Hajdúsors Az magyar romlásnak századában

Vármegyék és szabad kerületek

67

Hajdúsors „Az magyar romlásnak századában” Nagy László

„Hajdúk. Minden megye hozza ellenük a határozatot. Karót emleget törökül a basa, amikor szentenciát hoz, orgyilkoltatja a magyart. Minden megye a karót emlegeti: bele kell húzni a garázda hajdúkat” Azokat, akik „nem úgy születnek asszonytól, mint más emberfia. A keserűség, bántás, megalázás, földönfutás nemzi a hajdút. Ha valakit kitudnak otthonából: ha öreg, elpusztul az útszélen, ha fia van, beáll hajdúnak. Asszonyuk nincs, akkor szeretnek, ha befeküsznek idegen ágyba, akkor alusznak, ha befeküsznek idegen ágyba...” Bocskai István a regényhős elmélkedik imigyen a „magyar romlás” századának elején prágai tisztes fogságában. Az a férfiú, aki a regényíró szavai szerint váradi főkapitány korában „szót értett a legmarconább, legordasabb hajdú hadnaggyal is, ha kifizette pontosan a kialkudott zsoldjukat.”1 A publicista Ady Endre megfogalmazása szerint „Róma átkát kikacagó s Béccsel okosan hadakozó nagy ember és magyar úr” rájuk építve vitte sikerre azt a Habsburg-ellenes felkelését is, amibe 1604 őszén hamis hírrel úgy „ugratta be” őt a török földön „sugorgó” ifjú Bethlen Gábor.2 A bihari nagyúr ugyan 1605 elején orvul meggyilkoltatta az érdekében oly sokat tett, ám ugyancsak sokat „rakoncátlankodó” Lippai Balázs hajdúfőkapitányt,3 de az ügye mellett végig kitartó,

1

Passuth László: Sárkányfog. Bp.,1960. 333.o. Bocskai fegyverfogását a legújabb adatok tükrében l. Nagy László: Bocskai István a hadak élén. Bp. 1981. 110-117.o. L. még Ady Endre: Bocskai István. Budapesti Napló, l906. V. 13. 3 Lippai Balázs életéről Nagy L.: i.m. /1981./ 151-152. o. mellett bővebben l. Istvánffy Miklós: A magyarok történetéből. Bp., 1962. 453. o., Szepsi Laczkó Máté: Krónikája. /In Mikó Imre - Szabó Károly szerk.: Erdélyi történelmi adatok 2

68

Nagy László: Hajdúsors „Az magyar romlásnak századában”

legkiválóbb vitézeit letelepítéssel jutalmazta. Igaz, ezt a megígért de ki nem fizetett zsold helyett kapták, de a kapott föld és a kollektív kiváltság új utat nyitott nekik sorsuk megváltoztatásához.4 Ez a kitüntetés ezúttal csupán mintegy tízezer hajdút érintett, a fegyveres hajdúságnak talán az egynegyedét, de követendő példaként szolgált az erdélyi fejedelmi utódoknak, akik szintén rászorultak e marcona hadinép fegyveres erejére, s nekik sem volt elegendő pénzük ahhoz, hogy fizetett zsoldosként alkalmazzák őket. A legtöbbet közülük a tragikus véget ért – Móricz Zsigmond által „Tündérkirályfi”-nak nevezett – Báthory Gábor telepítette le. Ám kisebb számban adományoztak ilyen privilégiumokat az őt követő erdélyi fejedelmek is.5 Így keletkeztek a Bocskai nevéhez kapcsolódó „nagy hajdúvárosok” mellett a kisebb kiváltságolt telepek. Ezeknek egyik része Erdélyhez, a másik a Királyi Magyarországhoz tartozott.6 A letelepítettek mellett azonban megmaradtak az egész 17. századon át a szabadhajdúk is. Utóbbiak hol valamely végvárba szegődtek el „iratos” vitézeknek vagy „szabad zsákmányra”, hol pedig egy-egy földesúr bandériumában vagy vármegyék alkalmazásában vállaltak hosszabb-rövidebb szolgálatot.7 Sokat vitatott s ma sem végérvényesen megválaszolható kérdés: vajon kikből is kerültek ki döntő zömükben a különféle csoportokba sorolható hajdúk? Ma, századok távlatából a lehetetlenséggel határos pontosan megállapítani azt, hogy hányad részük jött a nemességből és mennyi a jobbágyság vagy az úgynevezett „köztes rétegek” soraiból. Annyi bizonyos csupán, hogy szinte valamennyi társadalmi réteg kép-

- továbbiakban ETA - Kolozsvár, 1855-l862. III.k. 55.o., Veress Endre szerk.: Basta György hadvezér levelezése és államiratai. Bp.,l9ll-19l3. II.k. 527.,578.o. 4 A letelepítésről bővebben l. Rácz István: A hajdúk a XVII. században. Debrecen,1969., Szendrey István: Hajdúszabadságlevelek. Debrecen, l971. 5 L. ezzel kapcsolatban többek között Nagy László: „Tündérkert” fejedelme Báthory Gábor. Bp., l987. és u. ő: A „bibliás őrálló” fejedelem. I.Rákóczi György a magyar históriában. Bp., 1984. 6 II.Rákóczi Ferenc így határozta meg a hajdúvárosok lakóinak társadalmi helyzetét: „A magyar nép közül azoknak a helyzete, akiket szabadosoknak neveznek, jobb mint a parasztoké de nem ér fel egészen a nemesekével: ezek a Hajdúvárosok lakói, akik valaha a török határ őrei voltak.” /Köpeczi Béla szerk.: II.Rákóczi Ferenc fejedelem emlékiratai a magyarországi háborúról l703-tól annak végéig. Bp.,l978, 324.o./ 7 L. erről Nagy László: Hajdúvitézek. Bp.,1983. 25-35., 47-50.o.


69 8

viselve volt közöttük, s ezek aránya változott az idők folyamán. A szabadhajdúk nagy többsége minden bizonnyal azokból verbuválódott, akik apáról fiúra szálló hivatásként örökölték és vállalták ezt az életformát. Ám azért akadtak szép számmal olyanok is, akik a jobbágyi létkörülmények tágadásaként választották ezt a bizonytalan megélhetést kínáló, de a jobbágyi állapotnál sokkal szabadabb, színesebb kalandosabb életet.9 Rájuk illik leginkább Móricz Zsigmond jellemzése az Erdély-trilógiában: „A hajdú népség is csak akkor örvend, ha a háború szele kezd fújdogálni. Mert az az ő földjük, szántóvetőjük, s onnan néz ki egy kis aratás a szegény hajdúra... Ezért örvend a hajdú a háború hírének, mert minél messzebb reménkedni, hogy eljut az ember, annál többet lehet várni a hadiaratástul. Mert mit lehet itt Biharban keresni, Szatmárban, Ugocsában, ahol pláne olyan szegíny a főd nípe, hogy még a hajdú embernek is szakad a szíve, mikor elveszi a paraszt szájátul az utólsó tyúkocskát. De azért elveszi, mert ű sem halhat íhen.”10 A szabadhajdúság valóban így élt az egész 17. századon át, de még a 18. század elején is. De vajon mennyiben változott a letelepítettek mentalitása, magatartása a bécsi békét követően? Azoké akiket még Bocskai telepített le, vagy a „kis hajdúvárosiaké”, akiket Biharban jórészt Báthory Gábor juttatott földhöz, kiváltságokhoz és állandó otthonhoz. A kassai „királyi ház”-ból a halhatatlanságba távozó felkelő fejedelem a megjutalmazottak kötelességévé tette, hogy azok „más adományos nemesek módjára” katonáskodjanak az erdélyi fejedelmek hadbahívó parancsára. A szabolcsiak azonban a bécsi béke életbelépése és Bocskai halála után visszakerültek a Habsburg-házi magyarhorvát királyok fennhatósága alá. Igaz, időnként ismét az Erdélyi fejedelemséghez csatolták őket, de alárendeltségük többször változott s ezért a fejedelmek csak a bihariak katonáskodására támaszkodhattak 8

Illésházy István, Szepsi Laczkó Máté, Istvánffy Miklós, Komáromy András, Szabó István, Maksay Ferenc, Rácz István és Szendrey István nézeteinek összefoglalását a hajdúk eredetéről l. Nagy L.: i.m./1983./ 13-l8.o. 9 Ezzel kétségbe kívánom vonni azon nézet helytállóságát, miszerint e réteg a termelésből frissen kiszakított parasztok soraiból származott volna, s visszavágyott a paraszti életbe, s fegyvert fogásuk indítéka és célja „saját társadalmi felszabadulásuk kiharcolása, a szabadparaszti sors elérése” lett volna. / L. Benda Kálmán: A Bocskai-kori hajdúság összetétele és társadalmi törekvései. /In: Hajdúk a magyar történelemben. Debrecen, l969. 31-32.o./ 10 Móricz Zsigmond: Erdély.II. A nagy fejedelem. Bp.,1960. l73.o.

70


szilárdan. Azokéra akik közvetlenül a váradi főkapitány parancsnoksága alá tartoztak a vár 1660-as török kézre kerüléséig, s az ő vezénylete alatt vonultak hadba is.11 A hajdúvárosiak katonáskodási kötelezettségét azonban más tényezők is befolyásolták. Így többek közt az, hogy a hadjáratok általában nyaranta, a legnagyobb mezei munkálatok idején zajlottak. Amíg a letelepítettek első generációja még csak amolyan „mellékfoglalkozás-nak” tekintette a gazdálkodást, amelyet a háznépe és a szökött jobbágyok végeztek jobbára, nem volt komoly fennakadás a hadbavonulás-nál. Amint azonban bekövetkezett a nemzedékváltás, úgy nyomult előtérbe a termelőtevékenység. Ez a folyamat pedig abba az irányba hatott, hogy csökkent a férfiak hadi igénybevehetősége és harcértéke, 1631-ben például a királyi biztosok úgy nyilatkoztak a böszörményiekről, hogy azok többsége vegyes csőcselék, „sok gazságból álló nép, csak hellyel-közel láthat az ember valami jó termetű, tekéntetű és vitézségre” alkalmas embert közöttük. A jelenség okát abban látták, hogy „az régi tős-gyökeres hajdúság egy része a helyből vagy kiholt vagy kiköltözött” és helyükön szolgák vagy más, jövevények vannak.12 Más volt a helyzet a bihariak között, akik mindvégig a váradi főkapitányok szigorú ellenőrzése alatt álltak, akik vigyáztak katonai alkalmasságuk megőrzésére, karbantartására is.13 Hasonló volt a helyzet a magánföldesúri vagy a végvári hajdúságnál, de azért a legértékesebb katonaelem a mintegy harmincezer főt kitevő szabadhajdúság maradt.14 Ez volt a legnagyobb létszámú és legütőképesebb magyar katonaelem, amely megelőzte Erdélyben is a különböző okok miatt csökkenő harcértékű székely hadelemet.15 Változatos kép tárul elénk a 17. századi hajdúság szervezetét, fegyverzetét és felszerelését vizsgálva is. Az állandó zsoldos kategóriába sorolhatók a királyi végvárak „iratosai”; úgynevezett „céhes” zsoldosoknak tekinthetők a szabadhajdúk; míg a hajdú városok lakói és a

11

L. Szendrey I.: i.m. /l971./ 15.o. A jelentést l. Magyar Országos Levéltár - továbbiakban MOL - Eszterházy cs. lt. Rep.7l. fasc.8/b. 13 L. erről többek között Szilágyi Sándor: A két Rákóczi György fejedelem családi levelezése, 1632-l660. Bp., l875. 77-98.o. 14 Erről az egykorú adatok összevetésével l. Nagy L.: i.m. /1983./ 52-54.o. 15 A székelyek harcértékének alakulásával kiadás alatt lévő munkámban foglalkozom részletesebben. / Székelyek a hadak útján, 1541-l7ll. / 12


71 16

magánföldesúri hajdúk a feudális hadelemek közé tartoztak. Míg a 16. században a hajdú elnevezés szinte szinonimája volt a gyalogos katonának, a 17. században egyre nagyobb hányaduk lett lovassá. A változás együtt járt a társadalmi hierarchiában történő emelkedéssel, hiszen a két esetleg három vezetéklóval is rendelkező katona közelebb került a törzsökös nemességhez és a harcban is sokkal nagyobb zsákmányra tehetett szert a gyalognál.17 Ez a nagymérvű „lovasodás” a letelepítettek mellett a szabadhajdúság soraiban is bekövetkezett. Többségükben puskás lovasok voltak, de akadtak köztük kopjások is.18 Öltözékükről azt írja Gabelmann császári és királyi hadtörténetíró, hogy az előkelőbbek „pompás török ruhában járnak, minden ruhadarabjuk egy-egy törökön aratott győzelem emléke.”19 Többségük azonban „póriasan” volt öltözve, vállukon darócköppeny csüngött. Szervezeti téren igyekeztek megtartani a régi szokásokat, a szabadhajdúk a 17. században is maguk választották tisztjeiket.20 Kezdetben a letelepítetteknél is fennmaradtak a korábbi tisztségek és szervezeti keretek: voltak főkapitányok, kapitányok, vicekapitányok, lovashadnagyok, gyalogvajdák és tizedesek. Sok vitát szült mind a szabolcsiak, mind a bihariak között az, hogy a tisztségeket választás vagy kinevezés utján töltsék-e be. Ez a probléma különben általános jelenség volt a székelyek és a végváriak között is a 17.században; számos vita, súrlódás forrása mindkét magyar hazában a központi hatalom és a katonaközösségek között.21 16

l6./ A problémáról bővebben l. Ottoheinz Rocholl: Az állandó hadsereg mint a feudális reakció támasza. Hadtörténelmi Közlemények - továbbiakban HK - l954. 3-4.sz. valamint Eugen Heischmann: Die Anfänge des stehenden Heeres. Wien, 1925. 17 L. Denison György: A lovasság története a legrégibb időktől a jelenkorig. Bp.,1884. Takáts Sándor leírása szerint, amikor a 16.század végén a lovas katonákat a királyi hadvezetés puska viselésére akarta kötelezni, azok ennek ellenálltak, „A bajon aztán úgy segítettek, hogy gyaloghajdúkat ültettek lóra.” /A magyar gyalogság megalakulása. Bp.,1908. 44. o./ 18 Erről bővebben l. Nagy László: Magyar hadsereg és hadművészet a harmincéves háborúban. Bp., 1972. 19 Gabelmann Miklós császári és királyi hadtörténetíró /Történelmi Tár - továbbiakban TT - 1896./ leírását a hajdúk ruházatáról l. Takáts S.: i.m. /1908./ 103-l04.o. 20 L. erről Takáts S.: i.m./1908./ 44-45., 69-71., 84-85.o. továbbá Rohonyi Gábor Nagy László - Tóth Gyula szerk.: Szemelvények a magyar hadtörténelem tanulmányozásához. Bp., l955. I.k. 190.o. 21 L. Rácz I.: i.m. /1969./ 204.o.

72


A hajdúkatonák fegyelmi helyzetéről és a termelő lakossághoz fűződő kapcsolatáról meglehetősen eltérő vélemények olvashatók úgy a 17. századi forrásokban, mint a későbbi történeti és hadtörténeti irodalomban. Vannak, akik fékezhetetlen, kegyetlen, „török módin fertelmeskedő” rablók gyülekezetének ábrázolják őket, míg mások honvédő, szabadságharcos eszméktől fűtött közösségnek, akik között elvétve fordultak elő még amolyan „bocsánatos bűnöknek” minősülő „csintalankodások” is. Az igazság itt is – mint általában mindenütt – valahol a középúton található. A privilegizáltaknál a meghatározott városi közösséghez, vagy állandó patrónushoz való tartozás miatt könnyebb volt a fegyelmezés s kevesebb a kilengés mint az „uratlan”, ellenőrizhetetlenebb és emiatt gátlástalanabb szabadhajdúságnál. E korszak katonaságának fegyelmi helyzete Európa-szerte általában is sok súlyos kívánni valót hagyott maga után. Sűrűn előfordultak akár a legkirívóbb kegyetlenkedések is a fogságba esettekkel, vagy a védtelen polgári lakosokkal szemben. Ennek fő oka legtöbbször a fizetetlenségben keresendő, ami maga után vonta a fegyelmezési eszközök és lehetőségek leszűkülését. A megtorlások sorozatos elmaradása a drákói szigorúságú katonai büntetőtörvények ellenére utat engedett a hatalmaskodási vágynak, sőt egyeseknél egyenesen szadista hajlamok felszínre kerülésének és azok kiélésének. Mindez vonatkoztatható a hajdúságra is, de bajos lenne megalapozottan azt állítani, hogy fegyelmezetlenebb, kegyetlenebb lett volna bármely más rosszul vagy sehogyan sem fizetett katonaságnál.22 Bonyolult és ellentmondásokban bővelkedő volt a hajdúk érzelmi kötődése a 17. században a hol szövetségesként, hol ellenségként szereplő királyi szolgálatban végig megmaradó nyugat-európai vagy magyar, illetve a szintén hol ellenség, hol fegyvertárs török katonasághoz. A 16. században többségük állhatatosan kitartott a törökellenes harcokat irányító, anyagi bázissal ellátó Habsburgházi királyaink hűségén, és a „pogányokat” – sőt még a Portának meghajló erdélyieket is „hajas törökökként” – keményen gyűlölő katonákként tartották szá22

L. erről F.Raumer: Geschichte Europa’s seit dem Ende des l5. Jahrhunderts. Leipzig, 1832-1865. B.III. S.600. vagy E.Priester: Kurze Geschichte Österreichs. Wien, 1946. B.I. S. l89. N.Machiavelli írja a zsoldosokról: „Ahány becstelen, kicsapongó, istentelen munkakerülő, az atyai kéz alól kikerülő bűnöző hamiskártyás és gyermekkorától fogva minden bűnnel megismerkedett ember van a másik országban, az mind hozzád jön szolgálni.” /A fejedelem. Bp.,l964. 60-66.o./


73

23

mon őket. 1604-1606 között viszont elsöprő többségük török szövetségben küzdött előbbi koronás királyuk és a hozzá hű maradó „keresztény véreik” ellen. Sorsuk 1606 után is döntő mértékben a törökvazallus erdélyi fejedelmekhez kapcsolta őket s így többségük részt vett azok Habsburg-ellenes hadjárataiban is. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy érzelmeikben a 17. században a „németellenesség” vagy Habsburg-ellenesség vált volna domináns tényezővé a korábbi egyértelmű török gyűlölet helyett. A hajdúk nagy többségének protestáns volta szülhetett bizonyos ellenérzéseket a katolicizmussal összefonódott Habsburg-hatalommal szemben, de a fő indítékokat másban kell keresnünk. Első helyen talán abban, hogy a „nagy hajdúvárosok” 1619-1629., valamint 1644-1645 között az erdélyi fejedelmek fennhatósága alá kerültek, ami nagyban behatárolta választásukat. A bihari „kis hajdúvárosok” pedig egészen 1660-ig ki nem kerültek a váradi főkapitányok fennhatósága alól. Ugyanakkor a Habsburg-ellenes hadjáratokban való részvétel nagy „sákmánszerzési” lehetőségeket rejtett magában, ami egyaránt csábította a privilegizált és a szabadhajdúkat. A magánföldesúri privilegizáltak többsége azokat a nagybirtokosokat szolgálta, akik a Habsburg-ellenes küzdelmek zászlaja alá sorakoztak fel. Mindez együttesen eredményezte azt, hogy a hajdúk többsége – de korántsem mindegyikük – nem a magyar-horvát koronás királyok, hanem a török-vazallus erdélyi fejedelmek hadaiban küzdött.24 Ugyanakkor szép számmal voltak olyanok is, akik ezen küzdelmek alatt is a Habsburg-házi királyaink seregében harcoltak vagy a harmincéves háború külhoni csataterein, de nem egy esetben Magyarország területén is.25 A hajdúk a 17. század folyamán nem csupán katonai, de politikai szerephez is jutottak a magyar históriában. Így például II. Mátyás ma23

Ez vonatkoztatható különben e korszak magyar katonaságának egészére, így a hajdúkon kívül a végvárak hadinépére vagy a székelyek elsöprő többségére is. L. erről bővebben Nagy László: „Megint fölszánt magyar világ van...” Társadalom és hadsereg a XVII. század első felének Habsburg-ellenes harcaiban. Bp.,l985. és u.ő.: „Kuruc életünket megállván csináljuk...” Társadalom és hadsereg a XVII. századi kuruc küzdelmekben. Bp., l 983. 24 Így pl. a leghatalmasabbak közül Rákóczi György, Thurzó Imre, Batthyány Ferenc stb. 25 L. TT 1884. 500-50l.o. V.ö. HK l896. 520-523.o. L. még Nagy László: A kuruc világ és katonája Ady költészetében és prózájában. Meditáció az irodalomtörténet és a hadtörténet határmezsgyéjén. HK 1981. 4.sz. 562-563.o.

74


gyar trónra juttatásánál Rudolf ellenében hatezer hajdú katona vett részt, nagyobb részük viszont az ifjú Báthory Gábort segítette az erdélyi fejedelmi székbe ugyanebben az esztendőben. A nagybirtokos főúr és a társadalmon kívül rekedt szabadhajdúk egymásra találásának egyszerű oka volt: utóbbiak tekintélyes patrónust kerestek maguknak és úgy vélték, hogy ezt a férfiút Báthory személyében találják meg. Az ifjú főúrnak pedig megfelelő számú fegyveresre volt szüksége részben az erdélyi trón megszerzéséhez, részben távolabbi nagy tervei megvalósításához. Valójában nagynevű rokona és előde Báthory István lengyel király és fejedelem „plánumát” akarták megvalósítani: Erdély és a Királyi Magyarország keletről történő egyesítését, a két román vajdaság fölötti hűbéruraság megszerzését, s a lengyel trón elnyerését, amelyre már 1607 elején meghívást kapott.26 Az egyezségre 1607 februárjában került sor Debrecenben. A hajdúk többek között azt kívánták tőle: „az közönséges vitézek Váradtól fogva Ecsedig és Kállóig úgy telepíttessenek le, hogy minden nemzetségről-nemzetségre állandó szabadságos és szabados házhely adattassék, hogy mikor az szükség kívánja, az ország szükségére hamarsággal felvétessenek.”27 A nagy ambíciójú Miskolci Nagy András főkapitány vezette hadinép fenyegető megmozdulása Báthory mellett „kiugratta” fejedelmi székéből az öreg Rákóczi Zsigmondot, s a szervilizmusba beleszokott erdélyi rendek pedig „egy szűvvel lélekkel” urukká választották a somlyai és az ecsedi Báthoryak mesés gazdagságú vagyonának örökösét. Ám miután jó két esztendeig nem került sor a szabadhajdúk lételemét alkotó háborúskodásra, a „rakoncátlan” és nyugtalan hadfiak bizony sorozatosan összeütközésbe kerültek az erdélyi termelő lakossággal. Egyes vélemények szerint kilengéseik szülték az 1610-es széki merényletet is Báthory ellen, akit az erdélyi, főként katolikus főurak a hajdúk fő pártfogójának tekintettek. Amikor azután 1610 végén Báthory összeütközésbe került a szász városokkal, amelyek lakóit 1611 nyarán a Királyi Magyarországról érkező intervenciós sereg is támogatott, Nagy András vitézei hol Báthory mellett voltak, hol cserbenhagyták őt. A szászokon győzelmet arató „Tündérkirályfi” azonban végül is elbukott a Bethlen Gábor intrikái miatt ellene fordult Porta fegyveres beavatkozása miatt. Halálát ugyan a vele érdekellentétbe került, Bethlen által felbérelt hajdúkapitányok okozták, de ez a me26 27

Erről bővebben Nagy László: Tündérkert fejedelme Báthory Gábor. Bp.,1988. TT 1900. 438-440.o.


75

rénylet nem változtat azon a tényen, hogy a hajdúság érdekében Bocskai mellett ő tett a legtöbbet a magyar históriában. A saját birtokát képező mintegy félszáz helységbe telepített hajdúkat és tetemesen bővítette magánföldesúri hajdúi számát is.28 A török fegyverekkel trónra ültetett, s „vele sok urát és patrónusát” tisztségétől és életétől megfosztató Bethlen Gábor29 uralkodásának kezdetén többször összeütközésbe került a hajdúkkal, akik ellenszenvvel viseltettek a török fegyverekkel trónra ültetett s az oszmán érdekek kiszolgálójának tartott új fejedelem iránt. Ennek ellenére – a már említett okok miatt az 1619-1626 között vívott Habsburg-ellenes harcaiban – amik egyúttal periférikus részét alkották az első nagy összeurópai küzdelemnek a harmincéves háborúnak – seregének túlnyomó részét, olykor nyolcvan százalékát, hajdúk alkották.30 Hadiszereplésükhöz jelentős katonai sikerek és erőszakoskodások, különféle „fertelmeskedések” egyaránt fűződnek. Ez utóbbiak egyike volt a három, vallásához halálukig hű katolikus pap barbár megkínzása és meggyilkolása, akiket a pápa az elmúlt esztendőben avatott szentté.31 A harcok alatt a szövetséges török. csapatokkal versengve dúlták és pusztították nem csak a Cseh Királyság országait és az Osztrák Örökös Tartományokat, de a királyi Magyarország földjét is, mindenün28

Rácz I.: i.m. /1969./ 93-97.o. Bethlen Gáborból az utókor protestáns-centrikus és transzilvánikus történetírói irányzata igyekezett - és igyekszik még ma is - amolyan idealizált „kálvinista szentet” kreálni, és a legneuralgikusabban reagál minden olyan írásra, amelyik rámutat személyének és uralkodásának árnyoldalaira is. /L. ezzel kapcsolatban Szekfű Gyula 1929-ben megjelent Bethlen-biográfiája körül kirobbant hecckampány szerű támadásokat, támadták de még Móricz Zsigmondot is többen támadták az Erdély trilógia Bethlen-képéért, noha az sem mentes bizonyos idealizáló tendenciáktól./ Ilyen megtámadtatásokban magamnak is része volt pl. a „Sok dolgot próbála Bethlen Gábor...” Erdélyi boszorkányperek c. l981-ben megjelent, valamint A két Gábor a Tündérkertben és a történelmi valóságban c. az Irodalomtörténet folyóirat 1982. 2.számában publikált írásaimért, amelyekben bírálat alá vettem Bethlennek a Báthory Gáborral szembeni magatartását és személyének egyéb árnyoldalait. 30 L. Nagy László: A hajdúk Bethlen Gábor Habsburg-ellenes harcaiban. Magyar Történelmi Tanulmányok VIII. KLTE Debrecen, 1975. 31 Körösi Márk esztergomi kanonok Grodecz Menyhért és Pongrác István jezsuita atyákkal történt meg mindez, akinek holttestét azután a pöcegödörbe dobták 16l9. szeptember 6-án. A tetteseket. a Bethlen-kultusz ápolói „Rákóczi György hajdúi”ként nevezik meg, de hát Rákóczi csak alvezére volt Bethlennek, s a gyilkosokat a fejedelem sem büntette meg. 29

76


nen tetemes zsákmánnyal megtérve. Pázmány Péter szerint Bethlen katonái e harcok folyamán több mint kétszázezer magyar halálát okozták.32 A fő felelősség a pusztításokért kétségtelenül a fejedelmet illeti, de kijut abból a zászlai alatt küzdő hajdúknak is. A kétségtelenül negatív jegyek mellett az elért jelentős katonai sikerek közé tartozik Pozsony elfoglalása és a bátor helytállás Ulrichskirchennél 1619-ben33 majd a Dunántúl birtokba vétele.34 Igaz még ebben az évben Rákóczi Györgynek, Bethlen alvezérének a hajdúi vereséget szenvedtek a homonnai mezőn, aminek azonban a közhiedelemmel ellentétben nem lett komoly következménye a hadakozás kimenetelére.35 Annál szégyenletesebb volt a szereplésük az 1620-as fehérhegyi csatában, ahol is a mintegy ötezer fős bethleni-had az első lövések után elhagyta a csatateret és igen csekély veszteséggel hazatért. Magatartásukat a döntő vereséget szenvedő cseh-morva-osztrák szövetségesek érthetően zokon vették és méltán cserbenhagyásnak tekintették. Bethlen maga is szidalmazta katonáit a történtekért.36 Az 32

„Felséged eddig úgy viselte a magyar nemzethez magát, mintha ugyancsak ennek romlására emeltetett volna a fejedelemségre” - folytatta Pázmány Péter az 1626. nov. 24-én kelt levelét. Bethlen erre csupán annyit tudott válaszolni, hogy az ő hadából négyezer magyarnál több nem esett el és azt, hogy jó lenne, ha összesen volna kétmilliónyi a magyar nemzet. A Habsburg-ellenes küzdelmek hatalmas emberveszteségét eddig még nem vizsgálta a magyar történetírás, csupán a Rákócziszabadságharc óriási arányú halottszámát ismerjük. Az id. leveleket l. Pray György: Epistolae procerum regni Hungariae.I.k. 136.o., és Szilágyi Sándor: Bethlen Gábor fejedelem kiadatlan politikai levelei. Bp.,1879. 421.o./ 33 A pozsonyi harcról l. Bethlen Gábor 16l9. okt. l8-i lev. Kemény Boldizsárhoz. /Kolozsvár, Arch. fam. Kemény I. ll3./ valamint Sennyey Gáspár és Szepsi János l6l9. okt. l4-i lev. Batthyány Ferenchez /MOL Batthyány cs.lt. Miss./ 34 L. Nagy László: Bethlen Gábor a független Magyarországért. Bp.,l969. l75l80.o., továbbá u.ő.: Adalékok Bethlen Gábor hadseregének dunántúli hadműveleteihez, HK 1960. 2.sz. 35 A homonnai vereség okairól, körülményeiről, annak a Bécs elleni szövetséges akcióra gyakorolt hatásáról, Rákóczi György felelősségéről Bethlen dezinformatív, a valóságnak nem megfelelő adatokat írt a különböző leveleiben. Ezeket a valótlanságokat a magyar történetírás és oktatás máig nem korrigálta annak ellenére, hogy már az 1969-es id. monográfiámban /l60-198.o./ és az 1984-ben megjelent, Rákóczi Györgyről szóló biográfiámban /58-7l.o./ egykorú adatok sokaságával cáfoltam mindezeket. Cáfolataim helytállóságát különben tudomásom szerint egyetlen történetíró nem vitatta, csak az e témáról írók többsége figyelmen kívül hagyta azokat. 36 Bethlen 1620. nov. 23-i levelében azt jelölte meg a fehérhegyi vereség „másik főbb oká”-nak, hogy „...az magyar seregnek az mely helt mutattak volt (t.i. ahova rendelték őket a harcrendben) oda nem állatták a seregeket és ott egy magyar sem


77

162l-es császári ellentámadás idején ugyanezek a katonák általában bátran helyt álltak, bár árulással is felérő várfeladást is elkövettek például Nyitra esetében.37 Amikor az év második felében Bethlen újabb támadásba lendült, Horváth István hajdúi Ésekújvár alatt magát a híres Buquoi tábornagyot is elfogták, s amikor katonái ki akarták szabadítani őt, kardélre hányták a fővezért.38 Ezt követően benyomultak Morvaországba, majd „prédával megtöltözvén” hazavonulásra kényszerítették Bethlent.39 A hajdúvárosok lakói 1623-ban is a fejedelem oldalán fogtak fegyvert. Ez a hadjárat azonban a kezdeti sikerek ellenére stratégiai kudarccal zárult, mert az újabb békekötésben a támadó kevesebb eredményt ért el, mint az előzőben. Az 1626-os támadás alkalmával a fejedelem hadának több mint a fele hajdúkból állt, de ez az akció is ugyanúgy végződött, mint az előző. Bethlen hadjárataiban nagyrészt még személy szerint is ugyanazok a hajdúk vettek részt, akik a Bocskai-felkelést diadalra segítették.40 Fegyelmi kilengéseik ellenére ők biztosították a fejedelem kezdeti részsikereinek az elérését. Az, hogy a stratégiai cél, a töröktől meg nem szállt magyarországi területek Bethlen uralma alatti egyesítése nem sikerült, nem rajtuk múlott. Annak fő oka – Bethlen minden bűnbakkereső vádjai ellenére – a célok irrealitásában és a külpolitikai helyzet kedvezőtlen alakulásában keresendő. A hajdúság ismét belpolitikai tényezővé is vált abban a trónharcban, amely Rákóczi György és Bethlen István között kirobbant és elhúzódott 1636 végéig. Az elhalálozott fejedelem öccse 1630-ban viszályba került bátyja második feleségével, az utódnak kijelölt Brandenburgi Katalinnal, mire a saját esélyeit rosszul felmérő Bethlen István Rákóczi Györgyöt hívta meg az erdélyi trónra. Az országgyűlés azonban várakozása ellenére mellette voksolt a kevéssé kedvelt „Napvítt, hanem csak mind elfutott, et quod maius harmada sem volt jelen, mind kurva anyjokban voltanak akkor is praedálni...magyar az harczon tíz nem veszett...” /Szlovákia, Lőcse városi lt. II.o. 67/16./ 37 A hajdúság elöljárója Deseő Bálint erőszakolta ki Nyitra harc nélküli feladását, arra hivatkozva, hogy „Bethlen elpusztította Magyarországot.” Az adatokat l. Komáromy András: A nyitra árulás 1621-ben. HK l894. 38 Bethlen leveleit az érsekújvári sikerről l. ETA III.k. 344-345.o., TT 1879. 2092l0.o. MTT IV.k. 217-2l9.o. 39 L. Szalay László szerk.: Galántai gróf Eszterházy Miklós Magyarország nádora. Pest, l863-tól II.k. 64-65.o., továbbá Nagy L.: i.m./1975./ KLTE MTT VIII. 3132.o. 40 A hajdú főkapitányok és kapitányok névsorát l. Nagy L.: Hajdúvitézek, 233.o.

78


nyugati hercegnő”-vel szemben, de akkorra már Rákóczi megindult Erdélybe a bihari, a böszörményiek mögött tömörülő szabolcsi és a magánföldesúri hajdúi élén.41 Ezt az erőt látva a szervilizmusba tört erdélyi rendek Bethlent „ejtve” „egy szűvvel lélekkel” urukká választották Rákóczit. A felső-magyarországi fejedelemfival rivalizáló Eszterházy Miklós nádor meg akarta semmisíteni ezt az „electiot” ám támadó csapataira Rákóczi hajdúkból és székelyekből álló hada vereséget mért.42 A fejedelem 1636-ban ismét rászorult mindkét hadelem szolgálatára. Most immáron a Bethlen Istvánt támogató Porta csapatai ellenében s erre a küzdelemre ugyancsak nagy serénységgel gyülekeztek a törökellenességüket véglegesen soha fel nem adó hajdúk.43 I. Rákóczi György elérte azt, ami rajta kívül egyetlen erdélyi fejedelemnek sem sikerült: a trónfosztó parancs visszavonására kényszerítette a Portát. Ebben a Pázmány Péter által is felsőfokú jelzőkkel illetett katonai és politikai sikerben kimagasló szerep jutott a hajdúknak is, akikkel Rákóczi sokkal jobb kapcsolatot épített ki elődjénél.44 A harcban jeleskedő Győry Jakab katonáiról írta Arany János hajdúivadék, akinek őse szintén itt szerezte nemességét: „Holtig azért őket Rákóczi becsülte...”45 A fejedelem természetesen támaszkodott a hajdúfegyverekre a svéd-francia szövetségben vívott 1644/45-ös Habsburg-ellenes harcában is, A bihariak és a szabolcsiak 7-8.000 főnyi fegyverforgatóinak több mint a fele mellette volt a küzdelemben, a többi pedig otthon vigyázott a „gyanós” szomszédra. Ám az oldalán vitézkedett mintegy 5,000 szabadhajdú is. A fejedelem levelei arról tanúskodnak, hogy azoknak a hajdúknak csökkent jelentősen a harcértékük, akik már a 41

TT 1900. 98.o. L. Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi országgyűlési emlékek Bp.,l875-1898. IX.k. 164.o. 43 L. erről Szilágyi S.: i.m. /1875./ l4.o.; TT 1884. 499-50l.o. 44 Ennek egyik oka abban található, hogy Bethlen mind a hajdúvárosiakat, mind a másfajta hajdúságot főként toborzott katonaként alkalmazta hadjárataiban, többet követelt tőlük és szigorúbban büntette őket, mint Bocskai István vagy Báthory Gábor és elvette tőlük a hadizsákmányuk jelentős részét is, ugyanakkor adományai meg sem közelítették elődeiét. Közrejátszott ebben a hajdúk izzó törökgyűlölete és Bethlen általuk bizalmatlanul szemlélt török kapcsolata. Ezek miatt Bethlen oly mértékben tartott mind hajdúkatonáitól, de még az udvari katonaságától is, hogy 162l tavaszán ezer porta janicsárt kért maga mellé személye „őrzésére” /L. ETA II.k. 393394.o./ 45 Arany János: Összes költeményei. Bp.,l955. II.k. 453.o. 42


79

mezőgazdasági munkát tekintették „főfoglalkozásnak” viszont méltatja több írásában is a szabadhajdúk harci erényeit.46 Még „Öreg” Rákóczi Györgynél is jobb kapcsolatot alakított ki a még mindig félelmetes, marcona hadinéppel fia és fejedelmi utóda. II.Rákóczi Györgyről azt írta a tatár fogságban „sugorgó”, epés nyelvű Kemény János, hogy „részeges, kurvás, rosszember hajdúkkal” vette körül magát.47 Uralkodásának első hét esztendejében csupán kisebb hadiakciókban vettek részt ezek a „kurvás rossz emberek”. Az 1653-as moldvai hadjáratra a szabolcsiakból 1.200 a bihariak közül 600 lovast rendelt maga mellé a fejedelem. Ott voltak a hajdúi az 1655-ös havasalföldi harcon is, s már ekkor küldött közülük egy osztagot Lengyelországba, ahol a következő esztendőben maga vezette a szerencsétlen kimenetelű hadikalandját.48 Szalárdi János írja: „kiket Nyíren s Debrecenben, hogy az egész magyarországi végekből, ahol mi szabad legény (t.i. szabadhajdú) volna, az hadnak hírére... minduntalan fogadton fogadának.” Más helyen azt olvashatjuk: a fejedelem „az hajdúságból is felette számosan maga mellé felvött.”49 Erre a kalandra Zrinyi Miklós is rábeszélte Rákóczit, aki az egész magyarság érdekében állónak tekintette az akciót.50 A hajdúság lengyelországi harci babérairól nem sokat tudunk. Arról vannak adataink, hogy sokan közülük Kemény Jánossal együtt tatár fogságba estek. Amikor a fejedelem akciójának megtorlására lengyel csapatok törtek Erdélybe, a szabolcsiak bátran „huzakodtak” velük, amíg csak a túlerő el nem nyomta őket.51 Nem sokkal ezután az engedély nélküli hadjáraton feldühödött portai vezetés hadat küldött Rákóczi trónfosztására. A hajdúk ekkor is hűségesen kitartottak mellette, noha a budai beglerbég szörnyű megtorlással fenyegette őket. Ezzel mit sem törődve a szabolcsiak olyan határozatot hoztak, hogy ők „Rákóczi György

46

Erről bővebben l. Nagy L.: i.m. /1984./ 172-189.o. Kemény János: Önéletírása és válogatott levelei. Bp.,l959. 322.,327.o. 48 L. erről Szilágyi S.: i.m./1875./ 397., 456.o.; Szilágyi Sándor: II.Rákóczi György. Bp.,l891. 94-l02.o.; Szalárdi János: Siralmas magyar krónikája. /Szerk.: Szakály Ferenc/ Bp.,1980. 326-331., 346.o. 49 Szalárdi J.: i.m. /l980./ 365-366.o.; ETA IV.k. 226.,234,o. 50 Zrínyi Miklós 1656. okt. 30-i lev. II.Rákóczi Györgyhöz l.: Szilágyi Sándor: Rajzok és tanulmányok. II.k. 252-253.o. Szilágyi S.: i.m./l875./ 486.o. 51 L. a 49.sz. jegyzetben idézetteket 47

80


fejedelemmel, az ő kegyelmes urokkal élni-halni akarnának.”52 Amikor a fejedelem 1658-ban nagy összecsapásra készülődött az ellene támadó török sereggel, a bihariak, a szabolcsiak és a szabadhajdúk sokasága „oly nagy készséggel és szívvel is vala... a törökkel való hadakozást oly régen kívánták és óhajtották volna, hogy magokat boldognak állítván, hogy ezt az üdőt érhették volna.”53 A Lippa mellett lezajlott ütközetben fényes győzelmet arattak az „igaz hit harcosain.” Ám ezt követte a hajdúságra oly siralmas következményekkel járó „Szejdi járás”: „...az Tiszáig való szép darab föld, Istennek annyi sok szép gyülekezeti, a szép rakott hajdúvárosokkal mindenestül porrá és hamuvá téteték.”54 Vajon elkerülhető lehetett volna-e a hajdúság e nagy romlása? Egyre erősebbé válik az a meggyőződés, hogy aligha, mert ez az alapvetően törökellenes beállítottságú hadinép eleve útjában állt a Portának, amely Várad központú újabb bégséget akart létrehozni a gazdag Partiumból. Ebbe az elképzelésbe viszont egyáltalán nem illett bele a hajdú privilégiumok fennmaradása, hiszen ilyen státus ismeretlen volt a „Nagy szultán birodalmában”. Várad eleste véget vetett a bihari „kis hajdúvárosok” szabad létének. Az 1661-1664. között folyó törökellenes harcokban nem sok szó esik hajdúkról, ám annál több abban a küzdelemben, amit 1670-től a magyarság egyik - 1672-től egyre többször kurucnak nevezett55 része folytatott I. Lipót császár, magyar és horvát király ellen előbb Zrínyi Péter és I. Rákóczi Ferenc, majd I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem, s végül Tököly Imre, a legendás hírű „kuruc király vezetésével.” Az 1670-es felkelésben Zrínyi és Rákóczi magánföldesúri hajdúi mellett részt vettek a szabolcsiak is.56 Ám sokan csatlakoztak hozzájuk a végvárak vitézei közül is, ami miatt a bécsi kormányzat tervbe vette minden magyar katona elbocsátását, amit azonban nem hajtottak végre felerészben sem. Az 1672-es bujdosó támadásban „az egész

52

Szalárdi J.: i.m./1980./ 398-400.o., továbbá Kővári László: Erdély történelme. Kolozsvár, 1863-tól V.k. 64-67.o. 53 Szalárdi J.: i.m./1980./ 410.o. 54 U.o. 540-54l.o. 55 L. erről a sokat vitatott problémáról Nagy László: „Kuruc nevet viselt a jó hazafi...” Mikor és hogyan lett „kurucz” a kuruc? /In: „Nem jöttünk égi hadak-útján...” Vázlatok és tanulmányok a XVII. századi kurucokról. Bp.,l982. 33-64.o./ 56 TT 189l. 240.o.


81

hajdúság fegyvert ragadva Kende Gábor seregéhez szegődött.”57 Egyes források szerint 15.000 fősre duzzasztották az előbb sikeresen működő, majd vereséget szenvedő bujdosók táborát.58 1673-1677. között a szabolcsiak többnyire a magyar király parancsait követték, de amikor az elégedetlenek élére Thököly Imre került, ők is felsorakoztak zászlai alá. Némi ingadozás is volt tapasztalható a szabolcsiak között az elkövetkező évek alatt, de a szabadhajdúk döntő többsége egészen 1685-ig – a kuruckirály csalárd elfogásáig – kitartott Thököly hűségén. Jóllehet vezérük rövidesen kiszabadult a fogságból és megfogyatkozott számú katonái egészen 1702-ig folytatták a Habsburgellenes harcot, de ebben már csak csekély számú hajdú vett részt. 59 A nagy többség régi hajlandóságát követve kivette a részét Magyarország és Erdély török uralom alóli felszabadításából.60 A 17. század török- és Habsburg-ellenes harcaiban részt vevő hajdúkatonák harcértékéről eltérő véleményeket olvashatunk mind az egykorú, mind a későbbi leírásokban. Egyéni hősiességről, önfeláldozásról számosan adtak példát, de egészében harcértékük egyre hanyatlott. Ennek az volt az oka, hogy a magyar hadművészet lemaradása a nyugat-európaiétól a 17. század végén sokkal nagyobb volt, mint például a tizenötéves háború idején. Még rosszabb volt a helyzet a II. 57

Gergely Sámuel szerk.: Teleki Mihály kancellár levelezése 1656-1690. Bp., 1906-tól VI.k. 355. o. 58 Pauler Gyula: A bujdosók támadása 1672-ben. Sz 1869. 59 Erről bővebben l. Nagy L.: „Kuruc életünket megállván csináljuk...” Bp., 1983. 60 A Magyarország fölszabadításával végződő 1683-1699. között folyó hősi küzdelem története különösen a második világháborút követően rendkívül mostoha elbírálásban, igaztalan megítélésben részesült a magyar történetírás részéről. Noha az 1984-ben megjelent „Magyarország hadtörténete” I. kötete igyekezett méltó képet adni e gigászi harcról, azért még 1986-ban, Buda fölszabadításának 300-ik évfordulóján is érezhető volt a tudatzavar, bizonytalanság e kérdésben. Ez tükröződött az ünnepségek felemás voltában, vagy abban is, hogy noha Szulejmán szultánnak szobra van Szigetváron, de például a Budát fölszabadító Lotharingiai Károlyról máig nincs még egy utca sem elnevezve a budai várban, vagy máshol. Magam részéről több írásomban igyekeztem küzdeni az elavult, igazságtalan történetszemlélet ellen ezen a téren is. Így pl. a Lotharingiai Károly hadinaplójához írt bevezető tanulmányomban /Bp., 1986./ vagy „A török világ végnapjai Magyarországon” Bp., l986: illetve a „Megfogyva bár, de törve nem...” Török háborúk viharában 1541-1699. Bp., 1990., a „Magyarország Európában a honfoglalástól a közelmúltig” Bp., 1993. és az „Egy ezredév Magyarország hadtörténelméből” Bp., 1994. Írásaimban. A hajdúkatonák részvételére a Magyarország fölszabadításáért folyó küzdelemben l. a „Hajdúvitézek” Bp., 1983. id. munkám 289-297. oldalain írtakat.

82


Rákóczi Ferenc vezette küzdelemben, amelynek folyamán több magyar katona esett el, mint a 17. század Habsburgellenes küzdelmeiben összesen.61 A hajdúk katonai és politikai szerepéről szólva igyekeztem eloszlatni a hamis legendákat amikre nincs szükségük azoknak, akik oly bőven hullatták vérüket e harcokban. Nem mesebeli hősök, gáncsnélküli lovagok voltak ők, különösen a szabadhajdúk, az akkori társadalom „botránykövei”. A termelők nem tudtak eltartani annyi katonát, amennyire szükségük volt, s a fizetetlen fegyveresek kényszerből is rajtuk élősködtek. Ezt látnunk kell, hogy helyesen ítélhessük meg őket.

61

Erről részletesen l. Nagy L.: „Kuruc életünket megállván csináljuk...” Bp., 1983. o. Ezt a régóta ismert adatot nem szívesen idézi történeti irodalmunk ma sem. I. Rákóczi Ferenc alakja a hamis legendák, megalapozatlan állítások tükrében amolyan „haza szentjévé” vált, akinek személyét és tetteit bírálni amolyan nemzeti kegyeletsértésnek, hanem éppen „nemzetgyalázásnak” számított és számít egyesek szemében még ma is.

Hajdúsors Az magyar romlásnak századában

Recommend Documents