HADAK ÚTJÁN XXIV. A népvándorláskor fiatal kutatóinak XXIV. konferenciája. Esztergom november 4 6

HADAK ÚTJÁN XXIV A népvándorláskor fiatal kutatóinak XXIV. konferenciája PPKE BTK Régészeti Tanszék – MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport

Esztergom 2014. november 4–6.

rezume_borito.indd 1

2014.10.30. 11:26:09

HADAK ÚTJÁN XXIV A népvándorláskor fiatal kutatóinak XXIV. konferenciája PPKE BTK Régészeti Tanszék – MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport

Esztergom 2014. november 4–6.

PROGRAM 2014. november 4. kedd 11.00–12.30 Regisztráció 12.30–12.40 Tanszékvezetői köszöntő: 12.40–12.50 Dékáni köszöntő: 12.50–13.00 Elnöki köszöntő:

Major Balázs Botos Máté Tomka Péter

13.00–13.20 Pásztókai-Szeőke Judit: Egy kis kampó két élete 13.20–13.40 Korom Anita: Budapest területén feltárt szarmata lelőhelyek pecsételt kerámia típusai 13.40–14.00 Horváth Friderika: A késő antik besimított kerámia újabb csoportja. Adalékok a rómaibarbár kapcsolatrendszer kérdéséhez 14.00–14.20 Ottományi Katalin: 5. századi kerámia a Visegrád–Gizellamajorban feltárt kiserőd déli épületszárnyából 14.20–14.40 Bereczki Zsolt – Paja László – Madácsy Tamara – Pálfi György – Sóskuti Kornél: Az alföldi szarmaták koponyasebészete 14.40–15.00 Kávészünet 15.00–15.20 Pósa Annamária – Köhler Kitti – Maixner, Frank – Zink, Albert – Sola, Christophe – Mende Balázs Gusztáv: Egy Árpád-kori temetőben fellelt Pott gibbus-os eset molekuláris és morfológiai vizsgálata 15.20–15.40 Schilling László – Bendő Zsolt: Rangos szarmata temetkezés Szolnok-Szűcs-tanya lelőhelyről 15.40–16.00 Soós Eszter: Kora népvándorlás kori sírok Hernádvécséről 16.20–16.40 Keresztes Noémi Ninetta: Fegyveres langobardok és fegyvereik Magyarországon (fegyvertípusok, kombinációk, temetkezési szokások, antropológiai adatok és traumás sérülések). 16.40–17.00 Masek Zsófia: Száz gepida ház. A rákóczifalvi gepida település szerkezeti sajátosságai 17.00–17.20 Vita 17.20–17.40 Kávészünet 17.40–18.00 18.00–18.20 18.20–18.40 18.40–19.00

Piros Réka Ágnes: „Éjt s nappalt lovon töltötték…” avagy a kora népvándorlás kori lószerszámok vizsgálata a keleti leletanyag tükrében Balogh Csilla – Pásztor Adrien: Az avar kori nagygyöngycsüngős fülbevalók Csiky Gergely: Az avar–bizánci háborúk régész szemmel Szücsi Frigyes: A Mezőföld a 9. század küszöbén: Nagyvenyim–Fűzfa utca

19.10–19.40 Könyvbemutató (Prímás Pince) 19.40–22.00 Fogadás és Mesterházy Károly ünnepi köszöntése (Prímás Pince) (Köszöntőt mond Rezi Kató Gábor) 22.00–24.00 Zenés, táncos mulatság (Prímás Pince)

HADAK ÚTJÁN XXIV.

5

2014. november 4. kedd

13.00–13.20 Pásztókai-Szeőke Judit: Egy kis kampó két élete Sopron [email protected] Az előadás középpontjában azok a rézötvözet (esetenként vas) huzalból készült apró római kori kampók állnak, melyeket a Római Birodalom tartományainak anyagi kultúráját kutatók orsókampónak, míg a birodalom határain túl élőkét faggatók elsősorban ruhatűnek tartanak. Jelen előadás célja a Dunántúlról ismert leletanyag és előkerülési kontextusuk (többek között egy ruhaneműk megújításával: javításával és tisztításával is foglalkozó 1-2. századi műhely hagyatékából) bemutatása, illetve orsókampóként való használatukkal kapcsolatosan felmerülő olyan kérdések megválaszolása, mint pl. megjelenésük a római kori leletanyagban valóban egy technológiai változás indikátoraként értelmezhető-e. 13.20–13.40

Korom Anita: Budapest területén feltárt szarmata lelőhelyek pecsételt kerámia típusai Budapesti Történeti Múzeum, Budapest PPKE BTK Történettudományi Doktori Iskola, Piliscsaba [email protected] Az elmúlt évtizedek nagy felületű ásatásainak értékelése során újabb, eddig szórványosan előforduló leletcsoportok körvonalazódnak, melyek rávilágítanak a Szarmata Barbaricum lokális különbségeire. Ilyen csoport a bepecsételt kerámiák köre is. A Barbaricum területén előkerült, a római pecsételt típustól markánsan elkülönülő darabok értékelése elsőként az üllői lelőhely kapcsán történt meg. Ezt folytatva, a budapesti anyagot áttekintve vizsgálom e tárgytípus jellegzetességeit, mintakincsüket, a csoportosítási lehetőségüket, a datálás kérdését, az elterjedési kört és a készítési helyük problematikáját. Kiemelten foglalkozom a kónikus típusú variánsokkal, melyek az eddig publikált szarmata kori lelőhelyek alapján csak Aquincum vonzáskörzetében találhatók meg. Ezek mind formájukban, mind motívumukban különböznek a Drag.37-es, az Alföldön is nagy számban megtalálható bepecsételt tálaktól.

13.40–14.00

Horváth Friderika: A késő antik besimított kerámia újabb csoportja. Adalékok a római-barbár kapcsolatrendszer kérdéséhez MTA BTK Régészeti Intézet, Budapest [email protected] Az előadás célja, hogy felhívja a figyelmet arra az árucsoportra, amely a késő római leletegyüttesek szerves részét képezi, ugyanakkor a hazai lelőhelyek késő antik provinciális kerámiaanyagától formai és technológiai tekintetben is külön válik. Az edények jellegzetes anyagi és formai jegyeik alapján a római kultúrkörnyezetben idegen benyomást keltenek, kronológiai szempontból az egyéb késő római árutól (szürke, szemcsés háztartási edények, mázas és besimított kerámia) nem különülnek el. A szóban forgó edények a besimított/polírozott kerámia alcsoportjának tekinthetők. A késő római besimított áru jól ismert a korszakkal foglalkozók körében; már ami a gyorskorongolt, jól iszapolt, jó minőségű égetéssel világosszürkére, illetve

Jegyzet

6

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

7


sötétszürkére égetett edényeket illeti. A fényezett felületű, besimított edényeknek azonban van egy további alfaja is, ami technológiai kidolgozásában ezektől eltér. Homokos agyagból, kézi korongon, felrakásos technikával készített áruról van szó. Jellegzetességük, hogy az elégtelenül kivitelezett redukciós eljárás következtében a kiégetés során foltos színárnyalatot nyertek (világosbarna-vörösesbarna-sötétszürke). A kézi korongot a középcsászárkori fazekasság is használta a nagyobb méretű, vastag falú kvarchomokos-kavicsos soványítású tárolóedények készítésekor, számarányuk azonban elenyésző. A 4. század folyamán a lassú korongolt edények palettája javarészt a tárgyalt anyagcsoporttal egészül ki. A lassú korong használata a Pannoniával szomszédos szarmata barbaricumban ugyancsak a 4. század végéhez köthető. A felrakásos hurkatechnika és az utánkorongozás eljárása a csernjahov-kultúra fazekasságának is bejáratott technológiája, melynek eredetét B. Magamedov római provinciális területekhez köti, elterjedését a gót háborúk időszakával hozza kapcsolatba. A csernjahov kultúra anyagában a színátmenetes felülettel rendelkező edények száma szintén jelentős. Technológiai kivitelük alapján edényeink bármennyire is rokoníthatóak a cserrnjahov területekkel, formakincsük nem egyezik (S-profilú bögre, gömbhasú füles fazekak, kónikus fedő, cilinderes nyakú hasas korsó, tányér). A füles bögrék/fazekak és a korsók formai jegyei proporcionális tekintetben erőteljesen a fémedényekre emlékeztetnek, ahogy a fazekak és korsók fülkiképzése is (erőteljesen a perem fölé húzott, peremszélnél záródó) elsősorban a fémedényekkel rokonítható. További jellegzetességük, hogy a korszak provinciális gyártmányaival szemben, melyek legtöbbször talpkorongos, illetve esztergált talpkialakításúak, aljuk egyenesen metszett. A késő római kerámiával foglalkozó anyagközlésekben ez a csoport csak elvétve kapott külön figyelmet, jellegzetes formai ismérveik azonban a segítségünkre lehetnek abban, hogy a már közölt edényeket egybegyűjtsük. A legtöbb támpontot a gorsiumi anyagközlő táblák szolgáltatják. További példányaikat a somogyszili, a majsi, a bölcskei, a keszthelyi, a pécsi és a Pécs környéki, a tordasi és az intercisai, pilismaróti, adonyi valamint a csákvári késő római temetőkből ismerjük, egy további nagytétényi darabot a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye őriz. Azokban a hazai publikációkban, melyekben felfigyeltek erre az edénycsoportra, a római környezetben „idegen” mivoltukra hívják fel a figyelmet. Eredetüket többnyire a néhány, szarmata fennhatóságú területen előforduló hasonló edényekre alapozva, a szarmaták körében keresik. Mások (Barkóczi L., Póczy K.), a korszak római kézművesiparától eltérő emlékanyagot nem kötik egyetlen zárt etnikai csoporthoz sem, de barbár környezetből eredeztetik, „amelyet a római technika kissé átváltoztatott”. Továbbgondolkodásra késztetnek bennünket a Pannonia déli feléből, a Drávától délre fekvő területen (Pannonia Superior, majd Savia) napvilágra került leletanyagok. Virovitica-Kiškorija jug (Verőce) római telepe és a tőle 25 km-re fekvő Orešac (Bolentio mutatio) anyagában K. Jelinčic jelentős számban regisztrálta a finom kvarcos csillámmal soványított, gyengén fénylő felületű árut. Ez a csoport közel áll az általunk számba vett termékek technológiai sajátosságaihoz és a formák némelyike egyezést mutat. K. Jelinčic gyártásukat helyi műhelyekhez köti és mikroregionális sajátosságként számol velük. A késő császárkor római-barbár viszonyrendszerének problematikája a kronológiai aspektusokon túl számos, a kultúrhatások irányára és jellegére irányuló problémát vet föl, ami Pannonia kutatásában a mai napig nincs nyugvóponton és újragondolásra érdemes.

Jegyzet

8

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

14.00–14.20

9


Ottományi Katalin: 5. századi kerámia a Visegrád–Gizellamajorban feltárt kiserőd déli épületszárnyából Damjanich János Múzeum, Szolnok [email protected] A Visegrád–Gizellamajorban feltárt késő római kiserőd kerámiaanyagában jól elkülöníthetők a 4. századi római és az új típusú, 5. század első harmadára keltezhető kerámiaformák és típusok. A valószínűleg II. Constantius alatt épült és a Valentinianus-korban átépített kiserőd egyes helyiségeiben kimutathatók 4. század végi ill. 5. század eleji átépítések. A déli épületszárnyban a D/III. helyiségben és a DNy-i saroktoronyban találhatók ilyen késői rétegek. A pusztulási omladékban pedig kevert anyag van, gyakran összeillő töredékekkel. Így rétegtanilag a Valentinianus-kori átépítéstől kezdve az erőd pusztulásáig tartó kerámia szétválasztása nehéz. Ezt a szétválasztást kíséreltem meg az új típusú kerámiaformák és díszítések alapján. Ilyen 5. századra tehető kerámia a besimított kerámia 2. és 3. csoportja, a fényes fekete simítású edények, továbbá a mázas és házi kerámián belül a bekarcolt, bevagdosott díszítésű és szemcsés, keményre, valamint fehéres-sárgára égett darabok. A formákon belül is találhatók új, 4–5. század fordulón feltűnő típusok. Az 5. századi kerámia mennyiségi növekedését vizsgálva a déli szárny helyiségein belül, kimutathatók a legkésőbbi átépítések helyszínei is. A rontott töredékek felvetik a helyi kerámiagyártás kérdését, ugyanakkor nagyon sok hasonlóság mutatható ki a Dunakanyar többi, ugyanilyen korú lelőhelyével, műhelyével, sőt a Duna túlsó partján élő szvébek kerámiájával is.

14.20–14.40 Bereczki Zsolt1 – Paja László1, 2 – Madácsy Tamara1 – Pálfi György1 – Sóskuti Kornél2: Az alföldi szarmaták koponyasebészete SZTE TTIK Embertani Tanszék, Szeged 1 Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar, Embertani Tanszék, Szeged 2 Magyar Nemzeti Múzeum, Nemzeti Örökségvédelmi Központ, IV. Regionális Iroda, Szeged

[email protected]

A sebészi trepanáció a felső paleolitikum óta világszerte ismert hagyomány. Legrégebbi írásos emlékei ó-egyiptomiak. A trepanáció Hippokrates, Celsus, Heliodorus és Galenus munkássága nyomán az ókori Európában is ismert volt. Azonban az írásos emlékek és a nagyszámú csontvázmaradvány dacára alig néhány lékelt koponyát ismerünk a Római Birodalom területéről. A mai Magyarország területén eddig több mint 130 lékelt lelet került elő, a legrégebbiek a neolitikumból származnak. A trepanáció magyar kutatástörténetének részletes összefoglalója olvasható Bartucz 1966-os könyvében, és fontos leletkatasztereket és áttekintő elemzést nyújtanak Grynaeus (1996), Tomka (2000) valamint Józsa és Fóthi (2007) munkái. Ezek a művek azonban nem említenek egyetlen pannoniai esetet sem, szemben azzal három lékelt koponyával, mely a korabeli Barbaricum területéről került elő. Az egykori Pannonia provincia területén eddig nem találtak egyértelműen sebészi trepanációnak tartható leletet. Ezzel szemben több újabb szarmata eset is napvilágra került az elmúlt években, így a barbaricumi leletek száma napjainkra 6-ra

Jegyzet

10

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

11


emelkedett. A Római Birodalom és a szarmaták között szoros kapcsolat állt fenn, amely valószínűleg lehetővé tette a gyógyászati ismeretek átadását is. Azonban valószínű, hogy a szarmaták nem szorultak rá a római gyógyászati ismeretekre, vagy legalábbis azok mellett ismertek más, keleti módszereket is. Az előkerült leletek alapján feltételezhető, hogy saját empirikus ismereteik alapján nagy biztonsággal trepanálták azokat a fejsebeket, amelyek a világon mindenhol a koponyalékelés első számú indikálói. A kutatás az EU és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválósági Program” c. kiemelt projekt keretei között valósult meg. 15.00–15.20

Pósa, Annamária1,2, Köhler, Kitti3, Maixner, Frank4, Zink, Albert4, Sola, Christophe5, Mende, Balázs Gusztáv3: Egy Árpád-kori temetőben fellelt Pott gibbus-os eset molekuláris és morfológiai vizsgálata Szegedi Tudományegyetem, Embertani Tanszék, Szeged

Szegedi Tudomány Egyetem, Embertani Tanszék, Szeged Szegedi Tudomány Egyetem, Genetikai Tanszék, Szeged 3 Magyar Tudományos Akadémia, BTK, Régészeti Intézete, Budapest, 4 Institute for Mummies and the Iceman, EURAC Research, Bolzano, Italy 5 Institut de Génétique et Microbiologie UMR8621 Equipe IGEPE, Bât 400 Campus d’Orsay, Orsay, France

1

2

[email protected]

Jól ismert tény, hogy minden évben 1,5 millió ember hal meg tuberkulózis (TB) következtében, ill. a Föld teljes népességének egyharmada fertőzött Mycobacterium tuberculosis által (WHO, 2011), mely a betegség paleopatológiai és paleomikrobiológiai kutatását jelentősen aktualizálja. A Győr külterületén (Pósdomb lelőhelyen) feltárt 10–11. századból származó, 217 egyén maradványait tartalmazó temetőben a vizsgálatok kezdetén egy, a megbetegedés előrehaladott stádiumát mutató, igen erőteljes Pott-gibbus-os eset (187-es sírszám) került feljegyzésre (Mesterházy 1974). Tekintettel arra, hogy a korábban közölt, az Árpád-korból származó tbc-s leleteknél még nem került sor a kórokozó archaikus DNS-ének a kimutatására, elvégeztük az érintett egyén csontmaradványainak paleomikrobiológiai vizsgálatát. Mindez alapvetően megerősítette a morfológia alapon leírt gümőkor jelenlétét. A jövőbeni terveink között a teljes embertani széria vizsgálata szerepel, annak érdekében, hogy kiderítsük az ide temetkező népesség tbc-s fertőzöttségének a mértékét. 15.20–15.40

Schilling László–Bendő Zsolt: Rangos szarmata temetkezés Szolnok-Szűcs-tanya lelőhelyről Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ, Budapest [email protected] Az M4-es autópálya építését megelőzően, 2013 októberében Szolnok – Szűcstanya lelőhelyen próbafeltárásra került sor. A 480 m2 nagyságú felületen nyitott kutatóárkokban három korszak emlékei láttak napvilágot: vaskori és Árpád-kori település-objektumok, valamint többnyire rablott, előzetesen a 2–3. századra keltezhető sírok, melyek valószínűleg egy nagyobb szarmata temetőhöz tartoztak.

Jegyzet

12

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

13


Az előadás témájául egy rangos férfi temetkezése szolgál, mely bolygatottsága ellenére újabb adatokat szolgáltat a fa sírkamrák szerkezetére vonatkozóan. A sír ritka, de jellegzetes lelete egy gyűrűmarkolatos vaskard töredéke. Szerencsés módon viseleti helyzetüknek megfelelően őrződtek meg a berakásokkal díszített ezüst lábbeli veretek. Lehetőségünk adódott egy veretet pásztázó elektronmikrószkópos (SEMEDX) vizsgálatnak alávetni. A berakás anyagának meghatározása során kapott meglepő eredmény, remélhetőleg további tárgyak vizsgálatát fogja ösztönözni. 15.40–16.00 Soós Eszter: Kora népvándorlás kori sírok Hernádvécséről PTE BTK Régészeti Tanszék, Pécs [email protected] A Kr.u. 5. századi leletanyag alapján feltehető kronológiai és etnikai kérdések régóta feladatot adnak a Kárpát-medencei kutatás számára. Az Északi-középhegység hun korban betöltött szerepe máig nem tisztázott pontosan. A Hernád folyó felső szakaszán, az Aggteleki karszt lábánál került elő két temetkezés 2004-ben, a 3-as számú főút szélesítéséhez kapcsolódó régészeti munkák során. A folyó jobb parti teraszán futó Hernádvécse-Nagy rét 4-5-6-7. számú lelőhelyeken neolit és bronzkori megtelepedés nyomain kívül egy római késő császárkori és egy Kr.u. 4-5. század fordulójára keltezhető germán teleprészlet is napvilágra került. A 4. számú lelőhely déli részén, a kora hunkori épületektől nem messze került elő két Ny-K tájolású, erősen bolygatott csontvázas sír. Az első temetkezés esetében a rablás ellenére bal vállnál egy vésett díszű bronzfibula töredéke, a bordák közt pedig egy ovális, karikára hajló peckű bronzcsat volt a halott mellett. A második sír csontjait a gödör nyugati felébe kotorták; mellékletei közül egy rövid, nyéltüskés vaskard, vascsat töredéke és egy szürke, nyakpárnás korsó maradt a sírban. A temetkezések a rítus, mellékleteik párhuzamai a Kr.u. 5. századi temetkezések felé mutatnak. Pácin-Szennadomb kivételével Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részéről eddig nemigen voltak ismertek korszakos leletek. A hernádvécsei temetkezések nem csak a Kr.u. 5. századi leletek körét bővítik, hanem felhívják a figyelmet a Hernád-völgy stratégiai jelentőségére is. 16.20–16.40

Keresztes Noémi Ninetta: Fegyveres langobardok és fegyvereik Magyarországon (fegyvertípusok, kombinációk, temetkezési szokások, antropológiai adatok és traumás sérülések). SZTE BTK Régészeti Tanszék, Szeged [email protected] A 2009-ben megjelent „langobard corpus” hosszú idő után lehetővé tette a kutatás számára, hogy az addig nagyrészt közöletlen langobard leletanyaggal bővebben foglalkozzon. Ilyen volt az előadás alapját képező szakdolgozat is. A prezentáció első részében röviden az elkülönített fegyvertípusok kerülnek bemutatásra, melyek között egyaránt megtalálhatóak támadó- és védőfegyverek is, habár utóbbiak lényegesen kisebb számban. A magyarországi langobard leletanyagban a leggyakoribbak messze a lándzsák – ezekből van a legtöbb típus is – majd a nyílhegyek, kardok, saxok, pajzsok következnek, valamint az egyetlen ismert balta és néhány apró páncélrészlet. A vizsgált sírok tekintélyes részében csak egyetlen fegyver került elő, ugyanakkor ez nem feltétlen tükrözi az életben használt darabok számát.

Jegyzet

14

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

15


Sokkal inkább utal az előbbire, hogy a temetkezéseknek több, mint a felében valamilyen kombinációban kerültek elő a fegyverek, főként kettesével, ritkábban hármasával. A négyes-ötös kombináció már nagyon ritka, ilyenkor több esetben felismerhető a túlfegyverkezés szokása. Mindez már csak azért sem lényegtelen, mert a könnyű- és nehézfegyvereket tartalmazó sírok elterjedése haditechnikai eltérésekre is utalhat. A fegyveres sírok egyéb leleteinek vizsgálata pedig a keltezést segíti és több esetben az derül ki, hogy akár az 568-as záródátumon túlmutató tárgyak is megjelenhetnek egyébként langobard sírokban. Mindezek után fegyveres sírokban megjelenő temetkezési szokások, illetve az érdekesebb temetőszerkezetek ismertetésére kerül sor. Az előadás végén a rendkívül kevés megmaradt antropológiai anyagon felismert traumás sérülésekről lesz szó, amelyek azonban sok esetben igen árulkodóak abban a tekintetben, hogy a fegyverrel eltemetett személy mennyire is használhatta életében ezeket a tárgyakat. 16.40–17.00

Masek Zsófia: Száz gepida ház. A rákóczifalvi gepida település szerkezeti sajátosságai MNM NÖK Budapest [email protected], [email protected] Rákóczifalva–Bagi-földek 5–8–8A. összefüggő lelőhelyek területén 2006–2007-ben közel 9 hektár feltárására került sor. A lelőhelyeken igen intenzíven jelentkeztek a népvándorlás kori korszakok: szarmata temető, késő szarmata–hun kori település, gepida település és szórványosan elhelyezkedő gepida sírok, egy avar település valamint két avar temető található a helyszínen. A gepida kori megtelepedés az 5. lelőhely – azaz az egész lelőhely-együttes – nyugati felén kívül a teljes feltárási területre kiterjedt. A jelenségek keltezése embert próbáló feladat, hiszen a többkorszakos lelőhelyen a jelenségek leletanyaga nagyon vegyes. Ez az 5. lelőhelyen csak a szarmata és gepida kori anyag keveredését jelenti; de a 8-8A. felületeken, ahol az avar megtelepedés nagy része található, a szarmata, gepida és avar kori kerámia nagyfokú keveredése tapasztalható, nagy mennyiségű őskori kerámia kíséretében. Számos esetben azonban a kevert népvándorlás kori anyag késő középkori vagy kora újkori-újkori jelenségekből származik. A leletanyag átnézése, és az avar kori település feldolgozási eredményeinek figyelembe vételével (Kondé Zsófia) jelenleg 103 db részben földbe mélyített gepida kori épülettel számolhatunk a területen. Az 5. lelőhelyen 20 db, a 8A. felületen 33, míg a 8. lelőhelyen 50 db épület állt; azaz a házak legsűrűbben a 8. lelőhely keleti oldalát, a magaspart Tisza-parti peremét borították be. E terület kivételével az épületek elszórtan, más területeken kisebb csoportokba rendeződve jelentkeztek. A térbeli szeparációnak több megoldása is megfigyelhető: néhány épület egy tagolt árokrendszerhez („telkek”?) tartozik; két épületet nyitott, nagyméretű kerítőárok ölel körbe, és a három legnagyobb épület (26-28 m2) egy csoportban állt egy kisebb dombháton. Gödrök, kutak elszórtan, látszólagos rendszer nélkül helyezkednek el a településen, tárolásra kialakított közösségi térhasználat nem figyelhető meg. Az épületek területe 4,6–28,5 m2 között változik. A négyzet vagy téglalap alakú épületek közt a legtöbb alátámasztás nélküli. Gyakori a rövidebb, ritkább a hosszabb tengely közepén elhelyezett 2-3 oszlophelyes épület, de az egyetlen középső tartóoszlopos típusra is több példa akad. „Klasszikus”, hatoszlopos „germán”

Jegyzet

16

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

17


házból mindössze kettő található, négy sarokoszlopos nincsen. 13 kemencés gepida épület a 8. lelőhely keleti oldalán található elszórtan, kemence nélküli épületek között, különböző irányításban elhelyezve; köztük műhelyek, de lakóépületek is feltételezhetők (területük 4,7–16,5 m2). Szövőházakra utaló jelenségek és leletanyag szintén előfordul. A házak méretei, szerkezeti elemei olyannyira változatosak, hogy elemzésükhöz összetett statisztikai és térinformatikai módszerekhez kell folyamodni, amelyek az épületek irányítását, alakját, méretét és különböző szerkezeti tulajdonságait együttesen elemezhetővé teszik. Hogy a gepida megtelepedés több fázisú, arra a leletanyag, és a gepida jelenségek (épületek közti hármas szuperpozíció, épülethez tartozó nyitott kerítőárok és másik épület közti szuperpozíció stb.) is utalnak, de a teljes anyagfeldolgozásig egyelőre csak az épülettípusok és a településszerkezet főbb kérdései tisztázhatóak. 17.40–18.00

Piros Réka Ágnes: „Éjt s nappalt lovon töltötték…” avagy a kora népvándorlás kori lószerszámok vizsgálata a keleti leletanyag tükrében SZTE BTK Régészeti Tanszék, Szeged [email protected] Az írott források és a leletek segítségével megállapítható, mennyire fontos szerepet töltöttek be a lovak az egyes nomád népek életében. A nemesfém veretekkel és csüngőkkel felékített lovak felszerelése egyben rang- és korszakjelző. Az általam megvizsgált tizenhat késő császárkori, valamint kora népvándorlás kori lelet/ együttes fontos adatokkal szolgál a különböző népek szállásterületével, a népesség származásbeli összetételével és adivattal kapcsolatban. A régóta ismert hunkori vezérleleteken kívül (pl.: Szeged-Nagyszéksós) kiterjesztettem kutatásomat a késő császárkori, valamint az újonnan előkerült lószerszámokra is. Ezek alapján kirajzolódott egy olyan statisztika, amely merőben megváltoztathatja a kutatás hozzáállását a keleti eredethez. Az eltemetett lószerszámok technikai és formai szempontból is igen eltérőek lehetnek, ami választ adhat a származás, illetve a keltezés kérdésére. Az egyes tárgytípusok hiánya vagy megléte szintén nagy jelentőséggel bírhat. A leletanyag alapos megfigyelése során feltűnik, hogy némely tárgyak szoros kapcsolatot mutatnak a Belső-Ázsiából, illetve az iráni területekről származó népekkel. Ugyanakkor felfedezhető az antikvitás és a germán Sösdala-stílus jelenléte is. Mindezen stílusok elemei előfordulhatnak egy tárgyon is, ami még inkább utal a népcsoportok együttélésére, a stílusok egymásra hatására. A leletek datálásához a legalkalmasabb fogódzót Jaroslav Tejral kronológiai csoportjai adják, azonban ezt mindenképpen szükséges kritikával kezelni, mivel vizsgálata nem csak a Kárpátmedence területére korlátozódik. E tárgyak esetében viszont szükséges kitekinteni a keleti régiók leletanyagára, amely fontos analógiákkal szolgál.A vizsgált leleteket e kronológia alapján két fő csoportba soroltam (a hunkor korai szakaszára és a kései szakaszára keltezhetőség alapján). Tejral nem mindig fordított jelentős figyelmet a lószerszámokra, mivel ő az egész leletegyüttest datálta. Kutatásom során a lószerszámok vizsgálata volt elsődleges, így előfordul, hogy az adott szempontok alapján némely felszerelési tárgy az előbb felsorolt horizontok közül a másikba helyezhető (vagy azon belül például a préselt aranylemezes horizonthoz köthető). A csoportosítás elsősorban a készítés technikája, a díszítés módja, valamint a tárgytípus származási helye szerint történt.

Jegyzet

18

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

19


A tárgyak elemzésével megállapítható, hogy az általam vizsgált korszakban a lovakhoz köthető leletanyag több periódusra osztható, azonban nem minden esetben különíthetők el időben élesen. A késő császárkorban és a kora népvándorlás korban földbe helyezett tárgyakat nagyon nehéz egy vagy több etnikumhoz kötni, ami megkönnyítené a pontos keltezést. Emellett a párhuzamok nagy része Kelet felé mutat (pontosabban a Krím, illetve a délorosz steppe felé), ami sokat segít a típusok származási helyének meghatározásában. Ami biztos, hogy a további vizsgálatok során jelentős eredményt hozhat a tárgyak röntgen fluoreszcens vizsgálata. Ennek segítségével szeretném megtalálni a műhelyeket, valamint a pontos származási helyet. 18.00–18.20

Balogh Csilla–Pásztor Adrienn: Az avar kori nagygyöngycsüngős fülbevalók SZTE-TTIK Földtani és Őslénytani Tanszék/Medeniyet Üniversiti Tarih Bölümü, Isztambul [email protected] MTA BTK, Budapest [email protected] Az avar kori gyöngycsüngős fülbevalók közül a 8 mm-nél nagyobb méretű üveggyöngy-csüngős példányokat soroljuk a nagygyöngycsüngős típusba. Ezen ékszertípus teljes körű felgyűjtésére és elemzésére eddig nem került sor, egyegy példány közlése kapcsán legfeljebb röviden a párhuzamok felsorolására szorítkoztak, a kronológiai helyzetük kérdését röviden Kovrig Ilona és Szabó János Győző érintette. Az avar kori emlékanyagban eddig 56 lelőhely 123 síregyütteséből ismerjük a típus különböző változatait. Férfiak, nők és gyermekek is egyaránt viselték, párosan és páratlanul, illetve más típusú fülbevalókkal (pl. nagylemezgömbös, kislemezgömbös fülbevaló, kifli alakú fülbevaló, fülkarika) együtt. A fülbevalótípus avar kori példányainak teljességre törekvő összegyűjtése után elvégezzük a rendszerezésüket, vizsgáljuk az egyes típusok, változatok területi elterjedését, eredetük kérdését és a kísérőleletek részletes elemzésével a nagygöngycsüngős fülbevalók kronológiai helyzetét. A fülbevalótípus előképei elsődlegesen a bizánci műhelyek féldrágakövekből készített csüngőjű, többnyire arany fülbevalói között keresendők. Ugyanakkor az avar emlékanyagban fellelt példányok többnyire helyi készítmények. Szerkezetüket tekintve lengőcsüngős és merevcsüngős példányok különíthetők el. Ezeken belül a gyöngycsüngőt a fülkarikához kapcsoló összekötőtag, illetve a csüngőrész további szerkezeti elemei alapján tovább csoportosíthatók. A nagygyöngycsüngős fülbevalók kapcsolatba hozhatók a nagy- és kislemezgömbös fülbevalókkal, valamint az avar kori anyagban rendkívül ritka, tengelyes csüngőjű lemezgömbös fülbevalókkal is. Megjelenésük a 7. század második negyedére/közepére tehető azon divatváltozás egyik legkorábbi mutatója, amely együtt járt az üveggyönggyel díszített ékszerek készítéstechnológiai változásával is. Az ekkortól elterjedő csövecskés szerkezetű monokróm gyöngyökből készített ékszerek (fülbevalók, gyöngynyakláncok) meghatározó szerepet kaptak a közép és késő avar kori ékszerviseletben.

Jegyzet

20

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

21


18.20–18.40 Csiky Gergely: Az avar – bizánci háborúk régész szemmel MTA BTK Régészeti Intézet, Budapest [email protected] Az avar–bizánci háborúk a késő antik időszak legfontosabb fegyveres konfliktusai közé tartozott: a 6. század végén és 7. század elején lezajlott összecsapás ugyanis a dunai limes összeomlásához, a Balkán elszlávosodásához és a térségben a városi civilizáció hanyatlásához vezetett. Ez az eseménysorozat volt az avar történelem bizánci elbeszélő források által legrészletesebben leírt korszaka, ami bepillantást enged a késő antik – kora középkori hadviselés és diplomácia világába. Az előadás a korabeli narratív források és a régészeti adatok összevetése révén a késő antik háború régészetének egyes elméleti és módszertani kérdéseit vizsgálja. 18.40–19.00

Szücsi Frigyes: A Mezőföld a 9. század küszöbén: Nagyvenyim–Fűzfa utca Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár PPKE BTK, Történettudományi Doktori Iskola, Piliscsaba [email protected] A székesfehérvári Szent István Király Múzeum hosszú évek, sőt évtizedek óta közöletlen – késő avar kori sírcsoporto(ka)t is rejtő – temetők sokaságának leletanyagát és több-kevesebb dokumentációját őrzi. A legjelentősebbek a 9. századba nyúlóan használt 226 síros Bakonycsernye, a kutatás által sokszor hivatkozott, 270 sírt számláló Előszállás-Bajcsihegy, és a 2002-2004 között, valamint 2009 folyamán napvilágot látott Úrhida-Avar utca 260 sírja. Az utóbbi néhány esztendőben további olyan jelentős temetőrészletek feltárásával gazdagodott ismeretanyagunk, mint Bodajk-Homoki-Mák dűlő (2010-11, 125 sír), Seregélyes-Réti földek (2012, 139 sír), Nagyvenyim-Fűzfa utca (2013, 22 sír) és Előszállás-Öreghegy (2014, 24 sír). Áttekintést nyújtok az újrainduló Fejér megyei avar kori temetőkutatás jelenlegi helyzetéről és lehetőségeiről. A PPKE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola doktoranduszaként folytatott vizsgálódásaim első eredményeit bemutató előadásomban kiemelten foglalkozom a NagyvenyimFűzfa utcai temetőrészlettel, különösen a legkésőbbi, bolygatatlanul feltárt sírjaival.

Jegyzet

22

HADAK ÚTJÁN XXIV.

2014. november 5. szerda 08.00–09.00 Reggeli 09.00–09.20 Samu Anita – Szalontai Csaba: Az avar kori sírrablásokról három kiskundorozsmai temető kapcsán 09.20–09.40 Füleki Orsolya: Kiskundorozsma‒Daruhalom és Kettőshatár I‒II. avar kori temetőinek gyöngyanyaga 09.40–10.00 M. Lezsák Gabriella: Szándékosan rongált íjak népvándorlás kori és 10–11. századi magyar sírokból 10.00–10.20 Kreiter Attila – Skriba Péter – Bajnóczi Bernadett – Tóth Mária – Viktorik Orsolya – Pánczél Péter: A dunaszentgyörgyi avar temető kerámiái az archeometria tükrében 10.20–10.40 Szentpéteri József: Ifjúkori feljegyzések az Ermitázs egy különleges kiállítási vitrinjéről (Mala Pereščepino, 1912 – az ún. „poltavai aranykincs” tulajdonjelei) 10.40–11.00 Kávészünet 11.00–11.20 11.20–11.40 11.40–12.00 12.00–12.20 12.20–12.40

Csuthy András: Félgömbveretek és rozetták - ismét az avar kori lószerszámdíszek kérdésköréből Hortsin Tamás–Magyar András: A kunszentmártoni avar mellpáncél rekonstrukciójának teszteléséről. A fűzőanyagok és a fűzött szerkezet méréseiről, illetve lovas támadás elleni védelméről Rácz Zsófia: „Gazdag” gyereksírok a népvándorlás korban. Szenthe Gergely: Egy félkész vastárgy és a késő avar elit. A mártélyi ’B’ sír értelmezési lehetőségei. Zbigniew Robak: Finds from the turn of the 8th and 9th century from Bojna (Slovakia) and its agglomeration

12.40–13.00 Vita 13.00–14.00

Ebéd

14.00–15.30 A Balassa Bálint Múzeum Látványtárának megtekintése Tari Edit vezetésével, valamint látogatás a PPKE BTK régészeti bázisán az esztergomi Iohanneum épületegyüttesében Kalácska Róbert vezetésével. 15.40–16.00 16.00–16.20 16.20–16.40 16.40–17.00 17.00–17.20

Hegyi Borbála–Költő László: Vörs-Majori dűlő 10–11. századi temetője Petkes Zsolt: Fokosok, balták, bárdok a Kárpát-medence kora Árpád-kori leletanyagában Langó Péter–Lichtenstein László–Marcsik Antónia–Rózsa Zoltán: 10. századi temetőtöredék Nagyszénás – Svábföld lelőhelyről Jakab Attila: Két honfoglalás kori temetőrészlet bemutatása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Füredi Ágnes: Honfoglalás kori lelőhelyek kutatása a dabasi régióban

17.20–17.40 Vita

Jegyzet

24

HADAK ÚTJÁN XXIV.

Az antropológiai szekció párhuzamosan kerül megrendezésre Levezető elnök: Mende Balázs Gusztáv 15.40–16.00 Paja László: Szarmata sírok a magyar-horvát gázszállító vezeték nyomvonaláról paleopatológiai elemzés 16.00–16.20 Tóth Gábor – Merczi Mónika: Ács–Öbölkúti-dűlő lelőhely római kori sírjainak embertani eredményei 16.20–16.40 Targubáné Rendes Katalin – Maha Jakoob – Buzáné Mozsár Márta: A régészet közegészségügyi aspektusai II. A levéltári munkahelyek közegészségügyi kockázata 16.40–17.00 Szeniczey Tamás – Bernert Zsolt – Bakó Katlin – Kovacsóczy Bernadett – Marcsik Antónia – Ódor János Gábor – Hajdu Tamás: Alsónyék-Elkerülő 2.lh és Dunaföldvár Barotadűlő lelőhelyek avar kori népességének biológiai rekonstrukciója 17.00–17.20 Tóth Gábor – Straub Péter: Alsónemesapáti–Kastélyhely Árpád-kori temetője 17.20–17.40 Vita 17.40–18.00 Kávészünet 18.00–18.50 Mesterkurzus Lőrinczy Gábor: Tiszántúl a 6–7. században. A szegvár-oromdűlői kora avar kori temető feldolgozásának sajátosságai. 19.00–

Vacsora

08.00–09.00 Reggeli

HADAK ÚTJÁN XXIV.

09.00–09.20

25

2014. november 5. szerda

Samu Anita–Szalontai Csaba: Az avar kori sírrablásokról három kiskundorozsmai temető kapcsán SZTE BTK Régészeti Tanszék, Szeged [email protected] Szeged [email protected] A Hadak útján konferenciasorozat keretében már több alkalommal került sor 3, a közelmúltban Kiskundorozsmán feltárt temető ismertetésére. A Maty-ér nyugati partján feltárt 93 síros Daruhalom közössége a 7. század végén felhagyta rövid ideig használt temetőjét, és az ér kelleti partján nyitotta meg az új temetkezési helyét, melyet a 7–8. század fordulójától a 8–9. század fordulójáig, a 9. század első harmadáig folyamatosan használt. A 298 sírt kerítő keleti temetőároktól 60 méterre feltárt Kettőshatár út II. temetőjének 43 sírja pedig már egy új, az eddigi közösségektől teljesen eltérő kis csoport tagjait rejtette. A három egymás melletti temető használatában vannak időbeli átfedések, és egyre biztosabb az is, hogy a Daruhalom és a Kettőshatár út I. temető közössége azonos volt. Noha a Kettőshatár út I. és II. temető közössége jórészt egy időre tehető, mégis a köztük meglévő különbségek (temetkezési szokások, antropológiai eltérések stb.) alapján egy származás alapú társadalmi alá-fölérendeltség állapítható meg köztük. A 3 temető egyidejű feldolgozása és elemzése számos összehasonlításra és elmélyült elemzésre ad lehetőséget, melyek segítségével eddig nem ismert folyamatok és kapcsolati rendszerek is felfedezhetők. A lelőhelyek szisztematikus feldolgozása a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének hallgatóinak bevonásával az idén megkezdődött (Lásd még Füleki Orsolya eladását). Jelen előadásunkban a 3 temetőben megfigyelt sírrablási szokásokat mutatjuk be és elemezzük. Bemutatjuk a rabolt és rabolatlan sírok arányait, és ezek különböző statisztikáit. Elemezzük a megfigyelt rablási módokat és technikákat, és azt, hogy a csontok hogyan helyezkednek. A sírokban maradt leletek alapján megkíséreljük meghatározni, hogy milyen tárgyakat vihettek el a sírrablók. Végül foglalkozunk azzal a kérdéssel is, hogy kik és mikor hajtották végre a temetkezések kirablását, ami már a bolygatott sírok temetőn belüli elhelyezkedését és időrendjét is érinti. A vizsgált temetők közül a Daruhalom, illetve a Kettőshatár I. lelőhelyen előkerült temetők kiraboltsága arányaiban hasonló (93-ból 17 és 298-ból 58, azaz 18,3 és 19,4%). A Kettőshatár II. lelőhelyen feltárt temető rablottsága nagyságrendekkel eltér a másik két temetőtől, valamint egyedülálló az egész Kárpát-medencében. A 43 sír mindegyike korabeli rablás áldozatául esett, azaz a temető 100 %-a tekinthető raboltnak. Ez a szám, valamint a sírok módszeres kirablása, és gyors visszatemetése mindenesetre utal, hogy a 43 síros közösség rangban és gazdagságban magasan kiemelkedett nemcsak a környék, de a közép-alföldi avar közösségek közül is. A kis közösség nemcsak a magas rablási aránya miatt emelkedik ki más avar temetők közül, de azzal is, hogy az egész Kárpát-medencében itt a legmagasabb a mongolidok aránya.

Jegyzet

26

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

09.20–09.40

27


Füleki Orsolya: Kiskundorozsma–Daruhalom és – Kettőshatár I–II. avar kori temetőinek gyöngyanyaga SZTE BTK Régészeti Tanszék, Szeged [email protected] A Samu Anita és Szalontai Csaba előadásában bemutatott három kiskundorozsmai temetőben összesen 1620 db gyöngy látott napvilágot. Feldolgozásuk alapját a tizennégy főcsoportra osztott tipológiai rendszerezés adta. A tipológiai besorolás, valamint az egyes gyöngytípusok eredetének, elterjedésének és időrendi kérdéseinek tisztázása után a gyöngyök fontos támpontot nyújtottak a lelőhelyek belső kronológiájának a felállításában és a temetők egymáshoz viszonyított időrendjének pontosításában, folytonosságuk bizonyításában. A három temető ráadásul tanúja volt az avar gyöngydivat legjelentősebb átalakulásának, amely jól nyomon követhető a lelőhelyek gyöngyanyagában. A Kiskundorozsmán előforduló gyöngytípusok és különböző összetételű gyöngysorok jól beilleszkednek a korszak gyöngyviseletébe, ennek ellenére érdekes adalékokat nyújtottak az avar kori viselet és gyöngydivat alakulásához, továbbá a kereskedelem, valamint a helyi gyártóműhelyek szerepét is segítettek tisztázni az egyes típusok elterjedésében. Egyes gyöngytípusok felbukkanása pedig rávilágított az avarok és bizonyos régiók, illetve a korábban a Kárpát-medencében élt népek kapcsolatára.

09.40–10.00

M. Lezsák Gabriella: Szándékosan rongált íjak népvándorlás kori és 10–11. századi magyar sírokból MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport, Budapest [email protected] A modern kori kutatások révén a reflexíjról egyre több ismerettel rendelkezünk. Ez a fegyver a korszakban csúcsfegyvernek számított, birodalmak dőltek meg általa, használóit pedig egyenesen az ”íjfeszítő népek” terminussal illették. A kortárs történetírók feljegyzéseikben többször is említik a lovasnomád népek sikereinek eszközét, a reflexíjat, amely nemcsak félelmetes fegyverként funkcionált, hanem hatékonyságának, sikerének köszönhetően szimbólum is lett. Az előadás a népvándorlás kori és a 10–11. századi ún. rongált íjas temetkezéseket vizsgálja, egy konkrét leletanyag, a fülöpjakabi avar kori temető 32. számú férfisírja kapcsán. Az avar-, a hun- és a magyar honfoglalás és államalapítás-kori párhuzamok tallózó jellegű áttekintése után az előadás kitér a jelenség értelmezésére is a releváns keleti, illetve a recens néprajzi párhuzamok alapján, majd sorra veszi az íjhoz fűződő képzeteket és a korabeli írott források törött íjakra vonatkozó utalásait.

Jegyzet

28

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

10.00–10.20

29


Kreiter Attila1 – Skriba Péter1 – Bajnóczi Bernadett2 – Tóth Mária2 – Viktorik Orsolya1 – Pánczél Péter1: A dunaszentgyörgyi avar temető kerámiái az archeometria tükrében MNM Nemzeti Örökségvédelmi Központ [email protected]; [email protected]; [email protected]; [email protected] MTA Földtani és Geokémiai Intézet, Budapest [email protected]; [email protected] Dunaszentgyörgy–Kaszás tanya közép- és késő avar kori temetőjében a feltárt 372 sírból 75 tartalmazott kerámiát (82 edény, 47,5% gyors-, 9,8% lassúkorongolt, 42,7% kézzel formált). Az anyag a délkelet-Dunántúlra jellemző sírkerámia teljes spektrumát átfogja, így a 74 edényből vett minta alapján az egyes típusok kapcsolatának vizsgálata is lehetséges volt. A gyorskorongolt, szürke, sárga és fekete kerámiák specializált gyártása jellemző, melyre a készítésmód és a nyersanyaghasználatban megfigyelt specializáció is utal. A fekete kerámiák összetétele a funkciójukkal lehet összhangban. Az egyes petrográfiai csoportok a temető teljes területét lefedik, hosszabb időn keresztül lényegében azonos szempontok szerint készültek a kerámiák, vagyis generációkon keresztül ugyanazt a minőséget képviselték. A lassúkorongolt kerámiák átmenetet képezhetnek a gyorskorongolás felé (fekete kerámia), amelyet egyes technológiai jegyek alapján „kísérletezési fázis” előzött meg. A kézzel formált edények készítése házilag, saját használatra történhetett.

10.20–10.40

Szentpéteri József: Ifjúkori feljegyzések az Ermitázs egy különleges kiállítási vitrinjéről (Mala Pereščepino, 1912 – az ún. „poltovai aranykincs” tulajdonjelei) MTA BTK Történettudományi Intézet, Budapest [email protected] 1978 télies tavaszán az ELTE BTK negyedéves régész–történész hallgatójaként háromhónapos részképzésen vettem részt a Moszvai Lomonoszov Egyetem Régészeti Tanszékén. A stažirovka vége felé a nagytekintélyű tanszékvezető professzor, German Alekseevič Fedorov-Davydov jóvoltából (hatásos ajánlólevelével a zsebemben) egy hétig tanulmányozhattam az akkor még Leningrádnak hívott Szentpétervárott az Állami Ermitázs gyűjteményeit. Mivel az oda utazásom idején szerencsére zárva volt a számomra legfontosabb kiállítás a látogatók előtt, Zlata Aleksandrovna L’vova engedélyével kézbe vehettem többek között az 1912-ben napvilágra került poltavai kincs (a lelőhely mai ukrán nevén: Mala Pereščepino) arany és ezüst étkészleteit. Mit csinál ilyenkor egy László Gyula-tanítvány? Megemeli a poharát, illetve megnézi, mi van a fenekén… Főként ennek a beidegződésnek köszönhető, hogy majd’ mindegyik ezüst edény alján erőteljes vonalakat fedeztem föl. A feltehetőleg tulajdonjelként szolgáló karcolatokat egy milliméterpapíron örökítettem meg, csaknem két nemzedékkel a leletegyüttes megtalálása után. A történet három és fél évvel később úgy folytatódott, hogy – már az MTA Régészeti Intézetének ösztöndíjasaként – 1981 novemberében egy újabb leningrádi tanulmányút során személyesen találkozhattam a számomra addig csupán az

Jegyzet

30

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

31


irodalomból ismert, híres-neves Boris Ilič Marsakkal, s konzultációt folytattam vele ezekről a feljegyzéseimről. Az avar kori talpas kelyhekről gyűjtött tapasztalataimat egy 1984-ben Novoszibirszkben tartott ülésszakon ismertettem. Utólag tapasztaltam, hogy az 1985-ben megjelent konferenciakötetben már úgy szerepelt a cikkem, hogy az illusztrációk végéről (helyhiány miatt?) kimaradtak belőle a szóban forgó rajzok. Summa summarum: egyetlen kivétellel azóta sem találkoztam a szakirodalomban olyan kutatóval, aki megemlékezett volna erről az érdekes jelcsoportról, pedig magával a kinccsel könyvtárnyi tanulmány foglalkozott. Egyedül éppen Marsak volt az, aki egy 2006-ban Szófiában megjelent bolgár nyelvű kötetben (’Kubrat kán aranya. A perescsepinai kincs’) korrekt módon utalt a pályakezdő fiatal (ráadásul külföldi) archeológus megfigyelésére. Végül is ez a mondat lett e sajátos oral history kiindulópontja, szándékom szerint egyfajta tudománytörténeti adalékként az egymást követő régész generációk közötti párbeszéd etikájához. 11.00–11.20

Csuthy András: Félgömbveretek és rozetták - ismét az avar kori lószerszámdíszek kérdésköréből Duna Menti Múzeum, Komárom [email protected] A félgömbveretek és rozetták az avar kori lószerszámzaton préselt és öntött formában is előfordulnak. Számos változatuk ismert az egyszerű félgömb formáktól, az áttört öntött darabokig. A kora és közép avar kori leletegyüttesekből (például Iváncsa és Szegvár-Sápoldal) feltételezhető, hogy kettős sorban díszíthették a ló szíjazatát, amit az ikonográfiai ábrázolások is alátámasztanak. Ezen korszak ötvösleleteiből ismertek a verőtöveik (Biskupija-Pliskov, Fönlak, Gátér 11. sír, Kunszentmárton, Rákóczifalva-Kastélydomb B. sír, Szentes szórvány), ill. préselőformáik is (Fönlak, Kunszentmárton). A közép avar korban további formáik és díszítéseik is ismertek. A lemezes falerákon a késő avar korban jelennek meg, felerősítésükre többféle módon is történhetett. Egyes díszített példányok az ún. kalapos falerákhoz hasonló indás díszítést hordoz magán. A késő avar korban nem csak technikai tekintetben érzékelhetünk változást, hanem a rozetták száma is kevesebb egy-egy leletegyüttesen belül. Elképzelhető hogy ez több más öntött lószerszámveret elterjedésével lehet összefüggésben. Előfordul rajtuk az aranyozás és az ezüstözés is, illetve néhány vaslelet is előfordul. Az öntött rozetták néhány típusának készítése minden bizonnyal megérte a késő avar kor legvégét is.

11.20–11.40 Hortsin Tamás1 – Magyar András2: A kunszentmártoni avar mellpáncél rekonstrukciójának teszteléséről. A fűzőanyagok és a fűzött szerkezet méréseiről, illetve lovas támadás elleni védelméről. 1 Miskolc, [email protected] 2 Móra Ferenc Múzeum, Szeged, [email protected] Az avar páncélok, illetve a különálló lamellák formai hovatartozásának tisztázása, és gyakorlati tapasztalatokon nyugvó azonosítása, jelentős hiányosságként jelentkezik, a régészet és a „kísérleti régészet” művelői körében. Kevesen vállalkoznak a csekély dicsősséggel, de sok munkával járó feladat elvégzésére. Valószínűleg a leletek

Jegyzet

32

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

33


„kevés” száma és „nem kincsszerű” voltuk lehet ennek az oka. Ennek a hiánynak a pótlására vállalkozik ez a kísérlet. Egy régóta húzódó folyamat eredményeit szeretnénk bemutatni. A 2010-ben már előadott, és a Hadak Útján XX. (2012) kötetében közölt, kunszentmártoni avar mellpáncél, 2 mm-es vaslemezből elkészített rekonstrukciójának tesztfolyamatait és azokból szerzett tapasztalatokat osztanánk most meg. Tisztán láttatni szeretnénk azt, hogy a befelé irányuló ívek mennyire befolyásolták, vagy nem befolyásolták az avar páncélok védelmi képességeit. A bizonyítás arra irányult, hogy a lamellákon lévő kimunkálás, középvonal felé néző helyzete nem rontotta a vért hatékonyságát. Az elvégzett munka közben, sok egyéb megerősítést is nyertünk a készítésről, a felhasznált anyagokról és azok felhasználhatóságáról. A tesztvért elkészítését archeometallurgiai vizsgálatok és a fűzőanyagok szakítópróbái előzték meg. A fémvizsgálatokban Torma György (BME ATT), a szakítópróbákon dr. Vass Csaba (SZTE Fizika Tanszék) segédkezett a mérőeszközök kezelésével. Az archeometallurgiai vizsgálatokon három lelőhely avar lamelláit vizsgáltuk meg: Tiszavasvár-Koldusdomb (JAM), Kunszetmárton-Habranyi telep (KJM), SzegvárOromdűlő (KJM) lelőhelyekről. Minimális eredményt értünk el, de legalább egy kiindulási pontot meg tudtunk határozni. A lehetséges korabeli és mai fűzőanyagok (bél, bőr, kender, selyem) szakítószilárdságának tesztelése elemi szálként, sodorva és lamellával fűzve történt. A legizgalmasabb vizsgálat, a kopjával felfegyverzett lovas elleni védőképesség modellezése volt. Ezt a kísérletet, Hortsin Tamás végezte, egy torziós bábú segítségével. A folyamatokat mozgóképen is rögzítette, és különböző felvételi sebességekkel tette szemléletessé, meggyőzővé. 11.40–12.00

Rácz Zsófia: „Gazdag” gyereksírok a népvándorlás korban. ELTE BTK Régészettudományi Intézet, Budapest [email protected] Általános, a népvándorlás kori/kora középkori temetkezésekre vonatkozó megfigyelés, hogy az életkor előrehaladtával – a felnőtt kor eléréséig – a sírba tett mellékletek száma folyamatosan növekszik. Ez alól azonban vannak kivételek: különböző korszakokból és területekről ismerünk olyan gyereksírokat, amelyek a temetési rítus különlegességével, a sírban talált tárgyak mennyiségével és minőségével vagy egyedi, a felnőtt sírokra nem jellemző tárgytípusokkal tűnnek ki az átlagból. Hogyan értelmezhetjük ezeket? Különleges státuszú gyermekekről van szó? A család hatalmát demonstrálják a feltűnő temetéssel? Esetleg egyéni érzelmek, a fiatal váratlan halála miatt érzett gyász jut ilyen módon kifejezésre? A válaszadásra tett kísérlet során egy tiszavasvári, 7. századi gyermeksír jelenti a kiinduló pontot, amely mellékleteinek nagy számával és összetételével emelkedik ki a Felső-Tisza-vidék kora avar kori temetkezései közül.

Jegyzet

34

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

12.00–12.20

35


Szenthe Gergely: Egy félkész vastárgy és a késő avar elit. A mártélyi ’B’ sírű értelmezési lehetőségei. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest [email protected] Megoszlik a kutatók véleménye a tekintetben, hogy a sírban talált félkész termékek, illetve szerszámleletek a halott foglalkozására, vagy társadalmi hierarchiában betöltött helyére utaló jelek-e. A „kovács- és ötvössírok” kérdéséről máig számos tanulmány született, anélkül azonban, hogy a sírban nyugvó személyek kilétéről konszenzus alakult volna ki. Végleges megoldásra az egyetlen síregyüttes esettanulmány szintű elemzését elvégző előadás sem törekedhet, a tárgyalt síregyüttes bizonyos elemei viszont a vitában még nem felhasznált érvekkel szolgálnak. Noha számos esetben valószínű, hogy a sírokban valóban kézműves mesterséget űző személyek nyugodtak, a mártélyi leletösszetétel alapján megfontolandó, hogy legalább bizonyos esetekben a második változat érvényes. A síregyüttes kiemelkedő darabjainak – főleg az övgarnitúrának – létrejötte csak a késő avar kori elit tárgyi kultúrájának keretei között, Kárpátmedencén túlmutató elitkapcsolatok fényében magyarázható. A kísérőleletek fényében valószínűtlen, hogy a mártélyi B sír esetében a félkész lándzsa egy kovács mesterségének sírba tett attribútuma lenne. A tárgy eszerint a temetkezésekben máig jószerével hiába keresett késő avar előkelők azonosításához járul hozzá: a sírba mint az eltemetett, illetve örököseinek különböző társadalmi erőforrásokhoz való hozzáférésének bizonyítéka kerülhetett.

12.20–12.40

Robak, Zbigniew: Finds from the turn of the 8th and 9th century from Bojna (Slovakia) and its agglomeration Institute of Archaeology Slovak Academy of Sciences, Nitra, Slovakia [email protected] The paper presents a collection of finds dated to the turn of the 8th and 9th century, coming from excavations and field prospections at three hillforts located at Bojná. Although, the main and largest site – Bojná I (Valy) is related mainly to the 2nd half of 9th century, the beginning of the Slavic settlement at Bojná agglomeration is dated to the 7th or turn of the 7th and 8th century. The oldest finds come from the Bojná III (Žihľavník) site. In the 8th century Žihľavník was a small hillfort or a fortified settlement, what makes it one of the earliest Slavic hillforts in the Central Europe. The number of unique finds, as well as the fortifications, proves that it was an important place in life of that community, maybe a tribal center. Žihľavník has been abandoned presumably at the beginning or in the 1st half of the 9th century, when the settlement moved to the Valy hill, however the significance of that site is confirmed also by two burial mounds, dated to the 2nd half of 9th century.

Jegyzet

36

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

15.40–16.00

37


Hegyi Borbála – Költő László: Vörs-Majori dűlő 10–11. századi temetője SZTE BTK Régészeti Tanszék, Szeged [email protected] Rippl Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum, Kaposvár [email protected] Vörs-Majori dűlőben egy vízvezeték ásásának okán Költő László végzett leletmentést 1999 és 2002 között. A lelőhely a Balaton DNy-i csücskétől mintegy 4 km-re délre, a kis-balatoni régió és a Marcali-hát határán fekszik. A feltárás során 404, a 10. század második felére, 11. század elejére keltezhető temető sírjait tárták fel. Különös értéket képvisel, hiszen teljesen feltártnak mondható, mely tényező fontosságát nem kell ecsetelni a korszak kutatása előtt. Mintegy 120 sírból került elő lelet, ezeknek zömét viseleti tárgyak, ékszerek teszi ki, köztük egy, a Somogy megyében és az egész Dunántúlon ritkaságszámba menő hajfonatkorongpár. Ezen kívül jellemző leletei a temetőnek az egyszerű, nyitott, és a sima S-végű karikák, az elhegyesedő végű huzal- és állatfejes karperecek, valamint a sodrott nyakperecek. A keltezést segítő pénzérme csupán egyetlen sírból került elő (2 db), melyeket a 10. század első felében bocsátottak ki. A női viseletnek ugyancsak szép darabjait képviselik a préselt rozetták és az aranyozott ezüst ingnyakveretek. Feltétlenül figyelemre méltóak az előkerült íjászfelszerelések is, melyeknek a 357. sírban fellelt, párhuzam nélkül álló zárszerkezettel ellátott példányát Költő László már 2004-ben közzé tette. A lelőhely tágabb környezetében való vizsgálódás a továbbiakban is érdekesnek ígérkezik, hiszen földrajzi helyzetéből igen közel esik a korszak egy másik fontos lelőhelyéhez, Vörs-Papkert B-hez, s többek között az e két temető közti esetleges kapcsolat feltérképezése jelentheti a további kutatási irányt. A Vörs-Majori dűlő temetőnek jelenleg is készül a tudományos feldolgozása, erről hallhat most a hallgatóság egy rövid összefoglalót.

16.00–16.20

Petkes Zsolt: Fokosok, balták, bárdok a Kárpát-medence kora Árpád-kori leletanyagában MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport, Budapest [email protected] Az előadás átfogó képet kíván nyújtani a Kárpát-medence Árpád-kori leletanyagában található ütő és vágófegyverekről: a fokosokról, baltákról és bárdokról. A fegyvertörténeti kutatások közül jól elkülöníthetők az érdeklődés homlokterében álló és kevésbé népszerű kutatási csoportok; az általunk tárgyalt fegyvertípus az utóbbiak közé tartozik. A téma fontosságára már Szőke Béla 1962-ben felhívta a figyelmet, azonban áttekintve az elmúlt évtizedek fegyvertörténeti tanulmányait, egyértelműen kijelenthető, hogy Kovács László munkásságán kívül alig foglalkoztak a tárgytípussal. Az előadás rámutat a téma népszerűtlenségének lehetséges okaira (a tárgyak megnevezésében és funkciójában megfigyelhető zavar, gyakori előfordulásuk más régészeti kultúrákban), majd a kutatástörténeti áttekintés után figyelembe véve Kovács László releváns, a tárgytípust rendszerező tanulmányait, kritikai vizsgálat alá veszi az elmúlt immár több mint 30 év leletanyagát is. A kutatás számára nem csak a tárgyak számának jelentős növekedése ad többletet, hanem az a tény is, hogy az elmúlt évtizedekben előkerült tárgyak csaknem mindegyike jól dokumentált, szakember által feltárt temetkezésből származik, ahol nem csak egy-egy sír anyaga, hanem azok tágabb környezete is vizsgálható.

Jegyzet

38

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

16.20–16.40

39


Langó Péter – Lichtenstein László – Marcsik Antónia – Rózsa Zoltán: 10. századi temetőtöredék Nagyszénás -Svábföld lelőhelyről MTA BTK Régészeti Intézet Budapest [email protected] Suffolk County Council, Archaeological Project Officer [email protected] Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Embertani Tanszék, Szeged [email protected] Szántó Kovács János Területi Múzeum, Orosháza [email protected] 2004-ben Rózsa Zoltán és Lichtenstein László hitelesítő feltárása révén előkerült Nagyszénás külterületén Szabó Ferenc tanyájánál egy 10. századi temető töredéke. A lelőhely első sírjának megtalálása még az 1940-es évekhez kötődött, amikor az ott földet bányászó tanyatulajdonos egy nyugat-keleti irányú vázat bolygatott meg. A sírt a találók csak részben bolygatták meg, s az abból kiemelt trapéz alakú vállas kengyelt az orosházi múzeumigazgatónak ajándékozták. A lelőhely újabb kutatása során előkerült a már megbolygatott temetkezés (1. sír); valamint további két sír is. A lelőhely emlékanyaga nem csak a mai Orosháza környékének 10. századi adatbázisát szélesíti, hanem az egyes tárgytípusok vizsgálata tovább gazdagítja a vonatkozó időszak kutatási eredményeit is. A lelőhely 1. sírjának koponyáján, a szemgödör feletti sérülést fegyver okozhatta. A hasonló sérülések vizsgálatával az antropológiai elemzéseken túl a korabeli régészeti kutatások eredményeit is új adatokkal egészítik ki, amint arra más régiók hasonló kutatásai (többek közt: S. J. Wenham; Rebecca C. Redfern, valamint Alfred Czarnetzki – Christian Uhlig – Rotraut Wolf és Manfred Kunter munkái) is utalnak.

16.40–17.00

Jakab Attila: Két honfoglalás kori temetőrészlet bemutatása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Jósa András Múzeum, Nyíregyháza [email protected] Előadásomban két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, közelebbről Nyíregyháza környéki honfoglalás kori temetőtöredéket szeretnék bemutatni. Az első lelőhely ásatása 2007 őszén történt. Ekkor végeztünk leletmentést Kálmánháza határában, a Vitéz-sor nevű dűlőben. Erre az évek óta folyamatosan előkerülő embercsontok miatt volt szükség, melyeket a szántás hozott a felszínre. A felszínen előkerülő leletek alapján császárkori és honfoglalás kori temetőre lehetett számítani. A várakozásoknak megfelelően mindkét korszak temetője elő is került. A honfoglalás kori temetőből összesen 22 sír került feltárásra. Ezek – egy kivételével – mind ki voltak rabolva. Ennek ellenére az egyik sírból egy arany hajkarika, míg egy másik sírból két edény – köztük egy bordásnyakú darabjai is – előkerültek. A második ásatás 2008-ban történt. Ekkor hitelesítő ásatást végeztünk a Nyíregyháza-Felsőpázsit-Levendula utca nevű lelőhelyen. Itt már a XIX. század végén, valamint az 1930-as években is kerültek elő honfoglalás kori leletek. Az ásatás célja a lelőhely pontos azonosítása volt. Ez sikeres volt, s előadásomban az eredményeket szeretném röviden bemutatni.

Jegyzet

40

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

41


17.00–17.20 Füredi Ágnes: Honfoglalás kori lelőhelyek kutatása a dabasi régióban Ferenczy Múzeum, Szentendre [email protected] Pest megye déli részén az utóbbi években számos új lelőhely vált ismertté, elsősorban a civil érdeklődők, amatőr kutatók nagyszámú bejelentésének köszönhetően. A helyi önkormányzatok és a területileg illetékes Ferenczy Múzeum között – nem kis mértékben a helyi bejelentők munkájára és kezdeményezésére támaszkodva – gyümölcsöző együttműködés jött létre. Ennek eredményeképpen az utóbbi években több, eddig ismeretlen honfoglalás kori lelőhelyen tervásatásokra is sor kerülhetett. A kutatások finanszírozása teljes mértékben lokális szinten történt, helyi magánszemélyek, önkormányzatok anyagi és gyakorlati támogatásával, míg a szakmai hátteret a területileg illetékes Ferenczy Múzeum biztosította, különböző egyetemek régészhallgatói segítségével (ELTE, SZTE, PTE, PPKE). A korábban már ismertetett Dabas-felsőbesnyői és Bugyi-felsőványi 10. századi temetők után 2012-ben Ócsa határában folyt tervásatás. A feltárt temetőrész jellegében nagyon hasonlított a felsőványi lelőhelyre: itt is egy gazdagabb (sajnos bolygatott állapotban előkerült) sír volt, melyet körülvettek a jórészt melléklet nélküli, vagy csak egy-két kisebb ékszert tartalmazó temetkezések. Az ócsai sírok mellett helyi, lelkiismeretes bejelentőknek köszönhetően további honfoglalás kori lelőhelyekről szereztünk tudomást az elmúlt években, melyeket felszíni leletek alapján azonosítottunk. A megtalálók által leadott leletek mind topográfiai szempontból, mind önmagukban, tárgytípusként bemutatásra érdemesek. Akad köztük rozettás lószerszámveret, kéttagú csüngő, valamint bizánci-balkáni eredetű oroszlános és griffes csattest is. A dabasi mikrorégióban 2010 előtt alig volt ismert 10–11. századi lelőhely. Az utóbbi években megszaporodó adatok tudományos jelentőségük mellett felhívják a figyelmet a lokális szintű kutatásra. A helyi kapcsolatok, amatőr kutatók gyakran nehezen kiaknázható, ám jelentős segítséget jelenthetnek a kulturális örökség megőrzésében, nyilvántartásában. Előadásomban szeretném bemutatni az eddigi eredményeket, az újabb topográfiai adatokat, illetve megvizsgálni az ilyen típusú kutatások régészeti feldolgozásában és történeti interpretációjában rejlő lehetőségeket és korlátokat.

Jegyzet

42

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

43


Antropológiai szekció 15.40–16.00

Paja László: Szarmata sírok a magyar-horvát gázszállító vezeték nyomvonaláról - paleopatológiai elemzés MNM-NÖK, IV. Regionális Iroda, Szeged és Szegedi Tudományegyetem, Embertani Tanszék [email protected] A tervezett magyar-horvát gázszállító vezeték Bács-Kiskun megyében húzódó nyomvonala mentén nyolc lelőhely esetében kerültek feltárásra embertani maradványokat is tartalmazó szarmata objektumok. A humán csontanyag zöme temetkezésekhez köthető, de bizonyos esetekben települési objektumok (pl. gödrök) is szolgáltattak csontmaradványokat. Az igen hiányos és rossz – közepes megtartási állapotú oszteoarcheológiai minta elemzése során az elhalálozási kor becslését és a csonttani nem meghatározását követően többek között olyan, a csontokon megfigyelhető patológiai léziók (cribra orbitalia et cranii, hosszúcsontok és bordák csonthártya elváltozásai, koponya endocraniális léziói, vonalas zománc hypoplázia) vizsgálata történt meg, amelyek valamely stresszfaktor (pl. éhezés, parazitizmus, ásványi anyagok felszívódási zavarai, non-specifikus és specifikus fertőzések) jelenlétére utalhatnak.

16.00–16.20 Tóth Gábor – Merczi Mónika: Ács–Öbölkúti-dűlő lelőhely római kori sírjainak embertani eredményei NyME, Savaria Egyetemi Központ, TTK, Biológia Intézet, Szombathely [email protected] Balassa Bálint Múzeum, Esztergom [email protected] 2008 november és 2009 április között a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat megbízásából, a Csorna & Scott Szélerőműpark területén, Ács-Öbölkúti-dűlő lelőhelyen Fűköh Dániel vezetésével végeztek régészeti feltárást. A helyszínen egy késő római (3–4. századi) telep és a hozzá tartozó temető részletét sikerült feltárni. A régészeti beszámoló alapján, a temető anyaga a korabeli bennszülött viseletre vonatkozóan jelentett számos információt. Az Ács és Bábolna között elhelyezkedő lelőhely egy egykori vízfolyás É–D-i irányú völgyében feküdt, a terület legmélyebb részén, az M1-es autópálya közelében. A feltárt 38 római kori sír a Magyar Nemzeti Múzeum leltározott gyűjteményébe tartozik. Embertani vizsgálatára Kreiter Attila osztályvezető megbízása alapján került sor. A rendkívül rossz megtartású csontanyag elemzése alapján az előadás ismerteti a nemi eloszlás, az életkori sajátosságok, a kórtani bemutatás és a kisszámú metrikus adat értékelését.

Jegyzet

44

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

16.20–16.40

45


Targubáné Rendes Katalin – Maha Jakoob – Buzáné Mozsár Márta: A régészet közegészségügyi aspektusai II. A levéltári munkahelyek közegészségügyi kockázata Zala Megyei Kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatal Népegészségügyi Intézete Kaposi Mór Oktatókórház Tüdőgyógyászat, Marcali Zala Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve [email protected] Az elmúlt évben a régészeti feltárások során felmerülő közegészségügyi ártalmak kockázatát és a szükséges védelmet igyekeztem megvilágítani. A felsorolásból kimaradt a levéltári munkahelyek kockázatbecslése, amit az idén igyekszünk pótolni, miközben a poszterszekcióban ehhez szorosan kapcsolódva egy konkrét mérés eredményei és a következtetések láthatók. Kitérünk a levéltárban a munkavégzés során várható expozíciókra, mint pl. porexpozíció, illetve különféle mikroszervezetek hatásaira főképp a légutakon át a szervezetbe jutva. A bejutott kórokozók szervezetre gyakorolt hatásaira (érzékenység, megbetegedés kialakulása), továbbá a 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet alapján a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelmére és a 65/1999. (XII. 22.) EüM rendelet szerint a munkavállalók munkahelyen történő egyéni védőeszköz használatának minimális biztonsági és egészségvédelmi követelményeire is.

16.40–17.00

Szeniczey Tamás1, 2, Bernert Zsolt2, Bakó Katlin3, Kovacsóczy Bernadett4, Marcsik Antónia5, Ódor János Gábor6, Hajdu Tamás1, 2: Alsónyék-Elkerülő 2.lh és Dunaföldvár Barotadűlő lelőhelyek avar kori népességének biológiai rekonstrukciója

2

ELTE TTK Biológiai Intézet, Embertani Tanszék, Budapest MTM Embertani Tár, Budapest 3 ELTE BTK, Régészettudományi Intézet, Budapest 4 Katona József Múzeum, Kecskemét 5 SZTE, nyugalmazott egyetemi docens, Szeged 6 Wosinsky Mór Megyei Múzeum, Szekszárd 1

[email protected]

2008–2009-ben Alsónyék közelében és 2009-ben Dunaföldvár közelében az M6‑os autópálya építését megelőző régészeti kutatás és leletmentés során két avar kori temetőt tártak fel a Wosinsky Mór Megyei Múzeum munkatársai Ódor János Gábor vezetésével. A leletanyag alapján az alsónyéki temetőt folyamatosan használták 630–650-től a IX. század elejéig, a dunaföldvári maradványok keltezése a Kr.u. VII. század második felétől a VIII. század elejéig tartó időszakra tehető. A két lelőhelyről összesen 234 (Alsónyék: 173, Dunaföldvár:61) egyén maradványait vizsgáltuk meg. Demográfiai elemzésre csak a nagyobb esetszámú alsónyéki széria volt alkalmas, mely alapján a temetőben a férfiak és a nők aránya szinte megegyezik. A dunaföldvári populációban a nemek arányában viszonylag nagy az eltérés, melyet részben a kis esetszám okozhatott. Ezen utóbbi népesség taxonómiai szempontból kevertnek tekinthető, mivel előfordultak tulajdonképpeni mongolid, europid és kevert europo-mongolid típusú egyének. Az alsónyéki anyagban a koponyák rossz megtartása miatt nem lehetett taxonómiai elemzést végezni. Egy alsónyéki és két dunaföldvári csontvázon a morfológiai

Jegyzet

46

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

47


elemzés alapján csonttuberkulózisos fertőzést feltételeztünk. Figyelembe véve, hogy a betegek mindössze 3–5% szenved csont-ízületi elváltozásoktól, valamint a vizsgált népességek esetszáma is alacsony, feltételezhető, hogy a tuberkulózis relatív gyakori megbetegedés lehetett a Kelet-Dunántúl avar kori népességei között is. Ugyanis a régióból, a vizsgált korszakból eddig mindössze egyetlen, feltételezhetően TBC-s fertőzés nyomait mutató csontvázat diagnosztizáltak, annak ellenére, hogy hazánk más régióiból, a korszakból több eset is ismert. 17.00–17.20

Tóth Gábor – Straub Péter: Kora Árpád-kori temetőrészlet Alsónemesapáti határában NyME, Savaria Egyetemi Központ, TTK, Biológia Intézet, Szombathely [email protected] Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, Régészeti Osztály, Zalaegerszeg [email protected] A 76. sz. főút burkolat megerősítés földmunkáihoz kapcsolódó szakfelügyelet során, 2011. tavaszán, a MNM-NÖK munkatársai a 44+570–44+630 kmsz. közt, az út mellett, az Alsónemesapáti-Kastélyhely régészeti lelőhely (KÖH 39051) objektumait észlelték. A további földmunkát leállították, az előkerült jelenségek foltjait körbeszalagozták és visszatemették. A jogszabályi változás következtében, az 5/2010 (VIII. 18) NEFMI rendelet értelmében 2012-ben az ásatásra már a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága vált jogosulttá, a feltárást Straub Péter vezetésével 2012 májusában végezték el. A korábbi terepbejárási adatokból a területről ismert késő középkori település viszonylag szegényes leletanyagú objektumai a feltárási terület nyugati oldalán csoportosultak. Az ásatási terület keleti felén azonban előkerült egy kora Árpád-kori soros köznépi temetőrészlet is, mely sírjainak egy részét a későbbi telepobjektumok megbolygatták. Összesen 30 sír került feltárásra, egy váz pedig egy gödör alján feküdt, melynek a temetőhöz tartozása kérdéses. A temető nyugati széle esett a kisajátítási területbe, a sírsorok elhelyezkedése alapján a temetkezések a nyomvonalon kívül is folytatódnak, sőt néhány a 76-os út alapozása alá is benyúlhat. A sírok ÉNy–DK-i, illetve Ny–K-i tájolásúak, a sűrűn egymás közelében fekvő vázak egyik, vagy olykor mindkét alkarja a medencén nyugodott. Sírfoltok egy-két esettől eltekintve nem voltak megfigyelhetőek, két sírban deszkakoporsó elszenesedett maradványait sikerült megfigyelni. A feltárás, majd a csontok mosása során kilenc sírból került elő obulusként vagy a kézben ezüst pénzérme. Az érmék közt I. István, Orseolo Péter, I. András, I. Béla és Salamon denarokat találni. Az ékszerek közt bronzgyűrűk, bronz- és ezüst S-végű hajkarikák, valamint gyöngyök fordultak elő. Az előadás a rövid régészeti összefoglaló mellett az embertani feldolgozás eredményeit mutatja be. Kitér a nemi eloszlás, az életkori sajátosságok, a kórtani bemutatás és a metrikus adatok értékelésére egyaránt.

Jegyzet

48

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

49


18.00–18.50 Mesterkurzus Lőrinczy Gábor: Tiszántúl a 6–7. században. A szegvár-oromdűlői kora avar kori temető feldolgozásának sajátosságai. Szeged [email protected] Az előadásomban a szervezők felkérésére röviden bemutatom a Tiszántúl legnagyobb sírszámú kora avar kori temetőjét. Ehhez kapcsolódóan ismertetem a tiszántúli 6–7. századi lelőhelyek (sírok és temetők) sajátosságait. Ezt követően – visszatérve a szegvár-oromdűlői temetőhöz –, bemutatok az ásatás során tett megfigyeléseink közül néhányat, valamint a temető feldolgozása, értelmezése és értékelése közben felmerült szempontot, melyek lehetőséget nyújtanak a korábbiaknál árnyaltabb temetőelemzések elkészítéséhez.

2014. november 6. csütörtök 09.00–09.20 Tihanyi Balázs – Pálfi György (Konzulens: Révész László): Harcos, vagy nem harcos? Adatok a 10. századi magyarság fegyveres sírjainak értékeléséhez 09.20–09.40 Tóth Zoltán: Árpád-kori templom- és temetőrészlet Abasár határában 09.40–10.00 Gallina Zsolt – Gulyás Gyöngyi: Keleti nomád lósír Csanádpalotáról 10.00–10.20 Török Béla: Csanádpalota II. homokbánya lelőhelyen talált vas és nemesfém tárgyak anyagvizsgálata és készítés-technológiai jellemzői. 10.20–10.40 Strohmayer Ádám: A nagyszentmiklósi 20-as edényről cizellőr szemmel 10.40–11.00 Kávészünet 11.00–11.20 Véninger Péter: Hogyan égethettek fehérre kerámiákat az Árpád-korban? 11.20–11.40 Kápolnás Olivér: Találkozási pontok a mongol pusztán 11.40–12.00 Négyesi Lajos: A mohácsi emlékhely tömegsírjai 12.00–12.20 Bácsatyai Dániel: Ecclesia, quae est in Vngarorum gente constructa. A 10. századi reichenaui hagiográfia és a magyarok 12.20–12.40 B. Szabó János – Balázs: Vgec-ügyek. Egy elfelejtett magyar ősapa 12.40–13.00 Vita 13.00–14.00

Ebéd

14.00–14.50

Mesterkurzus Olekszij Komar (Kijev) Új tendenciák Délkelet-Európa 6–9. századi nomád népeinek régészeti kutatásában (orosz nyelvű előadás szinkrontolmácsolással) Mesterkurzus Natalja Khamajko (Kijev) A Déli Rusz 9–10. századi régészeti kutatásának újabb eredményei (orosz nyelvű előadás szinkrontolmácsolással)

15.00–15.50

16.00–16.20 16.20–16.30

MŐT zárszó: Elnöki értékelés, zárszó:

Sudár Balázs Tomka Péter

HADAK ÚTJÁN XXIV.

09.00–09.20

53

2014. november 6. csütörtök

Tihanyi Balázs – Pálfi György (Konzulens: Révész László): Harcos, vagy nem harcos? Adatok a 10. századi magyarság fegyveres sírjainak értékeléséhez SZTE BTK Régészeti Tanszék, Szeged [email protected] SZTE TTIK Embertani Tanszék, szeged [email protected] A rendelkezésre álló források egyöntetűen tanúskodnak arról, hogy a 10. századi magyar társadalom fontos, jelentős részét alkotta a katonáskodó réteg. Az egyes temetők elemzésének egyik sarkalatos pontja a fegyveres sírok megítélése: a fegyvermellékletes és fegyvermelléklet nélküli sírok számából, arányából levont következtetések könnyen tévútra csalhatják a kutatást. A probléma alapja a 10. századi anyag jellege, azaz, hogy a Kárpát-medence területén túlnyomó többségben sírleletek állnak rendelkezésünkre, viszont egy olyan funkcionális tárgycsoport esetében, mint a fegyverek, nem lehetséges tudományos igényeknek megfelelő álláspontot kialakítani a használatról kizárólag sírleletekre támaszkodva. A fegyvermelléklet megléte, vagy éppen hiánya nem feltétlenül a sírban nyugvó egykori életéről tanúskodik, hanem a temetést végző család túlvilágról alkotott elképzelését, esetlegesen gazdasági helyzetét tükrözheti. A német és az angolszász kutatásban régebb óta központi probléma a sírokból előkerült leletek reprezentációs értéke. Esetünkben ez annyit tesz, hogy egy fegyverek, vagy éppen maradandó mellékletek nélkül eltemetett egyén életében ugyanúgy tartozhatott a katonáskodó réteghez. Ezt megfordítva pedig egy fegyverekkel eltemetett egyén lehet, hogy évekkel, vagy akár évtizedekkel a halála előtt felhagyott a katonai tevékenységgel. Ugyanakkor mind az írott adatok, mind a régészeti leletek az íjászat domináns szerepére mutatnak rá. Ez a körülmény lehetőséget ad arra, hogy vizsgálati módszereink palettáját kiszélesítsük és bevonjuk az antropológiai adatokat is. Az íjászat egy sokszor ismétlődő, fő vonásaiban ugyanolyan terhelésnek teszi ki a szervezetet, ami az emberi testben egy válaszreakciót indít el. Ennek köszönhetően lehetőségünk van az aktivitás okozta stresszből fakadó elváltozások vizsgálatára az emberi csontokon. Az íjászat anatómiájának és az eddigi nemzetközi szakirodalom ismeretében vizsgálat alá vontuk a Hajdú-Bihar megyében található SárrétudvariHízóföldek 10. századi temetőjét, melyet M. Nepper Ibolya tárt fel és közölt le. A temetőben található 58 fegyvermellékletes sír önmagában is jó statisztikai alapot nyújt, hiszen minden korcsoport képviselteti magát az Infans-tól a Senilisig. Makroszkópos megfigyeléseken alapuló vizsgálatainkba azonban nem csak a fegyveres sírok körét, hanem a fegyvermellékletet nem tartalmazó felnőtt férfi sírokat is belevettük azt figyelve, hogy milyen eltérések, illetve egyezések fedezhetőek fel közöttük. Ennek megfelelően összesen 97 sír felső végtagjait és azok függesztő övét analizáltuk, azaz a lapockákat, a kulcscsontokat, a felkarcsontokat, az orsó és a singcsontokat. A fizikai terhelés az érintett izmok tapadási pontjainál hipertrófiát eredményez, csonttani elváltozások azaz Enthesopathiák alakulhatnak ki. Vizsgálatuk fókuszában tehát azoknak az izmoknak a tapadási és eredési pontjai álltak, melyek fontos szerepet játszottak az íjászat folyamatában. Így többek között a nagy mellizom, széles hátizom, nagy görgetegizom, deltaizom, kétfejű karizom, karizom. Ezeken túl rögzítettük az egyéb, felső végtagon megjelenő patológiás elváltozásokat is.

Jegyzet

54

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

55


Vizsgálataink eredményeként elmondhatjuk, hogy az antropológiai adatok a fegyvermellékletes sírok esetében megerősítik, míg a fegyvermelléklet nélküli férfisírok esetében kiegészítik a régészeti adatokat. 09.20–09.40 Tóth Zoltán: Árpád-kori templom- és temetőrészlet Abasár határában Dobó István Vármúzeum, Eger [email protected] Abasáron az ideiglenes vízvezetéket kiváltó, Mátrafüred és Abasár között fekvő végleges ivóvízvezeték kiépítésekor 52 m hosszúságú szakaszon a község egyik kora Árpád kori temploma és templom körüli temetője került elő. A Heves megyei település külterületén, a Peterma részen, Szabó János Győző 1979-es ásatása alapján már részben ismertek voltak az egykori Szent Petronilla kápolna előzményei. A lelőhely környezetében komoly mezőgazdasági tereprendezési munkákat végeztek az 1960-as években. Ezek során a Szent Petronilla kápolna még álló falait ledöntötték, a szentély környékén a domboldalt levágták, valamint egyes részekről kb. 80–100 cm földet is elhordtak. A temetkezéseket a mai felszíntől átlagosan 130 cm mélyen találhatók meg. Azonban a tereprendezés után sírok egy része közvetlenül a felszín alól, 20–30 cm-ről került elő. A kápolnáról Szabó János Győző az 1979-es ásatása után megállapította, hogy középkori, azon belül is Árpád-kori eredetű épület volt. Az első periódusú templomot a 11. század első felében építhették fel. Ezt az épületet a 12–13. században meghosszabbították, ennek a maradványai kerültek elő az idei ásatási munkák során. Az ásatás befejezésével 63 sírt dokumentáltunk, valamint jelentős mennyiségű szórvány csontanyagot gyűjtöttünk össze a sírok tisztításakor és kibontásakor. Ezek alapján feltételezhetően közel 100 ember maradványait találhattuk meg. A sírok leletanyaga az Árpád-kori köznépi temetők régészeti hagyatékát tükrözi. A leletanyagok között megtalálhatók az ezüst és bronz S-végű karikaékszerek, gyűrű, vascsatok, valamint egy–egy Salamon és Könyves Kálmán király által veretett érem is. 09.40–10.00

Gallina Zsolt – Gulyás Gyöngyi: Keleti nomád lósír Csanádpalotáról Ásatárs Kft. Kecskemét [email protected] Ásatárs Kft., Kecskemét [email protected] A lósír 2013 októberében került elő Csanádpalota határában, a II. számú homokbányában végzett munkálatok során. A lelőhely egy, a környezetéből markánsan kiemelkedő, ÉK-DNy-i irányú, homokból álló dombvonulaton terül el. A két legmagasabb pontján egy-egy halom emelkedik, amelyek között DNyon helyezkedik el a Dávid-halom. A területen több korszakba tartozó jelenséget tártunk fel, köztük a 358. számú kun lósírt. Az ÉNy-DK-i tájolásban eltemetett lóváz a lelőhely középső részén, a 280. számú Árpád-kori árok Ny-i ágára (SNR 365) ráásott gödörben feküdt. A gödör alakja szabálytalan ovális, alja teknőszerű, a lókoponya és a far alatt jóval magasabb volt. A magasan levő lókoponya felső részét a gépi humuszolás során elnyeste a kotró, csak az alsó állkapocs és a fogazat részei maradtak meg in situ. A teljes lócsontváz hason,

Jegyzet

56

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

57


enyhén jobb oldalra dőlve, alá rogyasztott lábakkal feküdt anatómiai rendben, csak nyakcsigolyái mozdultak el. A lóváz mellől a következő leletek kerültek elő. Deformálódott, aranyozott ezüst, domborított díszítésű díszlemez két töredéke. 1 db aranyozott ezüst, préselt kettős félhold alakú veret. 3 db aranyozott ezüst, préselt, négyszögletes alakú, szélein lekerekített, azok között kihegyesedő, karéjos-csúcsos veret és további egy példány töredéke. 1 db aranyozott ezüst, préselt háromkaréjos veret, illetve további egy példány töredéke. Középső nyélállású, egyélű, egyenes hátú vaskés. Aranyozott ezüstlemezből hajlított, kerek alakú karika. A váz jobb és bal oldalán egy-egy vaskengyel talpalójával lefelé . Említésre érdemes, hogy a lovat egy tatárjáráskor elpusztult település árkába temették. A környéken dúló harcokról Rogerius is megemlékezik (Pereg, Csanád). A tatárjárás eseményeit két gödörhulla (egyiknél IV. Béla pénzei) és egy vastárgylelet (sarló, lóvakaró, pallos) is megvilágítja. A ló eltemetése tehát a mongol hadjárat során is megtörténhetett. Gazdája a támadó seregekhez tartozott, mongol vagy kun-kipcsak egyaránt lehetett. A csanádpalotai homokbányában feltárt lósírt ugyanakkor a kunok régészeti emlékeivel foglalkozó kutatás egyedülálló leleteként is értelmezhetjük. Ez idáig magányosan – lovas nélküli – lótemetkezés nem került elő hazánk területén. A lelet együttes sok hasonlóságot mutat a bánkúti temetkezéssel, mindamellett, hogy földrajzilag sem esnek egymástól távol. Mindkét esetben a lovakat ÉNy–DK-i irányba fektetve temették el, továbbá mindkét sírból egymáshoz nagyon hasonló kengyelpár és vaskés került felszínre. A csanádpalotai leletanyag kronológiai meghatározásában fontos szereppel bír a bánkúti lelet 1246 és 1282 közé történő keltezése. Fodor István 1972-ben írt tanulmányában úgy gondolta, hogy a hód-tavi csatában levert és tömegestül menekülő kunok egyik előkelőségének a sírja került elő Bánkútón, amelyet a csanádpalotai lelet kapcsán is felmerülhet magyarázatként. Itt azonban nem egy előkelő személy, hanem annak kedvenc lova hullott el. A lovat nagy odafigyeléssel, lószerszámzattal (kengyellel és talán zablával) temették el. Valószínűleg a ló gödörbe helyezése után annak gazdája aranyozott ezüst veretekkel kivarrt fátylas fejfedőjét vagy pártáját ráfektette az állatra. 10.00–10.20

Török Béla: Csanádpalota II. homokbánya lelőhelyen talált vas és nemesfém tárgyak anyagvizsgálata és készítés-technológiai jellemzői Miskolci Egyetem, Metallurgiai és Öntészeti Intézet, Miskolc-Egyetemváros [email protected] A csanádpalotai kun lósír-lelőhelyről származó leletek közül három nemesfémből készült veret, illetve egy karika, valamint egy-egy vasból készült kés és kengyel, illetve szintén a lelőhelyről előkerült korabeli kard elektronmikroszkópos (SEM‑EDS) archeometriai vizsgálatát végezték el a Miskolci Egyetem Archeometallurgiai Munkacsoportjának tagjai. Meghatározásra került a nemesfémből készült tárgyak alapanyagának és bevonatának összetételén kívül, a mikroszerkezet által feltételezhető készítési technológia, amely öntés helyett inkább hidegalakításra utal. A vastárgyak esetében az egyes szövetelemek aránya, szemcsemérete, alakja, elhelyezkedése szintén alapvető információkat nyújtott a készítési technológiát illetően.

Jegyzet

58

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

59


Mind a vaskés, mind a kengyel, de a kard is egy darabból kovácsolt, viszonylag egyszerű technikával készült munka, viszont a kard esetében említésre méltó – nem szándékosan belekerült, de az anyag szilárdsági-mechanikai tulajdonságát befolyásoló – ötvözőtartalom (Cr, Mn) is detektálható volt. A vastárgyak esetében zárványvizsgálatra is sor került. A zárványokban felvett elemspektrumok összetételei eltérő szilikát-, foszfor- és vasoxid-tartalmuk alapján tárgyanként különböző típusú zárványokról árulkodnak. 10.20–10.40 Strohmayer Ádám: A nagyszentmiklósi 20-as edényről cizellőr szemmel Kaposvár [email protected] A nagyszentmiklósi kincs a népvándorláskor legnagyobb érdeklődést kiváltó leletei közé tartozik kutatók, ötvösök és laikusok körében egyaránt. Ez nem is véletlen, hiszen számos darabját rendkívül kiforrott művészi tervezőmunka és kiemelkedően magas szintű ötvöstechnikai kivitelezés jellemzi. Sajnos a kincset csak könyvekből ismerem, illetve a galvanoplasztikai eljárással készült másolatait volt lehetőségem személyesen megtekinteni. Előadásomban az érdeklődő ötvös, egészen pontosan cizellőr szemszögéből vizsgálom a kincs 20. számú csészéjének díszítését, melynek (réz) másolatán hónapok óta dolgozom. E munka során végzett számos készítés-technikai kísérletnek köszönhetően hozzávetőleges képet kaphattam arról, hogy mennyi és milyen mintázó felületű poncolóval dolgozhatott az egykori ötvösmester, s milyen szakmai fogásokat alkalmazhatott. Előadásomban lépésről-lépésre mutatom be a csésze cizellálásának főbb munkafolyamatait és az azokhoz szükséges szerszámokat, összevetve a korábbi szakirodalmakban közölt készítés-technikai hipotézisekkel. 11.00–11.20 Véninger Péter: Hogyan égethettek fehérre kerámiákat az Árpád-korban? (1.) Budapest [email protected] Ha fehér színű kerámiákat szeretnénk készíteni, akkor fehérre égő agyagot kell beszerzünk. De 2002 óta tudjuk, hogy van erre létezik másik lehetőség is; valamilyen módon lehetséges (egyébként nem fehérre égő agyagot) fehérre égetni. Ez a technológia régészetileg igazolt, és az Árpád-kortól létezett, de ma ismeretlen a fazekasság körében. Geológiai vizsgálatok igazolták a régészeti megfigyeléseket: a fehér kerámiák három csoportra oszthatóak, ebből egy fehér agyagból készült edényeket tartalmaz, és kettő valamiféle égetési eljárás eredménye. A kerámiák vizsgálatánál használt anyagvizsgálatokkal pillanatnyilag nem tudhatunk meg az égetés módjáról többet, ezért technológiai kísérleteket végeztem. Ezek során megpróbáltam megpróbáltam megtudni részleteket arról, hogy milyen lehetséges módjai vannak a fazekasagyagok fehérre égetésének. A vizsgálat célja a későbbi kísérleti égetések előkészítése. A fehér kerámiák égetésének vizsgálatára során ki kellett fejleszteni egy új módszert. Ennek értelmezéséhez fel kellett használni néhány olyan jelenséget, amelyet tudomásom szerint sem a régészeti sem a kerámia ipar szakirodalma nem említ.

Jegyzet

60

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

61


A kapott eredmények viszonylag egyszerűen reprodukálhatóak és a fehér kerámia leletek ilyen módon bárki által vizsgálhatóak. A kerámiák fehérre égetésének lehetősége felveti azt a kérdést, hogy vajon tudatos technológiáról van-e szó, hamisításról, vagy esetleg valamiféle olyan technológiai sajátosságról, amelynél ,,magától” fehérre égnek a kerámiák. Ezekre a választ részben régészeknek kell majd megadni. De ami technológiai oldalról elmondható, azokról az előadás folytatásában, a Fiatal Középkoros Régészek 6. konferenciáján fogok beszélni. 11.20–11.40

Kápolnás Olivér: Találkozási pontok a mongol pusztán Budapest [email protected] A mai Mongólia területén több olyan hely ismert, ahol egymás mellett találhatóak különböző korokból származó feliratok, sziklarajzok. A mongol kor előttiek értelmezése kérdéses, azonban a nagy mongol birodalom idejétől, azaz a 13. századtól kezdve egyértelmű: vannak uralkodókhoz köthető és vannak a buddhista valláshoz kapcsolódó feliratok, illetve rajzok (az „itt jártam” típusú grafitik csak a 20. században jelennek meg). Ezekkel a helyekkel kapcsolatban két kérdés merül fel: (1) Milyen szerepet tölthettek be ezek a helyek az adott társadalomban? Feltételezhetően egyfajta, mindenki által ismert találkozási pontok voltak. Írott forrásokból tudható, hogy voltak bizonyos állandó, kiemelt helyszínek, ahol egyegy nemzetség, törzs gyűlést tartott. (2) Vajon ezek a helyek bizonyítékul szolgálnak-e a kulturális folytonosságra vagy sem, azaz egy-egy ilyen kiemelt hely nemzedékről nemzedékre öröklődött volna, vagy minden korszakban újra és újra pont ugyanazokat a helyszíneket választották volna ki maguknak az ott élő nemzetségek, törzsek? (Tágabb értelemben feltéve a kérdést: az egymást felváltó belső-ázsiai birodalmak megtartották-e a régi helyszíneket vagy újakat választottak-e.) Az előadás bár nem érint régészeti problémát, de a széles eurázsiai füves puszta keleti fele távoli analógiául szolgálhat a steppe nyugati végén élt nomád népek kultúrájához.

11.40–12.00

Négyesi Lajos: A mohácsi csata tömegsírjai, avagy egy félbehagyott kutatás története Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest [email protected] A csaták régészeti nyomait keresve, joggal gondolhatnánk, hogy az elesettek tömegsírjainak megtalálására van a legnagyobb esélyünk. Ezzel szemben, a valóság az, hogy Európában csak három középkori csatatéren sikerült véletlenül rábukkanni tömegsírokra. 1905–30 között, a svédországi Wisby-ben, Bengt Thordeman rendkívüli alapossággal tárt fel három tömegsírt, melyekben az 1361-es csata áldozatai pihentek, 1996-ban pedig Towton közelében került elő az 1461-es csata 38 elesettjét tartalmazó sír. A harmadik nevezetes lelet hazánkhoz kötődik. 1960-ban Papp László régész a mohácsi csata két tömegsírját ásta ki, majd az emlékpark építése idején 1975–76‑ban

Jegyzet

62

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

63


további három sir került elő, melyek kibontását Maráz Borbála irányította. Mindkét alkalommal antropológus is tartózkodott a helyszínen. Az első két sír emberi maradványait Bartucz Lajos professzor, a később előkerülteket pedig Zofmann Zsuzsanna vizsgálta volna, ha erre sor kerül. Azonban a sírok feltárására nem került sor, mivel „kegyeleti okból” mind az ötöt visszatemették. A csata közelgő 500. évfordulója kapcsán, ideje lenne elvégezni a vizsgálatokat és folytatni a terület átvizsgálását, mivel nem zárható ki, hogy további sírok is előkerülhetnek az emlékpark területén. Előadásomban bemutatom a tömegsírok megtalálásának és az emlékpark kialakításának történetét és ehhez kapcsolódóan rámutatok a kutatás további lehetőségeire. 12.00–12.20

Bácsatyai Dániel: Ecclesia, quae est in Vngarorum gente constructa. A 10. századi reichenaui hagiográfia és a magyarok PPKE BTK Történettudományi Doktori Iskola, Piliscsaba [email protected] A nyugati történetírásban rendre vaskornak bélyegzett 10. század Európa műveltségében világítótoronyként emelkednek a nagy svábföldi monostorok, köztük is leginkább Reichenau és Sankt Gallen – nem véletlen tehát, hogy a magyarságra vonatkozó híradások jelentős része ezekben a szellemi körökben keletkezett. Nem csak az évkönyv-, hanem a hagiográfiai irodalom is figyelemreméltó híreket őrzött meg, noha itt – irodalmi műfajról, a biográfia, a történetírás és a legendatoposzok sajátos szövetéről lévén szó – igen óvatosnak kell lennünk az értékeléskor. A reichenaui Translatio sancti Marci, amely a svábföldi monostor Velencével rivalizáló Szent Márk-kultusza védelmében íródott a 930-as években, két ízben utal a magyarokra. Az első jól ismert: Szent Márk egy zarándok látomásában megjósolja a monostor környékének közelgő dúlását (926). A másik azonban – az MGH és az utóbbiból merítő Catalogus Fontium közlésének kivonatossága miatt – nem ismert a hazai tudományban. A kérdéses fejezet főszereplője ismét egy zarándok, aki gyógyulást keresve meglátogatja Európa híres zarándokhelyeit Santiagótól Jeruzsálemig, ahol sorra csodák történnek vele. E célpontok egyike egy bizonyos ecclesia, quae est in Vngarorum gente constructa. Előadásomban – a forrás bemutatásán túl – arra keresem a választ, hogy hol lehetett ez a bizonyos magyar fennhatóság alá került zarándokhely.

12.20–12.40

B. Szabó János – Sudár Balázs: Vgec-ügyek. Egy elfelejtett magyar ősapa Budapesti Történeti Múzeum, Budapest [email protected] MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport, Budapest [email protected] Az első magyar nagyfejedelem, Álmos körül az elmúlt évtizedekben ismét megpezsdült a kutatás. Első magyar nagyfejedelmi mivoltáért Szabados György újított pört, s a Turul-monda szereplői is újra a kutatók érdeklődésének homlokterébe kerültek: Szentmártoni Szabó Géza merész új ötlete továbbgondolásra sarkallt nyelvészt, mondakutatót és történészt egyaránt. Egy feltűnő közös vonása azért akad ezeknek az írásoknak: egyikük szerzője sem tér

Jegyzet

64

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

65


ki különösképpen Álmos hús-vér atyjára, Ugekre, aki „Mágóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szkítiának”. Róla úgy általában is elmondható, hogy a Turul-monda kutatásának „mostohagyereke”, amióta Pais Dezső 1926-os könyvében megfogalmazta azt az ötletét, hogy nevét a szent jelentésű magyar igy/ egy szóból kell eredeztetni. A magyar kutatás számára az ilyeténképpen létrejött „Mitikus Szent Ős” képzete tulajdonképpen vizsgálhatatlanná tette egy esetleges történeti Ugek személyét. Györffy György 1948-ban ugyan megpróbálkozott azzal, hogy bevonjon az Ugek név körüli vizsgálódások körébe egy, a honfoglaláskor előtt esetlegesen átvett régi török ügä méltóságjelölő köznevet is, de az ötlet a későbbiekben nem került kibontásra, a kutatás pedig nem méltatta figyelemre. Benkő Loránd nemrégiben teljesen valószínűtlenként jellemezte a névnek a török öge, üge ’bölcs’ szóból való magyarázatát. Annál is meglepőbb a magyar tudomány tartós ’elkanyarodása’ egy történeti Ugek vizsgálatának lehetőségétől, mivel azokban a Róheim Géza munkássága óta a hazai kutatásban is jól ismer mondákban, melyek Kürosz és Oszmán csodás előjelekkel jelzett születését beszélik el, s amelyek a Turul-monda legközelebbi párhuzamainak tűnnek, az apák nagyon is valóságos, hús-vér figuraként jelennek meg, akik – pl. mint Kürosz méd nagyapja, Asztügaész/Istuviga és Ertogrul – akár konkrétan beazonosítható valós történeti alakok is lehetnek. Mindezek után feltehetjük a kérdést: az eleddig meg nem nevezett tényleges kizáró okok híján, nem lehet-e Ugek esetében is egy hiteles történeti karaktert feltételezni a háttérben? 14.00–14.50 Mesterkurzus Olekszij V. Komar: Új tendenciák Délkelet-Európa 6–9. századi nomád népeinek régészeti kutatásában Ukrán Tudományos Akadémia Régészeti Intézete, Kijev [email protected] A kelet-európai nomád népek kutatása a szovjet történeti kutatás általános történelemszemléletének következményeként néhány fontos, axiomatikus megállapítást örökölt a szovjet időszakból: 1. Autohtonizmus. A konkrét történeti események körülményeitől függetlenül a vándorlások folyamatai soha nem jártak a korábban ott lakó teljes népesség kiszorításával. Ez alapján a régészeti kultúrák egymásba történő, megszakítás nélküli átfejlődése, illetve tükröződése vizsgálható. 2. A nomád közösségek polietnikussága feltétlenül magában hordozza a multikulturalitást. 3. A történeti korokban a vezető termelő erő mindig a letelepedett népesség volt, mely az adott korszak és térség generális régészeti markereit mindig és döntően meghatározta. Továbbá, hogy a nomádok mindig ebből kölcsönöztek és erre rá is voltak szorulva. 4. A nomád népek egy új terület elfoglalását és az azon történő masszív megtelepedést követően kivétel nélkül a letelepedés útjára léptek: előbb szállásokat, majd ideiglenes telepeket, végül pedig városokat létrehozva. Ezekre alapozódott korábban a szovjet időszak valamennyi vezető kora középkori régészének és történészének munkája (M. I. Artamonov, I. I. Ljapuskin, N. Ja. Merpert, Sz. A. Pletnyova, A. V. Gadlo, I. A. Baranov, stb.).

Jegyzet

66

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

67


A Fekete-tenger északi partja menti füves sztyeppéken lakó nomád népek történetében a hun egység 5. századi felbomlásakor feltűnt bolgárok alapvető szerepet játszottak abban, hogy az itt élő népességek a letelepedés irányába mozdultak el. Érdekes, hogy a bolgárokat előbb a szarmaták leszármazottaiként, majd a hun egység történeti, etnikai maradványaként értékelték. A bolgárok a 7. század közepére, Kuvrat idejében az avar fennhatóság lerázásával megteremtették a korai államisághoz szükséges egységet, Magna Bulgariat. A Kazár Kaganátussal foglalkozó régészeti munkákban a bolgárok és az alánok a szaltovói kultúra letelepült népességének többségét alkották a 8–10. században. Mindeközben csekély szerep jutott maguknak a kazároknak a Kaganátusban, pusztán a „parazita vezető réteg” személyében. Ennek analógiájaként említhető, hogy Délkelet-Európa avar és türk megszállásának sem tulajdonított nagy jelentőséget a kutatás. A régészeti összkép problémái között azonban sokáig nem csak a kazárok 8–10. századi emlékeinek hiányát említhetjük, hanem pl. azt is, hogy az 1980-as évekig a magyarok elődei 9. századi vándorlásának semmilyen régészeti emlékét nem ismertük. Ezen túlmenően nem voltak megbízhatóan elkülönítve az 5. század 2. felére–6. század 1. felére tehető nomád régészeti emlékek. A 6. század 2. felére és a 7. század 1. felére keltezhető lelethorizontokat pusztán néhány magányos sír képviselte, míg a 7. század közepétől a 8. század elejéig keltezett, még M. I. Artamonov által elkülönített „Perescsepino-kultúrát” különböző kutatók egyaránt kötötték a kazárokhoz, bolgárokhoz, illetve türkökhöz. Magna Bulgaria régészeti alapjainak hiánya vezetett ahhoz, hogy alternatív megoldásként a bolgárok régészeti emlékeit a ligetes sztyeppe penkovka-, és volincevói-kultúrájának, a Pasztirszkoje gorogyiscse, illetve az ujjas fibulákkal jellemezhető kincsleletek népességének hagyatékával hozták összefüggésbe, noha azokat a régészek és a szlavisták egyértelműen a korai szlávokhoz kötötték. Az 1980-as években különítették el az ún. heraldikus stílusú övekkel (hazai terminológiával Martinovka-típus) jellemezhető Szivasovka-lelethorizontot, amelyet – A. K. Ambroz kronológiai rendszere ellenére – R. Sz. Orlov és Somogyi Péter is a Perescsepino-horizontnál korábbra keltezett. Magát a perescsepinói leletegyüttest J. Werner 650 környékére datálta és Magana Bulgaria fejedelmének, Kuvrat temetkezésének határozta meg. Ezzel a keltezéssel kapcsolatban komoly kételyek merültek fel több esetben az A. I. Ajbabin által a Krímből közzétett, zárt leletegyütteseken alapuló kronológiai rendszer alapján. Ennek ellenére Werner hipotézise nagy népszerűségre tett szert a bolgár történelemmel foglakozó régészek és történészek körében. A perescsepinoi leletkör bolgárokhoz kapcsolása hozzájárult ahhoz, hogy az 1980-as évek 1. felében A. I. Szemjonov a 8. századi bizánci pénzekkel keltezett Szokolovszkaja Balka nomád leletkörét a kazárokkal azonosítsa. Még szintén az 1980-as években történt, hogy a szubotyici, a manvelovkai, majd később a korobcsinói részben elpusztított, részben pedig feltárt temetkezések kapcsán főbb vonalaiban sikerült felismerni és kimutatni a magyarok elődeihez köthető 9–10. századi sztyeppei temetkezéseket is. A fent felsorolt kutatástörténeti irányok az 1990-es években aktívan fejlődtek Sz. A. Pletnyova, Bálint Csanád, Raso Rasev, Z. A. Lvova, I. O. Gavrituhin, A. V. Bogacsov, O. M. Prihodnyjuk és más kutatók által. Az elmúlt 15 évben a délkelet-európai nomádok régészeti emlékeinek kutatási tendenciái az aprólékos kronológia körüli aktív vitákban csúcsosodtak ki. A polietnikus népességhez köthető leletanyagok mikroelemzései kapcsán a fázisról

Jegyzet

68

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

69


fázisra történő beosztás jellemző. Továbbá folyamatos eltávolodás figyelhető meg a kutatásban az etnikai nomenklatúrától és attribúcióktól a semlegesebb régészeti lelethorizontok elnevezései felé. Történeti kitekintésben előtérbe kerültek a sztyeppén végbement migrációs folyamatok, egyre nagyobb figyelem fordul a nomádok által létrehozott államalakulatok felé (Türk és Kazár Kaganátus). A történeti kutatásban megfigyelhető másik fontos új elem a természetföldrajziklimatikus változások vizsgálata és az eredmények aktív felhasználása a történeti folyamatok értelmezésében és értékelésében. Előadásomban először ez utóbbiakat, tehát a klimatikus változásoknak a nomád népek történelmére gyakorolt hatásainak kutatásában elért új eredményeket mutatom be, elsősorban a 6–7. század arid periódus és a kisszámú, a korszakhoz köthető nomád emlékek vonatkozásában, mely a szkíta, a szarmata és az Aranyhorda időszakhoz hasonlatos. Ezt követően az 5. század végétől a 6. század 1. feléig keltezhető Lihacsovka-típusú leletkört mutatom be (Lihacsovka, Novo-Podkrjazs, Sztaraja Szarata, Abganerovo), melyekre a hun, illetve késő hun periódussal ellentétben a kurgánba vagy kurgán alá történő északi tájolású temetkezések jellemzőek, melyekből hiányzik a lócsont, illetve a lószerszám, továbbá a fegyvermellékletek is. A jellemző ékszereken, főleg fülbevalókon mutatkozó jellegzetességek azt mutatják, hogy ez a nomád népesség az Aral-tó vidékéről, illetve a Dél-Urál területéről ered. A Volga-vidéken maradt rokon népességük hagyatéka a Sipovo-típusú leletkör. A korszak harmadik nagy nomád leletköre jóval északabbra, a mai Voronyezs környékén figyelhető meg (Osztraja Luka, Zsivotyino, Kszizovo), és amely az írott forrásokban szereplő akacirokkal kapcsolható össze. A. M. Oblomszkij kutatásai alapján itt egy az erdős sztyeppi vidéken élő nomád zárványközösségről van szó. A 6. század 2. felétől a 7. század kezdetéig a következő lelethorizont a Szuhanovotípusú leletkör, mely a Fekete-tenger előterében az utigurokkal, míg az Alsó-Volga mentén az ogurokkal hozható kapcsolatba. A leletanyag főként bronzkori és szkíta kori kurgánokba beásott, északi tájolású sírokból kerül elő, mely rokon a lihacsovkai leletkörrel. Ugyanakkor a temetkezési szokásokban a padmalyos és padkás sírok, illetve a koporsók használata a jellemző, valamint a koponyatorzítás szokása. A szuhanovói leletkörre a bizánci csatok széles körű használata a jellemző, elsősorban a szučidava típusé. Ez elsősorban az Al-Duna menti bizánci szövetséges-föderáti viszonnyal hozható összefüggésbe. A Morszkoj Csulek lelőhelyen feltárt leletek egyértelmű belső-ázsiai kapcsolatokra utalnak, bennük az új, türk divat tükröződik. A 7. század 2. felétől a 8. század elejéig keltezhető a Perescsepino-kultúra, melyet főként rituális, szakrális leletegyüttesek és lelőhelyek jellemeznek. Malaja Perescsepino, Voznyeszenka, Kelegej, Novyh Szanzsar, Makuhovka, Limarevka, Pavlovka leletegyütteseit olyan kővel kirakott emlékhelyek maradványaiként értelmezhetjük, amelyeket a Türk Kaganátusban az Asina dinasztia szokásai esetében mutattak ki. A leletegyüttesekben bizánci, szasszanida és türk-szogd eredetű tárgyakat figyelhetünk meg, mely utóbbiak világosan összefüggésbe hozhatók a kazárok türk eredetével. A polietnikus Kazár Kaganátus legfontosabb régészeti műveltsége a 8–9. században kibontakozó szaltovoi történeti-régészeti egység, mely a Krímtől a Szeverszkij Donyecig lokális variánsok sorát foglalja magába. Ezek közé tartozik a Szokolovszkaja Balka horizont, és a Novinki, valamint Ureny-típusú, szinte

Jegyzet

70

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

71


kivétel nélkül kurgántemetkezéshez tartozó leletek a Volga-vidéken, melyek a korai szaltovói időhorizontba tartoznak. A kazár régészeti probléma azonban a szaltovói történeti-régészeti egységen belül a Szokolovszkaja Balka horizont elkülönítésével még máig nem megoldott, tekintve, hogy ennek legkésőbbi temetkezései egyelőre nem keltezhetőek a 8–9. század fordulójánál későbbre. Vagyis a 9–10. századi kazár régészeti emlékek továbbra sem állnak rendelkezésünkre. A magyarok elődeinek a Volga és a Dél-Urál–Káma menti feltételezett régészeti hagyatéka elsősorban olyan kurgán nélküli temetkezésekhez köthető, mint a tankejevkai és a Bolsie Tigani temető. A halotti maszkokkal, jellegzetes díszítésű aranyozott ezüst veretekkel felszerelt övekkel és lószerszámokkal jellemezhető dél-uráli leletanyagot az 1980-as években sikerült kimutatni először megbízhatóan Ukrajnában a Dnyeper folyó mentén, és amelyet az első temető nyomán manapság szubotyici-lelethorizontnak nevezünk. Az elmúlt években az ebbe a körbe sorolható lelőhelyek száma ugrásszerűen megnőtt. A horizontra a kurgán alatti és kurgán nélkül, nyugati tájolású sírok a jellemzőek, időrendjük a 9. század 2. fele. A lábnál elhelyezett részleges lovastemetkezések, a sírokban előforduló halotti maszkok és ezüstcsészék, illetve a jellegzetes övdíszek a szaltovói történetirégészeti egységgel időben párhuzamosak. Ugyanakkor volgai, dél-uráli közvetlen eredetük (kusnarenkovói és karajakupovói kultúra) továbbra is egyértelmű, mely az utóbbi évek kutatásai alapján az Urálon túl is kimutatható. A szubotyici-horizont (Manvelovka, Dmitrovka, Tverdohleby, Szubotcy, Korobcsinó, stb.) régészetileg közvetlen kapcsolatban áll a Kárpát-medence 10. századi, ún. honfoglalás kori hagyatékával is. 15.00–15.50 Mesterkurzus Natalja V. Hamajko (Kijev) Ukrán Tudományos Akadémia Régészeti Intézete, Kijev [email protected] A szovjet időszak kutatásában a Rusz 9–10. századi régészete igen szorosan összefonódott a Rusz állam eredetéről vallott véleményekkel. A két fő elmélet közül a normann-teória a Rurik dinasztia skandináv eredetét, az „antinormann” pedig a Rusz állam szláv eredetét hangsúlyozta. A II. Világháború után az utóbbi került állami szintre, így a régészek a leletekkel kapcsolatban igyekeztek kerülni a skandináv eredet megjelölést, helyette a semleges „druzsina kultúra”, vagy a „nemzetközi divatstílus” megnevezéseket használták. Ez egyébként a Déli Rusz területén egyértelműen helytálló volt, hiszen mind skandináv, mind sztyeppei elemek egyaránt megfigyelhetőek a temetkezésekben. A Szovjetunió szétesését követően a Rusz kutatásában ismét előtérbe került a régészet. Itt a Sztaraja Ladoga, Gnyozdovo, Sesztovcy lelőhelyekről származó anyagról van szó elsősorban, de feltűnt egyidejűleg kifejezetten a Déli Rusz anyagában feltűnő skandináv eredetű tárgyak kérdése is, melyet önálló katalógusokban mutattak be (F. A. Androscsuk, V. N. Zocenko). A szovjet időszak kutatásától eltérően még egy alapvető eltérés tapasztalható újabban a kutatásban. A Rusz állam kialakulását sokan ugyanis immár nem a szláv törzsek formálódásával szoros összefüggésben, hanem azzal párhuzamosan képzelik el, persze azzal kölcsönhatásban. A legfontosabb régészeti lelőhelyek (Kijev, Csernyigov, Iszkoreszteny, Perejaszlav, stb.) ásatásai és kutatásuk új lendületet vett.

Jegyzet

72

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

73


Kijev régészeti kutatása esetében 2005-től a híres Tizedes templomnál aktívan újraindult feltárásokat említhetjük. A város Podol nevű részén a 10–13. századig terjedően két teljes udvarház feltárását sikerült elvégezni 2007-től kezdődően, mely számos zárt leletegyüttesével jó kronológiai támpontot eredményezett. A Sztarokijevszkoje gorogyiscse 2007–2011 eredményei pedig alapvetően új színben tűntetik fel a korongolt kijevi kerámia eredetéről való eddigi ismereteinket. A lelőhely korai szláv (5–8. század) erődítésének időrendje ma már nem tartható, az leghamarabb a 9–10. század fordulóján épült. A 10. század közepén itt új jelentős erődépítészet figyelhető meg, mely feltehetően kapcsolatba hozható az írott forrásokból ismert Olga fejedelemasszony helyi központjával. A 968-as besenyő ostrom égési rétege jól megfigyelhető, mely után a település hanyatlásnak indult. Kijev 10. századi kőépítkezésével kapcsolatban ma nem állnak rendelkezésünkre meggyőző információk. A 9. század legvégén jellegzetes rusz druzsina temetkezések tűnnek fel Kijev területén, a kiemelkedéseken, míg a Zamkovoj hegy lábánál egy kereskedelmi negyed, a Podol alakul ki és indul virágzásnak. A Dnyeper folyó vízállása ebből a szempontból kiemelkedő fontosságú volt, mely valószínűleg megfelelt a mai 91,5 m tengerszint feletti magasságnak. Az elmúlt három évtized intenzív ásatásainak köszönhetően napjainkra Csernyigov a legjobban kutatott lelőhely a Rusz területén. A kerámialeletek alapján a szláv romni kultúrát a 9. század végétől a 11. század 1. harmadáig tartó ún. romni-Rusz periódus követi, melyben a kézzel formált romni szláv edények mellett a korongolt rusz kerámia is előfordul. Az eredendően romni kultúrás telepet a 10. század 2. felében kőfalakkal kezdték megerősíteni. A csernyigovi lelőhely legismertebb, legnépszerűbb része a kurgántemető, melyet a 10. század közepétől keltezhetünk. Később egyszerű aknasíros temető is létesült és a 11–13. században a korábbi kurgánok betöltésébe is gyakran temetkeztek másodlagosan. A csernyigovi temetkezésekkel kapcsolatban a romni kultúrához köthető kerámialeletek teljes hiánya említhető, mely alapján Csernyigov szeverjan törzsi központként való értelmezési lehetősége elesik. Ugyanakkor a várostól 16 km-re lévő Sesztovci skandináv kurgántemető a skandináv központ elméletét is cáfolja. Csernyigov tehát egy Rusz adminisztratív központ lehetett a 10. század Dnyeper balparti hatalmi rendszerében. A Sesztovci temető kutatásában 1998–2013 között új periódus valósult meg, melynek keretében két, eltérő magasságú folyóteraszon elhelyezkedő kurgántemetőt sikerült elkülöníteni. Az itt folyó régészeti feltárások a legnagyobb léptékűek az elmúlt évtizedek Rusz régészeti kutatásában Ukrajna területén. Az alsó terasz kurgánjait (I–III. csoport) a folyó áradása elönthette, ezért ebben a periódusban inkább csak időszakosan lakott kereskedelmi telepről beszélhetünk, míg a IV–VI. kurgáncsoport már jóval magasabban fekszik. Ez a lelőhely unikális jellegű, nem illeszkedik a térség egykori adminisztratív-közigazgatási rendszerébe. Sesztovci egy fegyveres kereskedő csoport által ellenőrzött kereskedelmi telep lehetett a Skandináviát Bizánccal összekötő kereskedelmi úton. 911-ben kereskedelmi szerződést is kötöttek Bizánccal. A fentieket mind a bizánci, mind a közvetlen skandináv eredetű tárgyak feltűnése alátámasztja. Az előadásban részletes bemutatásra kerülnek Vypolzov, Perejaszlav, Ovrucsk, Korosztyen lelőhelyek is. Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a Dnyeper középső folyása mentén megfigyelt 9. század végi–10. század eleji Rusz emlékek szétfeszíteni

Jegyzet

74

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

75


látszanak a korábbi Kijev-centrikus történeti fejlődési modellünket. A Dnyeper jobb parti területein masszív megtelepedésre a drevljánok elleni végső, megsemmisítő 945 946. évi háború után kerülhetett sor, mely a Kijevi Rusz kiteljesedéséhez vezetett. 16.00–16.10

MŐT zárszó:

Sudár Balázs

16.20–16.30

Elnöki értékelés, zárszó:

Tomka Péter

Jegyzet

76

HADAK ÚTJÁN XXIV.

POSZTERELŐADÁSOK Hegyi Anita1 – Molnár Erika1 – Bereczki Zsolt1 – Kolozsi Barbara2 – Marcsik Antónia1: Különböző koponyasérülések és rendellenességek differenciáldiagnózisa 1 SZTE TTIK Embertani Tanszék, Szeged 2 Déri Múzeum, Debrecen [email protected] A koponyán található sérülések sokfélék lehetnek. Okozhatja emberi beavatkozás (pl. trepanációk), vagy különböző betegségek. Ide tartoznak többek között a rákos megbetegedések, vagy a csontritkulás. Előfordulhat az is, hogy fejlődési rendellenesség következtében alakulnak ki, mint például a megnagyobbodott falcsonti nyílás vagy a koponyacsontok záródási zavara, ami miatt az agy és/vagy az agyhártyák kitüremkednek a koponyanyíláson. A sérülések differenciáldiagnosztikája adhat választ azokra a kérdésekre, hogy természetes vagy mesterséges úton alakultak-e ki, mi okozta a megjelenésüket, s hogy voltak-e valamilyen hatással az egyén életére nézve. A további jellemzőkkel a rendellenesség eredetének megállapítása után leszünk tisztában. Ilyenek például, hogy öröklődhetett-e, vagy az életkor előrehaladtával súlyosbodott-e. Az előadás célja néhány eset bemutatása, ahol a koponyákon különböző sérülések, fejlődési rendellenességek figyelhetők meg. A differenciáldiagnózisban összehasonlítjuk az előfordulás helyét, a sérülés alakját, méretét, illetve, hogy társult-e hozzá egyéb sérülés vagy fejlődési anomália. Mindezek ismerete útmutató lehet arra nézve, hogy melyek az egyedi megkülönböztető jellegzetességek egy adott koponyasérülés esetében. Szabó Orsolya: A csongrádi hunkori szarmata temető. Adatok feldolgozása és értelmezése Párducz Mihály leletközlései nyomán ELTE BTK Régészeti Intézet, Budapest [email protected] Párducz Mihály 1949–1950 között Csongrád-Kenderföldeken végzett ásatásainak 121 sírját 1959-ben közölte, majd 1960-ban a csongrádi laktanya építésekor 18 további sírt tárt fel, amelyet három évvel később adott közre. A különböző neveken publikált lelőhely egyazon temető két részlete, amelyeket mindezidáig nem értékeltek és elemeztek együttesen. A késő-szarmata periódus prehunkori és hunkori fázisára keltezhető sírok rávilágítanak a korszak zavaros, háborúkkal terhes időszakára, új – a feltárásig ismeretlen típusú – tárgyak fordulnak elő a soros temető sírjaiban. A lelőhely jól beleillik a korszak általánosan ismert köztemetőinek sorába. A tárgyak túlnyomó része helyi készítmény, de a római kereskedelem útján a Barbaricumba jutó árucikkek és keleti eredetű tárgyak, valamint ezek helyi utánzatai is megtalálhatóak. A két feltárás összesített eredményeinek elemzései során a lelőhely újbóli feldolgozása és anyagfelvétele nemcsak pontosítja a csongrádi temetőről való ismereteinket, hanem az újabb – csak szórványosan közölt – feltárásokkal együtt vizsgálva, lehetővé teszi a vizsgált periódusban a Barbaricum hitelesebb képének megrajzolását is. Jelen munkám alapja egy későbbi teljes körű feldolgozásnak. A lelőhely újbóli, részletes vizsgálata elengedhetetlen a Kárpát-medence prehukori és Attila-kori fázisának ismeretéhez.

Jegyzet

78

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

79

Poszterelőadások

Masek Zsófia: Kvád településrészlet a Barátság I. kőolajvezeték vonalában MNM NÖK, Budapest [email protected], [email protected] 2014 nyarán zajlott a Barátság I. kőolajvezeték kiváltó rekonstrukciója Pest és Nógrád megye területén. A rekonstrukció új nyomvonal kiásását jelentette közvetlenül a régi mellett, ezért Nógrád megyében az MNM NÖK (illetve Pest megyében a Ferenczy Múzeum) a teljes nyomvonalszakaszon régészeti megfigyelést ill. régészeti megfigyelés közben végzett bontómunkát látott el. A Nógrád megyei szakasz északi részén a beruházást semmilyen lelőhelydiagnosztikai vizsgálat nem előzte meg, így munkánk során számos új lelőhelyet találtunk. Ezek közé tartozik a Rétság–Király-haraszt nevet kapott új lelőhely is, amely egy római kori barbár településnek bizonyult. A lelőhely kiterjedése egyelőre ismeretlen, egy keskeny sávját azonban a Barátság I. vezeték korábbi nyomvonala bizonyosan elpusztította. A lelőhelyen 44 objektum 121 stratigráfiai egységét tártuk fel 2014. július 4–15. között. Ezek többsége római császárkori, kisebb részük ismeretlen korú. Egy kisebb dombhát déli oldalán egy közepesen intenzív település képe bontakozott ki különböző struktúrájú, félig földbe mélyített épületekkel és cölöpszerkezetes objektumok nyomaival. Az épületek közül egy olyan jellegzetes alaprajzi típusba tartozik, amely egyértelműen a kvád területek felé mutat. Ez nagyméretű, a falból kiugró oszlophelyekkel ellátott; meneteles bejárattal rendelkezik, a bejárat előtt ovális lemélyüléssel, közepén szabadtéri tüzelőhely enyhén átégett nyomával. Egy másik épület padlószintjén számos karólyukat dokumentáltunk (könnyűszerkezetek, talán szövőszék nyomai). Egy zónában különböző kialakítású, méhkas alakú és hengeres tárolóvermek sűrűsödtek. Egy kisebb, ovális munkagödörrel rendelkező kerek kemence szerkezete és a benne talált salak alapján talán műhely lehetett. A patakmeder szélén és az északi oldal egy széles átfolyásában, a fekete öntéstalajban másodlagos helyzetű, átégett házomladékokat találtunk, amelyekből nagy mennyiségű paticsot és kerámiát csomagoltunk el. A település leletanyagában a kézzel formált dísz- és házikerámia mellett kevés korongolt áru található. A kézzel formált áru változatosan díszített, egyedi és a szlovákiai ill. Ipoly-vidéki kvád kerámiára jellegzetesebb díszítésekkel. A korongolt áru kelta, római vagy szarmata formákat idéz. A meddőről is jelentős számú szórványanyagot gyűjtöttünk az erózió miatt, hiszen a humuszolás mélysége mindössze 20–45 cm között változik. A leletanyagból a római kerámia (2–3. századi festett sávos áru, reliefes terra sigillata-töredékek) mellett egy római üvegedény talptöredékét, valamint nagyméretű kúp alakú agyagnehezékeket érdemes kiemelni. A lelőhelyen továbbá fémkereső műszerrel két fibulát, egy fémrögöt (ezüst?), egy tükörtöredéket és egy 4. századi bronzérmet gyűjtöttünk. Csuthy András – Jelínek, Pavol – Pastirčák, Gerhard: Avar kori övveret lelet Gajarból (Gajary-Veľký piesok I) Duna Menti Múzeum, Komárom [email protected] 2013-tól folyik újabb lelőhelyek felkutatása az Erdőháti alföld (Nyugat-Szlovákia) déli és középső részén. A régió kivételesen jó feltélekkel rendelkezik a hozzáférhető szatelitfelvételeken látható növényzet felszíni elváltozásai alapján való potenciális lelőhelyek feltérképezéséhez és a helyszíni azonosításukhoz terepbejárás útján.

Jegyzet

80

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

81

Poszterelőadások

Ilyen módon sikerült megtalálni Veľký piesok I lelőhelyet a Morva egyik holtága mellett, Gajar község kataszterében. A terepbejárás során egy polikulturális lelőhelyet azonosítottak, melyet az őskorban, a vaskorban és a kora középkorban is használtak. Fémdetektor segítségével került elő egy ezüstözött bronzveret plasztikus állatábrázolással. Eddigi ismereteink szerint a veret egyedülálló darab, így az avar bronzművesség díszítőmotívumait bővítheti. Magyar Donát1 – Bognár Csaba2 – Kredics László3: Egyiptomi múmiák mikrobiológiai vizsgálata Országos Környezetegészségügyi Intézet, Budapest Magyar Honvédség, Egészségügyi Központ, Mobil Biológiai Laboratórium Komplexum, Budapest 3 Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar, Mikrobiológiai Tanszék, Szeged 1 2

A műtárgyvédelem egyik fontos feladata a múzeumi állományokat veszélyeztető mikroorganizmusok (baktériumok, aktinobaktériumok, gombák, algák és zuzmók) által okozott károsodás megelőzése illetve helyreállítása. A múmiák a különösen sérülékeny emléktípusok közé tartoznak. Az eredeti környezetükből kiemelt mumifikált testek állapotának sikeres megóvása elsősorban a szöveteket bontó baktériumok és gombák okozta fertőzések elhárításán múlik. Nem megfelelő tárolási körülmények következtében a múmiaszövetet számos mikroorganizmus támadhatja meg, mely ezáltal gyors bomlásnak indul. Anyag és módszer A mikrobiológiai vizsgálatokhoz a Szépművészeti Múzeumban őrzött négy egyiptomi múmia bőrének illetve textilbandázsának felszínéről vettünk törletmintát, illetve - mivel a levegőből már korai stádiumban kimutathatóak a rejtett fertőzésre utaló baktériumok és gombák - a fenti vizsgálatokat kiegészítettük aerobiológiai mintavétellel, mellyel felmérhető a múmiák állapota és ellenőrizhető tárolási körülményük. A levegőmintavétel SAS IAQTM típusú levegőmintavevővel történt (100–100 liter levegő) a tárlókból, a raktári helyiségekből valamint a raktárak frisslevegő-ellátására szolgáló szellőzőberendezés kültéri beszívónyílásának közeléből. A felületek és a por vizsgálatához törlet és szalag (TapeLift) módszerrel gyűjtöttünk mintákat, melyek közvetlen mikroszkópos elemzését metilénkékkel való festést követően 600 × nagyításon végeztük. A vizsgálat során 21 levegőmintát és 112 törletmintát elemeztünk. Eredmények A levegőmintákból 111 telep volt izolálható, melyekben 15 gombanemzetség jelent meg. A fajok túlnyomó része (29,3 ill. 26,6%) a Cladosporium- ill. a Hormographiellanemzetségbe tartozott. E gombák a kültéri levegőmintákban magasabb koncentrációt értek el, mint a múzeumi helyiségek és a tárolók levegőjében. A légköri koncentráció nem érte el a gombákra vonatkozó ajánlott (beltéri) egészségügyi határértéket (200 CFU/ m3). A csak a tárolókban kimutatott fajok koncentrációja minimális volt (>5 CFU/m3). Gombatelepet csupán egyetlen esetben lehetett a múmiákról vett törletmintában kimutatni. Baktériumok sem a levegőmintákban, sem pedig a törletmintákban nem voltak kimutathatók. A bandázs rétegek közül korábbi időszakokból származó gombaspóra (Ustilago tritici/nuda) és atka (Oribatida) került elő. A kicsomagolt múmia felszínén elhalt Alternaria konídiumés micéliumtörmeléket találtunk, egy korábbi fertőzés nyomait. A vizsgálat során

Jegyzet

82

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

83

Poszterelőadások

fellelt fajokról kevés kivétellel bizonyítható volt a kültéri eredet. A fennmaradó, szórványosan előforduló, csak a tárolókban kimutatott fajok esetében pedig a mért igen alacsony koncentráció nem utal fertőzésre. A mikrobiológiai vizsgálatok alapján a Szépművészeti Múzeumban őrzött múmiák tárolási körülményei megfelelőek, állapotuk jó, műtárgyvédelmi és humánegészségügyi kockázat nem áll fenn, azonban a múmiák jövőbeli állapotmegőrzésében sarkalatos kérdés a megfelelően száraz és hűvös klíma folyamatos biztosítása. Magyar Donát1 – Beregszászi Tímea1 – Targubáné Rendes Katalin2: Irattár levegőjének aerobiológiai és aeroszol vizsgálata 1 2

Országos Környezetegészségügyi Intézet, Budapest Keszthelyi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete, Keszthely

[email protected]

A nagyobb intézményi levél- és irattárak anyagában számos történelmi jelentőségű kordokumentumot őriznek. A tárolásukra kijelölt hely többnyire alagsori helyiség, pince, melyekben gyakori a beázás, talajvíz eredetű falnedvesség. E körülmények kedveznek a gombák megjelenésének, amelyek a papír (cellulóz) enzimatikus bontásával tönkretehetik az értékes anyagokat, valamint egészségi kockázatot jelenthetnek az ott tartózkodók számára. Anyag és módszer A mintavételt két budapesti közintézmény (a továbbiakban M és P) alagsori irattárában végeztük 7 (M) illetve 3 (P) helyiségben. Mindkét irattárban a Duna áradása következtében kezdtek a falak nedvesedni (P: 2010, M: 2014); a P irattár kezelői vízbetörésről is beszámoltak. A helyszíneken levegő mintavételeket végeztünk, anyag és aeroszol mintákat gyűjtöttünk. A 2,5mm szemcseméret alatti aeroszol részecskék (PM2,5) 24 órás átlagkoncentrációjának mérésére szakaszos, aktív mintavételi eljárást alkalmaztunk (M). A mintavétel során a levegőt 10 l/perc térfogatárammal, 24 órán keresztül áramoltattuk át a mintavevő készüléken (Harvard Impactor), amelyben a 2,5µm‑nél nagyobb átmérőjű részecskék leválasztását résimpaktor biztosítja. Az adott szemcseméret alatti frakciót 1µm pórusméretű üvegszál szűrő felületén fogtuk fel. Az exponált mintákat 24 órán keresztül kondícionáltuk, majd a minta tömegét gravimetriás módszerrel határoztuk meg és az eredményt tömegkoncentrációban (µg/m3) adtuk meg. Az allergén penészgombák mintavételezésére MAS100 készülékkel 100–100 liter levegőt gyűjtöttünk (M, P), meghatározásukhoz chloramphenicol-tartalmú 2%‑os malátakivonat agart alkalmaztunk, melyeket 25 °C-on 5 napig inkubáltuk. Az eredményt a telepképző egységek légköbméterenkénti számában (CFU/m3) adtuk meg. A felületek és a por vizsgálatához törlet és szalag (TapeLift) módszerrel gyűjtöttünk mintákat, melyek közvetlen mikroszkópos elemzését metilénkékkel való festést követően 600 × nagyításon végeztük (M, P). Eredmények A PM2,5 24 órás átlagszennyezettsége az M irattárban vizsgált helyszínek közül sehol sem haladta meg a WHO ajánlásában szereplő értéket. Két pincehelységben viszont a belső téri levegő aeroszol terhelése 22–33%-kal magasabb volt a külső

Jegyzet

84

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

85

Poszterelőadások

térben mért szinthez képest, mely belső téri források jelenlétére utal. A felületi minták mikroszkópos elemzése alapján a por főbb összetevői: gombaelemek, spórák, ragasztó maradványok, papírrostok, korom. Az irattárak levegőjében a penészgombák koncentrációja széles skálán mozgott: míg több helyiségben alacsony maradt, más helyiségekben igen magas szintet ért el, jelentősen meghaladva az egészségügyi határértéket. Az irattári anyag rendeltetésszerű használata során (lapozás, rakodás) a légköri penészgomba koncentráció ugrásszerűen több, mint negyvenszeresére emelkedett, mely a határérték 130-szorosa. Az egyes helyiségben mért alacsonyabb csíraszám valószínűleg annak köszönhető, hogy a gombatelepek jelentős része kiszáradt, elpusztult, ill. a helyiség szellőzése és a falak meszelése jótékony hatást fejtett ki (M). Alacsony maradt a csíraszám ott is, ahol a gomba nem képezett spórákat, csupán a papíranyagban növekvő micélium (gombafonalak) révén okozott értékcsökkenést (P). A micéliumtöredékek kevésbé szóródnak a levegőbe, ezért allergiás reakciót ritkábban okoznak, mint a spórák. Mind az M, mind a P irattár levegőjében és a papírokon a leggyakrabban Penicillium-fajok fordultak elő, viszont a többi gombataxon vonatkozásában jelentős eltérés volt: az irattári anyagokon az M irattár helyiségeiben Alternaria, Aspergillus, Dicyma, Myxotrichum és Stachybotrys, míg a P irattár helyiségeiben Arthrinium, Chaetomium, Chrysosporium és Cladosporium gombanemzetségek fajai fordultak elő. A gombafajok összetétel különbsége és annak sokfélesége feltehetően az alapanyag változatosságának köszönhető (különböző típusú papírok, karton, fényképpapír, műanyag és bőrkötésű könyvek, irattartók, stb.). A vizsgálat eredményei alapján javaslatokat tettünk a tárolás, állapotmegőrzés, restaurálás és az egészségvédelem vonatkozásában, melyek révén a helyzet jelentősen javítható. Marcsik, Antónia1 – Kolozsi, Barbara2 – Kujáni, Yvett3 and Hajdu, Tamás4: New paleoepidemiological data on skeletal tuberculosis on the Great Hungarian Plain. Retired associate professor, University of Szeged Déri Museum, Debrecen 3 Móra Ferenc Museum, Szeged 4 Department of Biological Anthropology, Institute of Biology, Eötvös Loránd University and Department of Anthropology, Hungarian Natural History Museum, Budapest 1 2

Tuberculosis (TB) as infectious disease has become one of the most significant selective factors acting on human populations. The infection is normally located within the lungs, however, it may become generalized and affect the skeleton, as a result of limited hematogenous spread. The distribution, antiquity and epidemiology of ancient TB in Europe, including Hungary has already been the subject of several previous investigations and the major part of the cases of skeletal tuberculosis has already been published in many studies. The purpose of this study is to present new infant and adult cases of skeletal tuberculosis from the different archeological times (Neolithic Period, 2nd–5th and 7/8th–11th centuries) on the Great Hungarian Plain. The human osteoarchaeological collections of Móra Ferenc Museum, Szeged (N=43) and Déri Museum, Debrecen (N=534) served as a source of material. The paleopathological (with general anthropological) investigation on skeletal remains of 577 specimens was carried out using standard bioarcheological methods. From the Neolithic periods (Berettyóújfalu-Morotva), in one case the tuberculous

Jegyzet

86

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

87

Poszterelőadások

process is presumed. However, it is also possibility that the lesions refer to the initial form of the osseous tuberculosis. The analysis of skeleton material unearthed at Berettyóújfalu-Nagy Bócs dűlő and dated to the 2nd–5th centuries one case provides the occurrence of lumbosacral tuberculosis. From the 4th–5th centuries (ApátfalvaNagyút-dűlő) two infants exhibited skeletal morphological features referring to spine tuberculosis, one adult showed tuberculous process in the sacroiliac joint, and in one infant case - based on the endocranial patters - the tuberculous meningitis was presumed. In the 7/8th–9th centuries (Berettyóújfalu-Nagy-Bócs-dűlő, DebrecenBordás, Hajduszoboszló-Homokbánya) and 10th–11th centuries (Komádi-Közösliget 2) eight adults presented bony alterations related to the spine tuberculosis, and many endocranial alterations referred to tuberculous meningitis and in some cases osteolytic lesions of the ribs indicating tuberculous pulmonary infection mainly from the 7th–9th centuries (Debrecen-Bordás). The study enriches our knowledge of skeletal tuberculosis in infants and adults of past populations, and sheds light on the health conditions of 8th–11th centuries. These data contribute to the paleoepidemiology of skeletal tuberculosis in Eastern and Southern Hungary. Furthermore, interpretation of processes of disease in skeletons from varied geographical and chronological contexts provides some of the best biological data regarding the history of significant human diesase. Herendi Orsolya – Pető Ákos: Avar kori településnyom Hódmezővásárhely-Kopáncs I., Olasz-tanya lelőhelyen (Csongrád megye). Régészeti és természettudományos értékelés MNM NÖK Alkalmazott Természettudományi Laboratórium, Budapest [email protected] Hódmezővásárhely délnyugati, kopáncsi határrészében, a 47-es számú főúttól 200 méterrel délkeletre 2009 őszén került elő – a korábban terepbejárás során lokalizált – Hódmezővásárhely-Kopáncs I., Olasz-tanya lelőhely. A lelőhely a Nagyszigeten, az egykori Gyúló-ér északnyugat-délkelet irányú magaspartján, egy vízjárta, mocsaras területből kiemelkedő széles földháton fekszik. Az árvízmentes terület jó védhetősége, a közlekedést biztosító vízi utak és a közeli, nagykiterjedésű legelők miatt emberi megtelepedésre igen alkalmas lehetett, számos korszak régészeti emlékei kerültek már elő a közvetlen környékről. Jelen tanulmányunkban a lelőhely avar kori telepobjektumait, a belőlük előkerült leletanyagot és 23/23 épületobjektum padlóanyagán elvégzett természettudományos vizsgálatok közül a térhasználat-elemzés témakörébe tartozó foszfortartalom, valamint a fitolitelemzés eredményeit mutatjuk be. Eredményeinket a korábban avar kori lelőhelyeken folytatott táj- és környezethasználati elemzések kontextusába helyezve mutatjuk be. Varga Máté: Újabb kora Árpád-kori temető és késő középkori településnyomok Kaposvár határában Rippl Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum, Kaposvár [email protected] A Kaposvárt északi irányból elkerülő 61-es számú főút megelőző feltárásai több éven keresztül tartottak. Az út nyomvonalába eső lelőhelyek közül az egyik legnagyobb és legjelentősebb a Toponártól délre található 2. számú lelőhely. A

Jegyzet

88

HADAK ÚTJÁN XXIV.

HADAK ÚTJÁN XXIV.

89

Poszterelőadások

lelőhely a Deseda-patak keleti partján található. A terület majdnem minden időben alkalmas volt a megtelepedésre. Ezt bizonyítja az is, hogy a lelőhelyen 9 korszakkultúra leleteit találtuk meg a késő neolitikumtól a késő középkorig. A lelőhelyen kiemelkedő a dunántúli mészbetétes edények népének kultúrája idejéből származó szórthamvasztásos és urnás temető sírjai. A másik jelentős eredmény egy a korai Árpád-korban, a 11. században létesített temető. A temetőben 197 sír került feltárásra, tájolásuk NyK-i, illetve DNy-ÉK-i. Több esetben koporsó nyomait figyeltük meg, valamint több csontváz elhelyezkedése alapján következtetni lehet egykori halotti lepel meglétére. A sírok kb. negyede volt gyermeksír. A sírok sírsorokba rendeződnek, azonban néhány sír – főleg a temető északnyugati részén – a sírsoroktól távolabb helyezkedik el. A feltárt sírok kb. fele tartalmazott mellékletet. A mellékletek legnagyobb részét – a sírok harmadában - az ún. S-végű és a sima, nyitott végű karikák alkotják, amelyeket bronzból, ritkábban ezüstből vagy ón-ólom ötvözetből készítettek. Gyakori melléklet még a gyűrű, a gyöngyök (többnyire ezüstfóliás hordó alakúak). A temető használatának idejét elsősorban az éremmellékletek – halotti obulusok – alapján állapíthatjuk meg, amiből összesen 18 darabot helyeztek a sírokba. Ezek alapján úgy gondoljuk, hogy a temetőt a 11. század elején nyithatták meg, és az 1080-as években hagyhatták fel, de legkésőbb a 11. század végén. A lelőhely tágabb környezet a késő avar korban, és a kora Árpád-korban is intenzíven lakott volt.

Jegyzet

90

HADAK ÚTJÁN XXIV.

Előadók

ELŐADÓK Balogh Csilla – Pásztor Adrienn

SZTE-TTIK Földtani és Őslénytani Tanszék/ Medeniyet Üniversiti Tarih Bölümü, Isztambul [email protected] MTA BTK [email protected]

Bácsatyai Dániel

PPKE BTK, Történettudományi Doktori Iskola [email protected]

Bereczki Zsolt1 – Paja László1,2 – Madácsy Tamara1 – Pálfi György1 – Sóskuti Kornél2

SZTE TTIK Embertani Tanszék, Szeged [email protected] 1 Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar, Embertani Tanszék, Szeged 2 Magyar Nemzeti Múzeum, Nemzeti Örökségvédelmi Központ, IV. Regionális Iroda, Szeged

Csiky Gergely

MTA BTK Régészeti Intézet [email protected]

Csuthy András

Duna Menti Múzeum, Komárom [email protected]

Füleki Orsolya

SZTE BTK Régészeti Tanszék [email protected]

Füredi Ágnes

Ferenczy Múzeum, Szentendre [email protected]

Gallina Zsolt – Gulyás Gyöngyi Ásatárs Kft. [email protected] Ásatárs Kft. [email protected]

Hegyi Borbála – Költő László

SZTE BTK Régészeti Tanszék [email protected] Rippl Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum, Kaposvár [email protected]

Hortsin Tamás – Magyar András Miskolc [email protected] Móra Ferenc Múzeum [email protected]

Horváth Friderika

MTA BTK Régészeti Intézet, Budapest [email protected]

Jakab Attila

Jósa András Múzeum, Nyíregyháza [email protected]

Kápolnás Olivér

Budapest [email protected]

Keresztes Noémi Ninetta

SZTE BTK Régészeti Tanszék, Szeged [email protected]

Korom Anita

Budapesti Történeti Múzeum, Budapest PPKE BTK Történettudományi Doktori Iskola, Piliscsaba [email protected]

Kreiter Attila1 – Skriba Péter1 – Bajnóczi Bernadett2 – Tóth Mária2 – Viktorik Orsolya1 – Pánczél Péter1

MNM Nemzeti Örökségvédelmi Központ [email protected]; panczel. [email protected]; [email protected]; [email protected] MTA Földtani és Geokémiai Intézet, Budapest [email protected]; [email protected]

Langó Péter – Lichtenstein László – Marcsik Antónia – Rózsa Zoltán

MTA BTK Régészeti Intézet Budapest [email protected] [email protected] Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Embertani Tanszék, Szeged [email protected] Szántó Kovács János Területi Múzeum, Orosháza [email protected]

Előadók

92

HADAK ÚTJÁN XXIV.

M. Lezsák Gabriella

Rácz Zsófia

Lőrinczy Gábor

Robak, Zbigniew

MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport, Budapest [email protected]

Szeged [email protected]

Masek Zsófia

MNM NÖK Budapest [email protected], [email protected]

Négyesi Lajos

Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest [email protected]

ELTE BTK Régészettudományi Intézet, Budapest [email protected]

Institute of Archaeology Slovak Academy of Sciences, Nitra, Slovakia [email protected]

Samu Anita – Szalontai Csaba SZTE BTK Régészeti Tanszék, Szeged [email protected] Szeged [email protected]

Schilling László – Bendő Zsolt

Ottományi Katalin

Damjanich János Múzeum, Szolnok [email protected]

Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ, Budapest [email protected]

Paja László

Soós Eszter

MNM-NÖK, IV. Regionális Iroda, Szeged és Szegedi Tudományegyetem, Embertani Tanszék [email protected]

PTE BTK Régészeti Tanszék, Pécs [email protected]

Pásztókai-Szeőke Judit

Kaposvár [email protected]

Sopron [email protected]

Petkes Zsolt

MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport, Budapest [email protected]

Piros Réka Ágnes

SZTE BTK Régészeti Tanszék, Szeged [email protected]

Pósa, Annamária1,2, Köhler, Kitti3, Maixner, Frank4, Zink, Albert4, Sola, Christophe5, Mende, Balázs Gusztáv3 Szegedi Tudomány Egyetem, Embertani Tanszék, Szeged 2 Szegedi Tudomány Egyetem, Genetikai Tanszék, Szeged 3 Magyar Tudományos Akadémia, BTK, Régészeti Intézete, Budapest, 4 Institute for Mummies and the Iceman, EURAC Research, Bolzano, Italy 5 Institut de Génétique et Microbiologie UMR8621 Equipe IGEPE, Bât 400 Campus d’Orsay, Orsay, France Szegedi Tudományegyetem, Embertani Tanszék, Szeged [email protected] 1

Strohmayer Ádám

B. Szabó János – Sudár Balázs

Budapesti Történeti Múzeum, Budapest [email protected] MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport, Budapest [email protected]

Szeniczey Tamás1,2, Bernert Zsolt2, Bakó Katlin3, Kovacsóczy Bernadett4, Marcsik Antónia5, Ódor János Gábor6, Hajdu Tamás1,2

ELTE TTK Biológiai Intézet, Embertani Tanszék, Budapest 2 MTM Embertani Tár, Budapest 3 ELTE BTK, Régészettudományi Intézet, Budapest 4 Katona József Múzeum, Kecskemét 5 SZTE, nyugalmazott egyetemi docens, Szeged 6 Wosinsky Mór Megyei Múzeum, Szekszárd [email protected] 1

Szenthe Gergely

Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest [email protected]

HADAK ÚTJÁN XXIV.

93

Előadók

Szentpéteri József

Véninger Péter

Szücsi Frigyes

Hegyi Anita1 – Molnár Erika1 – Bereczki Zsolt1 – Kolozsi Barbara2 – Marcsik Antónia1

MTA BTK Történettudományi Intézet, Budapest [email protected]

Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár PPKE BTK, Történettudományi Doktori Iskola, Piliscsaba [email protected]

Targubáné Rendes Katalin – Maha Jakoob – Buzáné Mozsár Márta Zala Megyei Kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatal Népegészségügyi Intézete Kaposi Mór Oktatókórház Tüdőgyógyászat, Marcali Zala Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve [email protected]

Tihanyi Balázs – Pálfi György

SZTE BTK Régészeti Tanszék, Szeged [email protected] SZTE TTIK Embertani Tanszék, szeged [email protected]

Tóth Gábor – Merczi Mónika

NyME, Savaria Egyetemi Központ, TTK, Biológia Intézet, Szombathely [email protected] Balassa Bálint Múzeum, Esztergom [email protected]

Tóth Gábor – Straub Péter

NyME, Savaria Egyetemi Központ, TTK, Biológia Intézet, Szombathely [email protected] Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, Régészeti Osztály, Zalaegerszeg [email protected]

Tóth Zoltán

Dobó István Vármúzeum, Eger [email protected]

Török Béla

Miskolci Egyetem, Metallurgiai és Öntészeti Intézet, Miskolc-Egyetemváros [email protected]

Budapest [email protected]

SZTE TTIK Embertani Tanszék, Szeged Déri Múzeum, Debrecen [email protected] 1 2

Herendi Orsolya – Pető Ákos

Magyar Nemzeti Múzeum, Nemzeti Örökségvédelmi Központ, Alkalmazott Természet-tudományi Laboratórium, Budapest [email protected]

Magyar Donát1 – Bognár Csaba2 – Kredics László3

Országos Környezetegészségügyi Intézet, Budapest Magyar Honvédség, Egészségügyi Központ, Mobil Biológiai Laboratórium Komplexum, Budapest 3 Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar, Mikrobiológiai Tanszék, Szeged 1 2

Magyar Donát1 – Beregszászi Tímea1 – Targubáné Rendes Katalin2

Országos Környezetegészségügyi Intézet, Budapest Keszthelyi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete, Keszthely [email protected] 1 2

Marcsik, Antónia1 – Kolozsi, Barbara2 – Kujáni, Yvett3 and Hajdu, Tamás4

Retired associate professor, University of Szeged Déri Museum, Debrecen 3 Móra Ferenc Museum, Szeged 4 Department of Biological Anthropology, Institute of Biology, Eötvös Loránd University and Department of Anthropology, Hungarian Natural History Museum, Budapest 1 2

Szabó Orsolya

ELTE BTK Régészeti Intézet, Budapest [email protected]

Támogatók Központi Alapok Program Kutatás-fejlesztési és Innovációs Alaphoz

rezume_borito.indd 2

Szent Adalbert Képzési, Lelkiségi és Konferencia Központ, Esztergom

2014.10.30. 11:26:11

HADAK ÚTJÁN XXIV. A népvándorláskor fiatal kutatóinak XXIV. konferenciája. Esztergom november 4 6

Recommend Documents