Gubicza Ilona. ubicza Ilona közgazdász vagyok, nyugdíjasként kezdtem el családom történetének kutatását

Gubicza Ilona

MÚLT ÉS JELEN ubicza Ilona közgazdász vagyok, nyugdíjasként kezdtem el családom történetének kutatását.

G

Szüleim – Gubicza István (1908–2000) és Soós Eleonóra (1912–1998) – Bakonyszentlászlón születtek, és ott is nevelkedtek fel. Házasságukat követően Veszprémben telepedtek le. Édesapám 1940-től a Veszprémi Káptalan Jutasi Gazdaságánál urodalmi gazda volt. Szüleim: Soós Eleonóra és Gubicza István A II. világháború alatt szüleim négy gyermekükkel a bombázások elől Bakonyszentlászlóra menekültek. Itt vészeltük át a háborút, gyermekként erről is vannak emlékeim. Később testvéreimmel együtt nagyon sokszor nyaraltam Bakonyszentlászlón, így sok-sok emlék, élmény fűz szüleim szülőfalujához. Emlékszem a nagyszüleim közelében lakó egykori gyerekekre, akik akkor a játszópajtásaim voltak, ők ma már 60–70 évesek. Emlékszem apai nagyapám (Gubicza Miklós 1879–1969) házára, udvarára, a rézgáliccal permetezett szőlőlugasra, a hamvas szőlőre, a magvaváló „szőlőbarack” kesernyés ízére. Nagyapám valami kis sámlin ülve térdére ültetett és mesélt, közben pödörte hosszú, nagyon szép bajuszát. Emlékszem, esténként a poros utcán hazajövő tehéncsorda által felvert porfelhőre.

Régi bakonyszentlászlói képeslapok Ugyanígy emlékszem anyai nagyapámnál (Soós Pál 1883–1952) töltött napokra, hetekre is. A háború alatt elfagyott a lábam és Soós nagyapám a hátán vitt a német katonaorvoshoz.

1

Nyaranta játszottunk, bújócskáztunk, ugráltunk az istálló padlásán, az illatos szénán. Soós nagyapám háza előtt a „Cin-cin patak”-ban nyáron mezítláb tapostuk a homokot. (Talán 10–15 cm-es víz volt a „patakban”, ami már nagyon rég kiszáradt.) Ilyen és még ehhez hasonló nagyon sok élmény köt szüleim szülőfalujához, Bakonyszentlászlóhoz. Milyen jó lenne, ha ezekből az emlékekből valami megmaradna… Unokatestvérem, Horváth István, 1998-ban Soós famíliatalálkozót szervezett Bakonyszentlászlón. A Soósok nekem anyai ágon rokonok. Közel százan vettünk részt a találkozó nagyon szép programjain. A rokonság itt elhatározta, hogy ötévenként megrendezi a találkozókat. A következő Soós találkozót 2003ban dr. Oláh Béla és felesége Gubicza Borbála szervezték meg. Mivel 2001-ben nyugdíjba mentem és több szabadidőm lett, így a II. Soós találkozóra már elkészíthettem a Soós családfát. A találkozón bemutattam a családoktól kapott fényképek és dokumentumok alapján az első családtörténeti prezentációt. Ezzel nagyon nagy örömet szereztem a rokonoknak. Meghatottan emlékeztek vissza a szülőkre, nagyszülőkre, az emlékezetükben élő képekre, családtörténetekre. A rokonok visszajelzése ösztönzött arra, hogy tovább gyűjtsem a családok adatait és elkezdjem a levéltári kutatást is. Ekkor határoztam el, hogy családjaim családtörténetét feldolgozom. A III. Soós találkozót 2008-ban unokatestvérem, Körmendi István szervezte meg. Nagy volt a készülődés Bakonyszentlászlón és a rokonság körében. Az augusztusban, Bakonyszentlászlón megrendezett találkozó ismét jól sikerült, felejthetetlen élmény volt, ahol mintegy 150 fő rokon vett részt. Ezen a találkozón már levéltári kutatásokkal alátámasztott prezentációt mutattam be a Soós család mintegy 250 éves történetéről. III. Soós találkozó Bakonyszentlászló, 2008.

2

CSALÁDTÖRTÉNETI KUTATÁS, ADATGYŰJTÉS A kutatott három család: Soós család (Bakonyszentlászló), Gubicza család (Dunántúl: Olaszfalu, Bakonyszentlászló, Tés, Balatonkenese, Balatonszabadi, Dél-Alföld: Új-Kígyós, Gyula, Békéscsaba, Szeged, Zenta), Leitold család (Barnag, Vöröstó). A Soós, Gubicza család adatainak gyűjtését 2004-től már céltudatosan és rendszerezetten kezdtem el. Az adatok gyűjtéséhez szerkesztettem egy „Adatlapot”, melyben a legfontosabb adatokra vonatkozóan tettem fel kérdéseket. Majd felvettem a kapcsolatot a családokkal (telefonon, levélben, interneten), ők adták meg a családtagok adatait, mellékelték a fényképeiket és az egyéb dokumentumokat.1 Végigjártam az olaszfalui, bakonyszentlászlói, vöröstói temetőket, ahol a síremlékeket fényképeztem, majd a feliratok évszámai alapján kerestem a további adatokat az anyakönyvekben. Majd kisebb részben az érintett plébániák (Olaszfalu, Tés, Bakonyszentlászló, Balatonfüred) anyakönyveiből és nagyrészt a Veszprém Megyei Levéltár anyakönyveiből írtam ki az adatokat. Sok információra bukkantam a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban és az interneten is. Kutatásom során az adatok gyűjtéséhez segítséget kaptam Veress D. Csaba történésztől és a tési Gubicza ághoz tartozó, Balatonfüreden élő Gubicza Ferenctől is. Nagyon sok adatot, fényképet, dokumentumot (anyakönyvi kivonatokat, bizonyítványokat, leveleket, stb.), visszaemlékezést kaptam a családtagoktól, különösen sok anyagot küldött a Montrealban élő egyik Gubicza unoka, Tóth Izabella. Felkerestem a ma élő idős rokonokat, velük hangfelvételt készítettem visszaemlékezéseikről. A famíliánkhoz kapcsolódó személyek – a levéltári gyűjtésből és a családtagoktól kapott – adatait Excel táblában rögzítettem, ezt tekintem a családfa törzsadatának. Minden további feldolgozást ebből, a leegyeztetett adatokból készítem. A fényképeket, dokumentumokat beszkenneltem és rendszerezetten mentettem a számítógépre.

A Soós és Gubicza családok származására vonatkozó adatok felderítésekor a következő munkákat használtam: FODOR 2000, KOVÁTS 1998, BÁN 2002, VERESS D. 1997, Sólyi szőlőhegy 1997. 1

3

A SOÓS CSALÁD Nagyon sok forrás áll rendelkezésre a Soós, Sós családokról. A Wikipédia szerint a „Sóvári Soós család a Boxa vagy Baksa-nemzetségből eredt. A Sóvári Soós család őse Simon, fia György volt, aki végig küzdötte IV. László összes háborúit: 1276-ban elfogta a király ellen lázadó Geregyét (Pál országbíró fiát), a morvamezei nagy ütközetben 12 csehet ejtett foglyul. Lithen oláhországi vajdát már mint önálló hadvezér legyőzte, s ennek testvérét Barbatot a király elé vitte. 1288-ban IV. László királytól érdemeiért Sáros megyében Sóvár, Sópatak és Delne királyi pusztákat, később aztán e Sóvárról vette előnevét is.” A sóvári Soósokon kivül a XVI. századtól több Soós, Sós család is kapott nemesi címet, elsőként „Soós. Czímeres levelet 1583. szept. 27. S. András és testv. nyertek. (Pozsonym. lt.)” A Soós, Sós családnév Magyarországon a gyakori családnevek közé tartozik. Soós családok anyakönyvi bejegyzése több módon történt: Soós - Sóós – Sós. A vezetéknév gyakoriságát a Magyarország iparosainak és kereskedőinek címjegyzékében néztem meg. Magyarország iparosainak és kereskedõinek címjegyzéke 1891 Soos Sos

A Dunántúlon élő Soós családok egyike a Bakonyszentlászlón élő Soós család, nekem az Édesanyám családja.

4

A bakonyszentlászlói Soós családban eddig tíz generációt tudtam felkutatni, a legrégebbi adat – jelenleg – 1780-ból származik. Több családtagot csak többéves kutatást követően tudtam a családfához kapcsolni, mivel az anyakönyvben „más” családnéven jegyezték be az apa családnevét. A bakonyszentlászlói házassági anyakönyvben találtam meg Soós Pál (1780– 1848) fia második házasságkötésének bejegyzését. E szerint a házasságkötési adatok: 1861. január 20.; Francz Soós özvegy, 37 éves; Major Rosália hajadon, 18 éves; Gönyű, szülők: Paulus Farkas alias: Soós, Anna Mészáros. Nagyapám testvére, Soós Antal (1898–1991) 1988-ban nagynénémnek, Gubicza Imréné Soós Annának írt levelében emlékszik vissza a család származására. Itt írta le, hogy nagyapját, Soós Pál (1780–1848) fiatalembert, mint katonát Bakonyszentlászlón egy Farkas vezetéknevű család fogadta be „és később be is nősült a családba”. Anyai nagyapámék tizenketten voltak testvérek, 11 gyermek élte meg a felnőtt kort, mindannyian családot alapítottak. Az 1900-as évek elején Soós nagyapám és testvérei közül többen is kivándoroltak Amerikába.

Jósef 1882. 10.29 1882. 12.07. 6 hetes

Pál 1883. 11.05.1952.11.13.

Katalin 1886.04.29. ………….

Mária 1888.04.05.1959.09.10.

Ferenc 1890.01.18. Bszl. 46.1959.04.05.

Erzsébet 1892.01.29. Bszl.45. 1978.

Soós Pál

Eleonóra 1894.03.09. Bszl. 45. 1977.01.15.

József Antal 1895.12.15. 1898.01.14. déli 12 óra 1991.09.23. 1983.

1862. 07.22. - 1924.10.25. 62 éves

Kovács gy. Mária 1862. 12.08 - 1921.03.25. 59 éves

Soós József 1839.03.01. Bszl. - 1864.03.02.

25 éves

Lednitzki Teréz 1843.09.15. Csetény -1921.09.02. 78 éves

Soós Pál

1780 - 1848.12.29., 68 éves Bszl.

2. feleség: Mészáros Anna 1800 - 1842. 09.10., 42 éves Bszl.

István 1899.09.22. délelőtt 5 óra, 1972.01.

Imre 1901.09.22. du. 5 óra 1938.06.19. 37 éves, gombamérgezés

Rozália, Teréz 1903.12.23. de. 4 óra 1994.

Házasság: 1882.02.20. Soós Pál if.legény, 20 éves, Kovács gyura Mária hajadon, 20 éves

Házasság: 1861.10. 22. Soós József nőtlen 22 éves Ledniczki Teréz hajadon, 19 éves Csesznek

2. Házasság: Bszl. 1823.06.30. Paulus Farkas 38 éves, Anna Mészáros 26 éves

Soós Pál (1862-1924) és Kovács gyura Mária (1862-1921) gyermekei

5

Soós Pál (1862-1924) és Kovács gyura Mária (1862-1921) és gyermekei Mint minden fényképnek, ennek a fényképnek is „története” van. Soós Pál és Kovács gyura Mária családja fényképén tizenkét gyermek szerepel. (A „gyura”, az anyakönyvekbe is bejegyzett melléknév.) Tizenkét gyermekük született, de az első szülött gyermekük hathetes korában meghalt. Kiket ábrázol a fénykép? Több éven át, más fényképek megismerése kapcsán sikerült azonosítani a testvéreket. Most már tudom, hogy a tizenegy gyermekből kilenc testvér, egy unoka és két rokon gyermek van a fényképen. Két testvér viszont „hiányzik” a fényképről. A képen látható unoka Dömtör Ferenc 1907-ben született. A „hiányzó testvérek Soós Mária (1888), aki 1908-ban másodszor ment Amerikába és Soós József (1895), ő a szomszéd gyerekekkel az erdőre ment. A két rokon gyerek – a másik kutatott családhoz tartozó – Gubicza Antal (1899) és testvére Gubicza Mária (1901). A felkutatott adatokból megállapítható, hogy a fénykép feltehetően 1909-ben készült, tehát százéves. Megtudtam, hogy a Bakonyszentlászlóra érkező fényképész házról házra járva fényképezte a családokat. Így készült ez a fénykép is az ősi Soós családi ház előtt. Fantasztikusan „nagy siker” egy-egy ilyen régi fénykép azonosítása. A rokonok lelkesen támogatták a kutatást. Adatok, fényképek átadásán túl felkutatták a meglévő régi iratokat, tárgyakat, kitüntetéseket, így sok szép emlék is előkerült és ezekről fényképeket készítettem.

6

Bakonyszentlászlón Soós nagyapám testvérének egyik unokája, Sáfár József (1957) őrizte meg nagyanyja utazóládáját. Két ilyen ládával utaztak Amerikába 1902-ben és 1908-ban. Soós Mária (18881959) - Sáfár József (1884-1957) utazóládája

Kedves emlék az a mirtuszkoszorú, ami Schwöller Mária, anyai nagyanyám 1912-ben kötött házasságkötésének emlékeként maradt meg, melyet Bauer Antalné Soós Mária nagynéném őrzött meg. A mirtuszkoszorút A-4-es méretű kék kartonra felszegecselték és erre a „táblára” tintával felírták: „Svöller Mari Sóós Pál esketése 1912. febr. 10.”

A GUBICZA CSALÁD A Gubicza család eredete eddig még nem ismert. Magyarország területén a Kubicza, Gubicza családok több helyen telepedtek le. Az anyakönyvekben a családnevek bejegyzése több módon, feltehetően a bemondás alapján történt, ilyenek a Kubicza - Kubitza - Kubica Gubicza - Gubitza – Gubica családnevek. Több esetben egy családon belül is különböző módon történt az anyakönyvi bejegyzés.

7

Interneten kerestem meg Kubicza, Gubicza vezetéknevek gyakoriságát a Magyarország iparosainak és kereskedőinek címjegyzékében:

Magyarország iparosainak és kereskedőinek címjegyzéke 1891 Kubicza Kubitza Kubica Gubicza Gubitza Gubica

Trencsén megyében volt a leggyakoribb a Kubicza vezetéknév, itt több neves Kubiczát is találtam. Nagy Iván: Magyarország családai hatodik kötetében mutatja be a Kubicza családot „Kubicza család. Trencsin vármegyei birtokos család. A czimeres nemesítő levelet Kubicza Miklós maga és fiai Miklós és József neveikre, és ezek utódaikra 1741. octob. 28-án a pozsonyi várban kiadva nyeré M.-Terézia király-asszonytól *(1615), és ezt Miklós még 1741. dec. 13-án Trencsin megyében kihirdetetté.” A Kubitza nemesítő latin levelet és magyar fordítását, valamint a címer leírását és a nemesi címer fotóját kutatótársaim küldték meg.

8

Később Trencsén vármegyéből a család egy része Esztergom megyébe költözött. A Magyar Országgyűlési Almanach 1892-1897. évi adatai: "Kubicza Pál (nemes-kürti), szül. 1816. okt. 25. Alsó-Szernyén Trencsénmegyében; belső titkos tanácsos, Trencsénmegye főispánja, főrendiházi tag, tanult Nyitrán, Trencsénben és Pozsonyban. Meghalt 1893. május 30-án Ivanóczon (Trencsénmegyében). Kubicza Pál 1824-ben Ivanóczon (Trencsénmegyében) született. Trencsénmegye főispánja, főrendház tagja volt.” A Magyar Elektronikus Könyvtárban és a Magyar Katolikus Lexikonban nagyon sok adatot találtam. A Kubicza – Gubicza családokban több egyházi személy volt. „Kubicza Vincze, r. kath. plébános, szül. 1811. máj. 28. Melsiczen (Trencsénm.); a bölcseletet Nagyszombatban, a theologiát Bécsben végezte; 1834. máj. 30. fölszenteltetett; segédlelkész volt Ujvároskán, 1836-tól NagyTapolcsánban. 1840. febr. 15. a pőstyéni plébániát nyerte; innét 1842. aug. 24. Galgóczra ment, hol alesperes lett. 1847. jún. 7-től nagytapolcsányi plébános volt, hol 1872. febr. 7. meghalt. Kubicza István, kanonok és főesperes, szül. 1820. júl. 22. Köpösdön (Nyitram.); gymnasiumi tanulmányainak befejezte után a nyitrai növendékpapság közé lépett s a nagyszombati papnevelőben hallgatta a bölcseletet és theologiát. 1843. aug. 1. áldozópappá szenteltetett föl. Segédlelkész volt Drietomán (Trencsénm.); innét 1846. decz. a püspöki udvarba jutott, hol mint igazgató, 1849 óta mint szentszéki jegyző és levéltárnok működött és ugyanazon évben titkárrá, 1856-an pedig irodaigazgatóvá léptették elő. 1854-ben IX. Pius pápa tiszteletbeli káplánjává nevezte ki. Palugyay Imre püspök 1858. júl. 22. betegeskedése miatt nyugdíjjal látta el. Titkári hivatalát Roskoványi Ágoston püspöknél is folytatta. 1863-ban kanonokká, 1865. gradnai, 1866. zsolnai főesperessé neveztetet ki. Művelt férfiú volt, ki a hazai nyelveken kívül az olaszt is elsajátította. Meghalt 1867. júl. 20. Kubicza Lajos, r. kath. plébános, szül. 1853. aug. 25. Udvarnokon (Nyitramegyében); középiskoláit Nyitrán végeze s a theologiát Egerben hallgatta. 1876-ban lett misés pap; káplánkodott Geszteréden, Diós-Győrött és Nyiregyházán; 1885 óta kopás-apáthi (Szabolcsmegye) lelkész, 1898 óta administrator Kún-Hegyesen (Jász-Nagy-Kún-Szolnokm.) Kubicza Terenczius, r. kath. plébános, szül. 1858. okt. 26. udvarnokon (Nyitram.); iskoláit Nyitrán, Pozsonyban és Nagyszombatban, a theologiát 1880-ban Esztergomban végezte. 1881. ápr. 9. szenteltetett fel; segédlelkész volt Bars-Thaszáron, Uninban (itt 1886. júliustól egyszersmind administrator) és

9

Bur-Szent-Miklósón, 1888-tól plébános Szobotiston (Nyitram.); 1893 óta Negyeden (Nyitram.). Gubicza István (Újkígyós, Békés vm., 1846. aug. 20.-Bp., 1940. júl.): plébános. - 1871. VIII. 16: pappá szent. Szarvason, 1878: Görcsön kp., 1884: Kárásztelek adm-a, 1887: plnosa, 1904: Biharpüspökin plnos. - M: A kereszténység szelleme. 1-4. köt. Írta Chateaubriand. Ford. Bp., 1876. - Imák és elmélkedések gyűjteménye. 1-2. köt. Írta Flavigny grnő. Ford. Uo., 1880. (3. kiad. 1922) ** Gubicza Antal, a balatonfüredi kerület esperese, pápai kamarás (Bakonyszentlászló, 1899. január 15. – Balatonfüred, 1973. január 3.)” Szintén az interneten, a Magyar Országos Levéltár honlapján, az 1715. évi országos összeírásban, Alsó Pél helységben találtam Gubicza György nevét. Ismereteim szerint ez a legkorábbi Gubicza adat. A dunántúli Gubicza családokat Hudi József „Olaszfalu története” című könyvében 1732-től említi. A könyvet átolvasva összesen 78 helyen találkoztam a Gubicza, Kubicza névvel. 2 A Veszprém Megyei Levéltárban Olaszfalu anyakönyveiből az összes Gubicza nevű születését, házasságát, halálozását kigyűjtöttem. Az azonos anya és apa nevű gyermekeket csoportosítottam, ők alkották a családot. Jóllehet minden Gubicza „rokon”, de a kigyűjtött adatokból csak annak mintegy kétharmada köthető a famíliánkhoz. Feltehetően az 1700-as évek elején több Gubicza családot is betelepítettek a Dunántúlra. Az itt élő Gubicza családok – ismereteim szerint – a Bakony nyúlványánál elhelyezkedő Olaszfaluból származnak. Az Olaszfaluban élő népes Gubicza családok gyermekei az évszázadok során a környező kis községekben telepedtek le, s alapítottak családot. Így Bakonyszentlászló, Sóly, Tés, Úrkút, Lókút községekben élő Gubicza családok valamennyien Olaszfaluból származhatnak. Olaszfaluból Bakonyszentlászlóra származott három testvér Gubicza Antal (1842–1933), Gubicza Teréz (1845–1871) és Gubicza István (1849–1943), valamint az Olaszfaluból Tésre származott Gubicza György (1839) leszámazottainak adatait is feldolgoztam. Ebből az ágból két egyéniség emelhető ki, akikre mindannyian büszkék lehetünk GUBICZA FERENC (1870–1945), aki két ciklusban volt országgyűlési képviselő: 1922–1927 és 1927–1932 között, és a fia: GUBICZA ANTAL (1899–1973) pápai kamarás, esperes, aki Balatonfüred plébánosa volt.

2

HUDI 2005. 441. p.

10

Az 1800-as évek közepén három Gubicza testvér házasodott Olaszfaluból Bakonyszentlászlóra: Antal, Teréz, István Házasság: 1865.febr.8. Bakonyszentlászló

Kovács Ferenc,

Gubicza Antal

25 éves nőtlen

ifjú legény 23 éves

Bakonyszentlászló

Kovács Eleonóra hajadon, 19 éves

Gubicza Gubicza Ferentz Anna 1833.szept. 1836.márc 4. 20. - ……... - ………..

Házasság: 1864.jan.25.

Házasság: 1873.jan.21./3. Olaszfalu

Gubicza István sorrendbeli, 25

Gubicza Teréz

éves ifjú legény

Tell Anna

18 éves hajadon Olaszfalu Lakhely: Bakonyszentlászló

özvegy, 21 éves

Kovács gy. Eleonóra, 68 éves 1846.febr.16. 1914.jún.16.

Kovács Ferenc 1839 - ………..

Tell Anna, 71 éves 1851.okt. 23.1922.máj.17.

Gubicza Gubicza Gubicza Antal, Péter Ágnes 92 éves 2 hetes 1838. jan.29. 1842. jún. 3. 1840. jan.30. - ………. 1933.ápr.7. 1840.febr.17.

Gubicza Trézsi 26 éves 1845. octo.2. 1871. mart.31.

Gubicza István 93 éves 1849.aug.20. 1943.jan.15.

Josephus Gubitza, 78 éves 1810. jún.20. - 1888.aug.3.

ikrek Gubicza Elisabetha 2 éves 1854. jan.2. 1855.dec.16.

Gubicza Catharina 1854. jan.2. ………..

házasságkötés: 1832.febr.27. Josephus Gubitza, 20 éves, Elisab. Dobos, 18 éves

Elisabet Dobos, 82 éves 1811.dec.30. - 1892.jun.18.

Josephus Gubitza

Michael Dobos

Catharina

Catharina

Gubicza gyökerek, Olaszfalu Dédnagyapám, Gubicza István (1849–1943) Olaszfaluban, nagyapám, Gubicza Miklós (1879-1969) és testvérei Bakonyszentlászlón születettek. Róluk, a számomra legkedvesebb fényképet helyeztem el itt. Emlékszem nagyapám sokbarázdás arcára, hosszú bajuszára, időskorában a törékeny termetére. A nyári melegben, kánikulában is mindig mellényt hordott. Nagyon sokszor felidézem nagyapám humorosságát, huncut tekintetét, nagyanyám kedvességét. Jó tudni, hogy öregkorukra is, példamutatóan nagyon szerették egymást. Gubicza Miklós (1879-1969) és Tolonics Katalin (1888-1963)

11

Interneten találtam meg apai nagyapám testvérének, Gubicza Gergelynek kivándorlási adatait. Gubicza Gergely 1885. március 15-én született Bakonyszentlászlón, 16 évesen vándorolt ki Amerikába. A Konigen Luise nevű hajó utasa volt, amely 1901. április 27-én érkezett Bemerből New Yorkba. Izgalmas feladat, hogy megtalálom-e Gubicza Gergely (1885) leszármazottait. Nemrég sikerült felvenni a kapcsolatot a Balatonszabadiban született Gubicza Ferenc (1875-1930) leszármazottaival. Egyik gyermeke Gubicza Ferenc (1911-2001), aki Szentkirályszabadján volt kántor-tanító. A családtól kapott származási táblázatban Gubicza Ferenc (1911-2001) nagyapja, Gubicza János (1836) adata is megtalálható. A Veszprém Megyei Levéltárban ezévben gyűjtöttem ki a család adatait. A Veszprém Megyei Életrajzi Lexikonban olvastam Gubicza Lajos (Balatonkenese, 1861 - Veszprém, 1932. márc. 22.) tanító, író adatait, aki Veszprémben és Szentkirályszabadján is tanított. A Veszprém Megyei Levéltárban tovább kutatva Gubicza Lajos családját is sikerült felkutatni. A Magyar Katolikus Lexikonban leltem meg a Dél-Alföldön, Új-Kigyóson született Gubicza István (Újkígyós, Békés vm., 1846. aug. 20.-Bp., 1940. júl.) plébános adatait. 2009 áprilisában Gyulán, a Békés Megyei Levéltárban Gubicza István plébános családjának adatait is sikerült összegyűjteni. Édesapja, Kubicza János Új-Kigyóson takácsmester, két testvére, János és Károly Gyulán cukrászok voltak. Szerbiában, a Zentai Történelmi Levéltár igazgatójának meghívásával lehetőséget kaptam a levéltárban kutatni, így a levéltári anyakönyvekből – Zenta, Szeged térségéből – mintegy 150 Gubicza személy adatát gyűjtöttem ki. Itt is az anyakönyvekben a Gubicza, Kubitza vezetéknév egy családon belül is többször előfordul. Zentán találkoztam egy ott élő Gubicza családdal is.

A LEITOLD CSALÁD Az előzőek szerint kezdtem el gyűjteni első férjem, gyermekeim édesapja családjának, a Leitold családnak adatait is. A vöröstói temetőben nagyon sok régi síremléket találtam, fényképeztem le. Őseink életét a nagynénik, nagybácsik visszaemlékezéseiből és a szülőfaluk helytörténeti könyveiből ismerhettem meg. Molnár László (1928) vöröstói kántor-tanító kutatásai alapján tudom, hogy 1723–1726-ban Zichy Imre vázsonyi földesúr németekkel telepítette be

12

Vöröstót, ekkor kerültek a Leitoldok is Vöröstóra és a környező községekbe. A Leitold családok „odenwaldiaknak” mondták magukat és dél-frank nyelvjárással beszéltek.

Odenwald Vöröstó

A 18. és 19. században betelepített németek történelmét és kultúráját mutatja be a Márkusné Vörös Hajnalka és Mészáros Veronika szerkesztésében megjelent „Háztörténetek, A dunántúli németek kulturális jellemzői” című, 2005-ben megjelent könyv is. A gyermekeim édesapjának családfáját hat generációra már korábban feldolgoztam. A Leitold családok levéltári kutatását 2009-ben kezdtem el. Vöröstón a családok gyűjtik a ma élők adatait, fényképeit és a még fellelhető dokumentumokat, tárgyakat. Gyermekeim Leitold nagyapja, Leitold Ferenc (1904-1991) Vöröstón született, 1922-1927-ig Esztergomban tanult a tanítóképzőben. Először a dunántúli Öcsön tanított, majd Ménfőcsanakon volt kántor-tanító. Leitold Ferenc (1904-1991)

13

Leitold Ferenc (1904-1991) az osztályával, Öcs, 1932/1933. tanév

A KUTATÁS CÉLJA A kutatás és az adatfeldolgozás során megfogalmazódott a célom: megismerni a családi múltunkat, példát adni gyermekeinknek, unokáinknak a családi élet, az összetartozás érzéséről, és megtanítani tisztelni, szeretni az idős embereket! De felvetődött a kérdés, hogy az eddig összegyűjtött adathalmaz milyen célt szolgáljon? Hogyan juttassam vissza a családoknak a feldolgozott adatokat? Hogyan „hasznosítsam” a kutatásaim eredményét? Hogyan juttassuk el az összegyűjtött adatokból az információt a családoknak?

HONLAPOT KÉSZÍTETTÜNK Az elmúlt időszak családkutatási eredménye, hogy elkészültek a kutatott családok internetes honlapjai. A honlapok: a www.csaladfa.info címen érhetők el.

14

A kutatás eredményeit feldolgozom, rendszerezem, így a honlapra előkészítem a dokumentumokat, fényképeket, családfákat, családtörténeteket. A honlapok „külső” és „belső” oldalakat tartalmaznak. A „külső” oldalak bárki számára elérhetők. A honlapok „külső” oldalán a családfák és a családtörténetek képekben az 1900-as évek elejéig tartalmaznak személyi adatokat. Itt találhatók a származási helyekről írások, fényképek, régi képeslapok, majd a családokra vonatkozó publikációk, visszaemlékezések, az emlékek között régi iratok, régi tárgyak fényképei, valamint a családi eseményekről megjelent újságcikkek is. A Gubicza honlap nyilvános részén egy Legenda a Gubicza családok letelepedéséről szól: „Egy csoportja Dunántúlon, egy része Duna-Tisza közén, Békéscsaba környékén és a Délvidéken telepedett le.” Ezt a legendát az egyik Montrealban élő Gubicza unokatestvér jegyezte fel a nagybácsija elmondása alapján. A „belső” oldalak – adatvédelmi szempontból – csak jelszóval érhetők el a családtagok számára. Itt a családfák, a családtörténetek napjainkig tartalmaznak személyi adatokat. Ezeken az oldalakon találhatók a családoktól összegyűjtött további dokumentumok, fényképek és videofelvételek a családi találkozókról. A jelenlegi honlap továbbfejlesztését fiam, dr. Leitold Ferenc vállalta, melyet az interneten a www.csaladfa.info honlapon lehet majd elérni.

AZ ÖSSZETARTOZÁS ERŐSÍTÉSE Az 1998-ban és a 2003-ban szervezett Soós találkozót folytatva, 2006-ban megszerveztem az I. Gubicza találkozót, Bakonyszentlászlón. A Gubiczák apai ágon rokonaim. A találkozó szervezésében és a programokban a Gubicza rokonság nagy létszámmal vett részt. A találkozót megelőzően – a rokonokból – „szervező-, rendezőbizottságot” alakítottunk. Közösen állítottuk össze a programokat és azt, hogy ki milyen feladatot vállal a találkozó megszervezése, lebonyolítása során. A bakonyszentlászlói rokonok rendezték be a termet, vállalták a „pénztárosi feladatot”, tanították be a rokon gyerekeket a műsorra, gondoskodtak a rokonság, a vendégek fogadásáról. Az I. Gubicza találkozó (rövid) programja: 9 órakor szentmise, 10 órakor koszorúzás a temetőben, 11 órakor találkozó az iskola aulájában

15

Szép és megható volt a népes rokonság közös szentmisén való imádkozása, és emlékezése az ősökre. A szeretet összekötő szálai vezérelték a résztvevőket, amikor az emlékezés koszorúját elhelyeztük a bakonyszentlászlói temető központi kőkeresztjénél. Az idősek és a fiatalok is egy-egy virágszálat tettek az elhunyt szép-, ük-, nagyszülők és rokonok sírjaira. A bakonyszentlászlói iskola aulájában volt a központi ünnepség, ami a Gubicza unokák trombitanyitányával kezdődött. Unokatestvérem, Horváthné Karvas Zsuzsanna, megható köszöntővel, versidézettel indította az ünnepélyt. A találkozón virággal köszöntöttük a legidősebb résztvevőket, akik ezt meghatottan fogadták. Külön megemlékeztünk azokról az idős rokonokról is, akik a találkozóra betegségük miatt már nem tudtak eljönni. A nekik szánt virágot rokonaik vitték el részükre. Unokatestvérem, Balogh Pál ismertette a rokonok kezdeményezését a Gubicza Antal és Kovács Eleonóra által 1914-ben Bakonyszentlászlón állíttatott kőkereszt felújítására. Indítványozta a találkozó résztvevőinek, hogy a felújítást adományokkal támogassuk. A javaslatot a rokonság támogatta. A kereszt felújítására a rokonok külön bankszámlaszámot is nyitottak. A találkozón résztvevők, ott helyben több mint 200.000 forintot fizettek be e nemes célra. A további támogatásokat pedig a megadott számlaszámra utalták át. Az általam elkészített bemutatóban összesen tíz generációt mutattam be, az ősöktől napjainkig, összesen 50 Excel táblában. A feldolgozott családfát, és a hozzá tartozó további képekben a családok történetét – fényképek, dokumentumok, emlékek bemutatásával – ismertettem. A találkozó résztvevői nagy érdeklődéssel és nagyon nagy örömmel fogadták, figyelték a bemutatott, több mint száz éves fényképeket, ahol a nagy-, déd-, vagy ükszülőket láthatták.

16

I. Gubicza találkozó, Bakonyszentlászló, 2006. Az I. Gubicza találkozón közösen emlékeztünk szüleinkre, nagyszüleinkre, dédszüleinkre. Nagy-nagy örömömre, a találkozóra a ma élők mintegy 2/3-a, 162 rokon jött el. Az ebéd után, késő délutánig – a rokonság hozta sütemény, gyümölcs, bor, üdítő mellett – az iskola aulájában igazi, nagycsaládi beszélgetés zajlott. Örültünk az együttlétnek és felhasználtuk az alkalmat egymás mélyebb megismerésére. Mindenki nagy örömmel fogadta a megrendezett találkozót. A Bakonyszentlászlóról elszármazók közül többen 30–40–50 éve nem találkoztak. Külön öröm, hogy az idősebbek mellett nagyon sok volt a fiatal résztvevő is. A családok gyermekeikkel, unokáikkal együtt jöttek a találkozóra, amely nagyon jól sikerült. A családfa kutatásával, készítésével, és az általam szervezett Gubicza találkozóval a nagycsalád összefogása, a szorosabb kapcsolat kialakítása, hagyomány teremtése, illetve folytatása volt a célom. A cél megvalósult, az összetartozás erősítése elkezdődött… Köszönettel tartozunk a találkozó feltételeit biztosító, segítő helybelieknek, az Önkormányzatnak, az Általános Iskolának. Bakonyszentlászlón az eddig megrendezett famíliatalálkozók már „beépültek” a falu programjába. Valamennyi találkozót a polgármester személyes köszöntőjével tisztelte meg. A családok, a rokonok készülnek és várják a következő találkozót. Az eddigi három Soós és az I. Gubicza találkozóról is újságcikkek jelentek meg a győri Kisalföldben és a veszprémi Naplóban is. Az I. Gubicza találkozóról megjelent újságcikkek – melyek a honlapon elérhetők – kapcsán Sarkadról keresett meg egy eddig ismeretlen Gubicza, Gubicza György, akivel, azóta is tartjuk a kapcsolatot. Több beteg, idős rokont – akik nem jöhettek el a találkozókra – otthonukban kerestem fel Bakonyszentlászlón, Budapesten, Vöröstón. Magammal vittem a laptopot, arról vetítettem le a családtörténeti képeket, a családfákat. Ezekkel a találkozásokkal is nagyon-nagy örömet szereztem. Az idősek egymás után idézték fel

17

gyermekkorukat, a régi történeteket. A 90 év körüliek nem is értették, hogy fér el az a sok fénykép abban a kicsi dobozban. Felejthetetlen élményt jelentettek számomra is ezek a találkozások.

A FAMÍLIA ÖSSZEFOGÁSÁNAK EREDMÉNYE Az I. Gubicza találkozó résztvevőinek elhatározása alapján Gubicza Antal (1842–1933) és neje Kovács gyura Eleonóra (1846–1914) 1914-ben Bakonyszentlászlón állíttatott kőkeresztjének felújítása a rokonok támogatásával 2007. májusában megvalósult. Bakonyszentlászlón a rokonság összefogott, mindenki segíteni akart, részese kívánt lenni a kőkereszt felújításának. A fiatalabb Gubiczák segítettek az állványok felállításában. Az állványozáshoz az egyik rokon adta az anyagot, még oda is szállította. Másik rokon adta a villanyt, a vizet, a tároló-helyet, és folyamatosan segített is. Rokon biztosította a szállást a restaurátornak. A kereszt felújítására közel 100 személy fizetett be adományt. A kereszt felújítását Fekete Attila okleveles kőszobrászrestaurátor végezte el.

A bakonyszentlászlói kereszt, ilyen volt és ilyen lett! A kereszt felújításának szervezése kapcsán többször utaztam Bakonyszentlászlóra, ahol öröm volt látni a szervezési munkám eredményét, az összefogást. A kereszt megújulásának egyes fázisait a helybeliek lefényképezték.

18

A kereszt ünnepélyes felavatása, felszentelése 2007. június 9-én volt. A bakonyszentlászlóiak programmal készültek erre az ünnepségre is, ezzel még ünnepélyesebbé, emlékezetesebbé tették ezt az alkalmat. A kereszt felújításának "történetét" a kereszt felszentelésének képeit és az adományozók névsorát feltettük a Gubicza honlap „külső” oldalára.

A bakonyszentlászlói kereszt felszentelésekor, 2007. A Gubicza rokonokon túl a Soós rokonság is támogatta a kőkereszt felújítását, de helybéli „nem rokonok” is fizettek be adományt és segítettek a munkákban. (Korábban a kőkereszt az egyik Soós család háza előtt állt és a helybéliek „Soós-kereszt”-nek nevezték el, tehát a Soós család is sajátjának érzi a keresztet.) Az újonnan felfedezett alföldi Gubiczák közül, a sarkadi Gubicza György családja is adománnyal támogatta a kereszt felújítását, és a további kapcsolatot elmélyíti az is, hogy Sarkadról Bakonyszentlászlóra eljött családjával a kereszt felszentelésére.

A CSALÁDTAGOK VISSZEMLÉKEZÉSEI Nagyon fontosnak tartom, hogy a ma élő rokonok visszaemlékezéseit összegyűjtsem. Hangfelvételek, rövid leírások alapján a felidézett történeteket együtt kerekítjük ki. Ezeket a visszaemlékezéseket a honlapok „külső” oldalára is feltesszük és a honlapra látogatók számára elérhetők. A visszaemlékezésekből:

19

„NAGYSZÜLEIM 50. HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓJA Apai nagyanyámék hárman voltak testvérek, Gubicza Ferenc (született: 1870), aki országgyűlési képviselő volt 1922-1932 között, nagyanyám, Gubicza Eleonóra (született: 1873) és Gubicza Katalin (született: 1878), Bakonyszentlászlón születtek. A három testvér közül nagyanyám költözött el Bakonyszentlászlóról, amikor férjhez ment. Én Gubicza Eleonóra (1873) és Gubicza Ferenc (született: Sóly, 1870) unokája vagyok. A dédszüleim mindketten Olaszfaluból származtak. Az azonos családnév ellenére nem voltak rokonok. Édesapám, Gubicza Ferenc Sólyban született 1902-ben, édesanyám, Varga Ilona, a közeli Ősiben született 1911-ben. Mi ketten voltunk testvérek. Nővérem, Ilona 1930-ban Ősiben, én Sólyban születtem 1933-ban. Szüleim Sólyban laktak, nagyszüleim közelében. Nagyon szerettem a nagymamámat (Gubicza Eleonóra, 1873). Mindennapos vendége voltam, naponta többször is átmentem hozzá. Nagymamám nagyon vallásos volt. Sokat dolgozott, de ha volt egy kis ideje, imádkozott. Nagyon jólelkű volt, aki betévedt a házába, az nem ment ki éhesen, vagy üres kézzel. Lehetett az állatorvos, a kéményseprő, vagy szegényasszony 56 gyerekkel. Nagyapám az ellenkezője volt. Ha vallásos volt, azt jól titkolta, nem járt templomba sem. Emlékszem, az 50. házassági évfordulójukra készült a család. Nagypapa hallani sem akart a templomi ceremóniáról. Azon a napon, mikor a plébános úr bejelentkezett, hogy megbeszéljék a templomi szertartást, nagypapa korán reggel eltűnt otthonról. Tudtuk, hogy csak a szőlőhegyre mehetett. Szegény nagymama szégyenkezett az általa nagyon tisztelt plébános úr előtt. Arra gondoltunk, hogy nagypapa biztos a szőlőhegyen van, így én kikísértem a plébános urat a nagypapa után a hegyre. Nagypapám úgy meglepődött, vagy megilletődött, hogy mindent megígért, amit a pap kért tőle. Eljött az 50. házassági évforduló napja. Nagy volt a készülődés a családban a vendégek fogadására. De, az egész család izgult, hogy az ünnepi napon nagypapa nehogy megint meglógjon. De nem! Nagyapám korán reggel felkelt, gondosan borotválkozott, felöltözött, a legszebb csokornyakkendőjét kötötte fel. Látszott rajta, hogy ő is nagyon készül az ünnepre és várta a nagymamát.

20

Én ekkor még csak kilenc éves voltam, de emlékszem, hogy csodálatos ünnep volt. Az egész család ünnepelt, nagyon sok vendég volt együtt. Sokan voltunk és mindenki nagyon ünnepélyes és boldog volt. A templomi szertartás közben és otthon is nagymama csak törölgette a könnyeit. „Örömkönnyek ezek”, ölelgette húga, a szentlászlói Katica néni (Weinhardt Jánosné, Gubicza Katalin, 1878). Ők ketten nagyon jó testvérek voltak. Sólyi búcsú nem múlhatott volna el Katica néni és a családja nélkül. Nagymama mindig kacsamájjal várta a bakonyszentlászlóiakat. Ha bátyja, Ferenc bátyánk (Gubicza Ferenc, 1870) Bakonyszentlászlóról eljött Sólyba, ő mindig nálunk aludt. Édesapámat nagyon szerette. „Te rám hasonlítasz fiam”, szokta mondani. „Tudsz az állatok nyelvén beszélni, meglátszik a gazdaságodon” - dicsérte. Édesanyámat a nagy és nagyon szép baromfiudvaráért dicsérték. Emlékszem, édesanyám tanított bennünket arra, hogy kell csirkét simogatni. Ma már ritkán megyek Sólyba, a szülőfalunkba, inkább csak a temetőbe. Ilyenkor visszaemlékszem szüleimre, nagyszüleimre, nagynénéimre, unokatestvéreimre. Sok-sok emlék jön bennem elő. Emlékszem Katica nénémre, annak lányára, Molnár Irénkére, aki húszévesen halt meg, Tóni bátyámra és Margit nénémre és családjukra. Sok év telt el azóta, hogy Bakonyszentlászlón voltam. A Gubicza család találkozóján kimentünk a temetőbe is. Megható volt számomra, hogy a csodálatos gyermekkorom szerettei sírjánál állhatok, sírjukra egy-egy szál virágot tehetek. A családtörténeti bemutató kapcsán sok-sok emlék jött elő bennem látva a régi fényképeket, hallva a történeteket. Jó volt együtt lenni a rég nem látott unokatestvérekkel, a távolabbi rokonokkal Bakonyszentlászlón, a Gubicza család találkozóján. Nagyon hálás vagyok Gubicza Ilonának (1941), hogy elindította családunk kutatását, és a családi találkozók szervezését. A családi találkozók kapcsán olyan emlékek jöttek elő, amikre már alig-alig gondoltam. Veszprém, 2008. november 8. Takács Dezsőné Gubicza Éva (1933) Veszprém” --„KARÁCSONYI AJÁNDÉK 1942. karácsonyára készültünk. Húgom négy, én nyolc éves voltam. Nálunk a karácsony mindig nagyon szép ünnep volt.

21

Nagyszüleim és nagynéném mindent megtettek az ünnep meghittsége érdekében, ők készítették a szaloncukrot, a bejglit, a mézes süteményt. Mindez titokban készült nagyszüleim házában. Karácsony délután viszont mi gyerekek mentünk át a nagyszülőkhöz, ahova már megjött a Jézuska, kész volt a kis karácsonyfa. Nagypapám egész délután mesélt és társasjátékozott velünk, így gyorsabban telt az idő. Este viszont együtt mentünk haza, ahol a nagy karácsonyfa alatt már az ajándékok vártak bennünket. Együtt elénekeltük a „Mennyből az angyal”-t és boldog karácsonyt kívántunk egymásnak. Boldogan fedeztük fel, hogy a korábban eltűnt babáink megújultak. Babáink új ruhát, bútort is kaptak. Ez úgy történt, hogy karácsony előtt két héttel „a Jézuska elvitte” a babáinkat. Karácsonyeste viszont a karácsonyfa alatt sorakoztak a babáink a nagyon szép, új ruhákban. A babák kis babakocsit is kaptak, meg szobabútort, hozzá tartozó kis ágyneműt és még sok apróságot. Mindezt a felnőttek házilag, maguk készítették, de szebb, érdekesebb volt, mint a boltban vett új holmik. Szüleimmel és a húgommal Ebben az évben a mi szolgálati lakásunkat, ami az iskolával egy épületben volt, átépítették, korszerűsítették. Ezért mi a nagymamáéknál kaptunk helyet, ott laktunk ezen a télen. A sok szép ajándék és a gyönyörű karácsonyfa minden várakozásunkat felülmúlta, mégis azt mondták, hátra van még egy ajándék, a Jézuska ma még meghozza. Minket hamar lefektettek nagymamáéknál, de én nem tudtam elaludni. Foglalkoztatott a várható ajándék és a házban érezhető nyugtalanság, izgalom. Végre megtudtam, hogy mi is a várt ajándék, kistestvérem született, FIÚ! Édesapám, Gubicza Ferenc (1911-2001) Szentkirályszabadján kántor-tanító volt. Az éjféli misére már úgy ment, hogy elújságolhatta a nagy hírt az ismerősöknek, a kisfia megszületett! A kisbaba az Iván nevet kapta, ő volt a Jézuska ajándéka. Veszprém, 2008. november 28. dr. Sándor Jánosné Gubicza Hajnalka (1935) Veszprém”

22

---

„HORDÓ ÉS A SONKA A II. világháború harcai elől Édesapám Bakonyszentlászlóra menekítette családját, így testvéreimmel és Édesanyámmal együtt itt vészeltük át a háború legnehezebb napjait. Az oroszok közvetlen bevonulását Soós nagyapám (Soós Pál 1883-1952) „színégetői” borospincéjében éltük át, ahol most a bakonyszentlászlói temető van. Robbanások és lövöldözések hallatszottak be a pincébe. A pince ajtaját az orosz katonák nyitották ki, keresték a német katonákat. Mivel német katonákat nem találtak, így bennünket kiengedtek és visszamehettünk a szemben lévő Soós nagyapám házába, ahova már addigra betelepült egy magas rangú orosz tiszti csapat. A magas rangú katonáknak tolmácsuk is volt.

Soós nagyapám

Eligazítást kaptunk, hogy otthon tartózkodhatunk a hátsó szobában, de az összes többi helyiséget ők használják. Őrséget is állítottak a ház elé. Az orosz kiskatonák a favágó tuskón vágták le a tyúkok fejét, majd a család felnőtt tagjait kérték, hogy segítsenek megpucolni a tyúkokat és a főzésben. Ezen a napon ünnepi vacsorát készítettek az egész parancsnokságnak. Az orosz parancsnok körülbelül két hétig tartózkodott nagyapámék házában. Családunknak semmi bántódása nem esett az oroszok ott tartózkodása alatt, ami azt gondolom azért lehetett, mert a parancsnok lakott a nagyapáméknál. Mint gyereknek érdekességet jelentett, hogy nagynénéim, Annus nénje (Soós Anna 1919) és Mariska nénje (Soós Mária 1924) – akik akkor fiatal és nagyon szép lányok voltak – korommal kenték be az arcukat, és a régi öregasszonyok ruháit vették fel, hogy ne legyenek felismerhetőek. Amikor katonák érkeztek a házhoz igyekeztek elbújni, hogy ne is lássák őket. Annus nénje, Mariska nénje, János, Jóska és én (nagybátyánkkal)

23

Én ekkor 11 éves voltam. Édesanyám legkisebb testvéreivel – Jánossal (Soós János 1932) és Jóskával (Soós József 1936) – (nagybátyáim, akik közül Jóska fiatalabb 2 évvel nálam, tehát így „nagyöcsém”) igyekeztünk felfedezni, hogy a környéken mi történt, amíg mi a pincében voltunk, majd vittük a hírt a felnőtteknek. Például a pince fölött láttuk, hogy néhány akácfát derékba tört az akna robbanása. Megdöbbentő látvány volt, hogy találtunk egy „víres” embert a pajta mögött a Sáfárék telkén. Mi közelről nem mertük megnézni, de utána a felnőttek mondták, hogy egy cigány ember feküdt ott vérben, holtan. Még aznap szekérrel elvitték és eltemették. Már másnap a Cserhegyen keresztül mi gyerekek elmentünk megnézni Gubicza nagyapámékat (Gubicza Miklós 1879-1969). Náluk is mindent rendben találtunk, őket sem bántották. Bár a nagyapámat a gádorba falhoz állították, pisztolyt fogtak rá, hogy adjon nekik bort. Ami bora volt nagyapámnak, azt mind oda is adta nekik, kivéve azt a hordót, amit a kiskertben ástak el két füstölt sonkával együtt a még rosszabb időkre gondolva. Itt kell megjegyeznem, hogy ez a hordó és a sonkák soha nem kerültek elő, vagy azóta is a földben vannak, vagy valaki észrevétlenül elvitte. Ugyanis jóval később mertük csak keresni az elásott holmikat mindenféle vas szurkáló eszközzel én is részt vettem a keresésben Édesapám öccsével, Lajos bátyámmal (Gubicza Lajos 19191977). Lajos bátyám 1949-ben jött meg az orosz fogságból, még ekkor is történt a keresés. Gubicza nagyapám és Lajos bátyám Veszprém, 2008. november 16. Gubicza László (1934) Veszprém”

---

24

PUBLIKÁCIÓK A Veszprém Megyei Levéltár 2007 tavaszán „Családtörténeti kutatás – határon innen és túl” címmel nemzetközi konferenciát szervezett. A konferencián egy előadás megtartásával bemutatkozási lehetőséget kaptam, mint "amatőr" családtörténeti kutató. Az előadásomat a – már éveken át – kutatott családok bemutatásával, „Az összetartozás erősítése - a Bakonyban otthonra talált családok múltja és jelene” címmel tartottam. A konferencia anyagát a Veszprém Megyei Levéltár könyvben is megjelentette. Balatonfüred Városért Közalapítvány Balatonfüred neves polgárairól MÁRVÁNYTÁBLA HELYETT címmel könyvet jelentetett meg. Az egyik neves balatonfüredi polgár, GUBICZA ANTAL (1899–1973) életére vonatkozó fejezet megírására engem kértek fel. Gubicza Antal édesapám unokatestvére volt, én őt személyesen nem ismertem. Személyére vonatkozóan tíz-tizenöt soros lexikoni leírás állt rendelkezésemre. Majd kétévi kutatás következett levéltárakban, adatgyűjtés a családoktól, az őt ismerő személyektől, és összeállt az életéről szóló fejezet. A könyv bemutatója Balatonfüreden 2008. március 4-én volt. A könyv második bemutatóját Gubicza Antal szülőfalujában, Bakonyszentlászlón tartottuk, ahol „Ami a könyvből kimaradt…” címmel prezentációban mutattam be az életútját. Ekkor a „bakonyszentlászlói Gubicza” kereszt felújításának adományaiból megmaradt pénzből az adományozók egy-egy könyvet kaptak emlékül.

CSALÁDTÖRTÉNET GUBICZA ANTAL (1899–1973) PÁPAI KAMARÁS, ESPERES, BALATONFÜREDI PLÉBÁNOS ÉLETÚTJA

Gubicza Antal, a balatonfüredi kerület esperese, pápai kamarás, Bakonyszentlászlón született 1899. január 15-én Gubicza Ferenc és Varga Izabella szülőktől.3 A bakonyszentlászlói Gubicza családok a Dunántúl közepén elhelyezkedő Olaszfaluból származnak. Az 1700-as évek elejétől Olaszfaluban élő népes Gubicza család gyermekei a környező kis községekben alapítottak családot, telepedtek le. 3

PFEIFFER 1987. 456.

25

Gubicza Antal ükapja Josephus Gubitza 1810. június 20-án, ükanyja Elisabetka Dobos 1811. december 30-án születettek Olaszfaluban. 4 Kilenc gyermekükből egy lány, Teréz és két fiú Antal és István költözött Bakonyszentlászlóra. Bakonyszentlászló kisközség a Bakony dombos, erdős vidékén. A feljegyzések szerint korábban Bakony-Újfalu néven szerepelt, majd BakonyMagyar-Szentlászló néven volt ismert. A községnek 1851-ben 1242 lakója volt, s leginkább földműveléssel foglalkoztak.5 Az Olaszfaluból Bakonyszentászlóra költözött testvérek, valamint családjaik mindig segítették egymást, egymásra mindig számíthattak. Leszármazottaik ma is nagy számban élnek Bakonyszentlászlón. Gubicza Antal nagyapja Gubicza Antal (született: Olaszfalu, 1842. június 3.) 1865. február 8-án Bakonyszentlászlón kötött házasságot Kovács gyura Eleonórával (született: Bakonyszentlászló, 1846. február 16án), ekkor telepedett le Bakonyszentlászlón. Házasságukból tizennégy gyermek született, viszont csak három gyermek élte meg a felnőttkort: Ferenc, Eleonóra és Katalin. Gubicza Antal édesapja Gubicza Ferenc (született: Bakonyszentlászló, 1870. október 4.) és édesanyja Varga Izabella (született: Gicz, 1877. november 6.) volt.6 Gubicza Antal (1899-1973) Gubicza Ferenc iskoláit Bakonyszentlászlón végezte, majd Nagygannán a német nyelvet sajátította el, ezután a gazdasági élet tanulmányozásának szentelte idejét. 1896-ban kezdte meg közéleti ténykedését, ekkor a törvényhatósági bizottsági tagok sorába választották. Tizenhárom esztendeig szülőfalujának bírája volt. Gubicza Ferenc neve, mint népszerű kisgazdavezéré, már ez időben ismert volt a vármegyében. Veszprém vármegyének huszonnégy évig törvényhatósági 4 5 6

VeML IV. 482. Bakonyszentlászló római katolikus anyakönyveinek másodpéldányai : ILA –KOVACSICS 1964. 245–246. VeML IV. 482. Bakonyszentlászló római katolikus anyakönyveinek másodpéldányai

26

bizottsági tagja. Tagja az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek, azon kívül tíz évig gazdasági tudósítóként is munkálkodott. A háború alatt községi bíró Bakonyszentlászlón. Tagja a Zirc vidéki Takarékpénztár felügyelő bizottságának, igazgatóságának. 1922-ben választották meg országgyűlési képviselővé. Az új nemzetgyűlésbe a keresztény Kisgazda, Földmíves és Polgári Párt programjával választották meg Zirc körzetében. Két cikluson át (1922–1927 és 1927–1932) volt országgyűlési képviselő. Hat éven át a Ház jegyzője. A közgazdasági és a kérvényi bizottság tagja volt. Gubicza Ferenc családjával Bakonyszentlászlón élt, ahol a képviselőtársai gyakran felkeresték, főleg vadászszezonban. Ő alapította Bakonyszentlászlón az erdészeti gazdaközösséget és gondoskodott az erdő gondozásáról, fairtásról, faültetésről. Nagyon büszke volt az állatállományára. Irodájának fala tele volt első díjat nyert lovas-fogatai, szarvasmarhái okleveleivel. Hét gyermekük közül három érte meg a felnőttkort: Antal (1899. január 15.), Mária (1901. január 7.) és Ferenc (1906. június 10.). Ferenc (1906. június 10.) életének 24-ik évében 1930. március 5-én halt meg. A fiatalon meghalt Ferenc fényképe mindig bátyja ágyánál volt. Ferenc halálát követően Antal egyetlen testvére, Mária (1901–1962), aki Tóth Lászlóval (1894–1952) kötött házasságot és három gyermekük született: Éva, László és Izabella. Gubicza Antal a veszprémi piarista gimnáziumba járt 1910-től.7 Osztályfőnöke Dr. Szabó Mihály volt. Mindvégig jeles tanuló. Rendkívüli tantárgyként a művészeti rajzot választotta. 1917-től a kisszeminárium növendéke lett. Az 1917/1918-as tanévben a piarista gimnázium VIII. osztályának 34 tanulójából 25 fő katonai szolgálatban állt. A VKM. 7/1918. eln. számú rendelete alapján szervezett VIII. osztály és érettségi előkészítő tanfolyam elvégzését követően érettségizhettek a tanulók 1918. áprilisában. A Magyar Királyi 20. Honvédosztag, Géppuska Kiképző Csoportjánál 1917-től teljesített katonai szolgálatot. Innen több levelet írt haza, Bakonyszentlászlóra. Gubicza Antal érettségi bizonyítványa (1918)

7

VeML VIII. 52. A Kegyes Tanítórend veszprémi gimnáziumának iratai.

27

Levele húgának, Máriának 1918-ban: „Kedves Marinkó. A Józsit úgyis mindig havasi gyopárért kínoztad, hát én küldök neked itt e levélben. A Bözsinek is küldtem. Csak te is írj ám nekem. Én hála Isten elég jól érzem magam. Hogy vagytok ti otthon? Kérlek kedves Testvér a könyveimet, melyeket Veszprémből hazavittek tedd el, különösen a katonai jegyzeteimet, egy fekete és egy pepita táblájú füzet. Hogy, ha majd esetleg szükség lenne rá, elküldhessétek. Ugye már megkezdődik a nyári szezon. Tesztek nagy kirándulásokat, vagy talán megint akartok Böskével együtt rendezni valami táncmulatságot. Csak rajta. Már írtam néhányszor haza, nem tudom megkaptátok-e. Csókol bátyád: Tóni 1918. V. 8.” Gubicza Antal levele Gubicza Máriának (1918-ban) 1922. július 2-án Bakonyszentlászlón, szülőfalujában szentelték pappá.8 A szertartáson a meghívott neves vendégek, a család, a nagyszámú rokonság, a falu apraja-nagyja részt vett. A családi háztól a templomba hosszú menetben a résztvevők között 15 koszorúslány kísérte a papszentelésre. Nagy ünnep volt ez a szülőfalujában! Pappá szentelése után (1922) 8

VÉL AD Iktatott iratok 2480/1922.

28

A koszorúslányok között a legkisebb e fejezet írójának édesanyja, Soós Eleonóra, aki akkor 9 éves volt. Soós Eleonóra felnőtt korában is sokat mesélt gyermekeinek Gubicza Antal pappá szenteléséről, a számára felejthetetlen élményről, a falu nevezetes eseményéről. Pappá szentelését követően káplán volt 1922 júliusától Gelsén, Budapesten a „Regnum Marianum” plébánián 1923 júliusától. Shvoy Lajos székesfehérvári püspök így emlékezik róla: „… három igen kedves káplánom volt…. Rott püspök úr, egykori prefektusom küldte hozzám Gubicza Antalt, aki finom modorával, kedves szeretetreméltó egyéniségével az egész Regnum, Gubicza atyja lett.” Kaposvárott 1924. júliusától volt káplán, Bakonyszombathelyen adminisztrátor 1928 júliusától. Zsinati vizsgát 1928. október 17-én tett.9 Plébános volt Bakonyszombathelyen 1931-től, a bakonyszombathelyi kerület helyettes esperes tanfelügyelője lett 1936. február 3-tól. A bakonyszombathelyi plébánia minden iskolájában könyvtárat hozott létre, hogy a tanulók ingyenes tankönyvekhez juthassanak. Megszervezte a szegény gyermekek tejakcióját. Sümegcsehin az idős plébánost 1940-től Gubicza Antal plébános követte. Az első plébánosi látogatásának tapasztalatairól jelentést tett: „Nagyméltóságú Püspök Úr! Kegyelmes Atyám! Most már bejártam mindegyik faluját új plébániámnak, ahonnan mély tisztelettel küldöm fiúi köszöntésemet Püspökatyámnak. A vegyes vallástól mentes, tiszta katolikus zalai nép lelkülete úgy hat rám, mintha zakatoló gépekkel teli, poros levegőjű gyárból virágos, ózondús, erdős vidékre kerül az ember. Sok szeretettel és lelkipásztori szívem őrködő imádságaival gondolok vissza bakonyszombathelyi, szófogadó, derék jó híveimre, akik oly derekasan vívták a harcot minden katolikus szent ügyért. Segítse őket új lelkipásztorukkal együtt és vigyázzon reájuk a szentségi Úr Jézus, akit nov. 8-án az egész napos szentségimádásban oly szépen köszöntöttek. Sümegcsehi plébániához tartozó új híveim, akiket Püspökatyám gondjaimra bízott, jó lelkek, csak nagyon szegények. Különösen szegények a sümegprágai híveim, majdnem minden udvar 3-4 lakásból áll, 1-2 hold földbirtokkal. Ha Püspökatyánk valahol gondol kisbérletekre, vagy házhely akciókra, úgy elsősorban sümegprágai híveit ajánlom főpásztori szíve atyai jóságába a bazsi híveimmel együtt, ahol hasonló a helyzet. Nagyon hiszem, hogy ez a szegény nép nagyon hálás tudna lenni, akik minden vasárnap az utolsó helyig megtöltik

9

PFEIFFER 1987. 456.

29

templomaikat és könnyekig megható, amikor vasárnap az egyik községből a másikba vezető út tele van néppel, akik mind sietnek a szentmisére. Az esp. ker. tanfelügyelői megbízatást hálásan köszönöm, iparkodni fogok azonnal meg is felelni, hiszem, hogy az esp. ker. Tanítósága itt is meg fog érteni és sokat dolgozhatunk az egyház és haza ügyében. Híveimet, káplánomat és magamat Kegyelmes Püspökatyánk imádságaiba és jóságába ajánlom hálás szeretettel kezét csókolja engedelmes fia Sümegcsehi, 1940. november 7. Gubicza Antal10 1943 márciusában Babics Endre esperes kanonokká történt kinevezése folytán megürült a balatonfüredi plébánia, ennek meghirdetése a II. számú körlevélben 986. szám alatt jelent meg. Dr. Czapik Gyula megyéspüspökhöz öt pályázat érkezett be. 1943. március 12-én kelt 1068/1943. számú levelével Dr. Czapik Gyula megyéspüspök a balatonfüredi plébánia ideiglenes vezetésével Gubicza Antal esperest bízta meg. 11 Sümegcsehin, a plébánián, már Gubicza Antal érkezése előtt is Kulcsár Ilona volt a házvezetőnő. Az értesítés kézhezvételekor azonnal csomagoltak. A csomagolásban a házvezetőnőnek Veninger Katica néni segített. Gubicza Antal kérésére Kulcsár Ilona házvezetőnő Balatonfüredre is követte a Piros templom plébániára, ahova 1943. április 2-án költöztek. Eközben Dr. Czapik Gyula megyéspüspök Gubicza Antal esperes, lelkész balatonfüredi plébániára történő végleges kinevezését felterjesztette XII. Pius pápához Rómába. A megyéspüspök 1943. május 7-én kelt 1966/1943. számú levelével értesítette az esperes, lelkészt, hogy XII. Pius pápa a balatonfüredi plébániát neki adományozta, és a kinevezésről szóló bullát és okmányt csatolta. Így Gubicza Antal a balatonfüredi esperesi kerület esperese, tanfelügyelője és hitoktatási felügyelője lett. A balatonfüredi plébániára történő kinevezése (1943)

10 11

VÉL AD Iktatott iratok GYŰRŰ 1999. 632–633.

30

A balatonfüredi plébánia anyakönyveiből kitűnik, hogy Gubicza Antal Balatonfüreden elsőként 1943. április 15-én, Borsos János és Németh Matild, János nevű fiát keresztelte, 1943. május 8-án Rihai János erdőmérnököt és Darab Lenke Magdolnát eskette és Beléncs Sándorné Tóth Katalint temette 1943. május 14-én.12 Buzgó ember volt. Isten megáldotta nagyon jó név- és arcmemóriával és közvetlenséggel. Atyja volt egész Balatonfürednek. Mindenkit ismert, mindenkit nevén szólított. Tudta a születések, esketések dátumait. Utcán találkozva figyelmeztette híveit, hogy ne feledkezzenek meg a közelgő évfordulóról, stb. Nem lehetett megelőzni a köszönésben, ő köszönt előre mindenkinek. Együtt élt a fürediekkel, nagyon szerették és tisztelték a jó modorú, közvetlen plébánost. Pápai kamarás lett 1948-ban. A háborút követő hónapokban gyorsan és sokoldalúan kibontakozott az egyesületi élet és az érdekképviseleti szervek is hallatták hangjukat. Előtérbe került a karitatív tevékenység, a szegények, elesettek támogatása, elhagyott gyermekek felkarolása, hadirokkantak, volt hadifoglyok segítése stb. Az emberek együttérzésének kifejezésére, a másokon is segíteni kész és segíteni tudó egyesület alakult, amely Gubicza Antal esperes-plébános elnökletével működő Vöröskereszt balatonfüredi fiókja volt. 1948-as év az egyesületek megszüntetésének éve is volt, ekkor a Vöröskereszt éléről eltávolították. 1947től igazgatósági tagja volt a Balatonfüredi Járási Hitelszövetkezetnek. 1950-ben az igazgatóság valamennyi tagját leváltották. A kor hangulatára jellemző volt, hogy Gubicza Antal esperes-plébános az 1949. május 8-i bérmáláshoz elöljárósági hozzájárulást kényszerült kérni. Az 1950. március 24-i alispáni körlevél szerint „április 4-e, hazánk felszabadulásának 5. évfordulója, népünk legnagyobb nemzeti ünnepe”, amelyről a templomokban is meg kell emlékezni, amit Gubicza Antal esperes egyébként nem teljesített. A házvezetőnő, Kulcsár Ilona, Gubicza Antalt 1940-től Sümegcsehin, majd 1943-tól 1956 januárjáig Balatonfüreden szolgálta. Így emlékezett a plébánosra: „A háborús évek alatt a sütőben sütöttem a kenyeret. Egyik alkalommal Gubicza Antal plébános leszólt az ételszállító liften: Ilonka úgy süsse a kenyeret, hogy egy kis vakarcs is maradjon. Abból lángost süssön 10 órára. Az iskolából áthívtam a tanítókat, és ezzel kínáljuk meg őket. A lángossal kínált vendégek: Baán László igazgató, Márkus Dezső kántor-tanító és Dornay Erzsébet, Perepatits Gizella tanítók voltak. A háborús évek alatt a Jézus Szíve néplányok a plébániára menekültek, ahol a mosókonyhában aludtak a földre terített holmikon, nehéz körülmények között.” 12

DfPL. A balatonfüredi plébánia anyakönyvei.

31

Ilonka néni a továbbiakban még elmondta, hogy a plébános úr, Holczinger József káplánjával, az almás pincében az almáspolcokra terített pokrócokon, plédeken aludt. Az oltári szentséget is gondosan becsomagolva oda vitték magukkal, ott rejtették el. A szenes pincében egy kis hordó bort ástak el, majd letakarták szénnel. Így maradt meg a misebor. A háború alatt a frontról elszökött Borbély József szentbékálai lakost elfogták és Balatonfüreden a Katonai Bíróság halálra ítélte. A kivégzést a zsidó temetőben hajtották végre, ahol plébános úrnak is részt kellett vennie. Ez az esemény mélyen lesújtotta, sajnálta a kivégzett katonát, többször is emlegette. Az 1950-es években erős vallás-ellenesség uralkodott, s emiatt többször jöttek vidékiek az esti órákban esketésre. Egyik alkalommal a plébános úr a házvezetőnőt, Ilonkát kérte meg, hogy segédkezzen a menyasszonynak az öltözésben. (A mennyasszonyi ruhát bőröndbe csomagolva hozták és vitték is el.) Ekkor Ilonka néni tanú is volt. A keresztelő is több alkalommal titokban történt a plébánián. Egyszer a keresztelésre nem jött meg a keresztmama, Gubicza Atya beszólt a konyhába Ilonkának, hogy öltözzön át és jöjjön a templomba keresztelésre, így ő lett a gyermek keresztanyja. Kulcsár Ilona az Imakönyv katolikus nők számára című imakönyvet kapta Gubicza Atyától „1954. karácsonyán emlékül Ilonkának Gubicza Atya” bejegyzéssel, amit máig is őriz. Kulcsár Ilona 1955. január 29-én ment férjhez Lakatos István balatonfüredi lakoshoz. Az esketést Gubicza Atya végezte, Kulcsár Ilona szülőfalujában, Sümegcsehin. Gubicza Antal Balatonfüreden Édesapja, Gubicza Ferenc 1945. augusztus 9-én, 75 évesen halt meg. Halála előtti éjszakán Gubicza Antal Soós Pállal (e fejezet írójának anyai nagyapjával) virrasztottak együtt. Antal a hosszas virrasztástól, fáradtságtól elaludt. Soós Pál látva a haldokló rosszabbodott állapotát felébresztette Antalt, hogy édesapjának elkövetkezett az utolsó órája, majd együtt imádkoztak…. Édesanyja, Varga Izabella 69 évesen, 1946. október 25-én halt meg, a szülők mindketten a bakonyszentlászlói temetőben nyugszanak. Öccse, Ferenc halálát követően most már szeretett szüleit is elveszítette. Számára a családot a továbbiakban húga, Gubicza Mária, és annak gyermekei és unokái jelentették. Gyakran látogatott haza szülőfalujába, ahol együtt volt Mária testvére családjával, kiment szülei sírjához. Többször misézett a bakonyszentlászlói

32

templomban, ahol keresztelték, és ahova gyerekkora óta erősen kötődött. Nagyon szerette a bakonyszentlászlói esperes, plébánost, Dr. Kis Györgyöt, akivel gyakran leveleztek, és találkoztak is.

Gubicza Mária, Tóth-Szabó nagymama, Szabó Margit, Tóth Laci, Gubicza Antal, Gubicza nagymama, Tóth Bella és Tóth Éva Gubicza Antalt 1965-ben nyugdíjazták. Ekkor Balatonfüreden a Blaha Lujza utca 3. számú épületbe költözött. Nyugdíjaztatásához az is hozzájárult, hogy nem volt „békepap”, (így nevezték a rendszert lelkesen támogató egyházi személyeket) s hívei szerették. Nyugdíjazását követően visszavonultan élt. Gubicza Antal aranymiséje 1972. augusztus 6-án a bakonyszentlászlói templomban volt. A család házától, Karvas Antaléktól, hosszú, ünnepélyes menetben, zászlókkal kísérték az aranymisés papot, a falu szülöttét a templomba.

Az Aranymisén részt vettek a faluból és a környező községekből érkező hívek, a nagyszámú rokonság. Ismét nagy ünnep volt ez szülőfalujának is! A bakonyszentlászlói templom

33

zsúfolásig megtelt, és sokan a templomon kívülről követték a megható, felejthetetlen szertartást. A szentmise után a bakonyszentlászlói hívek nevében: Eszlinger József, a képviselőtestület elnöke, és a fiatalság nevében: Salamon János VIII. osztályos és Volf Mária VI. osztályos tanuló köszöntötte az aranymisést. A bakonyszombathelyi hívek képviseletében: Papst Zoltán, volt római katolikus tanító-kántor és a kerékteleki egyházközség nevében: Nagy Ferenc köszöntötte az ünnepeltet. Az aranymisés megáldotta unokahúgát: Karvas Antalné Tóth Évát, kishúgát Horváth Istvánné Karvas Zsuzsa tanítónőt és paptársait. Külön áldásban részesültek a távolabbi rokonok, jó ismerősök. A szertartást követően az ünnepi ebéd Karvas Antaléknál volt, ahol Sallai kanonok mondott köszöntőt. A szertartáson részt vettek paptársai, Tölgyesi Kálmán székesfehérvári kanonok, Sallai László kanonok, a balatonakali plébános, akik külön is köszöntötték a „jubiláns”-t. Dr. Kis György bakonyszentlászlói plébános így ír az eseményről: „1972. augusztus 6-án volt Gubicza Antal ny. balatonfüredi plébános, pápai kamarás aranymiséje templomunkban. Gubicza Antal – mint már megemlékeztem róla – , Bakonyszentlászló szülötte s az egyetlen innét származó pap. Édesapja Gubicza Ferenc jómódú gazda volt s a háború előtt – a községnek megválasztott kormánypárti képviselője. Hozzám nagyon ragaszkodott a jó Tóni bácsi. Mindig felkeresett, ha hazajött. (Unokahúga él itt: Karvas Antalné, Tóth Éva, elhalt nővérének leánya) s ilyenkor nem győzte mondani nekem, hogy milyen „gondviselőszerű”, hogy én kerültem a szülőfalujába, hogy rendbe hoztam a templomot s a plébánialakot is. – Mint ő mondta, - kézben tartom a híveket. Már elutazása előtt jelezte, hogy itt is akar „aranymisét” tartani, ezért is iparkodom hazajönni, hogy ezt szépen megrendezzük. Az idő kedvező volt. Sok pap érkezett Tóni bácsi ünnepére és a község híveit is kellőképp felkészítettem az ünneplésre.”13 Gubicza Antal unokahúga, özvegy Vásárhelyi Józsefné, Tóth Izabella (Kanada) így emlékezik: „Nagybátyám, Gubicza Antal nagyon finom, csendes, mélyen vallásos lelkületű volt, amit Édesanyjától örökölt. Már gyermek korában is a játéka volt, hogy ő volt a pap, és misézett a testvéreinek. Legkedvesebb olvasmánya volt a Szentek élete. A könyv kiolvasása után meditált róla. Később mikor gimnazista korában odaállt szülei elé, és engedélyt kért, hogy pap lehessen, édesapja, Gubicza Ferenc először hallani sem akart róla. Mivel Tóni bácsi volt a 13

BszlPL HDP. Dr Kis György plébános feljegyzáse a bakonyszentlászlói Historia Domusban 1972.

34

legidősebb fia, és mint hagyományként, a legidősebb fiú örökli a birtokot. Mivel már testvére, ifj. Gubicza Ferenc beteges volt, így a jövő örökös Tóni bácsi lett volna. Közben 1914-ben a világháború kitörésekor az embereknek be kellett vonulni, de Tóni bácsit csak korára való tekintettel később sorozták be. Mindenkor és mindenhol a jó Isten vele volt. Kint harcolt az olasz fronton és Piavénál nagy támadást kaptak és golyózápor közepette vissza kellett vonulniuk. A nagy fejetlenség és pánik közepette Tóni bácsi elszakadt a hadtestétől. Így egyedül maradt magára, mikor is elérkezett egy útelágazáshoz, ahol nem tudta merre vegye menekvő útját. Ahogy megtorpant egy pillanatig, egy hangot hallott: „Erre fiam, ezt az utat válaszd.” A gondviselés nem hagyta el és így menekült meg és érte el a hadosztályát, ahol már elveszettnek nyilvánították. Már akkor is a jó Isten gondoskodása vezette Őt, ami hitében még erősebben megerősítette. Gubicza Antal bevonuláskor (1917) Ezt nagyon sokszor elmesélte Tóni bácsi is és anyukám, Gubicza Mária is. Természetesen ezek után édesapja, Gubicza Ferenc sem ellenezte, hogy szemináriumban folytassa tanulmányát. Sőt, büszke volt rá, hogy lesz egy pap fia. Ez egy nagy kitüntetést jelentett egy családnak. Édesanyja legnagyobb boldogságára, köszönte meg a jó Istennek adományát, hogy adott neki egy pap fiút. Ahányszor Tóni bácsi hazaérkezett a szülői házba látogatóba, édesanyja egész lakodalmat készített „hogy jön a pap fia”. Mindenkinek keze-lába mozgott a házban, nem ülhetett karba tett kézzel! Sütés-főzés, baromfivágás, futás-lótás követte a hírt! A ház egy méhkassá változott pillanatok alatt. Mint gyerekek, mi is nagyon örültünk az eseménynek, mert a kocsis – nevén Kecskés János – aki évekkel előbb a Tóni bácsi kocsisa volt Bakonyszombathelyen, rögtön abbahagyta munkáját és hozzálátott a szerszámpucolás és hintómosáshoz, mert az esperes úr érkezik haza. Persze ebben nekünk gyerekeknek az volt az öröm, hogy mi is kikocsikázhattunk Tóni bácsi elé a romándi állomásra, ahová a vonat érkezett. Én egy kicsit fifikás voltam, mert azt mondtam a drága kis nővérkémnek, hogy oda felé én hajtom a lovakat, és visszafelé te. Szegénykém mindig elhitte, pedig Tóni bácsi a világkincséért sem engedte volna nekünk hajtani azt a gyönyörű fiatal pár lipicai fogatot. Ott kellett hátul ülni mellette.

35

Minden nyáron több ízben is hazalátogatott és kért nagypapától tanácsot a gazdaság vezetésében. Még lovas fogatokat is küldött nagypapa, ha arra volt szükség. Nagyon szoros családi összefogás volt a Gubicza családban. Nyáron az aratás, cséplés és más munkálatokban is az unokatestvérekkel, István bácsi leszármazottaival közösen egymást segítették. Tóni bácsi most már egyetlen testvére Gubicza Mária (Tóth Lászlóné) házasságuk után Győrben telepedtek le és alapítottak családot. Ide is sokszor ellátogatott Tóni bácsi és persze táskájában mindig egy kacsa, pulyka és valami finomság volt. Egy alkalommal mikor jött, bátyám Laci, aki akkor csak 3 éves volt és mikor Anyukám kinyitotta az ajtót Tóni bácsinak, Laci meglátta Tóni bácsi kezében a táskát és rámutatott kicsi ujjával és kérdezte: „Van benne Tacsa?” Ezután szinte szállóigévé vált a családban ez a gyerekszájból eredő kérdés. Tóni bácsi legkedvesebb szórakozása volt, hogy megfigyelje és gyönyörködjék az állatállományban, kicsiben, nagyban. Mindenben a jó Isten alkotását, tökéletes teremtését látta. Kiszemelt magának egy kis törpe kakast és magához szelídítette, elnevezte Gyurikának. Mindenhova követte őt, és akkor Tóni bácsi feltette az asztalra és mondta neki: „Gyurka kukorékoljál”! Erre a kis kakas kihúzta büszkén magát és egy szép hangosat kukorékolt. Ha százszor kérte Tóni bácsi, a kis kakast százszor kukorékolt, de csak a Tóni bácsinak! Volt egy szeretett kis kutyája is, hófehér spitz fajta, Pajtinak hívták. Ő volt az egyetlen, aki a szalonba is bemehetett és az íróasztal alatt a Tóni bácsi lábánál feküdt. Minden este a Pajti kutyussal sétált a jegenyesor úton, ahol egyben a Breviárumot imádkozta, ahol senki más nem létezett számára, mint a jó Isten. Itt a fasoron tudott igazán békében a jó Istennel beszélni, ahol nem zavarta senki és semmi. A Felvidék visszacsatolásakor behívták a hadseregbe, mint katonalelkészt. Tóni bácsi az észak-keleti Kárpátok egyik kis falujában volt, ahol nagy szegénységet tapasztalt. Ez nagy szívfájdalmat okozott neki, mivel nagyon sajnálta a szegény magyar népet és nem volt módjában segíteni rajtuk. Gubicza Antal katonatársaival Amikor XII. Pius Pápa Tóni bácsit kinevezte pápai kamarásnak. Jött boldogan hozzánk Pestre és mutatta a kinevezését. Balatonfüreden mindenki szerette és tisztelte. Még az állandó, évről-évre visszatérő nyaralók is szeretettel köszöntötték őt.

36

Egyik nyáron a templom perselyét mindig feltörték, és a benne lévő pénzt kilopták. Nem tudták elkapni az illetőt, és így Tóni bácsi elhatározta, - nem szólva senkinek -, hogy ő majd elkapja a tolvajt. Beült a sötét gyóntatószékbe, egy kis rést hagyva, ami pont a nevezett perselyre látott és várt. Nem sokáig kellett várnia, mikor hallotta a persely feszegetését. Észrevétlenül ott termett a tolvaj háta mögött és rászólt csendesen: „Fiam, Te mit csinálsz itt? Nem tudod, hogy a híveim ezt a pénzt a szegények javára adományozták? És Te ellopod? Már több ízben megtetted ezt a nagy bűnt!” Az illető tolvaj kővé meredt, se szólni, se mozdulni nem tudott! Ekkor azt mondta Tóni bácsi neki: „Most fogd a feltört perselyt a pénzzel, és kövess engem fiam, mert a rendőrségre megyünk.” Erre megfordult és így mentek az utcán a rendőrségre, elől Tóni bácsi, háta mögött a tolvaj követte. Utólag a tolvaj bevallotta, hogy nem tudta mi történt vele, de nem volt ereje, hogy megszökjön. Persze egész Füred mosolygott ezen, a rendőrfőnökkel együtt, hogy az esperes úr tolvajt fogott, de úgy nézett ki, mintha a tolvaj fogta volna az esperes urat”. Bármilyen esemény történt a családban, Tóni bácsi mindig köztünk volt. Születés, keresztelés, házasság, együtt ünnepeltük az eseményeket. Búcsúkor teljes létszámmal ültük körül az asztalt Gubicza – Tóth – Szabó családok és a jó baráti kör. A jó Isten megáldotta a mi kis családunkat sok örömmel és szeretettel. A háborút követő évek Tóni bácsit sem kímélték. Állandóan zaklatták, hogy legyen békepap, és a népet térítse el az Istentől. Lelkileg ez nagyon megviselte, de ő erősen visszautasította, és ezért nap, mint nap követték őt az iskolába, templomba, hogy mit prédikál, kivel beszél, mit tanít hittanórán, és kik járnak hozzá. Mikor egyszer felismert egy ilyen pribéket a templomban, mise után odament az illetőhöz és kedvesen üdvözölte, hogy „Örömmel látom, hogy ön is részt vett a szentmisén, a jó Isten áldása legyen önön és családján.” Nagyon elszégyellte magát az illető, de azért továbbra is áskálódtak ellene, ő pedig csendben viselte a keresztjét tovább, amit a jó Isten a vállára rakott. Erős hite és buzgó imái a jó Istenhez, átsegítették a nehéz életén. Tóni bácsi helyzete egy kicsit könnyebb lett az 1956-os forradalom után. Soha egy zokszóval nem panaszkodott még a családban sem. Egész életén át lehetett látni, érezni, milyen erős védelme alatt volt a Szűzanyának és a jó Istennek. Még ebben a nehéz helyzetben is inkább igyekezett levenni a keresztet a mások válláról és az övével együtt vitte az élet útján. Mi 56-ban elhagytuk Magyarországot és csak 1970-ben tudtunk először visszalátogatni. Tóni bácsi már nyugdíjban volt, és a füredi Kerek templom gondozó papja lett, ahol az élete utolsó pillanatáig a jó Isten hűséges szolgájaként ápolta a lelkeket. Mikor meghallotta, hogy jövünk haza Kanadából, rögtön eljött Szentlászlóra, hogy találkozhasson velünk, mert akkor már volt egy fiam 10

37

éves, aki már Kanadában született. Az újbóli találkozás felejthetetlen lett számomra. Ahogy őt megláttam, a kis törékeny alakját, a szívem összeszorult, de az ő arcán a krisztusi szeretet áradt felénk és szeme tele lett könnyel. Az enyém sem maradt szárazon és szó nem jött ki a számon. Pillanatok alatt átfutott rajtam egy élet, mint egy film.” Gubicza Antal unokahúga, Horváth Istvánné Karvas Zsuzsanna (Bakonyszentkászló) visszaemlékezése: „Gubicza Antal nagyanyámnak, Gubicza Máriának volt a bátyja. Nagyanyámnak pedig én voltam a legidősebb unokája, és én éltem a környezetében. Ezért, ha utazott valahova szívesen vitt el magával. Így én kislány koromban is meglehetősen sokat utaztam. Nyaranként a Balatonfüredi Plébánián nyaraltam 1–1 hetet Nagyanyámmal együtt. Nagyon szerettem ezeket a nyaralásokat, mert noha volt regula, de mindig voltak pajtásaim is, akikről Tóni Bátyja gondoskodott. Számomra, vidéki kislány számára élmény volt az emeletes, több szintű plébánia épület. Ételliften jött fel az alagsori konyhából a fenti ebédlőbe az ebéd, ami mindig nagyon szertartásos volt. Erről a szintről, a folyosó végéről nyílt egy ajtó a templomba. Napközben mindig nyitva volt és én gyakran beszöktem oda, és csodálattal néztem a képeket és a szobrokat és azt is, hogy napközben is mennyi ember és csoportok látogatták a templomot. Ezek a beszökéseim sosem derültek ki. Szerettem játszani a plébánia udvarán, ahol csörgedezett egy kedves kis patak. Csináltam tutajokat fadarabkákból, építettem gátakat a patakon. Nagyon jól el tudtam tölteni itt az időt akkor, ha nem volt játszótársam. Ezen a helyszínen, ha kint volt Tóni Bátyja könyvvel a kezében sétált és olvasott, akkor tudtam, hogy nem szabad hangoskodnom. Ezt betartanom a patak segített. Rendszeresen látogatott el hozzánk – Ő úgy mondta, hogy a családjához -, Bakonyszentlászlóra. A legfinomabb csokikat hozta nekünk. Gubicza Antal testvérével, Máriával, unokahúgaival, Karvas Zsuzsival és Évivel Nagyon szerettük az eljöveteleit, mert ilyenkor drága jó Anyukánk a legfinomabb ebédeket főzte, utána pedig kaptuk a csokikat.

38

Ebéd előtt, a délelőtt folyamán mindig felkereste a helyi plébánián a plébánost, Dr. Kis Györgyöt és mindig mondott a templomban egy csendes misét. Itt mindig voltak a misén, mert valahogyan megtudták az emberek, hogy „Gubicza esperes úr hazajön, és misét mond holnap”. Ez alkalmakkor is mindig én voltam a kísérője. Az emberek csodálatát és tiszteletét ő nagyon kivívta, mert sem füredi sétáinkon, sem bakonyszentlászlói utcai közlekedésünkkor a kalapját nem tudta fejére tenni, mert a sok üdvözlés fogadása miatt mindig a kezében kellett tartania. Mikor megtudta rólam, hogy tanítónő szeretnék lenni, nagyon örült és sok-sok tanáccsal látott el. Ezek nagyon emlékezetes beszélgetések a számomra. Az idősebb húgommal együtt volt az esküvőnk. A polgári esküvő után volt mindjárt az egyházi, de én csak beülhettem menyasszonyi ruhában az első padba, és nem esküdhettem templomban akkor ott, mert akkor nem taníthattam volna tovább. Fájó szívvel végignézhettem menyasszonyi ruhában a húgom esküvőjét, amit Tóni Bátyja celebrált. Végig éreztem az ő szomorúságát is miközben gyakran rám nézett szánakozó, és ugyanakkor biztatást sugalló arccal. Utána a gondolatait szavakba is öntötte egy-két nappal később. Nyugdíjas éveiben, a füredi Kerek templomban teljesítette egyházi szolgálatát. Itt is gyakran meglátogattam húgaimmal együtt. Ilyenkor főzött, ő maga nekünk olyan finom teákat, amilyet, azóta sem ittam. Az aranymiséje nagyon szép volt, az ebéd nálunk, a szülői házban volt. A húgaimmal együtt mi szolgáltuk fel az ebédet, Édesapánk és a férjeink pedig kínálták az italokat, köztük Édesapánk nagyon finom borát. Tóni Bátyja ezt annyiszor köszönte és hálás szívvel emlegette nekünk. Testvéreim közül bennem volt a legnagyobb ragaszkodás a szülőfalunkhoz. Így én itt maradtam, hosszú évtizedek óta itt tanítok, és ahol tudom, a kultúra útjait egyengetem. Tóni Bátyja végakarata is az volt, hogy itt a szülőfalujában nyugodhasson. Nekem pedig az a megtiszteltetés jutott, hogy a sírját ápolhatom. Nem váltunk el, most is közel vagyunk egymáshoz.” Az aranymisét követőn Gubicza Antal Balatonfüreden a Kerek templomban misézett továbbra is, ahol a nagyszámú üdülővendégek és a szívkórház betegei, valamint a környékbeliek látogatták a szentmiséit. Halálát megelőzően pár héttel a balatonfüredi Szívkórházba került. 1973. január 3-án agyvérzés következtében halt meg. Szülőfalujában, Bakonyszentlászlón temették el 1973. január 6-án. „1973. január 2. Börzsey János balatonfüredi plébános esperes levélben értesít, hogy Gubicza Antal volt füredi plébánost, aki a balatonfüredi Kerektemplom lelkésze volt nyugállományban, Bakonyszentlászló szülötte, súlyos agyvérzéssel a füredi szívkórházba kellett szállítani. Állapota válságos. Kérdi Börzsey hová kíván Gubicza temetkezni? Ismerem-e? Kérdezem itteni

39

unokahúgát Karvas Antalnét. Az mondja: Bakonyszentlászlóra, szülei s itteni rokonai közelébe. Alig érdeklődöm, már is jön Börzsey telefonja: Gubicza Antal meghalt. Szervezzük a szentlászlói temetést. 6-án lesz, a püspök úr fogja temetni. 1973. január 5. Lékai László püspök számára legépeltem az egész temetési szertartást még kottáztam is, hogy minden szépen menjen. Mindent elküldtem futárral Veszprémbe. Lékai ugyancsak egyszerűen intézett el mindent. Pár tollvonással áthúzott szövegeket, dallamokat! – Izente: Klempa Sándor Ordo premontrei nyugalmazott püspök jön temetni az elhunytat. 1973. január 6. a temetés napja. Jeges, hideg idő. A halottat előző nap ideszállították. A templomban ravataloztuk fel a mellékoltár mellett, illetve előtt. ¾ 2-kor du. érkezett meg Klempa püspök Beöthy István prelátussal s Hegedűs Arnold József, zirci plébánossal. Az Egyházméltóság kívánságra gyászmisét én kezdtem 2 órakor. Mise alatt Klempa püspök beszélt. Elmondta, hogy a balatonfüredi szívkórházban volt: készült fel püspökké való felszentelésére. Gubicza Antal tartotta neki a lelkigyakorlatot. A temetésre eljöttek a bakonyszombathelyiek, keréktelkiek is ismét, ahol a megboldogult egykor plébánosként működött. Ugyanazok a hívek, illetve képviselőik, akik nemrég az Elhunyt itteni aranymiséjén vettek részt. Sok pap, lilán „dekorált” dignitarius is jelen volt. A havas, jeges úton kísértük a koporsót imádkozva, énekelve, a templomtól a temetőig. A temetési menet (1973) A sírnál még többen beszéltek röviden. Többek között én is (= Dr. Kis György plébános). Mindennel sietni kellett, részben az útviszonyok miatt, részben, mert Beöthy prelátus (92 éves) este 5-kor még Veszprémben misézni kívánt egyik templomban.”14

14

BszlPL HDP. Dr Kis György plébános feljegyzése a bakonyszentlászlói Historia Domusban 1973.

40

Végül idézzük fel Longauer Imre visszaemlékezését Gubicza Antal halálakor: „A gyóntató pap halálára. A cím szokatlan, hiszen minden fölszentelt pap gyóntatja a híveket. A veszprémi egyházmegye legnagyobb plébániája, Kaposvár, új plébánost kapott, agilis, buzgó pap volt. A hívek nagyon csodálkoztak, amikor a templomba nyolc zárt gyóntatószéket csináltatott. A hitélet elmélyülése a nyolc gyóntatószékkel vette kezdetét. Mint kispap, magam is gyóntam az egyik új gyóntatószékben. Gyóntatóm Gubicza Antal, akkori kaposvári káplán volt. Tőle tanultam meg, hogy milyen nagy szeretettel és türelemmel kell a gyóntatónak meghallgatni a gyónókat, eligazítani őket lelki problémáikban. Amikor érdeklődtem Gubicza Antal életútja felől, megtudtam, hogy az első világháborúban katona volt. A háború után kispapnak jelentkezett Veszprémben. A veszprémi szemináriumban akkoriban szinte az egész évfolyam leszerelt katonákból állt. Érdekes, hogy ezekből a leszerelt katonákból kiváló papok lettek. Később is figyelemmel kísértem Gubicza Antal papi működését. Több helyen, így Bakonyszombathelyen, Sümegcsehin volt plébános. Legutoljára Balatonfürednek volt a plébánosa 22 éven keresztül, majd nyugdíjazása után a balatonfüredi Kerek templom lelkésze. Legutolsó káplánja, Szekeres Dezső, úgy jellemezte, hogy Gubicza Antal nem volt a nagy szavak embere, csak pap volt, igazi pap. Élete legszebb elismerése volt, hogy a papok is igazi papnak tartották. Benne látták meg szinte romlatlanul azt az eszményt, amit egy ízigvérig lelkipásztortól megkíván az egyház. A békének őszinte híve volt. A hatóságok iránt megadta a tiszteletet és őt is tisztelték a más világnézetűek is. Gubicza Antal nemcsak káplán korában, hanem 50 éven át nagyon buzgó gyóntató volt. Szinte az ország minden részéből gyóntak nála, akik Balatonfüredre jöttek nyaralni, vagy a balatonfüredi szívkórház betegei voltak. Újévkor még négy szentmisén gyóntatott a fáradt, aranymisés pap. Másnap reggel mosakodás közben agyvérzést kapott. Bevitték a balatonfüredi szívkórházba, de már nem tudtak rajta segíteni. Szinte ugyanabban az órában, a balatonfüredi szívkórházban egy másik veszprémi egyházmegyés pap, Doroszlay István ny. plébános is átlépte az örökkévalóság küszöbét. Január első péntekén a zsúfolt balatonfüredi nagytemplomban két paptársunkat búcsúztatta egyszerre Börzsey János balatonfüredi esperes plébános, és szentelte be Lékai László püspök, veszprémi apostoli kormányzó.15

15

LONGAUER 1973.

41

CSALÁDMESÉK A szűkebb családban is népes család vagyunk. Második házasságommal négy unokát örököltem, így összesen nyolc unokánk van. Gyakran szervezünk „kis” családi találkozókat, közös kirándulásokat. Az ilyen együttlétekkor nagy beszélgetések alakulnak ki. Mesélünk a gyerekkori élményeinkről, visszaidézzük a régi történeteket. Az unokák már „ismerik” a mi és a szüleik gyermekkori csínytevéseit. A családmesék nagyon sokszor kívánságukra történnek. Kérik „Papa mesélj a Dody bácsiról”, „Mama azt meséld el, amikor az Apukám kicsi volt és kilenc lyuk lett a nadrágján”, „megint meséld el az Aranka torkosságát”. (Aranka a nővérem, aki 7-8 éves lehetett, amikor az Édesanyánk által befőzött meggybefőttből tíz üveget felbontott, mindegyik üvegből 3-4 szem meggyet vett ki, amit jóízűen titkokban megevett. A torkosság akkor derült ki, amikor a tíz üveg befőtt egyszerre megromlott.) Szüleim szülőfaluja Bakonyszentlászló és környéke az 1900-as évek elején – a Zirc és Vidéke újság írásai szerint is – felkapott és kedvelt üdülőhely volt. Gyermekkori emlékeimet felidézve és kutatási eredményeimet is felhasználva unokáimmal, több alkalommal kirándultunk a Bakonyba is. Örömömre, most már kedves emlék unokáimnak is Bakonyszentlászló, a homoki ősfenyves, a csodálatos Cuha patak völgye, a Hódos-ér, az Ördögrét, ahol nyáron szarvasokat, őzeket láttunk, télen pedig a havas táj szépsége ragadott meg bennünket.

VERSENYBEN AZ IDŐVEL Mit jelent nekem a családkutatás? Fantasztikus elfoglaltság! A kutatás során megelevenedik a múlt. „Megismerhetem” az őseim életét, hogy hogyan is éltek, élhettek a 18. és a 19. században. Dédszüleim életében még gyakori volt a 12– 14 gyermekes család és nagy volt a gyermekhalandóság. Nagyszüleim korosztályából az 1900-as évek elején – a jobb élet reményében – sokan vándoroltak ki Amerikába. Nagyapám testvére, Gubicza Gergely 16 évesen indult útnak, Amerikába. Mi kellett ahhoz, hogy ilyen elhatározásra jussanak? Hogy élték meg a hosszú hajóutat? Hogy indult és hogy alakult ott, kint az életük? A Soós honlap „külső” oldalán található Körmendi Anikó joghallgató prezentációja, amelyben részletesen bemutatja a családból kivándoroltak életét. A partraszálláskor „Karantén és vámvizsgálat után zsúfolt bárkákba terelték a bevándorlókat, melyek az Ellis Island-i dokkba szállították őket.”

42

A honlapon, a régi iratok között több földterület megvásárlására vonatkozó adás-vételiszerződés is található. A vevők az Amerikából hazajöttek, a szerencsések, akik a megszerzett keresetből tudtak vásárolni. Édesanyám 86 évet, édesapám 92 évet élt meg. Halálukat követően pár évvel kezdtem el a családkutatást, talán nem is véletlen ez. Így Ők ma is velem vannak és a régi emlékekkel, a tőlük hallott történetekkel „segítenek” a kutatásban is. Amióta a családkutatással foglalkozom, számomra kibővült a világ. A „családom” létszáma sokszorosára növekedett. Örömet jelent, hogy sok emberhez tartozom, másoknak is örömet szerzek az önként vállalt „feladatommal”. Nekünk, a mi korosztályunknak fel kell vállalni olyan feladatokat, amelyek az aktív munkavégzés mellett nem voltak megoldhatók. Számomra a családkutatás, a családi találkozók szervezése, a kapcsolattartás a nagy rokonsággal tovább erősíti a kis- és nagycsalád összetartozását. A megnövekedett feladataimmal most a legnagyobb gondot az idő hiánya jelenti, tehát versenyt futok az idővel. Remélem, ez a verseny még sokáig tart…

RÖVIDÍTÉSEK ÉS IRODALOMJEGYZÉK LEVÉLTÁRI FORRÁSOK VeML IV. 483.

VESZPRÉM MEGYEI LEVÉLTÁR Veszprém vármegye felekezeti anyakönyvi másodpéldányainak gyűjteménye

BML IV. B. 426.

BÉKÉS MEGYEI LEVÉLTÁR Békés vármegye felekezeti gyűjteménye

VIII. 52. XV. 15. K

A Kegyes Tanítórend veszprémi gimnáziumának iratai Mikrofilmgyűjtemény Katolikus felekezeti anyakönyvek mikrofilmmásolatai

VÉL AD

VESZPRÉMI ÉRSEKI ÉS FŐKÁPTALANI LEVÉLTÁR Acta dioecesana (Egyházmegyei iktatott iratok)

BszlPL

BAKONYSZENTLÁSZLÓI PLÉBÁNIA LEVÉLTÁRA

anyakönyvi

másodpéldányainak

43

Anyakönyvek HDP

A bakonyszentlászlói plébánia anyakönyvei Historia domus parochie Bakonyszentlászló

BfPL Anyakönyvek

BALATONFÜREDI PLÉBÁNIA LEVÉLTÁRA A balatonfüredi plébánia anyakönyvei

SZAKIRODALOM FODOR 2000

FODOR MIKLÓS: Bakonyszentlászló helytörténeti olvasókönyve. Bakonyszentlászló, 2000.

GYŰRŰ 1999

GYŰRŰ GÉZA: A balatonfüredi római katolikus plébánia. In: Balatonfüred és Balatonarács története Szerk: LICHTNECKERT ANDRÁS, Balatonfüred 1999. 632–633.

HUDI 2005

HUDI JÓZSEF: Olaszfalu története. Egy magas-bakonyi község múltja és jelene. Olaszfalu, 2005.

ILA–KOVACSICS 1964

ILA BÁLINT–KOVACSICS JÓZSEF: Veszprém megye helytörténeti lexikona I. Budapest 1964.

LONGAUER 1973

LONGAUER IMRE: A „gyóntató pap” halálára. In: Új Ember 1973. január 21.

PFEIFFER 1987

PFEIFFER JÁNOS: A veszprémi egyházmegye történeti névtára (1630–1950) püspökei, kanonokjai, papjai. München 1987.

VERESS D. 1997. VERESS D. 1998.

VERESS D. CSABA: Sóly ezer éve [997 – 1997]. Sóly, 1997. VERESS D. CSABA: Szentkirályszabadja évszázadai: balatonfelvidéki község története. Szentkirályszabadja, 1998.

44

egy