a párnák, és plüssmackók között. Verity az ágyra vetette magát, és felvette a mobilját. -Halló, Mary vagyok- szólalt meg rögtön egy lágyan dallamos, de kissé nyugtalan hang. -Szia, de örülök, hogy hívtál, képzeld tegnap végre megtaláltam azt a nadrágot, amit még te... -Verity... -Mi az? -Azért hívlak, hogy megkérdezzem, nem tudsz-e valamit Nickről. -Nickről? Miért kéne tudnom? Én nem voltam pénteken, mi történt?- kezdett aggódni Verity. -A szokásos... Az a marha már megint rámászott Theo csajára, aki persze nem igazán tiltakozott... Aztán megjött T és jól behúzott neki egyet. De nem is ez a legnagyobb baj, az csak ezután következett.. Ugyanis Nick elment körülbelül éjféltájt, hogy hozzon egy kis füvet, de nem jelent meg újra. -Biztos valahol az árokparton hever és épp ébredezik a részeg kábulatából, ahogy ismerem. Holnapra előkerül. -Ha te mondod... Talán nem kellett volna egyedül elengedni, de hát senki nem volt józanabb, mint ő. Na mindegy, reméljük a legjobbakat, szia, Verity! -Szia, Mary... Mary épp most hívott, a pénteki fejlemény szerint Nick eltűnt, és azóta se került elő. Amilyen semmirekellő alak ez a Nick, olyan népszerű és körülrajongott. Még csak a tanév kezdete óta boldogít minket, de már világos, hogy a jól beállított haján és a lányokon kívül nem sok minden
érdekli. Bizonyára semmi baja, és csak arról van szó, hogy valahol másnaposan lézeng... De nekem valami mégis azt súgja, hogy itt többről van szó, hogy talán bajba keveredhetett, amilyen gyanús fickókkal mutatkozik. Talán jobb is, hogy nem mentem, ki tudja, mi történt ott... Most viszont mennem kell, anya épp most hívott vacsorázni. Üdv: Verity * Másnap reggel Verity kótyagosan kászálódott ki az ágyból. Szülei már nem voltak otthon, mint az a Bright családban megszokott volt, kora reggel várta őket a munka. Az anyai szeretetről azonban tanúbizonyságot tett egy gondosan elkészített szendvics, és egy üveg málnás tea. Verity megetette vadászgörényét, Morzét, majd útnak indult a néhány percnyire található Weatherwax középiskolába. Februárhoz képest derűs, enyhe idő volt, a téli nap első sugarai rávetültek a régies épület fehér téglás falaira. A lányt mindig is elkápráztatta, ahogy az iskola mint egy ódon kastély, uralta a kisebb dombot, amelyen helyet foglalt. A bejárat fölé magasodó ékes torony faragott vízköpőivel réges-régi könyvtárt rejtett magában, csúcsos ablakai, a csipkés párkányok egy letűnt korba kalauzolták el a látogatót. Nemességét csak növelte a körülötte elhelyezkedő deani erdő félhomálya és titokzatos ösvényei, melyek a fák sötétjébe vesztek. Amint a kis házak közül lassan előbújt a középiskola, Verity rögtön különös nyüzsgésre lett figyelmes, a bejárat előtt három rendőrautó parkolt, miközben néhány hivatalosnak tűnő, egyenruhás férfi szívott cigarettát a nehéz, faragott bejárati ajtó előtt. Verity valami nagyon rosszat sejtett. Miután belépett, tolongás, fojtott suttogás, kétségbeesett beszélgetésfoszlányok, félhangos zokogás fogadta. Hiába is faggatta volna a körülötte állókat, mindenki egy távoli pontra szegezte tekintetét. Verity átverekedte magát a diákokon, és akkor meglátta őt. A nagy teremhez vezető lépcső sárga, rendőrségi szalaggal volt lezárva, mögötte a padlón elterülve Nick Mitchels hevert- holtan. 3.fejezet 2014. február 3. Kedves Naplóm! Elképesztő, borzasztó eseményben volt ma részem. Azt hiszem, ez az a nap, amit soha, de soha nm fogok elfelejteni. Elvégre nem gyakran történik az emberrel, hogy az iskolába belépve, egy szokásos, unalmas hétfőre számítva, az osztálytársa holtteste az első, amit meglát. Mint megtudtam, a rendőrök már körülbelül fél órája voltak a helyszínen, miután a gondnok, idősebb David Noris rátalált Nickre. Nem volt nehéz, mindjárt a bejárattal szembeni nagyteremben, az aulában feküdt. Bár én nem kifejezetten láttam a részleteket, azóta tudomásomra jutott, hogy a fiú mellkasán szúrt seb éktelenkedett, de vértócsa sehol nem volt. Szemei örökre lezárva, feje oldalra fordulva. A pénteki ruházatát viselte, vagyis kék kockás flanelinget, alatta fehér pólót, a nadrágja szakadt, punkos volt. Nick lábain a cipő tőle nem megszokott módon koszos, poros volt, egyik karja elmutatott a testétől, egyenesen egy sötét színű betűkkel írt versre a kőpadlón. Így is elég szörnyű ez az egész, még hajmeresztőbb elképzelni, hogy valószínűleg az ő vérével íródott... De akármivel is készült, egy hátborzongató
és minden bizonnyal elmebeteg ember műve. Kedves Naplóm, íme, le is írom, mi várt a kíváncsi szemekre szavakba öntve: Az éjjeli köd áldozata Nick De Ki nem ide való, az ne is legyen itt, Nem segített rajta rút erénye Hatalma Mert mindenkire lesújt a Halál Angyala. A történtekre való tekintettel, ma hazajöhettünk, nem volt tanítás. De ki is tudott volna figyelni? Lehet, hogy Nickben és bennem nem sok közös volt, de még engem is megrendített a halála. Senki nem érdemli meg, hogy így elbánjanak vele, bármit is tett, vagy bárhogyan is élt. És vajon mit jelenthet az, hogy ,,aki nem ide való, az ne is legyen itt”? Nicknek, igaz, sok mindenkivel gyűlt meg a baja a nőügyei miatt, de a legtöbbünknek ennél nagyobb gondja nem is volt vele, különösen az osztály ,,füves klikkje” fogadta be, tehát Michael, Dylan, Dale, meg Jesse. Egy felkavaró nap után holnap ismét iskola, de nem tudom, hogyan felelhetnénk, beszélgethetnénk ezek után úgy, mintha mi sem történt volna... Üdv: Verity
4.fejezet Az első óra irodalom volt. Irodalomtanáruk és osztályfőnökük, John Keating gyászos ábrázattal, szomorúan húzta be maga után az ajtót. Pocakos alakját meggörbítették a hirtelen rászakadt gondok, és mintha a szokásosnál is őszebb lett volna ritkuló haja. Csendesen letette zsebkönyvét az asztalra, majd egy kicsit igazgatva fekete zakóján, az osztály felé fordult. Egy moccanás sem rezdült, mindenki hallgatott, akár a sír. Egyesek lefelé néztek, mások egyenesen a tanár szemébe vájták pillantásukat, de voltak, akik egyszerűen kibámultak az ablakon. Az amúgy beszédes társaság nem találta a szavakat, miközben a középső padsor leghátsó padja üresen ásítottpénteken még volt lakója. -Khm- köszörülte meg a torkát Mr. Keating- Nem kétlem, hogy valamennyien hallottatok a tegnap szörnyű eseményéről... -Ki volt az, Mr. Keating? Ki képes ilyesmire?- Szakította félbe a tanárt Jessica Simpson, a mindig beszédes, tágra nyílt, kék szemű tünemény. Ezúttal neki sem volt kedve csevegni. -Nem tudom, Jessie, és senki más sem tudja... Mindazonáltal meg kell, hogy kérdezzem tőletek, nem tudtok-e valami konfliktusról, vagy viszályról, ami valakit belekergethetett volna Nick meggyilkolásába? Bármi lehetséges. -Inkább az a kérdés, kinek nem volt viszálya a mi drága Nickünkkel. -emelt szót Theo. A történtek ellenére is sértetten érezte magát Nick próbálkozásáért a barátnőjénél, Millinél. A kapcsolat a szórakozóhelyen elcsattant csók miatt véget ért, Milli kisírt szemekkel, táskás arccal ült ablak melletti padjában, és nem nézett senkire sem. -Azt mondod, megérdemelte, amit kapott?- kérdezett vissza kétkedve Verity. Az osztályban hangos vita alakult ki, mindenki elmondta a saját véleményét Nick gyanús ügyleteiről, az alakokról, akiktől nyilvánvalóan drogot szerzett, és gátlástalan udvarlási szokásairól. Végül visszaterelődött a szó arra, hogy ki követhette el mégis ezt a visszafordíthatatlan cselekedetet.
-Akár valaki közülünk is lehetett- szólalt meg halkan a Verity mögött ülő Kurt. Szőke haját hátrasimítva körülkémlelt az osztályban. Néhányan idegesen összesúgtak. Mozgolódás támadt a padokban. -Vagy épp a gondnok, végül is ő volt benn az iskolában legelsőként.- vetette fel Michael Rose, az osztály azon tagjainak egyike, akik különösen jóban voltak az áldozattal, igaz, ezt a nagy barátságot többnyire közös szenvedélyüknek, a füvezésnek, bulizásnak köszönhették. -Kösz, Mike, ez igazán jól esett, apám tényleg egy gyilkos- a sértett hang tulajdonosa David Noris volt, aki apja védelmére kelt. -De hát ez egyértelmű. Ki másnak lett volna kulcsa? -Állj, állj, hagyjátok abba, a gyanúsítgatásnak semmi értelme- szakította őket félbe Keating. - A rendőrség már kihallgatott néhány személyt, értesüléseim alapján közületek is. David, mi a helyzet apáddal? Még mindig bent tartják? -Igen. De csak idő kérdésének kell lennie, amíg kiengedik. Apa nem tenne ilyet, tudom! Különben is, mi értelme lett volna? Ahogy értesültem, most vizsgálják a halál pontos idejét, ami kizárt, hogy hétfő hajnalban volt! -Ez így igaz..- hallották hirtelen Milli megtört hangját. Ő is azok közé tartozott, akiket a rendőrség beszállított, mert esetlegesen tudhattak valamit a fiú gyanús haláláról. -Kedvesem, tudsz valamiről, amit esetleg megoszthatsz velünk? -Csak annyit, mint bárki más, aki ott volt pénteken. Verekedett, elment, nem jött vissza többé. Tehát már pénteken nyoma veszett...Nem tudjuk, kivel akart találkozni, csak a keresztneve ismert, Kaitlin. Nyílt titok, miért jött volna.. Elcsendesült az osztály. Keating hátrahúzta székét, majd leült. Ebben a percben csengettek. A diáksereg kiözönlött az ajtón, elhaladva Verity padja mellett Theo összeszűkült szemmel odavetette a lánynak: -Igen, megérdemelte. 5.fejezet Matek után Verity Kurt Cohen, a félénk, visszahúzódó srác jelenlétében igyekezett a menzára. -Már biztosan mindenki megkérdezte tőled, de mit gondolsz Nickről?-faggatta Verity -Nick belevaló fickó volt, bevallom, néha irigykedtem is rá... De persze ilyet azért én se kívántam volna neki... -Hát igen, ez bizony szörnyű.. -Figyelj csak, Verity, nem lenne kedved...izé... egyszer majd eljönni .. valahová?- Kurt arcán zavart mosoly ragyogott fel, de Verity csak kuncogott rajta. -Randira hívsz? Te? Hahahhaa. Aranyos vagy, Kurt. Az ebédlő kihalt volt, már elkezdődött az óra, de Verity biológiatanára tanulmányi kiránduláson vett részt a kilencedikesekkel, így elmaradt a tanítás. A lány hátrafogott hajából kiszabadult tincsét a füle mögé tűrte, majd fogott egy tálcát és elvette a gőzölgő paradicsommártást. Ahogy körülnézett, szeme megakadt egy magányosan üldögélő alakon a sarokban. Fekete bőrkabátja összetéveszthetetlen volt. Elbúcsúzott Kurttől, és az asztalok között szlalomozva átszelte a helyiséget, hogy aztán Blake Morté-val szemben foglaljon helyet. Most, most már megvan a bátorságom!Pulzusa lüktetett a nyakán, vér öntötte el az arcát, ahogy megkérdezte, szabad-e a hely. Hangja akár az egér cincogása. -Persze, Ms Bright.- csendült a jól ismert komoly, de most valahogy gúnyos tónus. Félig tágra nyitott jeges szempár fúródott a lelkébe. -Khm, köszönöm. - Verity egyszerre nem találta a helyét. Zavartan kanalazta az édes mártást.
Mindig is utálta a kínos hallgatást. -Mit gondolsz erről az egészről?- törte meg végül a csendet. -Miről? -Hát izé.. tudod.. Nickről. Szerinted ki tehette? -Nem tudom, és nem is érdekel Nick. Ha Isten is úgy akarja, kiderül az igazság. - a közönyös hang szinte megrémítette Verityt. A fiú hátradőlt a keménytámlás széken, karját keresztbe fonta mellkasán, és átnézett Verity válla felett. Szeme hirtelen összeszűkült, mereven egy pontra szegezte pillantását. -Mi az, mit nézel?-Verity megköszörülte a torkát, és maga is hátrapillantott. Az ebédlőbe Theo lépett be néhány felsőbbévessel. Nevetgéltek, hangosan kiáltoztak, mintha most kapták volna meg életük legjobb hírét. -Nem tetszik nekem Theo, neked talán nem gyanús? -Hát.. Minden oka meglett volna rá, hogy Nicket eltegye láb alól, de én nem nézem ki belőle, hogy ilyesmire képes. Milli tuti nem ért meg neki annyit. -Nem szabadna így játszani a lányokkal.- évődő pillantása körüljárta Verity arcának szegleteit, megpihent az ajkán, átsiklott magas homlokán, hogy aztán a kékeszöld szemek tengerében merüljön el. Verity érezte, hogy elönti a pír. Lenézett a tálcára. Hirtelen még az undorító, húsos mártás is érdekesebb volt. -Verity, Verity, jól vagy? -kuncogott Blake. -Persze.. csak.. csak épp elment az étvágyam ettől a mosléktól, azt hiszem, megyek.- kitolta a széket, és felvenni készülte a tálcát. -Várj, Verity, nem lenne kedved esetleg találkozni valamikor?- reménnyel telt szemei alatt a ráncok egy mosolyfélébe húzódtak, ami olyan szokatlan volt Blake részéről, hogy Verity sem állhatta meg. Hogy is mondhatott volna nemet? Hiszen erre várt a középiskola kezdete óta! -Oké, Blake, majd hívj fel! De most tényleg mennem kell!- Azzal elfordult, de a vigyor még akkor sem lohadt le arcáról, amikor kiért az épületből és útnak indult hazafelé, az Ibolya utcába. 6.fejezet Ezt el sem tudom hinni! Itt állok az Ő háza előtt. Verity megállt a kovácsoltvas kapu alatt, és betekintett a gondosan ápolt kertbe, melynek örökzöld fenyőit kerti világítás vonta bűvkörébe. Este volt, alig telt el néhány óra az ebéd kínos feszültsége után, de Blake nem habozott, felhívta őt a mobilján, hogy elhívja magukhoz, illetve színházba. Verity nagyot nyelt, majd benyitott a kapun. Az ajtóhoz sétálva lesimította halványrózsaszín kisestélyiét, megigazgatta begöndörített haját, és kopogott. Szinte el sem vette kezét az ajtótól, az máris tárva-nyitva állt, belülről pedig Blake kémlelt ki a sötétbe. Fekete haja kócosan meredezett szét, ahogy beletúrt, és beljebb tessékelte Verityt. Odabent díszes előterem fogadta a lányt, a fényűzés egyértelműen mutatkozott mind a perzsa szőnyeg, mind pedig eredetinek tűnő festmények által. Már kezdem érteni, miért nem illik sehogy sem közénk- dúsgazdag. A fiú szótlanul lesegítette vékony kabátját, majd bekísérte vendégét egy étkezőként használt szobába, ahol középen nagy mahagóniasztal körül puha székek sorakoztak. Édesapja és édesanyja már vártak rájuk, beszélgettek, de amikor a két fiatal közelebb lépett, azonnal felálltak, és udvariasan köszöntötték Verityt. -Szervusz, kedvesem, Verity Brighthoz van szerencsém, ugye? -mosolygott negédesen a szőke hajú nő. -Igen, Mrs. Morte- próbált kedves hangot megütni Verity. Blake apja ugyanolyan átható, kék szemekkel rendelkezett, mint a fia.
-Milyen különös név... Verity... Az igazság fénye ragyogja be kicsiny szobánkat.- évődött a férfi. Verity csak hümmögött, valami egyértelműen zavarta ebben a modoros, kutakodó emberben. Kínos csend állt be közöttük. -Na és Verity, hogy tetszik az iskola? Szeretsz ide járni?-faggatózott az anya. -Igen, elvégre itt vannak a barátaim, mindenki, aki számít.- Verity Blake felé vetett egy titkos pillantást. -Mi is nagyon szeretjük ezt az intézményt, nincs is ennél jobb iskola a vidéken. Már a megboldogult nagyapám is itt koptatta a padot, nálunk ez családi hagyomány. Én mondom, ha nem ide jelentkezem annak idején, nem válhattam volna orvossá, és nem ismertem volna meg ezt a csodás asszonyt.- Azzal átölelte és megcsókolta nejét. Te jó ég, fanatikus rajongói lehetnek az iskolának... Ki hitte volna, hogy ilyen is van. -Ha rajtam múlna, nem is engednék be olyanokat, akiknek a családja nem ide járt. A jöttmentek csak rontják az összhatást. -Nos, nemsokára indulnunk kéne, az előadás rögtön kezdődik.-vetette közbe Blake. -Oké, de ha lehet, elszaladnék gyorsan a mosdóba. Merre találom? -Csak menj fel, a lépcső után jobbra, nem tévesztheted el. Verity bólintott, majd megfordult és szinte felbotladozott a lépcsőn. Lent néma csend honolt, de a lány érezte, hogy valamennyi lent tartózkodó szeme a hátába fúródik, mint a prédára éhes ragadozóké. Verity hátát hideg verejték öntötte el, amint felért az emeletre. A ház minden eleganciájával, az összes apró szobrocskával, vázával, festménnyel úgy borult rá, mint egy fullasztó, szűk ékszerdoboz. Az emeleti folyosó falát tablók borították. Húsz, harminc, negyven éves arcok bámultak le rá a poros üvegfelületen keresztül, miközben a mosdó felé igyekezett. A lámpa mesterséges, sárgás fényében mintha megelevenedtek volna a büszke érettségizők képmásai. Borzongás futott végig Verity gerincén. Miért rakná ki valaki a háza falára a volt iskolájába járt régi diákok arcképeit? Sietősen megmosta az arcát, hogy lehűtse magát egy kicsit, majd nagy levegőt véve lement a lépcsőn. -Mehetünk?- kérdezte Blake egy vérvörös rózsát átnyújtva Veritynek. -Ohh, köszönöm- mondta meglepődve azt gondolván, milyen régimódi Blake. Akár egy 19. századi nemesember... Az este további része fergetegesen telt elfeledtetve az emeleten átélt sokkot. Molière Tartuffe-jének előadása kiváló szórakozást nyújtott, Blake pedig remek társaság volt, mivel imádta az irodalmat, és rengeteget tudott az egyes költőkről. Kifogástalan megjelenése csak tetézte a jó hangulatot. A színdarab aztán a végéhez közeledett, mindenki elhagyta ülőhelyeit, és kifelé szállingózott a teremből. Blake és Verity szorosan egymás mellett hagyták el a színpompás épületet, kezük néhány centire távolodott csak egymástól. Az ég felhőtlen feketeségét csillagok kósza fénye törte meg, ami évmilliárdok távlatából közeledett, hogy Verity Bright zöld szemében találjon társat magának. Az utcákon csak itt-ott lézengett egy pár ember, kéz a kézben, vagy épp egyedül, sietve. Az utca másik oldalán egy ismerős alak ment sietősen a dolgára. Verity felismerte félhosszú, szőke hajáról, és előrehulló válláról. -Kurt, hé, Kurt!- miután átkiabált neki, a fiú zavartan felnézett és tétován visszaintegetett. Feje egy pillanatra Blake felé fordult, majd rögtön elkapta tekintetét. -Fura egy gyerek- szólalt meg most először Blake. Hamarosan iskolájuk falai mellett haladtak el. Az éj némaságában hangokat hozott a szél a bejárat felől. Nevetés, kiabálás, fiatalok ricsaja. Ahogy továbbhaladtak, hamarosan különös alakzatok kerültek látókörükbe a középiskola hófehér falán- mint vérző sebek, úgy éktelenkedtek
ott. Blake hirtelen megtorpant, keze vaskapocsként zárult Verity karcsú ujjaira. -Á, ez fáj, te barom, eressz már el!- méltatlankodott a lány. Blake észbe kapott, nyugalmat erőltetve magára elfordult az épülettől, de érzelmei továbbra is a felszín alatt zubogtak. Verity odapillantott, ahova a fiú, és amit látott, az őt is feldúlta. A falon hatalmas anarchiajel, alatta trágár szavak fürödtek az utcai lámpa fényében. A suli előtti parkoló négy-öt szakadt farmert, láncokat, fenyegető bakancsot viselő fiatallal telt meg, valamennyien egy törékeny, de hasonló öltözetű alak körül csoportosultak, aki épp ebben a pillanatban fejezte be az anarchia szimbólumaként elhíresült A betűt a falon. Verity elképedt a látványra. A lány ugyanis nem volt más, mint osztálytársuk, Allison Reinhold.... 7.fejezet Az Ibolya utca sorházai között hamarosan egy takaros kis halványzöld lakáshoz érkeztek. Szülei már otthon voltak, tévéztek. Blake megköszönte az estét, majd távozott. Még mindig feldúlt volt a graffiti miatt, de mégsem hívhatták rá a rendőröket a saját osztálytársukra, érvelt Verity. Behúzta maga mögött az ajtót, és rögtön megcsapta orrát a szilvás lepény mennyei illata. Már sikerült is megfeledkeznie a falfirkáról. * Hajnali öt volt. A hat punk további jelekett festett az iskola falára. Most a lány szólalt meg: -Skacok, ez aztán fullos lett!- vihogott Allison büszkén nézve munkájára, a hatalmas A-ra a karikában. Összecsapták a kezüket, majd arról kezdtek tanakodni, hogyan tovább. -Bocs, de én megyek, nem akarok tovább a tetthelyen lenni, hehe- vetette közbe Micah csípőre tett kézzel. -Ja, menjünk már át a KFC-be olyan éhes vagyok, egy rozsdás szöget is be tudnék falni. -Menjetek, én hazahúzok - szalutált Allie, majd az ellenkező irányba indult, egyedül. -Te tudod, Al, holnap találkozunk!- kiabált utána Leo. Allison még egyszer hátraintegetett a válla fölött, majd lassan lépegetett tovább magassarkú cipőjében az iskola fala mellett, a járdán. Mellette néha személyautók húztak el álmos vezetőket magukban hordozva. Megborzongott, ahogy elérte a deani erdő első fáit. A fák ágai kísértetiesen suttogták az éjszaka titkait, itt-ott a sötét árnyak megmozdulni látszottak. A csípős levegő Allison tüdejébe markolt. Nem mert bemenni az erdőbe, hogy levágva az utat, és hamarabb hazaérjen. Inkább tovább gyalogolt a fás terület széle mentén, minden kis zajra összerezzenve. Nem kellett volna egyedül idejönnöm, marha, marha, marha. Mi volt ez? Te jó Isten, ott tényleg mozog valami, vagy megint csak egy árny..? Allison bokrok apró ágainak törését hallotta maga mellől, valahonnan az erdő mélyéről. Valami vagy valaki rátaposott egy száraz ágra. Allison azon nyomban futásnak eredt, nem törődött magassarkújával, amikor megbotlott, sietve levette mindkét cipőjét és mezítláb rohant tovább. Mögötte legrosszabb rémálma vált valóra. A bokrok közül valami nagy csörtetett ki, és utánaeredt. Allison nem nézett hátra, de amikor érezte, hogy üldözője szinte már a nyakában liheg, megperdült, és cipője sarkát hirtelen belevágta az idegen arcába. Az meglepetten felordított, kezét a szeme alá tapasztotta. Ez az erőtlen próbálkozás azonban csak olaj volt a tűzre, az üldöző még bőszebbé vált. Hamarosan végképp beérte a lányt, kihúzta övéből a wakizashit,
karját nyakára tekerte, majd hátába mártotta a kés kifent pengéjét. Még egy sikoltás, majd Allison holtan omlott a gyilkos karjába. A két alakot pár pillanattal később az erdő sötétje nyelte el. 8.fejezet Verity ezúttal korán, fél hétkor érkezett az iskolába- mi több, ő volt az első az osztályból, mert hajnalban felriadva egy rémálomból, nem tudott többé visszaaludni, így nem látta értelmét, hogy otthon maradjon. Mint szokásosan, lepakolt fal melletti padjába, majd a női mosdó felé vette az irányt. A mosdó irányából érkező motoszkálás megtorpanásra késztette. Talán egy hatodik érzék súgta meg neki, hogy nem szabad továbbmennie. Néhány másodpercig hallgatta a különös zajokat. Hamarosan vette a bátorságot, és kilépett a következő sarok mögül. Ami elétárult, örökre beleégett az emlékezetébe. A mosdó előtt elterülve nagy vértócsa, abban feküdt egy alak, nyilvánvalóan halott. Mellette féltérdre ereszkedve egy fekete, hosszú kabátot viselő férfi állt, kezében ecsettel, melynek vége vérben úszott. Arcát csuklya fedte, és akkor sem került ki az anyag takarásából, amikor Verity megjelenése láthatóan meglepte. Nem támadta meg a lányt, egyszerűen fogta az ecsetet, felpattant és fémpenge keltette zaj közepette eliramodott. Verity minden bátorságát összeszedve rohant utána, és még épp idejében kanyarodott be a következő sarkon, hogy lássa, amint a gyilkos eltűnik az egyik ódon faliszőnyeg mögött. Verity nem mert utánamenni, de le merte volna fogadni, hogy egy titkos kijárat rejtőzik a szőnyeg mögött. Visszarohant a holttesthez. Allison volt az. Verity lerogyott a lány mellé, de az már régen nem lélegzett. -Valaaakiiii!! Jöjjön ide valaki!- kétségbeesett zokogás tört fel torkából, ahogy meglátta a felé szaladó gondnokot. Mr. Noris elszörnyedt a vérbefagyott látványtól. A holttest mellett a falra valaki egy verset kezdett el felfesteni, de nem fejezte be. A kiérkező rendőrök számtalan kérdést tettek fel Veritynek, aki próbált mindegyikre választ adni. -Nem tudod, kinek lehetett baja Allisonnal?Akár a közelmúltban? -Én...én azt hiszem, tudom...vagyis sejtem, kihi vohlt... -Rajta, mondd hát! -Tegnap este a barátommal... vagyis nem a barátom... tegnap este Blake Morté-val színházba mentem, és hazafelé láttuk, hogy Allison a barátaival graffitizett az iskola falán... Blake annyira ideges lett, mintha személyes tulajdonát sértették volna meg. Én a tegnap este óta el tudom róla képzelni, hogy ilyet tesz... Ugyanis a szülei és valószínűleg ő is fanatikusan szeretik ezt az iskolát... Azt mondták, csak olyanoknak kéne ide járni, akiknek már a szülei és nagyszülei is ezt tették. Blake mindig olyan hideg és távolságtartó volt, mindig olyan felsőbbrendűen viselkedett, ami eddig tetszett, de már ebben is a gyilkos hajlamot vélem inkább felfedezni... -szipogások szakították meg a monológot.- És ott volt az az üzenet Nick holtteste mellett... Azóta is azon gondolkodtam, mit jelenthet az a sor, hogy ,,ki nem ide való, az ne is legyen itt”, és most már ez is értelmet kap, hiszen Nick nem itt született, csak most költöztek ide, tehát Blake beteges elméje szerint nem is való ide... -Köszönjük, Ms Bright, azt hiszem, ideje elbeszélgetnünk Mr Morté-val- mondta határozottan Kirk őrmester. 9.fejezet
Verityt nem vitték be külön kihallgatásra, és ott maradhatott továbbra is az iskolában. A tanórák sorozatosan maradtak el, senki nem volt képes koncentrálni. Verity kihasználta az alkalmat, hogy a tanárok nem figyelnek, és halkan a faliszőnyeghez osont. A posztó olyan vastag és nehéz volt, hogy Verity alig tudta félretolni, de miután sikerült, hátborzongató látvány tárult a szeme elé. Sötét, pókhálós, poros alagút tárult a szeme elé meredeken lefelé vezetve, betonfallal, rácsos, mennyezeti világítással. Verity felkattintotta a villanyt, majd leereszkedett. A világítás messze kígyózott a plafonon, nagy távolságokat jósolva. Beljebb merészkedett a csatornaszerű vájatba, és ahogy egyre jobban eltávolodott a faliszőnyegtől, annál inkább úgy érezte, el fog tévedni. Végeláthatatlan alagútrendszer kígyózott az iskola alatt, amelyről senki nem is tudott! A gyilkos könnyűszerrel hozhatta be az iskolába áldozatait, anélkül, hogy bárki gyanút fogott volna. A monoton menetelésnek egy ponton azonban vége szakadt, kiszélesedett a járat. Verity egy szobának is beillő nagyobb üregben találta magát székekkel, asztalokkal, szekrényekkel körülvéve. A helyiséget egyértelműen használták. Az asztalok tele voltak fényképekkel, tervrajzokkal, kézzel írt listákkal, vagy épp összegyűrt papírgalacsinokkal. Egy pókhálót kiszedve a hajából, Verity felvette az egyik tudományosnak tűnő tervrajzot az asztalról. Egyértelmű volt, hogy a rajz az alagútrendszert ábrázolja, mégpedig nem is akármilyet: már a második világháborúban is ezt használták a diákok, ha esetleges bombatámadás történt. A vázlat egyik sarkában durva, írott betűkkel a Matthew Cohen név állt. -Mi? Ez nem...? Kurt dédije, aki tavaly halt meg. Lehet, hogy ő is benne volt a tervezésben? De akkor... Verity kezébe fogott egy köteg fényképet. Mindegyiken az osztálytársai voltak, de nem kiránduláson, vagy egyéb közös eseményen... Hanem otthon. A kertben. Az utcán, barátokkal. Talált egy képet magáról is. Azon épp Lllyvel sétál az újonnan nyitott áruházban... Múlt szombaton... A következő képen Nick nézett a kamerába, de a kép alkoholos filccel át volt húzva. És az Allisont ábrázoló képen szintén ott virított egy fekete x. Blake az egyik képen épp besétált a kapujukon. A másikon a szobájában ül- valami fárol készülhetett a kép.. A harmadik családi házuk ablakán át betekintést ad az egyik tablóra a folyosón.Verity egyre nagyobb elszörnyedéssel szemlélte az egyértelmű bizonyítékokat. Nem Blake tette.
10.fejezet Verity tovább lapozott. A következő képeken is olyanok voltak, akik nemrég költöztek ide, vagy ők az elsők a családból, akik ebbe az iskolába járnak. Bekarikázott arcuk még nem volt alkoholos filccel áthúzva. -Te jó ég! Ha nem állítjuk meg ezt az ámokfutót, a végén még mindenki Nick és Allison sorsára jut. Meg kell előzni a további erőszakot! Veritynek könnyű dolga volt a kijárat megtalálásában, amikor kimászott az alagútból, leporolta nadrágját és körülnézett. A deani erdőben volt. Amilyen gyorsan csak tudott, visszament az iskolába, és a portás értetlen tekintetével mit sem törődve, berontott az osztályba. Épp irodalomóra volt. -Tanár Úr! Tanár Úr!- lihegett kifulladva. -Tudom, ki tette. Nem Blake volt, rosszuhul mondthaham.. -Verity, Verity, akkor ki volt? Ki ölte meg őket?-rázta meg a vállát Keating. -Ő!
Azzal egyenesen az ijedt tekintetű Kurt felé mutatott, aki azonnal felpattant a helyéről, és kabátja béléséből előrántva wakizashiját már készült, hogy Verityre vesse magát. -Na de gyermekem!- Keating ahogy csak tudta, feltartóztatta a fiút, próbálta kicsavarni kezéből a kést, de Kurt meglepő fizikai erőről tett tanúbizonyságot. -Gyorsan, Verity, hívd a rendőröket! Verity már rohant is, az egyenruhások pedig perceken belül kiérkeztek. Sok időbe telt, amíg le tudták fogni Kurtöt, majd be tudták szállítani a rendőrkapitányságra, a fiú szinte rohamot kapott a tudattól, hogy nem sikerült jól kitervelt bosszúhadjárata. A további gyilkolás, erőszak soha nem következett be a Weatherwax középiskola falain belül.
2014. február 7. Kedves Naplóm! Kurt nem kerül börtönbe. Az ő helye a pszichiátrián van, El sem hiszem, hogy mindez miattam történt... Mert így volt. Kurt rögeszmésen szerelmes volt belém (és még én hittem, hogy senki nem vesz észre!), de nem kaphatott meg. Mindig is szerencsétlennek, nyominak érezte magát az osztálytársaink mellett, akik sokkal menőbbek voltak, mint ő. Sokkal sikeresebbek. Különösen Blake-re volt féltékeny, mert úgy látta, és helyesen, hogy köztünk lesz valami. Még régebbről tudta, hogy milyen büszkék Blake szülei erre az iskolára... És arra, hogy a családjukból mennyien jártak már ide. Blake-et nem nehéz gyilkosnak beállítani, hiszen mindig olyan hideg, olyan távolságtartó. De semmi nem az, aminek látszik. Kurt azt tervezte, hogy kiiktatja azokat, akik szerinte valahogy nem illenek ebbe a suliba. Mint a Halál Angyala akart bosszút állni Blake-en, amiért neki sikerült az, ami neki nem, vagyis engem megszerezni. Azért, hogy ilyen ne történjen megint, pszichológust vesznek fel az iskolába, vele mindent megbeszélhetünk, kisírhatjuk a bajainkat... Ez persze a holtakat nem támasztja fel, de segíthet elkerülni a még több tragédiát.... Üdv: Verity
