Hajózsilip – Hallift - Halzsilip Pannonhalmi Miklós Hallépcső Bt.
Bevezetés A természetes környezetbe történő emberi beavatkozások az évszázadok során jelentős hatást gyakoroltak a víz élővilágra, veszélyeztetve annak diverzitását a flóra és fauna fenntarthatóságát, beleértve természetesen a halakat is. Az olyan infarstrukturális beruházások, mint a vízerőművek, hajózás, árvízvédelem, vízkivételek, kül, - és belterületi fejlesztések mind hatással voltak folyóinkra, illetve a vízi élőlényekre. Földünk felszínének 71%-át a vizek teszik ki, ami azt is jelenti, hogy a halak Földünkön a legelterjedtebb gerinces fajok. Megtalálhatók a hegyvidéki patakokban, a mély tengerekben, az óceánok felszíni és mélységi vizeiben egyaránt. A gerincesek fajszáma tekintetében a Földön élő fajok 53%-át a halak teszik ki, a becsült 43.100 gerinces közül 23.000 a hal. A madarak 8.600, hüllők 5.000, az emlősök 4.500, míg a kétéltűek 2.000 fajjal jellemezhetők. A halak alapvető viselkedéséhez életciklusukhoz hozzátartozik azok kisebb, nagyobb távolságra kiterjedő vándorlása. A legismertebb példa a lazac, illetve a tokfélék vándorlási szokásai a tengerekből a folyón felfelé gyakran több ezer kilométer távolságot is megtéve. Ezen vándorhalak mellett figyelmet kell fordítani azokat a fajokat is, melyek a vizek sodrásával, passzívan változtatják élőhelyeiket. A hazai halfajok, de a gerinctelenek is a vízfolyások mentén változtatják helyüket. A folyók és mellékágai viszont tájékozódásként is szolgálnak szárazföldi állatok vándorlása során. Az aktív vándorok a hossz-menti vándorlása mellett kiemelkedően fontos az oldalirányú, mellékágakba, csendesebb élőhelyekre történő vándorlás is, illetve esetenként nagyvíznél a holtágakba történő kijutás. Már a középkorban sok patak és folyó energiáját kihasználták és ezek a ma már kultúrtechnikai létesítmények hozzátartoznak a tájképhez. Az ipari forradalom után a népesség növekedésével további létesítményeket építettek a folyók energiájának hasznosítása céljából. Az olyan antropogén hatások mellett, mint a vízkivételek, árvízvédelem, hajózás, ma is jelentős szerepet játszanak a vízerőművek építése megújuló energia hasznosítása során. A CO2 emisszió csökkentésére irányuló elkötelezettség még jobban előtérbe helyezi a vízerőműveket. A duzzasztás következtében a folyóvízi biotóp jelentősen megváltozik, a vízfolyások átjárhatósága a vízi szervezetek számára korlátozódik, vagy megszűnik, és ez egyéb tényezőkkel párosulva - szennyezések - az egyes fajok egyedszámának csökkenését, vagy eltűnését, kihalását eredményezik A Duna vízgyűjtő területére vonatkozóan a főbb szabályozásokat az alábbiakban foglalhatjuk össze: 1962. évi 9. törvényerejű rendelet a Duna halászati hasznosítására vonatkozólag Bukarestben, 1958. január 29. napján kötött egyezmény. Ennek az egyezménynek a hatálya kiterjed a Duna folyam vizére, beleértve a torkolatát is, a Duna mellékfolyóira, addig a határig, ameddig a Duna maximális áradása terjed, a Szerződő Felek területén levő és a Dunával állandóan vagy ideiglenesen összeköttetésben levő tavakra,
2 limányokra és a Duna árterületében levő folyóágakra, beleértve a torkolati térséget is. Ha a Dunán hidrotechnikai létesítményeket, különösen olyan gátakat építenek, amelyek a folyó hidrológiai és hidrobiológiai rendszerét megváltoztatnák, a létesítményeket építő és üzemben tartó Szerződő Felek idejében kötelesek olyan intézkedési tervet kidolgozni és az építéssel egyidőben végrehajtani, amely biztosítja a halak normális vándorlását. 1997. Évi XLI. Törvény a halászatról és a horgászatról Halászat, a halnak megengedett módon és eszközzel halászati vízterületen történő fogása ideértve a horgászatot is -, illetve gyűjtése, továbbá a hal tenyésztése, tartása és telepítése, valamint a hal és élőhelyének védelmét szolgáló tevékenység. A hal természetes mozgását akadályozó létesítmény építéséhez (átalakításához, felújításához, megszűntetéséhez stb.) a halászati hatóság, a vízügyi hatóság, valamint természeti, illetőleg védett természeti terület esetén a természetvédelmi hatóság szakhatósági hozzájárulása szükséges. A nagy értékű természetes vízi halállományok ívási vándorlásának biztosítása érdekében a halászati hatóság a folyókon épülő duzzasztóművek beruházóját (üzemeltetőjét) hallépcső létesítésére és működtetésére kötelezi. Az EU tagországaira érvényes és a tagországok által jogharmonizált EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2000/60 EK IRÁNYELVE, azaz a Víz Keretirányelv, új környezeti célkitűzések meghatározására kötelezte a tagországokat. “Jó ökológiai potenciál” egy erősen módosított vagy mesterséges víztestnek az előírások szerinti minősített állapota. A hidrológiai-morfológiai elemek vonatkozásában minden mérséklő intézkedést megtettek a fauna migrációjára, továbbá a megfelelő szaporodási és táplálkozási lehetőségekre. A vízi munkák vándorló halakra gyakorolt hatását, már a 13. században felismerték és a Ruhr folyón a lazacvándorlás időszakában a zsilipeket fel kellett nyitni. Természetesen ilyen radikális megoldások ma már több okból nem alkalmazhatók ezért is kísérlik meg a probléma megoldását hallépcsők alkalmazásával. A hallépcsők olyan műszaki berendezések, melynek segítségével lehetővé teszik a vízi élőlények számára a duzzasztás okozta szintkülönbség legyőzését. Az alapértelmezés a halak helyváltoztatásának elősegítése, de a mai európai követelményrendszer szerint ez már nem csak a halak vándorlási, táplálkozási és szaporodási feltételeinek biztosítására korlátozódik, hanem vonatkozik a vízi élőlények összességére. A hallépcsők technikai kivitelezése természetközei építési módozatú lehet. Ilyenek pl. a megkerülő csatornák, halrámpák. A műszaki/művi beavatkozást jobban érzékeltetik a hagyományos medencés, halliftes, halzsilipes megoldások. Az egyes hallépcső típusok kialakítása a 1920-as évekre vezethető vissza. Antropogén hatások A vízerőművek mellet a hidromorfológiai módosítások, melyeknek potenciálisan kedvezőtlen ökológiai következményei vannak, és alapot adnak a környezeti célkitűzés ökológiai potenciálban történő megfogalmazásába a következők:
3
Vízi fauna vándorlását akadályozó építmény Az alvízi folyó módosult vízháztartása (hozam)
Módosult üledék dinamika
Halak turbinába jutásának kockázata
Vízszint ingadozás a tározóban
Vízi erőmű
Az alsó folyómeder, a part & partmenti zóna szerkezetének módosulása
Az alsó víztestek fizikai-kémiai viszonyainak módosulása
A tározó partmenti élőhely szerkezetének módosulása
A tározófizikai-kémiai viszonyainak módosulása
Vízi erőmű okozta jellemző lehetséges VKI módosítások, melyek utólagos biológiai módosulásokat okozhatnak
Ökológiai hatásuk elsősorban a duzzasztás hatására következik be. Megszüntetésük azonban gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi szempontból számos esetben nem lehetséges, sőt nem is kívánatos. A termelt energia, hasonló kapacitású megújuló energiatermeléssel nem váltható ki, gondoljunk az osztrák-német Duna-szakasz vízerőrendszerére. A Tiszán Kiskörei vízerőmű tározója a Tisza tó, jelentős része ma már a Hortobágyi Nemzeti Park része, védett terület! A felsorolt példák nem egyedi esetek. A helyzet kezelését az Európai Unió a tagországok számára kötelező Víz Keretirányelv megalkotásával és 2000. december 22.-i hatályba léptetésével kezelte. A szabályozás lehetőséget ad erősen módosított víztestek kijelölésére, amikor is a környezeti célkitűzés a jó ökológiai potenciál elérése. Az adott helyzetnek megfelelő intézkedések pontos meghatározása természetesen függ a víztest egyedi jellegétől és az érintett használóktól. Vízerőművek általában, a hajózható vízfolyásokon három fő részből állnak: duzzasztó, erőtelep, hajózsilip(ek), melyek elrendezése különböző lehet. Az EU Víz Keretirányelv azonban nem zárja ki a vízerőművek létesítését, a régiek átépítését, az átjárhatóság szempontjából pedig az átépítést kimondottan támogatja. A jó ökológiai potenciál eléréséhez szükséges intézkedési programok az alábbiakban foglalhatók össze: - a hossz- és keresztirányú átjárhatóság helyreállítása, hallépcsők, - a dinamikus vízjárású hullámtér helyreállítása, mellék-és holtág rehabilitáció, - a tározóterek és a főmeder struktúráltságának fejlesztése, -a felvízi rendszerekhez történő kapcsolódás vizsgálata, megoldása A Víz Keretirányelv figyelembe veszi az EU más irányelveit, és az EU elveinek megfelelően a belső jogharmonizációt követi, azaz az intézkedések nem állhatnak szemben az érvényes releváns EU joganyaggal, mint pl. a az Európai Parlament és az Európai Tanács 2001/77/EC a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia elterjedésének elősegítésére a belső villamos energia piacon irányelvével, vagy a hajózás vonatkozásában a Joint Statement on
4 Guiding Principles on the Development of Inland Navigation and Environmental Protection in the Danube River Basin. Az Európai Unió Víz Keretirányelve azt írja elő a természettudomány és a műszaki tudományok művelői számára, különös tekintettel azokra, akik a vízfolyások rehabilitálásával, rekonstrukciójával foglalkoznak, hogy az általuk a vízi élőlények számára megváltoztatott, vagy a jövőben a társadalmi igények miatt átalakítandó környezetben tegyék lehetővé a vízi élőlények alapvető életfeltételeinek biztosítását. Azaz a szabad vándorlás, táplálkozás és szaporodás lehetőségét adják meg. Alapvető követelmény a rehabilitációval, a tervezett művekkel kapcsolatban: - a természetes energia hasznosítása, - a minimális karbantartási igény, - a hidrológiai, ökológiai, tájképi és klimatikus viszonyok figyelembe vétele, - többcélú rendszerek tervezése, de egy fő célkitűzés meghatározásával, - a vízi és az átmeneti szárazföldi élőhelyi viszonyok figyelembe vétele, - a rendszer beüzemelésének időigénye, - a forma a funkció kerüljön előtérbe, - a túlzott mérnöki/művi megoldások kerülése. Ez a feladat, a jó ökológiai potenciál biztosítása vezérelje minden, a hallépcsők és halátjárók, de szélesebb körben a vízi élőlények számára irányuló mérnökbiológiai tevékenységünket. Átjárhatóság biztosítása A folyók hossz-menti átjárhatósága ökológiai szempontból is nagy kihívást jelent. Kívánatos elérni és általánosan megfogalmazható, hogy a korábbi átjárhatóságot helyre kell állítani. A vízrendszerek kereszt és hosszirányú átjárhatóságának helyreállítása során ökológiai szempontból ajánlatos a holtágak, másodlagos biotópok (bányagödrök, baggertavak, tőzeglápok stb.) összekötése. A hosszirányú átjárhatóság kérdése független a meglévő kiépítettségi állapottól, a vízminőségtől, a hasznosítások módjától. Számos példa mutatja, hogy a vizek terhelése, hasznosítása rövid idő alatt megváltoztatható és az antropogén hatások háttérbe szorulnak. A hosszirányú átjárhatóság helyreállítása olyan vízfolyások esetében is óriási jelentőséggel bír melyeket jelenleg még egy szegényes ökológiai érték jellemez. A helyreállítás során alapvető a vízrendszerben, hálózatban való gondolkodás, de az egyes beavatkozások is nagyon hatékonyak lehetnek. A tervezés és üzemeltetés során figyelembe kell venni a halak vándorlási szokásait, táplálkozási, menekülési, telelőhelyre történő vándorlás, állománykiegyenlítő vándorlások, de különös tekintettel kell lenni az ívási időszakban történő halvándorlásra. A vándorlási szokások ismeretében a halátjárók üzemvitele optimalizálható energetikai, illetve átjárhatósági szempontból. Az alábbi összeállítás tükrözi az egyes halfajok ívási időszakait havi bontásban, figyelembe véve egyes esetekben a vízhőmérsékletet is.
5
Harcsa Domolykó Jász Compó Márna Halványfoltu küllő Réti csík Folyami géb
Ivási időszakok
Szilvaorrú keszeg Fenékjáró küllő Kecsege Süllő Garda Leánykoncér Balin Galóca Fürge cselle Magyar bucó Német bucó, Durbincs, Tiszai ingola
Pénzes pér Dunai ingola Csuka Sebes pisztráng
I.
II.
III.
Sügér Botos kölönte
IV.
Menyhal
V.
VI.
VII.
VII.
VIII.
IX.
X.
XI. XII.
A vízi élőlények számára a meglévő művek, művi beavatkozások vízlépcsők, betoncsatornák, völgyzáró gátak stb. legyőzése nagy akadályokba ütközhet. Egy hallépcső - halút megtervezése a meglévő művek kritikus elemzésével kezdődik, hiszen a hallépcső a helyreállítás során a "második legjobb megoldás". Általában a kisvízfolyásokra jellemzőek a korábbi hasznosítás során fennmaradt kisebb duzzasztók, malomárkok, kultúrtavak, melyek akadályt jelentenek a hosszirányú átjárhatóság során. A tervezés során figyelembe kell venni a már meglévő értékes nedves területeket, a kultúrtáji jellegeket is. Általában a természetes, helyben megtalálható anyagok felhasználása indokolt, annak ellenére, hogy bizonyos kerületi feltételeket be kell tartani. Univerzális megoldás azonban nem adható. A természetes anyagok használata mellett a hallépcsőtájba illesztéséről is gondoskodni kell. A természetközeli hallépcsők kategóriájába tartoznak: - mederrámpák -és csúzdák, - megkerülő csatornák, patakok, - halrámpák. Az építés során ezek variációja is megvalósítható. A művi hallépcsők körébe az alábbi típusok sorolhatók: - medencés halátjárók, réselt és Denil, meanderező típusúak, - angolnalétrák, hazai viszonyok között „már” nincs jelentősége, - halliftek, - halzsilipek. Halzsilipek és halliftek A természetközeli és a művi – réselt - hallépcsők, halátjárók meglehetősen elterjedt és régóta alkalmazott mérnökbiológiai létesítmények. Tervezésükre megfelelő irányelvek, útmutatók, sőt egyes országokban szabványok, szabványtervezetek állnak rendelkezésre. Más a helyzet a halliftek és a halzsilipek esetében.
6
A hallifteket általában a 10 métert meghaladó szintkülönbség legyőzése esetén alkalmazzák, ahol a hagyományos természetközeli, vagy művi átjárok már túl hosszúak lennének, illetve a helyi adottságok nem teszik lehetővé azok létesítését. Nagy duzzasztási magasságoknál a hagyományos halátjárók jelentős mértékű építési munkát igényelnek. Ez nemcsak a nagy beruházási költségeket jelenti, de a halakat is nagy erőfeszítésnek teszi ki. A halzsilipek általános működési elve, hogy a halak a csalivíz segítségével a duzzasztó lábánál egy kamrába kerülnek. A kamrát vízzáró módon bezárják, majd felemelik a felvízszint közelébe. Ezek után a kamra nyitásával a halakat a vízzel együtt a felvizen kiengedik. A kiengedés történhet közvetlenül a tározó felvízébe, vagy egy rövid réselt halátjáróba. A működés szempontjából meghatározó a csalivízrendszer kialakítása. Döntő tényező még a halliftek építése esetében, amikor a hallépcső és a hallift vízigényét az energiatermeléssel állítják szemben. A francia áramszolgáltató cég a francia nyugati partok mentén néhány duzzasztót hallifttel szerelt fel. Ennek segítségével a vándorló halak 38 m duzzasztási szintet is legyőznek. A csalivíz a halakat egy varsaszerű csapdába vezeti, melynek 2,5 m az átmérője és 7 m hosszú. Óránként 4-7 alkalommal a halakat egy 3,5 m3-es térfogatú medencébe emelik fel. Az elektromos meghajtású lift felemeli a medencét halakkal a felvízre és ott a medence tartalmát a duzzasztott térbe üríti. A Tuiliere/Dordogne duzzasztónál a halak az utolsó pár méter szintkülönbséget réselt halátjáró segítségével teszik meg. A sikeres feljutás az adatok szerint 100 %-os. A lift vezérlése lehet automatikus, vagy alkalmazkodhat a halak vándorlási szokásaihoz is. A megfelelő monitoring rendszer lehetővé teszi a lifttel átemelt halak azonosítását, a lift hatékonyságának ellenőrzését. Ezek a műszaki megoldások megoldást kínálnak a nagytestű halak vándorlásának biztosítására. A hallifteket széles körben alkalmazzák az Ausztrál kontinensen, Észak Amerikában is.
Tuiliere/Dordogne hallift/monitor
7
Halzsilipek létesítése a folyók átjárhatóságának biztosítása céljából régóta ismert és Hollandiában, Skóciában, Írországban, Ausztráliában, valamint Németországban is gyakori megoldás. Oroszországban, a volgográdi vízerőmű feletti mintegy 100 ha-os kb. 30.000 tokféle számára alkalmas ívóhely vált elérhetetlenné. Az átjárhatóság biztosítására a kétkamrás halzsilipet létesítettek az árapasztó középső részén. A 80 m hosszú és 8.5 m széles zsilipkamrákat váltakozva üzemeltetik, megfelelő sebességű csalivíz bevezetése mellett.
A halzsilip konstrukciója nagyon hasonlít a hajózsilipéhez. Mindkét létesítmény kamrákból áll alsó és felső zárószerkezetekkel. Működtetésükben azonban nagy a különbség, ami egyben utal arra is, hogy a hajózsilipek közvetlenül csak korlátozott mértékben segítik a halak vándorlását az átjárhatóság így csak eseti. Az állandó csalivíz hiánya, a rövid zsilipelési időszak a kamrában a feltöltés során kialakuló nagy turborencia, valamint a hajózsilip duzzasztóhoz viszonyított elhelyezése nem minden esetben teszi lehetővé, hogy a halak megtalálják az utat a hajózsilip irányába. Ugyanakkor lehetőség nyílik arra is, hogy az egyes fajok vándorlási időszakában a hajózsilip üzemeltetésén módosítsanak tekintettel a halak vándorlási szokásaira. Halzsilipek működtetésének ciklusa: - A zsilip üres. Az alsó kapu nyitva és a kamrában a vízszint megegyezik az alvízszinttel. Ilyen kor a halaknak csalivizet kell biztosítani, hogy az alvízről beússzanak a zsilipkamrába. Ebben az esetben a felső zsilipkapuit is kis mértékben ki lehet nyitni áramlás előállítása céljából, vagy külön csővezetékkel kell biztosítani a csalivizet a zsilipkamra bejáratánál. A csalivíz hatására a halak a kamrában összegyűlnek. - A zsilipkamrák feltöltése megkezdődik. Az alsó kaput bezárják, a felsőt lassan megnyitják. A beömlő víz áramlásának hatására a halak kamra felső vége felé úsznak. - A vízszint a kamrában kiegyenlítődik a felvíz szintjével. A kamrában speciális csövön keresztül vezetett csalivízzel késztetik a halakat a kamra elhagyására. - A kamrát kiürítik bezárva a felső kaput és kinyitva az alsó kaput. A zsilip így ismét üres állapotba kerül. A működtetés módja lehet automatikus, általában ½ órás, órás működtetési időközöket alkalmaznak. A halzsilip üzemvitele természetesen függ az egyes halak vándorlási időszakától és az ajánlott ellenőrző vizsgálatokkal meghatározni. A kamrák és a zárószerkezetek tervezése változó, és nagymértékben függ a helyi viszonyoktól. Ügyelni kell arra, hogy a kamra feneke sose száradjon ki ezért a kamra fenekét általában lépcsősre vagy ferdére tervezik. A kamra méretének nagyobbnak kell lenni, mint egy hagyományos halátjáró medencének, hiszen a kamrában több hal tartózkodik hosszabb
8 ideig. A művi halátjárókhoz hasonlóan indokolt a kivitelezés során az érdes kamrafenék kialakítása. A csalivíz meghatározásakor biztosítani kell hogy annak sebessége 0,9 - max. 2m/sec. (átlag 1,2 m/sec) legyen. Ügyelni kell arra, hogy a kamra töltése és ürítése során a kamrában az átlagsebesség sehol és semmiképp sem lépje át az 1,5 m/sec-ot. A kamrában a vízszintemelés vagy csökkentés sebessége kevesebb legyen, mint 2,5 m/sec. A halzsilip elhelyezésére vonatkozó előírások hasonlóak, mint az egyéb halátjárók esetében. Tekintettel a halzsilipek műszaki megoldására, azokat pillérekbe, vagy azok mellé lehet építeni. A halzsilipek előnyei illetve alternatívái a réselt halátjárókkal szemben, hogy nem nagy helyigényűek, és nagy szintkülönbségek legyőzésére alkalmasak. Különösen ajánlott a halzsilipek létesítése, ha nagy halak (tokfélék) átjárhatóságát kell biztosítani, vagy gyenge úszóképességű halakat kell figyelembe venni. Ugyanakkor a mozgó részek gyakoribb felügyeletet és karbantartást igényelnek, mint a hagyományos halátjárók.
17/2002. (III.7.) KöViM Rendelet a hajózásra alkalmas, illetőleg hajózásra alkalmassá tehető természetes és mesterséges felszíni vizek víziúttá nyilvánításáról szól és meghatározza a létesíendő hajózsilipeket. A Duna és a Tisza víziútját érintő építés, fejlesztés esetén figyelemmel kell lenni arra, hogy ezek a víziutak a tengerrel való kapcsolatot biztosítják, így a rendelet mellékletben feltüntetett űrszelvény méretekből a Dunán és a Tiszán e rendelet hatálybalépését követően megvalósuló létesítményeket illetően, a nagyobb érték az iránymutató.
9
A duzzasztással szabályozott víziúton vízlépcsőnél a víziút osztálya szerinti méretű úszólétesítmények, illetve azok tolt kötelékének áthaladását biztosító hajózsilipet kell létesíteni. IV. vagy annál magasabb osztályú víziúton hajózsilip párosával létesítendő A víziút osztálya szerinti hajózsilip főméreteit e rendelet 2. melléklete tartalmazza.
Víziút osztály A hajózsilip hasznos méretei – L x B*, m Hajózsilipnél a legkisebb küszöbmélység – H**, m
I
II
III
IV
V/A
V/B
VI/A
VI/B
VI/C
60 x 10,0
70 x 12,0
85 x 12,0
90 x 12,0
120 x 12,0
190 x 12,0
230 x 24,0
295 x 36,0
295 x 36,0
2,5
3,0
3,0
4,5
4,5
4,5
4,5
4,5
4,5
Megjegyzés: * **
L = a legkisebb hasznos hosszúság, illetve B = a legkisebb hasznos szélesség h = a legkisebb küszöbmélység – hajózási kisvízszintnél, illetve a duzzasztott víziutakon az üzemrendben előírt üzemi kisvízszínt mellett
Víziúton a hajózsilip és a duzzasztó működtetésére, kezelésére és fenntartására - különös tekintettel a víziközlekedésre és annak biztonságára, valamint az árhullám és a jég lebocsátására - az üzemben tartó üzemeltetési szabályzatot készít. A hajózsilip és a duzzasztó, ideértve a hajózásra csak időszakosan használható hajózsilipet és duzzasztót is, közlekedési üzemeltetési rendjét a hajózási hatóság hagyja jóvá, és teszi közzé hajósoknak szóló hirdetményben. Az 1960-70-es években Franciaországban is számos halzsilip épült. Néhány kivételével azonban hatékonyságuk nem bizonyult kielégítőnek, aminek okai elsősorban a nem megfelelő tervezés volt, többek között a zsilipkamra mérete, az abban létrejövő turbolens áramlási viszonyok, illetve a zsilipkapuk nem megfelelő záródása. Gyakori korlátozó tényező, hogy a zsilip hatásfoka nagymértékben függ az egyes halfajok viselkedésétől, vándorlási módjától. Nagyon nehéz a zsilip működtetése, több vándorló halfaj esetében. Tovább nehezített a működtetést, hogy a halak egy része nem hagyta el a zsilipkamrát és nem távozott a felvizre. Ez a zsilipelési idő meghosszabbítását vonta maga után, ami viszont csökkentette a zsilipelési ciklusokat. Az akkori tapasztalatok, a nem megfelelően kialakított csalivíz rendszerek megkérdőjelezték a halzsilipek létjogosultságát is. Az újabb megközelítések, a korszerűbb műszaki megoldások és az ökológiai elvárások azonban ismét előtérbe helyezik a hajózsilipek kettős funkciójú hasznosítását. Hollandiában nagyon hatékony halzsilipeket építettek a „Deltaműben”. A Haringcsatorna 16 duzzasztójánál 6 halzsilipet létesítettek. A halak hajózsilipen történő átjárása általában eseti, mivel a létesítmények nem rendelkeznek csalivízzel, sőt a hajózsilipelés inkább „csendes” vizeket igényel, tekintettel a hajók manőverezésére. A halak átkelését a Duna bősi hajózsilipjeinél is észlelték. A kísérletek azonban azt mutatták, hogy a hajózsilipek alternatívái lehetnek a művi hallépcsőknek, akkor, ha a hajózsilipen bizonyos átalakításokat hajtanak végre és a működtetésüknél figyelembe veszik a halak vándorlási igényeit. Az egyik alapvető követelmény a megfelelő csalivízrendszer kialakítása, ami a halakat a hajózsilip felé „csalogatja”. Ez részben elérhető a
10 zsiliptöltő nyílások és az alvizi zsilipkapu egyidejű nyitásával, vagy a zsilipkapuban, illetve annak környezetében kialakított csalivíz rendszerrel. A szakirodalomban találhatók olyan műszaki megoldások, amikor a zsilipkapukban alakítanak ki csalivíz kibocsátására alkalmas zárható ablakokat.
A Beaucaire hajózsilipnél a Rhóne folyónál a csalíviz kb. 60m3/sec, ami a turbinákra vezetett víz kb. 2-8 %-a. A zsilipkamra feltöltése után a felvizi kapu nyitását követően szintén gondoskodni kell megfelelő vízsebességről, hogy a halak elhagyják a zsilipkamrát. A halzsilip elhelyezésére különös tekintettel annak bevezető részére ugyanazok az összefüggések és előírások érvényesek, mint az egyéb hallépcsők vonatkozásában. Amíg a hallépcső előnye abban mutatkozik, hogy nincs mozgó része, tehát kevésbé hibásodik meg, a halzsilip mindenképpen tartalmaz mozgó részeket, ezzel szemben helyigénye lényegesen kisebb. A működési módjukban a hajózsilipek és halzsilipek nagy hasonlóságot mutatnak. Mindenhol megtalálható a zsilipkamra, melyet váltakozva feltöltenek, ill. Leürített zsilipkamrába történő beúszásához szintén szükséges csalivíz áram. A feltöltési eljárást úgy kell végezni, hogy a zsilipkamrában halak ne vesszék el tájékozódási képességüket és a feltöltés után kitaláljanak a kamrából. A kombinált eljárások is vizsgálandók, amikor a meglévő hajózsilip „segéd”funkciót láthat el és bizonyos időszakokban vesz részt a duzzasztó átjárhatóságának biztosításában. Jó példa erre az Elbán a Geesthacht-i duzzasztó átépítése, a létesítmény átjárhatóságának növelésére.
11
Figyelemre méltó megoldás egy Észak-Irország-i folyón létesített réselt halátjáró, amit a duzzasztó középső részében alakítottak ki. A meglévő kishajó zsilip ebben az esetben is kínálja a „rásegítő” funkciót.
A hajózsilipek halzsilpként történő módosítása, illetve üzemeltetése a hajózás miatt meglehetősen korlátozott volt. Ezen jelentős mértékben segíthet a River Information System (RIS) melynek segítségével a hajózsilipek kettős üzemeltetése hajózási és átjárhatósági szempontból jobban szervezhető.
12 Duna Bécs Freudenau
Duna Bécs Freudenau zsilip
13 Duna Dunacsúny
Duna Dunacsúny zsilip
14
Duna Dunakiliti duzzasztó
Duna Dunakiliti zsilip
15
Üzemvíz csatorna Gabcikovo
Gabcikovo zsilip
16
Duna Vaskapu I. duzzasztó
Duna Vaskapu I. zsilip
17 Duna Vaskapu II. duzzasztó
Duna Vaskapu II. Zsilip
18 Ráckevei Duna
Ráckevei Duna déli zsilip
19 RSD Zsilip
RSD hajózsilip
20 Tisza Tiszalök duzzasztó
Tisza Tiszalök zsilip
21 Tisza Kisköre duzzasztó
Tisza Kisköre zsilip
22 Hármas Körös Békésszentandrás duzzasztó
Hármas Körös Békészszentandrás zsilip
23 Felhasznált irodalom: 1. Pannonhalmi Miklós (2008): Hallépcsők és halátjárók tervezése, üzemeltetése és ellenőrzése. Útmutató. Kézirat. 2. T. Gaumert (2008): Die Notwendigkeit der Erhöhung der Fischwechselkapacität am Wehr Geesthacht. ARGE ELBE / FGG ELBE. 3. M.Jungwirth, S. Smutz, S. Weiss (1998).: Fish migration and fish bypasses. Fishing News Books. 4. H.-J. Schubert, A. Hagge (20009.: Funktionsüberprüfung der neuen Fischaufstiegsanlage am Elbenwehr bei Geesthacht. ARGE ELBE., Umweltstiftung der E-Werke Hamburg, Wasser-und Schiffahrsamt Lauenburg. 5. M. Larinier (2007).: Fish lifts and fish locks the French experience. International fish passege conference 6. K. Storm, J. Backx, A. Breukelaar (2001).: Benefits and consequvences of managing the Haringvlietsluices for fish migration. Bonn. ICBR. 7. A. Schmidt, Th. Lege (2008).: Gewässerökologisch verträgliche Schiffahrt und schiffahrtverträgliche Gewässerökologie - verkehrsbauliche Aspekte-. Berlin. Expertenwokshop. 8. V. Piron (2001).: Hydropower and navigationdevelopment ont he Rhone river (France). Companie Nationale du Rhone. 9. USGS (2008).: White sturgeon passage at the Dalles Dam. Fact Sheet. 2008-3081. 10. E.I. Karpova, B.S. Malevanchik 1969).: Operation of the volgograd development fish lock. Gidrotekhnicheskoe Stroitelstvo No.2. 11. F.Travade, M. Larinier (2006).: French experience in downstream migration devices. Publisher DWA. Győr 2010-01-28
