HÁZIREND Ölbey Irén Általános Iskola Döge 2013.
Az iskolai házirendet a szülői munkaközösség 2013. március 25-én tartott ülésén véleményezte, és elfogadásra javasolta. Döge, 2013. március 27. …………………………………….
SZMK elnök
Az iskolai házirendet az iskola nevelőtestülete 2013. március 25-én tartott ülésén elfogadta. Döge, 2013. március 27. …………………………………… igazgató
Az iskolai házirendet az iskolai diákönkormányzat 2013. március 27-én tartott ülésén megtárgyalta, és a benne foglaltakkal egyetértett. Döge, 2013. március 27. …………………………………… diákönkormányzat vezetője
Jelen házirend 2013. szeptember 1-jén lép életbe.
1. A házirenddel kapcsolatos szabályozás A házirend az iskola diákjainak alkotmánya, melyet az iskola igazgatója készíti el, a nevelőtestület fogad el. Elfogadásakor, illetve módosításakor a szülői munkaközösség és a diákönkormányzat egyetértési jogot gyakorol. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának joga és kötelezettsége. Jogi háttér • • • • • •
A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII törvény A 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet A Gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. Törvény z egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003.évi CXXV. törvény Az Ölbey Irén Általános Iskola Szervezeti és működési szabályzatának rendelkezései, a Pedagógiai program cél- és feladatrendszere, Alapelv
A közoktatás szervezésében, irányításában, működtetésében, feladatainak végrehajtásában közreműködők döntéseik, intézkedéseik meghozatalakor a gyermekek mindenekfelett álló érdekét veszik figyelembe. (20/2012. EMMI rendelet 5.§.) Az iskola feladatát tekintve politikamentes intézmény. Ezért az iskola területén tilos bármely párt jelképeit, jelvényeit viselni, használni, valamint pártpolitikai nézeteket nyilvánosan terjeszteni. Pártpolitikai rendezvényt az iskola területén tartani nem lehet. Általános elvárások Az iskola nevelőtestülete fontosnak tartja, -
hogy az intézmény valamennyi tanulója ismerje iskolája múltját, s ápolja annak hagyományait. az iskola használói ismerjék meg, s tartsák be az intézmény Pedagógiai programjában megfogalmazott célokat, normákat. tanulóink fegyelmezett eredményes munkával, tanulással erősítsék iskolánk jó hírnevét, s tartsák be a kulturált viselkedés szabályait. az iskolai élet minden területén mindenki vigyázzon maga és mások testi épségére, tulajdonára, az iskola épületére és vagyonára.
1.1 A házirend célja •
A házirend szabályozza az iskola belső rendjét, ugyanis fegyelem és rend nélkül nem folyhat eredményes munka, ezért betartása kötelező az iskolaközösség tagjai számára.
•
Segítse elő a biztonságos munkavégzést, alakítsa a környezettudatos magatartást, a tanulás tanulását, az értékek megbecsülését az iskolában.
•
A házirend adjon kulcsot a tanulói jogok gyakorlásához és a kötelezettségek teljesítéséhez. 1.2 A házirend területi hatálya
• • •
• •
Jelen házirendet az intézményi közösség együttműködése hozta létre, egyetértési jogát gyakorolta a szülői munkaközösség, a diákönkormányzat, elfogadta a nevelőtestület, jóváhagyta a fenntartó. Jelen házirend 2013. szeptember 1.-én lép hatályba, az eddigi házirendi szabályozás egyidejűleg hatályát veszti. Az iskola házirendje a diákokra, a pedagógusokra, a technikai dolgozókra, és a szülőkre vonatkozik. A házirend szabályait kell alkalmazni a tanítási napokon, az iskolai rendezvényeken, szervezett iskolai programokon vagy az iskolához kapcsolódó bármilyen eseményen, ahol a tanuló a tanulói jogviszonyából eredően van jelen. A diák iskolán kívüli magatartását a házirend nem szabályozza, azért (jogilag is) a szülő, illetve maga a diák felelős, de a házirend alapvető elvárásait a tantestület az iskolán kívül is mértékadónak tartja. A házirendhez az iskola vendégeinek is alkalmazkodniuk kell. 1.3. A házirend nyilvánosságra hozatala
•
A szülőket már a beiskolázást megelőző szülői értekezleten tájékoztatjuk a dokumentum nyilvánosságáról, hozzáférhetőségéről, elvárjuk annak megismerését.
•
A tanulók a házirendet a tanulói jogviszony megkezdésétől az osztályfőnökök segítségével folyamatosan feldolgozzák, értelmezik.
•
A tanárokkal tantestületi értekezleten, a technikai dolgozókkal munkaértekezleten történik az értelmező megismerés.
•
A házirend a tanév egész időtartama alatt megtekinthető az aulában a hirdetőtáblán valamint iskolánk honlapján is elolvasható, egy példánya a könyvtárban is elérhető. Egy példányát az iskolába történő beiratkozáskor a szülőnek, a tanulónak át kell adni.
2. Tanulói jogok gyakorlásával kapcsolatos szabályok Tanulói jogviszony a beíratás, felvétel vagy átvétel napján jön létre. A tanuló jogait az előbbi időponttól kezdve gyakorolhatja. 20/2012. EMMI rendelet 22.§. /Knt. 50.§. (1)./ 2.1. Minden tanulónak joga, hogy •
tanköteles koráig – iskolába járással vagy magántanulóként – tudást szerezzen.
•
személyiségét, emberi méltóságát tiszteletben tartsák, és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben.
•
megismerje az iskola pedagógiai programját, melyet az iskola könyvtárában vehet át olvasásra.
•
részt vegyen az osztály és az iskola életének alakításában.
•
javaslataival részt vegyen az iskola házirendjének összeállításában, módosításában.
•
világnézetileg semleges iskolánkban hit- és vallásoktatásban vegyen részt felekezete szervezésében az iskola épületében.
•
választó és választható legyen a diákképviseletbe, így személyesen részt vegyen az érdekeit érintő döntések meghozatalában az osztályfőnöki órákon, iskolagyűlésen, a diáktanács ülésein, a szülőkön keresztül a fogadóórákon és a szülői értekezleteken.
•
a tanulók 20 főnél nagyobb csoportját vagy egy osztályt érintő kérdésekben kikérje a diákönkormányzat véleményét.
•
nagyobb közösséget (minimum 20 főt) érintő ügyekben kérdést intézzen az iskola vezetőihez, a gyermek-és ifjúságvédelmi felelőshöz, pedagógusokhoz, s arra legkésőbb a megkereséstől számított harminc napon belül választ kapjon. Ajánlatos, hogy írásban fogalmazza meg kérdését, és adja át az illetékes nevelőnek. A kérdéseket és az írásbeli válaszokat a Diákönkormányzaton keresztül a címzetthez, illetve a feladóhoz eljuttatjuk.
•
rendeltetésszerűen használhassa az iskola helyiségeit, felszereléseit.
•
válasszon a választható programok közül. Minden szülő – az osztályfőnökökön keresztül – írásban kérheti ezeken a foglalkozásokon gyermeke részvételét, s ezzel vállalja a tanulóra vonatkozó kötelezettségeket.
•
részt vegyen erdei iskolai foglalkozásokon, tanulmányi kiránduláson, alkotótáborban, önköltséges szakköri foglalkozásokon. Amennyiben a szülő a fenti programok bármelyikének anyagi terheit vállalni nem tudja, azok nem tehetők kötelezővé.
•
napközi otthoni, iskolaotthonos, tanulószobai ellátásban részesüljön, amelynek igénylését az igazgató és élelmezésvezető felé benyújtott nyilatkozat kitöltésével a szülő teheti meg. A magántanuló is kérheti felvételét a napközi és tanulószobai foglalkozásokra. Az étkezési kedvezményre vonatkozó kérvényt a szülő aláírja, s e kérelméről az osztályfőnököt is tájékoztatja.
•
családja anyagi helyzetétől függően a nem alanyi jogon járó tankönyvtámogatásban részesüljön, erre vonatkozó írásbeli kérelmét a szülő az iskola vezetőjéhez juttassa el, aki ezt a gyermekvédelmi felelős és az osztályfőnök véleményének kikérésével bírálja el.
•
rendszeres egészségügyi felügyeletben és ellátásban részesüljön. A gyermekvédelmi felelős, gyermekorvos, fogorvos, védőnő neve és rendelési ideje az aulában a faliújságon legyen megtalálható. Az iskolán kívül szervezett egészségügyi ellátásra a tanulócsoportokat a pedagógusok kísérik oda és vissza. Az egészségügyi ellátás vagy vizsgálat jellegéről és tartalmáról a tanulót és szülőt (gondviselőt) előzetesen fel kell világosítani.
•
szóbeli és írásbeli munkájának értékeléséről tájékoztatást kapjon. Személyét és tanulmányait érintő kérdése esetén az óra végén személyesen beszélje meg azt a szaktanárral. Ha nem kielégítő a magyarázat, az osztályfőnök segítheti a vitás kérdés tisztázását.
•
problémás ügyekben (jogsérelem vagy érdeksérelem esetén) a szaktanárt, az osztályfőnököt, az igazgatóhelyettest, az igazgatót vagy a szülői munkaközösség vezetőjét felkeresse. A szülői munkaközösség vezetőjének elérhetősége az aulában a faliújságon megtalálható. (A felsorolás sorrendje egyben a jogorvoslat sorrendje is.) Ezen túlmenően az osztályfőnök köteles segíteni a tanulót jogorvoslati jogának gyakorlásában. 2.2. DÖK
A diákönkormányzat jogosult eljárni az iskola valamennyi tanulójának képviseletében. 20/ 2012. EMMI rendelet 120. §. A diákönkormányzat SZMSZ-ét a választott közösség fogadja el, és a nevelőtestület hagyja jóvá. A diákönkormányzat a diákönkormányzat javaslatára az igazgató által öt éves időtartamra megbízott, felsőfokú végzettségű és pedagógus szakképzettségű személy segíti. Knt.48.§.(3). Döntési jog illeti: • • • • •
saját működése, munkája szervezéséről; saját szervezeti és működési szabályzatának magalkotásáról; tisztségviselői megválasztásáról; saját tájékoztatási rendszeréről és az iskolai tájékoztatási rendszer tanulói vezetőjének személyéről; tanévenként egy tanítás nélküli munkanap programjának meghatározásáról.
Egyetértési joga van: •
• •
az iskolai Szervezeti és működési szabályzat egyes kérdéseiben (ünnepélyek rendje, hagyományápolás, a DÖK-kel történő kapcsolattartás rendje, a DÖK működéséhez szükséges feltételek biztosítása, a tanulói véleménynyilvánítás rendszere, a tanulók rendszeres tájékoztatásának rendje és formái, a tanulók jutalmazásának elvei és formái, a fegyelmező intézkedések formái és alkalmazásuk elvei, a tanulói jogviszonnyal összefüggő bármely egyéb kérdés szabályozása); az ifjúságpolitikai célú pénzeszközök felhasználásában; a házirend elfogadásában és módosításában. Véleményezési joggal bír:
• • • • •
az intézmény működésével kapcsolatos valamennyi kérdésben; a tanulókat érintő valamennyi kérdésben; 20/ 2012. EMMI rendelet 120. §. (4). a tanulóval szemben folyó fegyelmi eljárásban; 20/2012. EMMI rendelet 53.§. az intézmény megszüntetésével, átszervezésével, nevének megállapításával kapcsolatban; az intézmény vezetőjének megbízásával és a megbízás visszavonásával kapcsolatban. Hagyományos rendezvényei, feladatai:
• • •
részvétel az iskolai gyermekbálok előkészítésében, lebonyolításában; gyermeknap szervezése; diákfarsang, Madarak és Fák napjának megszervezése a Mikulás-napi ajándékozás előkészítése, lebonyolítása.
A diákönkormányzat együttműködik az iskola vezetésével, a szülői szervezettel, az iskolát támogató alapítvánnyal. A tanulói jogviszonnyal összefüggő jog többek között az is, hogy a tanuló a választható tantárgyak, foglalkozások közül válasszon, illetőleg, hogy szervezett formában igénybe vegye a rendelkezésre álló eszközöket, iskolai létesítményeket. Bármely sérelmével, problémájával a tanuló bizalommal fordulhat tanáraihoz és az iskolai diákönkormányzat képviselőjéhez. Különleges esetben fordulhat az iskola vezetőségéhez. Az iskolai életre vonatkozó információk a heti hirdetések, az osztályfőnökök, a honlap, a ”Zsivaj„ iskolaújság és a DÖK útján jutnak el a tanulókhoz. 2.3 Az intézmény bevétele Az intézménynek nincs saját bevétele. A tanulók által előállított termékek, alkotások (kerámiák, festmények, grafikák, ..) pénzzé nem tehetőek. Knt: 48. §.
2.4 Juttatások helyi szabályozása Szociális támogatások, ösztöndíjak odaítélése egyéni kérelem alapján történik a Köznevelési Törvény és az intézmény költségvetési lehetőségei szerint az osztályfőnök, a gyermekvédelmi felelős és a DÖK véleményének figyelembevételével. A döntésnél a következő elveket veszi figyelembe iskolánk: Előnyt élvez az a tanuló, • • • • •
akinek egyik vagy mindkét szülője munkanélküli, akit az egyik szülő egyedül nevel, akinél az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el az Önkormányzat által előírt jövedelmi határt, akinek a magatartása és tanulmányi munkája az iskola elvárásainak megfelelő, aki állami gondozott. 2.5 Diákmédia
A diákélet eseményeiről a „Zsivaj” diákújság tájékoztatja a tanulókat, melynek szerkesztői között a DÖK vezetőség tagjai is megtalálhatók. Rendszeresen negyedévente jelentkezik iskolánk lapja a „Zsivaj”, melyben többek között környezetvédelmi programunk teljesítéséről, aktuális eseményekről, a diákságot érdeklő hírekről, eseményekről számolnak be a tanulók. 3. A tanulók kötelességei /Kntv. 45.§./ Minden tanuló kötelessége, hogy •
a tanórákon, választott foglalkozásokon, szervezett iskolai programokon részt vegyen. A hiányzások igazolása a házirend 4.8. pontjában meghatározott módon történik.
•
tanítási idő alatt az iskola területén tartózkodjon. Ezen időben az intézményből csak tanári engedéllyel távozhat.
•
magával hozza a szükséges tanfelszerelését, ezek esetleges hiányát az óra elején jelentse a szaktanárnak. A kötelező felszerelés hiánya a tanórai munkát érdemben befolyásolhatja.
•
az ellenőrző könyvet mindig hozza magával, gondoskodjon annak kifogástalan állapotáról, az érdemjegyek beírásáról, s a bejegyzések otthoni rendszeres aláíratásáról. Az első ellenőrző ingyenes, elvesztése esetén az újért az aktuális árat kell fizetni.
•
tartsa be a házirend tiltásait az iskolába nem behozható tárgyakról. (Részletezve a 4.9. pontban.)
•
a házirendet, az intézmény helyiségeinek és berendezéseinek használati rendjét, a munka-, tűzvédelmi és baleset-megelőzési szabályokat betartsa. E szabályok megismertetéséért az osztályfőnök és a szaktanárok felelősek.
•
az iskola eszközeit az előírásoknak és a pedagógus utasításainak megfelelően kezelje. A tanuló általános felelősséggel tartozik az intézmény vagyontárgyai, helyiségei iránt. (Részletezve a 4.9. pontban.)
•
a foglalkozásokon használt eszközöket a pedagógus utasításai szerint kezelje, foglalkozás végén azokat tegye rendbe. A szertárfelelős kötelességeit a szaktanár határozza meg.
•
az osztályfőnök vagy szaktanár által kialakított ülésrendet tartsa be.
•
jó idő esetén szünetekben - kivéve az étkezésre kijelöltet - a termekben csak a hetes tartózkodhat (Egészségnevelési programnak megfelelően).
•
kerülje az agresszív magatartást, mások bántalmazását és/vagy megalázását, lopást, mások egészségének veszélyeztetését (pl. kábítószer-terjesztés, dohányzás, alkoholfogyasztás) tartózkodjon a durva obszcén kifejezésektől, vagy ha ezt tapasztalja, azonnal jelentse.
•
a szervezett iskolai programokon vagy az iskolához kapcsolódó bármilyen eseményen a házirend előírásai értelemszerűen alkalmazva érvényesek (pl. osztálykiránduláson, közös színház- vagy múzeumlátogatásokon, stb.) Ezen esetekben az adott programért felelős pedagógus kéri számon a házirend betartását. Ugyanakkor megszűnik a kötelezettség és ezzel együtt az iskola felelősségi köre is a foglalkozások után (pl. iskolából hazamenet).
•
Ha a tanulót kérelmére felvették a nem kötelező tanórai foglalkozásra, a tanítási év végéig köteles azon részt venni. A nem kötelező tanórai foglalkozást az értékelés és minősítés, a mulasztás valamint a magasabb évfolyamra lépés tekintetében úgy kell kezelni, mint a kötelező tanítási órát. A szabadon választott tantárgyra vonatkozó módosítási kérelmét (tantárgy leadása, ill. felvétele) a következő tanévre vonatkozóan a diák a tanév végén (májusban) nyújthatja be.
•
A fejlesztő foglalkozásokon a szülői nyilatkozat után a részvétel kötelező. 4. Az iskolai munkarend •
Az intézmény területén csak az arra illetékes személyek (az iskola dolgozói és tanulói) tartózkodhatnak. (Az iskolába való belépésről az SZMSZ rendelkezik.) •
Gyermeket kísérő vagy váró személy a földszinti auláig jöhet be.
•
Szülő (képviselő) a tanárokkal, osztályfőnökökkel egyeztetett időpontban kérhet tájékoztatást, betekintést gyermeke haladásáról, tanulmányi eredményeiről. A tanév rendje (Knt.27.§.) alapján elkészített iskolai munkaterv és eseménynaptár rögzíti a tanév iskolai rendjét.
4.1. A tanítás rendje •
A tanítási órákat hétfőtől péntekig a mindenkor érvényes órarendhez igazodva tartjuk. Az órarendet minden osztály ajtajára ki kell tenni, a tanuló ellenőrző könyvébe be kell íratni.
•
Egyéb foglalkozások (szakkörök, sportkörök, felzárkóztató foglalkozások) rendjét szintén az órarend szabályozza.
•
A tanórán szülők és vendégek előzetes bejelentés alapján engedéllyel, rendezvényeken meghívással vehetnek részt. /nyílt napok, családi nap, ovisuli/
•
Rendkívüli óra elrendelése igazgatói jogkör. Élhet vele az igazgató, ha adott tárgyból az éves óraszám nem megfelelő, vagy pl. a bombariadó miatt elmaradt órákat kell pótolni.
•
A jogszabályokból levezethető és az alapító okiratból következő kötelező alapszolgáltatások ingyenesek. Az alapszolgáltatáson felül biztosított szolgáltatásokért – szülői beleegyezéssel – térítési díj szedhető. 4.2. A csengetés és a szünetek rendje
•
A tanítás előtti gyülekezés az aulában történik 7:00 – 7:45 között. A tanuló az ügyeletes nevelő megérkezése után mehet fel az emeletre illetve az osztálytermekbe.
•
A tanórára való nyugodt felkészülés érdekében 7:45-re minden tanuló köteles beérkezni az iskolába.
•
A tanítási órák időtartama 45 perc (iskolaotthonban délután 40 perc).
•
Becsengetés után a tanuló köteles a tanteremben tartózkodni.
•
Az órák között szüneteket kell tartani.
•
Az óraközi szünet a tanóra vége és a következő óra kezdete közötti idő. Ezt megváltoztatni sem a tanárnak, sem a diáknak nincs joga. A tanóra a becsöngetéstől a kicsöngetésig tart. Kivétel:
2 órás dolgozat,
de ezekben az esetekben a szaktanár gondoskodjon arról, hogy a tanulók ne zavarják az iskola rendjét. •
A tanítási órák és a szünetek váltakozását a csengetési rend tartalmazza
A csengetés időrendje Óra
Be
Ki
1.
8:00
8:45
2.
8:55
9:40
3.
10:00
10:45
4.
10:55
11:40
5.
11:50
12:35
6.
12:45
13:30
Az iskolaotthon időbeosztása Óra
Be
Ki
7.
13:30
14:10
8. 9. uzsonna
14:20
15:00
15:10
15:50
A délutáni órák beosztása rugalmasan változtatható a tanulók terhelhetőségének függvényében. Az iskolaotthonban a tanítás 1600-ig tart. •
Jó idő esetén a tanteremben csak a hetes tartózkodhat.
•
Az iskolában a tanulók a második szünetben tízóraiznak (kivétel az osztályfőnök által szabályozott esetek). Tanítási órák alatt az asztalokon étel, ital nem tartható.
•
A többi szünetet a tanulók az időjárástól függően az udvaron, a folyosón, az aulában, ill. nyitott ajtó mellett az osztályban töltik (az ügyeletes tanár reggeli, illetve időközi utasításának megfelelően).
•
A tanulók hivatalos ügyeiket az iskola titkárságán szünetekben vagy tanítási idő után intézhetik.
•
Az emeleti ismeretterjesztő TV a szünetben működhet.
•
Idegeneknek tanítási órára bemenni csak igazgatói engedéllyel lehet.
•
Becsengetés után a tanulók a tanteremben kötelesek tartózkodni. Fegyelmezetten és felszerelésüket előkészítve várják a pedagógust az osztályteremben.
•
A testnevelés órákat úgy kell befejezni, hogy utána a szünet elegendő legyen a tisztálkodásra, átöltözésre.
4.3. Az iskola tisztségviselői •
A hetesek az iskola tisztségviselői, akik a házirend biztosítása érdekében felelősségteljes szolgálatot látnak el hetenkénti beosztásban.
•
Az osztályfőnök minden héten 2 tanulót bíz meg a hetesi feladatokkal. A megbízott tanulók nevét bejegyzi az osztálynaplóba. A hetes feladatai -
-
Felügyel a házirend osztályteremben való betartására. Jelenti az igazgatóhelyettesnek, ha a tanteremben 10 perccel a becsengetés után nincs pedagógus. Jelenti az órát tartó pedagógusnak a hiányzásokat. Biztosítja a tanítás feltételeit: letörli a táblát, krétát hoz, szellőzteti a tantermet. Azonnal jelenti az ügyeletes tanárnak a tanítás előtt és a szünetben történő rendbontást, károkozást. Gondoskodik – az órát tartó pedagógussal együtt – a tanterem tisztaságáról és rendjéről. (Szemét összeszedése, tábla tisztítása, ablakok nyitása – zárása, lámpák leoltása.) 4.4. A tanuló feladatai, kötelességei a tanulási folyamatban
•
Figyeljen és képességeinek megfelelően aktívan részt vegyen a tanórák munkájában, teljesítse feladatait.
•
Az osztályközösség munkáját, a tanóra nyugalmát nem zavarhatja, nem hátráltathatja.
•
Az iskolai munkán túl az otthoni szóbeli és írásbeli feladatát a legjobb tudása szerint kell elvégeznie. 4.5 A számonkérés formái
•
A számonkérés formája lehet szóbeli, írásbeli felelet, témazáró dolgozat, otthoni írásbeli munka. •
Felelés: a tanuló szóban számot ad a napi tananyag elsajátítási szintjéről. Értékelése egyszeres súlyozású érdemjeggyel történik.
•
Írásbeli felelet: a szóbeli felelést helyettesítő, a napi tananyagot számonkérő írásbeli kötelezettség, korlátozás nélkül íratható. Értékelésének súlya a szóbeli feleletével azonos.
Témazáró dolgozat: átfogó tudásról számot adó, fejezetet lezáró számonkérés, minden tanuló részére kötelező a megírása. Értékelésekor a kapott érdemjegy súlya duplán számít. A témazárók írását a szaktanár köteles minimum egy héttel korábban bejelenteni. Egy napon kettőnél több ilyen számonkérés egy osztályban nem alkalmazható.
•
Az írásbeli számonkéréseket a szaktanár két héten belül köteles értékelni (kivéve hosszan tartó tanári betegség, szünet esetén), az érdemjegyeket ismertetni. A javított munkát a tanuló megtekintheti. A későbbi időpontban történő tájékoztatás következménye, hogy az érdemjegyek érvényüket vesztik vagy választhatóvá válnak.
•
A témazáró dolgozatokat, nagydolgozatokat a szülő fogadóórán, ill. külön kérésre megtekintheti. 4.6. A tanuló személye, felszerelése
•
Kötelező ünnepi viselet Lányok: Fiúk:
fehér blúz, sötét szoknya, nadrág fehér ing, sötét nadrág
•
A testnevelésórákon az iskola által előírt tornafelszerelésben kell részt vennie (fehér póló, rövidnadrág, fehér zokni, tornacipő, lányoknak 1-4. osztályig tornaruha.)
•
Az iskola épületében a váltócipő használata minden évfolyamon kötelező.
•
Az iskolai viselet: Tilos balesetveszély okozására alkalmas ékszerek, kiegészítők viselete. Az iskolában a smink, a körömfestés, hajfestés, műköröm használata tilos. Feltűnő, kihívó, a gyermek életkorától idegen, természetellenesnek ható öltözködés az iskolában tilos. 4.7. Iskolán kívüli szervezett rendezvények
• •
A Pedagógiai Programban feltüntetett kirándulásokhoz, táborozásokhoz, helyi programokhoz annyi nevelőt kell biztosítani, amennyi a program zavartalan lebonyolításához szükséges, 10 tanulónként 1 főt. A tanulókra ezeken a rendezvényeken 1.2. pontban leírtak vonatkoznak. 4.8. A tanuló távolmaradása és annak igazolása
•
A tanuló köteles részt venni a tanítási órákon és a választott tanórán kívüli foglalkozásokon, valamint az iskola hivatalos rendezvényein. Hiányzás esetén erről is igazolást kell hoznia.
•
A tankötelezettség miatt a tanulóknak betegség miatti hiányzásokról az orvosi igazolást az ellenőrző könyvbe kell kérni a háziorvostól, és a szülővel is igazoltatni kell. Egyéb orvosi igazolások is csak a szülő által aláírva érvényesek. Az igazolást az iskolába érkezést követő első osztályfőnöki óráig be kell mutatni az osztályfőnöknek.
•
A tanuló tanítási óráról való késését és hiányzását a pedagógus az osztálynaplóba jegyzi be. Késésnek számít, ha a tanuló 800-ra nincs a tanteremben. Igazolatlan késésnek minősül a bármely becsengetés után önhibából történő későbbi megérkezés. A rendszeres késés a magatartásjegybe beszámít. A késés percei összeadhatók, így az összejött 45 perc után igazolatlan óra a következmény. Sorozatosan ismétlődő késések következménye fegyelmi intézkedés vagy fegyelmi büntetés indítása.
•
A tanuló hiányzásáról tanévenként 3 napot igazolhat a szülő, melyet az ellenőrző könyvbe beírva kell kérni. Ezen felül a szülő gyermeke számára - előre tudott rendkívüli családi elfoglaltság miatt írásban előzetes távolmaradási kérelmet írhat. Az engedély megadásáról tanévenként 1 napig az osztályfőnök, ezen túl az igazgató dönt a tanuló tanulmányi előmenetele, magatartása, addigi mulasztása alapján. 20/2012.EMMI rendelet 51.§.(1)-(8).
•
Testnevelési óra alóli teljes felmentést csak orvosi igazolással kérhet a tanuló. A szülő indokolt esetben részleges felmentést írásban kérhet gyermeke számára testnevelésből. (Felszerelését a tanulónak ekkor is hoznia kell magával.)
•
Hiányzás esetén a tananyagban való lemaradást pótolni kell. A szaktanártól a tanuló a határidőt személyesen kérheti. Indokolt esetben a tanuló óra elején jelentheti, ha nem tudott készülni.
•
Tanítási idő alatt a tanulók az iskolát csak írásos szülői engedéllyel hagyhatják el.
•
Az egyéb mulasztás igazolatlan.
•
Igazolatlan hiányzásért a következő büntetések járnak: 1-5 óra 6-10 óra
11-20 óra 21-30 óra 30 vagy több óra
osztályfőnöki figyelmeztetés osztályfőnöki megrovás, (az iskola köteles értesíteni a Gyermekjóléti Szolgálat vezetőjét, valamint a kormányhivatalt a mulasztásról.) igazgatói figyelmeztetés igazgatói megrovás fegyelmi eljárás
A 20/2012. (VII.31.) EMMI rendelet az alábbiakat tartalmazza az igazolatlan mulasztások esetében a teendőkre vonatkozóan. Amennyiben a tanuló távolmaradását nem igazolja, mulasztása igazolatlannak tekintendő. 10 óra igazolatlan mulasztás esetén: Amennyiben a tanuló igazolatlanul mulaszt 10 órát, az iskola köteles értesíteni a Gyermekjóléti Szolgálatot (4495 Döge, Osváth tér 6.), valamint a Kormányhivatalt (SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Oktatási Osztály 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.)
30 óra igazolatlan mulasztás esetén: Amennyiben a tanköteles tanuló igazolatlan mulasztása eléri a 30 órát, a mulasztásról az iskola értesíti az Általános szabálysértési hatóságot és a Gyermekjóléti Szolgálatot. 50 óra igazolatlan mulasztás esetén: Ha a tanköteles tanuló mulasztása eléri az 50 órát, az iskola értesíti a Jegyzőt és a Kormányhivatalt, valamint tájékoztatja a Gyermekjóléti Szolgálatot is. Hiányzás következményei: 1. Szabálysértési bírság kiszabása a 2012. évi II. törvény szerint, mely 5.000-150.000 Ft-ig terjedhet. A pénzbírság közmunkára is átváltható az eljárás folyamán, ha a törvényi feltételek fennállnak. 2. 50 óra felett 16 éves kor alatt védelembe vétel. 4.9. Eszközök, felszerelések védelme, behozatalának szabályozása, a rábízás rendje
•
A tanuló általános felelősséggel tartozik az intézmény vagyontárgyai, helyiségei iránt. (3.)
•
Minden tanuló kötelessége, hogy a foglalkozásokon használt eszközöket a pedagógus utasításai szerint kezelje, foglalkozás végén azokat tegye rendbe. A szándékosan vagy vétlenül okozott kárt (egészben vagy részben) meg kell téríteni. A károkozásról az esetnél jelenlevő vagy ügyeletes pedagógus jegyzőkönyvet vesz fel, mely alapján az iskola a szülőt írásban értesíti a döntésről.
•
A tanuló kérésre, engedéllyel saját célra igénybe veheti az iskola bizonyos tárgyi eszközeit. Átvételkor aláírásával tudomásul veszi, hogy egyúttal vagyonvédelmi felelősséget is vállalt. Az esetleges kárt ez esetben is meg kell téríteni. Gondatlanul vagy szándékosan okozott kár. esetén a kártérítés megállapításánál a Mt.170.§(1)-(2) 174.§ (1)-(2) rendelkezései az irányadók.
•
A tanításhoz nem tartozó felszerelésért (pl.: játék, rádió, magnó, híradástechnikai eszköz, nagy értékű ékszer (testnevelés óra alkalmával balesetvédelmi szempontból), számottevő mennyiségű pénz, mobiltelefon, bármilyen nagy értékű tárgyért) az iskola nem vállal felelősséget. Mobiltelefont csak a szülő írásbeli kérelme esetén hozhat a tanuló, de azt sem az órán sem az óraközi szünetekben, illetve a délutáni programok során sem használhatja kedvtelésből. Alsó tagozatban mobiltelefon használata TILOS. Az iskolai munka színvonalát elősegítő értékek elhelyezésére rendkívüli esetben lehetőség van. (Pl: hangszer, könyv, dekorációk)
• • •
A tanulói jogviszonyból származó jogok és kötelezettségek gyakorlásához, teljesítéséhez nem szükséges tárgyak iskolába történő behozatalát a házirend tiltja. (3.) Cigaretta, szeszesital, kábítószer, kereskedelmi célt szolgáló cikkek, tárgyak, veszélyt hordozó eszközök (robbanó, szúró- és vágóeszköz) behozatala súlyos büntetést von maga után.
•
Nem hordhat, nem viselhet tiltott önkényuralmi jelképeket ábrázoló ruhadarabokat, nem hozhat be ilyen szimbólumot megjelenítő tárgyat, nem viselhet efféle testfestést.
•
Tilos az iskolában és környékén mindenfajta szerencsejáték.
•
A mobiltelefon bárminemű használata a tanórákon és a szünetekben tilos!
•
Az előző módon - rendkívüli esetben engedélyezett mobiltelefon használatával másokat nem lehet zavarni (Pl: hangszórón keresztül zenehallgatás tilos!).
•
A mobiltelefonnal képeket, hangfelvételeket a tanuló nem készíthet. (2.1.)
A készülékkel a tiltás ellenére elkövetett becsületsértés a legsúlyosabb intézkedést (fegyelmi eljárás, szükség esetén büntetőjogi következmény) von maga után. (7.2) Az osztályfőnöki órán feldolgozott illemtani szabályok betartása mindenkire nézve kötelezőek. 5. A helyiség- és területhasználat szabályai 5.1. Az intézmény nyitva tartása •
Az intézmény oktatási célú nyitva tartása tanítási napokon 7:00 órától 17:00 óráig tart. Egyébként az intézményben 20 óráig folyik munka /takarítás, karbantartás/. (Szorgalmi időn kívül az intézmény létesítményeinek használata nem lehetséges.) Tanításon kívül a létesítmények használata csak pedagógus felügyelete mellett lehetséges.
5.2. Az intézmény használata tanítási idő után •
A diákok tanítási idő után csak pedagógus felügyelete mellett tartózkodhatnak az iskola létesítményeiben. A nem iskolában étkezők az utolsó óra után fegyelmezetten hagyják el az iskola épületét.
•
Az étkezés rendje A menzások az utolsó órát tartó nevelő kíséretében érkeznek az ebédlőbe és ott a menzaügyeletes felügyeletével étkezhetnek. A napközisek, tanulószobások, nevelőjük felügyelete mellett fogyasztják el ebédjüket. A tanulók az étterem rendszabályait tartsák be, melyet az ebédlő falán lehet megtalálni.
•
A délutáni szakkörre, hittan órára, sportkörre várók a kijelölt tanterem előtt kötelesek tartózkodni. (A délelőtti és délutáni foglalkozások között csak írásos szülői engedéllyel hagyhatják el az iskola épületét a tanulók.)
•
Az iskola területén (az épület és tartozékai, udvar, sportpálya, játszópark) csak az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulók tartózkodhatnak szervezett tevékenység formájában, amelyet a foglalkozást vezető tanár szervez, felügyel. (Egyéb rendezvényhez igazgatói engedély szükséges.)
•
Tanulóink számára 16:00 órától 17:00 óráig szükség esetén ügyeletet biztosítunk. A gyermekek a kijelölt tanteremben ügyeletes pedagógus felügyelete mellett várakozhatnak szüleikre. Knt.25.§.(5). 5.3. Az intézmény speciális létesítményei
•
A szaktantermek és az átlagos tantermektől eltérő helyiségek használati rendje az adott helyiségben kihelyezve megtalálható, betartásuk kötelező. Az uszoda használatát külön szabályzat tartalmazza.
•
A számítástechnika tanteremben a gépeket csak tanári felügyelettel használhatják a diákok.
•
A DÖK gyűléseihez és rendezvényeihez az iskola kijelölt helyiségeit díjmentesen használhatja.
•
Az iskolai könyvtár minden tanuló rendelkezésére áll. A kölcsönzési időpontokat és feltételeket első osztályos korukban megismerhetik a diákok.
•
Működésének rendjét az iskolai Szervezeti és működési szabályzat tartalmazza.
•
A nyitvatartási rendet a könyvtáros javaslata alapján az igazgató határozza meg, tanévenként. Azt a könyvtár ajtajára kifüggesztjük.
•
Az a tanuló, aki az iskolai könyvtárból kölcsönzött könyvet elveszíti, megrongálja, vagy határidőre nem viszi vissza a könyvtárba, kártérítést, illetve késedelmi díjat fizet. 5.4. Az intézmény veszélyes helyiségei
•
Azokban a helyiségekben, ahol különlegesen veszélyes helyzetek alakulhatnak ki, csak pedagógus felügyelete mellett lehet tartózkodni. A tanulónak részesülnie kell az arra a helyiségre és az ott végezhető tevékenységekre érvényes balesetvédelmi oktatásban. Az említett helyiségekhez kapcsolódó használati rendet és balesetvédelmi ismereteket a foglalkozást tartó pedagógusnak kell ismertetni. 5.5. Hirdetmények az intézmény területén
•
Az iskolában plakátot és hirdetményt közzétenni kizárólag az erre kijelölt helyen, csak előzetes engedélykérés után az igazgató vagy helyetteseinek aláírásával és az iskola pecsétjével szabad. 6. Egészségvédelmi, baleset-megelőzési, munkavédelmi előírások
•
A tanuló egészsége védelmében tartsa tisztán és rendben környezetét,(munkaesztétika), ügyeljen a mosdók, mellékhelyiségek rendeltetésszerű használatára. Védje az iskolában és környékén lévő természeti és épített értékeket. Ápolja az iskolai füvészkert létesítményeit.
•
A tanár köteles a tanuló sérülése (jegyzőkönyvben rögzíteni), rosszulléte, betegsége esetén, illetve a diák kifejezett kérésekor szülőjével, gondviselőjével kapcsolatba lépni,/ telefonszámok a naplóban megtalálhatók/ ha ez lehetséges. Fájdalom, sérülés esetén a védőnőnél, ha nincs rendelés, az irodában kell segítséget kérni. / 20/ 2012.EMMI rendelet168.§. Kntv.25.§.(6).
•
Fertőző betegségben szenvedő, illetve társait egyéb módon veszélyeztető személy az intézményt nem látogathatja.
•
A tanítás végén tisztaságot és rendet hagyjon maga után.
•
Minden iskolahasználó kötelessége, hogy a munka- és tűzvédelmi, balesetmegelőzési szabályokat megismerje és betartsa. Megismertetésükért az osztályfőnök és szaktanár felelős. 1-3. osztályig a tanulók tájékoztatást kapnak ezekről a szabályokról, 4-8. osztályig erről nyilatkozatot írnak alá. Knt.25.§.(6).
•
Veszély (tűz-, bombariadó) esetén az iskola elhagyását szabályozó KIVONULÁSI TERV a tantermekben és a folyosókon megtalálható.
•
Veszélyhelyzet, baleset észlelése esetén minden iskolahasználó köteles azonnal intézkedni. A tanuló a legközelebbi felnőttet, pedagógust értesítse, aki szükség esetén segítséget hív. 20/2012. EMMI rendelet 168 -169.§.
•
Tiltott cselekvés az épületen belül a dohányzás, egyéb tűzveszély okozása. Tilos szeszesital, bármilyen kábítószer fogyasztása. Veszélyes tárgyak, fegyvernek minősülő szúró- és vágóeszközök, robbanószerek, petárda tanulónál történő megtalálása esetén az iskolavezetés fegyelmit, ill. a rendőrségen keresztül szabálysértési eljárást kezdeményezhet. 7. A tanulók jutalmazása és fegyelmezése 7.1. A tanulók jutalmazása
•
Az a tanuló, aki tanulmányi munkáját kiemelkedően végzi, aktív tagja a közösségnek, versenyeken eredményesen szerepel, egyéb módon hozzájárul az iskola jó hírnevének megőrzéséhez, dicséretben, jutalmazásban részesül. A szóbeli dicséret nyilvános formái: • • •
osztályközösség előtt, iskolai közösség előtt (hirdetés), iskolai összejöveteleken (ünnepélyek, tanévzáró).
Az írásbeli dicséret formái: • • • •
tanítói, szaktanári nevelői (napközis, tanulószobai) dicséret, osztályfőnöki dicséret, igazgatói dicséret, nevelőtestületi dicséret (az egész évben kiemelkedő teljesítményű tanulóknak adható, erről a nevelőtestület dönt, a tanévzáró ünnepélyen ismertetni kell).
A jutalmazás lehetőségei: • • •
könyv, / versenyek, iskolai programok esetében édesség/ oklevél, a több év folyamán kiemelkedő teljesítményt nyújtó 8. osztályos tanulók a DÖK elismerésének odaítélésével jutalmazhatók. /Az év diákja./
A csoportos dicsérettel rendelkező tanulóközösségek tagjait az iskola jutalmazhatja oly módon, hogy a különböző iskolai rendezvényeken, kirándulásokon való részvételi költségeik egészét vagy egy részét átvállalja.
7.2. A tanulók fegyelmezése Fegyelmi intézkedések Az ellen a tanuló ellen, aki kötelességét, a házirendben foglaltakat enyhébb formában megszegi, igazolatlanul mulaszt, tanulóhoz nem méltó magatartást tanúsít, fegyelmi intézkedést kezdeményezünk. Az írásos fegyelmi intézkedések a következők: • • • • • •
Szaktanári figyelmeztetés: szóbeli (közösség előtt), írásbeli (tájékoztató füzetbe) Osztályfőnöki figyelmeztetés: szóbeli (osztály előtt), írásbeli (naplóba, tájékoztató füzetbe) Osztályfőnöki megrovás: írásbeli (naplóba, tájékoztató füzetbe) Igazgatói figyelmeztetés: írásbeli (naplóba, tájékoztató füzetbe) Igazgatói megrovás: írásbeli (naplóba, tájékoztató füzetbe, törzslapra, bizonyítványba) Nevelőtestületi megrovás: írásbeli (naplóba, tájékoztató füzetbe, törzslapra, bizonyítványba
Fegyelmi büntetések Az a tanuló, aki kötelességét szándékosan és súlyosan megszegi, olyan magatartást tanúsít, ami mások jogait sérti, fegyelmi eljárás alapján írásbeli határozattal fegyelmi büntetésben részesíthető.
Súlyosan elítélendő magatartás a testi és lelki agresszió, a bántalmazás, mások megalázása, a lopás, mások egészségének veszélyeztetése, kábítószer fogyasztása, terjesztése, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, engedély nélküli fotózás, hangfelvétel készítése (2.1., 4.9.). A fegyelmi eljárást egyeztető eljárás előzi meg. Iskolánkban a fegyelmi eljárás lefolytatására és a fegyelmi büntetés kiszabására az igazgató megbízásából fegyelmi bizottság jogosult. A fegyelmi büntetéseket a Knt. 58.§, a fegyelmi eljárás lépéseit jogszabály (Knt. 58.§.) határozza meg. A fegyelmi büntetések a következők: • • • •
megrovás, szigorú megrovás, meghatározott kedvezmények, juttatások csökkentése, ill. elvonása, áthelyezés másik iskolába.
Az írásos fokozatokat a tanuló tájékoztató füzetén kívül az osztálynaplóba is be kell írni. /Kntv.37.§.(1). A szülő írásbeli értesítése. Az intézményben a Btk-ba ütköző cselekedetek esetén az ügy tisztázására a rendőrség segítségét kérheti az intézményvezetés.
8. A tankönyvellátási és étkezési kedvezmények igénylésének rendje 16/2013 (II.28) EMMI rendelet a tankönyvtámogatásról •
A tankönyvellátási és étkezési kedvezményekre vonatkozó kérvényt és igazolást a szülő az élelmezésvezetőnek, ill. a gyermek osztályfőnökének nyújtja be. A tankönyvellátásra vonatkozó kérvényt a tanévkezdés előtt, az azt megelőző tanév november 15-ig kell leadni. 20/ 2012. EMMI rendelet 82.§. Knt. 9.§.(3). A leendő első osztályosok szülei a tankönyvellátásra vonatkozó kérvényt legkésőbb a tanulói jogviszony megkezdésének napjáig nyújthatják be.
•
A tartós tankönyvek tanulói használatának alapja a tanuló szociális helyzete. Az osztályfőnöknek benyújtott kérvény alapján a tantestületből alakult bizottság döntése után a tanuló • •
•
ingyenes tankönyvben részesülhet, vagy a könyvtárból tankönyvet kölcsönözhet.
A család anyagi terheinek további csökkentése érdekében a tanulónak egyes tankönyveket és oktatási segédleteket az iskolai könyvtár használatra adhat. Ezek kölcsönzési ideje egy tanévnél hosszabb időre is szólhat. Rongálás esetén a tanulót (szülőt, gondviselőt) kártérítési kötelezettség terheli: 1 2 3 4
év használat után a mindenkori tankönyv árának év után 60%-a, év után 40 %-a, év után 20 %-a értékben
80 %-a,
Az a tanuló, aki ingyenes tankönyvben részesült vagy a könyvtárból tankönyvet kölcsönözött, tanulói jogviszonya megszűnésekor köteles a könyveket a könyvtárba hiánytalanul leadni. •
A tartós tankönyvek kezelésének rendjét a könyvtárszabályzat tartalmazza. 9. Tantárgyválasztás módosítása
Tantárgyválasztás módosítására csak indokolt esetben van lehetőség. A szülő írásbeli kérelemmel fordul az iskola igazgatójához, melyben megindokolja a változtatás szükségességét. Az igazgató az indokok mérlegelése után – az érintett szaktanárok véleményének kikérésével – határozatot hoz döntéséről, s erről a szülőt, szaktanárt egyaránt értesíti.
10. Térítési díj befizetése, visszafizetése Napközis, tanulószobai és iskolaotthonos foglalkozásokra való felvétel iránti kérelmek elbírálásának elvei A szülők napközis foglalkozást igényelhetnek gyermekeik számára a 3.-4. évfolyamon. A foglakozások ideje az utolsó tanítási órától 16:00 óráig tart (4.2.)
Tanulószobai foglalkozásokat az igényektől függően 5-8. évfolyamon szervezünk az utolsó tanórától 16:00 óráig. A foglalkozás kiemelt célja, hogy az önálló tanulásban pedagógiai segítséget nyújtsunk a rászorulóknak. A jelentkezés az erre rendszeresített nyomtatvány kitöltésével történik. Romló tanulmányi eredmény esetén a szaktanárok és az osztályfőnök javasolhatja a napközis foglalkozások, tanulószobai foglalkozások igénybevételét. Ha a gyermek az iskolában étkezik, a szülőnek telefonon be kell jelenteni a hiányzás várható időtartamát az élelmezésvezetőnek. Az étkezési térítési díjat csak abban az esetben térítjük vissza, ha az igénylő távolmaradását előzetesen – az étkezést megelőző két munkanappal korábban – bejelentette.
11. A házirend módosítása A házirend érvényesülésének figyelemmel kísérése különösen az igazgató, az osztályfőnökök és a DÖK feladata. A házirend módosítását: - a nevelőtestület 1/3-a, - a tanulóközösség 1/3-a, 1/3-a, - a szülői közösség - a fenntartó kezdeményezheti írásban az iskola vezetőjénél. A benyújtott kérelem alapján az intézmény vezetője megszervezi a házirend módosítását, beszerzi a szükséges egyetértési nyilatkozatokat (Egyetértési jogot gyakorol a diákönkormányzat képviselője szülői munkaközösség képviselője.), és a módosítást a fenntartó elé terjeszti jóváhagyásra. A házirendet az elfogadástól számított 15 napon belül nyilvánosságra kell hozni, melyről az iskola vezetője köteles intézkedni. A házirendet az alábbi helyekre jól láthatóan ki kell függeszteni: • tanári szoba • titkársági szoba • hirdetőtábla /aula/ A házirendből 1-1 példányt kapnak: • diákönkormányzat vezetője • szülői munkaközösség • beiratkozáskor a leendő első osztályos tanulók szülei
A szülők, a tanulók iskolánk honlapján /www. sulidoge.hu/ szabadon hozzáférhetnek. Korábbi módosítások: •
2004. szeptember
A dokumentum szerves mellékletét képezi az iskolai diákönkormányzat szervezeti és működési szabályzata. Az abban foglaltakat a házirend szabályainak érvényesítése során kötelező figyelembe venni. Záró rendelkezések: -
Véleményalkotás tekintetében a tanulók nagyobb közösségének számít a mindenkori tanulólétszám legalább 50%-a. Jelen házirend az iskola nevelőtestületének véleménye alapján az iskola igazgatójának jóváhagyásával lép hatályba 2013. szeptember 1-jén.