Deborah Weissman /
A ZSIDÓ
NŐ:
hagyomány és átmenet* zerkilencszáznyolcvannégy nyarán az Amerikai Zsidó Kongresszus a Van Leer Intézetben évente megrendezett amerikai-izraeli dialógust a következő témának szentelte: "A nő mint zsidó, a zsidó mint nő: egy fontos vizsgálat". Az ülésen meglepő tény került napvilágra. Altalános női problematikák terén, például a munkaerő vagy a politika kérdésében a két közösség képviselői sok közös vonást találtak - mint nők. De amikor speciálisan zsidó női ügyekről esett szó, például a vallás területén, akkor alig értettek szót egymással. Míg az amerikai nők olyan kérdéseket vetettek fel, mint a nő a zsinagógában és a rabbiátusban, női szellemiség, a nők rítusai, feminista teológia, addig az izraeliek, néhány új bevándorló kivételével azt sem értették, miről van szó. Ezek a kifejezések teljesen idegenek voltak számukra. A konferencia alatt tartott női minjánon egyetlen született izraeli sem vett részt. Az a téma viszont, amely az izraeliek számára a legégetőbb "zsidó" probléma volt - a nők szerepe a házassági és válás i törvényekben, beleértve az agúná kérdését-, sok amerikai nő számára másodlagos volt. Ezek a különbségek több okra vezethetők vissza - a két közösség zsidó indentitásának különbözőségére, a vallási intézmények strukturális különbségeire, a haláká szerepére a két társadalom életében. Ugyanakkor egy érdekes űrt is jeleznek, amely a másképpen nevelt, igen kulturált izraeliek tudatában jelentkezik. A feminizmus mint idológiai mozgalom és a női tudományok mint intellektuális perspektíva apró, dejelentős lépéseket tettek az Izrael felé vezető úton, hatással voltak a tudományos élet néhány területére, elsősorban a humán- és társadalomtudományokra. Hatásuk a zsidó tudományok és a zsidó kultúra területén azonban egészen a közelmúltigjelentéktelen volt. A hagyományos-konzervatív és a progresszívreform mozgalmak ezekben a kérdésekben sokkal kevésbé voltak liberális ak, mint megfelelőjük a diaszpórában. Vonakodva és csak apránként voltak hajlandók izraeli szemináriumaikba nőket is felvenni rabbinövendéknek, és ezt azzal magyarázták, hogy szerintük az ortodox környezet sokkal ellenségesebb lesz a not reform rabbival szemben, mint a férfi kollégái irányában.
* Studies
in Contemporary Sewny: An Annual, Vol. V. (1989) , 279-288. Kissé rövidítve közöljük.
22
Jelen esszé öt
művel
foglalkozik*,
amelyből kettő
cikkgyűjtemény!: 1976 és 1984 között az Egyesült Alla-
mokban a zsidó világ különböző szerzőinek tollából megjelent cikkek gyűjteményei. Nem mindegyik írás komoly; közülük kevés tudományos. Néhánynak a gondolat és az írás lenyűgöző színvonala, az elemzés eredetisége vagy éppen az kölcsönöz nagy jelentőséget, milyen hatással volt a zsidó közösség egyes csoportjaira. Egészében véve azonban ezek a könyvek azért fontosak, mert tükröznek egy jelenséget korunk amerikai zsidóságának, illetve kisebb mértékben más diaszpórák közösségeinek helyezetéből; nem szabad múló szeszélynek tekinteni őket. A nőknek a mai zsidó életben betöltött szerepét átformáló forradalom megelőzi a hatvanas évek feminista mozgalmát. Gyökerei a nyugat-európai haszkalában vannak, amely oktatási reformokat is tartalmaz, például a világi tanulmányok bevezetését a tanrend be és az iskola szerkezetének modernizálását. "Az új okotatás bevezetésének és terjesztésének egyik stratégiája az volt hogy a társadalom azon rétegeivel kezdték, amelyek a hagyományos oktatási rendszerben nem részesültek előnyben, és így elébe mentek az ortodoxok tiltakozásának az új iskolák ellen. Az egyik ilyen társadalmi réteget a lányok alkották2 . Korábban azért nem törődtek a lányokkal, mert a Tóra tanulmányozása csak férfiaknak volt kötelező, nőknek nem. A németországi neo-ortodox mozgalom alapítója, Samson Raphael Hirsch szorgalmazta a lányiskolák felállítását3. Kelet-Európában nem látunk hasonló törekvést a modernség és a vallási hagyomány szintézisére. Itt gazdasági okok miatt kellett a zsidó nőknek általános nyelvészeti és szakmai képzésben részesülniük, hogy ellássák családjukat, miközben férjük a Tórát tanulmányozza. A nem zsidó iskolába járó lányok különféle új eszmékkel találkoztak, a romantikus szerelemtől kezdve egészen a szocializmusig, és elkezdték megkérdőjelezni azokat a vallási értékeket, amelyeket szüleiktől tanultak. A zsidó háztartásban élő több generáció legendás harmóniája veszélybe került. Más közösségek is hasonló problémákat érzékeltek. Fontos megjegyezni, hogy a XIX. században és a XX. század elején általános küzdelem folyt a nők részvételével a felsőoktatásban, különösen Észak-Amerikában és Nagy-Britanniában. Az a tény, hogya világi felsőokta tás egyre inkább elérhetővé vált a nők számára, csak kiemelte a világi és a zsidó tudás közötti különbséget.
Ahogy Rudolf Glanz megjegyzi4 , "az 1920-as években egy, a judaizmusban eddig nem létező, új aggodalom alakult ki - aggodalom asszonyaink vallásos neveléséért. " 1932-ben Mordechaj Kaplan azt írta: "Ritkán említik, hogy a zsidó emancipáció, illetve a zsidók polgárjogi helyzetének megváltozása sokkal inkább elidegenítette a judaizmustól a zsidó nőt, mint a zsidó férfit ... Azok a nők, akik érzik a zsidó emancipáció hatását, a mai napig is negatívan viszonyulnak mindenhez, ami zsidó."5 Javasolta, hogy gyógyírként kapjanak a nők kiemelt szerepet a zsidó oktatásban. Nem elhanyagolható, hogy e korszak több kiváló zsidó asszonya is - az Egyesült Allamokban Henriette Szold, Németországban Berthe Pappenheim, Angliában pedig Lily Montagu - a fontos személyes és közösségi teendők listáján az első helyre tette az oktatás kérdésének megoldását. A palesztinai és a kelet-európai ortodox közösségek vezetői még ma is gyakran jobban szeretik, ha a lányok idegen, nem zsidó környezetben tanulnak, mint hogy az iskolában hagyományos judaizmust tanuljanak. Ez utóbit ajudaizmusban előírt női szerepkör súlyos megsértésének tartják. 1903-ban krakkóban a lengyel rabbik konferenciáján Rabbi Menahém Mendel Lando, a zvirtceli admor kollégáit hibáztatatta, amiért elhanyagolják a lányok zsidó oktatását, és felszólította őket, hogy a problémát iskolák létesítésével oldják meg. Javaslatát szinte egyhangúlag elutasították. 6 A változást végül egy neves és bátor asszony, Sarah Schenirer kezdeményezte. Az első világháború idején rövid időt töltött Bécsben, ahol megismerkedett a német neo-ortodox irányzattal; ennek hatására indította el a Báis Jaákov mozgalmat 1917-ben, Lengyelországban. Kezdetben egy 25 fős óvodai csoportja volt Krakkóban, azután a mozgalom annyira elterjedt, hogy a második világháború előestéjén már 40 OOO lány vett részt benne, több kontinensre is kiterjedt. Iskolákat, napköziket, tanárképző szemináriumokat, nyári táborokat, ifjúsági csoportokat szerveztek, havilapot indítottak, és nyomdát hoztak létre a tankönyvek és más oktatási anyagok kinyomtatására. 7 A Báis Jaákov alapítása óta a zsidó közösségben még a legszélsőségesebb ultra-ortodoxok is elfogadták a lányiskolákat. Nemrég egy vitán a külön női imacsoportok megengedhetőségéről Rivkeh Haut, egy brooklyni gemára tanár azt mondta: "A nők eddig soha nem voltak aktívak a rítusban... Most a tanult nők maguk is részt kívánnak venni a történésben. Azelőtt a nők nem tudtak olvasni, és nem értettek semmit. Most már belénk pumpálták a tudást, mégis azt várják tőlünk, hogy passzívan üljünk a mehíca mögött. "8 Korábbi generációknál ha egy nő intellektuális és szakmai önmegvalósításra törekedett, többnyire elhagyta a zsidó közösséget. Ezt a történelmi valóságot tükrözik például I. B. Singer és Anzia Yezierska regényei. Ma viszont más lehetőségek is vannak a szervezett zsidó közösségen belül. Az Ezrat Násím, az első vallásos zsidó feminista csoport alapítóinak - akik az 1970-es
években kezdték tevékenységüket New Yorkban - többnyire általános iskolai végzettségük volt, vagy nyári héber táborba jártak, és az átlagosnál sokkal intenzívebb zsidó oktatásban részesültek. így ajelenlegi zsidó nőmozgalom nem pusztán a hatvanas évek végén az Egyesült Allamokban kibontakozott feminista mozgalom terméke, hanem a zsidó közösségben az utóbbi száz évben lezajlott belső változások eredménye is. Az amerikai zsidó kultúrában végbement általános megújhodás részének tekinthető, amely más, szám szerint kisebb, de kulturálisan fontos jelenségeket is elindított, mint például a havúrót-ot, a Thejewish Catalogue-ot, a Response-t és más folyóiratokat, valamint a Zsidó Oktatási Alternatív Koalíciót. Charles Silberman A Certain People (Egy bizonyos nép) című könyvében azt írja: "Hosszú távon valószínűleg a zsidó nőmozgalom által kibocsátott energia lesz a vallási megújhodás leglényegesebb forrása. "9 Az Ezrat Násím és más, hasonló csoportok célja eredetileg az volt, hogy egyenlő esélyeket biztosítsanak a nőknek a zsidó vallási közösségek vezetői posztiain. Ez az irányzat azzal kezdődött, hogy a nők részesei akartak lenni a szertartásnak a zsinagógában (pl. legyen 'arajót a nőknek), és oda vezetett, hogy végül mindhárom nem ortodox irányzatban nőket is rabbivá lehetett avatni. A zsidó feministák figyelme csak később irányult olyan kérdésekre, mint az önálló női szellemiség létezése vagy újfajta megközelítési módok kialakítása bizonyos témákban, pl. a szövegértelmezésben, a zsidó történelemben és gondolkodásban, és egyesítették a női személyiséget és a kollektív élményt. Az Ezrat Násím tagjait felkérte a Response szerkesztő sége, hogy állítsanak össze egy különszámot "A zsidó nő" témáról szóló cikkekből. Ez az antológia 1973 nyarán jelent meg. Olyan cikkek is voltak benne, amelyek már korábban megjelentek valahol - ezek közül a legfontosabb Rachel Adler cikke, The Jew Who Was'nt There: Halacha and the Jewish Woman (A zsidó, aki nem volt ott: haláka és a zsidó nő), amely már 1971 nyarán megjelent a Davka-ban és így a zsidó feminista irodalom első darabja volt. A Response szerkesztője, Elizabeth Koltun az eredeti Response-cikkek kilenc darabjára építette fel The Jewish Woman: New Perspectives (A zsidó nő: új perspektívák) című válogatását. Kibővítette 16 új cikkel és egy bevezetéssel. Ez a két gyűjtemény bizonyos értelemben úttörő erő feszítés volt egy téma meghatározására. A jelen esszé tárgyát képező későbbi könyvek némelyike is referenciának használja. Koltun könyvének minősége azonban nem egyenletes. Megtalálható benne Saul Berman cikke, The Status oJ Women in Halakhic Judaism (A nők helyzete a halákaijudaizmusban), az egyik legfontosabb cikk ebben a témában, amely először 1973-ban jelent meg a Tradition-ben, és amelyelemzésével új utat tört a zsidó nők "elégedetlenségének forrásai" terén. \o Továbbá egy válogatás, melynek címe ModelsJrom Our Past (Modellek múltunkból), amely az egyik első elemzés
23
a zsidó nők történetér61 szóló tudományos művekről. Ugyanakkor olyan darabok is vannak benne, amelyek túlságosan primitív módon, naivan közelítik meg a zsidó jog fejlődését, vagy az Exodus CÍmű regényt idézik az izraeli nők szerepének elemzéséhez. A témák közül a legnagyobb az "új rítus" Arlene Agus cikkével: This Month Is For You: Observing Rosh Hodesh as a Woman's Holiday (Ez a hónap a Tiéd: Ros Hodes mint
a nők ünnepe), amely legalább három országban (Egyesült Allamok, Kanada és Izrael) gyakorlati útmutatója lett bizonyos nőcsoportoknak. A következő könyv, amellyel foglalkozom, Moshe Meiselman 1978-ban megjelent írása; ez bizonyos értelemben válasz Koltunnak. Meiselman elkezdte a párbeszédet. Ahogy Norman Lamm írja Meiselman könyvének bevezetésében: "Nem szükséges a szerző minden szavával egyetérteni ahhoz, hogy hálásak legyünk neki elemzéséért" . Okulásunkra tanulságos összehasonlítani Meiselmant például Bermannal, hogy lássuk, még a modern Ortodox Yeshiva Egyetem-i közösségen belül is milyen különböző állásponto k léteznek. Meiselman például határozottan állítja: "Nők semmilyen körülmények között sem viselhetnek tifillint". Berman viszont azt írja: "Néhány vallásos nő elkezdte naponta magára ölteni a ta/lítot és a tifi/lint, és ebben a vallásos kifejeződés és erő élő forrását fedezték fel." Mindketten halákai forrásokat idéznek állításuk alátámasztására. .Meiselman írása hasonlóságot mutat a görög drámával, Kierkegard-ral és a fent említett Rachel Adler írásával. Liberális álláspontját támasztja alá az is, hogy nagy hangsúlyt fektet a nők imájára és a Tóra tanulmányozására is, valamint az agúnáról szóló fejezet következő állítása: "A megfigyelő zsidó közösségre hárul az a feladat, hogy megtalálják azokat a halátikusan érvényes eszközöket, amelyek képesek a bét-dín utasításait a civil bíróság által foganatosítani (115. oldal). Biztosan sok olyan, ennél jobboldalibb könyv van - a Habad, az Aguda Israel vagy az ultra-ortodox Yeshiva Világ kiadásában-, amelyik sokkal konzervatívabb, védekező állásponto t képviselnek ezekben a kérdésekben. Mégis, a nők Tóra-oktatásában végbement változások viszonylag szűkös elismerésétől eltekintve A zsidó nő a zsidó jogban-t az jellemzi, hogy nem hajlandó elismerni a szociológia szerepét vagy bármilyen meta-haláhikus szempontot a haláhikus fejlődésen belül. U gyanakkor érdekes az ortodixia egykori főáramlatának viszszautasítása, a törekvés a zsidó és a modern kultúra szintézisére. Visszatérve Hirschhez és a Torah im derkerez filozófiájához, a Yeshiva Egyetem hallgatói egészen a közelmúltig teljesen elteltek a szintézis gondolatával. Meiselman viszont azt állítja: Az a zsidó, aki az isteni utasítást teljesen komolyan veszi, és ugyanakkor egy másik kultúrában él, soha nem élheti meg az autentikus bikulturális létet. Beszélheti a másik kultúra nyelvét, és élhet annak kulturális látszata szerint ... de ha komolyan veszi az isteni utasítást, akkor csak látogató a másik kultúrában ... [Ezértl a haláka vita érvei mentesek minden kulturális előítélettöl. (161. oldal)
24
Ez az álláspont hamisnak bizonyult. Meiselman továbbmegy, amikor arról a kérdésről, hogy táncolhatnak-e a nők a Tóra-tekercsekkel Szimhát Tóra ünnepén, így ír: "A helyes viselkedést a zsinagógában a gyakorlat és a hagyomány határozza meg. Mivel ősidők óta az a gyakorlat, hogy nők nem táncolnak a Tóra-tekercsekkel a hakkijóton, ezért az ilyen gyakorlat bevezetése sértené a zsinagóga etikettjét" (146. oldal). Talán azért nem hajlandó egyáltalán tudomásul venni a bat micvát és más életciklus rítusokat, amelyeket sikeresen vezettek be az ortodox közösségekben. A szokások pedig változnak, amint arra Meiselman a Tóra tanulmányozásával kapcsolatban rámutatott, vagy ahogy Rav Yaakov Yehie Weinberg is megjegyzi híres responsumában az ifjúsági vegyes karról, vagy Rav Quezil responsumában a nő választójogáról. 11 Ha ezt a változásellenes álláspontot következetesen továbbvisszük akkor Meiselman Yeshiva Egyetem-i kollégája, Rabbi Yehuda Pames nézeteihez érkezünk. Pames állítólag azt mondta, hogy "már legalább kétszáz év óta egy változatlan minhág van érvényben. E nézet szerint az volt kol gedolé Jiszreel véleménye, hogy az újítás olyan ideológiákat tükröz, amelyek ártanak a Yiddishkeit-nek. 12 A Báis Jaákov újításain felül mit szólna Pames és Meiselman Samson Raphael Hirsch újításaihoz, a vallásos cionizmushoz, jom ha'azmáút és jom Jerúsálajim meg ünneplés éhez a nők választójogához, a Stem College-hoz - no, és magához a Yeshiva Egyetemhez? Rachel Biale Women andjewish Law (A nők és a zsidó jog) CÍmű remek könyvében a haláka és a változó társadalmi valóság viszonyairól sokkal kiegyensúlyozottabb nézetet hangoztat. Ajog néha kullog a társadalmi valóság mögött, néha viszont előre vetíti azt ... A halákai források tanulmányozása megmuta9a, hogy a jogi rendszer folytonosságának fenntartásakor a legfontosabb faktorok a változás mechanizmusa és a hagyomány nyíltság a a kisebbségi vélemények megőrzésében. A történelmi perspektíva megmutatta továbbá, hogy a kísérlet a haláka monolitikus és szélsöségesen konzervatív ábrázolása sokkal inkább jellemzö a modern zsidó ortodox szekularizmusra adott válaszára, mint a haláka központi jellegének régebbi korszakokban" (4-5. oldal).
Biale ésszerű magyarázatot ad a halákai forrásokra, még azoknak is, akik nem fogadják el az isteni utasítást: Ez egy tanulási mód, amely lefoglalja az intellektuális és a személyes szféra forrásait, lehetővé teszi, hogy ezeket szótárunk és asszociációs köriink részére tegyük anélkül, hogy mindennapi előírásokká változnának. Ha manapság értelmesen akarunk szólni a zsidó vitában, és meg akarjuk fogalmazni, mit jelent manapság személyesen és a közösségben "zsidónak lenni", ehhez el kell sajátítani egy közös "zsidó nyelvet", amely a hagyományos zsidó források nyelve (8-9. oldal).
Sok amerikai zsidó nézetétől eltérően, ahogy korábban megjegyeztem (talán mert Biale maga is Amerikában élő izraeli), csak egy fejezet foglalkozik a nőkkel a rituális micvótra vonatkozó kötelezettségeik kapcsán. Kilenc másik fejezet a házasság, válás, szexualitás, niddá, fogamzásgátlás és az abortusz témáival foglalkozik. Ezeken a területeken a haláka dinamizmusa sokkal nyil-
vánvalóbb, mint a zsinagógában való szereplés kérdésében. A könyv hasznosítja az elsődleges forrásokat és a kommentárokat. Az utószóban megpróbálja bemutatni a nők mai lehetőségeit ajudaizmusban. Amint Biale maga megjegyzi, a könyvét ki kell egészíteni egy társkötettel: "A zsidó nők társadalomtörténete még megírás ra vár" (4. oldal). És arra is marad tér, hogy a Bibliában és a rabbinikus irodalomban ilyen szellemben tanulmányozzák a nőkről megjelenített képet - teológiai és szellemi kérdéseket, más szóval a nőket a haggádá-ban és a halákában. Egy tömör, metodikai kérdésekkel foglalkozó fejezet, amely megmagyarázza az elveket, amelyek szerint a haláka fejlődik, és egy rész, amely a nők közéleti részvételéről szól, remekül kiegészítette volna az egyébként rendkívül hasznos tankönyvet. Sokkal személyesebb hangvételű Blu Greenberg anekdotás könyve az, On Women and Judaism: A View from Tradition (A nőkről és ajudaizmusról a hagyomány felől nézve) . Ha Greenberg könyvét nem tekintjük a témában igazán meghatározó nak, akkor is fontos szerepe van: mintát ad. Elkötelezettsége a zsidó tradíció és ugyanakkor a feminista értékek iránt, törekvései a kettő szintetizálására - különösen a házasság, a családi élet és a niddára vonatkozó törvények terén - jelenleg egyedülálló az irodalomban. Greenberg a fundamentalizmust és az osztályokba sorolást egyaránt elutasítja, és utakat mutat, amelyeken megkezdődhetne a judaizmus és a feminizmus párbeszéde. Susannah Heschel az On Being a Jewish Feminist. A Reader (Milyen zsidó feministának lenni: szöveggyűj temény) bevezetésében azt írja: Ez a megközelítés talán több részvétet csal elő az ortodox ellenzéka feminizmus iránt, de gyökerei nem koherens teológiai álláspontból nőnek majd ki. A történelmi módszert nem alkalmazhatjuk csak bizonyos területeken, másokon pedig nem. Ha egyszer elismerjük, hogya nőkre vonatkozó törvények egy történelmi korszak és szemlélet termékei, mi tart vissza minket attól, hogy más zsidó szokásokat - mint például a zsinagógai szertartást - ne tartsuO:k hasonlóképpen értelmét és fontosságát túlélt történelmi terméknek ? Sőt , így az egész halákát tekinthetjük egy közösség, a közel kétezer évvel ezelőtti palesztinai és babiloniai közösség vallásos önkifejezésének. Ha a Talmud egy bizonyos korszak és bizonyos egyének terméke, akkor miféle vallási hatalma van még, és miért kellene visszatérnünk hozzá, ha egyszer felfedeztünk benne olyan tanításokat és szabályokat, amelyek korlátoznak és elnyomnak bennünket? (XXI. oldal). bőI
Az ember kivételt tehet ezzel a vizsgálattal, ahogy én is megpróbálkozom vele, de ez olyan érv, amellyel komolyan konfrontálódni kell. Heschel írása tükrözi leginkább, hogy megértette a feminizmust és azt a kihívást, amit ez a hagyományos judaizmus számára jelent. Heschel a legelemibb szinten mutatja meg, hogy a zsidó tradícióban a férfi a norma, míg a nő a "másik". "Az új kihívás kopernikuszi forradalmat kíván: új teológiát a judaizmusban, az Isten, a reveláció, a haláka és a zsidó nép újfajta felfogását, ami támogatja és segíti a változást" (XXIII. oldal). Heschel szerint az alapvető probléma az, hogy a modern időkben a judaizmus "morbid állapotba" került (nem lett volna jobb szó erre a
moribund? [D. W.]), és a feminizmus számára a "tűz próba". Ebben a szöveggyűjteményben az esszék sokkal többféle témával foglalkoznak, mint Koltun könyvében. Heschel a kötet egyharmadát teológiai kérdéseknek szenteli. Olyan, korábban tabu nak számító témákkal foglalkozik, mint a leszbikusság vagy az asszonyverés. Később (1983-as) megjelenési idejét tükrözi, hogy Heschel az esélyegyenlőséggel kapcsolatos kérdésekről át tudja helyezni a hangsúlyt máshova, hiszen a nem ortodox közösségben ezek közül sok már megoldott. Még egy Reactions to a Women Rabbi (Egy női rabbi megítélése) című cikk is található a szöveggyűjte ményben. Ennek a könyvnek talán a legnagyobb érdeme a Cynthia Ozick és Judith Plaskow közti vita közlése. Plaskow szerint "a kérdés helyes felvetése teológai indíttatású"; Ozick a Notes on Finding the Right Question Oegyzetek a helyes kérdésfelvetés megtalálásáról) című írásában rönntartja, hogy jogi-társadalmi indíttatású. Ha a helyesen feltett kérdés tényleg mély ebb gyökerű ,mint amire Ozick utal, akkor a dilemma Heschel megfogalmazása szerint, a következő: "mi marad meg felismerhetően judaizmusnak? Milyen kritériumok milyen tekintély alapján fogják meg tartani a judaizmus egyes vonásait, illetve elvetni vagy alapvetően megváltoztatni másokat?" (XXIII. oldal) Ezt a vitát elmélyítené és gazdagítani tudná az izraeli világi forásokkal való szembesülés. Érdekesek és talán hasznosak lennének Gershom Scholem, Eliezer Schweid és a Sdémót Oranim csoport gondokodóinak és íróinak a meglátásai. De ugyanúgy, mint Koltunnál, az Izraelre vonatkozó anyag Heschelnél is felületes, és tükrözi azt a szomorú helyzetet, hogy a zsidó kérdésekben ritkán van mélyre ható párbeszéd a két közösség tagjai között. Amennyiben a dialógus volna a kulcsszó, amint arra Greenberg felszólít, az Heschel szerint csak egy irányban működik. A történeti metodológia eszközei a feminizmuson túlmutató kérdések vizsgálatára alkalmazhatóak, az ő példáját használva, még a zsinagógai szertartásra is, anélkül, hogyahalákai rendszer elfogadását fel kellene mggeszteni. Meglepő, hogy egy fiatal nő, aki a Jewish Theological Seminary (Zsidó Teológiai Szeminárium) Közösségében nőtt röl, ennyire kettősen látja a világot. Heschel internalizált valamilyen halákai felfogása, pontosan azt a fajtát, amely ellen mind Greenberg, mind Biale érvelnek. A rabbinikus forrásokban való megmerítkezés azt jelezné, hogy központi témájuk nem a tekintélynek való vak engedelmeskedés, hanem inkább a logikailag megindokolt érvelés alkotó jellegű használata az értelmezésben és a törvényhozásban; abban a törvényhozásban, amelyet az etikai értékek, az emberi igények iránti érzékenység, a közösség és az egyén gondjainak összhangba hozás át és a többségi irányítást célzó törekvésjellemez. Eliezer Berkovits a halákát a "megvalósítható bölcsességének" és "az etikai elsőbbségének" nevezi l3 ; David Hartman szerint "amíg a Biblia felszaba-
25
dítja az erkölcsi akaratot, addig a Talmud felszabadítia az intellektust. "14 Biale rámutatott, hogyahalákában "fokozatosan és kitartóan próbálják kiegyelíteni a férfiak és a nők közötti alapvető hatalmi különbséget, amely a bibliai törvényre jellemző." Meg kell hagyni, hogy a zsidó nép tehetség ét és tapasztalatát legalább felerészt kiaknázatlanul hagyták a haláka kialakulása során. De ugyanez sajnos elmondható a klasszikus zenéről, a tudományokról, a filozófiáról és az emberi kulturális tevékenység sok más területéről. Ebből az következik, hogyegyszerűen vessük el a civilizált világ egész örökségét, és kezdjünk mindent teljesen elölről? A barokk zene vagy a metafizikus költészet kevésbé tartozzék ránk mint kulturált emberekre, csak mert a többsége, ha nem is egésze, férfiak alkotása? Ahhoz, hogy a Greenberg által igényelt párbeszéd őszinte lehessen, a feministák szempontjait is szabadon alá kell vetni a kritikának és elemzésnek egyaránt. A feministáknak képesnek kell lenniük arra - amit a szociológus Peter Berger a "relativizálók relativizálásának nevezett 15 -, hogy önmagukat, saját korukat és saját meggyőződésüket a történelmi viszonylagosság fényében nézzék meg. Ami a teológiai érvelést illeti, üdítő és izgalmas azt tapasztalni, hogya mai zsidókat komolyan foglalkoztatják Isten és a liturgia kérdései. Plaskownak a The Right Question Is Theological (A kérdés helyes feltevése teológiai indíttatás ú) és a későbbi Language, God, and Liturgy A Feminist Perspective (Nyelv, Isten és liturgia feminista perspektívából) című esszéje 16 egyike az általam ismert legeredetibb és legserkentőbb szellemiségű effajta műveknek. A zsidóknak évszázadok, sőt talán évezredek óta először felelniük kell a kihívásra, és meghatározniuk, mit jelent számukra az ávodá zárá (bálványimádás), és megmagyarázni, miért hiszik, amit hisznek. A feminista teológiára és annak extrém változatára, az "Istennő szolgálatára" zsidó nézőpontból adandó kimerítő értékelés meghaladja ennek az esszének a kereteit. 17 Legyen elég annyit mondanom, hogy valójában két férfi, Arthur Green és Arthur Waskow mutat rá arra, hogy a zsidó hagyomány milyen gazdag forrást kínál az isteni fogalmának más női megjelenítésére (lásd Heschel: 248-272. oldal).18 Talán valóban van lehetőség arra, hogy e megjelenítések és megérzések közül sok beépüljön egy "normatív" zsidó teológia megközelítésébe, amint azt a misztikus Sír ha-kávódjelezte: Prófétaszó lángvarázsa Lényednek csak halvány mása Mely föltűnik jelképesen alkotásod tükreiben! Ecseteltek számos képben. - egy maradtál mindenképen HEVESI SIMON FORDíT ASA
Amint az mostanára nyilvánvalóvá vált, a nők és a judaizmus mai kérdéseiről komoly gondolatok és írások születtek, de még maradt tennivaló. Lényegében
26
érintetlenek a filozófiának, társadalomtörténetnek, a mai zsidóságnak és a Szentírás-magyarázatnak teljes területei. 1987 márciusában egy, a Yeshiva Egyetemen tartott konferencián elsőnek vetették fel a modern kori zsidó nők művelődésére vonatkozó kérdéseket és ezek kihatásait a mában. Amint Paula Hyman rámutatott19 , ha a zsidó történelem tanulmányozásába beépíti ük a .nőkkel foglalkozó tanulmányok nézőpontját, lehet, hogy újra kell fogalmaznunk alapvető kérdéseket, a szellemi lét kategóriáit és definícióit, a zsidó azonosságtudatot, modernitást, közösség és elit szembenállását a nép vallással. A j övő a jelek szerint ígéretes en serkentő szellemiségű, különösen, ha része lehet az izraeli és a diaszpórában élő zsidók közötti párbeszédnek, és ha nem korlátozódik a "Riverdale-bóljő a tan és az úr szava Los Angeles-ből" felfogás ra. KABÓ JÚRA FORDíTAsA
JEGYZETEK l. Heschel és Koltun könyvei. 2. Ráhel Elboim-Dror: Ha-hinnuk ha-ivri be-Em Jiszráél Oeruzsálem, 1986).1,50. 3. Lásd: Mordekaj Eliav: Ha-hinnuk ha-jehudi be-germanij'a bi-jemé hahaszkálá ve-ha-emancipacij'a Oeruzsálem, 1961),271-279. oldal. 4. In: The Jewish Woman in America (A zsidó nő Amerikában), I. kötet, The Eastern European Jewish Woman (A kelet-európai zsidó nő, New York, 1976),69. 5. What the American Jewish Woman Can Do for Adult Jewish Education (Mit tehet az amerikai zsidó nő a zsidó oktatásért?) In:Jewish Education 4,3. szám (1932),139. 6. Lásd: Aharon Sorski: Toldat ha-hinnuk ha-torani ba-tekuffá ha-hadásá
(Bné Brák, 1967) 7. Deborah Weismann: Bais Ya'akov, a Women's Educational Movement in the Polish Jewish Community: A Case Study in Tradition and Modernity (Báis Jaákov, egy női oktatási mozgalom a lengyel zsidó közösségben), (Doktori disszertáció, New York Unviersity, 1977) 8. Ahogy Larry Cohler idézi, Ortodox Rabbis' Reponse Condemns Women's Prayer Groups (Az ortodox rabbik válasza elutasítja a női imacsoportokat) , Thejewish World, 1985. február 15/21,15. 9. Charles Silbermann: A Certain People: American Jews and Their Lives Today (Egy bizonyos nép: az amerikai zsidók és mai életük, New York, 1985),262. 10. Koltun:Jewish Woman (Zsidó nő) , 114. II. Lásd: Yehezkel Cohen: Ha-issá ba-mispáha u-ba- Torá: ávár ve-hóve, In: Ha-issá ba-temúrót ha-zemán: ijjún be-hagut u-be-haláká (Tel-Aviv, 1984) 21-85; és Ha-mahlokt bén ha-tabamin Kook ve-Uzziel z"zl, In: Hágút: ha-issá be-megórót ha-jahadút Oeruzsálem, 1973), 83-95. Ezt a két kötetet, amelyek héberül kétségkívül a legjobbak a nők és ajudaizmus témájáról, le kellene fordítani angolra. 12. Bulletin of the Women's Tefilah Network2, 3. szám (1987) 6. 13. Eliezer Berkovits: Not in Heaven: The Nature and Function of Halakha (Nem az égben: a haláka természete és funkciója, New York, 1983), VII. 14. David Hartman: Living Covenant: The Innovative Spirit in Traditional Judaism (Egy élő szövetség: az újító szellem a hagyómányos judaizmusban, New York, 1985) 32. IS. Peter Berger: A Rumor of Angels: Modern Society and the Rediscovery of the Supernatural (Szóbeszéd az angyalokról: a modern társadalom és a természetfeletti újrafelfedezése, Garden City, 1970) 28-48. 16. Response 13, 4. szám (1983. tavasz), 3-14. 17. Lásd: Smá 16/305 (1986. január 10.); Smá 17/325 (1987. január 9.); és Tikkún 1,2. szám 28-34. 18. Egy korábbi "gilgul"-ban (lélekvándorlás - a ford.) Arthur Green /tzik Lodzer álnéven írt erről az istenfelfogásról a Psychede/ics and Kabbalah-ban, amely a Response 21. számában (1968. tél) jelent meg és James Sleeper és Alain Mintz szerkesztették bele egy antológiába: The New Jews (Az új zsidók, New York, 1971) 19. Előadásjegyzetek a The Jewish Woman: Traditions and Transitions (A zsidó nő: hagyomány és átmenet) c. előadássorozathoz (1986. tavasz).
