„hajónapló” havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél – október alapok részalapja befektetőinek
2015. december
K&H megtakarítási cél - október rés]DODS 2015. GHFember Befektetési stratégia
Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson alapuló megtakarítás hozamát biztosítsa a befektetőknek, miközben egy árfolyamvédelmi rendszer segítségével törekszik a befektetők tőkéjének részleges védelmére. Az alap befektetéseinek főbb elemei a nemzetközi kötvény és nemzetközi részvény típusú eszközök, ezen felül szerepelhetnek az alapban biztonságos forint betéti eszközök is. Az alapot az Alapkezelő szakemberei aktívan kezelik, vagyis a gazdasági fundamentumok és piaci trendek alapján változtatják az alap árfolyamának és védelmi szintjének alakulása
a portfolió összetételét a hozam maximalizálása érdekében. Ugyanakkor az Alapkezelő egy árfolyamvédelmi rendszer alkalmazásával arra törekszik, hogy egy meghatározott perióduson belül az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke ne csökkenjen az előre meghatározott védelmi szint alá. Ezért negatív piaci körülmények között folyamatosan emeli a biztonságosabb befektetések arányát az alapban, illetve jó piaci körülmények között emeli a kockázatosabb eszközök arányát. Az
alap vagyonát túlnyomó részt befektetési alapokba fekteti. A mögöttes befektetési alapok kiválasztásakor a belga KBC Alapkezelő és a K&H Alapkezelő szakemberei által rendszeresen felülvizsgált befektetési stratégiát követi az alap. Az Alapkezelő a befektetési alapok kiválasztása során azt vizsgálja, hogy azok mennyiben alkalmasak a befektetési cél megvalósítására és ez milyen költség mellett valósítható meg.
az árfolyam alakulására ható fő tényezők
Az év utolsó hónapja is meglehetősen izgalmasra sikerült a globális tőkepiacokon: az Európai Központi Bank csalódást keltő bejelentése után, miszerint a várakozásoktól elmaradó mértékben bővíti csak az eszközvásárlási programját, a piacok lefelé vették az irányt. Aztán jött az amerikai Fed, amely végre összeszedte a bátorságot, és kilenc év után kamatot emelt. Bár a lépés önmagában szigorítást jelent, tekintettel a nagyon alacsony hozamkörnyezetre, inkább az amerikai gazdaság erejébe vetett hitet tükrözi vissza. A Fed lépése ugyanakkor nem változtatta meg a negatív piaci hangulatot, ahol továbbra is Kína problémái, a nyersanyagárak zuhanása és a geopolitikai kockázatok voltak meghatározóak. Idén elmaradt tehát a várva várt Mikulás-rally, ami a korábbi években oly sok esetben mentette meg már a befektetőket, szép év végi hozamokat téve a karácsonyfa alá. Összességében december folyamán az alap árfolyama 3,04%-kal csökkent. A hónap végére az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke 2,98%-kal haladta meg az induláskori (2013.10.24.) értéket. az alap eszközallokációja
eszközosztályok szerinti összetétel
Az alap reagált a piaci változásokra és csökkentette a részvény és kötvény eszközök súlyát a portfólióban, ezzel növelve a pénzpiaci eszközök súlyát. Ennek megfelelően december végén részvény típusú eszközöket 52%-ban tartalmazott az alap, a kötvény eszközök súlya 33%, míg a pénzpiaci eszközök súlya 15% volt.
2
KBC globális stratégia - részvény eszközök a részvény eszközök teljesítményének alakulása
a részvény eszközök teljesítményének alakulása
A piacok az év elejéhez képest esést mutattak, ez a trend augusztus végén felgyorsult, csúcspontjai az augusztus és szeptember végi eladási hullámok voltak. Az utóbbi 3 hónapban a tőzsdék enyhén korrigálni tudták a negatív teljesítményt. A befektetésekre leginkább az olaj ára, a kínai növekedés lassulása és a Fed kamatemelésének elhúzódása okozta bizonytalanság voltak hatással. A tőzsde a gyengébb harmadik negyedéves vállalati eredmények ellenére is jól tudott teljesíteni. A vállalatok bevételeinek növekedése az Egyesült Államokban csalódást okozott, de az eurózóna pozitív meglepetést hozott, részben a gyenge eurónak köszönhetően.
a részvény eszközök régiós összetétele Európa 52,46% Észak-Amerika 32,72% Ázsia 6,36% Japán 7,84% egyéb 0,61% a részvény eszközök szektorok szerinti összetétele energia 8,83% alapanyaggyártás 3,90% gépgyártás 9,95% tartós fogyasztási cikkek 16,26% alapvetõ fogyasztási cikkek 7,85% egészségügy 10,17% pénzügy 24,20% IT 12,70% telekommunikáció 3,35% közmûvek 2,79% WHPDWLNXVKDQJV~O\ KBC Equity Fund Family Enterprises KBC Equity Fund Buyback America KBC Equity Fund High Dividend Eurozone KBC Equity Fund Japan KBC Equity Fund Consumer Durables KBC Master Fund Minimum Variance KBC Equity Fund Satellites
3.74% 5.94% 5.81% 5.30% 5.30% 5.24% 4.60%
Regionális megoszlás: Az alapok mögötti portfólióban továbbra is az eurózóna és Japán részvénypiacát részesítjük előnyben az Egyesült Államokéval szemben, ugyanis a Wall Street drágának tűnik. Eközben az európai piacok jelentősen olcsóbbak, és a Japán eszközök is jóval az átlagos kereskedési áraik alatt forognak. A feltörekvő piacokkal kapcsolatban általában óvatosak vagyunk, hiszen itt a kínai lassulásnak lehetnek még nem várt következményei, valamint aggályaink vannak a nyersanyagtermelő országokkal kapcsolatban is. A feltörekvő ázsiai piacok súlyát semlegesen hagyjuk. Közép-Európával kapcsolatban pozitívak a kilátásaink: az olajimportáló országoknak jót tesz az alacsony olajár, valamint itt növekedés tapasztalható. Szektorális megoszlás: Kedveljük a ciklikus ágazatokat, amelyek profitálni tudnak a háztartások növekvő vásárlóerejéből. Emellett a pénzügyi ágazatok olcsónak tűnnek, és az Európában tapasztalható gazdaságélénkülés jelentette növekvő hiteligény, és a rossz hitelek arányának csökkenése még vonzóbbá teszi őket. Az energiaszektort túlsúlyba helyeztük, mivel az olaj árának növekedését várjuk 2016 végére. Az olajipari társaságok erős mérlegadatai garanciát jelenthetnek a magas osztalékra. Témák: Tematikus megbontásban az olyan stabil, világszinten is jelentős európai nagyvállalatok papírjaira fókuszálunk, amelyek profitjuk egy részét osztalék formájában kifizetik a tulajdonosaiknak. Az Egyesült Államokban azokat a vállalatokat részesítjük előnyben, melyek megkezdték saját részvényeik visszavásárlását. Ezen keresztül, hasonlóan az osztalékfizetésekhez, a vállalatok nyereségének egy része visszafolyhat a részvénytulajdonosokhoz. Emellett olyan vállalatok részvényeit keressük, amelyek árfolyam-ingadozása alacsonyabb az átlagosnál, így biztosítva nagyobb stabilitást az alapok mögötti részvényportfóliónak.
3
KBC globális stratégia - kötvény eszközök a kötvény rész-portfólió árfolyamának alakulása
a kötvény eszközök teljesítményének értékelése
Decemberben a kötvénypiacokon a legnagyobb változást a jegybankok okozták. Az Európai Központi Bank a vártnál kevésbé lazított politikáján, a Fed viszont nem okozott csalódást és 9 év után először emelt az amerikai alapkamaton. Az EKB december 3-án a kötvényvásárlási program további 6 hónapos kibővítését és a betéti kamat -0,3%-ra való lecsökkentését jelentette be. Ehhez hasonló lazításra az USA-ban már nincsen szükség, így a két jegybanki politika divergenssé vált. Az Egyesült Államok piaca a válság után gyorsabban felépült, ezt mutatja az alacsony munkanélküliségi ráta és az élénkülő infláció. Éppen ezért tudta a Fed a piaci várakozásoknak megfelelően 0,25%-ról 0,5%-ra emelni a jegybanki alapkamatot. Az emelés hatással van a feltörekvő országokra is, hiszen sokan dollárban adósodtak el, és a 2016-ra tervezett fokozatos kamatemelés újabb nyomást gyakorol majd gazdaságukra.
a kötvény eszközök összetétele és futamideje államkötvények 35,20% vállalati kötvények 24,40% egyéb kötvények 40,40% duration (hátralévő átlagos futamidő, év) 4,10 az államkötvény rész földrajzi összetétele Ausztria 0,80% Belgium 1,50% Finnország 0,00% Franciaroszág 7,50% Németország 6,00% Görögország 0,00% Olaszország 11,70% Hollandia 2,10% Portugália 0,00% Spanyolország 8,00% egyéb 0,20%
Továbbra is bizakodóak vagyunk a magas hozamú kötvényekkel kapcsolatban. A feltörekvő gazdaságok hazai devizában kibocsátott kötvényeire azonban óvatosan tekintünk, főleg az Egyesült Államok jegybankja, a Fed decemberi kamatemelése – és a 2016-ra tervezett további emelések – láttán. Aggodalmunkat felerősíti, hogy a kilábalás egyes feltörekvő országokban akadozni látszik: Brazília és Oroszország szenved, de Kína is nehéz helyzetben van. A vállalati kötvények egyes szegmensei vonzóak lehetnek befektetés szempontjából. Ez annak köszönhető, hogy a vállalatok magasabb kamatot ígérnek, a kötvények hozama emelkedett az elmúlt pár hónapban.
az egyéb kötvény rész összetétele témák szerint stratégiai hangsúlyok 20,90% magas hozamú kötvények 19,50%
4
betéti eszközök a betéti eszközök árfolyamának alakulása
a betéti eszközök teljesítménye forintban
A pénzpiaci eszközök nagyobb részben pénzpiaci betéteket, kisebb részben pedig rövid lejáratú diszkontkincstárjegyeket tartalmaznak. Az MNB júliusi ülésén bejelentette, hogy 1,35%-os szinten lezárja kamatcsökkentési ciklusát. A jegybank tartósan alacsony kamatszintre rendezkedett be, amelyet egyelőre a nemzetközi környezet is támogat. A rekordalacsony alapkamatnak megfelelően a pénzpiaci befektetéseken elérhető várható hozamszint is csökkent.
devizapiaci hatások devizanem kódja USD EUR JPY GBP
megnevezése amerikai dollár euró japán jen angol font
kitettség* 28,7% 39,1% 6.10% 3,6%
*a legfőbb devizakitettségeket tüntetjük fel. Az alap további devizakitettségekkel rendelkezik. Az adatok téjékoztató jellegűek.
devizapiaci mozgások
A forint decembert a 311,87-es szinten kezdte az euróval szemben, és gyengülő trendet mutatva a hazai fizetőeszköz árfolyama 315,97-as értéken zárta a hónapot, így az évet is. Ennek megfelelően december végére az éves kezdőértékhez (316,32) képest kb. 0,1%-kal erősebb szinten tartózkodott az árfolyam. A közös európai fizetőeszköz a hónap során erősödött az amerikai dollárral szemben 1,0866-os érték közelében zárta a decembert.
fedezeti ügyletek hatása
Az alap jelentősebb devizakitettséggel rendelkezik euróban, amerikai dollárban, japán jenben és angol fontban. Az alap fontos jellemzője az ügyfelek devizakitettségének minimalizálása azáltal, hogy ezen kitettségeket különböző határidős kontraktusok segítségével fedezi. A portfolió hozamát befolyásoló devizapiaci mozgások így mérsékelten jelennek meg az alap teljesítményében.
5
árfolyamvédelem az árfolyamvédelmi rendszer működése
Az Alapkezelő folyamatosan figyeli, hogy a piaci mozgások hatására az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke hogyan alakul és milyen távolságra van a meghirdetett védelmi szinttől. Amennyiben ez a távolság csökken, illetve a portfolióban szereplő befektetések volatilitása (árfolyamingadozásának mértéke) emelkedik, az Alapkezelő növeli a pénzpiaci típusú befektetések súlyát a portfolión belül, ezzel csökkentve annak a lehetőségét, hogy a befektetési jegy nettó eszközértéke a meghirdetett védelmi szint alá csökkenjen. Amennyiben az egy jegyre jutó nettó eszközérték újbóli emelkedése vagy új védelmi szint meghirdetése növeli a védelmi szintig meglévő távolságot, illetve a portfolióban szereplő befektetések volatilitása csökken, az Alapkezelő fokozatosan növelni kezdi a kockázatosabb, nemzetközi befektetések arányát. Ilyen módon a mechanizmus biztosítja, hogy az Alap befektetői az árfolyamok növekedéséből minél nagyobb mértékben részesedjenek, miközben számíthatnak arra, hogy szükség esetén a befektetési jegyeik visszaváltásakor elérhető árfolyam nagy valószínűséggel a meghirdetett Védelmi szintnél nem lesz alacsonyabb. Az Alapkezelő és az Alvagyonkezelő megalapozott kutatási munkával alakította ki és folyamatosan fejleszti ezt a mechanizmust, illetve annak alkalmazását. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy – elsősorban különösen szélsőséges kilengések, visszaesések esetén – az Alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke átmenetileg vagy tartósan a meghirdetett Védelmi szint alapján számolt árfolyamszintnél alacsonyabbra süllyedjen.
az árfolyamvédelem aktuális szintje
Az Alapkezelő az itt bemutatott mechanizmus alkalmazásával arra törekszik, hogy egy-egy perióduson belül az Alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke ne csökkenjen az előre meghatározott védelmi szint alá. A védelmi szint megállapítása évente történik a Megfigyelési napokon érvényes egy jegyre jutó nettó eszközérték 90%-ában. Megfigyelési napok: az Alap indulásának napja (azaz 2013. október 22.), valamint (2013. év kivételével) minden naptári év október 15-e, illetve ha ez nem forgalmazási nap, akkor az első rákövetkező forgalmazási nap. A jelenleg érvényes és 2016. október 15-ig érvényben levő Védelmi szint: 0,933068 Ft / befektetési jegy.
az alap teljesítményének alakulása az alap teljesítménye az elmúlt időszakokban* 3 hónap
6 hónap
1,93%
-6,73%
1 év
-0,85%
3 év
-
5 év
-
*Az éven belüli hozamok nem évesítettek. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát az alap jövőbeli teljesítményére.
Az elmúlt hónapokban a részvény- és kötvénypiacokon egyaránt megnövekedett volatilitás, ami augusztus második felében érte el csúcsát. Az augusztusi esést követően a piacok korrigálni kezdtek. Az alap teljesítménye 3 hónapot vizsgálva pozitív, 6 havi és 1 éves időtávon pedig negatív volt december végén. Az alap teljesítményére nézve megalapozott következtetést csak a hosszabb távú teljesítményadatokból lehet levonni, a múltbeli teljesítmények pedig nem jelentenek garanciát a jövőre nézve. A javasolt tartási idő legalább 3 év.
6
technikai és jogi tudnivalók az alap teljes neve
K&H megtakarítási cél - október nyíltvégű alapok részalapja
ISIN-kód
HU0000715594
névérték
1 forint / befektetési jegy
forgalmazási helyek aktuális védelmi szint vételi és visszaváltási megbízások teljesítése
K&H Bank Zrt.; KBC Securities Magyarországi Fióktelepe 0,933068 forint/darab (2015. október 16. és 2016. október 15. között) megbízás megadását követő 4. forgalmazási nap
TBSZ és NYESZ számlára is vásárolható!
kockázati besorolás
Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. Az alap részletes leírását és befektetési politikáját a Tájékoztató és a Kezelési Szabályzat tartalmazzák, melyek elérhetők magyar nyelven a vezető forgalmazó K&H Bank Zrt. fiókjaiban, mint forgalmazási helyeken papír alapon, és a www.kh.hu (vagy a www.khalapok.hu) internetes oldalon elektronikus formában. Ugyanezen elérhetőségeken tájékozódhat az alap Kiemelt Befektetői Információi felől mely az alap alapvető jellemzőit tartalmazza tömör formában, önmagában azonban nem ad teljes körű leírást az alapról. Megalapozott befektetési döntése érdekében előzetesen alaposan vizsgálja meg az ezen dokumentumokban szereplő adatokat, különös tekintettel a kockázatokra. A „védelmi szint” és a „megfigyelési napok” kifejezések meghatározását megtalálja az alap Tájékoztatójában és Kezelési Szabályzatában. A befektetési jegyek forgalmazási költségeiről tájékozódjon a forgalmazók hirdetményeiből. Az alap nem biztosít tőkevédelmet, sem hozamvédelmet! Az árfolyam védelme érdekében az Alapkezelő matematikai modellre épülő befektetési mechanizmust alkalmaz, melynek révén törekszik arra, hogy az alap nettó eszközértéke a védelmi szintnél alacsonyabbra ne csökkenjen, ennek ellenére nem zárható ki, hogy – elsősorban különösen szélsőséges piaci teljesítmények esetén – az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke átmenetileg vagy tartósan a meghirdetett védelmi szint alapján számolt árfolyamszintnél alacsonyabbra süllyedjen. Az Alapkezelő vagy az alap sem garanciát nem vállal, sem ígéretet nem ad arra, hogy az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke nem süllyed a meghatározott védelmi szint alá. Az aktuális védett periódusról és az ehhez tartozó védelmi szintről a vezető forgalmazó hirdetményéből tájékozódhat a forgalmazási helyeken és a vezető forgalmazó www.kh.hu internetes oldalán. Az alap nemzetközi befektetései révén devizakockázatot vállal. Az alap számára árfolyamfedezeti céllal, vagy befektetési cél megvalósítása miatt származtatott ügyletek alkalmazása engedélyezett. Az alap nettó eszközértéke jelentősen ingadozhat! A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeni teljesítményekre! A befektetési jegynek a jegyzési diszkontált ár és a névérték közötti árkülönbözete további elért hozamokkal együtt - kivéve, ha tartós befektetésből származó jövedelem - a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény alapján kamatjövedelemnek minősül, mely után a fizetendő adó mértéke 16%, amit a kifizető köteles 6% egészségügyi hozzájárulással együtt a kifizetéskor levonni. A befektetése hozamához kapcsolódó adózási tudnivalókról kérjük, tájékozódjon a www.kh.hu internetes oldalon vagy tanácsadóinknál. A tartós befektetési szerződés alapján és a nyugdíj-előtakarékossági számlán szerzett jövedelemre sajátos adózási szabályok vonatkoznak. Az adózással összefüggő következmények a jövőben változhatnak, ideértve új adónemek bevezetését is, a konkrét adófizetési kötelezettség mindenkor csak az egyedi körülmények alapján állapítható meg. Az alapot a K&H Alapkezelő Zrt. kezeli, amely a PSZÁF – III/100.058/2002. és H-EN-III-70/2014. számú engedélye alapján gyakorolja tevékenységét. A K&H Bank Zrt. termékeinek értékesítése során a MiFID rendelkezéseinek megfelelően jár el. A K&H Bank Zrt. tevékenységi engedélyének száma: a PSZÁF (illetve jogelődje) 41.064/1998., III/41.064-3/2001., III/41.06411/2002. és III/41.064-16/2003. számú határozata.
7