GYURCSÁNY FERENC
Sokak
Magyarországa
26
Tizenegy évvel ezelőtt, 2004 elején amellett érveltem, hogy merjünk baloldalinak lenni. Amit akkor írtam, azt most is érvényesnek gondolom. De az elmúlt egy évtizedben sokat változott Magyarország és Európa is. A következőkben a baloldalhoz, sőt, szélesebb értelemben a polgári demokratákhoz szólok, hogy tisztább, világosabb alapját találjuk meg egy olyan politikának, amely nem a kevesek, hanem a sokak Magyarországát teremti meg. Ez a politika úgy balközép irányultságú, hogy benne számos szabadelvű és konzervatív elem is ott van. Ha úgy tetszik, arra teszek kísérletet, hogy a balközép integrálja a polgári demokratikus ellenzék különböző áramlatait annak érdekében, hogy új politikai alternatívát állítva meghódítsa a politikai centrumot.
1. Merjetek demokraták lenni! Spanyol, brit vagy német baloldaliként eszembe se jutna, hogy demokratikus hazámért érvelve kezdjek egy politikai röpiratot. De magyar vagyok, és azt látom, hogy hazám az önkénnyel kokettál. Ha csak a kormány gondolná így, az nem lenne nagy baj. A demokratikus sokaság elzavarná. De sajnos nem ez a helyzet. Dacára az Orbán-kormány 2010-2014 közötti ámokfutásának, a választók jelentős többsége jó egy évvel ezelőtt megtartotta őket a hatalomban. Hogy a demokratikus ellenzék megosztott volt a nehezen összehozott választási szövetség ellenére is? Igaz. Hogy nem volt meggyőző vezetése? Ez is tény. Hogy még tapintható volt a korábbi baloldali kormányokból való kiábrándulás? Miért tagadnánk? De ettől a tény még tény marad: a választók szívesebben támogatták a demokratikus normákat szisztematikusan sutba hajító, önmagát jobboldalinak (nemzetinek, polgárinak, kereszténynek) hirdető rezsimet, mint az ezer bajjal küszködő tökéletlen demokratákat. Úgy gondolták, hogy a hatékony önkény jobb kormányzást és életet hoz, mint a botladozó demokrácia. Az erő, bármi legyen is a forrása és a célja, fontosabb volt, mint a demokratikus alternatíva, ha az híján volt a cselekvőképesség bizonyítékának. Önkényt választottak demokrácia helyett, vagy erőt gyengeség helyett? – ez itt a kérdés. Sokan azt gondolják, hogy a többség az önkényre voksolt. Én ezzel szemben azt hiszem, hogy az erőt választották a gyengeség helyett. Mert a kormányzáshoz erő is kell. Nem a demokratikus alternatívát kell tehát feladni, hanem azt kell erővel megtölteni. De nem puszta nyers erővel, hanem intellektuális, morális, emberi, politikai és szervezeti erővel. És ez a mai magyar baloldal legnehezebb feladata. 1
2. A baloldaliságról Számtalanszor tettem kísérletet arra, hogy tisztességesen és közérthetően leírjam és elmondjam, mit gondolok a baloldaliság lényegéről. Korábbi meghatározásaimat most nem ismétlem meg. Egyszerű megközelítést ajánlok. Tekintsük baloldalinak azt a mentalitást, amikor valaki a szabad emberek közösségét úgy kívánja megszervezni, hogy származásától, családi hátterétől függetlenül bárki az lehessen, amivé tehetsége, szorgalma, teljesítménye alapján válhat úgy, hogy mindeközben elfogadjuk és támogatjuk: önmagunkon kívül másokért is felelősek vagyunk. Legyen szabad a pálya nekem is meg neked is, ha meg nem az, akkor segítsünk szabaddá tenni – talán így is mondhatjuk. Persze a mi régiónkban évtizedekig hódított a diktatórikus baloldal szelleme és hatalmi ereje. Vajon hiteles nekünk számon kérni a mai magyar jobboldal antidemokratizmusát? Azt hiszem, igen. A mai magyar baloldali pártok eszmei értelemben nem örökösei a kommunista diktatúrának. És ideje lenne levetniük történelmi lelkiismeret-furdalásukat, mert a hamis vádat magukra véve cselekvőképtelenné válnak. A kádári örökség persze itt van. Súlyosabban, mint hinnénk. És nem is elsősorban a pártok politikai reflexeiben, bár erre is rengeteg a példa valamennyi közéleti szereplőnél. Kádár bárminemű felmentési szándéka nélkül mondom, hogy uralma alatt az emberek túlnyomó többsége nagyobb biztonságban érezte magát, mint ma. Soha korábban és azóta sem tapasztalt módon gyarapodott. A mi új demokráciánk az emberek többségének szemében nem bizonyította, hogy jobb életet teremt, mint Kádár letűnt szocializmusa. Ez a mi történelmi, politikai drámánk. A demokrácia, illetve a gyarapodó közjó és a magánjólét nem találkozott a történelem főutcáján. Ezért akarnak sokan visszafordulni. Nincs erős demokrácia a tömegek emelkedő jóléte nélkül. Későn értettük meg ezt az egyszerű igazságot. A modern baloldaliság az ősidők óta létezett társadalmi igazságtalanság elleni tiltakozásból kiforrott válasz, ami zárt ideologikus eszmerendszerré vált. És ez a történelmi eredet tartja fogva a mai magyar baloldal egy részét mind a mai napig. A jövőről beszél, de múltbeli válaszaiban él, a mát és a holnapot a tegnap tükrében szemléli. Ezért feszíti a baloldalt az örök vita, hogy mi a helyes válasz erre vagy arra a kihívásra, hogy vajon nem az örök és hiteles baloldaliság elárulása-e valamilyen korábbitól eltérő, újszerű politikai megoldás. 2
A baloldaliság azonban nem katekizmus. A modern baloldaliság nem zárt ideológia. A baloldaliság attitűd, kultúra, társadalomszemlélet. A baloldaliság tehát nem abszolút. Mint ahogy a földrajzi irányok, a politikai irányzatok is relatívak. Budapest keletre van Győrtől, de nyugatra Nyíregyházától. Ugye milyen banális? Szinte szégyen leírni. A baloldaliság a fennálló lehetőségek közül keresi a legemberibb, legtisztességesebb utat. Nem a múlt megoldásaihoz, hanem a jelen lehetőségeihez és a jövő követelményeihez méri magát. Ami tegnap baloldali volt, az mára üres hazugság, populizmus lehet. Ami tegnap jó volt a jobboldalnak, az lehet, hogy ma a baloldal számára is támogatható. Ezt sokan megalkuvásnak, árulásnak gondolják. Én egyáltalán nem.
3. Európa bajban van? Az európai polgárok jelentős része hitehagyott, kiábrándult. Sok évtizedes prosperitás után lassan egy évtizede egy helyben toporgunk. A bérek alig nőnek, magas a munkanélküliség, a fiatalok között kimagaslóan. Növekednek a jövedelmi, vagyoni különbségek. Amerika és Ázsia megelőzött bennünket egy sor fontos gazdasági ágazatban. Az internet világában például az USA vezet a szoftverek, az alkalmazások, Ázsia a chipek, a telefonok, a számítógépgyártás területén. Európa nagysága letűnni látszik, ezt érzik Európa polgárai. A mi egyre korlátosabb jólétünk ugyanakkor a meghódítandó Paradicsom a destabilizálódott Közel- és Közép-Kelet, Észak-Afrika valamint Afganisztán és Pakisztán egyre reménytelenebb helyzetbe süllyedő százmilliós lakosságának. Európa a reménytelenség és a remény földrésze egyszerre. Ez feszít újabban bennünket. Bezárkózni vagy kaput nyitni? – ez itt a kérdés. Az európai polgárok jelentős része félelmeitől vezetve a bezárkózásra hajlik. Sokan beszélnek keresztény gyökerekről, sőt, azt az európai alapszerződésbe kívánják iktatni, mégis szenvtelenül és ellenségesen nézik a nincstelenek és reményvesztettek emberáradatát. Mit tegyenek a baloldaliak, a humanista gyökereinkre büszke európai demokraták? Menjenek a tömeghangulattal? Vegyék tudomásuk, hogy a szavazók többsége nem nyitni, hanem bezárkózni akar? Nem javaslom. Nem javaslom, hogy harminc ezüstért eladjuk hitünk egyik legfontosabb darabját. Persze nem lehet sarkig nyitni az ajtót. Ez világos. De érdemes megbeszélni, hogy mennyit tudunk áldozni saját életünkből mások javára. Nem önfeláldozást javaslok. De ha az ötszázmilliós Európa nem tud befogadni évente mond3
juk egymillió menekültet, azaz lakosságának mintegy két ezrelékét, ha nem képes ennyi embernek halál helyett normális életet kínálni, akkor nem a menekültekkel, hanem velünk van a baj. A mai magyar miniszterelelnök az Uniót vádolja cselekvésképtelenséggel. De ki az, aki nem akar erősebb együttműködést, európai kormányt? Éppen ő, és a hozzá hasonló szűklátókörűek. Éppen ezek a helyzetek mutatják meg, hogy több Európa és szélesebb körű együttműködés teremthet csak stabilitást és gyarapodást. Orbán nem a megoldás, hanem az akadály. Ha Európa nem érti, hogy az USA-val vagy az ázsiai országokkal felvenni a gazdasági, kulturális versenyt közösen, közös programokkal nagyobb eséllyel kecsegtet, mintha külön-külön küzdenénk, akkor szűklátókörűek vagyunk, a pillanat emberei, és megérdemeljük a sorsunkat. Ha Európa nem érti, hogy ehhez hatékonyabb, több joggal felruházott európai kormányzás kell, hogy egyesíteni szükséges mind több nemzeti jogkört a közös energiapolitikához, külpolitikához, védelemhez, kutatás-fejlesztéshez, szociális ügyekhez és így tovább, akkor beszélhetünk európai jövőről, de kultúránk, életmódunk el fog enyészni az amerikai és ázsiai nyomás alatt. Arisztotelész, Goethe, Puccini vagy éppen Bartók egy érdekes, letűnt világ skanzenjébe fog jutni. Mi meg velük együtt. Ezekben a kérdésekben, gyanítom, egyelőre kisebbségben vagyunk. De mégsem javaslom, hogy feladjuk álláspontunkat. Politikát nagyszerű dolog csinálni, de történelmet még inkább. És történelmileg nekünk van igazunk. A történelmet viszont nem választási ciklusokban mérik. Akkor mi miért tennénk ennek az ellenkezőjét?
4. Embernek lenni, magyarnak lenni, kereszténynek lenni A mostani menekültválság minden korábbinál élesebben világít rá arra a dilemmára, hogy mi is az elsőrendű kötelességünk. Bármi áron védeni történelmi kultúránkat, vagy óvni az emberi életet. Az európai civilizáció forrása az antikvitás, a zsidó-keresztény hagyomány, a felvilágosodás, a jogállami demokrácia. Tiszteljük az emberi méltóságot, a férfiak és nők egyenlőségét, a szabad hitéletet és vallásgyakorlást. Ezekben a napokban, hónapokban messziről jött emberek, asszonyok, gyermekek, férfiak százezrei érkeznek Európába. Felük, harmaduk Magyarországon keresztül kíván eljutni az „ígéret földjére”. Többségük más kultúrában nevelkedett, a miénktől eltérő szokásaik vannak, és más a hitük, vallásuk. 4
Iszonyatos dilemma. Mit védjünk? Saját civilizációs hagyományainkat vagy az ő életüket. Előbb vagyunk-e magyarok, keresztények és csak utána emberek, vagy fordítva? Nem boncolgatom azt a kérdést, hogy mekkora veszélyt jelent ránk pár millió muszlim bevándorlása. Azért sem, mert én ezt a veszélyt kezelhetőnek látom. Kérdésem inkább morális, mintsem statisztikai alapon a jövőt elemző. És nem elsősorban azért, mert olvasva egyes elemzéseket, nem látok olyan előrejelzést, amely ne azt mutatná, hogy a muszlim lakosság aránya hosszabb távon sem haladhatja meg a tíz százalékot. Hanem mert az emberi élet értéke nem statisztikai mutatóval írható le. Én az egyetemes emberiességben hiszek. Először vagyok ember, és csak utána valamely nemzet vagy vallási közösség tagja. Engem mások mellett a huszadik század borzalmai arra tanítottak, hogy aki különbséget tesz ember és ember között, az utat nyit a legnagyobb embertelenségnek. Nem nácizok, nem fasisztázok. Csak megjegyzem: így kezdődött a holokauszt is. És ártatlanul odaveszett sokmillió ember.
5. Európai büszkeség, magyar büszkeség Mi, európaiak büszkék vagyunk az antikvitásra, a zsidó-keresztény kultúrára, a felvilágosodásra, a modern jóléti államra, a demokráciánkra. Mi, magyarok, ezeréves államunkra, visszaszerzett függetlenségünkre, sajátos nyelvünkre, 1956-ra. Na meg például a magyar gulyásra, Puskásra és az aranycsapatra, vagy éppen az évtizedekkel ezelőtt feltalált Rubik-kockára. De mindez a múlt. Ha büszkeségünk forrása elődeink teljesítménye, akkor ez annak bevallása, hogy a mi generációnk alig ért el világraszólót. Azok az emberek, és azok a kormányok, akik és amelyek a múlttal, és nem a jelennel dicsekednek, azokra vereség vár. Ezt az európai és a magyar baloldal nyugodtan hagyja meg a jobboldalnak. Ebben a fajta hazafiságban nem kell velük versenyezni. A finnek elképesztő oktatási rendszert építettek. A világ egyik legjobbját. Arra érdemes büszkének lenni. A német műszaki tudás és kultúra olyan fejlett, hogy az arra épülő ipar a világ egyik legnagyobb exportőre. Arra érdemes büszkének lenni. Varsó régiónk politikai, üzleti központja lett, belvárosa az utóbbi tíz évben a modern világváros arculatát vette fel. Arra érdemes büszkének lenni. Mi, magyarok, vágyjuk a sikert. És reménykedünk, hogy majd egy nagy ugrás felrepít bennünket. Talán egy olimpia. Ugyan! Nincs nagy ugrás. Nincs csoda. 5
Türelmes munka van, vagy kellene, hogy legyen, világos nemzeti stratégiai fejlesztési célokkal, az ebben való egyetértéssel. De mi türelmetlenek vagyunk, és nincsenek közös nemzeti céljaink. Múltunk van. Ezért ebben élünk. A kérdés nem csak az, hogy van-e, lesz-e olyan kormány, amely figyelmét a múlt helyett a jövő felé fordítja. Ennél talán fontosabb, hogy a magyar emberekben lesz-e elég kitartás, türelem évekig dolgozni, hogy kimozdítsuk az országot a múlt fogságából. Hiszen olyan sokszor kértek már az elmúlt évtizedekben még pár év türelmet. Most miért sikerülne? – teszik fel nem kevés joggal a kérdést milliók.
6. Jobboldali-e Magyarország? Nem hiszem. Az igaz, hogy a választók többsége csalódott a baloldalban, de nem gondolom, hogy azért, mert baloldali volt. Sokkal inkább gondolom, hogy a baloldal azért veszített, mert gyengének bizonyult intellektuális, morális, politikai értelemben. A politika nem szándék-, hanem eredményorientált. Ezért hiábavaló a bármilyen tisztességes program, akarat, ha azt nem követi tartós eredmény, akkor bukás a vég. Sokan még baloldalibb programot akarnak, abban látják a megoldást. De a babakötvény nem volt baloldali? A munkatörvénykönyv munkásoknak kedvező átszabása nem volt baloldali? A szimbolikus mértékű, de egyenlőséget teremtő vizitdíj, vagy a szerény tandíj nem volt baloldali? Könnyű több bért, igazságosságot hirdetni ellenzékben. De a kormányzás nem az ígéretek, hanem a realitások világa. Márpedig a politizálás végső célja a kormányzás, a felhatalmazás, hogy vezessük az országot. Aki viszont ellenzékben felelőtlen, az kormányon is az lesz. Ezért ajánlok visszafogottságot mindenkinek. Ám ha mi nem vagyunk kellően populisták, akkor csak tétlenül szemléljük, hogy mennyire előretört a Jobbik – mondják sokan. Mi tagadás, én is sokáig alábecsültem a Jobbik vonzerejét. Nyilván nem meglepő, ha azt mondom, hogy riaszt a jobboldali radikálisok majdnem minden megnyilvánulása. Dermesztőnek ítélem arroganciájukat, morális, szellemi verőlegényeket látok vezetőik többségében. De tudatában vagyok annak, hogy mégis sokan szavaznak rájuk, miközben eszmeiségük, ideológiájuk szerintem is tele van újnáci elemmel. A Jobbik szavazóinak többsége nem újnáci, nem rasszista, nem antiszemita, nem cigánygyűlölő. Inkább fáradt, csalódott, elkeseredett ember, aki új megoldást keres. Szavazott már a Fideszre, szavazott az MSZP-re, elege van mindket6
tőből. Csalódott a rendszerváltásban, és csalódott a „fülkeforradalomban” is. Elegük van Orbánból, Gyurcsányból, az egész politikai elitből. Nem látok más megoldást, mint jobban érteni a rendszerváltozás elfeledett sokmillió emberének gondját, nyomorúságát. Megpróbálni közelebb hozni a történelmi meggyőződésünket, miszerint nagyszerű dolog a szabadság, és azt a vitathatatlan tényt, hogy elképesztően sokan nem találják helyüket ebben az új világban. Márpedig nincs visszaút. Akkor meg nekünk kell olyan kiutat javasolni, ami az élhető szabadság világába visz.
7. Maffia-állam Orbán kormánya nem nemzeti, nem keresztény, nem jobboldali. Nem hungaroputyinista, nem neofasiszta, nem nacionalista. Ez a kormány egy bűnszövetkezet, Orbán a maffia-állam feje. A miniszterelnök politikai hatalmát a szervezett felvilág építésére, a belső kör meggazdagodásának megszervezésére használja. Ennek a kormánynak csak látszólag van meggyőződése. Valójában egy dologban hisznek: abban, hogy a politikai hatalmat az általa kiválasztottak meggazdagodása érdekében kell használni. Nem kispályások. Nem egyedi cégeket lopnak el. Ellopták a törvényhozást. Látszólag törvényesen lopnak. Törvényesen veszik el a trafikokat, a földet, a nyugdijmegtakaritást. Az oligarchák gazdasági hatalmukat politikai befolyásra használják. A poligarchák politikai hatalmukat gazdasági előnyökre, hatalomra fordítják. Strómanok, közvetítők, vazallusok, kitartottak, politikai vállalkozók színes világa jött létre. Kéz kezet mos. Amíg uralják a rendőrséget, az adóhivatalt, az ügyészséget, a bíróságot, addig nincsenek nagy veszélyben. De ez az uralom csak átmeneti tud lenni. Bűnözők sorsa vár erre a kormányra és aktív segítőire. Mert egyre több lesz a sértett, a mellőzött, és nincs az a propaganda, az a megfélemlítés, ami egy ponton ne szerveződne többséggé. Az ellenzék, benne mi is, sokszor tanácstalan. Mert fogalmaink, politikai reakcióink parlamentáris demokráciára szabottak. Nincs tapasztalatunk, hogy miként kell és lehet küzdeni a maffia-állammal szemben. Ez nagy hátrány. De nem ledolgozhatatlan. Csak abba kell hagyni a helyeskedést ezzel a kormán�nyal. Nem kell elfogadni egyetlen lépését sem legitimnek. Nem kell „miniszterelnök urazni”, parolázni, beszélgetni, mintha minden rendben lenne. Nem kell Schiffer Andrásként mosolyogni és vállon veregetni. Minden elemében el kell utasítani ezt a kormánynak álcázott bűnszövetkezetet. 7
8. Polgári Magyarország Magyarországnak ma nem egyszerűen baloldali, hanem balközép polgári demokrata kormányra van szüksége. Nem szakértői kormányra, mert a kormányzás mindig is szakszerű alternatívák közti értékválasztás, azaz politikai döntéshozás és cselekvés. Amire szükség van, az az európai humanizmus eszményében hívő, szabadelvű, mérsékelt bal- és jobboldali felelős emberek támogatása és cselekvése. A Demokratikus Koalíció azért is alakult, mert Orbán rezsimjével szemben nem a bal–jobb, hanem az európai demokrácia–keleties önkény választóvonalat tartottuk meghatározónak. Ma is ez az álláspontunk. Ezért tekintünk magunkra balközép gyökerű, nyitott polgári demokrata pártként. A polgári demokrácia alapja az önálló szellemi, egzisztenciális, morális léttel rendelkező középosztály, mely pontosan tudja, hogy az államhatalom az emberek egyesített, szabad akaratának demokratikus átruházásából származik. Nincs polgári demokrácia polgári lét, öntudat, demokratikus meggyőződés nélkül. Amíg nem szabad az ember, és amíg szabadságának forrása nem a saját teljesítménye, addig nincs polgári demokrácia. E szabad világot nem lehet felülről megteremteni, mert azt adni nem, csak alulról kikényszeríteni és megtartani lehet. Magyarország nem polgári ország. Nem azért mert rosszak vagyunk, alkalmatlanok vagy alacsonyabb rendűek. Hanem mert belesüppedtünk a szolgaságba, az alávetettségbe, a kiszolgáltatottságba. Ez vitathatatlan történelmi tény. De nincs örökre elrendelve. Felülről nem lehet polgárságot teremteni, ez fából vaskarika lenne. De lehet segíteni, hogy gyarapodjon azon emberek, családok száma, akik ill. amelyek átélik és átérzik a szabadság és függetlenség nagyszerűségét, és nem hajlandók meghajolni a hatalom előtt. Ők lesznek a demokratikus polgári Magyarország megteremtői. Olyan kormány kell, amely nem önmagát állítja a magyar haza közepére, hanem a növekvő polgári sokaságot, amelynek létrejöttét saját eszközeivel, időnként saját hatalmi önérdekével szemben is segíti. Ez a Demokratikus Koalíció célja és programja.
8
9. Közbevetett megjegyzés 1. A programot, de legalább annak kereteit megadni ugyan nagy kihívás, de nem lehetetlen. Megmondani, hogy mit kellene csinálni, némi olvasás, beszélgetés, gondolkodás után nem reménytelen vállalkozás. De ez még nem politika. Ez csak az egyik eleme. A programbizonytalanság az európai és különösen a magyar baloldal egyik gyenge pontja. Nem felmentésként, de hozzáteszem, ennek igazi oka a korábban tárgyalt ellentmondás, miszerint a baloldal jelentős része a jövőbe akar nézni, de a múltat figyeli. De mégsem ez a legnagyobb kihívás. A modern médiapolitika személyiség-érzékeny. A választók nem bújják esténként a pártprogramokat, többségük nem jár el lakossági fórumokra, párszor tíz másodperces tudósítások alakítják az ítéleteiket. Versenyfutás van, ki tudja a pörgő reklámok között pár másodperc alatt elrabolni a választók figyelmét. Ez nem politika. Ez közszereplés. Lehetsz okos és tisztességes, de ha „nem jössz át a képernyőn”, véged van. Az európai és a magyar baloldalnak kevés izgalmas, hiteles személyisége van. Nincs ez másként nálunk sem. Ennek okát nem pontosan látom. Nem volt mindig így. Pár éve Blair, Schröder nagyon meggyőző volt. Én is mást jelentettem 2005-ben, mint ma. A francia elnök unalmasnak tűnik sokak szemében, a kitűnő dán szociáldemokrata miniszterelnök asszony pár hónapja választásokat vesztett. Renzi Olaszországban még állja a sarat. Nálunk alig vannak erős, médiaképes baloldali politikusok. Ilyenkor a program szinte semmit sem ér, mert nincs, aki hitelesen megjelenítse. És ebben gyors fordulat a dolog természete szerint alig remélhető. 2002 óta az összes - legalább egy ideig sikeres - magyar baloldali miniszterelnök az MSZP-n kívüli világból jött. Medgyessy, Bajnai és én is messze voltam a Szocialista Párt belső köreitől. Az MSZP vagy másfél évtizede megszűnt vonzani, illetve „kitermelni” a politikailag érett, alkalmas miniszterelnök-jelölteket. Mostani elnökük nem is akar az lenni. Az MSZP 2010 után elvesztette politikai dominanciáját, szervezeti kizárólagosságát a baloldalon. Több párt megjelent a térfelünkön, köztük a Demokratikus Koalíció is, melynek létrehozását én magam kezdeményeztem. Ezt mind a mai napig sokan a szememre vetik. Értem őket, de nem értek velük egyet. Az euklideszi geometriában két pont között valóban az egyenes a legrövidebb út, de ez nem feltétlenül igaz a politikában. A PM, az Együtt, a DK megjelenése olyan 9
versenyhelyzetet teremt rövid távon, ami intenzívebbé teheti a mi oldalunk átalakítását, erősebbé tételét. Hogy a végcél az egyesülés? Igen, ezt gondolom. És ami majd akkor létrejön, az csak nyomokban hasonlíthat a régi MSZP-re. A mai különállásból fakadó verseny lehet a záloga egy későbbi új, sikeres, balközép, polgári liberális demokrata pártnak. A baloldal előtti kihívás ugyanakkor ennél mélyebb. Az alapvetően liberális magyar baloldal elvesztette kulturális hátországát. Bár kétségtelen, hogy vannak szabadelvű, baloldali művészek, tudósok, újságírók, a túlnyomó többségük kivonult a közélet világából. Az ezeket az értékeket követő és képviselő pártoktól meg kifejezetten távolságot tartanak, nem egy esetben kifejezetten ellenségesen viselkednek velük. De ez a kisebbik gond. A nagyobb kihívás, hogy szűkül a szabadelvű, baloldali népkultúra bázisa. Mindeközben azt látjuk, hogy környezetünk tele van baloldali liberálisokkal. De csendben vannak. Alámerülnek és kivárnak. A gondolat ereje nem találkozik a közéleti erővel. Talán még pontosabban: amíg gyengék a baloldali, szabadelvű pártok, addig támogatóik a háttérbe húzódnak. Fura módon időnként úgy tűnik, a mi oldalunkon nem a kultúra termékenyíti meg a politikát, hanem a politikának kell megtermékenyíteni a kultúrát. Ez éppen fordítottja annak, mint amit a jobboldalon látunk.
10. A nagy kompromisszum esélye A választók visszatérő óhaja, hogy végre egyezzen ki a bal- és jobboldal, az MSZP és a Fidesz, Gyurcsány és Orbán. Értem a vágy mögötti megfontolásokat. És valóban, micsoda szép álom! Hogy vége lesz ennek az őrült verekedésnek, ami országot, településeket, családokat, barátságokat szakít szét. De jó lenne! Sajnálom, de nem fog menni. És tudom, hogy ez igazi dráma. Lehet kompromisszumot kötni arról, hogy milyen legyen az adó- vagy éppen a nyugdíjrendszer. Megbeszélhetjük, hogy hány osztályos legyen az általános iskola, hogy milyen legyen a kórházi szerkezet, vagy azt, hogy milyen kedvezmények járjanak az őstermelőknek. De nem ezek a magyar politika meghatározó kérdései. Történelmi útválasztás küzdelme zajlik. Kelet vagy Nyugat? Humanizmus vagy nacionalizmus? Önkény vagy demokrácia? Csak nekem van igazam, és a saját képemre formálom az országot, vagy értéknek tekintem a sokféleséget? Az urak és szolgák világát építjük, vagy értjük, hogy a nemzet szociális és szolidaritási közösség is? Talán értik, nem folytatom. 10
Németországban, Ausztriában ma nagykoalíciós kormányok működnek jobbés balközép pártok együttműködésén alapulva. De jó nekik! Ám ennek nemcsak oka, hanem előfeltétele is van. Az ok egyszerű: a választók egyiküknek sem adtak egyértelmű felhatalmazást. Az előfeltétel viszont az, hogy a középpártok, jobb- és baloldaliak ugyanazt gondolják a saját nemzetük legfontosabb kérdéseiről. Például az alkotmányos rendszerről, a demokráciáról, az európai szerepvállalásról, a külpolitikai orientációról. Ezek után valóban szakpolitikai részletkérdések maradnak, miként ilyen viták természetesen voltak az MSZP és az SZDSZ között, vagy vannak napjainkban a Fidesz és a KDNP „koalíciójában”. Amíg az ország, ha úgy tetszik, a választók túlnyomó többsége nem dönti el évtizedekre, hogy milyen legyen Magyarország meghatározó arca, hogy merre tartson és mit képviseljen, amíg alapkérdésekben fennmarad a vita, addig éles lesz a harc. Nem azért mert így akarjuk. Nem azért, mert egyik vagy másik párt, politikus nem fér a bőrébe, és megosztó vagy konfliktusos szerepet visz. Hanem azért, mert az életünkért küzdünk. A hazánkért, a gyerekeinkért. És ebben senki sem akar, tud kompromisszumot kötni. Szerintem nem is lehetséges. Mert az önfeladás, árulás, a tisztesség halála lenne.
11. Megsemmisíteni Orbán rendszerét? Ha nincs kompromisszum, akkor nincs kompromisszum. Elfogadhatatlan az a rendszer, amely a hatalom kizárólagosságára tör. Elfogadhatatlan, ha eszmei, kulturális, politikai meggyőződését az egyetlen lehetséges értelmezésnek tekinti. Elfogadhatatlan, ha önmagát a hazával azonosítja, és elvitatja ellenfelei morális jogát a kormányzásra. Nincs kiegyezés a maffiaállammal. A bennfentesek politikai-gazdasági ös�szefonódásával. Nem kell elfogadni, hogy az államhatalmat a fenn lévők saját gazdagodásukra, jutalmazásra és büntetésre használják. Véget kell vetni a törvényhozás elrablásának, privatizációjának, hogy célzott személyek, vállalatok, körök érdekében gyártanak törvényeket, és ellopják hazánkat. Nincs kompromisszum a bűnt védő legfőbb ügyésszel, az ehhez asszisztáló főbíróval, az alkotmány helyett a hatalompártot szolgáló közszolgákkal, diplomatákkal, a tisztességüket milliókért, milliárdokért eladó üzletemberekkel. De ezen a ponton kell egy fontos megjegyzést tenni. Miközben az illegitim orbáni hatalommal nincs kiegyezés, a mögötte álló választói sokaság kulturális meggyőződését, közéleti létezését tiszteletben kell tartani. Mert ők is a haza 11
részei, függetlenül attól, hogy egyetértünk-e vagy sem. Kulturális értelemben nincs egész pályás letámadás, erőszakos hódítás, állami népnevelés. Tudomásul kell venni, hogy miközben egy a hazánk, ma rendkívül fontos kérdésekben nem egységes a magyar politikai közösség. Márpedig erőszakkal nem lehet gondolkodást, történelemszemléletet, eszmei meggyőződést megváltoztatni. Nem szabad, de nem is lehet. Alkotmányos forradalom kell. Demokratikus kétharmad. Széles demokratikus szövetség, amely átfogja a mérsékelt jobboldalt is. Nem a szavazó a bűnös, hanem az ördöggel lepaktált önkény hatalma. De tegyük egyértelművé! A politikai elszámoltatást választásnak hívják. Ami utána jön, az nem elszámoltatás, hanem igazságszolgáltatás. Tisztességes, pártatlan, tekintet nélkül arra, hogy ki mi volt, vagy éppen aktuálisan milyen szerepet tölt be. Törvény van és tisztesség. Aki ennek útjában áll, annak persze mennie kell. Mert a törvény és a jog előrébb való, mint a párthűség, a vezér iránti lojalitás. Akiket meg ártatlanul meghurcoltak, akiknek elraboltak jó néhány évet az életükből, akiknek pokollá tették életét, és akik sajnos nincsenek kevesen, azokat rehabilitálni, kárpótolni fogjuk annak tudatában, hogy az elvett éveket, becsületet, nyugalmat csak részben lehet kompenzálni.
12. Közbevetett megjegyzés 2. Egy leendő új polgári demokrata kormány iszonyatos várakozásokkal fog találkozni. Tele leszünk feszültségekkel. Mindenki gyors megoldást fog követelni. Bárhova nézünk, csak bajt fogunk látni. Az egészségügyben, az oktatásban, a szociális rendszerben, a nemzetközi kapcsolatokban stb. Csalódást fogunk okozni, ha nem beszélünk őszintén. A csalódás meg a gyors bukásunkat okozhatja. Ezért nem szabad udvarolni a választóknak. Nem érdemes olyant mondani, ami nem teljesíthető. Nem szabad mindenáron nyerni. Nem szabad. Nincs polgári Magyarország polgári mentalitás, értés, felelősség nélkül. Ha lenézzük a választót, akkor lenézzük az országot. Ha lenézzük az országot, akkor legfeljebb jobb kiadású Fidesz leszünk. De azért nem érdemes. Hadd mondjak pár egyszerű példát. Menekültügyben ma nincs többségünk. Mégis ki kell tartani álláspontunk mellett, mert az a meggyőződésünk szerinti egyetlen tisztességes politika. 12
Nem számolunk, nem méregetünk, tesszük, amit kell, meggyőződésünk szerint. A feltétel nélküli alapjövedelem sokaknak kedves téma a mi oldalunkon. Mi mégsem támogatjuk a bevezetését. Igen, tartunk tőle, hogy magyar viszonyok között beláthatatlan következményei lehetnének, ha munka nélkül kaphatna egy család szerény megélhetést lehetővé tevő támogatást. Gyanítjuk, hogy tíz- és százezrek tartanák távol magukat a legális munkavégzés világától, ami pedig nem erősíti, hanem éppen ellenkezőleg, gyengítené az országot. Vizitdíjban nagyon megvertek bennünket. De kérdezem: ma jobb az egészségügy? Ma több az orvos és a nővér? Jobban meg vannak fizetve, mint korábban? Akkor kinek van, volt igaza, dacára annak, hogy kinek volt, van többsége az aktuális politikai csatában? Ugyanez a helyzet az egyetemi tandíjjal. Mi kinyitottuk az egyetemek kapuit. Igaz, kértünk volna havi pár ezer forintos tandíjat, de összenyitottuk az önköltségi és az állami finanszírozású képzést, hogy a jól teljesítők mehessenek állami finanszírozásba, a gyengébbek meg fizessék meg képzésük költségét. A tandíj az egyetemeknél maradt volna, a bevételekből nagyszabású ösztöndíjprogramot szerveztünk, nem csökkentettük az állami támogatást. Nincs kétségem, ma jobb és igazságosabb felsőoktatásunk lenne, ha hazug módon nem ölik meg akkor a javaslatainkat. De mi a tanulság? Az, hogy ha biztos vagy az igazadban, akkor nem kell meghátrálni. Inkább bukj átmenetileg, mintsem tönkretedd országod. Én ezekre a reformokra büszke vagyok, és semmi okom nincs arra, hogy megtagadjam azokat csak azért, mert átmenetileg(!), akkor politikai vereséget szenvedtünk. A történelem nekünk dolgozik.
13. Baloldal és a rendszerkritika Magyarországon mintha felborult volna a politikai térkép. A fideszes jobboldal a kiépült európai rend ádáz kritikusának mutatja magát, a baloldal meg mintha kritikátlanul védené a piacgazdaságot, az európai együttműködést. Így aztán az elégedetlenek, akik manapság többségben vannak, a Fideszhez vándorolnak, rosszabb esetben a Jobbikhoz, a progresszív baloldal és a liberálisok meg hoppon maradnak a bármennyire is tisztességesnek gondolt eszméikkel. Talán érdemes pontosan fogalmazni. A magyar jobboldal fideszesként, jobbikosként az európai civilizáció egyik legfantasztikusabb eredményét, a szabadság és együttműködés rendjét, az Európai Unió egészét, a piacgazdaság 13
lényegét, a jogállamot, a demokráciát, az emberi méltóság tiszteletét támadja. Ebben nincs esély a megegyezésre, és végképp értelmetlen bárminemű versengés. Mi ezt a politikát nemzetvesztőnek gondoljuk. Ez az ő pályájuk. Mi, baloldali liberális demokraták viszont sokszor vaknak és süketnek tűnünk. Mintha nem látnánk, hogy az Európai Unió - nagyszerűsége mellett - időnként iszonyatosan bürokratikus, hogy értelmetlen szabályokat alkot, miközben fontos ügyekre nincs ereje. Mintha nem vennénk észre, hogy a mai piacgazdaság kevesek mértéktelen meggazdagodását és sokak tengődését teremtette meg. Ami az EU-t illeti, együgyűnek tűnő példát mondok. A mobiltelefonok roamingdiját évek óta nem sikerül megszüntetni az EU tagállamok között, miközben ez állítólag egységes piac. A telefonok, hangszórók és egyéb berendezések csatlakozó kábelei ezerfélék. Nem tudjuk kikényszeríteni a közös szabványt. Mi meg udvariasan csendben vagyunk. Akarva-akaratlanul egy tökéletlen rendszer szimpla védelmezőinek tűnünk. És ezért büntetnek bennünket. Érdemes elválasztani két dolgot. Ha a rendszerkritika a jelenlegi európai rend elutasítása, akkor mi ezzel szemben állunk. Ha annak érdemi korrekciója az igazságosság, az egyenlőség nevében, akkor az tisztességes dolog. De ez utóbbira való nyitottság, készség valóban ritkán látszik rajtunk. Indokolt rendszerkritikánk rendszervédelemmé silányult. És a többség szemében ez vacak lakájság.
14. Egymásra utalva Sokan nem szeretik a piacgazdaságot. Igazságtalannak, kiszámíthatatlannak tartják. Igazuk van? Részben igen, de csak részben. Ami Magyarországon létrejött, az valóban egy torz piacgazdasági szerkezet és kultúra. Nem könnyű szeretni. A munkások nagy része alulfizetett, bizonytalan abban, hogy holnap is lesz-e munkája, packáznak velük főnökeik. A politikai szövegekben sokat dédelgetett magyar vállalkozások jelentős része bukdácsol, valahogy próbál túlélni, a tulajdonosok, a vezetők egy része még csak véletlenül sem akar, tud hosszú távon gondolkodni. A tulajdonos sajnálja a bért az alkalmazottól, a munkás a profitot a befektetőtől. A legmélyebb bizalmatlanság szövi össze ennek a világnak a jelentős részét. Nincs ez így rendben. Meg kellene békélni egymással. A munkás és alkalmazott minimális igénye, hogy munkájáért megkapja a minimális megélhetéshez szükséges bért. Hogy ne lehessen a létminimumnál alacsonyabb bér Magyarországon, ami jelenleg majdnem százezer forint. Hogy 14
fizetése automatikusan növekedjen legalább az inflációval. Hogy a vállalat nyereségének egy része őt illesse meg. Tisztességes követelések ezek? Szerintem igen. A tulajdonos, a befektető természetesen elvárhatja, hogy lekötött pénze után legyen valamilyen hozama. Mi is ezt akarjuk, ha pénzünket betesszük a bankba. Ki látott már olyant, hogy ingyen parkoltatja bárki is a pénzét? Bizony, a munkásoknak el kell fogadniuk, hogy a befektetésnek tisztességes, korrekt eredményt kell hoznia, és annak legalább egy része joggal illeti meg a befektetőt. A haszon nem lopás. De mindenkinek visszafogottnak kell lennie. Nem lehet olyan munkabért követelni, ami versenyképtelenné tesz egy céget, mert a végén az egész vállalat tönkremegy, és odalesz minden munkahely. Másik oldalról pedig nem lehet a vállalat nyereségét csak a tulajdonosoknak adni, mert a befektetett tőke tisztességes hozamának kifizetését követően abból elsősorban fejleszteni kell és meg kell azt osztani a munkásokkal. De nem lehet azt sem megengedni, hogy ebben az országban százezrek nyomorogjanak. Ha valakitől, hát tőlem igazán távol áll, hogy bármit is ingyen adjon az állam vagy valamilyen vállalat bárkinek. De az élet ingyen jár. Az önmagáért való. Ezért ingyenes a közoktatás (vagy majdnem!), az egészségügy (egyre kevésbé!), és ezért gondolom, hogy egy pohár vizet inni, egy lámpát felgyújtani, egy e-mailt elküldeni igenis legyen emberi jog. Csak hogy életben maradjál. Hogy ne állati sorod legyen. Ezért javasoljuk, hogy a legalapvetőbb közszolgáltatások területén – például: ivóvíz, áram, internet-kapcsolat – a legminimálisabb fogyasztás járjon állampolgári jogon, és aki ennél többet fogyaszt, az fizessen egyre többet. Már csak azért is, hogy megérje takarékoskodni, hogy ne a magas fogyasztás legyen a legkifizetődőbb. Mondhatnék még példákat, de csak egy dolog fontos: van felelősségünk másokért is. A sokak Magyarországát akarjuk megteremteni a kevesek országa helyett, ahol élet és jövő vár a rendszerváltás óta elfelejtett kétharmadnyi magyarra is. Nem új rendszerváltás kell. Hanem élhetővé kell tenni ezt a rendszert.
15
15. Orbán takarodj? Persze igen, de mégsem. Akik azt hiszik, hogy a mai kormány leváltásával minden megoldódik, azok súlyosan tévednek. Minden gondunk forrása, hogy csodákban hiszünk, miközben nincsenek csodák. Sem mi, politikusok, sem a választók nem rendelkeznek emberfeletti képességekkel. Egy kormány persze megbuktathatja önmagát, szétforgácsolódhat, széteshet anélkül, hogy az ellenzék szinte bármit is tenne. Így is lehet kormányváltás. Tudom, sokan abban bíznak, hogy Orbán és egész rendszere egyszer csak a saját korrupt súlya alatt összeomlik, vagy elsöpri őket egy nemzetközi pénzügyi, esetleg politikai válság. Ez természetesen nem zárható ki. De az az ellenzék, amely erre számít, az nem érdemli meg a kormányzást, ha meg mégis az ölébe fog hullani, akkor az felkészületlenül éri. Az első pillanattól a szerencse, nem pedig a tehetség kezére adja a sorsát, így bukni fog. A demokratikus ellenzék kívánt győzelméhez most három dologra van szükség. Modern politika nincs erős leadership, vezetés nélkül. Olyan személy, illetve személyek nélkül, akik sugározzák a vezetés képességét, a stratégiai gondolkodás birtoklását, akik ha kell, mernek konfliktust vállalni, máskor meg kompromisszumot kötni. Olyanok, akik értik és használják a tömeg nyelvét, de szót értenek a vájt fülű értelmiséggel is, akik meggyőzőek a televízióban éppúgy, mint egy tárgyalóteremben. A politika szakma. És nincs más tanulási terepe, mint a közéleti, parlamenti, kormányzati gyakorlat. Kockázatos dolog miniszterelnök-jelöltet importálni. Mert még ha megvan is az összes fenti képessége, két dologgal aligha fog rendelkezni. Sikeres és kudarcos tapasztalattal, mely megérleli a kormányzáshoz szükséges bölcsességet, valamint nem lesz pártja, ezért könnyen bábja lehet a kitalálóinak. Ezért nagy a felelősségük azoknak, akik újra kívülről hoznának miniszterelnök-jelöltet, bár nem állítanám, hogy a kísérlet eleve kudarcra van ítélve. Nincs sikeres ellenzéki politizálás, kampány, kormányzás politikailag, szervezetileg összhangban dolgozó párt vagy pártok nélkül. Különösen igaz ez a jelenlegi magyar választási rendszerben. A demokratikus ellenzéki pártok együttműködésére sok javaslat született az elmúlt időben. Én magam is megfogalmaztam egyet tavaly nyáron, amikor a Demokrata Párt létrehozásának szükségességéről írtam, beszéltem. Most nem ezt kívánom megismételni. Csak egy egyszerű szabályra, törvényszerűségre utalok. A tagolt demokratikus ellenzék vezetésére, együttműködésére vonatkozó javaslat megtételének és 16
elfogadtatásának fő felelőssége a legnagyobb támogatással bíró párté, jelen esetben az MSZP-é. És ez nem csak a politika hatalmi természetéből következő általános következmény. Látom és tapasztalom, hogy az MSZP minden kívülről jött javaslatot saját szerepe elleni támadásként él át. Én ezt kritizálni nem szeretném, csak rögzítem, mint tényt. És kész is vagyok alkalmazkodni ehhez. Persze ebből az is következik, hogy akkor ezt a feladatot a szocialistáknak el kell vállalniuk és sikeresen meg kell oldaniuk. A harmadik demokratikus ellenzéki teendő az Orbán utáni Magyarországra vonatkozó javaslat összeállítása. A mi oldalunkon lévő pártok természetesen egy sor dologban nem feltétlenül gondolják ugyanazt, ezért is alkotnak külön pártokat. Mégis úgy látom, hogy ez a legkevésbé konfliktusos terület, tisztességes egyeztetésekben jó kompromisszumokra lehet jutni. Kompromisszum persze akkor van, ha mindenkinek van saját elképzelése, amelyet kész egyeztetni másokkal. Mi a Demokratikus Koalícióban sokszor elmondtuk, hogy mivel a jelenlegi rezsim mindennap árt az országnak, ezért keresni kell az előrehozott választás lehetőségét. Arra viszont fel kell készülni. Egyebek mellett programmal. Ezekben a hónapokban ezen dolgozunk. És 2016 februárjában bemutatjuk Magyarországnak a Demokratikus Koalíció programját, hogy mindenki elmondhassa, miben ért velünk egyet és miben nem. És ajánljuk e programot a többi demokratikus ellenzéki pártnak is, mint egy későbbi programkompromisszum egyik elemét.
XXX Mi tagadás, 2014 tavaszáig az volt köztünk az uralkodó nézet, hogy egy esetleges ellenzéki győzelem esetén nincs más dolgunk, mint alapvetően restaurálni a 2010-es állapotokat. Hogy akkor igazunk volt-e vagy sem, az ma már nem túlságosan fontos. Az elmúlt egy évben álláspontunk érdemben megváltozott. Legalább két ok miatt nem hiszünk abban, hogy ott folytathatjuk, ahol 2010ben abbahagytuk. Részben mert az elmúlt öt év olyan mély társadalmi, gazdasági, kulturális, alkotmányos változásokat hozott, amelyek legalább egy része belátható időn belül nem fordítható vissza, és tegyük hozzá azt is, hogy vannak intézkedések, amelyeket érdemben nem is lenne szabad megváltoztatni. De legalább olyan fontos, hogy nagyot változott a világ ebben a fél évtizedben: új kihívások és új lehetőségek keletkeztek. Ha ezekre nem válaszolnánk, akkor vakok, felelőtlenek lennénk. 17
Hadd említsek néhány példát! Az iskolák pedagógiai szabadságát vissza kell adni, de érdemes új formában hatékony támogató, koordináló, ellenőrző állami szolgálatot létrehozni. Érdemes megfontolni az állami alkalmazású orvosi magánpraxisok kiterjesztését, általános és állami kiegészítő biztosítás bevezetését. Továbbra is támogatjuk a minimálbér inflációt meghaladó folyamatos emelését, a rugalmas nyugdíjkorhatár bevezetését. Nem szüntetnénk meg, de érdemben átalakítanánk a jelenlegi közmunkaprogramot, széles körű, legalább a mindenkori minimálbérrel megfizetett széles skálájú közfoglalkoztatássá formálva át. Felülvizsgálnánk a rokkantnyugdíjasok Orbán-kormány által igazságtalanul, méltánytalanul végigvitt átminősítési rendszerét. Általánossá tennénk az alapvető közszolgáltatások (víz, szennyvíz, áram) sávos, úgynevezett szociális tarifarendszerét. A megújuló erőforrásokra épülő energia- és a digitális szolgáltatások széles körű kiterjesztését, állampolgári jogon történő elérését biztosító digitális rendszerváltást indítanánk el. Bevezetnénk az eurót. A szektorális különadók kivezetését csak hosszú távon és rendkívül fokozatosan látjuk megvalósíthatónak. Nem folytatnánk az egykulcsos szja csökkentését. Jelentősen korrigálnánk a zöldklientúrát építő földprivatizációs intézkedéseket. De nem folytatom, hiszen a programvita még előttünk áll. A Demokratikus Koalíció belső pártvita után 2016 februárjában elfogadja programjavaslatát, melyet azt követően széleskörű szakmai, közéleti vitára bocsát. A programot a következő választások előtti hónapokban véglegesíti, és alkotja meg önálló, vagy a többi demokratikus ellenzéki párttal közös választási programját. 2015. október 22. Gyurcsány Ferenc
18
DK INFORMÁCIÓS KÖZPONT 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11–15. Tel.: 06 21 300 1000 E-mail:
[email protected] www.dkp.hu
AZ EURÓPAI PÁRT
Készült a DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ megbízásából. Cím: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11–15.
25
