HAJÓ A VIHARBAN „A vihar hevesen dobált bennünket, azért másnap kidobálták a hajóterhet, harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel. Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye. Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: „Az lett volna helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt. Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó. Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk.” ApCsel 27,21-25 Foglaljuk össze mindazt amit Pál apostol életéről tudunk. Azzal kezdődött, hogy láttuk, milyen gazdagon felkészülhetett az életre, de rossz irányba haladt. Aztán Isten előkészítő kegyelmével találkoztunk. István vértanú kivégzésekor olyasmit látott és hallott Saul, ami mély nyomott hagyott a szívében. Aztán találkozott Jézussal, megtörtént élete nagy irányváltozása, és Jézus Krisztus elkötelezett tanítványa lett. Megismerte azt, hogy nincs neki saját igazsága a törvény alapján, de van Istentől kapott igazsága Jézus érdeméért a hit alapján. Megtelt a szíve, az élete Jézussal — ő így mondta: kincs töltötte be az ő cserépedény életét, és ezt a kincset osztogatta mindenkinek, akivel csak összeakadt. Az Isten szeretetéről szóló jó hírt hirdette. Ezért lett olyan sok gyümölcse az életének. Sokakon tudott segíteni, sokakat üdvösségre segített, Jézushoz vezetett. Tudjuk, hogy mindezt milyen mostoha körülmények között végezte, és annál jobban ragyogott az, hogy nem az ő teljesítménye volt ez, hanem az Isten benne levő kegyelme végezte el. Ma egy olyan történetről szeretnék szólni, amelyik rendkívül szemléletesen mutatja, hogyan használja Isten az övéit ebben a világban. Mit jelent az, amit Isten annakidején Ábrahámnak mondott: megáldalak, és áldássá leszel. Istennek ez az ígérete minden újjászületett ember életében megvalósul. Sok áldást kap, sok jót Istentől, és sok áldást tud továbbadni másoknak a legképtelenebb helyzetben is. A történet röviden az, hogyan jutott el Pál apostol Jeruzsálemből Rómába hajóval. Erről szól ez a leírás. Azt mondják - nem teológusok -, hogy az egyik legrészletesebb és legszakszerűbb leírása egy ókori hajóútnak a szemtanú szemével nézve az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 27. fejezete. Lukács valóban jó megfigyelő volt, és pontosan írta le azt, amit látott.
Ha a témáját meg akarjuk ennek a fejezetnek jelölni, ilyeneket mondhatnánk: keresztyénség a gyakorlatban. Vagy: a hívő ember a világban. És mivel mindnyájan a világban élünk, többségükben nem hívők között, fontos dolgokat tanulhatunk ebből a leírásból. Azzal kezdődött a dolog, hogy Pált jeruzsálemi honfitársai el akarták tenni láb alól, és úgy tudott megmenekülni a kezükből, hogy az egyik tárgyaláson a császárhoz fellebbezett. Erre neki, mint római polgárnak, joga volt. Ettől kezdve senki nem nyúlhatott hozzá egy ujjal sem, a római hatóság sem folytathatta a kihallgatást, viszont oda kellett szállítani őt a császár színe elé. Ez több hónapig tartó hajóút volt normális körülmények között is. Épeszű hajós viszont ősszel nem indult el, mert télen voltak azok a veszedelmes viharok, amik ellen nem tudtak védekezni. Ezek a hajósok mégis ősszel indultak el. Kik voltak ezen a hajón? Azt olvassuk, hogy gabonát szállított, de sok személyt is, kétszázhetvenhat utasa volt ennek a hajónak. A Biblia leírja, hogy ki mindenki utazott. Ott volt a hajótulajdonos is, a hajó kapitánya, aki egyben a kormányos is volt, és a matrózok. Aztán egy Juliusz nevű római százados, s vele római katonák, akik több foglyot is vittek Rómába. Ezek többnyire halálra ítélt bűnözők voltak, akiket római cirkuszokban vetettek vadállatok elé, épp úgy, mint a keresztyéneket is, akiket a hitükért végeztek ki ily módon, és így hajtották végre rajtuk az ítéletet. Ezekhez a foglyokhoz csapták oda Pál apostolt is, ha már a császárhoz fellebbezett, és megengedték neki, hogy elkísérje Lukács és egy Arisztarkhosz nevű thesszalonikai keresztyén is erre az útra. Pál mindjárt az indulásnál látta, hogy ez nem jó lesz, hiszen ő rengeteg tapasztalatot szerzett sok utazása során, de egyelőre hallgatott. Amikor azonban átszálltak Kréta szigeténél, akkor már megszólalt és azt mondta: „Férfiak, látom, hogy a további hajózás nemcsak a rakományra és a hajóra, hanem életünkre nézve is veszélyessé válik." S elmondta, miért. A hatóság szakvéleményt kért a szakértőktől, vagyis a százados megkérdezte a hajó tulajdonosát meg a kapitányát, hogy komolyan kell-e venni ennek a fogolynak az óvását. A szakvéleményt viszont nagyon sokszor anyagi szempontok diktálják, és mivel ők nem akartak elesni a bevételtől, azt mondták: lehet hajózni. Így aztán továbbindultak, és ebből lett a baj. Ekkor tört ki az a végzetes vihar, amelyik majdnem mindannyiukat elpusztította. Lehetett volna mondani, hogy ki ez a Pál? Miért beszél bele? Mi köze hozzá az egyik utasnak, különösen, ha fogoly, hogy hajóznak vagy nem. Tartsa meg a bölcsességét magának. Csakhogy Pál úgy volt mindenütt jelen, hogy ahol emberek életét mentheti, vagy az életet gazdagíthatja, ott megtette, amit megtehet, és őt egyáltalán nem zavarta ebben az, hogy lánc csörgött a kezén. Ha egyszer valamitől megőrizheti a többieket, akkor is, ha vadidegenek, ha semmi közük hozzá. Neki mindenkihez volt köze a szeretet alapján. Láttuk azt, hogy Jézus olyan szeretetet oltott a szívébe mindenki iránt, amiből ez egészen természetesen következett, hogy itt felemelte a szavát. Hiába tette. Azt olvastuk: ki kellett dobálni a hajó rakományát a tengerbe, aztán a hajó felszerelését is. A folytatásból kiderül, hogy próbálták kötelekkel megerősíteni a hajócskát, mert recsegett-ropogott minden darabja már. Két hétig nem láttak sem napot, sem csillagokat, és az akkori hajósnak a csillagos ég volt az iránytűje,
ahhoz tájékozódott. Fogalmuk sem volt, hol lehetnek, és itt olvassuk ezt a rendkívül sötét mondatot: „minden reményünk elveszett életben maradásunk tekintetében." És itt szólal meg Pál újra: „Jó lett volna, ha hallgattok rám, akkor nem jutunk ebbe a helyzetbe." Mivel azonban nagy volt a kétségbeesés, folytatja és azt mondja: „Azt tanácsolom nektek, bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó." Hát ezt honnan veszi? „Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta." Mit beszél ez össze-vissza? Miféle Istent emleget? Senki nem ismerte ott a hajón ezt az Istent. Vagy ennyire akar élni ez az ember, miután a többiek már lemondtak arról, hogy életben maradnak? Ennyire fontos neki, hogy találkozzék a császárral? Nagy álmodozó ez a Pál! Kiderült azonban, hogy nem álmodozik ez a Pál, hanem kapaszkodik. Van neki egy biztos fogózója, és abban megkapaszkodott. Mi volt ez a biztos fogózó? Isten igéje. Isten adott neki egy ígéretet, és ő nem azt latolgatta, hogy ez lehetséges, vagy nem - Isten nem mond olyat, ami nem lehetséges, és semmi nincs, ami neki nem lehetséges. Nem latolgatta, hogy Ő most téved, komolyan lehet-e venni, vagy nem. Isten mondta. „Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogy nékem megmondta." Megkapaszkodott Isten igéjébe, és ez ebben a helyzetben, ahol minden ingott és recsegett-ropogott, megint olyan stabilitást adott neki, hogy őbelé is bele lehetett kapaszkodni, annyira biztosan állt a lábán, vagyis annyira biztosan állt a hitében. Ő itt is hivatása magaslatán áll, mert itt is küldetésben jár. Nem neki jutott eszébe, hogy Rómába szeretne utazni. Isten ígérte meg neki, hogy ott is fogja hirdetni az evangéliumot. Akkor pedig bizonyos, hogy oda meg fog érkezni. Na, de közbejött a vihar! Szétesik alattuk a hajó. Nem esik szét. Minden viharon keresztül Isten oda fogja őt vinni, mert megígérte, hogy ott is prédikálni fog. Isten megmondta, és ez elég. Így lehetett ő áldás ott a többieknek. Úgy szoktuk mondani: tartja a lelket a többiekben. Ő kapott kijelentést, ezt a kijelentést bizonyosra vette, nem szégyelli továbbadni sem, vállalja mások előtt is, gondoljanak, amit akarnak, meg mondjanak róla, amit akarnak. Ez biztos, hogy igaz, mert Isten mondta. Őket is érinti, mert Isten megígérte: mind a kétszázhetvenhatan megmenekültök. Hadd tudják, hogy nem kell feladni a reményt. A maga részéről egészen bizonyos, hogy ez így is fog történni. Rendkívül tanulságos ennek minden részlete. Így működik a keresztyénség a gyakorlatban. Aki hívő ember, annak ilyen valóságos közössége van az élő Istennel, az élő Jézus Krisztussal. Ez nem elmélet, meg fikció, meg álmodozás. Ott a vihar kellős közepén beszélget az ő Urával. Akinek van valóban hite, (nem ilyen-amolyan hitecskéje meg hiedelme - mindig összetévesztjük ezeket az igazi hittel) - az érti, mit mond neki Isten. Az úgy olvassa a Bibliát, hogy személyes üzenetté válik a számára. Az nem kezdi mérlegelni, hogy az időszerű, vagy már idejét múlta. Ezt jól értem vagy nem, nekem szól vagy nem. Én olvasom, akkor nekem szól. Akinek igazi hite van, annak segít Isten az Ő Szentlelkével, hogy meg is értse, bizonyosságot is kapjon. Ha kész azt komolyan venni, akkor mások számára is áldássá tud lenni.
Ezen a hajón ő az egyetlen ember, akinek valóban van közössége az élő Istennel, akivel lehet beszélnie Istennek, aki érti, hogy mit mond Isten, aki komolyan veszi, amit Isten mond, aki vállalja azt a többiek előtt is és nem szégyelli, és el is mondja nekik. Először igét mond, és utána mit csinál? Nyitva tartja a szemét, és azt mondja a századosnak: idefigyelj! Ezek a matrózok meg akarnak lépni, most engedik le a mentőcsónakot a vízre. Ha ezek elmennek, akkor ti meg nem menekültök. Itt már komolyan veszi a százados Pálnak a szavait, már tanult valamennyit az eseményekből. A katonáknak parancsot ad, elvagdalják a köteleket, essen bele inkább a mentőcsónak a vízbe, de ha Pál azt mondja, hogy a matrózoknak itt kell maradni, akkor itt kell maradniuk. Egy ember, aki prédikál, mert van mondanivalója, de közben éber, aktív, tevékeny keresztyén, a szemét is nyitva tartja. Olyat vesz észre, amit a többi kétségbeesésében nem. Utána mit mond? Azt mondta az Úr, egy szigetre kell kivetődnünk. Lehet, hogy oda csak úszva fogunk megérkezni, ahhoz meg erő kell, és ti napok óta semmit sem ettetek. Éppen ezért javasolom, hogy egyetek. Ami maradék ennivaló még van - képzeljük magunk elé az itt leírt jelenetet, olyan sokatmondó ez - a megbilincselt kezével, amin csörög a lánc, valami félszáraz vagy egész száraz kenyeret elővesz, megtöri, az ő hite szerint hálát ad érte Istennek nem szégyelli az asztali imádságot elmondani hitetlenek előtt - és elkezd enni. A jó példa ragad, a többiek is esznek, és másnap, mikor mindenkinek úszni kell, meg deszkákba kapaszkodva elérni Máltának a partjait, akkor jól jött az, hogy valamit ettek előző nap és egy kicsit magukhoz tértek. Jézus Krisztusra hasonlított itt Pál. Arra a Jézusra, aki egész nap hirdette az evangéliumot a sokaságnak, de mielőtt hazaengedte volna őket, jól tartotta őket kenyérrel. Arra a Jézusra, aki többször mondta és folyamatosan gyakorolta: nem azért jöttem, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem hogy azét, aki elküldött engem. Olyan Jézus- formájú emberré vált Pál, és ilyenekké válhatunk mi is, mindnyájan. Engedjük, hogy Isten változtasson minket, hogy megáldjon igazán, és áldássá tegyen, hogy a viharok közt is Pál apostolhoz hasonlóan tudjunk viselkedni. Ámen.
A BIBLIA - A Biblia olvasása újjászületést eredményez! I. Péter 1:23. Ezért kell olvasni mindenkinek! Mássá tesz! Semmi más ezen a világon. - Az Isten beszéde, Igéje Zsidó 4:12-13 szerint élő és nem halott! – ható és nem hatástalan! Mert eljut oda ahova senki nem tud, senki nem képes, a szív, a lélek nyitva vannak előtte. Megítéli a gondolatokat és az érzéseket. - A Biblia tanulása gyermekkorban kezdődik odahaza és a gyülekezetben folytatódik. A kis családban és a nagycsaládban. A mi családunkban és az Isten családjában. II. Timótheus 3:15-16. Hit által olvasva bölccsé tehetnek. Üdvösségre vezethet!
- A teljes Szentírás Istentől való, Istentől ered, nem emberektől. Isten akarta, hogy legyen és nem emberek gondolták ki és akarták, hogy legyen. Hasznos dolog, mert lehet vele és általa tanítani, megfeddeni, megjobbítani és nevelni az igazságban. De, hogy mindez ne legyen meddő, vagy ne maradjon csak elmélet, tökéletesen alkalmassá teszi az Isten emberét a jócselekedetekre! II. Timótheus 3:16. - A Biblia megvilágosít, vagy felvilágosít, fényt ad ott, ahol bizonytalanság és sötétség, félelem és szorongás, kétségbeesés van. Ahogy oda kell figyelni az egyetlen csillagra, a hajnalcsillagra, vagy a felkelő nap világosságára, míg el nem jön a nappal, a teljes világosság, addig nyújt segítséget. II. Péter 1:19. - Az Írás – egyben prófétai szó is. Vagyis kapott szó. Isten emberei voltak a próféták, akik prófétáltak, megjövendöltek dolgokat, eseményeket, vagyis általuk előkészítette Isten az üdvtörténetet a világtörténelemben. II. Péter 1.20, Ámós 3:7. - A prófétai szó kényszerítő erővel hatott rájuk. Nem tudtak megszabadulni tőle, pedig sokszor szerettek volna, mert, amit mondaniuk kellet az veszélyes volt, terhes volt, számukra is bántó. Mózes, Jeremiás 20:7-9, 26:12, Ámós 3:7-8, Mikeás, II. Királyok 22:14, Illés I. Királyok 19:2, Pál apostol I. Korinthus 9:16. Mind-mind erről beszélnek, hirdetniük kellett, még ha életükbe került is az! A kényszer lelki kényszer volt, egy titokzatos dolgot tapasztaltak meg. Isten szólt és azután a Szentlélek vezette a kezüket, gondolatukat és szájukat. Rajtuk keresztül szólt Isten. Ők csak postások voltak, akik kézbesítették az üzenetet Isten népének vagy az emberiségnek. Sokszor maguk sem tudták miért azt mondták, amit mondanak! Bálám jövendölései IV. Mózes 23:3,12,19,23, 24:14-23! Ezt akarta a Szentlélek kimondatni velük, leírattatni általuk. - De már ezt is megrontották! Jeremiás 23:9 a hamis vagy álpróféták. De megégnek majd, megsemmisíttetnek, összezúzatnak Isten által. Jer 23:29, 27:14, 28, de ez az igazaknak rosszul esik és bánkódnak rajta! Jer 20:7-18, II. Királyok 6:24, 7:20, - A Biblia mindenkor jó, éjjel is és nappal is. Zsoltárok 119, fiatal korban és idős korban is. Segítség, szövétnek, fény, támasz, vigasz, remény. 119:9, 92, 105, 116, 130, 160, 161, 169, - Az Isten Igéje egyszer még nagy kincs lesz. Nagyon fontos és értékes lesz. Nélkülözhetetlen! Ma meg lehet még vetni, el lehet róla felejtkezni, de egy napon Isten életfontosságúvá teszi. Ámós 8:11-12. Nem kenyér, nem víz után epekednek majd, hanem Isten szavának hallgatása után. Keresik, vándorolnak majd mindenfelé, keresik, kutatják, sőt futnak majd utána, de nem találják! Ez már ítélet! Lejár a kegyelmi idő! Késő! Elvétetik a lehetőség! - Volt már ilyen korszak az Isten népe életében. A vezetők bűne miatt, az ellenség sanyargatása miatt. Ritkán volt kijelentés abban az időben! Az Ószövetség és az Újszövetség között 400 év telik el! Malakiás és Zakariás pap között 400 év van! De mindig voltak kedvesek az Úrnak, mint a kis Sámuel, akikben Isten újra hullatni
kezdte a földre, az emberi szívekbe az Ő Igéjét és ő nem hagyott semmit a földre esni abból. I. Sámuel 3:10. - Ilyen volt az Újszövetségben Szűz Mária is. Többször fel van jegyezve, hogy jól megjegyezte az új Igéket. Lukács 2:19, A pásztorok által hirdetett igéket, Simeon üzenetét, Lukács 2:33, magától Jézustól kapott üzenetet, Lukács 2:51. A másik Mária, a bethániai is ilyen volt. A jobb részt választotta, amely el nem vétetett tőle. Lukács 10:42. - Az Úr beszédei tiszták, hétszer megtisztítottak, vagyis teljesen megtisztítottak, ellenőrizettek! Lehet rájuk építeni! Zsoltárok 12:7. - Az Úr Igéje minden körülmények között és minden történés ellenére megmarad! Máté 24:35. Az ég és a föld, vagyis a világ, a láthatók elmúlhatnak, de az Ige nem! Örökkévaló! - Boldog aki olvassa, boldog az is, aki hallgatja és boldogok, akik megtartják az Igét! Jelenések 1:3.
Lizik Zoltán lelkipásztor
A CÖLIBÁTUS A cölibátus papi nőtlenség, pontosabban nőtlen papság. A nyugati latin rítusú katolikus egyházban áldozópappá csak nőtlen embereket szentelnek. (A malabár, malankár és görög rítusúak esetében a katolikus egyházban ez a kitétel csak a szerzetesekre és a püspökökre vonatkozik.) Ennek eredete a katolikus teológia szerint Jézus és az apostolok példája, akik nőtlenül, illetve a feleségüktől megtartóztatva vállalták a szent szolgálatot. Egyébként ma is lehetséges a nyugati katolikus egyházban egy nős férfi áldozópappá szentelése, ha a feleség hozzájárul ehhez és végérvényesen különválnak. Ám ezen felül kell még a Szentszék engedélye is. (Viszont irreleváns a hitvestől hozzájárulást kérni, ha szakadatlan hűtlenségbe esett kánoni férjével szemben; azaz például házasságon kívüli gyermeke van, felbontja a polgári köteléket, stb.) Különvált esetben a megkötött katolikus házasság továbbra is megvan, de életközösség nincs. Ez viszont így, már csak ún. egyszerű akadályt képez. A felszentelési engedélyt viszont nem adják meg, ha van eltartásra szoruló gyermeke a papjelöltnek. A cölibátus célja, hogy az áldozópap minél tökéletesebben tudjon ragaszkodni Krisztushoz és a szent szolgálathoz (vö 1Kor 7, 32-35). A Tridenti zsinat (1545-63) dogmát fogalmazott meg, miszerint a nőtlen és szűzi állapot jobb és boldogabb (értsd: a vallásgyakorlás szempontjából), mint a házas állapot. Ettől eltekintve a felszentelés érvényes lenne a kötelező cölibátus megszüntetésével is. A világiak, főleg a felekezeten kívüliek és a vallásukat nem gyakorlók közül sokan szeretnék megszüntetni ezt az rendelkezést, a papok ellenben túlnyomó többségben szeretnék megőrizni, ezért megszüntetése nincs napirenden.
Már a III. sz.-ban arra tanítottak a legnagyobb hatású egyházi írók (Origenész, Tertullianusz), hogy a papság számára a legmegfelelőbb állapot a szüzesség. Ennek hatására főleg Nyugaton egyre erősebb az igény a cölibátus megtartására. A 305-ös elvirai zsinat kötelezővé tette a hispániai magasabb rendű papság számára az önmegtartóztatást, ugyanekkor pedig a zsinatok és a pápák egyre nagyobb nyomatékkal ajánlották, majd követelték a nőtlenséget papjaiktól. A pápák Siricius (384-399) óta törvényekkel kötelezték a püspököket és papokat a cölibátus megtartására. Az 1059-es lateráni zsinat a nős papokat az egyházi tevékenység gyakorlási jogának megvonásával fenyegette meg, s a híveknek megtiltotta a miséjükön való részvételt. Keleten a IV. században az a szabály lett általánossá, hogy aki nőtlenül vette fel a nagyobb egyházi rendeket, az később sem köthetett házasságot, de ha felszentelése előtt lépett házasságra, akkor megengedték neki, hogy házasságban maradjon. A keleti és a nyugati egyházban viszont a püspökök mind nőtlenek. A protestáns egyházakban nincs kötelező lelkészi nőtlenség; igaz, szentségi papság sincs. A lelkészek a közösség részéről felkért világiak, így nem is lenne értelme.
A Biblia és a cölibátus Mindazonáltal meg kell említeni, hogy egyesek szerint a cölibátus fogalma a Biblia több tanításának is ellentmond. Isten parancsa Mózes 1. Könyvében: "Szaporodjatok és sokasodjatok" nem tesz kivételt. Isten felkent szolgái közül egyeseknek a Tridenti zsinat idején is volt házastársuk, az érvényben lévő szabályozás ellenére, ezért a zsinat további lépéseket irányozott elő a szabályok megtartására. Jézusnak nem volt kifogása olyan papok ellen, akik szentelésük előtt házasok voltak. Az 1Kor 7,7 ("Azt akarom, hogy minden ember úgy legyen, ahogy én, ámde kinekkinek Istentől van a maga külön kegyelemajándéka, egyiknek így, a másiknak úgy.") szerint mind a házasság, mind az önmegtartóztatás Isten ajándéka. Aki azonban nem kapta meg az utóbbit Istentől, annak számára a cölibátus szörnyű teher. A katolikusok által is apostolnak tartott Pál, aki szintén nem volt nős, egyes értelmezések szerint kötelezi a püspököket, hogy legyen egy feleségük. Pál 1. levele Timótheushoz, 3/2: "A püspöknek azonban feddhetetlennek, egyszer nősültnek, józannak, megfontoltnak, mértéktartónak, vendégszeretőnek és a tanításra rátermettnek kell lennie." Más értelmezések szerint a többször házasodást zárja ki Pál, tehát a püspök legfeljebb egyszer házasodott lehet. További értelmezések szerint erre azért volt szükség, mert ebben a mértéktartás képességét látták, ami a szentelés utáni teljes megtartóztatáshoz elengedhetetlen feltétel. Ezt a gyakorlatot követte kezdetektől a katolikus egyház, és csak később lett gyakorlat inkább a nőtlen férfiak szentelése. Mivel a katolikus egyház nem csak a Bibliához, mint a szent hagyomány írott formájához, hanem a szóbeli szent hagyományhoz is ragaszkodik Pál intését megtartva (2Tessz 2.15 "Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok." ), ezért ez
alkalmat ad arra, hogy egyesek további okokat tételezzenek fel a papi nőtlenséggel kapcsolatban. Az egyik ilyen népszerű elképzelés szerint a nőtlenség szolgálhatja azt a célt, hogy az egyház vagyona ne aprózódjon el. Valójában az egyházi vagyon nem örökölhető. Társadalmi körökben előfordultak olyan megfontolások, hogy papnak, szerzetesnek vagy apácának adták a gazdagabb családban a fiatalabb fiúkat és leányokat, hogy a birtokot egyben örökölje az első szülött fiú.
THE JULIAN AND GREGORIAN CALENDAR The Julian calendar, introduced by Julius Caesar in 46 BC (708 AUC), was a reform of the Roman calendar. It took effect in 45 BC (709 AUC). It was the predominant calendar in most of Europe, and in European settlements in the Americas and elsewhere, until it was refined and superseded by the Gregorian calendar. The difference in the average length of the year between Julian (365.25 days) and Gregorian (365.2425 days) is 0.002%. The Julian calendar has a regular year of 365 days divided into 12 months, as listed in Table of months. A leap day is added to February every four years. The Julian year is, therefore, on average 365.25 days long. It was intended to approximate the tropical (solar) year. Although Greek astronomers had known, at least since Hipparchus, a century before the Julian reform, that the tropical year was a few minutes shorter than 365.25 days, the calendar did not compensate for this difference. As a result, the calendar year gained about three days every four centuries compared to observed equinox times and the seasons. This discrepancy was corrected by the Gregorian reform of 1582. The Gregorian calendar has the same months and month lengths as the Julian calendar, but inserts leap days according to a different rule. Consequently, the Julian calendar is currently 13 days behind the Gregorian calendar; for instance, 1 January in the Julian calendar is 14 January in the Gregorian. Old Style (O.S.) and New Style (N.S.) are sometimes used with dates to indicate either whether the start of the Julian year has been adjusted to start on 1 January (N.S.) even though documents written at the time use a different start of year (O.S.), or whether a date conforms to the Julian calendar (O.S.) rather than the Gregorian (N.S.). Dual dating uses two consecutive years because of differences in the starting date of the year, or includes both the Julian and Gregorian dates. The Julian calendar has been replaced as the civil calendar by the Gregorian calendar in almost all countries which formerly used it, although it continued to be the civil calendar of some countries into the 20th century. Most Christian denominations in the West and areas evangelized by Western churches have also replaced the Julian calendar with the Gregorian as the basis for their liturgical calendars. However, most branches of the Eastern Orthodox Church still use the Julian calendar for calculating the dates of moveable feasts, including Easter (Pascha). Some Orthodox churches have adopted the Revised Julian calendar for the observance of fixed feasts, while other Orthodox churches retain the Julian
calendar for all purposes. The Julian calendar is still used by the Berber people of North Africa, and on Mount Athos. In the form of the Alexandrian calendar, it is the basis for the Ethiopian calendar, which is the civil calendar of Ethiopia.
From Julian to Gregorian The Julian calendar was in general use in Europe and Northern Africa until 1582, when Pope Gregory XIII promulgated the Gregorian calendar. Reform was required because too many leap days are added with respect to the astronomical seasons on the Julian scheme. On average, the astronomical solstices and the equinoxes advance by about 11 minutes per year against the Julian year. As a result, the calculated date of Easter gradually moved out of alignment with the March equinox. While Hipparchus and presumably Sosigenes were aware of the discrepancy, although not of its correct value, it was evidently felt to be of little importance at the time of the Julian reform. However, it accumulated significantly over time: the Julian calendar gained a day about every 134 years. By 1582, it was ten days out of alignment from where it supposedly had been in 325 during the Council of Nicaea. The Gregorian calendar was soon adopted by most Catholic countries (e.g. Spain, Portugal, Poland, most of Italy). Protestant countries followed later, and the countries of Eastern Europe adopted the "new calendar" even later. In the British Empire (including the American colonies), Wednesday 2 September 1752 was followed by Thursday 14 September 1752. For 12 years from 1700 Sweden used a modified Julian calendar, and adopted the Gregorian calendar in 1753, but Russia remained on the Julian calendar until 1918 (1 February became 14 February), while Greece continued to use it until 1 March 1923 (Gregorian). Since the Julian and Gregorian calendars were long used simultaneously, although in different places, calendar dates in the transition period are often ambiguous, unless it is specified which calendar was being used. In some circumstances, double dates might be used, one in each calendar. The notation "Old Style" (O.S.) is sometimes used to indicate a date in the Julian calendar, as opposed to "New Style" (N.S.), which either represents the Julian date with the start of the year as 1 January or a full mapping onto the Gregorian calendar. This notation is used to clarify dates from countries which continued to use the Julian calendar after the Gregorian reform, such as Great Britain, which did not switch to the reformed calendar until 1752, or Russia, which did not switch until 1918.
AUGUSZTUS HAVI GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK Augusztus 3: Az istentisztelet utáni ebédet készítette és adományozta Kozák-Gábris Ágnes. Augusztus 10: Az istentisztelet utáni ebédet készítette és adományozta Magyary Ilona. Augusztus 17: Az istentisztelet utáni ebédet adományozta Hajnal Blanka, elkészítette Fejér Anna.
Augusztus 24: Az istentisztelet keretében az új kenyér ünnepe alkalmából úrvacsoaosztásra került sor. Kb. 25 személy élt az úrvacsora szentségével. Az istentisztelet utáni ebédet adományozta Hajnal Ilona és Zoltán, elkészítette Magyary Ilona. Augusztus 31: Az istentisztelet utáni ebédet készítette Fejér Anna.
AUGUSZTUS HAVI ADAKOZÓK NÉVSORA: Korosy Ted és Jackie, Szabó Mária, Kozák Piroska, Simon Boglárka és Jaszka Zoltán, Jenei Zsolt, James Leonard, Hites Sándor és Edith, Jakaby József, Orly Elvira és Philip Machell, Halász Csaba és Szatmári Petra, Rácz Janos és Erzsébet, Megyesi Gizella, Varga Béla és Ilona, Tompa Julia.
AUGUSZTUS HAVI RENDKIVÜLI ADOMÁNYOK Magyary Steve és Patricia, Magyary-Kossa István emlékére………$1000.00 Bordás Zoltán és Piroska, Béla testvére emlékére………………..……$100.00 Hajnal Ilona és Zoltán, nagyapja emlékére………………………………..$50.00 Hajnal Ilona és Zoltán, anyja és testvére emlékére………………..….$100.00 Hajnal Ilona és Zoltán, Nőegylet számára………………………………....$250.00
Kádas Klára emlékére: Magyary András és Ilona, Hajnal Zoltán és Ilona, Cziglenyi Attila és Loretta, Körösy Ted és Jackie, Tóth László és Helma, Birta Csaba, Kelemen János és Katalin, Rácz János és Erzsebet, Pataki György és Boglarka, Gilbert Szilvia, Taggart William és Eva, Katona Ibolya, Orly Elvira és Philip Machell, Szabó Margit, Bennett Terézia, Jackovics Tamás és Judit, Surján György és Odete, N.N., N.N., Pista Alex, Horváth Mária, Fejér Árpád, Bordás Zoltán és Piroska, Ordasi Ernő és Magdolna, Herczeg Tamás és Barbara, Fövenyessy Károly és Katalin, Vörös Ilona, Megyesi Gizella, Masquelier Paul, Somarjai György és Marika, Varró Anne Maria, Rékay András és Cecília, Vörös Katalin, Jóna Anna, Borontai-Funták Andrea, Varga Béla és Ilona.
A Presbitérium nagy szeretettel köszön minden adományt és segítséget. Az Úr Isten gazdag áldása legyen adakozó testvéreinkkel!
