György napi hiedelmek

Április 24. György

György napi szokások / György napi hiedelmek

"György az Egyház martyrologiumában évszázadokon át ókeresztény vértanúként szerepelt, aki Diocletianus idejében nyerte el a mennyei koronát. Miután alakjának történeti hitelességét az újabb kutatásnak nem sikerült igazolnia, napjainkban az illetékes pápai kongregáció Györgyöt törölte a szentek jegyzékéből. Dicsőséges szent György mártír támada Kapadócia országból, kinek ő atyja vala hadviselő vitéz fejedelem. Az ő atyja halálának utána miként régi szokás vala, szálla reá az vitézség. És mikoron egy időben lova hátán menne, Lybiának tartományában, és az várasban, kinek Sylena vala neve, pogány király bírván. Mely váras mellett vala egy nagy régi állótó. És lakozik vala őbenne egy nagy halálos sárkány, kinek még sok fegyveres népek sem árthatnak vala, de mind elűzi vala őket. És felhágván az várasnak kőfalára, az ő nagy dohos lehellésével, megdögleti vala az várast és számtalan népek halnak vala meg döghalálnak miatta. ... egy barmot és egy embert adnának őneki, kire az sors esnék, hogy csak az sokaságot megoltalmazhatná. Mikoron azért immáran mind fiok, mind leányok elfogyott volna, egy napon esék az sors az királynak leányára, ki vala egyetlen eggye az királyságnak. Mikoron azért az szép királyi magzat az tó szélén leült volna, és ott siratná ő ifjúságát és ő nemzetségét, az mennyei kegyelmes Úristennek akaratja szerént dicsőséges Szent Gyergy vitéz lova hátán jutván az váras mellé, látá a szép királyi magzatot az tó mellett sírnia. És megkérdé őtet, mi dolga volna. ... Mikoron azért minden dolgát kijelentette volna őneki, mondá Szent György vitéz: szerelmes leányon, ne akarj félni, mert az én uram, Jézus Krisztusnak nevében tégedet megsegejtlek. Ottan azért Szent Gyergy lovára üle, és szent keresztnek jegyével magát megjegyzé, és az sárkány ellen nyomoték. És cucáját (lándzsáját) erősen megfogotozván, és ennen magát Úristennek ajánlván, neki öklelé, és az sárkányt az földre leejté. És mondá az leánynak: oldd el övedet, és vesd nyakára az sárkánynak. Semmit ne félj jó leányom. Mikoron azt tette, ugyan követi vala őket, mind az szelíd bestye. Azt látván az várasbeli népek, minnyájan tétova futni kezdenek, ki az hegyre, ki az erdőre, mondván: jaj minekünk, mert immáran mind elveszünk. Szent Gyergy kedég int vala nekik, mondván: ne féljetek. Ne féljetek, mert azért bocsátott ide engemet tihozzátok Úristen, hogy e sárkánynak kénjátul megszabadojtanálak, Csak hogy az Krisztus Jézusban higyjetek, és mindentek megkeresztelkedjék, és ottan ez sárkányt megölöm. Azt hallván ottan mind az király őhozzá tartozókkal, mind az köznépek megkeresztelködének. Szent Gyergy kedég ottan kivoná fegyverét és nyakát vágá az sárkánynak. Azon napon azért kereszteködének meg húszezer emberek, gyermek nélkül és asszonyállat nélkül. Az király azért asszonyunk Szűz Máriának és Szent Gyergynek nevében nagy szent egyházat rakattata. Mely oltárnak alóla élő kútfő származik, kinek itala minden betegségeket megvigaszt. Az Érdy-kódex ezután – szintén a Legenda Aurea nyomán – külön fejezetben szól György mártíromságáról. A vértanútörténet szerint György nem nézhette, hogy Diocletianus annyira pusztítja a kereszténységet. Megkeseredett a keresztények kényszerű bálványimádása miatt is. Levette vitézi ruháját, szétosztotta mindenét a szegények között, és keresztényeknek ruhájokban öltözvén, közéjük vegyült. A pogány bálványokat hangos szóval ördögöknek

1/6


nevezte, mire a császár kegyetlenül megkínoztatta. Börtönében maga Jézus jött a vigasztalására. Most a császár első napon egy erdenges mestert szabadít Györgyre, de az a legerősebb méreggel sem boldogul. Másodnapon a császár kerékbe akarja töretni, de hiába: sértetlen marad. Harmadnapon olvasztott ónnal telt kádba vetik, de onnan is sérelem nélkül jön ki. Negyednapon a császár kérleli, hogy áldozzon a bálványistennek. György erre készségesnek mutatkozik. Ötödnapon be is megy a pogány templomba, amelyet azonban imádságára elnyel a megnyílt föld. Hatodnapon a fejedelmet oktatja, hogy a pogány istenek segítségére hiába számít. Nyolcadnapon a császár körülhordoztatja a városon, majd fejét véteti. Mikoron ő imádságát elvégezte volna, mennyből isteni szózat lőn őhozzája, hogy mindenek azonképpen beteljesednének, amint kérte volna. Annak utána lehajtá nyakát és a szent mártíromságot nyakavágással elvégezé. Az hivő keresztyének azt látván, nagy tisztességgel az ő áldott testét eltemetik. Dacianos király kedég, mikoron az ő palotájába menne, azon úton tűz szálla le mennyből és úgy emészté meg, hogy még az porát sem tudhatá, hova lőn. Bár az egyházi tekintély többször, így a trullai zsinaton (692) tilalmazta, apokrifnak minősítette a legendát, György mégis egy évezrednél tovább a hit diadalmas hőseként, győzhetetlen katonájaként, emberi példaként élt Dömötörrel, Mártonnal, Móriccal, Compostelai Jakabbal, a mi László királyunkkal egyetemben a középkor lovagi világában. Jellemző, hogy a Meroving-dinasztia György mondaszülte fiától származtatta magát. Oroszlánszívű Richárd angol király őt választotta a kereszteslovagok védőszentjének. Ő lett általában a lovagoknak, lovaskatonáknak, napjainkban a cserkészeknek, továbbá fölszerelése miatt a fegyverkovácsok, szíjgyártók céhének, azonkívül a vándorlegényeknek, lóval is foglalkozó parasztoknak patrónusa. Egyébként görög eredetű neve (Georgios) is parasztot, földmívelőt jelent. Több európai tartománynak, országnak, így Angliának patrónusa. Lovon ülve vörös keresztes zászlóval, dárdával, amint a sárkányt legyőzi, ritkán még kerékkel, vértanúsága egyik eszközével is szokták ábrázolni. A széltében olvasott, hallgatott, ábrázolt legenda egyik legköltőibb tükörképe a középkori ember lelkivilágának, képzelőerejének. A férfias helytállást, az önfeláldozó emberséget, az asszonyok tiszteletét mintha György példázta volna a fiatal Európának. A legenda népmesei utókora is e György-szimbólum egyetemes hatásáról és érvényességéről tanúskodik. A mi mesekincsünk is a György-legenda számos elemét, mozzanatát őrzi, bár név szerint a szent lovaggal már alig találkozunk benne. A szlovák és katolikus délszláv elbeszélő hagyományban azonban máig él. A Kiskárpátok bortermő kisvárosa Pozsonyszentgyörgy, amelyet templomának kőből faragott szárnyasoltára (1515) is nevezetessé tesz. A kompozíció a legendát népiesen fogalmazott domborműveken szemlélteti. Története teljes mértékben a Legenda Aurea-ból merít. Bátya délszláv eredetű katolikus népe két nyelven is meséli, hogy itt a Remenice-tóban volt egy hétfejű sárkány. Amikor előjött, mindig egy lányt kellett neki áldozni! Ha nem adtak neki, sok népet elpusztított. Megtudta ezeket a király, a Salamon király, aki azt mondta, hogy ő birkózik meg a sárkánnyal, amely már a királylányt követelte magának. Szerencsére találkozott egy emberrel: Sveti Gurej, Szent György volt ez a vitéz, aki vállalkozott a küzdelemre. Csak annyit kért, hogy olyan lovat kapjon, amelyet ő választ, meg egy kardot. Salamon a kérést teljesítette, lánya kezét is odaígérte Györgynek. Azt is megmondta azonban, hogy a fejét leütteti, ha nem menti meg. A királykisasszonyt éppen a sárkányhoz kísérték, amely már a száját is kitátotta, hogy bekapja. Ekkor Szent György előlépett, és a sárkány minden fejét levágta. Egy bizonyára még a német hazából hozott Szent György-balladát a bánáti

2/6


Orczyfalván jegyeztek föl. Boda baranyai magyar faluban följegyzett egyik mese magába olvasztotta a György-legenda néhány foszlányát, de a sárkányölés mozzanata már kikopott belőle. Csanádpalota népe Szent Györgyöt máig a lovak védőszentjének tiszteli. Helyi mondai hagyomány szerint egyszer egy istállóban tűz ütött ki. Senki sem mert még a közelébe se menni. Végül György jelent meg: szürke lova tiporta szét a lángokat, a lovak pedig sértetlenek maradtak. A régi magyar György-tisztelet hagyományaként Tápiógyörgye faluban még századunk elején is a napján misét mondtak a bevonulókért, amelyen a regruták meg is áldoztak. Utána kimentek a határba, ahol kalapjukkal a négy világtáj felé suhintottak. Mint mondogatták: azért, hogy jó katonák legyenek. Szent György tisztelete már Szent István korában jelentkezik a magyarság körében. Első szent királyunk nagyobb legendája elmondja, hogy a pogány ellenállást a kereszt dicsőséges jelének oltalmában, Isten Anyja, a mindenkor Szűz Mária segítségével, Márton püspök és Szent György vértanú zászlaja alatt törte meg. A Szent Korona alsó, bizánci részének összetartozó két zománcképén két keleti katonaszent: György és Dömötör látható. Alakjuk Moravcsik Gyula szerint a barbárokkal vívandó harcokban az ő mennyei közbenjárásukra emlékeztet. A kultusz tavaszi magyar virága az oroszlámosi monostor alapításának legendája. Csanád vezér eleinte nem tud megküzdeni Ajtonnyal, kénytelen visszavonulni. Éjszaka imádsággal virrasztat halomra vert sátrában. Györgyöt hívta segítségül, és fogadalmat tett, hogy azon a helyen, ahol térdével a földet érinti, monostort emel az ő tiszteletére. A szent lovag meghallgatta. Álmában oroszlán jelent meg neki, és azonnali támadásra biztatta Ajtony ellen. A fölébredt Csanád két ember erejét érezte tagjaiban, és csakugyan győzelmet aratott. Az ütközet halottjait a közeli Marosvárott, Keresztelő Szent János temploma körül temették el, amelynek monostorában bizánci szertartású szerzetesek éltek. Csanád a fogadalmát be is váltotta. A helynek Oroszlámos nevet adta. Monostorát György tiszteletére Gellért püspök szentelte föl. Eleinte a Marosvárról idetelepített baziliták, majd pedig bencések éltek benne. Gellért püspök az első Csanádi székesegyházat szintén Szent Györgynek ajánlotta. A titulus megválasztásához nyilván az is hozzájárult, hogy István király a bolgárok elleni hadjáratban, Üszküb ostrománál Szent György-ereklyéket zsákmányolt és az új székesegyháznak ajándékozta. Ebből az is következik, hogy György Árpád-kori kultuszát nemcsak a nyugati egyház szentje, hanem a bizánci megalomartyr is ihlette. Görögkatolikusainknak máig egyik legkedveltebb szentje. Maga Gellért püspök Szent Györgynek régi tisztelője. A keresztségben a György nevet kapta, fölserdülvén a bencések velencei Szent György-monostorába lépett, amelynek később apátja lett. Hazánkba érkezve, hamarosan a király környezetében tűnik föl. Az eddigiekből világos, hogy püspöki székesegyházának éppen György lett a patrónusa. A veszprémi Szent György-kápolna a sárkányölő lovagnak talán a legősibb hazai szentélye, amely állítólag még a IX. századból származik. Szent Imre legendájában olvassuk, hogy szüzességi fogadalmát egy szolgája jelenlétében Veszprém vára legősibb, Krisztus legdrágább vértanújának, Györgynek szentelt egyházában tette le. A legújabban föltárt kápolna jeles középkori búcsújáró helyünk, hiszen itt őrizték György lovag fejereklyéjét. 1401-ben a szent nagy tisztelője, Zsigmond király is megjelent a búcsún. Küszöbén ez a felírás olvasható: „In limine non sedeto”, vagyis ne ülj a küszöbön! Ez a kápolna látogatottsága mellett bizonyít. Vetési Albert híres veszprémi püspök vörös márványból gyönyörűen faragott oltárt állíttatott bele és képekkel (freskókkal) díszítette föl. Számos Árpád-kori, főleg nemzetségi monostorunk és templomunk tiszteli György vitézt patrónusul. Ebbe a szakrális kordivat mellett bizonyára az is belejátszik, hogy a Krisztus igájába

3/6


szelídülő magyarság a szent lovag életét, legendáját rokonnak érezte a maga szilaj világával. Ilyen monostorok a bencés Oroszlámos (1028), Ják (1214), Dombó (Szerémség, 1237), Jásd (1256). Az Esztergom közvetlen szomszédságában virágzó Szentgyörgymező prépostságát állítólag István király alapította, mindenesetre Telegdi Csanád állította helyre (1337). Szent György-kultuszunk virágzására a számos egykorú, még felsorolandó patrocinium mellett jellemző, hogy Károly Róbert megalapította (1318) a Szent György-vitézek lovagrendjét (Societas Beati Georgii), amelynek kötelessége volt az Egyház védelme, a lovagi erények: istenfélelem, foglyok kiváltása, szegények istápolása, bajtársias érzület ápolása, továbbá a királyhűség és a haza védelme. A rendnek ötven tagja volt, aki tartozott minden vigasságban, de különösen a harcjátékban a királyt követni. Jelvénye fehér mezőben piros kereszt, ruházata pedig térdig érő hosszú fekete, csuklyás köpeny. Jelszava: „In veritate iustus sum huic fraternali societati”, vagyis: valósággal igaz vagyok e testvéri társaság iránt. A tagok az Úr halálának és feltámadásának emléknapjain, azaz pénteken szomorkodni, vasárnap pedig örvendezni kötelesek. Fogadják, hogy pénteki napon ebédig lovagot vagy mást nem gyaláznak, nem kötekednek. Aki nem vigyáz a nyelvére, annyi hamus kenyérfalatot eszik éhgyomorra, ahányszor mást gyalázott. Ennek a lovagtípusnak ideálképe Kolozsvári Márton és György prágai Szent György-szobra. A lovagi közösséget Zsigmond új szabályzattal és új, sárkányrend néven fejleszti tovább (1408). Be nem vallott főcélja Zsigmond leányági utódai trónöröklésének biztosítása, jelképesen a szűz kiszabadítása a sárkány, vagyis a trónkövetelők, eretnekek: bogumilok és husziták hatalmából. A rend feje a király és királyné. „Mi – mondja a regula – az ősi ellenség, a sárkány veszélyes követőinek és pogány meg eretnek vitézeknek legyőzésére nyíltan viselni akarjuk társaság módjára a sárkány jelvényét vagy képét, melynek farka a nyaka köré csavarodik, és a háta közepén, fejétől a farkáig fehér mélyedésben vörös kereszt van, miként a Szent György zászlaja alatt vitézkedők fehér mezőben vörös keresztet hordanak.” Sajátos rendelkezés volt, hogy valamelyik tag halálakor minden társa egy napig gyászruhát hordott, amelyet másnap alamizsna kíséretében Krisztus szegényének tartozott ajándékozni. A középkori főnemességnek a sárkányrendtől is ihletett eleven Szent György-kultuszáról tanúskodik, hogy a híres Báthoriak a Sárkányölőt választották családi patrónusuknak. A középkori címerükben látható sárkányalak a mondai hagyomány szerint a család ősének, a XIII. században élt Oposnak hőstettét, az Ecsedi-láp félelmetes sárkányának Szent György segítségével való legyőzését idézi. Későbbi Báthori István vajda is Szent György oltalmában bizakodva vív meg Kenyérmezőnél (1479) a pogány török sárkánnyal. Ennek a győzelemnek emlékezetére építi a családi védőszent tiszteletére a nyírbátori, máig álló templomot, a gótika egyik nagy magyar remeklését. A budavári Szent György-templomot Nagy Lajos építtette a mai Dísz tér helyén. Itt volt az 1541. augusztus 28-án beszivárgó janicsárok gyülekező helye. Először ennek a templomnak tornyáról dobták le a keresztet és tűzték helyére a lófarkas zászlót. Ide hordták össze a lefegyverzett budaiak minden hadiszerszámát. Evlia Cselebi, török utazó útleírásában 1663 táján elmondja, hogy a budavári Szulejmán-dzsámi, vagyis a régi Szent György-templom keleti kapuja fölé fehér márványra a szobrászmester egy szárnyas sárkányalakot készített, amely mintha élő volna. Száját kinyitva, ajkait előrenyújtva, farkát összekunkorítva áll ott. A sárkány előtt a hasonlíthatatlan Házret i Khizr, vagyis Szent György ül lovon és dárdájával készül a sárkányt összetiporni. Egyik török főpap Buda ostroma idején e szavakkal védte meg: e szobor szent, tehát nem szabad összetörni. Szulejmán szultán is megkegyelmezett neki: e szobrot senki meg ne nézze, a muzulmánok ne lássák. A nyakáról leoldott kasmíri sállal födte be, és

4/6


ezzel az összetördeléstől megmentette. A jezsuita Tafferner Pál követségben járva, azonban már három év múlva így emlékezik meg róla: a vár közepén Szent György tiszteletére szentelt és mecsetté, részben fegyvertárrá alakított épület áll. Kapuzatán a legremekebb faragású, György vértanút ábrázoló kő, fejétől kegyetlenül megfosztva, sőt még a lábánál heverő sárkánynak sem kegyelmezett a vad pusztítási vágy. A romokat a XVII. század végén, a felszabadulás után hordták le. A török időket idézi – legalábbis hazánkban – a szengyörgytallér, amelyet a XVII. századtól kezdve nyugati példára Körmöcbányán is vertek. Egyik oldalán a sárkányölő Szent György képe ’Sanctus georgius equitum patronus’-körirattal, hátlapján pedig tengeren hánykolódó vitorlás hajó, az Egyház szimbóluma, olykor a benne alvó Jézussal és ’In tempestate securitas’-körirattal. Ezek az érmek a harcoló katonák számára talizmánul készültek. Viselése, illetőleg hordozása régi általános katonahiedelem szerint akkor volt foganatos, ha nem vették, hanem ajándékba kapták, vagy úgy emelték el valakitől. Szent György hajdani népszerűségére vall, hogy hazai barokk jámborságunk egyenesen a magyar szentek között tiszteli. Kedveltségét a nevéből képzett régi családneveink szép száma is tanúsítja: György, Győr, Györffy, Györe, Györgye, Györke, Györkő, Györkös, Gyura, Gyuró, Gyurka, Gyurkó, Gyuris, Gyéres, Gyíres, Gyűre. Szent Györgyről elnevezett helyneveink számát talán csak Mártonéi múlják felül. Ezek még föltétlenül a kora középkor szimbolikus szemléletét tükrözik: a helység és népe nemcsak a szent oltalma alatt áll, hanem egyenesen magáé a szent lovagé, aki – emberileg szólva – köteles védelmezni. Almás- (1350, Bács, elenyészett), Al- (1520, Bodrog, elenyészett), Balaton-, Bánok-, Baracska- (1430, Bodrog, elenyészett), Baranya- (Sveti Iuraj), Borsod-, Bur- (Bursky Jur), Csanád- (1520, Bodrog, elenyészett), Csapó- (1504, Torda, elenyészett), Csík- (Singeorgiu Ciuc), Duna-, Erdő(Singeorgiul de Padure), Garam- (Jur nad Hronom), Gombos- (Hubosovce), Gotó- (1413, Pozsega, elenyészett), Herman- (1421, Valkó, elenyészett), Homok-, Igatő- (1347, elenyészett), Iszka-, Jászalsó-, Jászfelső-, Kara-, Komári- (1424, Valkó, elenyészett), Kórógy-, Lajta-, Maros-, Meszes- (Singeorgiul de Meseş), Mező- (1391, Bodrog, elenyészett), Mező-, Monostor- , Oláh-, Répce-, Sepsi-, Szász-, Szepes-, Sztrigy-, Szuha-, Tárnok-, Tatár-, Toroczkó- , Tót- (1347), Tót(Somogy), Töttös- (1520, Bodrog, elenyészett), Túróc- (Turčiansky Jur), Tüske- (Goričan), Új-, Uzdi-, Vízi- , Vízmelléki- (1339, Bodrog, elenyészett), Zalaszentgyörgy. A szent nevével képzett további helységnevek: Szentgyörgyhalma (Esztergom), Szentgyörgyhegygella (Kolozsvár mellett), Szentgyörgyhegy, Szentgyörgypuszta (Komárom, Pest), Szentgyörgyújtelep, Szentgyörgyúr (Pozsony), Szentgyörgyválya, Szentgyörgyvár (Zala), Szentgyörgyvölgy (Zala). György napjainkban élő, kimutatható patrociniumai a helynevekhez képest már töredékei csak a hatalmas középkori hazai kultusznak. Biztos, hogy György ábrázolásai: freskói, képei, szobrai, majd érmei egyáltalán nem a szent artisztikus tiszteletet szolgálták, hanem mágikus szorongások, szinte táltoshagyományaink keresztény színezetűvé vált tükröződései. György középkori freskói: Almakerék (XIV. század), Berethalom (XV. század), Beszterce (XV, század), Besztercebánya (XV. század), Garamszentbenedek (XV. század), Ják (XIII. század), , Máramarossziget (XIV. század, korunkban pusztult el), Nagyszombat (XV. század), Ócsa (1300), Radvány, Rimabánya (XV. század), Segesvár (hegyi templom: küzdelem a sárkánnyal, hazatérés), Velemér (1378), Vizsoly (XIV. század?). György ott küzd gótikus szárnyasoltáraink táblaképein is: Almakerék (1410), Bakabánya (1490), Bártfa (1460, 1524), Esztergom (Keresztény Múzeum, 1490), Kisszeben (1520), Malompatak (1480), Mosóc (1470), Pónik (1512), Somogyom (1500), Szászbogács (1518), Szepeshely (1470), Zsidve (1508). Szepesszombat (Spišska Sobota)

5/6


Szent György-főoltárán (1516) egész ciklust látunk: 1. Krisztus megjelenik György előtt, 2. Györgyöt lóval hurcolják, 3. kiüríti a méregpoharat, 4. lefejezése, 5. kínzása, 6. ólommal telt üstben, 7. a kerekek eltörnek, melyekkel Györgyöt kínozni akarják, 8. a bálvány a szent imádságára leomlik. Oltára, oltármestersége: Pozsony (1378), Sopron (1398), Gyulafehérvár (1462), Veszprém (1486), Körmöcbánya (1490), Selmecbánya (XVI. század eleje), Eperjes (1513). Gótikus faszobrai: Bártfa (1500), Besztercebánya (1490), Csíkszentmihály (1510), Lőcse (1420, 1520), Mohos (1500), Szepeshely (1499), Szepesszombat (1516). A sárkánnyal küzdő György tűnik föl a királyi palotával, a szűzzel és a szörnyeteggel Földvár (Marienburg, Feldioara) egyik gyönyörű gótikus kőfaragásán. A két sárkányölő: György és Antiochiai Margit együtt jelenik meg a soproni Szent György-templom kapuhomlokzatának megviselt középkori domborművén. Szent György egyházi kultusza a középkorban virágzott igazán. A barokk időkből új kezdeményeket alig tudunk idézni, újabb patrociniumai megfogyatkoztak, ikonográfiája is elsorvadt, színtelenné vált."

6/6

György napi hiedelmek

Recommend Documents